descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Benzinkút
if i cannot move heaven, i will raise hell
Iron Sisters
❖ moderátor

avatar
Keresem :
❖ new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics
foglalkozás :
❖ helping others
Karaktered arca :
❖ faceless monster
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

--- Szabad játéktér ---

avatar
Tartózkodási hely :
♡ new york
foglalkozás :
♡ revenge
Karaktered arca :
♡ lucy hale
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

hell & ramos
need your help ❀
- Nem, nem tudsz. - Senki nem állíthat meg abban, hogy visszaszerezzem azt, ami az édesapámé volt. Ami a mi családunkat illet. Arról már ne is beszéljünk, hogy nem is akarom tudni, hogy mégis milyen változtatásokat tervez Theo a falkával. Mert, ahogyan azt beállították minden más lesz. Más lesz a francokat. Apám az egész életét a falkának szentelte és nem fogom engedni, hogy mindez kárba vesszen csak azért, mert egy ficsúr meg kívánja kaparintani.
- Eldöntöttem, hogy mit fogok csinálni és támogathatsz, de hátat is fordíthatsz, ha kedvet tartja és tovább is állhatsz. - Eszem ágában nincs veszíteni még akkor sem, ha tudom, hogy nagy esély van rá, hiszen ismerem Theo-t. Nagyon is. Talán egy kicsit jobban is, mint kellene és talán ezért is olyan keserű számomra, hogy pont ő volt, aki elvette apám életét, aki porrá zúzta mindenét. Pedig még esélye is lett volna arra, hogy majd mikor apa visszavonul ő lesz az, aki megkaparintja az alfa posztot, hiszen szinte családtagnak számított. Engem pedig elkerült a vágy arra, hogy a falkát vezessem. De most már tudom, hogy mennyire fontos volt apámnak, hogy meghalni is képes volt érte, így pedig semmi esélyt nem látok arra, hogy hátat fordítsak.
- Pontosan tudom, hogy milyen a gondolkodásmódja Theo-nak. S, ha még ez a lépés kiszámíthatatlan is volt legalább megtudtam, hogy szeret piszkosan játszani így már azon a téren is résen leszek. Amúgy meg nem kell senkinek sem aggódnia miattam, mert felkészültem arra, hogy szembeszálljak vele, vagy bárkivel. - Épp eleget edzettem egyfajta gőzkieresztésképpen. Szükségem volt arra, hogy néha kordában tartsam a dühömet és ezzel pedig együtt járt néhány box zsák tönkretétele.
- Vagy esetleg úgy gondolod, hogy van bármi érdemleges terv egy életre-halálra harchoz? - Nem mintha ilyesmire fel lehetne készülni, de ha ez valamennyire lehetséges, akkor én úgy gondolom, hogy mindent megtettem érte.

Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

Annyiban igaza volt, hogy teljességgel feleslegesen papolok neki. Egyrészt ugye csak az apját ismertem, de ő már meghalt, így tulajdonképpen semmi sem köt Los Angeleshez, és nem is kellene törődnöm, hogy a tökfej kölyke mivel akarja tönkretenni az életét. Másrészt pedig éppen ezért nem vagyok tagja egyik falkának sem, pedig mennyien jelezték már, hogy felvennének a soraikba, csak nekem ez az "együvé tartozunk" életérzés sosem jött be... Szóval igaza van, mehetnék a picsába, hagyhatnám, hogy vesztébe rohanjon, de csesszed meg kicsi lány! Mindezek ellenére számít az, hogy élsz vagy halsz!
- Szóval mondhatok bármit, nem fogok tudni hatni rád? - teszem fel a kérdést úgy, hogy már pontosan tudom a válaszát. Mert olyan csökönyös, mint az apja volt és ha ő is egyszer valamit a fejébe vett, akkor onnan azt senki nem tudta kiverni. És Heily is pontosan ilyen!
Sóhajtottam, majd amikor az utolsó szavait hallottam, a tányérom felé fordultam és az arcomba tettem egy apró falatot abból a tortából. Nem esett jól, egyáltalán nem is kívántam, de amíg gondolkodtam azon, amit mondott, kellett valami pótcselekvés, a melleit pedig nem nézhettem folyamatosan. Hiszen láttam felnőni, kicsit olyan lenne, mintha a saját lányom csöcseit stírölném... Kissé felkavaró a gondolat!
- Veled vagyok Hell, mindig is mellettetek álltam és ezen nem fog semmi sem változtatni. - remélem ezt azért a kérdése előtt is tudta, mert ha nem, akkor felképelem. Ők csak jót tettek velem egész farkasként töltött életemben, s ehhez csak annyit kellett tennem, hogy rettentően elveszettnek tűnjek harminc évvel ezelőtt. Azt viszont sosem tudták elérni nálam, hogy annyira ragaszkodjak hozzájuk, hogy a falkájukhoz csatlakozzak. Most viszont ... a franc jobban tudja, hogy miért, de bassza meg mindenki, felelősséget kezdek érezni a lány iránt és egyelőre nem tudom megmagyarázni, hogy miért. - Még az sem, hogy nem értek veled egyet... De mint már tudjuk, te arra magasról teszel, szóval mindegy.
Fintorgok rá, majd kiiszom a kávét a bögrémből és intek Joycenak, hogy ha lenne olyan kedves és utántöltene, akkor nem lennék hálátlan. Ha pedig a megérdemelt köpés is kimarad, akkor még borravalót is kaphat.
- Egy dolgot viszont elárulhatnál... Mégis, hogy tervezed az egészet? Van már valami terv vagy imprózod majd az egészed? - mert ilyen esetben kell egy terv, mindig kell egy terv és ha mellette leszek azon a bizonyos küzdelem alatt, akkor jobb lenne, ha beavatna. Csak a biztonság kedvének okán.

avatar
Tartózkodási hely :
♡ new york
foglalkozás :
♡ revenge
Karaktered arca :
♡ lucy hale
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

hell & ramos
need your help ❀
- Próbálkozni szabad. - Tudom jól, hogy nem egyszerű ellenfél, hiszen apát sem tudta volna olyan könnyedén leteríteni, nem számít a kor, vagy az, hogy talán nem számított ilyen fajta hátbatámadásra, de engem sem kell alábecsülni. Elég veszedelmes tudok lenni, sokat fejlődtem az évek során, mikor végre elkezdtem a saját utamat járni, hogy megtaláljam önmagamat. De lehet, hogy elhúztam innen a csíkot az első adandó alkalommal, viszont egy dolog teljesen biztos, hogy nem feledkeztem meg arról, hogy mennyi mindent jelent az apám számára a falka. Ezt pedig nem fogom hagyni elveszni csak azért, mert egy szemét dög hajlandó volt hátba támadni őt.
- Nem volt mit meggondolni. De ezt te nem értheted, úgyhogy mi lenne, ha inkább nem is szólnál bele? - Nem értheti, hogy milyen érzés egy falkának a tagjának lenni, hogy milyen támogatást is jelent az egész. Vagy éppenséggel pont azt, hogy mit jelent az egésznek a tagjának lenni. Hiszen tartozhatsz valahová, amikor azt hiszed, hogy már minden mindegy. Mikor teljesen kifordulsz magadból és nem vagy képes hazamenni a családodhoz, akkor kapsz egy újat. Valakit, akik a legsötétebb időszakodban sem fordítanak neked hátat. Nem számít, hogy mi történt.
- Bocsáss meg, de koránt sem vagy olyan pozícióban, hogy megmond mit csinálhatok, vagy mit nem. - Lehet, hogy kicsi koromban ismertem és volt róla pár emlékem, de ettől függetlenül semmit nem jelent a számomra. Apámnak jó barátja volt, de mégsem tűnik úgy, mintha érdekelné akár csak egy kicsit is, hogy odaveszik mindaz, amit egész életében épített fel, vagy sem.
Egyre morcosabban tömöm magamba a palacsintát, amikor már egyszerűen nem megy le egy falat sem a torkomon, ahogy papolni kezd nekem arról, hogy az apám boldog volt, mikor nem voltam itt, hogy megtaláltam azt, amihez a szívem húzott. Nem is értem, hogy mi köze ennek az egészhez. Boldog volt, mert ott volt a falka. Három hónapja talán még nem is sejtette, hogy mire készülnek.. Ezért volt boldog.
Az utolsó falatot lenyelve tolom el magamtól a tányért majd sóhajtok egyet és óvatosan felé fordulok.
- Boldog volt, mert azt csinálta, amit szeretet. A falkája a kezében volt. Boldog volt, mert én is boldog voltam, hogy végre azt tehettem, amit szerettem volna. De onnantól kezdve ő sem lenne boldog, hogy én nem vagyok az. Engem pedig elkeserít, hogy csak úgy elsétáljak az élete munkájától, mert valaki képes volt őt hátba támadni. Úgyhogy papolhatsz nekem amennyit csak akarsz nem fogok meghátrálni. - Határozottan a szemeibe nézek, apró jelét sem mutatva annak, hogy lenne bennem egy aprócska vágy is arra, hogy meghátráljak. Avagy halálfélelem. - Vagy velem vagy.. Vagy ellenem.  

Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

- Ő pedig biztosan kapva kapott a lehetőségen, hogy egy hónapon belül megölje az apát és a lányát is... - rázom meg a fejemet, majd a hírek annyira elveszik az étvágyamat, hogy leteszem a villát és arrébb lököm a tányéromat. Sóhajtanom kellett, mert már szinte előre tudom, hogyan is fog végződni az a kihívás. Pontosan tudom, hogy Theo egy vadállat, hogy nem véletlenül hívta ki az apját, hogy nem véletlenül tartott az egész három percig. Mert csak játszott vele, húzta az időt, Hank pedig összeszedetlen, fáradt és ... sajnos nehéz kimondani, még gondolatban is, de verhető volt. Nem érdemelte ezt a sorsot, de várható volt, hogy valaki kihívja és megöli. A mellettem ülő csaj pedig csak ámítja magát, ha azt hiszi, hogy képes lesz legyőzni a srácot, aki megölte az apját.
- Egy pillanatra azt hittem, amikor először megláttalak, hogy végre felnőttél. Hogy értelmes, okos, gyönyörű, vonzó nőt látok magam előtt, pontosan olyat, mint amilyennek a szüleid neveltek, de hogy kihívtad Theot? Azt hiszem, ezek után is tökfejnek foglak hívni... Mégis, hogy tehetted? Hogy lehettél ennyire meggondolatlan?
Gondolom már nem emlészik arra, hogyan ragadt rá ez a név, hiszen akkor még nagyon kicsi volt, négy ... talán öt éves? Náluk töltöttem a halloweent, és gyűlöltem minden egyes pillanatát, de anyád, az az áldott jó nő elhitette velem, hogy van helyem nálatok. Hogy annak ellenére ott kell lennem, hogy apádat annyiszor visszautasítottam. Pedig ő talált rám, miután megharapott az a kurafi! Ő volt ott velem, amikor először változtam át ... de sosem tartoztam a falkájába, mindig kívülállóként tekintettem magamra, ami ezt az egész árnyvilágot jelenti.
- Vond vissza a kihívást. Tudom, hogy az mit jelent, de legalább élni fogsz és az többet ér, mint valami bosszú, nem? - szóval halloween volt, anyáddal éppen tököt faragtunk, igen ... én is faragtam azokat a francos tököket ... és téged mindenképpen érdekelt a legélesebb, legfélelmetesebbnek kinéző kés, ami az egész házban volt. Anyád persze próbált ellenállni neked, de ha rajtam múlott volna, akkor a fél karodat is levághattad volna. S hogy ki nyert? Szerinted miért van az a halvány vágásnyom a jobb tenyereden? Elég volt mindenkinek egy fél másodpercre elfordítania a fejét, te máris a kezedbe vetted a pengét és még kétszer meg is forgattad a tenyeredben, mielőtt elejtetted és felsírtál... S honnan tudom mindezt? Mert végignéztem, mert kíváncsi voltam, mert látni akartam, hogy mekkora tökfej tudsz lenni... Akkor sem és most sem okoztál csalódást.
- Három hónapja láttam utoljára, erre volt dolgom, meglátogattam, beszélgettünk a régi időkről ... meg rólad. El sem tudod hinni, mennyire büszke volt arra, amit csinálsz, hogy megtaláltad végre a saját utad. - apró szünetet tartok, amíg Joyce kávét önt nekem, én meg kortyolok belőle párat. - Szerinted tényleg azt várná tőled, hogy állj bosszút? Hogy dobd el az életed valami berögzülés miatt?
Az igazi családomat már majdnem harminc éve nem láttam, mert megváltoztam azután, hogy a srác megharapott, de amikor Hank befogadott volna, akkor egy másik családom lett... Láttam anyádat terhesen, ott voltam a tejfakasztón, amikor Claudiat eltemettük, miután először változtál át ... szóval cseszd meg tökfej, ha hagyom, hogy az utolsó, élő, kvázi családtagomat megöld! Mert, amit tenni készülsz, az kész öngyilkosság és én abban nem fogok résztvenni!
- Engedd el tökfej, csak engedd el!

avatar
Tartózkodási hely :
♡ new york
foglalkozás :
♡ revenge
Karaktered arca :
♡ lucy hale
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

hell & ramos
need your help ❀
Kicsit irritáló volt számomra, hogy mindenki mennyire sajnálta, hogy most már teljesen üres lett a családom, hiszen először anya most pedig apa. Testvérekkel pedig nem áldott meg minket az élet, hiszen anya utánam már nem tudott teherbe esni. Bár ezt sosem magyarázták el nekem, hiszen kicsi voltam és annyira nem is érdekelt, bár azért mindig szomorúsággal töltött el, hogy nem volt testvérem. Hogy tudtam egy nap egyedül leszek és talán senkire nem számíthatok. Ez a nap pedig sokkal hamarabb jött el, mint azt szerettem volna.
Feldobtam magam a bárszékre a rendelésemet pedig tűkön ülve vártam s ahelyett, hogy a kezemmel doboltam volna a pulton inkább a telefonomat kezdtem el nyomkodni annak reményében, hogy így egy kicsit kiszakadhatok, elmenekülhetek az ember körülvevő emberekből, akik hol bámultak, hol bámultak és sugdolóztak.
Csak akkor néztem fel, amikor landolt előttem a palacsintám, majd megpillantottam, hogy ki is hozta azt. Halványan, de még emlékszem rá, hiszen néhányszor találkoztunk, jóban volt apával már amennyire tudom, bár sok dolog történt körülöttem, amit nem tudtam mindig megérteni. Meg aztán ne is beszéljünk azokról az évekről, amelyekben alig voltam ott lélekben.
- Nem tanácsos bármin is nevetned, mert annyi kajával a szádban még a végén megfulladnál és nem biztos, hogy bárkinek lenne kedve itt segíteni rajtad. - Tekintetemmel Joyce irányába nézek, akiről lerí, hogy valamiért nagyon pikkel Ramos-ra, habár sosem volt túlságosan haragtartó, de azért mindig látszik, ha egy nőt megbántottak valamivel. Ez egy olyan dolog, amit sosem leszünk képesek lemosni magunkról. Még akkor is, ha csak mi magunk tudjuk észrevenni egymáson, a férfiaknak továbbra is többnyire láthatatlan az egész. A homlokunkra is ráírhatnánk, hogy megbántottál, akkor sem esne le nekik a tantusz. Nem hiába húzott a szívem többnyire a női gyengédség felé.
- Ha akarod tudni, akkor már kihívtam Theo-t. Szóval idő kérdése és a föld alatt lesz. - Nem áll szándékomban meghúzni magam, hiszen nem azért jöttem haza. Az apám hagyatékát tovább fogom vinni és ebben senki nem akadályozhat meg.
Azzal pedig a telefonomat a zsebembe műtöttem, majd nekiláttam az előttem tornyosuló palacsintának.  

Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

Hogy miért vagyok Los Angelesben? Mindig ugyanazért, egy szállítmányt furikázok a tizennyolc kerekűmmel, most Bostonból jövök, ami egy Nashville-i kitérővel háromezer és egyszáz mérföld. Ha olyan megszállott lennék, mint annak idején, akkor két nap alatt meg lenne, de akkor nem alszok, nem fürdök, nem eszek és még szarni sem állok meg... De minek is állnék, ha nem is zabálok semmit sem az út alatt. Azonban most újhullámos szabályozások vannak és bármennyire gyűlöli mindenki a szakszervezetben, azért mondjuk úgy, hogy mentett már meg életeket, hogy nem engedi a rendszer tizenkét óránál többet vezetni az egyszerű melóst.
Én is ennek az áldozata lettem, hiszen ma már levezettem az adagomat, és bármennyire a cél előtt ötven mérföldre vagyok, egyszerűen várnom kell holnapig, hogy leszállítsam a rakományt. Fogalmam sincs arról, hogy mit szállítok, annyira nem érdekel az egész, de az biztos, hogy valami hűtött, mert a pótkocsit rá kell kötnöm a pihenőhely elektromos rendszerére addig, amíg várakozok.
- Hé, Ramos! Hogy vagy nagyember? - mondhatni, hogy hazajövök erre a helyre, hiszen annyi éjszakát eltöltöttem már itt Los Angelesből vagy Los Angelesbe menet, hogy meg sem tudnám számolni, a nyüzüge szerelősrácot meg már régebb óta ismerem, ahogyan a felszolgálólányt, a csikkeket söprögető kisegítőt és a hely tulaját. Összeszokott kis falka, gyakran invitáltak már a köreikbe, de ha a legjobb barátomnak nemet mondtam, akkor nekik miért mondtam volna igent?
- Megyeget, megyeget... Ma Rosie van bent?
- Nem! ... Joyce! Úgyhogy készítsd a heréidet! - ami azt illeti, szükséges a megfelelő lépéseket megtennem az ügy érdekében, hiszen legutoljára úgy váltam el Joycetól, hogy éppen az akkori barátjának a lakókocsijában keféltünk, mire betoppant az ember és kellemetlenné vált a szitu. Vajon neheztel még rám?
- Mit keresel itt te szemétláda? - azt hiszem, még neheztel.
- Így kell köszönteni az egyik legrégibb vendégeteket? Alig jöttem meg és máris el vagyok küldve a picsába? - vigyorgok fel, amint becsapódik mögöttem az ajtó. Pár szempár rám szegeződik, nem érdekelnek, csak folytatom utam a kiszolgáló pult felé, ahol aztán pont szembe ülök le Joyce-szal. - Jó vagyok nálad egy citromos pitére, aranyom?
- Amíg kifizeted, azt rendelsz, amit akarsz! - mosolyog rám, hiszen sosem volt haragtartó személyiség, így a következő pillanatban már a világ leghatalmasabb tejszínhab gombócával kínált süteményt tolta elém, plusz egy másik tányéron mogyorókrémes palacsintát, áfonya lekvárral.
- Tudod, hogy gyűlölöm.
- Nem neked lesz bumburnyák... - fejével az egyik bárszék felé mutatott, nekem pedig leesett az állam, mert ott nem más ült, mint a tékozló hercegnő, az örökségétől megfosztott, a visszatérő vándor. - Szóval hallottál a dologról. Szar egy helyzet lehet, nem?
- Honnan tudnám? Sosem voltam falkában.
- De apád csak volt... És ha jól emlékszem, Hank a legjobb barátod volt, nem?
- Ja, egy ideig. Fogjuk rá... Szóval érzékenyen fel lettem kérve arra, hogy végezzem el a te munkád és még jól is pofizzak a lánnyal? - sandítok Joycera, majd megfogom mindkét tányért és lassú, cammogó lépésekkel teszem meg az amúgy rövidke távot. Igyekszem nem elrontani a rendelést vagy beleköpni, de miért is tenném? - Egy mogyorókrémes palacsinta, extra áfonyalekvárral, amit megérteni, sem elfogadni nem tudok, de ha az ügyfél ezt akarja, akkor az ügyfél ezt kapja!
Teszem le a pultra a csemegét, majd a sajátomat az Ollie mellett lévő szék elé.
- Szevasz tökfej! Gondolom, már eleged van a részvétnyilvánításokból, szóval akár túl is léphetünk a dolgon... Mégis, mi a francot keresel Los Angelesben? Ha azt mondod, hogy a bosszú miatt, akkor kinevetlek! - kezdek hozzá a pitémhez és az első falat annyira citromos, hogy kiráz tőle a hideg. Villámmal Joycera mutatok, majd olyan teli szájjal vigyorgok rá, hogy majdnem kifolyik a tejszínhab a számon.

avatar
Tartózkodási hely :
♡ new york
foglalkozás :
♡ revenge
Karaktered arca :
♡ lucy hale
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

hell & ramos
need your help ❀
Amikor visszatértem nem számítottam arra, hogy a saját ex barátom fog a falka élén várni. Még azt várta tőlem, hogy fejet hajtsak előtte, mint új alfám előtt. Egy kis görény, semmi más. Mégis miért kellett megölnie az apámat? Hiszen erre nem volt szükség. Nem kellett volna a tiszteletért megtennie. Azt amúgy sem tudja elnyerni a hátba támadó szemétláda.
Mérhetetlenül dühös voltam úgy érzem, hogy a lelkem minden egyes porcikája tombol az egésztől. Szerettem volna ott helyben megleckéztetni, de helyette csak kihívtam a pozícióért. Megesküszöm arra, hogy megfogja bánni azért, amiért az apámat megölte. Megbosszulom a halálát kerül, amibe kerül. Csak szükségem van arra, hogy néhány farkas az én oldalamon álljon. Hiszen jelenleg átmosott kis zombik vannak a falkában, akit meggyőzött arról, hogy nem számíthatnak apámra, mert a sötét háború során sok farkast elveszítettünk. Hogy gyenge és öreg. Pedig sosem tudta, hogy milyen erős, hogy milyen nagy szíve van. A bátorságának és az erejének még az apró töredékét sem birtokolja. Egyszerűen nevetséges, hogy azt hitte, hogy méltó utódja lehet. Majd én megmutatom neki.
Apával közös törzshelyünkre tartottam, ahol szinte minden vasárnap ebédeltünk, amióta anya meghalt. Ismerős arcokat pillantok meg, akik habár pár évvel idősebbek is, még mindig kedves mosollyal néznek rám, habár most egyfajta meglepettség és keserűség is keveredik a tekintetükbe. Próbálom lerázni magamról, ahogy a folyamatos részvét nyilvánítást is, hiszen nem sírhatok. Nem engedhetem meg, hogy elgyengüljek. Meg kell mutatnom, hogy milyen erősek is a Kournikova farkasok.
- Szia Joyce, a szokásosat kérném. - Szólítom meg kedves mosollyal az arcomon, majd helyet foglalok az egyik bárszéken. - Bár most szeretnék mellé egy kis áfonyalekvárt is. - Az utóbbi időben nagyon rákaptam az áfonyalekvárra. Nem is tudom, miért.. Mindig voltak időközönként megszállottságaim. De a mogyorókrémes palacsinta iránti imádatomat semmi nem szüntethetné meg.

Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Benzinkút, amely mellett egy régimódi kis étterem helyezkedik el, ahol az erre járók tudnak falatozni.
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: Los Angeles-
Ugrás: