Nem tudom, hol és miként nőttél fel, sem azt, hogy nézel ki, mert járni sem tudtál még, mikor egy tündér a Tündérek Udvarából kilopott a bölcsődből és egy beteg tündérgyereket hagyott ott helyetted. Előfordul az ilyesmi, ám általában nem szokott tanúja lenni. Én mégis láttam az egészet. Egy hét éves minden elszántságával indultam, hogy visszaszerezzelek, de mire átjutottam a Tündérföldére vezető átjárón a tolvaj eltűnt és vele te is. Ki tudja meddig bolyongtam az ismeretlen erdőkben, mikor az Ellenkirály elfogott. Fogolyként nőttem fel, sok mindent elfeledtem idők közben, de téged és az ígéretemet, miszerint megtalállak és hazaviszlek nem. Ez volt az egyetlen, ami erőt adott nekem, mikor már úgy éreztem, hogy nem tudom túlélni. És most, tizenhét évvel később talán végre engedélyt kapok rá, hogy elhagyjam az udvart. Ha ez megtörténik, drága húgom, az első utam hozzád fog vezetni.

// Szabadkezet adok a megalkotónak a továbbiakat illetően, vagyis annyi kikötésem még azért lenne, hogy a lányka egyáltalán ne tudja, hogy valójában hol született és természetesen azt sem, hogy van egy bátyja, aki talán éppen őt keresi. Csak hogy még bonyolultabb legyen.
A PB-hez sem ragaszkodom, csak nem volt ennél jobb ötletem. Nyugodtan keress mást, ha a képen látható hölgy nem szimpatikus, de azért valaki olyant, aki legalább egy kicsit is hasonlít rám.
Ha megérkezel, dobj egy PM-et, hogy tudjam te vagy az, húgocskám, és a többit megbeszéljük. Nagyon várlak!//