descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Beth Israel Kórház
if i cannot move heaven, i will raise hell
Rhys O'Shay
❖ Mondén

avatar
Tartózkodási hely :
big apple
foglalkozás :
makes awesome plans
Karaktered arca :
dylan o'brien
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Dastyna & Rhys

- Ha csavarhúzó lennék, hol bujkálnék… -  egy szerszámos dobozban, nyilván. Az viszont itt most nincs. Nem ez a szerencse napom. Legközelebb biztos, hogy hozok egy csavarhúzót, így viszont majd egy nagyobb hátizsák is kéne, mert akkor ennyi erővel már egy szerszámos ládát is belepakolhatnék. Nem igazság, hogy ilyen nehéz lopni egy kórházból.
Éppen egy kisebb létrán egyensúlyoztam, hogy elérjem a polc tetején lévő dobozokat és ládákat. Valamelyikben kell legyen valami használható. Legfeljebb újabb gyógyszerek, legalább azokat is el lehet adni. Az utcán azt nehéz, a legtöbb hajléktalannak nem gyógyszer, hanem … valami erősebb kell, valami töményebb. Arról nem is beszélve, hogy mivel fizetnének? Nekem pénz kell, nem is kevés pénz. Ezt tényleg nem gondoltam át eléggé.
- Mi a … áhh! – fordulok meg hirtelen, ahogy meghallom a falhoz csapódó ajtót, és sajnos túl közel vagyok a lámpához a létrán állva, így ahogy felkapcsol, én egyből belenézek és azzal a lendülettel lépek egyet hátra, csakhogy ott nincs semmi, így sikeresen a földre esek, kirúgva magam alól a létrát.
- Ez … nem az, aminek látszik. – nyögtem, ahogy gyorsan végigtapogattam magamat valami súlyosabb sérülés után keresve. Akkor ezek szerint megint csak az önbecsülésem fáj ennyire. - Én csak …-   köszörültem meg a torkom, ahogy körbenéztem valami inspiráció után. Na ezért kellett volna valami fedősztori, mielőtt idejöttem. -  .. takarítok? Takarítok. – javítottam ki magam, hogy biztosabbnak tűnjek, csakhogy aztán a tekintetem a mellettem lévő táskára vándorol, ami tele van azokkal a gyógyszerekkel, amiket eddig lenyúltam. – Oké, akkor ez az, aminek látszik. – adom meg végül magamat, merthogy ebből még maga Morgan Freeman sem tudná kidumálni magát. – Mi lenne, ha … megnyugodnánk és … megbeszélnénk? Esküszöm, hogy jó okom van erre, és biztos magának is jó oka van arra, hogy … itt dolgozik. – vonom meg a vállam. Ja, ezt nem gondoltam át mielőtt befejeztem a mondatot. Kettőnk közül én vagyok az, aki úgy van itt, hogy nem kéne. A zsarukra viszont nincs szükségem, az kéne még, hogy ők is keresztbe tegyenek nekem.


rhys x dastyna

Folyton csak a munka, Hawks mindig ezzel jön. Töltsünk együtt több időt, Dasty… veled akarok lenni, de azért épülj be az árnyvadászok közé, és próbáld meg egymagad megdönteni a rendszert belülről. Megforgatom a szemem, ahogy eszembe jutnak szavai. Nagy levegőt eresztek ki, miközben csípőmmel nekidőlök a kávégépnek. Az éjszakás műszak nagyon kemény, főleg New Yorkban. Szinte óránként hoznak be valakit halálos sérüléssel, vagy épp erőszakos halál nyomaival a testén. És persze, mivel Archie, a rezidensem sosem vállal éjszakai műszakot, ilyenkor az egész rám hárul.
A kávém fortyogva lefő a gépben, én pedig érte nyúlok. Ilyenkor alig van itt élet. Az ember akkor is magában lehet, mikor tudja, hogy mások is vannak körülötte. Ilyenkor elgondolkodhat az élet dolgain, és megtalálják a saját problémái.
Még mindig sokat gondolok Ellára. Szinte a húgom volt. Az egyetlen akire számíthattam abban a börtönben, amit az otthonomnak neveztem mikor gyerek voltam. Belekortyolok a kávémba, és nagyot sóhajtok. Gondolatban csak azért imádkozom, hogy a mai éjszakám csendes, és nyugodt legyen. Vámpírok, démonok és árnyvadászok nélkül. Csak normális, emberi.
- Szia Nora - köszönök az egyik nővérnek, aki felém siet. Megtorpan előttem, és aggódva méreget.
- Dastyna, épp téged kereslek - mondja, miközben az ujjait kezdi tördelni a háta mögött. Rossz szokás. Nem tesz jót az ízületeknek. Valami baj van, érzem rajta. A kisugárzásán. Frusztrált, ideges és mintha félne. De fogalmam sincs, hogy miért. Az emberek sok titkot rejtegetnek.
- Mond.
- Dr. Rabati szólt, hogy holnapra kéne a szövetminta vizsgálat a szíven lőtt hölgy ügyében… és tudom, hogy rengeteg a dolgod, de tudod milyen…
- Megyek - sóhajtok, majd gyorsan lehúzom az utolsó korty kávét a műanyag poharam aljából - pihenj egy kicsit. Rád férne - mondom, viszonylag kedvesen, majd a kukába hajítom a poharam, és elindulok az alsó szintre. A legalsóra. Oda, ahol a mintákat tartjuk, és persze a testeket is. Lépteim halk visszhangot vernek a falak között, és ritmust adnak a járásomnak. A bennem felgyülemlett feszültség csak úgy kavarog a fejemben és nem is igazán tudok a dolgomra koncentrálni. Annyira elkalandozok, hogy elsőre elcsattogok a terem ajtaja előtt.
- Basszameg - suttogom magam elé megtorpanva, mikor észreveszem saját figyelmetlenségemet, és vissza sietek. Úgy vágom ki az ajtót, mintha az ártott volna nekem a legtöbbet, és felkapcsolom a villanyt.

Rhys O'Shay
❖ Mondén

avatar
Tartózkodási hely :
big apple
foglalkozás :
makes awesome plans
Karaktered arca :
dylan o'brien
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Dastyna & Rhys

Hogy jó ötlet-e? Nem, minden bizonnyal nem az. Sőt, egyenesen szörnyű ötlet. Viszont a nehéz helyzetek nehéz döntéseket szülnek, a nehéz döntések pedig olykor egyszerűen csak … hülyeségek.
Hogy szerezhetsz kétmillió dollárt egyszerűen? Két járható utat látok. Egy: megtakarítás. Nagyjából háromszáz év múlva meg is lenne, viszont kétlem, hogy a közel jövőben fogják ott meghúzni a nyugdíj korhatárt, szóval ez egy problémás út. Kettő: lopsz. Szerencsére sok Mission Impossible filmet láttam, úgyhogy tudom hogyan is megy ez. Csak kell egy lézer, amivel az ablakba tudok egy akkora kör alakú lyukat vágni, amin beférek. Aztán egy kötél, amit hozzáköthetek a korláthoz, onnan pedig leereszkedem és már sínen is vagyok.
-Ez volt a terved? – kérdezte az őr, aki ránézésre nem volt lenyűgőzve a hallottaktól.
-Az eredeti. De a lézert meg a kötelet is idő lenne beszerezni, szóval … így marad a lefizetés.– vontam meg a vállamat. Majd egy későbbi betörésre jó lesz a lézer-kötél technika. – Szóval, a kulcsok? – sóhajtottam fel, miután a kezébe nyomtam a pénzt. Miért ilyen drága megvesztegetni is az embereket?
-Kulcsok? Egy szóval se mondtam, hogy vannak kulcsaim. – rázta a fejét értetlenül
-Mi? Akkor miért adtam azt a pénzt?!
-Hogy elfelejtsem, ha hallanék vagy látnék valami … törvénysértőt. – húzta össze a szemöldökét, én pedig inkább hátráltam egy lépést. Remélem eleget fizettem neki egy tartós vakságért és süketségért.
Lézer híján egy a kukából kikotort csővel betörtem az egyik ablakot. Hogy miért nem indult be a riasztó? Mert egy bűnöző lángelme veszett el bennem. A mosdókra nem pazarolnak biztonsági rendszert, nálunk is így van. Így hát, a budiba kell mindig betörni.
A problémák ott kezdődtek, hogy utána oda is kell találni a laborokhoz. Mivel nem vagyok otthon a témában, fogalmam sincs, hogy milyen gyógyszerekért fizetnek a legtöbbet. Rá kellett volna gugliznom mielőtt idejövök.
-Viagra…. hashajtók …. ezek jók lesznek. – vontam meg a vállamat, miközben dobáltam be a nálam lévő táskába, amiket egy kicsit is értékesnek láttam. Két millió dollárt szinte tuti nem kapok értük, de … annyit talán igen, hogy nyerjek néhány napot, mielőtt Gálvez és Carver is sajátkezűleg akar majd sterilizálni.
-Ez vajon mennyit érhet? – léptem oda az egyik mikroszkóphoz, hogy belenézzek. A nagy fehérségen kívül alig láttam valamit. Ja, azt elfelejtettem, hogy valamit a mikroszkóp alá is kéne tenni. – Kell legyen itt valami csavarhúzó … -  morogtam, miután kézzel nem bírtam leszedni az asztalról. Fenébe. Hoztam mindent. Ragasztószallagot, gémkapcsokat a zárfeltöréshez (amit egyébként nem tudok), gumicukrot, ha megéheznék, kesztyűket, hogy ne hagyjak ujjlenyomatot … de senki nem szólt, hogy kéne csavarhúzó is. Bezzeg Tom Cruise-nak soha nem kell.
A falnak lapulok, ahogy hallom, hogy valaki elmegy a labor előtt. Direkt ezért hoztam a könnyebb cipőmet, jobban megy benne a lopakodás. A kórházakban van éjszakai műszak is, szóval … oda kell figyelnem. Nem dolgoztam ki elég ütős sztorit, ha esetleg rajtakapnának.
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

- szabad játéktér -
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Anne & Abbadon
welcome to the pit
Van, amikor a Pokolban sem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt én szeretném. Hiába törtem magam több száz éven át azért, hogy a leganyaszomorítóbb egyének szolgálják fel a Martinimet, miközben egy régi, mondén együttes slágere szól halkan a háttérben. Nem emlékszek pontosan a névre... Abba, talán?
Mindegy is, hiszen az út, amit elterveztem jelenleg letért a kijelölt pályáról. Míg a többiek élik az életüket, vagy mit, addig én kővé porosodok ugyan azokkal a jelentéktelen démonokkal, akikkel az elmúlt évszázadot töltöttem.
Ez járt a fejemben akkor is, amikor lomha léptekkel sétáltam be, a bronxi Beth Israel Kórház ajtaján. Egy tipikus városi csehó. Bizonyos fajoknak mindenféleképp.
Kedvenc helyemet, a patológiát kihagyva, a sürgősségin át, egy kórteremhez mentem, de nem kerülte el a figyelmem a halál szaga ami a levegőben keringett. Legszívesebben megkérdeztem volna ezektől a szerencsétlenektől, hogy mégis hol van most az Ő Istenük? Miért nem hallgatja meg az imáikat? Kérjenek nyugodtan segítséget a Gonosztól, hisz mi mindenhol ott vagyunk.
Egyelőre azonban nem ezért vagyok itt. Azt csiripelték a madarak, hogy egy régi ismerős fekszik az utolsó kenetre várva. Ami ironikus egyben, hisz az illető egy pap. Nem is akármilyen... a legrosszabb fajta. Amikor a mondének az újságokban arról olvasnak, hogy az Egyház elkötelezett hívei, tanítói molesztálással és erőszakkal töltik szabadidőben bővelkedő napjaikat, akkor nem valami bulvárhajhász cikkről van szó. Többször láttam, a saját szememmel. Közbe avatkoztam? Miért tettem volna? Egyfajta kiteljesedést nyújtott, hogy Isten szolgái is velejéig romlott alakok.
Ahogy átléptem a pár centis küszöböt, felcsillant a szemem. Itt fekszik, védtelenül, kínok közt, és senki sincs mellette, hogy fogja a kezét. Micsoda letargia. 64 év, és se barátok, se család. A kórterem hideg árnyékában, a Halál finom illatával kell megbirkózzon, egyedül.
A gondolataimba temetkezve - igen, a szóviccek még mindig mennek - egy női hang ragadja meg érzékeimet. Habár ismerős, először nem tudom magamban összerakni, hogy ki és miért. Azonban nem kell sokat kutatnom elmém eltemetett parcelláiban, már meg is van a kérdésekre a válasz.
- Anne? - nézek végig rajta - Nocsak, kit fújt erre a szél. - Mikor is láttam utoljára? 10 éve? Úgy látszik, nem elég nagyon New York ahhoz, hogy el tudjam kerülni a kellemetlen találkozásokat. Anne szüleit is ismertem, amiről ő mit sem tud. Démonok között ez már csak így megy.
- Csatlakoznál hozzám, ahogy végignézzük Mr. Jótét lélek utolsó lélegzetvételét? Kielégítőbb lesz, mint gondolnád. - ismerem Anne-t. Mindent megtenne, hogy megmentse az utolsó gyilkost is. Azt hiszem, jót fogok ma szórakozni, annyi unalmas éjszaka után. - Ülj le. - a sarokban lévő székre mutatok. Az ajtót egy legyintéssel vágom be magunk mögött, majd közelebb lépek Isten megbecsült szolgálójához. Alig várom, hogy elkezdődjön.
Megjegyzés: kicsit béna... Zene: Demons
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Abbadon & Anne
"If something is broken, it will never be the same again."
Az élet a sürgősségin szinte sosem áll meg, de nem is vágyom másra. Lőtt és égési sérülések, polytraumatizált esetek, kisebb horzsolások, törött lábak és karok, késsel hadonászó elmebajosok vagy épp túladagolás... Minden előfordul itt. Szeretem a nagyon pörgős műszakokat, de azokat se utálom, amikor van időm néhány percnyi szusszanásra is közben. Sok olyan beteg érkezik ide, akiknek igazából kutyabajuk, mégis idejönnek.
Az automata felé megyek, mert akadt egy kis szünetem, amit egy forrócsoki mellett szeretnék eltölteni, itt még egészen jó íze van, de a bejáratnál lévőnél pocsék. Bedobálom a pénzérméket, amik csak úgy megzavarják a csöndet, viszont legalább hamarosan kezembe vehetem a poharat. Az illata azonnal szétárad, én pedig imádom egyszerűen.
- Doktornő, aláírná ezt? - fut oda lihegve az egyik ifjú gyakornoklány, aki ugyan nagyon lelkes, de szétszórt, így egyelőre nem tudom, hogy hozzáillő -e az orvosi hivatás.
Pillanatok alatt aláírtam az ötösben lévő zárójelentését, amit már hamarabb is lehetett volna, csak volt kavarodás, ezért még itt kellett üldögélnie másfél órát. Hamarosan hajnal négy óra, és fura ez a csend... Ki kell élveznem, mert mindig akkor jön a legtöbb eset, amikor nem számítunk rá.
Miután megittam a forrócsokimat, elindulok a szokásos úton, a fekvőrészleg felől azonban hallani vélek valamit. Mintha az egyik ajtó csapódott volna be, vagy lehetséges, csak a huzat volt vágta be. Először mennék is tovább, mégsem enged el valami. Valami azt súgja belülről, hogy jobb lenne, ha körülnéznék.
A nővérpultnál ketten pletykálnak, én pedig biccentve továbbmentem a szobák felé. A legtöbb személy el lett már bocsájtva, vagy továbbküldték a megfelelő kórházi osztályra. Sok az üres hely, ám az egyik foglalt szobában egy alakot vélek látni, aki biztosan nem a beteg sétálgat erre-arra az ágy körül. Talán egy látogató lenne? Ide nem jöhetett be senki sem engedély nélkül. Az ajtón bemegyek, és ott meg is állok.
- Nem szabadna itt tartózkodnia... - mondtam határozottan az akkor még félhomályban lévő alaktól, aki nagyon ismerős, és biztos vagyok benne, hogy démon. - Te? - kérdésem rövid volt, nem mondtam ki a nevét, de ez nem lényeg, ismerem Abbadont, ő is engem egy picit.

❖ Megjegyzés: Cool ❖ Zene: nothing else matters ❖ Szószám: Razz
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Bronx-
Ugrás: