be careful who you trust

the devil was once an angel

Share | 
Sétálóutca
If I cannot move heaven, I will raise hell
Aurora Blomquist
❖ Falkatag

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
Manhattan
Karaktered arca :
Anastasiya Scheglova
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Oliver &  Aurora
I don't know....
Türelmetlenül topog a sorban a kifőzde előtt, gyomrát már emészti az éhség, s ez még türelmetlenebbé teszi. Persze, magának köszönheti, ehetett volna akármelyik kifőzdében, gyors kajáldában vagy csinálhatott volna maga is otthon. Szándékosan nem tette egyik lehetőséget sem, mert habár megvolt benne az elhatározás, hogy beszélni akar valakivel tettekre még nem érett meg. Az arany középút pedig épp kellemest a lehetőleg hasznossal végkifejlet lenne: vesz magának ételt, és reméli közben összefut egy falkataggal. Büszkesége, és az emberségét makacsul fenntartó álca miatt nem mert egyenesen besétálni a Jade-ba. Az olyan lett volna, mintha egy direkt került családtagot telefonál fel egy kis pénzért. Márpedig ő utál problémás lenni. Nem akarja, hogy problémás falkatagként kezeljék, hisz NEM problémás csupán….összeakadt a bajsza valakivel. Nos, az a valaki történetesen egy démon, akinek odaígérte a lelkét cserébe a vőlegénye nővérének életéért. Még akár kitüntetést is kaphatna! Már ha járna az ostobáknak kitüntetés… Gondolatait úgy zavarja szét a hátának eső, mint mikor az üveggyöngyök gurulnak szerte a padlón. Háborgását viszont a légáramlattal érkező illat fogja vissza. Falkatag! Bestiája mint egy rég sarokba száműzött gyerek fordul meg benne, amitől a gyomra egy pillanatra el is feledi miért áll sorba. Keze óvón nyúl hátra, megtartva a férfit a törzsénél, míg vissza nem nyeri az egyensúlyát.
- Nem gond. -  fordul meg, ujjai úgy csúsznak le a kabát anyagáról mintha ott se lettek volna. Még mindig kényelmetlenül érzi magát, ha fajtája bélivel akad össze, pedig már eltelt jó egy év, hogy befogadták a falkába. Túlságosan is riasztja az ösztön, amivel saját dögje minden egyes alkalommal szembesíti, amikor összefut valakivel. Persze, azt is észrevette, hogy az itteni falka más, mint a Svédországi. Nem csak a szokásaikban, de a viselkedésükben is.  – Oliver. – hajt fejet tisztelete jeléül. Mindmáig nem tanulta és szokta még meg, mi a teendő ha valaki épp egy rangos falataggal kerül szembe, hát azt alkalmazza – finomítva – amit Svédországban. – Minden rendben? – pillanatra csupán, de a másik szemébe néz, látja az elűzött gondolatok maradékát amik bizonyára a sajátjában is ott vannak.
- Épp sorban állok, van kedved csatlakozni? – bök félszegen a háta mögé a sorban állókra, kiknek egy pillanatra fordított csak hátat, de egy ember máris kihasználta a helyzetet és elé állt. – Már persze, ha van kedved, nem akarlak feltartani, sem megzavarni a fontos dolgod van. – bukik ki belőle rögtön a szabadkozás, magában őrlődve vajon ez jó ötlet-e? Nem mintha lenne valami különleges abban, hogy enni invitál valakit, csupán nyilván Olivernek is feltűnt, a kötelező gyűléseken, és vadászatokon kívül nem igen vesz részt a falka életében. Nincs különösebb kötődése senkihez sem, és a gyűlések alkalmával sem szokott rögtön odaállni valaki mellé cseverészni. Nos, mindeddig nem is érezte szükségét, és továbbra sem tenné, ha nem ilyen állapotok uralkodnának a bensőjében. Érzéseit egyre jobban felkavarják azok, akikbe akarva és akaratlanul belebotlik. Több természetfeletti sűrítette bele magát a táncrendjébe az utóbbi hónapban, mint az egész eddig itt töltött évben. És ezt a farkasa már nem nézi jó szemmel. Szörnyetegének egyre jobban hiányzik a fala, az otthonosság és az átlagosság érzése. Hisz az emberek közt ő mindig is furcsa marad, bár ezt magának is előszeretettel tagadja. Még most sem biztos benne, hogy igazán akarja-e azt amiért idejött – merthogy megfogalmazni sem tudja igazán, mire lenne most szüksége. Kavargó gondolatokkal, és érzelmekkel várja hát a választ, és maga sem biztos benne, az elutasításnak, vagy a közös evésnek örül majd jobban.
Farkasa minden esetre udvariatlan vadállatként vibrál a bőrén, ő, az ostoba emberi gondolatokkal nem foglalkozva, a maga részéről nagyon is hiányolja a falkát, a másik bestia szagát. Rora viszont, mint egy kotnyeles gyermeket parancsolja vissza, két mély lélegzettel szinte száműzve a tudata mélyére az állatot. Nem azért költözött el, és küzdött ennyit, hogy egy falkafarkas jelenlététől zsongó zöldfülűvé váljon!  
❖ Megjegyzés: :3 ❖ Zene: - ❖ Szószám: nem sok :c
Oliver Black
❖ Béta

avatar
i believe that emotions
Keresem :
pack members
Tartózkodási hely :
● new york ●
Hobbi :
● photography ●
Karaktered arca :
● andrew garfield ●
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


oliver & aurora  ♥️
do you need help?

Az utóbbi időben nagyobb szerepet vállaltam a falka életében. Persze tudhattam volna, hogy néha egy kicsit nagyobb teher nyomja a vállaimat majd nem hiába mondtam igent erre a pozícióra úgymond. Sőt, nem is azt mondanám, hogy igent mondtam, vagy ilyesmi. Inkább kiharcoltam, hogy megkaphassam. Szükségem volt erre. Valamire, ami állandó tényezőként szerepelhet az életemben. A figyelemelterelés már legalább olyan szerves részét képezi az életemnek, mint a megszokott, szinte megtörhetetlen rendszer. Vannak esetek ugyanis, amikor igen is szükség van arra, hogy változtassak néhány dolgon. Nem mondom azt, hogy ez olyan egyszerűen menne. Mert elég nehezen szokom meg a változásokat. Most azonban van azaz érzésem, hogy rengeteg változás kíván engem lavinaként beteríteni. A húgom a városban van. Én pedig minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy soha nem tudja meg, hogy igazából itt vagyok. Tovább kell állnia aztán pedig idővel el kell engednie. Ez az egyetlen megoldás.
Az utóbbi időben nem alszom túl jól, ami nem fog sem nekem jót jelenteni sem pedig a falkának. Most, hogy Luke éppen a boldog új életét ünnepli a gyönyörű új feleségével szükség van valakire, aki kézben tartja a dolgokat. Nem is lehetne rám panasz, egyetlen egy sem.. Hacsak nem most készülne az egész életem egyenest az arcomba robbanni. De ezek szerint ez már csak ilyen. Az élet kegyetlen és mindig a legrosszabb pillanatokban tárja elénk a váratlan fordulatokat. De ugyanakkor még azt is bizonyíthatnám, hogy nyomás alatt is jól teljesítek. De a francokat. A gondolataim ezer felé cikáznak és mindenféle tervet szövögetek a fejemben, ahelyett, hogy felnőtt férfi módjára odaállnék a húgom elé és beszélnék vele. Nem megy. Nem tudok a szemébe nézni. Lehet, hogy ez gyávaság, de jobb neki így. Nem hiába hagytam őt magam mögött annyi évvel ezelőtt. Lehet, hogy részben önző is voltam, hogy ne lássam miképpen teszem tönkre a húgom életét.. De nem akartam még több pusztítást eszközölni. Elég, hogy az én életem egy romhalmazból tákolt vár a régihez képest.
Gondolataim összecsavarodása közben a lábaim szinte egymásba fonódnak és kis híján orra bukok, amiben csak az állít meg, hogy az előttem álló aprócska, de erős teremtés vállába kapaszkodok meg. - Ne haragudj.. - Nyögöm ki rögtön, mint aki valamilyen ismeretlen kómából ébredt fel.

[ remélem kezdőnek jó lesz.     ]
♥️
Silent Brothers
❖ admin

avatar
i believe that emotions
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Sponsored content

i believe that emotions
give us power

1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: Kínai negyed-
Ugrás: