elowen & sebastian

what if?

Álmaim könnyed bugyraiból mély, torokból előtörő hörgésre ébredek és szinte azonnal kipattannak a szemeim. Eleinte nem is igazán tudom, hogy hol vagyok aztán egy pillanatra végigfut bennem a pánik, ahogy a kiságy felé fordulok, de mivel onnét nem szűrődik ki más, mint apró szuszogás az oldalamra tekintek, ahol Sebastian a saját verejtékében úszva nyöszörög és finoman szólva dobálja saját magát.
Kezemet óvatosan az arcára helyezem, ami szinte megégeti a kezemet olyan forró, de egy pillanatra sem húzódom el, inkább szólongatni kezdem, hogy magához térjen. - Seb.. Seb.. Drágám.. Ébredj fel. - Óvatosan megpaskolom az arcát, hogy kirántsam őt a legsötétebb rémálmai közül. Persze tudom, hogy ennek még nagyon rossz vége is lehet, de nem tudom nézni, ahogy szenved. A múlt mindkettőnket kísért őt talán egy kicsivel jobban, mint engem. De tovább kell lépnünk, hiszen az élet megy tovább. Nem cipelhetjük terheinket a végtelenségig, mert abba csak belepusztulnánk.  
Még mindig nem tudom elhinni, hogy mindketten túléltük. Megváltozott az életünk a sötét háború óta és lehet, hogy szökött bűnözök vagyunk, de sosem voltam boldogabb. Végre vele lehetek azzal a felével, akiről mindig is tudtam, hogy benne rejtőzik. Illetve a szerelmünk gyümölcsével. Valakivel, aki nélkül az életemet nem tudnám elképzelni.