descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
alec & crys の just a little misunderstanding
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Crysalis Lythe
❖ Tündér udvarhölgy

avatar
Tartózkodási hely :
Természet
Hobbi :
Kutyák
Karaktered arca :
Maria Amanda
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Hy Alec!
Please be careful!


Epilepszia. Egy neurológiai betegség, amely rohamokkal jár. Az agyban lejátszódó elektromos hatására változatos, pár másodperces hatásszünettől percekig tartó görcsrohamokig bármi előfordulhat. Az egyik legrégebbi ismert betegség, amelynek kiváltó okai között szerepel az ikerterhességtől, a szülés közbeni oxigénhiányon át, a gyermekkori betegségekig sok minden, mellé pedig a genetikai hajlam és elvonási tünetek is könnyedén előhozhatják. Még én is hallottam róla, mint nyavalyatörés még Kínában is jól ismerték az orvosok és ők sem tudták a tűikkel és gyógynövény teáikkal megfékezni. Ha jól értettem a szórólapot, akkor ma sincs rá teljesen megoldás, ahhoz túl sok komplikált agyi folyamatot kellene leállítani még a tényleges roham kialakulása előtt. Ellenben az utóbbi években igencsak elterjedtek a speciális, nagy testű kutyák, akiket ki lehet képezni a roham előrejelzésére és esetenként a páciens egészségi állapotának megóvására is. Egy újabb eset, amikor igenis a segítő kutya a legjobb társ, akit csak kaphatsz. Én pedig még soha nem utasítottam vissza olyan kihívást, ahol az állatnevelési képességeimre voltak kíváncsiak. Ráadásul egy ideje már nem dolgoztam nagy testű kutyákkal sem, mióta a legtöbb vakvezető a németjuhász, labrador, golden retriever és schnautzer kategóriából kerül ki, azok könnyebb városi tarthatósága miatt. Ők nem múlnak felül engem súlyban, de pontosan ezért nem is alkalmasak olyan jól kivédeni egy sérülést. Floki ellenben egy hetven kilós újfunlandi, és a bundájánál csak a szíve nagyobb, amelyet meg is mutat minden egyes alkalommal, amikor bemerészkedek vele az emberi világba, hogy ellenőrizzék a haladását a kutyakiképző terepen. Ugyan én gyakorlatilag a rohamok jelzésére készítettem fel, de emellé úgy tűnik, minden másra is reagál, amit veszélyesnek gondol, teszem azt az egyedül hagyott kisgyermekre, fuldokló felnőttre vagy mint most, haza úton a rosszullétes cukorbetegre, aki körül hatalmas patáliát csapott. Látszik, hogy az időmből kitelik több kutya párhuzamos képzése is saját és idegenek segítésére, mert ezt nem neki mutattam be. Mindegy, a hangja elég volt, hogy magunk köré vonzza az embereket, akik azonnal hívtak mentőt a rosszullétes férfi mellé és még azt is meg tudták mondani, mi a baj. Nekem viszont érvényes emberi papírok híján nem volt kedvem megvárni, amíg felbukkannak, helyette elvezettem a kutyát, be az utcáról egy közeli sikátorba, amely rövidítés a central park és az átjáró felé. Persze csak az utca feléig jutottam, mielőtt rajtam is erőt vett a tömegiszonyom és meg kellett állnom, hogy kifújjam magamat. A legtöbbeket nem érdekelt persze, ki a kutya gazdája, de pár arra járó zavaróan érdeklődött felém és ha nincs Floki állandó morgása, egészen biztosan nem állnak meg a bámulásnál. Libabőrös lett az egész testem az érzéstől, hogy a szemükkel már régen levetkőztettek és azt képzelik el, hogyan néznék ki alattuk. Én pedig egészen biztos vagyok benne, hogy a fantázia jobb mint a valóság, ahol a félelemtől remegve, lehunyt szemmel és elszabadult mágiával küzdenék a legkisebb érintés ellen is, persze csak azután, hogy eltávolították a kutyát az útból. Hirtelen ez túl sok volt, pedig alkonyatkor már nincsenek is olyan sokan az utcán nyáron. A térdeim végül mégis feladják, Floki hátát használom támasztéknak, ahogy lassan leereszkedem a földre és hagyom, hogy a remegés végig fusson rajtam. A kutya nyakát karolom át, az ő stabil légzése és jelenléte segít, hogy a saját pánikom mérséklődni kezdjen. Lehet, hogy ez nem tündérfölde, de ő figyel, így van időm összeomolni és magamhoz térni, mielőtt folytatnám az utat. Hogy mocskos a beton és hideg? Egyik sem zavar, nem lesz nyoma, ha felállok. Most azonban kell nekem a hűvössége és a stabil talaj.
A tömeg nincs rám jó hatással, idegessé tesz, amikor körém csoportosul. Olyan mértékben, hogy amíg nem nyugszom meg eléggé hozzá, fel sem tűnik a fájdalom a lábamban. Ma már többet sétáltam, mint akartam és egy ideig próbáltam sietni is, ez megbosszulja magát. Tűszúrások, lüktetés, amint felállok, sántítás is lesz mellé. Egyik sem új, de már kezdtem egészen hozzászokni, hogy speciális cipőben nagyrészt észrevehetetlen a gyengeségem...
A jelzés egyértelmű, valaki utánunk jött a sikátorba. De nem ember, nem egyike a segíteni akaró halandóknak. Árnyvadász. Még ebből a távolságból is jól kivehetőek a fegyverei és a rúnák a ruhája pereme felett. Ő pedig nem jön ide ok nélkül. Mondjon bármit is.
- A kutya sem bántotta a mondémet. A férfi cukorbeteg, megérezte a változást a vérében még mielőtt elájult, figyelmeztetni próbálta. Kiképzés alatt van, tette, amit tanult, ezért ne vess véget az életének - szólalok meg óvatosan, miközben elengedem Floki nyakát és helyette kétszer a pofája oldalát paskolom meg, nem sokkal az orra mögött. Majd ahogy elhúzom előtte a tenyeremet, ő követni kezdi és végül pontosan ott fekszik le a földre, ahol én megérintem a talajt. Hatalmas, fekete szőrgombóc, de most mind a négy mancsa tökéletes szinkronban, hasa az utca talaján, még a fejét is az én tenyerembe helyezi. Innen másodpercekbe telik a támadó pozíció felvétele is, nem még bárki felé igazából megindulni. Ő csak segített, nem bánt senkit. Nem veszélyes, egy cseppet sem. Most is úgy helyezkedik, ahogy parancsolom, pedig látszik rajta, hogy hozzám akar simulni. Érzi, hogy ideges vagyok és segítene. Mégis a parancsot követi. Ezért nem lehet minden kutya segítőnek nevelhető, csak kevés mond ellent az ösztöneinek. Utána is évekig tart a teljes oktatása. Flokinak sikerült.
Alexander Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
の jace, my parabatai
Tartózkodási hely :
の edom
Hobbi :
の official demon hunter
Karaktered arca :
の matthew daddario
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

just here to help you
to crysalis
Az utóbbi időben nem mondhatnám, hogy különösebben kimozdultam volna. Igazából nem is volt ingerem arra, hogy nagyon az intézeten kívül mozogjak még kaját is inkább rendeltem és kávét pedig már szinte vénásan adagoltam, ahogyan a papírhalmaz felett görnyedtem. Sosem vágytam igazán erre, hogy mindenki tőlem várja a megváltást, hogy én legyen az intézet feje még mindig nehezemre esik elhinni, hogy egyáltalán megbíztak egy ilyen feladattal. De az egyszer biztos, hogy nem azért kaptam meg ezt a pozíciót, mert olyan szép a mosolyom, meg a két szép szememért, hanem közrejátszott benne a Lightwood név is, meg annak egyik, vagy esetleg két képviselője, akik mindennél jobban szeretnék eltörölni a múlt hibáit és felvirágoztatni a nevünket.
Mondhatni hetek óta először lépem át az intézet küszöbét és szinte már furcsa kellemességgel járja át a tüdőmet a friss levegő, ami kavarodik a város szennyezett közegével is. Hiszen nem éppen itt kellene kirándulni, hogy kitisztítsuk a gondolatainkat, a tüdőnket, azt valahol messze a városi nyüzsgéstől kell megejteni. Mert itt a gyengébb immunrendszerrel rendelkezők még a végén összeszednek valami betegséget, ha idelátogatnak.
Még két fővel az oldalamon indultunk el, hiszen jelentést kaptunk egy zavargásról, amihez kapcsolódhat egy tündér is. A területre érkezve szétszéledtünk, hiszen nem tűnik olyan vészes akciónak, meg aztán egyikünket sem kell komolyabban félteni. Az íjam könnyedén pihent a vállamon, ahogy sétáltam a tudatlan mondénok között, akik semmit sem láttak belőlem. Néha legszívesebben nem csak a mondénok elől szívódnék így fel, de arra még azt hiszem Clary sem talált fel rúnát. Pedig határozottan szívesen venném igénybe olykor-olykor. Bár azért az irodába zárkózva is megvolt a magam magánya, szóval nincs okom panaszra.
Hamarosan egy nagyobb tömeg kerül a szemeim elé, amely valamennyire azt mutatja, hogy jó úton járok, de még koránt sem biztos, viszont inkább a tömeget elkerülve a sikátor felé tartok, hiszen a szemem sarkából, mintha valami mozgást véltem volna felfedezni. - Nem foglak bántani. - Szólaltam meg, ahogy beljebb léptem a sikátorban, habár a vállamon pihenő íj talán nem éppen ezt sugallta, de azért nem szívesen hagynám magam mögött.
|| egy béna kezdő, azért remélem használható.
Alexander Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
の jace, my parabatai
Tartózkodási hely :
の edom
Hobbi :
の official demon hunter
Karaktered arca :
の matthew daddario
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

*** couple months ago ***
Ajánlott tartalom

all the stories are true

2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: különlegességek :: Múlt-
Ugrás: