descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
alec & crys の just a little misunderstanding
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Iron Sisters
❖ moderátor

avatar
Keresem :
❖ new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics
foglalkozás :
❖ helping others
Karaktered arca :
❖ faceless monster
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

- Lezárt játék -
Crysalis Lythe
❖ Tündér udvarhölgy

avatar
Tartózkodási hely :
Természet
foglalkozás :
Kutyák
Karaktered arca :
Maria Amanda
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Hy Alec!
Please be careful!


- Vagy inkább ültető bizottság, ez a kettő követeli a leggyakrabban, hogy helyet foglaljak. És tesznek róla, hogy náluk közelebb senki ne kerüljön hozzám. Furakodáskor jól jön ez a méret - teszem hozzá, miközben minden előzetes jelzés nélkül is elengedem Floki pórázát és a hátára simítom a tenyeremet, kihasználva az erejét, miközben helyet foglalok. Nyár eleje van, a földnek már régen volt ideje felmelegedni, a ruhám pedig az utca kosza után egy kis fűvel biztosan nem fog komolyabb károkat szenvedni. Mikor elhelyezkedem, a két apróság gyakorlatilag azonnal felveszi a kedvenc testhelyzetét, Princess az ölembe mászva kuporodik össze, Leo pedig automatikusan a ruhám szélére telepedik a bokám mellé, extra súlyt adva az anyagnak, nehogy valami kósza szellő fellibbentse. Amikor nem látszik a lábam, akkor csak tippelni lehet, hol van a sérülésem, de nincs az a cipő vagy harisnya, amely el tudná rejteni azokat a csontokat a kutató szemek elől. Az idegeimnek és a kutyám simogatási követelményeinek kifejezetten jót tesz, hogy Leo ilyen. Floki csak simán elfekszik mellettem a jelre, de ő nem avatkozik bele, tudja, hogy neki még dolga van. Amíg haza nem ér, le nem kerül róla a póráz és én nem vagyok kanapén vagy ágyon, neki munka van. Ennyi...
- Pár perc és megyek is. Köszönöm a kíséretet és örülök, hogy megismertelek, Alec - fordulok felé halvány mosollyal, de utána már el is kalandozik a tekintetem. A central park nem éppen érdekes hely, ami a természetet illeti, de egy hozzám hasonló lény, aki a legszívesebben kilométerről kerüli el a határokat a tél birodalmával, ritkán lát fenyőfát. Azt nem a meleg klímás területeken nevelik általában. Itt viszont nézhetem a sétányt, és ha nem vagyok fáradt, még akár végig is mehetek rajta, élvezve a hűvöst és a gyanta semmivel el nem téveszthető aromáját. A természet számomra a nyugalom egyik formája, amint nem vagyok a város utcáin, az idegeim automatikusan kezdenek lenyugodni. Még azok is, amelyekről eddig nem tudtam, hogy befeszítettem...

//ha úgy gondolod, zárhatunk, ebben az esetben nagyon köszönöm én is a játékot!
Alexander Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
の jace, my parabatai
Tartózkodási hely :
の edom
foglalkozás :
の official demon hunter
Karaktered arca :
の matthew daddario
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

just here to help you
to crysalis
Habár koránt sem volt ténylegesen vészhelyzet, azért mégis jó érzés volt egy kicsit kimozdulni az intézet falai közül. Meg aztán még nem is vagyok annyira távol, meg olyan sokáig sem tartott ez az egész, hogy felróhassák nekem, hogy a káoszban hagytam az intézetet. Sosem vágytam igazán az intézet vezetésére. Habár szerettem volna elismert tagja lenni a tanácsnak, de ehhez nem mindig ezen keresztül vezet az út. Lehetsz intézetvezető, ha véleményed ellenkező az övékkel, akkor utána már úgy is rögtön legyintenek, hogy mit sem érnek a szavaid.
Visszakísértem őt egészen a tündérföldére vezető bejáratig, szinte biztosítva azt, hogy semmi gond ne történhessen ezen felül már. Bár ez sem volt olyan hatalmas katasztrófa, de azért még nekem is szívbajt okozó a nagy sötét bundája a kutyának. Ha az éjszaka közepén találkoznék vele még lehet, hogy démonnak nézném és egy pillanatra megrémítene, hogy mi ilyen nagy és szőrös. Na, de szerencsére remélhetőleg az éjszaka közepén egy sötét sikátorban nem kell összefutnom vele.
- Látom itt már kész fogadó-bizottságod van. - Nézek végig a viszonylag törpének tűnő kis kutyákon. Legalábbis a nagy feketéhez képest én azt merem mondani, hogy ezek olyanok majdnem, mint pici patkányok. Na, jó azért nem szabad leszólni őket, mert még a végén a tekintetem elárulja a gondolataimat aztán a következő pillanatban már a bokámon fognak csámcsogni.
- Hát, akkor gondolom most már minden rendben lesz veled, szóval akkor utadra is engednélek vissza a birodalomba. - Kedves mosollyal fordulok felé, de a szemem sarkából még mindig a kutyákra fordítom a figyelmemet. Nem tudom, hogy mégis mitől rettegek annyira, hiszen láthatóan könnyedén irányítja mindegyiket. Bár ettől nem hiszem, hogy jobban kellene éreznem magam.
||köszönöm a játékot..?
Crysalis Lythe
❖ Tündér udvarhölgy

avatar
Tartózkodási hely :
Természet
foglalkozás :
Kutyák
Karaktered arca :
Maria Amanda
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Hy Alec!
Please be careful!


Közel vagyunk a parkhoz. Ezt akár vakon is meg tudnám mondani, hála annak a rengeteg virágnak, amely ilyenkor a Central Park ezen részén nő. A legtöbb aromája nagyon kellemes, segít, hogy az ember el tudjon lazulni, elnyomják a kipufogógázt és segítenek, amikor el akarja valaki felejteni, hogy a beton dzsungel közepén él. Tavasszal, nyáron és kora ősszel az itt élő mondémek számára a megkönnyebbülést jelentik és minden egyes alkalommal, amikor térek vissza, nekem is. Elsőre nem volt könnyű tündérfölde tiszta levegője után alkalmazkodni az egyik legszennyezőbb városhoz, de most már megy. Persze ez nem jelenti, hogy szeretem is a bűzt és egészen biztos vagyok benne, hogy a kutyáim sem nagy rajongói. Az ő egészségükön ugyanis már távolról látszik, hogy nem érintkeznek vele, Leo tíz évesen is olyan mint egy kölyök, ha játékról van szó, a legidősebb ölebem, Princess pedig köszöni szépen, de tizenhárom éves kora ellenére is jó egészségnek örvend. Sőt, ősz szálakat is nagyítóval kellene keresni a bundájában. Oké, ezért részben a fehér szín is okolható...
- Most még kölyök, de felnőve is Flokinál húsz centivel alacsonyabb és harminc kilóval könnyebb lesz. Az ölkutyák a maguk módján hasznosak, de én szeretek olyat választani, amely jó nagy zajt tud csapni, ha jeleznie kell, hogy gond van a gazdájával - márpedig a törpéket bizony nem erre találták ki. Velük ellentétben Jerry és Floki simán kinyitja az ajtót, nyomja meg a csengőt, ugat, dübörög és még a vészjelző ugatásuk is felismerhető messzebbről. Márpedig ha egy ájult gazdi mellett egyedül van a lakásban, akkor elkel az ilyesmi. Egy idő után a szomszédok még akkor is megpróbálnak kapcsolatba lépni a tulajjal, ha nem ismerik a jelzést, mert zavaró. És amikor nem érik el, kiderül, hogy baj van és mentőket kell hívni. Vagy volt olyan is, akinek egy nyugdíjas néni volt a házmestere és megbeszélték, hogy mi a vészhívó a kutyánál, ha ezt hallja bemehet a lakásba és megnézheti mi a gond. Ezer és egy dolog van, amivel ezek a kutyák megkönnyítik az emberek életét. Még nekem is segítenek, pedig technikailag nem vagyok súlyosan sérült. A lelki sebekről meg nem lehet papírt kapni...
- Nem hiszem. Ők sem kaptak volna, ha figyelnek, rajta van a kötelező jelzőhám. Amint nem tanuló lesz, kék helyett pirosat kap, akkor már messziről látni lehet majd a bundájában - a színeket nem én választottam, ezek az alapok a kutya iskola esetében, ahol felülvizsgálják Flokit havonta kétszer és igen, kicsit eltűnős ebben a bundában. Nem az én hibám, hogy a fekete-fehér testvére nem volt alkalmas segítőnek, ő pedig annak ellenére, hogy csak egy nagy fekete szőrzsáknak tűnik, elsőre képes mindent megtanulni. Még azt is, amit nem kellene. Mindegy, itt a park bejárata és túléltük. Ez új számomra, a legtöbb vadász tudtommal az előbb lő, utána kérdez fajta. Ő talán azért más, mert már felvállalta a kapcsolatát az árnyvilág egyik tagjával. Ettől az ember nem lesz gyengébb, de javulhat a helyzetfelismerő képessége a hozzám hasonlók javára. Nagy mértékben. És azt hiszem, a kutyáimnak még csak szólnom sem kell. Amint a járdán a pad közelébe érünk, amely mellett látszólag alszanak a napon, hirtelen mindkettő felnéz és a következő pillanatban már talpon is vannak. Leo a gyorsabb, a fehér kis termetű spicc egy hógolyót meg tudna szégyeníteni ilyenkor, de Princess, a papillon és egyben a gyűjteményem legkisebb tagja sem olyasvalaki, akit figyelnem kívül lehet hagyni. Semmi ugatás, semmi ugrálás, de pillanatok alatt úgy helyezkednek el, hogy köztem és Alec között legyenek. Védelmi reflex náluk...

// Princess & Leo
Alexander Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
の jace, my parabatai
Tartózkodási hely :
の edom
foglalkozás :
の official demon hunter
Karaktered arca :
の matthew daddario
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

just here to help you
to crysalis
Néha megfeledkezem arról, hogy milyen alapvető előnyben részesültem az élettől. Hiszen az, hogy teljesen békésen tudok járni és kelni, mindenféle probléma nélkül az életemben alapvetően nincsenek korlátozások, vagy problémák.. Talán már ez is megérdemelne egy köszönetet. Mégis mindannyian a saját határainkat, korlátainkat szeretjük előtérbe venni és ilyenkor megfeledkezünk arról, hogy másoknak talán ez a korlát egy kicsivel alacsonyabban van és nagyobb kihívást jelent. Kicsit rosszul érzem magam, amiért nem figyeltem oda a mellettem haladóra, de néha tényleg bele tudok merülni a sajátos tempómba, amit egy apróbb termetnek nem olyan egyszerű követni.
- A kisebb segítő kutya mégis pontosan, mit is akar jelenteni? Amolyan normál méretű kutya, vagy esetleg tényleg ilyen pici, ami az öledben is elfér és majdnem mondhatnád, hogy macska? - Nem vagyok otthon a kutyafajtákban. Valószínűleg, ha most mondana nekem valamilyen nevet, vagy fajtát, keverékeket meg tudjam is én, akkor nem jutalmazhatnám mással, mint értetlen tekintettel. Mert lehet, hogy a démonok között kiigazodom, de a kutyák sajnos nem igazán nevezhetőek a saját területemnek.
- Szóval egyetlen egy mondén sem fog szívrohamot kapni, amiért egy hatalmas méretű kutya jelezni kívánja, hogy valami nem stimmel? - Nem tudom, de valahogy én is megijednék, ha a semmiből előbukkanna egy ilyen méretű kutya. Ha segíteni akar, ha nem én nem biztos, hogy nem futnék el a másik irányba. Jöjjön utána bármi, de lehet, hogy még engem is zavarba hozna a jelenléte. Bár azért így is hozzá képest aprónak érzem magam aztán itt van mellettünk egy apró és törékeny tündérke, akinek most már tényleg teljességében igyekszem igazodni a tempójához.
||remélem használható.
Crysalis Lythe
❖ Tündér udvarhölgy

avatar
Tartózkodási hely :
Természet
foglalkozás :
Kutyák
Karaktered arca :
Maria Amanda
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Hy Alec!
Please be careful!


Sokan hiszik a fajtámból, hogy egy elkényeztetett kis hercegnő vagyok, aki örömmel játssza el a mártír szerepét. Igaza is lehet néhánynak. Valóban olyasmi miatt kesergek, amely száz éve történt és már akkor is viszonylag jónak számított egy nő számára. Volt családom, csak éppen nem törődtek velem. Volt férjem, aki elég gazdag volt, hogy mindent megadhasson. Leszámítva a testi épségem garantálását. Volt egy csodálatos kultúra, melyben tanulhattam. A női erények című könyvet évente ötször kellett lemásolnom. Bizonyítva, hogy a fejembe véstem minden egyes szót belőle és annak megfelelően viselkedve eltűrök mindent, amit a sors rám mér. Van egy új életem, ahol szabad lehetek. Mégsem fogja senki és semmi eltörölni a nyomokat a testemről és a lelkemről. Nem fog véget érni a fájdalom, amely minden egyes lépésemet követi. Nem lesz a múlt rémálommá. Nem fogom egyhamar megismerni a bizalmat. Ebben a világban én a helyzetemért érzelmekkel fizettem. Nem ismertem és nem is fogom soha a szülői szeretetet, a tündérek gyermekek iránt érzett imádatát és védelmi szándékát. A tisztelet sem olyasmi, amit a büszkeségük mellett megadnak nekem. Egy láthatatlan fal választ el a világoktól, amelyekben élek és valószínűleg soha nem fog leomlani...
A vadász kérdése ránt vissza a jelenbe és juttatja eszembe, hogy leléptem az úttestre, most már illene át is mennem rajta. Nem itt kéne kalandoznom, veszélyes környék nekem és a kutyámnak is. Lassan felpillantok rá, de kerülöm a szemét, nem akarom, hogy kiszúrja a fájdalmat az enyémben. A szája vonalánál állapodik meg a tekintetem, halvány, féloldalas mosolyt engedek meg magamnak és lépek egyet. Majd még egyet és egy újabbat, amíg el nem érem az úttest másik felét. Pillanatokkal azután, hogy a lámpa ismét vörösre vált. Utálom ezt a kereszteződést, ha nem kell kerülnöm, magamtól nem erre jövök.
- Ezt az utcát még nem újították fel annyira, hogy akadálymentes legyen. A padka magas - főleg, ha nem vagy százötven centi és lábproblémáid vannak. Olyankor nem árt egy kutya, akin kicsit meg lehet támaszkodni. Vagy egy bot. Van nekem sétapálcám is valahol pontosan ilyen okokból. Ha nem elég nagy a kísérő állatom, használom is. Ma nem kell, mert Floki a legjobb segítő, akim csak lehet. Sajnálni fogom, ha elhagy, pedig mindig is tudtam, hogy ennek így kell lennie. Ő nálam több embernek is tud segíteni egy jobb élet elérésében.
- Floki a nyár végén új gazdához kerül, utána már csak egyetlen, kisebb segítő kutyám lesz kiképzés alatt - a rohamjelző szőrmókkal ellentétben Jerry inzulin szint változásokat kell, hogy figyeljen, ennek megfelelően pedig nála nem fontos, hogy nagy legyen. Igazából erre még egy chivava-t is ki lehet képezni, csak ők sokkal problémásabbak, amikor osztozkodásról és parancs követésről van szó. Egy golden retriever ezerszer türelmesebb és gyorsabban is tanul. Azért lehet, hogy következőre mégis megpróbálkozom valami kicsivel. Amilyen egy yorkshire terrier, ők elég okosak... - Valószínűleg jó ideig nem lesz hasonló incidens - teszem hozzá óvatosan, pedig most is hiszek benne, hogy én nem voltam hibás. A kutyát pontosan a probléma jelzésére képeztem, a szememben elég jól végezte a munkáját. Még kutyakekszet adnék is neki érte, ha nem számítana az ilyesmi megzavarásnak. Amíg neki munkája van, nincs nasi, sem pedig a gazdi ételének elkunyerálása. Ha már lejárt a kint töltött idő és a gazdi ágyban fekve nem sérülhet meg, akkor van vége a feladatnak...
Alexander Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
の jace, my parabatai
Tartózkodási hely :
の edom
foglalkozás :
の official demon hunter
Karaktered arca :
の matthew daddario
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

just here to help you
to crysalis
- Azt hiszem mindannyian megérdemelnénk, hogy valamivel biztonságosabb közegben mozoghassunk. Hogy ne kelljen mindig azon kattognunk, hogy ki-mit gondol rólunk. Határozottan egyszerűbb lenne. - Leírhatatlanul könnyebb dolgunk lenne egy kicsivel szabadabb világban élnünk. Nekem sem kellett volna annyi ideig őrizgetnem a saját titkomat magam és a világ elől. Minden lehetett volna egyszerűbb is. Szabadabb, könnyebb.
A mi világunkban azonban minden nehezebbnek tűnik. Az előítéletek mindenkit megelőznek. Ránk néznek és már akaratlanul is valami képet alkotnak aztán pedig, ha egyre inkább csak a távolból figyelnek minket sokszor már az emberek magukban történeteket építgetnek, míg már maguk sem tudják, hogy mi a valóság.
Az egyik kereszteződésnél, ahogyan zöldre vált a lámpa el is indulok egy kicsit megfeledkezve az eredeti célomról már körülbelül a felénél járok, amikor észreveszem, hogy a társaságom egyenlő lett a nullával, ami az érdemit jelenti, mert azon kívül csak állandóan rohanó tömeg vett körül.
- Minden rendben? - Persze csak én lehetek az egyetlen őrült, aki megáll a zebra kellős közepén, hogy kiszakadjon a tömegből és úgy forduljon hátra a lány irányába. Persze vissza is mehetnék, de akkor esélyes, hogy egy újabb lámpát is meg kellene várnunk így legalább kevésbé lesz életveszélyes az átkelés.
Sosem értettem, hogy miért a legforgalmasabb útszakaszok azok, amelyeken egyik irányba szinte alig ég zölden a lámpa. Vagyis inkább azt a részét még megértem.. Csak, mikor ég sokszor még egy épp, egészséges fiatal sem ér át a zöldön, nem egy öregasszony, vagy férfi akit megviseltek az élet hosszú évei.
||remélem használható.
Crysalis Lythe
❖ Tündér udvarhölgy

avatar
Tartózkodási hely :
Természet
foglalkozás :
Kutyák
Karaktered arca :
Maria Amanda
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Hy Alec!
Please be careful!


Harci feladatokra a létező összes szinten alkalmatlan vagyok és ezt nem csak úgy mondom. Nem kell hozzá nagy logika, hogy valaki kitalálja, nem erősségem a fizikai erő, sem pedig a gyorsaság. Akkor nem lennének ilyen tétovák és óvatosak a lépteim. Marad még a mágia, amely felett gyakorlatilag a legkisebb megzavarás mellett elveszíthetem a hatalmamat és persze az olyan hátsó bejáratos dolgok mint a kémkedés. De azért valljuk be, annak sem lennék jó. Mennyi az átlag magasság, 165 centi körül lehet. Majdnem hússzal vagyok alatta és ezen a cipő sem segít. A bőröm majdnem hófehér, még a divat a nyári bronzos barna. A hajam nagyon halvány szőke, mégis természetes. Sántítok. A jó kém nem olyan mint az a film beli James akármi, akire felfigyelnek. Ő el tud rejtőzni csak egyszerűen. Barna haj, barna szem, átlagos alkat, semmi igazán feltűnő vonás. Az egyetlen igazából, amiben talán nem vagyok annyira használhatatlan, az a harci stratégiák elméleti átnézése. Szun Ce elég népszerű és olvasott író volt, egykor kívülről tudtam a könyve teljes tartalmát...
- A világon nincs olyan, akit ne kötne gúzsba valami. A társadalmi elvárások, a családiak, a saját érzései, a lehetőségei. Sokszor attól függ a boldogság, hogy felismered-e, hogy gyengébbek a cella falai - még akkor is, ha ez most egyszerre hangzik bölcsnek és nagyon átlátszónak. Az én kalitkámhoz nem kell nagy ész, hogy rájöjjön valaki a határaira. A testem az. Az elmém számára szabad a szárnyalás, de magamtól nem fogom tudni teljesen követni. Ahhoz túl sok részem törött még mindig. És a világon nincs ragasztó, amely összefoghat néhány érdekes szilánkot. De... megint elgondolkodtam. Nem kellene a fellegekben járnom, amikor éppen egy vadász mellett ballagok. Vagy poroszkálok. Hozzáállás kérdése. Számomra ez kellemes tempó a fáradt lábaimnak, de neki nyilván csiga lassú. És hiába akarok, nem vagyok képes stabilan állni, ha gyorsítok. Mindegy, már csak a kereszteződés van hátra. Kisebb tömeg verődik össze a lámpa előtt, de a kutya elég jó erő, ha a személyes tér megtartásáról van szó. Márpedig én az enyémre igencsak érzékeny vagyok. A lámpa zöldre vált, én pedig pár pillanatra lemaradok, meg akarom várni, amíg kisebb lesz a nyüzsgés. Persze ez valakinek mögöttem nem tetszik, és amikor megkerül, egy látványos kézjellel hívja fel magára a figyelmet, miközben a könnyű nyári szellő az "elkényeztetett picsa" mormogást is vele hozza. Amire elfordítom a fejemet, próbálva nem belenézni senki arcába. Nem először kapom meg és jogos. Másnak nem jut évszázadnyi idő a gyógyulásra és felépülésre. Mert emberként nem él elég sokáig, hogy megengedhesse magának ezt a fajta lassúságot. Mégis... nekik az emberi lét tényleg emberi, nem kell egy évezredet együtt élniük a sérüléseikkel és azok nyomaival sem. Nekem minden ébren töltött pillanatban tudomásom van róla, mi történt és a testem nem tud felejteni. Mások előtt leplezhetem, de magam előtt nem tudom, mennyire vagyok sérült...
Alexander Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
の jace, my parabatai
Tartózkodási hely :
の edom
foglalkozás :
の official demon hunter
Karaktered arca :
の matthew daddario
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

just here to help you
to crysalis
Nem kívánok számára fenyegető lenni, hiszen sosem szeretnék egy tündér rossz oldalára kerülni bármilyen lépésemmel sem, bár leginkább elkerülném a tündéreket ahogy vannak az lenne talán a legjobb megoldás számomra meg mindenki más számára is. Nem éppen tanácsos egyetlen egy tündérrel sem bármilyen viszonyba keveredni, legyen az egyszerű baráti, vagy éppen pont olyan egyszeri, mint most a miénk. Habár nem vetem meg őt vagy ilyesmi.. De azért senki nem ítélhet el, hogy nem kívánom a társaságát keresni. A tündérek mindenek csak ártatlanok nem. Legalább annyi sötétség és csíny lakozik bennünk, mint a démonokban. Habár ezt nem mindegyik mutatja ki elsőre, de az emberek sem mutatják meg valós önmagukat senki kedvéért sem.
- Hát mindenkinek megvan a maga szerepe az életben és ezt nem feltétlenül a testi adottságok határozzák meg. Nekünk is akarnunk kell, meg aztán a legtöbb dologhoz igazán szükség van arra a bizonyos érzésre, hogy jók lehessünk benne. - Az íjászat mindig is könnyebben állt a kezemre, mint a közelharc talán pont azért, mert magam lélekben olyan vagyok, amilyen. Nem a testi adottságok voltak a legmeghatározóbbak, bár az is közre játszott az árnyvadász létem során, de legelső sorban a szívünk és a lelkünk az, ami meghatároz bennünket.
- Igen.. Sajnos elég kevesen vagyunk, akinek megadatik ez a fajta, vagy bármely fajta szabadság.. Néha már akaratlanul is elvárások skatulyájába vagyunk zárva. - Önmagamat sem vállalhattam fel egy teljesen elavult rendszer miatt. Életem nagy részében úgy éreztem, hogy valami nincs rendjén velem, hogy minden problémámnak a forrása egyes-egyedül én magam vagyok. Hogy változnom kell. De aztán találkoztam Magnus-sal, akire titkon egész életemben vágytam.

||remélem használható.
Crysalis Lythe
❖ Tündér udvarhölgy

avatar
Tartózkodási hely :
Természet
foglalkozás :
Kutyák
Karaktered arca :
Maria Amanda
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Hy Alec!
Please be careful!


Miért kezdtem el én ezt csinálni igazából? A kérdés meglep és sajnos éppen fogalmam sincs róla, mi rá a válasz. Emlékszem rá, hogy akkoriban, amikor először próbálkoztam meg komolyan a gyógyulással nagyjából száz éve, mondhatni a gödör alján voltam. Féltem sok mindentől, amikor épp nem depressziós voltam, akaratlanul kitört belőlem a hisztéria, zokogás, néha az erőm, vagy éppen egyszerűen csak felkaptam a legközelebbi hangszert és addig játszottam rajta, amíg vérezni nem kezdtek az ujjaim, a szám, ki nem száradt a torkom és nem estem össze a fáradtságtól. Tudtam, mi váltja ki, de a legkisebb ingereket is kikerülni lehetetlen volt. A másik véglet pedig a teljes érzéketlenség volt, mikor időről-időre elzártam mindent, érzéseket, vágyakat, álmokat, a testi szükségleteimmel foglalkoztam, de azon kívül robotként mozogtam és működtem. Kifogástalanul eljátszottam egy nehéz dalt és nem találtam benne élvezetet, megszámoltam hány virág van egy fán, de nem csodáltam meg a szépségüket, minden sivár és színtelen volt. A lelkem mély és sötét bugyrai soha nem ürültek ki, mindig volt valami a felszín alatt. Utána megjelent Freud és Jung munkássága, leküzdöttem az ember iszonyt annyira, hogy megvizsgálhassanak. Máig nem tudom, hogy teszt vagy a véletlen műve-e volt az a kosárnyi macska kölyök az udvaron, de egy állat, amelynek állandóan a segítségemre volt szüksége az élethez, visszahúzott engem is a tudatosság világába. Majd pedig elkezdett bővülni a gyűjteményem, szélesedett a világképem és bizonyos határok között, amelyeket az udvariasság mércéjével mérve be lehet tartani, már szinte bármilyen helyzetet túlélek. Erre egy példa a vadász társasága, amelyet még pár percig kell élveznem, amíg át nem jutok az utolsó fél utcán a parkig. Tudom mi ő, mégsem omlok össze, menekülök vagy veszítem el az uralmat önmagam felett. Korábban ilyesmi elképzelhetetlen lett volna...
- Az állatokat valóban szeretem... a többi kérdéses. Nem nehéz kitalálni, hogy ezzel a testtel jó néhány szerepre alkalmatlan vagyok - amit néha nem is bánok. Semmi probléma vele, hogy nem vagyok harcos, mert utálom a vérontást és a képességeimet sem tudom uralni. Mivel nem tudok harcolni a legkevésbé sem, a testőri és egyéb felügyelői szerepeket sem kaphatom meg. Egyetemi végzettségem nincs, a legtöbb egyéb munka pedig fizikai erőnlétet vagy legalább elfogadható magasságot igényel. A tömegbe sem könnyű ilyen méretekkel beleolvadni. Zene és az állatok. Ezen az én erősségeim... - Mégis, ezt örömmel csinálom. Nem mindenki mondhatja el magáról, hogy megadatik neki ez a szabadság - teszem hozzá elgondolkodva és majdnem sikerül végig simítanom Floki hátán, de megállom végül. Helyette csak a jelzést igazítom meg rajta, amely hivatott figyelmeztetni rá mindenkit, hogy ő kiképzés alatt áll és nem ajánlatos ölkutyának nézni. Mondjuk ezekkel a méretekkel...
Alexander Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
の jace, my parabatai
Tartózkodási hely :
の edom
foglalkozás :
の official demon hunter
Karaktered arca :
の matthew daddario
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

just here to help you
to crysalis
Meglep, hogy valaki képes ennyi állatot egyszerre ellátni és kiképezni őket annak megfelelően, hogy milyen szerepet szán nekik az életben, vagy inkább az élet milyen szerepet oszt nekik. Bár valamilyen szinten talán az árnyvadász kiképzők is hasonló cipőben járnak. Néhány állatot is ki kell képezni, de így nevezni őket sértésnek tűnik az olyan értelmes kutyákra, akik a parancsszóra miután megtanulták kérve ugranak, vagy ülnek vagy éppen amit szeretnének. Míg az árnyvadászokról ez koránt sem mondható el. A legtöbben önfejűek vagyunk és úgy érezzük, hogy mindig mindent, mindenkinél sokkal jobban tudunk. Ez pedig valamilyen szinten azt hiszem irritáló lehet egy idő után.
Nekem sosem volt állatom és valószínűleg nem is lesz, mert nem tudnék róla gondoskodni. Túlságosan is lefoglalt egész életemben, hogy a saját testvéreimre figyeljek oda, hogy ott legyek nekik minden és tudom jól, hogy ők mindig jobban lefoglalnák az időmet és én pontosan így vagyok boldog, hogy velük tölthetem el az időmet. Hogy ők vannak nekem.
- Hát, de gondolom, hogy azért csinálod, mert szereted.. Mármint az állatokat meg úgy mindent, ami ezzel jár. - Mindenkinek megvan a maga fő "állása" úgymond, amivel az életében akar foglalkozni. Nem számít, hogy tényleges fizetséget nem minden esetben kapunk érte. Néha elég az is, hogy mi jobban érezzük magunkat attól, hogy tettünk valamit valakiért..
||remélem használható.
Crysalis Lythe
❖ Tündér udvarhölgy

avatar
Tartózkodási hely :
Természet
foglalkozás :
Kutyák
Karaktered arca :
Maria Amanda
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Hy Alec!
Please be careful!


- Most igen, hat saját, Floki és Jerry pedig képzés alatt. Időnként több, ha más tündérét is tanítom - ebben az egyben ugyanis a zenén kívül jó vagyok. A tél udvarában van egy kutyakiképző a vadász kutyákhoz, de a tavasz és nyár nem éppen a falkavadászat támogatói, így itt annyi sincs. Vannak, akik amatőr módon foglalkoznak vele hozzám hasonlóan, de nekik nincs annyi szerencséjük általában, mint nekem. Mivel én eleve sérült vagyok, a legtöbb állat automatikusan érzi és óvatosabban viszonyul hozzám, ami utána berögzül nekik. Az én macskáim nem ugrálnak magasra, mert nem érném el őket, és a vacsora asztalokat is nyugton hagyják. A kutyáim folyamatosan tartanak egy távolságot, amikor talpon vagyok és nem próbálnak hozzám simulni. Az utóbbit én teszem meg, amikor segítségre van szükségem. Még a lovaim is képesek gond nélkül leereszkedni hasra a földön, hogy én csak rá tudjak ülni a hátukra, majd újra felemelkedni és elindulni. Ha bemutatóról van szó, igazi géniuszok, pedig elsőre nem is ez volt a célom. Azt mondták, a lelki állapotomban sokkal jobban érezném magamat egy állat mellett, akit elég jónak érzek, hogy megvédjen és nyugtasson. Ehhez méltóan neveltem néhányat és remekül működött. Gyermekem valószínűleg soha nem lesz, de a következetességet alaposan megismertem már és tudom alkalmazni. Azért lehet egyszerre ennyi állatom. - ... mellé pedig három macska, két nyúl, egy menyét, két ló és néha egy sárgarigó is, amikor olyan a kedve - szőrös, tollas és lassan már pikkelyes állatok egész sorát tartom magam körül tündérföldén. Sokkal jobban bízom bennük, mint a tündérekben vagy emberekben úgy általában. És ők még nem panaszkodtak, hogy elegük van a dalból, amit éppen gyakorlok vagy próbálok memorizálni...
- Kisebb állatkert, mondhatni - teszem hozzá halkan, mikor ismét fel merek pillantani a vadász arcára, mivel eléggé zavartnak tűnik. Megértem. Én másképp el sem tudom képzelni az életemet, és fogalmam sincs, ők hogyan bírják ennyi emberrel együtt egy nagy épületben, ahol csak a szobájában van nyugta valakinek és az sem sokáig. Attól megőrülnék, ahogy minden egyes edzés gondolatától is szorongás fogna el. Egyszer megpróbáltak megtanítani harcolni. Képtelen voltam bármit is visszatámadni, gyatrán védekeztem és a legkisebb sérülés elszabadította a kontrollálhatatlan erőmet...
Alexander Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
の jace, my parabatai
Tartózkodási hely :
の edom
foglalkozás :
の official demon hunter
Karaktered arca :
の matthew daddario
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

just here to help you
to crysalis
- Ó! - Habár nem számítottam arra, hogy valaha egyszer felismernek.. Mindig inkább Jace árnyéka voltam, mintsem bárki is észrevegyen. Szóval a maga módján még azt is mondhatnám, hogy hízelgő volt. Bár tény, hogy jobban szeretek meghúzódni az árnyékban nem hiába tartózkodtam ott egész életemben, mert amíg nem vetül rám a reflektorfény addig nem is kell aggódnom amiatt, hogy valaki megtud valamit, amire nem állok készen, hogy a világ szeme láttára feltárjam. Bár ezen már túl vagyok, úgyhogy próbálom magam leválasztani az árnyék pozícióról.
- Hát amúgy sem vagyok az a típus, aki bárkire úgy tekintene, mint egy darab húsra, ha ez valamennyire számít. - Ha a nőkhöz vonzódnék sem falnám őket a tekintetemmel. Sokkal inkább a sóvárgós típus vagyok. Igen, határozottan szokásom sóvárogni aziránt, akit akarok. Az önkínzás mesterévé váltam már az évek során. Mindazon napok, hetek és hónapok, amikor megtagadtam magamtól saját magamat, mert abban reménykedtem, ha elég mélyre temetem talán sosem kell róla beszélnem. Mégis, mikor felvállaltam a valós érzéseim és vágyaimat.. Még sosem éreztem magam annyira felszabadultnak, mint abban a pillanatban. Végre önmagam lehettem. De időközben elveszítettem a másik felem, aki nélkül teljesen csonkának érzem magam.
- Nyolc kutyád van? - Akaratlanul is felszalad a szemöldököm, mikor megemlíti, hogy nyolc kutyája van. Na, most már teljesen biztos, hogy nem akarok a rossz oldalán kikötni, mert a végén nyolc kutyának leszek egyszerre a vacsorája. Azért az koránt sem lenne olyasminek nevezni, amire feltétlenül vágynék.
Melléjük szegődve indulok el vele együtt a park irányába, miközben igyekszem az ő tempóját követni, hiszen néha bele tudok feledkezni a lépteimbe és a saját normál tempóm másnak fénysebességnek tűnhet.
||remélem használható.
Crysalis Lythe
❖ Tündér udvarhölgy

avatar
Tartózkodási hely :
Természet
foglalkozás :
Kutyák
Karaktered arca :
Maria Amanda
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Hy Alec!
Please be careful!


- Tippeltem. A nyíl ritka fegyver... És árulkodó a tekinteted - ebben az esetben az leplezte le, hogy soha, egyetlen pillanatig sem bukkant fel benne az a fajta kéjvággyal kevert érdeklődés, amit a férfiak egy szép nő láttán nem tudnak magukba zárni. Az arcom ezer és egy fájdalmas emlék okozója, de már régen rájöttem, hogy ha valamilyen módon megcsonkítom, azzal magamat árulom el. Errefelé még csak a fátyol és az orvosi maszk sem divat, így teszem, amit tudok. Emberek között szét eresztem a hajamat, belefésülöm az arcomba és minden nemű sminket hanyagolok, amely csak kiemelné a tündér finom vonásait. De valamit nehéz elrejteni, főleg a magasságomat. Apró, törékeny. Csak ezek a szavak jutnak mindenkinek eszébe rólam és mivel a magas sarok meg a sérült láb egymás kizáró indok, a legegyszerűbb optikai csalásokat sem tudom használni... - A lányok nagy része nem kedveli, ha húsként tekintenek rá. Nálad egy pillanatig sem volt így - szinte fogadni mernék, hogy amíg nyilvánosságra nem hozta, hogy meleg, elég sokan pontosan ezért a viselkedés miatt vonzódtak hozzá. Elvégre kinek nem tetszenek az olyan nehéz eset, de jóképű fiúk, akiknek az arcára van írva, hogy ha egyszer meghódítod, akkor hűséges lesz hozzád? És csak azért merem ezt teljes egészében végig gondolni, mert megnyugtat a tény, hogy egy nő sincs rá hatással.
- Crysalis, vagy röviden Crys. Ő pedig Floki - mutatok a kutyára, aki immár az indult parancsra vár csak és engedelmesen mellettem készen áll elsétálni a Central Park-i átjáróig. Ha jól tudom három keresztutca és eljutunk az egyik oldalsó bejárathoz, onnan pedig a tó alig pár perc séta. Összességében 15 perc emberi tempóban, Crys tempóban úgy 20-22. Nem nagy időveszteség. - Floki egyike a nyolc kutyámnak, két másik a parkban vár rám - egy idős hölgy vállalta a felügyeletüket. Ember, már jó régen egyedül él és minden nap kisétál a parkba etetni a galambokat. Leo elég idős, hogy ne nagyon akarjon mást, csak feküdni a napon, így rá mindig örömmel vigyáz, mellé pedig van még egy idősebb, kistestű példány, egy papillon...
Alexander Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
の jace, my parabatai
Tartózkodási hely :
の edom
foglalkozás :
の official demon hunter
Karaktered arca :
の matthew daddario
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

just here to help you
to crysalis
Mondani akartam valamiért, hogy sajnálom, de végül magamban tartom, lenyelem az aprócska szót, hiszen nem is tudom, hogy mégis miért mondanám ki. Nem én tehetek a dologról, bár láthatóan nehézségei vannak és valamilyen sérülése mégis, mintha már a maga megszokott medrében zajlana minden, úgy támogatja a hatalmas kutya ott, ahol kell, hogy egy részem már csodálja is a dolgot. Hihetetlen szinkronban vannak egymással csak úgy, mintha saját magamat látnám Jace-el. Habár ott is megvannak a magunk különbségei, hiszen az aprócska termetű tündér mellett a kutya csak még nagyobbnak látszik, de ettől még el tudom hinni, hogy ugyanannyira erősek.
Zavarodottan pillantok rá, amikor kimondja a nevemet és habár tudom, hogy valamilyen szinten, mint az intézet vezetője azért ismernek többé-kevésbé, de azért nem gondoltam, hogy valaki csak úgy felismer. Főleg, mivel nem rémlik, hogy valaha is találkoztunk volna. Arról pedig nem is beszélve, hogy nem tudom mivel adtam tanúbizonyosságot, hogy ki is vagyok.
- Ööö, igen.. Én vagyok, de szólíts nyugodtan csak Alec-nek.. Honnan tudtad.. Vagy hogy..? - Teszem fel a kérdést anélkül, hogy értelmesen meg tudnám fogalmazni. Ez már annyira megszokott tőlem. Lehet, hogy hivatalos ügyekben igyekszem kerülni a nyelvbotlásokat, de amikor valami egy kicsit is személyes területre téved, akkor már eláshatnám magam, mert egy totális analfabétává kuporodok össze.
- De mondjuk, akkor megtudhatnám én is, hogy miként szólíthatlak? - Persze a tündéreknek nem mondhatod, hogy a nevét, hiszen azzal csak hatalmat szereznél felettük így tehát pedig inkább csak amolyan álnévvel rendelkeznek. Azt pedig nem is mondhatnád névnek.. Csak egyszerű szólítási forma. Azt hiszem. Ez majdnem olyan, mintha nem szeretnéd a neved és beceneveket erőszakolnál le mások torkán. Mert, ha még kényelmetlenül is érzed magad a neved miatt, mert a szüleid ki akarták szívni a véredet, mikor adták, akkor tényleg képes egy név is sok mindent az ember feje felett tartani.
||remélem használható.
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: különlegességek :: Múlt :: lezárt játékok-
Ugrás: