descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
raphael & izzy -- you saved me
if i cannot move heaven, i will raise hell
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members

Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- fagyott játék --
Isabelle Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
simon + jace + meliorn
Tartózkodási hely :
☾ new york ☆
Hobbi :
☾ obsessed with cooking ☆
Karaktered arca :
☾ emeraude toubia ☆
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

save me
Soha nem voltam még ennyire tehetetlen semmivel szemben. Most azonban roppant gyengének éreztem magam és még az is csoda volt, hogy a lábaimon álltam. Forgott körülöttem minden, Raphael karjai voltak az egyetlen stabil dolog az egész környezetemben. Pont az nyújtott támaszt egy gyenge pillanatomban, akitől egyáltalán nem számítottam erre. Nem is tudom felfogni a hátterét, az okát annak, hogy amellett döntött, hogy nem sétál el és huny szemet a létezésem és szenvedésem felett, hanem segítő kezet nyújt. Mégis az irányíthatatlan kacajom volt az, ami mindent eloszlatott felette.
- Hát jó, mert én sem feltétlen utállak. - Bár azért még mindig egyfajta harag van bennem, amit Simon-nal tett. Elrabolta, átváltoztatta. Ez felett sosem fogok teljes mértékben szemet hunyni, de azt hiszem talán kezdhetünk egy átmeneti békével, hiszen most éppenséggel az életemet mentette meg azzal, hogy itt maradt, hogy védelmező karjai melegségébe vont. Hálásnak kellene lennem. Ez azonban csak az első lépcsőfoka valami sokkal bonyolultabbnak. Valaminek, amit egyenlőre még egyikünk sem érthetett meg.
- Szorosabb viszonya van a kelleténél? Mégis mit értesz ez alatt? - Csak nem elítéli a bátyám és Magnus kapcsolatát? Tudtommal nem éppen felhős, hiszen rengeteg dologgal kell magában küzdenie a bátyámnak és azért Magnus részéről sem lehet ez az egész egyszerű, de nem mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szeretnénk. Az élet váratlanok sorozata, amikor már elképzeled, hogy megvan az életedben egy cél és ott van előtted egy karnyújtásnyira akkor minden pont a szemeid előtt fog darabokra hullani és lekever neked az élet egy hatalmas pofont. Körbe-körbe forogva próbálod megtalálni az új irányt, hogy hozzászokj, de van, amikor már nincs kedved felkelni és küzdeni, aztán már semmiért nem nyújtózkodsz.
- Elhiheted, hogy meg sem fordult a fejemben, hogy sírva rohanjak a bátyámhoz ezzel. - Senkinek nem kell tudnia, hogy ügyetlen voltam. Sosem fordult még ilyesmi elő velem. Úgyhogy a síromig cipelem ezt a titkot ő pedig nem tudom, hogy meddig kívánja hordozni magával, de egy örökkévalóság valahogy túlságosan is nagy tehernek tűnik. - De tényleg csak azért mentetted meg az életem, mert a bátyámnak köze van Magnus-hoz? Nincs semmi hátsó szándékod? - Valahogy képtelen voltam elhinni, hogy ez lenne az igazság. Talán mégsem lenne olyan szörnyű teremtmény, mint eddig gondoltam?

 isabelle & raphael
Raphael Santiago
❖ Klánvezér

avatar
Keresem :
Simon
Tartózkodási hely :
Brooklyn
Karaktered arca :
David Castro
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

To: Isabelle
❀ Aláfestő: Wicked Game
Mondhatni, kezdett ijesztő lenni, Isabelle mennyire kifordult magából a méreg hatására. Furcsa volt, aggasztó és tudtam, hogy nem hagyhatom így itt. Azaz, megtehettem volna, de egy belső hang, a tudat, vagy Magnus Bane személyének ténye nem engedte, hogy elsétáljak. Nem is tudtam volna abban a tudatban tovább létezni, hogy hagytam valakit meghalni, akit valójában megmenthettem volna. Noha nem tudtam, mennyire súlyos a sérülése, hogy egyáltalán bele tudna-e halni, de a helyzet akkor is adott volt. Nem hagyhattam itt. Semmiképpen sem. A kérdésre elgondolkodtam, s lassan ráemeltem a tekintetemet. Jobban mondva le sem vettem róla, végig őt fürkésztem, egy fél pillanatra talán az ajkaira is lepillantottam. Végül vissza a szemébe.
- Más értékeket képviselünk, Isabelle. Más oldalon állunk, mondhatni. Ahogy te sem szavazol bizalmat nekem, úgy én sem neked… de ettől függetlenül nem utállak. – Nem tudtam, megfelelően megmagyaráztam-e neki a dolgot, de ennél jobban nem tudtam. Tényleg nem utáltam. Habár nem is kedveltem, de úgy éreztem, ez változhatna. Ám nem kapaszkodtam ebbe az érzésbe túlzottan.
Nem tudtam, mennyi ideig nem volt magánál, de én kitartóan igyekeztem kiszívni belőle a mérget. Aztán magához tért és elszakadtam tőle. Hagytam, hogy hátrébb lépjen tőlem, míg én lassan a számhoz nyúltam. Letöröltem Isabelle vérét.
- Inkább úgy kérdezd: kiért? Van némi közünk egymáshoz, azaz azokhoz, akiknek szorosabb viszonya van a kelleténél. – Pillantottam félre, majd lassacskán vissza. Figyeltem, ahogy felrajzolja magár a rúnát, s aktiválja, majd sóhajtottam. Hamar visszatért a ridegség a találkozónkba, de talán mindig is ott volt, csak én hittem azt, hogy eltűnt. A távolság nem csak fizikailag volt meg kettőnk közt, hanem mindenféle értelemben.
- Nyilván megőrzöd a titkot, s biztosíthatlak róla, hogy én sem árulom el senkinek. Oda volna a tekintélyem a klánban, ha tudnák, hogy megmentettem egy árnyvadászt. – Mértem végig, majd felszegtem az állam. – Még a testvérednek se szólj a történekről. Jobb, ha semmit sem tud. – Tettem hozzá, némileg elgondolkodva a helyzeten magán. Lehet, hogy szerezhettem volna egy „jó pontot” Alecnél, azonban nem volt erre szükségem. Sőt, lehet nem is jó dologként fogta volna fel a dolgot, hanem belelátott volna mindenféle mást: hogy terveim vannak Isabellevel, vagy netán ártani akarok valójában. Tehát jobb volt a titkolózás. Elpillantottam Isabelle csuklójára, amit megharaptam, de a fogaim nyoma már nem látszódott. Azonban úgy éreztem, vágyom még a vérére és ez aggasztott. Nyeltem egy nagyot, ahogy újra a nő arcára tévedt a tekintetem.
388 words ❀
Isabelle Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
simon + jace + meliorn
Tartózkodási hely :
☾ new york ☆
Hobbi :
☾ obsessed with cooking ☆
Karaktered arca :
☾ emeraude toubia ☆
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

save me
Minden forgott és homályos volt. Alig álltam a lábaimon. Nagy valószínűséggel, ha nem tartott volna Raphael a karjaiban, akkor összecsuklottam volna. Nem volt egyszerű szembeszállni a démonnal és visszaűzni őt a saját kis dimenziójába. A legrosszabb, hogy még csak meg sem éreztem, hogy belém vájta volna magát, hogy mérgével megfertőzzön. De más magyarázatot nem találtam arra, hogy mégis miért tört ki belőlem nevetés, aminek a ténye csak azután jutott el hozzám, hogy már abbamaradt. Aztán újra elkezdődött. Mintha már nem lettem volna ura a saját testemnek.
- Legutóbb mikor találkoztunk nem meg akartuk ölni egymást? - Ha jól rémlik sosem volt egyszerű a kettőnk viszonya. Egyfajta aktív ellentét húzódott kettőnk között. Leginkább azért, mert ő volt a felelős azért, hogy Simon-t elrabolták és miatta lett az, ami. Habár talán jó cselekedetek vezérelték ez nem akadályozta meg abban, hogy egy katasztrófát építsen fel maga körül.
A sötétség magával ragadott és nem eresztett. Féltem, hogy itt a vég. Szinte vártam a fényt az alagút végén, de nem ez történt. Egy erős szúrást éreztem a karomon aztán pedig, mintha minden újra kezdett volna kivilágosodni. Először azt hittem, hogy meghaltam és ez itt az a bizonyos fény, hogy az ölelésébe fogadjon. De végül egyszerűen csak a sötét sikátor rajzolódott ki újra előttem. Most már azonban sokkal inkább úgy éreztem, mintha az erő visszatérne a testemben, de a vérveszteségtől kicsit gyengébb voltam. - Megmentettél. De mégis miért? - Zavarodottan tekintettem rá, majd kihátráltam a karjaiból és láttam a kezemen a harapásnyomokat, a szája sarkában a saját véremet. Hátrálni kezdtem, majd a kezembe vettem az irónomat és felrajzoltam magamra a szükséges rúnákat, hogy visszanyerjem a teljes erőmet. - Mondanám, hogy köszönöm, de jobb szeretném, ha erről senki nem szerezne tudomást. De gondolom te magad sem örülnél, ha bárki tudomást szerezne erről.. - Hiszen mégis milyen nyomot hagyna a hírnevén a tény, hogy megenyhült a szíve egy árnyvadászon? Mikor nem volt kötelessége segíteni. El is sétálhatott volna. Mégis olyan érzés kerít hatalmába, mintha ez az egész csak kezdete lenne egy nagyon rossz útnak, amelyre egyikünknek sem szabadott volna rálépnie.
isabelle & raphael
Raphael Santiago
❖ Klánvezér

avatar
Keresem :
Simon
Tartózkodási hely :
Brooklyn
Karaktered arca :
David Castro
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

To: Isabelle
❀ Aláfestő: Wicked Game
Szorosan, határozottan tartottam a törékeny testét. Legalábbis, ebben a helyzetben nagyon is törékenynek láttam őt, olyannak, mint még soha. Egészen aranyos is volt a maga módján, de nem akartam ebbe többet látni. Azt sem tudtam tulajdonképpen, miért nem megyek el mellette egy szó nélkül. Azon túl, hogy Magnushoz köze van a lány testvérének, más nem indokolta a lépésemet. A kérdésre meglepődtem, s ez az arcomra is kiült, bár azt hiszem, ezt Isabelle nem igazán látta. Nem volt önmaga. Nevetett, mintha valami szer hatása alatt állt volna.
- Nem tudom, miből feltételezed, hogy utállak, de nem így van. – Jegyeztem meg, ekkor bökte meg az orrom, mire újabb értetlen kifejezés költözött az arcomra. Összeráncolt homlokkal figyeltem, miközben közelebb vontam magamhoz.
- Az irónod ráér, ugyanis jelenleg képtelen vagy a használatára. – Magyaráztam, miközben egyik kezemmel elengedtem őt, hogy a kezét fogjam meg. – Úgy sejtem, valami méreg csörgedezhet az ereidben. Ezért vagy képtelen érzékelni a helyzet komolyságát, vagy épp súlyosságát, Isabelle. De ezen könnyedén segíthetek… - Már ha igaz a felvetésem. Tettem hozzá gondolatban, majd a lány kezét a számhoz emeltem lassan. Ha kiszívom belőle a mérget, jobban lesz. Hálás lesz érte. Aztán majd szépen itt hagy, s mindenki éli tovább a maga világát, életét. A vámpírfogaimmal szakítottam át finoman a bőrét, hogy megpróbáljam kiszívni a benne levő mérget. Nos, igen, ahogy megéreztem a számban az ízét, tényleg egyfajta méreg volt. Démon méreg. Minden cseppjét magamba akartam szívni, hogy ezáltal jobban legyen. Ám maga a méreg nekem sem tett valami jót, éreztem, ahogy szétárad ezúttal bennem. De nem álltam le, amíg Isabelle jobban nem lett, s míg ő maga el nem tolt. Ha nem tolt el, akkor lassan szakadtam el a csuklójától, hogy ránézhessek és lássam, minden rendben van-e.
285 words ❀
Isabelle Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
simon + jace + meliorn
Tartózkodási hely :
☾ new york ☆
Hobbi :
☾ obsessed with cooking ☆
Karaktered arca :
☾ emeraude toubia ☆
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

save me
Elveszett, törött kismadárra hasonlított. A józan eszét könnyedén elveszítette, ahogyan a démonnak a mérge kegyetlenül tekergett az ereiben, szinte kiszipolyozva a bensőjét. Igyekezett volna a rúnával segíteni önmagán, de úgy tűnt ebben az állapotban még erre is képtelen volt. Olyan nevetségesen törékeny volt. Semmit nem utált jobban, mint törékenynek, pótolhatónak lenni. Erősebb volt mindenkinél, hiszen ha gyenge oldalát mutatná a világnak, akkor rájönnének, hogy legalább annyira sebezhető, mint bárki más ezen a világon. Nem akart gyengének tűnni, senki színe előtt mégis úgy érezte, hogyha valaki nem segít rajta, ő sem lesz képes segíteni önmagán.
Ezek szerint tényleg nevetett. Alig érezte a férfi karjait maga körül, az egész világból kezdett egyre kevesebbet észlelni, mintha minden elhomályosult volna körülötte. Egyszerűen nem értette, hogy mégis milyen démonnak lehet ilyen erőteljes a mérge.. Hiszen nem volt nagyobb démon, ahhoz könnyedén elbánt vele, mégis a mérge, mintha valami hallucinogént tartalmazott volna, de ezzel együtt a végtagjai is kezdtek teljesen elzsibbadni. A lábai olyanok voltak, mint a spagetti tészta. Ha a férfi nem tartja a karjaiban valószínűleg össze is csuklott volna.
- Te nem utálsz engem? - Kérdezi a homályos, három fejű Raphael-től, akinek egyik feje komor, a másik szomorú, a harmadik meg, mintha mérhetetlenül durcás és dühös keveréke lenne. Ettől pedig tényleg őszinte nevetés tör ki belőle és játékosan megböki az orrát. Az egyik fejének legalábbis. Az lehet, hogy igazából a szemét szúrja ki, de neki különösebben ez mit sem számít most.
- Kellene az irónom.. Egy démon.. - Azzal pedig már sem homályos Raphael-t nem látott, de még aprócska fényt sem az alagút végén, egyszerűen csak a teljes sötétség ragadta el magával. Erős karmai pedig olyan erőteljesen szorították magához, mintha nem is akarná soha elengedni. Talán ilyen lenne a vég? Üres, hideg egy vámpír karjaiban, aki ráadásul utálja? Hát nem így képzelte a halálát az egyszer biztos.
 isabelle & raphael
Raphael Santiago
❖ Klánvezér

avatar
Keresem :
Simon
Tartózkodási hely :
Brooklyn
Karaktered arca :
David Castro
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

To: Isabelle
❀ Aláfestő: Wicked Game
Mintha csak a Sors intézte volna, hogy ezen a helyen legyek. Habár nem tudtam, mit von maga után majd ez a találkozó, de egy valamit biztosra vettem: nem mehettem el úgy innen, hogy nem segítek rajta. Még akkor is, ha egy árnyvadászról van szó, még akkor is, ha nem túlzottan kedvelem őket. Mindig is felsőbbrendűnek tartottam a fajtájukat, s ez az évek alatt nem változott egy cseppet sem. Körbepillantottam, hogy felmérjem a terepet, azonban rajtunk kívül senki sem volt az utcában. Szerencsének mondható helyzet volt, ami azt illeti. Elindultam felé, kimért, határozott lépésekkel haladtam, s ahogy odaértem hozzá, egyből elkaptam a kezét, s a derekát, hogy magamhoz rántva felhúzzam, ezáltal pedig megtartsam.
- Mi történt, árnyvadász? És hogyhogy teljesen egyedül vagy? – Az arcára pillantottam, majd végigmértem őt. Kerestem valami sérülésre utaló jelet, vagy bármit, de egyelőre nem találtam. Viszont nem nézett ki jól, látszott rajta, hogy rosszul van, s szinte a világát sem tudja. Valami történt, de nem tudtam, pontosan mi. A nevetést sem értettem a részéről, így érdeklődő pillantást vetettem rá.
- Mi lehet annyira mulatságos ebben a helyzetben, Isabelle? – Tudtam a nevét. Tudtam, hiszen Magnus ismerte a testvérét, elég közelről, s így én magam is tisztában voltam néhány dologgal. Például Isabelle kilétével. Másrészt, már találkoztunk is, habár teljesen másféle körülmények között. Sokkal… nos, sokkal ellenségesebb területen, ami azt illeti.
Ahogy a földre pillantottam, láttam, hogy mi után akart nyújtózkodni a lány. Legalábbis, feltételeztem, hogy az irónja az, ami voltaképpen kellett neki. Nyilván ezzel akarta meggyógyítani magát, azaz valamelyik rúnával, bár ehhez bevallom, nem sokat értettem. Hiszen nem is az én területem volt. Erősen tartottam a lányt továbbra is, s újra ráemeltem a tekintetem.
- Ha tudok segíteni valahogyan, itt az alkalom, hogy eláruld a hogyanját… már ha még képes vagy egyáltalán beszélni… - Közöltem halkabban, miközben megsimítottam a kezét, magam sem tudom, miért.
305 words ❀
Isabelle Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
simon + jace + meliorn
Tartózkodási hely :
☾ new york ☆
Hobbi :
☾ obsessed with cooking ☆
Karaktered arca :
☾ emeraude toubia ☆
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

save me
Az egész este nem indult másnak, mint egyszerű járőrözésnek. Hamar összetalálkozott a Dumort közeli sikátorban egy démonnal. Erősebb volt, mint amire számított, de koránt sem legyőzhetetlen. Nem olyan, amihez segítséget kellett volna hívnia. Bőven el tudott bánni vele. Mégis a démon, mielőtt még száműzte volna azt a saját dimenziójába olyan sebet ejtett rajta, amit észre sem vett. Eltelt pár perc, mielőtt tovább indult volna, hiszen meg akart győződni arról, hogy egyetlen egy társa sem maradt itt. Úgy tűnt, hogy teljesen egyedül volt, mint a kisujja és éppen visszaindult volna az intézet irányába, amikor, minden kezdett zavarossá változni körülötte. Nem érezte jól magát.
Az egész világ forgott körülötte. A bensője teljesen égett. Valami nagyon nem volt rendben, de nem tudta meghatározni, hogy pontosan miről lehet szó. Aztán észrevette a vállán a lüktető hatalmas sebet. Nem is érezte, hogy a démon belemélyesztette volna a csápjait.. A sikátor kellős közepén dülöngélt, szinte az egyik faltól a másikig. Kezdte elveszíteni az egyensúlyát.
A nadrágjából próbálta elővenni az irónját, hogy egy iratzet rajzoljon a vállai, de remegő kezeiből kicsúszott az irónja és messze elgurult. Próbált utánanyúlni, de végül a lábai megadták magát és előre bukott. Nem tűnt olyan veszélyesnek a démon, most mégis úgy érzi, hogy a vesztét fogja hozni. A világ darabokra hullik előtte, sötétség kúszik a teljes látókörébe. Erősen kapaszkodik a valóságba, de minden olyan könnyedén hullik darabokra körülötte. Nem lehet ez a vég. Koránt sem. Közeledő lépteket hall és próbál feltápászkodni, hiszen még veszély is lehet, ami úgy közelít felé és csap le rá könnyedén, hogy azt esélye sem lenne észrevenni. A halálfélelem járta át az ereit, hogy most ez lenne a vég, hogy itt ér véget minden. Egy ostoba démontól. Olyan nevetségesnek hangzott mindez azok után, amin keresztül ment, hogy szinte nevetni támadt kedve. Talán nevetett is. Kezdte teljesen elveszíteni az irányítást.
 isabelle & raphael
Isabelle Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
simon + jace + meliorn
Tartózkodási hely :
☾ new york ☆
Hobbi :
☾ obsessed with cooking ☆
Karaktered arca :
☾ emeraude toubia ☆
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

---
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: különlegességek :: Múlt :: lezárt játékok-
Ugrás: