Thomas & Hannah  

Meredten nézem az előttem lévő hamburgert. Már kicsomagoltam, szépen gondosan, mintha csak az időt akarnám húzni egy kellemetlen beszélgetés előtt. Idejét sem tudom mikor beszélgettem utoljára bárkivel is. Az események forgatagában valahol elvesztettem önmagam... A megválaszolatlan kérdések mind újabb és újabb karót vertek közénk, míg végül magunkra maradtunk. Már ami engem illet. Mert veled azóta sem tudom mi van. Már nem hiszem hogy élsz, egyszerűen tudom, és ezt lezártam, de most sincs válaszom, hogy mi késztetett rá hogy így tegyél, hogy ilyen kegyetlen módon eltaszíts. Tudtad hogy látlak, tudtad hogy nem szabadna, mégis hagytad újra és újra hogy a remény felvesse fejét bennem és lassan a bizonyosság kergessen őrületbe.
Talán nem szándékos volt, talán te sem tudtál mit kezdeni a dologgal, vagy nem lehetett. Nem tudom eldönteni hogy kit kellene hibáztatnom, téged hogy nem mondtad el mi történt veled, vagy hogy nem akartál segíteni, vagy magamat amiért nem küzdöttem jobban a válaszokért.
Már késő... ellenségek lettünk?

Nincs étvágyam, magam sem tudom igazából mért ezt a helyet választottam, a tömeg nem nyújt sem biztonságot, sem konfort érzetet, mégis itt sokkal nyugodtabb minden. A rendezett asztalok, a monoton mit adhatok kérdések, minden fegyelmezett és szabályozott. Szerettünk ilyen helyekre járni, sosem értetted mit imádok a pitékben, és mért kaparom ki a tölteléket, csak azért hogy a ropogós bundát rágcsáljam.
Félmosoly... nem sok ennyi jut mostanság. Sok öröm nincs. Ez az egész katyvasz amibe kerültem... rohadt mód irritáló. Haragszom, mert lehettünk volna egy oldalon, ha nem hagysz magamra, most is barátok lehetnénk. Minden percben igyekszem visszafogni magam, mert valami elcseszett módon támad fel bennem a gyűlölet, és rossz dolgokra gondolok. Nem tudom meddig vagyok képes kitartani, mikor adom fel és fogadom el azt amit velem tettek, állok be a sorba és leszek én is egy a névtelen katonák közül, akik egyik pillantban még élnek, aztán halnak.
Fog ez érdekelni téged valaha is? Tudsz egyáltalán róla mi lettem? Vagy megvontad vállad és legyintettél, az újdonsült barátaiddal az oldaladon.

Nem vagyok éhes, ujjammal csak piszkálom a felszínét, figyelve ahogy lassan hűl ki. A percek csak telnek, és az éjszakába nyúlva a tömeg is kezd csitulni. Talán megvárom hogy megromoljon előttem, mi más dolgom lenne? Ahova mehetnék nem akarok, ahova mennék nem várnak tárt karokkal. Ez az egész totál el lett...