descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Oswin szobája
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Oswin Willeheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
him
Karaktered arca :
Amy Jackson
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


[You must be registered and logged in to see this image.]
Azt hiszem, sosem fogom elfelejteni azt az éjszakát. Nem, ameddig élek. Élénken él még bennem az elutasítás, a szüleim tette, az Ő halálának látványa, a saját fertelmes átalakulásom emléke. Minden éjjel álmodom a történtekkel, minden éjjel ugyanolyan zaklatottan, verítékkel kiverten, fullasztó rettegéssel a mellkasomban riadok fel és utána nem is vagyok képes visszaaludni. Talán meg fogok őrülni. Talán elmegy minden józan eszem, más lehetőséget nem látok arra, hogy miként pillant vissza rám egy vörös szempár a tükörből olykor, egyetlen légvétel idejéig, hogy miért látom a bőrömet egyetlen szívdobbanásnyi időre időnként hófehérnek, hogy miért húzzák le a lapockáimat nem létező szárnyak súlya alkalomadtán, sosem tovább, mint a másodperc töredéke. Nem értem, de félek tőle, ha a klávé megtudja, akkor örökre kiutasítanak a köreikből. Nem értem, de rettegek a néma testvérek segítségét kérni, mert ők (sem) nem haboznának jelenteni azt, ami történik velem. Ami szépen lassan felzabálja, felőrli az életem.
Éjfél már jócskán elmúlt. A pecsét – jobb híján így nevezem – már nem olyan, mint egy égési sérülés, belesimult a bőrömbe. Avatatlan szemnek ránézésre olyan lenne, mint bármelyik rúnám, avatott szemeknek azonban rögtön feltűnne, hogy mennyire szentségtelen jel és nem tudok szabadulni tőle. A tükör előtt, a pizsamámba bújva vetek rá egy újabb pillantást. Ujjaimmal puhán érintve követem nyomon újra és újra a vonalakat. Soha, ennyire tisztátalannak nem éreztem még magamat, mint most és ahogy a pecsétről a tekintetem a tükörmását keresné inkább, ismét a vörösen izzó szempár bámul vissza rám a tükörből.
Hátrahőkölök, de ekkorra már a saját kékjeim vizslatnak riadtan. Kipréselem a levegőt a mellkasomból és felteszem a kérdést magamnak századszorra is, amire századszorra sem tudom a választ.
Elfordulok a tükörtől és az ágyamba fészkelem be magam. Nem akarok elaludni, úgysem igazán tudok mostanában, de amikor már 72 órája csak alig valamit sikerül hunyni, óhatatlan, hogy megtörténik a baleset. Elmém labirintusában pedig újra csak ott találom magam, ahol eddig minden megelőző alkalommal; a tükörszobában, a fehér, vörös szemű démoni alak Aezess társaságában, aki mindig visszatekint rám, akárhányszor téved pillantásom a fényes felületekre.
- Tűnj el! - könyörgöm immáron ezredszerre is, mintha bármit is segítene az, ami eddig jottányit sem tette.

Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

***
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
 Similar topics
-
» Greg hálószobája
» Stefan szobája
» Szülőszobák
» Pihenőszoba
» Kol hálószobája

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: A New York-i Intézet :: Lakószárny-
Ugrás: