be careful who you trust

the devil was once an angel

Share | 
Kapu és elõtér
if i cannot move heaven, i will raise hell
Magnus Bane
❖ High Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
Brooklyn
Karaktered arca :
Harry Shum
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true

"Stand on the edge of the World"


Napról napra omlik össze minden körülöttünk. Már a napját sem tudom, hogy mikor beszéltem utoljára Veled. Hiányod nem csak felemészt, de meg is őrjít, azt hittem, ahogy telik az idő könnyebb lesz, hogy egyszer csak elmúlik, kiürül belőlem, miként annak lennie kéne. De nem tudok élni az idő adta lehetőséggel. Hiszen nem segít, nem lök rajtam, ha csak azt nem számítjuk eredménynek, hogy egyre mélyebbre süllyedek. Nincs már min agyalni, az eljövendő vég itt kopogtat az ajtókon és mi nem tehetünk ellene semmit.
Sebastian és a kis kehelykéjének szülöttjei összeroppanttanak minket, a sötét árnyvadászok létszáma talán napról napra nő, a pánik pedig nem uralkodhat el rajtunk. A klávé már lassan tehetetlen. Hiába erősek az árnyvadászok nem vehetik fel a versenyt a vörös ruhások erejével.
Aggasztó hírek érkeznek, az alvilágiak zúgolódnak. Abban bíznak, ha a nephilimek meg is halnak, mert ez az ördög terve, akkor mi még lehetünk szövetségesei a gonosznak. Azonban én osztom Maia véleményét, miszerint mi is hullazsákban végezzük az elporlad világ romjai között.
Ha most a tanács és a törvények ellen megyünk, már nem léphetünk a jó útra. A kérdés az, hogy mikor akarunk meghalni? Most vagy később? Luna talán már át is lendült a sötét oldalra, magam sem tudom, hogy mi tart életben és készenlétben.
A vágy. A gyötrő, kínzó vágy utánad. Minden egyes nap, amit nélküled töltök, lehet az utolsó, amikor még lábad e világ dzsungelét tapossa, minden egyes perc lehet az utolsó, amiben még láthatlak. Most talán nagyobb a kockázata annak, hogy kibéküljek veled, mint előtte bármikor.
Csenevészen élvezem a klávé bizalmát, mert elvesztettem a tiedét.
Háború romjain táncolunk, a felkelő hold fénye minden nap egyre vörösebbe, egyre rémisztőbb és mi nem jutunk a sátánfi nyomára, nem leljük, nem érezzük. Jace és Clary vallomásából tudjuk, hogy másik dimenzióban dagonyázik a démonjaival együtt. Így már a megszokott módszerekkel nem is keressük.
Tessa éjt nap alá téve azon dolgozik, hogy spirális labirintusban megfejtsék mitől és hogyan lesz visszaforgatható a kehely hatalma, de rettegek, hogy nem az.
Rémálmokból ébredek ordítva, látom magam előtt, hogy iszol a kehelyből, éj kék pillantásod feketévé zordul, lelked elsiklik, és nekem nem marad semmi belőled. El sem mondhattam, hogy mennyire szeretlek, hogy te vagy a minden. Izzadva, sikítva rúgom le a takarót minden éjszaka magamról, hogy a kitárt ablakba álljak pörén és várjam, hogy félelemtől izzó vérem lehiggassza az éj hűvössége.
Mint most. Mellkasom még zihál az átélt borzalomtól, még szédülök, még egy kicsit, csak pár levegőkorty, már mindjárt jó. Se.
Tudtam, hogy nem szabad beléd szeretnem, hiszen a te életed nem mindennapi, főleg most, hogy Sebastian sereget verbuvál, hogy a sötét árnyvadászok táncos vörös ruhája mindenhol a halál előszele.
Féltelek. Egy időben azt hittem, hogy magamtól kell a legjobban, én sebezlek meg a legvadabbul, de most, hogy bármikor meghalhatsz és az a szomorú, hogy a többiekért tennéd is, simán feláldoznád magad Jace vagy Izziy kedvéért. Na, ne érts félre, a húgod imádom, amikor normális, de azért nélküled…. Izzik a férem a félelemtől, az aggodalomtól.
Behajtom az ablakszárnyakat, fekete bőrnadrágot rángatok magamra, alig jön fel az izzadt combomon, a hajam merő szénaboglya, de semmi sem zavar. Halk dalt dúdolgatok, nem bírom ezt a stresszt már. Megéltem pár csatát, voltam háborúban, igaz nem katonaként, én nem vagyok konkrét harcos, de láttam elhullni embereket, a mondénok oly könnyen meghalnak, de most… ez a harc, most a világról szól, és a világban ott vagy te, amitől hányingerem támad. Ha elvesztelek, ha megtörténhet, hogy elveszíthetlek. Apróra préselődik a gyomrom. Izomból félek.
Össze sem gombolom a nadrágot, amikor már bújok is bele a piros pólóba, arra farmerdzsekit veszek, ma gyászos a kedvem. Álmomban meghaltál!
Felcsuklok a rémülettől, hogy ez valós is lehet. Akár holtan is fekhetsz valahol, én nem vagyok parabatai, én nem érzem úgy meg, ha meghalsz, nekem csak egyszerűen üres lesz a világ tőle, többé nem alkalmas rá, hogy a megmentésén fáradozzak. Ha számítanék.
Zoknit veszek, cipőt húzok, begombolkozom, a hajamon is igazítok, végül is hozzád tartok, lehet ez már semmit sem számít. Kapkodva hagyom el a lakásom, manapság ez sem biztonságos, semmi sem. Az utolsó két lépcsőfokon lecsúszok, majdnem hanyatt esek, de nem számít.
Egy ideje nem hívlak, egy ideje nem kereslek, hetek teltek el, találkoztunk hivatalosan, pár kósza pillantás erejéig, megkérdeztem, hogy vagy, megnéztem a szemedben hazudsz-e? De te soha nem hazudsz. Láttalak gondterhelten, hallottam a hangodból, hogy nem vagy nyugodt, láttam a vállaid megereszkedését, túl nagy ez a teher egy ilyen ártatlan gyermeknek.
Rápillantok az órámra, hajnal kettő lesz.
Leintek egy taxit, bemondom az egykor volt templom címét, mi van? Imádkozni akarok. Jaj drága kis mondén sofőr, ha tudnád… neked is bőszen térdelned kéne és fohászkodni az úrhoz, hogy ne hagyjon magatokra titeket, mert el fogtok veszni, fájni fog, nagyon.
32 perccel később már a kapuban ácsorgok, hátamnak szeráfpenge feszül. Sejtettem, hogy őröket állítasz, te túl okos vagy. Elégedett mosoly kúszik a számra. Igaz a Brookly hídon picit elbizonytalanodtam, először, azóta meg mindig, egyfolytában, lehet nem kellett volna idejönnöm.
Megemelem a kezem, bemondom a neved. Nem akarok bemenni, csakis téged akarlak látni, mint az intézet vezetőjét nem szívesen hívnak le, de elég kitartó vagyok.
Kiszakad a szívem, nem bírom tovább, látnom kell, tudnom, hogy jól vagy, hogy a többi intézet elleni támadásra, hogyan reagálsz? Azt tudom, hogy LA.-ben túlélték, de azt is, hogy az csupán egy véletlen, az összes többi intézetben csak hallottak vannak, vagy áttérített árnyvadászok, félek, hogy semmit sem tehetünk értük.
A kertbe sétálok, míg kivernek az ágyból, tudom, hogy frászt kapsz, remélem, hogy sietsz, mielőtt inamba száll a bátorság és elfutok, gyáván. Ahogy azt illik.
Tudod, nekem már mindegy. Nem tudok másra gondolni csak azokra, akik fontosak nekem és ebbe te vagy az első helyen. Igaza volt Lénának, meg kellett volna békülnöm a félelmeimmel, el kellett volna fogadnom, hogy akár el is veszíthetlek, de akkor lett volna időnk együtt, már nincs semmink. Nekem nincs semmim. Gondolsz rám vajon? Eszedbe jutok néha? Amikor nem éppen bokros teendőid őrlik fel az agyad?
Oly keveset láttalak, de nekem is van dolgom, én is próbálok nyomokra bukkanni, megélni, lépni valamerre, amíg nem késő. Talán Abbadonnal kéne egyezséget kötni, de nem segítene, Asmodeus…a nevétől is kiráz a hideg, pedig az apám, biztos vagyok benne, hogy nem segítene semmit, sőt mi több, sokkal inkább dolgozna azon, hogy maga mellé állítson, hogy aztán én is csótány legyek, amit eltaposnak, mint egy kis büdös bogarat.
Jó ég, mennyire hiányzol, hogy szeretnék melléd bújni, a bőrödről lélegezni, elmerülni a fiatalságodban, illatodban, a tudatban, hogy erre a kis időre az enyém vagy. Mert félek nincs már sok tudod, hogy nem vagyok pesszimista, sőt, de most… most nagyon félek.
Csak gyere már, olyan csábító a kijárat, a hosszú utca, amin futhatnék…

Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true

-- szabad játéktér --
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


BLUE & LILAC
if you can't get somebody off your mind,
they are probably supposed to be there
••••••••••••••••••••••
- Hé, semmi baj nincs az elbaszott amcsi filmekkel, simán lehetünk abban. Ki tudja - vigyorgok rá, rögtön bevédve a kedvenc klisés, amerikai filmjeimet, amit unalmas óráimban szoktam kukkolni. Elvégre, semmi sem köt le jobban, mint azok, ha nincs mellettem semmi. Amúgy sem tudhatjuk az élet értelmét, lehet filmben vagyunk, és az Istenek odafent, vagy az anyám kínja épp les minket, mint a filmben élő figurákat. Sosem tudhatjuk. - Gondolj bele, lehet valaki épp néz minket a tévéjében, talán egy másik univerzumban még shiptáborunk is van - fokozom a kedélyeket, majd elnevetem magam, hogy egyáltalán nem komolyan beszélek.
- Nekem teljesen mindegy, csak... - mutatok végig magamon, ahogy egy újabb fintorral jelzem mennyire nem tetszik ez a nyakig sáros helyzetem. - Csak ezt ne. Tényleg - milyen lehet sáros ruhában aludni? Elvileg az iszap jót tesz, de nem a ruhának, hanem a bőrnek. Meg hát ez nem iszap, hanem valami trutyi. Ki tudja mi van benne, elvégre sok kutyát sétáltatnak. Fúj. Kell az a másik ruha, sürgősen.
Megforgatom szemeim, nagyot sóhajtva, amiből kihallatszott egyértelműen az elégedetlenség, mikor egyetértett a szüleimmel. Hát basszus, én is tudom, hogy igazuk van, de hirtelen döntöttem, gyerekesen. Most pedig viselnem kell a következményeit.
- Tudom, hogy nem viccből - bólintok, hogy még jobban alátámasszam. Nekem szükségem van arra, de csak egy óráról volt szó. Most vele is vitatkozhatnék, hogy nem ért meg, de valamilyen szinten érti a helyzetem, csak próbál a helyes útra terelgetni. Ezért nem szúrhatom le. - Nem, nem volt jó ötlet. De erre már én is rájöttem, az idevezető úton. Majd visszamegyek... Valamikor. Valahogy megoldom. A büszkeségem még nem engedi, hogy igazat adjak nekik - pillantok rá, bár valószínűleg ezzel nem fog egyetérteni. Gyakorlatilag most közöltem, hogy a makacsságom miatt hajléktalan leszek szinte semmi pénzzel. Elég szarul hangzik.
- Amúgy sem maradnék itt tovább. Nem a nephilimek miatt, meg ilyenek. Nem akarok a nyakadon lógni, szóval semmi szüksége annak, hogy felajánld.  Úgyis elutasítanám - vonok vállat, egyáltalán nem bánom, hogy nem maradhatok itt egy napnál tovább. Segítene, tudom, de csak szánalmasnak érezném magam, ami jelenleg is megvan. Megpróbálom inkább felfogni úgy, mint egy pizsamapartit. Abból baj nem lehet végül is.
- Barátok - nevetek fel erőltetetten, aztán megrázom a fejem kicsit sokkolva, hogy mit mondtam. Ez egész félreérthető. - Mármint, nem úgy. Csak nem olvastam még olyan idézetet, hogy a barátok befogadnak bármikor az árnyvadászok szállójára, ha az otthontalanokhoz szeretnél csatlakozni.
Beléptünk végül. Mármint, csak úgy bementünk, mindenféle probléma nélkül, mégsem mertem levegőt sem venni, annyira izgultam. Nem tudom mit vártam. Talán, hogy most valaki a hátamra fog vetődni és veri a fejem egy baltával, vagy nem tudom. De az égvilágon egy lélek sem volt erre, így kicsit felbátorodtam, főleg miután végre megszólalt Blue is.
- Inkább úgy képzeltem, mint egy kollégiumot - nézek meg mindent alaposan, igaz távolról, de nélküle nem merek semerre se menni. Ki tudja ki hol rejtőzik, vagy mit tudom én mit csinál. - Merre van a szobád? Nem érzem itt magam biztonságban - zavartan tincseim közé fúrom ujjaim, majd játszok egy vizesebb darabbal. Ha pedig Blue mondja az utat, vagy vezet, megyek vele készségesen, szinte mellétapadva.
- És akkor te itt laksz? Milyen itt? Nem is hívhatsz meg barátokat? - figyelem őt, néha magam elé nézve, nehogy elessek valamiben, abból elég volt a mai napra, bőven.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

lilac & blue.
whatever tomorrow brings,
i'll be there, because you have me.
together we can get through anything.
A nap elején még nem gondoltam, hogy az estémet egy ázott és sáros lány társaságában fogom tölteni, azonban ezáltal lett egy szórakoztató programom, és nem kellett halálra unnom magam, miközben a következő lépéseimet tervezgetem, hogy tudnék segíteni Sebastiannek porkavarás és feltűnés nélkül. Meg aztán jobb is volt így, azt hiszem. Az utóbbi időben nem is csináltam mást, csak Jace után szaglásztam, és amennyire csak tudtam, próbáltam Alec-ék mellé sodródni, hogy megtudjak valamit, ami fontos lehet. Ideje volt egy kis kikapcsolódasnak - már amennyire lehet ezt annak nevezni. Mondjuk szerintem semennyire, de végre nem árnyvadászokkal meg titkos küldetésekkel voltam körülvéve. Jó volt ez így. Még annak ellenére is, hogy nem így képzeltem el a találkozásumkat.
- Ebben igazad van. Főleg, hogy még az eső is esik. Még több klisé - vigyorogtam rá. - Elvégre nem egy elbaszott amcsi filmben vagyunk, nem? - Ráadásul, ha készülne egy film, amelyiknek én vagyok a főszereplője, az biztosan tragédia lenne. Ezt persze már csak gondolatban tettem hozzá, hiszen nem akartam, hogy Lilac kérdezősködjön. Ő csak annyit tud, hogy valamiféle menő árnyvadász vagyok, amolyan hősféleség, aki a gonoszok ellen harcol. És ez jól is van így. Az igazság biztosan kiábrándító lenne számára.
- Igazából lehet, hogy tudnék neked csórni valami női göncöt is, de ha valamelyik pólóm megfelel neked, az csak még jobb - ajánlottam fel, elvégre az intézetben akad jópár lány is, bár elég érdekesen vette volna ki magát, ha valamelyik csaj szobájából ruhákat meg alsóneműket lopok, és rajtakapnak. Egy jó ideig biztos magyarázkodhatnék egy ilyen helyzetben...
Mikor elkezdte mesélni az estéjét, figyelmesen hallgattam, és néha csak hümmögve bólogattam, ahogy a nadrágom zsebeibe csusztatva kezeim haladtam az épület mellett vele. Nem akartam a fejéhez vágni, hogy ostobaságot csinált, bár szerintem így utólag már rájött magától is, márcsak ezért sem kellett volna rontanom a helyzeten.
- Ugye azt tudod, hogy nem viccből cseszegettek az inhalátorod miatt? - tettem fel végül egy egyszerű kérdést, miközben szemöldökeim a  homlokom közepére ugrottak. Ennyi elég is volt hozzá, hogy akarva, akaratlanul, de a tudtára adjam, milyen véleménnyel vagyok erről, és kinek az oldalán állok. - Ettől függetlenül megértem, hogy besokalltál, én sem bírnám. Csak sajnos ezt nem gondoltad át eléggé, úgy érzem - folytattam. - Mármint... gondolj bele. Nincs munkád, még tanulsz. Abból a pénzből, amit iskola mellett keresel, nem tudsz fenn tartani egy kisebb lakást sem, emellett pedig még enned és innod sem ártana. Van telefonszamlád is és még sorolhatnám. Biztos, jó ötlet volt ez? - Kérdeztem végül kicsit húzva a számat. Azt már nem tettem hozzá, hogy ezt át kéne gondolnia reggelig, de erre szerintem rájött már magától is, ha szavaim nem csak bementek egyik fülén, a másikon meg ki.
- Mondanám, hogy itt maradhatsz, ameddig csak akarsz, de hát a nephilimekről van szó. Gondolom nem kell túlragoznom, mennyire magasabb rendűnek érzik magukat - forgattam kicsit a szemeim kifejezve nemtetszésem. Meséltem már pár dolgot a lánynak, szóval nem kellett többet mondanom neki ennél, már félszavakból is megértett.
Mosolyogva néztem rajta végig. - Ne aggódj, hamarosan zuhanyozhatsz. Mellesleg meg mire valók a barátok - mondtam még vállat vonva, jelezve, hogy nem igazán várok cserébe semmit.
Lassan sikerült is elérnünk a bejáratot, ahol kivételeden elég nagy volt a csend. Úgy emlékeztem, páran elmentek küldetesre a többiek pedig... talán már aludtak, vagy csak mindenki megszervezte magának a késő esti programját. Mindenesetre túlságosan gyanús volt ez, de a gyanakvás helyett úgy döntöttem inkább csak örülök a helyzetnek. Bekísértem Lilac-et, és hagytam, hogy kicsit körbenézzen, hiszen várható volt, hogy számára új lesz ez az egész. Én addig szintén körbe pillantottam, de inkább kissé idegesen, mások után kutatva.
- Ilyennek képzelted, vagy valami lepukkant munkásszállószerűségnek? - Kérdeztem, miközben halkan felnevettem.

Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


BLUE & LILAC
if you can't get somebody off your mind,
they are probably supposed to be there
••••••••••••••••••••••
Miért Blue neve ugrik be legelőször, mikor valakit támaszomnak kell hívnom? Mert ő az egyetlen, aki ténylegesen ott van mellettem. Ha nem is látom, tudom, hogyha baj van, ő lesz a legelső aki segíteni szeretne. Hálátlannak éreztem magam, amiért nekem szinte folyton segítségre van szükségem, ő pedig jön. Nem tudom mennyire van tisztában vele, hogy ez kölcsönös, a kezem tűzbe tenném érte. Vagy, lehet azt nem... na jó. De igen. Jelképesen igen, mármint a végletekig elmennék érte. De csak nem dugja be a kezem a kandallóba, hogy tesztelje ezt.
Az üzenetváltások megnyugtattak annyira, hogy bízzak magamban, bízzak benne, és a képességeinkben, hogy be tudok jutni az intézménybe és reggelig meg tudom húzni magam. Fogalmam sincs ez a hely hogy néz ki belülről. Ilyen kollégiumféle? Van mosdója, saját? Ha túl sokat iszom, akkor valami közös vécé vár? Vagy hol tudok letusolni? Mármint, biztosan észrevennének engem, s senkinek sem tetszene. A görög gírosz árus álca itt meg most nemigen jönne be. Mit keresne a közös fürdőben egy görög gírosz árus? De bízom magunkban, az a lényeg.
Az építményt meglátva viszont egy bizonyos szinten betojtam. Ide kell bemennem, szinte most, mert Blue-t látom, aki éppenséggel csitítana, mikor megismerkedem közelebbről az áldott anyatermészettel. Csak emelgetem lábaim, kezeim, de mindig visszaejtem a sárba, feladtam én azt, hogy egyhamar felállok innét. Felesleges lenne, már így is több a sár rajtam, mint az eső.
Számítottam a kinevetésre, de nem ilyen körítésben, hogy leplezni próbálja mennyire szórakoztató is a látványom a trutyiban. Haragosan nézek rá, talán ez az egyik oka, hogy igyekszik nem hangosan kacarászni, de pár pillanat után a helyzet komikuma miatt belőlem felszakad egy jókedvű nevetés, miközben felkelek a talajról.
- Odarohanni hozzád és a nyakadba ugrani, mint a hős megmentőm, kicsit túl klisés lett volna - söprögetem le magamról a sarat és a vizet, de ennek hatására csak barna foltok maradnak a tenyeremen. De hát már olyan mindegy nekem. Valószínűleg akkor a közös zuhanyban kelleni fog a görög gírosz árus kifogástalan álca. - Hát, ha nem gond, akkor lezuhanyoznék. Meg ha már így állunk... kéne valami ruha éjjelre. De gyanítom a te felsőid elmennének ruhának rajtam - sóhajtok drámaian, hogy ennyire készületlenül jöttem ide hozzá. De már nincs visszaút, így amint jelzi, mellette sétálva az előbbi fekhelyemet szemlélem elmerülve gondolataimban, amelyekből kérésével rángat ki.
- Ja... Hát igen. Az üzenetben nem mondtam, de tudod mennyire rövid pórázon vagyok tartva. Szóval megtettem azt, amire senki se számított. Megmondtam, hogy elmegyek szórakozni - húzom ki magam büszkén, mert, ha valaki tudja mennyire szigorúak, az Blue lesz. - De nem mentem. Helyette sétálni mentem, de otthon hagytam az inhalátorom, így haza lettem volna tessékelve, mert apám utánam jött. Én meg kiborultam, hogy nem igaz, hogy egy órára nem mehetek el sétálni egyedül, így megmondtam, hogy elköltözöm. Most pedig itt vagyok, sarasan és vizesen, egy rongy nélkül nálad, ahova amúgy is be kell lopóznom. Aztán... fogalmam sincs hogy lesz holnap. De haza nem szeretnék menni, majd nézek egy motelt, ameddig egy lakást nem találok - dióhéjban ennyi, mert valójában több nem történt. Csak én éreztem magam hirtelen túl önállónak. - Mellesleg köszönöm. Ha te nem lennél, valószínűleg egy padon aludnék - nevetek fel halkan, de annál keserűbben, hogy még annyit sem tudnék hirtelen elintézni. - Majd meghálálom valahogy. Mondjuk bent egy öleléssel kezdetnek, ha már kevésbé leszek koszos - grimaszolok a sárra rajtam, gusztustalan látni, hogy rajtam van, és olyan idióta állaga van. Ölelkezni meg amúgy is szeretek, az nincs ellenemre.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

lilac & blue.
whatever tomorrow brings,
i'll be there, because you have me.
together we can get through anything.
Nagy hülyeség volt rábólintani Lilac kérésére, hogy fogadjam be éjszakára. Nem arról volt szó, hogy nem akartam neki segíteni, csak ismerem már elég jól az árnyvadászokat, valamint az arra vonatkozó szabályokat is, hogy a mondének mit tudhatnak rólunk, vagy az árnyvilágról, és azokat is, melyek egyértelműsítették, hogy mondének nem léphetnek be az intézetbe. Nem magamat féltettem a következményektől, nekem már úgy is mindegy volt. Viszont nem akartam, hogy Lilacnek essenek. De inkább vállaltam a kockázatot, mintsem cserben hagyjam.
Szinte folyamatos üzenet váltásban voltunk attól kezdve, hogy elindult. Tudnom kellett minden egyes lépéséről, hogy merre tart, hiszen minden árnyvadász az intézetben volt aznap éjjel. Szinte lehetetlen küldetésnek tűnt az akció, szerencsére viszont ezt a szót én nem ismertem.
Idegesen járkáltam fel, s alá, majd végig az épület folyosóin, végül nagyjából körbejártam az egész udvart is, hogy száz százalékra megbizonyosodjak róla, nem fogunk lebukni.
Lilacnek nem is kellett túl sokáig várakoznia. Már messziről kiszúrtam őt, és a legnagyobb némasagban igyekeztem megközelíteni. Mikor meghallottam a nevem, automatikusan a számhoz emeltem mutató ujjam jelezve, hogy maradjon csendben, még annak ellenére is, hogy maximálisan visszafogta a hangját. Így nem is lett volna gond.
Aztán elesett.
Próbáltam gyorsan kapcsolni, mikor láttam a közelgő bajt, de a reflexeim csődöt mondtak. Hangos placcsanással ért földet egy pocsolya közepére. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy illő lenne-e egy kicsit felnevetni, vagy a helyzet egyáltalán nem komikus, tekintve, milyen balszerencsés estéje volt már így is a lánynak. Így miközben leguggoltam elé, csak egy kisebb mosolyt villantottam felé, amit próbáltam visszafogni, nehogy vigyorrá változzon. Valamiféle halk kuncogás azonban minden próbálkozásom ellenére feltört, amit aztán próbáltam torok köszörüléssé formálni, ezzel párhuzamban pedig ráncoltam a homlokom is, eltűntetve minden apró vonásom, mely arra utalt, hogy mennyire jól szórakozom az adott szituációban.
- Nem pont így képzeltem el ezt a találkozót. Hatásos belépő - jelentettem ki végül, majd segítettem neki felállni a földről, az arcáról pedig letöröltem a sár pöttyöket, melyek az ütközés hatására csapódhattak fel. - Ezek után gondolom rád férne egy fürdő is, nem csak az ágy éjjelre.
Biccentettem egyet a fejemmel, hogy induljunk el, mielőtt valaki rajta kap minket az éjszakai találkozónk folyamán.
- Közben elmesélhetnéd, mi is történt pontosan. Hogy miért nem tudsz hazamenni - néztem rá végül komolyabbra fordítva a szót, miközbrn csendesen osontunk az intézet udvarán keresztül.

Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


BLUE & LILAC
if you can't get somebody off your mind,
they are probably supposed to be there
••••••••••••••••••••••
Az üzenetre tegyük fel hamar jött a válasz.Necces dolog odamenni az intézményhez, hogy én most az árnyvadászéknál fogok dekkolni és aludni, de Blue állítása szerint megoldható valahogy. A valahogy pedig azt jelzi, hogy neki fogalma sincs arról hogyan fogjuk ezt megoldani. Remek. Lehet itt éjszakázunk mindketten lent, pedig érzem, hogy hamarosan kettőig sem fogok látni.
Az ártalmatlannak tűnő építményhez érve eleredt az eső is. Nem borult rám az ég, de egy kis csepergéssel az is jelzi, hogy ez rohadtul nem lesz jó. Nem tudom miféle bajba keverhetem, de jelenleg ő az egyetlen egy ember akire számíthatok. Időközben, amíg vártam a válaszát, írtam másnak is, de mindenki visszautasított, ezért maradt ő. Eddig akárhányszor kellett egy váll, amire hajthatom a fejem, ő ott volt, amikor éppen ideje volt, ha pedig nem, legtöbbször bepótolta. Vagy egyáltalán nem is igyekezett pótolni semmit, csak adta magát... mit tudom én.
Elbambultam az épületen, minden kis szegletét megfigyeltem, csak a tanulmányozás után vitt a lélek arra, hogy jelezzem neki, itt vagyok, élek, csak egyedül nem tudok bemenni. Talán be tudnék, de nincs annyi vér a pucámban, hogy én most oda egyedül besurranjak, vagy vircsaftot csapva betörjek. Ki tudja mit művelnének, annyira nem vagyok képben a dolgokkal, de már a gyűjtőnevük is elég hátborzongató. Az építmény pedig egyre rémisztőbb, ahogy arra gondolok micsoda emberek lehetnek bent. És ha belefutok valamelyikbe? Azt olvastam az emberek még éreznek nyolc másodpercig, miután levágják a fejüket. Nem szeretném bizonyítani, sem cáfolni, hogy így van egy teszt által. De az is lehet pont, direkt bele kellene rohannom valakibe, aki kinyír, és nem kell holnap intézkednem lakás meg egyebek miatt.
Lesöpröm karomról a vizet, mintha azzal elintézném a szárazságom visszanyerését, de csak toporgásom közepette nem tudok mihez kezdeni magammal. Körbepillantva sehol senki, jó ideig nem is, de aztán egy árnyat pillantok meg a távolból. Mármint, nem olyan levadászható árnyat, amit ezek csinálnak, hanem emberit, meg a sapka is megvan.
- Blue! - nem kiabálok, hangosan suttogok, majd megindulok felé nagy lendülettel. A lendület pedig nem áll mellettem, vagy éppen az egyensúlyom támogatása mellett, és a saras talaj leterít, majd magához ölel, hogy ruhámat ne csak az esőcseppek varázsolják sötétre, de még barna trutyi is borítson.
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true

***
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Kapu
» (Alapműveletek 1) Taijutsu
» Konoha kapuja
» Délos- kapu a tengerre
» -=Taijutsu stílusok=-

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: A New York-i Intézet-
Ugrás: