be careful who you trust

the devil was once an angel

Share | 
Selene && Leviathan - Kr. u. 12
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Leviathan
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true

Szavait hallgatva elgondolkodom, hogy talán akkor mégsem róla szólnak a pletykák, de annyira már megismertem, hogy soha nem mondana le Egyiptomról, annak kincseiről, sosem adná át másnak a lehetőséget, hogy ezen a szeletnyi paradicsomban uralkodjon. Figyelem őt, magabiztosságát, s nekem talán túl dacos, túl erélyes az a megjelenés, amit magára szedett az elmúlt évszázadok alatt. Annyi viszont biztos, hogy még mindig vonzónak találom, még mindig megdolgoztatja a fantáziámat, még mindig apró szilánkként ül elmém bugyrai között, melytől nem tudok szabadulni, s ha lehetek őszinte magammal, nem is akarom, hogy kikerüljön onnan.
- Az emlékek azonban megfakulnak Kedvesem. Mintha rajtad is látnám, hogy a vonásokat, melyeket annak idején annyira szerettél, elmosódtak a szemeid előtt... Vagy tévednék? - teszem fel a költői kérdést, s mivel nem is várok rá választ, azonnal folytatom. - A szobrok is elkopnak, a papiruszok és írások elvesznek, az épületeket pedig lerombolják, velem azonban örökké élni fog.
Mosolygok rá, hiszen szórakoztat, ahogyan a nagyságról beszél. - S hogy a kérdésedre is válaszoljak, mert tudom, epekedve várod a válaszom... Vagy inkább látni akarod? Megidézhetem neked, ha szeretnéd!
Zárom le beszélgetésünk ezen szálát egy pillanatra, hogy majdnem leforduljak a trónról, annak ellenére, hogy mennyire stabilan ülök a helyemen.
- Egy alku? Tudod, hogy az Lucifer reszortja és nem az enyém, de legyen. Valamit valamiért... - állok fel a helyemről, majd közelebb lépek hozzá, hagyom hogy apró alakom fölé tornyosuljon jelene, s egy óvatlan pillanatban mellkasára fűzöm bal kezem mutatóujját. Keblei között húzom végig a váratlak érdeklődőt, szememet pedig szenvedéllyel töltöm meg, amíg az ő tekintetét keresem. - Dőreség lenne azt állítanom, hogy nem babonáztál meg háromszáz éve és az is hazugság lenne, ha tagadnám, hogy gondoltam rád. Hogy a kémeim nem figyelték a lépéseidet, hogy nem hallgattam jelentéseiket féltékenyen, melyek az ágyasaidról szóltak...
Közelebb lépek, térdeink egy mámoros pillanatban érnek össze, s én még mindig úgy nézek rá, mint vadász az íjának célkeresztjébe kerülő trófeára. Ujjam a hasfalát érinti, s egyre lejjebb csorog, egészen ölének forró háromszögébe, ahol megállok, ahol pár másodpercre tétován időzök.
- Szenvedély és mámor kelyhe; szerelmes nektárral telve; szomjam oltja, édes méze; ágyasom vagy mindörökre... Mondanak neked valamit ezek a szavak? - mosolygok rá ismét, hiszen pontosan tudtam, hogy igen. Annyiszor, de annyiszor hallottam testem igazi gazdájának szájából, ahogyan a kínzások közben kántálta magának, ahogyan reménykedve kapaszokodott a rímekbe az utolsó pillanatokig, de aztán mégiscsak megtört, mert a Pokol mindenkit megtör. Nekem pedig a füleimben ragadt a rigmus, elengedhetetlenül részemmé vált, mert bizony a féltékenység, ó átkozott érzelem, miért kívántam magam Hatsi helyébe?
- Mondd csak Kedvesem, téged ihletett meg a múzsa vagy ő adta fejét verselésre?
Selene Moon
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true

- Felforgatni a szokásokat? Semmi olyasmit nem tettem, ami évezredekig korábban ne lett volna természetes, sőt, hozzájuk képest erkölcsös vagyok. Csalárd alkuk? Minden ígéretemet teljesítettem. Gátlástalanság? Még az ellenségeim árván maradt gyermekeiről is gondoskodom - igaz, nem a jó szívem miatt, hanem mert nem vagyok hülye. Az embereknek ugyan nincs fogalmuk teljesen róla, mi folyik itt, de tudják, hogy a démonok léteznek és vannak erős ivadékaik, akik képesek megvédeni a saját területüket és javaikat. Azzal, hogy Alexandria az enyém lett, ki is érdemelte a pártfogásomat, a nyílt utcán senkinek nem kell attól félnie, hogy rá támad valami és megöli, hacsak nem egy másik ember, az ellensége az. A démonok a tisztes polgárokkal szemben nem erőszakoskodnak, cserébe pedig senkit nem érdekel, mi történik a halálra ítéltekkel a börtönökben és a titokban működő, nem adózó éjjeli mulatóhelyeken. És tényleg van egy árvaház is a palota melletti utcában, ahol kérdés nélkül befogadják a gyermekeket, legyenek azok bármilyen származásúak, vagy rendelkezzenek valamiféle testi torzulással. Ebben az országban az istenek soha nem voltak teljesen emberiek, mindig voltak egyedi, állati jeleik, az, ha most is felbukkannak ilyenek a kicsiken, úgy tekinthető, mintha áldottak lennének. És ide még én sem kellettem volna, csak támogatási pénz és Egyiptom válik a menedékükké. Akik pedig felnőnek abban a tudatban, hogy nekem köszönhetik az életüket, nem fognak egyszerűen szövetkezni ellenem. Még egy-két generáció, és a trónomat akár hozzá is faraghatják a márvány burkolólapokhoz. Ha elég kegyesen uralkodom, az anyák belenevelik gyermekeikbe már a bölcsőben, hogy hűséggel tartoznak nekem. Megmondtam, az emberi trónra királynőként esélyem sincs, de akkor is enyém a főváros és ezzel együtt egész Egyiptom... A gondolataim és a szavaim kalandoznak, csaponganak, így pedig nem olyan feltűnő, hogy közben tervezgetek és felmérem a bukottat újra és újra. Hatri alakját elmosták előttem az évek, már nem emlékszem pontosan minden vonására, de most, újra látva, valahogy más. Talán, mert Leviathan nem ő, talán, mert sok szépséget láttam közben, vagy mert már régen eltűnt a szívemből az a szeretet és barátság, amellyel őt kezeltem, az első igazi szeretőmet és tanítómat a kéj terén.
- Mi számít többnek a szemedben? Melyik világ eredménye? Ha mellettem marad, emberként öregszik meg, huny el, de az emlékét ugyanúgy szobrok, papiruszok, írások, versek és épületek őriznék, mint azokét, akik átengedték nekem az életük irányítását a nagyságért cserébe - hogy szerettek-e közben? Valószínűleg igen, de Leviathan átka miatt ebben soha nem tudtam bízni, nem reméltem és egy idő után én magam voltam az, aki stratégiai fontosságú házasságokat, szeretőket talált a számukra. Kényszerítettem őket? Mondhatni, de nem fizikailag, hanem lelkileg. Az én támogatásom attól vált függővé, hogy mit tesznek másokkal, amit velem szerettek volna vagy meg is tettek korábban. Kegyetlen helyzet? Még szép, de itt már nem volt elég a büszkeség, hogy elhitesse velem, vagyok olyan jó, hogy mindenki másra nemet mond, akinek a szívemet kinyitom. Ennél jobban ismertem mindig is a borgőzös éjszakákat és sötét sarkokat. Van, aki későn veszi észre a tévesztést és inkább kérek időlegességet mint hogy ilyen módon verjenek át. Persze ennyire nem fogom részletezni a csitriként viselkedő bukott előtt, aki viszont szemmel láthatóan nem felejtette még el a vágyát, hogy az ágyába cibáljon.  - Válaszolok, ha te is: hányszor könnyebbültél meg magadat simogatva vagy vörös hajú álarcos nőket hágva, miközben engem képzeltél a helyükbe? Mennyire volt erős ez a vágy, amely visszahozott mellém? - kíváncsiság? Büszkeség? Fel akarom húzni? Csak a határokat feszegetem? Nem tudom, de attól még továbbra is a széknek dőlve figyelem őt, kezemben a legyezővel. És türelmesem megvárom, míg válaszol nekem. Mert ez így sokkal izgalmasabb, mint korábban volt. Mindketten kimutattuk a fogunk fehérjét...
Leviathan
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true

A katona félszegen pillantott hátra, s szinte minden egyes lépésekor ellenőrizte, hogy vajon még mindig mögötte sétálok vagy sem. Talán annyira megriadt az imént látottaktól, hogy az életét félti tőlem, de amíg pontosan azt teszi, amit parancsolok neki, addig megnyugodhat a lelke, nem tépem ki valóját az élők sorából. Valami trónterembe vezet be, s ismét csak meg kellett állapítanom, hogy mennyire jellemző az emberekre, a harácsolás, a kivagyiság, mennyire lételemük a nyilvánvaló magyarázata. Hiszen miért is van szüksége bárkinek egy ekkora palotára? A kevélység bűnének egyértelmű temploma ez a túldíszített terem, melynek közepén trónol maga a király ... vagy esetünkben a királynő.
A katonát elengedtem, menjen, folytassa csak jelentéktelen életét, de egy aranytallért a kezébe pöcköltem, fizetség gyanánt a szolgálataiért. S ugyanígy elengedtem a szolgálót is, aki itallal próbált kínálni, de nem kívántam sem a bort, sem a vizet. - Pletykákat hallottam egy feltörekvő uralkodóról, egy boszorkánymesterről, aki alapjaiban forgatja fel Egyiptom addigi szokásait, aki csalárdul és alkuk által jut előbbre, aki nem retten vissza semmitől, hogy elérje a céljait, és kíváncsivá tett, hogy ez mennyire az én bűnöm?
Nevetem el magam, angyalian csilingelő hangon és olyan bájos mosollyal, ami annak idején Selene elméjébe is mélyen beleivódhatott. Közelebb lépdeltem hozzá, s csak sóhajtottam, amikor megláttam a pompázatos ruhakölteményt, melyben megjelent előttem, ehhez képest az én felöltőm, a hasított bőr nadrág és a csatokkal, pántokkal megerősített, keményített bőr fűző igazán eltörpülhetett.
- Talán mindkettő. Talán egyik sem... Talán csak azért ez a test, hogy emlékeztesselek, mit veszítettél kétszáz éve. Talán csak tudni akartam, milyen gondolatok járnak a fejedben, ha újra meglátod... És pontosan tudom, hogy mennyire szeretted, elmondta nekem az összes kis titkotokat! - nevetek fel ismét, majd közelebb lépdelek hozzá, veszem a lépcső okozta akadályt, majd én is a székhez jutok, ott állok meg vele szemben. - Ha tudni akarod, azóta is jól szolgál... Bár egy kicsit engedetlen volt az elején, kétségtelenül a te behatásod, de sikerült megtörni, kiirtani belőle minden lázadást, minden apró ellenállást.
A széket figyelem, fejemet forgatom, majd egyszerűen leülök a kihasználatlan helyre, miközben felpillantok rá.
- Persze erre mondhatnád, hogy ő így már nem is az a nő, akit annak idején ismertél, s igazat kellene adnom neked... Sokkal több lett, mint amivé melletted valaha válhatott volna. - komolyodtak meg addig vidám vonásaim, majd Selene felé fordítom a testem, lábaimat a szék karfáján pihentetem meg. - Mondd, milyen hasznot kovácsoltál az ajándékból, amit kaptál tőlem? A legtöbben összetörnek, összeroppannak attól, amit te kaptál, s mégis itt állsz előttem, büszkébben, mint valaha, sugárzik rólad a magabiztosság, az emberek pedig félik a neved... Lehet, hogy mégis meg kell bánnom, hogy annak idején olyan keveset gondoltam rólad? Annyi viszont biztos, hogy most még jobban kívánlak, és még inkább az ágyasommá tennélek!
Az utolsó mondatig képes voltam fenntartani komoly ábrázatomat, hiszen elképzeltem, hogy ha egy olyan kis pondró, mint Hatsi, ilyen szavakkal illetne, akkor biztosan nem tudnák komolyan venni egyetlen hangot sem, ami kijön a torkán. Túl éles a kontraszt a jelenség és a mondandó között, túlzottan látszik, hogy színészkedés folyik a csöppnyi test minden mozdulata mögött, én azonban rettentő jól szórakozom, így továbbra is megtartom az álcámat.
- Elnézést fennségességem! - mímelem előtte a hajbókolást. - Vannak szavak és kifejezések, amiket egyszerűen ki kell mondani az őszinteség jegyében!
Válok színpadiassá és kezdem el lóbálni a lábaimat, mintha ez az egész csak egy játék lenne, egy pillanatnyi kaland, egy semmit sem jelentő huncutság. Pedig több volt annál, sokkalta több, hiszen bármennyire is bújtattam a mosoly köntösébe a kérdéseimet, szükségem volt a válaszokra, kellettek nekem, hogy miért virul kétszáz év szenvedése után és miért nem egy sikátorban remeg élelem után könyörögve.
Selene Moon
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true

A hatalom növekedésével az ember megtanulja elengedni a hétköznapi dolgokat és arra összpontosítani, ami tényleg fontos. A helytartói palota termei ugyan technikailag nem az én kényelememet szolgálnák, de már jó pár évtizede kisajátítottam, hiszen ez eredetileg az alexandriai királyi palota volt, ami az én jogos örökségem és volt szerencsém egy császárhoz, akit annyira elbűvöltem, hogy szó nélkül kiállította a haszonélvezeti jogról szóló nyilatkozatot generációnként egy nőre a családban. Ami csodák csodájára mindig is én voltam, vagyok és leszek, időnként némi mágiával korosítva magamat, de a helytartókat gyorsabban cserélik, minthogy feltűnő legyen számukra az állandóság. Sőt, ha azt akarják, hogy érjen is valamit a szavuk, akkor jobb, ha megbarátkoznak a jelenlétemmel a palotában, a fontosabb tárgyalásokon és a döntéshozatalok alatt. Az, hogy mindennap papírhegyek várnak rájuk és bírói feladatok, nos, abba nem avatkozom bele, de amikor ennek a városnak és egyben az országnak a lakóiról van szó, akkor már nem hagyom, hogy megkerüljenek. A családom feladata volt a védelmezésük és segítésük, és ugyan kimaradt pár generációnyi, de én teszek róla, hogy mostantól másképp legyen és ne kapjanak lehetőséget újabb vérontásra a rómaiak. Sőt, minden nap van egy időszak, amikor az egykori trónterem az enyém és a warlockok ügyeit segítem. Mert vannak jó néhányan és az ember nem is sejti, mennyire idegesítőek tudnak lenni, amikor nem kapják meg, amit akarnak. Némi figyelemmel? Nos, máris elég jó a támogatottságom ahhoz, hogy ne kelljen aggódnom, ha kirándulni támad kedvem egy időre...
- Hercegnő, egy nő keresi a helytartót és elég erőszakos - a szolgálók hangja nem sok örömmel telt, amikor hozzám fordulnak az aktuális gyakorlásom közepén. Ez ma az íjászat. És olvasás. Pontosabban én íjászkodom, hogy ne gyengüljenek el a tökéletes célba lövési képességeim, és van egy írnok, aki az aktuális könyvből olvas fel nekem mellé. Már régen rájöttem, hogy sokat könnyít a helyzeten, ha egyszerre képes vagy több felé is figyelni és csak gyakorlás választ el a sikertől, így a legtöbbször van velem valaki, aki segít ebben. Felolvas, zenét játszik, amelynek meg kellene tanulnom a dallamát vagy éppen figyelmeztet, ha rosszul lépek tánc közben.
- Megyek azonnal, addig kínáljátok meg itallal - válaszolok, miközben leeresztem az íjat, a helyére teszem a nyilakat a tegezben és az egészet a széknek támasztom. Az írnok megjelöli a könyvben az oldalt és leteszi, én pedig elsuhanok a lakosztályom felé. A sporthoz más ruhám van és szorosabb kötések a felsőtestem körül, hogy ne legyen annyira útban, de most a pompára van szükség. Két szolgálólány azonnal segít, hogy egyiptomi tunikába bújjak, amely a rómainál jóval vékonyabb és mélyebben dekoltált, a vállam köré egy köpeny kerül, amelyet egy díszes nyakláncnak is beillő kapocs sorozat tart össze, és amíg az egyikük helyrehozza a sminkem apró hibáit a másik ékszereket és cipőt ad rám. Percek alatt készen vagyok, a fejemre egy vékony arany fejpánt is kerül, semmiképp nem korona, de ahhoz hasonló alakú és két oldalt fátyolt fűztek bele, ami eléggé el van engedve ahhoz, hogy a szemeimet ne rejtse el, de az orromat már igen. Egy legyezővel a kézben indulok is a trónterembe, de még be sem kell lépnem, hogy tudjam, nem ember vár ott. Apám gyűrűje azonnal jelez, a hangok pedig ismerősek, ahogy a vékony, szőke lány alakja is. Ezek szerint tényleg megkínozta az a fattyú. Szegény Hatsi.
Intek az ajtónál álló őröknek, akik csendesen kitárják a szárnyakat és hang nélkül, puha léptekkel indulok el a terem oldala mentén egészen a fátyollal ellátott paravánig, majd azt megkerülve az emelvényre lépek. Ha nem akarom, hogy tudják, jelen vagyok-e, akkor használom a saját kis sarkamat, de most felesleges lenne rejtőznöm. Egy intéssel mindenki mást kiküldök, majd a székhez lépek és könnyedén neki dőlök az oldalának.
- Minek köszönhetem az újabb látogatást, Leviathan? - a hangom nem változott, ugyanolyan lágy, nőies, de megtanultam sokkal jobban elhúzni, búgni a szavak végét és ma már egyfajta nyugalmat sugárzik a környezetem felé. A tudás és a hatalom birtokosának teljes lelki nyugalmát. Ami ebben a teremben az enyém. Itt nem eshetek szét, mert a királynőt kell látniuk. Minden másra ott a saját lakosztályom, a falain a hangszigetelő bűbájjal. - És felhúzni vagy elcsábítani akartál ezzel a testtel? - mérem végig az egykor oly ismerős alakot, amely most, hogy ő viseli, fele ennyire sem vonzó. A mozgásából látszik, hogy a bukott férfi, magas, erős és sokkal méretesebb testhez szokott, a kecsesség leghalványabb jele sincs meg benne. Hatsi gyönyörű volt és tehetséges, de ez az imitáció? Fájdalmasan gyenge, még a féltékenység legkisebb jelét sem hozza elő belőlem.
Leviathan
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true

Alexandria utcáit jártam, s pontosan tudom, hogy miért vagyok itt. Pontosan tudtam, hogy az egykor megátkozott warlock ennek a városnak az ura, a boszorkánymesterek egytől-egyig behódoltak neki és a halandó világ előkelőségei sem tudtak ellenmondani akaratának. Vér illata járja át az orromat, az elmúlt hónap véres öldöklésének egyszer majd elmúló nyoma, de most még úgy él érzékeim előtt a csata maradványa, mintha résztvevője lettem volna. Mintha látnám a pengék táncát, a húsba vágó kardok veszélyes játékát, mintha hallanám az ordításokat, a kiáltásokat, mintha bőrömön érezném a felgyújtott házak perzselő lángját.
- Biztos, hogy jó ötlet ez? - Jezebeth kísért el erre a sétára, s kérdése mosolyt csalt arcom bájos vonásaira.
- Mindenképpen, tudni akarom, hogyan volt képes mindezt elérni... Lehet, rosszul ítéltem meg az első alkalommal! - lágy, kellemes alt válaszol a démon kérdésére, majd apró kacaj, hiszen érzem, látom egyik leghűségesebb alattvalómon, hogy elméje nagyon nehezen képes befogadni a látottakat. Hogy próbálkozik felfogni a neki mutatott álcát, de a fiatal lány testét nem tudja összekötni az én lelkemmel. - Egyébként hogy tetszem?
- Felkavaró téged így látni hercegem...
- Köszönöm! Remélem, ő is így vélekedik majd. - ismét elnevetem magam, majd a nő felé fordulok, s ahogyan szőke fürtjeim libbennek a szélben, úgy ragasztom tekintetem az övébe. - Huss, el veled, ma este már nincs szükségem a szolgálataidra!
- Ahogy kívánod hercegem! - sokat változott a viszonyom Jezebeth-tel az elmúlt években, hiszen hosszú ideig ő volt a lázadó, aki mert felszólalni ellenem, de az évszázados nevelésem jó hatással volt rá, megtette hatását. S ahogyan láttam eltűnni alakját, úgy fordulok ismét a helytartó palotája felé, és apró lábaim gyors léptekkel visznek annak kapuja elé. Pontosan tudom, hogy mennyire vonzó alakot választottam, hiszen annak idején megbabonázott, elvarázsolt Hatsi lénye és mennyire sok örömöt jelentett lelkének kínzása. És abban is biztos voltam, hogy sosem leszek képes olyan könnyedségre, olyan játszi fellegekben járásra, mint amire ő volt képes azelőtt, hogy elvágta a saját torkát. A tudatlanok szemét azonban még így képes voltam átverni.
- Katonák, vigyetek a helytartó elé, fontos és halaszthatatlan dolgom van vele! - pattogok a jó másfél fejjel magasabb férfi előtt, aki csak mosolyogva tekintett le rám sisakjának védelme mögül.
- Hordd el magad szuka! - és már éppen felképelt volna, de reflexeim gyorsabbak voltak az övénél, így elkaptam a kezét és gondolkodás nélkül téptem ki karját a helyéről.
- Katona, vigyél a helytartó elé! - próbáltam a legbájosabb mosolyommal nyitni felé újra, míg harcostársa kínok között vérzett el mellettünk. - Vagy a barátod sorsára akarsz jutni?
- NEM! Kövess! - pedig érzem rajta, hogy a másik katona mellett maradna, hogy próbálná megmenteni az életét, de sajátja sokkalta fontosabb neki, szóval engedelmeskedik az önfenntartás ösztönének és inkább a palota belsejébe kísér.
Selene Moon
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true

Leviathan meg van őrülve. Legalábbis elsőre az az érzésem, hogy ő teljesen elvesztette a realitás érzékét, amikor velem került szembe. Elhiszem, hogy naivabb és gyengébb lányoknál működik a lehengerlés és az ígérgetés, hogy segít nekik elérni, amit csak akarnak, de én nem vagyok egy sima kis mezei fruska, akit kinézett a játéktéren. Számomra a hatalma igenis valós, de pontosan annyira ijesztő csak, hogy ne igazán érdekeljen, az arcpiritó ajánlatai pedig semmi olyasmit nem tartalmaznak, amit én idővel ne tudnék megszerezni magamtól is. Az istenekre, Egyiptom legsikeresebb és legnagyobb királynőjének vérét keverték a pokol hercegeinek leghatalmasabbjával, tényleg azt hiszi, nem vagyok tisztában vele, ez egyben mennyit ér és idővel mi mindent adhat nekem? És elvárná, hogy elégedjek meg egy aprócska ágyasi pozícióval a rajongói között és örüljek minden pillanatnak, amit rám fordít? Ebben a palotában, ebben a városban, sőt még a földrészen is olyan erőt képviselek, amely előtt akarva-akaratlanul, tudva vagy tudatlanul, de meghajlanak a döntéshozók, és nem fogom hagyni, hogy ezt tönkretegye. Tervek és emberek ezrei várnak rám és az erőre, amely folyamatosan növekszik bennem és ki tudja szabadítani a római uralom alól Africát. Számomra ennél sokkal több van elrendelve és nem fogom egyetlen démon miatt felborítani a terveimet. Még akkor sem, ha ez Hatsi életébe kerül. Egyszer régen, amikor ő ott hagyta a munkáját és mellém szegődött, egyetlen kérése volt csak, hogy kapjon egy tisztességes lezárást. Fel volt készülve a halálra mint hetéra és közel került hozzá nem egyszer a palotában is, most pedig a kérése csupán az utolsó ragaszkodás az élethez, de ő maga már ezen túl lépett. A bukott erősebb nálam, nem tudok vele szembe szállni, de egyben kihúzom magamat a székemen és nem pislogok, nem fordítom el a fejemet egyetlen pillanatra sem, csak a kezem emelkedik az ajkaimhoz és két kinyújtott ujjamra lehelek csókot. A búcsú jele, az emlékezés jele, az ígéret jele. A test ezennel elvész, de a lelke felszabadításáról én fogok gondoskodni és megkapja a tisztességes temetést és gyász szertartást is. A férfinak ez talán új, de az én legközelebbi szolgálóimban egy dolog közös: mindegyikük tisztában van vele, mennyire veszélyes az élet mellettem, és hogy a hűséget jutalmazom. Valaki a családja számára kér pénzt, más támogatást a gyermeke tanulmányaihoz vagy jó orvosokat a beteg apjának. Csupa olyasmit, amit én meg tudok adni és akkor sem hagyok fel vele, ha meghalnak. Így az arcom meg sem rezdül a kifröccsenő vér látványától, a második nő pedig még csak nem is több egy rabszolgánál. Az estélyt tönkre teszik vele, a többi javítható. Romlott sörrel magyarázható a dolog, amelyet a lányok a tánc előtt ittak az ideigeik lecsillapítására. Ha penészes gabonából készül, nem először okoz ilyesmit...
A hirtelen megfagyása az időnek viszont olyasmi, amit én sem láttam korábban, így elsőre fel sem tűnik, hogy én még emellett is tudok mozogni. Utána már automatikusan a gyűrűhöz kaptam, amelyet apámtól kaptam. Az ereje ugyan nem tud megvédeni a sérülésektől, de direkt támadás esetén még kapok lehetőséget a védekezésre. A mágiám lassan, a felszín alatt fodrozódva kezd kiemelkedni a mélységből és azonnal keresni kezdi a kapcsolatot a gyűrű eredeti készítőjével, keresztül a véren, amelyet egy apró sebbel indítok meg az ujjamon. A vörös és arany villanása olyan, mintha tűzből kihulló parazsak, de a tűz még nem indult el. Csak vár, hogy szólítsam. Amit hamarosan meg is teszek, mert a bukott újra beszélni kezd, az átok ereje pedig megrengeti a termet. Nem tudok rá reagálni, még pislogni sem, ahogy felém közelit, minden erőmet elveszi, hogy ne kapjak a kezemhez és rántsam le róla a gyűrűt, amely egyre inkább átforrósodik a mágiától. A kín újra és újra végig vágtat a kezemen, miközben a számhoz és és meg sem tudom mondani, mik voltak az utolsó szavai. Amint elkezd szétesni a szám kinyílik és egy kétségbeesett sikoly hagyja el, majd kezemre nézek, ahol még mindig ott pulzál minden erejével a gyűrű és egyszerűen éget. Mint az izzó vas. Kevés a vér, érzem és látom, így egy késsel végig szántok a tenyeremen, újabb vörös folyamot indítva el és ezzel hívom a készítőjét és gazdáját, apámat. A vérem a padlóra folyik és pár centi után elkeveredik az áldozatokéval, majd a káosz kitörésével felborulnak a parázstartók és olajos mécsesek, füstöt és valódi tüzet adva az egészhez. Az utolsó, amit tudok, hogy apám ereje betölti a testemet...
Másnap reggel aggódó szolgálólányok gyűrűjében ébredek bekötözött kézzel és a gyűrűt szorongatva. Elmondásuk szerint az ünnepség katasztrófába torkollott, amikor a gladiátor és néhány rabszolganő fellázadt és megpróbálta megölni a gazdagokat és családjukat, én pedig örülhetek, hogy ennyivel túléltem a támadást...
...
Az első roham napokkal később érkezett, mikor kiszállhattam a betegágyból és nagyjából tudtam használni a kezemet is. Annyira azonban még nem volt jó, hogy a szokásos elfoglaltságaimat végezzem és ezeket rabszolgák hajtották végre. Az egyik nő keze ragadott meg, minden nehézség ellenére a körmei tökéletesen oválisak és rózsaszínek voltak, olyanok, mintha vízből lennének. Utáltam érte, meg akartam ölni, percekig kellett mozdulatlanul ülnöm, hogy elfogadhassam, mennyire méltóságon aluli az egész. Helyette új patikáriust hozattam és összegyűjtettem a leghatásosabb füveket és alapanyagokat. Teljesen új sminkek, gyógyszerek, hogy a kezemen ne maradjon meg a heg, méregreceptek. Minden, ami csak kell. És az átok végig ott keringett a fejemben, hogy gyűlölni fogom azokat, akik jobbak nálam. Legyen, eddig sem szerettem őket, de a féltékenység új volt. És pár hónap alatt rádöbbentett, hogy meg kell válogatnom a célpontját. Csak az érdemli meg, akin nem lehet változtatni. Ügyes női íjász? Kis gyakorlással utolérhetem, éveim vannak rá. Tehetséges énekes? Csak amíg alkoholt nem iszik. Gyönyörű nő? Mindjárt csalánkiütései lesznek, nekem pedig új ideálom a sminkekhez. Furcsa volt, véres és zavaros időszak a következő pár év, melynek végére egyedül maradtam. A nevelőapám meghalt, az öcsémet kivégezték, az én vagyonomhoz viszont nem mertek nyúlni. Csak azzal foglalkoztam, ami érdekelt és amire szükségem volt az uralkodáshoz. Megszereztem a legjobb varrónőket, legtehetségesebb ékszerészeket, elcsábítottam a költőket, hogy engem imádjanak. A vezetéknevem a feledésbe merült, egyszerűen egy africai szépséggé váltam, akinek kegyeiért a legnagyobb uralkodóházak tagjai és a leggazdagabb kereskedők versengtek. Néha még maguk a császárok is, ahogy egyre közelebb kerültem a célomhoz, Róma majd egy évszázaddal később Alexandria városában. Ahol végül Caracalla tette fel a koronámat. Róma első őrültje, aki jó ötletnek tartott vérengzést rendezni a városban. Alvilág és rendszer ide vagy oda, a polgárok legyilkolása nem az én gyomromra lett tervezve és ebben sokan támogattak. A császár pedig hamarosan halott volt, a gyilkosa pedig elhozta nekem ajándékba a nemi szervét. És ezzel elérte, hogy teljes hatalmat kapjak. Alexandria helytartója korábban is azt tette, amit én akartam, de most már a boszorkánymesterek sem akartak lázadni ellenem. A féltékenység segített, mert rávett, hogy harcoljak és ne hagyjam, hogy jobbak legyenek nálam. De a boldogságtól is megfosztott. Soha senkinek nem hittem el, hogy hűséges tud lenni hozzám érzelmileg...

//baromira nem könnyű egy ilyen ugrás, kb. i. sz. 218 lehet a végén
Leviathan
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true

Dühítő volt az ellenállása, az a makacsság, amivel szavait mondta és egy pillanatra elképzeltem, miként is kínoznám meg, hogy megtörjön. Elképzeltem, ahogyan kopaszra borotváltatom a haját, vágásokkal terítem be az egész testét, ahogyan levágatom a végtagjait, amint fülés és az orrát nyesetem le, amint a fogait veretem ki kalapáccsal. S csak egy pillanat, egy apró tekerés a gondolat felbőszült rugóján, s megtettem volna, szabadjára engedtem volna a vadságot, ami bennem él és eleresztettem volna dühödt haragom. - Nyitott ajtó és társaság? Ha csak ennyit tudsz felajánlani, kevesebb vagy, mint hittem.
Fordul rá tekintetem, mely vöröslő lángtól izzik, mely képes lenne tisztító tűzzel elemészteni törékeny alakját, mely perzselő pusztításra kárhoztatná halhatatlan lelkét. - Ha még szűz lennél, talán ... talán elfogadnálak ágyasnak, de mindketten tudjuk, hogy arról már lekéstem.
Fordulok ismét a táncoló lány felé, a Hatsinak nevezett halandó bájait kutatom, s ahogyan kiterjesztem rá a tudatomat, félelmet, irtózatos rettegést erőltetek rá, olyan bénító érzéseket, melytől abbahagyja a táncot, mely megfagyasztja mozdulatait, s ahogyan a közönség felhördül az ilyetén ellenkezés láttán, ő úgy méri végig a hedonista sereglet zabáló tömegeit.
- Nézd csak, milyen elveszettnek tűnik. - fordítom figyelmem újra Selene felé, majd szinte vicsorogva folytatom mondandómat. - Azt hiszed, viselkedhetsz így velem? Azt hiszed, ellenállhatsz nekem?
Püffögöm neki, majd újra a lányra nézek, s ahogyan szavakat mormolok magam elé, hogy válik el társaitól Hatsi és ragad meg egy húsokhoz használt kést az egyik tálcáról.
- Nem akarok meghalni... - szavait Selene felé küldi, szemei könnyel telítődnek el, s ahogyan végignéz a nevető társaságon segítség után kutatva, letisztul benne a gondolat, hogy nincs kitől megváltást remélnie.
- Így már biztosan az enyém lesz a lelke. - suttogom a mellettem lévőhöz, majd szemem apró remegése adja meg az utasítást és a kegyelemdöfést a szőkeségnek.
Egy sikoly fagyasztja meg a beszélgetéseket, hangos kiabálás és a vér semmivel össze nem téveszthető illata. A lány elvágta a saját torkát, s ehhez elég volt a fülébe suttognom, rábírnom arra, hogy mihaszna élete nem ér semmit, hogy megváltást találna az öngyilkosságban.
- Segítsen már rajta valaki! - sikoltott fel egy másik táncos, s ahogyan a vérben úszó test mellé térdelt le, ujjai úgy vándoroltak a késre, mely az előbb életet ontott. Nem állhattam meg, már nem tudtam parancsolni magamnak, s ahogyan az első áldozatomnak, úgy neki is letaglózó érzéseket közvetítettem. Csak pár pillanat, néhány szívdobbanásnyi idő kellett ahhoz, hogy ő is maga ellen fordítsa a fegyvert, hogy az ő nyakából is vér spricceljen a meghívottakra.
- Folytassam még? - pillantok Selenere, majd a következő táncosra, aki minden ellenérzését leküzdve szaladt a két holtest felé. S ekkor az idő folyama megállt, az emberek arcára fagyott a félelem, az undor, a kíváncsiság, a rémület. Mindenki, az összes őr, a királyi család, a vendégek és felszolgálók egyszerre váltak márvány szerű szoborrá, csak Selene volt az, aki még mindig velem volt. - Azt hiszed, érdekel, hogy mi lesz veled? A lakomával? Vagy a várossal? Azt hiszed bárki vagy bármi ellenállhatna nekem, ha szabadjára engedném a bennem dűló érzéseket?
Leveszem Anubisz maszkomat, de vonásaim még mindig a szőke gladiátoré voltak, s miközben elé lépek, úgy hajolok le hozzá, hogy szemünk magassága szinte megegyezzék.
- Hát ne szolgálj, s ne is kérj segítséget... Abban viszont biztos lehetsz, hogy gőgösségeddel ellenséget szereztél magadnak, s hidd el lány, Azazel sem fog tudni megvédeni attól, amit jövődnek szánok. - kiegyenesedem és teszek felé egy lépést, hogy aztán minden erőmet beleadva képeljem fel jobb kezem tenyerével. Rávetem magam, roppant ujjaim satujába fogom állát és nem engedve el tekintetét kántálom neki a szavakat. - Lásd a világot a szememmel és feketítse lelked a féltékenység béklyója bármerre nézel. Gyűlölj mindent, ami szebb, jobb, több nálad, s gyűlöld magad, amiért képtelen vagy tenni ellene...
Csókolom meg végül, ajkaim égetik szájának ívelt vonalát, majd testem elporlad, miközben az idő fogaskereke újra mozgásba lendül, sikollyal és újabb kiáltásokkal téve terhessé a palota falait.
Selene Moon
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true

- Én nem szolgálok és nem is segítőt keresek. Egyszerűen tudni akarom, hogy eggyel kevesebb ellenségem van. Cserébe nyitott ajtót és társaságot ajánlok, amely nem fog elszáradni ötven év alatt. A családom 300 évig birtokolta Egyiptom trónját, a duplájánál alább nem adok - hogy túl becsvágyó lennék? Még szép, hercegnőnek születtem, az anyám egy királynő volt és a pokol második legerősebb bukottjának vére teszi erőssé és soha nem öregedővé a testemet. Nem tagadom, hogy van még mit tanulnom és szorgalmasan próbálkozom is a megismerésével a világban és minden mágiájának, de nem fogok úgy tenni, mintha egy utolsó kis ifrit lennék, akinek az életét egy érző szívű lény mentette meg valamelyik út széléről összeszedve. Merőben más vagyok, másképp élek és halok. Kleopátra ennyi idősen már gyermeket szült Cézárnak kiharcolta az egyeduralmat az országa felett és fél tucat nyelven tárgyalt legalább a követekkel. Az ő nagyságát nem fogom elérni, de engem nem is üldöz az idő múlása. Több nyelven beszélek, mint ő, volt időm tanulmányozni a történelmet és a római jogot, matematikát, csillagászatot, kémiát és persze a hadászatot is, ráadásul van egy öcsém, aki tökéletes báb, amíg megkapja, amit ő akar. És ez nem az én befolyásom...
A kérdéseim logikusak, de feldühítik Leviathant. Még úgy is érzem a feszültség szülte hőmérséklet változást, hogy nem nagyon eresztettem lejjebb a védelmi vonalaimat. Csak éppen nem tudok vele sokat kezdeni, így egyszerűen figyelmen kívül hagyom, amíg átvezetem őt vissza a teremben a fő helyekre. Természetesen az öcsém kerül apám jobbjára, így nekem meg a hercegnek a másik kerevet jut és még csak meg sem morgom, hogy az öreg nem nagyon próbálkozott a jelmezzel. Vagy egy sima álarccal, rajta maximum az uralkodás terhe látszik, arcát több ránc redőzi, mint ennyi idős korban éreznie kellene. Valamilyen módon még tisztelem is érte, hogy minden nehézség ellenére tartja magát. Azt hiszem, ő az én állandó ellenállásomat hiszi családi vonásnak. Igen, tudunk keményen egymásnak menni, de csak zárt ajtók mögött. A publikum előtt összetartunk, ez tartja egyben a családunkat és erősnek...
- Nem őrültem meg, ha ő itt hal meg, ugyanúgy mérgezett húsra fognak gyanakodni, de nekem kell elszúrnom az esélyt és kivégeznem a főváros legjobb hetéráját... - fordulok felé teljesen nyugodt arccal, mert számomra ennek az egésznek így nincs értelme. Ez a feladat értelmetlen és rizikós, márpedig én nem kedvelem, ha valaki tönkre teszi az estélyeimet. Nem utolsó sorban pedig én tudok valamit, amit ő még nem. - Hatsi a legjobb volt és most is az, csak sokkal privátabb körökben mozog, sokat segít a gyakorlásban. Ha azt akarod, hogy elpusztítsam, többet kell ajánlanod - persze megteheti ő is, semmivel nem tudom ezt megakadályozni, de akkor a mi játékunk itt és most véget ér, mielőtt még igazán elkezdődne. Nehéz eset vagyok, aki nem bírja, ha keresztbe tesznek neki és a terveinek? Még szép. És ezek egyike, hogy tanulok, amíg lehet, a nálam tehetségesebbektől. Tudósok, filozófusok, még volt szerencsém egy ötszáz éves warlockhoz is. Már a halálra készült, de miattam elhalasztotta egy kicsit és megkaptam rengeteg jegyzetét. Csak egy holt nyelvet kellett megtanulnom a megértéséhez.
- Jártál valaha Atlantiszon? - teszem fel a kérdést elgondolkodva, miközben a táncosokat figyelem, ahogy kezdenek szétszéledni lassan. Az első adag húsok elfogytak a vendégek tányérjairól, és van aki újabb darabokat szeretne, még mások alig várják, hogy előkerüljön  a következő fogás. Mosolyogva figyelem őket, a nagylelkűség maszkjával az arcom látható részén, pedig jó néhányan már most elég bort ittak ahhoz, hogy taszító legyen számomra a jelenlétük. Az egyik nő annyira nem is figyel magára, hogy folyamatosan a hajába törli a szaftot a kezéről és röhögés közben látszanak az ételdarabok a szájában. Sajnálatos módon a matróna egyike azoknak, akik tényleg teljesen irányítják a férjüket otthon, így ha szeretném a hivatalnokot, neki is jönnie kell. Mégis, mindenkit szinte már vérig sértett és ennek megfelelően kerülik is a társaságát, akárcsak a savanyú képű fiáét, aki úgy rág, mintha azon múlna az élete, hogy soha nem hagyja abba. Az ő halálukkal nem lenne problémám.
Leviathan
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true

Maradtam, mert ezt az utasítást kaptam, így nem járhattam utána az említett név tulajdonosának, de nem szegte kedvemet a pillanatnyi marasztalás, hiszen ha tényleg olyan értékes az a férfi, mint amilyennek gondolom, akkor még lesz esélyem kitapasztalni a fontosságát. Figyeltem őket, ahogyan egymással beszélgetnek, ahogyan minden elejtett szónak fontos üzenete van, ahogyan egymás méregetve tesznek vagy éppen nem tesznek valamit. Latolgatom a közöttük lévő viszonyt, hogy vajon igaz szeretet van közöttük vagy csak a család miatt tűrik el egymást, s ahogyan a fiú távozik, ismét a Hercegnő bájaival és mondandójával törődöm.
Okos lány, vág az esze, tisztán és érthetően fogalmaz, mondandóját pedig nem silányítja a kor szelleme, a nők alsóbbrendűségének bitója, s ha lehet, most még vonzóbbá vált szememben. - Mindenre lehet megoldás, mind a halandók valóságában, mind az árnyvilágban, de ha csak egy szövetségesre vágysz, lehetek az, aki meghallgat és tanácsokat ad.
Mérem végig újra, figyelmesebb szemmel, hosszan és behatóan. - Azt viszont sejteni sem vagyok képes, hogy mit kaphatnék tőled, milyen feladatra lennél alkalmas... Mivel tudnál szolgálni?
Kérdése nem ért váratlanul, s ha egy hétköznapi varázstudó lenne, egyszerű démon lánya, a nyakát törném a tiszteletlenség miatt, amit elkövetett. Az egy dolog, hogy harcol a realitással, a nők ... a saját elnyomottsága ellen, hogy birokra kél az ellen a billog ellen, hogy nőnek született, de a démoni körökben még nagyon tapasztalatlan lehet, ha elég bátor ezekhez a kérdésekhez. Nevetésemmel húztam az időt, hogy megnyugodjak, hogy íriszeim tüzét visszaváltoztassam a gladiátor szemeinek színére, s miközben visszasétálunk a helyünkre, a sürgő-forgó szolgálókat figyelem, ahogyan kiszolgálják a tömegeket, majd összegyűlnek csábító táncukkal szórakoztatni a vendégeket.
- Sosem tudhatod Hercegnőm, hogy mit miért teszek és gondolatokat sem kellene arra pazarolnod, hogy kitaláld a szándékaim. Itt vagyok, mert itt kellett lennem, és a segítségem ajánlom, mert látok benned valamit, ami felkeltette az érdeklődésemet. Egyetlen szavadba kerül, s visszavonom a lehetőséget, de nem ajánlom, hiszen még a végén csorba esne a királyi udvar jó hírén, ha elterjednek a pletykák, hogy mérgezett húst szolgáltak fel Caesarea legkiválóbbjainak... S azt ugye te sem akarod. - nevetem el magam, majd kihúzom magam mellette, s az említett szőke ruganyos mozgását figyelem. - Add nekem őt, s eltekintek az előbbi tévedésedtől!
Hangom halkan cseng a fülében, csak ő hallhatja a suttogást, csak hozzá jutnak el a szavak mozdulatlan ajkaim forrásáról. Szemeimet becsukom, mélyen szívom be a levegőt, szívem lassan veri az ütemet a mellkasomban, s ha Selene éppen most pillant rám, csak mozdulatlan testemet láthatja. - Öld meg nekem, látni akarom, hogy komolyan gondolod a szövetséget velem, hogy képes vagy gyilkolni mindenki előtt, hogy szavaid nem üres kérések, hanem szándék lakozik mögöttük. Itt és most!
Nevetem el magam, mosolyomat azonban már mindenki láthatja, s ahogyan ismét megmozdulok, Selenere pillantok, fürkészni vágyom az arcára kiülő érzéseket.
- Valóban kellemes jelenség... - állapítom meg a nyilvánvalót, majd ismét a táncosokra nézek, a szőke lány bájain legeltetve tekintetem.
Selene Moon
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true

Felismerte a gyűrűt. Mint minden idősebb és erősebb démon, aki még emlékszik rá, milyen volt az angyalok tömeges bukása. Mert nagyjából a jelkép olyan régi, mint Azazel élete a pokolban és igencsak sokáig tartott elfeledni az emberiség legtöbbje számára. Azt hiszik, amikor a kezemen látják, hogy ez is csak egy csecsebecse, amelyet valamelyik ajándék csomagból kaptam meg, amelyet apám számára küldtek. Mert évek óta nekem jutnak hagyományosan a királynő számára készített meglepetésem. Anyám halála után pár hónappal ugyan apám próbálkozott egy másik feleség megszerzésével, de az a nő nagyon hamar meghalt, terhesen és nem ígérhette neki senki, hogy nem ismétlődik ez meg, így feladta. Az öcsém még fél év és jogosult lesz a trónra társuralkodói rangban, minden női feladatot pedig én is el tudok látni maradéktalanul. Így teljes egészében kihasználom, hogy elkényeztettek és nem tudnak kényszeríteni semmire. Valamint van még valaki, aki erősebb pártfogóm mint a római császár maga. A palota falai között a mágia tanulása ezerszer jobb lehetőség mint egy idegen országban, idegen szokások és ismeretlenek előtt, akiket nem érdekel, hogy megszerezzék Egyiptom uralmát és kincseit. Ostobák, az az ország a legnagyobb gabonatermesztő és a legtöbb aranybányája még évezredek után is elég fémet biztosít egy egész birodalom fenntartására...
- Nincs benne semmi olyan, amit más ne hallhatna és én elvárom a jelenlétedet - pillantok az Anubisz maszk felé, amelyből csak a szeme látszik ki és pontosan kiolvashatom belőle a gondolatait. Élvezi ezt a fajta játékot, amikor őt gondolják a gyengébbnek, pedig alighanem még engem is le tudna igázni. Engem, aki ilyen alkalmakkor a nagy hatalmat képviseli. Hallgatólagos megegyezés a családomban, hogy mindenkinek megvan a maga feladatköre. Nem avatkozom a politikába és hülyének tettetem magamat, ha a katonai helyzet kerül szóba, ne adj isten az adózás és a törvények, nem leszek bíró vitákban, de enyém a női feladatok lebonyolítása és a palota irányítása. Az ételeket, zenét, könyveket, rabszolgákat én választom ki, szervezem meg a lakomákat és ünnepségeket, az isteni áldozatokat én mutatom be és persze gondoskodom róla, hogy mindig mindenki az elvárható minimumot teljesítse. Mellé pedig fedezem az öcsémet, mert pontosan tudom, hogy az ő döntése lesz hamarosan a maradásom a palotában és még nem állok készen a távozásra. Amíg Augustus él, nekem jobb itt, elrejtve. Halála után... jussunk oda és kiderül...
Leviathan ereje megcsap, amikor felém küld egy látomást, várva, hogy azonnal kapjak az alkalmon és megpróbáljak mélyebbre jutni a látványában. Csak ő nem ismer, nem tud róla, hogy ennél sokkal realisztikusabban is volt már szerencsém találkozni a fejpánttal, sőt, amelyet nem a halálakor helyeztek el a testén, az egy ládában és álcázó bűbájjal pihen anyám sírjában. Mert magammal vittem, amikor meglátogattam az emlékművét, meg még néhány ékszert, hamisítványokat hagyva hátra. Az anyaguk ugyanaz, engem nem az arany utáni vágy hajtott, hanem érzelmi értéke van a koronáknak és ékszereknek, amelyeket évszázadokon át Egyiptom királynői adtak egymásnak és a lányaiknak. Ebben a sorban pedig én leszek az utolsó, de teszek róla, hogy senki ne feledhesse el őket...
- Menj hercegem, köszöntsd atyánkat és kísérd a fő helyre. Pillanatokon belül érkeznek az újabb tálak és csatlakozom hozzátok - fordulok megenyhülve ismét az öcsémhez, mert azt akarom, hogy távolabb kerüljön és ne hallja, miről beszélgetek egy állítólagos rabszolgával. A tál természetesen marad, én pedig nagyvonalúan intek Leviathannak, hogy egyen, amit megkíván, majd magam is felemelem az egyik garnélát és belemártom a pástétomba, mielőtt elfogyasztanám. Utána egy darab spárga, majd egy újabb darab pástétom és olíva bogyó. Mindet olyan könnyedén fogyasztom el kézzel, ahogy az elvárható egy hercegnőtől, csupán az ujjaim hegyén marad étel, amelyet beletörlök az asztalkendőbe. Nem sok kár, de még három húsos fogás és az édes tészták hátra vannak, nekem pedig a mézbe fojtott fürj és a flamingó fügés öntettel a kedvenceim a nem mindennapi választékból.
- Akarom a koronát, de a valóságban élek. Egyiptom örülne egy királynőnek a vérvonalból, de én nem vagyok ember. Hat éve egy percet sem öregedtem, nem tudok örököst szülni és a császárok nem fogják könnyen elengedni a leggazdagabb tartományukat. Ha az öcsém nem harcol a nyílt színen, én sem tehetem. Az árnyvilágban viszont szívesen fogadom a szövetségeseket - alku egy démonnal egy koronáért, amelyet nem sokáig tarthatnék meg? Köszönöm, nem kérem. Segítséget a mágiához, hogy megszerezzem a főboszorkánymesteri címet és évszázadokig lehessek Alexandria, vele együtt pedig egész Egyiptom ura? Ezt ezerszer inkább fogadom, és ha csak kicsit is hasonlít a férfi valódi kinézete a gladiátoréra, még több mint örömmel adom meg neki a szexuális viszonzást, amire vágyik.
- Valójában mit keres egy herceg itt? Nem hiszem, hogy véletlenül esett a választása egy tartományi királyság fővárosára Róma ellenében és rólam sem tudtál, egyértelműen. Milyen értéket rejt a város, amit eddig nem fedeztem fel? - a kíváncsiságom talán az egyetlen, amely nagyobb a hatalom vágynál és a büszkeségnél bennem, előtte pedig nem kell palástolnom. Pokollény ő is, de ellentétben az egyszerű, ostoba teremtményekkel, akik a halandók között rejtőznek, ő egykor angyal volt és egyike azoknak, akik elbuktak. Lehet, hogy nem minden warlock ismeri a saját gyökereit, de én pontosan tudom, hogy Azazel az apám és mindig is kész voltam meghallgatni őt, a bölcsességét és persze a meséit is azokról, akikkel nem árt óvatosnak lennem. Az emberi világban egy hercegnőt ilyen királyi vérvonalból nem tudnak megfogni, de boszorkánymesterként még az erőm ellenére is fiatal és sérülékeny vagyok. Ezen pedig sokat javíthat egy kis extra idő Leviathannal.
- Vissza kell térnünk a kerevetekhez, folytatódik a lakoma. Szerintem ez a rész jobban fog tetszeni, a szőkét figyeld - a mosolyom sokat mondó, miközben az intésemre elkezdik kivinni a tálakat és újak kerülnek elő, amelyeket vékony fátyolba öltözött rabszolganők kísérnek tányérokkal. Az ő feladatuk megtudni a vendégektől, akik képesek koncentrálni is, hogy milyen húst kérnek és felszolgálni számukra. Ez a húsok ideje, borjú, marha, csülök, szűzpecsenye minden vadászható afrikai növényevőből, mellé pedig édes mártások, szilva, datolya, fekete ribizli és persze gesztenye. Valamint kenyér, bár azt leginkább a lefolyt húslé és szaft felitatására használják csak. Amint mindenki megkapja a tányérjára a kiválasztott adagot a lányok középen összegyűlnek és táncolni kezdenek szórakoztatásnak. A legtehetségesebb pedig egy apró, szőke lány, akit az egyik bordélyban fedeztek fel az intézőim és hoztak el nekem. Jó tanácsokat és tudást adott, cserébe egy könnyebb életért. Folyik a vörösbor, újra és újra megtelnek a kancsók, felkészítve az itt lévőket a kötelező udvari költő által írt versek hallgatására. Sajnos, akármilyen sokáig kerestem is a legjobbat, még ő sem egy Sappho, így ehhez nekem sem árt egy újabb pohár bor.
Leviathan
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true

Kellemesen selymes a hangja, s ahogy így bizalmasan beszélünk, mosolyra kúsznak ajkaim, figyelem előkelő mozdulatait, s majdnem megszeppenek attól, amit a gladiátorok leigázásáról mond. Kétségtelen, hogy nem várt fordulat lett volna néhány pásztorórát eltölteni az öccsével, de azt megnéztem volna hogyan hatalmasodik fölém, hogyan éli ki fétisét rajtam. S ahogyan a fiúra emlékszem a díszpáholyból, el sem tudtam képzelni, hogy az a nyüzüge kis kölyök hogyan képes legyűrni érett, megtermett férfiakat. Talán ebben is segítségére van a nővére? Kérdés, melyre nem keresem tovább a választ.
- Hmm, Azazel lánya vagy tehát... - ismerem fel a jelképet a gyűrűn, mely vöröslően villan, sejtelmes vibrálással csillan a köröttünk lévő pislákoló fényben. Mélyet sóhajtok a felismerés miatt, s már majdnem vigyázba vágom magam, hiszen Lucifer elsője Selene felmenője. A borom ismét elfogyott, nem kívántam többet inni belőle, így figyelhettem, ahogyan nyelve előtör ajkai közül, s a látvány, ó mennyire izgalmas pillanat váltja fel az iménti felismerést elmémben. Persze még mindig ott motoszkált a tudatomban Azazel morcos és haragos alakja, de igyekszem elfelejteni, ha bármi történik a lányával, akkor abba belebukom. Ismét.
- Akkor kellemetlen lenne, ha előtte folytatnánk tovább a beszélgetésünket, nem? - kérdezem mosollyal arcomon, majd kihúzom magam és mintha karót nyeltem volna, úgy feszítek előttük. Magamra próbálom erőltetni az elvárt viselkedési formát, bár sosem érdekeltek az emberek huncut és ostoba játéka, az egymáshoz viszonyított rangok, az alázat, melyet azért kap meg valaki, mert gazdag. Öklözzenek egyet, derítsék ki, melyikük nagyobb harcos, érdemelje ki a tiszteletet az egyik fél, s ne mások kardja miatt kerekedjen embertársai fölé. Egy pillanatra harag fog el, amiért ennyire mélyen belegondolok ezeknek a halandóknak a problémáiba, s fejemet rázva taszítom messzire az egészet, a pillanat azonban érdekesség válik, amikor leolvasom ama nevet Selene ajkairól.
- E beszélgetés talán nem az én füleimnek szól, kívánják távozásom? - hajolok meg egy röpke gondolattól vezérelve, s bármennyire a hercegtől kellene engedélyt kérnem, végig Selene szemeit figyelem. Ő tölti ki a gondolataimat, s ahogyan távolodni próbálok, mosolyt kenek a számra, hiszen pontosan tudom mekkora tiszteletlenséggel viseltettem Ptolemaios felé. Bár volt egy olyan érzésem, hogy maradnom kell, de ha megkapom a váratlan engedélyt, akkor annak a bizonyos Luciusnak a keresésére indulok, hiszen ha a név említése ennyire fontos volt, akkor nekem tudnom kell, hogy ő kicsoda. Maradásom esetén azonban újra kihúzom magam, szememet egy másodpercre sem véve le a hercegnő bájairól.
- Különösen jól állna magának ama fejpánt úrnőm... - engedek meg magamnak egy kotnyeleskedő megjegyzést, látomást küldve elméjébe egy fényesre csiszolt ezüstlap képében, melybe ha belenézett, önmaga tükörképét láthatta, amint az aranymíves korona a fejét ékíti. Persze arra vigyáztam, hogy a vízió ne legyen túlzottan felkavaró, de még mielőtt elvettem tőle vágyának tárgyát, suttogást hallhatott a fülében. - Segíthetek benne, ha kívánod...
Selene Moon
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true

Démon. Pokollakó. Lucifer kegyeltje. Szörnyeteg. Ezer és egy névvel illetik a fajtáját, bár a létezését azok tudják csak bizonyítani, akik véletlenül túlélték a találkozást. Egyike ő azon lényeknek, akiket még el akartam kerülni. És erős fajta. Abból, amit eddig tett, kitűnik, hogy képes alakot váltani, emberként mutatni és ebben a formában maradni, valamint józan. Elme és erő a felsőbb démonok fő ismertető jelei. Olyasvalaki, akihez képest az én erőm egy égő gyufaszál, pillanatok alatt el tudná oltani. Ha pedig nem teszi és elfelejti, akkor is csak az ujja hegyét égetheti meg, mást nem. De ez egy zsúfolt terem, olyasfajta, ahol még a falnak is füle van. Tele emberekkel, kémekkel és megfigyelőkkel. Megölhetne, nem esne nehezére, de itt megtenni? Egyenlő egy halálos ítélettel a saját feje felett. Mert nem én vagyok az egyetlen hatalommal rendelkező lény és a többiek bármit elmesélnének apámnak, amit ma érzékeltek, csak éljék túl. Azért a bort még így is ellenőrzöm. Lehet, hogy neki nem kell méreg, de más még adhat. Ha a kezére kenik, valószínűleg ő észre sem veszi, és a gladiátoron is később hatna, hála a testméretének. Mikor már rajtam sem lehet segíteni. Paranoia? Meglehet, de már nem sokáig. Hamarosan a testemben lévő kígyóméreg elég erős lesz, hogy bármi mást elpusztítson. Még pár hét...
A kezét nyújtja. Mennyire... paraszti. Hercegnő vagyok, nem a szomszéd lány, engem így nem érinthet meg. Sőt, én sem őt, csak az ujjaim hegye találkozik a vaskos karperec anyagával, jelezve, vele kívánok tartani a sétán. Amíg a teremben marad. Utána már esélytelen, ott túl sötét van és sokkal kevesebb az őr. Csak az oszlopcsarnok széléig kísér, ahonnan a korláton túl már csak a mélység tátong. Innen már éltem túl ugrást, így nem félek mellé lépni. Meg azonban nem szólalok, csak a szemeim utasítják a maszk takarásában, hogy válaszoljon végre a kérdésemre. Utána majd én is megteszem az övére. Talán...
A válaszai zavarosat. Udvarias, de nem megfelelő a palotába, nyilván nem ehhez van szokva. Attól még nekem arcizmom sem rezdül, miközben hallgatom és egyre inkább mosolyogni támad kedvem. Főleg, amikor nem rejtőzik tovább és felvillan a szemében a hatalom is. Bort iszik és mesél, mint bármelyik férfi teszi, ha rá figyelek. Hagyom neki, türelmesen várom, meddig akarja folytatni és elemzem a szavakat. A bókokat, utalásokat és persze a tényt is, hogy mennyire a véletlenen múlt minden. Oh, szegény, szegény Toti. Ha másik gyűrűt választok ma estére, egészen biztosan fájdalmas éjszakát kap ajándékba. Pedig nem ezt érdemli az öcsém. Lehet, hogy egy elkényeztetett kis görcs, de attól még ő is anyám gyermeke és szeret engem, a királlyal is szembe száll értem. Én pedig nem fogom engedni, hogy a pokollakó kárt tegyen benne. Akkor sem, ha ezért nagyon is neheztelni fog rám. Ráadásul... az ajánlat izgat valamennyire. A hercegnő és egy rabszolga? Szó sem lehet róla, a büszkeségem mellett inkább szenvednék a vágytól egyedül, mint ezt megengedjem. Leviathan, a pokol lakója és egyik hercege, akinek végtelen tapasztalata lehet egy nő kielégítésében? Máris felizgat a gondolat. Pimasz dög, és oka van annak lenni.
- Hálás lehetsz a lebukásért, Leviathan. A gladiátorok leigázása az öcsém fétise, amelyet én rejtek el. Egy-két órányi alázatos viselkedésért sem járt volna az a jutalom, melyet meg sem ígértem. Én csak egy vacsora meghívást ajánlottam fel a győztesnek - és soha egyetlen hozzá hasonló sem kapott többet. Nem állítom, hogy nem segítettem a kedvenceim felszabadulását és boldogulását, sőt, az egyik női harcos azóta is dolgozik nekem, nagyobb ünnepek előtt ő készíti el a frizurámat, de hogy ágyba vittem volna személyesen bármelyiket is? Nem és nem. Az erkölcsi határokat viszont eléggé feszegetem ahhoz, hogy ne tudjanak tisztességes római férjet a nyakamba akasztani. A hercegnő stratégiai játékfigura, a házassága segít a szövetségekben. Én akaratos vagyok, erős és nem lehet gyermekem. Ez sok hátrány egyszerre az ellenállásom nélkül is...
- Nem te árultad el magad, hanem apám egyetlen ajándéka - emelem fel a kezemet és fordítom úgy, hogy jól látható legyen a pokolban kovácsolt fém a lámpások fényében. Egyszerű, nem a legnőiesebb darab, de attól még a legértékesebb kincseim egyike. És iszonyú sok erőt kívánt meg mindkét fél részéről, hogy el tudjam hozni Azazel kovácsműhelyének mélyéről mágiával. Anyám halála után kaptam meg, hogy legyen valamilyen vigaszom és esélyem, hogy elkerüljem a veszélyes helyzeteket. A mágiám teljes egészében rejtve van, így nem tudom használni feloldás nélkül, de meg sem érzik, a boszorkány jegyem pedig a világon legkönnyebben elrejthető fajta, így az álcám sikeres. - Más démon is kívánt meg hercegnőt a családomból - teszem hozzá gondosan ügyelve rá, hogy a démon és ne a bukott szót használjam, majd újra a számhoz emelem a poharat, de nem döntöm meg, mintha csak az illat érdekelne. Az ezüst takarásában pedig a mosolyom szélesebb lesz, a fogaim szétnyílnak és a nyelvem elővillan. Akár egy kígyónak, amikor a levegőt figyeli vele. Nem tudom, ők mit éreznek, nekem csak automatikus reakció, hogy kinyújtózik, amikor nem kell a számban összetekeredve feküdnie. Egek, mennyi ideig tartott mellette tisztán megtanulni beszélni...
- Az öcsém erre tart, ő ember - figyelmeztetem még egyszer éles pillantással, miközben kuncogva figyelem a többieknél sokkal erősebb és egészségesebb madár álarcos férfit, amint felém hozza a tálcát. Rajta pedig az ételek. Hagyom, hogy letegye egy kósza asztalra, ilyenekkel tele van a terem, majd rám nézzen. A szeméből könnyű kiolvasni a kérdést, neki is tetszik a gladiátor, be akarja törni, ha átadom. Ezt pedig nem teszem meg, félek, hogy nem élné túl. Így csak megrázom a fejemet és a Lucius nevet tátogom. Az egyetlen állandó partneréét. Aki az én testőröm és ma elvileg a szobám ajtaját védi. Mintha azt kellene. Aki belép, csak magát hibáztathatja a sorsáért.
- A király ide tart, vigyázz a nyelvedre a jelenlétében! - figyelmeztet, nem mintha sokat érne vele. Szeretem a nevelőapámat, de ő soha nem lesz képes megérteni, hogy én többre vagyok hivatott és képes, mint a többi hercegnő, akik beleszülettek valamelyik dinasztiába. Ebben a világban az ő szemükben nőként gyengébb vagyok, de én velük ellentétben nem felejtettem el a családi örökségemet. Ahogy az alattvalóim sem.
- Nem fogok, hadd emlékezzen rá mindenki, hogy Egyiptom koronája anyánkat illette és mi örököltük. Ha te nem is, de én még viselni fogom Kleopátra kobrás fejpántját - húzom ki magamat újra, és nem érdekel, ki vagy mi hallja. Kettőnk közül mindig is én voltam az erősebb, a boszorkány gyermek, akit anyám azért vállalt, hogy biztosítsa, a vérvonal fennmaradását. És nekem rengeteg idő áll a rendelkezésemre, hogy harcoljak...
Leviathan
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true

Szeretem, ha a figyelem fókuszában állok, ha minden szempár rám tapad, ha én töltöm be a köröttem állók gondolatait, de hogy egy ilyen ártatlan mondattal tegyem mindezt, arra nem gondoltam volna. Talán még meg is hajoltam volna, ha tényleg akartam volna, de ehelyett átadtam a lehetőséget a házigazdának, aki ékesen szóló beszédével nyűgözte le a társaságot. Figyeltem őt, ahogyan uralta a többi barbár lélek elméjét, ahogyan nevetésre ingerelte a tömegeket, amint az egyiptomi istenség nevét csempészte a mondandó közepébe.
Selene. Mondtam ki magamban a nevét, hiszen bármennyire is a közelébe kerültem, bármennyire is a szolgái lesték minden apró mozdulatom, a nevét egyelőre nem tudtam, most azonban bevéstem elmémbe. Aztán a beszéd végével indult el igazán a mulatság, zenészek hada húzta fülünkbe a kellemes és andalító dallamokat, szolgák hömpölygő tengere szolgálta fel az ételeket, én pedig figyeltem a dekadencia és a hedonizmus diadalát az emberi mértékletesség felett. Apámnak valóban ők a kedvencei?
- Harc? Hercegnőm, még nem bizonyítottam előtted rátermettségem? - nevetem el magam, majd én is köszöntőre emeltem a poharamat, s már éppen fogadnám ujjainak kellemes puhaságát, de csak rövid ideig élvezhetem a számára mindenképpen sokkoló érintést. Kérdésére lemosom arcomról a vigyort, majd szembe fordulok vele és fejemet aprót balra biccentve mérem végig kegyetlenül gyönyörű vonásait. - Kérem, sétáljon velem Hercegnő! Ígérem, nem rabolom el sokáig a díszes társaságtól...
Hátat fordítok neki, sakál orrom visszafordul rá, s a maszk jótékony takarásából kémlelem a kérésemre adott reakcióját. Kezemet kitartom neki, hogy belém karolhasson, de attól sem húzom fel az orromat, ha nem fogadja el. - Felesleges mérget keresnie a borban, higgye el, ha meg akarnám ölni, már végeztem volna magával.
Ha belém karol, ha nem, elindulok, kikerülve néhány lealjasodó förtelmet, szolgák végeláthatatlan seregeit, majd egy csendesebb, nyugodtabb helyre érünk, bár biztos voltam benne, hogy Selene minden apró mozdulatát őrök vigyázó szemei figyeli.
- Pedig azt hittem, tovább sikerül fenntartanom az álcámat, s még szórakozhatom pár órát ebben a különleges helyzetben. Mondja Hercegnőm, mi buktatott le? - dőlök neki egy márványból faragott korlátnak, majd megkóstolom a bort, majd elgondolkodva a komplex ízorgián, amiben éppen részesültem, pillantok rá ismét. - Tudja Selene, remélem szólíthatom így és nem dorgál meg érte... Szépsége felkeltette az érdeklődésemet, s tudni akartam, hogy a bájos és vonzó külső milyen belső jegyeket rejt. Bátorkodtam kihallgatni a beszélgetését, amit ennek a gladiátornak a gazdájával folytatott, s kihasználtam a lehetőséget, hogy a közelébe kerüljek némi turpissággal. Remélem, nem fogjuk megbánni a felelőtlennek ható kezdeményezésem.
Nevetem el magam, majd közelebb hívom, hogy csatlakozzon hozzám a korláton, bár azzal sincs különösebb bajom, ha megtartja a távolságot, ami kialakult közöttünk. Figyelem őt, s mennyire sajnálom, hogy a maszk eltakarja oly nemes vonásait, hogy gyönyörű arca elbújik a macskára emlékeztető sallang mögé, hogy nem ihatom magamba ábrázatának minden apró részletét.
Újabb korttyal iszom ki a poharam, majd a korlátra teszem, ott biztosan jó helye lesz a továbbiakban. - Csak most veszem észre, hogy még mindig nem válaszoltam a kérdésére, maga pedig epekedve várhatja oly egyszerű válaszom. Maradjunk annyiban, a szándékaim magával annyira tiszták vagy éppenséggel mocskosak, mint amennyire maga akarja. Ha pedig a nevemre kíváncsi, szólíthat Leviathannak.
Mosolygok rá, s miközben szemeim vöröslő tűzben villannak fel, egy szolgálónak intek, akinek tálcájáról egy újabb pohár bort emelek le. - Egészségére Selene!
Iszok pár kortyot, majd figyelem őt, nézem vékonyka alakjának igéző sziluettjét.
Selene Moon
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true

Az utolsó meghívottak is megérkeztek, időnként magukkal hozva pár meglepetés kísérőt is. Ezek legtöbbje nő, akiket férjhez akarnak adni, így általában az apám nem bánja a jelenlétüket. Az öcsém sem, sőt, ő rendszeresen ki is választ egyet magának. Akinek utána a vártnál is kalandosabb éjszaka jut és másnap ugyanolyan ártatlanul megy haza, mint érkezett. Technikailag. Valójában ennél több történik és sokan még vissza is térnek, remélve, hogy újra esélyük lesz. Mert itt minden a látszat. Amely szerint én éppen a hercegnők tökéletes mintapéldányát játszom és mint a család egyetlen női tagja, enyém a háziasszony szerepe is. Apám imád, a testvérem még fiatal a házassághoz, az új ara tapasztalatlan lesz. Így a házassággal várnak, amíg minden el nem rendeződik, én pedig nem bánom a dolgot. A valóság, hogy apám nem talált még olyan kérőt, akit ne riasztottam volna el, az öcsémmel pedig gondok vannak. Mondjuk úgy, hogy én férfiakat, ő nőket kegyel a publikum előtt. De a lakosztályaink egymás mellett vannak és befelé menet cserélődnek a partnerek. Nekem igazából nincs bajom a férfiakkal sem, ő viszont a férfiszerelem rabja. Így fedezem, minden érintett bájolással távozik és soha nem képes beszélni arról, amit tapasztalt. Ma a gladiátort a saját ízlésem szerint választottam, ő pedig egyet értett. Most már csak nekem kell valami szimpatikus ifjú virágszálat találni. Lehetőleg szőkét, ők annyira ritkák Észak-Afrikában...
Itt az idő. Bevezetik a győztest, csillogó testtel, észerekkel felvértezve, a szoknyája pedig nem sok mindent hagy a képzeletre. Még nekem is meg kell nyalnom a szám szélét a látványtól, utána megvárom, amíg átsétál a termen a tekintetek célkeresztjében és végül helyet foglal mellettem. Nem mintha én rejtőzködnék, a hajam elárul, így eleve a legmagasabb rangúnak járó ágyat foglaltam el. Most pedig készen állok felemelkedni a nyitóbeszédhez, de a férfi megelőz. Szavai pillanatnyi csendet, majd kacajt váltanak ki belőlem, akárcsak a vendégekből. Megvárom, hogy elhaljon, miközben intek neki a kis asztalkán lévő boros kancsó és poharak felé. Az enyémek ezüstök, nem aranyak, mint a többi vendégé. Sokkal értékesebbek, ráadásul ezek a legtöbb méregtől elszíneződnek. Mérgeztek már meg, azóta használom. Nem volt kellemes a dolog...
- Kedveseim! Juba király, Ptolemaios herceg és magam, Selene hercegnő nevében is köszöntelek titeket a mai lakomán! Boldogság nekem, hogy eljöttetek, nagy élmény együtt látni titeket és alig várom, hogy bor színezze orcátokat. Mindent szabad, ami nem tiltott, azonban emberölést inkább csak a falakon kívül gyakoroljátok. Dionüsos és Shezmu áldásával kezdődjék a lakoma, senki ne érezze magát árvának, ma este mindenki nővére, anyja és leánya vagyok, ott leszek mindenhol! - mosolyodom el, mire megszólal a zene és szolgák jelennek meg az első hatalmas tállal. Kezdésnek a tenger gyümölcseit hozzák különböző ízesítéssel madármaszkos szolgák: rákok, kagylók, csigák, polipok, garnéla, osztriga, tintahal, édes- és sós vízi halak gondosan elrendezett kupacokban, középen pedig egy hatalmas teknős páncél, amely alatt teknős-garnéla pástétom rejtőzik pisztáciával és indiai fűszerekkel keverve. Rabszolganők tálakon mártásokat és köreteket hordanak körbe, a vendégek pedig válogatnak. És fel sem tűnik nekik, hogy megint szembe mentem a hagyományokkal, nem csak Róma, de Egyiptom borainak istenét is megidéztem pártfogónak. Lehet, hogy a halandó családom már lemondott a jogos jussáról, de én nem fogok. Hamarosan pedig felbukkan az egyik madármaszkos férfi előttem és a szempárról ráismerem az öcsémre, így intek neki, hogy szolgáljon ki engem és a gladiátort, bármit is kérjen a tálakról. Nem mintha ezt annyian ennék, a java csak utána jön. De a pástétomot én teszteltem, amíg tökéletes nem lett az állaga és a fűszerezése, így abból kérek és némi spárgát. Az nem nyomja el az ízét. Mellé pedig koccintásra tartom a boros poharat a férfi felé. - Egészségedre, Anubisz! Egyél, amennyit kívánsz, még hátra van öt fogás. És valószínűleg némi harc is, ahogy igazán hatni kezd a bor. Viseld jól és elég aranyat kapsz, hogy szabadulj! - mosolyodom el, miközben végig simítok az egyik bicepszén, mert érezni akarom az izmait. Pontosabban csak tenném, mert amint az ujjaim a bőréhez érnek, elrántom a kezemet és a szemébe kell néznem. Valami itt nem stimmel. Valami, amire reagált az apámtól kapott gyűrűm. Ez itt nem ember mellettem. - Ki vagy valójában? - a kérdést nagyon halkan ejtem ki, miközben megszaglászom a bort. Még nem ittam bele, de addig nem fogom, amíg nem biztos, hogy nem utánam küldött gyilkos. A poharat a számhoz emelem, a vendégek így nem látják, ahogy a nyelvemmel óvatosan éppen csak megérintem, hogy analizáljam. Ha erős méreg lenne benne, azt már az illata elárulja, a gyengét pedig kiérzem. Végig kóstoltam az utóbbi években minden létező fajtát.
Leviathan
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Mindig ott vagyok, ahol lennem kell.
Karaktered arca :
Tom Ellis
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true

Két lány közelített felém, macska szerű lépteik megigézték a fantáziámat, s ahogyan puha érintésük lefejtette rólam a dísztelen páncélt, úgy éreztem vonzalmam feléjük egyre erősebbnek. Meztelenül álltam előttük, ők pedig üveges szemmel figyeltek engem, nem törődtek a valóban nemes jegyekkel felvértezett testtel, amit pár órával ezelőtt loptam magamnak. Nem ez volt a dolguk, nem ezért tartották őket ebben a pompás palotában, s ahogyan ujjaimra szorították saját tenyerüket, úgy követtem őket a fürdőházba.
A víz langymeleg volt, a Nap felmelegítette annyira, hogy ne legyen kellemetlen az érintése, s ahogyan a vért és a verítéket lemosták rólam, úgy éreztem magam egyre nemesebbnek ebben a bőrben. Szótlanul tették a dolgukat, így én sem éreztem szükségesnek holmi oktalan beszéddel traktálni őket, majd amikor fürge ujjaik olajjal kenték a bronzos bőröm, majdnem meggondolatlanságot követtem el ellenük. Ekkor nevettek fel először, csilingelő hangjuk erőt pumpált meredő férfiasságomba, s ekkor jöttem rá a kacaj forrására is. A szőke fürtök gazdáját nem kényeztette el a gondviselés hosszanti méretekkel, így némi apró módosítással kellett élnem, hogy ne okozzak csalódást nekik.
Egy majdnem áttetsző, hófehér szövetet csavartak alsótestemre, mely nem láttatta, de sejtette a hirtelen megnyújtott testrészem, majd aranylapokkal kivert övvel rögzítették az anyagot. Kezeimre mívesen díszített alkarvédők, lábszáraimra hasonlóan aranyozott kamáslik kerültek, nyakamat pedig egy vaskos bőr nyakpánt szorította satuba. Ekkor került a fejemre a sakál maszkja, s egy pillanatra elnevettem magam, hogy éppen ezt a maskarát kaptam erre az éjszakára. Persze Anubisz kinevetett volna, hogy mennyire nevetségesen nézek ki ebben lehetetlen jelmezben, s azon sem lepődtem volna meg, ha éppen most toppanna be, hogy vonyításával hahotázzon ki.
- Kövess minket hős gladiátor! - nevettek újra össze a szolgálók, majd ismét a tenyerembe bújtatták az ujjaikat, hogy a mulatság felé tereljenek. S ahogy közeledtünk a hatalmas terem felé, fürkész pillantások kezdtek vizslatni, ámuló sóhajok kövezték utam és meg mertem volna esküdni, hogy az egyik vendég elájult a látványomtól. Szótlanul vezettek egy Básztetnek öltözött nő mellé, akit azonnal felismertem lángvörös hajáról és arról a magabiztos kiállásáról, amit már a küzdőtérről is megcsodáltam.
Fogalmam sem volt, hogy mit kell tennem, hogyan kell viselkednem, hiszen ilyen helyzetben még nem találtam magam. Sosem bújtam rabszolgák bőrébe, sosem kerültem olyan helyzetbe, hogy alantas halandók döntsenek a sorsomról, de ahogyan mellette álltam, ahogyan figyeltem őt, furcsa, már-már sosem tapasztalt izgalom lett úrrá rajtam.
- Én már éhes vagyok! - nevetem el magam, mely hazugság igen víg kedélyt csempészett elmém bugyraiba, majd a közönség felé fordultam, s ha kellett, azt tettem, amit úrnőm kívánt, kért vagy parancsolt. Legyen meg neki is az élvezet, hogy egyszer elmondhatja magáról, a Pokol egyik hercege hódolt be neki.

//Elnézésed kérem, hogy eddig tartott!
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: különlegességek :: Múlt-
Ugrás: