descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Erdõszéli házikó
if i cannot move heaven, i will raise hell
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members

Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Primrose A. Kim
❖ Vámpír

avatar
Tartózkodási hely :
New York
foglalkozás :
A hangokkal beszélgetni
Karaktered arca :
Sunmi
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Jessie & Rosie
Sorry for this, Hyung
Primrose fejében talán sosem volt minden a legnagyobb rendben. Igaz, gyerekként még élt a remény mindenkiben, hogy ahogy az apja, úgy ő sem örökölte azokat a géneket, amik a nagyapját is gumiszobába kényszerítették. Bár gyerekként se volt épp egy mintagyerek, és sokszor elég fura felfogása volt, de ráfogták ezt arra, hogy ő csak ilyen, ebben nincs semmi kivetnivaló. A baj pedig csőstül érkezett évekkel később, mikor már nagy volt a baj. Igaz, már akkor, mikor a 18 éves Rosie magában beszélgetett, még mindig, lehetett volna sejteni, hogy nincs minden rendben nála, de hát a remény hal meg utoljára, nem? Csak aztán a baj csőstül jött. Eetünkben pedig egy szegény lány lelte idő előtti halálát Rosie kezzei által. Ezek után kerül a sárkgaházba, ami úgy tűnt, használ, és helyre jön. Vagy csak a gyógyszerek szedálták le annyira, hogy már nem is tudta világát se. És ez volt az a helyzet, amit a  szülei megelégeltek, és két év kínzás után kihozták onnan a lányuk. De akkor már késő volt, és elszökött.
Ennek eredménye pedig az a szegény srác volt, aki most is ott fekszik a kórházi ágyon, élet-halál között lebegve, és akit Prim heti rendszerességgel taszít közelebb a halálhoz. De aztán végül mégsem löki a  mélybe, hisz még a beteg elméje is szereti mindazok után amit tett vele a másik.

Nevetése pedig betölti az aprócska kis kunyhót az erdő közepén. Még épp időben ért haza. Annak ellenére, hogy mestere rengetegszer figyelmeztette, hogy ne késsen, mert egyszer még megbánja, és meg fog halni, ő nem hallgatott rá. Csak perceken múllott az egész, de otthon van és biztonságban, nem? és csak ez a lényeg. Most pedig - mint ahogy amúgy soha máskor - nem érdekli, ha az esetlegesen alvó mesterét felébreszti, megy a konyhába azért a zacsiért, ami életben tartja. Bár nem szereti, mert mégsem olyan, mint ha élő emberből inná, de Jess ragaszkodik hozzá. és neki nem mondhat ellent.
- Igeeeeeeeen... És olyan jó érzés volt... Hallani a haldokló szívének ütemtelen dobogását... egyszerűen fantasztikus... a kis patkány, legközelebb nem hagyom abba... - s már bontja is fel a zacsit nevetve, hogy nagyokat kortyolhasson belőle. És egy nem is elég neki...
De tudja, hogy ezek csak puszta szavak, és legközelebb is meg fog állni még az utolsó szívdobbanása előtt...
Bírd ki, lesz ez rosszabb is :3 ❀
Jessie N. Bryson
❖ Vámpír

avatar
Tartózkodási hely :
Főként Bronx
foglalkozás :
keresni az élet értelmét
Karaktered arca :
Bang Yongguk
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Rosie & Jessie

Kim Hyukjin nem éppen mindennapi vámpír. A legtöbb vámpírnak megváltozik a személyisége átváltozás után, de inkább rossz irányban, mintsem jóba. Jessie mindig is egy becsületes és egy jószívű ember volt, aki nem mások kárára akart feljutni a ranglétrán. Talán ez a vonása erősödött meg a vámpírsággal, vagy csupán kedvesének halála vésődött olyan mélyen belé, hogy egyenesen taszítja a vér. Persze kénytelen innia, hiszen anélkül nem tudna élni sem. De ha már választhat, inkább a zacskót szopogatja, minthogy eluralkodjon rajta az étvágya és embereket öljön. Régen, míg nem létezett ez a fajta megoldás úgy kellett ráuszítani valakire, nehogy éhen pusztuljon. Utálja, hogy ilyen lénnyé vált. Utálja, hogy nem ehet normális ételt, hogy az alkohol nincs rá hatással. Utálja, hogy nem szerezhet olyan sérüléseket, mint egy hétköznapi ember, hiszen ez is mutatja, hogy nem ember. legszívesebben végezne magával, de még ehhez is gyáva. No meg ott van újdonsült tanonca is, kit véletlenül állított e rémséges világba. Miatta ki kell tartania, hiszen valakinek szemmel kell tartani. Igyekszik azért őt is a zacskós megoldásra szoktatni, mert nála tényleg aggódik a mészárlás miatt, amilyen nagyétvágyú és könnyen felhúzható.
Prim amúgy sem beszámítható, így meg, hogy ilyen hatalmakhoz jutott egy pusztító fegyverré válhat nem megfelelő kezek alatt. Nem is szereti, mikor a lány egyedül mászkál, de azért mégsem kötheti a székhez, sem magához. De mindig benne van a félelem, hogy mi van, ha történik valami? Mi van, ha bekattan és ő nincs ott, hogy megfékezze? Mi van, ha a vadászok rátalálnak? Megannyi aggodalom, mintha csak egy apa rágódna a lánya biztonságán. Az tény és való, hogy néha a pokolba kívánja Rosie-t, de… Talán az apai ösztönök még is felébrednek benne mellette. Hiszen mindig is akart egy kislányt magának és nagyban reménykedett, hogy felesége hasában növekvő magzat egy gyönyörűséges királykisasszony lesz, aki szépségével az egész országot megbolondítja. Akit majd úgy kell dugdosnia a kérők elől. De mivel ez sajnos elmaradt, valahol pótolnia kell ezt. Még ha nem is pont ilyen lányról álmodott, akkor se tudja megállni, hogy ne aggódjon az ő drága tanoncáért.
Hajnalodik. Már megint késik az a bajos lány, egyszer még a végén megbánja, ha az idővel játszik. Rosszabb, mint egy öt éves. Az legalább nagyobb eséllyel hallgat a szóra. De nem, neki hiába beszél az ember. Mindig elfelejti, hogy tilos a napra menni, pedig már lassan egy éve, hogy vámpír. Ráadásul folyton késik és épp, hogy a napfelkelte előtt esik be. Már csak két perc és kel is… Lemondottan sóhajt egyet, ahogy az órára pillant, majd visszamegy a szobába. Alig, hogy ledől az ágyra már csukódik is az ajtó. Kedve lenne most a földig szidni, hogy milyen felelőtlen, de mikor meghallja azt a kacajt… Egyből sejti mi a jókedv tárgya, hisz nem új dolog ez feléjük. Csak sóhajtva botorkál ki hozzá. –Megint megpróbáltad megölni, igaz?

460× Lesz ez jobb is <3
Primrose A. Kim
❖ Vámpír

avatar
Tartózkodási hely :
New York
foglalkozás :
A hangokkal beszélgetni
Karaktered arca :
Sunmi
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Jessie & Rosie
Sorry for this, Hyung
Annyira nagy, felszabadult érzés önti el a szívét ismét, mikor a drága egyetlene eszméletlen testére nehezedve fonhatja a nyaka köré vékony ujjait. Ilyenkor mintha nem is önmaga lenne, ilyenkor talán átveszik az elméje felett az uralmat azok a hallucinációk, amik már évek óta gyötrik. Igaz, manapság sokkal nagyobb erőre keltek, így hogy lassan egy éve vámpírként éled újjá. Na persze eddig sem lustálkodtak, mikor Ro nem vette be a gyógyszereit, de most... nincs olyan óra, mikor ne velük társalogna, vagy épp csak ne pisszegné le őket. Mert van olyan, mikor nem akarja hallani azt a sok butaságot, amit összehordanak az amúgy is zavaros elméjében. Csak hát ez nem épp így működik. Nem üldözheti el őket a fejéből csak úgy, amikor a kedve tartja. Mert ők már hozzá tartoznak, a személyisége része, és az is lesz, míg egyszer egy óvatlan pillanatában ki nem merészkedik a napra. Mert ha Jess nem húzta volna őt vissza abba a kis erdőszéli házikóba már nem is egyszer, akkor már rég hamuvá vált volna. Azóta persze néha még mondogatja magában, hogy nem szabad a Napra menni, hogy el ne felejtse, de van, amikor még ez sem segít, mert a sok suttogás a fejében még ezt az egy gondolatot is elnyomja.
És azok a hangok néha rossz dolgokat suttognak Areum fülébe. Főleg akkor, mikor ott van a kórházban, és a kedveséhez beszél. Olyan dolgokat, amiket ő nem akar hallani. Nem akar, mégis meghallja, s attól csak rosszabb lesz. Neki, és az ágyon fekvőnek is. Mert azoktól a gondolatoktól teljesen elveszti a fejét, egészen kikel önmagából. És néha már azt se tudja mit tesz, mintha azok a gonosz démonok a kobakjában teljesen átvennék a hatalmat felette a hatalmat. És megint megteszi azt, amitől a legjobban tart, s amit ennek ellenére mégis mindig nevetve mesél annak a vénségnek reggelente. Ahogyan most is. A szeme is csak úgy csillog az örömtől, még egy-egy apró kacaj is felszakad ajkai közül, mikor a felkelő Nap első sugarai előtt épp hogy csak hazaér abba a kis kuckóba, amin teremtőjével együtt osztozkodik. Hangosan csapódik is a fa szerkezet, s kattan a zár, amint a fiatal vámpír belép a lakásba, s ha ez nem lenne elég figyelemfelkeltő az idősebb számára, még a hangos, szinte már hisztérikus nevetés is feltör belőle. Mintha csak valami viccet meséltek volna nekik azok a hangok a fejében. S kacaja még akkor sem halkul el, mikor megindul a hűtő felé, hogy hatalmas étvágyát kicsit visszaszorítsa azokkal az állott tasakokkal, amikre Hyuk rákényszeríti.
És láthatóan Ro nagyon jól szórakozik saját magában...
Bírd ki, lesz ez rosszabb is :3 ❀
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members

Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Fenyőerdők

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Bronx-
Ugrás: