descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Asmodeus & Lilith/ Save me..(rég, rég)
if i cannot move heaven, i will raise hell
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- fagyott játék --
Lilith
❖ Nagyobb démon

avatar
Tartózkodási hely :
Jelenleg retúrjegy nélkül a Földön
Karaktered arca :
Rachel Skarsten
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése



Meglepő helyzet, meglepő a semmi. Mióta létezem, volt mellettem valaki. Egyiket szánták, a másik pedig érkezett és jól tudjuk a sok szövevényes történetből, hogy melyik volt érdekesebb. Nem szeretem az eleve elrendelésnek a gondolatát sem, hiszek szabad akaratban és szabad vágyakban. És nem tetszett, hogy az Atya ezt megpróbálta elnyomni bennem. Sammael viszont elfogadta. Elfogadta, hogy nem cselekszem parancsra, hogy más vagyok és másképp is gondolkodom mint ő. Most pedig nincs. Jó ideje nincs, nem létezik, amibe nem tudok belenyugodni. Keresik nekem, én pedig? A Pokolban maradtam Asmodeus vendégeként. Korábban sosem jutott eszembe ilyesmi, hogy megtörténhet, hogy az az ostoba Mihály egyszerűen leszúrja a fivérét. És mit tett előtte az én baljós tekintetű szőke ex-angyalom? Belökött az átjáróba, ezzel megmentve, de így nem is tudtam segíteni sem neki, nem tudom mi lett a testével, hogy mit tett vele pontosan az arkangyal. Itt maradtam, tudatlanul. Amíg Asmo össze nem szedett és ez majdnem szó szerint így értelmezhető. És Ő, akárcsak a többi néhai angyal, más. Egyszerűen más. A maga nemében pedig lenyűgöző személyiség, bár nála sem feltétlen tudom, hogy mi a következő lépés. Ez pedig magában hordoz egyfajta izgalmat, ami a múló időt is áthatja.
- Szóval tudnék róla. - harapok ajkamba, mert valljuk be ha azt mondaná, hogy nem kívánatos számára többé a jelenlétem engem leginkább cselekvésre sarkallna. Nem az én tisztem behúzott farokkal elkullogni, akkor sem ha jelenleg éppen szívességet tesz nekem. Ó nem, hisz örök küzdő vagyok. A szabályok pedig olyasmik, melyek leginkább karámnak szolgálnak a birkáknak, akik túl ostobák átlépni rajtuk. Én viszont imádom megszegni őket. És nem szeretem a "nem" szót. Tekintetem végigjáratom a férfin, mielőtt rendbehozom magam.
- Sokat segítesz abban, hogy magamra leljek. Hogy nem hagytál romjaimban. Pedig megmondtam, hogy tedd meg. - elmosolyodom, mondom, az ex-angyalok szeretik homlokegyenest az ellenkezőjét tenni annak, amit mondanak, vagyis inkább sajátságosan értelmezni a hallott szavakat. De talán tényleg ennyire szánalmas voltam, vagyis vagyok. De jelenleg éppen tanulok élni Sammael nélkül. Egész létemben részt vett és most..nem érzem már. Viseltem a pecsétjét, volt közöttünk egy különleges metafizikai kötelék, de azóta a nap óta megszűnt. Már nem olyan, mintha egy fonal két végén állnánk mi ketten. Már csak én vagyok. Nélküle. A saját erőmmel, a saját létemmel. Megszűnt bennem és ez az űr hatalmas.
- Ezt én sem értem. Az erőd és a hatalmad megvan. A hét főbűn egyike hozzád köthető. - jelenik meg egy mosoly az arcomon, ó a bujaság, bizony.. - És mégsem szelted le a magad kis területét ebből a tortából. - nézek rá elgondolkodva. Az erőt, az igazit elismerem így az övét is. Nem véletlenül forszírozom a birodalmának kérdését. - Hogy mi ketten? - dőlök hátra, lábaimat keresztbefonva egymáson. Asmodeus és én egy közös birodalom élén. Ez nem is hangzik olyan rosszul. - És hajlandó vagy megtenni az ehhez szükséges dolgokat? - biccentem oldalra a fejem, tanulmányozva a markáns vonásokat. - Hisz ha együtt csináljuk, valóban együtt kell csinálnunk. Meg kell nyitnod magad nekem, ahogy nekem is feléd. És a kettőnk hatalma fogja létrehozni. Biztos, hogy ezt szeretnéd? - kérdezem kíváncsian felcsillanó szemekkel. Hisz ha kételkedik, ha nem akarja igazán, akkor hibázni fogunk. Akkor nem olyan lesz. Félrenézek. Elengedni?Hogyan engedhetném el Sammaelt? Hogyan hihetném el, hogy tényleg nem létezik többé? - Nem tudom, hogyan kell Asmodeus. Nem tudom, hogyan kell nélküle lenni. Ő... - sóhajtok mélyet - mindig velem volt. Ismertem halandóként is. Képtelen vagyok elfogadni a nemlétének tényét. - megrázom a fejem. Pont erről beszélt az imént, hogy össze kellene magam szedni és nem arra várni, hogy Sammael egy szép napon besétál. Hanem meg kellene értenem annak a hideg igazságnak a tényét, hogy nincs többé. És ezen nem tudok változtatni. - Segíts nekem. - hajolok előre - Segíts nekem ezt megtanulni. - végül felállok és odasétálok hozzá, tenyerem az arcára simítom - Tudom, hogy sokat tettél már értem eddig is és nem szép dolog kérni, de most mégis kérlek. Szabadíts meg valahogy ettől a mocsárra hajazó fájdalomtól. Tereld el a figyelmem, fordítsuk az energiáimat valamibe, hogy ne emésszem el önmagam. - hunyom le a szemeimet egy pillanatra, hogy újból ránézhessek - Mutasd meg nekem milyen a világod. Mindenféle alkuk és paktumok nélkül. - vagyis ez egy tiszta kérés, egy kívánság szeretne lenni, nem holmi paktum, amit ő és én kötünk valamilyen érvénnyel. Szükségem van rá, jelenleg óriási nagy szükségem van rá. - De a nemet is elfogadom. - teszem azért hozzá, hisz Asmo nagy hatalmú lény, ilyet pedig nem kérhetek tőle csak úgy.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

To: Lilith
❀ aláfestő: psycho
Mondhatnánk, hogy milyen kedves kis démon vagyok, hiszen egy bajba jutott hölgyemény segítségére siettem – Lilith teljesen szétesett, amióta Sammael eltűnt. Azt rebesgették, hogy meghalt, így hát a nő, minden démon anyja, látszólagosan összeomlott. S hogyan tudnék tükörbe nézni, ha hagynám, hogy egymaga próbálja összeszedegetni önmagát, avagy a szétszórt szilánkjait? Befogadtam. Jó ideje már annak, hogy befogadtam magamhoz és egyáltalán nem zavar. Sőt, valamilyen értelemben még jól is esett, hogy nem voltam egymagam. A társaság mindig jó. S ki kell élvezni. Én pedig a lehető legjobban kiélvezem Lilith társaságát. Egy halvány mosolyra húzódtak az ajkaim, ahogy meghallottam a kérdését. Elpillantottam felé, majd alaposan végigmértem.
- Ha zavarnál, arról már réges-rég tudnál. – Jegyeztem meg, majd a fiatal démon után tekintettem, akit elzavart a démonok anyja. Elmosolyodtam teljesen, majd visszanéztem a nőre.
- Megmondtam, hogy addig maradsz, ameddig szükséges. Ameddig nem szedegeted össze az apró kis darabjaid… - Tettem hozzá halkabban, miközben teljesen felé fordultam. Figyeltem, ahogy beköti a köntösét, s határozottan zavart. Sokkal jobban mutatott rajta az anyag, mikor többet engedett látni a nőből. A kérdései rántottak vissza a merengésemből, s el is gondolkodtatott.
- Saját birodalom? Miért is nem jutott előbb az eszembe? – Pillantottam rá egy mosollyal. – Akár… akár ketten is létrehozhatnánk valamit. A te gondolataidat is jobban el tudnánk terelni. – Tettem hozzá egy kisebb sóhaj után. – Néha az az érzésem, feleslegesen várunk a csodára, arra, hogy Sammael visszatér. Meghalt. El kell engednünk őt. Azaz, legfőképpen neked. – Komoly tekintettel fürkésztem az arcát. Régóta nem hallottunk semmit Sammaelről, így hát a reménykedés már feleslegesnek bizonyult. Lilith azonban túlságosan kötődött ahhoz a démonhoz. Ez nyilvánvaló volt, hiszen miatta volt ilyen állapotban. Szétesett teljesen. Nem volt önmaga. Ezen pedig sürgősen változtatni kellett.
278 words ❀
Lilith
❖ Nagyobb démon

avatar
Tartózkodási hely :
Jelenleg retúrjegy nélkül a Földön
Karaktered arca :
Rachel Skarsten
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése



Az arkangyal megjelenése váratlan volt. Dühe és aurája parázslottak körülötte. Nem csak szavaival kívánt büntetni minket. Elég volt abból, amit tettünk a Földdel és annak lakóival. Elég volt mindenből, vesszünk el, mert létünk nem kívánatos tovább. A fenyegetéseik nem üresek. Keringenek mindenféle mendemondák az angyalok gyönyörű és hófehér lelkéről, de üljünk le és legyünk őszinték: ők is csupán katonák az Atya seregében. Nem szárnyas jótevők, felhőkön táncoló ostoba szépségek. Harcosok és ha kell, kegyetlenek. Hisz amíg cselekedeteik nem mennek szembe a paranccsal, mindent az Ő nevében tesznek. Mi azonban mások vagyunk. A magunk tervei szerint lépünk és megyünk előre, nem kell hozzá senkitől semmiféle engedély. Csupán termékeny elme és hatalom. A bizalom és a bizonyosság, hogy legyen bármi az menni fog együtt.
És én elvesztettem a bizonyosságom. Elvesztettem azt, hogy együtt. Emlékszem Sammael kezeire, melyek vállaimra fogtak. A tekintetére. És a bezáródó kapura. Mindenre. A zuhanásra, az irányíthatatlan zuhanásra. A fájdalomra és a várakozásra. A feszülő, lassan vánszorgó időre. Arra, hogy nem jött. Hogy hiába vártam, nem jött. Sem akkor, sem utána. Mostanáig sem.
Rebesgetik halott, hogy Mihály elpusztította. De az nem lehet. A Halál angyalát nem lehet csak úgy elpusztítani, a világ rendje borulna fel. Kerestetettem, mert én magam még nem tudtam elhagyni ezt a dimenziót. Beleőrülök a dühbe, a tehetetlenségbe, abba, hogy nincsenek válaszok. Sem hírek. Nincs semmi.
Kivéve egy valakit. Valakit, aki megtalált, aki mellettem volt és van azóta is. Meglepő elme, egyszerűen a lénye nem hagyja, hogy belesüllyedjek az önsajnálat mocsarába. Asmodeus. Hirtelen bukkant fel és nyújtotta azt, amit a legkevésbé vártam bárkitől. Önmagát. Amit ép ésszel kétkedve kellett volna fogadnom, hisz errefelé semmi sem csak fekete vagy fehér. De képtelen voltam hidegen méricskélni a helyzetet, vagy felmérni bármit. Elfogadtam amit felkínált. És jó így. Meglepett azzal, hogy milyen. Hogy mennyi minden van benne. Eleresztem a démont. Fajtájának mindegyikéhez különleges kapcsolat fűz. Mindegyikhez. Mégis gond nélkül lesz a pokol egyik értéktelen alkotóeleme ő is ha nem ad nekem olyan választ amit hallani kívánok.
- Még mindig nem zavarlak téged? - fordulok végül Asmodeus felé, mert nála vendégeskedem már elég hosszú ideje - Veled végeztem. - vetek súlyos pillantást a fiatal démonra, aki gyorsan el is iszkol - Amikor azt mondtad maradjak egy kicsit, nem gondoltam bele ennyi időbe.. - húzom félmosolyra ajkaimat és kíváncsian pillantok rá. Megkötöm a köntös övét, lévén kis léptekkel gyógyulgatok, de lakhelyének elhagyására még nem igazán vagyok készen. - Sosem akartál igazán sajátot Asmo? Saját birodalmat? - ülök le végül vele szemben. Érdekes, mert mi nem érzünk fáradtságot, rajtam mégis néha ólmos fáradtság uralkodik el és képtelen vagyok mást csinálni a fekvésen kívül. Démoni depresszió? Doktort ide!
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Trish Lilith Evans - Boszorkány
» Tessa & Jamie - Save me from myself

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: különlegességek :: Múlt :: lezárt játékok-
Ugrás: