descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Konyha és étkezõ
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Dominic Greendale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
COLD WAR KIDS
Tartózkodási hely :
• NEW YORK
Karaktered arca :
• DIEGO BARRUECO
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

ciniminis & dom
peanut butter makes us peanut better
[You must be registered and logged in to see this image.]Figyelembe véve, hogy az igazi szörnyűségek napnyugta után bújnak elő, azért annyira nem volt ritka, hogy az árnyvadászok a késői órákban is ébren legyenek, szóval gyorsan sikerült túllendülnöm Cece késő esti jelenléte okozta minimális meglepettségemen. Ugyanakkor viszont a legtöbben ilyenkor terepen voltak, vagy a szobájuk mélyén, csendesen, tekintettel azokra, akik esetleg aludnának, így az intézet is nyomasztó csendbe burkolózott éjszakánként, és ez azért felvetett bennem néhány kéretlen kérdést, ellenben módot arra, hogy feltegyem őket mindenféle pofátlan zaklatás nélkül, azt megint nem.
- Az az én szerencsém, hogy egyáltalán itt találtalak. Nem hittem, hogy ilyenkor még bárki is ébren van, azt meg, hogy sütni akar, pláne. Most tökre irigylem, hogy nekem nincs ilyen lelkes és odaadó parabatai-om… a tiéd nem akar esetleg cserélni egyet egy idegesítő kistesóra?
A komolytalan szavaim mellé egy pillanatra színpadiasan lefelé görbítem az ajkaim, mint egy szomorú kisgyerek, de mire feltornázom magam a hozzávalók mellé a konyhapultra, rendeződnek is az arcvonásaim, csupán a kíváncsi tekintetem csillogtatom Cece aranyos arcába, és még mindig nagyon erősen kutatok valamiféle kifogás után, aminek fényében borzalmas cukrász lehetek anélkül, hogy az árnyvadász önbecsülésem csorbulna. Sajnos a „rossz szemmérték” és az „ügyetlen kezek” kevésbé tűnt eladható magyarázatnak, és egyébként semmi olyan gyengeség nem jutott eszembe, amit egy rúna ne tudna megoldani.
- De ha egyszer ezt teszed velem. – vigyorgok rá a konyhapult tetejéről. – Ezzel a saját fejedre is bajt hozol ám, remélem, tudod, de nem vitázom többet. Mondd, mi a dolgom, rendelkezz velem!
Megadóan lendítem a magasba mindkét mancsom, jelezve, hogy övé az irányítás, én pedig lelkes kiskukta módjára akkor mégiscsak hajlandó leszek eleget tenni minden kérésének és utasításának. Az lelkem közben csendesen simogatja minden belém vetett bizalma a sütés-főzés terén, ami bár igazán elhamarkodott, azért mégiscsak igen hízelgő, és ugyan kevésbé hiszem, hogy szándékos volt ez részéről, azért észben tartom, hogy ez egy igen okos húzás a manipulálásom érdekében.
- Úúúúúúú, muffin. Egyértelmű. Bár ahhoz kell olyan izé is, nem? Tudod, az a… - a kezeimmel mindenféle alakzatot rajzolok a levegőbe, amivel egyébként a sütőforma alakját próbálom – igen kevés sikerrel - imitálni. – Az a hülye formájú tepsi, amibe ki lehet sütni őket. Van nekünk egyáltalán olyanunk?
És akkor, ha eddig esetleg még egy halovány reményt is fűzött volna bárki is ahhoz, hogy pusztán elszerénykedem a konyhai tudásom mivoltát, hát egész biztos meggyőztem az ellenkezőjéről. Habár a kérdésem egyébként teljesen jogos, mert a kihasználatlanság okán azért nem a new yorki intézet konyhája volt a legfelszereltebb. Az árnyvadászok szerettek ott felbukkanni, ahol a sötét és veszélyes dolgok, és a konyhánkban azért nem sok szörnyűség történt, leszámítva persze azt a pár hozzá nem értő próbálkozást.
- Vagy csinálhatunk csokis-mogyoróvajas kekszeket is, ha az egyszerűbb. Meg ha te tudod, hogy ahhoz mi kell, mert én csak megenni szoktam.
Jobb ötlet híján a kezembe veszem a tejes dobozt, és pörgetni-forgatni kezdem az ujjaim között, hogy ezzel is lefoglaljam a kezeim, mielőtt újabb heves kapálózásba kezdenék, és megpróbálnám elmutogatni magát a csokis kekszet.
Caralyn Ravenheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
dark corners
foglalkozás :
baking + video games
Karaktered arca :
Melissa ♥ Benoist
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

cece & domino
want some cookies?
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem vagyok azaz ijedős fajta egy részem mégis halálra rémült. A legjobban akkor ijedünk meg, amikor nem számítunk valamire. Én pedig határozottan nem számítottam arra, hogy bárki is a konyhában ólálkodna ilyen későn. Még azt sem mondhatnám, hogy nekiálltam volna valaminek és terjengenének a jó illatok. Lehet, hogy egyszerűen a hang vonzotta.. Bár akkor zajt azért nem csaptam. Vagy talán mégis?
- Szerencséd, hogy jó kedvemben találtál. - Ez azonban annyira azért nem volt igaz, ha nagyon őszinte akarok lenni. A vállam még mindig rettenetesen sajgott és valószínűleg jót tett volna neki a pihenés, de nem tudtam aludni. Nem jött álom a szememre. Megtudni, hogy Thomas családja veszélyben van ő pedig nem volt hajlandó mindezt elmondani nekem, mert mindig leintettem, ha szóba hozta a szenvedésének a forrását.. Szörnyen gyűlölöm önmagamat, amiért úgy viselkedtem, hogy azt érezte nem bízhat meg bennem. Hogy nem támaszkodhat rám. Ha rám nem, akkor mégis kire? Én állok hozzá talán a legközelebb és még velem sem tudja megosztani a terheit. Csak remélem, hogy nem rogy össze alatta.
- Hát, ha szereted a nyers tojást meg a lisztet, akkor hajrá.. De nem éppen ebben lenne szükségem segítségre. Meg aztán jó móka lesz, ne nézz így rám, mint akit halálra ítéltek. - Annyira nem lesz rossz. Legalábbis remélem, hogy nem fogunk egy Lightwood-féle katasztrófát generálni. Néha tényleg szeretnék vele sütögetni és útmutatást adni, hogy meglássam hol is rontotta el igazából, vagy mi az, ami miatt nem megy neki, de elég kevesen merik szóvá tenni a szemébe, hogy borzalmasan főz és én meg nem készültem fel a halálomra így tehát hallgatok.
- Talán palacsinta, muffin esetleg.. Különösebben nem készültem tervekkel csak úgy megkívántam valami édeset.. - Utáltam azt a korszakot, amikor kívánós vagyok. Hol édeset, hol savanyút, hol meg a sósat akartam magamba dönteni, de úgy, hogy egy kiló sót is magamba öntöttem volna, de akkor valószínűleg meg is haltam volna. A legrosszabb az egészben, hogy rögtön azután, hogy ettem valami édeset, sósat akarok aztán megint édeset és így tovább az egész kavalkád.
Dominic Greendale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
COLD WAR KIDS
Tartózkodási hely :
• NEW YORK
Karaktered arca :
• DIEGO BARRUECO
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

ciniminis & dom
peanut butter makes us peanut better
[You must be registered and logged in to see this image.]Ha valami ehető volt a tét, a nesztelen osonás olyan ösztönszerűen jött, hogy még csak a hangtalanságot biztosító rúnára sem volt szükségem. És bár tényleg nem állt szándékomban a frászt hozni senkire, azért egy egészen kicsit szórakoztatott a szívroham utóhatása, amit Cece az imént kihordott lábon a váratlan felbukkanásom következtében. Volt valami szörnyen mókás az emberek arcizmainak játékában, mikor valami váratlannal szembesültek, amit sosem mulasztottam el figyelni, és ami miatt a húgomat is állandóan ijesztgettem egy időben. Teljesen pontosan, amíg meg nem untam, hogy Dory soha semmitől nem ijed meg.  
- Raziel mentsen meg a haragodtól. – széles vigyorba kanyarítom az ajkaim a fenyegető szavak hallatán, közben pedig nagyon igyekszem nem láthatóan jól szórakozni a gondolaton, ahogy Cece rajzfilmbe illően fejbe vág egy serpenyővel. Pedig Ő bizonyára tudná, hogy hol keresse…
Szemeim követik a mozdulatait, tűnődve figyelem, ahogy némi erőfeszítés árán, de csak leemel egy fehér porral teli műanyag dobozt, én pedig egyből lisztre gyanakszom, és ez olyan gondolatokat inspirál, mint a palacsinta vagy muffinok, vagy csokis-mogyoróvajas sütik, amitől egyből kedvem támad odaadó kölyökkutyaként örök hűséget fogadni Cece-nek. Amíg meg nem kér, hogy segítsek, mert ott már azért alább hagy a fene nagy lelkesedésem.
- Őőőő, közben egyem meg a hozzávalókat inkább?
Jó, nyilván tisztában vagyok vele, hogy az előkészülési folyamatokban igényelné a segítő kezeim – amiről egyelőre úgy látszik, nem gyanítja, hogy ilyen téren a jobb helyén is bal van – de én azért lelkesen próbálom kihúzni magam a feladat alól, mert az a fajta hálátlan ember vagyok, aki enni szeret, de csak úgy, ha sütni/főzni nem neki kell hozzá. Ellenben most, akaratlanul is mustrálva Cece óvatos mozdulatait, amivel az összetevőket vadászta össze, automatikusan sérülésre gyanakodtam, és ennek fényében azért igazán pofátlan lett volna őt dolgoztatni azért, hogy nekem jó legyen.
- Ó, hát ez mondjuk tényleg visszautasíthatatlan ajánlat!
Kettőnk közül látszólag Ő aggódott kevésbé azon, hogy háborús övezetté változtatom a konyhát, én pedig úgy döntöttem, hogy nem is számolok be korábbi kudarca fulladt kísérleteimről, mikor is valami ehetőt próbáltam előállítani, már csak azért se, mert van rá egy halvány esély, hogy az akkor pofátlanul itt hagyott mosatlan edényeket neki kellett rendbe rakni, és ennek tudatában mondjuk én sem állnék neki sütni-főzni magammal.
- Mik az opciók? - kérdezem gyerekesen csillogó szemekkel, közben kíváncsian végigmustrálom az asztalon pihenő összetevőket, mintha tudnám, hogy ebből mit lehet készíteni, holott a szakácstudományom bőven kimerül abban, hogy felismerjem őket, akkor is, ha épp nincs ráírva a nevük a csomagolásukra. Több nyelven beszéltem, végeláthatatlan sok rúnát tudtam megrajzolni, és magabiztosan ismertem fel, majd hatástalanítottam a démonok bármely formáját, de arról mondjuk halványlila fogalmam sem volt, hogy miként kell palacsintát sütni. Eddig még csak készen pihenve a tányéromon találkoztam vele, arra várva, hogy elpusztítsam, és részemről teljesen elfogadható magyarázat volt erre a jelenségre, hogy a palacsinta csak úgy magától lesz.
Caralyn Ravenheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
dark corners
foglalkozás :
baking + video games
Karaktered arca :
Melissa ♥ Benoist
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

cece & domino
want some cookies?
[You must be registered and logged in to see this image.]Mindig imádtam sütögetni, hiszen olyan könnyen ellazultam közben. Valakinek a csata, a harc, a küzdelem az, ami kikapcsolódással jár, vagy együtt jár a szórakozás címszóval. Én azonban szeretem kényeztetni a gyomromat és a legutóbbi kis incidens után úgy érzem, hogy talán ez lesz a legjobb módja annak, hogy elérjem a gyors gyógyulást. Talán hívhattam volna segítséget, mert továbbra sem érzem magam a toppon, de valahogy nem akarok gyengének tűnni senki előtt. Azonban a gondolataim között mégis képes vagyok annyira elveszni, hogy észre se veszem, hogy valaki lopakodik mögöttem, vagyis hát nem lopakodik.. A természetünkben van az, hogy hangtalanul közlekedünk. Néha már kicsit rémisztő is. Most határozottan.
- Szerencséd, hogy semmit nem dobtam el, különben még fejbe is kólintottalak volna. - Kifújtam a levegőt, majd a konyhapultra tettem a tojást és a tejet, aztán pedig a lisztet kezdtem el vadászni, de rájöttem, hogy elég nehézkesen tudom még emelni a karomat így próbáltam bal kézzel nyújtózkodni és habár elméletben mindkét kézzel ügyesnek kellene lennünk valahogy rendkívül ügyetlennek éreztem magam. De aztán nagy nehezen sikerült lehorgásznom magamnak a lisztet és a többi hozzávaló mellé tettem az asztalra.
- Ez roppantul nagylelkű a részedről, de... Mit szólnál, ha közben azért segédkeznél egy kicsit a dolgokkal? Hm? - Nem vagyok annyira a toppon, hogy egyedül olyan könnyen menjen minden főleg, hogy a vállam még most sem az igazi. Azt pedig nem kötném senkinek az orrára, hogy belül igen is szenvedek. Így hát csak mosolyogva pillantok rá, ahogyan őrizgeti azt a kis üveget, mintha a világ legnagyobb kincse lenne. - Meg aztán akkor szavazhatsz is, hogy mit csináljunk. Csak most.. Teljesen nagylelkű vagyok én is. - Igazából ötletem sincs, hogy mit akarok csinálni. Bár a tojás meg a tej már egész jó alapnak mondható.. Meg a liszt is.. Még cukor kell. Aztán onnan már lényegében bármi kihozható, nem? Többet kellene böngésznem a mondén honlapokat receptek után. Sajnos egyet sem hagytak rám. Pedig az alapján amennyire megszállottja vagyok a sütésnek legalább egy valaki a felmenőim között hasonló értékekkel kellett rendelkeznie. Vagy ez csak ilyen speciális deformáció a családunkban.
Dominic Greendale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
COLD WAR KIDS
Tartózkodási hely :
• NEW YORK
Karaktered arca :
• DIEGO BARRUECO
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

ciniminis & dom
peanut butter makes us peanut better
[You must be registered and logged in to see this image.]Természetfeletti képességem volt arra, hogy az intézet másik feléből is megérezzem, ha mozgás van a konyhában. Most is, valahol mélyen, elemi szinten kapcsolt be a riasztó, és küldött üzenetet az ösztöneimnek, hogy valami készül, én pedig hittem neki. Még úgy is, hogy egyébként veszélyesen késő volt már, és az intézetre nehezedő súlyos, mozdulatlan csend is mind az ellenkezőjéről igyekezett meggyőzni.
Rendületlenül szeltem át a nyugati szárnyat, és csak a konyhaajtóhoz érve bizonytalanodtam el egy percre, mert hát bármi fogadhatott odabent, és én nem voltam benne biztos, hogy fel vagyok készülve egy Isabelle Lightwood féle katasztrófára. Már, ha arra fel lehet egyáltalán.
Óvatosan lestem be a résnyire nyitott ajtón, majd magabiztosan léptem be nesztelen lépteimmel, mikor megbizonyosodtam róla, hogy a nyitott hűtőajtó alól kikandikáló szivárványos zokninak egészen biztosan nincs semmiféle ártó szándéka. Igazából nekem sem volt, de így utólag belegondolva talán tényleg nem életem legjobb döntése volt az ajtó mögé lopakodni, hogy aztán a szívbajt hozzam a mögötte tartózkodó árnyvadászra, akit látszólag igencsak meglepett a hirtelen felbukkanásom.
- Ne haragudj, szakmai ártalom. – vigyorodom el Cece rémült arcát látva, és gondolatban hálát adok Razielnek, amiért nem lendült ösztönösen támadásba, habár kételkedtem benne, hogy tojással és tejjel valaha is sikerült bárkinek maradandó sérülést okozni. Persze kés is lehetett volna a kezébe, de egy kicsit ez is irracionális félelemnek tűnt, tekintve, hogy tíz árnyvadászból hat egészen biztosan nem tudja, hogy mit merre talál a konyhában, a fennmaradó négynek a fele pedig azzal sincs tisztában, hogy egyáltalán van konyhánk. Miután idő és kedv hiányában nem igazán van napi használatba véve a hely, én se igazán ismerem ki benne magam, leszámítva persze a szekrénysor legtávolabbi végének legfelső polcát, ami tapasztalataim szerint minden idők legbiztonságosabb rejtekhelye, ha a birtokodban van valami ehető, amit még véletlenül sem akarsz megosztani másokkal. Lépteim ezúttal is abba az irányba indulnak, és némi nyújtózkodás árán meg is találom az edények mögé rejtett, üvegbe zárt csodát.
- Nem tudom, mik a terveid, de hozzájárulok egy üveg mogyoróvajjal, ha megosztod velem a végeredményt!
Cece még valószínűleg nem ismert annyira, hogy tudja, mekkora felajánlás ez a részemről, tekintve, hogy ott helyben képes lettem volna szerelmet vallani az ujjaim között raboskodó, bontatlan üvegnek, és én, még ennek ellenére is inkább úgy döntöttem, hogy a nagyobb jó érdekében feláldozom magam. Abban azért reménykedtem, hogy a csomagolás tompa koppanása a konyhapulton, ahogy az orra elé raktam minden örömöm, maximálisan bizonyította a teljes elkötelezettségem az ajánlat iránt.
Caralyn Ravenheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
dark corners
foglalkozás :
baking + video games
Karaktered arca :
Melissa ♥ Benoist
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

cece & domino
want some cookies?
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem érzem teljes egésznek önmagam azóta, hogy a démon belemélyesztette a fogait a húsomba, a bőrömbe ezzel együtt pedig mintha az egész lényemet megfertőzte volna. Kicsit nehezebben mozgattam a karomat és az íjászat pedig egyáltalán nem ment most a napokban. Nem is tudtam felhúzni az íjamat a napokban, de valahogy mindenki előtt igyekeztem leplezni a fájdalmam, a sajátos megpróbáltatásomat. Így sokkal egyszerűbbnek tűnt minden. Annyi minden történik a világban, a világunkban, ami darabokra látszik hullani, hogy túlságosan is önző lenne, ha a saját problémáinkkal próbálnánk meg foglalkozni.
A tegnapi nap folyamán annyival békésebb, kellemesebb volt, hogy Thomas is velem volt. Azonban eszem ágában nem volt másodjára is áthívni, mert akkor biztosan rájönne, hogy valami nem stimmel, hogy valami baj van. De épp elég teher nyomja a vállait ahhoz, hogy még ezt is felrójam neki. Így folyamodtam hát a szokásos tradíciómhoz, hogy a kócos fürtjeimet megpróbáltam egy lazább copfba kötni, ami a fájó vállammal sokkal nehezebb volt így inkább csak rontottam a helyzeten. Amolyan fele hajamat felfogtam, másikat pedig már meg sem próbáltam katyvasz lett az egészből, de nem zavart. Úgy is kevés az esélye, hogy valakit a konyhában találjak úgy egyáltalán, nem még az éjszaka közepén.
Rövid pizsamanadrágomban, topomban és a szivárványos zoknim csoszogtam ki, hangtalanul a konyhába, ahol az utam elsősorban a hűtő felé vezényelt, ahol nem volt sok választási lehetőség. Legtöbbször teljesen üres volt a hűtő, mert nem mondhatjuk fő árnyvadász tevékenységnek, hogy sütögetünk, vagy épp főzünk. Egy darabig el is bambultam a hűtőben már annyira, hogy az panaszkodni kezdett egyértelmű sípolással, hogy már be kellene csuknod, te szemét nem azért vagyok, hogy tárva nyitva legyek egész nap! Azzal pedig a kezembe véve a tojást és a tejet becsuktam, majd megfordultam és kis híján elejtettem mindkettőt a kezemből. - A frászt hoztad rám. - Szólaltam meg a tojást és a tejet is magamhoz ölelve.
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- fagyott játék, szabad játéktér --
Clary Fairchild
❖ Head of NY Institute

avatar
Keresem :
simon ● lydia ● mom ● luke
Tartózkodási hely :
● new york institute ●
foglalkozás :
● protecting my loved ones ●
Karaktered arca :
● lily jane collins ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


clary & izzy
you can't blame yourself

[You must be registered and logged in to see this image.]
Szeretném, ha újra képes lenne jól érezni magát. Valahogy megtalálni azt a lányt, akit megismertem. Akire valahogy tehetetlenül féltékeny volt. Hiszen pontosan olyan volt, amit szerettem volna elmondani magamról, de nem tudtam. Közel sem voltam olyan tökéletes, mint Ő. Még most sem vagyok az, de valahogy már megbékéltem vele. Nem ugyanolyanok vagyunk, de talán pont így a legjobb. Megérthetjük egymást anélkül, hogy túlságosan hasonlítanunk kellene. Átérzem a fájdalmát, hiszen hibásnak érzem magam, amiért elveszítettük Max-et. De nem csak ezért. Tudom milyen érzés az, ha elveszítünk valakit, akit mérhetetlenül szerethetünk. Lehet, hogy én visszakaptam Jace-t, de ettől még pontosan tudom mit érezhet. Lehet, hogy nekem mindössze pár percig lobogott perzselő tűzként a mellkasomban a fájdalom, de örökre emlékezetembe véstem. Már az is bizonyítja, hogy mennyivel erősebb, mint én, hogy mindezek után továbbra is képes emelt fővel járni-kelni.
- Biztos nem lesz baj. - Rámosolygok és ekkor veszem csak igazából észre, hogy mennyire kerüli a tekintetem. De egyáltalán nem hibáztatom miatta. Sőt igazából megértem. Valószínűleg így egyszerűbb megbirkóznia az érzéseivel, mintha látná a tekintetemben az aggódást és az együttérzést. Mikor elém rakja az elkészített rántottát egy pillanatra meginog bennem a léc, hogy tényleg meg akarom ezt enni, de végül a kezembe veszem a villámat és egy nagyobb falatot tömök a számba és, ahogy igyekszem összerágni érzem, hogy valami roppan a fogam alatt. Tojáshéj. Sebaj, legyűröm. Ha képes leszek ezzel egy kis boldogságot gyömöszölni a lelkébe, akkor már megérte.
- Nincs semmi. Csak egy kicsit veszekedtünk ennyi az egész.. Vagyis igazából olyasmi. De ez most igazán nem lényeges. - Nem akarom még belevonni a dolgokba, hiszen jelen pillanatban azt hiszem képes lenne Ő maga megidézni Raziel-t, hogy visszakaphassa Max-et. Nem hibáztatom érte, hiszen én is pontosan ezt tenném. Bármennyire is kiképzett árnyvadásszal ülök szemben jelen pillanatban ugyanúgy ott van az emberi oldala, ami bármit megtenne azért, hogy megmenthesse az öccsét. Ezt pedig senki nem tudja kitörölni belőle és nem is szabad. Hiszen ez teszi azzá, aki. Természetes dolog, hogy néha az érzéseink elhomályosítják a gondolatainkat. Ezáltal lehet, hogy a tetteink nem éppen helyesek, de őszinték.
- Azt hiszem elég jól. Igazából betemeti a felelősség és annyira azért még nem vagyunk jóban, hogy nekem öntse ki a lelkét. Már, ha egyáltalán kiönti valakinek. - Tudom, hogy Ő is a maga módján gyászol, de Alec mindig az a típus volt, aki igyekezett elrejteni az érzéseit. Bár, amikor még megismertem nem volt olyan jó benne. Mostanra pedig már szinte annyi mindent érezhet, hogy teljesen elfolytja magában, ami miatt sokkal nehezebb átlátni rajta és a ködfátylon, amit maga köré emelt. - Te hogy vagy? - Akarva, akaratlanul veszélyes terepre léptem ezzel a kérdéssel. Hiszen tudom, hogy vagy azt fogom elérni, hogy dühösen elrohan innen. Vagy pedig az érzelmei úgy törnek elő belőle, mint a vulkánból a forró láva, ami megannyi pusztítást hagy maga után.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


izzy &  clary
I'm still not sure what I stand for
Ahogy hallgatom őt, ismét felkerül egy halovány mosoly az arcomra. Mostanában egyre sűrűbben mosolygok, ami azt hiszem, jó jel. Talán nemsokára újra hasonlítani fogok régi önmagamra, még ha teljesen nem is leszek képes visszarázódni. Clary is kér egy adagot, ami egyébként nem lenne túl jellemző, de azt hiszem, ő úgy próbál kedveskedni, hogy nem utasít vissza. Mondjuk amúgy is éhes lehet, különben mi másért jött volna a konyhába?
- Rendben, máris nekilátok. Ezt pedig igyekszem nem elszúrni. - Mondom még mindig apró mosollyal, bár a tekintetét még mindig kerülöm. Lehet, hogy ha már tele lesz a hasam, kevésbé lesz nehéz lelkizni, és talán rám is fér, hogy Simonon kívül mással is megbeszéljek néhány dolgot, ami felgyülemlett bennem. De most még maradok a tartózkodásnál és az egyszerűbb témáknál. A Jace-ről adott válasza némi nyugtalanságra ad okot, fel is szökik a homlokomra a szemöldököm, de egyelőre egy szót sem szólok, mindössze hümmögök egy keveset. Néhány perc múlva már készen is van a rántotta, én pedig csendben pakolom ki tányérokra, aztán elé teszem az egyiket és leülök vele szemben. Mély levegővételt követően végre ráemelem a tekintetemet.
- Na jó, ismerlek. Ha Jace a téma, te sosem fogod ennyire rövidre a mondandódat. Bökd ki szépen, mi folyik itt? Mert arra, hogy nincs minden rendben, a nyakamat tenném. És elhiheted, nem szívesen válnék meg a fejemtől. - Nahát...mintha ezer éve kíséreltem volna meg utoljára elsütni egy poént. Egész jó érzés. Ha így folytatom, még néhány hónap, és őszintén ejthetem ki a számon, hogy jól vagyok, amikor megkérdezi valaki. Már majdnem elhatározom, hogy szóba hozom Maxet, de belém fagy a szó. Egyszerűen kiejteni sem tudom a nevét. Pedig legbelül érzem, hogy egy kiadós beszélgetés Claryvel még közelebb vinne a lelki gyógyuláshoz. Mindegy, egyelőre még várok vele. Meg aztán pontosan tudom, hogy ha én nem mondok semmit, néhány perc múlva ő maga fogja szóba hozni, akár puhatolózva, hogy ne tenyereljen bele semmiféle érzelmi mélypontomba. Mostanában elég sok van. Addig is terelgetek még egy kicsit.
- Alec hogy bírja? Mostanában vele sem beszéltem sokat. Azt sem tudom, hogy megy neki az Intézet vezetése. - Futólag láttam a bátyámat többször is, de mindig inkább bemenekültem a szobámba előle, mint valami üldözött vad. Szörnyű embernek gondolhat. Sőt nyilván mindenkinek megvan rólam a véleménye, hiszen gyáván elbujdostam a gondok elől. Bár a fájdalom így is megtalált, nagyrészt annak köszönhetően, hogy magányba burkolóztam. Lehet, nem lett volna szabad. Talán pont a társaság az, amire szükségem van? A barátaim? Meglehet. Csak azt nem tudom, készen állok-e összeszedni magam. Hogy elég erős vagyok-e.
❖ Megjegyzés: bocsi a késésért :*.*:  ❖ Zene: music ❖ Szószám: ***
Clary Fairchild
❖ Head of NY Institute

avatar
Keresem :
simon ● lydia ● mom ● luke
Tartózkodási hely :
● new york institute ●
foglalkozás :
● protecting my loved ones ●
Karaktered arca :
● lily jane collins ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


clary & izzy
you can't blame yourself

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem tudom, hogy pontosan hányadán állunk Izzy-vel, de az utóbbi időben nem igazán láttam őt a szobáján kívül tartózkodni. Megértem, hogy magába temetkezik a fájdalmával míg Alec azt hiszem egyszerűen csak az intézet vezetésével akarja elvonni a saját figyelmét arról, hogy mennyire hiányzik is neki az öccse. Még mindig nem tudom elhinni, hogy Sebastian képes volt ilyen mélyre süllyedni. Még akkor is, ha talán csak egy baleset eredménye volt. Sosem szabadott volna kezet emelnie egy apró gyermekre, mint Max. Nem is értem, hogy mi mehetett ennyire tönkre benne. Bár már a megszállottsága, ami a szemében ott volt rémisztő volt. Az pedig, hogy megcsókolt csak még inkább tetézi a dolgokat. Életemben nem éreztem olyan rideg érzést. Valahogy vonzott magához, de a csók jéghideg volt. Az egész testem beleremegett és nem a jó fajta remegés volt. Szinte éreztem a zsigereimben, hogy helytelen volt. Pedig még csak nem is sejtettem, hogy mi lehet az igazság.
Belépek a konyhába és látom, hogy kerüli a tekintetemet, de nem igazán hibáztatom. Nem akarok ráerőltetni valamit, amit nem szeretne. Bár azt innen is látom, hogy a szemei kicsit vöröses színben pompáznak a több napos sírástól. Talán sosem teszi túl magát a kisöccse elvesztésén.
- Igen, éhes vagyok. Szóval, ha szeretnél csinálj nekem is egy adagot. - Nem a legjobb szakács Izzy, de valahogy nem akarom lerohasztani a kedvét azzal, hogy most elutasítom. Ez a legkevesebb, amit megtehetek érte, hogy megeszem a főztjét. Mert imád főzni és tudom jól, hogy nagyon szereti, ha valaki meg is eszi nem pedig csak kritizálja a főztjét. Erős gyomor kell hozzá, de ha ezzel egy kicsit jobb kedvre deríthetem, hát legyen.
- Jace? Őőő.. Jól van. Minden a legnagyobb rendben. - Nem szeretném őt is aggodalmak közé terelni, mert már az is épp elég neki, hogy egyik testvérét elveszítette nincs szükség arra, hogy rémisztgessem azzal, hogy talán a másikat is elveszítheti. Mert ahogy távolodik el tőlem Jace egyre inkább félek attól, hogy egyszer csak örökre el fog tűnni és akkor bottal üthetjük a nyomát.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


izzy &  clary
I'm still not sure what I stand for
A szobámban lassan bedilizek. Bámulom a falakat, és mintha egyre kisebb lenne a tér, egyre kevesebb levegővel. Na meg mostanában olyan keveset alszom, hogy szerintem beindultak a hallucinációért felelős agysejtjeim, mert néha látom Maxet. Vagy olyankor valójában alszom, csak nem tudatosul bennem? Úristen, elegem van ebből! Nem lehetek örökké ilyen, Simon is megmondta, és azt hiszem, jó úton haladunk, hogy kirángasson a letargikus állapotomból. Bár még nagyon nincs kedvem a többi árnyvadásszal közösködni, de azt hiszem, leevickélek a konyhába összeütni valami kaját. A főzésnek van némi terápiás hatása számomra. Óvatosan kidugom a fejem a szobámból, de nem látok senkit, így lassan megindulok a konyha felé. Amúgy most érzem igazán, milyen jót tesz ez a kis séta. Rám fért már, hogy kinyújtóztassam a végtagjaim. A konyha is teljesen üres, gondolom, mindenki ügyködik valamin vagy épp pihen. Nem baj, így még jobb. Legalább tényleg magam lehetek, ahogy azt elterveztem. Összedobok egy rántottát, azt úgyis istenien csinálom...mindegy, hogy a többiek mit gondolnak a főzőtudományomról. Ők egyszerűen nem értenek hozzá és kész. Miközben a serpenyőben kavargatom a felvert tojásokat, kicsit elbambulok. A kicsit nem a megfelelő szó, ugyanis arra eszmélek, hogy a kajám készül odakozmálni.
- A fenébe... - Csúcs, dobhatom ki az egészet. Egyszer csak kopogást hallok, ahogy pedig odafordulok az ajtó irányába, meglátom Clary fejét előtűnni. Bár nem vágytam társaságra, de jelenleg azt mondom, ha már valakivel mindenképp össze kellett futnom, akkor örülök, hogy pont vele.
- Nem, gyere nyugodtan. Épp most dobom ki a rántottát. De csinálok új adagot. Éhes vagy? - Csak egy röpke pillanatra sandítok rá a szemem sarkából, és már indulok is a hűtő felé néhány tojásért. Nem hiszem, hogy rá tudnék nézni Clary-re sírás nélkül. Olyan vesébe látó pillantással tud ránézni az emberre, tuti előcsalogatná a könnyeimet, amiket minden erőmmel igyekszem elnyomni. Most nem sírni akarok, hanem enni. Szóval akár bunkónak hisz, akár nem, a beszélgetések alkalmával illő szemkontaktus felvétele most szóba sem jöhet.
- Jace hogy van? - Bármi jöhet témának, amíg az nem én vagyok. Különben is, érdekel, mi van Jace-szel. Rég nem beszéltünk, részben miattam, de azért ő is elég furcsa volt mostanában. Legalábbis amikor épp messziről láttam, az volt a benyomásom, nem egészen önmaga. És persze Simon is illette néhány jelzővel egyik nap, ami korábban nem passzolt Jace-hez. Ki más tudná megmondani, hogy érzi magát a fogadott bátyám, mint Clary?
❖ Megjegyzés: bocsi a késésért :*.*:  ❖ Zene: music ❖ Szószám: ***
Clary Fairchild
❖ Head of NY Institute

avatar
Keresem :
simon ● lydia ● mom ● luke
Tartózkodási hely :
● new york institute ●
foglalkozás :
● protecting my loved ones ●
Karaktered arca :
● lily jane collins ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


clary & izzy
you can't blame yourself

[You must be registered and logged in to see this image.]
Mindannyiunknak voltak dolgok, amelyeken túl kellett küzdenünk magunkat. Közel sem volt egyszerű az életünk az elmúlt időszakban és néha úgy érzem, hogy részben mindez az én hibám, hiszen az én érkezésem volt az, ami felkavart mindent. Lehet, hogy történtek jó dolgok azóta, hogy betoppantam az árnyvadászok világába, hiszen talán Alec sosem lépett volna ki az árnyékból, a hazugságból amiben élt. Talán még magának sem akarta elismerni, hogy mit érez, hogy miképpen érez Jace iránt. De mindez már a múlté, hiszen Magnus mellett találta meg a boldogságot, amit megérdemelt és egy picivel sem lett kevesebb azért, mert kockáztatni merte a karrierjét a szerelemért. Sőt, talán több lett, hiszen ezzel együtt lényegében bátorságot adott másoknak, hogy megnyíljanak. Aztán ott van még Izzy. Nem volt zökkenőmentes a kapcsolatunk, de ettől függetlenül úgy érzem, hogy barátok lettünk. A lányok összetartanak vagy micsoda. A Lightwood fivéreknek most talán nehezebb, mint valami. Mindig nehéz, mikor elveszítjük az egyik szerettünket, aki fontos volt a számunkra. De szembesülni azzal, hogy meghalt a kistestvéred, aki előtt még ott volt az élet. Az sokkal szívbe markolóbb, mint bármi más. Sebastian határozottan átlépett egy határt. Vagy Jonathan. Nem is tudom és nem is érdekel, hogyan akarta hívatni magát. Szerettem volna azt hinni, hogy a testvérem és megmenthető a velejéig romlott volt. Lehet, hogy a démon vér az oka, vagy Valentine nevelése, de ebből az egyik fele ott csörgedezik az alvilágiakban. Luke-ban és Simon-ban is. Másik részéből pedig Jace számára járt ki egy minimális adag. Talán a kettőnek a közös keverékének köszönhető az, hogy az lett, aki. Valentine telebeszélte a fejét, hamis utat mutatott neki a démonvértől pedig talán fogékonyabb volt a sötét oldalra.
Az intézet mondhatni üres falai között sétálgattam, amikor a konyha irányából megérzett szag rántott ki a gondolataim közül. Szerettem volna beszélgetni Izzy-vel, de úgy éreztem, hogy még koránt sem áll készen rá, hiszen nem igazán akart senkivel beszélgetni. Most azonban, hogy már nem a szobája falai közé zárkózott be talán nem lesz olyan nagy probléma, hogy bepróbálkozom nála. A konyha ajtaján kopogva, félve lépek be, hogy bedugjam a fejemet és tekintetemmel megkeressem az alakját. - Zavarok?
[You must be registered and logged in to see this link.]
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Ajánlott tartalom

all the stories are true

2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: A New York-i Intézet :: Földszint és emeletek-
Ugrás: