descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Sugar Daddy Strip Club
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Luna Hellfire
❖ Kezdõ Warlock

avatar
Keresem :
❖ will i ever find love? ❖
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
foglalkozás :
❖ i love chaos ❖
Karaktered arca :
❖ eiza gonzález ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

luna & levibaba
❀ not my proudest moments
- Nem te voltál az életünkben a fő téma. Gondolom nem lehettél valami kellemes élmény a számára, hiszen akármikor kérdeztünk felőled egyszerűen csak leintett minket, mintha nem is lett volna apánk. Talán jobb is volt így. S, jobb lett volna, ha most sem jelensz meg. Minden sokkal egyszerűbb lett volna. - Nem kellett volna belegondolni abba, hogy majd kétszáz évet úgy éltem le az életemből, hogy a férfi, aki elméletben az apám kellett volna, hogy legyen magasról tett a fejemre, a fejünkre. Csak akkor tűnt szükségesnek számára, hogy megjelenjen, amikor már szembesülnöm kellett a gyásszal, ami teljesen befeketítette a lelkemet. Nem tudom, hogy igazából miképpen fogom túltenni magam a dolgokon. Sosem fogom elfelejteni Alesea-t. Azt pedig végképp nem irányíthatom, hogy tömérdek bűntudat költözött a lelkembe a halálával.
Eszem ágában nem volt neki tiszteletet adni. Hiszen nem érdemelte. Egyetlen egy porcikája sem volt érdemes a figyelmemre, a tiszteletemre. Egyszerűn egy az egészében megvetettem. Nem is tudom, mire számítottam. Valahol mélyen sejtettem éreztem, hogy lesz egy határ, ahol a cérna szakad és mivel a démonoknak koránt sem olyan békés természete van, mint egy mondénnak, vagy bármilyen más lénynek hamar eljárt a keze, ami a kemény téglafalnak csapódott a hátam és a fejem is. Felszisszenek a fájdalomtól, de mire reagálhatnék, hogy mi történik a penge, ami eddig a kezemben pihent, csapásra készen már az Ő kezében volt és készen állt arra, hogy felnyársaljon. Egy részem talán nem is bánta volna. Nem félek a haláltól. Az élet sokkal rémisztőbb és kegyetlenebb. Sokkal fájdalom dúsabb, ahogy a szeretteink megöregszenek mellettünk majd pedig elvesznek. Együtt kell élnünk évtizedek, évszázadok fájdalmával. Nem hiába néhány fajtánk-béli inkább a saját életét ontja ki, mintsem ennyi szenvedést raktározzon el magában.
Nem válaszolok, szinte tapintani lehet a levegőben a haragot, gyűlöletet, amit most irántam érez. Hogy nem hajtok fejet előtte, ahogy azt kellene. S, még én sem őrültem meg annyira, hogy egy már alapból felbőszült bikát piszkáljak. Hiszen kimondatlanul is pontosan tudja, hogy mit gondolok, s érzek. Eddig sem rejtettem a béka feneke alá.
Ahogy hozzám simul egyszerre fut végig a gerincemen egy hideg bizsergés és akad el a lélegzetem. Érzem éles karmait az arcomon, ahogyan mélyen végigszántanak a bőrömön. Sikítanék, de nem teszem. Nem adom meg neki ezt az örömöt, fájdalmamat azonban a kicsorduló könnycseppem legalább annyira jelzi, mintsem egy kétségbeesett sikoly.
- Nem leszek a szolgád. - Suttogom sokkal inkább magamnak, mint neki. A testemet érzem, ahogy a lángok mardossák. Ahogyan szépen lassan leolvad a bőröm, a világom szinte darabokra hullik. Az üres utcába ismételten élet költözik mégsem jut el igazán az elmémbe, hiszen úgy érzem, mintha ez lenne az utolsó pillanatom. Minden porcikám a fájdalomtól sajog és, ahogy érzem a halál közeli leheletét egyfajta pánik is elönti a lelkemet. Megkönnyebbülés, hogy többé nem szenvedek, hogy nem kell többet arra ébrednem, hogy nincs többé nővérem, hogy egyedül maradtam a világban.. Ugyanakkor rettenetesen bűntudatom van, hogy én is itt hagyom Magnus-t.. Nem érdemli meg, hogy még valakit elveszítsen.. Hiszen ő is legalább annyira szenved, mint én magam.
A világom szépen lassan hullik darabokra és egyszerűen nem érzek semmit. Nem hallok, nem látok, mintha minden érzékem megbénult volna, ahogyan egyszerűen eltűnt a szemeim elől, s hátrahagyott engem a kínok tengerében.
 
remélem tetszik  
Levi
❖ Bukott angyal

avatar
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

- Erőszaktevő? Szóval ezt mondta anyátok? - szippantom be a levegőt orromon keresztül, majd kissé megrázom a fejemet, hiszen ez a verzió olyan távol esett a valóságtól, a száz ötven évvel ezelőtt történtektől, hogy arra nincsenek sem szavak, sem több szóból álló kifejezés. Az igazságot azonban nem mondom el neki, pökhendi viselkedése nem hagy teret annak, hogy beszéljünk a megmásíthatatlan eseményekről, melyek bár nem kívánkoznak történelem könyvek hasábjaira, azonban nekem mégis meghatározó része volt soha véget nem érő életemnek. S vajon azt tudja, hogy az évezredek során más utódot nem nemzettem? Nem ebbe a beszélgetésbe illő gondolat... Annyiban viszont igaza volt, hogy jöhettem volna előbb is, de akkor megszegtem volna egy ígéretem, s olyat még sosem tettem.
S nem is érek rá tovább gondolkodni ezen, hiszen kezeim között olyan hirtelen lobban lángra a doboz cigaretta, hogy azonnal el kell dobnom, bár ez inkább volt egyfajta ösztönös reakció, mintsem valódi félelem a megégés ellen. Szemeimben gyilkos ösztön ébred, tombolni vágyó düh, s ahogyan szavait köpi felé, kedvem lett volna lekeverni neki egyet, amitől eszébe jut, hogy hova tartozik. Ehelyett inkább meditációra adom a fejem, elszámolok jó hosszan és csiga lassúsággal tízig, de amikor újra megszólal, már nem tudom türtőztetni magam. Már nem sikerül visszazárnom a palackból kiszabadult szellemet és amikor nyomorult féregnek nevez, eljár a kezem.
Az arcára célzok szabad tenyeremmel, olyan erővel, hogy ha betalálok, akkor minimum méterekre repül vékonyka teste, hogy a mellettünk álló téglafal állítsa meg ütésem mérhetetlenségét. Közelebb lépek, megpróbálom kiforgatni ujjai közül a pengét, majd ha sikerrel járok, ha mérgem és dühöm szörnyű játéka a kezemre játssza a villanó fegyvert, akkor kulcs- és lapocka csontja közé állítom a kés testét, hogy a falhoz szegezzem egész lényét.
- Így akarsz játszani gyermek? Ez legyen közöttünk? - persze már előre tudom a válaszát, hogy ő nem akar semmit sem tőlem, de nem érdekel. Kinyilvánítottam, hogy része akarok lenni az életének és neki ebbe nincs beleszólása. Akarat munkálkodik bennem, melyet talán fel sem foghat és ha az őszinteség akarna szólni belőlem, akkor nem is érdekel. - Legyen így! Tegyük ezt!
Nevetem el magam, majd közel lépek hozzá, testem az övéhez simul, s ahogyan körmeim karmokká alakulnak, úgy szántok végig arcán, mély barázdákat mélyítve hibátlan bőrébe.
- Gyűlölni akarsz? Nem érdekel... Megvetsz? Nem várok el mást tőled, de ha azt hiszed, hogy van bármi beleszólásod abba, hogy mit teszek vagy nem teszek veled, akkor többet gondolsz magadról, mint ami vagy. Engedelmeskedni fogsz, vagy ebben vagy egy másik világban! - érezheti a forróságot kettőnk között, s ahogyan egyre nézek a szemébe, a lángnyelvek úgy nyaldossák mindkettőnk testét, úgy perzseli alakunkat a tűz, az oly magas erővel tomboló tűz, mely mind az én testemet, mind az ő alakját feketére festi, őrjítő fájdalommal járatva át mindkettőnk lelkét. Fintorgok, természetesen engem is magával ragad a hőség, a perzselő kín, de kibírom, mert látni akarom, ahogy a szemei elfolynak, ahogy a bőre hólyagossá válik, ahogyan a haja másodpercek alatt lesz semmissé.
- Úristen! Hívják a kilenc-tizenegyet! - egy nő hangját hallom, hiszen az eddigi látomást, amit Luna felé küldtem elfújtam a szemei elől, s marad a valóság, annak szénné feketedő igazsága.
- Azt hiszed, eltűröm a viselkedésed? Hogy engedlek szabadon tenni, amit csak akarsz? - arcomról és az övéről is pergamenként szárad le a bőr, a hús égett koromként málik le a csontról, belső szervei pedig egymás után robbannak szét a mérhetetlen hőtől.
- Valaki segítsen már! - újra a nő hangját hallom, de ahogyan a füleim is összeaszódnak, úgy tompul a körülöttünk lévők kiáltása, s ő is ugyanúgy vesztheti el a hallását.
- Várlak a pokolban Kedvesem! Várlak otthon! - csókolom meg ismét, majd ellépek tőle, vagy inkább nevezzük csoszogásnak a dolgot, amit éppen művelek, s ahogyan hátralököm magam, úgy robban szét egész testem apró darabkákra, teljesen megsemmisítve a felé mutatott képet. S ha kétségei lennének, hogy ez egy vízió vagy a realiás kénköves valósága, lényegtelen volt, hiszen a fájdalmat, a kínokat, szeme világának elvesztését átélte, megélte, tapasztalta, beleégett idegeinek végébe a szenvedés ilyetén talán sosem érzett rohama. A penge azonban még mindig a vállát húzta, még mindig a falhoz szegezte, még mindig egy elképzelt világban tartotta fogságban.
Luna Hellfire
❖ Kezdõ Warlock

avatar
Keresem :
❖ will i ever find love? ❖
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
foglalkozás :
❖ i love chaos ❖
Karaktered arca :
❖ eiza gonzález ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

luna & levibaba
❀ not my proudest moments
- Óóóó, szóval most már teljesen a szakértőmmé váltál? - Nem tudom, hogy pontosan miért, de kiráz a hideg a gondolattól, hogy a távolból figyelt engem. De mióta is pontosan? Mióta Alesea meghalt, vagy már előtte is? Mert, akkor mégis mi a jó büdös francért nem bukkant fel? Talán megakadályozhatna volna, hogy meghaljon.. Bár nem tudom, hogy miért is várok el bármit is egy olyan seggfejtől, aki felcsinálta az anyánkat aztán jól ott hagyta a francba és most hirtelen arra vágyik, hogy valami értelmes kapcsolatunk legyen vagy tudjam is én. Értelmes kapcsolat köztünk soha nem lehet és nem is lesz. Ez az egy biztos.
A kezemben lévő penge valahogy roppantul csábító, hogy használjam is, ugyanakkor még van rá lehetőségem, nemde? Ha már annyira társalogni kíván velem, akkor a legkevesebb, hogy végighallgatom mi minden nyomja a lelkét ennyi idő elteltével. Tényleg frusztrálóan kíváncsi vagyok. Ja, hogy mégse? Hupsz.
- Óóóóó... Te csak ne merészeld Magnus nevét a szádra venni! Ő az egyetlen jó dolog az életemben. Nélküle halottak lennénk mind a ketten. De tényleg sokkal többre vihettük volna, egy öntelt, erőszakolóval.. Tényleg nagyon. - A legtöbb démon vagy megerőszakolja az áldozatait, vagy pedig valami hallucinációval elhitet velük egy képzeletbeli világot. Anya azonban sosem beszélt apánkról, vagy mi történt mi pedig nem igazán kérdeztük. Úgy tűnt fájdalmas emlék ez számára, de a mögöttes okot nem igazán tudtam.
- Talán, ha előbb idetolod a pofádat, akkor még életben lenne és nem kellene beérned a selejt termékkel. - Nem tudom miért fájt, hogy lejjebb értékelt engem, mint Alesea-t. Semmi közöm nincs hozzá, nem is kellene érdekeljen a véleménye de valamiért mégis. Vagy inkább tényleg arról van szó, hogy az igazság fáj. S, mindig is tudtam, hogy Alesea árnyéka vagyok, hogy őt akartam óvni, védeni mindentől.. A varázserőnktől, ami a veszte lett.. Még ebben is elbuktam. Szomorú, nemde? Még ezt sem tudtam jól csinálni. Ha pedig tudnám, hogy ki ölte meg, akkor biztos lennék abban, hogy már régen felnyársaltam volna az illetőt. Semmi nem érdekelt volna.
Ahogy előveszi a cigarettát és meggyújtja akaratlanul is kiül az arcomra az undor. Ha valamit soha nem szerettem akkor ez az volt. Valahogy mindig rosszul éreztem magam tőle arról nem is beszélve, hogy allergiás vagyok arra, hogy valaki a társaságomban dohányzik és törvényszerűen az én irányomba szál a füst. Ahelyett, hogy elvennék egyet inkább az egész dobozt lángra lobbantottam. Ijesztő, hogy mennyivel jobb és jobb leszek benne.. - Nem igazán vagyok dohányzás párti és, ha kibírnád te is, hogy ne játssz gyárkéményt hálás lennék. - Bár, ha tényleg arra van szüksége, hogy füstöt járasson meg a tüdejében szívesen felgyújtom belülről a szerveit. Még csak kérnie sem kell.
- Először is.. kurvára nem vagyok senki tulajdona. Másodszor pedig felőlem visszamehetsz oda, ahonnét jöttél. Harmadszor, ó hát bocsáss meg nekem, hogy fogalmam nincs ki volt az illető, de ha tudnám sem mondanám el neked. Mert vele én fogok végezni. Az ÉN NŐVÉREM volt. A tulajdonod meg esetleg az, amit megeszel úgyhogy nagyon gyorsan állítsd le magad, mert nem tudom kinek hiszed magad, de az én szememben nem vagy több, egy nyomorult kis féregnél. - Az arcomon egy mosoly terült el, szinte már barátságos volt, ahogyan ártatlan pillantással néztem fel rá, mint egy gyerek, aki rossz fát tett a tűzre. Ez talán valamennyire igaz is volt. A baj csak az, hogy rohadtul nem érdekelt.   
remélem tetszik  
Levi
❖ Bukott angyal

avatar
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

- Mert nem tennéd meg... - flegmán vetem neki oda a válaszomat, majd még a vállamat is megvonom, hogy hatásosabb legyen az előadás. - Figyeltettelek téged, ne aggódj, semmi perverzió, csak tudni akartam, hogy milyen vagy, mielőtt bemutatkozom.
Lépdelek tovább, ha még mindig nem akarja használni a neki adott pengét, s kezeimet nadrágom zsebeinek mélyére süllyesztem. A környéket figyelem, a csendet, s meg kell vallanom, jót tenne ennek a városnak, ha néha mégis aludna. Hiszen mennyivel másabb így, mennyire vonzóbb, hogy nem szaladgálnak emberek milliói vakon az utcákon, hajszolva önmaguk kicsiny világát. Mennyivel megnyugtatóbb, hogy nem hallom a fejemben aggódó gondolataikat, sopánkodásukat, mérhetetlen nagy önsajnálatuk. S mennyivel igazságosabb lenne, ha nem lennének ők, kik Isten ajándékát csak úgy elpazarolják.
- Az előbb viszont félreértettél, nem azért vagyok itt, hogy feleljek a "mi lenne, ha..." típusú kérdésekre. Hiszen mindketten tudjuk, ha én neveltelek volna és nem Magnus Bane, akkor többre vihetted volna. Így viszont marad ez és ebből kell a későbbiekben építkeznem... - felé fordulok és végigmérek rajta, mintha éppen egy vágási marhát szemlélnék a hentes tekintetével. Fejemet félrebiccentem, sóhajtok és mélyen fújom ki a levegőt.
- Nem lehet mindenki olyan tökéletes, mint én, igaz? - nevetem el magam, majd még mielőtt megszólalna, folytatom tovább. - Ki ölte meg Aleseat?
Hangom megkomolyodik, arcom komorrá válik, testtartásom is feledi az eddigi nyegleséget.
- Igen, hallottam róla, s ahogy elnézlek, vele jobban jártam volna, mint veled. De történt, ami történt, már nem tudjuk megmásítani, veled kell beérnem. Rád kell hagyatkoznom ebben az igen pikáns kérdésben...
Kezeimet előkapom a nadrágomból, cigaretta tárcát és öngyújtót láthat meg az ujjaim között, majd miután meggyújtottam a koporsószögnek csúfolt kis segítőket, mélyet szippantottam a fanyar füstből. Megkínáltam volna őt is, de van egy olyan érzésem, hogy nem fogadná el tőlem, de ki tudja alapon mégis felé nyújtottam a dohányzás kellékeit.
- Most biztosan azt gondolod, hogy törődni akarok veled, egyetlen és utolsó életben maradt lányommal, de had oszlassam el az illúzióid, a reményt. Ahogyan százötven évig nem érdekeltél sem te, sem ő, úgy ezek után sem változtatnék ezen a kialakult renden, de az enyém vagy. A tulajdonom... És gyűlölöm, ha elveszik tőlem, ami az enyém. Szóval felteszem újra a kérdést, ki ölte meg?
Közelebb lépek hozzá, lenézek apró alakjára, s szinte már vicsorogva várom a válaszát, miközben reménykedem, hogy nem kell csalódnom benne és képes egy ilyen egyszerű dolgot megoldani.
Luna Hellfire
❖ Kezdõ Warlock

avatar
Keresem :
❖ will i ever find love? ❖
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
foglalkozás :
❖ i love chaos ❖
Karaktered arca :
❖ eiza gonzález ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

luna & levibaba
❀ not my proudest moments
- Feltételezem, hogy koránt sem lenne ínyedre a dolog, úgyhogy mindössze ez bújik meg mögötte. - Egy egész konyhaszekrényt is feldugnék a seggébe, hogy szétfeszítse a testét, a lelkét és a teste könnyedén adja meg magát a megsemmisülésnek. El akarom pusztítani. Mintha ezzel egy kis részemet is elpusztíthatnám, hiszen megérdemelné, hogy egyenlővé tegyem a semmivel. Egy rohadék és semmi több. - Hanyatt kellene dobnom magam amiért felégeted ezt a helyet és egyértelműen démoni aktivitást mutatsz ezzel, hogy idecsalogasd az árnyvadászokat? Hmm.. Valahogy nagyon nem érdekel, de már várom kik jönnek téged kibelezni. - Talán még Magnus Alec-je is felbukkanna. Habár őt meg kellene védenem, szóval nem lenne annyira jó móka. Mert hozzá egy ujjal sem érhetne senki sem. Nem engedhetem meg, hogy Magnus még valakit elveszítsen. Hiszen ő is elveszítette Alesea-t.. Apánk helyett apánk volt. S, fényévekkel jobb volt benne. Pedig egyáltalán nem volt kötelező a számára.
- Most ez miért is kellene érdekeljen? Alacsony a teljesítőképességed? Oh, micsoda meglepetés. - Megforgatom a szemeimet, karomat újfent összefonom magam előtt és egyre inkább kezd zavarni a hiányos öltözetem és jelen pillanatban nem igazán engedhetem meg magamnak, hogy bármit is magamra kapjak, hiszen a legtöbb dolog itt porrá égett. Hullák tanúskodnak arról, hogy itt egykoron valami volt, de mintha teljesen elpusztult volna mindaz, ami még pár perccel ezelőtt itt volt. A munkám.. Na, nem mintha nem találnék öt másikat, de azért szerettem. Még egy dolgot ráírhatok a listára, amiért gyűlölöm ezt a faszt.
Nem akartam vele lenni, de azt sem akartam, hogy eltűnjön az orrom elől. Mégis csak kétszáz évbe telt neki majdnem felbukkanni ki tudja, hogy legközelebb mikor lenne lehetőségem az idegein táncolni, tönkretenni őt teljesen. Mindennél jobban vágyom arra, hogy a szenvedés minden formáját megadhassam neki. Kérnie sem kell.
Végül követtem őt felfelé a lépcsőn ügyelve arra, hogy ne bukjak előre, mert még az kellene, hogy megbotlok és elkap aztán majd ő lesz a hős apuci ebben az évezredben. Nem is értem minek kellett felbukkannia. Bármi is legyen az oka egy valami biztos. Akar valamit. Másért nem ütötte volna fel a fejét az életemben pont most. - Úúúristen, nehogy elkezd bánni, hogy nem voltál velem, mert akkor még a végén megsiratjuk az elvesztegetett időt és próbáljuk bepótolni.. Brühühühü.. - Az egész utca üresnek tűnik. Egy kicsit olyan érzésem van, mintha az egész világ kihalt volna most, hogy ő megjelent. Tulajdonképpen nem is bánom, mert így legalább minden öröm, ami az elpusztításából származik az enyém lehet. Csak az enyém.
Érzem, hogy a kezemben megjelenik valami és egy pillanatra nem is értem.. Olyan, mintha a kezemet akarná lehúzni valami és csak akkor jövök rá, hogy mit is tartok a kezemben. Valami itt nagyon nem stimmel. - Mégis miért mennél bele így hirtelen az utca kellős közepén? - Zavartan pillantok rá és a kezemben lévő tárgyra. Nem.. Valami itt nem stimmel és egyre frusztrálóbb. Az utca üressége, hogy az árnyvadászok még nem jelentek meg.. Valami bűzlik nekem.  
remélem tetszik  
Levi
❖ Bukott angyal

avatar
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

- Gyerekkorodban gyakran kaptál beöntést, hogy mindent feldugnál a hátsómba? Ez egyfajta lázadás az elnyomott emlékek ellen vagy a vágyaid kivetítése rám? - teszem fel neki a kérdést, s miközben kerülgetem a szénné aszott hullákat, úgy fordulok felé, arcomon igaz kíváncsiságot küldve felé. A válasza azonban nem érdekel túlzottan, hiszen még mindig a számat törölgetem, melyet ő olyan szenvedélyesen harapta ketté, hogy véremmel pecsételje meg a csókunkat. Azzal a vérrel, ami egykor segétkezett a megfogantatása közben, mely születése óta az ereiben zubog, mely életének minden apró részletét meghatározta, mely az én lányommá tette őt. - Egyébként nem tetszett az előadás? Nem látom rajtad a félelmet és a gyötrődést, amit általában okozni szokott...
Egy pillanatra megállok, a lépcső fémszerkezetét vizsgálom meg, nehogy véletlenül beszakadjon alattam, majd amikor elég erősnek ítélem, fellépek az első fokon. - Meg kell valljam, már kijöttem a gyakorlatból, és évtizedek óta ez volt az első pusztító tüzem, nézd el nekem, hogy itt-ott nem végeztem tökéletes munkát.
Nevetem el magam, majd a második és harmadik lépcsőt mászom meg, hogy aztán a negyedik fok engedjen a testsúlyomnak és fémes recsegéssel szakadjon be a lábam alatt. Egy hirtelen manőverrel sikerült megtartanom az egyensúlyomat, nem estem orra, hogy nevetség tárgyává váljak, s ahogyan újra próbálkozom, már biztosabb lábakon állok.
- Na gyere már, ne kelljen várnom rád! - hangom türelmetlennek hat, s valamilyen szinten az is vagyok, hiszen nem szoktam hozzá ahhoz, hogy ellenkezzenek velem. Nevezhetjük egyfajta hibának is, hogy mindenkitől a feltétel nélküli engedelmességet várom el, de ha bárki kérdezné, letagadnám, hogy ezt jellemem korcsosságának vélem. Így lehet az, hogy most kissé feldúltam nézek vissza Lunara, s kissé elkerekednek a szemeim, ahogyan várom, hogy végre megmozduljon, miközben az ajtót nyitom ki előtte. S ha végre elindul, ha végre követ engem, ábrázatom vonásai megnyugodnak, kisimulnak. - Vééégre! Az utolsó lépcsővel vigyázz!
Figyelem, ahogyan elmegy előttem, ahogyan ringó csípője ismét és újra megbabonáz, s minden lélegzetvétele formás melleire hívja tekintetem, de még mielőtt újra elragadtatnám magam, becsukom a szememet és megrázva fejem sóhajtok. - Ilyenkor szokták azt mondani, hogy köszönöm! Látom, mégiscsak ott kellett volna lennem a neveltetésednél, hogy szoruljon beléd némi illem!
Nevetem el a dolgot, amikor talán szótlanul halad el előttem, majd bevágom az ajtót, hogy az élet a bárban újra beinduljon mögöttünk. Hogy a zene ismét csak fülsiketítően zakatoljon a ritmusok hevében, hogy a lányok kacér mozgása ismét vonza a férfiak és bizonyos nők tekintetét, hogy a bárpult mögött álló srácok ismét csak kiszolgálják a felvizezett sörre szomjazó társaságot. S talán éppen ezért nem ijedt meg tőlem a lány, talán már a kezdetektől átlátott a látomáson, amit felé küldtem, talán több van benne, mint amit gondoltam róla. Ennek ellenére fenntartom a víziót, elméjét még mindig abban a tudatban tartom, hogy a kvázi munkahelyét a poklok tüze perzselte fel.
- Ha komolyan gondoltad az előbbi fenyegetésed, légy a vendégem! - lépek mellé, ahogyan a kihalt utcán sétálunk, mely ábrándot csak ő láthatja, hiszen ahol szemei ürességet látnak, mondénok seregei várnak bebocsátást a szórakozóhelyre. Ahol ő a forgalom hiányát veszi észre, ott autók pöfékelése járja be az aszfaltot, s ahol csendet hallanak fülei, ott hangos zaj telepszik az éjszakai életre. S ahogyan figyelem őt, úgy érezhet egy pengét megjelenni a kezében, ujjai úgy markolhatnak rá egy szeráfpenge bőrrel kötözött markolatára, a majd fél méteres fegyver súlya úgy húzhatja karjának izmait. - Ígérem, nem fogok ellenkezni...
Luna Hellfire
❖ Kezdõ Warlock

avatar
Keresem :
❖ will i ever find love? ❖
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
foglalkozás :
❖ i love chaos ❖
Karaktered arca :
❖ eiza gonzález ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

luna & levibaba
❀ not my proudest moments
Nem volt jó reakció. Az ember erre általában egyáltalán nem tudja, hogy miképpen is kellene reagálnia. Hiszen sosem gondoltam bele abba, hogy ki az apám, vagy miért tesz ránk magasról. Vagyis most már csak rám. Vagy talán pont azért bukkant fel, mert az egyik lánya már oda lett, akkor a legkevesebb, hogy a másikat meglátogatja? Hát én nem kérek belőle az egyszer biztos. Mégis olyan furcsa érzés, hogy ennyire vonzott magához, hogy valami végeláthatatlan kapcsolat húzódik kettőnk között akár tetszik nekem, akár nem. Azonban senki nem mondta, hogy eszerint kell cselekednem, hogy fejet kell hajtanom előtte, mert a pokol egyik hercege. Nem olyan menő, mint gondolja. Belőle több is van. Én azonban már egyedi vagyok, megismételhetetlen. Ő pedig csak egy féreg, aki tönkretette az életemet azzal, hogy erre a világra száműzött félig démoni felmenőkkel. Ami mindenfajta normalitástól megfosztott engem. Ez pedig több, mint dühítő. Legszívesebben egyesével tépném le az ujjait, szaggatnám minden porcikáját darabokra újra és újra, hogy csak egy kicsit érzékelhesse mennyit szenvedtem miatta.
Könnyedén szorul kezem a nyaka köré és perzselem bőrének a felszínét. Olyan természetesen mozog bennem az energia, amikor azonban ellök magától egyenesen a földre zuhanok és úgy nézek fel alakjára. A hangja talán meg kellene, hogy rémisszen, ahogyan az egész kiállása. Mégsem érzem a félelmet végigfutni az ereimben. Szívem nem kalimpál hevesen, mint aki fél a haláltól. Mintha már semmi nem számítana most, hogy már nincs Alesea. Nélküle elvesztettem a létem értelmét, mindenemet.
Talpra küzdöm magam, hogy méltó módon nézhessek farkasszemet azzal a férfival, akinek köszönhetően erre a világra jöttem. Akinek köszönhetem, hogy az édesanyám az utolsó pillanatban annyit mondott csak nekem, hogy szörnyeteg.. Nem vagyok más, mint egy szörnyeteg. Ez pedig azóta is kísért. Talán nem léteznék nélküle, de kérdem én.. Tényleg olyan szörnyű lenne, nem létezni?
- Bocs, de egyáltalán nem sajnálom. - Megrántom a vállamat, mintha egyáltalán nem lenne súlya annak, amit tettem. A lángok, amik szinte az egész épületet felemésztik, az emberek sikolya, ami egyfajta kellemes, lágy dallamot formál az éget hús szaga.. Talán meg kellene rémíteni. Meg kellene próbálnom megvédeni őket, segíteni rajtuk meggyógyítani. Ahogy Magnus mondta. Jóra is használhatnám az erőmet. Mégis valami szépséget látok a kínban, az életet maguknak követelő lángokban. Talán jobban apám lánya vagyok, mint azt valaha is sejtettem.
- Még mindig örömmel fejteném le a bőrt az arcodról. - Az, hogy sokkal hatalmasabb annál, aminek valaha is szemtanúja lehettem még nem írtja ki belőlem a gyűlöletet, amit az irányába érzek. Mintha minden, amit eddig elnyomtam volna magamban most értelmet nyert volna. Az anyám az utolsó pillanatában gyűlölt. A nővérem pedig megszállottja lett a mágiának pont azért, amiért én minden porcikámmal ellenkeztem ellenne.. Mindennek pedig ő az oka. Ő az egyetlen mozgatórúgója az életemnek, minden rossz fordulópontjának. Maga a megtestesült gonosz.
Ajkait az enyémre tapasztja.. Egyszerre tölt fel energiával és a bennem tomboló vágy, ami felé csalogatott szinte lángra gyullad csak úgy, mint körülöttünk minden s szépen lassan egyenlővé válik a semmivel. El akarom taszítani magamtól, de mintha nem az én kezemben lenne az irányítás. A testem nem reagál, egyszerűen csak a csókra koncentrál.. Egyszerre vágyom többre, s undorodom az egész helyzettől. De, mintha a józan eszemet már régen elvesztettem volna, mintha már semmi nem számítana. Nem lököm el magamtól, habár kezeimet a mellkasára csúsztatom, mint aki készen áll arra, hogy ellökje, de végül nem teszem meg. Egyszerűen csak beleharapok ajkaiba és megízlelem a vérét, ami a harapásomra előserken az ajkából.
Szükségem van pár pillanatra, hogy összeszedjem magam, miután elválnak egymástól az ajkaink. A pusztulás, ami az egész helyett egy katasztrófa sújtotta hellyé varázsolta.. A csók, aminek nem szabadott volna megtörténnie.. Az elpusztíthatatlan vágy, amit érzek iránta.. Megannyi érzés kavarog bennem, amelyeket oly erőteljesen igyekeztem eltemetni, de most, mintha minden a felszínre kúszott volna. - Azt is feldughatod a seggedbe, de szívesen segédkezem benne. - El akarom őt pusztítani. Tönkre akarom tenni. Darabokra akarom zúzni a világát és mindent, ami egy kicsit is fontos lehet neki.  
remélem tetszik  
Levi
❖ Bukott angyal

avatar
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Látszólag könnyedén veszi a hírt, legalábbis viselkedése erre enged következtetni, de meglátok szemeiben némi dühöt, felkorbácsolt érzelmeket, tajtékzó ösztönöket, mégis ahogyan arcomra teszi a kezét, úgy győz meg egy pillanatra, hogy nem veszi komolyan a mondandómat. Szemeim feketéje elkerekedve kémlelte őt, próbáltam kitalálni a gondolatot, mely a nyakamra vezette a kezét, s amikor megérzem magamon démoni erejének tüzét, azonnal ellöktem magamtól.
Nem a fájdalom mozgatta munkára izmaimat, inkább a furcsa meglepettség, ami kiváltotta belőlem a támadás miatt kicsikart válaszom, s ahogyan szavait hallgatom, szívemet a mérhetetlen harag tüze emészti fel, tenyereimet a gyűlölet gyúrja ököllé, s feledve az ülő helyzetet állok fel. A köpenyt, mely eddig védte a beszélgetésünket, egy gondolattal fújom messzire, de már nem hallom a zenét, nem érdekelnek a körülöttem folyó mondén világ eseményei.
- Hogy merészeled? - alvilág hangon okádom a szavakat felé, s észre sem veszem, hogy a köröttem lévők egy pillanatra megállnak az önfeledt szórakozásban. - Hogy merészeltél rám támadni?
Szakad ki belőlem a kérdés, ami már az egész szórakozóhely figyelmét rám fordítja, rémült suttogásba taszítja a társaságot és fejvesztett menekülésbe hajtja a bámészkodókat.
- Megmutatom, hol a helyed! - vicsorgok rá, s miközben ujjaim kiegyenesednek, a Pokol tüzét idézem meg lábaim előtt, s ahogyan karjaim emelkednek a testem mellől, úgy cikázik a lángcsóva a bár padlóján, falain, egészen a menyezetig habzsolva magába mindent, ami éghető. Sikolyokat hallok, égett hús járja át orrom üregeit, s a forróság, a mindent megolvasztó hő arcomat tüzeli vörössé. Égő emberek rohantak a remélt szabadság irányába, elfeketedett testek porladtak össze a tisztító lángörvény ereje előtt, kiáltások visítása töltötte be a négy fal közötti űrt, de őt, Lunat nem érte bántódás, csak szemlélője és nem elszenvedője a mindent elemésztő katasztrófának.
- Válaszoltam a kérdésedre? - lépek közelebb hozzá, tenyereim kalodájába záróm gyönyörű arcának hibátlan vonásait, majd szemeit fürkészem. Nézem őt, vágyom tudni a gondolatot, ami a fejében játszódik le, akarom tudni, hogy mennyire kerítette hatalmába a félelem, de nem várok addig, amíg megtudom a választ. Közelebb hajolok hozzá, ajkaimat az övére forrasztom, s ahogyan az utolsó hangok is elcsendesülnek, ahogyan az utolsó mondén lelkét is szolgámmá tettem, úgy csókolom őt, mintha szerelemmel kívánnám szájának meggyvörös íveit.
Mélyen szippantottam be a levegőt az orromon, kizártam pusztításom hamvait az elmémből, s csak élveztem, gyermeki örömmel és férfias vágyakkal élveztem a kettőnk között kialakult kapcsolatot. S ez volt az a pillanat, amikor visszahívtam a mindent elemésztő lángokat, amikor csend és égett hús szaga lengte be környezetünket, amikor az egész tér olyan fekete színt öltött magára, mint amilyenek a szemeim voltak pár pillanattal ezelőtt.
- Mondd csak kedvesem... - hangom emberivé váltott vissza, s szinte már túlzottan nyugodt volt az előző gyűlölködéshez képes. - Nincs kedved enni valamit? Megkívántam a steaket!
Luna Hellfire
❖ Kezdõ Warlock

avatar
Keresem :
❖ will i ever find love? ❖
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
foglalkozás :
❖ i love chaos ❖
Karaktered arca :
❖ eiza gonzález ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

luna & levibaba
❀ not my proudest moments
Valahogy egyáltalán nem éreztem úgy, hogy vevő lennék most a kis töpszlinek a hisztijére. Eleve szívességet teszek neki azzal, hogy betettem ide a lábamat. S, ha a színpadon vagyok, ha nem akkor is épp elég szemet csalogatok magamra, de jelen pillanatban csak egyetlen egy tekintetre éheztem. Azt akartam, hogy ő csak engem nézzen, hogy az én látványomat szívja magába. Nem is akartam túlságosan sokat foglalkozni a toporzékoló kisemberrel, aki fájdalmában sikított fel, majd egyszerűen elküldtem, hogy táncoljon, ha neki úgy kedves. A mágia néha oly könnyedén járta át az ereimet, mintha nem is hagytam volna porosodni. Azonban, ha komolyabb varázslatokat kellett volna végeznem az egyszer biztos, hogy a sarokban duzzogott volna az erőm nagy része mit sem törődve a szándékaimmal.
Nem adok lehetőséget az ellenkezésére kényelmesen elhelyezkedem az ölében és tekintetemmel combomat simogató kezét követem, amitől egy jóleső, mégis valahogy rideg bizsergés fut végig a testemen. Mintha valami jelezné, hogy amit teszek az helytelen. De megannyi dolgot tettem a napokban, amire nem vagyok büszke, amit nem kellett volna. Hát nem teszek az egészre magasról?
Kicsit lefelé kerekednek ajkaim, amikor felesleges szövegeléssel akarja megtölteni a kettőnk közötti pillanatot, de nem állítom meg. Ha szónoklatra vágyik, hát hadd csinálja én aztán biztos, hogy nem fogom megállítani. Mindenkinek másra van szüksége, mielőtt bármire is belendülne, ha neki ez lenne a dolga.. Mit bánom én, csak ne húzza túl sokáig. Egy démon, a pokol hercege nagy cucc, miért is kellene mindez érdekeljen engem? Nem vetem meg a démonokat, hiszen egytől származom.. Azonban, ahogy folytatja megfagy bennem még a vér is egyszerűen nem mozdulok és a fejemben olyan káosz tőr ki, mint egész életemben soha. HOGY MI?
Lehetetlen mindezt könnyedén feldolgozni egyszerűen csak bámulok magam elé pár pillanatig, nem is törődve azzal, hogy megfogta a hajamat és közelebb húzott magához. A káosz, a kétségbeesés nem akar megszűnni olyan érzésem van, mintha hideg vízzel öntöttek volna nyakon a teljes békességem köddé válni látszik. A sötét szempárba nézek, amiben mintha tükröződni látnám az arcomat, mintha ez a fekete szempár lenne az utolsó bizonyíték, amit elém tárhat, hogy tényleg ő az apám. A bennem tomboló vágy azonban nem hullott alá, csak összekeveredett egyfajta undorral.. Túlságosan is feltüzelt.. Kezemet óvatosan az arcára simítom, halovány mosollyal tekintek rá, mint a gyermek, aki a rég elveszett apjának örül, majd a kezem lejjebb csúszik a nyakára és ugyanúgy perzselem a bőrének a felszínét, mint a töpszlinek. Habár tudom, hogy neki ezzel kevesebbet árthatok, de minden fájdalmat megérdemel az élettől. - Egyetlen okot mondj arra, hogy ne tépjem le a fejed a helyéről és dugjam a seggedbe, ahova való. - Ő minden poklom okozója, az életem elátkozója.  
remélem tetszik  
Levi
❖ Bukott angyal

avatar
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Kíváncsian várom a megoldását, hiszen olyan magabiztossággal kacsint rám, mintha már előre tudná, hogyan és miként fogja elhajtani a köpcöst. Kényelmesen elhelyezkedem a székemben, jobb kezemet a karfára emelem, fejemet támasztom meg rajta, miközben bal lábam keresztbevetem a másikon. Mosolyom szűntelenül virít arcomon, szemeim kívácsi csillogást öltenek magukra, majd figyelek.
Mágiát használ és olyan nyíltan, olyan könnyedén, mintha a hírek, amiket róla hallottam nem is lennének igazak. Mintha a pletyka, amit alattvalóim suttogtak a fülembe hamis tartalommal élnének, mintha a talmi információk direkt azért születtek volna, hogy engem félrevezessenek. Fejemben feljegyzést készítek, tételesen listába szedem, hogy milyen szörnyűségeket fogok elkövetni a tehetségtelen szolgám ellen. A gondolat azonban félbeszakad, hiszen bármennyire is hangos a zene, tudok annyira koncentrálni az előttem szenvedő kiáltására, hogy lúdbőrt csaljon tarkómra a tapasztalat.
Aztán elnevetem magam, kacajom velőt rázóan árad szét a helyiségben, s történik mindez annak ellenére, hogy a ritmusok és dübörgő monotonitás megpróbálja elnyomni a belőlem kiszakadó nevetést. Ahogyan a hátsójára csap, ahogyan teljes határozottságával oldja fel a konfliktust, úgy ámulok el lányom viselkedésén és egy pillanatra büszkeség tölti el szívemet, hogy ő az én vérem. Lelkem öröme azonban nem tarthat sokáig, hiszen egy csalfa pillanatban már az ölemben ül, s ellenkezni sincs időm.
- Valójában még nem kezdtünk bele semmibe, de biztos vagyok benne, hogy lennének gondolataid a folytatással kapcsolatban. - kizárom a környezetet, mintha egy burok venne minket körül, melyen senki és semmi nem képes áthatolni, melyen belül csak mi ketten létezünk. Éppen ezért nem kell hangomnak túlkiabálnia a zenének csúfolt zöngéket, éppen ezért hajolhatok egész közel hozzá és suttoghatom szavaimat a fülébe. - De mielőtt bármit megbánnál, had mutatkozzam be...
Ujjaim kalandba indulnak, felfedezik combjának csodálatosan feszes és hibátlan bőrét, s miközben lehunyom a szememet, vándorló tenyerem forró követeléssel simítja végig fedetlen lábát. Ajkaim újra a füléhez érnek, s elég lenne egy apró lökés, egy az önuralmat messzire taszító másodperc, hogy nyelvemmel kényeztessem cimpájának lágy húsát, de elhajtom a vágyat, elmarom magamtól a megismerés ilyetén szenvedélyét.
- Leviathan vagyok, világok elpusztítója, a Pokol hercege, a féltékenyek ura, az irigység helytartója... - szavaim lassan törnek elő a számból, mély hangom bársonyként visszhangozhat hallójáratának falai között, s amikor elveszem kezemet formás végtagjáról, befejezem titulisaim sorolását. - ...és az apád.
Belemarkolok a hajába, vállam felé húzom barna tincseinek kesze-kusza fürtjeit, s tekintetembe forgatom arcának bájos vonásait. Szemem sötétbarnája ekkor változik át obszidián gyöngyé, melyet bíbor kapillárisok szabdalnak egyenetlen formává, s ezek a halottnak ható íriszek fürkészik őt, próbálva a lelkéig hatolva bizonyítani az igazságot.
Luna Hellfire
❖ Kezdõ Warlock

avatar
Keresem :
❖ will i ever find love? ❖
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
foglalkozás :
❖ i love chaos ❖
Karaktered arca :
❖ eiza gonzález ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

luna & levibaba
❀ not my proudest moments
Megmagyarázhatatlan, hogy mégis miért éreztem úgy, hogy valami húz felé.. De nem is akartam ezzel foglalkozni, csak sodródni akartam az árral, ahogyan mostanában szüntelenül teszem. Nem érdekes semmi az ég világon, egyedül csak az, hogy jól érezhessem magam. Ebbe pedig az is egyértelműen beletartozik, hogy nem törődöm a következményekkel legyen szó bármiről is.
Óvatosan pihentetem kezeit a combjain és egy kicsit talán még meg is cirógatom őket. Furcsa vágyat ébreszt bennem, amitől egyszerre ráz ki a hideg, de ugyanakkor fél karomat odaadnám azért, hogy megkaparintsam magamnak. Az sem érdekelne, hogy itt és most mindenki szeme láttára.. Egek fogalmam nincs, hogy mit csinál velem, de úgy érzem, hogy teljesen kifordulok önmagamból, ami rémisztő, de ugyanakkor egyfajta belső tűzzel tölt el, amibe gyerekesen igyekszem csimpaszkodni, hogy ne tűnhessen el a semmiben. Oly hirtelen jött, kár lenne ha ilyen hamar távozna is.
Tekintetem a másik fotel felé kúszik, s valahogy egyáltalán nem találom szimpatikusnak, de mégis kihúzom magam, elhúzódva tőle lépek egyet hátra és megérzem apró, mégis erőteljes kéz szorítását a karomon. Nem szeretem, ha megérintenek főleg azt nem, ha engedély nélkül. S, lehet ez a kis féreg jelenleg a főnököm, de most valahogy egyáltalán nem érdekel a félig kopasz feje, a sörhasa és a szájából kiálló szivarja. Szavaira csak megforgatom a szemeimet. - Van annál jobb dolgom is. - Közlöm egy sóhaj kíséretében s tekintetemmel újra a különleges fiatalemberét keresem. Láthatóan nagyon is élvezi a kettőnk közötti konfliktust.. Azonban én szívesebben töltenék időt vele, mint a kis pocakos nyomorulttal. - Köszönöm, de megoldom. - Rákacsintok, majd pedig a szabad kezemet óvatosan ráhelyezem a férfiéra, szinte megperzselődik a karja, tüzes érintésemtől, sikolyát azonban elnyeli a zene hangosan dübörgő kavalkádja.
Mikor végül elengedi a kezemet letépem róla az ingét, hogy előtérbe kerüljön undorító, töpszli alakja majd a fenekére csapva intek a színpad felé. - Ha műsort akarsz csináld magadnak. Valaki talán még élvezné is. - Undorral pillantok végig rajta, majd visszafordulok a titokzatos idegenhez. - Ó, hol is tartottunk? - Mosollyal az arcomon lépek hozzá közelebb és eszem ágában nincs a másik székben helyet foglalni. Inkább az ő ölében foglalok helyet tiltakozást nem tűrve.
remélem tetszik  
Levi
❖ Bukott angyal

avatar
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Vágyat ébresztő volt, ahogyan engem figyelt, s egy halvány másodpercre majdnem engedtem a csábításának, de sóhajjal kell bevallanom, hogy az előbb olyannyira lefitymált vérkötelék nem engedte, hogy többet tegyek ennél az ücsörgésnél. Újabb sóhaj, de majd ha végeztem vele, akkor keresek egy csendes sarkot e széles nagy világban, és száz szüzet áldozok fel a magam oltárán!
De csitt, ó zakatolni vágyó szív, hangtalan kérlelésem értő pillantásra talált, s ahogyan elmosolyodom, ő úgy közeledik felém. Talán az öklömbe kellene harapnom, hogy az irigységet kiűzzem a fejemből, mely csalfa féltékenységet mindegyik más jelenlévő iránt érzek, hiszen ők tekinthetnek rá úgy, mint egy idegen, míg én csak a lány láthatom, akit én erőszakoltam egy halandó méhébe. Közelsége ennek ellenére megbabonáz, megdelejez, s ahogyan a combomra támaszkodik, úgy ébredek ebből az álomképből, úgy villan gondolat elmém tekervényei között.
- Miért hívtalak volna, ha el akarnálak küldeni? Ülj le! - mutatok a velem szemben lévő székre, majd megvárom, amíg kényelmesen elhelyezkedik, hiszen bármennyire is vonzó a jelene, tőlem semmi ilyesmire nem számíthat.
- Lulu, vissza a színpadra. Most! - valami kafferbivalyhoz rendkívül hasonlatos teremtmény jelent meg, s olyan erővel ragadta meg a lányom karját, hogy szende mosoly jelent meg az arcomon a látványra. Természetesen az illem úgy kívánta volna meg, hogy közbeavatkozzak, hogy megbüntessem a támadót, de kivártam, mert egyelőre jobban szórakoztatott a kialakulóban lévő konfliktus, mint bármi más, ami eddig ebben a klubban történt.
- Segítsek talán? Vagy képes vagy lerendezni? - mosolygok a lányra, majd ismét a fújtató bivalyra fordul a tekintetem, melytől ajkaim még szélesebbre húzódtak. Volt ebben a fickóban valami elemi erő, valami ősi tajték, ami minden másodpercben robbanni kész, s erről a nyaki verőerek, a duzzadó izmok és a szigorú, gyilkolni kész tekintete is árulkodik. Persze nekem nem okozna túl nagy gondot, elég lenne egy apró csettintés bármelyik kezem ujjaival, s vére forró gőzként iszkolna el halandó testéből; elég lenne szemöldököm csalafinta körforgása és kitépné a saját szívét; elég lenne karom kicsiny legyintése, s derékban törne ketté egy szempillantás alatt. Azonban ezek egyikét sem teszem, csak figyelem a fehérneműbe csomagolt lányom és a zakatoló gőzmozdonyként füstölgő vadkan egymással lefolytatja az igen izgalmasnak tűnő jelenetet. Bárcsak lenne pattogatott kukoricám! Fájó hiánya tragikus fordulat ezen az éjszakán!
Luna Hellfire
❖ Kezdõ Warlock

avatar
Keresem :
❖ will i ever find love? ❖
Tartózkodási hely :
❖ new york ❖
foglalkozás :
❖ i love chaos ❖
Karaktered arca :
❖ eiza gonzález ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

luna & levibaba
❀ not my proudest moments
Volt valami a pillantásokban, amelyek egyfajta éhséget mutattak az irányomba. Feltöltöttek energiával. Táncolni pedig mindig is imádtam.. Egyszerűen felszabadítónak találtam és sokszor nem is tudott ellenállni a csípőm, ha zenét hallott. Mintha mindig is legszívesebben követte volna a zene ütemét. Olyan felszabadultnak éreztem magam tőle, mintha a világ terhét szabadítanám fel a vállaimról pusztán azzal, hogy elveszek a zene lágy dallamában a testemet ringatom, hogy ezzel is egyfajta vágyat ébresszek a körülöttem lévők körében. Mindig volt egy kiszemeltem. Most sem volt ez másképp. A tömegben hamar kiszűrtem egy különleges alakot, akinek a kisugárzása magával ragadó volt. De éppen társasága volt, azonban ez egy pillanatra sem zavart meg engem abban, hogy a szemem sarkából ott figyeljem, tekintetét keressem. S, eljött az én pillanatom. Szinte már teljesen ügyetlenül, összetörten sétált el mellőle a leányzó, amikor intett. Engem hívott, csalogatott magához. Én pedig nem álltam ellen, lágyan ringatva a csípőmet, tekintetemet az övébe fúrva közeledtem felé. Finoman alsó ajkamba haraptam, ahogy egyre közelebb értem hozzá, szinte a lélegzetem is elakadt, amikor már mindössze egy karnyújtásnyira volt tőlem.
Kezeimmel a lábain megtámaszkodva simulok közelebb hozzá, hogy a fülébe suttoghassam szavaimat. - Ugye tisztában vagy azzal, hogy tőlem nem fogsz ilyen könnyen megszabadulni? - Már nem is kerestem a lányt, hogy hova tűnt, mert magasról tettem rá. Egyszerűen csak ő és én számítottam. Senki más. Az pedig valahogy egyáltalán nem érdekelt, hogy elméletben mindenkinek ugyanannyi figyelem járt volna ki, hogy még mindig a színpadon lett volna a helyem.. Jelen pillanatban a saját örömöm sokkal jobban érdekelt, mint bárki másé. S, lényegében pontosan ezért is lennék itt.. Hogy kikapcsolódjak, hogy szórakozzak és ne törődjek ostoba szabályokkal, amelyek kegyetlen elvárásokat helyeznek elém. De tényleg.. Miért kell mindennek olyan szigorúnak lennie? Miért nem lehetünk szabadok, akár a madár?  
ennél már csak jobb lehet, ígérem
Levi
❖ Bukott angyal

avatar
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Szememet becsukva érzem, amint megérint a hely szelleme, ahogyan átjár a bujaság mindent felülíró tapasztalata, ahogyan magával ragad a túlfűtött hangulat izzasztó jelene. Magamba szívom, eltűnök benne, hagyom, hogy feltüzeljen, hogy elsodorjon, hogy megbabonázzon. Engedek a kísértésnek, s ahogyan a fiatal lány közelít felém, úgy veszek el buja alakjának gyönyörű hajlataiban, úgy mosolygok felé, mintha ragadozóként szemeltem volna ki magamnak, úgy tekintek szemeibe, mintha sosem engedném el fürkész íriszeinek kutató pillantását. Kifújom a levegőm, eleresztem a sóhaj forró leheletét, majd közelebb hívom egy intéssel, s a következő pillanatban már fülébe suttogok. Hallom, ahogy elmosolyogja magát, de szavaim hatására vidám nevetése megakad. Nem sokkolom őt, nincs miért félnie tőlem, s ahogyan beszívja a levegőt, szinte látom magam előtt, ahogyan ráharap alsó ajkára. Szótlanul tűri a másodpercet, kezében a tálca egy pillanatra megremeg, majd székem támlájára mar, szinte körmeit süllyeszti a keményfa lakozott felületébe. Tüdeje egyre rendszertelenebbül zihál, egyre nehezebben jut ebben a füstös környezetben oxigénhez, de nem távolodik, nem emeli el arcát az enyémtől. A térdét figyelem, ahogyan a miniszoknya feltárja lábainak csodálatos hosszát, s szinte megérintem, de ujjaim nem nyúlnak feszes bőrének hibátlanságához. Hangom még mindig lágyan cseng a fülében, még mindig szavaim azok, amik ideláncolják mellém, s látom, ő mennyire csodálatos pillanat az, amikor csillogó nedvei combjait festik káprázóvá. Eldobja a tálcát, immáron a vállamra nehézkedik, öltönyöm anyagát gyűri, s én csak nevetek, s amikor már majdnem hallom sikolyát, amikor a beteljesülés majdnem magával ragadja minden érzékét, megkeményednek a vonásaim.
- Takarodj!
- Hogy ... mi? - nehezen ocsúd a hirtelen vége szakadt pillanatból, fejét rázva zihál előttem, arcát vörösre festette a pír, s megszégyenülten szedte össze az elejtett tálcát, hogy utána messze-messze fusson előlem. Csak nevettem rajta, majd mélyet kortyoltam az előttem lévő italból, hogy újra a kiszemeltem felé forduljak az előbbi intermezzo után.
Tetszett a látvány, s nem tagadhatom, hogy elvarázsolt lányom ringó csípője, kéjesen izzasztó tánca, fehérneműjének izgató látványa. S talán el kellene ítélnem magam emiatt a gondolatok miatt, de Luna nem jelentett nekem semmit, s hogy vérrokonság volt közöttünk, csak azt bizonyította, hogy egyszer, régen keféltem az anyjával. Se többet, se kevesebbet. Újra végigmértem, majd ujjammal intettem neki, hogy elvárom az asztalomnál.
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Transzvesztita Club
» Twister Biliárd és Póker Club
» Reflections - night club [21+]
» Shine Party Club
» North Pole Club

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan-
Ugrás: