descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
alec & crys の just a little misunderstanding
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Crysalis Lythe
❖ Tündér udvarhölgy

avatar
Tartózkodási hely :
Természet
foglalkozás :
Kutyák
Karaktered arca :
Maria Amanda
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Hy Alec!
Please be careful!


- Ezen senki nem tud - rázom meg a fejemet halvány, fájdalmas mosollyal, miközben végre kiegyenesedem és a lábaim is a helyükön vannak. Teljes talppakkal a földön állok, mondhatni. Technikailag. Valójában úgy másfél hüvelyknyi hiányzik a talpamból és az ujjak egy része, ezért ez az átmeneti egyensúly hiány nagyobb mozdulatoknál. A járást már eleget gyakoroltam ahhoz, hogy ne akadályozzon benne, Floki is tudja, mikor kell támasztékként szolgálnia, szóval ha egyszer már sikerül talpra vergődnöm, utána könnyebb a dolgom. Az állapotváltozás formálisan, de egyértelműen felfedi a gyengeségeimet. Viszont nem tart sokáig. És ez alatt a kutyára bízom magamat. Hogy elbírja a súlyomat. Hogy figyel helyettem a vadászra és jelez, ha gond van. Ez nem olyasmi, amit minden állat meg tud tanulni, így én is alaposan megválogatom a kölyköket, amelyeket magam mellett tartok hosszabb időre. És igazán sajnálni fogom, amikor ez a fekete óriás úgy két hónap múlva új gazdához kerül...
Megvagyok. Állok segítség nélkül és lépni is megy. Ez jó. A ruhámról csak kicsit kell lesepernem a koszt, a nagy része meg sem tapadt rajta. Emberi stílus, de tündér anyag. Aki a természetben él, annak elkelnek az ilyen trükkök a kelméhez. Lassan ismét a vadászra nézek, keresve a tekintetében a választ jó néhány ki nem mondott kérdésre. És valahogy megnyugtat, amit látok. Nincs benne semmilyen szexuális érdeklődés, csak némi kíváncsiság, aggodalom valamint... zavar? Megeshet. Nem én vagyok a legmagasabb lény, gyakorlatilag simán fölém tornyosul ő, ezt ebből a távolságból is ki tudom találni. Akár indulhatunk is. Floki póráza ismét a kezemben van, ő jó húsz centire a lábamtól vár startra kész állapotban, most már csak az a kérdés, a vadász még mindig vissza-e akar kísérni. Technikailag én sem igent, sem nemet nem mondtam még eddig az ajánlatára. Ez részemről hallgatólagos beleegyezés, de hogy ki fogadja el? Nem tudom...
Már éppen nyitnám a számat, amikor valami a helyére kattan. Újra végig nézek rajta. Kék szemek, barna haj. Magas. Íjat és nyilat használ. Semmi érdeklődés. Mert a férfiakat szereti, pontosabban egyet. Magnust. Ez a kapcsolat pletyka hullámot indított még az alvilágban is. - Te vagy Alexander Lightwood? - a hangerő nem változik, de ez a kérdés sokkal közvetlenebb, mint eddig bármi tőlem. Remélem igazam van. Alexander soha semilyen nő iránt nem érdeklődött. Ő nem vesz bátorításnak félreértelmezett és nem létező gesztusokat nőktől.
Alexander Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
の jace, my parabatai
Tartózkodási hely :
の edom
foglalkozás :
の official demon hunter
Karaktered arca :
の matthew daddario
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

just here to help you
to crysalis
- Igen.. Visszakísérni.. Már, ha nem bánod. - Mindkettőnknek egyszerűbb lenne a helyzet, de persze a társaságomat nem erőszakolhatom rá. Ahogyan senkire sem bármennyire is szeretném magamat néha rátapasztani egy másik személyre. Bár néha pont annyira akarok távol lenni és teret kapni, kész buborékot vonni magam köré, hogy senki ne érthesse a gondolataimat és az érzéseimet, hiszen néha még számomra is kegyetlenül zavaros minden. Mégis egyetlen állandó és biztos dolog van az életemben, ami teljesen szilárd talajon pihen az pedig nem is lehet az enyém. Vagy már nem az enyém.. Talán egykor majd újra enyém lehet, de addigra nem más, mint keserédes emlékek melegágya.
- Tudok esetleg segíteni valamiben? - Valahogy úgy érzem, hogy fel kell ajánlanom a segítségemet, ahogyan figyelem, hogy a kutyára támaszkodva próbálja visszanyerni egyensúlyát és újra talpra küzdenie magát. Nem tudom, hogy mi lehet a gond, talán megsérült? Bár nem úgy tűnik, de néha akkor hordozzuk a legnagyobb nyílt sebeket magunkon, amikor azt senki más nem látja.
Tényleg nem akarom megrémiszteni és azért a kutya még mindig visszatart annyira, hogy ne közeledjek feleslegesen, mégis minden idegszálam megfeszülve figyeli, hogy mikor lesz szüksége segítségre és talán még azt is megkockáztatnám, hogy kutyalakoma legyek. Sosem voltak a kedvenceim a tündérek, sőt ha tehetem kerülöm őket, de ő valahogy szinte már túlságosan is furcsa módon ártatlannak tűnik. Mint, aki nem is tartozik ahhoz az áskálódó, kétszínű néphez amelyhez hozzáköti az ereiben csörgedező vére.
||remélem használható.
Crysalis Lythe
❖ Tündér udvarhölgy

avatar
Tartózkodási hely :
Természet
foglalkozás :
Kutyák
Karaktered arca :
Maria Amanda
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Hy Alec!
Please be careful!


Az állatok jobb társak, mint az emberek. Nem hittem volna, hogy egy vadásztól fogom életem legfontosabb elvét újra hallani. Ő mégis kimondta. Ezen halványan elmosolyodom akaratlanul is. Igaza van, nagyon is. Az állatok és az ösztönös viselkedésük olyasmi, amit könnyen meg lehet érteni és logikusan kikövetkeztetni. Az emberek sokkal sunyibbak, minden mosoly mögött rejtőzhet árulás és a törődés sokszor kínzást rejt magába. Ezt már megtapasztaltam számtalan alkalommal, és majdnem tönkre is tett az élmény. Majdnem. Segítséggel, de ismét képes vagyok felállni és tovább menni, ebben pedig a legnagyobb támogatást számomra a kutyáim nyújtják. Az ő türelmük és tanulékonyságuk olyasmi, amit egy ember szerű lénytől nem várhatok el. És nem is bízom benne, hogy megkaphatom. Sokan azt hiszik, a hosszú élet egy áldás. Pedig átok, amikor az ember lánya együtt kell hogy éljen az emlékeivel és sérüléseivel. Magányos, megértés nélküli és rideg sors ez, amelyet könnyen büntetésnek is fel lehet fogni. Vagy ajándékként a megfelelő társsal. Számomra az utóbbi nem létezik...
- Vissza kísérni? - a hangomban nem kis meglepődés van, miközben az árnyvadászt figyelem. Ők nem ilyen kedvesek. Nem törődnek azokkal a tündérekkel általában, akiket nem ágyasnak választanak, vagy nem akarnak meggyilkolni. Nem találok értelmet az ajánlatában elsőre, másodikra viszont tisztább. Ha ezt ajánlja, akkor vagy megtéveszteni akar, vagy tényleg kijuttatni az emberi világból minden féle újabb konfliktus nélkül. Az első nem olyasmi, amit ne tudnék elviselni. Tudom milyen a börtön, milyen egy arany kalitka, azoknál a halál sem rosszabb. A második? Örülnék neki, azonnal indulnék is szívem szerint. Nálam mégsem a szívem határoz sok esetben. - Vissza akarok menni Tündérföldére, ... - nem a világomba, mert még mindig félig élek csak ott, életem másik felét pedig tévelygek. - ... amint képes leszek rá - teszem hozzá óvatosan formálva a szavakat, éppen elég hangerővel ahhoz, hogy hallja és egyből le is sütöm a szemeimet. Mégis hány másik tündér van? Százak. Ebből mennyi mozgáskorlátozott? Egyedül én. Én vagyok az, akinek a teste a legnagyobb börtön, amelyben csak élhet. - Szükségem van pár pillanatra - teszem hozzá, miközben óvatosan húzom magam alá szinte a lábaimat, majd jelzek Flokinak, hogy üljön fel és a nyakában kapaszkodom meg. A második jelre feláll és a kezemet húzza magával, így lassan a súly ismét a lábaimra nehezedik. Csak lassan, fokozatosan kell csinálnom, ha nem akarok visszazuhanni a földre. Majdnem egy percbe telik, hogy elég biztosan és egyenesen álljak ahhoz, hogy egyetlen lépést is megkockáztassak. És akkor sem engedem el a kutya hátát, aki türelmesen vár. Igen, én képzem ki a legjobb kutyákat a környéken. Alvilági vagyok és sérült, amelyik mellém kerül, azonnal szokni kezdi, milyen, amikor minden helyzetben ügyelnie kell a gazdájára. Hebrencseknek nincs helye mellettem...
Alexander Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
の jace, my parabatai
Tartózkodási hely :
の edom
foglalkozás :
の official demon hunter
Karaktered arca :
の matthew daddario
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

just here to help you
to crysalis
- Mondjuk meg tudom érteni... Néha az állatok sokkal jobb társak és egyszerűbbek is, mint egy ember. - Könnyebben ki lehet igazodni egy állaton az már biztos. Bár sosem volt kifejezetten állatom, de már volt lehetőségem találkozni eggyel-kettővel. Meg arról ne is beszéljünk, hogy Magnus-nál kész macskagyülekezet van, de ezen egyáltalán nem lepődöm meg. Meg szeretem őket. Sunyik, de azért a maguk módján szerethetőek. Nem mondhatom azt hiszem így azt, hogy kutyás típus lennék főleg nem ezt az óriásit figyelve, meg hát azért inkább szeretem a kis dörgölőző macskákat.. Meg aztán van egy nagy macska is, akit szívem szerint mindig közel tartanék magamhoz, de a sors kegyetlenül közénk áll. De túlságosan is elkalandoztam. Mégis tudom, hogy ez nem igazán nevezhető elkalandozásnak, mert minden egyes pillanatban velem van a hiányérzet, amelyet egyedül Magnus pótolhat, hiszen minden porcikám szenved nélküle, sóvárog utána, teljesen reménytelenül.
- Ha gondolod, akkor nagyon szívesen visszakísérlek titeket.. Hogy elkerüljük a kellemetlen helyzeteket. - Őszintén ajánlom fel a segítségemet, hiszen egyrészt neki is láthatóan kényelmeseb lenne visszajutni tündérföldére még egy apró incidens nélkül, illetve én is nyugodtabb lennék valamivel, ha tudnám, hogy senkit nem néz vacsorának az a hatalmas eb. A démonok világában és a hozzájuk kapcsolódó történelemben, történetekben otthon vagyok, de ami az állatokat illeti annyira sosem merültem el benne, de azt hiszem már láttam egy-két nagyobb termetű állatott közvetve, de még sosem volt szerencsém eggyel sem találkozni személyesen.
- Szóval.. Mit szólsz? - Nem tudom, hogy fél-e tőlem, de az egyszer biztos, hogy kényelmesebbnek érzi a távolságot, amely kettőnk között van én pedig nem akarok a személyes terébe galád módon berontani így inkább csak várom a válaszát és figyelem őt, de a tekintetem még mindig inkább a hatalmas kutyát kémleli, mintsem a mellette-rajta elhelyezkedő szőke tündért.
||remélem használható.
Crysalis Lythe
❖ Tündér udvarhölgy

avatar
Tartózkodási hely :
Természet
foglalkozás :
Kutyák
Karaktered arca :
Maria Amanda
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Hy Alec!
Please be careful!


Leengedte az íjat. Már nem feszíti, sőt, a nyíl a többi mellé kerül a tegezbe, miközben a kutya szőrébe merülve figyelem a mozdulatait. Hatott az érvelésem, már nem nézi eltávolítandó problémának Flokit. A kutyám biztonságban van, legalábbis ma. Át kell vele vennem, hogy mit tehet meg és mit nem az emberi világban, ha nem akarok bajba kerülni megint. Ugyanakkor kiengedek. Nem sokat, de az idegeim már nincsenek olyan pattanásig feszítve, mint korábban voltak. És van időm megrettenni helyette. Ez nálam egy reflex, valahogy a férfiak, akik észre is vesznek, nincsenek rám jó hatással. Amíg rám sem pillantanak vagy az állataim foglalják le őket, addig minden rendben van. Úgy tűnik még a szőrmókjaimra irányuló önvédelmi ösztöneim is működnek, de most, hogy ezzel is leszámoltam, mert nem akarja az árnyvadász lelőni az egyiket, egyszerűen visszatér a régi szorongás. Mert férfi és észrevett. A tekintetétől is viszket a bőröm, ezer és egy hangya szánkázik rajta, legszívesebben azonnal vakarózni kezdenék, meg eltakarnám magamat. Floki is érzékeli, még nyugodtabban fekszik, közelebb bújik hozzám és amennyire csak tudok, a dús, fekete bundába mélyednek a kezeim és a testem is. Nem vagyok nehéz, tudom, hogy elbír engem, ráadásul még mindig a földön ülök. Egyszerűen kell az érintése, még ha a beton is az, amit érzek. A legtöbb tündérrel szemben már nem vagyok félénk,  boszorkánymesterek és farkasok sem rémítenek halálra, de a többi faj? Egy vadász? Olyan, mintha jeges vízbe dobnának és nem engednék, hogy kijussak. Közel van a kontrollálhatatlan remegés is. Mégsem kap el, és percekig csak figyelem, hallgatom, próbálva kitalálva, miért van ez. Az ösztöneim jók, tudják, mikor kell aggódnom, de most egy sem jelez túltöltéssel. Végig nézem a vadászt, óvatosan vizsgálom meg minden rézletét, a cipőjétől kezdve, a nadrágon és a felsőt át, végül az arcáig érve. Nem arckifejezések miatt van ez, egy mosoly mögött számtalan dolog rejtőzhet. Inkább a tekintete, a kutyát figyeli, nem az arcomat. Fekete ruhában és a szőrme mellett a testemből nem sokat láthat, de az arcom és a hajam kirí a többi közül. Még sincs sehol az éhes figyelem. Ő... vele valami más.
- Jó ideje képzek már ki állatokat, de nem olyan régóta adom őket a földre is... Jövök, amikor kell, hogy elismerjék őket a mondém felkészítők - akiknél a kutyákat havonta egyszer elő kell állítani, hogy megállapítható legyen, haladt-e eleget a fejlődésük, készen állnak-e már, hogy új gazda mellett munka kutyaként éljék le az életüket. A nevelő feladata megtanítani az állatnak, amit az előző gyakorlaton mutattak, majd prezentálni, utána pedig végig nézni az új feladatokat és adaptálni. Az elején az egész csak játék, gyakorlatilag a munkakutyák sorsa már két-három hetes korukra el van döntve, de utána is elfogadják egy ideig a kölykök szeleburdi viselkedését. Később viszont már kíméletlenül le van tiltva minden fajta hebrencs viselkedés, mert őket nem erre használják. Pontosan ezért tilos a simogatásuk is. Az egyetlen, akitől elfogadhatják, az a gazdájuk a jövőben és ez segít nekik az alkalmazkodásban is egy másik lényhez, mint aki felkészítette őket. Az én állataim ráadásul még az árnyvilággal szemben is nyugodtak maradnak, amivel a legjobbakká válnak a csoportjukban...
- Igen, oda tartottam vissza... - amikor is Floki jelezte, hogy valami gond van az egyik járókelővel és segítségre lesz szüksége. Utána már nem mehettek a parkon át, túlságosan magunkra vontuk a figyelmet, így maradt a sikátorok sora. Hosszabb út, megterhelőbb a lábamnak, de mire az átjáróhoz érünk, senki nem fog felismerni minket újra és a távozásunk is minimális feltűnést kelt csak. Floki pedig fürödhet egy jót. A fajtája büszke képviselőjeként ugyanis még mindig nagyon oda van a vízért és ha rajta múlik, ebben a melegben órákig ki sem jön a legközelebbi tóból. Tündérföldén pedig számolatlanul vannak kisebb-nagyobb vízforrások, az állataim kényelmének szolgálatába állítani egyet nem probléma.
A vadász még mindig itt van. Vajon miattam jött, mert valaki jelentette az árnyvilágból a konfliktust. Vagy csak erre járt véletlenül? Olyan jó lenne tudni. Segítene nekem az információ. Csak éppen... kérdezni nem akarom. Szóval semmiképp sem szeretném. A kérdés az érdeklődés jele és félreérthető. A kérdés azt jelenti, maradni akarok, amíg a választ meg nem kapom, ami nem igaz. Maradok, mert maradnom kell. Nem vagyok elég jó idegi állapotban a további sétához és még percekig nem is leszek. Sem a tömeg, sem a magányos férfi nem az én jólétemet szolgálja. Zavaros ez az egész. Elszigetelten gyógyulok, de még nehezebb kezelni az új ingereket is. Szabadon a világ temet maga alá. Mi erre a jó megoldás? Mi az egészséges megoldás? Mivel lehetek jobban? Halk sóhajjal engedem el magamat egy pillanatra még, mielőtt a kezem a földre támasztanám és felnyomnám a felsőtestemet ülő pozícióba. A csípőm, combom nem mozdul helyzetileg, csak ismét függőlegesbe kerülök és egy tipikus mozdulattal eligazgatom a szoknyámat is a behúzott lábaim felett, hogy egészen biztosan ne mutassanak semmit a cipőből. Hiányzik Leo. Az a kutya pontosan tudja, hogy akaratlanul is mindig igazgatom az anyagot és rendszeresen a ruhámra fekszik, amivel megakadályozza a kutakodó tekinteteket a további vizsgálódásban és a reflex szerű mozdulataimat simogatássá alakítja. És kellene még egy kutya, aki nagyobb mint a kis spicc. Mondjuk Lady. Egy husky azért elég hatásos, főleg, hogy ő tényleg az enyém...

// nem a legjobb írásom, lelkizős, karakter jellem kereső, remélem azért lehet vele valamit kezdeni
Alexander Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
の jace, my parabatai
Tartózkodási hely :
の edom
foglalkozás :
の official demon hunter
Karaktered arca :
の matthew daddario
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

just here to help you
to crysalis
Egy apróságnak indult az egész azért is mozdultam ki az intézetből erre pedig egy nagy termetes kutyával találom szembe magam és mellette egy tündérrel, de mintha egyikük sem kívánna megtámadni. Bár a kutyában szerintem simán benne lenne, hogy unalmában megegyen valakit reggelire.
A kezemet egyszerűen csak zsebembe süllyesztem, ahogy figyelem, hogy milyen tökéletes harmóniában vannak egymással.
- Ezt én megértem, de manapság a mondének még a levegőtől is félnek, legszívesebben az összes legyet halálos ellenségükké kiáltanák a kutya termete pedig nem játszik éppen közre abban, hogy bizalmat gerjesszen. - Nem egy hírt olvastam már arról, hogy a mondéneket kutyák támadták meg. Bár voltak ezen esetek között démonok is, amelyek kutya formában fogyasztották el áldozataikat, de ettől függetlenül tényleg előfordult, hogy egy-egy megvadult állat igen is az ember életét követelte. Ez természetesen többnyire a gazdán múlik, de ez az állat láthatóan jó kezekben van. Azonban bárki félreérthet egy apró jelet egy ilyen termetes állattól és veheti azt halálos fenyegetésnek.
- Ez igazán nagylelkű dolog.. Mégis mióta foglalkozol ezzel? Gyakran jársz át a mondén világba? - Elég kevés tündérrel volt lehetőségem megismerkedni, de az igazság az,hogy egyik sem kifejezetten volt kedvemre. Az egyikük Meliorn, aki a húgommal kavart, ami miatt szinte automatikusan megkapta az unszimpatikus jelzőt még csak kérnie sem kellett igazából. Aztán pedig ott van a Seelie Queen, aki szintén nem lopta be magát a szívembe a legutóbbi húzásával, amikor egy apró álcának köszönhetően szembesített a legnagyobb félelmemmel az öregedéssel, az elmúlással, amiről azt hittem az egyetlen oka lehet a kapcsolatunk végének Magnus-sal, de a paranoiám már jóval előbb szétszakította mindazt, ami kettőnk között volt, mint amit az időnek lehetősége lett volna.
- Tündérföldén élsz ugye? - Talán jobb lenne, ha visszamenne oda a kutyussal, míg készen nem áll, bár az igazság az, hogy néha azt hiszem nekik is kellenek élő helyzetek, amelyekben felmérhetőek a hibáik, hiszen mi sem voltunk mindig tökéletesek Jace-ékkel. Bár könnyedén idomultunk egymáshoz az már más kérdés volt, hogy egy kívülállóhoz miként viszonyultunk.
||remélem használható.
Crysalis Lythe
❖ Tündér udvarhölgy

avatar
Tartózkodási hely :
Természet
foglalkozás :
Kutyák
Karaktered arca :
Maria Amanda
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Hy Alec!
Please be careful!


Elvesztem. Teljesen. A vadász a sikátor végében minden érzékével engem és a kutyát figyeli, várja, hogy támadjuk és nem tudom, miért. Én nem vagyok jó a saját erőm irányításában sem, ezért nem használom és ezt a legtöbben ösztönösen megérzik. Nyuszi vagyok, na. A kutya pedig parancsra feküdt le olyan pózban, ahonnan nem könnyen ugrik fel és lendül támadásba. Meg ezt a parancsot nem is ismeri, segítő kutyát képezek, nem rendőrségit. Még egy vörös keresztes nyakörv is van rajta, hogy ezzel mindenki tisztában legyen. Technikailag az egyetlen fenyegetőbb benne a testmérete, de hát még mindig fekszik. Nem véletlenül irtottam ki a fenyegetés és a támadás legkisebb jelét is, nem akarom kockáztatni, hogy megsérüljön. Akkor mégis mit láthat még, ami miatt az íjat készenlétben tartja?
Attól, hogy nem szeretem a fegyvereket, még van jó néhányról ismeretem és láttam már bemutatókat a használatáról. Az az íj még támadásra kész állapotban van az én szememben. És nyilván nem csak ott lenne. Túl messze áll tőlem, hogy pontosan meg tudjam mondani, mire figyel, kit tart kettőnk közül a nagyobb rizikónak. Legyen, akkor változtatunk, megint. A kezemet végig húzom a földön, kicsit koszos, de ez nem zavar, Floki pedig követi és mellém mászik. Hozzám simul, én pedig kissé rádőlök a hátára. A bunda miatt nagyobbnak néz ki, mint amekkora valójában, így szinte elrejt engem is a fekete szőrzet, miközben átölelem. Most már csak akkor tudna támadni, ha közben engem ledob magáról...
- Ha nem állja útját, a férfi pár lépéssel később összeesik és akár a fejét is betörhette volna a betonon. Rohamjelző kutya, alapfeladata megvédeni a sérüléstől a mondémeket - suttogom számára viszonylag csendesen. Azt elismerem, hogy tanulnia kell, mert az ugatás és a fűre terelés nem éppen díjnyertes módszerek, de mint mondtam, ő elvileg epilepsziára lesz felkészítve, ahol kell a nagy testű állat, hogy védje a gazdája fejét. Véletlenül tanulta meg egy másik védencemtől az inzulinsokk illatát és amint biztonságosabb helyre terelte a férfit, jelezte is nekem a bajt. Az epilepszia jelző kutyáknak lefeküdni kell a gazda mellé, a cukrosnak nyalogatnia a kezét. Nem akarom, hogy bármi baja legyen miatta Flokinak. Az én hibám volt, hogy hagytam a másik kutyát figyelni, én nem neveltem jól. - Igen, ő egy átlagos termetű újfunlandi, senkit nem tudna bántani. Egyszerűen túl okos terápiás kutyának, így ki akartam képezni és olyannak adni, akinek nagy szüksége van rá - suttogom, miközben a kezemmel nem simítok végig a kutya bundáján. Ő nem simogatásra van, nem is tehetem ezt vele. Csak így tanulja meg, mi a feladata. A gazdája akár teljes súlyával ránehezedhet, ha úgy esik el, és bírnia kell. Szüksége lehet segítségre a felálláshoz, így a nyakba csimpaszkodás vagy a támasz keresés is oké. Hozzá bújni? Belefér. Kedvtelésből simogatni a hátát, vakargatni a fülét? Szó sem lehet róla...
Alexander Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
の jace, my parabatai
Tartózkodási hely :
の edom
foglalkozás :
の official demon hunter
Karaktered arca :
の matthew daddario
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

just here to help you
to crysalis
Egy szimpla zavargás nem hozhat túl sok mindent a nyakamba remélhetőleg, mert már amúgy sem szabadna elméletben kimásznom az intézet falai közül, amelyek egyre nyomasztóbbak, de ugyanakkor védelmet is nyújtanak a sajátos gondolataimmal szemben és a problémáim terheit nem kell magammal cipelnem addig sem, amíg a szívemet teljesen kikapcsoltam. Most is a küldetésre igyekszem az összes figyelmem fordítani és nem engedem semminek, hogy előtérbe kússzon, vagy megzavarhasson, mert nem hiszem, hogy egy apró gondolatfoszlánynál megállna, sokkal inkább darabokra szaggatna újra meg újra annak reményében, hogy egyszer majd nem állok többet fel.
A sikátorba érve próbálom a szándékaimat a lehető legbarátságosabbnak betudni, habár már maga az, hogy a biztonság kedvéért felfegyverkezve érkeztem, hiszen sosem tudhatjuk, hogy mégis mi vár ránk az utcán éppen az ellenkezőjéről tanúskodik azt hiszem.
Azonban a látvány, ami a szemeim elé került az minden volt csak az nem, amire számítottam. Egy hatalmas majdnem azt mondanám, hogy medve méretű kutya és mellette egy törékenynek tűnő kis tündér. A tekintetem a kettősük között ugrál zavarodottan s, mikor a termetes állat helyet foglal egy kicsit megkönnyebbülök, habár még így sem veszített a kisugárzásból, ami csak azt sugallja, hogy pillanatok alatt darabokra téphet. Láttam már démonokat, egyik csúnyább, mint a másik és nagyok is... De amikor egy aranyos szőrmók rejteget magában egy ilyen fenevadat.. Mondanám, hogy ott vannak a vérfarkasok, de a legtöbben mindig jobban szeretik az állatokat, mint az embereket.. Könnyebben elviselhetőek. Talán, mert nem beszélnek. Legalábbis nem mindig érthetően. Mert azért elég okosak ahhoz, hogy lekommunikálják a maguk dolgait. Erre tökéletes példa a szeszélyes macska Church, aki az intézet minden pontját úgy ismeri már, mintha csak egy térkép lenne elrejtve a bundája alatt.
- Nem azért vagyok itt, hogy bárki életének is véget vessek. A kis.. Szóval a drága barátod attól még elég nagy zavart okozott. Bár ez az ő termetében nézve eléggé.. Átlagos, nem? - Nem szeretném, hogy fenyegetve érezze magát részben azért, mert látva, hogy milyen könnyedén szót fogad neki a kutya egyetlen egy rossz lépésemnek köszönhetően előbb lennék darabokra szaggatva, mintsem lépni tudjak bármit is.
||remélem használható.
Crysalis Lythe
❖ Tündér udvarhölgy

avatar
Tartózkodási hely :
Természet
foglalkozás :
Kutyák
Karaktered arca :
Maria Amanda
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Hy Alec!
Please be careful!


Epilepszia. Egy neurológiai betegség, amely rohamokkal jár. Az agyban lejátszódó elektromos hatására változatos, pár másodperces hatásszünettől percekig tartó görcsrohamokig bármi előfordulhat. Az egyik legrégebbi ismert betegség, amelynek kiváltó okai között szerepel az ikerterhességtől, a szülés közbeni oxigénhiányon át, a gyermekkori betegségekig sok minden, mellé pedig a genetikai hajlam és elvonási tünetek is könnyedén előhozhatják. Még én is hallottam róla, mint nyavalyatörés még Kínában is jól ismerték az orvosok és ők sem tudták a tűikkel és gyógynövény teáikkal megfékezni. Ha jól értettem a szórólapot, akkor ma sincs rá teljesen megoldás, ahhoz túl sok komplikált agyi folyamatot kellene leállítani még a tényleges roham kialakulása előtt. Ellenben az utóbbi években igencsak elterjedtek a speciális, nagy testű kutyák, akiket ki lehet képezni a roham előrejelzésére és esetenként a páciens egészségi állapotának megóvására is. Egy újabb eset, amikor igenis a segítő kutya a legjobb társ, akit csak kaphatsz. Én pedig még soha nem utasítottam vissza olyan kihívást, ahol az állatnevelési képességeimre voltak kíváncsiak. Ráadásul egy ideje már nem dolgoztam nagy testű kutyákkal sem, mióta a legtöbb vakvezető a németjuhász, labrador, golden retriever és schnautzer kategóriából kerül ki, azok könnyebb városi tarthatósága miatt. Ők nem múlnak felül engem súlyban, de pontosan ezért nem is alkalmasak olyan jól kivédeni egy sérülést. Floki ellenben egy hetven kilós újfunlandi, és a bundájánál csak a szíve nagyobb, amelyet meg is mutat minden egyes alkalommal, amikor bemerészkedek vele az emberi világba, hogy ellenőrizzék a haladását a kutyakiképző terepen. Ugyan én gyakorlatilag a rohamok jelzésére készítettem fel, de emellé úgy tűnik, minden másra is reagál, amit veszélyesnek gondol, teszem azt az egyedül hagyott kisgyermekre, fuldokló felnőttre vagy mint most, haza úton a rosszullétes cukorbetegre, aki körül hatalmas patáliát csapott. Látszik, hogy az időmből kitelik több kutya párhuzamos képzése is saját és idegenek segítésére, mert ezt nem neki mutattam be. Mindegy, a hangja elég volt, hogy magunk köré vonzza az embereket, akik azonnal hívtak mentőt a rosszullétes férfi mellé és még azt is meg tudták mondani, mi a baj. Nekem viszont érvényes emberi papírok híján nem volt kedvem megvárni, amíg felbukkannak, helyette elvezettem a kutyát, be az utcáról egy közeli sikátorba, amely rövidítés a central park és az átjáró felé. Persze csak az utca feléig jutottam, mielőtt rajtam is erőt vett a tömegiszonyom és meg kellett állnom, hogy kifújjam magamat. A legtöbbeket nem érdekelt persze, ki a kutya gazdája, de pár arra járó zavaróan érdeklődött felém és ha nincs Floki állandó morgása, egészen biztosan nem állnak meg a bámulásnál. Libabőrös lett az egész testem az érzéstől, hogy a szemükkel már régen levetkőztettek és azt képzelik el, hogyan néznék ki alattuk. Én pedig egészen biztos vagyok benne, hogy a fantázia jobb mint a valóság, ahol a félelemtől remegve, lehunyt szemmel és elszabadult mágiával küzdenék a legkisebb érintés ellen is, persze csak azután, hogy eltávolították a kutyát az útból. Hirtelen ez túl sok volt, pedig alkonyatkor már nincsenek is olyan sokan az utcán nyáron. A térdeim végül mégis feladják, Floki hátát használom támasztéknak, ahogy lassan leereszkedem a földre és hagyom, hogy a remegés végig fusson rajtam. A kutya nyakát karolom át, az ő stabil légzése és jelenléte segít, hogy a saját pánikom mérséklődni kezdjen. Lehet, hogy ez nem tündérfölde, de ő figyel, így van időm összeomolni és magamhoz térni, mielőtt folytatnám az utat. Hogy mocskos a beton és hideg? Egyik sem zavar, nem lesz nyoma, ha felállok. Most azonban kell nekem a hűvössége és a stabil talaj.
A tömeg nincs rám jó hatással, idegessé tesz, amikor körém csoportosul. Olyan mértékben, hogy amíg nem nyugszom meg eléggé hozzá, fel sem tűnik a fájdalom a lábamban. Ma már többet sétáltam, mint akartam és egy ideig próbáltam sietni is, ez megbosszulja magát. Tűszúrások, lüktetés, amint felállok, sántítás is lesz mellé. Egyik sem új, de már kezdtem egészen hozzászokni, hogy speciális cipőben nagyrészt észrevehetetlen a gyengeségem...
A jelzés egyértelmű, valaki utánunk jött a sikátorba. De nem ember, nem egyike a segíteni akaró halandóknak. Árnyvadász. Még ebből a távolságból is jól kivehetőek a fegyverei és a rúnák a ruhája pereme felett. Ő pedig nem jön ide ok nélkül. Mondjon bármit is.
- A kutya sem bántotta a mondémet. A férfi cukorbeteg, megérezte a változást a vérében még mielőtt elájult, figyelmeztetni próbálta. Kiképzés alatt van, tette, amit tanult, ezért ne vess véget az életének - szólalok meg óvatosan, miközben elengedem Floki nyakát és helyette kétszer a pofája oldalát paskolom meg, nem sokkal az orra mögött. Majd ahogy elhúzom előtte a tenyeremet, ő követni kezdi és végül pontosan ott fekszik le a földre, ahol én megérintem a talajt. Hatalmas, fekete szőrgombóc, de most mind a négy mancsa tökéletes szinkronban, hasa az utca talaján, még a fejét is az én tenyerembe helyezi. Innen másodpercekbe telik a támadó pozíció felvétele is, nem még bárki felé igazából megindulni. Ő csak segített, nem bánt senkit. Nem veszélyes, egy cseppet sem. Most is úgy helyezkedik, ahogy parancsolom, pedig látszik rajta, hogy hozzám akar simulni. Érzi, hogy ideges vagyok és segítene. Mégis a parancsot követi. Ezért nem lehet minden kutya segítőnek nevelhető, csak kevés mond ellent az ösztöneinek. Utána is évekig tart a teljes oktatása. Flokinak sikerült.
Alexander Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
の jace, my parabatai
Tartózkodási hely :
の edom
foglalkozás :
の official demon hunter
Karaktered arca :
の matthew daddario
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

just here to help you
to crysalis
Az utóbbi időben nem mondhatnám, hogy különösebben kimozdultam volna. Igazából nem is volt ingerem arra, hogy nagyon az intézeten kívül mozogjak még kaját is inkább rendeltem és kávét pedig már szinte vénásan adagoltam, ahogyan a papírhalmaz felett görnyedtem. Sosem vágytam igazán erre, hogy mindenki tőlem várja a megváltást, hogy én legyen az intézet feje még mindig nehezemre esik elhinni, hogy egyáltalán megbíztak egy ilyen feladattal. De az egyszer biztos, hogy nem azért kaptam meg ezt a pozíciót, mert olyan szép a mosolyom, meg a két szép szememért, hanem közrejátszott benne a Lightwood név is, meg annak egyik, vagy esetleg két képviselője, akik mindennél jobban szeretnék eltörölni a múlt hibáit és felvirágoztatni a nevünket.
Mondhatni hetek óta először lépem át az intézet küszöbét és szinte már furcsa kellemességgel járja át a tüdőmet a friss levegő, ami kavarodik a város szennyezett közegével is. Hiszen nem éppen itt kellene kirándulni, hogy kitisztítsuk a gondolatainkat, a tüdőnket, azt valahol messze a városi nyüzsgéstől kell megejteni. Mert itt a gyengébb immunrendszerrel rendelkezők még a végén összeszednek valami betegséget, ha idelátogatnak.
Még két fővel az oldalamon indultunk el, hiszen jelentést kaptunk egy zavargásról, amihez kapcsolódhat egy tündér is. A területre érkezve szétszéledtünk, hiszen nem tűnik olyan vészes akciónak, meg aztán egyikünket sem kell komolyabban félteni. Az íjam könnyedén pihent a vállamon, ahogy sétáltam a tudatlan mondénok között, akik semmit sem láttak belőlem. Néha legszívesebben nem csak a mondénok elől szívódnék így fel, de arra még azt hiszem Clary sem talált fel rúnát. Pedig határozottan szívesen venném igénybe olykor-olykor. Bár azért az irodába zárkózva is megvolt a magam magánya, szóval nincs okom panaszra.
Hamarosan egy nagyobb tömeg kerül a szemeim elé, amely valamennyire azt mutatja, hogy jó úton járok, de még koránt sem biztos, viszont inkább a tömeget elkerülve a sikátor felé tartok, hiszen a szemem sarkából, mintha valami mozgást véltem volna felfedezni. - Nem foglak bántani. - Szólaltam meg, ahogy beljebb léptem a sikátorban, habár a vállamon pihenő íj talán nem éppen ezt sugallta, de azért nem szívesen hagynám magam mögött.
|| egy béna kezdő, azért remélem használható.
Alexander Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
の jace, my parabatai
Tartózkodási hely :
の edom
foglalkozás :
の official demon hunter
Karaktered arca :
の matthew daddario
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

*** couple months ago ***
Ajánlott tartalom

all the stories are true

2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: különlegességek :: Múlt :: lezárt játékok-
Ugrás: