descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Sikátorok
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members

Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Pandalena Frost
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
new ❀ Y O R K ❀
Hobbi :
criminal ❀ M I N D S ❀
Karaktered arca :
danielle ❀ P A N A B A K E R ❀
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


panda frostie & magnus
i don't feel so good

Küzdeni akartam, de a fagyos érzés, amely vészesen terjedt végig minden porcikámban, mintha elszívta volna minden életerőmet, energiámat és nem tudtam már tovább harcolni és megtagadni az irányítást valamitől, avagy valakitől, akiről még csak nem is sejtem, hogy milyen szándékkal akarja a kezében tartani a gyeplőt. Egyszerűen csak elvesztem egy teljes sötétségben, mintha soha nem is léteztem volna, ahogyan a hajam platinaszőkévé változott, a szemeim pedig egyenesen jeges kék színt kölcsönöztek maguknak ezzel teljesen elüldözve mindent, ami engem tett önmagammá. (...)

Határozottan nehéz volt az irányítást a kezeim közé ragadni, de már nem tudtam tovább nézni szerencsétlennek a szenvedését. Talán egy cetlit is hagyhatnék a drágának, hogy miben kellene fejlődnie, mert határozottan kiábrándító néhány területen. Bár leginkább talán az öltözéke az, ami megjegyzést kíván.. Bár mi lenne a legjobb felhívás az új ruhatárra, ha nem az, hogy kidobom az összeset? Mégis most ezen terveim a háttérbe szorulnak, mert vannak ennél fontosabb dolgok is. Egy kis káosz, avagy fűszer soha nem ártott még senkinek sem. Ha pedig képtelen elmondani, hogy mégis mi zajlik le benne, akkor talán a legjobb lesz, ha megmutatom? Szegény Magnus-nak fogalma nincsen, hogy a barátnéja elrablása óta már koránt sem volt egyedül. Itt voltam én is. Meg aztán vagyok is. Úgy rettegett attól, hogy mi lesz, ha totális áramszünetet kap, majd odafenn, de ez csak egy újabb kirakós lesz, amit helyre kell majd tennie. Hiszen azt már tudja, hogy kitől kapott engem ajándékba. Meg aztán lényegében azt is, hogy miért. Már csak a jó öreg Magnus-t kellene beavatni. Szegény krapek nem érdemli meg, hogy totális sötétségben legyen. Még akkor sem, ha valószínűleg nyakig úszik a kakiban.
- Magnus Bane. - Szólítom meg a háta mögé lopakodva, ami határozottan könnyen ment, valószínűleg mert mélyen a gondolataiban fürdőzhetett éppen. A hangom sokkal ridegebb és reszelősebb, mint a drága Pandalena-é így talán hang alapján nem is ismer rá elsőre a drágalátos lelki társára a kis támogató rendszerére. Ó, vajon milyen sokk és zavarodottság fog kiülni az arcára. Akaratlanul is élvezem már előre a megannyi variációját az arckifejezésének.

♥️ || lesz még jobb is
Magnus Bane
❖ High Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
Brooklyn
Karaktered arca :
Harry Shum
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

"Sometimes I just feel like
Quitting I still might"
(Eminem)


Fáradt vagyok, olyan, kimerült, szétszórt, összeaszott, mint egy mazsola. A véremben még kering a tegnap este megivott Tequila töménytelen mennyisége, vagy alapból lehet, amúgy is alkoholista lettem. Nem lenne túl drága a májam a sötét weben, ha valaki el akarná adni.
Végül is, a dolgát teszi.
Nem tudok napirendre térni afelett, hogy a dolgok kezdenek kicsúszni a kezeim közül, vérlázító a tehetetlenségem, vagy inkább az, ami mostanában elpuhányít.
A zsigereimben érzem meg, hogy a közelben valami történik, olyas valaki szelleme jelenik meg előtte, akiről tudom, ha felém jár. Lunát és Lénát érzem meg ily mód, amióta Alec nincs a közelemben, ő kezd kiesni a szórásból és ez, ami miatt kerülget az agyrém, a halálra vágyás. A szerelem nem tisztul a szervezetemből, ittam már bájitalt, okoztam magamnak létezőnél is nagyobb csalódást, túlhajtva ezzel a végső kereket. Túl vagyok az első pár szakaszon. A sokkoló pillanatok már nem kúsznak elém csak az álmaimban, de ott sokszor. Már tudok levegőt venni, ha nagyon akarok. Amikor… akarok, de néha jobb fuldokolni a bénító fájdalomtól, az olyan… valós.
Minden pillanatban kétségek gyötörnek, nem biztos, hogy helyes döntés volt, sőt, tuti, hogy nem… Nem agyalok tovább, feltolom magam a fotelból, az ablakhoz lépek.
Érzem, hogy itt vagy!
Mintha egy vadászkutya lennék és az illatod belém mar, pedig lehetetlen, hogy érezzem, ahogy az is, hogy biztosra tudjam, a közelben jár, de a mágia oly csodás hatalma manapság rám tör, leigáz és ellentmondást nem tűrően teszi a dolgát, pedig én küzdök ellene, mint malac a jégen.
Lehúzom a maradék italom, mielőtt sálat tekerek a nyakamba és kilépek az ajtón, lerobog a lépcsőn, magára hagyom jelenleg egy bordélyra emlékezető lakásom, mindannak ellenére, hogy a kutya nem jár belé… nos ha nem is hálni, de khm.
Fickós kedvem fokozottan jelen van, semmit nem tehetek ellene, ez együtt jár a halhatatlanság örök béklyójával, de addig nincs baj, míg a reggeli merevedés nem a derekamba mutatkozik meg.
Ösztönösen indulok jobbra, ahogy kilépek a kapunk, hogy nekirobbanjak egy muszklis fifinek, az orrom majdnem elroppan, ahogy lepattanok a mellkasáról.
Ne gyúrj többet barátom, így is közveszélyes vagy. Intek és tovaillanok, még hallom a kedved buzizást és ennek hozományát, ami valószínűleg élénkpiros bőrnadrágom és fekete ingem, valamint a hajamban ékelődött piros csíkok váltottak ki, vagy az ujjaimon viselt gyűrűk sokaságának, de lehet csak élénk macskapillantásom tette, amit szerintem ennyi idő alatt fel sem dolgozott. Lévén úgy áradt belőle a tesztoszteron kissé megroggyant a térdem. Kár, hogy a testének szaga, már nem illat, hanem szag, mint a kutyáknak a kennelben, mindent azonnal lerombolt, mint egy jól irányzott hullám a parton felépített homokkastélyt. Azonnal lohadásnak indul a vágy bennem, hátra sem pillantok, szavai elvesznek a semmiben, ahogy újra jobbra fordulok, hogy bevessem magam a keskeny utcácskába. Imádom ezeket a labirintusokat. Vicces lesz, ha mondjuk ez egy csapda és én meg belesétálok, akárha kötelező lenne, de lássuk be maximum a meglévő ártatlanságom veszhet oda, már ha lenne belőle egy hangyafasznyi is. Nos, nem igazán maradt.
Dacolok a veszéllyel, miszerint a sálam megakad egy lelógó ereszben, lehet nem kéne extrém hosszút hordanom, már sálból, akkor nem keveredne minden létjogosulatlanság köré, nem rántaná meg a nyakam és reccsintené meg a vállam. Csettintéssel bogozóm ki a gordiuszit és már lépek is tovább, át egy patkány tetemén, lehet kiesett a macska szájából, vagy csak nem bírta az itteni kulináris ételeket.
Balra fordul a lábam, arra visz az akarás, sebtiben feldöntök egy ócska kukát, jól van, nem kéne annyit inni, ez kezd világos lenni, de drogot mégsem lőhetek és Abbadont sem rendelhetem magamhoz, hogy borítson ki kedvére, attól kicsit mindig jobb. Minő álom lenne lenyisszantani élénk fekete tollpihéiből egy párat és felhasználni bájitalokhoz, meggazdagodnék, ja nem, már az vagyok. De mégis jól jönne, hozzá bújnék, az lenne a párnám, legalább rémeseket álmodnék, és nem kéne félnem, hogy Ő bukkan fel a képek között.
Lehet mégis a Bukottat kéne meghívni vacsorára, kár, hogy én lennék a desszert, nyammogva fogyasztana el és kegyetlenül semmit nem adna cserébe. Mellé még azt is remélhetné, hogy szükségem van a személyére, netalántán, ami még veszélyesebb, abba a hitbe ringatná magát, hogy fontos a számomra. Ezt az örömet akkor sem adnám meg neki, ha így lenne, mert nyilván nincs. Történetesen csak kihasználnám, hogy elterelje a figyelmem, és magára vonja a maradékot. Mondjuk, ha nem lenne olyan végtelenül pöffeszkedő, végül is, ő egy bukott király, de azért lehetne… emberibb, empatikusabb. Mert szépnek szép…eresszük el a gondolatot és a kukát is, kár belé kapaszkodnom, csak mocskos lesz a kezem.

Pandalena Frost
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
new ❀ Y O R K ❀
Hobbi :
criminal ❀ M I N D S ❀
Karaktered arca :
danielle ❀ P A N A B A K E R ❀
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


panda frostie & magnus
i don't feel so good

Az utóbbi időben valahogy mindenkinek a társaságát kerültem és próbáltam rájönni, hogy mégis mi is történik velem, vagy úgy igazából körülöttem. Habár megtudtam, hogy mi a mögöttes indok az egész átok, elrablás közepette, de ettől még nem éreztem azt, hogy egy kicsivel is előrébb lennék. Hiszen nem kívánok olyan hatalmi harcban részt venni, amelyhez igazából közöm sincsen csak bele akarnak engem szorítani a sajátos háborújukba.
Egyedül akartam rájönni, nem akartam senkinek a terhére lenni és amúgy is nem tudtam, hogyan mondhatnám el Magnus-nak, hogy amúgy az apám Lucifer... Most már legalább ez az egy dolog, ami tiszta előttem. Nem is értem, hogy történhetett ez az egész. Mármint sosem tudtam, hogy ki az apám és igazából nem is érdekelt, de nem úgy akartam ezzel kapcsolatban megvilágosodni, hogy közben meg kicsúszik a kezeim közül az irányítás. Mert egyre inkább érzem azt, hogyha mágiához folyamodok, akkor kicsúszik a kezeim közül az irányítás és, mintha nem is lennék már igazán önmagam. Talán azzal sem mennék túlságosan messzire, ha azt mondanám, hogy közveszélyes lennék. (..)
Úgy körözök Magnus háza táján, mintha lenne valami láthatatlan burok, amit nem léphetnék át. Tudom, hogy egyedül nem megyek sokra, hiszen mindent megpróbáltam annak érdekében, hogy feloldhassam ez az egész átkot, amelyet ezek szerint csak Azazel távolíthat el tekintve, hogy ő volt az, aki eleve rám tette, de nem akarom elfogadni, hogy ez tényleg igaz lenne. Kell legyen rá megoldás, hogy ketten is megtörjük. Nem akarok egy démonnak a bábúja lenni az pedig kétlem, hogy jó ötlet lenne, ha magát az apámat keresném fel a helyzettel kapcsolatban. Van azaz érzésem, hogy helyben megölne, ha megtudná, hogy élek.. Egyáltalán tudja, hogy létezem?
Az ismerős fagyos érzés olyan könnyedén fut végig a gerincemen, hogy az egyik sikátorba húzódom, miközben próbálok mély levegőket venni és megőrizni a valós önmagamat. - Neem.. Ez nem lehet.. Ura vagyok a helyzetnek.. Én irányítok. - Úgy mondogatom magamban, mint valami mantrát reménykedve abban, hogy ezzel megmenthetem magamat, de érzem, ahogy a szemeim jeges színbe bújnak és, mintha a hajam is kezdene kiszőkülni. Mégis mi történik velem?  


♥️ || lesz még jobb is
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members

Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

Régi ismero"s
Kismet&&Seth
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Az alkohol mámorító hatása még ott zsongott a fejemben, a kis vörös emlékei pedig élénken emlékeimben ragadtak. Nem szeretem a könnyű nőket, és ahogyan az tette vette magát felfordult a gyomrom. HIába vagyok nő faló, ha ennyire könnyen meg dug.....tok egy csajt inkább paszolom. Kicsit kéresse magát, és úgy legyen ne egy ilyen, jó hogy nem tette szét a lábát a billiárdasztalon, na meg persze az a szoknya...Tudtam, hogy a vörösök dilisek, de ENNYIRE?

Mosolya át járt és megborzongatott, imádom egy nő legszebb égszere ez! Most az ölembe huppanó csajról dumálok, nem az idegbajos, kettyós vörösről.
- El vigyelek a korházba? - ajánlom fel lovagiasan, bár tudom akkora baja nem lehet. Bevetem a leggázabb dumámat.
- Hiszen lehet belső vérzésed van, mert te a mennyből eshettél az ölembe. - Mosolyodom el kajánul.

Megvonom a válaim és össze húzom szemöldököm.
- Nem emlékszem, rád emlékeznék. - mondom.


Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Seth & Kismet
The shadows of our past are still haunting today

Megbűvölten vizslattam szemeimmel a férfi nyakláncát. Tudtam miféle ereje van, hogy mennyire veszélyes lehet és még valamit. Azt, hogy akarom.
Vissza akartam szerezni, azért, hogy elpusztíthassam. Lehet, hogy nem én voltam a jóságos boszorkány, nem voltam egy szent, voltak piszkos ügyeim, de tudtam, hogy mi lenne a helyes. Hagyni, hogy a nyaklánc kézről kézre járjon és ki tudja milyen célokra használják fel, egyértelműen nem lett volna az. Azonban egyenlőre fogalmam sem volt, hogy szerezhetném meg. Nem hiszem ha bájosan mosolyogva, a legszebb nézésemmel, a szempilláim rebegtetve kérném, hogy adja nekem, akkor csak úgy oda adná. Főleg, ha még esetleg kötődik is hozzá.
Elvehetném erővel is, de bántalmazni és még a hókuszpókuszolásommal halálra is rémíteni egy mondént, megint csak nem tűnt helyesnek.
Patt helyzet. Egyelőre úgy döntöttem félre teszem ezt a dolgot és inkább másra terelem a szót. Az, hogy ő piaszagúan itt ücsörgött és én eltaknyoltam benne, ideális választásnak tűnt.
- Semmi bajom - legyintettem - Bár a büszkeségem egy csöppet megsérült. - A tenyeremről meg nem is beszélve, de az csak egy kis horzsolás, hamar elmúlik. - Sosem landoltam még ilyen gyorsan senki ölébe - viccelődve rámosolyogtam.
Nem tudja hogy került ide? Ez azért egy kicsit mókás, tekintve, hogy nekem lennének erre ötleteim...
- Jól sikerülhetett az este - célzok itt arra, hogy valószínűleg jól kiütötte magát, ami persze bárkivel megeshet. Néha velem is megesett. Az persze más kérdés, hogy én nem egy sikátorban éjszakáztam utána, hanem egy parkban, bár az se sokkal jobb.
- De biztos minden rendben? Van nálam egy kis víz, ha esetleg kellene... - Alig fejeztem be a mondatot, máris a táskámban kotorásztam az üveg után. Ritka alkalom, hogy önszántamból, puszta jófejségből segítsek ki valakit, szóval nem meglepő, hogy ez esetben sem ezért viselkedtem vele kedvesen. Célom volt vele. Úgy gondoltam, ha megnyerem magamnak, több esélyem lesz megszerezni a nyakláncot.
- Figyelj, lehet, hogy buta kérdés, de nem találkoztunk mi már valahol? Olyan ismerősnek tűnsz. - Tényleg az volt. Korábban csak azt hittem, csupán a véletlennek köszönhetően landolt nála az ékszer, de minél tovább néztem őt, annál nagyobb hasonlóságot véltem felfedezni közte és az árnyvadász, valamint annak fia között. Lehet, hogy ő lenne az? A fiú?

zene ⋮ 360 ⋮ remélem tetszik    ⋮ ×
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

Régi ismero"s
Kismet&&Seth
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

A tegnapi este teljesen kiesett nekem, rémlik nekem valami vörös haju csaj, ahogyan billiárdoztam vele, ahogyan azon filozofáltam, hogy milyen pózban és hogyan fogom elkapni, de utána semmi. Talán az lehet a baj, hogy sokat mondtam és kaptam egy poont, vagy kihazsnálta a testem, és belekevert valamit az italomba...na nincs ekkora szerencsém, ha így lenne, akkor azt sjanálnám, hogy nem emlékszem boldog óráimra, és buja kis testére, vajon alul is vörös?

De most jobban érdekel, hogy egy másik nő van az ölemben, utoljára önösz szándékból akkor volt egy nő az ölembe, amikor fizettem neki, vagy az nem volt önös szándék? Bár bizonyára örlhetett, hogy akkor nem egy kövér bűzös férfi fizetett neki, hanem én.
Össze fnja a karját, és mint egy tanárnéni áll ott. Tessék még a leszidás is az, ismét csúnya gondolatok forognak abban a latin kis agyamban.
- Ja biztos. - Mondom, hogy nem ártana vissza szolgáltatni, ez tényleg kinézi, hogy egy nyanvadék égszert lopnék. Mert pénz oké, jó talán egy nyaklánc is, de eladnám, nem megtartanám.

- Inkább én kérdezem ezt. Te jól vagy Még is, csak te estél itt el bennem, amit sajnálok, de nem tudok mit mondjak miért ültem, és aludtam itt. Hirtelen nem tudok mit hazudni. - Röhögök, és igyekszem fel állni.


Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Seth & Kismet
The shadows of our past are still haunting today

Nem számítottam rá, hogy éppen csak befordulva a sikátor szájánál pillanatokon belül a földön fogom találni magam. Arra pedig pláne nem, hogy az első dolog, amit sikerül majd beazonosítanom "gáncsolómon" az pont az a nyaklánc lesz, amit hosszú évekkel ezelőtt készítettem egy árnyvadász csemete számára. Nem hittem, hogy valaha viszont látom ezt az ékszert, talán épp ezért babonázott meg a látványa, és hozott bennem minden emléket, ami csak hozzá köthető. Érthető hát, hogy az első dolgom rögtön az volt, hogy megkérdeztem, mégis hogy jutott hozzá a lánchoz.
Miközben a válaszára vártam, erőt vettem magamon és feltápászkodtam a földről. Gyorsan leporoltam magamat és megigazítottam a ruhámat, mintha ezzel meg nem történtté tehetném az esésemet.  
A férfi válaszára csodálkozva emeltem meg szépen ívelt szemöldökömet, pontosan olyan arcot vágva, mint aki el sem hiszi, hogy tényleg azt hallotta amit. Összefontam karjaimat a mellkasom előtt, ezzel is jelezve, hogy nem fogok letenni róla, hogy megtudjam amit tudni akarok.
- Akkor azt mondanám, ejnye-bejnye - halvány mosolyt engedtem az arcomra kúszni - Talán nem ártana visszaszolgáltatni az eredeti tulajának - jegyeztem meg, enyhe dorgáló éllel a hangomban.
Nem tudom, hogy a férfi tisztában volt-e vele, hogy mégis miféle ékszert viselt a nyakában, de ha nem, azt hiszem, gyorsan meg kellene szabadulnia tőle. Lehet, hogy vissza kellene vennem. Talán ez lenne a legjobb megoldás, hiszen hatalmas erő van benne, ha rossz kezekbe kerülne... Bele sem merek gondolni inkább, hogy mi lenne.
- Egyébként minden rendben? - kérdeztem, arra utalva, hogy az éjszaka közepén egy sikátorban ücsörög, pont ezen a környéken, ahol még egy magamfajtának sem éppen veszélytelen, nem hogy egy egyszerű mondénnak. Ráadásul pia szaga volt, mintha egy szesszel teli kádban fürdött volna,
olyan erősen volt érezhető rajta. Ez mondjuk megmagyarázná, miért ücsörgött itt a sötétben, a fal mellett.

zene ⋮ 290 ⋮ remélem tetszik    ⋮ ×
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

Régi ismero"s
Kismet&&Seth
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Tántorogva mászok ki a kocsmából. Egy üveg szeszes ital a társam ezen a hideg éjelen. Ne érzem a hideg marcangolását, ugyan is a pia felmelegít engem.
Mindig meg meg botlok, és bele kell kapaszkodnom a falba. Érzem, ahogyan a kevés sültkrumpli,
ami ott volt a gyomromban, az szeretne kimászni belőlem.

Megkapaszkodom, és kiengedem magamból a hatalmas Boa kígyót emlegetve. Miután kiadtam magamból a tartalmat, leöblítem. Tovább haladok egy sikátor fele. Csend van olyan csend, hogy idegesít, így kedvenc dalomba kezdek bele. Igen csak szerelmesen ölelkezem a fallal, és megpihenek. Elszunyokálok.

Hirtelen egy esés érzek a lábamnál. Morgok egyet most már józanul, bár a fejem igen csak sajog.
Egy gyönyörű lány mered rám, én pedig rá. Rám mutogat, pontosabban apám rám hagyott égszerére.
- Nem mindegy az neked. És, ha loptam? - Felelem, majd elmosolyodom, hiszen a nő szépsége nem hagyja, hogy komoly maradjak.


Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Seth & Kismet
The shadows of our past are still haunting today

Egy Brooklyn-i sikátor mélye sok érdekes dologgal tudott szolgálni azok számára, akik tudták, hogy mit keressenek. Alvilági szórakozóhelyek titkos bejáratait, mocskos csereüzletek színhelyét, vámpírok táplálkozó zugát, vagy akár az én lelőhelyemet is rejthették. Azok számára, akiknek viszont lepkeleheletnyi fogalma sem volt róla, mit rejt az árnyvilág, akár egy nagyon csúnya befejezést is rejtegethetett. Néha még egy magamfajtának is jobb volt odafigyelni merre kószál, ugyanis sosem lehetsz benne elég biztos, hogy nem feni rád semmi a karmait a sötétben. Kivéve persze, ha médium vagy. Akkor azért elég biztos lehetsz benne. De én nem voltam az, ezért fogalmam sem volt róla, hogy a ma esti kirándulásom milyen fordulópontokhoz fog vezetni. Pedig ha tudtam volna, hogy szemben találom magam a múlt árnyékával, nagy valószínűséggel inkább portált nyitottam volna a hazaúthoz, nem pedig a sétálást választom, bármilyen gyönyörű is legyen az éjszaka.
De mint említettem, nem láttam a jövőbe. Éppen ezért a legnagyobb nyugalommal sétáltam a kihaltnak tűnő utcákon, cipőm sarka kopogott a betonon, visszhangot verve a néma téglafalak között, ahogy lassan, de biztosan, egyre jobban közelítettem az útba eső sikátor szájához. Párszor már jártam erre, tudtam, ha lekanyarodok jobbra, a sikátoron, az egy rövidebb utat biztosít hazafelé. Szándékomban állt most is arrafelé menni, mert bármennyire is szerettem ilyen késői órákban a városban sétálgatni, néha még velem is megesett, hogy borzasztóan elfáradtam egy-egy hosszú nap után. Nem kevés energiát igényelt az olyam üzletek lebonyolítása, amelyekkel én magam is foglalkoztam. Kétes, illegális üzletek tömkelegét kötöttem meg napi szinten, és ha ezeket továbbra is ilyen szintű profizmussal akartam kezelni, ahhoz bizony néha nekem is kellett pihenni. Érthető hát, hogy minél hamarabb haza akartam jutni, lemosni magamról a város mocskát és lefeküdni.
Megszaporáztam lépteimet, annyira, hogy majdnem futva vettem be a kanyart. A sikátorban nem voltak fények, épphogy annyit lehetett látni, amivel még nem bukhatott senki orra a sötétben. Leszámítva engem.
Alig pár lépés után ugyanis valami oda nem illő dologba akadt bele a lábam, s egyensúlyomat vesztve zuhantam a mocskos földre.
- Mi a...?! - bosszúsan kerestem a tekintetemmel mi a franc gáncsolhatott el. Pillantásom pedig hamar rátalált a földön ücsörgő férfira. S ahogy végignéztem rajta, megakadt a szemem még egy dolgon rajta. A nyakláncon, ami ott függött a nyakában.
- Azt meg hol szerezted? - Intettem kezemmel a lánc felé, bár a választ nagyon is sejtettem...

zene ⋮ 381 ⋮ remélem tetszik    ⋮ ×
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members

Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Szabad játéktér!
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Anthony&ebony
- Find a way to my heart. -
 
Hiányozni fog a hajsza izgalma? Biztosan. Ha eltemetjük és hagyjuk, hogy felül kerekedjen rajtunk valami más?  Nem tud kielégíteni egyetlen mosolygós arc. Látom, tudom, érzem rajtad. Talán egy év, kettő is eltelik, mire rájössz, hogy a kényelmes élet, amire azt hiszed, nem vágyol, valami megmagyarázhatatlan feszültséget gerjeszt majd benned. Én érzem. Féltem azt, ami még el sem kezdődött. Számos titkod van. Alvilági vagy. Hogyan működhetne ez? Én nem vagyok egy a sok közül. Bár az lehetnék... Belemar elmédbe, a mellkasodba, a szívedbe a gondolata különbözőségeinknek? Karistol belülről és addig bomlaszt, míg éjjelente fel nem üvöltesz majd? Hiányozni fog a múlt? Amikor még csak csipkelődve küzdöttünk démonokkal és vámpírokkal? Az alkohollal? Hiányzik az életed? Hiányoznak arcok, amik Téged figyeltek és kezek, amik csak Téged érintettek? Meg tudom érteni. Én ugyanezt érzem. Lehetséges, hogy menedékként tekintünk egymásra és, hogy kettőnk kapcsolatának ki kell forrnia magát? Lehetséges, hogy csak ennyire simuljanak össze utaink? Ahogy két karod körbeölel és a tompa fények villognak körülöttünk, a zene dübörög, mégis mintha csak suttognának a hangfalak, ... én felnézek rád, te pedig lenézel rám. Íriszeink összeütköznek és valami mélyebb, sokkal csodálatosabb ütközés jön létre. Olyan közel vagy, hogy bármit megtehetnék veled. Mégis, most érzem csak mennyire elérhetetlennek bizonyulsz. És mennyire hazug vagyok. Mennyire elfojtottam azt, amit valójában jelentettél mindeddig. Olyan, mintha az alkohol szépen mélyre és mélyre és még mélyebbre fúrta volna magát, addig, amíg a márványfalakkal bevont szívemről lemarta az összes kérget, mi megvédte Tőled. Valami mocskos boldogság feszíti mellkasom a gondolatra, hogy én jelenthetem a nyugalmat neked. Csak most. Csak egy percre még. Csak addig, amíg az igazam legyőzi a bíbor ketyegőm...
- Soha nem állítottam, hogy nem vagyok az. - szomorkás a mosolyom. Érzem, hogy minden vér a lábaimba szökik, felkészítve rá a szervezetem, a lelkem, az érzéseim, hogy fussak, hogy szakítsam ki magam a kényelmetlen helyzetből és vágjam el a köteleket, amik még idekötnek. Hozzá. Egy részem ölni tudna érte, hogy elég erőm legyen hozzá, amikor ajkai kézfejemre ejtenek piha csókot. A libabőr végig pettyezi karom, egészen tarkómig. A puhább szálakat érzem égnek meredni. Le kell sütnöm pillantásom, mert szégyellem, amit kivált belőlem. A kérdése vonja magára bogárszemeim. Kérdőn, ártatlanul figyelem. Ajkaim morzsolgatom, mély levegővel töltöm fel tüdőm. - Azt tettem. - szemöldökeim szomorkásan futnak össze, arcom bocsánatkérő, aggodalmas. Remek! Senki más nincs a világon, de még a pokolban sem, aki ennyire eltudná rontani az első csók élményét. Igazából elég rám vetni egy pillantást?! A hajam égnek áll, koszos vagyok és szakadt. Fel sem vehetem a verseny a tündérnővel, így aztán az is kész csoda, hogy még mindig itt áll, velem szemben.
Megcirógatom karját, finom mosollyal keretezve a pillanatot, ahogy belebújik tenyerembe végül arcával. Érzem, hogy a bíbor motor robogni kezd és nem egy helyen repedezik, ezért arra az elhatározásra jutok, hogy jobb, ha az esténk véget ér. Kikerülöm őt. A mozdulatom nem heves, nem gyors, inkább tompa és lassú. Elandalgok a tömeg között a kabátomig, majd felkarolva azt, visszasietek hozzá. Szemeim kérdőn merednek rá. Fel vagyok készülve rá, hogy egyedül kell hazajutnom, de a derekamra simuló tenyeréből tudom - velem tart. A kijárat felé terel, én pedig hagyom, hogy vezessen. A karjában, a tenyerében csüngve próbálok kijutni, mellette.
A friss levegőt hirtelen nyelem el, jólesően terül szét bennem. Érzem, ahogy beköltözik és elfoglalja az őt megillető helyet, hozva magával némi józanságot is, ami büszkévé tesz, hogy megállt tudtam parancsolni odabent a vágyaimnak és egy kis szégyenérzetet is teremt. Figyelem, ahogy ropogtatja a csontjait, majd átölelem magam -mintha fáznék- és követem, amerre indul. A szavait meghallva rákapom tekintetem, majd kiszélesedő mosollyal kezdem csóválni a fejem. Mindeddig - annyiszor felmerült már az ágytéma, de soha ezelőtt nem kezdtem el azon gondolkozni, hogy hogyan nézhet ki az otthona, mennyire lehet puha a párnája, vagy hogy milyen színű a huzat... Meg kell köszörülnöm a torkom, hogy időt nyerjek a válaszadásra. - Nem, persze, semmi gond. - intek egyik kezemmel, majd visszahelyezem a helyére és eltekintek róla. A főút felé baktatunk, vállaim kissé felhúzom. Lépteim elnyúltak, mégis úgy érzem, mintha egy helyben vánszorognék. Nem tudnám megmondani, hogy az alkohol mennyire dolgozik bennem, de azt sem, hogy miért nem rohanok el. Kényelmetlen, kellemetlen helyzet. Ezek után hogyan fogunk találkozni? Vészhelyzetben nem hívhatom többé. Elárulnám, hogy a hiánya munkált bennem. Nehéz ilyen kapcsolat-apokaliptikus gondolatok mellett figyelni arra, amikor végre megszólal és kirángat a valóságba. Főként, ha úgy vág be elém, hogy lepattanjak róla, ahogy most is. Mint egy pofon! Jókor érkezik.
- Bocs. - rázom a fejem, kimosolyogva, hogy képes voltam belefejelni a mellkasába. Kihátrálok, majd körbelesek, mikor ő is így teszem. Fejem ellentétes irányba, szemeimmel kapom rajta, hogy engem néz. Szemöldökeim megugranak, mintha azt kérdezném némán, hogy miért bámul?' Ami azok után, ami a tánc közben történt, elég tapló dolog a részemről. Szerencse, hogy megszólal helyettem és halkan még meg is nevetett. Bár a kezének játéka arra hergel, hogy elkomolyodjak és kislányosan a karjaiba zuhanjak az érintésétől, mégis megállom. Finoman megrázom a fejem, majd állam szegve, kioktató arcom veszem föl. - Ha harc közben így hagynám, nem látnék semmit... - grimaszolok puhán, nem eltúlzóan. Éppen csak csipkelődve, bár inkább a hajamnak szól ez, mintsem neki.
Újabb kérdés. Ezúttal sokkal komolyabb, több időt igénylő. Csakhogy még fel sem fogom a kérdést már nyílik a portál és ujjai ismét rajtam kalandoznak. Tenyere nyomán pattog rajtam a feszültség, tekintetemmel végig követem a láthatatlan vonalat, amit a bőrömre húz, majd ahogy ujjainkat összefésüli, elmosolyodom. Le kell hunynom egy kis időre a szemeim, hogy mély levegővel töltsem fel, - hátha még több józanság költözik a fejembe. Nyelnem kell. Kiszárad a torkom. Felpillantok rá, ahogy csábítgatni próbál újra. Ajkaim elnyílnak és bár a fejem csóválom, majd kiszélesedik mosolyom. - Rendben, vigyél haza... - susogom, közelebb lépve hozzá - ... hozzád. - döntöm féloldalra a fejem. Arcom komolyságomról árulkodik, szemeim izgatottságtól ragyognak. Kicsivel közelebb édesgetném magamhoz, talán erre megfelelő alkalom. És, ha úgy alakul, hogy most látom utoljára - pecsételd rám a neved.
- Ránk férne egy zuhany... - nézek végig rajta bohókás mosollyal, majd megindulok a szélörvényünk felé, húzva magam után - ha jönne. És hacsak nem egy trükkel él felém, akkor a következő lépést már az otthonába teszem meg. Ha így van, nem engedem el a kezét. Ácsorgok mellette, türelmes mosollyal várva, hogy elláson használati útmutatóval.
 
stand~  |
 


folytatás itt: Tony lakása
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true



Bony & Tony
a smile and baby I was stuck

Hol voltál eddig? Évszázadok óta kereslek már. Azt hittem, nem létezhet számomra, hogy a démoni részem ellehetetleníti, hogy valaha is megszerezzem; hogy ez a büntetésem, amiért pokolbeli szörnyek vére csörgedezik az ereimben, és amiért egész eddigi életem során a halált szolgáltam. Erre mégis megtaláltam, elém sodorta a véletlen a Földön töltött utolsó esztendőre, hogy megmutassa, milyen, hogy megízlelhessem, aztán pedig elszakíthassa tőlem. Nem érdekelt azonban, milyen rövid időre szól, erre az estére, erre a pillanatra az enyém volt, így hát teljes szívemmel átadtam magam neki, hogy kiélvezzem, remélvén, az a röpke szabadság és lebegés, amit cserébe kínálhatok, neki is megéri majd az üzletet. Üzlet volt ez egyáltalán? Érdek-dolog, mint minden más a kapcsolatunkban? Nem tudom, hiszen most először minden olyan őszintének tűnt. Bony megmutatta, milyen az igazi béke. A csókja megnyugvást kínált, s mint egy gyerek, aki sosem tapasztalt még ilyesmit, félve és kíváncsian vetettem bele magam. A sors iróniája, hogy két harcos, két katona egyesülése teremti meg a régóta vágyott békét...
Nem elég belőle egy kóstoló, muszáj ismét az ajkai után kapnom, muszáj újra éreznem, hogy tudjam, tényleg józan vagyok, nem álmodom. Az ajkai másodszorra is ugyanolyan magasságokba repítenek, ha nem magasabbra, és egyből értelmet nyer minden velünk kapcsolatban. Ha a jelenünk ilyen szép, milyen szép lehetne a jövőnk... De nem lesz. Neki és nekem talán, de nekünk, együtt, nem. Különben sem egy alvilágihoz való, az ártatlansága olyasmi, amit meg kéne becsülnie és védenie, én csak bemocskolnám, még ha ajkaink tánca egymáson egészen mást is diktál.
Na persze, a következő húzásával mindent összekavar. Tipikus nephilim; az ember elszánja magát valamire, erre jön és önkényesen átírja az összes szabályt. Alig ülepedett le az állóvíz, ő újból felkavarja. Amint karjait a nyakam köré fonja és ismét megízlelhetem ajkai puhaságát, önkéntelenül is vigyorrá terebélyesedik az a kaján kis félmosoly az arcomon. Képtelen vagyok elutasítani, ha magától jön, ahogy arra sem lennék képes, hogy távol maradjak tőle, ha közben a közelébe enged. Ha én nem maradhatok veled, miért nem vihetlek magammal téged? Angyalvér a Pokolban... Belegondolni is szörnyű. Akkor meg ne mondd, hogy engem akarsz!
Érdeklődve hallgatom az igazságot, az igazságát, amit készségesen felfed előttem. Halkan elnevetem magam, hisz mint mindig, most is olyan praktikusan gondolkodik. Még akkor is belekotyog az esze, ha amúgy az érzelmei vezetnék. Tetszik az őszintesége, még ha az alkohol bátorítja is, örülök, hogy kimondta értem ezeket a szavakat, és letört egy darabot a kedvemért a büszkeségét ölelő pajzsból. Hagyom, hogy magához húzzon, az öleléséhez idomulva zárom én is karjaimba a derekát, hasamhoz préselve a hasfalát. Megtámasztom az állam a vállán és hallgatom, figyelem, szavaival hogyan űzi el már amúgy is elpárolgott sértettségem maradékát.
- Sokkal ravaszabb vagy, mint képzeltem, Ebony Drake - jegyzem meg pimaszul, ahogy elszakad tőlem. Elhúzódik, én pedig nem állítom meg, egyedül a keze után kapok oda, hogy ajkaimhoz emelve lágy csókot lehelhessek a kézfejére, ezzel is megköszönvén a táncot, meg minden mást is. Tekintetem végigszalad a karján, egészen az arcáig emelkedve, hogy megpihenjen gyönyörű íriszei tükrében. - Miért nem ismered be, hogy egész egyszerűen szükséged van rám?
Nem mintha nem lenne amúgy is hízelgő az, hogy találkozni akart velem, de többet akarok. Nagyobb, mélyebb igazságokat akarok kirángatni belőle, ha nem is ma este, viszont szeretném, ha a kérdésem ott vibrálna majd napokig a fejében, míg végül rájön, hogy igazam van. Elengedem a kezét, kurta biccentéssel könyvelve el a szavait. Nem tiltakozom, hiszen megígértem, hogy hazakísérem, az italozgatásunk pedig így is sokkal hosszabbra nyúlt, arról nem beszélve, miféle formát öltött már a végére. Nem mintha bántam volna... Harcoltam a bennem tomboló démonnal, mely legszívesebben az ágyamig hurcolta volna őt, hogy megízlelhessem a testét borító összes rúnát. A józanész győzött.
Egyelőre.
Behunyom a szemem, kiélvezve a karomon felfutó érintését. Arcom a tenyerébe simul, halk, könnyed sóhajt eresztek ki, és csak akkor pillantok fel, mikor hideg szökik az érintése helyére és kikerül, hogy a kabátjáért induljon. Követem őt, óvón fürkészve a hátát, míg el nem nyeli egy pillanatra a tömeg, és igyekszem megemészteni azt a zűrzavart és kalamajkát, amit mélyen bennem maga mögött hagyott. A kezembe varázsolok az egyik asztalon felejtett tálkából néhány szem sós mogyorót, és elropogtatom, míg Bony visszaér. Halvány, biztatásnak szánt mosollyal invitálom a kijárat felé, kezem megpihentetve a derekán, ha engedi. Szeretném, ha tudná, hogy bár az ő elméjét valószínűleg felkavarta az alkohol, én az ittasságomon túl is józan vágyaimat váltottam valóra, amikor megcsókoltam. Nem állítom, hogy számomra ez nem csak játék, de ha az is, akkor az elmúlt hétszáz év legkomolyabb játékát űztem.
Tartottam az ajtót, magam elé engedve őt, majd kiléptem utána a kellemesen csípős, nyári éjszakába. Jó mélyet szippantottam a friss levegőből, nagyot nyújtózva kiropogtattam megfáradt csontjaimat, mielőtt még lusta léptekkel nekivágtam volna a kivilágított főútnak, remélve, Bony is velem tart.
- Nem bánod, ha lesétálunk pár háztömböt, amíg összeszedem magam? Hacsak nem szeretnéd megkockáztatni, hogy a következő portál az ágyamba nyíljon... - rávillantom legelbűvölőbb mosolyaim egyikét, és titkon azt remélem, igent mond illetlen ajánlatomra; pedig azzal is beérném, ha csak egymás mellett aludnánk! Nem hiszem azonban, hogy megmenteném a helyzetet, ha ezt hozzátenném. Nos, akár bánja, akár nem, kell az a rövid séta, főként azért, hogy kiszellőztessem a fejem, és magam mögött hagyjam a szórakozóhely nyüzsgését, a véremben lüktető zenét, és minden mást, ami ott történt. Túlzás azt állítani, hogy ne lennék képes itt helyben megnyitni egy portált... Egyszerűen csak nem akartam, hogy ilyen hamar elmeneküljön előlem, még ha ezzel azt is kell kockáztatnom, hogy gyengének néz. Annyival tovább marad velem.
- Itt jó lesz - bevágtam elé az utca sarkán, négy-öt háztömbre a szórakozóhelytől, kényszerítve, hogy ő is megtorpanjon. Nem láttam egyetlen mondént sem a közelben ólálkodni, úgyhogy nem kapkodtam el a dolgot, inkább irritálóan önelégült mosollyal fürkésztem az arcát, a szemeit, a haja lágy esését. - Jobban tetszik kibontva a hajad. Az a lófarok annyira kisiskolás...
Megérintettem az arcát, ujjaimmal gyengéden a barna fürtök közé fésülve. A füle mögé simítottam, végigvezetve a nyakán a tenyerem, majd a kulcscsontját érintve visszahúztam a kezem. Szerettem volna máshol és máshogyan is érinteni, jobban és gyengédebben, de ellenálltam a kísértésnek.
- Biztos, hogy nem jönnél inkább hozzám? - Összeérintettem a két tenyerem, ajkam vékony csíkká préselve löktem ki bal kezem oldalra, széles kört írva le a levegőben. A portál megnyílt, örvénylő szele redőket fodrozott a ruhánkra. Megpihentettem a vállán a kezem, lágyan végigsimítva a karján, egészen a kézfejéig. Ujjaimat az övéibe akasztottam. - Van nálam kaja. Igazából bármi, amit csak szeretnél - tettem hozzá hízelegve. A portál előállt, a döntés viszont egyedül rajta állt, hova óhajt menni vele.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Anthony&ebony
-  Between the pleasure and the pain -

 
Valószínűleg az alkohol miatt lehet, hogy hagyom magam sodródni az árral. Nincs túl sok erő bennem tiltakozni, amikor úgy dönt, hogy az ücsörgés nem elég neki. Táncba vonszol magával. Hiába minden ellenérvem, nem én parancsolok. Ő és az alkohol vénáimban elég erősek együttesen, hogy a makacs ragaszkodásom ülőhelyem iránt, elenyésszen valahol két pördülés között. Kuncogva kapok érte, ha elválunk egymástól. Hallom, a hangos dübörgés ellenére, amikor kinevet. És bizony látom is a fogvillantós vigyorgásait, ahogy időnként el-el lépek a vágyott mozdulatból. Minden erőmmel igyekszem hasznos és a legkevésbé sem égő partnere lenni, hiszen mégiscsak -talán- a legjóvágásúbb férfi a teremben, az egész bárban, de egyáltalán nem könnyíti meg, hogy én pedig a leglelakottabb, legsebzettebb és tépettebb vagyok. Azt sem tudtam mindeddig, hogy képes vagyok erre a felszabadulásra, arról pedig pláne nem volt fogalmam, hogy ketten tudunk egy ilyen szinten is meglenni egymás mellett. Nevetni, flörtölni, megérinteni egymást törődőn, anélkül, hogy hasznunk, vagy érdekünk kívánná. Mélyen magamban tudtam, hogy képes lennék rá, de az, hogy élesben tapasztalom mindezt, megmásítja bennem a képet kettőnkről.
Sodródok, ahogy irányít. Hagyom, hogy az a ritmus uralkodjon, ami szól - mégis, ahogy ő érzi. Beleidomulok az ölelésébe, vagy egyszerűen csak átölelem a nyakát és szemben maradok vele. Korábban alig mertem hozzáérni, meglep, hogy ennyire közvetlenül sikerül most. Finoman karolom át, ujjaim könnyűek. Mellkasának feszessége meglep. Jól tudtam, sejtettem, hogy izomzata erős, de arra nem gondoltam, hogy ennyire. Belekuncogok az arcába, amikor sikerül úgy érkeznem, hogy homlokaink összesimuljanak. Ám, mikor háttal érkezem, és csípőimre tekerednek karjai, lehunyva szemeim élvezem a fogást. Arról nem is beszélve, miféle ismeretlen és vad bizsergés kúszik fel gerincem mentén, amikor ajkaival eléri fülem, majd nyakszirtemre vándorol velük. Nem tudom hogyan, mikor sikerül összegabalyodnunk annyira, hogy már ölelésben végezzük és ajkait fürkésszem, de igazából nem is nagyon keresem az okokat, sem a lépcsőket, amik elvezettek hozzá. Hagyom, hogy ösztönből történjen meg a pillanat. Magamhoz vonom tarkójára simítva tenyereim, majd csókba csábítom. Ajkaink ütközése sem éleszti fel józanságom, vagy a rettegést attól, mit okozhat majd mindez, beleolvadok az újszerű érzésbe és hagyom, had teljesedjen ki. Mossa el a zenét, ringassa messzire a tömeget körülöttünk. Lehunyt szemeim alatt felpattannak a színek és ezerfelé robbannak, miközben cirógatom ujjaimmal. Meglep, a sebesség, amivel viszonozza a mozdulatom, mégis úgy érzem az éjszaka további részét eltudnám viselni a karjaiban. Máris megszólal a vékony hang fejembe, ami óva int és az alkohol feliratú táblával tiltakozik ellenem, - mégis elnyomom. Karjainak ölelésébe lubickolok, ám nem tart tovább a csók. Értetlenül nézek íriszeibe, válaszok után kutatva. Tartok tőle, hogy azt gondolja majd, hogy az alkohol ennyire könnyűvérűvé tesz és ez aggaszt. Rettentően aggaszt, mégis nem tudom megállni, hogy mosolyogjak úgy, ahogyan ő, tökéletes tükrévé válva gyakorlatilag egyetlen másodperc leforgása alatt. Fültől fülig érő somolygásom szívből jön. Nem a vénáimban áramló hangulatfokozó szolgálja. Sokkal komolyabb és mélyebb érzelmek görbítik felfelé a vonalam ívét.
Hálás vagyok, amiért közelebb von magához és további táncra kerül sor. Arcperemem vállára temetve, hagyom, had kalandozzon leengedett tincseim között, amíg én lehunyva szemeim egy pillanatra megpróbálok szünetet tartani a valóság és az előbb történtek között. Idő, idő, idő - a helyzetben a legjobb barátaim. Mégis, ahogy meghallom szavait, nedvesítenem kell ajkaimon és nyelnem. Nagyot nyelnem. Arcizmaim rendezésébe kezdek, finoman megköszörülöm torkom. Jól tudom, hogy igaza lehet, hogyha elmúlik a bátorság, ha nem marad fejemen a mámoros ködfüggöny, akkor majd éberebben átgondolva, butaságnak fogom gondolni azt, amit megtettem. Mégis arcommal arcába simulok, ahogy hangja csiklandozza hallójáratom. Hiába hangos a zene miatt, mégis édesnek találom a szintet, amivel megszólít. Eltávolodik, így teszek én is, hogy arcán kalandozhassanak szemeim. Pironkodva csóválom fejem, enyhén megdöntve és épp szóra nyitnám, hogy a pultnál történt incidenst és ezt - itt, ami megtörtént - rendbe hozhassam, amikor előre dől törzsével és megismétli a csókot. Sokkal finomabb, ahogyan az ő ajka kap enyémbe. Élvezettel viszonozom, nem habozok egy pillanatig sem. Lehunyom szemeim, ízlelem azt, amennyit ad magából. És csak most érzem igazán, mennyire finom az illat, ami körbe lengi. Alig szakad el tőle, máris halkan kuncogni kezdek, ahogy észlelem a lepattogó szikrákat. Fejem megcsóválom finoman, majd kérdőn, lágy pillantást vetek rá.
- Téged szeretnélek... - karjaim körbe tekerednek nyaka körül és pipiskedve újabb csókot lopok magamnak, ezúttal puhán szenvedélyesen. Épp csak elérem, már el is távolodok, hogy íriszeit felkutathassam, megláthassam magam bennük, és egy mély levegővétellel elmondhassam, amit gondolok, amit érzek most. - Nem azért hívtalak, mert Te voltál a kézenfekvő választás... - súgom a fülébe, úgy vonva magamhoz, hogy egy suta ölelés közben mondhassam el neki. - Igen, tényleg kényelmes volt, de tudtam, hogy máskülönben nem találkozunk... - alsó ajkamba harapok, az Angyalra, többet nem iszok! - Kevertem a kellemeset a hasznossal... -  pironkodva húzódom el. Bocsánatkérő a mosolyom, ahogy lehámozom magamról a karjait és a fejem enyhén megcsóválom. Rossz érzésem támad, amiért úgy érzem, én vagyok az, aki kihasználta és a kénye-kedvére ráncigálta, nem pedig fordítva. Az alkohol nem tudom, hogyan terelgeti a hangulatom, most mindenesetre nem rózsás a helyzetünk. Hiába vallottam meg, amit érzek és mondtam el a bűnöm, akkor is úgy érzem, hogy most nem szabadna tovább sodródnia velem.
-Jobb lesz, ha visszamegyek az Intézetbe. - döntöm oldalra a fejem, szemeimben megcsillantva legkedvesebb, leglágyabb mosolyom. Azt, amelyik a legőszintébb, miközben megérintem felkarját, felfuttatom válláig ujjaim, majd arcperemén simítok végig, hogy ezzel a mozdulattal búcsúzhassak és a székhez lépdelve, leakasszam a kabátom.
Mit tudok róla? Javarészt semmit. Aggaszt, amit a démon mondott. Az is, amilyennek láttam eddig. Nem szabadna hagynom, hogy az ujjai köré csavarjon. Főleg nem most, hogy ilyen állapotban simultak össze vonalaink. Józanul kell megítélnem, hogy az, amit érzek micsoda. Hogy ő kicsoda. Hogy ez az egész, mi. Nem szeretnék azzá válni, akinek hisz engem. A lány, aki megjátszotta az ártatlant, hogy aztán az első alkalommal odadobja magát... Ez nem én vagyok. És neki ezt tudnia kell. Ha így, akkor így.
 
 
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
 Similar topics
-
» Utcák / Sikátorok
» Mystic Falls sikátorai
» Aligátorok kódexe
» Old but Gold Antiques - Darren Cain régiség boltja és háza
» Haditechnika

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Brooklyn-
Ugrás: