be careful who you trust

the devil was once an angel

Share | 
Madison Square Garden
If I cannot move heaven, I will raise hell
Silent Brothers
❖ admin

avatar
i believe that emotions
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Olivia Blackhawk
❖ Omega

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
◄ New York ►
Hobbi :
◄ searching my Bro to find myself ►
Karaktered arca :
◄ Shelley Hennig ►
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Helewidis & Olivia


Szívesen elbeszélgetnék azzal az őrülttel, aki képes volt megharapni ezt az idiótát. Azt hiszem, már embernek se lehetett normális, szóval kérdem én: miért kell egy amúgy is elmebeteg emberből természetfeletti lényt csinálni, aki aztán a szabályokat megszegve megy a saját feje és vágyai után? Na és, miért nem nyírta még őt ki senki?
A lány viszont meglepően jól kezeli a dolgot. Nem visítozik, nem kapálózik, csak mozdulatlanná merevedve várja, hogy mi lesz a vége ennek a rendkívüli kellemetlen beszélgetésnek. Korcs bundás. Ez a legszebb jellemzője rám ennek a vérszívó dögnek.
-Azt tudom, hogy, ha nem ereszted el a lányt és nem takarodsz el innen nagyon gyorsan, letépem a fejed és talán még focizok is vele utána egy kicsit.- morranok fel hangosan, ahogy ismét azt kezdi ecsetelni, mennyire nincs közöm az ügyhöz. Ami azt illeti, közöm van hozzá. Sőt. Minden alviláginak köze van ahhoz, ha egy közülünk vakon gyilkolászni kezdi az embereket. Ha mindenki a saját orra után menne, itt nagyon hamar káosz lenne. A mi világunknak a mondénok előtt rejtve kell maradnia és pont. Ez a legfőbb szempont. Különben azon kapnánk magunkat, hogy ránk vadásznak és sötét csatornákban meg egyéb gusztustalan helyeken kell bújkálnunk előlük.
Még mielőtt bármit tehetnék -tekintve, hogy a lány nyakát fogja és patt helyzetben ácsorgunk-, végül a mondén teszi meg az első mozdulatot, ami a kiszabadulása felé terelheti az eseményeket. Bár elég meggondolatlan, hogy támadásba lendül a vámpír ellen, szerencséjére jól sül el a dolog és a vérszívó menekülni kezd. Szívem szerint követném és addig meg sem állnék, míg el nem kapom, de azt hiszem fontosabb most, hogy a mondénnal foglalkozzak. Azaz, valamiképp rendbe szedjem és lerázzam anélkül, hogy felvilágosítást tartanék neki a világunkról. A legjobb az lenne, ha holnap azt hinné, hogy ez csak egy rossz álom volt.
-Jól vagy?- kérdezem, miközben közelebb araszolok hozzá, de nem akarok túl közel menni, nehogy aztán megijedjen tőlem vagy ilyesmi. Bár teljes farkas alakomat még nem is látta, csak a felvillanó szemeimet, mégis úgy sejtem, hogy én se tartozok a kedvencei közé. Inkább lekapom magamról a dzsekimet és átadom neki, ne ácsorogjon már itt pucéran tovább.
-Tessék. Vedd fel. Hívok neked egy taxit, rendben?- kapom elő a mobilomat és már pötyögöm is be a számot. A legbiztonságosabb számára most az lesz, ha szépen haza megy és lenyugszik. Nem fogom felajánlani, hogy haza kísérem, mert egyrészt nem vagyok gardedám, másrészt ugye még mindig úgy sejtem, hogy tőlem is tart egy picit.
Vendég
Vendég

avatar
i believe that emotions
give us power

Olivia & Heli

Egyszerűen túl sok számomra a helyzet, így csupán várok a jól megérdemelt halálra, mint járulékos veszteség. Éles körme van a vámpírnak, amit simán át tudna tolni a nyakamon, legalábbis bennem ez az érzés van. Nem szólok bele a beszélgetésükbe, mert úgy vélem, hogy kár lenne félbeszakítanom a két felet.
- Miket beszélsz itt nekem korcs bundás? - szól vissza a vámpír, szinte egészen beleordítva a fülembe. Ha ezt így fogja folytatni, akkor arra a fülemre biztosan megsüketülök, ami azért nem lenne jó, ilyen fiatalon.
- Te csak ne avatkozz bele a dolgaimba! Fogalmad sincs, hogy a vámpírok miként élnek! Szóval engem csak ne oktass ki, mert marhára nincs igazad. - morogja, mint egy kutya, miközben nekem halvány lila gőzöm sincs, hogy ezek miről tárgyalhatnak.
- Nem vagyok szórakozóhely mániás mint a többi, abban nincsen semmi élvezet, ha felajánlkoznak harapásra. Olyan gusztustalan. De egy kis ellenállás, félelem és egyebek már a kedvemre valóak. - mondja ki eszelősen a szavakat. Felfigyelek különben arra, hogy mindkét fél marhára feszült. Arra vár az egyik, hogy mit lép a másik. Teljesen patthelyzet van, így reménykedek abban, hogy tán egy darabig még élhetek. Ha 5 perccel tovább, akkor már megérte. Végül én annyira magamhoz térek, hogy kezemmel egy erős támadást indítsak a legnemesebb pontja felé. Sikerül kiviteleznem, amire teljesen felkiált. Hallom benne a meglepettséget. Kihasználom ezt a lehetőséget, hogy a karmai elől megszabaduljak. Ő nem nyúl utánam, hanem védtelennek érezve magát menekülőre fogja. Én a földre kuporodok, s abban reménykedek, hogy elmúlik felőlem a baj, s valahogy félmeztelenül hazajutok. Az sem lesz könnyű feladat, s remélhetőleg nem jelentenek fel nyilvános meztelenkedésért.
Olivia Blackhawk
❖ Omega

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
◄ New York ►
Hobbi :
◄ searching my Bro to find myself ►
Karaktered arca :
◄ Shelley Hennig ►
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Helewidis & Olivia


Nem vagyok hozzászokva a hasonló helyzetekhez. Mi több, soha a büdös életbe nem kerültem még hasonló szituációba, szóval gőzöm sincs, mit kellene csinálnom. Nem vagyok pszichológus, aki tárgyalni menne a túszejtőkhöz vagy ilyesmi. Egyszerű vérfarkas vagyok, aki nem szívesen hagyná, hogy egy ártatlan ember meghaljon valami idióta vérszívó miatt. Sosem szerettem, ha ártatlanoknak esik bajuk ráadásul, az ilyen barmok miatt van az, hogy mindenki úgy gondolja, az alvilágiak nem bírják visszafogni magukat és mindig a vérszomj fog győzni, így aztán nincs értelme bízni bennük. Nem, ez nem igaz. Igenis, le lehet küzdeni a vérszomjat és normális életet élni, mint bárki más, csak ehhez egy kis akaraterő kell, ami valószínű ennek a nyomorultnak nincs.
-Ezt én is kérdezhetném. Mondd csak. Nincs, aki vigyázzon rád és visszatolja a fogacskáidat a helyükre?- biccentem kissé oldalra a fejem, mert valami azt súgja, hogy az előttem ácsorgó vámpír nem régóta lehet az, ami. Tehát, normális helyzetben kellene lennie egy másiknak, aki ezt a szennyet alkotta.
-Az nem azt jelenti, hogy akárkit elkaphatsz az utcán, te barom! Ha a mondénok meglátnak, megszeged az a törvény megszegése. Nem rémlik? Miért nem mész el valami éjszakai bárba, ahol ott sorakoznak az olyan emberek, akik még élvezik is, ha harapdálják őket?- kérdezem egyre feszültebben, de mégis próbálok uralkodni magamon, hogy ő ezt ne hallhassa a hangomon. Nem tudom miért, de segíteni akarok mindkettőn. Értem én, hogy ide csalta a vérszomja, de vissza kellene fognia magát, különben el teszik láb alól. Aki nem hajlandó betartani a törvényeket, azt eltüntetik a rendszerből. Ilyen egyszerű ez. Nem is értem, miért kockáztat, mikor tényleg annyi klub van New Yorkban? Na nem, mintha azok törvényes helyek lennének, de még mindig jobb, mintha az ember a nyílt utcán harapdálna minden szembejövőt.
-Ha baja esik, megígérem, hogy az lesz életed utolsó megmozdulása! Engedd el, és életben hagylak!- mordulok fel, miközben érzem, hogy kezdek közeledni ahhoz az állapothoz, amikor átalakulok. A szememen már minden bizonnyal látszik, hogy pillanatok alatt átváltozhatok, ha kell és szétszaggatom ezt a vérszívót.
Vendég
Vendég

avatar
i believe that emotions
give us power

18+

Olivia & Heli

- Ne nézz! Vedd le rólam a szemed! - szólok rá határozottan, amire a válasz újfent egy gúnyos nevetés. Egyáltalán nem rózsás a helyzet, ráadásul fogalmam sincs, hogy mi lesz a következő húzása? Odajön hozzám és a véremet veszi? Vagy hogy működik ez egyáltalán? Fájdalmas, vagy a nélküli? Teljesen tapasztalatlan vagyok a témában, s a helyzetre való tekintettel nem igazán szeretnék mélyreható tudást szerezni ez ügyben. Hátrálni kezdek, s körülnézek, hogy a környezetemben találjak segítséget. Azt látom, hogy inkább a párok elmenekülnek erről a helyről, teljesen magamra maradva. Hiába távolodom, mert a vámpír nagyobb lépésekkel közelít felém, s akkor hirtelen engem megállít egy fa. Van annyi lélekjelenlétem, hogy a fának a hátamat vetve menjek jobbra menjek, hogy aztán újra tudjak távolodni.
- Gyorsabb és erősebb vagyok nálad kis vérbankom! - közli velem egyszerűen, aztán ugrik egy nagyot, mikor valaki megzavar minket. Az ereszd el dologtól megkönnyebbülök,  ezáltal a védelmem leeresztem, abban a hitben ringatva magam, hogy mindjárt vége lesz a szörnyűségnek. Hirtelen mögém kerül a vámpír. Egyik kezével a hasamnál átkarol, míg a másikkal rámarkol a bal domborulatomra. Az érintésére szinte összerezzenek, de cseppet sem a jó érzéstől. A félelem eluralkodik bennem, de én csupán vergődök a karjaiban, mint egy partra vetett hal.
- Hah, mit keres itt egy korcs kutya? Vagy mondjam azt, hogy vérfarkas? - az utolsó szó hallatán ránéztem a megmentőmre, hogy szemügyre vehessem, de ez így mára kezd sok lenni. Szóval léteznek vámpírok, sőt vérfarkasok is? Nem! Én úgy hittem csak emberek léteznek. Mi folyik itt? Mi történik?
- Ami pedig azt illeti nem adom a vérbankom! Tudod milyen szar íze van, amit adnak? Hányok tőle, ráadásul mindegyiknek ugyanolyan íze van. Elegem van! - mondja a farkasnak, miközben úgy tapogat engem, mint ha csak a játékbabája lennék. Meglepődök, hogy próbálja kordában tartani az erejét. De itt nincs vége, mert engem bevon ebbe az ügybe.
- Oh édesem, miért nem mondod el neki, hogy beleegyeztél ebbe? Hogy te is kívánnád, hogy megharapdáljalak, itt meg ott.
Mikor eleget tapizott, akkor a kezét a nyakamhoz teszi, de én teljesen letörten fel sem fogom, hogy mi a szándéka ezzel.
- Takarodj kutya! Vagy megölöm a nőt!
Olivia Blackhawk
❖ Omega

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
◄ New York ►
Hobbi :
◄ searching my Bro to find myself ►
Karaktered arca :
◄ Shelley Hennig ►
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Helewidis & Olivia


Szeretem a szabad estéimet sétával tölteni. Egyrészt megnyugtat, másrészt pedig még hasznos is lehet, hiszen minél többet kószálok a város különböző részein, annál jobban kiismerhetem magam. Bár olyan sosem leszek, mint egy itt született ember, de talán eljön majd még az a nap is, mikor konkrétan tudni fogom, mit hol találok és nem tévedek el kerül fordul. Nem tehetek róla, de ezek a háztömbök, az utcák, az üzletek és úgy általában minden, nekem tök egyformák.
Ma úgy döntöttem, hogy megnézem magamnak a Madison Square Gardent és a környékét, úti társamnak pedig nem választottam mást, mint egy csomag gumimacit, melyen jó kedvűen nyammogok séta közben. Ide-oda nézelődve próbálok az agyamba vésni minden olyan dolgot, ami alapján később el tudok igazodni, míg meg nem hallom, hogy egy nő felkiált fájdalmában. Mármint konkrétan közli valakivel, hogy "Ez fáj", nekem pedig nem is kell több, hogy felkeltsék az érdeklődésemet. Kissé sietősebben sétálok be a Madison Square-be, mikor már megérzem, hogy vámpír van a közelben. Hallom a nő zakatoló szívét is és valamiért úgy hiszem, nem épp jókedvében ennyire zaklatott. Mi több. Gyanítom, ha tovább sétálok a nőt a vámpír társaságában fogom megtalálni.
A mackóimat félre teszem a táskámba, miközben a hangok irányába megyek. A vérbank szó hallatán egészen bepipulok és más sem jár az agyamban, mint az, mennyire undorítóak is ezek a vérszívók. Ott a Taki vagy egy csomó más hely, ahol zabálhatnak, de nekik még mindig az ösztönük az erősebb, hogy a kaját az "eredeti csomagolásból" fogyasszák.
-Ereszd el.- bököm ki, mikor a vámpír háta mögött kilépek a sötétből és meglátom a félmeztelen lányt. Szegény, fogalma sem lehet, mégis mi a franc zajlik körülötte. Ha eszembe jut, hogy valaha én is így voltam ezzel...
-Nem lesz neked semmilyen vérbankod. Egyébként is, tiltja a törvény szóval, ha nem akarsz a Klávé elé kerülni, ereszd el a lányt!- figyelmeztetem még egyszer a lehető legmagabiztosabban és bár eszemben sincs a Klávéval bárminemű kapcsolatba kerülni, a figyelmeztetés talán attól még hatással lesz a vérszívóra. Mondjuk magam sem értem, miért léptem most elő önjelölt hősként, de azt tudom, hogy rühellem, mikor a magunk fajták ártatlan embereket támadnak meg. Ezért léptem le a falkámtól is, mert az új alfa hasonló nézeteket vallott, mint ez a vámpír, én viszont tettem magamnak egy esküt még akkor, mikor megtudtam, miféle lénnyé lettem: megtartom emberi mivoltomat, bármi történjék is.
Vendég
Vendég

avatar
i believe that emotions
give us power

18+

Olivia & Heli

Hazafelé sétálok a munkahelyemről, kissé el vagyok fáradva, mert hosszúra nyúlt a fotózás. Kezdő modell vagyok, s így olykor egyes beállások nem mennek olyan könnyedén. Ezeket újra és újra meg kellett próbálnom, míg nem lett egy pár tökéletes. Nem csüggedhetek, mert holnap újfent valami sorozatot fogunk készíteni a fotóssal. Emellett érzem, hogy az a piciny felesleget le kell dolgoznom, hogy csinosabb alakot villantsak. Ezen felül mostantól szigorúbbnak kell magamhoz lennem, hogy tartsam a formám. Nem ehetek világba mindenfélét, mert itt vannak szabályok, s pontosan ettől lesz az egész egy jó kihívás.
Egy perce vagyok itt a Madison Square Gardenben, ahol rögtön feltűnik a kert rendezettsége és tisztasága. Örömmel fogadom, mert rám e tény kezdi kifejteni kedvező hatását. Szeretem ha valahol rend van, s ebből én tudok meríteni erőt, főleg ha az esztétikus is. S nem lehet okom panaszra, az itteni kertész érti a dolgát. Megállok félúton gyönyörködni, hiszen megtehetem. Nem zavar senki. Néhol érzékelek egy-egy alakot, vagy egy szerelmes párocskát. Érzem, hogy megérkeztem a nyugalom szigetére, ahol kikapcsolhatok teljesen. Elengedem tehát magam, a gúzsba kötő gondolatok sokaságát és a mai nap apró kellemetlenségeit. Bambulok magam elé, ajkaimon meg egy fáradt mosoly jelenik meg. Ez a gesztus a győzelemé, az első sikeres napé.
Ám még mielőtt teljesen átadhatnám magam ennek az érzésnek, az előtt egy hideg kéz érintését érzem a vállamon. Szó szerint megugrok a hirtelen jött dologtól. Szembefordulok az alakkal, s leszólom.
- Hát semmi tisztelet nincs a férfiakban! - hagyom, hogy eluralkodjon rajtam az indulat, mert cseppet sem volt kellemes átélni. Tán, ha a párom lenne, akkor érthető lenne, de sajnos jelen pillanatban egyáltalán nincs köztünk ilyen kapocs.
- Oh Hölgyem! Ugyan már! Miről beszél? - rendellenes vigyort küld felém, ami egyenesen egy dolgot tudatosít bennem: ez egy őrült! Ekkor vetődik fel bennem a gondolat, hogy jobb ha távozóra fogom, s otthon a biztonságban majd pihenhetek.
- Hagyjon békén! Menjen el! - szólok rá, ám gúnyosan kinevet, hogy én mi a francokat képzelek magamról, hogy itt utasítgathatom? Hátrálok, azonban ő ugyanúgy közelít. Én nem élvezem, de ő mindennél jobban élvezi. Elég csak ránézni a pofájára. S mikor éppen egyik lámpa fényénél megpillantom azon bizonyos fogakat, akkor egy sikolyt hallatok félelmemben. Milyen világban vagyok? Fogalmam sem volt, hogy léteznek ilyen lények, amik csupán az emberek képzeletében léteztek régen, vagy könyvek oldalain. Megfordulok, s futásnak erednék, ám egy kar nyúl ki a karomért és szorít rá a csuklómra.
~ Ez fáj! ~ Pánikba kerülök, de a következő amit hallok, hogy a ruhám elszakad. Pár másodperccel később a levegő hűvöse figyelmeztet arra, hogy az öltözetemmel van egy kis gond. Ahogy magamra nézek, akkor hitetlennek találom a látványt.  Egy kezemmel rögtön eltakarom a felsőtestem, de a vámpír élvezve néz végig rajtam.
- Ezt nevem dögös vérbanknak, ami most már az enyém.
Silent Brothers
❖ admin

avatar
i believe that emotions
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Sponsored content

i believe that emotions
give us power

1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan-
Ugrás: