descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Sikátorok
if i cannot move heaven, i will raise hell
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Dommiel Nightblood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my mundane lover
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● demon hunting ●
Karaktered arca :
● dominic sherwood ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


oliver & olivia  ♥️
why are you here?

Nincsenek szavak, amelyek helyre hozhatnák a tettemet. Bármennyire is tűnik úgy, hogy megbékélt a helyzettel félek, hogy egy napon majd a semmiből felbukkan, hogy tönkretettem az életét. Hogy olyasmibe rángattam bele, amire nem volt szüksége. Hogy mennyivel másabb lehetne most minden, ha akkor nem változtatom át. Pedig nem állt szándékomban. Csak, ahogy láttam azzal a sráccal egyszerűen elborult az agyam és nem volt megállás. Önmagam voltam, de mégsem. Mintha kívülről szemléltem volna, ahogy a saját testem a kezébe veszi az irányítást és ezzel egy öröklétre megbüntet. Na, jó nem öröklétre, de mégis úgy érzem. Hogy ez egy örökös nyomot hagy a lelkemen. Hogy bemocskoltam a testvéremet. Tönkretettem az életét, ahogyan az enyémet is tönkretették. Volt egy jövőképem és mostanra már sokkal inkább csak egyik napról a másikra élek. Habár itt megtaláltam a helyemet.. Most úgy érzem, hogy tényleg tartozom valahová a falkával együtt, de így, hogy ő itt van minden darabokra hullik. Ezzel én magam is darabokra hullom, mert nem bírom minden nap látni őt és szembesülni azzal, amit tettem.
Szavait megérdemlem, kérdéseit ignorálom. Nincs mit mondanom. Jobb, ha nem beszélek. Nem hiába nem vettem fel vele a kapcsolatot semmilyen formában, hogy megmagyarázzam mégis mi az, ami miatt hátrahagytam és sosem kerestem. Pont ez volt az egésznek a lényege. Hogy a lehető legtávolabb legyek tőle. Azt hittem sebeim egy idő után begyógyulnak, de az, hogy itt áll előttem csak újra felébresztette benne a bűntudatot és az önutálatot. Nem vagyok az, aki egykoron voltam. Gondtalanul nevetgéltünk gyerekként és elválaszthatatlanok voltunk. Mostanra azonban már önmagam árnyéka vagyok és fogalmam nincs, hogy miképpen fogok ezen valaha is változtatni. Talán jó dolog is kisülhet abból, hogy itt van, de mikor megemlíti, hogy a falkához is csatlakozik úgy érzem, hogy a lehető leggyengébb pontomba döfött volna egy hatalmas kést. Csak azt nem.. Az egyetlen mentsváram, amit sikerült végre kialakítanom. Nem állok készen, hogy elveszítsem. Ha ő is a falka tagja lesz, akkor nem fogok tudni tisztán gondolkodni. Mindent elveszíthetek.
- Remek.. Akkor, ha nem bánod már neki is látok csomagolni. Örülök, hogy találkoztunk, de többet ne ismételjük meg. - Azzal pedig már hátat is fordítok neki rá se nézek, kerülöm a szemkontaktust vele, mert képtelen vagyok a szemébe nézni. Elindulok, mintha mit sem számítana, hogy ott van mögöttem. Egyszer már magam mögött hagytam. Most miért lenne annyival nehezebb?  
[ visszarázkódás.     ]
♥️
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Oliver & Olivia


It's never too late to apologize


Képtelen vagyok elhinni, hogy tényleg ennyire hidegen hagyja, hogy újra láthat. Vagy tényleg így érez, vagy nagyon jó színész de, ha megjátsza, akkor meg az a kérdés, hogy miért teszi? Nem hiszem el, hogy csak én örülök, hogy élve láthatom. Mert én borzasztóan örülök és nem is rejtem véka alá. Legszívesebben még mindig csak ölelném, de mivel éreztem, hogy cseppet sem viszonzott a lelkesedésem, jobbnak láttam, ha eleresztem.
-Nem. Nem csak ennyi volt a küldetésem. Tudni akarom, miért tűntél el. Mi miatt érezted úgy, hogy jobb lesz nekem, ha nem tudom azt se, hogy élsz-e?- kérdezem sértett ábrázattal és, ha nem lenne elé egyértelmű, hogy borzasztóan rosszul esik a bunkó viselkedése, összefonom mellkasom előtt karjaimat és úgy pislogok rá. Tudom, hogy úgyse fog válaszolni. Nem fogja elmondani, hogy miért döntött így, mert akkor már elmondta volna, ha mást nem, hát írt volna egy levelet vagy valami. De nem tette. Felszívódott és kész.
-Annyival jobb, hogy legalább nem ott vagyok, ahova nem tartozom, de én nem bánom, hogy így alakult. Sőt. -magyarázok teljesen őszintén, de inkább nem kezdem el azt vesézgetni neki, hogy már megbarátkoztam ezzel a léttel és nem sajnálom magam vagy játszom a mártírt, mint ahogy ő teszi. Legalábbis, most a viselkedéséből nekem ez jön le. Boldog vagyok a jelenlegi életemmel és helyzetemmel, még akkor is, ha sok mindenről viszont le kellett mondanom. Hiszen a vérfarkas létemnek köszönhetően olyasmiről szereztem tudomást, amiről emberként soha sem lehetett volna. Nem tudnám, mi minden rejtőzik a sötétben és, hogy mennyi veszély leselkedik az emberre, szóval hálás vagyok azért, hogy így alakult. De tényleg.
-Miért kellene távol maradnom a bátyámtól? Nem értelek. Azt hittem, hogy örülni fogsz nekem. Örülni fogsz, ha látod, hogy élek még és remekül vagyok. De úgy tűnik, hogy nem sikerült megtalálnom a bátyámat, csak valami pasast, aki úgy néz ki, mint ő.- mutatok is Oliverre, hogy érzékelje, bizony róla beszélek. Az egész lényéről. Olyan, mintha egy idegen lenne, vagy legalábbis úgy viselkedik. De ettől függetlenül nem fogom feladni és nem fogok lelépni innen. De nem ám. Ha kell minden nap az orra alá dörgölöm, hogy itt vagyok és létezek. Sokáig úgyse tehet majd úgy, mintha nem érdekelné a húga. Inkább abból indulok ki, amit Claryvel is beszéltünk, hogy talán nem is velem van baja, hanem saját magával. Gyűlöli, hogy ő tett azzá, ami vagyok. Logikus lenne, ha így érezne.
-Tudnod kell, hogy nem haragszok, amiért így alakult. Én megbékéltem a sorsommal, elfogadtam, hogy az lettem, ami vagyok. És te?- pillantok rá kíváncsian, miközben igyekszek minél inkább elnyomni a haragomat, amit kiváltott belőlem a mostani viselkedésével. Soha nem éreztem úgy, hogy hibáztatnom kellene amiatt, ami történt. Főleg azok után nem, hogy én is megtudtam, milyen nehéz egy frissen átalakult vérfarkasnak leküzdeni a vérszomját. Amiatt viszont, amit most csinál, nagyon haragszok. Csalódott vagyok és nem értek semmit.
-És csak, hogy tudd, nem fogok lelépni. Itt maradok New Yorkban. Talán, még a falkádhoz is csatlakozom...- vonok vállat flegmán, mivel úgy sejtem, ezzel majd most sikerül elég rendesen felbosszantanom, de őszintén szólva leszarom. Nem érdekel, hogy neki mi tetszik vagy mi nem. Őt se érdekli, hogy összetöri a szívem azzal, ha úgy viselkedik velem, mintha egy idegen lennék. Szokjon csak hozzá az érzésekhez, melyek most megbújnak benne, mert, ha sikerül Luke-al beszélnem és csatlakozok hozzájuk, ezt fogja érezni minden egyes nap, ráadásul ennek a viselkedésnek köszönheti az elhatározásomat. Eddig nem voltam biztos benne, hogy csatlakoznék hozzájuk, de most már tuti, hogy minden erőmmel ezen leszek.

***

•Music: <3  olajbogyo
Dommiel Nightblood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my mundane lover
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● demon hunting ●
Karaktered arca :
● dominic sherwood ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


oliver & olivia  ♥️
why are you here?

Az, hogy a húgom itt van.. Nem is tudom elmondani, hogy milyen érzés a számomra. Mármint örülök, hogy még életben van és egyben van láthatóan. Hogy az, amit tettem vele nem tette teljesen tönkre. Úgy gondolom, hogy ez határozottan előrelépésnek számít. Mégis nem tudok a szemébe nézni. Nem azért nem mentem vissza, mert nem akartam egyszerűen csak.. Nem tudok a közelében lenni úgy, hogy ne érezzem a folyamatos bűntudatot. Az pedig, hogy átölel azt jelzi számomra, hogy egyáltalán nem haragszik rám. Pedig haragudnia kellene. Én gyűlölöm azt, aki ezt tette velem és még csak azt sem tudom, hogy ki volt. Persze lehet, hogy neki egy olyan éjszaka volt, amikor nem éppen látott tisztán. Vagy az is lehet, hogy szándékos volt. De, ha erről lenne szó, akkor mégis miért? Mire megy ki ez az egész? Talán tudta, hogy a húgommal is ezt fogom tenni és egy egész életre megutálom majd saját magam?
- Megtaláltál, szóval küldetés teljesítve. - Muszáj, hogy rideg legyek vele. Nem bírnám elviselni, hogy a közelemben van. Nem vagyok már ugyanaz az ember, aki egykoron. Tönkretettem az életét. Soha nem lett szabad volna vérfarkassá változnia. Egyszerű élete lehetne, ahol tényleg nem kell amiatt aggódnia, hogy árthat a szeretteinek. Egyszerű, mondén problémákkal szembesülne most és nem azzal, hogy egy szörnyeteg lett belőle miattam.
- Nekem elhiheted attól, hogy eljöttél otthonról még koránt sem lesz sokkal jobb. - A legtöbb dolog makacsul követi az embert élete végéig. Nem menekülhetünk a bűntudat elől. Az pedig, hogy anyáékat otthagyta.. El sem tudom képzelni, hogy mennyire összetörtek. Hogy mindkét gyerekük hátat fordított nekik. Ez is azonban csak az én hibám. Ha nem lenne itt meg a magam helye, pozíciója. Akkor szó nélkül továbbállnék és máshol telepednék le.
- Egy szóval sem mondtam ezt. Egyszerűen csak sokkal jobban tennéd, ha távol maradnál tőlem. Ilyen egyszerű. - Nem akarok neki még egyszer fájdalmat okozni. Nem akarom tönkretenni az életét annál is jobban, amit már eddig sikerült összehoznom. Jobb neki nélkülem.
[ visszarázkódás.     ]
♥️
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Oliver & Olivia


It's never too late to apologize


Nem éppen úgy fogad, mint ahogy reméltem. Sőt. Sok mindenre számítottam, de arra, hogy ilyen flegma és közömbös lesz, arra nem. Hiszen, ahogy megölelem se ölel vissza, csak megfeszülnek izmai és áll, mint a cövek. Talán, megbántottam valamivel? Vagy ennyire utálna? Lehet, hogy örült, hogy megszabadult a húgicájától? Egyszerűen nem értem az egészet és azt hiszem, ez az arcomról is egész jól leolvasható, mikor elengedem végül és elhúzódok tőle. Fürkésző tekintettel vizslatom az arcát, hátha nyomát vélem felfedezni cseppnyi érzelemnek is, de semmi. Egyszerűen csak ridegség árad belőle, én pedig megdöbbenve veszem tudomásul, hogy a bátyám, akit annyira imádtam és, aki engem is úgy imádott, mára köddé vált. Helyette itt van ez a valaki, aki borzalmasan hasonlít rá, csak épp frászt kap attól, hogy itt vagyok.
Teljesen összezavarodok, így hátrálok is tőle még két lépést, hogy meg legyen köztünk legalább két méter távolság, majd megrökönyödve hallgatom az első mondatát, amit hozzám intéz. Nem egy "szia Olivia, örülök, hogy élsz!" és nem is egy "Miért nem haltál meg?", csak egy rövidke mondat, ami nagyon jól sugallja, hogy rohadtul nem volt rám kíváncsi.
-Miért is ne lett volna szabad? Meg akartam találni a bátyámat, úgyhogy ide jöttem. Talán, nekem tiltott városnak számít New York vagy szimplán ennyire gyűlölsz?- biccentem kissé dacosan oldalra a fejem, hogy ezzel is értse a rejtett üzenetemet: leszarom, hogy mit gondol. Én örülök, hogy láthatom, hogy életben van és, hogy megtaláltam. Az persze egyáltalán nem tesz boldoggá, hogy így üdvözöl, de ez van. Ki kell tapogatóznom, hogy mégis miért? Mi baja velem, most komolyan? Nem én tettem tönkre az életét és, mint ahogy láthatja is, rá sem haragszok cseppet sem.
-A fél várost körbe csatangoltam, hogy megtaláljalak, most pedig, hogy itt vagy, mérget vehetsz rá, hogy nem fogok haza menni. Amúgy se lenne értelme, te is tudod.- nézek rá sokatmondóan, hiszen nagyon jól tudja, hogy azzal anyáékat is csak veszélynek tenném ki, amit nem akarok. Ahogy azt sem, hogy megtudják, a drága kicsi lányuk többé nem ember, hanem egy vérfarkas. De szép is lenne, mikor közölném ezt velük. Igazából párszor már elképzeltem a jelenetet, de azt hiszem, még mindig jobb lehet olyasmit közölni a szüleiddel, hogy "leszbikus vagyok", mint azt, hogy szörnyeteg lettél.
-De ebben az esetben az első kérdésem az, hogy miért nem örülsz, hogy itt vagyok?- fonom össze karjaimat mellkasom előtt és gyanakvó pillantást vetek rá. Talán, olyasmibe keveredett, amiről nem akarja, hogy tudomást szerezzek? Vagy szimplán nem kíváncsi a pofámra? Mert ugye ezt is el tudom könnyen képzelni azok után, ahogy fogadott. Örülnie kellett volna, legalábbis szerettem volna, ha örül nekem, de már most nem tudom, hogy mit gondoljak. Talán, tényleg nem kellett volna arra pocsékolnom az időmet, hogy megtaláljam, hiszen ő már valószínűleg nem is az a személy, akire emlékszem.

***

•Music: <3  olajbogyo
Dommiel Nightblood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my mundane lover
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● demon hunting ●
Karaktered arca :
● dominic sherwood ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


oliver & olivia  ♥️
why are you here?

Készen álltam arra, hogy nekem ugrik és addig üt, amíg még mozog a mellkasom fel s le. Azonban szorosan átölelt kis híján kiszorította belőlem az összes levegőt. Erre egyáltalán nem számítottam. Egyszerűen csak álltam és nem értettem az egészet. Meg voltam győződve róla, hogyha átváltozik, akkor egész életére gyűlölni fog. Én sem bocsájtottam meg annak, aki ezt tette velem, habár a mai napig nem tudom ki is volt valójában. Viszont az egyszer biztos, hogy nem köszönném meg neki, hiszen miatta a húgomat is egy olyan életbe rángattam bele,a melyet egyikünk sem akart igazán.
Mégis valahogy a boldogság az, ami tükröződik róla én pedig nem tudom ezt az egészet hova tenni. Jobb neki nélkülem. Hiszen utoljára, amikor találkoztunk egy életre elátkoztam valamivel, amit nem is akart. Nem állt szándékomban senkit sem akaratán kívül átváltoztatni. Főleg nem a húgomat. Mégis megtörtént és már nem hozhatom helyre. Inkább csak békén kívántam hagyni, hogy nyugodtan élhesse az életét anélkül, hogy én továbbra is belerondítanék. Mert fogalmam nincs, hogy még milyen hibákat halmozhattam volna fel, ha vele maradok, de abban határozottan biztos voltam, hogy jobb lesz neki nélkülem. Így kellett lennie.

Nem tudom, hogy mit mondhatnék. Minden porcikám azt sugallja, hogy ez az egész egy hatalmas hiba volt és nem kellett volna idejönnie. Talán tényleg ez az igazság. Hogy erről van szó. Nem szabadott volna ide jönnie. Otthon kellett volna maradnia.. El sem tudom képzelni mit mondhatott otthon, hogy hova is megy. Szerintem már a szüleink számára halott vagyok, hiszen egyszerűen kisétáltam az életükből. Nem volt túl szép húzás, de nem élhettem úgy, mintha semmi nem változott volna meg.
- Nem lett volna szabad idejönnöd. - Mondtam egyszerűen, mintha az ég világon nem éreznék semmit sem. A közelemben nem lesz biztonságban. Nem akarok még egyszer ártani neki. Haza kell mennie. - Akkor tedd fel a legfontosabbakat aztán már mehetsz is haza. - Nem szívesen okozok neki fájdalmat, de valahol úgy érzem, hogy csak így óvhatom meg saját magamtól. Nem tudnék nap, mint nap ránézni anélkül, hogy ne fürdőznek meg a bűntudatomban, hogy ezt tettem vele.
[ visszarázkódás.     ]
♥️
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Oliver & Olivia


It's never too late to apologize


Képtelen vagyok hinni az érzékeimnek még, ha azt is üvölti mind, hogy "Igen! Ő az! Megtaláltad!". Még így is bennem van a félsz, hogy mi van, ha tévedek? Mi van, ha csak csúny tréfát űz velem valaki? Hiszen, olyan régóta álmodozok erről a percről, most pedig, mikor úgy tűnik, hogy talán bekövetkezik, teljesen lesokkol a tudat, hogy talán a bátyám az, aki előttem ácsorog. Mit fogok majd mondani neki? Mi van, ha rohadtul nem örül nekem? Mi van, ha utál? Hiszen, miattam lépett le, legalábbis én így érzem. Mi más oka lett volna így eltűnni?
Egészen addig, míg végül felém nem fordul, szinte levegőt sem merek venni. Csak akkor eresztek ki egy hatalmas nagy sóhajt, mikor megpillantom az arcát, rögtön ezután pedig félénk mosoly szökik ajkaimra és pár könnycsepp a szemembe. Ez a találkozás olyan, mintha hatalmas súlyok kerültek volna le a mellkasomról, hiszen már abban sem voltam biztos, hogy életben van. Rettegtem attól, hogy kiderül, hogy már meghalt és többé esélyem se lesz elmondani neki, mennyire szeretem és mennyire hiányzott.
Annak ellenére, hogy úgy pislog rám, mint aki egy szellemet lát, végül semmi egyebet nem teszek, mint szorosan magamhoz ölelem. Akarom mondani, inkább én bújok oda hozzá és miközben úgy ölelem, hogy félő, kiszorítom belőle a szuszt, hagyom, hogy a forró könnycseppek végig szántsák arcomat.
-Végre megtaláltalak.- nyögöm mellkasába, melyben hallom, hogy úgy dübörög a szíve, hogy talán mindjárt fel is robban. Nem tudom, hogy ez a viszontlátás örömének vagy épp a pániknak köszönhető, de némi félelmet érzek belőle áradni felém. Félne tőlem? Mit gondolt, mi lesz, ha megtalálom? Talán azt hiszi, hogy haragszok rá? Basszus, annyi kérdést tudnék most hirtelen feltenni neki, hogy sikítva szaladna ki a világból. Szóval, inkább, csak a legegyszerűbbel kezdem, aztán majd haladunk szépen sorjában.
-Miért tűntél el szó nélkül?- engedem el végül, miközben letörölgetem a könnyeimet és szipogok párat. Csak ezután pislogok fel rá és azt hiszem, az arcomról tökéletesen leolvashatja, mennyire boldog vagyok, hogy láthatom. De miért kellett egyáltalán kutatnom a saját bátyám után? Ha valami miatt haragudhatnék rá, akkor az ez lenne. Hogy hagyta, hogy kétségek között őrlődjek évekig és ahelyett, hogy jelezte volna, hogy él és itt van, nekem kellett eljönni idáig érte.
-Te jó ég, annyi kérdés zakatol a fejemben, hogy mindjárt megőrülök.- nevetem el magam két szipogás között, miközben még mindig kételkedve lesek fel a bátyámra. Attól félek, hogy talán csak álmodom és majd mindjárt felébredek, vagy épp, hogy hallucinálok és pillanatokon belül eltűnik a szemem elől, még akkor is, ha az iménti öleléssel meggyőződhettem róla, hogy tényleg itt ácsorog előttem. Milyen jól néz ki! Magas, erős és izmos. Igazi férfi lett, mióta nem láttam, de hát mi másra is számítottam? Hiszen évek teltek el azóta, bennem pedig az a kép élt róla ezidáig. Elképzelni nem tudtam, mennyire változhatott meg és most láthatom a saját szemeimmel. Az egyetlen dolog viszont, ami zavar benne az az, hogy úgy tűnik, mintha ő cseppet sem lenne boldog attól, hogy itt ácsorgok előtte. Vagy csak paranoiás vagyok és beképzelem az egészet? Azt hiszem, mindjárt kiderül majd.

***

•Music: <3  olajbogyo
Dommiel Nightblood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my mundane lover
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● demon hunting ●
Karaktered arca :
● dominic sherwood ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


oliver & olivia  ♥️
why are you here?

Megannyi napot, hetet már éveket is töltöttem azzal, hogy korbácsoltam magam egy olyan napért, ami nem is igazán az én hibám volt. Még minden teljesen új volt a számomra. De ahogyan én sem így terveztem, akartam az életemet a húgom is sokkal többet érdemelt ennél. Mégis ugyanazt a poklot kapta, amit én magam is. Nem tudtam a szemébe nézni és az igazság az, hogy nem is akartam. Őszintén reméltem, hogy nem hatottak rá a történtek és nem változott át. Hogy nem volt elég mély a seb. Hiszen mindig van egy aprócska esély, hogy valaki nem változik át, mint kiderült. Elég sokat foglalkoztam ezzel az egésszel és a Praetor-ék is sokat segítettek. Habár hivatalosan sosem csatlakoztam hozzájuk, hogy másokon segítsek.. Úgy éreztem volna magam, mint egy képmutató. De ez nem állította meg őket abban, hogy őrangyalokat küldjenek a segítségemre. Bár hálás vagyok érte, hiszen nélkülük nem lehetnék most itt. Egy igazán erős falkában, mint béta. Sokat küzdöttem érte és bizonyítottam a hűségemet újra meg újra, de most egyetlen egy ismerős illat. Egy személy jelenléte és máris olyan hatással van rám a pánik, ami végigfut minden egyes porcikámban, hogy legszívesebben fejvesztve menekülnék és szívódnék fel újra. Csak ezúttal jobban, hogy biztosan ne találhasson rám. Nem tartoznék sehova. Egyszerűen csak elfutnék az életem elől. Határozottan ez lenne a legjobb lépés. (..)
Behunyom a szemem és várom a halálos ítéletem. A hangja azonban teljesen lágy és gyengéd. Aztán a keze megérinti a vállamat, de nem erőszakosan csak gyengéden. Mintha nem akarna megölni.. A helyében pedig pontosan ezt tenném. Nem tudom, hogy mit mondhatnék, hiszen nincs kifogásom. Nem bírtam a szemébe nézni és most sem megy. Amikor megfordulok is inkább csak hol az eget, hol pedig a földet kémlelem. Keresem a szavakat, hogy mit mondhatnék, de az igazság az, hogy nem készültem szent beszéddel erre a pillanatra. Hiszen mindeddig azt hittem, hogy ez soha nem is fog megtörténni.

[ visszarázkódás.     ]
♥️
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Oliver & Olivia


It's never too late to apologize


Van, amikor az ember érez valamit. Lehet nevezni sugallatnak, megérzésnek vagy akárminek, de érzi. Persze, ez talán épp az az érzés, amit főképp nőknek szoktak tulajdonítani és hatodik érzéknek neveznek, de a lényeg, hogy napokkal később, hogy Claryvel beszélgettem a Jade Wolfban, valami azt súgta, hogy újra el kellene oda mennem. Egyrészt, nagyon szimpatikus volt a falka hangulata. Aki ott volt, nem azért volt ott, mert rettegne valakitől vagy ilyesmi. Azért voltak ott, mert szeretik a vezetőjüket és ez nagyon fontos számomra. Talán, csak valaki olyat próbálok keresni, aki hasonlít Davidre, talán, csak a bennem kialakult erkölcsi normáknak megfelelő alfát keresek magamnak, nem tudhatom, de vonz az a falka. Már az is megfordult a fejemben, hogy csatlakozom hozzájuk -már, ha Luke rábólintana- és felhagyok Oliver keresésével, de erre a gondolatra mindig görcsbe rándult a gyomrom és ökölbe a kezeim. Hiszen, én sosem adom fel! Legalábbis, megfogadtam magamnak, hogy nem adom fel, míg nem találom meg és nem váltok vele legalább két szót, ha többet nem is. Még akkor is, ha borzalmasan rettegek attól a pillanattól, mivel nem tudhatom, hogy fog reagálni arra, ha meglát. Pedig, én még most is szeretem. Hiszen a bátyám és mióta átváltoztam, még inkább, csak mi vagyunk egymásnak. A szüleinknek mégse mondhatom el, hogy mi vagyok. Mindig titkolóznom kellene előttük, de Oliver pontosan tudja milyen ez az élet, mik vagyunk és, hogy mit jelent vérfarkasnak lenni. Ő az egyetlen családtagom, aki megérthet és mellettem lehet. Nincs senki más, akire támaszkodhatok és, ha csak nem számoljuk a falkatagokat, akikkel együtt él -már, ha nem omegaként rója az utcákat-, neki is, csak én vagyok. Senki más.
Szinte nem is figyelem közbe, hogy merre haladok, annyira lekötnek a gondolataim. Csak akkor pillantok fel, mikor valami furcsa, ismerős szag csapja meg az orrom. Megállok egy pillanatra és magam elé bámulok a sikátorba, kutakodón lesve a nem sokkal előttem sétáló férfit. Ő is megállt és nem mozdul, ami arra késztet, hogy koncentráljak és figyeljek, nehogy váratlanul érjen egy támadás, de ekkor rájövök, hogy ő az, akinek ismerős az illata. Ő az a valaki, akivel valahol, valamikor már találkoztam.
Lassan jut el az agyamtól a lábaimig a parancs, miszerint szép lassan induljunk meg előre, de mikor végül megtörténik, még a lélegzetemet is visszafojtom a várakozás közben. Egy furcsa hang az agyam egy hátsó szegletében azt súgja, hogy ő az, de én képtelen vagyok eldönteni vagy elhinni ezt. Hiszen mióta nem láttam már?
Mindeközben lassan de biztosan oda érek közvetlenül az ismeretlen háta mögé. A testalkat és a sziluett hasonló, de vajon, ha felém fordulna, mi történne? Ha tényleg ő az, most mi lesz? Elönt a boldogság? Megtámad? Elzavar?
-Oliver?- suttogom halkan a rövidke, ám de annál lényegre törőbb kérdést, miközben óvatosan kinyújtom a kezem, hogy esetleg a vállára tehessem. Nem azért, mert szokásom lenne idegeneket taperolni, csupán meg akarok győződni róla, hogy tényleg ácsorog előttem valaki, még hozzá háttal nekem. Tényleg sikerült volna megtalálni a bátyámat? Ennyi év után végre előkerült? Igaz, csak az utóbbi két-három hónapban határoztam el magam, de akkor is gyors eredmény lenne ez. Vagy talán ő is azt akarta, hogy megtaláljam, azért volt ilyen -aránylag- egyszerű dolgom?
-Te vagy az?- ha lehet, még az előző megszólalásomnál is halkabb vagyok, miközben megerősítésre várok, de gyanítom, ha ő az, akkor még így is tökéletesen hall és most már, csak rajta múlik, hogy mi lesz a következő lépés.

***

•Music: <3  olajbogyo

Dommiel Nightblood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my mundane lover
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● demon hunting ●
Karaktered arca :
● dominic sherwood ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


oliver & olivia  ♥️
why are you here?

A múlt mindig akkor szökik vissza az életünkbe, amikor már azt hittük, hogy végleg minden kapcsolatot megszakítottunk vele. Láttam, ahogy a híres-neves Clarissa Morgenstern-el beszélgetett. Hát a remény, miszerint nem változott át és kellett olyan átokkal szembesülnie, amit nem akart az életében abban a pillanatban darabokra törött. Pedig milyen erősen kapaszkodtam ebbe a hitbe. Reméltem, hogyha nem jelentkezem, ha elengedem, akkor tovább haladhat az életével. Tényleg reméltem, hogy Ő is egyike lesz azon embereknek, akik valamilyen oknál fogva nem változnak át a következő teliholdnál. Ez alól sajnos nem jelentett kivételt, de nem állok készen arra, hogy találkozzak vele. Talán soha nem fogok készen állni, hogy újra a szemébe nézzek. Nem is igazán tudnék. Tönkretettem az életét. Aztán pedig leléptem annak reményében, hogy nem lesz semmi következménye, hogy képes lesz visszatérni a régi életéhez, mintha mi sem változott volna. Mintha soha nem lett volna testvére. Az utóbbi időben csak kerülgettem a Jade Wolf környékét mert nem akartam, hogy valamilyen oknál fogva újra felbukkanjon itt és esetleg rám is találjon. Habár Clarissa-t nem irányíthatom legalább Luke-al megbeszélhetem tisztán az egész ügyet és reménykedhetem abban, hogy hagyja hadd álljon tovább válaszok nélkül. Már amúgy sem az a srác vagyok, akit egykoron a bátyjának nevezhetett. Fel sem tudom fogni, hogy mégis miért keres.. Az ő helyében az egyetlen dolog, amiért felkeresném magam az, hogy eltegyem magam láb alól. Talán neki is ez a célja. Bármennyire is érdemelném meg, hogy végezzen velem nem hiszem, hogy készen állok még arra, hogy régi barátként üdvözöljem a halált.
A szokásos kerülőutamat teszem meg, hogy találkozzak néhány falkataggal, amikor lépteket hallok magam mögül és az orromat pedig túlságosan is ismerős édeskés illat csapja meg, ami olyan könnyedén fertőzi meg körülöttem a levegőt, hogy szinte a vér is megfagy az ereimben. Ő az. Tudom jól. Nem mozdulok. Nem fordulok meg. Csak lehunyom a szemem és várok. A halálra? Meglehet. A döntés az ő kezében van.

[ remélem kezdőnek jó lesz.     ]
♥️
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Utcák / Sikátorok
» Mystic Falls sikátorai
» Aligátorok kódexe
» Old but Gold Antiques - Darren Cain régiség boltja és háza
» Haditechnika

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: Kínai negyed-
Ugrás: