descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Konyha és étkezõ
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Caralyn Ravenheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
dark corners
Hobbi :
baking + video games
Karaktered arca :
Melissa ♥ Benoist
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

cece & domino
want some cookies?
[You must be registered and logged in to see this image.]- Ahhoz pedig nem is kell a saját magad parabatai legyél, hogy megvéd a hátsódat és a kínkeserves szenvedéseidet is magadénak tud. De talán, ha többször sétáltál volna el a tükör előtt sikerrel jártál volna. - Habár gyenge poén volt a részemről mégsem tudtam csak úgy kihagyni, mert azért oda akartam szúrni egy kicsit neki, hogy lehet nem éppen egyszerű valakivel osztozni a lelkeden és az érzéseiden, de pont ezt teszi olyan csodálatossá. Ha akarnál sem tudnál elrejteni semmit sem a parabatai-od elől. Elég intim egy kapcsolat, ha engem kérdeznek, hiszen szinte mindent érzékelünk a másikkal kapcsolatban, ha boldog, ha frusztrált, ha szomorú. Mondhatni a saját hangulatunkra is kihatással van az egész. Azért ez pedig nem semmi.
- Talán féltékeny vagy Greendale? - Bököm oda neki a szavakat, miközben hatalmas vigyor terül el az arcomon. Imádom a csokoládét minden mennyiségben, de azért néha még nekem is meg kell dolgoznom, hogy ne guruljak el egyhamar. Persze azért szerencsére az életmódom gondoskodik arról, hogy ne üljem el a hátsó felemet, de azért néha egy kis kikapcsolódásként szolgáló csokileküzdő edzés nem árt, mint napi, avagy sokkal inkább heti.. Na, jó havi-rendembe valahova beszúrva. - Én aztán semmit sem rejtegetek! Micsoda felvetés ez.. Talán egyszer kipróbálhatnánk, hogy rúna nélkül, miképpen alázlak le. Én pedig nem félnék megbizonyosodni arról, hogy nem csalsz! - Valahogy sosem izgattak annyira a srácok, sem pedig a nők. Mindig úgy elvoltam magamban és ott volt nekem Thomas ennél többre pedig sosem volt szükségem. Néha elgondolkoztam azon, hogy valami rosszul van beállítva velem, hogy nem vágyok rögtön valakire, mert lehengerlően néz ki. Például nekem Jace Herondale-től sem csorog kifejezetten a nyálam. Nem is értem, hogy mit esznek rajta. Jó abban, amit csinál. Na, és? Ettől kellene azt éreznem, hogy milyen csodálatos is ő? Mindannyian jók vagyunk abban, amit csinálunk. Máskülönben már rég nem élnénk.
- Jaj, hagyd a lapátolást és ne félj attól a mérlegtől. - Mosolyogva mellélépek és megfogom a kezét, amivel igyekszik visszatuszkolni a kiöntött lisztet a tálból a papírcsomagolásba, amiben előtte volt. - Ez úgy körülbelül 30 deka.. Ránézésre. - Bekapcsolom a mérleget, majd pedig ráteszem a tálat és a tippelésem úgy a tállal együtt körülbelül korrektnek tűnik ezért kitárazom, majd felé fordulok. - Úgy kétszázat önts még bele, ha több ne ijedj meg, ha kevesebb picit kocogtasd meg. - Soha nem hittem volna, hogy egyszer valakit főzni fogok tanítani, vagyis inkább sütni, de határozottan kész élmény nézni, ahogy próbálkozik és talán legközelebb már nem én leszek az, aki a konyhában szöszmötöl, hanem arra jövök ki, hogy ő próbálkozik. Bár ehhez arra is szükség van, hogy sikert arasson.
Azzal pedig már vissza is fordultam, hogy a vajat se hagyjam teljesen magára, hogy elpárologhasson. - Öntsd bele a cukrot, hogy a forró vaj jól felolvassza majd. - Már csak egyetlen apró kis darabka vajjal játszadozom tologatom ide-oda az edényben, hogy megadja magát és csatlakozzon felolvadt társaihoz. - Hát lehet, hogy mérgezett mindjárt megtudod. - Teljesen komoly tekintettel pillantok rá, miközben a szemem sarkából még mindig figyelem a vajat és kevergetem. - Nem érzed úgy, hogy viszketési ingered van, vagy esetleg, hogy kapar a torkod? - Teszem fel halál komolyan a kérdést aztán a vajat beleöntöm a tálba. - Tudod lehet, hogy keveredett néhány csokira egy kis démonméreg.. Soha nem lehet tudni. - Megrántom a vállamat, amire szinte rögtön fel is szisszenek, majd odanyúlok ahol az a nyamvadt démon belemélyesztette a fogait a vállamba. - Össze kell keverni. - Bökök a tálra, majd sunyi módon felpillantok Dominic-ra és egy hatalmas vigyor terül el az arcomon. - Nyugi, nem fogsz kipurcanni. - Azzal pedig elveszem a letört darabot a kezéből és a számba helyezem bizonyítékként.
Dominic Greendale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
COLD WAR KIDS
Tartózkodási hely :
• NEW YORK
Karaktered arca :
• DIEGO BARRUECO
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

ciniminis & dom
peanut butter makes us peanut better
[You must be registered and logged in to see this image.]Sokszor agyaltam már azon, hogy ha Lou és én kicsiként találkozunk, talán lehettünk volta parabatai-ok. Valószínűleg persze, ha kiskorunkban találkozunk, még csak nem is kedveltük volna egymást, mert hát lássuk be, azért még most is sokaknak nehezére esik tolerálni a személyiségemet – ami egyébként Louisnak sem épp az erős oldala – hát még egy nagyképű, folyton túlzó, idegesítő kis taknyosét. Ebből a felállásból meg ugyebár egy is sok, ha kettőt engedünk össze, az különösen felelőtlen húzásnak tűnik.
- Hát nem is tudom… én szívesen lennék saját magam parabatai-a, de az valahogy nem működőképes dolog, szóval… jobb egyedül, azt hiszem.
Egészen megszoktam, hogy nem kell aggódnom a számomra fontos emberekért, Louis minden mozdulatát és gondolatát előre ismertem, hisz ő lényegében én voltam, csak bénább frizurával, láttam azt is, ahogy Lia megcáfolva az apró termetét, milyen hatékonyan tudja megvédeni magát, és betörni az orrokat, és Dory, az én egyetlen kicsi húgom gyakorlatilag többször mentett meg engem, mint saját magát. A parabatai kapcsolatnak viszont úgy tűnt, elengedhetetlen része, hogy aggódjunk a másikért, és ez az én időbeosztásomba valahogy nem fért bele. Meg, már amúgy is túl voltunk ezen.
És, amíg én ilyeneken agyalok, meg elképzelem Cece-t, ahogy Klávétagként, feszes konytba fogott hajjal, élére vasalt kosztümben parádézik, ő meg is teszi a konyha-szoba-konyha utat, mindezt, a pillanatok tört része alatt. Ahogy berobban újra a konyhába, felszerelkezve a megmentésünket jelképező édességgel, a fejemben úszó, elegáns megjelenésű Cece is rögtön szivárvány zoknit ölt a kosztümszoknyájához, majd darabjaira hullik a kép, és hirtelen már én sem tudom elképzelni többet a Klávé emberének.
- Sebesség rúna, mi? Tuti. Senki nem tud egymaga ilyen sprintet produkálni. – mosolygok rá, majd gyorsan széles vigyorba kanyarodnak az ajkaim, ahogy rám nyújtja a nyelvét. – Ha nem félném a haragod, most biztos végigkémlelnélek, hogy hová rejtetted a jelet, csak félek, félreértenéd.
Figyelem, ahogy a masszív mennyiségű csoki szétterül a pulton, majd mellé kerül egy tál, egy mérleg, és ezzel hivatalosan is kezdetét vette a dolog. Ennyi volt, nincs menekvés, nincs több kifogás, nekem bizony sütni kell.
- Csak szólok, hogy sokkal többet tudok sütiből megenni, mint ameddig el tudsz számolni. – figyelmeztetem, miközben meggondolatlanul egy adag lisztet borítok a tálba, még mielőtt a mérlegre kerülne. Gyorsabban kapcsolok, mint bárki remélhetné, bár közben a további utasításokat egyből ki is löki a tudatom. – Öhm. Várj, várj. Nem mértem. Nem mértem le a hülye lisztet. Meg a hülye tálat sem. Újratervezés.
Amíg esetlenül igyekszem visszaborítani lisztet a csomagolásába, fél szemmel felmérem a mérleget, mint ahogy az ellenségeimet szoktam, árulkodó jelek, gyenge pontok után kutatva. Nem, mintha ezzel sokra mennék.
- Működtesd nekem, nem ismerem ezeket a pokoli szerkezeteket. – volt az a rossz tulajdonságom, hogy olykor az igazán egyszerű dolgokat is túl tudtam bonyolítani, és függetlenül attól, hogy digitális vagy manuális, azért a konyhában is csak az evőeszközöket tudtam magabiztosan használni. - A tojással azt hiszem, boldogulok majd.
Amíg hagyom Cece többfunkciós problémamegoldását kibontakozni, aki egyszerre olvaszt vajat, oszt instrukciókat, és most már, hála nekem működtet mérleget is, én megbontom az egyik csoki papírját, és letörök belőle egy darabot magamnak.
- Ne reménykedjek benne, hogy már a felén túl vagyok, ugye? – kérdezem, mielőtt még a számba dobnám a kockát, majd egy újabb darabot török és Cece felé nyújtom. – Teszteljük le, tudod, csak a biztonság kedvéért, hogy nem mérgezett-e, vagy ilyesmi.

Caralyn Ravenheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
dark corners
Hobbi :
baking + video games
Karaktered arca :
Melissa ♥ Benoist
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

cece & domino
want some cookies?
[You must be registered and logged in to see this image.]- Hát nem mindenki lehet olyan szerencsés, hogy megtalálja azt az embert, akivel úgy igazán kiegészül.. Mert lehet, hogy azt mondanád, hogy neked nem kell, de szerintem, ha találkoztál volna azzal a személlyel, akivel annyira egy hangon vagytok, mint én Thomas-sal te sem tudtál volna hátat fordítani a lehetőségnek. - Amikor pontosan tudod, hogy a másik lelke tökéletesen illeszkedik majd a tiédhez, hogy mindig számíthattok egymásra, ahogyan a szívetek is ugyanazon a ritmuson dobog.. Nem is tudom elképzelni az életemet Thomas nélkül annyira hozzám nőtt, hogy egyszerűen lehetetlennek tartom, hogy akár megpróbáljak nélküle élni.
- Lehet, de sosem voltak ilyen inditatásaim. - Sosem voltam a Klávé nagy rajongója, vagy éppenséggel értettem együtt a döntéseikkel, mert mint minden egyes rendszerben, úgy még ebben is bőven lehetett hibát találni. De tökéletesíteni úgy igazán nem lehetett, hiszen a hibákat nem lehet teljes mértékben megszüntetni bármennyire is szeretnénk. Mindig lesz valami, ami nem fog tökéletesen működni, de a Klávé legnagyobb problémája az, hogy egyszerűen nem hajlandóak fejlődni és a világgal együtt előrébb haladni. Megmaradtak a rozoga, vén elvek, amelyek a mai világban már szinte elviselhetetlenek. Annyira hihetetlen, hogy még mindig kizárják a melegeket, csak azért, mert a magánéletüket ők másként képzelik el. Annyi mindent meg akarnak szabni az árnyvadász közösségben, de azért annak is van határa, amikor már azt akarják megparancsolni, hogy kit szerethetsz és kit nem. Nem leszel tőle kevesebb. Csak attól, ha ítélkezel mások felett és egy olyan tény miatt, ami a teljesítményéhez még csak hozzá sem járul.
Olyan gyorsan teszem meg az utat a konyha meg a szobám között, hogy még magamat is meglepem vele, de láthatóan még Dominic-nál is sikerül ezt a hatást elérnem.
- Hát egyszerűbb lenne, de én már csak ilyen jó vagyok. - Játékosan kiöltöm felé a nyelvemet. Természetesen nem gondoltam komolyan, hogy én lennék a világon a legtökéletesebb, leggyorsabb árnyvadász egyszerűen csak tényleg úgy igazán megkívántam most a csokis kekszet így a muffin a fejemben teljesen leszavazásra került. Eddig csak az időt akartam igazából elütni a sütögetéssel, de most már indítékom is volt rá. A csokit a pultra helyezem a többi hozzávaló mellé, majd mellé lépek.
- Ne legyél ennyire reménytelen. - Jelentem ki mosollyal az arcomon, majd pedig egy tálat teszek le elé. - Először is össze kell kevernünk a lisztet... A cukrot.. a tojást, illetve a sütőport.. Mekkora adagot csináljunk? - Az alapanyagot elnézve talán tudnánk csinálni az átlagos adag ötszörösét is, bár azért azt meg is kellene sütni. Mondjuk attól nem félek, hogy nem fog elfogyni. - Aztán ugye még kell a vaj, de azt kicsit megolvasztom, hogy könnyebb legyen elkeverni. - Elé csúsztatom a hozzávalókat, majd egy mérleget is előveszek, amit szintén odahelyezek elé. - Csináljuk fél kiló lisztből, oké? - Nem tudom, hogy ezzel sikerült-e számára bármit is mondanom.. - Keverj össze fél kiló lisztet. Úgy negyven deka cukorral.. Öt tojással meg tegyél bele két csomag sütőport és keverd össze. - A keveréshez lenne most a legkevesebb erőm úgyhogy ezt inkább rábízom, miközben nekiállok megolvasztani a szükséges adag vajat. - Ugye tudod, hogy törd fel a tojást anélkül, hogy a héja is beleesne, ugye? - Nem szívesen ropogtatnám a fogam alatt a tojásnak a héját, ami elég gyakran előforduló probléma lehet, ha valaki nem igazán figyel oda, hogy mégis mit is csinál.
Dominic Greendale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
COLD WAR KIDS
Tartózkodási hely :
• NEW YORK
Karaktered arca :
• DIEGO BARRUECO
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

ciniminis & dom
peanut butter makes us peanut better
[You must be registered and logged in to see this image.]- Ez volt a világ legdiszkrétebb visszautasítása, lenyűgöző. – mosolyodom el fejcsóválva a szavai hallatán. Nem igazán ismertem Thomast, sőt, igazából Cece-t se nagyon, de ez egy olyan önkéntelen, zsigerből jövő parabatai reakció volt, ami akaratlanul is szerethetőbbé tette őket a szememben. Sosem tudtam elképzelni, hogy valaha, bárkivel is tudnék olyan tökéletes egyensúlyban létezni, ahogy a parabatai-ok egymással, viszont az ilyen ösztönös ragaszkodás láttán azért néha még engem is legyűrt a gondolat, hogy milyen bosszantóan szórakoztató lenne így összenőni valakivel. Mert hát, minden felesleges szentimentalizmust mellőzve azért ki ne akarna egy ilyen szörnyen aranyos arcú, szivárvány zoknis lányt maga mellé, aki sütit süt, és gondolkodás nélkül repít nyílvesszőt bárkibe, aki bántani meri a társát.
- Ezzel a mentalitással akár Klávé tag is lehetnél.
Vesztes csatának tűnt tovább győzködni a hozzá nem értésemről, szóval úgy döntöttem feladom, leszek én, aki elveszti ezt a csatát, a nagy konyhai háborúba úgyis ő fog belebukni. Volt ugyan némi kihívás abban, hogy az ember apokalipszist varázsoljon bármelyik öt hozzávalós süti előkészületéből, de én azért szerettem nem alábecsülni a képességeim, vagy épp annak hiányát.
Az egyszemélyes bábelőadásom kiváltotta nevetésén nekem is muszáj megmosolyognom, ami aztán diadalittas vigyorba vált át, miután Cece leengedi a szájára tapasztott kezét és biztosít afelől, hogy megértette a konyhai jelbeszédem, és van olyanunk. Ebből kiindulva, ki tudja még milyen kincseket rejthet ez az intézet?
- Ó, sajnálom, elfelejtettem mondani, hogy nem diétabarát a jelenlétem. – a bűnbánó tekintetem követi, a mozdulatait, szórakozott grimasszal az arcomon figyelem, ahogy egy pillanat leforgása alatt felpörög, alapanyag beszerzési tervet eszkábál, elrohan felkutatni őket, majd rekordsebességgel vissza is érkezik a konyhába. Ez idő alatt én is kihasználom a rendelkezésemre álló időt, ami nagyjából arra elég, hogy hármat pislogjak, és a harmadik felénél Cece már be is robban a konyha nyugalmába, büszke mosollyal az arcán, én egy csomó csokival az ujjai között.
- Basszus, portállal közlekedsz, vagy mi? – nézek rá hitetlenkedve, közben leugrom a pult tetejéről, ahol eddig üldögéltem, hogy legalább úgy nézzen ki, mintha hasznos tagja lennék a konyhai társadalomnak. A tejet visszapakolom a hűtőbe, egyrészt mert valószínűleg stabil oldalfekvésbe gömbölyödve aludnék el, ha most meg kellene innom egy féldoboznyit, másfelől meg, mert gyakorlatias gondolkodásom arra késztet, hogy egy ilyen banálisan jelentéktelen helyzetben is járjak egy lépéssel magam előtt, és hagyjam meg későbbre, mikor már kisült a süti. Ki tudja, ha kiderül, hogy tényleg annyira rossz kiskukta vagyok, mint gondolom, talán még hasznos is, ha van mivel lemosni a megbánás ízét. Meg, ha jól tudom, a savas mérgezésre is hatásos, legyünk felkészültek.
- Abszolút nem, de azért kezdjünk neki, mert már én is éhes vagyok. – csapom össze a tenyerem lelkesen, közben tanácstalanul nézek körbe magam körül, mint aki nagyon keres valamit. – Öhm… hogy kezdünk neki?
Caralyn Ravenheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
dark corners
Hobbi :
baking + video games
Karaktered arca :
Melissa ♥ Benoist
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

cece & domino
want some cookies?
[You must be registered and logged in to see this image.]- Még, hogyha akarna is az egyszer biztos, hogy nem engedném neki. - Megütöttem a főnyereményt Thomas-sal. Tökéletesen kiegészítjük egymást és nekem csak ő számít úgy igazán ebben az elfuserált világban. Lehet, hogy nyitott vagyok másokkal szemben is, meg nem vagyok egy goromba személyiség, de aki csak egy hajszálát is meg meri görbíteni annak esküszöm, hogy letépem az arcát a helyéről.
- Nincs olyan baj, amit ne tudnék kezelni, ha pedig mégis olyan katasztrofális lennél, hát én itt sem voltam. - Kétlem, hogy annyira szörnyű lenne, mint ahogyan azt beállítja, de az is teljesen tiszta, hogy nem mindenki arra született, hogy a konyhában sürögjön és forogjon. A srácoknak tényleg kevesebb az érdekeltségük ezen a téren. Ők inkább azok, akik mindent felfalnak, amit eléjük raknak. Ha mégsem válna be és az egyik finnyáskodni szeretne, akkor szíves örömest nyomom bele a képét bármibe, ami annyira nem tetszik neki aztán persze haljon is éhen utána. Panaszkodni nem nekem kell, mert sosem szerettem. Arra azért harapok. Néha túlságosan nagyot. Persze a panaszkodás okától, minőségétől függ. Hogy egyáltalán miről van szó.
A mutogatását figyeltem, de akármennyire is próbáltam fapofával végignézni nem tehettem róla, de olyan nevetést tört ki belőlem, hogy kis híján az egész konyha zengett tőlem. Már előre vártam, hogy valaki bejön és leordítja a fejemet azért, hogy felkeltettem. Aztán jönnek még, hogy az ordibálásra keltek fel. Véget nem érő lavinát indítottam el, de ezt igyekeztem megakadályozni azzal, hogy a kezemet szorosan a számra tapasztottam. Miután sikerült kis híján visszanyernem a józan eszemet és a röhögőgörcsöm sem kívánt könnyeket kifacsarni a szememből végül nagy nehezen megszólaltam.
- Mivel nem én vagyok az egyetlen sütésmániás ebben az intézetben biztosíthatlak róla, hogy van. - Ha jól tudom Oswin is szeret sütögetni, bár ez az ő részéről még érthető is, hiszen mondének között nőtt fel én meg csak egy nagy baba vagyok, aki vágyik egy kicsit a mondén dolgokra. Néha elgondolkodom, hogy azért van-e ez, mert Thomas a parabatai-om.
- Most úgy igazán éhes lettem miattad. Nem tudom, hogy van-e hozzá csokink. Bár.. A szobámban talán van. Múltkor egy csomó csokit kaptam Thomas-tól és még nem faltam fel az összeset.. - Emlékszem, hogy kiengesztelésként kértem a tojások mellé.. Mikor még nem volt hajlandó elmondani, hogy mégis mi az, ami nyomja a lelkét. - Mindjárt hozom. - Azzal elsuhantam mellette és szinte egy szempillantást alatt újra a konyhában voltam pár tábla csokival a kezemben. - Azt hiszem megvan mit csinálunk. - Csillogó szemekkel néztem rá, majd a fejemben próbáltam összerakni a receptet. - A tejet megihatod az most nem kell. Na, de készen állsz életed első saját süteményére? - Esélyes, hogy orbitális katasztrófára vállalkoztam vele, de a vállamat nem akarom megterhelni ezért kénytelen leszek csak felügyelni. Már, ha egyáltalán bírom, hogy csak felügyeljem majd.

Dominic Greendale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
COLD WAR KIDS
Tartózkodási hely :
• NEW YORK
Karaktered arca :
• DIEGO BARRUECO
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

ciniminis & dom
peanut butter makes us peanut better
[You must be registered and logged in to see this image.]Figyelembe véve, hogy az igazi szörnyűségek napnyugta után bújnak elő, azért annyira nem volt ritka, hogy az árnyvadászok a késői órákban is ébren legyenek, szóval gyorsan sikerült túllendülnöm Cece késő esti jelenléte okozta minimális meglepettségemen. Ugyanakkor viszont a legtöbben ilyenkor terepen voltak, vagy a szobájuk mélyén, csendesen, tekintettel azokra, akik esetleg aludnának, így az intézet is nyomasztó csendbe burkolózott éjszakánként, és ez azért felvetett bennem néhány kéretlen kérdést, ellenben módot arra, hogy feltegyem őket mindenféle pofátlan zaklatás nélkül, azt megint nem.
- Az az én szerencsém, hogy egyáltalán itt találtalak. Nem hittem, hogy ilyenkor még bárki is ébren van, azt meg, hogy sütni akar, pláne. Most tökre irigylem, hogy nekem nincs ilyen lelkes és odaadó parabatai-om… a tiéd nem akar esetleg cserélni egyet egy idegesítő kistesóra?
A komolytalan szavaim mellé egy pillanatra színpadiasan lefelé görbítem az ajkaim, mint egy szomorú kisgyerek, de mire feltornázom magam a hozzávalók mellé a konyhapultra, rendeződnek is az arcvonásaim, csupán a kíváncsi tekintetem csillogtatom Cece aranyos arcába, és még mindig nagyon erősen kutatok valamiféle kifogás után, aminek fényében borzalmas cukrász lehetek anélkül, hogy az árnyvadász önbecsülésem csorbulna. Sajnos a „rossz szemmérték” és az „ügyetlen kezek” kevésbé tűnt eladható magyarázatnak, és egyébként semmi olyan gyengeség nem jutott eszembe, amit egy rúna ne tudna megoldani.
- De ha egyszer ezt teszed velem. – vigyorgok rá a konyhapult tetejéről. – Ezzel a saját fejedre is bajt hozol ám, remélem, tudod, de nem vitázom többet. Mondd, mi a dolgom, rendelkezz velem!
Megadóan lendítem a magasba mindkét mancsom, jelezve, hogy övé az irányítás, én pedig lelkes kiskukta módjára akkor mégiscsak hajlandó leszek eleget tenni minden kérésének és utasításának. Az lelkem közben csendesen simogatja minden belém vetett bizalma a sütés-főzés terén, ami bár igazán elhamarkodott, azért mégiscsak igen hízelgő, és ugyan kevésbé hiszem, hogy szándékos volt ez részéről, azért észben tartom, hogy ez egy igen okos húzás a manipulálásom érdekében.
- Úúúúúúú, muffin. Egyértelmű. Bár ahhoz kell olyan izé is, nem? Tudod, az a… - a kezeimmel mindenféle alakzatot rajzolok a levegőbe, amivel egyébként a sütőforma alakját próbálom – igen kevés sikerrel - imitálni. – Az a hülye formájú tepsi, amibe ki lehet sütni őket. Van nekünk egyáltalán olyanunk?
És akkor, ha eddig esetleg még egy halovány reményt is fűzött volna bárki is ahhoz, hogy pusztán elszerénykedem a konyhai tudásom mivoltát, hát egész biztos meggyőztem az ellenkezőjéről. Habár a kérdésem egyébként teljesen jogos, mert a kihasználatlanság okán azért nem a new yorki intézet konyhája volt a legfelszereltebb. Az árnyvadászok szerettek ott felbukkanni, ahol a sötét és veszélyes dolgok, és a konyhánkban azért nem sok szörnyűség történt, leszámítva persze azt a pár hozzá nem értő próbálkozást.
- Vagy csinálhatunk csokis-mogyoróvajas kekszeket is, ha az egyszerűbb. Meg ha te tudod, hogy ahhoz mi kell, mert én csak megenni szoktam.
Jobb ötlet híján a kezembe veszem a tejes dobozt, és pörgetni-forgatni kezdem az ujjaim között, hogy ezzel is lefoglaljam a kezeim, mielőtt újabb heves kapálózásba kezdenék, és megpróbálnám elmutogatni magát a csokis kekszet.
Caralyn Ravenheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
dark corners
Hobbi :
baking + video games
Karaktered arca :
Melissa ♥ Benoist
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

cece & domino
want some cookies?
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem vagyok azaz ijedős fajta egy részem mégis halálra rémült. A legjobban akkor ijedünk meg, amikor nem számítunk valamire. Én pedig határozottan nem számítottam arra, hogy bárki is a konyhában ólálkodna ilyen későn. Még azt sem mondhatnám, hogy nekiálltam volna valaminek és terjengenének a jó illatok. Lehet, hogy egyszerűen a hang vonzotta.. Bár akkor zajt azért nem csaptam. Vagy talán mégis?
- Szerencséd, hogy jó kedvemben találtál. - Ez azonban annyira azért nem volt igaz, ha nagyon őszinte akarok lenni. A vállam még mindig rettenetesen sajgott és valószínűleg jót tett volna neki a pihenés, de nem tudtam aludni. Nem jött álom a szememre. Megtudni, hogy Thomas családja veszélyben van ő pedig nem volt hajlandó mindezt elmondani nekem, mert mindig leintettem, ha szóba hozta a szenvedésének a forrását.. Szörnyen gyűlölöm önmagamat, amiért úgy viselkedtem, hogy azt érezte nem bízhat meg bennem. Hogy nem támaszkodhat rám. Ha rám nem, akkor mégis kire? Én állok hozzá talán a legközelebb és még velem sem tudja megosztani a terheit. Csak remélem, hogy nem rogy össze alatta.
- Hát, ha szereted a nyers tojást meg a lisztet, akkor hajrá.. De nem éppen ebben lenne szükségem segítségre. Meg aztán jó móka lesz, ne nézz így rám, mint akit halálra ítéltek. - Annyira nem lesz rossz. Legalábbis remélem, hogy nem fogunk egy Lightwood-féle katasztrófát generálni. Néha tényleg szeretnék vele sütögetni és útmutatást adni, hogy meglássam hol is rontotta el igazából, vagy mi az, ami miatt nem megy neki, de elég kevesen merik szóvá tenni a szemébe, hogy borzalmasan főz és én meg nem készültem fel a halálomra így tehát hallgatok.
- Talán palacsinta, muffin esetleg.. Különösebben nem készültem tervekkel csak úgy megkívántam valami édeset.. - Utáltam azt a korszakot, amikor kívánós vagyok. Hol édeset, hol savanyút, hol meg a sósat akartam magamba dönteni, de úgy, hogy egy kiló sót is magamba öntöttem volna, de akkor valószínűleg meg is haltam volna. A legrosszabb az egészben, hogy rögtön azután, hogy ettem valami édeset, sósat akarok aztán megint édeset és így tovább az egész kavalkád.
Dominic Greendale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
COLD WAR KIDS
Tartózkodási hely :
• NEW YORK
Karaktered arca :
• DIEGO BARRUECO
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

ciniminis & dom
peanut butter makes us peanut better
[You must be registered and logged in to see this image.]Ha valami ehető volt a tét, a nesztelen osonás olyan ösztönszerűen jött, hogy még csak a hangtalanságot biztosító rúnára sem volt szükségem. És bár tényleg nem állt szándékomban a frászt hozni senkire, azért egy egészen kicsit szórakoztatott a szívroham utóhatása, amit Cece az imént kihordott lábon a váratlan felbukkanásom következtében. Volt valami szörnyen mókás az emberek arcizmainak játékában, mikor valami váratlannal szembesültek, amit sosem mulasztottam el figyelni, és ami miatt a húgomat is állandóan ijesztgettem egy időben. Teljesen pontosan, amíg meg nem untam, hogy Dory soha semmitől nem ijed meg.  
- Raziel mentsen meg a haragodtól. – széles vigyorba kanyarítom az ajkaim a fenyegető szavak hallatán, közben pedig nagyon igyekszem nem láthatóan jól szórakozni a gondolaton, ahogy Cece rajzfilmbe illően fejbe vág egy serpenyővel. Pedig Ő bizonyára tudná, hogy hol keresse…
Szemeim követik a mozdulatait, tűnődve figyelem, ahogy némi erőfeszítés árán, de csak leemel egy fehér porral teli műanyag dobozt, én pedig egyből lisztre gyanakszom, és ez olyan gondolatokat inspirál, mint a palacsinta vagy muffinok, vagy csokis-mogyoróvajas sütik, amitől egyből kedvem támad odaadó kölyökkutyaként örök hűséget fogadni Cece-nek. Amíg meg nem kér, hogy segítsek, mert ott már azért alább hagy a fene nagy lelkesedésem.
- Őőőő, közben egyem meg a hozzávalókat inkább?
Jó, nyilván tisztában vagyok vele, hogy az előkészülési folyamatokban igényelné a segítő kezeim – amiről egyelőre úgy látszik, nem gyanítja, hogy ilyen téren a jobb helyén is bal van – de én azért lelkesen próbálom kihúzni magam a feladat alól, mert az a fajta hálátlan ember vagyok, aki enni szeret, de csak úgy, ha sütni/főzni nem neki kell hozzá. Ellenben most, akaratlanul is mustrálva Cece óvatos mozdulatait, amivel az összetevőket vadászta össze, automatikusan sérülésre gyanakodtam, és ennek fényében azért igazán pofátlan lett volna őt dolgoztatni azért, hogy nekem jó legyen.
- Ó, hát ez mondjuk tényleg visszautasíthatatlan ajánlat!
Kettőnk közül látszólag Ő aggódott kevésbé azon, hogy háborús övezetté változtatom a konyhát, én pedig úgy döntöttem, hogy nem is számolok be korábbi kudarca fulladt kísérleteimről, mikor is valami ehetőt próbáltam előállítani, már csak azért se, mert van rá egy halvány esély, hogy az akkor pofátlanul itt hagyott mosatlan edényeket neki kellett rendbe rakni, és ennek tudatában mondjuk én sem állnék neki sütni-főzni magammal.
- Mik az opciók? - kérdezem gyerekesen csillogó szemekkel, közben kíváncsian végigmustrálom az asztalon pihenő összetevőket, mintha tudnám, hogy ebből mit lehet készíteni, holott a szakácstudományom bőven kimerül abban, hogy felismerjem őket, akkor is, ha épp nincs ráírva a nevük a csomagolásukra. Több nyelven beszéltem, végeláthatatlan sok rúnát tudtam megrajzolni, és magabiztosan ismertem fel, majd hatástalanítottam a démonok bármely formáját, de arról mondjuk halványlila fogalmam sem volt, hogy miként kell palacsintát sütni. Eddig még csak készen pihenve a tányéromon találkoztam vele, arra várva, hogy elpusztítsam, és részemről teljesen elfogadható magyarázat volt erre a jelenségre, hogy a palacsinta csak úgy magától lesz.
Caralyn Ravenheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
dark corners
Hobbi :
baking + video games
Karaktered arca :
Melissa ♥ Benoist
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

cece & domino
want some cookies?
[You must be registered and logged in to see this image.]Mindig imádtam sütögetni, hiszen olyan könnyen ellazultam közben. Valakinek a csata, a harc, a küzdelem az, ami kikapcsolódással jár, vagy együtt jár a szórakozás címszóval. Én azonban szeretem kényeztetni a gyomromat és a legutóbbi kis incidens után úgy érzem, hogy talán ez lesz a legjobb módja annak, hogy elérjem a gyors gyógyulást. Talán hívhattam volna segítséget, mert továbbra sem érzem magam a toppon, de valahogy nem akarok gyengének tűnni senki előtt. Azonban a gondolataim között mégis képes vagyok annyira elveszni, hogy észre se veszem, hogy valaki lopakodik mögöttem, vagyis hát nem lopakodik.. A természetünkben van az, hogy hangtalanul közlekedünk. Néha már kicsit rémisztő is. Most határozottan.
- Szerencséd, hogy semmit nem dobtam el, különben még fejbe is kólintottalak volna. - Kifújtam a levegőt, majd a konyhapultra tettem a tojást és a tejet, aztán pedig a lisztet kezdtem el vadászni, de rájöttem, hogy elég nehézkesen tudom még emelni a karomat így próbáltam bal kézzel nyújtózkodni és habár elméletben mindkét kézzel ügyesnek kellene lennünk valahogy rendkívül ügyetlennek éreztem magam. De aztán nagy nehezen sikerült lehorgásznom magamnak a lisztet és a többi hozzávaló mellé tettem az asztalra.
- Ez roppantul nagylelkű a részedről, de... Mit szólnál, ha közben azért segédkeznél egy kicsit a dolgokkal? Hm? - Nem vagyok annyira a toppon, hogy egyedül olyan könnyen menjen minden főleg, hogy a vállam még most sem az igazi. Azt pedig nem kötném senkinek az orrára, hogy belül igen is szenvedek. Így hát csak mosolyogva pillantok rá, ahogyan őrizgeti azt a kis üveget, mintha a világ legnagyobb kincse lenne. - Meg aztán akkor szavazhatsz is, hogy mit csináljunk. Csak most.. Teljesen nagylelkű vagyok én is. - Igazából ötletem sincs, hogy mit akarok csinálni. Bár a tojás meg a tej már egész jó alapnak mondható.. Meg a liszt is.. Még cukor kell. Aztán onnan már lényegében bármi kihozható, nem? Többet kellene böngésznem a mondén honlapokat receptek után. Sajnos egyet sem hagytak rám. Pedig az alapján amennyire megszállottja vagyok a sütésnek legalább egy valaki a felmenőim között hasonló értékekkel kellett rendelkeznie. Vagy ez csak ilyen speciális deformáció a családunkban.
Dominic Greendale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
COLD WAR KIDS
Tartózkodási hely :
• NEW YORK
Karaktered arca :
• DIEGO BARRUECO
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

ciniminis & dom
peanut butter makes us peanut better
[You must be registered and logged in to see this image.]Természetfeletti képességem volt arra, hogy az intézet másik feléből is megérezzem, ha mozgás van a konyhában. Most is, valahol mélyen, elemi szinten kapcsolt be a riasztó, és küldött üzenetet az ösztöneimnek, hogy valami készül, én pedig hittem neki. Még úgy is, hogy egyébként veszélyesen késő volt már, és az intézetre nehezedő súlyos, mozdulatlan csend is mind az ellenkezőjéről igyekezett meggyőzni.
Rendületlenül szeltem át a nyugati szárnyat, és csak a konyhaajtóhoz érve bizonytalanodtam el egy percre, mert hát bármi fogadhatott odabent, és én nem voltam benne biztos, hogy fel vagyok készülve egy Isabelle Lightwood féle katasztrófára. Már, ha arra fel lehet egyáltalán.
Óvatosan lestem be a résnyire nyitott ajtón, majd magabiztosan léptem be nesztelen lépteimmel, mikor megbizonyosodtam róla, hogy a nyitott hűtőajtó alól kikandikáló szivárványos zokninak egészen biztosan nincs semmiféle ártó szándéka. Igazából nekem sem volt, de így utólag belegondolva talán tényleg nem életem legjobb döntése volt az ajtó mögé lopakodni, hogy aztán a szívbajt hozzam a mögötte tartózkodó árnyvadászra, akit látszólag igencsak meglepett a hirtelen felbukkanásom.
- Ne haragudj, szakmai ártalom. – vigyorodom el Cece rémült arcát látva, és gondolatban hálát adok Razielnek, amiért nem lendült ösztönösen támadásba, habár kételkedtem benne, hogy tojással és tejjel valaha is sikerült bárkinek maradandó sérülést okozni. Persze kés is lehetett volna a kezébe, de egy kicsit ez is irracionális félelemnek tűnt, tekintve, hogy tíz árnyvadászból hat egészen biztosan nem tudja, hogy mit merre talál a konyhában, a fennmaradó négynek a fele pedig azzal sincs tisztában, hogy egyáltalán van konyhánk. Miután idő és kedv hiányában nem igazán van napi használatba véve a hely, én se igazán ismerem ki benne magam, leszámítva persze a szekrénysor legtávolabbi végének legfelső polcát, ami tapasztalataim szerint minden idők legbiztonságosabb rejtekhelye, ha a birtokodban van valami ehető, amit még véletlenül sem akarsz megosztani másokkal. Lépteim ezúttal is abba az irányba indulnak, és némi nyújtózkodás árán meg is találom az edények mögé rejtett, üvegbe zárt csodát.
- Nem tudom, mik a terveid, de hozzájárulok egy üveg mogyoróvajjal, ha megosztod velem a végeredményt!
Cece még valószínűleg nem ismert annyira, hogy tudja, mekkora felajánlás ez a részemről, tekintve, hogy ott helyben képes lettem volna szerelmet vallani az ujjaim között raboskodó, bontatlan üvegnek, és én, még ennek ellenére is inkább úgy döntöttem, hogy a nagyobb jó érdekében feláldozom magam. Abban azért reménykedtem, hogy a csomagolás tompa koppanása a konyhapulton, ahogy az orra elé raktam minden örömöm, maximálisan bizonyította a teljes elkötelezettségem az ajánlat iránt.
Caralyn Ravenheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
dark corners
Hobbi :
baking + video games
Karaktered arca :
Melissa ♥ Benoist
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

cece & domino
want some cookies?
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem érzem teljes egésznek önmagam azóta, hogy a démon belemélyesztette a fogait a húsomba, a bőrömbe ezzel együtt pedig mintha az egész lényemet megfertőzte volna. Kicsit nehezebben mozgattam a karomat és az íjászat pedig egyáltalán nem ment most a napokban. Nem is tudtam felhúzni az íjamat a napokban, de valahogy mindenki előtt igyekeztem leplezni a fájdalmam, a sajátos megpróbáltatásomat. Így sokkal egyszerűbbnek tűnt minden. Annyi minden történik a világban, a világunkban, ami darabokra látszik hullani, hogy túlságosan is önző lenne, ha a saját problémáinkkal próbálnánk meg foglalkozni.
A tegnapi nap folyamán annyival békésebb, kellemesebb volt, hogy Thomas is velem volt. Azonban eszem ágában nem volt másodjára is áthívni, mert akkor biztosan rájönne, hogy valami nem stimmel, hogy valami baj van. De épp elég teher nyomja a vállait ahhoz, hogy még ezt is felrójam neki. Így folyamodtam hát a szokásos tradíciómhoz, hogy a kócos fürtjeimet megpróbáltam egy lazább copfba kötni, ami a fájó vállammal sokkal nehezebb volt így inkább csak rontottam a helyzeten. Amolyan fele hajamat felfogtam, másikat pedig már meg sem próbáltam katyvasz lett az egészből, de nem zavart. Úgy is kevés az esélye, hogy valakit a konyhában találjak úgy egyáltalán, nem még az éjszaka közepén.
Rövid pizsamanadrágomban, topomban és a szivárványos zoknim csoszogtam ki, hangtalanul a konyhába, ahol az utam elsősorban a hűtő felé vezényelt, ahol nem volt sok választási lehetőség. Legtöbbször teljesen üres volt a hűtő, mert nem mondhatjuk fő árnyvadász tevékenységnek, hogy sütögetünk, vagy épp főzünk. Egy darabig el is bambultam a hűtőben már annyira, hogy az panaszkodni kezdett egyértelmű sípolással, hogy már be kellene csuknod, te szemét nem azért vagyok, hogy tárva nyitva legyek egész nap! Azzal pedig a kezembe véve a tojást és a tejet becsuktam, majd megfordultam és kis híján elejtettem mindkettőt a kezemből. - A frászt hoztad rám. - Szólaltam meg a tojást és a tejet is magamhoz ölelve.
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members

Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- fagyott játék, szabad játéktér --
Clary Fairchild
❖ Head of NY Institute

avatar
Keresem :
simon ● lydia ● mom ● luke
Tartózkodási hely :
● new york institute ●
Hobbi :
● protecting my loved ones ●
Karaktered arca :
● lily jane collins ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


clary & izzy
you can't blame yourself

[You must be registered and logged in to see this image.]
Szeretném, ha újra képes lenne jól érezni magát. Valahogy megtalálni azt a lányt, akit megismertem. Akire valahogy tehetetlenül féltékeny volt. Hiszen pontosan olyan volt, amit szerettem volna elmondani magamról, de nem tudtam. Közel sem voltam olyan tökéletes, mint Ő. Még most sem vagyok az, de valahogy már megbékéltem vele. Nem ugyanolyanok vagyunk, de talán pont így a legjobb. Megérthetjük egymást anélkül, hogy túlságosan hasonlítanunk kellene. Átérzem a fájdalmát, hiszen hibásnak érzem magam, amiért elveszítettük Max-et. De nem csak ezért. Tudom milyen érzés az, ha elveszítünk valakit, akit mérhetetlenül szerethetünk. Lehet, hogy én visszakaptam Jace-t, de ettől még pontosan tudom mit érezhet. Lehet, hogy nekem mindössze pár percig lobogott perzselő tűzként a mellkasomban a fájdalom, de örökre emlékezetembe véstem. Már az is bizonyítja, hogy mennyivel erősebb, mint én, hogy mindezek után továbbra is képes emelt fővel járni-kelni.
- Biztos nem lesz baj. - Rámosolygok és ekkor veszem csak igazából észre, hogy mennyire kerüli a tekintetem. De egyáltalán nem hibáztatom miatta. Sőt igazából megértem. Valószínűleg így egyszerűbb megbirkóznia az érzéseivel, mintha látná a tekintetemben az aggódást és az együttérzést. Mikor elém rakja az elkészített rántottát egy pillanatra meginog bennem a léc, hogy tényleg meg akarom ezt enni, de végül a kezembe veszem a villámat és egy nagyobb falatot tömök a számba és, ahogy igyekszem összerágni érzem, hogy valami roppan a fogam alatt. Tojáshéj. Sebaj, legyűröm. Ha képes leszek ezzel egy kis boldogságot gyömöszölni a lelkébe, akkor már megérte.
- Nincs semmi. Csak egy kicsit veszekedtünk ennyi az egész.. Vagyis igazából olyasmi. De ez most igazán nem lényeges. - Nem akarom még belevonni a dolgokba, hiszen jelen pillanatban azt hiszem képes lenne Ő maga megidézni Raziel-t, hogy visszakaphassa Max-et. Nem hibáztatom érte, hiszen én is pontosan ezt tenném. Bármennyire is kiképzett árnyvadásszal ülök szemben jelen pillanatban ugyanúgy ott van az emberi oldala, ami bármit megtenne azért, hogy megmenthesse az öccsét. Ezt pedig senki nem tudja kitörölni belőle és nem is szabad. Hiszen ez teszi azzá, aki. Természetes dolog, hogy néha az érzéseink elhomályosítják a gondolatainkat. Ezáltal lehet, hogy a tetteink nem éppen helyesek, de őszinték.
- Azt hiszem elég jól. Igazából betemeti a felelősség és annyira azért még nem vagyunk jóban, hogy nekem öntse ki a lelkét. Már, ha egyáltalán kiönti valakinek. - Tudom, hogy Ő is a maga módján gyászol, de Alec mindig az a típus volt, aki igyekezett elrejteni az érzéseit. Bár, amikor még megismertem nem volt olyan jó benne. Mostanra pedig már szinte annyi mindent érezhet, hogy teljesen elfolytja magában, ami miatt sokkal nehezebb átlátni rajta és a ködfátylon, amit maga köré emelt. - Te hogy vagy? - Akarva, akaratlanul veszélyes terepre léptem ezzel a kérdéssel. Hiszen tudom, hogy vagy azt fogom elérni, hogy dühösen elrohan innen. Vagy pedig az érzelmei úgy törnek elő belőle, mint a vulkánból a forró láva, ami megannyi pusztítást hagy maga után.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


izzy &  clary
I'm still not sure what I stand for
Ahogy hallgatom őt, ismét felkerül egy halovány mosoly az arcomra. Mostanában egyre sűrűbben mosolygok, ami azt hiszem, jó jel. Talán nemsokára újra hasonlítani fogok régi önmagamra, még ha teljesen nem is leszek képes visszarázódni. Clary is kér egy adagot, ami egyébként nem lenne túl jellemző, de azt hiszem, ő úgy próbál kedveskedni, hogy nem utasít vissza. Mondjuk amúgy is éhes lehet, különben mi másért jött volna a konyhába?
- Rendben, máris nekilátok. Ezt pedig igyekszem nem elszúrni. - Mondom még mindig apró mosollyal, bár a tekintetét még mindig kerülöm. Lehet, hogy ha már tele lesz a hasam, kevésbé lesz nehéz lelkizni, és talán rám is fér, hogy Simonon kívül mással is megbeszéljek néhány dolgot, ami felgyülemlett bennem. De most még maradok a tartózkodásnál és az egyszerűbb témáknál. A Jace-ről adott válasza némi nyugtalanságra ad okot, fel is szökik a homlokomra a szemöldököm, de egyelőre egy szót sem szólok, mindössze hümmögök egy keveset. Néhány perc múlva már készen is van a rántotta, én pedig csendben pakolom ki tányérokra, aztán elé teszem az egyiket és leülök vele szemben. Mély levegővételt követően végre ráemelem a tekintetemet.
- Na jó, ismerlek. Ha Jace a téma, te sosem fogod ennyire rövidre a mondandódat. Bökd ki szépen, mi folyik itt? Mert arra, hogy nincs minden rendben, a nyakamat tenném. És elhiheted, nem szívesen válnék meg a fejemtől. - Nahát...mintha ezer éve kíséreltem volna meg utoljára elsütni egy poént. Egész jó érzés. Ha így folytatom, még néhány hónap, és őszintén ejthetem ki a számon, hogy jól vagyok, amikor megkérdezi valaki. Már majdnem elhatározom, hogy szóba hozom Maxet, de belém fagy a szó. Egyszerűen kiejteni sem tudom a nevét. Pedig legbelül érzem, hogy egy kiadós beszélgetés Claryvel még közelebb vinne a lelki gyógyuláshoz. Mindegy, egyelőre még várok vele. Meg aztán pontosan tudom, hogy ha én nem mondok semmit, néhány perc múlva ő maga fogja szóba hozni, akár puhatolózva, hogy ne tenyereljen bele semmiféle érzelmi mélypontomba. Mostanában elég sok van. Addig is terelgetek még egy kicsit.
- Alec hogy bírja? Mostanában vele sem beszéltem sokat. Azt sem tudom, hogy megy neki az Intézet vezetése. - Futólag láttam a bátyámat többször is, de mindig inkább bemenekültem a szobámba előle, mint valami üldözött vad. Szörnyű embernek gondolhat. Sőt nyilván mindenkinek megvan rólam a véleménye, hiszen gyáván elbujdostam a gondok elől. Bár a fájdalom így is megtalált, nagyrészt annak köszönhetően, hogy magányba burkolóztam. Lehet, nem lett volna szabad. Talán pont a társaság az, amire szükségem van? A barátaim? Meglehet. Csak azt nem tudom, készen állok-e összeszedni magam. Hogy elég erős vagyok-e.
❖ Megjegyzés: bocsi a késésért :*.*:  ❖ Zene: music ❖ Szószám: ***
Clary Fairchild
❖ Head of NY Institute

avatar
Keresem :
simon ● lydia ● mom ● luke
Tartózkodási hely :
● new york institute ●
Hobbi :
● protecting my loved ones ●
Karaktered arca :
● lily jane collins ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


clary & izzy
you can't blame yourself

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem tudom, hogy pontosan hányadán állunk Izzy-vel, de az utóbbi időben nem igazán láttam őt a szobáján kívül tartózkodni. Megértem, hogy magába temetkezik a fájdalmával míg Alec azt hiszem egyszerűen csak az intézet vezetésével akarja elvonni a saját figyelmét arról, hogy mennyire hiányzik is neki az öccse. Még mindig nem tudom elhinni, hogy Sebastian képes volt ilyen mélyre süllyedni. Még akkor is, ha talán csak egy baleset eredménye volt. Sosem szabadott volna kezet emelnie egy apró gyermekre, mint Max. Nem is értem, hogy mi mehetett ennyire tönkre benne. Bár már a megszállottsága, ami a szemében ott volt rémisztő volt. Az pedig, hogy megcsókolt csak még inkább tetézi a dolgokat. Életemben nem éreztem olyan rideg érzést. Valahogy vonzott magához, de a csók jéghideg volt. Az egész testem beleremegett és nem a jó fajta remegés volt. Szinte éreztem a zsigereimben, hogy helytelen volt. Pedig még csak nem is sejtettem, hogy mi lehet az igazság.
Belépek a konyhába és látom, hogy kerüli a tekintetemet, de nem igazán hibáztatom. Nem akarok ráerőltetni valamit, amit nem szeretne. Bár azt innen is látom, hogy a szemei kicsit vöröses színben pompáznak a több napos sírástól. Talán sosem teszi túl magát a kisöccse elvesztésén.
- Igen, éhes vagyok. Szóval, ha szeretnél csinálj nekem is egy adagot. - Nem a legjobb szakács Izzy, de valahogy nem akarom lerohasztani a kedvét azzal, hogy most elutasítom. Ez a legkevesebb, amit megtehetek érte, hogy megeszem a főztjét. Mert imád főzni és tudom jól, hogy nagyon szereti, ha valaki meg is eszi nem pedig csak kritizálja a főztjét. Erős gyomor kell hozzá, de ha ezzel egy kicsit jobb kedvre deríthetem, hát legyen.
- Jace? Őőő.. Jól van. Minden a legnagyobb rendben. - Nem szeretném őt is aggodalmak közé terelni, mert már az is épp elég neki, hogy egyik testvérét elveszítette nincs szükség arra, hogy rémisztgessem azzal, hogy talán a másikat is elveszítheti. Mert ahogy távolodik el tőlem Jace egyre inkább félek attól, hogy egyszer csak örökre el fog tűnni és akkor bottal üthetjük a nyomát.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Mayakashi Kaen agglegény lakása
» Étkező és konyha [régi]
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező
» Konyha és étkező

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: A New York-i Intézet :: Földszint és emeletek-
Ugrás: