descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Öltözõk
if i cannot move heaven, i will raise hell
Dominic Greendale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
COLD WAR KIDS
Tartózkodási hely :
• NEW YORK
Karaktered arca :
• DIEGO BARRUECO
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

french kiss to chaos
Volt valami ezekben az Emersonokban. Amíg Kol a maga őrült módján volt ijesztő, addig Annalise az a fajta tekintélyt parancsoló jelenség volt, aki mesterien rejtette a bájosan ártatlan arca álcája mögé azt, mennyivel veszedelmesebb, mint a testvére. Már, ha akarta persze, jelenleg, a falnak csapódó ajtó, és a szoba csendjébe robbanó dühös vámpír a legkevésbé sem akart ártatlannak tűnni. Ellenben legalább tényleg remekül nézett ki, de úgy éreztem, hogy ez most épp nem a kéretlen bókok ideje, szóval hallgattam.
A filmbe illő, heves belépőjétől akaratlanul is összerezzenek, mert hiába nem könnyű rám hozni a frászt, azért a váratlan dolgok még engem is meg tudnak lepni, és így, hogy épp megint egy vámpír magánszférájának határait fenyegettem, az a bizonyos váratlan akár meg is ölhet. És őszintén, ki hibáztatná érte?
A drámai érkezést követően egyből nekem is hiányérzetem támadt, szóval próbálván menteni a helyzetem, kényelmes mozdulattal hátradőltem a fotelomban, és angyali mosollyal az arcomon pislogtam a nem épp jókedvű vámpírlány irányába, a lehető legjobban igyekezve azt a benyomást kelteni, hogy engem bizony nem ijeszt meg. Ez persze nem volt igaz, nem voltam teljesen ostoba, és még véletlenül sem volt szokásom alábecsülni az ellenséget, de, ezt neki igazán nem kellet tudnia.
- Arra véled, amire csak akarod, de amúgy sem volt éppen rend, szóval a nagy részét nem én csináltam. – nyugodtan emelem rá a tekintetem, ahogy elém lép, és a sajátom akkor sem szakítom el róla, mikor előre dőlve közelebb hajol hozzám. – De félreértés ne essék, én semmivel sem szándékozom neked szolgálni.
Szándékosan megnyomom az utolsó szót, hogy mindenképpen érezze, nem pártolom a szóhasználatát, ha szándékos, ha nem. Meg, mert férfi vagyok, és a fene nagy önérzetem nem tűri valami jól, ha alárendelik.
- A nevem Dominic Greendale, és a Klávé nevében jöttem. Szeretnék feltenni néhány kérdést. – óvatos, de határozott mozdulattal emelkedem fel az ülőhelyemről, a tekintetem rendületlenül az övébe fúrva, és továbbra is elég közel maradok hozzá ahhoz, hogy az én mozdulatsorom Őt is arra kényszerítse, hogy kiegyenesedjen, ha nem akarja, hogy összeütközzünk. – Ígérem nem rabolom sokáig a végtelen sok idődet.  
Még én is túlzóan pofátlannak éreztem ezt a pár mondatot, de azért nagyon ügyeltem arra, hogy az arcom és a hangom ne árulja el, hogy hazudok, bár volt egy olyan érzésem, hogy az Ő kifinomult hallásának még így se okozok komoly fejtörést. A közelsége okozta veszélyhelyzetre ugyanis a testem egyből reagált, és pattanásig feszítette minden idegszálam. A gondolatra, hogy bármelyik pillanatban a torkomnak ugorhatnak, az adrenalin ismerős bizsergése kígyózni kezdett a bőröm alatt, és még én is éreztem a pulzusomat lüktetni a saját koponyámban. Ennyit arról a gyermeteg vágyálomról, hogy nem vagyok átlátszó.
 annalise & dominic
Lena Foy
❖ Vámpír

avatar
Keresem :
No one
Tartózkodási hely :
Manhattan
Hobbi :
Utazgatás
Karaktered arca :
Deborah Ann Woll
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Dominic && Annalise
Még ha nem is kéne itt lennem, még ha tudom, hogy ezzel is csak alkalma nyílik annak a valakinek, hogy megfigyeljen, akkor is hiányzott ez a fajta éjszakai élet. Az italok, amik sokkal könnyebben csúsznak ilyenkor le a mit sem sejtő vacsorám torkán, hogy ennyivel is könnyebben teljen majd az éjszakám. A fények, amik egyenesen engem világítanak meg, és bár a vámpírénemet ez felettébb irritálja, mégis ÉN, aki megmaradtam ugyanannak, mint pár száz évvel ezelőtt, élvezem. A figyelem, a szép szavak és mit sem jelentő kalandok sora, amik be-, behálóznak egy-egy fellépést. És legvégül a nyugalom, ami elönt, amint kiléphetek egy pillanatra az énekléssel abból az érzelmi kavalkádból, ami már vagy háromszáz éve lerázhatatlanul ölel körbe. Aztán persze, mint minden jónak, egyszer a dalnak is vége lesz, sorra mennek le a számok, mígnem át kell adnom a következőnek a mikrofont. Az állvány már majdhogynem magányosnak hat nélkülem, az utánam következő késik, de nem mehetek vissza. Valószínűleg, ha kérném, sem engednének fel, nem fizetnek túlórát, így pedig nekem sem feltétlenül éri meg. Nem mintha a pénz hajtana, az adottságaim messzemenőleg elegek lennének, hogy nyugodtan hédereljek otthon, mint a bátyám. Én viszont ennél többre vágytam, egy örökkévalóság túl sok ahhoz, hogy semmit se tegyek közben. Így hát egy gyors ital után visszaindulok az öltözőmbe, talán a báron kívül rejteget még számomra valamit az éjszaka. Az orromat viszont hamar megüti az ismeretlen szag, tetőzve az est végét követő elégedetlenséget és dühöt. Mégis örömmel töltött el, hogy ezúttal lesz valaki, akin levezethetem mindezt. Ezzel a gondolattal a fejemben pedig könnyedén, bár minden eleganciát mellőzve nyitom ki a lehető legnagyobb lendülettel az ajtót, ami hangosan csattan a támasztékon, amit még éppen a fal előtt helyeztek el. Sötét vörös ajkaim alól elővillannak tűhegyes fogaim, miközben mindezt egy groteszk mosoly kíséri.
- Mégis mire véljem ezt a kuplerájt, árnyvadász? Van vér a pucádban, ha mindezek után itt maradtál. - Az öröm, hogy levezethetem a feszültséget, hirtelen csap át aggresszivításba, ahogy felmérem az öltöző állapotát. Karbafont kézzel állapodok meg végül a fotelben meghunyászkodó alak előtt, vészesen, dühtől csillogó tekintetemet pedig egyenesen rászegezem. - Remélem valami fergeteges kifogással fogsz tudni nekem szolgálni... - teljes felsőtesttel előredölök, hogy szinte már összeérnek az orrhegyeink, két kezem pedig a karfán állapodik meg. Hallom, amint felgyorsul a szívverése, talán fél. Vagy pedig bolond, adrenalinfüggő, öngyilkos jelölt. Mégis a régi ismerős zörej kellemesen hat a hangulatomra, bár a tekintetem nem enyhül. Nem tervezem szebbé, vagy reményteljessé tenni az estéjét, hadd élvezze csak a helyzetet, amit magának teremtett.
Dominic Greendale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
COLD WAR KIDS
Tartózkodási hely :
• NEW YORK
Karaktered arca :
• DIEGO BARRUECO
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

french kiss to chaos
Az öltöző szisztematikus felforgatása közben azért megmosolyogtam a gondolatot, miszerint lassan már hobbimmá válik az Emerson család valamely tagja magánszférájának pofátlan megsértése. Egy, az egészségemre kifejezetten ártalmas hobbivá, ha Kol és a könyvespolc incidenst vesszük alapul. Természetesen ez nem állította meg az ujjaim, amik felborogattak néhány apró üveget az asztalon, kihúzogatták a fiókokat, és minden szégyenérzet nélkül turkáltak a ruhák között is egy keveset. A cél szentesíti az eszközt alapon leellenőriztem a zsebeket, szekrényzugokat, minden gyanús helyet, ahová egy gyanús ember gyanús dolgokat tud elrejteni, hátha a változatosság kedvéért találok végre egy nyomot.
Nem találtam. Sőt, egyáltalán semmit nem találtam, pedig nagy reményeket fűztem ehhez a tervhez, mikor rájöttem, hogy a bátyja állítása ellenére Annalise a legkevésbé sem hagyta el az országot, ugyanakkor az Emerson lakásba való betörésnél is bizakodó voltam, aztán mi lett a vége, néhány sör, és némi meggyőző érvelés amellett, hogy Kol ne az saját, kitépett végtagjaimmal verjen agyon.
Ellenben ez a helyzet most más volt, vagy legalábbis az ösztöneim szentül ragaszkodtak ahhoz, hogy Annalise lépései kétségbe vonják a saját ártatlanságát. Mivel eleinte az ügye abszolút érdektelen volt számomra, elég lett volna tíz kerek percet rám szánnia az idejéből, biztosítani afelől, hogy ártatlan, én pedig, bármilyen gyarló is tőlem, a lezárás érdekében örömmel hittem volna minden megkérdőjelezhető szavában, csak végre mehessek a saját dolgomra. Ennek ellenére Annalise, akár itt, akár másik országban, de bujkált, és aki bujkál az gyanús. Kicsit ugyan aláásta ezt az állításomat a tény, hogy semmit nem találtam róla az öltözőjében, de túl sok miért merült már fel ahhoz, hogy ennyi eltántorítson.
Csalódott sóhajjal huppantam le az egyik székbe, és egy, az imént feldöntögetett parfümös üvegcsére hajazó holmit kezdtem kényszeres mellékcselekvés gyanánt az ujjaim között forgatni, míg a gondolataim a nyomorúságos helyzetem körül tették ugyanezt. Mert a csúcslogikám azt diktálta, hogyha nem is itt, hát valahol rejtőzködnie kellett az Emerson lánykának, és ha már amúgy is szabadidős tevékenységet csináltam a család zaklatásából, hát igazán ott is tiszteletem tehetném egy kis pofátlan magánszféra megsértésével. Ha tudnám, hogy hol az az ott. Meg, hogy egyáltalán mit is kellene keresnem, mert az áldozatok fogából font nyaklánc, vagy a pöttyös fedelű naplóba vezetett részletes lista az áldozatokról, valahogy nem tűnt annyira relevánsnak. És, ahogy a közeledő léptek zaja megtöltötte a folyosót, a terv, miszerint meglepem a vámpírt és erre majd mind rákérdezek, szintén kezdett oltári ostobaságnak tűnni.
 annalise & dominic
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members

Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: Wild Rose-
Ugrás: