descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Sikátorok
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
Iron Sisters
❖ moderátor

avatar
Keresem :
❖ new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics
foglalkozás :
❖ helping others
Karaktered arca :
❖ faceless monster
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

*** Szabad játéktér ***
Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
foglalkozás :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

oswin & thomas
i'm here, i got you
- Attól még teljesen beavathatnál abba, hogy mégis mi az, amit értesz, mi az amit tudsz, mert másképpen én sem tudok segíteni. Néha jobb egy külső szemlélő.. Valakiben bíznod kell Oswin. - Nem értem, hogy miért nem mond el mindent. Persze nem szabad ajtóstul betörnöm a lelkébe és minden információt kifacsarni belőle, hiszen úgy sosem fog igazán bízni bennem mégis úgy érzem azzal, hogy nem árul el mindent pontosan arról ad tanúbizonyosságot, hogy egyáltalán nem bízik bennem. Ezen pedig változtatni szeretnék, hiszen láthatóan olyan problémába ütközött amelyből még talán ő maga sem tudja, hogyan is evickéljen ki. Segíteni akarok rajta, de elég nehéz, ha pont az a személy, akin segíteni szeretnél egyszerűen nem engedi.
- Ez ostobaság Oswin. Senkinek az élete nem ér többet a tiédnél azt pedig végképp nem, hogy kockáztasd bárkiért... Hiszen nem tudhatjuk, hogy mi fog kisülni még ebből.. - Határozottan nem értek vele egyet és, ha tehetném akkor biztosan megpróbálnám valahogy megmásítani a dolgokat, hiszen bárkiről is legyen szó biztos vagyok benne, hogy nem ér ennyit. Mondjuk valószínűleg én is ugyanezt tenném, ha a családom egyik tagjáról lenne szó, de legalább elmondanám. Mert értelmetlen titkolni. Mégis miért nem akarja elmondani nekem? Kiről lehet szó?
- Elhiheted, hogy a szavadon foglak. Mindent el kell mondanod. Tényleg mindent. - Egyetlen egy részletet sem hagyhat ki mégis, ha megpróbálná azt hiszem nem igazán tudhatnám, hogy tényleg az igazat mondja vagy továbbra is rejtegeti az igazság néhány aprócska darabját. Csak remélni tudom, hogy érek annyit a számára, hogy megkímél engem a hazugságoktól. Mert segíteni szeretnék, de ha nem vagyok tisztában minden részlettel, akkor azzal igazán hátra is köthetné a kezem, a szememet beköthetné és minden érzékemet megbénítva tapogatózhatnék hátrakötött kézzel a sötétségben.
Végül azonban beletörődve karolom át és segítem őt vissza az intézetbe, hogy kiheverhesse ezeket a pokoli órákat. 


én is köszönöm!
Oswin Willeheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
him
Karaktered arca :
Amy Jackson
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Azt mégsem közölhetem vele, hogy a szóban forgó személy Ő lenne. Kegyetlenség volna és közben mégis emészteni kezd a bűntudat, mert mi van, ha ezen múlik majd a biztonsága? Hogy nem figyelmeztetem előre, nem jelzem a számára, mennyivel jobban kell majd figyelnie, vigyázzon magára, jobban, mint eddig. Meg kellene tennem, elmondani neki, mégsem megy. Nem úgy, hogy egyik pillanatról a másikra ráöntöm és közben mégis ott dübörög a lelkemben, hogy joga van tudni és ha történik vele valami, akármi, bármi, akkor azért én leszek a felelős…
- Bízom benned. Teljesen megbízom benned, de a felét sem értem annak, ami történik, a másik felére pedig egyáltalán nem vagyok büszke. - megremeg az ajkaim széle és újfent a kezében találok kapaszkodót magamnak, egyszerűen csak a helyzet okán. Meg akarok bízni benne annyira, amennyire megérdemli, amennyire nekem is szükségem van erre és rá, de tényleg nem sokkal többet tudok, tudnék elmondani neki és van olyan is, amit fogalmam sincs miként tálalhatnék neki.
Tudom, hogy igaza van. Minden szavát kőbe vésettként élem meg, a tekintetem pedig elszakítom tőle, csak a keze, az ilyen módon abba kulcsolt fogódzkodóm marad hozzá kötve. Újra ráemelem az íriszeimet, amikor viszonozza a kézszorításomat, a szemöldökeim pedig akaratlan húzódnak összébb a hallottakra.
- Nekem ér ennyit az élete. Nem tudok játszani vele és abban bízni, hogy felvehetjük a harcot egy bukott angyallal szemben. - eleresztem a kezét és a tenyereimet két oldalról az arcéleire illesztem puhán.
- Elmondok neked mindent, megígérem, az leszek, teljesen őszinte. Az egész sztorit, úgy, ahogy van, beavatlak, csak nagyon kérlek, hogy ne itt és ne most kelljen. Borzalmas órák vannak a hátam mögött, szeretnék visszamenni az Intézetbe, aludni vagy magamhoz térni. - billentem oldalirányba a fejem és keserű ívbe kúsznak az ajkaim. Fogalma sincs arról, hogy mennyire szeretném beavatni és azt hiszem arról sem, hogy egy részét tekintve undorítóan gyáva nyúl vagyok. Most azonban képtelen arra, hogy itt és most fejtsük fel a dolgokat és a szálakat. Amit ígértem, be fogom tartani, mindig betartom, amit mondok, de most még tényleg nincs itt az idő és az alkalom.


//Nagyon köszönöm a játékot, részemről ez lenne a záró, imádtam! <3333333333//

Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
foglalkozás :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

oswin & thomas
i'm here, i got you
Nem lett volna szabad egyedül lennie. Itt kellett volna lennem mellette és segítenem, akkor ez az egész nem történt volna meg. Bár még mindig nem teljesen tiszta, hogy miről van szó, de valahogy érzem, hogy az egész minden csak nem jó. Ha tehetném megóvnám ettől az egésztől és nem fogom engedni, hogy bárki tényleg kihasználja, vagy még egyszer bánthassa. Mostantól kezdve sokkal jobban fogok figyelni rá is. Túlságosan a saját problémáimba voltam temetkezve és nem vettem észre, hogy körülöttem másnak is vannak gondjai, amelyekkel meg kell küzdeniük és pocsék barát voltam, amiért nem voltam jelen, hogy átsegíthessem őket ezeken a nehézségeken. De nem.. Most már itt vagyok teljes egészemben, hiszen nem emelhetek ki a szeretteim közül párat, hogy őket piedesztálra emelve többnek, fontosabbnak tartsam, mint azokat, akik folyamatosan körülvesznek engem nap, mint nap.
- Ki halna meg? Ez hülyeség. Megóvjuk és téged is ettől az egésztől. Nem kell megtenned bármire is kért téged. Együtt kitaláljuk csak kérlek bízz annyira bennem, hogy elmondod, hogy mégis mi a fene folyik itt. - Tudnom kell, hogy pontosan miről van szó, ki az, akinek az életével fenyegeti nem utolsó sorban pedig, hogy mi az, amit meg kellene tennie. Lehet egy aprócska dolog, de ha akkor pedig talán csak egy teszt az egész.. Idővel nem csak apróságokról lenne szó, hanem egyre komolyabb feladatokról, amelyek végezetül kegyetlenül fognak záródni, hiszen egyre nehezebb lesz őket végrehajtani.
- Valamit muszáj tennünk Oswin. Nem várhatjuk, hogy eltűnjön csak úgy a jel. A démonok kiszámíthatatlan, undorító dögök. Ha pedig még egy nagyobb démonról van szó, akkor ők aztán pedig értenek ahhoz, hogy miképpen legyenek igazi parasztok. - Ideges vagyok, kezét megszorítom, ahogy ő is az enyémet és a tekintetébe fúrom a sajátomat. - Senkinek az élete nem ér annyit, hogy a sajátodat valami szolgasorba taszítsd. Ki fogunk találni valamit, csak el kell árulnod nekem, hogy mégis miről van szó. Bízz bennem és ígérem, hogy megoldjuk. Csak légy őszinte velem. - Nagyon közel áll a szívemhez Oswin, aminek talán a közösnek ható, hasonló elkallódott múltunkból származik. Nem tudnám cserbenhagyni, de az, hogy nem segítek neki, vagy nem segíthetek.. Az egyenlő lenne a szívemben azzal, hogy kudarcot vallottam a védelmezésében és a segítségében. A barátom és fontos nekem. Nem engedem, hogy valami rohadt démon dróton rángassa kénye-kedve szerint.  
Oswin Willeheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
him
Karaktered arca :
Amy Jackson
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Számomra a bizalom nem könnyű. Nem jön magától értetődően vagy természetesen és, amikor esetleg mégis, akkor is képes vagyok kételkedni. Nem igazán a másik félben, semmint saját magamban. Tudom, hogy benne meg akarok bízni. Azt is, hogy mennyire sokat jelent. E kettő pedig egyenesen kellene hoznia a maga egyszerű őszinteségében azt, hogy bízzak benne. Bízhatok benne. Mégsem szánom rá magam könnyedén és erről nem ő tehet, hanem én. Nem akarom terhelni. Nem azokkal a dolgokkal, amelyek az én vállaimon ülnek, amelyeknek a súlya kizárólag engem terhel. Inkább óvnám-védeném, megkímélném. Mégis érzem, hogy ez túlságosan nagy, túlságosan nehéz és végképp túlságosan félelmetes ahhoz, hogy magamban tartsam. ...és még ha szeretném is, már most túl sok kérdése van, túl sokat látott ahhoz, hogy nyugalomra inthessem és azt kérjem tőle, tegyen úgy, mint, aki semmit sem látott. Nem tehetem. Ennél sokkal többet számít, jóval fontosabb és a közöttünk lévő kötelék és messze nagyobb tiszteletet kíván.
Annyival könnyebb lenne a kérdéseit hallva mindent kipakolni, teljes egészében, amit tudok, de ennyire nem vagyok bátor és ezt pontosan tudom már abban a percben is, ahogy a szavak leperegtek az ajkairól. Nehezen jönnek az enyémekre a válaszok. Sokkal nehezebben, mint azt akármikor is sejthettem volna előre, mert rettegek attól, hogy akármit is mondok majd, az alapjaiban változtatja meg vagy hagy nyomot a kapcsolatunkon. Ezt pedig nem szeretném. Nagyon nem…
Sok választásom azonban nem marad, az időt nem húzhatom tovább, nem is volna szép tőlem egyáltalán, így valamiképpen megtalálom a hangom végül.
- Meg kell tennem valamit a démonnak, akié a jel vagy meghal egy szerettem. Ez az emlékeztető, biztosíték, figyelmeztetés, nevezzük akárhogyan is, hogy teljesítsem a dolgot. - egészen elcsendesedik a hangom mire a beszámoló végére érek. A tekintetétől is elvonom a sajátomat. Nem vagyok büszke arra, hogy viselem, nem mintha bármit is tehettem volna az ellen, hogy rám kerüljön. Hibásnak érzem magam és ezen aligha változtatna bármi is.
Íriszeim akkor találnak vissza hozzá, amikor újra megszólal és automatikusan rázom meg a fejemet röviden, riadt tekintettel a vonásaimon.
- Megteszem, amit majd tudok azért, hogy eltűnjön, de kérlek hidd el, hogy semmiképpen sem akarom nagyobb veszélybe sodorni azt, aki már így is abban van ...miattam. Te sem tennéd kockára a családod vagy Caralyn életét… én sem azét, aki miattam került ebbe a helyzetbe és még csak nem is tud róla. Nem lennék képes tovább élni azzal a gondolattal, hogy miattam esett baja, ha beváltja a démon, amit kilátásba helyezett és kétlem, hogy csak ijesztgetni akart volna. - a keze után nyúlok és ha hagyja, akkor rászorítok az ujjaira finoman, de határozottan, miközben íriszei kékjét kutatom a sajátjaimmal.
- Túl sokat jelent a számomra. Az életemet is odaadnám érte, csakhogy biztonságban tudjam, ezért kérlek… nagyon kérlek, hogy értsd meg és legyél mellettem; nem tudhatja meg senki, ami velem történt. annyira szeretném, hogy megértse és elfogadja ezt. A tekintetem csillogóssá válik a belé szökött, de ki nem buggyant könnyek sokaságától.

Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
foglalkozás :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

oswin & thomas
i'm here, i got you
Megígérnék neki bármit, hogy bízzon bennem, hiszen azt szeretném, hogy a bizalmába fogadjon és elmondjon olyan dolgokat, amelyeket talán másnak nem merne. Azt akarom, hogy ne érezze magát egyedül ebben a világban, mert én pontosan tudom, hogy milyen érzés belecseppenni a váratlanba és megtanulni alkalmazkodni mindehhez. Lehet, hogy a magam módján én is elveszett voltam, de rám talált Cece. Vagy inkább mondhatnánk azt is, hogy egymásra sikerült találnunk és azóta is szorosan egymás kezét fogja haladunk előre mindenben. Habár az utóbbi időben megvoltak a magam titkai előtte, de ostobaság volt az egészet elrejtenem az irányából és őszintén törekszem arra, hogy az idő és a váratlan fordulatok ne verjenek éket közénk.
Ezért is fontos nekem a kapcsolatom Oswin-nal. Nem akarom, hogy egyedül érezze magát a világban és habár ő még koránt sem volt olyan szerencsés, hogy megtalálja a parabatai-t vagy valakit, akivel egy húron perdülhet még nem teljesen késő a számára. Addig is, meg azután is itt leszek mellette.
A jelet nézve mérhetetlen rossz érzés fog el és már bánom is, hogy megígértem neki, bár nem az angyalra ígértem így talán megszeghetném, de azzal úgy érzem egy olyan sebet ejtenék a barátságunkon, amit nem vagyok hajlandó megfizetni.
- Tudod mi ez? Mégis, mi? Miért van rajtad Oswin? Magyarázd meg kérlek.. - Nem tudom, hogy mi ez az egész, vagy miért is van rajta, de azt tudom, hogy nem jó. Sőt, egyenesen rossz. Nagyon, nagyon rossz. De valamit tennünk kell, hogy megszabadítsuk ettől az egésztől azt pedig igazából egyedül nem tehetem meg.
- Nem fogom elmondani senkinek, de ez nem azt jelenti, hogy neked nem kellene. Minél hamarabb meg kell szabadulnod attól a jeltől, kerül amibe kerül. Semmi nem éri meg ezt az egészet. Semmi és senki. - Nem szeretném, hogy szenvedjen miatta. A legtöbb rúnánk hatástalaníthatóvá válik azzal, hogy megsérül, de nem vagyok benne biztos, hogy ez működne. Azért pedig nem akarnám kivágni belőle, hogy utána ugyanúgy a hatása alatt maradjon. Akkor tenném csak meg, ha biztos lennék a dolgomban. De a Néma Testvérek még a másodlagos opció, akiknek lehetőségük lenne segíteni.
Oswin Willeheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
him
Karaktered arca :
Amy Jackson
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Nem volnék képes igazán szavakba önteni, hogy mit jelent az; itt van. Él, nem esett baja és minden, amit átéltem az éjszaka folyamán, amitől még mindig remegnek a tagjaim, csupán kísértetei voltak a valóságnak. Az igazi megkönnyebbülés azonban nem jön egyik pillanatról a másikra. Ahhoz túl erős, túl sokkoló volt mindaz, ami láttam.
Próbálom összeszedni és elmondani, hogy mi történt, nem túl értelmesen, végképp nem kronológiai sorrendben és a közelében sem a hideg fejjel való gondolkodásnak. Kétségbeesetten kapaszkodok belé mindaddig, amíg nem tudom elereszteni, amíg össze nem szedem magam annyira, hogy ne kelljen ez annyira, mintha a valósághoz és a realitáshoz való, egyetlen kötődésem lenne jelen pillanatban.
Az ígéret megerősítését hallva mutatom meg, mondom el a magam módján azt, amit mással nem akarok, nem is tudnék megosztani. Ami rettegéssel tölt el és amit egyetlen apró porcikám sem kíván magára. Mégis ott van. Beleégve a bőrömre, szentségtelen pecsétjeként egy nem akart találkozásnak. Azzal pedig csak még nagyobb rémületet ültet a szívembe, ahogy szinte azonnal megszegné, amit éppen most jelentett ki, hogy nem teszi meg. Nem teheti…
Megrázom a fejemet. Előbb csak lassan, ahogy egyre inkább előre halad a kifejtésben, majd határozottabban, mire a végére ér. Rettegés ül meg a tekintetemben. - Megígérted, hogy nem mondod el senkinek... - kapaszkodok ebbe makacsul, halkan kiejtve a szavakat, ahogy belé már szinte egyáltalán nem, miután eleresztettem.
- Én tudom, hogy mi ez és kérlek Thomas ...nagyon kérlek, hogy hidd el, ha azt mondom; valakinek az életébe kerülhet az, ha bárki megtudja, hogy viselem. - csak részben igaz, mert arról valójában fogalmam sincs, hogy mit tesz vagy tehet ez a pecsét a mellkasomon, viszont minden más igaz, amit mondok és éppen ezért ragaszkodok kétségbeesetten ahhoz, amiről még akkor biztosított, amikor nem tudta mi történt valójában.
- Esküdj meg, hogy nem szólsz egy szót sem senkinek… Ha egy kicsit is számítok valamit, akkor esküdj meg, hogy közöttünk marad, amíg nem lesz biztonságban az, akinek az élete számomra fontos és most veszélyben van. - azt nem kell tudnia, hogy kié, a lényeg, hogy ne akarjon szólni se Clarynek, de senki másnak arról, amit látott.
- Kérlek...

Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
foglalkozás :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

oswin & thomas
i'm here, i got you
Elmondhatatlan, hogy mennyire féltem őt. Az pedig, hogy a földön fekve találtam rá még koránt sem segített a helyzetemen, mert annyira féltem attól, hogy talán nincs is életben, hogy egy pillanatra esküdni mernék, hogy megállt a szívem. Ha az én hibám, ha nem akkor is hibásnak éreztem volna magam azért, hogyha meghal. A fenéket, már most a saját hibámnak éreztem, hogy itt fekszik és úgy kapaszkodik belém, mintha én ennék az utolsó mentsvára. Látom rajta, hogy valami pokolit élt át és segíteni akarok, hogy megkönnyebbülhessen, hogy neki jobb lehessen de nem is igazán tudom hol kellene mindezt elkezdenem.
Amit viszont tudom, hogy tehetek, hogy meghallgatom, ahogyan elmondja, hogy mi történt. Vele kellett volna lennem. Nem tudom, hogyan vagy miképpen, de itt kellett volna lennem, amikor mindez megtörténik, hogy segíthessek neki. Akkor nem érezném magam ennyire nyomorultnak. Megvédhettem volna. Vagy legalább megpróbálkozhattam volna vele. Bele sem merek gondolni, hogy milyen érzés lehetett végignézni bárkinek is a halálát.. Mondjuk ezt talán nem pont nekem kellene mondanom, aki éppenséggel előszeretettel játszotta el a saját halálát a családja előtt.
- Megígérem, hogy nem mondom el senkinek.. - Nem tudom miről lehet szó, de azt akarom, hogy tudja, hogy megbízhat bennem. Azonban, amikor lejjebb húzza a cipzárt a bőrébe égetett jel, habár konkrét jelentéssel nem bír mégis érzem, hogy rosszat sejtet. Mintha már magában a kisugárzása arra intene, hogy óvakodj, mert veszélyes. Talán egyszerűen, mert démoni eredetű, vagy mert tényleg nagyon nagy pácban vagyunk most.
- Oké.. Tudom, hogy most ígértem meg, hogy nem mondom el senkinek, de el kell mondanunk valakinek. - Nagyot nyelek, miközben továbbra is a jegyet figyelem, mintha egy idő után valami hihetetlen módon képes lenne választ adni arra, hogy mi is a jelentése. Vagy felszívódni, hogy itt sem vagyok. - Nem tudhatjuk, hogy mégis mi ez, de az egyszer biztos, hogy nem jó jel, ha egy démon rád teszi a jelét, vagy bármijét igazából.. Talán megmutathatnánk Clary-nek.. Ő többnyire tisztában van a jelekkel, bár ha démoni nem tudom mennyire.. De, ha valaki jó a titoktartásban, akkor az ő, nem? - Megannyi dolgot tartott már magában vagy önös vagy mások érdekéből. Azt, hogy visszahozta Jace-t az életbe az angyal által. Ami persze idővel kész katasztrófát hozott magával, aminek még most is isszuk a levét, úgyhogy a legjobb lenne a lehető leghamarabb választ találni arra, hogy mégis mi is ez.
Oswin Willeheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
him
Karaktered arca :
Amy Jackson
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Nem sejti, nem tudja, nem tudhatja, hogy mennyit jelent a megjegyzése, hogy azok után, amit az éjjel folyamán láttam, átéltem, tapasztaltam most teljes valójában látom, hogy a szemei és a hangja élettel teli, hogy jól van, hogy él... Még most sem tudom különválasztani a valóságot a lidércnyomástól, kell a válasza, kell a bizonyság arról, hogy már nem vagyok ott, hogy visszatértem a valóságba és, hogy semmi, de semmi sem volt igaz abból, amit éppen annyira kézzelfoghatónak éltem meg, mint amennyire most a felsőjébe kapaszkodok vagy amennyire a karjaiba húzódom.
Nyugtató szavaira csak egy hosszabban kifújt lélegzet a válasz tőlem, ahogy vállam ismételten megremegnek a hangtalan sírástól. Más esetben nem tenném, nem előtte, de mindazok után, amin átmentem, ahányszor élettelen testét láttam, nem tudok erős maradni.
- Meghaltál... - szakad ki belőlem a vallomásszerű válasz, át sem gondolva azt, hogy ezt nem kellene vagy nem szabadna megosztanom vele. A szellemet azonban már kiengedtem a palackból. Engedek a szorításon, a ruhája gyűrésén és megpróbálkozom azzal, hogy felüljek, kikevergőzve ezzel az öleléséből. Össze kell szednem magam és ehhez ez tűnik a megfelelő lépésnek. Mégsem tudom elengedni a karját, tekintetem kékje pedig kétségbeesetten kapaszkodik íriszeinek ugyanolyan színébe.
Újabb mély lélegzetet veszek, el akarom mondani neki, fel sem merül bennem, hogy titkolózzak, egyáltalán el sem jutok addig, hogy átgondoljam vagy, hogy ne bízzak meg benne.
- Az éjjel összefutottam egy démonnal. ...nem az egyszerű fajtával. - és akkor még meg sem közelítem a valóságot. - ...aztán nem tudom, rám szabadított egy víziót vagy látomást, mindegy minek nevezem és sok olyasmit mutatott, ami… …a szüleimet… a barátaim halálát... többször, újra és újra másként és ugyanúgy egyszerre. ...és minden egyes alkalommal igazi volt, annyira valóságos, mint ez, mint mi... - foglalom össze egyszerűen, nem igazán elemezve vagy részletezve, hogy nem csupán holttestekről volt szó, hanem sokkal-sokkal többről és nem csupán egyszer végignézve a haláltusájukat, agóniájukat, fájdalmukat. A valóságosságukról nem is beszélve.
- …a tiédet is. - remegnek meg egy pillanatra az ajkaim szélei, megmagyarázva ezzel az ébredésem utáni kérdésem is. Szégyellem, hogy nem tudtam végig erős maradni, nem úgy, ahogy kellett volna. Túl mélyre, túlságosan kegyetlenül hatolt a lidércnyomás elszabadítója, még most is remegek mindattól, amit látnom és tapasztalnom kellett.
Ellenőriznem kell, hogy vajon mennyire igaz a mellkasomra égetett pecsét, mert fogalmam sincs, hogy az mennyire volt álom vagy valóság, de ahogy ujjaimmal kitapintom, fájdalmasan hasít belém a felismerés, miszerint ez a része az éjszakának, nem csupán kegyet elmejáték volt. Annál sokkal több…
Megrázom a fejem a kérdés hallatán. Nem igazán nevezném sérülésnek, mielőtt azonban bármit is mondanék vele kapcsolatban;
- Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek. Se Caralynnak, se Alexnek, se a Klávé nem tudja meg… Csak… kérlek ígérd meg. - nem, addig nem tudom jobban beavatni, többet mondani, amíg nem teszi meg. Ha bármelyiküknek is szól, azzal nekem végem, de ez érdekel a kevésbé. A gond az, hogy neki is…
Ha megteszi, ha biztosít arról, hogy kettőnk között marad, akkor igazítom lejjebb a cipzárt, éppen csak annyira, hogy a szegycsont fölé égetett, fekete pecsét látszódjon. ...és fogalmam sincs mit mondjak…
- Nem simán egy nagyobb démonba botlottam... - ami szintén nem volna könnyedén átléphető vagy hanyagolható, de ez… ezzel fogalmam sincs mit kezdjek… A bukott angyal, Leviathan démoni pecsétje, jele számunkra sem ismeretlen és ez itt rajtam pontosan az, ami életre hívja a legrosszabb rémálmaimat. Azt pedig még el sem mondtam, hogy miért égette a mellkasomba, milyen árat kell fizessek és a fizetség kit is óv meg valójában.

Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
foglalkozás :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

oswin & thomas
i'm here, i got you
- Ezt inkább nekem kellene tőled kérdeznem. - Elég ramaty állapotban volt. Leírhatatlanul aggódtam érte. Nem voltak szavak arra, hogy mennyire. Ostobaság volt elengedni egyedül egy őrjáratra, habár legtöbbször olyan könnyedén véget érnek, eseménytelenül, hogy hazaérkezvén olyan könnyedén dőlünk ki az ágyba, mert az unalmas esték fárasztanak a legjobban le bennünket, hiszen amikor történik valami az adrenalin és az izgalom az, ami ébren tart. Most azonban úgy tűnik, hogy koránt sem volt olyan eseménytelen az éjszaka, mint szokott. Habár maga az eltűnése, felszívódása is éppen erre adott okot. Nem tudom, hogy mit akart elrejteni azzal, hogy felhúzta a felsőjét, ha őszinte akarok lenni nem is figyeltem csak minél hamarabb rá akartam rajzolni a rúnát, hogy rám nézhessen a kék szemeivel, hogy tudjam rendben van..
- Itt vagyok, Oswin. Minden rendben van, minden rendben lesz. - Óvatosan húzom magamhoz és ölelem át, tartom a karjaimban. Nem tudom, hogy mégis mit élhetett át, de határozottan nem volt egyszerű. Valaki nagyon rendesen cserben hagyta, de bárkiről is legyen szó az egyszer biztos, hogy mindenképpen megfizet azért, amit vele tett.
- El tudod mondani, hogy mi történt? Oswin..? Itt vagyok élek és te is életben vagy. Most már nem lesz semmi baj, csak kérlek mondd el, hogy mi történt másképpen nem tudok segíteni.. - Bízhat bennem. Ha egy valami ezer százalékig biztos, hogy soha nem árulnám el sem őt, sem pedig mást. Nagyon közel áll a szívemhez csak úgy, mint Cara vagy Electra. Ölni is tudnék értük. Ehhez kétség sem fér.
- Mi van ott, egy sérülés? - Értetlenül nézek rá, ahogy látom, hogy a keze a felsője alá kúszik. Habár legszívesebben leszedném róla, hogy meggyőződjek arról, hogy semmi komoly mégis igyekszem visszafogni magam. Azzal úgy érzem határozottan átlépnék egy határt, ha fognám és letépném róla a felsőjét. Neki kell beavatnia, ha akar.. Ha megbízik egyáltalán bennem annyira, hogy elárulja, hogy mi történt itt.
Oswin Willeheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
him
Karaktered arca :
Amy Jackson
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Melengető. Így írnám le leginkább azt az érzést, ahogyan a bőröm a nyakamat csiklandozva, égetve fogadja be az iratze-t és segít abban, hogy a tudatom kiszakadjon a tudattalan sötétségből.
Biztonság. Így nevezném azt az érzést, ami először elönt, akkora erővel, hogy egyszerre érzem minden létező porcikámat, a fájdalommal együtt is, mikor tudatosul bennem a hangja.
Kétségbeesett megkönnyebbülés. Így tudom meghatározni azt, ami a magamhoz térésem pillanatában szétfeszíti a mellkasomat, ahogy felhasadó pilláim alól kitekintve meglátom az arcát, felismerem az ismerős vonásait.
- Élsz..? - alig hallhatóan suttogom, ahogy forró és kövér könnycseppek szabadulnak öntörvényű útjukra pilláim menedéke alól, kontrollálatlanul.
Nem tudja, nem tudhatja hányszor láttam meghalni az éjjel során, üveges tekintetének emlékét, amely éles vízióként égett az elmémbe, tudva azt, hogy én tettem, én okoztam a halálát. Nem számít, hogy nem volt igazi – valóban nem volt igazi? –, nem számít, hogy hallom a hangját, látom ismerős alakját, először elhiszem, hogy megint csak egy kegyetlen látomás az, amely körülölel. Megtörtént már az éjszaka folyamán…
- Élsz. - ismétlem meg újra, ez alkalommal már kevésbé rácsodálkozó kérdésként, mint az előbb és a felsőtestére feszülő anyagba marom az ujjaimat, a tenyerembe gyűrve az anyagot, ahogy az arcomat belefúrom a mellkasába, nagyokat kortyolva a levegőből és az illatából is egyaránt, meg-megremegő vállakkal. Félek elengedni, félek attól, hogy megint egy kegyetlen látomás részesei vagyunk, ő is és én is. Félek, hogy megint holtan kell látnom, kitépett szívvel, kitépett gerinccel, félek attól, hogy semmi sem igaz abból; itt van, hogy valóban itt van.
- Jól vagy, ugye? Mondd, hogy jól vagy, mondd, hogy ez a valóság... - könyörgöm kérem tőle, mert az elmúlt órákban nem egyszer belefutottam abba, hogy különböző és válogatott módokon kellett rájönnöm arra; nincs már többé. ...és minden alkalommal én tehettem a haláláról.
Eleresztem a pólóját és a kezére csúsztatom a sajátomat. Kapaszkodót keresve, nagyobb részben azért, mert tartok attól, megint semmivé lesz; kisebb részben azért, hogy valamennyire felüljek a magam csekélynyi erejéből. Elmaszatolom az arcomat áztató nedvességet és a sikátor ismerős képét csak ekkor sikerül észrevennem. Még most is, így is nagyon nehéz szétválasztani mi volt valóság és mi nem abban, amit láttam, átéltem, tapasztaltam. Pánik szerűen nyúlok a ruhám nyakamig felhúzott cipzárja után és húzom le megint annyira, hogy a tenyerem beférjen a fekete anyag alá, a szegycsont fölé égetett pecsétet kitapogatva. Nem álmodtam. Ezt nem… Az égési sérülés hegéhez hasonlatos kiemelkedés most is ott van, fekete vonalait azonban nem igazán látom. Lélektükreim kékjeit a rettegés fertőzi meg, a klávé nem fogja megérteni. Arról pedig fogalmam sincs egyelőre, hogy Thomas mennyit látott meg a koránt sem angyali jelből így…


//

Thomas Nightingale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
new york
foglalkozás :
hunting the shadows
Karaktered arca :
christopher wood
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

oswin & thomas
i'm here, i got you
Egyértelműen a pánik dübörgött az ereimben. Aggódtam Oswin-ért, hogy nem tért vissza a járőrözésről. Nem bírtam volna elviselni, ha nem láthatom többet. Olyan fiatal volt. Nem is értem, hogy miért egyedül ment ki az utcára. Bár általában nem szoktak különösebben problémát jelenteni a járőrözések, ha valami baj van, akkor előbb utóbb úgy is eljut hozzánk és akkor többen jövünk ki. Idegesen jártam fel alá az utcákat, a környéket, ahol elméletben járőrözött. Rajtam kívül még három embert vettem magam mellé, hogy a lehető leghamarabb találjuk meg. Lehet, hogy bajba esett, de az is lehet, hogy csak elidőzött valahol és elfelejtett jelentést tenni, hogy amúgy élek. Ha így lenne, akkor biztos vagyok abban, hogy egy nagyon szép lecseszést kapna tőlem.
Már kezdeném feladni és hagyni, hogy a totális kétségbeesés az egész lelkemet mardossa, amiért nem voltam itt vele.. Itt kellett volna lennem. Akkor most már biztonságban az intézet falai között lenne. Azonban azzal, hogy felhúzom magam nem érzem azt, hogy sokkal előrébb lennék ezért lehunyom a szemeimet és próbálom rendszerezni a légzésemet, valahogy meg kell találnom őt. Ahelyett, hogy fejvesztve rohangálok, fel és alá inkább az ösztöneimre hallgatok, majd a sikátorok között kezdek el mozgolódni, amikor a betonon megpillantom azt a nagyon is ismerős alakot. - Oswin! - Több sem kell, hogy odasiessek hozzá és letérdeljek mellé a fejét óvatosan a felemelem. - Mi a fene történt..? - Úgy tűnik, hogy eszméletlen, de azért nagyon remélem, hogy valamennyire magánál van. - A picsába is. - Káromkodtam, amikor kis híján ki kellett tépnem az övemből az irónomat, mert a remegő kezeim nem akartak segédkezni a gyors kiszabadításban. Gyorsan egy szabad felületet keresve rajzolom fel az ismerős jelet és reménykedek a legjobbakban. - Gyerünk kislány, ne add fel..

 || akkor ezt így párhuzamban.
Oswin Willeheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
him
Karaktered arca :
Amy Jackson
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Remegek. Egész testemben reszketek, ahogy eltűnik a szemeim elől. Nem tudhattam biztosan. Közel sem annyira éreztem, hogy igazam van, mint amilyen határozottan cselekedtem. Térdre rogynék, ha engedelmeskednének a lábaim, de nem teszik és amikor kérdez még akkor sem sikerül azonnal felocsúdnom. Beletelik egy kis időbe, nem túl sokba, de annyira szükségem van, amíg legalább a remegést tudom csillapítani. Csuklómra fonódó ujjaira vezetem a tekintetem, majd pedig onnan egyre feljebb, amíg el nem érem a szempárját. Pernyeként hullott alá a fehérség és minden gusztustalan hozadéka is, ahogy ismét átvette a helyét megszokott valóm. - Az, aminek nevezett. - halkan adom meg a választ a kérdésére. Nem tudok dacolni vele, olyan fáradtság hullik rám, amilyet talán még sosem éreztem. Az erőm a végét járja, ha ez lehetséges egyáltalán az adott körülmények között.
- Tessék? - hőkölök kicsit hátra, bár, ha még mindig a kezei között tart, akkor csupán hátrébb hajolni sikerül valamelyest. Még, hogy én kellenék neki? Mégis mire?! Még csak nem is vagyok teljesen árnyvadász, csak egy kezdő, tapasztalatlan, család nélküli senki.
Nehezen mozdulok, pokolian sajog minden tagom, fogalmam sincs mennyit bírok még, miközben a gondolataim nem akarnak pihenni, megállíthatatlanul kergetik egymást, de mindig csak ugyanarra jutnak; a válaszokat nem ismerem, újabb és újabb kérdések öntik el tudatom tengerét.
Megtorpanok, amikor előhozakodik a farbával és úgy érzem kihagy egy ütemet a szívem. Nem teheti… miközben mégis megteszi. Hogyan mondhatnék nemet erre…?! Hiába akarnék ellenkezni, visszautasítani a szentségtelent, mégis bólintásra hajtom a fejemet válaszként. Összepréselt ajkakkal hallgatom tovább, mégis mit akar tőlem, miközben a szemeimet mardossa az újra kitolulni kívánkozó sós könnyek hada. Fogalmam sincs, hogyan szerezhetném meg számára, amit akar és nem mondhatok nemet, mert azzal aláírok egy olyan halálos ítéletet, amit sosem tennék meg. Képtelen lennék.
Megszólalni azonban már nem tudok, mert a karma tépve szántja fel a bőrömet, beleégetve valamit, ami újabb felkiáltásra sarkall és ezúttal már tényleg nem vagyok képes tovább megtartani a saját súlyomat. Összerogyok előtte, a fejem előrebukik, sötét tincseim az arcomba hullanak, a vállaimon keresztül bucskázva, aztán elnyel a semmi…



A légvétel szabályosan fáj, ahogy a tüdőmbe nyomakszik. Mintha fulladásból, a halálból térnék vissza és egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy nem ez történt velem épp az imént. Felsőtestem ívbe feszülve emelkedik el a koszos utcakövekről, a bőrömbe vájt jel pedig iszonyatosan ég. Lejjebb húzom a ruhámon a cipzárt és odanyúlok. Égésnyomként hegesedik a nem kívánt, sosem kért, gyűlölt pecsét, a pokoli éjszaka szennyes mementójaként. Könnyek szaladnak a szemeimbe, ahogy visszarogyok, háttal a betonnak. Olyan nehéznek érzem magam, mintha a tagjaim ólomból lennének. Még egy nyavalyás iratze-t sem sikerült produkálnom magamra, egyszerűen nem megy. Forrón buggyan ki és csordul alá arcomon a sós csepp lélektükreim fogságából, nedves nyomot hagyva maga után. Nem tehette…
Remegő ujjaimat elveszem a még friss sebtől és visszaigazítom a cipzár fémkocsiját, marja csak össze az anyagot, fedje el a tisztátalan nyomot. Lassan pirkadni kezd. A Nap első, narancsos arany sugarai, hűséges szeretőként, nyalják végig a szennytől mocskos utcákat. Melengeti a kézfejemet, ahogy végigcirógatja azt, odébb kergetve az árnyékot róla és bár szeretnék felkelni végre, elmenni innen, magam mögött hagyva megelevenedett poklom színhelyének emléklenyomatát, nem tudok. A lábaim, a testem egyáltalán nem engedelmeskedik az akaratomnak. Még most is remegek minden egyes porcikámban és hideg veríték borítja végig puha bőrömet.
Nem tudhatom, hogy mi igaz és mi nem, abból, ami belekóstoltatott – vagy inkább leszuszakolta a torkomon –, beváltotta-e a szavait vagy be fogja-e valaha. Az egyetlen, amit kristálytisztán tudok, hogy nem engedhetem, bárkinek is miattam essen baja. Főleg nem azoknak, akik fontosak a számomra, főleg nem neki.
Ahogy a Nap egyre több fénnyel tölti meg a sikátort, úgy érzem egyre inkább hívogatónak visszazuhanni a tudattalanság csalogató sötétjébe. Túlságosan kimerült vagyok ahhoz, ellenálljak.

Levi
❖ Bukott angyal

avatar
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Suttogott szavai felébresztenek, s Thomas szemei a pillanat rövidsége alatt kerekednek el, mintha csak megleptek volna a szavai. Ellenkezhetnék, újabb látomás küldhetnék az elméjébe, szavaimmal mondhatnám, hogy téved, de ahogyan átalakul, ahogy újra démoni formáját erőlteti magára, már pontosan tudom, hogy vége van az egésznek, hogy elbuktam és átlátott a vízió szörnyűségén. Nem szállok szembe vele, hagyom a metamorfózist végbemenni, hagyom a menekülő mozdulatot és támadása ellen sem teszek semmit, de még mielőtt a férfihez érne, szertefoszlik annak alakja és fehérlő ködbe csap az indított mozdulat.
- Mi árult el Kedvesem? - markolok rá csuklójára, s ahogyan végigmérek szarvain, bőrszárnyának szélességén, s arcom fekete mosolya ismét szélesre húzódik. Immáron csak ketten álltunk egymással szemben, nem volt köröttünk semmi zavaró behatás, sötétség és rideg csend töltötte meg a teret, melyet csak kettőnk teste szabdalt fel. Néztem őt, figyeltem a reakciót, hallgattam hangját, s bár nem teljesen engedtem ki lelkét az ábránd súlya alól, már nem indult újra a ciklus, már nem kezdődött el az általa választott pokol.
- Kevesen ismerik fel a hazugságot, kevesen látnak a színfalak mögé, neked mégis sikerült, pontosan ezért kellesz nekem, ezért akarlak magam mellé! - engedem el őt, majd elfordulok tőle, elszakítom tekintetünket egymástól, hogy elinduljak egy irányba és intsek felé, elvárva a követő magatartást.
S ahogyan elindulok, egy apró fénypont jelenik meg előttünk, s amint egyre közelítünk felé, úgy szélesedik, úgy tágul vakító ereje. - Feladattal bízlak meg, nevezzük küldetésnek, melyet akár el is utasíthatsz, de látva, hogy mennyire fontos neked ez a férfi, inkább óva intenélek attól, hogy ellenkezz velem. Itt, ebben a világban nem tudok kárt tenni sem benned, sem benne, de a valóságban elég egyetlen apró mozdulat és temetésre gyűlik össze az árnyvadászok tömege, s akkor tényleg miattad fog meghalni az, aki talán a legfontosabb számodra Aezess...
Megállok egy pillanatra, majd szembe fordulok vele, hosszan várok a mondandójára, majd attól függetlenül, hogy mit válaszol, folytatom. Hiszen ellenkezhet, mondhat nemet, de egyik része sem hatna meg, hiszen tudom, hogy mit akarok, s azt tőle várom el. - Egy uncia adamantin, nyers és kezeletlen formájában. Szerintem nem túl nagy ár azért, hogy Thomas életben maradjon, nem gondolod?
Nevetem el magam, bal mutatóujjam karmát mellkasára emelem, hogy jelemmel lássam el hófehér bőrét, mely mintha egy újabb rúna lenne a megannyi között. A folyamat azonban nem volt kellemes, szinte felizzik a karmom, ahogyan mélyre szalad a húsában, ahogy égeti a bőrét, ahogyan megszenesedett nyomokat hagy munkája. - Csak tedd a szívedre a kezed és hívj, ha megvan az adamantin...
Fordulok immáron a fény felé, ami egyre vakítóbban, egyre élesebben tükröződik a szemeiben, majd közel hajolok hozzá, s a fülébe suttogok.
- Ébredj Aezess, ébredj és légy szabad! - a következő pillanatban újra a sikátorban találhatja magát, összetörten és fáradtan térhet magához, s talán elkönyveli magában, hogy ez az egész csak egy rossz álom volt, egy csalfa játék, melyet nem kell komolyan vennie, mellkasa azonban éget, kínnal perzseli és ha a fájdalom helyére nyúl, a keresztet tapinthatja ki, melyet még eltűnésem előtt rajzoltam testére.
Oswin Willeheart
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
him
Karaktered arca :
Amy Jackson
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


A lélegzet már mit sem ér, nem tölti be korábbi funkcióját, nem tartja életben a testem, mégis mélyen szakad belém, amikor a keze ismét a mellkasomba nyúl. Talán csak reflex a légvétel, megszokottság, semmi egyéb, hiányzó szívem pedig újra összeszorul, pedig már nincs is ott bordáim ketrecében. Forró könnycsepp buggyan alá a szememből, folyik végig kövéren az arcomon, ahogy lefelé szánt magának utat.
- Hacsak?? - mint szomjazó a cseppnyi vízért, úgy kapaszkodok be nem fejezett mondatának utolsó szavába. Tudni akarom, miként menthetem ki innen, amiért nincs a világon semmi, amit meg nem adnék. Az önként felajánlott lelkem, emberi és angyali részem eldobása egyaránt ott lenne, adnám, gondolkozás nélkül, egyetlenért, akiért megéri. Nem számítana az ár, nem számítok én, csak ő ne legyen itt. Nem lehet itt…
Utána kapnék, hogy maradjon még, jöjjön vissza, fejezze be, amibe belekezdett, árulja el, azt, amit tudni akarok, de ujjaim a semmibe markolnak. - Gyere vissza. - szinte már kérem a magam elé suttogott szavakkal, amikor újra megjelenik előttem, akit szabadnak szeretnék. Már nem a démon köti le a figyelmem, lélektükreim az ismerős vonásokat járják be és szavak nélkül ölelem át szorosan, kihagyott szívdobbanások közepette, mint aki csak meggyőződni kíván arról, hogy valóban sértetlen. - Életben vagy... - suttogom magam elé, hiába nem tudhatom, hogy valóban él-e még, hiszen a szemem láttára vesztette életét, nem is egyszer, amióta a pokol torkában vagyok. Mégis hinni akarom, hogy így van. Így kell lennie. - Nincs bajod? Jól vagy? - kétségbeesett árnyalattal a hangomban eresztem el, hogy újra lássam, valóban sértetlen, tenyereim zárt kérdőjelébe vonom arcéleit, hüvelykujjaimmal simítva végig gyengéden a bőrét. - Azt hittem, nem látlak többé… - megint mellkasának fúrom az arcom, ruhája anyagába marok, mint aki attól fél, mindjárt elveszik a szeme elől újra.
A kabát már a vállaimra kerül, amikor feltűnik egyáltalán, hogy mit csinál. - Tényleg? - szinte automatikusan kérdezek vissza arra az álomra, ahogy elhajolok tőle, a rám terített anyagot pedig összefogom a testem előtt. Engedelmesen emelem feljebb az állam, amikor kimondatlanul is ezt kérve ujjait az állam alá simítja. A hajam igazítása közben tekintetének kékjét fürkészem, ajkaim szeglete pedig megremeg a kérdést és a be nem fejezett kérést hallva. Aztán újra a rémület fog el, ahogy belefagy a pillanatba és mozdulatba egyaránt. Hirtelen kapok utána, ismét tenyereimbe fogva az arcát. Nevét csak rettegve, remegve tudom kiejteni. Nem értem mi történik…
Aztán valamiféle értelmet nyer a jelenet az újra felcsendülő hanggal, ami jeges borzalmat csalogat gerincem mentére. Míg beszél, íriszeim a megfagyott vonásokat pásztázzák újra és újra. Fülembe súgott szavaira meg-megborzongok és még a végére sem ér az egésznek, megrázom az üstököm.
- Ha miattam van itt, miattam is kerülhet ki innen. - makacsul ragaszkodom ehhez, meg nem inogva, el nem fogadva a lehetetlenségét, akár a tagadásba is beleragadva. Görcsösen kapaszkodok abba, hogy neki nem lenne szabad itt lennie, muszáj valahogy kikerülnie innen.
Ez nem választás, amit ajánl. Nem lehet…
Elkerekedett tekintettel figyelem, ahogy újra életre kell a kezeim között, befejezve a megkezdett mondatot és ahogy nevez… Valami nem stimmel. Hangja cirógatja a lelkem és legszívesebben beleolvadnék a pillanatba, de nem az vagyok, akinek megnevez. Soha nem voltam az. - Te nem ő vagy... - lehelem ajkaira a szavakat és közben beleremegek a fájdalomba, míg egy másik részem, valahol mélyen megnyugvásra lel. Ha nem őt tartom a kezem között, akkor nincs itt. Máshol kell lennie, biztonságban. Nem rántottam magammal, nem hoztam ide, nem szárad a lelkemen eme tett következménye.
Újabb kövér könnycseppek gördülnek alá a szemeimből, ahogy kezeim elfehérednek és a körmök helyére karmok kerülnek. Kifordulok a kezei közül, pontosan azzal a mozdulattal, amit tőle tanultam, amelynek emlékét őrzöm és habár még így is pokolian nehéz megtennem, lecsapok rá. A pusztítást választom, mert már tudom, nem az, akinek a vonásaiba bújt.

Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4  Next
 Similar topics
-
» Utcák / Sikátorok
» Mystic Falls sikátorai
» Aligátorok kódexe
» Old but Gold Antiques - Darren Cain régiség boltja és háza
» Haditechnika

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Bronx-
Ugrás: