descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Kapu és elõtér
if i cannot move heaven, i will raise hell
Clary Fairchild
❖ Head of NY Institute

avatar
Keresem :
simon ● lydia ● mom ● luke
Tartózkodási hely :
● new york institute ●
foglalkozás :
● protecting my loved ones ●
Karaktered arca :
● lily jane collins ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

clary & emma
how can i help you? ❀
Megannyi kérdés maradt megválaszolatlanul és legalább megannyi született útközben. Sokkal egyszerűbb lenne, ha itt lenne Alec. Olyan furcsa, hiszen sosem mondattam azt, hogy kifejezetten barátok lennénk. Mégis most hiányzott az állandó kijavítása a folyamatos ítélkezése felettem. Egykoron ezek idegesítettek, de látva, hogy ez milyen hatással van Izzy-re és Jace-re akarva akaratlanul szeretnék segíteni rajtuk de egyenlőre megvannak kötve a kezeink. Nem állunk készen arra, hogy egy újabb démoni alkut kössünk és a pokolban történtek után kétszer meggondolnám, hogy bármelyik démonnal kezet fogjunk. A Tündérkirálynőnek az életét pedig talán ki kellett volna oltanunk, hiszen a léte csak még több problémát szült. Talán egyszer majd így gondolok a bátyámra is. Hogy őt is jobb lett volna hagyni meghalni. Közbe kellett volna lépni, mégis nem éreztem, hogy az én döntésem kellett volna legyen, hogy él-e vagy hal-e. Főleg, ha valaki képes volt ilyen mértékű áldozatot meghozni érte.
Kis edzéssel próbáltam meg kikapcsolni az agyamat és a problémáimat levezetni, amelyeket igyekeztem a vállamon egyensúlyozni. Hihetetlen, hogy még nem is olyan régen a világról sem tudtam semmit sem. Most pedig én vagyok a vezetője az intézetnek. Jace oldalán. Hiszen nélküle valószínűleg még mindig egy elveszett mondén lennék. Nem is lehetnék neki hálásabb azért, hogy betoppant az életembe. Talán így kellett lennie. Felnyitotta a szemeimet a világgal, az élettel kapcsolatban csak úgy mint én neki.
Az edzésem közepette egy tűzlevél rángatott vissza a valóságba. Emma volt az.
Gyorsan zuhanyozni indultam, majd felkaptam kicsit kényelmesebb ruhát ezután pedig el is indultam a bejárati ajtó felé, ahol már meg is hallottam a kopogtatást. - Emma, de örülök neked. - Azzal pedig már közelebb is vontam magamhoz, hogy megöleljem. - Mi szél hozott erre? - Los Angeles nem mondható, hogy a szomszédban van, bár néha sokkal egyszerűbb lenne az élet, ha így lenne. Nagyon a szívemhez nőtt Emma a rövid ismertségünk alatt, hiszen neki köszönhetően szereztem meg Hesperus-t.
Emma Carstairs
❖ Újonc árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
❖ LOS ANGELES ❖
foglalkozás :
❖ HUNTING ❖
Karaktered arca :
❖ NATALIE ALYN LIND ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Clary & Emma
❀ need your help
Emma nem tudta, hogy kihez fordulhatna. A szülei halálának rejtélye olyan súllyal nehezedett a vállaira, amin még Jules se tudott könnyíteni. Hiába volt mellette a fiú, hiába ígérte meg neki, hogy együtt meg fogják oldani, még mindig egy helyben toporogtak, ráadásul a fiú, testvéreivel együtt Londonba készült utazni valami rokonukhoz, Emma pedig nem akarta elrontani a jókedvüket az ő saját problémájával. Így a lány egyedül maradt.
Emma nem fordulhatott a Klávéhoz segítségért, ők egyértelműen Sebastiant okolják ezért is. De ha ő lett volna... miért nem csinált sötét árnyvadászokat Emma szüleiből is? Miért torzította el a testüket és vetette őket az óceán habjai közé? Ez egyszerűen így csak nem stimmelt.
Emmának szüksége volt valakire, aki meghallgatja az ő álláspontját és nem utasítja el azonnal, akiben megbízhat, valakire, aki megmondja neki az őszinte véleményét, és tanácsokkal láthatná el. Hosszas tűnődés után egyetlen ilyen személy jutott csak az eszébe, ő pedig a New York-i intézetben tartózkodott.
Megkérhette volna Malcolm Fade-et, Los Angeles fő boszorkánymesterét, aki egyben jó barátja is volt neki és  Blackthornoknak, hogy nyisson a kedvéért egy portált, de Emma inkább a jó öreg tömegközlekedés mellett döntött.
Két napos busz út volt az ország másik végébe, de a lány inkább ezt választotta, mintsem magyarázkodnia kelljen a boszorkánymesternek a kiruccanásáról. Ugyan megbízott Malcolmban, de nem kérhette meg rá, hogy hazudjon a kedvéért, ugyanis nem csak a Klávé tiltotta meg, hogy Emma tovább kutasson a szülei gyilkosa vagy gyilkosai után, de az oktatójuk, Diana is, a férfi pedig nem szeretett hazudni, sem eltitkolni dolgokat Diana elől, így nem akarta ebbe belevonni.
Az intézethez már taxival érkezett, a sofőr nézett is egy nagyot, amikor a kísérteties, elhagyatott épület előtt le kellett parkolnia, míg Emma kiugrott az autóból és fizetett. Persze a férfi nem láthatta, az épület valódi arcát, hogy valójában koránt sem elhagyatott, ráadásul talán az egyik leggyönyörűbb intézet, amit Emma valaha látott.
Lassan sétált oda a kapuhoz, mialatt azon töprengett, vajon hogyan fogjon hozzá ehhez a beszélgetéshez. Ugyan, mikor megérkezett Manhattenbe, küldött egy tűzlevelet Clarynek az érkezésével kapcsolatban, hogy ne érje váratlanul a felbukkanása, de arról említést sem tett, milyen ügyben érkezik.
Emma gyomra idegességében görcsbe rándult. Tudta, hogy itt nincs mitől tartania, hogy Clary sosem árulná el a Klávénak, hogy nem keverné bajba, hiszen ő és a barátai pontosan ugyanígy a saját fejük után mentek, Emma mégis félt tőle, mit fog neki mondani a lány.
Vett egy mély levegőt és bekopogott az intézet kapuján, a hang visszhangot vert még Emma fejében is, érezte, ahogy lüktet. Összepréselte ajkait és visszafojtott lélegzettel várta, hogy valaki beengedje.
remélem tetszik  ❀
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Dommiel Nightblood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my mundane lover
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● demon hunting ●
Karaktered arca :
● dominic sherwood ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

dom & harry
thank the angel you're alive ❀
- Hát ebben az esetben ennek kifejezetten örülök. - Nem is tudom, hogyan birkóztam volna meg azzal, hogy el kell őt veszítenem. Valahogy a kelleténél fontosabb szerepet tölt be az életembe még akkor is, ha nem lógunk állandóan együtt. Koránt sem ezen van a hangsúly, hiszen vannak emberek, akik az első pillanattól kezdve egy különleges helyet birtokolnak a szívünkben, mintha csak nekik tartogattuk volna. Mintha előre megírták volna, hogy kettőnket egymás mellé kell sodorjon a sors.
- Ha neked megfelel mehetünk a szobámba is, aztán rendelhetünk valami kaját, ha éhesek lennénk.. - Most értem vissza is már kicsit vártam, hogy ledobjam magam az ágyamra, szóval nem szívesen mozdulnék ki, de ha neki kényelmesebb, hogy oda menjünk, akkor persze megerőltetem magam, de most eluralkodott rajtam a lustaság. Ilyenkor jobb szeretném, ha lenne bennem egy kevés Oswin kitartásából.
- Szóval.. Téged hol kapott el az egész trágyadomb? - Nem számítottam arra, hogy jóformán az ágyamból fog kirángatni egy háború híre, holott azért mindannyian számítottunk rá és éreztük, hogy valami közeleg. Meg aztán a Morgenstern srác sem rejtette a dolgokat a béka feneke alá. Mégis a Klávé mindennél jobban igyekezett elbújni a föld alá, mintha semmi nem történne körülöttünk. De ez már nagyon régóta így van, hogy hirtelen megváltozzon.
Miközben figyelemmel követem minden egyes szavát elindulok a szobám felé - ha neki is megfelel - amennyiben pedig inkább kimozdulna a Taki irányába indultam el.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

dommiel & harry
Here we are ∆

Furcsa. Nem az, amit érzek, miközben megölel, hanem az, hogy egyáltalán megölel. Persze nyilvánvalóan nem arról van szó, amit ez akár jelenthetne is, de jó belegondolni, hogy mi lenne, ha.. Fogaim közé szorítom szívemet, hogy ne sóhajtsak fel, vagy legalábbis a sóhajomból ne halljon ki mást, csak azt, hogy örülök annak, hogy látom őt. Hogy él. Hogy a háborút épségben vészelte át. Mint minden felebarát örülne ugyanígy.. természetesen.
- Ahogy a mondének között szokták mondani: a rossz pénz nem vész el. - mosolygok rá egy kacsintás kíséretében.
Egy kicsit rosszallom a saját vélekedésemet, mert abból gyökeredzik, hogy úgy tudom elég gyakran jár a mondén világba. Nem, mintha ez lenne a baj, sokkal inkább az, hogy a kóbor madarak - adja Angyal, hogy tévesen - azt csiripelték, hogy egy mondén lánykával múlatja igen gyakran az idejét. Nem vagyok egy pletykás alkat és igyekszem a legtöbbet elhessegetni, de ezt valahogy nem sikerült.
Szívesen simogatnám meg kézhátát, de mire eljutok oda, hogy kivitelezzem mindezt, ő elveszi vállamról a kezét, így a mozdulat részemről befejezetlen marad, s hogy ne legyen olyan suta, zsebre vágott kézben fejeződik be, mintha eredetileg is emiatt moccantam volna meg.
- Az nagyszerű lenne. Taki's vagy maradjunk az Intézetben? - kérdezem. Nekem mindegy, hogy hol beszélgetünk, csak eltölthessem az időm... Vele.
Dommiel Nightblood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my mundane lover
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● demon hunting ●
Karaktered arca :
● dominic sherwood ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

dom & harry
thank the angel you're alive ❀
Elmondhatatlanul megkönnyebbülök, hogy ő életben van és a karjaim közé zárhatom. Sok időt töltöttünk együtt meg aztán jóban is voltunk, habár az utóbbi időben, mintha kicsit lazult volna a kettőnk kapcsolata. Mondjuk ettől még nem leszek kevésbé boldog attól, hogy életben láthatom. Nagyon sokan odavesztek a csata során, ami nem szólt másról, minthogy egy démonvérrel megáldott árnyvadász az egész világot térdre akarta kényszeríteni, teljesen elpusztítani, hogy aztán a saját képére teremthesse újra és mindenki fejet hajtson előtte. Azaz egyszerűen a világ ura akart lenni. A legrosszabb talán az egészben, hogy majdnem sikerült neki, mert a Klávé továbbra is a tagadás aktív fázisát éli és mindig túl későn akar csak cselekedni. Mikor már csak enyhíthetnek, de nem akadályozhatják meg a katasztrófát.
- Hát még én, hogy örülök.. Kifejezetten annak, hogy éppen és egészségesen túlélted az egészet. - Kicsit elhúzódom tőle kezeim azonban továbbra is a vállain pihennek, miközben felmérem minden egyes porcikáját, hogy a helyén van-e, szinte beszkennelem magamnak aztán rájövök, hogy ez elég kényelmetlen lehet bárki számára, szóval kezeimet a testem mellé leengedve nézek fel rá őszinte vigyorral a képemen.
- Teljesen szabad vagyok, mit szólnál, ha egy kicsit átrágnánk magunkat, hogy mi történt az elmúlt időszakban.. - Azt hiszem bőven lenne, mit megbeszélnünk, hiszen nem is igazán emlékszem mikor találkoztunk utoljára. Mindketten azt hiszem a saját problémáinkkal voltunk elfoglalva s, habár még mindig meg kell találnom a testvéremet és valahogy meg kell győznöm őt a helyes útról, bár a jelenlegi fejlemények között talán erre már nem is lesz szükség. Bár sosem igazodtam ki kifejezetten a saját testvéremen és kétlem, hogy pont most tenném.


// csak nyugodtan! képeket majd csinálok többet is
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

dommiel & harry
Here we are ∆

Senkinek se hiányzott a háború. Nyilván ez ostobaság még csak gondolati szinten is, hiszen alap dolog, hogy egy háború nem hiányzik. Persze amondó vagyok, hogy bár hiányt nem szenvedtünk belőle, mégis szükség volt rá ilyen vagy olyan okból kifolyólag. Az okok mindenki számára mások, ha valaki megkérdezne engem én is tudnék felsorolni párat, de.. nos tudnék, de nem akarnék és nem is akarok. A szőnyeg alatt jobb helyen van a háború összes hozománya, a sebeket nem tépkedem és az enyémeket sem szaggatja így senki sem.
Sokat vagyok itt, mert még mindig ezt a helyet szeretem jobban, mint a Klávé előszobáját. Itt inkább önmagam lehetek - no nem olyan módon, ahogy anyámnak megígértem annak idején, hiszen a legféltettebb titkaim még mindig az enyémek és jobb is ez így (egyelőre biztosan) - és ez valljuk be azért sokat segít az ember mindennapjaiban.
Meglep, amikor meglátom őt. Gyomrom bukfencet vet, s így hirtelen azt sem tudom eldönteni magamban, hogy az örömmel vegyes megilletődöttségtől vagy egészen más okból jár táncot bensőm. Egy a biztos, nagyon végiggondolni sincsen időm a dolgokat, mert Dommiel már közelebb is lép, s hangjának hallójáratomba kúszásával azonos időben ölelése is elér.
- Én. - jegyzem kissé sután, nevetés ízével a számban lapogatom meg a hátát, hogy részemről se legyen olyan suta ez az ölelés, melytől majd’ kiugrik a szívem, s mely közben azon rettegek, hogy ezt ő észre ne vegye.
- Örülök, hogy látlak, Dommiel! - mosolygok rá kissé karcosan. Nem távolságtartásból használom a teljes keresztnevét mindenféle becézés nélkül. Szeretem a hangzását és jólesik így kiejtenem, ennyi az egész.
- Sietsz valamerre? - kérdem, s közben remélem, hogy nemleges lesz a válasza és lesz időnk beszélgetni egymással, ha már így szeretett ma a Sors és találkoznom engedett vele.



//Remélem nem bánod, hogy használtam a reagkódod meg a gifet, de olyan jók
Dommiel Nightblood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my mundane lover
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● demon hunting ●
Karaktered arca :
● dominic sherwood ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

dom & harry
thank the angel you're alive ❀
Hatalmas veszteség érte az árnyvadász társadalmat a sötét háborúval. Még szinte mindig próbálják felmérni, hogy mégis kik az ellenségeink, kik azok, akik bizalomra méltóak, de már azoktól is megtagadják a védelmet, akik egy cseppnyi tündérvérrel rendelkeznek, akiknek a felmenői tündérek voltak, amellyel egyáltalán nem értek egyet, de a mi véleményünk a paranoiás öreggel szemben semmisnek tűnik.
Néha már azt hiszem, hogy a világunkban sosem fog uralkodni egyfajta békesség mindig lesznek,a kik drasztikus módon akarnak majd változtatni a törvényeken, a szabályainkon, amely csak még több pusztításhoz vezet majd.
Rengeteget kell dolgoznunk még azon, hogy az intézet visszanyerje a teljes pompáját, bár szerencsére egyedül a könyvtár az, ami igazán árnyékává vált önmagának a támadás során, hiszen a harcnak a nagy része is ott zajlott le. Megannyi holttestet távolítottak el onnan, mind sötét és, mind egyszerű árnyvadász társainkét, a vérüket pedig napokig mosták a padlóról, a falakról.. Szinte hihetetlen, hogy egyetlen egy nap alatt mennyi pusztítást képesek véghez vinni azok, akik igazán elszánják magukat. Mégsem értek el velük semmi mást, mint még paranoiásabbá tették az árnyvadászokat. Szegény Helen Blackthorn-t elszakították a családjától, mert tündérvér folyik az ereiben. A testvéréről Mark-ról szintén lemondtak, hiszen tündérvér folyik az ereiben. Nem számítanak teljes jogú árnyvadásznak. Csak egy árulót látnak benne, hiába nem tettek semmit sem. A tündérek véglegesen megkeserítették a félvérek életét és egyúttal a saját népükét is.
Az intézetbe érve egy ismerős alakon akad meg a tekintetem. Egy részem, egy aprócska részem talán félt attól, hogy nem fogom újra látni, hogy ő is odaveszett így őt látva egyfajta megkönnyebbülés fogott el. - Harry... - Nyögöm ki nehezen, miközben odasietek hozzá és egy barátságos ölelésbe vonom, amennyiben nem húzódik el tőlem. Legalábbis remélem, hogy nem veszi támadásnak a közeledésemet, de manapság már mindenkinek örülök, akit valamennyire ismertem, hogy túlélte a pusztítást. Bár talán a legnagyobb katasztrófa az lett volna, ha sötét árnyvadászként találkozunk.. De így, hogy életben van, hogy önmaga.. Ez valahogy mindennél többet jelent.  
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


BLUE & LILAC
if you can't get somebody off your mind,
they are probably supposed to be there
••••••••••••••••••••••
- Hé, semmi baj nincs az elbaszott amcsi filmekkel, simán lehetünk abban. Ki tudja - vigyorgok rá, rögtön bevédve a kedvenc klisés, amerikai filmjeimet, amit unalmas óráimban szoktam kukkolni. Elvégre, semmi sem köt le jobban, mint azok, ha nincs mellettem semmi. Amúgy sem tudhatjuk az élet értelmét, lehet filmben vagyunk, és az Istenek odafent, vagy az anyám kínja épp les minket, mint a filmben élő figurákat. Sosem tudhatjuk. - Gondolj bele, lehet valaki épp néz minket a tévéjében, talán egy másik univerzumban még shiptáborunk is van - fokozom a kedélyeket, majd elnevetem magam, hogy egyáltalán nem komolyan beszélek.
- Nekem teljesen mindegy, csak... - mutatok végig magamon, ahogy egy újabb fintorral jelzem mennyire nem tetszik ez a nyakig sáros helyzetem. - Csak ezt ne. Tényleg - milyen lehet sáros ruhában aludni? Elvileg az iszap jót tesz, de nem a ruhának, hanem a bőrnek. Meg hát ez nem iszap, hanem valami trutyi. Ki tudja mi van benne, elvégre sok kutyát sétáltatnak. Fúj. Kell az a másik ruha, sürgősen.
Megforgatom szemeim, nagyot sóhajtva, amiből kihallatszott egyértelműen az elégedetlenség, mikor egyetértett a szüleimmel. Hát basszus, én is tudom, hogy igazuk van, de hirtelen döntöttem, gyerekesen. Most pedig viselnem kell a következményeit.
- Tudom, hogy nem viccből - bólintok, hogy még jobban alátámasszam. Nekem szükségem van arra, de csak egy óráról volt szó. Most vele is vitatkozhatnék, hogy nem ért meg, de valamilyen szinten érti a helyzetem, csak próbál a helyes útra terelgetni. Ezért nem szúrhatom le. - Nem, nem volt jó ötlet. De erre már én is rájöttem, az idevezető úton. Majd visszamegyek... Valamikor. Valahogy megoldom. A büszkeségem még nem engedi, hogy igazat adjak nekik - pillantok rá, bár valószínűleg ezzel nem fog egyetérteni. Gyakorlatilag most közöltem, hogy a makacsságom miatt hajléktalan leszek szinte semmi pénzzel. Elég szarul hangzik.
- Amúgy sem maradnék itt tovább. Nem a nephilimek miatt, meg ilyenek. Nem akarok a nyakadon lógni, szóval semmi szüksége annak, hogy felajánld.  Úgyis elutasítanám - vonok vállat, egyáltalán nem bánom, hogy nem maradhatok itt egy napnál tovább. Segítene, tudom, de csak szánalmasnak érezném magam, ami jelenleg is megvan. Megpróbálom inkább felfogni úgy, mint egy pizsamapartit. Abból baj nem lehet végül is.
- Barátok - nevetek fel erőltetetten, aztán megrázom a fejem kicsit sokkolva, hogy mit mondtam. Ez egész félreérthető. - Mármint, nem úgy. Csak nem olvastam még olyan idézetet, hogy a barátok befogadnak bármikor az árnyvadászok szállójára, ha az otthontalanokhoz szeretnél csatlakozni.
Beléptünk végül. Mármint, csak úgy bementünk, mindenféle probléma nélkül, mégsem mertem levegőt sem venni, annyira izgultam. Nem tudom mit vártam. Talán, hogy most valaki a hátamra fog vetődni és veri a fejem egy baltával, vagy nem tudom. De az égvilágon egy lélek sem volt erre, így kicsit felbátorodtam, főleg miután végre megszólalt Blue is.
- Inkább úgy képzeltem, mint egy kollégiumot - nézek meg mindent alaposan, igaz távolról, de nélküle nem merek semerre se menni. Ki tudja ki hol rejtőzik, vagy mit tudom én mit csinál. - Merre van a szobád? Nem érzem itt magam biztonságban - zavartan tincseim közé fúrom ujjaim, majd játszok egy vizesebb darabbal. Ha pedig Blue mondja az utat, vagy vezet, megyek vele készségesen, szinte mellétapadva.
- És akkor te itt laksz? Milyen itt? Nem is hívhatsz meg barátokat? - figyelem őt, néha magam elé nézve, nehogy elessek valamiben, abból elég volt a mai napra, bőven.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

lilac & blue.
whatever tomorrow brings,
i'll be there, because you have me.
together we can get through anything.
A nap elején még nem gondoltam, hogy az estémet egy ázott és sáros lány társaságában fogom tölteni, azonban ezáltal lett egy szórakoztató programom, és nem kellett halálra unnom magam, miközben a következő lépéseimet tervezgetem, hogy tudnék segíteni Sebastiannek porkavarás és feltűnés nélkül. Meg aztán jobb is volt így, azt hiszem. Az utóbbi időben nem is csináltam mást, csak Jace után szaglásztam, és amennyire csak tudtam, próbáltam Alec-ék mellé sodródni, hogy megtudjak valamit, ami fontos lehet. Ideje volt egy kis kikapcsolódasnak - már amennyire lehet ezt annak nevezni. Mondjuk szerintem semennyire, de végre nem árnyvadászokkal meg titkos küldetésekkel voltam körülvéve. Jó volt ez így. Még annak ellenére is, hogy nem így képzeltem el a találkozásumkat.
- Ebben igazad van. Főleg, hogy még az eső is esik. Még több klisé - vigyorogtam rá. - Elvégre nem egy elbaszott amcsi filmben vagyunk, nem? - Ráadásul, ha készülne egy film, amelyiknek én vagyok a főszereplője, az biztosan tragédia lenne. Ezt persze már csak gondolatban tettem hozzá, hiszen nem akartam, hogy Lilac kérdezősködjön. Ő csak annyit tud, hogy valamiféle menő árnyvadász vagyok, amolyan hősféleség, aki a gonoszok ellen harcol. És ez jól is van így. Az igazság biztosan kiábrándító lenne számára.
- Igazából lehet, hogy tudnék neked csórni valami női göncöt is, de ha valamelyik pólóm megfelel neked, az csak még jobb - ajánlottam fel, elvégre az intézetben akad jópár lány is, bár elég érdekesen vette volna ki magát, ha valamelyik csaj szobájából ruhákat meg alsóneműket lopok, és rajtakapnak. Egy jó ideig biztos magyarázkodhatnék egy ilyen helyzetben...
Mikor elkezdte mesélni az estéjét, figyelmesen hallgattam, és néha csak hümmögve bólogattam, ahogy a nadrágom zsebeibe csusztatva kezeim haladtam az épület mellett vele. Nem akartam a fejéhez vágni, hogy ostobaságot csinált, bár szerintem így utólag már rájött magától is, márcsak ezért sem kellett volna rontanom a helyzeten.
- Ugye azt tudod, hogy nem viccből cseszegettek az inhalátorod miatt? - tettem fel végül egy egyszerű kérdést, miközben szemöldökeim a  homlokom közepére ugrottak. Ennyi elég is volt hozzá, hogy akarva, akaratlanul, de a tudtára adjam, milyen véleménnyel vagyok erről, és kinek az oldalán állok. - Ettől függetlenül megértem, hogy besokalltál, én sem bírnám. Csak sajnos ezt nem gondoltad át eléggé, úgy érzem - folytattam. - Mármint... gondolj bele. Nincs munkád, még tanulsz. Abból a pénzből, amit iskola mellett keresel, nem tudsz fenn tartani egy kisebb lakást sem, emellett pedig még enned és innod sem ártana. Van telefonszamlád is és még sorolhatnám. Biztos, jó ötlet volt ez? - Kérdeztem végül kicsit húzva a számat. Azt már nem tettem hozzá, hogy ezt át kéne gondolnia reggelig, de erre szerintem rájött már magától is, ha szavaim nem csak bementek egyik fülén, a másikon meg ki.
- Mondanám, hogy itt maradhatsz, ameddig csak akarsz, de hát a nephilimekről van szó. Gondolom nem kell túlragoznom, mennyire magasabb rendűnek érzik magukat - forgattam kicsit a szemeim kifejezve nemtetszésem. Meséltem már pár dolgot a lánynak, szóval nem kellett többet mondanom neki ennél, már félszavakból is megértett.
Mosolyogva néztem rajta végig. - Ne aggódj, hamarosan zuhanyozhatsz. Mellesleg meg mire valók a barátok - mondtam még vállat vonva, jelezve, hogy nem igazán várok cserébe semmit.
Lassan sikerült is elérnünk a bejáratot, ahol kivételeden elég nagy volt a csend. Úgy emlékeztem, páran elmentek küldetesre a többiek pedig... talán már aludtak, vagy csak mindenki megszervezte magának a késő esti programját. Mindenesetre túlságosan gyanús volt ez, de a gyanakvás helyett úgy döntöttem inkább csak örülök a helyzetnek. Bekísértem Lilac-et, és hagytam, hogy kicsit körbenézzen, hiszen várható volt, hogy számára új lesz ez az egész. Én addig szintén körbe pillantottam, de inkább kissé idegesen, mások után kutatva.
- Ilyennek képzelted, vagy valami lepukkant munkásszállószerűségnek? - Kérdeztem, miközben halkan felnevettem.

Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


BLUE & LILAC
if you can't get somebody off your mind,
they are probably supposed to be there
••••••••••••••••••••••
Miért Blue neve ugrik be legelőször, mikor valakit támaszomnak kell hívnom? Mert ő az egyetlen, aki ténylegesen ott van mellettem. Ha nem is látom, tudom, hogyha baj van, ő lesz a legelső aki segíteni szeretne. Hálátlannak éreztem magam, amiért nekem szinte folyton segítségre van szükségem, ő pedig jön. Nem tudom mennyire van tisztában vele, hogy ez kölcsönös, a kezem tűzbe tenném érte. Vagy, lehet azt nem... na jó. De igen. Jelképesen igen, mármint a végletekig elmennék érte. De csak nem dugja be a kezem a kandallóba, hogy tesztelje ezt.
Az üzenetváltások megnyugtattak annyira, hogy bízzak magamban, bízzak benne, és a képességeinkben, hogy be tudok jutni az intézménybe és reggelig meg tudom húzni magam. Fogalmam sincs ez a hely hogy néz ki belülről. Ilyen kollégiumféle? Van mosdója, saját? Ha túl sokat iszom, akkor valami közös vécé vár? Vagy hol tudok letusolni? Mármint, biztosan észrevennének engem, s senkinek sem tetszene. A görög gírosz árus álca itt meg most nemigen jönne be. Mit keresne a közös fürdőben egy görög gírosz árus? De bízom magunkban, az a lényeg.
Az építményt meglátva viszont egy bizonyos szinten betojtam. Ide kell bemennem, szinte most, mert Blue-t látom, aki éppenséggel csitítana, mikor megismerkedem közelebbről az áldott anyatermészettel. Csak emelgetem lábaim, kezeim, de mindig visszaejtem a sárba, feladtam én azt, hogy egyhamar felállok innét. Felesleges lenne, már így is több a sár rajtam, mint az eső.
Számítottam a kinevetésre, de nem ilyen körítésben, hogy leplezni próbálja mennyire szórakoztató is a látványom a trutyiban. Haragosan nézek rá, talán ez az egyik oka, hogy igyekszik nem hangosan kacarászni, de pár pillanat után a helyzet komikuma miatt belőlem felszakad egy jókedvű nevetés, miközben felkelek a talajról.
- Odarohanni hozzád és a nyakadba ugrani, mint a hős megmentőm, kicsit túl klisés lett volna - söprögetem le magamról a sarat és a vizet, de ennek hatására csak barna foltok maradnak a tenyeremen. De hát már olyan mindegy nekem. Valószínűleg akkor a közös zuhanyban kelleni fog a görög gírosz árus kifogástalan álca. - Hát, ha nem gond, akkor lezuhanyoznék. Meg ha már így állunk... kéne valami ruha éjjelre. De gyanítom a te felsőid elmennének ruhának rajtam - sóhajtok drámaian, hogy ennyire készületlenül jöttem ide hozzá. De már nincs visszaút, így amint jelzi, mellette sétálva az előbbi fekhelyemet szemlélem elmerülve gondolataimban, amelyekből kérésével rángat ki.
- Ja... Hát igen. Az üzenetben nem mondtam, de tudod mennyire rövid pórázon vagyok tartva. Szóval megtettem azt, amire senki se számított. Megmondtam, hogy elmegyek szórakozni - húzom ki magam büszkén, mert, ha valaki tudja mennyire szigorúak, az Blue lesz. - De nem mentem. Helyette sétálni mentem, de otthon hagytam az inhalátorom, így haza lettem volna tessékelve, mert apám utánam jött. Én meg kiborultam, hogy nem igaz, hogy egy órára nem mehetek el sétálni egyedül, így megmondtam, hogy elköltözöm. Most pedig itt vagyok, sarasan és vizesen, egy rongy nélkül nálad, ahova amúgy is be kell lopóznom. Aztán... fogalmam sincs hogy lesz holnap. De haza nem szeretnék menni, majd nézek egy motelt, ameddig egy lakást nem találok - dióhéjban ennyi, mert valójában több nem történt. Csak én éreztem magam hirtelen túl önállónak. - Mellesleg köszönöm. Ha te nem lennél, valószínűleg egy padon aludnék - nevetek fel halkan, de annál keserűbben, hogy még annyit sem tudnék hirtelen elintézni. - Majd meghálálom valahogy. Mondjuk bent egy öleléssel kezdetnek, ha már kevésbé leszek koszos - grimaszolok a sárra rajtam, gusztustalan látni, hogy rajtam van, és olyan idióta állaga van. Ölelkezni meg amúgy is szeretek, az nincs ellenemre.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

lilac & blue.
whatever tomorrow brings,
i'll be there, because you have me.
together we can get through anything.
Nagy hülyeség volt rábólintani Lilac kérésére, hogy fogadjam be éjszakára. Nem arról volt szó, hogy nem akartam neki segíteni, csak ismerem már elég jól az árnyvadászokat, valamint az arra vonatkozó szabályokat is, hogy a mondének mit tudhatnak rólunk, vagy az árnyvilágról, és azokat is, melyek egyértelműsítették, hogy mondének nem léphetnek be az intézetbe. Nem magamat féltettem a következményektől, nekem már úgy is mindegy volt. Viszont nem akartam, hogy Lilacnek essenek. De inkább vállaltam a kockázatot, mintsem cserben hagyjam.
Szinte folyamatos üzenet váltásban voltunk attól kezdve, hogy elindult. Tudnom kellett minden egyes lépéséről, hogy merre tart, hiszen minden árnyvadász az intézetben volt aznap éjjel. Szinte lehetetlen küldetésnek tűnt az akció, szerencsére viszont ezt a szót én nem ismertem.
Idegesen járkáltam fel, s alá, majd végig az épület folyosóin, végül nagyjából körbejártam az egész udvart is, hogy száz százalékra megbizonyosodjak róla, nem fogunk lebukni.
Lilacnek nem is kellett túl sokáig várakoznia. Már messziről kiszúrtam őt, és a legnagyobb némasagban igyekeztem megközelíteni. Mikor meghallottam a nevem, automatikusan a számhoz emeltem mutató ujjam jelezve, hogy maradjon csendben, még annak ellenére is, hogy maximálisan visszafogta a hangját. Így nem is lett volna gond.
Aztán elesett.
Próbáltam gyorsan kapcsolni, mikor láttam a közelgő bajt, de a reflexeim csődöt mondtak. Hangos placcsanással ért földet egy pocsolya közepére. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy illő lenne-e egy kicsit felnevetni, vagy a helyzet egyáltalán nem komikus, tekintve, milyen balszerencsés estéje volt már így is a lánynak. Így miközben leguggoltam elé, csak egy kisebb mosolyt villantottam felé, amit próbáltam visszafogni, nehogy vigyorrá változzon. Valamiféle halk kuncogás azonban minden próbálkozásom ellenére feltört, amit aztán próbáltam torok köszörüléssé formálni, ezzel párhuzamban pedig ráncoltam a homlokom is, eltűntetve minden apró vonásom, mely arra utalt, hogy mennyire jól szórakozom az adott szituációban.
- Nem pont így képzeltem el ezt a találkozót. Hatásos belépő - jelentettem ki végül, majd segítettem neki felállni a földről, az arcáról pedig letöröltem a sár pöttyöket, melyek az ütközés hatására csapódhattak fel. - Ezek után gondolom rád férne egy fürdő is, nem csak az ágy éjjelre.
Biccentettem egyet a fejemmel, hogy induljunk el, mielőtt valaki rajta kap minket az éjszakai találkozónk folyamán.
- Közben elmesélhetnéd, mi is történt pontosan. Hogy miért nem tudsz hazamenni - néztem rá végül komolyabbra fordítva a szót, miközbrn csendesen osontunk az intézet udvarán keresztül.

Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


BLUE & LILAC
if you can't get somebody off your mind,
they are probably supposed to be there
••••••••••••••••••••••
Az üzenetre tegyük fel hamar jött a válasz.Necces dolog odamenni az intézményhez, hogy én most az árnyvadászéknál fogok dekkolni és aludni, de Blue állítása szerint megoldható valahogy. A valahogy pedig azt jelzi, hogy neki fogalma sincs arról hogyan fogjuk ezt megoldani. Remek. Lehet itt éjszakázunk mindketten lent, pedig érzem, hogy hamarosan kettőig sem fogok látni.
Az ártalmatlannak tűnő építményhez érve eleredt az eső is. Nem borult rám az ég, de egy kis csepergéssel az is jelzi, hogy ez rohadtul nem lesz jó. Nem tudom miféle bajba keverhetem, de jelenleg ő az egyetlen egy ember akire számíthatok. Időközben, amíg vártam a válaszát, írtam másnak is, de mindenki visszautasított, ezért maradt ő. Eddig akárhányszor kellett egy váll, amire hajthatom a fejem, ő ott volt, amikor éppen ideje volt, ha pedig nem, legtöbbször bepótolta. Vagy egyáltalán nem is igyekezett pótolni semmit, csak adta magát... mit tudom én.
Elbambultam az épületen, minden kis szegletét megfigyeltem, csak a tanulmányozás után vitt a lélek arra, hogy jelezzem neki, itt vagyok, élek, csak egyedül nem tudok bemenni. Talán be tudnék, de nincs annyi vér a pucámban, hogy én most oda egyedül besurranjak, vagy vircsaftot csapva betörjek. Ki tudja mit művelnének, annyira nem vagyok képben a dolgokkal, de már a gyűjtőnevük is elég hátborzongató. Az építmény pedig egyre rémisztőbb, ahogy arra gondolok micsoda emberek lehetnek bent. És ha belefutok valamelyikbe? Azt olvastam az emberek még éreznek nyolc másodpercig, miután levágják a fejüket. Nem szeretném bizonyítani, sem cáfolni, hogy így van egy teszt által. De az is lehet pont, direkt bele kellene rohannom valakibe, aki kinyír, és nem kell holnap intézkednem lakás meg egyebek miatt.
Lesöpröm karomról a vizet, mintha azzal elintézném a szárazságom visszanyerését, de csak toporgásom közepette nem tudok mihez kezdeni magammal. Körbepillantva sehol senki, jó ideig nem is, de aztán egy árnyat pillantok meg a távolból. Mármint, nem olyan levadászható árnyat, amit ezek csinálnak, hanem emberit, meg a sapka is megvan.
- Blue! - nem kiabálok, hangosan suttogok, majd megindulok felé nagy lendülettel. A lendület pedig nem áll mellettem, vagy éppen az egyensúlyom támogatása mellett, és a saras talaj leterít, majd magához ölel, hogy ruhámat ne csak az esőcseppek varázsolják sötétre, de még barna trutyi is borítson.
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Kapu
» (Alapműveletek 1) Taijutsu
» Konoha kapuja
» Délos- kapu a tengerre
» -=Taijutsu stílusok=-

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: A New York-i Intézet-
Ugrás: