Energia. Minden és mindenki ezen a világon ennek köszönhetően létezik, ez kell a legkisebb mozgáshoz és a legnagyobb robbanáshoz is mindössze. A mágia is egy fajta energia, amely a testében rejtőzik egy warlocknak és amikor varázsol, elhasználódik egy része. Kisebb varázslatokból egy gyengébb tagja a fajomnak egy nap alatt tucatnyira is képes, én ennek a többszörösét sem érzem meg különösebben, olyan gyorsan kezd el rendeződni a szintem. Ma mégis gyakorlatilag az egész napot egyetlen nagy mágia megalkotásával és a részletes kidolgozásával töltöttem. Képességmentes szoba. Egy hely, ahol mindenki csakis emberien tud viselkedni, mert megakadályoz minden mást az erő, amely átitatja a falakat. Ez nem olyasmi, amit könnyen össze lehet hozni. Felhasználtam hozzá gyakorlatilag minden csepp tudásomat, hogy megírjam az alap mágiát, amely kikapcsolja a különleges képességeket, de olyanokat, mint a vámpírok, ugyanakkor nem pusztít el, hiába halottak. Utána jött az a rész, hogy ne tudjanak vele dacolni a boszorkánymesterek sem, akik álcázzák a külsejüket és a tündérekre is legyen hatása, valamint minden mágikus tárgyra, amilyen az irón és a szeráfpenge. Végül pedig védőbűbájok, hogy ne tudják lenyomozni könnyen, aki odabenn tartózkodik és kívülről se legyen támadható a szoba. Megalkotni fejben egy ilyen komplikált védelmű helyet napokba telt, ma fél délelőtt hozzávalókat locsoltam tálakba, füstöltem el és szórtam szét, majd több órányi ráolvasás után jött csak a neheze, a démonbiztossá tétel. Ahhoz nekem nincs elég erőm, hogy egy magas rangú pokollakóra is kivessem a hatását, de apámnak igen és képes volt átadni egy részét. Persze az egyenesen ment a falakba, szóval a végére kaptam egy helyet, ahol még hátra vannak az utolsó simítások és egy tökéletesen fáradt warlockot. Magamat, akinek nem ez az első rodeója ugyanitt, mert jó néhány helyszínt a klubban át kellett alakítanom, hogy kiszolgálják az árnyvilág igényeit is. De a többi ennyire nem szívott le. Még szerencse, hogy tudom, hol töltődhetek fel rendesen.
A hely kissé zsúfolt, füstös és nagyon is hétköznapi péntekhez képest, de van szabad asztal és ez jobban érdekel, mint a tény, hogy ezzel a kabáttal üzletasszonyosabb a külsőm, mint szerettem volna. A hajam egyszerűen csak hátra van fésülve az arcomból, A sminkem reggel óta ugyanaz a minimális és színben harmonizáló alap, amelyet csak a szemem kihúzásával élénkítettem fel, a fekete nadrág, fehér póló és fekete mellény együttes pedig bármelyik munkából beeső fiatal nőnek a javára válna. Lehuppanok az egyik szabad asztalhoz és még csak el sem mosolyodom a tudatra, hogy minimum a harmadik férfinek akadt meg rajtam a figyelme. Annál ma sokkal fáradtabb vagyok. Még szerencse, hogy a pincérnő legalább elemében van. Két pillanat alatt ott terem és már adná is az étlapot, amit udvariasan elfogadok, de a lényeget már tudom.
- Nem kell, máris rendelnék. Egy cubano szendvicset fogok kérni dupla adag karajjal és uborkával, mellé pedig édesburgonya csipszet és avokádós mártogatóst. Lesz még egy nagy kóla jég nélkül, valamint egy corona friss lime-mal. Az étlapot pedig megtartanám egy időre, ha lehet - teszem hozzá halvány mosollyal, miközben lassan a desszertekhez lapozok. Alapból ennyit nem eszem egyszerre, de tíz órányi mágia bizony kifárasztja az ember lányát és ilyenkor elmegy sok minden. Például egy kalória bombával felérő sajttorta karamell öntettel a végére. Majd kiderül, szerintem, mire oda jutok, a szakács fog nekem valamit ajánlani. Még csak a hatodik alkalommal vagyok itt nagyjából, de ez három hét alatt nem kis arány és a második óta mindig ugyanazt rendelem. Cubano extrákkal, avokádós mártogató a krumplihoz, corona söt lime-mal. Utoljára a szakács már extra szószt is küldött ki a szendvicshez, mert bevalottam neki, hogy imádom a keveréket, amelybe azt a karajt kisüti. Hiába, egyiptomi boszi és a mézben sült hús jó barát. Csak szoknának le közben a vöröske becenévről, amit kiosztottak a rendelésemre...
Mire megérkezik az ital már tényleg kezdek elfáradni az energia hiánytól, így nagyjából addig nem is nagyon figyelek fel a pincérnőre, amíg bele nem kóstolok a kólájukba. Jó cukros, alapból nem iszom ilyesmit, de most jól esik a koffeinnel együtt, pillanatok alatt eltűnik belőle két deci. Ezzel együtt pedig mire eljutok addig, hogy letöröljem a számat, a hatását is kezdem érezni. Nem sok, de kicsit éberebb a pillantásom, már visszakacsintok az engem figyelő póker játékosnak és még a pincérnőt is megnézem magamnak. Ő vagy új, vagy eddig elkerültem, mert nem ismerős. Pedig a cuki lányokat megjegyzem magamnak. Hmmm, és még az alakja is jó ezekben az egyenruhának csúfolt zsákokban. Kíváncsian figyelem a mozgását, ahogy dolgozik és valami megfog benne. Az is lehet, csak unatkozom. Ennyi év után megesik, és olyankor bármit el tudok figyelni egy időre, csak ne kelljen magamra gondolnom. Ő ennek jó alap. Kíváncsi vagyok, mikor jön rá, hogy követem a szememmel és mennyire hozza ez zavarba...

//nem akartam kódhiány miatt húzni, remélem, nem gond
+ kinézet

Quinn & Abbadon

Mindig előnyös, ha évszázados ismeretségek fűznek egy kávézó tulajdonosához. Például, így szereztem tudomást az emeletről, ahol éppenséggel a warlock leányzó lakik, vagy a hálószobáról, ahol épp az ágyra lököm, amire csilingelő nevetéssel reagál. Kinézetre elég jó, de hangja amúgy rém idegesítő.
- Ezt a mozdulatot sokat gyakoroltad, mi?– mosolyog rám a – szerencsére nem létező – bajsza alól, bár már lassan alighanem kettőt lát belőlem. Legalább együtt szeretjük az alkoholt… megvonom a vállam, mielőtt fölé hajolnék. Egyébként nem mondanám, általában használom a kreativitásom.
- Engem jobban érdekelne, hogy te mit gyakoroltál… - dőlök mellé az ágyba, egy elszökött hajtincsével játszadozom. Már emelné a mutatóujját, ahogy elkapom a csuklóját, és egy laza félvigyorra húzódik a szám. – Nem az óvodás trükkök érdekelnek. Mutass valami újat.
Aligha számítottam rá, hogy fél perccel később már egy rúnakör fölött állunk, már amennyire bebaszva az ember állni képes, részemről a falat támasztom, és nézem a bonyolult rajzot, ami egyébként itt-ott kissé feltűnően aszimmetrikus. Értem én, hogy le akar nyűgözni, de jobb lenne, ha túl is élnénk.
- Biztos vagy benne, hogy…?
- Css, Quinn. – teszi a számra a mutatóujját, és még épp időben tartom meg őt meg magamat is, vagyis tulajdonképpen mindkettőnket a fal, ahogy nekiesünk. Én részemről kihasználnám az alkalmat, de eltolja a kezemet a hátsójától, és negédesen mosolyogva áll vissza a körbe.
Nem kell sokat várnom, hogy megkezdődjön az artikulálatlan halandzsa valami ismeretlen nyelven, és persze a tornagyakorlatok. Kissé becsiccsentve ez pláne szórakoztató, pláne, hogy vagy hatszor majdnem elesik a leányzó, miközben próbálkozik a dologgal, de súlyos köhögő roham jön rám, ahogy kiértem az egyetlen szót, ami némi információt szolgáltat. Abaddon. Nem ő a háború démona…
Mire végiggondolhatnám a dolgot, és mondjuk, elrohanhatnék, vagy kivetődnék az ablakon, és egyéb hasonló menekülési tervek, amik egy részegen végigfutnak pánik esetén, a körben már ijesztő sötétség kezd el kavarogni. Végignézem, ahogy a lány a falnak repül, és eszméletét veszti, széllöket volt, vagy lendülő kar, fogalmam sincs, de magamtól is a sarokba préselődöm, míg rá nem jövök, hogy ez nem valami kúl első benyomás. A sötétségből kezd kirajzolódni egy alak, ahogy a szememet törölgetem, és legyek akármennyire is betojva, azért valahol remélem, hogy szexi lesz. Juj.
Egyébként nem kell csalódnom, habár meglepetésemre egy meglehetősen jó küllemű pasas kerül elő a ködből, aki látszólag eltűnődve méregeti a kiütött warlockot. Ha önmagában még nem volna elég elrettentő, két bazi gyönyörű, méretes fekete szárny terpeszkedik a hátán.
- Ez izé… nem az én ötletem volt ám. – vakarom meg a fejemet, ahogy óvatosan közelebb lépek, és bár előhúzhatnám a tőröm, van egy olyan érzésem, hogy nem sokat érnék vele. – De ha már itt vagy… bort?
Kapom fel találomra az üveget, reméljük, valami jó régi, neves dolog lesz. Törley. Hát. Upsz. Legalább olvasni még tudok.
- Khm, pezsgőt?