descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Hard Rock Kávézó
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Selene Moon
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Energia. Minden és mindenki ezen a világon ennek köszönhetően létezik, ez kell a legkisebb mozgáshoz és a legnagyobb robbanáshoz is mindössze. A mágia is egy fajta energia, amely a testében rejtőzik egy warlocknak és amikor varázsol, elhasználódik egy része. Kisebb varázslatokból egy gyengébb tagja a fajomnak egy nap alatt tucatnyira is képes, én ennek a többszörösét sem érzem meg különösebben, olyan gyorsan kezd el rendeződni a szintem. Ma mégis gyakorlatilag az egész napot egyetlen nagy mágia megalkotásával és a részletes kidolgozásával töltöttem. Képességmentes szoba. Egy hely, ahol mindenki csakis emberien tud viselkedni, mert megakadályoz minden mást az erő, amely átitatja a falakat. Ez nem olyasmi, amit könnyen össze lehet hozni. Felhasználtam hozzá gyakorlatilag minden csepp tudásomat, hogy megírjam az alap mágiát, amely kikapcsolja a különleges képességeket, de olyanokat, mint a vámpírok, ugyanakkor nem pusztít el, hiába halottak. Utána jött az a rész, hogy ne tudjanak vele dacolni a boszorkánymesterek sem, akik álcázzák a külsejüket és a tündérekre is legyen hatása, valamint minden mágikus tárgyra, amilyen az irón és a szeráfpenge. Végül pedig védőbűbájok, hogy ne tudják lenyomozni könnyen, aki odabenn tartózkodik és kívülről se legyen támadható a szoba. Megalkotni fejben egy ilyen komplikált védelmű helyet napokba telt, ma fél délelőtt hozzávalókat locsoltam tálakba, füstöltem el és szórtam szét, majd több órányi ráolvasás után jött csak a neheze, a démonbiztossá tétel. Ahhoz nekem nincs elég erőm, hogy egy magas rangú pokollakóra is kivessem a hatását, de apámnak igen és képes volt átadni egy részét. Persze az egyenesen ment a falakba, szóval a végére kaptam egy helyet, ahol még hátra vannak az utolsó simítások és egy tökéletesen fáradt warlockot. Magamat, akinek nem ez az első rodeója ugyanitt, mert jó néhány helyszínt a klubban át kellett alakítanom, hogy kiszolgálják az árnyvilág igényeit is. De a többi ennyire nem szívott le. Még szerencse, hogy tudom, hol töltődhetek fel rendesen.
A hely kissé zsúfolt, füstös és nagyon is hétköznapi péntekhez képest, de van szabad asztal és ez jobban érdekel, mint a tény, hogy ezzel a kabáttal üzletasszonyosabb a külsőm, mint szerettem volna. A hajam egyszerűen csak hátra van fésülve az arcomból, A sminkem reggel óta ugyanaz a minimális és színben harmonizáló alap, amelyet csak a szemem kihúzásával élénkítettem fel, a fekete nadrág, fehér póló és fekete mellény együttes pedig bármelyik munkából beeső fiatal nőnek a javára válna. Lehuppanok az egyik szabad asztalhoz és még csak el sem mosolyodom a tudatra, hogy minimum a harmadik férfinek akadt meg rajtam a figyelme. Annál ma sokkal fáradtabb vagyok. Még szerencse, hogy a pincérnő legalább elemében van. Két pillanat alatt ott terem és már adná is az étlapot, amit udvariasan elfogadok, de a lényeget már tudom.
- Nem kell, máris rendelnék. Egy cubano szendvicset fogok kérni dupla adag karajjal és uborkával, mellé pedig édesburgonya csipszet és avokádós mártogatóst. Lesz még egy nagy kóla jég nélkül, valamint egy corona friss lime-mal. Az étlapot pedig megtartanám egy időre, ha lehet - teszem hozzá halvány mosollyal, miközben lassan a desszertekhez lapozok. Alapból ennyit nem eszem egyszerre, de tíz órányi mágia bizony kifárasztja az ember lányát és ilyenkor elmegy sok minden. Például egy kalória bombával felérő sajttorta karamell öntettel a végére. Majd kiderül, szerintem, mire oda jutok, a szakács fog nekem valamit ajánlani. Még csak a hatodik alkalommal vagyok itt nagyjából, de ez három hét alatt nem kis arány és a második óta mindig ugyanazt rendelem. Cubano extrákkal, avokádós mártogató a krumplihoz, corona söt lime-mal. Utoljára a szakács már extra szószt is küldött ki a szendvicshez, mert bevalottam neki, hogy imádom a keveréket, amelybe azt a karajt kisüti. Hiába, egyiptomi boszi és a mézben sült hús jó barát. Csak szoknának le közben a vöröske becenévről, amit kiosztottak a rendelésemre...
Mire megérkezik az ital már tényleg kezdek elfáradni az energia hiánytól, így nagyjából addig nem is nagyon figyelek fel a pincérnőre, amíg bele nem kóstolok a kólájukba. Jó cukros, alapból nem iszom ilyesmit, de most jól esik a koffeinnel együtt, pillanatok alatt eltűnik belőle két deci. Ezzel együtt pedig mire eljutok addig, hogy letöröljem a számat, a hatását is kezdem érezni. Nem sok, de kicsit éberebb a pillantásom, már visszakacsintok az engem figyelő póker játékosnak és még a pincérnőt is megnézem magamnak. Ő vagy új, vagy eddig elkerültem, mert nem ismerős. Pedig a cuki lányokat megjegyzem magamnak. Hmmm, és még az alakja is jó ezekben az egyenruhának csúfolt zsákokban. Kíváncsian figyelem a mozgását, ahogy dolgozik és valami megfog benne. Az is lehet, csak unatkozom. Ennyi év után megesik, és olyankor bármit el tudok figyelni egy időre, csak ne kelljen magamra gondolnom. Ő ennek jó alap. Kíváncsi vagyok, mikor jön rá, hogy követem a szememmel és mennyire hozza ez zavarba...

//nem akartam kódhiány miatt húzni, remélem, nem gond
+ kinézet
Aretha Ashblood
❖ Látó

avatar
Keresem :
i need someone
Tartózkodási hely :
New York
foglalkozás :
Diák/Felszolgáló
Karaktered arca :
Skyler Samuels
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Sel & Franky

Péntek van, ha pedig péntek, akkor póker est és agyon játszott rock klasszikusok. Nincsenek öltönyös fickók, drága szivarok és a legtöbben nívós whiskey helyett kólát isznak fehér-rummal, de a helyi fiatalok imádják. Ami pedig bejön a vendégeknek, az a vezetőségnek is.
- Franky! Egy tennessee BBQ és egy sült oldalas a négyes asztalhoz!
- Viszem!- nyúlok biztos kézzel a tálcáért. Óvatosan lavírozok az asztalok között, a B-hármasnál nagy összegekben megy a játék. Kicsit lelassítok, tekintetem végig futtatom a fiatalok arcán. Mostanra egész jól tudok olvasni az árulkodó jelekből. Figyelem és megfejtem azokat az apró gesztusokat, amelyek arra utalnak, kinek milyen erős lap van a kezében. Elképesztő, hány olyan pókerjátékos van, még a profik között is, akinek fogalma sincs róla, hogy testbeszédével szinte teljesen egyértelművé teszi, mit is tart a kezében. Ennyi erővel akár fel is fordíthatnák a kártyáikat, és áttolhatnák elém a pénzüket. Megpróbálom elrejteni hamiskás mosolyosomat, én már tudom ki fog üres zsebbel felállni az asztaltól, hogy aztán csalódottságnak a pultnál adjon hangot. Hátratűrők egy elkóborolt tincset az arcomból és tovább haladok.
- Egy tennessee szendvics és egy oldalas az úrnak.- szervírozom a rendelést, arcomon a szokásos kimért mosoly.- Hozhatok még valamit?- keresem a szemkontaktust a fickóval, de hiába. Épp az épületbe belépő vörös hajú nőt bámulja. Az én tekintetem is megakad rajta és hatalmába kerít egy különös érzés, de aztán gyorsan le is rázom magamról. Mindig is irigyeltem a hozzá hasonló nőket, akik ilyen természetesen viselik a sminket és ilyen könnyűszerrel ragadják magukhoz a férfiak figyelmét. Ahol én felnőttem nem sok hozzáhasonlóval lehetett összefutni. Biztos kinézték volna a könnyklubból és a jótékonysági vásárról a kisvárosi anyukák. De ez már nem az a hely. Azért jöttem New Yorkba, hogy új életet kezdjek, hogy magam mögött hagyjam őrült Frankyt. Mélyet lélegzem, próbálok nem gondolni arra mennyire kenődhetett el a szájfényem így a műszakom végéhez közeledve és udvariasan megismétlem a kérdésem egy kis torok köszörülést követően:
- Esetleg hozhatok még valamit?
- Hogy? Jajj, nem köszönöm! - zuhan vissza a fickó álomországból közénk.
- Egészségedre!- biccentek, majd továbbállók. Útközben a pultról elveszek egy-egy ét-,itallapot és új vendégünk asztalához lépek.
- Szép estét! - csúsztatom elé a színes papírosokat.- Hozhatok valamit, vagy jöjjek vissza később?- rajzolódik a szokásos kimért mosoly arcomra, míg várom válaszát.

Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Dominic Greendale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
COLD WAR KIDS
Tartózkodási hely :
• NEW YORK
Karaktered arca :
• DIEGO BARRUECO
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Abbadon && Dominic
To capture a predator You can't remain the prey.
Minek során – hála az egeknek – élesben még csupán egyszer volt szerencsém bukott angyalt üdvözölni, valószínűleg kevésbé riasztott meg a helyzet, mint egyébként illett és kellett volna. Tapasztalatim kicsiny listáján csupán egyetlen név szerepelt, ami még közel sem volt annyira fenyegető, mint a tulajdonosa szerette volna, ezzel együtt Sariel sem volt épp ereje teljében, mikor összeakadtunk Staten Island egyik nyomorúságos szegletében. Ez a helyzet viszont merőben más volt, neki szólnia sem kellett, a jelenléte elég volt, hogy felborzolja minden idegszálam, hiába akartam a fene nagy önérzetem védelmében mást állítani. Nem volt szükség a megfélemlítésre tett szüntelen törekvésre, és egész biztos nem foglalkozott azzal, hogy félelmetesnek látsszon, ahogy a nagyobb démonok tették. Tudta, hogy az. Én is tudtam, hogy az.
A pofátlanul jóképű arca mentes volt minden érzelemtől, és a merev mozdulatlanságba burkolt tartásából szavak nélkül is áradt a fojtó fenyegetés, a tekintély és hatalom bizarrul jól működő hármasa.      
A szemem sarkából figyelem, ahogy a börtönéül szolgáló kör falai megremegnek, ahogy az izzás végigfut rajta, és én egy pillanat tört része alatt látom be, milyen istentelenül ostoba voltam, amiért azt gondoltam, hogy majd nyugton marad, csak azért, mert megkértem rá. Ötletem sem volt, vajon mennyi időre van még szüksége, amíg végleg felemészti az erőkört maga körül, és a nyakunkba szabadítja minden haragját, de jobbnak láttam még előtte a tettek mezejére lépni. Megkérni, hogy legyen kedves abbahagyni, valahogy alapjaiban véve vesztes csatának tűnt, helyette inkább a boszorkánylány irányába indultam újra, a tekintetem viszont egy pillanatra sem szakítottam el a bukott angyal arcáról. Mintha bármit is számítana…
Mindennemű próbálkozásomnak makacsul ellenállva a lány nem hajlandó eszméletéhez térni, némi mozgásra ösztönzi ugyan az arcába locsolt pezsgő, amit még a tündér barátja hagyott árván a távozása után, de még ezzel sem érem el a kellő hatást, ellenben ez a tettem a kéretlen-kelletlen vendégünkben is elindít valamit. Ahogy széttárt ujjai a kör falát érintik, az arcizmaim felett átveszi az uralmat a pánik. Ösztönösen ugrok talpra, a jobbom pedig sebesen fonódik a szeráfpenge markolata köré, hiába kaparja az elmém hátulját a tény, hogy valószínűleg még csak megsebezni sem tudnám vele.
A fény erősödik, az erőkör ezzel együtt exponenciálisan gyengül, nekem pedig végül arra se marad időm, hogy valami bántóan felesleges megjegyzést tegyek. A bukott angyal kalitkájának védvonalait szinte teljesen elemészti az ereje, és bennem végérvényesen tudatosul, hogy kettőnk közül itt most én buktam el igazán.  
You have to become an equal in every way.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


The War && Dominic
The prettier it looks, the more likely it is to kill you.
Sajnos nem lehetek jó véleménnyel az árnyvadászokról - az első garnitúra még csak-csak tudta, hogy merre van az arra, de a leszármazottakkal természetesen csak a gond van; Elődeik még tisztában voltak vele, hogy bár nem ők szarták a spanyol viaszt, az még nem akadályozza, hogy gyertyát készítsenek belőle , avagy nem ajánlatos egy angyalt összekeverni egy démonnal, akkor sem ha bukott - az ilyen fajta hebrencskedés könnyedén az életébe kerülhet, de hát aki hülye az haljon is meg. Amint kiszabadulok innen.
Nem esik nehezemre adni a süketet, a jelenlétét pedig ignorálni - pedig mekkora élmény lehet már a kölyöknek, hogy mondhatni megmentett két lényt, a ritkaságszámba menő harmadikra, pláne csapdába ejtett harmadikra meg felvigyázhat.
Akkor mit fogsz csinálni ha elemésztem az idézőkör falát? Imádkozol?
A némakúra remek esettanulmány mindaddig, mígnem hatalmammal körülölelve nem detektálhatom az úriembert - a csend szinte harapható, nagy egyetértésben elrágódunk rajta: én teszem ezt mozdulatlanul, pislogás nélkül, pillantásomat a vadász arcára csáklyázva, ami nem jelenti azt, hogy karikába zárt energiáim nem dolgoznak. Az erőkör láthatatlan fala fel-felizzik, mind hosszabban és gyakrabban - elnyeli s közben elsorvad mindazon angyali erő alatt, mely ennek híján érkezésem pillanatában beragyogta volna a Föld ezen szegletét, akár a leejtett atombomba; A gombafelhőt leszámítva más látványos különbség nincs is.
Rühellem, ha megidéznek, ha bezárnak, ha elhagyják a tudatukat, miközben én itt unatkozom - az legalább kárpótolt volna a kihagyott orgia miatt (ha akarja, ha nem) de a vadász nem jön a közelembe... Mondjuk olyan ne is jöjjön, aki nem tudja ki vagyok!
Eszem a szívét végre megmoccan a boszorkány, ami kellőképpen felvillanyoz - tenyerem nyitott ujjakkal feszül a sarki fényben pompázó falnak, akárha rugalmas membránon próbálnék lyukat ütni, szárnyaim fokozatos kitárásával szétfeszíteni; Ha sikerül, ezt a kettőt a dimenziók közé rántom.
❖ Megjegyzés:    ❖ Zene:    ❖ Szószám:  
Dominic Greendale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
COLD WAR KIDS
Tartózkodási hely :
• NEW YORK
Karaktered arca :
• DIEGO BARRUECO
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Abbadon && Dominic
To capture a predator You can't remain the prey.
Egy pillanatig sem reménykedtem abban, hogy az érkezésem majd bármiféle heves érzelmi reakciót kivált a szobában lévőkből, de azért a semmi valahol mélyen egy kicsit sértette azt a bizonyos önbecsülést, amiből az árnyvadászoknak igencsak sokat osztottak. Vagy mondjuk úgy, hogy velünk született jellembeli betegség, amit igencsak nehézkes tünetmentesíteni, gyógyítani meg gondolom aztán egyenesen lehetetlen.  
Nem mulasztom el észrevenni a fintorba tekeredő arcizmainak játékát, de hibáztatni igazán nem tudom érte, miután a vica versa helyzetünknek köszönhetően az Ő jelenléte szavak nélkül is egészen hasonlatos érzelmi reakciókat vált ki belőlem. Persze bármelyik másik pokolbéli szörnyeteg is állhatna az inkább elipszisre hajazó kör közepén, pontosan ugyanolyan nemkívánatos lenne a létezése, mint egy hajnali kettőre időzített fogfájásnak.
Vonásai viszont pillanatok töredéke alatt rendeződnek vissza semmitmondó mivoltukba, és utána akárhányszor rásiklik a pillantásom, akár egy kőből faragott angyalszobor arca, szépen ívelt, merev és mozdulatlan. Ezzel lényegében eleget is tesz a kérésemnek, és a hozzá párosuló szótlanság még akár bónusz is lehetne, ha nem kezdene mélységesen untatni a vállaimra nehezedő csend. Nyugtalan lépteim fel-alá járkálnak csapdájának határvonala mentén, elég messze ahhoz, hogy a hamis biztonságérzetem elhitesse, nem eshet bajom, a láthatatlan kalitka fogva tarja a madarat, folytonos gyanakvásom viszont így is a bosszantóan szimmetrikus arcára szegezi a buta barna szemeim.    
- Ó, hangszigetelő pentagramma, mi? – sehová sem haladó felesleges lépteim megtorpannak, éppen szembe vele, és arcomra csúszó széles vigyorral felelek a néma jelzésekre. – Milyen kényelmes.
Tudom, hogy hallja a szavaimat, legalábbis magabiztosan meg vagyok győződve arról, hogy attól még, hogy rondák, ezt a kört szegő szimbólumok sem különbek azoktól, amiket egyébként démonidézéshez használnak a boszorkánymesterek, akiknek elsődleges céljaik között szerepel csupa olyan tevékenység, ami szóváltást igényel. Ellenben a továbbiakban is megtartani óhajtott jó egészségem érdekében nem kívánom szóvá tenni, helyette inkább csendben fohászkodom valamiféle felsőbb hatalom irányába, hogy a káoszt okozó delikvens lassan térjen magához, hátha a szárnyas szörnyeteg eltűnésével a bensőmben növekvő feszültség is tovatűnik.

You have to become an equal in every way.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


The War && Dominic
The prettier it looks, the more likely it is to kill you.
Árnyvadász. Túl régóta élek ahhoz, hogy megjelenése bármiféle stresszt okozzon - sőt - szorult helyzetem ellenére sem érzem úgy, hogy meglegyint a Halál szele... Sokakkal ellentétben nekem biztosan bejönne a híres-neves trükk: kérlelni a Kaszást, hogy ne suhintson a pengéjével, és ne hurcolja el halhatatlan lelkemet a Mennybe vagy a Pokolba (noha mindkét helyen otthon vagyok); A fivérem nem ragadna el, addig nem amíg Jelenés nem jövendöli ennek elkerülhetetlen mivoltát - addig viszont megátalkodott módon életben maradok, kiszabadulok innen és helyre orgiát csapok ezzel a hárommal itt. Kettő és fél. Mit nekem a nekrofilía.
Szavai hallatán émelygő fintor kúszik az arcomra - természetemnél fogva idegen tőlem minden amivel az emberek éhüket, szomjukat csillapítják, avagy tudatmódosítanak; Egyesek szerint sznob vagyok, szerintem pedig nincs rá szükségem az életben maradáshoz - nem próbálok meg embernek lenni, alkalmazkodni vagy a szokásaikat felvenni.
Az új Istenük leszek, annyival több - miért irigyelnék el bármit is tőlük, nálamnál sokkal kevesebbektől?
Ergo nem, nem enném meg a koszos kis tündért, azt meg még eldöntöm, hogy kinyílt e a bicska a zsebemben az árnyvadász szavaira. Belső tűnődésem persze nem mutatkozik vonásaimban, sokkal inkább a kíváncsi érdeklődés - nehogy nagyobbat harapjon az árnyvadász, mint amit meg tud rágni...
A helyzet urává avanzsálja magát, nem mintha ezzel megmentené a tündért attól, hogy ne találjak rá bárhol és akárhol a későbbiekben, hogy felpróbáljam - a boszorkány szintén erre a sorsra fog jutni, az sem baj ha előbb meghal ott a padlón.
Unatkozom.
Nem vagyok hozzászokva, hogy ne velem foglalkozzunk ha valahol ott vagyok - duzzogásom így pillanatokon belül odáig fajul, hogy erőmmel börtönöm gyenge falainak feszülve elkezdem felemészteni azt, miközben hülyére vesztem a vadász;
Válasz nélkül hagyom, csak fürkészem a száját - barátságtalan mosolyára csupán gondolatban forgatom a szemeimet, síkok közti sármmal viszonozom a gesztust, majd a fülemre mutatok jelezvén: nem hallom amit makogsz, te kis fasz.
Dehogynem, de ezt a tündér már nem mondhatja el, a boszorkány pedig nem tudja elmondani. Ha meg kell kérdeznie, hogy ki vagyok, akkor illő módon szeretnék bemutatkozni - majd ha az ereiben is a háborúra való szomjúságot érzi, rájön.
Amikor egy szeretett személy fejét tűzi fel diadalordítással egy lándzsa hegyére, megtudja.
Amikor olyan vörösben látja majd a saját világát, mint amilyen a lovam sörénye... Késő lesz.

❖ Megjegyzés:    ❖ Zene:    ❖ Szószám:  
Dominic Greendale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
COLD WAR KIDS
Tartózkodási hely :
• NEW YORK
Karaktered arca :
• DIEGO BARRUECO
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Abbadon && Dominic
To capture a predator You can't remain the prey.


Miután nagyjából másfél percig álltam egyhelyben a láthatatlanná tevő rúnám áldásos hatása alatt, és meredten bámultam a plafonról lógó hatalmas gitárt, amit a szórakozóhely plafonjára függesztettek, már biztos voltam benne, hogy ennél furább dolgot nem láthatok az este folyamán. Ezen az sem tudott változtatni, hogy egy emelettel feljebb lévő lakás hálószobájában egy részeg tündér, egy kiütött warlock leányzó és egy csapdába ejtett, félmeztelen bukott angyal istenverte groteszk jelenete fogadott.
Hangtalanul toppanok a szobába, épp időben, hogy a köszönést helyettesítő fülsüketítő füttyszó, ami a számat elhagyja, tökéletesen kísérje a mozdulatot, ahogy a szórakozott szőke veszélyesen ostobán közeledik a hanyagul rajzolt kör széléhez, kezében valamiféle üveggel, amit készségesen nyújt felé. A kevésbé szívélyes gesztusomat egészen hasonló szavak követik, némi bosszús éllel a hangomban.
- Te, húzz el innen! – számítva az akadékoskodásra, mutatóujjam a magasba lendítve még azelőtt beléfojtom a szót, hogy egyáltalán kinyitná a buta kis száját. – Á-á! Nem érdekel, csak tünés, vagy odaadlak a bukott angyalnak vacsorára.
Tekintete az ájultan heverő boszorkánymester lányra siklik, az enyém pedig automatikusan követi, egy másodperc töredékéig el is időzik, amíg megbizonyosodok róla, hogy él, majd egyből vissza is fordítom a tündérre, ismét elejét véve a kötekedésének.
- A lány marad, te mész! Minden jót! – fejemmel összetéveszthetetlenül otromba mód az ajtó felé intek, készen arra, hogyha önszántából nem távozik, akkor kényszerítsem rá, és valahol legbelül mélységes csalódottsággal tölt el, hogy végül nem kell erőszakhoz folyamodnom.
- Azt, hogy veled mit kezdjünk, még nem tudom. – fordulok a csapdába esett szárnyas irányába egyből, ahogy a hegyesfülű elhagyja a fedélzetet. – Addig is, ha nem nagy kérés, maradj nyugton ott, ahol vagy.
Nesztelen léptekkel megindulok a warlock felé, bár én magam sem remélek sokat a jelenlétem áldásos gyógyhatásától, de azért mellé guggolva megpaskolom kicsit az arcát, hátha felébred.
Nem ébred fel.
Nem, mintha meglepne, igazán.
Barna íriszeim felváltva forgatom az eszméletlen lány, és a nagyon is eszméleténél lévő férfi között, némán tanakodva azon, melyik bizonyulna jobb társaságnak a kettő közül, végül számomra is érthetetlen oknál fogva az utóbbi mellett döntök. A szemeim megállapodnak rajta, ajkaim a legkevésbé sem barátságok mosolyba görbülnek, ahogy teszek felé egy-két óvatos lépést.
- Amíg a boszorkánybarátunk magához tér, mondd csak, ki is vagy te?  

You have to become an equal in every way.
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


The War && Quinn
The prettier it looks, the more likely it is to kill you.
Jó lenne ha egyszer és mindenkorra az eszébe vésné a tisztelt Varázsló és Kazinczy Kör, hogy van különbség megidézés és megidézés között. Hogy az udvarias verzióval invitáljuk az egyszeri lovast, kérleljük, hogy megjelenjen, a bicskanyitogató másik változattal pedig O-D-A-K-É-NY-SZ-E-R-Í-T-J-Ü-K ugyanazt az ősi lényt, akit a Biblia is csak úgy jellemez a gyűjtői kiadásban, hogy "nem szarral gurít az ipse".
Rühellem, ha kényszerítenek. Olyan, mintha elragadna egy nagyobb erő tekintet nélkül az aktuális elfoglaltságomra, amely egyenesen arányos az érkezési hangulatommal: erőkör híján nem repülne falnak a csaj, de atomvillanásnyi fényességben tüntetném el az egész kurva kerületet a Föld színéről. Miért kell engem gyötörni? Miért kell egy ígéretes orgia kezdetéről elrángatni?
A hanyagul felrajzolt kört elemésztené az erőm néhány perc, vagy talán egy óra alatt, de kiszúrom a másik alakot a szobában: nagyszerű, igazán nagyszerű, kárpótlásul mindkettőjük testét meg fogom gyalázni. A csúcsragadozók megnyerő mosolyát villantom felé, tekintetének górcsöve alatt igyekszem félmeztelen valómat kihúzni, szárnyaimat pedig kitárni... ám a kör miatt olyan, mintha egy láthatatlan hengerbe szorultam volna. Végre én lehetek a Krampusz a dobozban!
Felém lép, én felé nyúlok finoman, mintha csak végigcirógatni vágynám ajkaitól egészen az ágyékáig, de kezem láthatatlan falba ütközik: szerencsémre felajánlja a testét az italt. Nyelvem hegyével nedvesítem meg a számat, mintha szomjaznám az alkoholt, majd fogaimat röpkén és gyengéden az alsó ajkamba mélyesztem, míg tekintetem fogva tartja az övét. Fiatal. Csinos. Én meg csak többnyire vagyok hetero.
- Mi a neved? - Nem adom jelét a türelmetlenségnek, csak a mellkasom emelkedik és süllyed viszonylagos sebességgel, ajzottságom finom mementójaként. Kivárok. Kivárom amíg tölt kivárom, hogy idehozza a palackot kivárom, hogy a kör falán belülre érjen a keze, és magamhoz ránthassam.
❖ Megjegyzés:    ❖ Zene:    ❖ Szószám:  
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

Quinn & Abbadon

Mindig előnyös, ha évszázados ismeretségek fűznek egy kávézó tulajdonosához. Például, így szereztem tudomást az emeletről, ahol éppenséggel a warlock leányzó lakik, vagy a hálószobáról, ahol épp az ágyra lököm, amire csilingelő nevetéssel reagál. Kinézetre elég jó, de hangja amúgy rém idegesítő.
- Ezt a mozdulatot sokat gyakoroltad, mi?– mosolyog rám a – szerencsére nem létező – bajsza alól, bár már lassan alighanem kettőt lát belőlem. Legalább együtt szeretjük az alkoholt… megvonom a vállam, mielőtt fölé hajolnék. Egyébként nem mondanám, általában használom a kreativitásom.
- Engem jobban érdekelne, hogy te mit gyakoroltál… - dőlök mellé az ágyba, egy elszökött hajtincsével játszadozom. Már emelné a mutatóujját, ahogy elkapom a csuklóját, és egy laza félvigyorra húzódik a szám. – Nem az óvodás trükkök érdekelnek. Mutass valami újat.
Aligha számítottam rá, hogy fél perccel később már egy rúnakör fölött állunk, már amennyire bebaszva az ember állni képes, részemről a falat támasztom, és nézem a bonyolult rajzot, ami egyébként itt-ott kissé feltűnően aszimmetrikus. Értem én, hogy le akar nyűgözni, de jobb lenne, ha túl is élnénk.
- Biztos vagy benne, hogy…?
- Css, Quinn. – teszi a számra a mutatóujját, és még épp időben tartom meg őt meg magamat is, vagyis tulajdonképpen mindkettőnket a fal, ahogy nekiesünk. Én részemről kihasználnám az alkalmat, de eltolja a kezemet a hátsójától, és negédesen mosolyogva áll vissza a körbe.
Nem kell sokat várnom, hogy megkezdődjön az artikulálatlan halandzsa valami ismeretlen nyelven, és persze a tornagyakorlatok. Kissé becsiccsentve ez pláne szórakoztató, pláne, hogy vagy hatszor majdnem elesik a leányzó, miközben próbálkozik a dologgal, de súlyos köhögő roham jön rám, ahogy kiértem az egyetlen szót, ami némi információt szolgáltat. Abaddon. Nem ő a háború démona…
Mire végiggondolhatnám a dolgot, és mondjuk, elrohanhatnék, vagy kivetődnék az ablakon, és egyéb hasonló menekülési tervek, amik egy részegen végigfutnak pánik esetén, a körben már ijesztő sötétség kezd el kavarogni. Végignézem, ahogy a lány a falnak repül, és eszméletét veszti, széllöket volt, vagy lendülő kar, fogalmam sincs, de magamtól is a sarokba préselődöm, míg rá nem jövök, hogy ez nem valami kúl első benyomás. A sötétségből kezd kirajzolódni egy alak, ahogy a szememet törölgetem, és legyek akármennyire is betojva, azért valahol remélem, hogy szexi lesz. Juj.
Egyébként nem kell csalódnom, habár meglepetésemre egy meglehetősen jó küllemű pasas kerül elő a ködből, aki látszólag eltűnődve méregeti a kiütött warlockot. Ha önmagában még nem volna elég elrettentő, két bazi gyönyörű, méretes fekete szárny terpeszkedik a hátán.
- Ez izé… nem az én ötletem volt ám. – vakarom meg a fejemet, ahogy óvatosan közelebb lépek, és bár előhúzhatnám a tőröm, van egy olyan érzésem, hogy nem sokat érnék vele. – De ha már itt vagy… bort?
Kapom fel találomra az üveget, reméljük, valami jó régi, neves dolog lesz. Törley. Hát. Upsz. Legalább olvasni még tudok.
- Khm, pezsgőt?
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


FAITH & LILAC
dare to be a donut in a world full of bagels
••••••••••••••••••••••
- A kókusztorta mindig egy jó választás - vigyorodom el, és valójában legbelül már tudom, hogy megkívántam azt a kókuszos süteményt.
Egy könnyű, krémes és finom kis kényeztetés minden lánynak jár, főleg egy ilyesféle csajos összejövetelnek, vagy minek is nevezhetném ezt. Tényleg meg akarom ismerni, de közben felhasználni is, pedig nem szoktam embereket kihasználni. Most önmagamat zavarom össze, s hazudtolom meg, de hát tudnom kell dolgokat Blue-ról.
Diadalittas mosoly kerül az arcomra, ahogy meghallom mit rendel sütiként. Persze, hogy kókusztortát. Ha talán régebbről ismerném, és persze lenne közöttünk szoros kapcsolat, pofátlanul belekóstolnék majd. De hát a pincér elment, így realizálódott bennem, hogy igenis késő már magamnak is rendelni tortát. Megleszek azzal, amit kértem.
- Elég hülyén hangozhat így, tényleg - támaszkodom könyökömön, oldalra fordítva a fejem, így próbálom összeszedni a gondolataimat. Hogyan mentsem meg a helyzetet? - Alapjában véve tényleg, elviekben barátok vagyunk - emelem ki erősen az elviekben szót. - De ő olyan... zárkózott. Nem szeretne a múltjáról beszélni, vagy a sérelmeiről. Engem pedig érdekelne, hiszen, mint mondtam, barátomnak tartom. Segíteni szeretnék neki, és látod meddig elmegyek érte - mutatok az asztalra, magunkra. Elvégre idehívtam egy vadidegen lányt, akiről azt se tudom mi fán termett, csakhogy tudjak információkat. - Nem mintha bajom lenne veled, ne értsd úgy. Csak idegenek vagyunk, mégis elhívtalak, ezért.
A feltételei jogosak, csak fogalmam sincs én milyen tudást tudnék átadni neki. Én csak élem az emberi életem, egyszerűen csak létezem egy titkokkal teli világban. Miről kérdezhet? Hogyan kell használni a színváltós körömlakkot? Biztos nem ilyenekre kíváncsi.
- Igazából, nekem megfelel, de én nem tudom tudok-e szolgálni olyan infókkal amire neked szükséged van - hajtom le a fejem, malmozva ujjaimmal, hogy most mi a fene is lehetne. Hiszen, ha én nem tudok választ adni, neki ezáltal megvan a maga jogosultsága ahhoz, hogy hallgasson.- Egyezzünk meg abban, hogy teljesen őszinte leszek. Ha nem tudok valamit, el fogom mondani, hogy gőzöm sincs róla. Ha pedig tudom, nem fogom elsumákolni a választ. Így jó? - szerintem így is fair lehet ez a játszma. Elvégre az nem az én saram, ha valaminek nem vagyok a tudatában.
Körbepillantva pedig a pincérlány felénk vette az irányt egy tálcával, amire kivirulok, mint a virágok tavaszon. Hiszen, így már megvan a hangulatos kávénk is, a süteményekkel, amik hamarosan elénk is kerülnek.
- Szóval, Faith... - túrok bele a csokis finomságba, majd a lányra emelem a tekintetem. - Mit szeretnél tudni?
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Lilac & Faith
Kölcsönös üzlet, igen, az kell nekik, mindketten tudni akarnak dolgokat, így muszáj lesz beszélgetni és kedvesnek is lennie, amit elsőre persze el is csesz, mivel nem túl kedvesen szól vissza. Ezt valahogy gyakorolnia kellene, de nincs kin, vagy miért, ezért most menet közben kell elszámolnia tízig mielőtt bármit is kimondana, és ha olyan újrafogalmaznia fejben a dolgot. Nem biztos abban, hogy ez menni fog neki, de nem adhatja fel, most már nem, mert nem tud semmit sem.
- Akkor valószínűleg kipróbálok valamit - mosolyog a lányra kedvesen, nem biztos abban, hogy ezt nem lehet jópofizásnak venni, mert ő kicsit annak veszi, vagyis úgy érzi, hogy csak azért kedves, mert akar valamit tőle, ami nem a legszebb dolog. De mindketten információkat akarnak, lehet a vele szemben ülő lánynak is pontosan ez a célja, hogy azért lesz vele kedves, mert bizonyos dolgokat tudni akar róla, és nem azért, mert barátkozni akar. Persze lehet ebben nincs igaza, és a végén egy egészen normális kapcsolat alakul ki köztük, még maga sem tudja. - A kókusztorta nem is hangzik rosszul - gondolkozik el ezen egy kicsit, a kókuszt szereti, a tortákat is, együtt a kettő csak nem lehet rossz. Most ad a véleményére, hátha ezzel kicsit kedvesebbnek képes mutatni magát, hogyha ő azt mondja, akkor azt kér magának.
- Én pedig egy kókusztortát is a kávé mellé - még elmondja, miután a vele szemben ülő is, de aztán már rá is szegezi minden figyelmét érdeklődve, főleg, mikor belekezd a mondandójába. Kíváncsi, hogy mit szeretne a lány mondani, és miért is hívta ide, valószínűleg Blue minden tudta nélkül. - Értem. Szóval arra kérsz, hogy meséljek Blueról, a családjáról, és arról, hogy milyen is ő az Intézeten belül a többiekkel, mert ő nem beszél róla... Szép dolog a háta mögött érdeklődni erről, ha barátok vagytok? - valószínűleg okkal nem mondott Blue semmit a lánynak, ezt ő is tudja, de azt is tudja, hogy ő sem tud meg semmit, ha nem mond el használható dolgokat a lánynak, így halkan sóhajt. - Nem, nem a sütikkel. Mi lenne ha egy kölcsönös információ átadásba belemennénk? Te kérdezel, én válaszolok, és fordítva. Ez nem jelenti azt, hogy mindenre szükséges válaszolni, ha nem akarsz passzolod, és így teszek én is, de a válasznak őszintének kell lenni - ha nem őszinte úgyis észreveszi, és olyan nem játszik, hogy Ő nem mond hamis információkat, Lilac viszont igen. - ez megfelelne neked? - vonja fel szemöldökeit érdeklődve, mert szerinte ez egy jó ajánlat, nincs kényszer, de mégis ott van az esélye, hogy megtudnak dolgokat.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


FAITH & LILAC
dare to be a donut in a world full of bagels
••••••••••••••••••••••
Meglepett, hogy igent mondott, de az még inkább, hogy pontosan érkezett és ténylegesen itt van. Pedig nekünk aztán semmiféle közünk sincsen egymáshoz, talán ezért is kellett sokáig rágnom a fülét a találkozóért. De nekem kell több információ, arról a világról amiben ő él, és Blue. Nekem túlságosan szűk a látóköröm, de több tudásra szomjazom, amit Blue nem elégít ki, így hát teljesen máshonnan kellett megközelítenem az infókat. De elnézve őt ez nem lesz olcsó, remélem legalább a bármennyi süteményre és kávéra való meghívástól kicsit dalol, meg jól érezzük magunkat, ha más nem. Egy kezdetleges baráti viszony kialakítása talán nem lesz nehéz, onnan pedig majd jön a bizalom, ami jótékony lesz mindkettőnknek.
A stílusa már ott megmutatkozik, mikor alaphelyzetnek gondolja azt, hogy én fogok fizetni. Mármint, miután eljött, igen, nekem ez a természetes norma, de úgy érzem egy ilyen rövid ismeretség után ezt benyögni nem éppen a legbölcsebb. Hiszen, ha itt van, ő is akarhat tőlem valamit, nem csak én tőle. Hamar javította is magát, amire csak kedvesen mosolyogtam rá, mintha meg se füleltem volna az első kis szépségbotlást.
- Finomak, igen. Én már végigkóstoltam őket - valóban isteniek az itteni sütemények. Van krémes, ropogós, csak a nevüket képtelen voltam megjegyezni. A kávézók valahogy mindig azt gondolják, hogyha bonyolult és kiejthetetlen neveket kapnak a sütik, akkor csábítóbbak. A valóság pedig az, hogy az ember fél kérni, nehogy elrontsa a megnevezést, és inkább kopácsol az üvegen, hogy "azt kérem ott!". Nem is tudom melyik a jobb. - Mondanám, hogy ajánlok... de jelenleg még én sem tudom melyik illene hozzád, melyik ízlene neked a legjobban. Talán a croissant, vagy a kókusztorta - töprengek ezen egy darabig, majd legyintek. Végül is, ott van a kezében a kínálat, van két szeme, biztos tud választani.
- Én kérnék egy csokiszuflét, meg egy jegeskávét. Köszönöm - egyszer élünk, a süteményekből és a finomságokból pedig sosem elég, csak ha már a desszertgyomor is betelt, nem csak a rendes. - Öhm... hogy én miről szeretnék? Tudom, hogy mi vagy - direkt nem ejtem ki a szót. - Blue egy nagyon jó barátom, de sosem avat be a részletekbe. Szinte róla és a családjáról sem tudok semmit, csak egész felületesen, rólad pedig hallottam már. Tudnál segíteni, hogy kicsit tisztábban lássak? - ha nem, akkor felesleges az egész. - Ugyanakkor, nekem egész szimpatikus vagy. Szívesen megismernélek, ezért is kerestelek fel - zargatni egy vadidegent akit nem akarok megismerni, csak azért, hogy némi tudásra tegyek szert, nem az én stílusom. Faith eleve egy magabiztos, jó kisugárzású lány, valószínűleg nem csak engem ragadott el annyira, hogy mindenképp találkozni szerettem volna vele. - De úgy érzem én ezt nem fogom ingyen kapni, és nem a sütikkel foglak megvenni...
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan-
Ugrás: