descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Öltözõk
if i cannot move heaven, i will raise hell
Lena Foy
❖ Vámpír

avatar
Keresem :
I'll hunt everyone...
Tartózkodási hely :
Manhattan
foglalkozás :
Utazgatás
Karaktered arca :
Deborah Ann Woll
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Dominic && Lena
A mosolya csak még tovább fokozza az amúgy is cseppet felborzolt kedélyállapotomat. Nem is segít, amint csak egy pillantást vetek oldalra, s látom, ahogy kalandos életem édes emlékei romokban hevernek, és mámorosan töltik meg illatfelhőjükkel ezt a kis helyiséget. Szinte remélem, hogy halandó tüdejét már-már fojtogatja, ha már két kezem még nem szorult nyaka köré.
- Hát legyen akkor már a bolond. Csak igazi idióta képes ekkora eszement hülyeségre. Mégis mit gondolsz, kivel állsz szemben? - elkapom az ujját, de még éppen nem töröm el. A takarításhoz minden erejére és önön maximális képességeire is szüksége lesz. Ámbár befejezni sem hagyom számára a beszédet. Helyette rámarkolok az egyik kezemmel a torkára, még éppen csak elég levegőhöz juttatva. - Itt lenne az ideje, hogy visszavegyél a stílusodból.
Szusszantok egyet, majd elégedetlenül lököm neki ismét a fotel háttámlájának, hagyván, hogy ismét levegőt vehessen. Nem mintha nem érezném, vagy szinte már tudnám előre, hogy a következő lélegzetvétele után csak még tovább alkalmatlankodik ahelyett, hogy végiggondolná a helyzetét. - Tisztában vagyok vele, ámbár nem igazán értem, miért küldték egy kutyájukat utánam. Meglehetősen visszafogott életet éltem az elmúlt 3 évtizedben - elégedetlenül ciccentek. Éppen csak visszatértem volna az igazi élethez, de mintha már a jövőt is megjósolnák, úgy vettek lajstromba.
- Még neki sem láttam, és hidd el... Nem akarjátok ti azt, hogy én nekilássak, szóval fogjátok vissza magatokat - elkapom mindkét csuklóját, hogy egy-egy karfához szorítsam. A tekintetemben a düh apró szikrái pattognak. Még nem veszítettem el a fejemet, még mondhatni élvezem is az egészet. Mikor is volt utoljára, amikor mondéneket, vagy árnyvadászokat fenyíthettem?
- Nem adok neked előnyt, ámbár te igen botor módon sétáltál be az oroszlán barlangjába... - édesen búgó hangon beszélek, amint oldalra döntöm a fejemet, hogy még éppen kellő gyorsasággal egy gyors csókot lehelhessek a nyakára, éppen csak megkarcolva egy kissé a fogaimmal. Közben pedig továbbra is vasmarokkal szorítom a kezeit a fotel karfájához, még akkor sem engedve, amikor a döbbenet éppen csak utolér a következő szavai hallatán. Felnevetek, mintha csak tényleg lenne benne bármi vicces, miközben leginkább csak nevetséges ez a szituáció.
- Nem tévesztettél házszámot, édes? Nekem nincsenek testvéreim. Legalább is legjobb tudomásom szerint az öcsém már századokkal ezelőtt meghalt.
Dominic Greendale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
COLD WAR KIDS
Tartózkodási hely :
• NEW YORK
Karaktered arca :
• DIEGO BARRUECO
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

french kiss to chaos
A pillanatnyi pánik olyan tökéletesen oldódik az egyre növekvő adrenalinban, akár a vízbe szórt cukor, a nyilvánvalóan gyorsabb, erősebb és mérföldekkel dühösebb ellenfél okozta életmentő aggodalmat helyét felváltja valamiféle kellemes bizsergés, ami akaratlanul is mosolyba csavarja az ajkaim. Nem akarok belemenni a játékba, de a vörös minden reakciójával kiprovokálja, olyan könnyedén rántja elő a szakmai komolyságom álarca mögé rejtett kisfiút, mintha egész életében ezt csinálta volna. Családnevének birtokában igazából kivételesen meg sem lennék lepve, ha bebizonyosodna az igazam.
- Merész? A szó amit, keresel, a neveletlen. Pofátlan, talán, de ez még... – jobbom mutatóujjával körkörös mozdulatokat rajzolva a levegőben utalok a minket körülvevő, kellemetlen helyzetre. – Na, ez még messze van a merésztől. Az, hogy betörtem hozzád, már megközelíti a szó definícióját. Majd adok címet, ahová küldheted a panaszlevelet, de addig is…
Mosolyom vigyorba szélesedik, ahogy közelebb hajolva rám villantja a tűhegyes fogait, habár a gerincem mentén akaratlanul is végigfut a borzongás, az agyam valahol a háttérben jelzi, hogy még nem ment el teljesen az eszem, bár valóban nem sokon múlik.
A bőröm alá kúszó feszültség úgy fut végig a vénáim mentén, akár az elektromosság, én pedig rég látott ismerősként köszöntöm az érzést. Most jut el igazán a tudatomig, mennyire tud hiányozni az életemből a konfliktus, és milyen meggondolatlanul ugrok az első lehetőségre.
- A Klávé keze átível minden határon, attól, hogy a városon kívül tartózkodsz, még ugyanúgy vonatkoznak rád a törvények, szeretnék tudni, hogy ezzel te is tisztában vagy-e. – engedek a nyomásnak, engedelmesen dőlök vissza a fotelba, és hagyom, hogy veszélyesen közel hajoljon hozzám. Mellkasomba fúródó mutatóujja felhívja figyelmem az árulóként zakatoló szívemre, kettőnk közül viszont én annak is tudatában vagyok, hogyha csak egy kicsit gyorsabban kezd verni, mentem szívrohamot kapok. Egész biztos, sikerülne azt is kiprovokálni belőlem, ha nem tudnám, hogy vámpír, gondolkodás nélkül nevezném boszorkánynak.
- Nem, mintha ne kedvelném néha már túlságosan is a domináns nők társaságát… - alsó ajkamba harapva húzódom közelebb hozzá, hogy szinte már csak centiméterek válasszanak el a csinos kis arcáról, miközben egyre csak mélyebbre fúrom a bordáimnak szegeződő ujját. – De ne feledd el, hogy figyelnek rád, gondolod, hogy okos ötlet pont most feszegetni a határokat?
Két ujjam, puskacsövet formálva szegezem neki én jobbomat a szegycsontjának, egészen apró nyomást fejtve csak ki, habár egy erőrúna nélkül amúgy sem tudnék komolyabb kárt okozni benne, puszta kézzel legalábbis biztosan nem.
- Túl közel vagy, ha ez most kés lenne, elég nagy előnyt adnál. – erősebben feszítem neki a mutató és középső ujjam párosát, némán jelezve, hogy nem lenne ellenemre, ha hátrébb húzódna. – Figyelj, engem tényleg nem érdekelnek se a te ügyeid, se a bátyádéi, egyszerűen ezt a feladatot kaptam, csak túl akarok lenni rajta. Viszont, ha nem elégszel meg az én társaságommal, hát a Klávé majd keres olyat, aki sokkal erőszakosabb, ha az igazság kiderítéséről van szó, hidd el, az én idegesítő jelenlétem kevésbé kellemetlen.  
not quite annalise & dominic
Lena Foy
❖ Vámpír

avatar
Keresem :
I'll hunt everyone...
Tartózkodási hely :
Manhattan
foglalkozás :
Utazgatás
Karaktered arca :
Deborah Ann Woll
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Dominic && Lena
A felgyülemlett stressz levezetésére éppen alkalmasnak találtam a bitorlót, aki a hátam mögött próbált információhoz jutni. Szinte éreztem a számban azt a kárörömöt, amint ijedten, fülét farkát behúzva menekülni láthatom... Helyette mégis a Klávé egyik kutyájával kellett szembenéznem. Nem mintha problémám lett volna az árnyvadászokkal, eddig még nem kellett sohasem szembenéznem velük, nem hagytam, hogy bármin is rajtakapjanak... Ötletem sincs, miképpen akadhattak most mégis a nyomomra, vajon melyik bűnömet olvasnák a nyakamba? Na nem mintha úgy látnám, hogy túl sok merészség szorult volna ebbe a fiatal fiúcskába. Úgy néz ki, mint akinek éppen csak leesett a hátsójáról a tojáshéj, a helyére pedig az én kedvenc fotelem került. Látom, amint a szeme sarkában megrebbenek az izmok, hallom, ahogy a légzése szép fokozatosan felgyorsul. Talán viccnek szánták az egészet?
- Nagyon merész fiúcska vagy te, hogy csakúgy sértegetni mered az idősebbet... - dühösen villannak meg a szemeim, miközben közelebb hajolok hozzá. Vajon tényleg olyan hülye, hogy csak úgy sértegessen egy nála sokkalta erősebbet? - Hát pedig fogsz, kedveském. Hatalmas rendetlenséget vágtál, összetörted nem is egy parfümös üvegemet! Be fogom nyújtani a számlát, amint feltakaríttattam veled, ne félj... - kivillannak tűéles fogaim, amint rávicsorítok. Azok a parfümök gyűjtői darabok voltak, szinte már. Az évszázadok során gyűjtöttem össze, udvarlóktól, barátoktól. Értékes volt számomra.
- Nem érdekel a neved, fiúcska. Nem igazán értem, mit akar tőlem a Klávé, éppen csak visszaérkeztem New Yorkba, még időm sem volt borsót törni az orrotok alá... - keserűen nevetek fel, amikor pedig megpróbál felállni, egy egyszerű mozdulattal lököm vissza a fotelbe, ellenkezést nem tűrve. - Biztos lehetsz benne, hogy nem lesz sok időd. A kérdéseidet pedig csak azután vagyok hajlandó meghallgatni, hogy rendet raktál. Mellesleg nem áll jól a hazugság, ez itt túlságosan is árulkodó. - Továbbra is dühösen meredek rá, nem igazán foglalkozom az önbecsülésével, vagy bármivel, aminek jogán ő akarná vezetni ezt a beszélgetést. Teljesen lelki nyugalommal bökök a mellkasára pont a szíve fölött a mutató ujjammal. Az én arcomon tényleg nem tükröződik semmi, mindössze az a számára igen csak vészjósló düh, amit mentem leverheti a víz félelmében.
Dominic Greendale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
COLD WAR KIDS
Tartózkodási hely :
• NEW YORK
Karaktered arca :
• DIEGO BARRUECO
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

french kiss to chaos
Volt valami ezekben az Emersonokban. Amíg Kol a maga őrült módján volt ijesztő, addig Annalise az a fajta tekintélyt parancsoló jelenség volt, aki mesterien rejtette a bájosan ártatlan arca álcája mögé azt, mennyivel veszedelmesebb, mint a testvére. Már, ha akarta persze, jelenleg, a falnak csapódó ajtó, és a szoba csendjébe robbanó dühös vámpír a legkevésbé sem akart ártatlannak tűnni. Ellenben legalább tényleg remekül nézett ki, de úgy éreztem, hogy ez most épp nem a kéretlen bókok ideje, szóval hallgattam.
A filmbe illő, heves belépőjétől akaratlanul is összerezzenek, mert hiába nem könnyű rám hozni a frászt, azért a váratlan dolgok még engem is meg tudnak lepni, és így, hogy épp megint egy vámpír magánszférájának határait fenyegettem, az a bizonyos váratlan akár meg is ölhet. És őszintén, ki hibáztatná érte?
A drámai érkezést követően egyből nekem is hiányérzetem támadt, szóval próbálván menteni a helyzetem, kényelmes mozdulattal hátradőltem a fotelomban, és angyali mosollyal az arcomon pislogtam a nem épp jókedvű vámpírlány irányába, a lehető legjobban igyekezve azt a benyomást kelteni, hogy engem bizony nem ijeszt meg. Ez persze nem volt igaz, nem voltam teljesen ostoba, és még véletlenül sem volt szokásom alábecsülni az ellenséget, de, ezt neki igazán nem kellet tudnia.
- Arra véled, amire csak akarod, de amúgy sem volt éppen rend, szóval a nagy részét nem én csináltam. – nyugodtan emelem rá a tekintetem, ahogy elém lép, és a sajátom akkor sem szakítom el róla, mikor előre dőlve közelebb hajol hozzám. – De félreértés ne essék, én semmivel sem szándékozom neked szolgálni.
Szándékosan megnyomom az utolsó szót, hogy mindenképpen érezze, nem pártolom a szóhasználatát, ha szándékos, ha nem. Meg, mert férfi vagyok, és a fene nagy önérzetem nem tűri valami jól, ha alárendelik.
- A nevem Dominic Greendale, és a Klávé nevében jöttem. Szeretnék feltenni néhány kérdést. – óvatos, de határozott mozdulattal emelkedem fel az ülőhelyemről, a tekintetem rendületlenül az övébe fúrva, és továbbra is elég közel maradok hozzá ahhoz, hogy az én mozdulatsorom Őt is arra kényszerítse, hogy kiegyenesedjen, ha nem akarja, hogy összeütközzünk. – Ígérem nem rabolom sokáig a végtelen sok idődet.  
Még én is túlzóan pofátlannak éreztem ezt a pár mondatot, de azért nagyon ügyeltem arra, hogy az arcom és a hangom ne árulja el, hogy hazudok, bár volt egy olyan érzésem, hogy az Ő kifinomult hallásának még így se okozok komoly fejtörést. A közelsége okozta veszélyhelyzetre ugyanis a testem egyből reagált, és pattanásig feszítette minden idegszálam. A gondolatra, hogy bármelyik pillanatban a torkomnak ugorhatnak, az adrenalin ismerős bizsergése kígyózni kezdett a bőröm alatt, és még én is éreztem a pulzusomat lüktetni a saját koponyámban. Ennyit arról a gyermeteg vágyálomról, hogy nem vagyok átlátszó.
 annalise & dominic
Lena Foy
❖ Vámpír

avatar
Keresem :
I'll hunt everyone...
Tartózkodási hely :
Manhattan
foglalkozás :
Utazgatás
Karaktered arca :
Deborah Ann Woll
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Dominic && Annalise
Még ha nem is kéne itt lennem, még ha tudom, hogy ezzel is csak alkalma nyílik annak a valakinek, hogy megfigyeljen, akkor is hiányzott ez a fajta éjszakai élet. Az italok, amik sokkal könnyebben csúsznak ilyenkor le a mit sem sejtő vacsorám torkán, hogy ennyivel is könnyebben teljen majd az éjszakám. A fények, amik egyenesen engem világítanak meg, és bár a vámpírénemet ez felettébb irritálja, mégis ÉN, aki megmaradtam ugyanannak, mint pár száz évvel ezelőtt, élvezem. A figyelem, a szép szavak és mit sem jelentő kalandok sora, amik be-, behálóznak egy-egy fellépést. És legvégül a nyugalom, ami elönt, amint kiléphetek egy pillanatra az énekléssel abból az érzelmi kavalkádból, ami már vagy háromszáz éve lerázhatatlanul ölel körbe. Aztán persze, mint minden jónak, egyszer a dalnak is vége lesz, sorra mennek le a számok, mígnem át kell adnom a következőnek a mikrofont. Az állvány már majdhogynem magányosnak hat nélkülem, az utánam következő késik, de nem mehetek vissza. Valószínűleg, ha kérném, sem engednének fel, nem fizetnek túlórát, így pedig nekem sem feltétlenül éri meg. Nem mintha a pénz hajtana, az adottságaim messzemenőleg elegek lennének, hogy nyugodtan hédereljek otthon, mint a bátyám. Én viszont ennél többre vágytam, egy örökkévalóság túl sok ahhoz, hogy semmit se tegyek közben. Így hát egy gyors ital után visszaindulok az öltözőmbe, talán a báron kívül rejteget még számomra valamit az éjszaka. Az orromat viszont hamar megüti az ismeretlen szag, tetőzve az est végét követő elégedetlenséget és dühöt. Mégis örömmel töltött el, hogy ezúttal lesz valaki, akin levezethetem mindezt. Ezzel a gondolattal a fejemben pedig könnyedén, bár minden eleganciát mellőzve nyitom ki a lehető legnagyobb lendülettel az ajtót, ami hangosan csattan a támasztékon, amit még éppen a fal előtt helyeztek el. Sötét vörös ajkaim alól elővillannak tűhegyes fogaim, miközben mindezt egy groteszk mosoly kíséri.
- Mégis mire véljem ezt a kuplerájt, árnyvadász? Van vér a pucádban, ha mindezek után itt maradtál. - Az öröm, hogy levezethetem a feszültséget, hirtelen csap át aggresszivításba, ahogy felmérem az öltöző állapotát. Karbafont kézzel állapodok meg végül a fotelben meghunyászkodó alak előtt, vészesen, dühtől csillogó tekintetemet pedig egyenesen rászegezem. - Remélem valami fergeteges kifogással fogsz tudni nekem szolgálni... - teljes felsőtesttel előredölök, hogy szinte már összeérnek az orrhegyeink, két kezem pedig a karfán állapodik meg. Hallom, amint felgyorsul a szívverése, talán fél. Vagy pedig bolond, adrenalinfüggő, öngyilkos jelölt. Mégis a régi ismerős zörej kellemesen hat a hangulatomra, bár a tekintetem nem enyhül. Nem tervezem szebbé, vagy reményteljessé tenni az estéjét, hadd élvezze csak a helyzetet, amit magának teremtett.
Dominic Greendale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
COLD WAR KIDS
Tartózkodási hely :
• NEW YORK
Karaktered arca :
• DIEGO BARRUECO
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

french kiss to chaos
Az öltöző szisztematikus felforgatása közben azért megmosolyogtam a gondolatot, miszerint lassan már hobbimmá válik az Emerson család valamely tagja magánszférájának pofátlan megsértése. Egy, az egészségemre kifejezetten ártalmas hobbivá, ha Kol és a könyvespolc incidenst vesszük alapul. Természetesen ez nem állította meg az ujjaim, amik felborogattak néhány apró üveget az asztalon, kihúzogatták a fiókokat, és minden szégyenérzet nélkül turkáltak a ruhák között is egy keveset. A cél szentesíti az eszközt alapon leellenőriztem a zsebeket, szekrényzugokat, minden gyanús helyet, ahová egy gyanús ember gyanús dolgokat tud elrejteni, hátha a változatosság kedvéért találok végre egy nyomot.
Nem találtam. Sőt, egyáltalán semmit nem találtam, pedig nagy reményeket fűztem ehhez a tervhez, mikor rájöttem, hogy a bátyja állítása ellenére Annalise a legkevésbé sem hagyta el az országot, ugyanakkor az Emerson lakásba való betörésnél is bizakodó voltam, aztán mi lett a vége, néhány sör, és némi meggyőző érvelés amellett, hogy Kol ne az saját, kitépett végtagjaimmal verjen agyon.
Ellenben ez a helyzet most más volt, vagy legalábbis az ösztöneim szentül ragaszkodtak ahhoz, hogy Annalise lépései kétségbe vonják a saját ártatlanságát. Mivel eleinte az ügye abszolút érdektelen volt számomra, elég lett volna tíz kerek percet rám szánnia az idejéből, biztosítani afelől, hogy ártatlan, én pedig, bármilyen gyarló is tőlem, a lezárás érdekében örömmel hittem volna minden megkérdőjelezhető szavában, csak végre mehessek a saját dolgomra. Ennek ellenére Annalise, akár itt, akár másik országban, de bujkált, és aki bujkál az gyanús. Kicsit ugyan aláásta ezt az állításomat a tény, hogy semmit nem találtam róla az öltözőjében, de túl sok miért merült már fel ahhoz, hogy ennyi eltántorítson.
Csalódott sóhajjal huppantam le az egyik székbe, és egy, az imént feldöntögetett parfümös üvegcsére hajazó holmit kezdtem kényszeres mellékcselekvés gyanánt az ujjaim között forgatni, míg a gondolataim a nyomorúságos helyzetem körül tették ugyanezt. Mert a csúcslogikám azt diktálta, hogyha nem is itt, hát valahol rejtőzködnie kellett az Emerson lánykának, és ha már amúgy is szabadidős tevékenységet csináltam a család zaklatásából, hát igazán ott is tiszteletem tehetném egy kis pofátlan magánszféra megsértésével. Ha tudnám, hogy hol az az ott. Meg, hogy egyáltalán mit is kellene keresnem, mert az áldozatok fogából font nyaklánc, vagy a pöttyös fedelű naplóba vezetett részletes lista az áldozatokról, valahogy nem tűnt annyira relevánsnak. És, ahogy a közeledő léptek zaja megtöltötte a folyosót, a terv, miszerint meglepem a vámpírt és erre majd mind rákérdezek, szintén kezdett oltári ostobaságnak tűnni.
 annalise & dominic
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: Wild Rose-
Ugrás: