be careful who you trust

the devil was once an angel

Share | 
Bejárat
If I cannot move heaven, I will raise hell
Silent Brothers
❖ admin

avatar
i believe that emotions
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

-- zárt játék, szabad játéktér --
Selene Moon
❖ Warlock

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Clary &  Selene
"Az élet csodaszép-még jól seggbe nem rúg"

- Ez nem lehet kellemes. Én azért a gyerekek támogatását választottam, mert az egyik legszebb emlékem még mindig anyám mosolya és sajnálom, hogy nekik nincs benne részük
- mondhatja nekem bárki, hogy képes volt túltenni magát azon, szülők nélkül nőtt fel, de ez a legritkább esetekben igaz csak. Mindenkinek szüksége van valakire, akiben bízhat, akire támaszkodhat és akinek a szeretete soha nem okozott kétséget eddig. Legyek akármennyi idős és erős is, én meg sem próbálom azt állítani, hogy nem viselne meg, ha az utolsó családtagom eltűnne az életemből. Azazel démon, a pokol egyik legerősebb lakója, bukott angyal és mégis... én az apát látom benne első sorban, aki elfogadta a lányát és harcost nevelt belőle, aki nem könnyen adja fel. Az évek során számtalan boszorkány mesterrel találkoztam, akiknek elege lett az életből, megunták, hogy mindenki kihal mellőlük és természetesen a véget nem érő harcot is a világ fejlődésének követésére. Nem mondom, hogy nem tudom őket megérteni, mert számomra igenis van értelme annak, amit éreznek és átélnek, de nem érzem ugyanezt. Megvannak a magam emlékei, amelyek fájdalmasak, érzések, amelyeket legszívesebben messzire dobtam volna magamtól, a végén azonban itt kötöttem ki. Megint egy olyan korszakban, amely igyekszik visszaállítani a békét a fajok között, elfogadni egymást. Olyan szintű megértés és szabadság rejtőzik itt, amit nem vártam és alig mertem remélni, hogy valaha is elérhetővé válik. Azazel jelenléte és a tudat, hogy ő soha nem hagy magamra segített elviselni évszázadokat, adott erőt ahhoz, hogy harcoljak a józan eszemért. Egyenesben tart. Egy bukott angyal, akinek tucatnyi oka lehetne arra, hogy végezzen velem. Nevezzenek naivnak, de én mégis hiszek benne, hogy nem teszi. Valószínűleg ebben a hitben fog érni a végzet is, egyszer. Valamikor. Valaki keze által. Ha apám lesz az illető, akkor sem fogom bánni. Csak annyit kérek, ne tudjak róla. Legyen gyors és tiszta...
- Akkor jó. Hogy haladsz? - fordulok felé és megint megnézem a rajzot, ami már igencsak kezd alakot ölteni. Egészen tetszetős, kicsit gyerekes, kicsit ijesztő és úgy egészében édesnek lehetne leginkább nevezni. Biztos, hogy örömmel áll neki kifesteni bárki. Clary tehetségesé s átérzi, milyen a gyerekek fantáziája. Én már túl régen voltam fiatal ahhoz, hogy emlékezzek ilyesmire és így kicsit komolyabbra meg nyaka tekertre sikerült. Mindegy. Közben megtalálom a vastagabb ecsetet és neki állok a bővítésnek. Most már merészebben húzom a vonalakat a korábbi vázlatra és egészen könnyen alakul ki a kép. Még a háttérben lévő hieroglifáknak is lesz értelme, bár csak egy egyszerű, ősöreg egyiptomi verset rejtenek. Mindegy, ha csak nincs itt amatőr régész vagy ókori nyelvész, akkor nem szúrja ki. Nem ez a világ legnépszerűbb holt nyelve... - Van valaki kedvenc mintád egyébként? - teszem fel a kérdést miközben könnyedén lehuppanok a földre, hogy az alsó részét is kidíszíthessem hieroglifákkal a falnak. Sokan az alsó pár centit békén hagyják, mert nem akarnak lehajolni, de mivel sok a gyerek erre, én szívesen eljátszom velük. Ha kell, még a többit is kiderítem, a nadrágot aztán nem sajnálom a kosztól, felfázni meg nem nagyon tudok, és nyár közepe van...
- Azt hiszem, lassan készen vannak a burgerek is - pillantok fel újabb percek múlva, miközben megüti az orromat a sült hús és a szósz illata. A pincérnők már elindultak kifelé jól megrakott tálcákkal, amelyeket hamburgerek, sült krumpli hegyek és üdítők sorakoznak, a gyerekek pedig nyilván nem gyakran esznek ilyesmit, mert nagy ujjongással támadják meg őket. Vagy csak egyszerűen gyerekek. Engem se könnyen tartottak távol ebben a korban a mandulás-mézes süteménytől. Oh, mégiscsak megy a nosztalgia. Vagy feltűnően imádom még mindig azt az ételt...
❖ Megjegyzés: Pedig most igyekeztem gyorsan írni   ❖ Kinézet: Klikk! ❖ Szószám: xyz
Clarissa Fray
❖ Harcos árnyvadász

avatar
i believe that emotions
Keresem :
alec ● jace ● magnus ● sissy
Tartózkodási hely :
● new york institute ●
Hobbi :
● protecting my loved ones ●
Karaktered arca :
● lily jane collins ●
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


clary &  selene
sometimes all you have to do is relax & take it easy
Mindig is az én mentsváramként szolgált, ha festhetek, vagy rajzolhatok. Kiskoromban a rajzolás volt inkább jellemző legalábbis a gyerekkori rajzaim alapján, amelyeket anya kiaggatott még azt véltem felfedezni, hogy ceruzával dolgoztam a legtöbbet. Persze mindig is arra vágytam, hogy majd festhessek, mint anya habár sosem érhettem a nyomába, mert szerintem Ő mindig is sokkal művészibb lélek volt és én csak a töredékét örökölhettem annak a tehetségnek, ami minden egyes porcikájában ott tükröződik. Gyerekként gondolom azért nem engedte, hogy a festékei közelébe menjek, mert akkor előbb festettem volna be saját magamat, mintsem valamire is jutottam volna a festővásznon.
- Óóóó, turmix. Imádom. - Úgy csaptam le rá, mint aki évek óta nem evett. Mindig is nagy rajongója voltam a turmixoknak a banános pedig az egyik kedvencem. Nem tudom, de valahogy az a legfinomabb. Jó mondjuk az epres sem rossz. Na, meg persze a mézédes cseresznyés sem. De a banános mindig is közel állt valamiért a lelkemhez. - Köszönöm. - Egy kedves mosoly kíséretében köszöntem meg neki és már szürcsölni is kezdtem, miközben az alkotásomat figyeltem. Egy kicsit talán morbid lett a Miki egér, Micimackó hibrid, de legalább egyiknek sem túlságosan felismerhetőek a vonásai. Mickey mackó. Valami, amibe mindenki azt láthat bele igazából, amit akar. A műveknek amúgy is ez a lényegük, nemde? Mindenkinek teljesen más jelentenek és pont ebben őrzik tökéletességüket.
- Nem lehetünk jók mindenben, de ennek ellenére szerintem én inkább azt mondanám, hogy különleges szemed van ehhez a dologhoz. - Lehet, hogy nem éppen a gyerekeknek való mindaz, ami az ő fejében alakot ölt, de ettől függetlenül tényleg megvan a tehetsége. Én sem tudok mindig olyan könnyedén rajzolni. Azt hiszem, hogy ez hívják alkotási válságnak. Mindenkivel előfordul. Legalábbis előbb utóbb mindig bekövetkezik. De sosem éreztem még magamon azt az elképesztő nyomást, hogy nekem alkotnom kell. Talán, ha a suliban megkövetelték volna tőlem másképp alakul, de egyfajta menekülésként szolgált a számomra mindez így annyira sosem volt kényszer és nem éreztem, hogy falnak ütköznék. De van, amikor nehezebben mozdult a ceruza a kezemben. Olyankor általában nem is igazán tetszett, amit csináltam, de végeredményben azt is sikerült pár nappal később korrigálnom, hogy saját magamnak is megfeleljen.
- Ez egy kicsit bonyolult, de a gyerekkorom számomra elég homályos. Bizonyos okok miatt. - Emlékfoszlányok már visszatértek hozzám, de úgy érzem néhány emlékemet örökre elveszítettem. Okolhatnám ezért anyát még ezerszer, de meg akart óvni. Eleinte nem érthettem, de minél többet töltöttem ebben a világban pontosan tudom, hogy mitől kívánt engem megóvni. Mégis itt érzem jól magam, ide tartozom akárki, akármit mond. Nem vagyok mondén. Soha nem is voltam. Most pedig már azt is mondhatom, hogy teljes jogú árnyvadász lettem. Jobb később, mint soha.
- Hm? - Kicsit elbambultam, ahogyan a gondolataimba temetkeztem és játszadoztam a turmixommal. Azonban a visszatekerés gombot lenyomtam az agyamon és így eljutott a kérdése hozzám. - Ööö, nem.. Legalábbis én nem vettem észre. - Bár lehetséges. Nem mondom biztosra, de én annyira kiszakadtam innen most, hogy meg nem tudnám mondani mit is keresek itt. Annyira elkavarodott az agyam valamerre.
❖ Megjegyzés: nem is volt olyan sok   vigyori
Selene Moon
❖ Warlock

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Clary & Selene
"Az élet csodaszép-még jól seggbe nem rúg"

Ha nekem sok dolgom van még itt is, akkor nem akarom tudni, mit él át az asszisztensem. Szegénynek még annyi lehetősége sincs megállni és rajzolni, mint nekem, de valójában még csak oka sem lehet a panaszra, mert kettőnk közül ő kapja meg ezért a szokásos fizetése mellé még a hétvégi bónuszt is. Én csak azért csinálom, mert érdekel, mi sül ki belőle, rá akarok a gyerekekre áldozni egy napot és persze, mert az egész egy remek reklám a cégemnek, amely jövő héten jó néhány újságcikket jelent nagyobb anyag ráfordítás nélkül. A művészek önkéntesen érkeztek és a gyerekek segítenek nekik, egy üdítő gyártó biztosította az italokat, a gyerekek imádnak festeni, a színeket pedig igazán nem drága megvenni. Még az ebéddel is beszálltak a környék beliek a támogatási akcióba, szóval nekem jut sok-sok extra hírverés minden világban és nyugodtan bevallhatjuk, hogy minimális ráfordítással. És még csodálkoznak az emberek, hogy a warlock-oknak általában nincsenek pénzügyi gondjaik. Csavaros ész kell a túléléshez és aki ezt át tudja fordítani a matematikába is, annak nincs lehetetlen feladat az életében. Vagy legalábbis én szeretek valami ehhez hasonlót hinni és még eddig nem nagyon tudtak megcáfolni. Lehet, hogy nem vagyok mindenki imádott kis kedvence, de az ellenségeim száma az évek alatt elég szépen lecsökkent. A halál nagy úr, főleg, ha valaki nincs jóban a pokollal és annak lakóival. Tőlem pedig kaptak már egy-két meglepetést a csomagolt vérfarkastól, egyél meg felirattal egészen a vérálló körömlakkokig. Igen, őrült vagyok egy iciri-picirit, de ennyi idő után az lenne a csoda, ha teljesen józan lennék. Aldousnál, aki egyenesen lemászott oda, még mindig épebb vagyok. Lehet, hogy ő sem teszi meg, ha egyszer összeismertetem az apámmal? Nem tudom, de esélyesnek tartom...
- Oh, beéred egy banános csoki turmixszal, azt a fél órát, amíg készen lesz? Valaki a kezembe nyomta, de én soha nem voltam a pépesített ételek nagy rajongója, a közelébe sem megyek magamtól - mutatom fel az érintetben poharat benne a hófehér szívószállal, amit jól láthatóan nem érintettem még meg. Igazából oda is akartam adni az egyik gyereknek, de mivel nincs túl sok, ezt is tévedésből hozták nekem, még nem választottam ki, kié legyen. Ennyi erővel akar Clary is megkaphatja, mert a kajára még várni kell. Egyszerre akarják kihozni mindenkinek, így a konyha kapacitását kicsit csúcszra kell járatni, hogy minden időben készen legyen. Amihez idő kell. A mágia szabályai közé tartozik például az is, hogy ételt nem lehet teremteni. Elvinni valahonnan tudok, de pontosan ismernem kell a helyét, meg is főzhetem vagy süthetem, fagyaszthatom és így tovább, de a semmiből nem tudom előhúzni. Többek között ezért is kell még a boszorkánymestereknek is valamit megkóstolni a készítési helyén. Mindegy, portállal pár pillanat alatt simán lehetek bárhol a világon, szinte. Olyan helyre, ahol már jártam, el tudok jutni és én bizony sok helyet láttam már. Köszi szépen világörökségi lista, hogy nem engeded leromboltatni a régi épületeket...
- Ez nem lehúzás, hanem az igazság. A világ legnagyobb művészei is egyet értenek vele, a technikám jó, de a fantáziám máshol bontakozott ki... - sétálok továbbra is kíváncsian körülötte és elharapom a mondat végét. Mindenkinek megvannak a maga erősségei, én pedig az ízek táján tudok maradandót alkotni. Ételek, sminkek, mérgek, gyógyszerek. Mindegyiket keverni kell ugyanazon alapanyagokból, kémiai kísérlet eredményeként születnek meg. Nem hazudtam az interjúban, a cégem legtöbb termékét én alkottam meg az évszázadok során bőrápolásra és önmagam tökéletesítése érdekében, itt merek mindent használni, amit csak találok, de a rajzban? Temethetnek. Pedig én próbálkoztam. Da Vinci még jó barátom is volt. Az ő képességei elég érdemessé tették, hogy az árnyvilágról is tudomást szerezzen és néha kiütközött ez a képein is...
- Mit jelent ez az azt hiszem? - fordulok felé félig kíváncsian, félig összezavarodva. Pont a gyerekkor az, amit nem könnyen felejt el az ember. Még én is remekül emlékszem egyes részeire. Bár anyám arcát leginkább a rajzaim miatt nem felejtettem el. És talán ez adott egy kis ötletet is a következő rajzhoz. Nem éppen a mesevilág, de közel van hozzá. Szóval fogok egy ecsetet és a Clairy mellett lévő üres falfelülethez lépek, majd skiccelni kezdek vékony vonalakat. Az alap könnyű, egy térdelve ülő nő oldalnézetből, kitárt karokkal. Amelyek félig szárnyak, a bőrből több rétegnyi toll szabadul ki. Az arc lesz a nehezebb. Fekete hajkorona, kígyós-keselyűs fejdísz és egy szokatlan cosntozat. Anyámé. Összekeverem a képet az emlékeimből, Ízisz istennő ábrázolásával és a fejére rakom Egyiptom koronáját. A sok rétegből álló fátyolos ruha, a tollak és a hieroglifák a háttérben sok színt adnak majd a dolognak. Egyedül ar arc színeit akarok megválasztani én. Fekete haj, élénk, zöld szemek, minden mást, ha készen leszek a vonalakkal, a kislányokra hagyom. Ők úgy is rajonganak a királynőkért, a sok tollat pedig úgy színezik, ahogy nekik tetszik. Prszee, csak ha befejezem. Mert a vékony vonalak nem elegek, van, amelyet háromszor át is rajzolok, mire megtalálom a helyét és neki állhatok a vastagításnak. Amihez találnom kell egy másik ecsetet, mert ezzel egy évezredik is eltart... - Lécci mond, hogy nem mormogtam meg dúdolgattam - fordulok Clary felé észbe kapva, mert ezt a rossz szokásomat még nem győztem le. A szám a legnagyobb fegyverem, de méha még én magam is érzem, hogy sok; főleg, amikor nagyon ősi vagy idegen dalokat szedek elő. Valakinek jobb, ha nem tudja a pontos koromat. Meg hangom sincs nagyon. Oké, üveget nem repesztek és nem is hamis, de hát... nem is kiemelkedő. Ezért is tanultam meg fuvolázni, amellé senki nem vár éneket az előadótól...
❖ Megjegyzés: Csodálatos *-* bocsi, hogy ennyit kellett rám várnod ❖ Kinézet: Klikk! ❖ Szószám: xyz
Clarissa Fray
❖ Harcos árnyvadász

avatar
i believe that emotions
Keresem :
alec ● jace ● magnus ● sissy
Tartózkodási hely :
● new york institute ●
Hobbi :
● protecting my loved ones ●
Karaktered arca :
● lily jane collins ●
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


clary &  selene
sometimes all you have to do is relax & take it easy
Szavain elmosolyodom, hiszen nem is olyan régen még nem is értettem a világnak ezen a részét. Nem tudtam, hogy mi is zajlik az árnyak között, vagy hogy mik léteznek. Egy részem örül annak, hogy nem voltam részese ennek a világnak, mert nem biztos, hogy fel tudtam volna nevelkedni ebben a világban, hogy ugyanaz az ember legyek, aki most vagyok. Ugyanakkor az is fontos tényező a számomra, hogy én akarva, akaratlanul beleszerettem a mondén életbe. Ott cseperedtem fel és néha azt kívánom, hogy minden visszatérne a régi kerékvágásba, ahol minden sokkal egyszerűbb lenne. De az a baj bármennyire is szeretném visszakívánni a mondén, egyszerű életemet sosem kaphatnám vissza. Nem lehetek egy átlagos élet rabja, amikor én koránt sem vagyok átlagos. Árnyvadász vagyok. Már tényleg ideje lenne megtanulnom úgy viselkedni. Azonban az emberségemet én, ha akarnám sem tudnám teljesen elengedni. Tizenhat évet nem lehet csak úgy egy csettintésre kitörölni. Hiszen az életemnek inkább az a meghatározó része. Az árnyvilággal még most is ismerkedem. Valahogy azonban úgy érzem, mintha egyre otthonosabban mozognék benne. Mintha a kezdetektől fogva ide tartoztam volna. Ez pedig egyfajta megnyugtató érzéssel tölt el még akkor is, ha jelen pillanatban ennek köszönhetem minden aggodalmam.
- Oké.. Köszi. Azt hiszem ezen belül képes leszek valamennyit mozogni. - Habár a legtöbb esetben hobbi szinten inkább a szörnyeket keltettem életre, amelyek között talán nem is sejtettem, hogy mégis mi is rejtőzik ezekben a rajzokban. Talán egy pszichológus belehozta volna azt, hogy hiányzik az apám. Mikor mindennek köze nem volt hozzá. Legalábbis nem teljesen. Lehet, hogy képes voltam valamilyen szinten az árnyvilág egy részét a tudatomba zárni anélkül, hogy észrevettem volna mi is az, amit emlékeim között dédelgetek. Egyszerűen csak azt gondoltam, hogy van érzékem a dolgokhoz. Lehet, hogy egy átlagos világban ezzel felülmúlom a többieket, míg az árnyvilágban egyszerűnek és hétköznapinak tűnök emiatt. Hiszen ők is pontosan tudják, hogy miféle szörnyek léteznek. Sőt, sokkal jobban és mélyebben. De ma már én is igyekszem elmerülni a kiképzésemben, ami habár megkésett pár évet, nem elhanyagolható. Hiba lenne mindig az ösztöneimre hallgatva cselekednem, hiszen azokat néha elhomályosítják az érzelmek.
- Menj, csak tedd a dolgod. - Biztató mosollyal fordulok felé, mielőtt a figyelmemet teljesen az előttem álló falnak szentelném. Ez az ő eseménye és biztos, hogy sokkal több, jobb dolga is van annál, hogy engem pátyolgasson. Amúgy is.. Nem vagyok már gyermek, hogy az alkotáshoz fogni kelljen a kezemet. Bár sosem kellett. Mindig megtaláltam a magam felületét, ha rajzolni akartam. Egyszer talán még a falra is rajzoltam, ami miatt anya nem volt túl boldog. Nem tudom már, hogy mi az, ami emlék és mi az, ami képzelet. A gyerekkori emlékeim nagy része a homályba veszett, amikor Magnus Bane egy falat emelt az emlékeim köré, ami könnyű szerrel taszította el magától az árnyvilág apró simításait.
A mesékről az első dolog, ami eszembe jutott az Micky egér volt, aztán pedig ott volt a fejemben Micimackó is, de mielőtt még bármi formát rajzoltam volna először a külső tényezőkkel foglalkoztam. Az egész valahogy a saját életemet tükrözte, amibe egy gyermeteg szem talán nem lát bele annyit, mint én. Keretként vöröses téglákat építettem, amelyet a túloldalról tör át egyfajta Micky egér és Micimackó keveréke. Mögötte a háttér pedig színnel teli, ugyanakkor vegyül bele egy kicsit sötétebb árnyalat is. Hiszen mindennek megvan a maga sötét oldala még akkor is, ha az újdonság varázsa elsőre megszédít bennünket. Habár a dolgok nagy részéből egyelőre még csak az alapvonalak vannak meg és még eltart egy darabig, mire teljes egészében készen pompázhat úgy gondolom, hogy ez tökéletesen leköti majd a zakatoló gondolataimat.
- Nekem, dehogy. Sőt.. Jobban belegondolva korog a gyomrom. - Eddig fel sem tűnt igazán, hogy mennyire éhes vagyok. Ezek szerint nagyon belefeledkezhettem a dologba, mert meg nem tudnám mondani, hogy hány óra van most, vagy mennyi időt töltöttem kettesben az alkotásommal. Azt hiszem teljesen beszippantott.
- Azért ne húzd le magad. Én gyerekkorom óta festek. Valahogy mindig is egyszerűbb volt így kifejeznem magam.. Azt hiszem. - Persze semmit nem mondhatok biztosra, mert a gyerekkorom egy olyan rejtély, amit már sosem fogok tudni megoldani. Hiába reménykedtem, hogy az emlékeim visszakúsznak hozzám úgy tűnik mindez lehetetlen.
❖ Megjegyzés: remélem jó lesz  
Selene Moon
❖ Warlock

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Clary &  Selene
"Az élet csodaszép-még jól seggbe nem rúg"

- Nos, akkor üdv itt Clary és köszönöm, hogy részt veszel a nagy összefogási akciómban. Ne lepődj meg, ha tündért vagy farkast látsz! - teszem hozzá, majd óvatosan megérintem a kezét, jelezve, hogy örülnék, ha utánam jönne és átvezetem a tömegen. Elvileg a tündér, akit a királynő ígért még nem ért ide, és nem éppen a háttér gyönyörű erdővé való dekorálásával van elfoglalva, mégis, az idő miatt könnyen lehet, hogy korábban befutott és Anne már adott neki valami munkát. Két perce ugyanis eltűnt gyors léptekkel a tömeg széle felé. Én pedig nem kérdeztem miért. Ha fontos, el fogja mondani. Ha személyes ügy, akkor megérdemli, hogy ne avatkozzam bele. A mi kapcsolatunk egyik fontos alap pillére a személyes tér tiszteletben tartása és ennek az is a része, hogy feleslegesen nem zaklatjuk a másikat kérdésekkel. Elvégzi a feladatait titkárnőmként és én nem kérdezem, hogyan. Ő pedig nem vonja kétségbe az üzleti döntéseimet. Abban mindig is én voltam a jobb igazából. A matematika egy olyan dolog, amit tanulás nélkül is könnyen megértettem és most is látszik azon, amit csinálok. A gyerekek csak élvezik, hogy festhetnek, de nekem előre meg volt tervezve, melyik művész mekkora helyet kap az alkotásához és mikor érjen ide, hogy ne egyszerre legyenek túl sokan utána meg várniuk kelljen a gyerekeknek, mert nincs kép, amit színezhetnének. Igen, előre megterveztem sok mindent, átadtam Anne-nek a lebonyolítást, most pedig élvezem az eredményeit. Már amíg nem önt le valaki egy vödör festékkel, bár ezt talán még nem tervezi senki...
- Rendben, ecset és egy doboz festék van itt, a téma pedig a mesevilág, ezen belül nagyjából bármi lehet - válaszolok halvány mosollyal és próbálok nem úgy tenni, mint aki citromba harapott, amikor megdicséri a macskát. Bevallom, nekem ez jobban tetszik, mint az eredeti verzió volt, csak éppen nem egy nagyon gyerekbarát darab. Mindegy, majd megpróbálom lenyomni egyszer a vezetés torkán, hogy ez valamelyik nagy hírű művésztanonc produkciója. Ami igazából, ha egy-két hónap is számít, nagyon igaz, tekintve, hogy tanultam Da Vinci-től egykor. Meg jól el is beszélgettünk néha, a tudása és a nyílt felfogása olyasmi, amivel több száz évvel megelőzte a korát. Mindegy, nem sztorizgatni jöttem ide elvileg...
- Egy perc és jövök vissza, csak megpróbálok még egy meglepetést elintézni - mosolygom Clairy-re, majd hátat fordítok és gyorsan előkerítem Anne-t. Nála vannak az adatok és én eddig nem akartam direkt rákérdezni, de mégis hány Clairy nevű vadász lehet a városban? Elég nagy eséllyel ez itt Valentine lánya. Márpedig én nem szeretem kihagyni az érdekes találkozásokat, ami azt illeti. Aki nem hiszi el, nyugodtan nézzen rá az exeim nem létező listájára. Van pár elég meglepő név is rajta...
Oké, az egy percből inkább hat lett, mire pedig visszaérek Clairy már javában alkotja a következő képet, az én sátánista macskám pedig vörös ruhában inkább kezd dominára hasonlítani. Mindegy, a gyerekek szeretik, nekem pedig nem árt néha, ha borulnak a terveim, mert a spontaneitás nélkül elég unalmas lenne az élet. - Bocsi, hogy eddig el voltam, úgy néz ki, a Taki tulajdonosa is beszáll egy ajándék ebéddel a programba. Ugye nincs bajod a sajtburgerrel? - teszem fel a kérdést miközben hátrább lépek kettőt, hogy megnézzem a képét. Nos, azt kell mondanom, hogy nagyon tehetséges festő és nem először próbálkozik a dologgal. - Oh, már most imádom a stílusodat, ezerszer jobb mint az én másoljunk egy képről tehetségem és minimális fantáziám. Mióta festesz? - teszem fel a kérdést átlépve a másik oldalára, hogy arról is megnézhessem a képet. Csak én képzelek bele egy kis 3D hatást, vagy ott is van?
❖ Megjegyzés: Nem a legjobb művem, de igyekszem ❖ Kinézet: Klikk! ❖ Szószám: xyz
Clarissa Fray
❖ Harcos árnyvadász

avatar
i believe that emotions
Keresem :
alec ● jace ● magnus ● sissy
Tartózkodási hely :
● new york institute ●
Hobbi :
● protecting my loved ones ●
Karaktered arca :
● lily jane collins ●
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


clary &  selene
sometimes all you have to do is relax & take it easy
Túl sok minden miatt aggódtam és éreztem magam felelősnek. Leginkább azért, mert én hoztam vissza Jace-t a halál küszöbéről és ezúttal kevertem bele valamibe, amire egyáltalán nem vállalkozott. Csak úgy, ahogy Simon-nál is tettem. Nem tudtam elképzelni az életemet nélkülük és ezért volt szükségem arra, hogy meghozzak egy döntést, amely fenekestül felforgat mindent. De nem csak ezt szedtem darabokra. Mintha az egész világukat leromboltam volna abban a pillanatban, hogy beléptem az életükbe. Elindítottam egy lavinát, amit nem tudtam egyik ponton sem megállítani. Az egyik esemény követte a másikat. Szinte követhetetlen volt minden. Darabokra szaggatott mindent, amit helyesnek véltek. Én pedig észre sem vettem, hogy mennyi mindent változtatok meg, miközben egyre inkább elmélyülök az életükben.
Ezért is örültem az igazat megvallva, hogy valami egyszerűbb dolgot kaptam megbízásul. Valahogy felszabadított mindig, mikor egy ceruzát, vagy ecsetet ragadtam. Olyankor, mintha az elmém megszabadulna minden tehertől, ami addig leterheli. Egyszerűen csak kikapcsolok és teszem, amit a lelkem vezényel. Vannak, akik hangszeren játsszák el lelkük lágy dallamát nekem az ecsetvonások fejezik ki minden rezdülésemet.
Nem tartott túlságosan sokáig, míg megtaláltam, hogy pontosan hova is kell mennem. Addig is, míg odaértem volt lehetőségem egy kicsit kitisztítani a fejemet és legalább biztos lehettem abban, hogy nem lesz túl sötét, lélekszaggató az alkotásom, hiszen ennek most nem az a lényege, hogy kifejezzem a lelkem jelenleg is zajló harcát, hanem hogy valami olyat alkossak, amelyben a gyerekek is szívesen kiveszik a részüket. Legalábbis megérkezve azt látom, hogy a gyerekek lelkesen színezgetik a már-már felrajzolt alapvonalakat, hogy a tökéletes kép kialakulhasson.
Odalép hozzám egy vörös fürtökkel megáldott, gyönyörű nő, aki rögtön be is mutatkozott a számomra én pedig mosollyal az arcomon üdvözöltem. - Szia! Igen, én vagyok az.. Clary vagyok. - Nem akartam túlságosan hosszúra nyújtani a bemutatkozást, mert a legtöbb ember már, ha meghallja, hogy Fray egyből asszociál arra, hogy Morgenstern. Nekem pedig szükségem van arra, hogy csak egy pillanatra kiszakadhassak ebből a világból és egyszerűen csak Clary lehessek, aki régebben is voltam. Lehet, hogy nem változtatnék meg semmit az életemben, hiszen akkor most nem lennék ott ahol, azokkal az emberekkel, akik körülvesznek, de akkor is néha visszavágyom az egyszerű hétköznapokra, amikor csak az életem alakulása miatt kellett aludnom. Hogy melyik suliba menjek, mit tanuljak. Most pedig már élet-halál kérdéseiről kell döntenem. Néha szükségem van egy kis térre. Muszáj. - Ha választhatok, akkor inkább az ecsetet használnám. Valahogy jobban kézre esik nekem. - Festékszóróval is volt szerencsém már dolgozni, de az ecset úgy hiszem, hogy jobban a kezemre áll. Bár a falra talán jobban illene a festékszóró, de jelen pillanatban valahogy inkább az ecset az, amire most úgy érzem, hogy szükségem van.
- Akkor teljesen szabad kezem van, csak legyen valahogy gyerekbarát? - A szememmel a macskát figyelem. - Nem annyira vészes szerintem. Lehetett volna rosszabb is. - Nem gyerekbarát, de azért annyira nem is vészes. Egyedi. Különleges és szokatlan. De ez nem azt jelenti, hogy még rémálmaik lesznek a gyerekeknek tőle.
❖ Megjegyzés: remélem jó lesz  
Selene Moon
❖ Warlock

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Clary &  Selene
"Az élet csodaszép-még jól seggbe nem rúg"

- Ohm, Sel, igazán nem akarok beleszólni, de honnan tudod, hogy ezt kell felfestened? - a hang mögüllem jött egy igencsak jól szórakozó titkárnőtől, aki szemmel láthatóan alig várta, hogy végre hibát találjon bennem. Ez Anne, az én mindig segítőkész jobb kezem, aki velem együtt küzd a világ állandóan változó trendjei mellett a fennmaradásért. És az egyetlen a járdán lévő húsz ember közül, aki a koordinációért felelős, nem pedig nyakig festékes akar lenni. Nem mintha én elsőre ennyire örültem volna a saját őrült jótékonysági ötletemben való részvételnek, de azután rájöttem, hogy amíg van festék és a város felajánl egy több tíz méter hosszú betonkerítést az árvák szórakoztatására, végképp senkit nem érdekel, ha még néhány rajzolni is tudó egyén csatlakozik hozzánk. Így végeztem én szorosan felcsavart hajjal, minimális sminkkel és olyan ruhában, amelyért nem kár egy faldarab előtt, miközben mellettem két üres várakozott a következő érkezőkre, délelőtt egy árnyvadászra, délután pedig a tündérek egyik küldöttére. Sőt, a gyerekek között, akik mellettem nagy lendülettel színezik a kész vonalakon belül a figurákat még talán megbújik néhány farkas is. Azt hiszem, lehet, hogy estére megkímélek egy újabb részletet és az összetartás kedvéért megkérem Raphaelt, hogy küldje már el a legjobbanrajzoló vámpírják, hogy remek összhatást érjünk el. Alvilági szemmel. Persze szinte egy mondém nem fogja tudni, hogy ki mindenki vett részt a városdíszítési napon az árvaházi gyerekek mellett, de az árnyvilágban igazán nem árt néha megmutatni, hogy a különböző fajok képeke összedolgozni is. Még ha mindössze néhány méternyi betonkerítésről van szó egy üres építési telek körül, amely egy-két éven belül eltűnik. Az árvaház attól még a sarkon van és az ott élőknek ritkán adatik meg a lehetőség, hogy büntetlenül színezzék össze a város szürke betonépületeit.
- A neve Goodbye Kitty, a google-n lévő képek közül ez volt a legkevésbé morbid, ezért választottam. Mi baj vele? Szerintem igazán boszorkányos lett. Ennyire feltűnő, hogy a buzogányt mágikussá változtattam? - kérdezen értetlenül, miközben leteszem az ecsetet és hátra lépek, hogy jobban végig tudjak nézni a körvonalain a figurának. Szerintem egész aranyos a fekete ruhás cica a pentagrammal és a halálfejes csatocskával a fülén. Sőt, majdnem egyezik a képpel, amit a mobilomból néztem ki, pedig nem vagyok egy rajz bajnok.
- Ki mondta neked, hogy ezt fest? - Anne újabb kérdésére már kezd nekem gyanús lenni az egész és végig nézek a tömegen. Néhányan már reménykedve várják, hogy lila meg piros festékkel neki eshessenek a macskának is. Igazából gyanúsnak kellett volna lennie, hogy három fiú az.
- Ők - mutatok rájuk egy lemondó sóhajjal és Anne mellé lépek, hogy megnézhessem, mi is volt az eredeti terv. A macska stimmel, de egy aranyos, kislányos rószaszín izének kellene lennie. Oh, remek, a tündérek nem vernek át, de néhány tréfás kedvű hat éves fiú simán megteszi. Mindegy, ez akkor így marad, még pár lángnyelv is kerül a buzogány köré mielőtt végképp nekik adnám a terepet. Közben pedig megérkezik egy tizenéves lány is, nyáron könnyen kiszúrható rúnákkal a testén. Persze nem mindenki tudja, mit lát...
- Hello! Téged küldött a New York-i intézet vezetősége? Selene vagyok, itt csak Sel, elvileg a szervező, ha most valaki kérdezi, akkor a segéded. Még ki kell találnom, mit mondjak, hogyan került fel a sátánista macska a falra - ami lehet, hogy éjszaka átrendeződik egy tisztességes kis fehér golyóvá, de nyílt színen csak nem varázsolhatok. Szóval inkább a lányt vezetek oda a szabad részhez mellette és pakolok odébb néhány doboz festéket meg ecsetet. - A téma itt már nincs megadva, csak valami korhatár mentes dolog legyen és elég körvonalakat alkotnod, a többit a gyerekek örömmel kitöltik. Ecsetet vagy festékspray-t használsz szívesebben? - teszem fel a kérdést miközben egy tincset, ami a jó ég tudja mikor szabadult ki a hajamból eltűzök. Oké, valószínűleg ezzel hagytam egy foltot az arcomon is, de épp nem érdekel. Festék nélkül nem tudom beadni, hogy elmúltam húsz éves, szóval akár viselkedhetek is kicsit úgy, mint egy tinédzser. Ritkán van rá lehetőségem egyébként...
❖ Megjegyzés: Remélem tetszik *-* ❖ Kinézet: Klikk! ❖ Szószám: xyz
Silent Brothers
❖ admin

avatar
i believe that emotions
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Sponsored content

i believe that emotions
give us power

1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: Manhattan :: Taki's Diner-
Ugrás: