be careful who you trust

the devil was once an angel

Share | 
Jade Wolf
If I cannot move heaven, I will raise hell
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Olivia Blackhawk
❖ Omega

avatar
i believe that emotions
Keresem :
Nikolaj

Tartózkodási hely :
◄ New York ►
Hobbi :
◄ searching my Bro to find myself ►
Karaktered arca :
◄ Shelley Hennig ►
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Clary & Olivia


The help is coming


Rá kell döbbennem így, pár héttel azután, hogy a feje tetejére állt minden, hogy az én életem Claryéhez képest még egész normálisnak nevezhető, hiszen amit így hirtelen felvázol, meglehetősen zavaros. Csak emelgetem a szemöldököm csodálkozásom jeléül, ahogy hallgatom, majd a végén sóhajtva fejet csóválok azon mélázva, hogy miért is gondoltam, hogy az én életem bonyolult. Hiszen velem, csupán annyi történt, hogy a bátyám átváltoztatott majd lelépett én pedig most őt keresem. Ez még véletlenül se hasonlít Clary történetéhez és nem is irigylem érte. Nem is tudom, melyik a legrosszabb része? Hogy azt hitte az apja halott vagy, hogy azt hitte, hogy a szerelme a testvére?
-Egy pillanatig se irigyellek. Ilyen sztoriról utoljára akkor hallottam, mikor belenéztem egy telenovellába. Nem is bírtam három résznél tovább. Viszont, ami engem illet...- nyelek egyet, ahogy Oliver és az én kapcsolatomra gondolok, amit bár nem tarkít semmi olyasmi, hogy a szerelmem a testvérem de közbe mégse, számomra mégis meglehetősen bonyolult, furcsa és borzalmas.
-Igazából nem olyan jó a kapcsolatunk. Régen az volt, remek testvérek voltunk, de mivel... engem ő változtatott át, szerintem akaratán kívül, kissé megromlott ez az egész. Lelépett és azt hiszem, talán azt hiszi, hogy haragszok rá vagy valami. Vagy épp ő utál és alig várta, hogy megszabaduljon tőlem, nem tudom. Tanácstalan vagyok, ezért is akarom megtalálni, hogy tiszta vizet önthessek abba a bizonyos pohárba.- sóhajtok a végén, de még így is sokkal jobban sajnálom Claryt, mint saját magamat, ami fura. Meggyőződésem volt eddig, hogy nálam rosszabb sorsú ember nem nagyon van a földön. Oké, tudom, hogy van, de mégis. Jól esett a lelkecskémnek, hogy sajnálhattam magam néha, amiért a tesóm lelépett és egy szót sem váltottam vele évek óta.
-Nos, őszintén szólva meg is tudom érteni, amiért óvott ettől a világtól, meg nem is. Sokszor hiába féltünk valakit, a baj megtörténik vele akkor is és talán sokkal jobb, ha már előre felkészítjük inkább, mint, hogy eltitkoljuk előtte, mi mindentől kellene félnie. Saját magamról tudom, hogy sokkal egyszerűbb lett volna ez az egész átváltozós dolog, ha már előre elmeséli valaki, hogy ilyen is van. Persze tudom, hogy nem lehet, a mondénok nem tudhatnak erről az egészről, de akkor is. Szerintem joguk lenne megismerni a világuk ezen részét, mert ugye hiába a filmek meg a könyvek, azt mind mesének hiszik, holott nem az.- ezért is nem tudok azon csodálkozni, mikor valaki frászt kap, ha mégis valami furcsa véletlen folytán találkozik egy olyan lénnyel, amiről mindaddig azt hitte, hogy csak a mesékben létezik. Bár olyan is akad, aki kifejezetten örül és élvezi, amikor szembesül ezzel a ténnyel. Furcsa, de érthető. Az ember mindig vágyik valami izgalomra, valami érdekesre és mi ez a világ, ha nem épp izgalmas és érdekes? Arról mondjuk inkább ne is beszéljünk, hogy mennyire veszélyes és az az, amit az ember még jobban imád: a veszélyes dolgokat.
-Van róla egy fotóm, de ez már nem mai. Remélem, azóta nem változott annyit, hogy ne lehessen felismerni.- veszem elő a pénztárcámat, melyben ott díszeleg egy, az utolsó -végzetes- közös bulinkon készült fotó. Bár a képen négyen vagyunk, ahogy Clary felé tartom a képet, egyben meg is mutatom, melyik is a bátyám. A képre pillantva akaratlanul is elmélázok azon, milyen rég is volt az a buli. Olyan, mintha tegnap lett volna, pedig évek teltek el azóta és ez a marha bujkál. Nem gondolja, hogy hiányzik?
-És még egyszer nagyon köszönöm, hogy ilyen segítőkész vagy. Még akkor is, ha nem jutunk végül semmire.- mosolyodok el hálásan, hiszen nem mindenhol akad az ember útjába olyan személy, aki annyira barátságos lenne, mint Clary és egyből igyekezne, hogy némiképp megkönnyítse a másik dolgát. Általában az emberek tesznek a másik gondjára, bajára, szóval ez most számomra egy kellemes csalódás.
-Nem tudom, hogy képes lennék-e még egy falkába beilleszkedni vagy, ha menne is, akkor is biztos vagyok benne, hogy távolságtartó lennék. Már, csak azért is, mert nehéz volt az előző családomat is elhagyni, pedig nem volt más választásom. Ha az alfánk nem halt volna meg, talán még mindig ott lennék. Igazából nem is tudom, hogy akkor rászántam volna-e magam erre az útra, hiszen addig tartoztam valahová, most viszont már, csak a bátyám maradt nekem.- pislogok tanácstalanul, mert tényleg nem tudom, hogy akkor itt lennék-e most. Kellett ez a löket ahhoz, hogy el merjek indulni egy teljesen idegen városba. Hiszen rühellem az idegen helyeket. Frusztrál, mikor nem érzem magam a helyzet magaslatán vagy épp, amikor nem ismerek mindent úgy, mint a tenyeremet, New York pedig nagy város. Kétlem, hogy valaha is eljutnék arra a szintre, hogy itt mindent kiismerjek.
-Jézusom. Sajnálom. Nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire rossz volt a helyzet és elképzelni nem tudom, milyen megosztó érzés lehet, mikor egy szeretted árt egy másik számodra kedves embernek.- húzom el szomorkásan a számat és egy pillanatra elgondolkodok azon, mit tennék, ha kiderülne, hogy Oliver egy vérszomjas gyilkos lett az évek során. Biztos, hogy akkor is szeretném, hiszen mégis csak a testvérem, de tartanám a két lépés távolságot, annyi szent. Más részről, nekünk van közös múltunk, jobban kialakult a kötődés köztünk, mint mondjuk Clary és a nem rég megismert testvére között. Szegény lány. Tényleg borzalmasan bonyolult az élete, és ilyenkor válik igazzá az, amit az imént mondtam, hogy nem biztos, hogy jót tesz azzal az ember, ha meg akarja védeni a szeretteit. Szerintem most épp elmondható, hogy Clary édesanyja többet ártott, mint gondolta volna.
-És, hogy állsz az édesanyáddal? Sikerült neki megbocsátanod vagy megbeszéltétek ezt az egész titkolózós dolgot?- kíváncsiskodok, ha már ennyire belefolytam az ügyeikbe, bár akkor sem fogok megsértődni, ha ezt már annyira személyesnek érzi, hogy inkább nem kötné az orromra. Végtére is, alig egy órája ismerjük egymást, bár én már most úgy érzem, mintha ezer éve tudnám, ki is ez a lány.

***

•Note:    

Clarissa Fray
❖ Harcos árnyvadász

avatar
i believe that emotions
Keresem :
alec ● lydia ● mom ● luke
Tartózkodási hely :
● new york institute ●
Hobbi :
● protecting my loved ones ●
Karaktered arca :
● lily jane collins ●
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


clary  & olivia
are you lost?

- Hát igazából, ha ez bármit hozzátesz a dologhoz az igazság az, hogy én nem is tudtam, hogy van egy testvérem. Aztán az apámról is azt hittem, hogy halott. Kiderült mégsem. Aki azt hazudta, hogy a srác, akibe beleestem a testvérem. Szerencsére nagy nehezen kiderült, hogy nem a testvérem, de.. Nem is untatnálak ezzel. Kicsit túlságosan is bonyolult volt az életem az elmúlt időszakban. Nem hiszem, hogy olyan nehéz lesz újra találkoznod a testvéreddel. Legalább tudsz a létezéséről. Meg aztán Ő is a tiédről. Együtt nőttetek fel és, ha eddig eljöttél érte.. Akkor gondolom jól kijöttetek. Ez már haladás. - Nem éppen egyszerű időszak volt, amikor azt hittem, hogy Jace a testvérem. Az érzéseink olyan hirtelen mélyültek el egymás irányába, hogy igazából fel sem fogtuk. Az pedig már koránt sem működött olyan könnyedén, hogy egy csettintésre mindent elfelejtsünk csak azért, mert a szerelmünk tiltottá vált. Ördögi táncot jártunk, amely közben mind a ketten szenvedtünk. Egyikünk sem így képzelte el. Most pedig megint csak úgy érzem, hogy kicsúszik a kezeim közül én pedig semmit nem tehetek ennek érdekében.
- Nem egyszerű. Egészen tizenhat éves koromig el voltam zárva attól a világtól, amibe születtem. De talán már kezdem megérteni az anyám okait, hogy mit miért tett. Csak sajnálom, hogy nem adott választási lehetőséget. - Tudom, hogy gyerek voltam, aki valószínűleg fejest kívánt volna ugrani a világba, ami izgalommal töltötte volna el. Azonban megérdemeltem volna annyit, hogy az emlékeimtől nem foszt meg, hanem azt mondja egyszerűen csak, hogy jó a képzelőerőm. De most megannyi emlékem van, amit már soha nem fogok ismerni.
- Valamennyire én is be tudom őket azonosítani, hogy ki-kicsoda igazából. Szóval, ha gondolod és van egy képed vagy valamid a tesódról talán meg tudom mondani, hogy ismerem-e vagy találkozhatsz-e vele a környéken. Ha pedig nem, akkor mindenképp segítek megtalálni. - Rámosolygok, mert tényleg szívesen segítek neki. Szeretnék segíteni. Megérdemli a segítséget és azért valljuk be, hogy már az sokat elmond a kettejük kapcsolatáról, hogy képes volt idáig eljönni és kergetni a reményt, hogy itt talán megtalálhatja. Tényleg nagyon fontos lehetne neki. Csak tudnám miért löki el magától a testvére. Bár, ha jobban belegondolok, akkor a válasz teljesen egyszerű. A férfiak is legalább ugyanannyira bonyolultak tudnak lenni, mint a nők. Jace-ből kiindulva. Ő is most, hogy minden rendben lehetne.. Inkább eltávolodik tőlem fel sem fogva azt, hogy ezzel mekkora fájdalmat okoz a számomra.
- Nem kell félned tőle. Még senkit nem evett meg élve, aki nem szolgált rá. Meg azért tényleg igyekszik igazságos lenni. Szóval, ha esetleg úgy gondolod szerintem hamar segítene beilleszkedni. - Na, nem mintha én lennék valami kis kampányoló kis angyal, de szerintem jó helye lenne Luke falkájában. Persze ez gondolom leginkább attól függ, hogy megtalálja a testvérét avagy sem.
- Nem éppen. Meghalt. De jobb is így. Túl sok embernek okozott fájdalmat. Kis híján két barátomat is megölte. Az egyiket sikerült is. - Még mindig gyűlölettel gondolok rá. Nem hiszem, hogy ez valaha is megváltozhatna. Max egy tünemény volt. Mondhatni a kisöcsi, akit el tudtam volna viselni. Habár nem éppen lettem volna a legjobb nővér, de arra ott volt neki Izzy. Én csak szerettem a társaságában lenni. Talán mert kicsit Simon-ra emlékeztetett a maga módján.
Olivia Blackhawk
❖ Omega

avatar
i believe that emotions
Keresem :
Nikolaj

Tartózkodási hely :
◄ New York ►
Hobbi :
◄ searching my Bro to find myself ►
Karaktered arca :
◄ Shelley Hennig ►
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Clary & Olivia


The help is coming


Clary válaszát hallva nem kicsit meghökkenek és meg is borzongok. Gyűlölöm, az ilyen véletleneket. Ilyenkor kicsit úgy érzem, mintha más irányítaná az életemet. Valaki, aki felettem áll és a markába röhögve terelgetni életem folyóját valami brutálisan kanyargós mederbe. Mekkora is volt az esélye, hogy épp itt kötök ma itt? Nem sok, tekintve, hogy alapból paráztam a gondolattól, hogy ide jöjjek. Nem mindenhol fogadják melegen az idegeneket. Na és annak mekkora volt az esélye, hogy épp Claryvel futok össze, aki történetesen az alfa lánya, ráadásul árnyvadász és még egy pici habként azon a bizonyos tortán, hasonló cipőben járt vagy jár, mint én???
-Valamiért azt hittem, hogy nem sok embernek jutott ilyesmi osztályrészül, de úgy tűnik, hogy tévedtem.- húzom el kissé szomorkásan a számat, hiszen nem a legjobb érzés ez, én nagyon jól tudom. Ezek szerint pedig ő is. Főleg, ha kétszer se sikerült valami jól a mutatvány. Még inkább elbizonytalanodok, hogy vajon meg akarom-e találni a bátyámat vagy sem? Mi van, ha nekem is pocsék élmény lesz, ráadásul elsőre nem is úgy sül el, mint ahogy terveztem? Hiszen, olyan sokszor elképzeltem már a jelenetet, többféle verzióban természetesen és, ha lehet, nem azt választanám, ahol a bátyám elküld a francba.
-Nem igazán ismerem az árnyvadászok világát. Igazság szerint, csak hallottam ezt-azt de, ha jól tudom, gyerekkortól kezdődően kiképzik őket, nem? Akkor viszont, te most jócskán le lehetsz maradva hozzájuk képest. Úgy értem... nincs könnyű dolgod.- javítom ki magam gyorsan, hiszen eszem ágában sincs azonnal vérig sérteni, de az én szememben ezt kicseszésnek nevezik. Nem tudom, hogy mi okból kifolyólag alakult az élete úgy, ahogy, de az biztos, hogy igazi mivoltunkat nem tudjuk örökké elrejteni. Azok vagyunk, akik. Ő vadász én pedig vérfarkas, ha tetszik, ha nem.
-Biztos, hogy nem véletlenül ő az alfa.- mosolyodok el szavai hallatán és lássuk be, kedves tőle, hogy nem kezd el vagánykodni, hogy mégis milyen komoly összecsapás lenne, ha esetleg az alfa életére akarna törni -ami ugye elképzelhetetlen a helyzetüket tekintve-, hanem szimplán bevallja, hogy nem sok esélye lenne. Valamiért úgy hittem, hogy a vadászok kissé el lehetne szállva maguktól. Hiszen mégis csak angyali vér folyik az ereikben, rúnákból nyerik az erejüket és a képességeiket, melyet szintén az angyaloktól kaptak... szóval, én a helyükben lehet, hogy kissé el lennék szállva magamtól. Clary viszont szerény és ez tetszik.
-Üdv. Én pedig szecsuáni mártást kérnék tojásos rizzsel.- adom le a rendelésem egy bájos mosoly kíséretében, de valamiért nem igazán érzem azt, hogy nagy sikerem lenne. Talán, csak azért nem estek még a torkomnak, mert Claryvel, az alfa lányával jöttem be ide. Kétlem, hogy amennyiben egyedül jelentem volna meg, akkor is ilyen nyugodtan ücsörögnének körülöttünk a falka tagjai. Igazság szerint hálás lehetek ennek a lánynak, hogy felajánlotta a segítségét.
-Lehet, hogy te is tudsz segíteni, persze, csak gondoltam, ki más ismerné a legjobban a környék falkáit és tagjait, mint az alfa?- mosolyodok el, hogy ne érezze most emiatt azt, hogy az ő segítsége már most nem is elég nekem. Csupán annyiról van szó, hogy le akartam egyszerűsíteni a dolgokat és a lehető leggyorsabban megkapni az információt. Az már más tészta, hogy ezek szerint a sors azért mégse olyan kegyes velem. Nem fog Oliver, csak úgy az ölembe pottyanni -mondjuk az elég fájdalmas találkozás lenne-, hanem igenis, kitartóan keresnem kell, ha tényleg ezt akarom.
-Igen, nem nagyon akartam erre rákérdezni, de valóban, így már mindjárt érthetőbb a szituáció. Minden esetre azt meg kell jegyezzem, hogy rengeteg jót hallottam róla.- mosolygok továbbra is és egyre kíváncsiabban várom a pillanatot, mikor összefuthatok az alfával. Van már bennem egy elképzelés róla, hogy milyen lehet, de az esetek többségében ezek rohadtul nem fedik a valóságot, úgyhogy nem akarok ebből kiindulni. Inkább megvárom, míg megérkezik vagy épp visszajövök máskor, ha most nem tudnak nekem választ adni, ha pedig igen... nos, majd akkor elgondolkozok rajta, hogy mi legyen a következő lépés.
-Pontosan emiatt mertem ide tolni a képem. Akárkivel beszéltem a városban, aki ismerős az alvilágban, mindenki Lukeot emlegette, hogy remek vezető, jószívű és segítőkész. Persze, azt mindenki hozzátette, hogy emellett viszont nem puhány. Kicsit emlékeztet a régi alfámra...- merengek el egy picit, mikor eszembe jut David, aki olyan fontos volt számomra és mégse tudtam tenni semmit, hogy megmentsem az életét. Utálom ezeket a kőkorszaki törvényeket és azokat is, akik ezeket követik, hiszen vannak olyan falkák, ahol nem ontanak vért, ha nem szükséges. Nem megy addig egy harc az alfa kiléte miatt, míg meg nem hal valamelyik. Nálunk sajnos, ez nem így volt.
-Na és a testvéreddel kapcsolatban azóta sem jobb a helyzet?- érdeklődök finoman már, csak azért is, hogy tudjak valami statisztikai adatot begyűjteni magamnak arról, mennyire szoktak jól elsülni az ilyen dolgok. Meg kell-e találni valakit, aki látványosan kerül minket? Hiszen lehet, hogy tévedek és nem azért kerül a bátyám, mert esetleg lelkiismeret furdalása van vagy épp úgy érzi, hogy nincs rá szükségem, hanem szimplán azért, mert egy púp voltam mindig a hátán és örült, hogy megszabadult tőlem?

***

•Note:    

Clarissa Fray
❖ Harcos árnyvadász

avatar
i believe that emotions
Keresem :
alec ● lydia ● mom ● luke
Tartózkodási hely :
● new york institute ●
Hobbi :
● protecting my loved ones ●
Karaktered arca :
● lily jane collins ●
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


clary  & olivia
are you lost?

- Óóó, az elveszett testvérek. Arról már kicsit túlságosan is sokat tudok. Én kétszer is megtaláltam. Egyik sem az a körülmény volt, ami a legjobb lett volna. - Nem akarom belerángatni őt az élettörténetembe, hogy mennyire hülyén vette ki magát minden, miszerint mikor már kezdett volna kialakulni valami köztem és Jace között, akkor kellett szembesülnünk azzal, hogy testvérek vagyunk. Amikor ez egyáltalán nem igaz. Aztán, mint kiderült, habár Jace nem a testvérem mégis megcsókoltam a bátyámat. Bár azt még mindig nem tudom pontosan, hogy neki mi volt benne annyira jó. Valószínűleg egy ostoba játék volt a számára. Vagy éppen ezzel akart magához édesgetni, hogy utána olyan könnyedén csalogathasson el magához az ördöghöz, ami Ő maga is volt, hogy még örömmel lépjem át a pokol küszöbét.
- Az árnyvilág nem éppen egy gyerekkori játszótér. Még akkor sem, ha igazából ez a világ, amibe bele kellett volna születned. - Veszélyes. Hiszen emlékszem, hogy Izzy milyen könnyedén engedte el a testvéreit tudván azzal, hogy valószínűleg sosem fognak visszatérni. Az életük része volt a halál, a gyász. Mintha szüntelen körforgásban éltek volna és egyiküket sem zavarta volna igazán. Mert tudták jól, hogy erre születtek. Gyerekkoruktól kezdődően erre lettek nevelve. Kevés árnyvadász mondhatja el magáról, hogy megéri az öregkort, amikor ősz tincsekkel nézheti, ahogy unokáit ugyanarra a sorsra képezik ki, mint amire egykoron őt is.
- Akkor gondolom még te is úgymond újonc vagy ebben a világban. Üdvözöllek a csapatomban. A tizenhatodik születésnapomig fogalmam nem volt arról, hogy árnyvadász vagyok. Aztán meg minden fenekestül felfordult körülöttem és próbálok alkalmazkodni amennyire csak lehetséges. - Sosem tudhatom, hogy kinek ártott az apám, de mindig is gyűlöltem, amikor úgy neveztek, hogy Clarissa Morgenstern. Persze megértem, hogy a hagyományok szerint az apám nevét kellene viselnem, de akkor már inkább aggatnám magamra Luke nevét, mert Ő az, aki ott volt mellettem és felnevelt. Nem az a nyamvadt féreg, aki hála az angyalnak már alulról szagolja az ibolyát.
- Hát, ha meg is próbálnám azt biztos, hogy én jönnék ki rosszul belőle. - Elmosolyodom, majd inkább arrébb csúsztatom az étlapot, mert valahogy nem vagyok különösebben éhes, de igazából olyan semmilyen.. Jace ridegsége azt hiszem most már kezd hatással lenni a szervezetemre. Mikor a pincérnő odalép mellénk, hogy felvegye a rendelésünket kedves mosollyal köszöntöm őt. - Én egy erős fekete kávét szeretnék. - Mindössze csak energiára van szükségem ahhoz, hogy tovább lökdössem magam ezen a napon.
- Ööö, passz. Igazából azt hittem, hogy itt van, de lehet megint valami közbejött. Az utóbbi időben kicsit elfoglalt lett. De, ha gondolod, akkor én is megpróbálhatok neked segíteni. Meg szerintem itt mindenki elég segítőkész. - Nem hiszem, hogy nemet mondanának a kérésére, hogy esetleg hallottak-e a testvéréről, mert azért mégis csak Luke falkájáról van szó. Persze van egy-két keményfejű tag, de ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a többségüket elég jól kordában tartja Luke ahhoz, hogy tudjanak értelmesen viselkedni. Meg azért nem mindegyik olyan rossz.
- Technikailag nem az apám. Látom meglepődtél azon, hogy ő vérfarkas én meg hát.. Árnyvadász.. Az igazság az, hogy nem ő a vér szerinti apám, de ő nevelt fel, úgyhogy.. Számomra ő az apám. - Ezt a szerepet senki nem veheti el tőle. Soha. Mert nekem csak ő van. Rá számíthatok. Még, mikor anya sem volt ő volt az egyetlen családtagom, akire támaszkodhattam. Még akkor is, amikor azt mondta, hogy nem érdekli mi van velünk.. Csak ő volt az egyetlen. A családom sosem lenne teljesen egész nélküle.
- Jó fej, ha erre vagy kíváncsi. Nem fog bekapni egészben és szívesen lát itt, mindaddig míg nem okozol valami galibát. De a bakitól is függ, hogy mennyire morcos veled. Mert mindig igyekszik segíteni, ahol tud.. De aki nem hagyja, hogy segítsenek rajta azután még ő sem minden esetben fut. De nagyon jólelkű. - Nem is tudom elképzelni, hogy milyen lenne Luke, ha még továbbra is az árnyvadászok között élne. Talán akkor is, valami vezető lenne. Az egyik legjobb. Csak akkor még meg is becsülnék érte.
Olivia Blackhawk
❖ Omega

avatar
i believe that emotions
Keresem :
Nikolaj

Tartózkodási hely :
◄ New York ►
Hobbi :
◄ searching my Bro to find myself ►
Karaktered arca :
◄ Shelley Hennig ►
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Clary & Olivia


The help is coming


Olyan régóta ábrándozok arról, milyen lesz Olivert megtalálni, hogy most, ha esetleg a nyomára bukkannék és végre megtalálnm, nem is tudom, hogyan reagálnék. Furcsa lenne? Bizonyára, hiszen évek óta nem láttam és borzalmasan hiányzik. Ha eszembe jutnak a régi idők, görcsbe rándul a gyomrom. Nem azért, mert akkor még egyszerű emberek voltunk, hanem azért, mert akkor még testvérek voltunk. Aztán elment. Nem tudom, milyen megfontolásból gondolta, hogy jobb lesz nekünk nélküle, de nincs igaza. Szükségem lett volna rá, még akkor is, ha miatta lettem az, ami.
-Azt hiszem, semmiképp sem lesz egyszerű. Tudod, a bátyám évek óta eltűnt nyomtalanul és, ha már annyit meg tudnának nekem itt mondani, hogy egyáltalán ismerik-e, már közelebb jutnék hozzá, hiszen legalább azt tudnám biztosan, hol ne keressem már.- tudom, cseppet sem érdekli talán az én nyűgöm, de jó valakinek elmondani végre, ráadásul, ha ennyire közel áll ehhez a falkához, valószínűleg tud róluk ezt-azt.
-Az már egyszer biztos és nem is nagyon lehet csodálkozni azon, hogy távol akart tartani ettől a világtól.- mosolyodok el, hiszen nem ismerem az anyukáját, még őt sem és fogalmam sincs, mi miért történt, de tény, hogy ez a világ veszélyes. Ha egy anya ismeri az árnyvilágot, naná, hogy semmiképp sem szeretné, hogy a gyerekének köze legyen hozzá. Én se akarnám. Hiába tudom, hogy vannak köztünk jók, akik senkit sem akarnak bántani, azt is tudom, hogy olyanok is vannak, akiket megrészegít ez a természetfeletti hatalom és arra használják az erejüket, hogy gonosz dolgokat tegyenek. Hiszen épp a minap segítettem egy lánynak, mikor egy vámpír megtámadta...
-Sajnos, nem sokat tudok az árnyvadászokról. Az igazat megvallva, elég sokáig filóztam azon, vajon miféle lény lehetsz.- nevetem el magam, mert szégyen vagy sem, nem volt még szerencsém egy vadászhoz sem. Épp csak hallottam róluk ezt-azt, róla viszont már most megállapíthatom, hogy jó szívű és kedves.
Mondjuk a "levadászni" szóhasználatnál kicsit elképedek, de időben rájövök, hogy afféle humor akart ez lenni vagy épp, csak egy elszólás. Minden esetre kicsit viccesen jön ki, meg is mosolygom a nyelvbotlását.
-Reméltem, hogy nem szó szerint kell érteni.- kuncogok továbbra is, ahogy az étlapot böngészgetem és olykor-olykor körbe pillantok az itt lévő farkasokon. Nem mondhatnám, hogy barátságosan méregetnek, de így, hogy az alfa egy jó ismerőse mellettem ücsörög, nem igazán tartok tőlük.
-És nem tudod, mikor lesz itt?- pillantok rá kíváncsian, hiszen elég lehangoló lenne, ha épp most, mikor egy határhoz értem a bátyám keresésével kapcsolatban, végül válaszok nélkül kellene elkullognom innen. Mindenképp találkoznom kell az alfával és, mivel a telefonomban még van egy régi kép a bátyámról, meg kell neki mutatnom, hogy látta-e már egyáltalán. Nem biztos, hogy Oliver néven szokott még bemutatkozni, hiszen, ha annyira el akart tűnni előlünk, valószínűleg erről is gondoskodott, de azért majd a nevét is elmondom, hátha mégis nyomra bukkanok.
A bemutatkozás után Clary is az étlapját kezdi vizslatni, jómagam pedig már, csak arra várok, hogy valaki oda sétáljon hozzánk és megkérdezze, mit kérünk, mert nekem már sikerült választanom, ő pedig szerintem gyorsan megoldja majd. Főleg, ha már ismeri az itteni kajákat.
-Az apád?- kerekednek ki szemeim, mert őszintén szólva, ezt álmomban sem gondoltam volna. Igazából semmit nem tudok erről a falkáról. Örülök, hogy már azt sikerült megtudnom, hogy itt tanyáznak, de azon kívül semmi mást nem tudok róluk.
-Akkor ezek szerint a lehető legjobb személybe botlottam.- vigyorodok el és legszívesebben most azonnal kifaggatnám mindenről, de nem teszem. Nem akarom lerohanni, pedig borzasztóan érdekelnek az itteni ügyek. Igazság szerint jó lenne találni egy olyan falkát, ami legalább egy picit hasonlít arra, amit elhagytam. Hiányzik a tudat, hogy vannak mások körülöttem, akiket családtagként szerethetek. Akik megvédenek és én is őket.
-Na és milyen az apukád?- kérdezhetném úgy is, hogy az alfa, de tekintve, hogy neki nem alfaként szerepel az életében leginkább, hanem, mint egy apa, így inkább annak is hívom. Nem igazán értem még az itteni dolgokat, ahogy azt sem, hogy lehet a vérfarkas alfa lánya vadász, de remélem, idővel mindent megtudok.

***

•Note: bocsi, ha béna lett >.<  

Clarissa Fray
❖ Harcos árnyvadász

avatar
i believe that emotions
Keresem :
alec ● lydia ● mom ● luke
Tartózkodási hely :
● new york institute ●
Hobbi :
● protecting my loved ones ●
Karaktered arca :
● lily jane collins ●
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


clary  & olivia
are you lost?

Nagyon sokat változtam az elmúlt időszakban és ehhez az is hozzátartozik, hogy sokkal jobban átlátom már a világot. Persze továbbra is szüntelenül hibázok követek el meggondolatlanul dolgokat, amelyek később nem rajtam verik le a tetteim következményét, de ezzel együtt valahogy igyekszem minden hibámat jóvátenni és tanulni belőlük. Na, meg persze ha segítő kezet nyújthatok valakinek, akkor úgy gondolom, hogy már megérte próbálkoznom. Láttam a lányon, hogy egy kicsit, mintha maga sem lenne biztos a dolgában és pontosan ezért is szólítottam le. Annyival másabb az élet, ha az embernek úgy igazán látni kezdi a körülötte lévő dolgokat és nem csak szemet huny minden felett.
- Reméljük akkor, hogy legalább a válasz egyszerű lesz. - Ha van egy bonyolult kérdésünk, akkor mindig arra vágyunk legbelül, hogy a válasz valami kézzel fogható legyen. Olyan, ami nem vet fel további kérdéseket, hanem egyfajta megnyugvással árasztja el testünket és lelkünket. De az esetek többségében ez csak vágyakozás és sosem így alakul. Kérdés, kérdéseket halmaz és mire a válaszhoz érünk azt is elfelejtjük, hogy mégis mi volt az eredeti kérdésünk.
- Az anyák elég védelmezőek tudnak lenni. - Minden egyes pillanatban meg akart védeni. Ahogyan most is ezen ügyködik, de nem engedhetem, hogy minden egyes alkalommal a háttérbe szorítson, mert meg akar védeni. Nem erre születtem. Árnyvadásznak kellett volna lennem. Azzal, hogy elzárt a világ elől csak még nagyobb veszélybe sodort, ahelyett hogy ő maga tanított volna meg mindenre. De azt hiszem Ő már teljesen elveszítette a hitét az árnyvadászokban. Nem is hibáztatom, amiért egy nyugodt békés életet szeretne élni.
A csomagot gyorsan Maia kezébe nyomom, majd pedig sietve helyet foglalok vele szemben a dzsekimet magam mellé dobva.
- Igen.. Egyre közelebb ahhoz, hogy már hivatalos legyen. - Sosem tudtam, hogy mi is vagyok mégis úgy érzem, hogy kezdem megtalálni a helyem a világban. A szerepem. Nem tudom elképzelni milyen lett volna minden, ha árnyvadászként növök fel. Talán sosem ismerem meg Simon-t. Megannyi minden alakulhatott volna másként, de hiszem, hogy a sok keserűség ellenére van valami oka, amiért ma ott tartok, ahol.
- Hát szerintem, ha tudnak akkor biztosan segítenek. De az alfa jelenleg nincs itt. Igazából én is őt akartam levadászni. Persze nem szó szerint. - Az utolsó mondatomat pár másodperc késéssel teszem a többihez egy kedves mosoly kíséretében. Eszem ágában nem lenne valaha is ártani Luke-nak. Ő már a családom. Sőt lehet, hogy most lett csak igazán hivatalos, hogy a családtagom, de mindig is annak éreztem. Ezt pedig soha senki nem tudja elvenni tőlünk.
- Örülök, hogy megismerhetlek Olivia. Én Clary vagyok. - Fogom meg a kezét és gyengéden meg is rázom azt. Majd pedig újra az étlappal kezdek el játszadozni.
- Igen, tulajdonképpen Ő az apám. - Az én szememben mindig is Luke töltötte be az apafigurát. Hiszen apám helyett apám volt. Lehet, hogy abban a hitben éltem, hogy az apám meghalt és így könnyebb volt befészkelnie magát ebbe a pozícióba, de ha tudtam is volna, hogy él valahol.. Az első találkozással ugyanúgy beleégette volna magát a bőrömbe. Hiszen Valentine egy undorító féreg volt semmi több. Sosem tudtam volna úgy tekinteni rá, mint az apámra. Hiszen ő sem tekintett egyszer sem úgy rám, mint a lányára. Sokkal inkább csak eszköz voltam a számára.

Olivia Blackhawk
❖ Omega

avatar
i believe that emotions
Keresem :
Nikolaj

Tartózkodási hely :
◄ New York ►
Hobbi :
◄ searching my Bro to find myself ►
Karaktered arca :
◄ Shelley Hennig ►
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Clary & Olivia


The help is coming


Sajnos, itt New Yorkban még nem igazán volt alkalmam megtapasztalni, milyen segítőkészek is az emberek, de úgy tűnik, hogy ma sikerült egy olyan személlyel összeakadnom, aki igazán emberséges. Bár nem tudom, mennyire volt a homlokomra írva, hogy segítségre szorulok, de ezek szerint nagyon. A segítség viszont a legjobbkor jött és furcsa, hogy olykor-olykor történik velem hasonló. Ilyenkor úgy érzem, mintha valami isteni gondviselés miatt lenne épp szerencsém, máskor viszont...
-Nem egyszerű kérdés lesz, az biztos.- kuncogok halkan, ahogy elképzelem, hogy fogom elmagyarázni az itteni alfának, kiről is beszélek. Hiszen, ha nem ismerik Olivert, akkor felesleges is részleteznem, viszont az sem kizárt, hogy már nem is azt a nevét használja, mint amit kapott anno a szüleinktől. Valamiért nagyon el akart tűnni és nem értem, mi az oka. Tudhatta volna, hogy bármi is történt vele és bármit is követett el, én mindig mellette leszek. Hiszen testvérek vagyunk!
-Tiltott hely? Mitől volt ez tiltott hely?- kérdezek vissza érdeklődve, hiszen az is lehet, hogy itt a vérfarkasokra gondol, hogy azok miatt volt ő innen eltiltva. Akkor viszont a szülei is tudhatnak a mi világunkról, ami azt jelentené, hogy a legjobb személybe botlottam bele. Mégse merem még mindig feltenni azt a kérdést, amit legszívesebben már az első pillanatba megkérdeztem volna, hogy ki is itt az alfa? Kit kell keresnem? Sajnos, még ezt sem tudom igazán.
-Rendben.- bólintok, majd amint helyet foglalok, figyelem, kihez is ment oda az ismeretlen segítőm. Egy kb. velem egykorú lány kezébe nyomja a sütit, akiről meggyőződésem, hogy fajtámbeli. A tekintetünk egy pillanatra találkozik, aztán inkább az étlapot kezdem böngészni. Zavarban vagyok. Nagyon. Fogalmam sincs, hogy miként kezdjek majd bele a mondandómba, de azt hiszem, ha mást nem is, a segítőmet talán beavathatom ebbe az egészbe. Hiszen, ha ilyen otthonosan mozog itt, valószínűleg tud rólunk.
Ahogy lehuppan velem szembe és a levetett dzsekijét maga mellé dobja, tekintetem megakad egy pillanatra a rúnákon.
-Te árnyvadász vagy, igaz?- sandítok fel rá óvatosan és már most azon gondolkozok, miként magyarázzam majd ki a szavaimat, ha netán mégse az. De annak kell lennie. Hallottam róluk, hogy mindenféle rúnák borítják a testüket, melyek úgy hatnak, mint valami tetoválás.
-Afféle farkas ügy. Nem rég jöttem a városba, mert keresek valakit és azt reméltem, hogy talán a falka tagjai vagy az alfájuk, akikről hallottam, hogy itt lehet őket megtalálni, talán tudnak majd segíteni vagy legalább, apróbb információ morzsákkal ellátni.- hadarom el gyorsan a nyűgöm, hiszen már biztos vagyok benne, hogy nyugodtan beszélhetek a lánnyal. Aztán rádöbbenek, hogy még be se mutatkoztam, azaz igazi bunkó vagyok.
-Egyébként a nevem Olivia.- nyújtok felé kezet, miközben barátságos mosolyt villantok és kíváncsian várom, mit tud nekem mondani a lány. Talán seperc alatt megoldódik minden gondom. Talán nem. Minden esetre az, hogy itt vagyok, már egy hatalmas lépésnek számít. Találtam magamfajtákat, akik remélem, hogy nem fognak elüldözni innen, még mielőtt válaszokat kaphatnék.
-Esetleg ismered az itteni alfát?- biccentem kissé oldalra a fejem, ahogy kíváncsian fürkészem az arcát és várom a választ. Ha ismeri, akkor pláne jó, hogy összefutottunk, hiszen rögtön másképp fognak hozzám viszonyulni, ha már egy barátjuk által kerülök bemutatásra. Kis protekció vagy nem is tudom, minek számíthatna ez az ismeretség. Minden esetre, nagyon örülök neki.

***

•Note: remélem, jó lesz   

Clarissa Fray
❖ Harcos árnyvadász

avatar
i believe that emotions
Keresem :
alec ● lydia ● mom ● luke
Tartózkodási hely :
● new york institute ●
Hobbi :
● protecting my loved ones ●
Karaktered arca :
● lily jane collins ●
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


clary  & olivia
are you lost?

Sosem volt szokásom csak úgy leszólítani embereket a tömegből, de mivel rajtunk kívül itt nem igazán volt senki és elsőre talán egy kicsit kétségbeesettnek tűnt, mint aki nem igazán tudja, hogy hol van. Vagy, ha éppenséggel tudja is nem tud előrébb jutni azon a téren, hogy mégis mihez is kezdjen ezzel az információval. De mivel nem túl gyakran fordulnak meg errefelé úgymond nem farkasok kénytelen vagyok arra tippelni, hogy ő maga is ezt a csoportot erősíti. Azért nem olyan egyszerű átlátni ezt a dolgot, mint azt mások gondolják. Mármint.. Habár már elég jól halad a kiképzésem és mondhatni ezzel arányosan fejlődök még nem tudom szemtől-szembe hirtelen megmondani, hogy valaki milyen fajba tartozik. Főleg, ha nincsenek látható nyomok rajta. Azért nem is akarom megbámulni úgyhogy igyekszem egyszerűen fenntartani a szemkontaktust és semmi többet. Mert nem akarok hirtelen kedves idegenből valami idióta bámulóvá menni úgy durván röpke két másodperc alatt. Mert könnyen lehetséges ilyen hirtelen mélyrepülést végrehajtani. Én ezt már csak tudom.
- Az is leginkább attól függ, hogy pontosan mit is kérdezel. Vagy éppenséggel milyen választ vársz. De mindezt nem tudhatod be, hacsak nem mész be és deríted ki. Aztán meg a kaja sem förtelmes. - Most már biztos, hogy vérfarkas. Na, nem mintha ez számítana bármit is. A többiek általában elég békések, ha azt vesszük. Egyszer mondjuk Jace eléggé ki tudta őket akasztani. Mikor az egész testvérek vagyunk, de mégsem helyzet volt. Egyikünknek sem volt egyszerű, de őt valahogy még jobban megviselte. Talán akkor érzett valamit úgy egyáltalán. Hiszen nekem is megvoltak a magam rajongásai, amiket sosem vertem nagy dobra, mert értelmetlenek voltak.. De ő szinte olyan szinten elhitte, hogy szeretni egyet jelent a pusztulással.. Ezt nevelték bele. Talán tényleg bele is pusztult egy kicsit. A helyzet pedig most sem kellemesebb. Nem tudom hová tenni. Mintha távolabb lenne tőlem, mint bármikor.
- Mostanában egyre gyakrabban. Régebben amolyan tiltott hely volt, szóval előfordult, hogy felbukkantam. - Csak nagyon sokra nem emlékszem ebből. Talán akkor is láttam valamit, amit nem kellett volna? Megértem, hogy anya meg akart óvni, de olyan dühös is voltam rá, amiért megfosztott az emlékeimtől, hogy emlékszem mennyire szörnyű voltam vele, mikor újra visszatért az élők soraiba a hosszas Csipkerózsika álmából.
- Persze! Egy pillanat és jövök. - Mosolyogva válok el tőle pár pillanatra, amikor belépve kiszúrom a tömegben Maia-t. Mivel Luke jelenleg nincs itt ezért az ő kezébe nyomom a sütit. Kicsit sajnálom, amiért Simon nem tud dönteni közte és Izzy között. A lehető leghamarabb ki kell találnia vagy a lányok fogják meghozni helyette a döntést.
Amennyiben már helyet foglalt a kis boxban leülök vele szemben, ha nem akkor pedig intek neki, hogy foglaljunk helyet. - Miféle kérdések foglalkoztatnak, amelyekre úgy gondolsz itt választ kaphatsz? - Ledobtam magam mellé a dzsekimet és a rövid ujjú felsőm alól könnyedén kilátszottak a rúnáim. Kezembe vettem az étlapot és úgy kezdtem forgatni, mintha a világ legérdekesebb dolga lenne, de azt hiszem már fejből tudom az egészet.  

Olivia Blackhawk
❖ Omega

avatar
i believe that emotions
Keresem :
Nikolaj

Tartózkodási hely :
◄ New York ►
Hobbi :
◄ searching my Bro to find myself ►
Karaktered arca :
◄ Shelley Hennig ►
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Clary & Olivia


The help is coming


Tekintve, hogy idegen vagyok itt, egészen meglep a lány kedvessége. A félelem, ami onnantól kezdve bennem volt, hogy a Takiban ajánlották ezt a helyet, mintha kezdene elszállni. Pedig elsőre igazán hülye ötletnek tartottam, hogy ide jöjjek. Fene se tudja, mire számítsak az itteni falka tagjaitól, nem beszélve az alfájukról. Ha kicsit is hasonlít arra a szemétládára, aki átvette a régi falkám vezetését, akkor nagyon rácsesztem. Ő ugyanis egy pszichopata. Sokáig gondolkoztam, hogy elinduljak-e ide, mielőtt elhatároztam magam. Valamiért úgy éreztem, hogy felelős vagyok a falka tagjaiért és meg kell őket védenem attól az őrülttől, hiszen előbb-utóbb bajba fognak kerülni miatta. Ha nem az emberek veszik fel ellenük a harcot, akkor a klávé fog róluk gondoskodni. Aztán úgy döntöttem, hogy nem az én dolgom megmenteni mindenkit. Akinek volt egy kis csöpp esze, az lelépett, ahogy én is, hogy új otthon és családot találjon magának, ami elég morbid ebben a megfogalmazásban, hiszen nem lehet, csak úgy cserélgetni a családunkat. Legalábbis, nem ez lenne a normális de, ha valaki végképp nem ért egyet a vezetővel két választása van: vagy omega lesz és önként távozik, vagy kihívja a vezetőt és megkísérli átvenni a hatalmat. Na ez az, amit én semmiképp sem tettem volna, mert tuti, hogy ott haltam volna meg. Kétszer akkora az a pasas, mint én és semmi nem tartja vissza attól, hogy megöljön valakit.
-Válaszokat a kérdéseimre leginkább, de ennék is egy jót, ha már itt vagyok.- mosolyodok el a mondatom végére, közben újra meg újra megnézem magamnak a lányt. Nem tudom hova tenni és ez összezavar. Általában szagról tudni szoktam, hogy ki micsoda, de ez nem ismerős. Talán, még sose találkoztam az ő fajtájával? Előfordulhat. Kaelie-t is, csak a külseje miatt tudtam beazonosítani, de ezen a lányon külsőre semmi nem látszik.
-Rendben, benne vagyok.- bólintok egy újabb mosoly kíséretében, de még mielőtt elindulhatnánk, még egyszer körbe nézek a terepen. Miért? Az az elvem, hogy mindig legyen menekülési útvonalad főleg, ha egy vérfarkas klán területére sétálsz be éppen. Be lennék rezelve? Naná, hogy igen. Senki sincs, aki megvédene, ha szükségem lenne rá, annak pedig nem igazán látom esélyét, hogy Oliver itt lenne. Az se biztos, hogy megismerne még, de egyébként sem érzem az Ő szagát. Megismerném ezer közül is.
-Ezt azért jó hallani.- sóhajtok egy nagyot, ami akár a megkönnyebbülésem jele is lehetne, ha nem lennék még mindig ugyanolyan feszült, mint eddig. Nem biztos, hogy a lány tisztában van azzal, hogy a hely, ahova járni szokott kajálni, valójában a vérfarkasok tanyája. Ugyanakkor az is lehet, hogy tisztában van mindennel, még azzal is, hogy én mi vagyok és most jót röhög rajtam titokban.
-Gyakran jársz ide vagy, csak hébe-hóba?- kíváncsiskodok, miközben követem a lányt és, ha végül benyitunk a bejárati ajtón, odabent is első dolgom, hogy alaposan szemügyre vegyem a bent lévőket. Azért remélem, látják majd rajtam, hogy nem rossz szándékkal érkeztem, na meg, amúgy se lenne semmi félnivalójuk. Egyedül vagyok és nem is a legerősebb vérfarkas lehetek a környéken, szóval kétlem, hogy egy csapat farkas megijedne.
-Esetleg van kedved velem tartani?- mutatok az egyik üres box felé és, ha beleegyezik, már sétálok is a kipécézett helyre. Háttal az ablaknak, szembe mindenkivel. Az a biztos, így legalább kevésbé érhet meglepetés.


***

•Note: remélem, jó lesz   

Clarissa Fray
❖ Harcos árnyvadász

avatar
i believe that emotions
Keresem :
alec ● lydia ● mom ● luke
Tartózkodási hely :
● new york institute ●
Hobbi :
● protecting my loved ones ●
Karaktered arca :
● lily jane collins ●
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


clary  & olivia
are you lost?

Furcsa belegondolni, hogy ez a hely mennyi mindent jelentett Luke-nak már a kezdetektől fogva. Hiszen ez volt a szüntelen törzshelyük. Emlékszem arra, hogy egyszer-kétszer én is itt töltöttem suli után az időt, de anya valahogy sosem örült annak és mindig Luke-ot szidta le azért, mert megengedte, hogy itt legyek. Talán már akkor is rettegett attól, hogy valamit látni fogok a világból. Egy vérfarkasokkal teli hely pedig azt hiszem, hogy pontosan erre adott igazából lehetőséget. Mert könnyedén láthattam volna valamit, amit nem kellett volna. De nem, mintha olyan nehéz lett volna a számára elfeledtetnie velem mindent, amit láttam.
Még mindig olyan rémisztő belegondolni abba, hogy miket felejthettem el. Lehet, hogy emberek is teljes mértékben kiestek az elmémből. Fontos, meghatározó pillanatok csak azért, mert egyszerűen köze volt az árnyvilághoz. Ezeket pedig talán visszakapom, talán nem. Az elme egy igen veszélyes fegyver lehet, amivel ha játszadoznak sokszor visszafelé sül el. Habár Magnus tisztában volt azzal, hogy mit tesz mégsem hibáztatom. Tudom jól, hogy milyen tud lenni az anyám. Na, meg persze szerintem Magnus is tudta, ha Ő nem vállalja, akkor valaki másnál fog majd próbálkozni. Az pedig lehet, hogy komolyabb problémákat is okozott volna az elmémen. Mert akárki, akármit mond.. Magnus egy igen csak különleges boszorkánymester. Ennek pedig köze sincs ahhoz, hogy fő boszorkánymester lenne. Egyszerűen utánozhatatlan. A tapasztalat ott kering a vénáiban, az emberiségével együtt. Ezt pedig nem túl sokan mondhatják el magukról.
Kicsit elveszettnek tűnő lánykát nem tudtam, nem leszólítani mert egy pillanatra úgy tűnt a számomra, mint aki teljesen elveszett. De ezek szerint mindössze csak a gondolataiban.
- Hát szerintem jó.. De persze ez attól függ, hogy mit keresel. - Halovány mosoly kúszott az arcomra. Nem mondanám, hogy olyan ritka a mondén látogatás, de szerintem ők inkább csak kényszerből lépik át a Wolf küszöbét. Mármint itt a kikötő mellett nem túl sok lehetőség van arra, hogy étkezzen valahol az ember. - De én is oda tartottam, szóval akkor miért nem megyünk be együtt? - Vetem fel az ötletet barátságos mosollyal azzal pedig elindulok a Wolf bejárata felé, majd hátrapillantok a vállam felett, hogy megnézzem követ-e. - Na, gyere. Azért egy biztos, hogy senkit nem esznek meg odabenn. - Mintha egy kis félelem tükröződött volna az arcán, de ebben sem voltam teljesen biztos. Azért reméltem, hogy szavaimmal sikerült egy kicsit megnyugtatnom. Bármi is legyen a félelmének a forrása.

Olivia Blackhawk
❖ Omega

avatar
i believe that emotions
Keresem :
Nikolaj

Tartózkodási hely :
◄ New York ►
Hobbi :
◄ searching my Bro to find myself ►
Karaktered arca :
◄ Shelley Hennig ►
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Clary & Olivia


The help is coming


Mióta New Yorkba érkeztem, folyamatosan azon gondolkozok, mit mondanék a bátyámnak, ha végre megtalálnám, de úgy tűnik, hiába készülök szívhez szóló beszéddel, nem akarja, hogy a nyomára bukkanjak. Vagy csak annyira balfék vagyok, hogy minden más farkas az utamba kerül, csak épp a bátyám nem. Pedig érzem, hogy minél tovább húzódik a nagy találkozás, annál inkább gyengül az elhatározásom. Vajon mi lesz, ha megtalálom? Talán, már nem is ugyanaz az ember. Hiszen én is rengeteg változtam az évek során, ráadásul, eddig se keresett, de ugye az embernek ilyenkor megfordul a fejében, hogy talán az önostorozás az oka annak, hogy elkerült minket. Ahogy őt ismerem, azóta is gyűlöli magát, amiért ezt tette velem és bár én már rég megbocsátottam neki, mert tudom, hogy nem szándékosan tette, amit tett, de ettől még lehet, hogy ő magát hibáztatja.
Minden esetre tűvé teszek érte mindent. Kerüljön bármibe is, meg fogom találni, hiszen ő a testvérem. Konkrétan az egyetlen testvérem és nem akarok úgy élni, hogy azt se tudom hol van. Ha már ekkora utat megtettem érte, nem fogom feladni.
Így keveredtem a Jade Wolfhoz, mely az egyik legnagyobb itteni falka "főhadiszállása". Nem reménykedek, hogy esetleg pont itt lesz, de talán tudnak némi információval szolgálni, hogy esetleg látták valahol vagy tudják, mely falkához tartozik. Persze az is lehet, hogy omegaként lézeng a nagy világban és már rég nincs a városban, akkor viszont nagyon rácsesztem.
-Ó, szia!- rázkódok meg, ahogy megszólít egy lány, majd alaposan szemügyre veszem. Nem vérfarkas, az tuti és nem is vámpír. Tündérnek se mondanám, viszont nem is ember. De akkor micsoda?
-Ide jöttem a Jade Wolfba, csak elgondolkoztam.- mosolygok zavartan és azon töprengek, említsem-e neki a vérfarkasokat vagy sem? Hiszen attól, hogy nem egyszerű ember, még nem biztos, hogy tud az alvilági dolgokról. Lehet, hogy azonnal hívná a gyogyót, hogy tegyenek nekem szabaddá egy szobát meg egy kényszerzubbonyt.
-Soha nem jártam még itt. Mi a véleményed? Jó hely?- biccentem kissé félre a fejem, ahogy óvatosan tapogatózni próbálok, közben újra meg újra az ajtó felé sandítok. Rengeteg különböző szagot érzek arról, többek közt vérfarkasokét is, ami már alapból jó jel. Már, csak az a kérdés, hogy örülni fognak-e nekem vagy épp azonnal letépik a fejemet? Nem tudom, hogy szokták itt New Yorkban az idegen farkasokat fogadni, hiszen vannak olyan falkák, akik nem szavaznak bizalmat egy jött-ment omegának. Viszont vannak olyanok is, akik tárt karokkal várnak bárkit, aki egyedül van és kicsit elveszett, viszont én nem falkát keresek konkrétan, csak a bátyámat. Van rá biztosíték, hogy ellátnak majd információval és szívélyesen üdvözölnek? Kicsit félek, be kell valljam magamnak.


***

•Note: remélem, jó lesz   

Clarissa Fray
❖ Harcos árnyvadász

avatar
i believe that emotions
Keresem :
alec ● lydia ● mom ● luke
Tartózkodási hely :
● new york institute ●
Hobbi :
● protecting my loved ones ●
Karaktered arca :
● lily jane collins ●
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


clary & olivia
are you lost?

Mikor már azt hinnéd, hogy minden válasz a kezedben van és, hogy semmi újjal nem szolgálhat neked a világ, amiről azt hiszed kiismerted, akkor jön valami, amivel kegyetlenül arcon tud csapni. Sosem gondoltam volna, hogy valaki ennyi ideig képes elzárkózni az árnyvilágtól. Hiszen mennyi idős lehetett a fazon. Körülbelül harminc? Hát elég jól tartotta magát az egyszer biztos, mert nem mondhatom azt, hogy ijesztően öreg lett volna. Bár manapság a kor tényleg csak egy szám. Hiszen én is sokkal érettebb vagyok, mint néhány korombeli. Ez igazából nem is tudom mitől függ. Neveltetés? Vagy a tapasztalat iránti szomjúság? Ha belegondolok sosem kívántam, hogy részese legyek ennek a világnak csak belecsöppentem. Pedig édesanyám mindent elkövetett annak érdekében, hogy minderről még csak tudomást sem szerezzek. Még mindig olyan hihetetlen, hogy milyen hamar fel tud fordulni valakinek az élete. Az pedig rémisztő, hogy milyen könnyedén el tud veszni benne valaki. Mikor mindenki más sokkal többet tud az életéről, mint saját maga. De a válaszokat egyikük sem adta könnyedén. Mindenki valami árat akart azért, hogy a gyermek lelkét megnyugtassák. Talán nem is akarták, hogy megnyugodjon. Csak azt akarták, hogy még többre szomjazzon és az utolsó leheletét is eladja azért, hogy megtudja végre hova is tartozik igazán.
A szokásos utat követve indulok Luke-hoz. Mindig is családtagként tekintettem rá és az utóbbi időben nem beszéltem vele túl sokat, de neki is épp elég dolga van a falkával. Ugyanakkor gondoltam anyu sütijére nem fog tudni majd nemet mondani. Azonban Luke felé tartva egy elveszettnek tűnt leányzón állapodott meg a szemem. Régebben talán ezt észre sem vettem volna, de amióta egy teljesen új világ részese lettem azóta a hozzáállásom is megváltozott rengeteg minden terén. - Bocsi, hogy csak így leszólítalak.. De segíthetek valamiben? - Kérdeztem barátságos mosollyal az arcomon, miközben az egyik kezemben lógott a szatyor, amibe a sütivel tömött dobozt rejtettem. Anya eme sütije igazi nemzeti kincs. Azt hiszem valami ilyesmit mondott Simon, mikor először megkóstolta.

Silent Brothers
❖ admin

avatar
i believe that emotions
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Clarissa Fray
❖ Harcos árnyvadász

avatar
i believe that emotions
Keresem :
alec ● lydia ● mom ● luke
Tartózkodási hely :
● new york institute ●
Hobbi :
● protecting my loved ones ●
Karaktered arca :
● lily jane collins ●
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


clary & iris
not all wolves are the same

Az utolsó pillanatig reménykedtem abban, hogy meg fogom találni Luke-t, vagy legalább valami ismerős arcot, de nem találtam senkit sem. Az egész környék, mintha eltűnt volna mindenki. Talán valami falka találkozó van, amiért nincs itt senki. Bár akkor is kellene valaki, aki azért figyeli a területet, nemde? Vagy talán ez olyan farkas dolog, amit már megint nem értek? Emlékszem, hogy mikor kitárult előttem az igazság kapuja és rájöttem arra, hogy Luke farkas, akkor képes voltam azt mondani neki, hogy nyugodtan dugja ki a fejét a kocsiból. Bármennyire is volt keserédes a pillanat egy vicces emlékként őrzöm magamban. Lehet, hogy akkor éppen készült fenekestül felfordulni az életem, de mégis voltak benne jó pillanatok. Ha pedig ezeket nem tudjuk meglátni, akkor van egyáltalán bármi értelme az egésznek?
Érzem, hogy nem vagyok egyedül, de mégsem mozdulok, vagy teszek semmit sem. Nem akarok én senkivel sem hajba kapni, hiszen sosem tudhatom, hogy mégis mi lesz az egésznek a vége. Lehet, hogy leleményes vagyok és könnyedén feltalálom magam a nehezebb helyzetekben, hiszen lényegében árnyvadásznak születtem, de nem szabad elfelejteni a tényt, hogy megannyi árnyvadász gyerekkorától kezdődően edz, hogy jobb lehessen és erősebb. Én pedig éppen csak belecseppentem ebbe az egészbe és még mindig próbálok mindehhez hozzászokni. Nem mondom, hogy minden esetben sikerül, de azért tényleg igyekszem.
Jó lett volna beszélgetni egy kicsit Luke-al, hiszen amíg anya Hófehérkét játszott és várt a hercegére addig ő volt az, aki mindig mellettem volt és jelen helyzetben úgy érzem, hogy ő az, aki leginkább megért engem. Vele már annyi mindenen túl vagyunk. Anyát pedig visszakaptam és habár kezd minden a helyére állni pont, ahogyan kell.. Nem is tudom. Valahogy Luke-ra volt szükségem.
Egy hangot hallok meg magam mögül ekkor már biztosan tudom, hogy nem vagyok egyedül. Nem értem, hogy miért szólít le, vagy mit akar. Hogy egyáltalán jó szándékkal szólt-e hozzám, vagy figyelnem kellene-e a mozdulatait. Nem tudhatjuk, hogy egy-egy arc mögött mi is rejtőzik. Hiszen fogalmunk sem volt arról, hogy Sebastian az Jonathan. A bolondját járatta velünk. A legtöbb ember, a megtévesztés mestere. Mély levegőt vettem és megfordultam, hogy szemügyre vegyem kivel is van dolgom.
- Azt hiszem, hogy nem éppen a jó helyen keresem, de te ki vagy? - Nem tűnik ismerősnek, ahogyan végigmérem úgyhogy nem hiszem, hogy Luke falkájához tartozna, de lehet tévedek.

Vendég
Vendég

avatar
i believe that emotions
give us power


Clarissa...


Van, amikor nehezen viselem a magányt. Van, amikor úgy indulok neki az éjszakának, hogy olyan helyre megyek szánt szándékkal, ahol talán fajtársakat találhatok, akkor is, ha jól tudom, ők is váltogatják helyeiket, ők is mozgalmas életet élnek, és főleg, ha nincs telihold, sokszor teljesen észrevétlenek.
Ám van egy hely, ahol legalább hajszálnyi esély van rá, hogy szóba áll velem valaki, hogy akad némi társaságom, és talán két jó pofon, ami majd észhez térít. Így keveredek el a Jade Wolfhoz, ahol azonban érzékeim nem jeleznek senkit, aki társamul szegődhetne akár egyetlen estére, hogy egy kicsit elfeljtsem a csalódottságomat, a feltörő kesernyés emlékeket, a tényt, hogy még mindig nem sikerült megtalálnom a helyemet. Hűvös pillantást vetek körbe, ám tekintetem csupán egy fiatal lányon akad meg, aki mintha hozzám hasonlóan el volna keveredve, aki mintha szintén keresne valakit, és bár nyilván nem én vagyok az, akit keres, talán ő sem találja meg azt, aki miatt idejött, arcán látható a szomorúság.
Odalépek a közelébe, lopva figyelem. Talán észre is vesz, de ha mégsem, kis gondolkodás után úgy határozok, megszólítom őt. Csak csendesen.
- Nem jött el? - kérdem, nem mintha tudnám, ki is, nem mintha közöm lenne hozzá, mire vár. De a szomorúságot, ami az arcán látszik, azt nagyon is értem. Olyanom van nekem is, és miért is ne osztozzunk egy vadidegennel? Állítólag attól könnyebb mindenkinek.

Sponsored content

i believe that emotions
give us power

1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Jade Electronics
» Steal [Jade vs A Sárkány]
» Neminra élővilága

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: Manhattan :: Kínai negyed-
Ugrás: