descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Lightwood iroda
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Pandalena Frost
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
new ❀ Y O R K ❀
foglalkozás :
criminal ❀ M I N D S ❀
Karaktered arca :
danielle ❀ P A N A B A K E R ❀
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

panda & alec
❀ we need to talk
[You must be registered and logged in to see this image.]
Önmagam problémáit félresöpörve próbáltam egy dolgot megoldani, megérteni. Nem nézhettem tétlenül, ahogy Magnus szenved. Az egész lelkem belesajdult abba, ahogy láttam őt teljesen összetörve. Bármennyire is próbálja elrejteni az érzéseit tudom, érzem mikor van nyomorultul. Már szinte vészesen összeköttetésében állunk egymással, aminek nem mindig örülünk. Főleg, amikor szeretnénk valamit elrejteni a másik elől. Bármennyire is szeretnék titkolózni előtte arról, hogy mi történik velem tudom jól, hogy folyamatosan pörög felettem az idő, amikor már nem titkolhatom tovább. De nem zúdíthatom rá a történéseket, mint valami lavinát, mert az nem lenne igazságos. Én még elbírom ezt a terhet egyedül, de neki már olyan nehéz ez az egész, hogy szinte összenyomja. Tudom jól, hogy kettőn áll a vásár ezért is döntöttem úgy, hogy teszek egy látogatást szívének birtoklójánál. Még senki nem tudta ennyire megragadni, magához láncolni úgyhogy egyfajta kíváncsiság volt bennem. Habár párszor volt szerencsém vele találkozni még sosem volt lehetőségem elbeszélgetni vele.
Az egyik nephilim fiúval lépek be az intézet ajtaján. Megbeszéltem vele, hogy valószínűleg itt tudom leginkább megtalálni Alec-et ezért az ő oldalán bejöhettem az intézet falai közé. Ilyenkor jó, ha az ember nem teljesen ellenséges velük. Persze azért van egy-kettő, aki kivívja az ellenséges hozzáállást és nem feltétlen kell olyan mélységekben gondolkodni, mint Sebastian. Miután elköszöntünk megindultam az iroda felé. Nem ez az első alkalom életem során, hogy az intézet falai között járok, bár biztos nem néznék jó szemmel, hogy egy warlock egyedül járja a folyósokat, de mivel elég kevés árnyvadász van, aki jelen pillanatban nincs mozgósítva és amúgy is rettenetesen kevesen vannak szegények ezért nincs, akivel találkozhatnék. Mondhatni ezzel is megkönnyítik a dolgomat.
Tudom jól, hogy nem jelentkeztem be előre nála, de nem is terveztem. Féltem, akkor túl nyomást helyeznék a dologra, vagy inkább megpróbálna kibújni alóla. Ezért jöttem el úgy, hogy még csak ne is sejtse, hogy milyen terveim vannak. Az iroda előtt megálltam, majd erőteljesen kopogtattam és vártam, hogy megszólaljon egy hang belülről, vagy éppenséggel a csönd legyen a válaszom arra, hogy nincs itt. Akkor viszont nagyon felhúznám magam. Bár önmagam hülyesége.. De mégis.
remélem megfelel  ❀
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

– Szabad játéktér! –
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Clary & Alec
Clary – you know: short, redheaded, bad temper
Régebben talán megvédtem volna a Klávét Clary előtt, most azonban mégsem szólok semmit a szavaira. Hiszen igaza van, a szervezet, amely elvileg nem csak felügyeli a világunkat, hanem vezeti is azt, több sebből vérzik, ez azonban nem kell, hogy örökké így maradjon. A régi szabályok és elvek idővel elkopnak, a hagyományok változnak, és ahogy az újabb generáció egyre nagyobb hullámban sodródik be, friss vért pumpálunk a Klávé szívébe, ezáltal megújul és képes lesz tovább működni. Én őszintén hiszek benne, hogy a Klávé alapelvei jók, magát, mint egységet, meg kell őrizni, és hogy visszanyerhetjük még az alvilág rokonszenvét. Csak változásokra van szükség... Ami azt illeti, jó sok és jó nagy változtatásra, és nem külső kényszer alapján, hanem belső indíttatásra. Lehet, hogy túlságosan hiú ábrándokat kergetek? Nem, gondolnom sem szabad ilyenekre!
- Csak nem aggódsz értem?
Ez a kérdés minden ember szájából egészen máshogy hangzana. Biztos vagyok benne, hogy Jace önelégült mosollyal tenné fel, kajánul élvezkedve Clary zavarán; Magnus elegáns, lágy duruzsolással, ami bárkit levenne a lábáról. Az én számból egyszerű és érdeklődő kérdésnek hangzott, megspékelve egy játékosabb jellegű félmosollyal, de nem volt szándékomban sem zavarba hozni, sem cukkolni a lányt, inkább meglepett, hogy tényleg törődik velem.
- Ne aggódj, nem felejtem el - teszem még hozzá egy fokkal komolyabban, és a tekintetem elréved az ablak irányába. Ezekben az időkben, amikor annyi veszteség ér minket, mindannyian tudatában vagyunk a halandóságunknak. Talán jobban is, mint kéne, de ez az éberség, angyalvérünk korlátoltsága az egyetlen, ami mankót jelenthet számunkra. A meggondolatlanságért mindig is komoly árat kellett fizetni.
Az ajtóhoz kísérem, mosolygósan rábólintva a köszönetére, és felkészülök rá, hogy rácsukjam az ajtót, nem azért, mert bunkó lennék, hanem mert nem várok semmi többet, hiszen mindent megbeszéltünk. Épp ezért eléggé meglep, amikor odalép hozzám és átölel. Nem is tudom, öleltük-e már meg egymást valaha, az agyamat annyira sokkolja vele, hogy képtelen vagyok végiggondolni, de némi habozás után viszonzom az ölelését, fejem az övének támasztva pár pillanatra. Sejtem, miért ölelt meg, de most még nem akarom beismerni, hogy jól esik a támogatása.
- Én is köszönöm - felelem végül, egy pillanatra felfedve előtte lelkem legcsupaszabb énjét, a vastag falakkal őrzött világot a határvonalon túl, ahová olyan kevesen láthatnak be. Ami olykor még a családom számára is tabu. Belesűrítem egy mosolyba, majd röviden még elköszönök tőle, mielőtt visszahúzódnék az irodámba. Ha elment, a hallottakon merengve visszasétálok az íróasztalomhoz. Kell egy terv... Olyan, ami kivételesen mindenkinek megfelel, és amibe tényleg, de tényleg nem bukhatunk bele. Magam felé billentem a kiürült kávés bögrémet, majd egy nagy sóhajjal visszahuppanok a székembe. Hosszú estém lesz...
❖ Megjegyzés: köszönöm a játékot!
Clary Fairchild
❖ Head of NY Institute

avatar
Keresem :
simon ● lydia ● mom ● luke
Tartózkodási hely :
● new york institute ●
foglalkozás :
● protecting my loved ones ●
Karaktered arca :
● lily jane collins ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


clary & alec
something's wrong i can feel it

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ha én magam is olyan pesszimistán állnék hozzá a helyzethez minden egyes alkalommal, mint néha Alec, akkor valószínűleg már régen nem lennék itt. Kapaszkodnom kell a lehetőségbe, hogy jó lehet, mert ha elengedem, akkor veszítettem csak igazán. Addig még mindig van lehetőségem arra, hogy helyrehozzam. Hiszen elvesztettem Jace-t. Vele együtt a reményt és mindent is magam mögött hagyhattam volna, de visszakaptam. Lehet, hogy nem volt egyszerű és most szüntelenül isszuk a következményének a levét, de ettől függetlenül én őszintén úgy érzem, hogy képesek leszünk megmenteni. Itt van közöttünk és életben van. Így már megadatott számunkra a lehetőség, hogy helyrehozzuk bármi is sikerült félre vele kapcsolatban. Nem adhatom fel, mert akkor elfogadom a vesztemet. De amíg képes vagyok hinni abban, hogy ez az egész sikerülhet.. Bármi megtörténhet. Lehet, hogy újabb pofonoknak leszünk az áldozatai, de megtanultam felállni a padlóról még akkor is, ha egyszer már teljes egészében megszűnt létezni. Mikor anya eltűnt és Luke is hátat fordított nekem. Az életem felfordult, de az utolsó hajszálba is kapaszkodtam, hogy ne merüljek el a sötétségben. Ez most sem lesz másként.
- Meg fogjuk tudni oldani. Muszáj. Megtaláljuk a módját, hogy miképpen tereljük el a figyelmüket. Még akkor is, ha nem olyan sok időre, de a reakció idejük eddig sem volt éppenséggel a megfelelő. - Az már egy más kérdés, hogy miután tudomást szereztek a dolgokról jöttek a komolyabb fogások az egész intézeten és még sorolhatnám, de ettől függetlenül nincs mindenhol szemük. Viszont azért egy kiruccanást a Csontvárosba nem olyan egyszerű elrejteni. De én őszintén hiszek abban, hogyha valaki képes lesz rá az Alec. Mondhatni jól áll neki a vezető szerep. Az ösztönei mindig is megvoltak hozzá még akkor is, ha néha inkább el is nyomta ezeket. Mostanra azonban, mintha már senki nem korlátolhatná be.
- Megértem, nehéz lehet vezetőnek lenni. De azért remélem, hogy közben nem felejted el, hogy te is ugyanolyan emberi vagy, mint mindenki más. Egy kis pihenés senkinek nem árt. - Tudom jól, hogy neki is a maga módján kell megbirkóznia Max elveszítésével és lehet, hogy ez pont a munkát jelenti, de ha csak elnyomja magában az érzéseket, akkor azzal nem fogja őket kezelni és megemészteni. Csak hárítja a problémát, de a megoldásnak, még a közelében sem fog járni. - Rendben, úgy lesz. - Bólintottam, majd el is indultam az ajtó felé, hiszen nem kívántam a kelleténél tovább rabolni az idejét. Azért még annyira jóban nem vagyunk, hogy közös estéket vagy programokat tervezzünk a szükségeseken kívül.
- Úgy lesz.. - Egy kis szünetet tartok, majd pedig kicsit közelebb lépek hozzá, hogy finoman átöleljem. - Köszönöm. - Még számomra is idegen a mozdulat mégis ebben az ölelésben akartam kifejezni felé a hálámat, hogy segít Jace-el kapcsolatban, illetve azt is, hogy mennyire sajnálom, hogy Max-et nem kívánhattam vissza az életbe. De, ha sötét következmények övezik majd mindazt, ami Jace-el történt, akkor talán jobb is, hogy békében nyugodhat a kis Max lelke, aki képes volt arra, hogy mindenki szívébe belopja magát egy pillanat alatt.


[You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Clary & Alec
Clary – you know: short, redheaded, bad temper
Gyors kiruccanás... Persze, ettől féltem én is. A dolgok sosem úgy alakulnak nálunk, ahogy kéne, és az én pesszimizmusom helyett inkább Clary túlzott optimizmusa volt a meglepő. Még mindezek után is szentül hitt abban, hogy a dolgok jól is alakulhatnak, pedig az élet újra és újra csak kitolt vele. Egyszerűen csodáltam ezt a fajta világszemléletét, még ha tőlem távol is állt. Ha egyszer a padlóra kerülünk, onnan nehéz újra felkelni, és még ha sikerül is, egy fokkal mindig sötétebben látjuk utána a világot. Ezt Max halála után megtanultam. Talpra állni nem azt jelenti, hogy meggyógyulunk, hanem hogy elég erősek vagyunk ahhoz, hogy cipeljük a sebeinket.
- Hiszem, ha látom - teszem hát hozzá lemondón, mégis halvány, játékos mosoly bujkál a szám sarkában közben, hogy jelezzem, egy kicsit azért sikerült hatnia rám a lelkesedésével. Egy egészen kicsit, a lelkem legleglegmélyebb és sötétebb dobozában hittem benne, hogy ezúttal tényleg sikerrel járhatunk, és Jace gondja valami múló nyavalya, mint az influenza, amit egyetlen "gyors kiruccanás" sikerrel megold majd. Ebben akartam hinni, és bár veszélyes dolog volt, most az egyszer hagytam magam Clary megérzéseire támaszkodni. Annyira könnyebbnek tűnt így minden!
- Meglátjuk. Mindent megteszek, hogy a válasz igen legyen. Ha nem is tudjuk teljesen eltitkolni a Klávé elől, késleltethetjük azt, hogy tudomást szerezzenek róla. Legrosszabb esetben ketten mentek csak - Bár amikor legutóbb kettesben engedtük el őket valahova, a lány elmondása szerint Jace meghalt. Szó szerint. Úgyhogy, ha lehetséges, ezúttal szeretnék én is velük tartani, biztos ami biztos alapon... Viszont ha a kötelezettségeim nem hagynak más lehetőséget, akkor sajnos kénytelen leszek megbízni bennük.
Felkelek az íróasztalom széléről és Claryhez fordulok.
- Akkor ideje is munkához látnunk! Nem akarlak kitenni, de sok még a dolgom - bökök az asztalon heverő iratkupacok felé egy nagy, kelletlen sóhajjal. Sosem volt ellenemre a papírmunka, de tény, hogy nem ez a vezetés legjobb és legélvezetesebb feladata. - Azok a papírok sajnos nem tűnnek el maguktól. Később még egyeztessünk, mire jutottál, oké?
Érdekel, hogy meg tudja-e győzni Jace-t a csontvárosi kiruccanásról. Ha nem jár sikerrel, kénytelen leszek én beszélni vele erről, és abban nem feltétlenül lesz köszönet. Már kölyökkorunk óta az én hobbim és felelősségem észt verni belé, miben lenne ez most más?
- És ha van valami, bármi, szólj! - teszem még hozzá, egyértelműsítve, hogy hozzám tényleg bármikor és bármivel fordulhat, különösen arról, ha Jace-ről van szó. Ő különösen fontos mindkettőnk számára. Ha Clary engedi, az ajtóig is kikísérem, mégsem akarok udvariatlannak tűnni azok után, hogy beavatott a titkukba. Nem néztem volna ki belőle, hogy képes lesz valaha is megbízni bennem azok után, ahogy egymással bántunk, de hát úgy tűnik, még neki is benőhet egyszer a feje lágya. Meglepő, de igaz.
❖ Megjegyzés:
Clary Fairchild
❖ Head of NY Institute

avatar
Keresem :
simon ● lydia ● mom ● luke
Tartózkodási hely :
● new york institute ●
foglalkozás :
● protecting my loved ones ●
Karaktered arca :
● lily jane collins ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


clary & alec
something's wrong i can feel it

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem tudtam, hogy kihez fordulhatnék a jelen helyzetben. De az igazság az, hogy nem is igazán érzem azt, hogy lett volna nagyon választásom. Hiszen Alec az intézetvezető. Ha nem Ő lett volna valószínűleg nem tudtuk volna ezt az egészet olyan könnyedén a szőnyeg alá söpörni. De ő a barátunk.. Fura ezt kimondani, hiszen régebben képesek lettünk volna darabokra tépni egymást, annyi ellenszenv irányult egymás irányába. Most mégis tényleg bizalmasan beavattam a dolgokba és hálás vagyok, amiért így is kezeli a dolgokat. Megbízott bennünk ezért nem kérdezett semmit a dolgokról, de van egy határ, amit nem léphetünk át. Néhány dolog felett egyszerűen nem hunyhatunk szemet bármennyire is szeretnénk. Mert Jace megváltozott. Távolságtartó lett és rideg. Valamikor pedig pont az ellenkezője. Nem tudok kiigazodni rajta. De leginkább azért, mert többnyire az első az igaz. Bárki, bármit mondhat, de a szerelmünk őszinte és tiszta volt. Mindig. Még akkor sem szűnt meg, mikor abban a hitben voltunk, hogy testvérek vagyunk. Ami azt illeti talán még akkor is fejest ugrottunk volna a kettőnk titkába. De mire én készen álltam addigra ő elfogadta, hogy jobb lenne, ha tényleg úgy viselkednénk, mint a testvérek. Hiszen nem csaphatunk be mindenkit magunk körül. Bármennyire is nehéz volt elengednünk egymást megtettük. Mindezt azért, hogy megtudjuk az egész hazugság volt, ami éket vert közénk. Most pedig, mikor már azt hittük túl vagyunk a nehezén csak még rosszabb lett. Őszintén nem tudom, hogy mégis mit tehetnék azért, hogy megóvjam őt. Vagy segítsek rajta. Az egész reménytelennek tűnik.
- Ne legyél ennyire pesszimista. Lehet, hogy nem minden alakul úgy, ahogy annak kellene, de ettől függetlenül én őszintén hiszem, hogy most sikerülni fog ez az egész. Csak egy gyors kiruccanás lesz és mindenre választ kapunk. - Nem tudom, hogy miképpen próbálhat meg hatással lenni Jace-re bár talán jobb lenne, ha kipuhatolózna a dolgot és nem tényként állna elé. Vagy az egyenesség lenne a legjobb megoldás. Én már tényleg nem tudom, hogy mi lenne a helyes.
- Igen.. Jobb lesz, ha mielőbb pontot teszünk az egész végére. - Nem kell tovább húzni a helyzetet, hiszen már így is épp elég ideig tartottam magamban a dolgot. Bevallom most, hogy már olyan közel van a megoldás számunkra olyan hevesen verdes a szívem, hogy úgy érzem mindjárt beleszédülök. Félek, hogy valami rettenetes dolog lesz. Az egész pedig ismételten az én hibám. De nem tudtam volna elengedni. Bármi is legyen a következmény képtelen lettem volna hátat fordítani annak, akit a világon talán még önmagamnál is jobban szeretek.
- Lehet valahogy úgy elmenni Csontvárosba egyáltalán, hogy szagot fognának? Vagy kérdezősködnének? - Sosem fogom megérteni a Klávét és azt, hogy mikor-mi alapján hozza meg a döntéseit. Számomra mindig is homályosak maradnak az elveik, amelyek eléggé maradiak, hiszen még azok felett is ítélkeznek, akik a szívüket követik, mint Alec. Lehet, hogy ezzel már megbirkóztak, hiszen Ő sem hátrált meg és mutatta meg, hogy mennyi minden lakozik benne, aminek semmi köze ahhoz, hogy kihez köti a szíve.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Clary & Alec
Clary – you know: short, redheaded, bad temper
Pedig azt hittem, az én családom a nehéz eset! Jace és Clary rokonait látva azonban kezdem sokkal többre értékelni a saját szüleimet, még ha nehezemre is esik még mindig megbocsátani apának. Látom, hogy igyekeznek, de Max halála ahelyett, hogy segített volna a kapcsolatukon... Olyan inkább, mintha még mélyebb szakadékot ékelt volna kettejük közé. Borzasztó volt figyelni a szenvedésüket, főleg úgy, hogy semmit sem tehettem értük, de hát nem is nagyon hagyták volna. Úgy tűnt, az apám képtelen feldolgozni, hogy a fiúkhoz vonzódom, és míg eleinte ez bántott és rosszul esett, ma már inkább csak dühít. Nem futok örökké olyan szekér után, ami nem fog felvenni.
Clary szavaira helyeslőn bólogatok. Tetszik az ötlete, és inkább meg sem próbálok belegondolni, hogy milyen jól együtt tudunk működni, ha Jace-ről és/vagy a törvények megszegéséről, a Klávé megkerüléséről van szó. Legalább vannak olyan esetek, ahol tényleg működik köztünk az összhang; csak ez számít, az apró, lényegtelen információk felett pedig jobb szép csendben elsiklani.
- Jól van, akkor így csináljuk. Amilyen szerencsénk van, úgysem sül el úgy semmi, mint ahogy terveztük... - Nem szeretném a falra festeni az ördögöt, vagy idegesíteni őt a túlzott pesszimizmusommal, de tényleg úgy éreztem az elmúlt néhány hét, hónap tapasztalata alapján, hogy a dolgok valahogy sosem úgy alakulnak, ahogy azt mi eltervezzük. - Tudom, tudom... Azért megpróbálok én is beszélni vele, hátha meg tudom győzni. Nem mintha annyiszor hallgatna rám és az észérvekre, de hátha ezúttal olyan kedvében találom.
Meg aztán többen többre megyünk, ha szerencsém van, még sikerül Izzyt is kirángatnom a szobájából egy kis csontvárosos kiruccanással. Nem mintha annyira vágyna most a föld alá, de talán a kaland illata segít neki túllendülni a gyászon. Vagy talán kettejükre kéne bíznom ezt az egészet, és nekem itthon kéne maradnom a húgommal meg az Intézettel? Majd meglátjuk.
- Jól van, akkor legyen így. Jobb, ha mielőbb munkához látunk - biccentek felé egy rövidet, majd ellököm magam az asztal széléről és szembefordulok vele. Nem akarom elzavarni, de felesleges lenne egyetlen napot is késlekedni. Minél előbb kiderítjük, mi van Jace fejével, annál gyorsabban és könnyebben megelőzhető a baj. Bár ilyen egyszerű lenne! Valahogy rossz előérzetem volt az egész dologgal kapcsolatban.
- Köszönöm, hogy elmondtad mindezt - teszem még hozzá halvány, gyengéd mosollyal. Tényleg hálás vagyok neki, hiszen megtehette volna, hogy továbbra is hallgat a dologról és megpróbál egyedül a végére járni. Viszont inkább a bizalmat és a csapatmunkát választotta, és ezt értékelem benne, nagyon is. Látszik rajta, hogy nem csak a képességei fejlődtek sokat, hanem a jelleme is. - Ha megtudsz valamit, szólsz, ugye? Addig én előkészítem az utat a Néma Városba. Jó lenne mielőbb elindulni, nehogy a Klávé szagot fogjon.
Persze megpróbálom tévútra terelni és visszafogni őket, ameddig csak lehet. Jókor jött Lydia visszatérése, talán ha felvázolom neki a helyzetet, beleegyezik, hogy a segítségünkre legyen legalább csak arra az időre, míg megjárjuk Csontvárost.
❖ Megjegyzés:
Clary Fairchild
❖ Head of NY Institute

avatar
Keresem :
simon ● lydia ● mom ● luke
Tartózkodási hely :
● new york institute ●
foglalkozás :
● protecting my loved ones ●
Karaktered arca :
● lily jane collins ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


clary & alec
something's wrong i can feel it

[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem tudom, hogy mihez kezdtem volna, ha az angyal megtagadja a kérésemet és nem kapom vissza Őt, akit a legjobban szeretem. A létezésem kellős közepe lett. A mindenséget jelentette számomra és már nem igazán tudtam hova tenni mindazt, amit iránta érzek. Az egész túlságosan bonyolult volt, de egy dologban voltam teljesen biztos. Hogy nélküle nem tudom elképzelni az életemet. A mindenséget jelentette a számomra. Nélküle létezni és élni pedig nem volt lehetőség. Nem bírtam volna létezni nélküle. Már annyira elrabolta a szívemet és a lelkemet, hogy egy élet nélküle felért volna magával a pokollal.
- Azt azért nem. Még felhozni is rossz. Nem.. Ha egyszer visszatért az életbe, akkor annak oka van. Nem hiszem, hogy az angyalok teljesítették volna, ha annyira lehetetlen lett volna.. Persze nem hiszem, hogy minden esetben szívesen szólnának bele ilyenekbe, de ez most más volt.. Teljesen más. - Különleges eset volt. Hiszen Jace-nek nem szabadott volna meghalnia. Az ő sorsa nem erről szólt. Ez Valentine műve volt. Amiért meg is bűnhődött. De nem eléggé. Sokkal többet érdemelt volna, mint amit kapott. De már alulról szagolja az ibolyát. Pedig őt is újra meg újra visszakívánnám az életbe, hogy ismételten visszajuttassam a halálba. Újra szembesülnie kelljen azzal, hogy mindaz, amiért annyi ideig küzdött a semmibe veszett. Elbukott és sosem lesz képes ezt megváltoztatni.
- Biztos? Nem tudjuk valahogy megkerülni őket? Mármint először beszélni a Néma Testvérekkel és utána elmondani nekik? Mármint bejelenteni a problémát, amikor már van hozzá megoldásunk is.. - Tudom jól, hogy megvan ennek a módja, de nem szeretném bajba sodorni magunkat és ezt az egészet. Persze Alec vezetői posztjával sem szeretnék játszadozni, de szeretném ezt addig besöpörni a szőnyeg alá ameddig csak lehetséges. Mert addig legalább lesz időnk kitalálni, hogy mi is zajlik most pontosan.
- Igen.. Pontosan.. Úgy sem szeretik, ha csak problémát adunk nekik.. Mármint úgy is ránk bíznák a megoldását, mert valljuk be jobban járnánk vele, de lehet az ilyesmit inkább saját kezűleg szeretnék intézni azzal pedig mi járnánk rosszabbul. Aztán jöhetne az, hogy egyenlőre nem akartad nagy dobra verni, mert lehet semmiség. Akár magamra is vállalom, hogy nem mondtam el neked mi történt és, hogy csak azt vettük észre, hogy furcsán viselkedik Jace.. - Tudom jól, hogy mi ketten sosem jöttünk ki igazán, de ha valami állandó tényező volt mindkettőnk életében, akkor az Jace volt. Érte mind a ketten képesek lettünk volna egyenest belesétálni a tűzbe anélkül, hogy kétszer meggondoltuk volna mit is teszünk.
- Tudom jól, hogy milyen makacs.. Majd valahogy megpróbálom rábeszélni.. Elérni nála, hogy eljöjjön. valami küldetés valami.. Szerintem ezt a részét még talán meg tudom oldani. - Legalábbis remélem, hogy eddig képes, vagy hajlandó lesz velem szóba állni. Mert az utóbbi időben, már tényleg teljesen levegőnek néz.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Clary & Alec
Clary – you know: short, redheaded, bad temper
Vajon hányan és hányszor kívánhatták már ezen a világon, bár visszakaphatnák egy elvesztett szerettüket? Clarynek sikerült, de egy baljóslatú megérzés azt súgta, nem szabad túlságosan irigykednem rá emiatt. Aki az angyalokkal játszadozik, annak nagy árat kell fizetnie - nem kell Néma Testvérnek lennem, hogy ezt tudjam, hiszen a szüleink és a Klávé is folyamatosan ezt verte belénk. Az angyalok szentek és az egész világunk felett állnak, erejük semmihez nem fogható, ők a színtiszta jóság és hatalom. Eszembe sem jutna megidézni egyiküket csak azért, hogy visszakapjam Maxet, és valószínűleg az angyal sem teljesítené a kívánságomat. Nyilván jó oka volt rá, hogy Raziel segített Clarynek. Abban viszont igazat adtam neki, hogy pont emiatt jobb, ha nem verjük nagy dobra. Vannak olyanok, akik kétségbeesésükben tényleg megpróbálnák. Így hát a célzását hallva csak egy lapos oldalpillantást vetettem rá, majd tekintetem újra a szoba egy biztos pontjára szegeztem merengve.
- Nos, nem tehetnének túl sok mindent... Nem ölhetik meg Jace-t, hogy visszacsinálják ezt az egészet - vontam meg a vállam az aggályait hallván. Bármilyen más büntetés, amit kiszabnának, legyűrhető, de nem hittem, hogy bárki is megbüntetné Claryéket azért, mert kívántak valamit az Angyaltól. A Néma Testvérek amúgy is bölcsebbek annál, minthogy ítélkezzenek és bíráskodjanak felettünk. Azt majd elintézi a Klávé.
- Clary... Ugye tudod, hogy ezt jelentenünk kell a Klávénak?
Ha Jace rendben lenne, nem erőltetném a dolgot. De nincs rendben, és ha a Néma Testvéreket felkeressük ezügyben, akkor a Klávét sem hagyhatjuk ki. Hiába vagyok az Intézet vezetője, ennyire én sem kerülhetem meg őket, s bár a bizalmam némileg megrendült az irányukba, tudom, hogy ez a helyes döntés. - Én sem akarom Jace-t bajba sodorni, de... A Klávénak tudnia kell erről.
Ismét éreztem a két kis világomat egymásnak feszülni; az egyikben Jace parabataia voltam, és mindentől óvni akartam, ami veszélyt jelenthetett rá - a másikban pedig az Intézet feje, a Klávé embere, akinek kötelessége volt minden információt megosztani velük. Pengeélen egyensúlyoztam e vékony határvonalon.
- Habár azt senki nem mondta, hogy nem mehetnénk el előbb a Testvérekhez. Mégsem lenne jó, ha hiányos információkat közölnénk a Klávéval, nem igaz? - vontam meg ártatlanul a vállam. Ezzel ugyan csak elodázzuk a kellemetlenséget, de egy kis plusz idő mindig jól jön, főleg, ha rólunk van szó. Az életünk olyan gyorsan változik, hogy az idő igazából az egyetlen, amire szükségünk van.
A mentegetőzését hallva csak intettem felé, jelezve, pontosan értem, miért hallgatták el előlünk ezt az információt. Valószínűleg én is így cselekedtem volna Clary helyében, habár nem repestem a gondolattól, hogy ezúttal engem hagytak ki. De ráérek szóvá tenni ezt akkor, ha már meggyőződtünk róla, hogy minden rendben van.
- Megértem. Nem csináltál semmi rosszat.
Valami azonban még aggasztott. Még ha csak ilyen egyszerűen be is sétálunk Csontvárosba, és sikerül valahogy rávennünk a Néma Testvéreket, hogy segítsenek, akkor is van valami, amire még előtte megoldást kell találnunk. Elgondolkodva bámultam az asztal lapját, majd Claryre pillantottam.
- Hogy vesszük rá Jace-t, hogy eljöjjön velünk a Néma Városba? Ha semmit nem szólt arról, hogy valami nincs rendben vele, akkor nem hiszem, hogy csak úgy belemegy, hogy a Néma Testvérek matassanak a fejében. Tudod, milyen makacs - tettem még hozzá a szemem forgatva. Reméltem, Clarynek van valami ötlete rá, mert az én vésztervem az volt, hogy leütjük és elcipelem őt a vállamon. A testvéremért bármit.
❖ Megjegyzés:
Clary Fairchild
❖ Head of NY Institute

avatar
Keresem :
simon ● lydia ● mom ● luke
Tartózkodási hely :
● new york institute ●
foglalkozás :
● protecting my loved ones ●
Karaktered arca :
● lily jane collins ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


clary & alec
something's wrong i can feel it

[You must be registered and logged in to see this image.]
Túl bonyolult volt mindez. Szerettem volna, ha az egészet magunk mögött hagyhatjuk mindenféle probléma nélkül, de láthatóan ez nem így működött. Bármennyire is szerettem volna, hogy az egész csak egyszerűen a múlté legyen és soha vissza ne térjen kénytelen vagyok szembesülni azzal, hogy nem minden ugyanolyan, mint volt. Mintha kicserélték volna Jace-t ezzel pedig nem igazán tudok mit kezdeni. Mintha nem is lenne ott velem, akárhányszor mellette vagyok. Megváltozott. Nem tudom, nem a történtekhez kötni. Hiszen minden akkor fordult fel fenekestül. Persze vannak dolgok, amelyeket meg kell emésztenünk, de valahogy úgy érzem, hogy nem erről van szó.
- Nem hiszem, hogy az valaha is igazából az ő asztala lenne. - Sosem volt túlzottan nyílt az érzelmeiről. Ha pedig mégis megnyílt, akkor szinte rögtön vissza is zárta az ajtót, több lakat mögé rejtve minden érzelmét, hogy senki ne okozhasson neki fájdalmat. Mégis a szerelme mindig őszinte és tiszta volt. Most pedig, mintha megszűnt volna. Kerül engem és egyszerűen nem akar velem egy légtérben elhelyezkedni. Persze mondhatná bárki azt, hogy ennyi volt, most már nem vagyok fényes kincs, egyszerűen az egész elmúlt részéről, ami köztünk volt, de úgy érzem azt a tudtomra hozta volna. Lehet, hogy egy nőcsábász, de pontosan tudja, hogy miképpen hozza egy nő tudtára, hogy ennyi volt kisanyám. Nálam azonban ennyit sem adott. Semmi. Távolság és néma hallgatás. Muszáj, hogy legyen valami megoldás arra, hogy visszakapjam azt a srácot, akibe mondhatni az első pillanatban, hogy megpillantottam beleszerettem. Csak nem is sejtettem, hogy már akkor szeretem. Az érzelmek teljesen bonyolultak és kuszák. Sokszor csak az idő múlásával tudatosul csak bennünk, hogy mit is éreztünk igazából.
Nem tudtam, hogyan kezdjem el. Mert ennek az egésznek nem volt értelme. Na, meg persze azt sem szabad elfelejteni, hogy bárhonnan is veszem fel az egészet az egyszer biztos, hogy teljesen lesokkolom vele. Őt figyelve ezt sikerült pontosan elérnem, hiszen láttam, ahogy a székébe fagy mégsem fejeztem be a történetemet abban a pillanatban. Ha már belekezdtem, akkor végig fogom mondani, mert mindkettőnknek jobb, ha hamarabb túl vagyunk rajta. Találnunk kell valami megoldást és én semmit nem tudok, ami megoldásként szolgálhatna a problémánkra csak remélni tudom, hogy Alec elő tud állni, valamilyen ötlettel, amit tudunk valamire használni. Én jelen helyzetben teljesen tanácstalan vagyok, hogy mégis miről lehet szó. Még rengeteg dolgot kell tanulnom, de az egyszer biztos, hogy nem minden sarkon tér vissza valaki a halálból. Az élet rendjével nem a legjobb játszadozni.
Tekintetemmel figyeltem minden egyes mozdulatát és egyáltalán nem lepődtem meg azon, hogy lehetetlennek tartja mindezt, hiszen én sem gondoltam, hogy ez lehetséges lenne. De nem tudtam elképzelni az életemet nélküle, mikor már minden kezdett jól alakulni, de úgy tűnik most valahogy mégis sikerült elveszítenem. Mintha nem ugyanazt a személyt kaptam volna vissza, akit egykoron már elveszítettem. Egyszerűen nem tudom, hogy mi történhetett, de egyedül nem fogok rájönni és Jace előtt nem szívesen beszélnék róla, mert nem tudom, hogy miképpen reagálna a dologra az is lehet, hogy csak elhessegetne, vagy talán még inkább megpróbálna eltaszítani magától. Én pedig azt nem szeretném.
Senkinek nem mondtuk el.. Mivel lényegében a halálhírét nem kellett közölni ezért a visszatérését sem teregettük ki és nem akartuk, hogy valaki más is arra adja esetlegesen a fejét, hogy megidézze Raziel-t és egy szeretettét visszakívánja, mert azért nem egy ember állna sorba, ezt szerintem te is tudod. – Nem akarok fájó pontra tapintani, de azt hiszem még így is sikerült, hiszen Max a kisöccsüket szerintem bármikor visszakívánnák az életbe. De ez veszélyes és láthatóan nem igazán úgy van alkalmazva, hogy minden a legnagyobb rendben legyen. – Nem kerülünk bajba, ha felkeressük őket? Vagy megpróbálunk inkább úgy kitapogatózni, hogy elméletben? Vagy gondolom nem igazán vennék szívesen az ilyen elméleti kérdésekkel való zaklatást. – Szeretném elkerülni, hogy bármiféle bajba kerüljünk emiatt. Nem igazán magam miatt, hanem Jace-t nem akarom magammal rántani. Én voltam, az, aki kívánt. Nem más. Én tehetek az egészről és hajlandó vagyok felelősséget vállalni minden tettemért. A klávé pedig már pontosan ismer engem, hogy tudja én vagyok az, aki egyszer belépett az árnyvilágba és azóta fenekestül felfordította. Mert minden velem kezdődött. Még akkor is, ha nem feltétlenül én tehetek mindenről.
Egyszerűen ezt tűnt helyesnek Alec.. Nem igazán volt mit mondani, hiszen itt volt és azt hittük, hogy minden rendben lesz, de láthatóan megváltozott valami. – Ostoba gondolat volt mégis reménykedtünk, hogy Valentine és Sebastian nélkül az élet teljesen más lesz. Hogy visszatérhetünk a régi kerékvágásba és tényleg árnyvadász lehetek, akinek nem kell kergetnie a világ összes problémáit és nem szerepel az emberek szemében úgy, mint okozati forrás. Az életem sosem lesz egyszerű, de mégis annyival jobb lenne, ha a bonyodalmakat legalább magunk mögött hagyhatnánk. A világ sosem lesz teljesen biztonságos, mindig szükség lesz ránk, hogy megvédjük a mondén világot egy veszélytől, amelyről még nem is sejtik, hogy fenyegeti őket. Olybá tűnik, a harcunk még közel sem ért véget.

[You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Clary & Alec
Clary – you know: short, redheaded, bad temper
Sed lex dura lex - a Törvény szigorú, de a Törvény az Törvény. Mióta megismertem Claryt, úgy éreztem, a szabályok sokszor megkötik a kezünket. Előtte eszembe sem jutott volna soha, hogy megkérdőjelezzem a Klávé döntéseit, ő azonban a felbukkanásával fenekestől felforgatott mindent. Ezért persze eleinte utáltam, végül azonban segített új meglátásba helyezni sok dolgot, mint például a Klávét és az általuk meghozott döntéseket is. Manapság pedig, az Intézet élén, már lassan úgy érzem, nem a Klávé képviseletében, hanem ellenük dolgozok. Pedig csak azt teszem, amit Magnus javasolt: a megérzéseimre hallgatva igyekszem helyesen cselekedni. A hűségem nem rendült meg, egyszerűen csak úgy érzem, az árnyvadászok egyik fő mondása igen csak sántít, és jó lenne megújítani kicsit. A Törvénynek sokszor igaza van, de a Törvény sem hibátlan - vajon ez hogy hangzik latinul?
- Na igen, Jace nem igazán szeret az érzéseiről mesélni - értettem vele egyet aprót bólintva. Az elmúlt évek során megtanultam, hogy Jace imád magáról beszélni, de sosem arról, mi jár éppen a fejében, vagy aggasztja-e őt valami. Sokkal szívesebben hangsúlyozta ki az erényeit ehelyett, amivel természetesen a környezete agyára ment. Én sem voltam sosem az a lelkizős fajta, de ő még nálam is rosszabb ilyen téren, így hát megértem, Clary miért fordult végső kétségbeesésében hozzám.
A tekintetét keresem, megerősítést várva, de ő csak lesüti és még az íróasztalomat és a falakon lógó, dög unalmas, régimódi festményeket is érdekesebbnek találja, mint hogy rám nézzen. Ez egyből felkelti a gyanakvásomat, és a jól ismert egyik szemöldökömet felhúzom, fejemet pedig az ellenkező irányba billentem mozdulatot veszem fel, hangszínem pedig egy árnyalattal mélyebbre zuhan.
- Clary?
Már egészen biztos voltam benne, hogy valami nem stimmel, egyedül arra kellett rájönnöm, mégis mekkora a kár, és hogyan lehet majd helyrehozni. Sokszor avattak már be Claryék olyan dolgokba, aminek nem örültem, ezért felkészültem rá, hogy most sem lehet szó túlságosan komoly dolgokról, csak néhány szabály áthágása, néhány vakmerő, öngyilkos ballépés... Semmi, amit egy kiadós ordibálással ne lehetne helyrehozni. Ahogy viszont belekezdett a történetbe, egész egyszerűen a székembe fagytam és nem hogy nem emeltem meg a hangom, hanem egyetlen nyikkanás sem jött ki a torkomon. Teljesen lesokkolt a vallomás, mert erre aztán legvadabb álmaimban sem számítottam volna.
Egyszer csak szúrni kezdett a mellkasom és rájöttem, hogy nem veszek levegőt. Hevesen szívtam levegő után, majd szaggatott, reszkető sóhajjal eresztettem ki, és amint úgy éreztem, visszatér az erő a torkomba, máris feltettem a legkézenfekvőbb kérdést:
- Mit csinált? Hogy mit csináltál?
A történet rengeteg sebből vérzett. Miért szúrta le Valentine a saját fiát, hogyan bírták együttműködésre azt az angyalt, hogyan lehet feltámasztani valakit egyáltalán? A leghihetetlenebb azonban Jace halála volt. Az a Jace, akit én ismerek, sebezhetetlen. Nem halna meg ilyen... egyszerűen. Nem, ez nem történhetne meg. Így hát hitetlenkedve bámultam Claryt, tétován megrázva a fejem.
- Nem, ez...
Hiszen él és jól van! Persze, mert Raziel angyal... De ez akkor is hihetetlen. Egyáltalán nem látszik Jace-en, hogy meghalt volna. Jó, hiszen ez volt a feltámasztást lényege, de... Miért nem arról mesél inkább, hogy megint elrontottak valamit? Azt helyre lehet hozni. Egy ilyen történettel fogalmam sincs, mit csináljak. Felemelem a kezem, jelezve, hogy kell egy kis szünet, és a székemből felkelve az ablakhoz sétálok. A hajamba túrva próbálom megemészteni az információt, és közben nagyokat sóhajtozom. Tudom, hogy Clary nem hazudna ilyesmivel kapcsolatban, de egy kicsit azért megdöbbentett. Kicsit, ch. Így viszont már értem, mi volt az a borzasztó, elviselhetetlen fájdalom, amit akkor éreztem. A parabatai kötelékünk...
- Tud erről bárki más? - fordultam végül vissza némi hallgatás után Claryhez. Egyrészt a sértett felem akarta tudni, hogy csak engem hagytak-e ki egy ilyen fontos információból, vagy mindenki mást is, másrészt pedig az Intézetvezető beszélt belőlem, akinek sikerült megemésztenie és átgondolnia a hallottakat. - Beszélnünk kell a Néma Testvérekkel. Ha Jace furán viselkedik, annak biztosan a történtekhez van köze. A Néma Testvérek talán meg tudják mondani, mi a baja.
Visszaléptem az asztalhoz, de nem ültem le a székbe, hanem csak nekitámasztottam a csípőmet a szélének, és onnan figyeltem merengve a lányt. Ennél jobb ötletem hirtelen nem támadt. Sosem hallottam még olyanról, hogy valaki visszatért volna a halálból, így aztán az ilyenkor bevett protokollt sem ismertem. Végül azonban előbukkant belőlem a fiú is, aki a tudtán kívül elvesztette majdnem a parabataiát, és nem bírt tovább csendben maradni bennem.
- Ezt eddig miért nem mondtátok el?! - hagytam, hogy hangomba számonkérés és düh szökjön, csak egy egészen kevés, de attól még érezhetően ott volt. Ez nem csak egy aprócska szabályszegés, amit jobb, ha eltitkolnak előlünk. Hogy gondolhatták ezek ketten, hogy egy ilyen kaliberű dolognak nem lesz valami hátulütője vagy súlyos következménye?
❖ Megjegyzés: na de Fray
Clary Fairchild
❖ Head of NY Institute

avatar
Keresem :
simon ● lydia ● mom ● luke
Tartózkodási hely :
● new york institute ●
foglalkozás :
● protecting my loved ones ●
Karaktered arca :
● lily jane collins ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


clary & alec
something's wrong i can feel it

[You must be registered and logged in to see this image.]
Egyszerűen nem tudom összerakni a képet, ami Jace viselkedését illeti. Mintha kifacsarták volna a történtek miatt. Lehet, hogy szólnunk kellett volna arról, hogy mi történt pontosan tónál, de mivel minden úgy tűnt, hogy a maga medrében folytatódott nem éreztem szükségességét annak, hogy felhívjam a figyelmet valamire, ami talán igazából nem is jelent semmit sem.
Most azonban egyre inkább érzem azt, hogy hibát követtünk el. Valami nem stimmel és lehet, hogy már részese vagyok az árnyvilágnak, de még mindig valami újba csöppentem bele. Ha pedig valaki képes lesz kiszúrni azt, hogy valami nem stimmel Jace-el, akkor az Alec. Ezért is nem anyához, vagy Luke-hoz fordultam. Valahogy félek, hogy egy kicsit másképp kezelnék a helyzetet, mint az igazából igényli. Csak remélni tudom, hogy még nem késő és megmenthető a helyzet, mert nem szeretném még egyszer elveszíteni Jace-t. Épp elég volt az a rövid időszak, amikor azt gondoltam, hogy nincs többé. A világomat nem tudom úgy elképzelni, hogy Ő ne legyen a részese. Attól a pillanattól kezdve, hogy belépett az életembe megváltoztatott mindent. Hogy jobb vagy rosszabb lett.. Nem lehet megmondani. Az egyszer biztos, hogy végre úgy érzem, hogy az életem teljessé vált. Azzal, hogy Ő is az életem részese lett, ahogyan itt a többiek. Még talán Alec-et is hiányolnám az életemből valahol mélyen, ha soha nem ismertem volna meg. Hozzá hasonló személlyel azért nem találkozni minden második sarkon.
- Igen.. Tudom.. Ezért is jöttem hozzád. Mert egyszerűen kezdem úgy érezni, hogy teljesen bezárkózik, úgyhogy nála nem sokat érnék el azt hiszem. - Kerülgetem a kérdésére a választ, mint a forró kását. Nem mondhatom el. De, ha nem mondom el, akkor nem is igazán tud segíteni és ez az egész helyzet csak tovább fog fokozódni egészen addig, míg valaki más észre nem veszi, hogy valami nem stimmel. Akkor pedig talán nagyobb bajban lennénk. Alec a parabatai-a. Legalábbis elsősorban. Az lehet, hogy jelen pillanatban Ő az intézet feje, de nem ilyen hivatalos körökben igyekeztem hozzá. Mert, ha ezt tettem volna már a jelentésem is ott lett volna az asztalán és szép díszített betűkkel virított volna, hogy amúgy Jace-el valami nem oké. De ő ennél többet jelentett a számomra és tudom, hogy Alec számára is. Nem hallgathatok örökké mégis kerülöm a tekintetét és a kezemmel kezdek el játszadozni, miközben keresem a megfelelő szavakat arra, hogy elmagyarázzam a történteket anélkül, hogy a hajamat is leordítaná a fejemről. Mert most már látom, hogy ostoba döntés volt, hogy nem avattuk bele a dolgokba.
Hosszas hallgatás és magam elé bámulás után kaparom meg a torkomat, majd veszek egy mély levegőt, hogy valamilyen szinten megpróbáljam feleleveníteni a dolgokat.
- Technikailag köze van hozzá Valentine-nak igen. Mármint nem olyan értelemben, hogy az apja volt, vagy ilyesmi, hiszen mindketten tudjuk, hogy nem éppen volt egy mintaapa típus, akit túlságosan is gyászolni kellene. Főleg nem azután, hogy... - Egy pillanatra szünetet tartottam, hogy összeszedjem a gondolataimat. Most tényleg elmondom neki. De van egyáltalán más választásom? Kétlem. - Átszúrta Jace mellkasát a kardjával. Jace halott volt, Alec. De sikerült kihasználnom ezt arra, hogy elérjem Raziel arkangyal megidézője én legyek és én azt kívántam, hogy hozza vissza Jace-t. - Nagyot nyeltem a mondandóm végére és feszülten figyeltem Alec minden rezdülését. Fogalmam nem volt arról, hogy mire számíthatok, de valahogy azt éreztem, hogy semmi jóra.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true



Clary & Alec


Két futó fel-le pillantással végigpásztáztam Clary-t, de mivel láthatóan nem hozta magával a jelentést, megadó sóhajjal visszaindultam inkább az asztalhoz. Reméltem, nem megint a vesszőhibák felett kell negyed órát ülnünk, mint legutóbb, azon vitázva, kell-e az adott tagmondatok közé írásjel vagy sem. A Klávét igazából egyáltalán nem érdekelték a helyesírási baklövések, és egészen biztos voltam benne, hogy ennyire sem maximalista, sem mazochista nem vagyok. De hát ha segítségre van szüksége, kénytelen vagyok meghallgatni, miről van szó. A kezembe fogtam az egyik tollamat és szórakozottan birizgálni kezdtem, kattogtattam, az ujjaim közt forgattam, ám ahogy Jace-re terelődött a téma és arra, milyen furcsán viselkedik mostanában, a szemöldököm egyből ráncba szaladt. Letettem az íróeszközt és előre dőltem a széken, finoman az asztalra támaszkodva, hogy jobban halljam a mondandóját.
Azt, hogy miért viselkedik ridegen Jace Claryvel, nem tudtam és nem is kívántam megmagyarázni. A szerelmi kapcsolatuk olyasmi, amibe sosem akartam belefolyni, habár azok után, mennyi mindent éltünk át Sebastiannak köszönhetően, azt hittem, Jace boldog, mert végre együtt lehet azzal, akit szeret. Hiszen megkapta, amire vágyott, és nekem is ugyanígy nyilatkozott, tehát azt hallani, hogy mégsem használja ki a lehetőséget... Gyanús volt. Nagyon gyanús, és erről mindenképpen beszélnem kell majd vele, amit azonban a küldetésükről hallottam, sokkal inkább elvonta a figyelmemet.
Árnyvadászok vagyunk, a magánéletünket elég ügyetlenül kezeljük, de a küldetéseken nem hibázhatunk, és Jace nem is szokott. Soha.
- Ez nem vall Jace-re - közöltem a homlokomat ráncolva, majd hátradőltem a székemen és összefontam a karomat a mellkasomnál. - Nem szokott kihagyni a figyelme, pláne nem küldetés közben. Mióta viselkedik így?
Talán ha rájövünk, mikor kezdődött, feltárhatjuk az okokat is. Habár semmi másra nem tudtam gondolni, csak a Lyn-tónál történtekre. Akkoriban még nem én vezettem az Intézetet, így aztán nem is olvastam a jelentésüket, csak annyi információval rendelkeztem, amennyit megosztottak velünk, és mindig is volt egy olyan érzésem, hogy az nem a teljes igazság. Pedig Jace azóta viselkedett velem is furcsán, mióta onnét visszatértek. Max és Sebastian halála, aztán Valentine halála... Valaminek viszont történnie kellett. Jace mindig is jól kezelte az érzelmeit, nem hiszem, hogy a gyász miatt próbálna távol tartani minket magától.
Így hát Clary-t kezdtem el fürkészni, jelentőségteljesen és várakozón, miközben feltettem a döntő kérdést.
- Történt valami a Lyn-tónál?
Lehet, hogy a Lightwood irodában ültünk, én az íróasztal hivatalosabbik felén, de reméltem, tudta, hogy ettől még kihez beszél. Nem a Klávé tagjához, nem az Intézet vezetőjéhez, hanem a fiúja parabataiához, aki ugyanúgy aggódott érte, mint ő. Ez mindig is közös pont volt kettőnknél, Jace összekötött minket akkor is, amikor utáltuk egymást. Ezért ha történt vele valami, tudni akarom - aztán majd eldöntjük, ebből mit írunk a jelentésbe...
- Akárhonnét is nézzük, Jace azóta viselkedik furcsán, mióta visszatértetek. Van valami, amit nem mondtatok el?
Mereven bámultam, egyik szemöldökömet kérdőn feljebb vonva. Eldöntöttem magamban, hogy bármit is válaszol, nem firtatom és elhiszem neki; kinőttünk már a bizalmatlanságból és abból, hogy folyton számon kérjem. Rajta állt, mit tud és ebből mennyit árul el, bár a megérzéseim továbbra is azt súgták, valami nem stimmelt a történetükkel.
- Gondolod, hogy köze lehet hozzá Valentine-nak? - tettem hozzá végül, vonásaim kissé megenyhültek, ahogy elszakítottam róla a tekintetemet, és az ablak felé pillantottam. Verőfényes délutánunk volt, a Nap már magasan járt, beragyogva a kék égen úszó bárányfelhőket. Akaratlanul is befészkelte magát a gondolataimba, hogy Magnus vajon mit csinálhat. - Mégis csak az apja volt, bizonyos értelemben...
Óvatos, szabadkozó pillantással sandítottam vissza Claryre, hisz neki nem csak "bizonyos értelemben" volt az apja, mégsem tűnt úgy, hogy különösebben megviselte volna a halála. Jace-szel szemben, aki pedig azóta viselkedik ennyire furcsán mindkettőnkkel.
Clary Fairchild
❖ Head of NY Institute

avatar
Keresem :
simon ● lydia ● mom ● luke
Tartózkodási hely :
● new york institute ●
foglalkozás :
● protecting my loved ones ●
Karaktered arca :
● lily jane collins ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


clary & alec
something's wrong i can feel it

[You must be registered and logged in to see this image.]
Néha őszintén elgondolkozom azon, hogy mi lett volna, ha soha sem csöppenek bele az árnyvilág rejtelmeibe. Ha egyszerű mondén életet éltem volna. Lehetséges lett volna ez egyáltalán? Vagy elkerülhetetlen események sorozata az életem? Talán minden másképp alakul, ha később jövök rá, hogy ki vagyok és más körülmények között. Az is lehet, hogy egyszer anya elmondta volna a számomra, hogy mi is a helyzet. Amikor talán már Magnus sem vállalta volna, hogy elveszi az emlékeimet. Hiszen van egy bizonyos kor, amikor tudnia kell valakinek, hogy honnan is származik is mire hivatott. De nem bánom, hogy így alakult az életem, hogy megismerhettem a egy világot, amelynek a létezéséről sem tudtam. Erről anyám szüntelenül kezeskedett, hogy semmire ne emlékezzek a történtekből.
Azonban nem mondhatnám, hogy az életem túlságosan rózsás lenne azóta. De nem is lehet okom igazából a panaszra, mert ha úgy vesszük sosem ismertem volna meg Jace-t és Izzy-t meg Alec-et. Habár utóbbi azért valljuk be, hogy nem fogadott olyan tárt karokkal, de neki is megvoltak a maga okai. Azóta azonban túlságosan sok dolog történt, hogy szüntelenül a külső körön kívül kívánjon tartani. Én magam is árnyvadász vagyok csak úgy, mint ők is. Még akkor is, ha még rengeteg dolgot kell tanulnom. De hiszek benne, hogy képes vagyok rá, hiszen az ösztöneim tökéletesen illeszkednek az árnyvadász élethez.
Az utóbbi időben megkezdődött a kiképzésem és ennek köszönhetően már több bevetésre is van szerencsém eljutni, habár általában Jace-el együtt megyek néha úgy érzem, hogy nem is igazán van ott lélekben. Teljesen monoton cselekszik és néha teljesen mintha máshol járna. Azért is nem készítettem el a jelentésemet még a legutóbbi bevetésemről, mert nem vagyok benne biztos, hogy a történteknek papírra kellene kerülniük. Nem tudom, hogy mi történik vele, de biztos vagyok benne, hogy köze lehet mindahhoz, ami vele történt. Bármennyire is szeretném azt hinni, hogy közel állunk egymáshoz sosem fogom olyan jól ismerni őt, mint Alec. A parabatai kapcsolat mindent felülmúl. Talán a legmélyebb kapcsolat, amely két ember, két árnyvadász között létrejöhet.
Sietős léptekkel indulok meg Alec irodájához és a kopogtatás után rögtön be is rontok válaszra sem várva, aminek köszönhetően kis híján rányitom az ajtót Alec-re. - Ó, ne haragudj. - Mondtam gyorsan és végigpásztáztam, hogy megbizonyosodjak semmijét nem sikerült eltalálnom. - Igen, ami azt illeti azzal kapcsolatban szeretnék veled beszélni. - Nem szeretnék semmit sem úgy papírra vésni, hogy nem beszéltem meg vele. Elvégre is ő most a főnök, neki kell meghoznia a döntéseket, hogy mi, merre, hány méter. Aztán pedig nem egy teljesen véletlen árnyvadászról beszélünk, hanem Jace-ről.
Ahogy az asztalához sétált én becsuktam magam mögött az ajtót és helyet foglaltam vele szemben elhelyezkedő széken.
- Nem is tudom, hogy kezdjem, vagy hogy mondjam. Az igazság az, hogy nem tudom mi van vele. Mármint ott volt, de egy pillanatra, mintha teljesen máshol lett volna és kis híján ott hagytuk a fogunkat. Mintha néha nem is lenne ott, mikor beszélek hozzá. Egyszerűen csak üres a tekintete.. Meg az utóbbi időben valahogy rideg velem és nem tudom ezt az egészet hová tenni. - Persze már átfutott a fejemen, hogy nem akar tőlem semmit, de valahogy mégsem hagy nyugodni. Főleg most már végképp nem, hiszen ezek szerint nem csak velem távolságtartó.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Lélek-kristály Iroda

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: A New York-i Intézet :: Földszint és emeletek-
Ugrás: