descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Nilael
if i cannot move heaven, i will raise hell
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


gratulálunk, elfogadva!
dust and shadows  
❖  Horseman of the Apocalypse❖

Kedves Nilael!

Elsősorban szeretnénk elnézést kérni a hosszas várakozásért, kicsit sűrűek lettek a napjaink, de most már itt vagyok és megpróbállak a lehető leghamarabb az utadra engedni, ahogyan azt valószínűleg meg is érdemled!

Na, de akkor ugorjunk fejest a lapodba... Nagyon tetszettek a rövid részletek kitöltései.. Nem tudom, miért de engem már azzal is könnyedén le lehet venni a lábamról, főleg ha valaki időt és energiát fektet abba, hogy mindezt kiszínezze és megtöltse élettel.
Ugyanez a lelkesedés az előtörténetedben sem szakadt meg, aminek köszönhetően teljesen beszippantott és teljesen lelkifurkám volt, hogy én ezt a csodálatos olvasmányt így elnapoltam... Még egyszer bocsánat.  
Igazán gyönyörűen bánsz a szavakkal és biztos vagyok, hogy ebben nagyon sokan egyetértenek majd velem. Nagyon tetszett, ahogy úgymond bemutattad, leírtad, hogy miként jutott el arra a pontra a karakter, ahol most van igazán különleges volt. Még ódákat tudnék zengeni arról, hogy mennyire imádtam, de valószínűleg ugyanezt majd a játéktéren is megtehetem, ha majd összefutunk és ott talán annyira nem tartalak majd fel..  
Úgyhogy nem szeretném ezt túlságosan sokáig húzni, hiszen az ígért időből már kétszeresen is sikerült kifutnom.  

Végül, de nem utolsó sorban már nem igazán tartanálak fel, hiszen így is csúnyán megvárakoztattalak - again so sorry -, szóval már csak annyi a teendőd, hogy lefoglald a csodálatos arcodat (amely rendkívül különleges és remek választás!   )  utána pedig nincs más hátra, mint a rangfoglalóba is a megfelelő módon bevésni magad ( a többi démonnál látható, hogy miként foglalsz főbűnt - avagy lovasságot magadhoz), szóval mindezek után már semmi nem állít meg téged abban, hogy a játéktérre szaladj és szórakoztasd - avagy döntsd romokba - a világot!

Jó szórakozást kívánok, love!  


Nilael
❖ Bukott angyal

avatar
Keresem :
i need someone
Tartózkodási hely :
Tartózkodom
foglalkozás :
Fogós kérdés
Karaktered arca :
Cassie Meder
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


THE HORSEMEN
Nilael
Lényegében feleannyi gyötrelem sincs magában a szenvedésben, mint a szenvedések elleni rugódozásban.
Cassie Meder démonvénbukott angyal
the devil is in the details

❖ Becenév:
Nos lássuk csak mi történik, ha becézik: Évtizedes éhínség a világháborúk után, mikor drága bátyja Nilaként merte rövidíteni a nevét. Egy nagy hatalmú boszorkány is próbálkozott "Halálmadár" címzetű ugratással... az évekig tartó éhezés a figyelemre, a naggyá válásra, a pénzre, az ételre megtette a hatását, és hiába a boszorkányok minden furfangja a gyötrelemben a rosszhír magva, a pletyka elterjedt... csak egy-két szenvedő fülbe ellett elsuttogni a "feketemágia" szót. A régi szép boszorkány üldözések...
❖ Születési hely, idõ:
A Mennyekben teremtetett, réges-régen, az első két Lovas után harmadikként.
❖ Családi állapot:
Van három testvére, és egy Föld méretű játszótere, és egy szívtelen, szadista humorú Atyja. Kell ennél több egy lánynak?
❖ Szexuális beállítottság:
#foodporn
❖ Foglalkozás:
A nyilvánvalón kívül? Emberi álcájában orvos/gyógyszerész.
❖ Ismertetõ jel:
Mindeddig senki nem ismerte fel, az emberek világában csak egy nő a sok közül, a mai flancos egyedigésben a fekete hajával és hófehér szeplőtlen bőrével sem rí ki. Erejét úgy rejti el, hogy még tulajdon testvérei sem ismerik fel egykönnyen. Igazi valójában éj fekete szárnyai vannak, ujjai, kézfeje egészen a könyökéig, akár csak a lábai a térdéig szénfeketék, tekintete szintén, és testén valahol mindig ott lapul a két tőr.
❖ Átváltozás:
Öhm...csiribí-csiribú pricc pracc?
❖ Rang:
Van 3 testvére. Nem e világi lény. Hatással van az összes élőlényre ami él és mozog. Egész nagy hatalma van felettük. Mindig éhes. Szénfekete, némi porcelán fehérrel. Ha meglátod már késő. El tud rejtőzni játszi könnyedséggel előled. Egy érintés és elvesztél. Nem tesz jót az egészségednek. Na ki az?
Nem nem Venom. [/url].
❖ Család:
Tagadott teremtője. Szánt bukott rokonai. S többnyire követett testvérei.
❖ pozitív tulajdonságok
Hűvös, őszinte, kimért, szavatartó, többnyire kötelességtudó, néha napján még egészen naivnak is jellemezhető az őt körüllengő távolságtartó burok miatt.
❖ negatív tulajdonságok
Cinikus, irgalmatlan, kárörvendő, mohó, forrongó, irigy, bosszúálló.
❖ legnagyobb félelmed
Hogy sorsa rokonai után küldi.
❖ legnagyobb vágyad
Érinteni kín nélkül, egyszer jóllakni.
❖ legnagyobb titkod
Olvass feljebb.
❖ legnagyobb gyengeséged
Kettő van, az első meg a második.
look deeply into my eyes

A bukásakor lent járt a földön, s ahogy meglátta egyik zuhanó rokonát, meg sem fordult a fejében hazamenni, fel a Mennyekbe. Hisz pont mellette csapódott be szárnya szegett védtelen társa, nem volt rest hát, segítő szándékkal rohant a bukotthoz. De amint érintette, akár csak a gyarló emberek sorvadni kezdett, szemében az elemi éhség, az vonzotta szenvedés csillant. Hiába eresztette, értetlenül, mint mindenki kire rányomta hatalmának bélyegét, már a bukott sem menekülhetett soha többé a kín elől. Megütközve nézett kezeire, melyek nem tűntek másnak, mint ezelőtt, mégis más volt már minden, ereje megnőtt, éhesebb lett. Szárnyaiban, bensőjében égető tűz kélt, ívbe feszítve testét, hanyatlásra bírva ültében. Kínok közt zuhant ő is a porba szenvedő rokona mellett, ki könyörületért nyújtotta kezét, de ha akart se tudott volna már segíteni rajta, s jelenleg lefoglalta saját testének lázadása is. Az éhség mindig is marta belülről, de ez most teljesen más volt, szárnyait mintha tüzes vasakkal borították volna be, s ahogy oldalra fordítva kíntól torz maszkba fordult arcát szemtanúja volt ahogy a hófehér tollak megfeketednek, felzabálja őket a sötétség, ujjperceit mintha savba mártották volna, porcelán fehér bőre sötétedni kezdett, mint valami fekete gyűlöletes fertőzés marta végig egészen a könyökéig, lábujjaiban épp úgy érezte a fájdalmat, mégsem sikított. Az égre meredt, és némán átkozta Atyját. Tudja, hogy eljön a pillanat, holott úgy ahogy a többi testvére nem állt teljes szívvel lázadásuk mellett….ez idáig. De Atyja akkor is miért? Búcsú nélkül vetette oda a sötétségnek, a Mennyekben is oly rég járt már az utolsó látogatást is megtagadta tőle! Örökre ennek a gyarló Földgolyónak a talaját érintheti már csak, vagy a Pokolét, mi perzselő mohósággal fogadta be, próbált felzabálni benne minden éterit. Órák elteltével múlt csak a gyötrelem, addig mozdulni sem bírt, végignézte hát, ahogy bukott társa lassan kínok közt vonaglik, mígnem saját teste feloldozást nyert, de már nem Isten, hanem a sötétség által. A fényt benne átvette, felzabálta az éjszaka, a kötelék mely Atyjához kötötte megszűnt. Mint a fuldokló új lélegzetet véve ült fel, ekkor hallotta a kis sikításra hasonlító hangot maga mellől, a mostanra már étel híján összeaszott testtől. Nyoma sem volt már egy angyal büszkeségének, minden mi olyan fényességessé tette egykor a földön fekvőt…. megfakult, csak egy kórosan sovány porhüvely nézett reá. A legszörnyűbb az a tekintet volt, mely nem fakult a testtel együtt, épp olyan élő, épp olyan kínokkal teli volt, mint mikor megérintette. Új ereje tehát ez, sokkalta kegyetlenebb, mint eddig. De vajon vissza tudja fogni? Képes lesz rá? Ha nem, ha ezentúl mindenki egy aszott roncs lesz akit megérint…. Száraz, esetlen, hangszálakból eltűnt testnedvek híján reszelős halk sikoly vonta magára újra a figyelmét. Szárnyai közt, hátán hordott két penge közül előhúzta az egyiket, s csókot lehelve a kiszáradt ajkakra a szívbe csúsztatta a tőrt. Érezte saját ajkain az utolsó leheletet, majd az élet kiszalad a testből. De sajnálat nem kélt a lelkében, csak újabb feladatot teljesített mégis….könny áztatta arccal állt fel, a penge mintha egy száraz pergamenből húzódott volna ki. A lapján angyal nyelven a „Megváltás” felirat díszeleg akár megjelenése szavaiban a búza vagy az árpa megfelelője, míg hátán nyugvón a „Szenvedés” értelem szerűen a dénárt szimbolizálja. Mint a mérleg két nyelve, s kinek megadatik, hogy a kezében tartsa, igazságtalanul billen szinte kivétel nélkül a Szenvedés felé. Egy kezén meg tudta számolni hányszor került sor a másik lehetőségre, merthogy nem az ő feladata a megváltást elhozni, hisz a „Megváltással” így is igazságtalanul lopja el testvére elől a lelkeket, holott ő még csak elégtételt, vagy némi erőt sem gyűjthet belőle. Nem úgy a másik pengéből, bár hogy ereje felhorgadt, lehet már arra sem lesz szüksége. Amit a penge rejtett erő, most már érintése is hordozza.
Új időszak virrad, de szívében még mindig érzi a hívó érzést mi iránytűként vezeti következő áldozatához. Tehát a feladata bukásával nem ért véget, csupán akár egy kínzómester kezére, az övére is változatosabb préda kerül.
Ennek nyomán félelem tölti el, életében először. Mert ha eljött az az idő, mikor már rokonai sem menekülnek hatalma elől, mikor jő el az a kor, amikor majd a Kaszás jön el érte? Mert nem ostoba, tisztában van vele, hogy a Halál mindenkiért eljő, s csak mert a testvérének számít, jó maga sem fog tudni Tőle elmenekülni…

A csődör ébenfekete szőrén pedig megcsillan a holdfény,  patáit mennydörgésként verik vissza a kövek és a sziklák, lehelete felhőkben öleli körbe nemes pofáját mely léptei ütemére ring. Hátán testvérei közt a legsötétebb, mintha csak gúnyként, lova színeire festette volna a Teremtő, maga Éhínség ül.  Úgy illenék, hogy Kaszás kapja a paletta legkomorabb színét, ám akár csak a többi testvére ő is nevetségesen angyali mintára készült. Néma, gúny, apai rosszallás esett Éhínség osztályrészéül, nyilván, hogy ezt a pecsétet nyomták a sorsára, de ő mint engedelmes gyermek végzi mi rendeltetett feladatául. Ám csak a sorsához hű, Atyjához már annál kevésbé, jogosnak vélt igazságszolgáltatásként rója a Sárgolyót, teljesítve feladatát. Örömét egyedül az okozza, hogy bukásuk után azok közt tombolhat leginkább, akiket Atyjuk úgy szeret. Most is, ahogy tekintetét végighordozza a faházak melletti csatatéren, nem érez irgalmat. Kecsesen száll le a nyeregből, megpaskolva lova lapockáját. Ő az egyik teremtmény akiben nem lobban kín érintésének nyomán, a másik pedig most üget lába mellé, s nagy busa fejével várakozva néz fel. Farkas, az egyik legcsodásabb állat mi éhségből öl, kinek gyomra oly nehezen tölthető meg, hisz nem hiába használják az emberek is a farkaséhség kifejezést. És valóban, tekintetében ott a mardosó vágy, mely miatt végleg farkas alakba átkozta egy warlock. Egykoron ember volt,harcos viking ki csillapíthatatlan vérszomja és éhsége miatt vonzotta magára a boszorkány haragját. Így talált már rá Éhínség, s vette magához, lelkén égő pecséttel, hogy immár csakis őt szolgálja. Évek röpültek, s ma már egy hű társ, épp oly csillapíthatatlan éhséggel mint mi gazdájában tombol, mit csak áldozataik szenvedése csitít kissé. Sóhajtva túr a mellette álló test bundájába, ugyan csak a fejét éri el, tudja mit érezne ha lesimítana a hátára. Csontot és bőrt, semmi jóllakott, egészséges testet, Fames épp oly’ pokolian néz ki, mint a feladat amire teremtetett, sovány, beteges jószágnak tűnik, fél szemére vak, mégis buzog az erőtől, mi az ölés felé hajtaná, hogy csillapítsa mardosó gyomrának követeléseit. Lassú léptekkel indul meg a házak felé, rezzenéstelen arccal haladva el a már bűzlő tetemek közt, egy szigorú pillantással akadályozva meg négylábú társát abban, hogy a húsukba marjon. Az erőt és a csatában elesetteket tiszteli, olyan kor ez ami az eddigiek után talán a kedvence is lesz, főleg itt fenn Északon. A vikingek kellően vehemens nép ahhoz, hogy harcban essenek el, hátrahagyva asszonyaikat, és gyermekeiket, kik ha nincs kellő rátermettségük ínséges idők elé néznek férjeik nélkül. Ha nem jó a termés, egész faluk éheznek, a jarlok mohón vágyják a kincseket, szomjaznak a legjobb italok után, asszonyaik pedig éhezik a figyelmet, és olykor a gyengédséget, nem pedig a részeg uraik ellentmondást nem tűrő ostromát.
Nesz, halk, de a bestia füle maga mellett arra rebben, fogairól felhúzódik a bőr, néma vicsorral észleli a prédát. Némán löki be az ajtót Famest kint hagyva. . Bűz csapja meg az orrát, emberi ürülék, betegség és szenvedés szaga. Érzi az éhséget az alvó halandók felől, kik nem többek csupán koszos csontvázak, melyben betegség tombol. Tehát Ragály erre járt… Sorba lép az alvókhoz, lehajolva ujjait végighúzza az arcokon, a foszlott pokrócok alól kilógott karokon. Egyik sem ébred fel, csak kicsivel utána, nyögve, gyötrődve, oly’ magasra csap testükben az érzés mely a gyomrukból indult ki eddig, de a pillekönnyű érintés nyomán egészen a sejtjeiket zabálja már. Nem sokan vannak, alig egy tucatnyian, akiknek sikerült a falut lerohanó horda előle elbújniuk, és most itt gyűltek össze. Többnyire gyerekek, asszonykorba hajló leányok és pár kiöregedett vén. A többiek bizonyára a többi házban meggyalázva, holtan hevernek, vagy épp rabszolgaként hajóznak leigázóikkal messze.
- K-ki vagy te?! – sír fel egy nő, hasát fogva szenvedésében. Van aki annyira az éhhalál szélén van, hogy fel sem kel, míg mások épp erre a kiáltásra riadnak meg.
- Ne…távozz, távozz innen Hél! – tartja ki maga elé kezeit egy öreg, szakállától, s bozontos ápolatlan hajától nem is látszik az arca. Gúnyos kacaj, megállíthatatlan erőként guggol le az erőtlen elé.
- Nem Hél vagyok, halandó. A nem a te Isteneid teremtménye vagyok, de nem hozok irgalmat sem. – simít minden gyenge tiltakozás ellenére hűvös ujjaival végig a pofacsonton amit a szőrtől ér, áldozata szemében páni félelem kél, olyan tisztán csillog a sötétben, hogy még a vak is meglátná. Éhínség háta mögött egyre élesebb jajgatás kél, ahogy az Éhség dolgozik, de Fames gondoskodik róla, hogy ne érhessenek el a szárnyas nőig. Nem mintha nem lenne hatalma, vagy ereje könnyűszerrel megvédenie magát, de segítőjének hála, feladatára koncentrálhat teljes figyelmével. Érzi puha érintése alatt, ahogy megindul ugyan az a folyamat ami a többieknél is, gyomra követelte éhség felhorgad, s nyeli magába a szenvedést ami lassan betölti a helyiséget.
Csörömpölés, majd állati morranás. Tekintete higgadtan, mégis emberi szemnek felfoghatatlan gyorsasággal villan a betoppanóra. Egy alig tíz éves gyermekforma, szakadt posztókban, mezítláb. Csontos, beteges küllemű, arca pedig olyan elveszettséget és megélt borzalmakat sugároz, amit ebben a korban sok ember arcán észrevenni. Szárnyait megrebbenti felkavarva a bűzt és a koszt odabent, meglebegtetve a fiú összenemezesedett tincseit. Tudja, hogy futni fog, s ő maga még ki se gondolja a gyermek már fut. Némán, pici lábait szedve, már ilyen fiatalon is hogy tudják, hogy az életükért futnak….
Előtte terem, akár egy démon a sötétből, szárnyait fenségesen tárja szét, akár a halál angyala, de érintését nem kíséri elmúlás csak szenvedés. Nem jog halált osztani, az ő feladat a kín mi nem csillapszik, nem a seb tépte fájdalom, mint mi Háború nyomán nyíli, nem a kelések keltette torz gyötrődés mely Ragály után kél, az emésztő, fullasztó, görcsös éhség érzete az övé melyből, ahogy kínzottja ő sem tud soha jóllakni. S nem rosszabb-e az éhség melyre nincs gyógyír, mint maga a megváltó halál? Útja nyomán maga a Halál jár, s ha a Nagy Kaszásnak más dolga akad, bevégzi dolgát egy kisebb, vagy más ölni vágyó természetfeletti…netán maga a barbár, de tiszta anyatermészet.
A gyermek a földre huppan ijedtében, tekintete már könnyektől csillog. Mennyi értelem egy ilyen pici testben! Hogy tudja, hogy innen nincs menekvés!
- Tudod-e hogy ki vagyok, gyermek? – lép közelebb, s guggol le a kis test elé, mi remegve meg sem mer moccanni. Pánik itatja át a levegőt, de Ő nem ebből táplálkozik, nem élvezi hát ezt jobban mint bármi mást. Sápadt karjával a fiúcska után nyúl, letörölve könnyeit, miközben az ingatja fejét válaszul. Sejtette. Pedig nap mint nap átéli, azt ami Ő maga, nap mint nap gyomra üres marad, amit kap is ételt, biztos nem elég, hisz nem nézne így ki akkor. – Isten nevét ismered ugye? – jön az újabb kérdés kellemes hangján, mi mintha szándékosan állna ennyire éles ellentétben kinézetével: míg utóbbi csupa komor szín, csupa éles vonás, törékeny alkat, sápatag bőr, ébenfekete hajzuhatag, addig hangja még mindig akár egy angyalé. Kellemes, már-már éteri. Ez bírja újabb válaszra a csöppséget, ami heves, reményteli bólogatás. Irgalmasságnak nyoma nincs abban a mosolyban, ami a kecses szájon húzódik végig a válaszra. – Akkor imádkozz! Fohászkodj megváltásért Atyánk felé. Mondd el neki mit vétettél, mi jutott osztályrészedül. Könyörögj hogy szabadítson meg a szenvedéstől! Fohászkodj, hogy érjen véget ez az egész hamarabb, mint ahogy minden jót felzabál benned az Éhség. – hűvös hang, mely hatalomtól terhes, mely épp abból táplálkozik, amit most lefestett. S habár lehet a fiú a saját isteneihez fordul imáért, tudja hogy Atyja is hallja.
Nem szánja a gazdagot, s nem kárörvendi a szegényt sem, hallja a könyörgést a koszlott rönkházból, tudja immár az jön, hogy az emberi büszkeség lefoszlik átadva helyét a remény és kétségbeesés táplálta könyörgésnek. S mégis…ugyan bűntudatot sosem érez, elönti szívét a szomorúság,, mikor a dac és az akarat némaságra bírja az erőset. Ki nem más, mint az előtte ülő gyermek. Lassú sírással hanyatlik a sárba, hasát fogja, nyilvánvalóan ételt akar, vizet, bármit mi elűzi az érzést, ajkai mégis némák maradnak. Egy ima, egy fohász sem hagyja el őket.
Csendes vérkönny indul útjára a sápatag arcon, ahogy gazdája feláll, s visszaindul lovához. Elhaladtában a kis test mellett végigsimít rajta puha tollaival. Tiszteletet érez, szánalmat, de a bűntudat még mindig nem jön. Sosem jön, ahogy az irgalom sem. Ritkán van megváltás az Éhínség terhe alól. Fames mellé szegődik útban visszafelé, a nő ujjai a bundára találnak ismét, megosztva vele a csekély ételt, mit a szenvedők maró éhsége okoz.
Súlyos jelenlét telepszik a területre, még farkasa is megdermed, bundája végigborzong, hiába érzi már sokadszorra a Halált magát. Bátyja tehát eljött bevégezni mit neki nem joga. Túl hamar…s mint minden alkalommal így egyikük sem lakik jól ma este, sem a farkas sem Éhínség.
- Örülök, hogy megtisztelsz jelenléteddel, bátyám. -
- Hagyjuk a formalitásokat, örülök, hogy az előtt el tudtalak érni mielőtt távoznál. Búcsúzni jöttem. – szavak, amelyek Nilaelben jeges félelmet szítanak. Háborúval, és Ragállyal ellentétben ő mindig is igyekezett elkerülni Sammaelt, holott bukásukkor vakon követte, akár a többiek. Őt sosem tudta kiismerni, és mivel ő a leghatalmasabb mindük közt, kissé mindig is tartott tőle. Négyük közül ő a végleges „megoldás” míg két testvére és jómaga csak egy állapot a Földön.
- Valóban? Mire fel ez az elhatározás? – vet egy röpke pillantást felé  Tres mellől már, mintha lova közelsége akár csak egy pillanatra is megnyugtathatná.
- Fogalmazzunk úgy, hogy van pár haragosom odafent… - nem is inkább a lépteit, de a jelenlétét érzékeli, ahogy közelebb kerül hozzá, megfeszült tagokkal fordul meg, és lép el könnyedén de hideg tekintettel a felé induló ujjak elől. Sosem értette igazán mi ez az érintésfétis az összes természetfelettinél, amik alól sajnos testvérei sem kivételek, főként nem az a szoknyapecér előtte. - …. és nem tudom, mit hoz majd a jövő. De reméltem, hogy hosszú idő után először viselkedhetünk úgy mint…igazi testvérek, ha már lehet úgy sem látsz többet. – ejti vissza ugyan a ezét maga mellé, de a mosolya az összes Földi nőt kihámozná a bugyijából. Mély sóhaj tör fel az apró női testből, a látottak ellenére inkább bosszús, mintsem megadó.
- És emiatt úgy gondolod, felrúgom mindazt, amit évszázadok óta tartok? – történetesen a távolságot, mindenkitől, akihez valamicske érzelem is fűzi. – Ennyire te sem vagy felszínes. – kacag fel könnyedén, és erre már bátyja arca is megváltozik, nemtörődöm vállvonással nevet fel ő is.
- Egy próbát megért. – megfeszül az arca. –  Nem vicceltem, amikor azt mondtam búcsúzni jöttem. -
- Tudok segíteni? -
- Nem hinném, nem. Nem is akarom. -
- Nos… ez esetben viszlát, bátyám. – rá jellemző hűvösséggel, és szenvtelenül köszön el, miközben felpattan a lovára. S mégis…. rá nem jellemző módon kavarognak az érzelmei. Félti a testvérét, mert ha sokak nem, de ők négyen mindig ott voltak egymásnak, együtt buktak, együtt álltak talpra, bármit megtenne értük. – Vigyázz magadra! – először pillant le a lábánál álló már-már fájón szép férfira aggodalommal, és fájdalommal a szemében, de ez csupán egy másodperc. Megböki Tres oldalát, és már vágtat is el, remélve fivére nem szegődik utána, még több csevejre. Lelke egy bűnös része örül, hogy a rá talán egyetlen veszélyt jelentő entitás búcsúzik. Ám egy nagyobb darabja, ami lehet a testvérek közti szoros kapocs érzi, hogy nem. Ennyivel nem lesz vége. Sammaelnek nincs vége.

you can see the war inside

1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Karakteralkotás :: Démonok-
Ugrás: