descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Nappali
if i cannot move heaven, i will raise hell
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members

Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- zárt játék --
Caralyn Ravenheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
dark corners
Hobbi :
baking + video games
Karaktered arca :
Melissa ♥ Benoist
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

cece & théo
i need your help
Nem érzem magam túlzottan kényelmesen ebben a helyzetben, de hát mégis ki tenné? Senki nem akar valaki mástól szívességet kérni, amikor titkon ott lebeg szüntelenül a gondolat felette, hogy semmi nincs ingyen? Bár képes lennék megfizetni az árat? Ha pedig igen, akkor mégis mi lehet az? Vagy van olyan dolog, amit nem adnék meg neki azért, hogy megóvhassam Thomas szüleit? Egek, már az is nagy dolog, hogy egyáltalán ide jöttem, de most mégis kétségbeesetten ülök itt és kételkedem az elhatározottságomban. Talán nem kellett volna idejönnöm és ez az egész hiba volt, hiszen leszámolhatunk a nyamvadt démonnal..
Abban már biztos voltam, hogy nem rajongtam ezért a boszorkánymesterért, valahogy egyáltalán nem volt szimpatikus és nem tudom, hogy ennek köze volt ahhoz, hogy alvilági, vagy sem, mert habár régebben elég előítéletes voltam velük és a mondénekkel szemben is Thomas kicsit formálta a nézeteimet és a gondolataimat ezzel igazából mindent megváltoztatva. Ugyanakkor azt hiszem kénytelen vagyok elismerni, hogy ennek a fazonnak csak a stílusától másznék a falra.. Mármint tudom, hogy az ő kezében van az irányítás, a hatalom meg minden, de azért ha már én fizetek érte, akkor nem kellene egy kicsit kedvesebbnek lennie? Bár én sem voltam az, de az én frusztrációmra még okom is van. Azért nem kell egy tükröt tartani felém, mert így nem fogom jobban érezni magam a helyzetben és nem leszek nyitottabb.
A tekintetem a két medálra téved és van is bennem inger arra, hogy értük nyúljak és elvegyem, de inkább visszafogom magam és szótlanul figyelem őt és várom, hogy mégis mi az, amit cserébe kér.
Egy emlék.. Erőteljesen kutatok az elmémben, hogy mégis mi lenne létfontosságú és eltörölhető, mintha sosem létezett volna. De tényleg, ha valami a legfontosabb emlékünk képesek lennénk lemondani róla? Zavartan sütöm le a szemeimet és próbálom kitalálni, hogy megéri-e.. Hogy elfelejtsem a pillanatot, amely örökre összekötött engem Thomas-sal. Nagyot nyelek és végül úgy pattanok fel, hogy azzal már egy lépéssel közelebb vagyok a kijárathoz. - Sajnálom, hogy raboltam az idődet, de ez nem.. Nem fog menni. - Zavarodottan rázom meg a fejemet és hátrálni kezdek az ajtó felé, aminek köszönhetően kis híján meg is botlok, de végül gyorsan száznyolcvan fokos fordulatot véve szaladtam ki a lakásból. Mégis mi a fenét gondoltam? Nem kellene mindig az első adandó ötletemre rávetnem magam.. Ez nagyon rossz húzás volt. Meg aztán.. A legkevesebb, hogy megbeszélhettem volna Thomas-sal.. Én hülye, hülye..

[ akkor részemről ez egy záró, köszönöm. ]
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

pay me with your soul
A lány túl szűkszavú, én pedig már kezdem unni a saját fecsegésemet. Nyilvánvalóan abszolút az a fajta, aki lenézi az alvilágiakat és számára nem vagyok több egy eszköznél, aki teljesíti a kéréseit. Ha már itt tartunk, számomra ő nem több egy pénzforrásnál és a halandóság elillanó illatánál. Ó, igen, hajlamos vagyok csapodár módon megváltoztatni a véleményemet. Szeretem, ha hajlamosak belemenni és színesíteni a munkámat az ügyfeleim egy kis felesleges fecsegéssel.
- Én meg egy kiskutyát szeretnék, Huskyt - forgatom meg a szemem. A kezemet lustán összecsapva két medál jelenik meg a levegőben. Tökéletesen egyformák és abszolút nem feltűnőek. A lány szeme előtt nyugodt táncot járnak.
- Megfelelő lesz? - nézek a szőke kis árnyvadászra, ameddig a válaszát várom. Mondhatnám, hogy közben én is elgondolkozok azon az áron, amit kérni szeretnék tőle... De hazudnék. Már abban a pillanatban, amikor közölte velem, hogy mit kér, tudtam, mi lesz az ára. Ezeknek mindig az az ára és pont ezért nem tartok listát az áraimról. Ha az ügyfeleim tudnák, mivel kell fizetniük a bűbájokért, sokan inkább hagynák meghalni a családjukat.
- Nos, kis árnyvadász, látom, hogy ez izgat a legjobban téged - húzom össze kissé gonoszkodóan a szememet, de a szám vigyorog.
- Jobb ha tudod, hogy ha nem adod meg azt az árat, amit kérek, akkor nincsen varázslat. De az olcsóbbikat sem teszem meg neked - lustán lépek egyet felé, a medálok pedig elillannak, mindaddig, ameddig nem kapom meg, amit szeretnék. Hogy mégis mire lesz jó nekem a kérésem? Információt gyűjtök apucinak.
- Egy emléket akarok. Életed legfontosabb eseményét, vagy amit annak tartasz. Csupán az emlékre kell gondolnod, és megfognod a kezemet, aztán kimehetsz azon az ajtón - intek fejemmel a bejárati ajtó felé -, kezedben a két medállal. Oh, és előtte igazán mutathatnál egy emlékképet a megvédendő mondén szülőkről. Kell a bűbájhoz - nyújtom felé a kezemet.
Ha elfogadja, áll a varázslat.
Ha nem fogadja el, kívül találja magát az ajtómon.

Cece & Théo
Caralyn Ravenheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
dark corners
Hobbi :
baking + video games
Karaktered arca :
Melissa ♥ Benoist
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

cece & théo
i need your help
Egy részem nagyon is érezte, hogy nem kellene fecsegnem, de nem tudtam visszafogni a szavaimat. Egyszerűen csak túl akartam lenni ezen az egészen és biztonságban tudni azokat a személyeket, akik fontosak Thomas számára. Nekem csak ő számított úgy igazán. Nélküle teljesen elveszett voltam. Sosem értettem a ragaszkodását a szülőkhöz, hiszen nekem sosem voltak igazán szüleim. A legközelebbi dolog, amim volt a családhoz, az ő és nem más. Ezért sem tudok tétlenül ücsörögni és várni a pillanatot, amikor már késő lesz. Mert minden perc értékes és egyetlen egyet sem vesztegethetek el.
Nem tudom, hogy miért nem fogtam be a számat, mert ezzel csak még nagyobb bajba sodortam meg. Más az ár? Remek. Nagyon remélem, hogy sikerült az egekbe tornásznom az árat ezzel a kijelentéssel. Néha tényleg nem tudom, hogy mikor kellene befogni a számat. Tudom, hogy nem volt okos húzás kötekedni vele, hogy haladjunk már, mert így holnapra se lesz belőlünk semmi, de nem tehetek róla. Már szeretném elmondani Thomas-nak, hogy minden rendben, hogy nem kell aggódnia egyetlen egy pillanatra sem, nem fog senki ártani a szüleinek. Ehhez azonban még el kell érnem azt, hogy ne keverjem őket még nagyobb gondba.
- A másodikat szeretném. - Gondolkodás nélkül vágom rá, hogy melyiket szeretném. Természetesen azt, ami hatékonyabb az ár ebben a szempontban nem érdekes. Egészen addig, míg ezt nekem kell majd megfizetnem. Ha már eljöttem ide, akkor nem fogok csak úgy meghátrálni és egy közepes megoldással távozni. A legjobbat akarom.. Máskülönben talán be sem jöttem volna ide és már rég felálltam volna, hogy udvariatlan fruska módjára elhúzzam innen a csíkot, de itt maradtam. Nem megyek sehová. Addig nem, amíg nem kaparintom meg, amit akarok.
- Szóval, akkor igazából már csak az ár érdekelne, hogy miben is merül ki? - Na, nem mintha nem fizetnék meg bármit, de azért ne írjuk már fel a homlokomra, hogy nem számít mit kérsz úgy is odaadom, mert most ez számomra a legfontosabb. Elég gyatra húzás lenne és már így is sikerült túlságosan sok, felesleges információt megosztanom vele, amire nem is igazán volt kíváncsi és ezzel csak magam alatt vágtam a fát..

Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

pay me with your soul
Néha elgondolkozom azon, hogy talán kevésbé direktnek kellene lennem; kevésbé őszintének. De ez olyan, mintha megkérnéd az oroszlánt, hogy hagyja békén a gazellacsordát. Senkit sem változtathatsz meg. A világ csiszol téged, hol erősebbé teszi, hogy összetiporja a lelkedet, a szívedről nem is beszélve. De az évszázadokat csak úgy lehet túlélni, ha önmagad maradsz, mert ennyi idő alatt a magadba vetett hited az, amiben kapaszkodhatsz.
Szóval nem, abszolút nem leszek kedvesebb - rázom meg a fejemet gondolatban, és ahogy egyik fürtöm a homlokomba csúszik kiderül, hogy élőben is.
Nem kell gondolatolvasónak lennem ahhoz, hogy tudjam; Caralyn nem érzi itt jól magát. De ez a hely nem arra szolgál, hogy bárki kívülálló csodásan érezze magát. Ez üzlet, nem pedig lelki segély. És ezt a lány pontosan tudja.
- Úgy hiszem kedvesem - húzódik egy sötét mosolyra a szám -, itt most én vagyok az, aki a tempót diktálja. Neked kell valami és gondolom nem azért jöttél hozzám, mert más nem akadt. Számomra a te problémád is irreleváns, szóval könnyítsd meg mindkettőnk dolgát azzal, hogy hagyod, hogy én irányítsak, vagy különben nem jutunk egyről a kettőre.
Ó, igen, nem is én lennék, ha nem csaponganék állandóan jókedvű és morgós medve énem között. De nem szeretem, ha valaki az én házamban utasít rendre. Azt amúgy is csak Peony teheti.
- Igazából semmit, már így is sok mindent elárul, miért akarod ennyire megvédeni őket - köszörülöm meg a torkomat. - Csupán kíváncsi lettem volna az indítékaidra. Néha szükségem van egy kis érzelgős érzelmi ráhatásra.
- Szóval Sariel... Tipikus kis szöszke démon, már elnézést. Személyesen nem ismerem, de igen, tény, hogy ő... nos, inkább nem mondok semmit, gondolom tudsz már róla eleget - tárom szét a vállamat, aztán felállok a kanapéról. Áll velem szemben, a nyugati falnál egy könyvespolc, ami annyira értékes, hogy Peony-val megannyi varázslattal vettük körbe. Csak egy könyv gerincén kúszik végig az ujjam, aztán beleejtem a kezembe.
- Tehát mégis mesélsz nekem a családról - kacagok halkan, miközben visszahelyezkedem könyvvel a kezemben a kanapéra. - Szóval nem csak a barátod szülei, hanem a parabatai-od szülei. Így már teljesen más a helyzet, és más az ár - kacsintok rá.
- Két ötletem van. Az egyikhez kellene valamilyen medál, óra, vagy akármi, amit a szülők hordanak. Elbűvölném, hogy Sariel ne tudjon nekik ártani semmilyen formában, de ez időigényes és kimerítő bűbáj. Ráadásul úgy sejtem, jobban örülnél neki, ha most rögtön tennék értük valamit - dobom beszéd közben az asztalra a könyvet és összekulcsolom felette a kezemet.
A lány világos íriszébe nézek. Ártatlan. Érzem rajta, hogy komolyan kell vennem a kérését, DE ehhez neki is komolyan kell vennie engem. Nehéz szavak kúsznak fel a torkomon és úsznak ki a számon:
- A második ötletem drágább és nehezebb. Minden szempontból több erőt venne ki belőlem. Ha egy nyakláncot bűvölök el, a bűvölet rajta marad és az védi őt meg, semmit sem merít ki belőlem, csak annyit, amivel elvarázsolom. A második ötletem biztos, mert míg a nyakláncot Sariel le tudja venni róluk, ezzel nem tud majd mit kezdeni; egy bűbájt helyezek a családra, de ehhez kell, hogy lássam őket; fénykép, emlék, akármi jó. Képzeld el úgy, mintha beburkolnám őket valamivel. Amikor jön Sariel, ez a burok megvédi őket, mert Sariel fizikailag képtelen lesz rajta átjutni. Viszont, ha ezt megpróbálja, az közvetlenül belőlem merít. Ha túl nagy támadást indít, összetörhet a burok. Szóval, kis árnyvadász, tied a döntés. De jobb ha tudok, hogy semmilyen védelem sem tart örökké; mindig, mindennek lesz gyengepontja. Még Alicanténak is volt.

Cece & Théo
Caralyn Ravenheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
dark corners
Hobbi :
baking + video games
Karaktered arca :
Melissa ♥ Benoist
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

cece & théo
i need your help
Éreztem, hogy rossz ötlet volt idejönni és a boszorkánymesternek a stílusa egyre inkább kilökdösne az ajtón, de tényleg nagyon szükségem lenne arra, hogy segítsen. Ha nem lennék teljesen kétségbeesve, akkor valószínűleg itt sem lennék.
- Remek, hogy ezt megtárgyaltuk, de akkor térjünk is inkább rá a lényegre ahelyett, hogy olyan dolgokra pazaroljuk az időnket és a szavainkat, amelyek teljesen irrelevánsak jelen helyzetben. - Nem akarok túlságosan sokat időzni, ha nem tud segítséget nyújtani, meg amúgy is épp eléggé kellemetlenül érzem magam ahhoz, hogy túl sok időt akarjak itt tölteni. Csak le akarom tudni az egészet aztán menni, mielőtt még bárkinek is feltűnne, hogy itt jártam, vagy éppenséggel mit is csináltam. Mintha tényleg olyan nagy szörnyűségre vetemedtem volna. Pedig csak a barátom szüleit akarom megóvni.
- Ha jól tudom a neve Sariel. - A lehető legtöbbet kihúztam Thomas-ból miután végre megnyílt ezzel az egésszel kapcsolatban, de néha még mindig úgy érzem, hogy nem mond el valamit vele kapcsolatban. - A mondén családhoz pedig nem tudom, hogy miért kellene számítania, hogy mennyi közöm van. A lényeg, hogy meg kell őket védenünk, muszáj. - Nem szívesen nyílok meg vadidegeneknek engem személyesen érintő témákban, de van azaz érzésem, hogy ez is olyan, mintha egy orvossal beszélgetnél. Kénytelen vagy mindent megosztani máskülönben nem tudja a megfelelő gyógymódot kiszabni a helyzetre.
- A barátomnak... A parabatai-om szülei mondénok. Ők nevelték fel és semmit nem tudnak az árnyvilágról, de a démon ki akarja használni a barátomat, hogy a szüleivel fenyegeti. Kell egy mód arra, hogy biztonságban legyenek ettől az egésztől, hogy anélkül nézhessünk szembe ezzel a démonnal, hogy aggódnunk kellene a szüleiért. - Nem tudnám megbocsájtani magamnak, ha valami bajuk esne. Az határozottan elvenne valamit Thomas-ból. Hiszen már így is teljesen meggyötörte az, hogy hátat kellett fordítania nekik. Mi lenne, akkor, ha meghalnának, vagy valami rosszabb történne velük.. Megannyi dolog rosszabb a halálnál. A halál egyfajta befejezést jelent. A szenvedésnek, a kínnak. Ha utolsó pillanatainkban aggódunk is az halálunkkal teljességében megszűnik.
 
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

pay me with your soul
- Panaszkodni? Már miért akarnál panaszkodni? Egy szóval sem mondtam, hogy megteheted - rázom hitetlenkedve a fejemet. Egy panaszkodó árnyvadásznál nincsen is rosszabb; mintha maga Raziel súgná a fülükbe, hogy mi miatt dühönghetnek még.
- Az egy dolog, ha elmondod a problémádat, de kérlek ne panaszkodj, migrént kapok tőle - konyul le a szám és színpadiasan megdörzsölöm a halántékomat. A mozdulat talán nem is annyira eltúlzott; érzem, hogy ez a kis árnyvadász komoly fejtörést fog még nekem okozni. Az arcán tükröződik valami zavar, de ott van a szája szegletében megbúvó komor ráncban egy titok, ami miatt úgy érzem, nem lehetek vele komoly.
Ez is egy rossz tulajdonságom; nem tudok komoly lenni. Úgy érzem, egy karót nyelt beszólással csak még inkább pánikot keltenék szegény párában. Ráadásul nem hiszem, hogy abból a fotelből kijönne akármilyen végtermék foltja.
A nevét kimondja, eléggé akadozva, hogy érezzem, nem szívesen osztja meg velem.
- Ti árnyvadászok mindig úgy odáig vagytok a nevetekkel - sóhajtok - Jobb lenne, ha egyszer megértenétek, hogy nem a nevetek határoz meg titeket és nem csak az alapján lehet megkeresni titeket. Szóval, kedves Caralyn, vagy Cara, elő a farbával - tárom szét a kezem, aztán hátradőlök kényelmesen a kanapén.
A lánynak még mindig enyhén vörös az arca, amikor előáll a kérésével. Talán szűz. Lehet jobb lenne nem elijesztenem szexuális jellegű utalásokkal. Lehet, hogy felvilágosítást akar kérni. Óvszert. Kiskutyát. És minden egyes szóval, amit kimond a száján azt kívánom, hogy bárcsak ne ezt kérné.
- Egy pillanat - emelem fel a mutatóujjamat. Nagyot kortyolok a whiskey-ből.
- A fizetség azon múlik, hogy ki az a nagyobb démon. Tudod a nevét? Egyáltalán tudsz valamit róla? Miért akarja bántani az a mondén családot? Egyáltalán, nektek árnyvadászoknak, akik fensőbbségeseknek érzik magukat mindenkinél, miért fontos egy mondén család? És kérdem én; mégis hogy keveredtek össze azok a mondénok egy nagyobb démonnal? - a hangom nyugodt, talán gyorsabban peregnek ki az ajkaim közül a szavak, mint ahogy szoktak.
- Cara, mindent el kell mondanod nekem, amit tudsz. A démonoknál nem babra megy a játék; te is, és én is rendesen ráfázhatunk. A fizetséged attól függ, ki az a démon, de jobb ha tudod; nekem nem kell a pénzed. Ebben az esetben nem - sötétül el a szemem.
Minden egyes ilyen kérésnél az jár a fejemben; vajon az apám-e az. És minden ilyen gondolatnál miniatűrre zsugorodik a fekete szívem, mintha tényleg az ő keze fojtogatna.

Cece & Théo
Caralyn Ravenheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
dark corners
Hobbi :
baking + video games
Karaktered arca :
Melissa ♥ Benoist
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

cece & théo
i need your help
Valószínűleg Thomas meg fog ölni, amiért a háta mögött intézkedek, de kénytelen voltam. Nem engedhetem, hogy a családjának baja essen és ezzel is inkább csak azt akarom neki kifejezni, hogy igen is fontosak a számomra. Hiszen felkeresek vele valakit, hogy megóvhassam. Megoldom a problémát remélhetőleg anélkül, hogy neki egy kicsit is aggódnia kelljen miatta.
- Köszönöm. - Óvatosan belépek mellette és idegesen törlöm a kezemet a nadrágomba. Nem tudom megmondani, hogy mégis miért, de rettenetesen izzad a tenyerem. Mint, aki rosszban sántikál. Pedig erről aztán szó nincsen. Semmi rosszat nem teszek. Csak már előre félek a fizetségtől. Sosem egyszerű egy boszorkánymestert megfizetni nem hiába kerültem el őket többnyire. Határozottan nem én leszek az első számú rajongójuk.
- Ígérem, hogy rövidre fogom és panaszkodni sem fogok sokat. - Amúgy sem vagyok az a típus, aki sokat panaszkodik. Az már lehet, hogy nem tudom befogni olykor a szám, amikor nagyon-nagy szükség lenne rá, de ettől eltekintve úgy gondolom, hogy nem vagyok túlságosan borzalmas ember. Most kicsit a zavarom miatt, mintha könnyebb lenne visszafogni magam, de általában ilyenkor szokott robbanni igazán nagyot a bennem lévő csacsogó bomba.
- Cara.. Caralyn Ravenheart. - Nem tudom, hogy a nevemnek igazából mennyire lenne nagy súlya ebben az egészben, bár miután kimondtam rájöttem, hogy jobb lett volna, ha annyit mondok, hogy Cece. Vagy egyáltalán nem mondok semmit ezzel is megőrizve az anonimitásomat. Mikor a testi fizetséget említette nem is tudom, miért de elpirultam és lesütöttem a szemeimet, majd inkább helyet foglaltam és rá se néztem egészen addig, míg nem tudtam elrejteni teljesen a zavarom minden egyes nyomát.
- Arról lenne szó, hogy egy mondén családot szeretnék megóvni egy nagyobb démontól. Nem figyelhetem őket mindig, de a veszély állandóan ott lebeg a fejük felett. A kérdés az, hogy megoldható-e, ha pedig igen, akkor elsősorban talán a fizetséget lenne a legésszerűbb elsősorban megbeszélni. - Azért annak örülök, hogy a testi alapon történő fizetést kizárta, bár ezek alapján nem is tudom, mire kellene következtetnem, hogy mi lehet a másik opció.
 
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

pay me with your soul
A zsebébe mélyeszti a cetlit. A szorongás szagától csak úgy bűzlik, és talán éppen ez az, amiért beljebb lépek és a kezemet a lakás felé tárva invitálom be.
Ha lenne kódexem - de nem vagyok olyan fensőbbséges, mint egy árnyvadász -, akkor biztosan benne lenne, hogy becsülendő, ha egy árnyvadász önként keres el egy boszorkánymestert. Szívesség miatt.
De jó, hogy nincsen kódexem, mert akkor nem kérhetnék ennek ellenére is gusztustalanul borsos árat a szolgáltatásaimért.
- Parancsolj, ártatlan kis árnyvadászom - csukom be mögötte az ajtót, amikor belép a lakásba. Az idegességétől az én hajam is kezd az égnek állni. Minden egyes alkalommal, amikor segítek valakinek, úgy érzem, mintha az oroszlán barlangjába csalogattam volna be. Holott, mindig önként jönnek.
- Tudod, néha úgy érzem magam, mint valami pszichológus. Csengetnek az emberke, beengedem őket, aztán a kanapén megtárgyaljuk, hogy mi a problémájuk. Mondhatni, direkt tanácsként varázsszereket adok nekik - rántom meg lazán a vállamat, miközben zsebre dugott kézzel haladok a nappali felé. Próbálom oldani a hangulatot. Nem jó, ha az ügyfél ideges. Az se nyerő, ha túlzottan elbízza magát, mert egy magas árajánlat után rögtön megy a sárfészekbe olcsó mitugrászoktól beszerezni bájitalokat.
- Théo Sarkozy vagyok, de gondolom ezt már úgyis tudod. Én viszont tudhatnám a bájos nevedet, vagy jobb, ha effelől nem is kérdezősködöm? - fordulok vele hirtelen szembe. - Nézd, kis árnyvadász, remélem azzal a tudattal jöttél ide - bökök a zsebében lévő fecni felé -, hogy az én időmet meg kell fizetned. A varázslattal nincsen baj, de az idő pénz. És én nem adok ingyen semmit. Testi fizetséget nem fogadok el - mérem végig -, legalábbis tőled nem. Túl ártatlan vagy az én ízlésemnek.
Megfordulok és helyet foglalok a kanapén, neki pedig a velem szemben lévő fotel felé intek. Miközben várom, hogy leüljön, egy pohár vizet és magamnak egy whiskey-t varázsolok az asztalra. Na nem, mintha innék is belőle egy kortyot is, de valamivel fent kell tartanom a vagány boszorkánymester látszatát.
- Tik-tak - mutatok a láthatatlan órámra, jelezve, hogy jobb, ha minél hamarabb leül.

Cece & Théo
Caralyn Ravenheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
dark corners
Hobbi :
baking + video games
Karaktered arca :
Melissa ♥ Benoist
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

cece & théo
i need your help
A tehetetlenség az életemben az egyetlen dolog, amit gyűlölök. Nem tudok egy helyben ücsörögni és semmit tenni. Habár megbeszéltük, hogy kitaláljuk közösen, mit is fogunk tenni következő lépésként én nem bírtam egy helyben ülni, lógatni a lábamat és várni a csodát, ami talán majd eljön, talán nem. Elég kevés alkalommal mondhatom azt, hogy tényleg meg tudok ülni a seggemen, mert mindig lefoglalom magam valamivel. Ha nem edzek, démont vadászok, álmokat kergetek, akkor éppen sütögetek és mondén oldalakat lesek az interneten, vagy éppen a világukba sétálva veszek receptkönyvet.
Szükségem volt segítségre, de nem akartam Thomas-t belevonni az ötletembe. Nem, amíg sikerrel nem járok. Nem akarom, hogy reménykedjen és ne tudjak mást felmutatni, mint egy kudarcot. Na, meg persze, ha úgy alakul, akkor jobb szeretném, ha én nekem kellene megfizetnem az árát nem pedig neki. Hibásnak érzem magam, hogy nem mondta el előbb.. Talán valamivel már előrébb lennénk, ha nem tartja magában a veszélyt miattam. Hogy egy démon fenyegeti a családját. Mindig leintettem, mert nem hozott neki mást a régi családja, mint szenvedést. Mondének között felnőni és megpróbálni egyensúlyozni a mondén világ és az árnyak között, szinte lehetetlen. Döntést hozni nehéz, de elengedni a régi életet igazán komplikált.
Egy gyűrött papírfecnit szorongatok a kezeim között, amire a cím volt írva. Staten Island boszorkánymestere. Nem fordulhattam Bane-hez, hiszen neki közvetlen kapcsolata van majdnem mindenkivel az intézetben a jelenlegi vezetővel meg még jobban. Szükségem volt, aki valamennyire kívülállónak számít, de azért nem olyasvalaki, akit a sarkon kaparsz össze.
Idegesen állok meg az ajtó előtt és kétségbeesetten.. Akkor tényleg megcsinálom. Mély levegőt veszek és pár perc habozás után a kezemet a csengőhöz emelem, de mielőtt megnyomhatnám kinyílik az ajtó. Mindig megbabonáz, hogy egy boszorkánymester megélhet több évszázadot és vannak, akik külsőre még a harmincat sem ütik meg. Azonban az évek során szerzett tapasztalataik a lélektükrökbe valami egészen különleges varázst kölcsönöznek. - Nem.. Nem hivatalos. - Megrázom a fejemet, majd mélyen a zsebembe mélyesztem a cetlit, amit még mindig idegesen szorongattam. - Szükségem lenne a segítségedre. Bejöhetek esetleg? - Nem szívesen vitatnám meg az ajtóban a dolgokat. Illedelmesen várok, hogy beengedjen, majd ha igenlő választ kapok, akkor teszek beljebb pár lépést.  
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

pay me with your soul
Tehetséges vagyok; olyan szintre fejlesztettem a semmittevést, hogy szinte már olyan, mintha csinálnék valamit.
Most éppen olyan, mintha komolyan könyvet olvasnék és kiragadnám belőle a kezemben lévő ceruzával a lényeget, holott csak a lyukas hasú betűket satírozom be. Bár a fene se tudja, miért olvasnám az Oxford Angol Szótárat. Még a betűkből is az a borzalmas akcentus árad.
- Megint a fogyatékost játszod? – suhan el előttem valami kimonóban Peony.
Válaszul csak morgok egyet és tovább lóbálom a lábam a fotelban. Próbálom ignorálni az egyetlen embert, aki évszázadok után is képes engem elviselni. Talán azért, mert befogadtam a lakásomba. Vagyis ő fogadott be engem az ő lakásába, aztán rám hagyta, szóval igazából annyira nagylelkű vagyok, hogy visszafogadom a lakásába. A lakásunkba. Megdörzsölöm a homlokomat – ennél a pontnál elvesztettem a fonalat. Igen, éppen ilyen zseniális Staten Island fő boszorkánymestere.
- Gondolom megint rám hárul a feladat, hogy szóljak, kuncsaft van az ajtó előtt – kiabál ki a szobájából.
- Csöngetett? – kérdezek vissza, miközben összecsapom a könyvet.
- Nem.
- Akkor nincsen ott senki – mondom, de azért az ajtóhoz sétálok, végig a tág folyósón. Nem, ne keverjenek össze Magnus Bane-val, én nem tornyozok a lakásomban – Peony lakásában – semmiféle antik, milliárdokat érő holmit. Lehet, hogy egyszer megfenyegettem Klimt-tet, hogy adjon nekem egy festményt, de az semmi. A lakás maga a letisztult, fekete-fehér dizájn; mivel itt fogadom a vendégeimet, ennek egy tiszta vászonnak kell lennie. A lényeg, hogy ne tudjanak semmit és ne érezzék túl kellemesen magukat a rideg színek között.
A szobámról ne beszéljünk. Bomba sújtotta övezet, a Sátán keble. Vagy ágyéka.
Még mielőtt megszólalna a csengő, jelezve, hogy vendégem van, én már szokásomhoz híven feltépem az ajtót és nekidőlök a keretnek.
- Miben segíthetek? – nézek le az előttem álló lányra. Szőkébe hajló arany a haja, az arca csinos, de az a fajta ártatlanság süt róla, amitől a nagyapjának érzem magam. És igen, ilyenkor felfordul a gyomrom, hogy egy vénember van bezárva ebbe a fiatal testbe. Egy vénember, aki már nem hisz abban, hogy ez a világ jobb lehet, mégis harcol. Indák tekeregnek a karján; megannyi árnyvadász rúna.
 - Gondolom, kis árnyvadász – mosolygok rá negédesen -, nem hivatalos ügyben vagy itt.

Cece & Théo
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members

Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

aka a fogadószoba.
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Nappali & Előszoba (földszint)
» Nappali
» Part 14 / 2
» Nappali
» Előtér és nappali

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Sarkozy lakás-
Ugrás: