descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
A Királynõ rezidenciája
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

+18
seelie&lucifer
Történetesen nem azért jöttem ide, hogy a démonjaimról szaporítsuk feleslegesen a szavakat. Nem óhajtottam ezzel megbántani őt, ám korántsem tűröm, ha egy olyan nőt próbál hozzám hasonlítani akinek nem különösebben van túl sok beleszólása a Pokol dolgaiba. Mindent megfosztottak tőlem, számomra egyedül a Pokol maradt és azt nem fogom hagyni, hogy bárki is a magáénak tudja! Pláne nem akkor, ha egy nő az illető. - Most az egyszer hajlandó leszek megbocsájtani. - Lágyan pihentettem tekintetemet az övéin. Lereagálhattam volna ezt kissé dühösebb verzióban, így hát remélem, hogy mindezzel nem lesz semmiféle ellenvetése. Nem kérem azt, hogy a saját elvárásaim szerint viselkedjen, hanem egyszerűen csak tudattam vele nyomatékosan, hogy a Pokol nem holmi játékszer ami felett aztán bárki szabadon ügyködhet. Még én magam sem értem már, hogy pontosan mit hisz, milyen hely az, amit Pokolnak hívnak? A hierarchia tetején a Pokol születése óta én állok, kedvesem.
Vigyorogva követem végig mindazt, hogy ajkait édesen lebiggyeszti. Némán figyeltem, és kis ideig kerestem az előzményekben, hogy még is mi végett reagál így, mire aztán nem sokkal később ráébredtem, hogy nem igazán árultam el neki dolgokat. Elárulni a legnagyobb vágyaimat? Senki sem tudja, csak az, aki kellően ismer. De persze, én hagyni fogom, hogy megismerjen engem és ezáltal a vágyaimra is ráébredjen egyszer. Fontosak, ő is tudja. Főleg, hogy az egyik vágyam mennyire is veszélyes rám nézve. Még is sóvárgok érte mint valami kiéhezett őrült.
Nyelvem egyre fürgébb ütemet diktál kéjes hangját követően, ugyanis hallani akartam, miként élvezi mindazt, amit művelek vele. Mindig is szerettem hallgatni csábító hangját, ám ilyesféle formában valamiért sokkalta jobban preferálom. (...) Fölé hajolok óvatosan, s szelíden lehunyom szempárom, amikor végigsimít egyik tenyerével az arcomon. Ekkor csak egy csókot leheltem abba a tenyerébe finoman, épp olyan szeretettel, ahogy ő érintette az arcomat. Szeretettel.. képes lennék őt szeretni? Nem, még nem veheti el az eszem...!
Gyengéden mozgattam tenyerem teljes felületét nedves nőiességén, ám a mozgás akkor vált egyre intenzívebbé, mikor minden felesleges ruhaanyagtól végleg megszabadít. Az pedig már csak jobban korbácsolta az idegzetemet, mikor szembesültem éles karmaival. Ó édesem, kis parányi démonom! Az enyém leszel mindöröke, hisz a lelked már akkor a Pokolra lett ítélve, mikor először érintetted vörös ajkaid az enyémhez. Ha eljő annak az ideje, te leszel mellettem az a démon, aki velem egyenrangú lehet. Senki másnak nem fogom azt a helyet átadni; csak is neked.
- Hányszor karmoltál már szét a körmeiddel...- vigyorogva beleremegek a mondatomba, ugyanis rettentően felizgatott mindig is, ha fizikailag fájdalmat okozott nekem ezáltal. Mindig is pokolian fájt, amikor azokat a démoni körmeit belém mélyesztette, de élveztem. Jobban mint bármi mást azon kívül.
Lehunyom szemeimet, ám hangom erőteljesen megremeg, mikor éles körmeivel együtt fonja körbe ujjait merev férfiasságomon. Szempáromat csukva hagytam, ugyanis túlságosan is élvezem azt amit művel, egyszerűen képtelen lennék bármire is nézni és arra koncentrálni. Nem, most csak ebben a bűvös érintésében veszek el. - Nem félsz attól, hogy ha oda belépsz, nem jutsz ki többé? - Kinyitottam a szemeimet. Ámde nem annak kéksége nézett le rá. Szemeim helyén mintha csillagok ragyogtak volna, olyannyira fehér és fényes volt, ámde nem vakító. Hisz én voltam a legfényesebb angyal odafent Isten mellett. Nem véletlen, hogy én vagyok a fényhozó. S ez fényességemnek csak aprócska morzsája.
Ha le is jön oda, vissza fogom őt hozni a világába. Az a hely nem neki való, ámde mindig lesz ott egy tér, amely csak is az ő igényeinek akar majd megfelelni. Lehetnek ott virágok, mezők, méhek, mindent amit eltud képzelni. Csakhogy azt a Pokol mocskos, taszító külleme vonja majd körbe. Mégis inkább csak szeretek ráijeszteni. De mi van akkor, ha egyszer majd komolyan gondolom?
Halk sóhajok hagyják el számat minden egyes mozzanatától a férfiasságomon, s amint kellően észhez tudtam térni e közben, egyszerűen csak eltűnt a fehér fátyol szemeim felületéről, s újra kék, ártatlan tekintettel figyeltem őt. Talán még sohasem látta a szemeimet úgy.
- A kezdetektől fogva a királynőm vagy. - Fürgén mozgattam hüvelyében mindkét ujjamat, ámde nem megelégedve ennyivel, nos, ajkaimat az övére tapasztom falánkan. - A Pokol nem neked való hely. Az ottani fiatal démonok eléggé veszélyesek, akik még nem tudják kontrollálni magukat. - Suttogom kéjesen két csók között, kevésbé átérezve a szavaimnak a súlyát. Merthogy a démonok gyilkosok. - Mindez pedig a szenvedő lelkek sikolyával vegyül. De persze, akadnak olyan helyek a Pokolban, ahonnét nem hallod őket. Ott kiépíthetek neked valamit, és ott bármikor lehetsz. Biztonságban. Velem. - Beleharapok játékosan a nyakába, ahogy fogaimat bőrébe mélyesztem vadul. Ha a szemfogaim hegye megnőne, akkor most ihatnék a véréből, de nem fogok.
Vigyorogva követtem nyomon a vergődését, miközben ujjaim szüntelenül mozognak benne. Figyelem remegő testét, miközben örömömet félbeszakítja azzal, hogy ujjait a csuklómra szorítja.
- Az örökkévalóságig az enyém vagy, nem csak ma estére. - Combjai közé fúródom, s férfiasságomat megérintve, egy könnyed mozdulattal döföm belé egészen gyengéden, hogy szokja. Megremegek, mikor megérzem férfiasságom körül szűkös és forró ölét. - Szeretlek! - Bukik ki belőlem hirtelen, de talán csak félig, ugyanis a szó közepette azonnal megcsókoltam őt birtoklóan. Én magam is alig hiszem el, hogy kimondtam. Vagy talán azt, hogy valóban így gondolom -e. - Finom vagy. - Vigyorogva harapdálom fülcimpáját eleinte, s lassú lökéssel döfök belé, mely aztán egyre inkább válik intenzívebbé mintsem gyengéddé. A stabilitás kedvéért finoman hajába markoltam, s le sem vettem kiéhezett tekintetemet az övéről.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true



+18

the Satan & the Queen


Csak a szememet forgattam az értelmetlen szócséplésünkön Lilithről, meg a Pokol hierarchiájáról. Feleslegesnek tűnt ilyesmin veszekedni, mivel egyikünk sem volt hajlandó engedni az igazából, így aztán napestig is elvitázhatunk ezen, úgyis az lesz a vége, hogy fejet hajtok a szava előtt, mielőtt mérgében porig égeti az egész birodalmat. Az ő lobbanékonysága az én makacsságommal párosulva leigázhatná a halandók egész világát, ha hagynánk elszabadulni. De nem hagyom, békítő csókot lehelek az arcára, mellkasát, nyakát simogatva hízelgőn.
- Lucifer, démonok ura... Hát persze, hogy nem ér fel hozzád senki! Ne haragudj rám, amiért ilyesmi megfordult a fejemben. - Negédes szavakat suttogok a fülébe, kiengesztelésként, amiért felhoztam a témát. S bár nem hazudhatok, igazat sem adtam neki, ügyesen kikerültem a témát, remélvén, így végre lezárhatjuk a dolgot.
Sértetten lebiggyesztem az ajkam, amiért nem hajlandó beavatni a vágyaiba, de nem firtatom tovább a kérdést. Idővel úgyis megtudom, és azzal, hogy valóra váltom az egyik álmát, talán kiengesztelhetem azért, amiért elveszek tőle egy másikat.
Erős karjaiból nincs menekvés, csípőm reménytelenül hullámzik, vonaglik nyelve bűvös játéka alatt, testem görcsbe rándul minduntalan, ahogy testem legérzékenyebb pontját szívogatja. Ajkaimról szárnyra kap a gyönyör dallama, míg mohón kapaszkodom a hajába, ismert és ismeretlen nyelveken búgva, könyörögve többért. Kihasználom a szusszanásnyi szünetet, ahogy fölém hajol, és szeretetteljesen megcirógatom az arcát. Lejjebb simítok, végig fedetlen mellkasán, el egészen a nadrágjáig. Pár fürge mozdulattal kiszabadítom a fogságából, finoman végigkarmolva a combját, ahogy visszahúzom a kezem. Tenyere ekkor borítja be az ölemet, mire az alsó ajkamba harapva, kéjesen szusszanva lehunyom a szemem. A démoni vérem elővillan egyetlen csalóka pillanatra, míg körmeim karmokká nőnek, és egyetlen határozott rántással véget vetek az alsónadrágja uralmának. Mohón rákulcsolom ujjaimat a férfiasságára, eleinte lágyan, édesgetőn simogatva, majd egyre szorosabban zárom a markomba, intenzívebben lifteztetve rajta a bőrt.
- Kettőnk otthonát? - mosolyom árulkodó, nagyon is hízelgő számomra az ajánlata, az, ahogyan kérlel, s közben tenyere szenvtelen játéka az ölemen. Levett a lábamról. - Látni akarom... Veled megyek!
Ahogy ujjai belém hatolnak, megremegve hajtom hátra a fejem, hátam homorítva tolom ki mellkasomat, ahogy gerincem finoman ívbe hajlik, majd visszazuhan az ágyra. Élvezem az ajkait az enyémen, nyelvét kutatva csókolom, közben az én kezem sem tétlen, hol lassabb, hol gyorsabb tempóban mozog a férfiasságán, hüvelykujjammal olykor a hegyén körzök, vagy körmömet óvatosan hozzápréselem, hogy minél inkább az őrületbe kergethessem. - Mondd, Lucifer... Engem hajlandó lennél megtenni királynődnek? - ajkaira rebegem a kérdést, szabad kezemmel lágyan cirógatva az arcát. Azt mondta, bármit megtenne értem, és azt is, hogy nincs démonnő, akit el tudna képzelni maga mellett. Kíváncsi vagyok, engem dísznek szán-e abba a szobába, trófeának, vagy esetleg annál többnek.
Fürge ujjai egyre magasabbra repítenek, látóterem sarkában összemosódnak a csillagok, hangom egészen új oktávot üt meg. Magunk közé simítok, a csuklójára fonva ujjaim.
- Elég! Ne várass tovább! - kérem halkan, zihálva, már-már esdeklőn. Feljebb húzom a térdeimet, egészen közéjük fogadva, két kezem pedig a fenekére siklik, ujjaimat belevájva vonom közelebb magamhoz csípőjét, félreérthetetlen célzással. Elszakítom a pillantásom az övétől, hogy a nyakába fúrhassam az arcomat, apró harapásokkal ingerelve, sürgetve, ne kínozzon tovább, váljunk végre eggyé. - Kívánlak! Ma éjszakára a tiéd akarok lenni. Vedd el, ami a tiéd!
Halkan suttogom a fülébe a szavakat, lágy csókot lehelve a füle tövére. A testem vágyik rá, és úgy érzem, menten lángra lobbanok, ha nem lehetek végre az övé; én is vágyom rá, ha csak ma estére, de az enyém legyen...
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

+18
seelie&lucifer
- És szerinted vajon Lilithet ki teremtette azzá, aki? Kinek köszönheti azt, hogy még mindig életben van? - Frusztrált íriszekkel keresem fel az övéit, hiszen a főbb démonok azok, akik korántsem nyerik el az örömömet. Túlságosan is nagyra vannak magukra, s bár tudnám, hogy miért! - Az pedig, hogy egyenrangú velem, nos, egyenest sértő! - Megrezzenek. - Aligha kerülne sok energiámba elpusztítani őt. Míg ő erre nem képes velem szemben. Valóban egyenrangú velem? - Nem igazán hallottam olyasmiről, hogy Lilith felérne mellém. Csak azért, mert teremtett néhány semmirekellő démont? Ohó, arra én is képes vagyok! De ez még persze nem jelenti azt, hogy ő lenne a világom 'királynője'. Nincs az az Isten, hogy bárkivel is osztozkodjak azon, ami az enyém. Pláne, ha a Pokolról van szó és egy olyan nőről, akivel különben sem megyek sokra. - Inkább csak ő alapította társammal Edomot. Maximum annak a 'királynője', de a Pokolnak csak is én vagyok az egyetlen uralkodója, senki más. - Vagy még száz formában eltudtam volna ragozni, hogy ki az uralkodó ott, és hogy Lilith a szememben egy senki, de inkább nem tettem. Csak megértette másodjára is, hogy Lilith kimondottan hidegen hagy. (...)  - A vágyaimat csak akkor fogod megtudni, ha kellően ismersz. - Nem különösebben beszéltünk egymás lelkivilágáról. De hát mire vágyhat vajon az Ördög? Túlságosan nem is kell távlatokban gondolkozni.
Hangosan elszakadt rajt az utolsó szövetdarab. Félredobtam azzal a lendülettel, s mint egy vérmes, kiéhezett bestia gyűröm őt magam alá, s azt követően önző módon falni kezdtem ajkait miközben nyelvünk is heves táncra keltek egymáson. Viszont amikor megéreztem érintését merev férfiasságomon a ruhaanyagon keresztül, mindössze csak egy gonosz vigyort vetek rá. Hihetetlenül vágyom arra, hogy könnyítsen rajtam, hiszen rendkívülien jó ágyas.
Combjait megemelem, hogy öle közelebb, magasabbra kerüljön hozzám, ezáltal is kihasználva a lehetőséget, nemes egyszerűséggel szívogatni kezdem combján néhány felületét. Ekkor lejjebb engedtem derekát, és én magam kényelmesen elhelyezkedve egyszerűen csak karjaimat átfontam combjain, s izmaimat megfeszítve erősen vontam magamhoz, hogy még véletlenül se szabaduljon. Mindezt persze egy vad, kiéhezett vigyor követte nyomon az arcomon.
Nyelvem teljes egészét finoman hozzányomtam nedves, puha nőiességéhez. Nyelvem végét felfele végighúztam teljes egészén, s mikor kitapintottam vele csiklóját, ajkaimat finoman hozzáérintettem nyelvemmel együtt, és eleinte csak lassabban kezdtem el szívogatni.
Élvezettel ittam mézédes nedvét, miközben erőteljesen szívogattam puha kisajkait és kemény, lüktető csiklóját. Hihetetlenül imádtam őt kényeztetni, hisz élvezem, ha örömet okozhatok neki.
- Tudod, a Pokol majdhogynem ilyen dolgokért is lett teremtve. - Szólalok meg vigyorogva, ahogy fölé hajolok és egyik tenyerem teljes egészét nőiességére helyezem simogatóan. - Terveztem magunknak az otthonomban egy szobát, mely csak a miénk. Minden vörös, ami csak is az erotika színe. Vörös ágyneműk, fal... már csak a te kéjelgő nyögéseid hiányoznak onnét. - Finoman simogattam tenyeremmel nedves nőiessége teljes egészét, ám e közben le sem vettem róla a tekintetemet. Szeretem látni, ha élvezetből nyűglődik, szinte már-már nevezhetném ezt a látványt is a táplálékomnak.
Időközben a középső és gyűrűs ujjamat egyszerre csúsztattam hüvelyébe simogatás közben, s azt a tenyeremet továbbra is a nőiessége legérzékenyebb pontjához dörzsölgettem. - Muszáj lesz egyszer eljönnöd velem, kérlek! - ajkaimat mohón az övéihez nyomtam, s ezt követően ujjaimat a lehető leggyorsabban mozgattam ázó nőiességében.

 
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true



+18

the Satan & the Queen


Talán erre mondják a mondének, hogy eladni a lelked az Ördögnek, meg alkut kötni az Ördöggel, amikor valami gonosz, tisztességtelen ügyletet készülnek meghozni. Biztosan nem úgy értették, hogy ágyba bújnak Luciferrel, pedig miből maradnak ki! A Sátánnal üzletelni egyáltalán nem rossz, vagy gonosz, és közel sem tisztességtelen. Nem éreztem úgy, hogy bármivel is kevesebb lennék, éppen ellenkezőleg, a közelsége feltöltött, erősebbnek és gyönyörűbbnek éreztem magam, mint valaha. Hízelgett, hogy sikerült ennyire az ujjam köré csavarnom, hiszen tényleg különleges bánásmódban részesített, a tenyerén hordozott és kiváltságosként kezelt. Megnyertem a személyében a legnagyobb szövetségest. De tényleg csupán ennyiről lenne szó? Az igazság szava köt. Vajon, ha megkérdezné, szeretem-e, mit felelnék?
- Pontosan emiatt nagyok az elvárásaim... - felelem lágyan duruzsolva ajkaira, két éhes csók közt. Tudom, mi mindent adhatna meg nekem, ezért el is várom, hogy megtegye. Az én hatalmam talán nem ér fel hozzá, ugyanakkor nőből vagyok, és egy nőnek, ha el akarja nyerni a kegyeit, mindig teljesíteni kell a feltételeit, legyenek azok bármilyen szürreálisak is. Persze arra igyekeztem ügyelni, hogy soha semmivel ne haragítsam magamra a Pokol Urát.
- Lilith teremtette azokat, akik most népedet és seregedet alkotják. Méltán hiszik sokan, hogy egyenrangú veled - magyaráztam, bár egyáltalán nem állt szándékomban védelmembe venni a démonnőt, egyszerűen csak adóztam a nagysága előtt. A sort még tudnám folytatni, hiszen ott van Hecate, a vámpírok anyja, de látván, hogy sikerült felmérgesítenem, inkább ennyiben hagyom a témát. Ha nem közösködik velük, nekem csak jobb - minél kisebb a konkurencia, annál egyszerűbb a győzelem. Kár, hogy a világaink olyan nehezen illeszthetők össze. Hiszen ő a pusztulás és a kínok birodalmából jött, míg az enyém a tavaszt és az életet hirdeti.
- Igen - Kérdést tett fel, a válasz pedig könnyed és őszinte. Azért röpke csókkal hálálom meg, a pillantásában fürdőzve. - Mihez hasonlítanád a színét?
Lucifer, a költő - elég röhejesen hangzik, de szerettem volna, ha megerőlteti a fantáziáját. Érdekelt, mennyire mocskosak a gondolatai, elfér-e köztük valami szép is, vagy mindenről csak a tűz és a vér jut eszébe. Talán nem a Pokol Hercegének való feladat.
Érdeklődve hallgatom a válaszát, közben hagyom, hadd vetkőztessen kedve szerint. Nem hátráltatom benne, de nem is segítek, macskásan tekergőzöm az érintése, csókjai alatt. Felkelti a kíváncsiságomat, mi lehet az a három dolog, amire vágyik. Az egyik biztosan a szárnyai, és meg is elégednék ezzel, ugyanakkor semmi ötletem a másik kettőre.
-Hiszen a Pokol már a tiéd, mi többre vágynál a démoni seregednél? - kíváncsian oldalra biccentem a fejem, ahogy őt nézem. Átölelem a nyakát, ahogy közelebb von magához, és a fejem hátra hajtva élvezem ajkai játékát a mellemen. A libabőr végigfut a karomon, kiszalad a számon az első fűtött sóhaj. A szavai visszarántanak a rózsaszín magaslatokból, arcomon rögtön széles, cinkos mosoly jelenik meg. Erre a vágyára nem szükséges rákérdeznem... Ellenben érinteni annál jobban szeretném, így amíg ő egyetlen mozdulattal tönkrevágja a fehérneműmet, kettőnk közé nyúlva az ölére simítok, nadrágján át tapintva ki, mégis mekkora lehet az a vágy, mely bűvkörömbe űzi.
Elfekszem alatta, somolyogva figyelem, hogyan kúszik egyre lejjebb felettem, míg el nem éri a combjaimat. Készségesen beengedem közéjük, élvezvén, ajkai hogyan hagynak pirosló foltokat fehér bőrömön. Egyre türelmetlenebbül várom, hogy elérje testem legérzékenyebb pontját, megédesítve sóhajaim. Halkan rebegem a nevét, az ágyneműbe fúrom a fejem, arcomat félig a puha selyembe temetve. Vakon tapogatózom utána, ujjaim rálelnek sötét fürtjeire, melyekbe finoman belekapaszkodok. Bokáimat keresztezem a háta felett, combjaim fogságába zárva, míg kéjtől ittasabb, egyre hevesebb akkordok kapnak szárnyra ajkaimról. Bele-beleremegek a gyönyörbe, ahová nyelvével, ajkaival repít, szemérmetlenül dicsérve és könyörögve egyszerre, kifejezve teljes és átmeneti alárendeltségem és odaadásom felé.
- Oh, Lucifer... A Pokol egyre csábítóbb helynek tűnik, ha te is ott vagy - rebegem halkan, pihegve, somolygó pillantást vetve rá pilláim alól. Talán mégsem lenne olyan rossz meglátogatni őt legközelebb abban a kétsébeejtően halálszagú dimenzióban.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

+18
seelie&lucifer
Sokan úgy gondolják, hogy egyszer majd letaszítanak engem. Ezer évvel ezelőtt is ezt állították. Kétezer évvel ezelőtt is ezt állították. Sőt! Tízezer évvel ezelőtt is pontosan ugyanezt eltervezték. Még mindig engem tisztelnek oly sokan, még mindig én vagyok az, akihez könyörögnek ha már Isten nem segít rajtuk. De én itt vagyok, és segítek. A teremtményeim olyan életet kapnak tőlem, amire mindig is vágytak; hatalmat kapnak mindenek felett. Szeretem a teremtményeimet. Ha én elbukok, ők is velem buknak. Ők pedig az enyémek, nem fogom senkinek sem átadni őket! Én vagyok az Ördög, a Hajnal fia, és egyben az aki az emberiség megrontója. Senki sem fog felettem uralkodni, és soha nem fogok senkinek sem fejet hajtani; Akkor inkább száműzzenek újra!
- Csakhogy téged sem holmi démon látogat. - Teszem hozzá, élesen kiemelve minden egyes szavamat. - Maga az Ördögtől követelőzöl, Édesem. - Suttogom ajkaira kéjesen, mohó tekintettel. - ... Aki azonban bármit megadna neked. - Falánkan harapok rá ajkaira ekkor, egyáltalán nem morogva azért, mert akaratosan követelőzik. Az igazság az, hogy most nem szolgálhatok semmivel neki szerény lényemen kívül. Korántsem a legjobb kedvemben jöttem el végül ide, hanem pontosan azért, hogy enyhítsem nyers, őszinte haragomat. Hiába is, de egyáltalán nem volt gondolataim között, hogy bármivel is elődrukkoljak. Most csak rá volt szükségem, édes hangjára mely elcsitít, s szerető érintéseire mely elaltat. (...) - Lilith? - Hiába is, de akaratlanul elvigyorodtam kijelentésén. - Sohasem értettem, hogy miért gondolják Lilithet a Pokol királynőjeként. Nem osztozkodom azon, ami az enyém, sem akkor, ha nő az illető. -  Nem jellemző rám, hogy a nadrágomban hordom az eszemet. Lilith nem mozdította meg sohasem a mocskos fantáziámat semmilyen téren. - Tegyed meg nekem azt a szívességet, hogy Lilithet kihagyod ebből. Nem tud érdekelni. - Mint egy veszett kígyó, sziszegem sértődötten. Vannak olyan démonok, akikért korántsem rajongok. Lilith pedig pontosan ilyen, aki az egyik bukotthoz tartozik. Közelről sem az én problémám az már.
Hagyom, hogy a felsőmtől megszabadítson, miközben gerince vonulatán simítok végig hátán, finoman húzva rajt olykor a halvány piros barázdákat puha bőrfelületén. - Mondtam már, hogy mennyire tetszik a hajad? - Ha már a ruháját nem, de a haját minden egyes alkalommal megdicsértem. Bár azt tudhatná, hogy engem korántsem a ruhája érdekel, hanem a teste, a lelke, szükségem van rá. Különben meg nem vagyok oda a szép, bájos dolgokért.
Elmosolyodom, amikor kérdésemre végül nehézkesen, de válaszolt. Vigyorogva csókoltam, ugyanis hiába, de boldoggá tett a kijelentése. Persze, sokan vágynak rám de ezt az ő szájából hallva a legcsodálatosabb. -  Mindössze három vágyam van. - Válaszolok kérdésére tömören, miközben megszabadítottam csipkés, hófehér melltartójától. - Mindegyik vágyam jelen van már az óta, hogy száműztek de még egy sem teljesült. - Felülök vele ekkor, s kissé megremegek ekkor, ugyanis jobban az ölemre nehezedett így ennek a póznak köszönhetően.
Feszes karjaim közé fontam őt, hogy jobban magamhoz vonjam őt; ám ezt követően ajkaim mellbimbójára vándoroltak át, s azt követően az egyiket játékosan fogaim közé vettem, ám aztán csak finoman szívogattam. - A jelenlegi vágyam most még is sokkal erőteljesebb a többinél... - Rebegem suttogva, s hátranyúlva egy könnyed mozdulattal tépem szét rajt a fehér, csipkés bugyiját is. Így aztán a vékony, szakadt anyagtól egy mozdulattal szabadítom meg, s ekkor ujjaimmal kezdem el cirógatni combjait, sejtelmes mosollyal a képemen.
Végezetül óvatosan hátradöntöttem őt az ágyon, hogy újra alattam legyen, így aztán könnyeden veszem át az irányítást, hogy olyan örömökben részesítsem amitől végig remegni fog.
Combjai közé kúsztam, s azokat kissé széttártam, hogy egyik combjába erőteljesen beleszívjak, így haladva egyre közelebb ahhoz a bizonyos ponthoz.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true



the Satan & the Queen


A démonok nyelvét nem kötötte átok, hogy mindig igazat mondjanak, ehhez képest Lucifer ritkán hazudott a szemembe. Egyszerűen nem volt rá szüksége, hogy lealacsonyodjon a hazugságok szintjére, elég erős volt ahhoz, hogy mindig, minden helyzetben felvállalja az igazságot, és ezt tiszteltem benne. Persze, láttam már démonokat trükközni, de a legtöbbjük úgy véli, nincs rá szükségük. Vele ellentétben én ezt képtelen voltam szabályozni. Ha feltettek nekünk egy kérdést, kötelességünk volt válaszolni, az átok miatt pedig csakis az igazat mondhattuk. Más kérdés, hogy ha az embert évszázadokon át legyengíti valami, idővel megtanulja az előnyére kovácsolni a gyengeségét.
- Engem sem - feleltem végül hanyag vállrándítással, s bár igazat mondtam, hogy nem érdekel a tündér sorsa, csak azért mondtam ezt, mert tudtam, mi lesz vele. Meggyógyul. Lucifer talán még nem tudja, hogy a lángok, bármennyire pusztítóak is, nem ejthetnek gyógyíthatatlan sebet egy tündéren. Nem lesz soha a régi, ez is igaz, de nem aggódtam a sorsáért, mert tudtam, hogy nincs rá okom.
- A romlásban és a pusztulásban van valami gyönyörű - értettem egyet kelletlen, cinikus mosollyal. Akkor sem örültem neki, hogy a ruhám beszívja majd a holtak szagát, a szandálomat pedig összekeni a hamu. Nem lelkesedtem a gondolatért, de mivel Lucifer otthonáról volt szó, azt igenis látni akartam. Így hát féligazságok közt egyensúlyozgattam.
- Ne légy szégyenlős, kedves! Érezd magad otthon - huncut mosollyal cirógattam a haját. Persze, hogy nem eszik emberi étkeket, hiszen semmi emberi nincs benne, a külsejét leszámítva. Talán ez egy burkolt gyilkossági kísérlet a részemről? Ki tudja, az is lehet, hogy egyszerűen csak ugratom. - Tudod jól, hogy kényeztetned kell. Nem holmi udvarhölgyet látogatsz, hanem egy királynőt.
Nem érdekelt, mennyire hangzik öntelten a számból, igenis elvártam, hogy aki az Udvarba lép, az hajbókoljon és elhalmozzon mindenféle földi jóval.
- Nem tetszik, ha ott van - teszem még hozzá, lebiggyesztve az ajkam. Jobb szeretem, ha az ajándékom csillogó és élő, a Pokolból pedig nem sok ilyet lehet hozni. Így aztán felvont szemöldökkel, várakozón pislogok rá, kezem is megtorpan cirógató mozdulatában a mellkasán. - Két uralkodót nem tűr meg egyik birodalom sem. Ott van Lilith, ha hercegnőre vágysz.
Igyekszem visszafogni a hangomból áradó féltékenységet, de nem sikerül teljes mértékben. Nem mintha bármi is lenne köztük, de a Pokol Királynője rang akkor sem engem illet. Őszintén szólva nem szívesen uralkodnék egy olyan helyen. Az erejére, a hatalmára szükségem van, de Tündérfölde tökéletesen megfelel nekem. Hagyom, hogy kihámozzon a ruhából, melyet csakis az ő kedvéért választottam, nagy gonddal, de még csak arra sem méltatott, hogy elgyönyörködjön benne... Jellemző. Férfiak! Nem zavar a meztelenségem, macskásan nyújtózom el alatta, belesimulva erős karjai ölelésébe. A kérdésére elpillantok a válla felett, érzem, hogy az igazság kapargatja a torkomat. Muszáj trükköznöm.
- Rád vágyom - rebegem ajkaira az igazságot, csókba fojtva, majd mellkasára simítva magam mellé lököm az ágyra, ha hagyja, hogy fölé hajolhassak. Vörös hajtengerem leomlik a vállam egyik oldalán, függönybe vonva arcunkat, ahogy lehajolok hozzá és megcsókolom. A mellkasát cirógatom, ujjbegyeim alatt sorra foszlik szét az anyag, mintha érintésem savval lenne átitatva. Valójában csak egyszerű mágia, a pólótépés elegánsabb módja. - Hiszen az erőd hatalmas... Nem hasonlítható senki máséhoz. Az összes démon felett állsz, megkérdőjelezhetetlen erők ura vagy. Te magad vagy a hatalom.
Édes hízelgéssel szabadítom meg a pólójától, szelíden terelve a témát az én vágyaimról az ő ajnározására. Puha csókokkal járom be a nyakát, fedetlenné váló mellkasát, izmos hasfalát, hajammal lágyan csiklandozva bőrét.
- Ki ne vágyna egy szeletre belőled?
Átvetem lábam a derekán és fölé magasodva megülök az ölén. Megtámaszkodom a csípőjén, mosolyogva fürkészve az arcát. Nyakam egyik oldalára fésülöm a hajamat, mielőtt lehajolnék hozzá egy újabb csókra.
- Na és te, Fényhozó, neked mi a legnagyobb vágyad?
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

seelie&lucifer
A legkevésbé sem érzem magamat rosszul, csak mert egy icike picikét elszenesítettem az egyik tündérének a karját. Történetesen tudniuk kellett volna, hogy nem én vagyok az a helyi fickó, akivel mihaszna kölykök csak úgy szórakozhatnak. Olykor hajlamos vagyok arra, hogy egy minimálisat is, de elnéző legyek a másikkal szemben ám ez most nem annak volt az ideje. Tudom, hogy kellene éreznem valamiféle megbánást, esetleg sajnálatot az ifjú iránt, de az a morcos helyzet, hogy nem érzek semmi mást sem iránta a  szórakozáson kívül. Most legalább már biztosan nem lesz gondom azzal, hogy bármelyik is az utamat fogja állni. Kár lenne, különben a végén még félkarú tündérkék lennének a környéken. Seelie pedig biztosan nem lenne elragadtatva azon ténytől, ám ismerem őt annyira, hogy még azt is elnézné nekem.
- Talán egy profi orvos helyre tudja pofozni! -  Pattant ki a fejemből az ötlet, ám amint felvillant a világító villanykörte a fejem felett, egyszeriben azonnal elszublimált aztán onnan. Nem. Eleve az a csoda, hogy ha még nem szakadt le tőből a karja. Mindegy, van belőle másik neki, örüljön neki. - Valójában a legkevésbé sem érdekel, hogy mi lesz a sorsa. - Jegyzem meg kissé nyersen, kevésbé átgondolva mindazt amit épp gondolok.
Fejemet oldalra biccentve figyelem, miként öltöztetik fel a lányok. A legkevésbé sem értem, mire van ez a nagy felhajtás. Értem én, hogy dögösen akar kinézni, de minek öltözködik ha úgyis lekerül róla mindjárt? Komolyan nem értettem. Inkább ezen méláztam, mintsem bámultam volna gerjesztő árnyékának a körvonalait.
- Ó, ilyen szépen még senki sem beszélt a világomról. Esküszöm mindjárt elpityergem magam! - Úgy tűnt, mint aki lepergeti magáról a birodalomára szánt nevezőket, de valójában nagyon is tetszett mindaz, amit mondott. Hiszen az a cél, hogy a Pokol épp olyan undorító és ocsmány legyen, mint az én lelkem. Van még mit rajt csiszolni, de még nem annyira taszító mint az én lényem. - Az azonban már kevésbé sem tetszik, hogy nem akarod látni. Pedig az én világom a maga módján nagyon is gyönyörű. - Mégsem annyira, mint az én tökéletesen gyönyörű, förtelmes lelkem.
Bájos, ártatlan tekintettel követtem végig lépteit, miközben felém közeledett szúrós íriszeivel, szinte már-már keresztüldöfött durcás tekintete. Most miért ilyen velem? Mit ártottam én neki? Nem is értem, mire fel ez a gyerekes duzzogás!
- Még szép, hogy látni szeretnéd. Én is úgy gondoltam. - Kacsintottam rá játékosan, még is komolyan gondolva a dolgot, ugyanis ha akarja ha nem, akkor is elviszem oda. Ha pedig tovább nyavalyog, ott is fogom tartani az idők végezetéig.
Kissé megremegek, amikor a hajamba markolva von magához, annál inkább már csak a heves csók az ami még inkább korbácsolja az idegzeteimet. - Tudod jól, ha én éhes vagyok akkor nem járnál jól.- Elvégre nem szokásom olyan dolgokat fogyasztani, mint amilyeneket az élők falnak. Számomra a fájdalom, a kín, a sikolyok sokkalta telítettebb érzetet adnak. Nem beszélve aztán a friss, buggyanó vérről.
- Ohó, ennyire elkényeztettelek, hogy már követelőzően várod az ajándékaimat? Mit műveltem én veled? - A nyelvemet csattogtattam vigyorogva, a legkevésbé sem gúnynak szánva a dolgot. - És ha azt mondom, hogy az ajándék pont a Pokolban van? Ha eljössz velem odaadom. - Csapdában vagy, kedvesem. Addig nincs semmi sem, amíg nem vagy hajlandó eljönni velem. - Csak nem tartasz attól, hogy titkon elrabollak és nem engedlek el többé? Pedig hidd el, hogy tarthatsz attól. - Suttogom kéjesen magunk közé, egy rémisztően bestiális ábrázattal az arcomon. Mindeközben már tökéletes szakértelemmel hámoztam ki abból a ruhájából, amit nemrég a lányok ráadtak. Amit még mindig nem értem, hogy miért... - Közben elárulhatod, hogy mi a legnagyobb vágyad amit csak is tőlem vársz. - Félredobtam a ruhát, s már csak a fehérneműi voltak rajt.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true



the Satan & the Queen


Olyannyira untam már ezt a szánalmas világot. Valentine bukása elkerülhetetlen volt, ennek ellenére mind azt hittük, tovább húzza majd egy kicsikét, és nem ilyen csúfosan, Raziel angyal által ér majd véget a jelentéktelen élete. Hiszen egész jó műsort generált a halva született kísérletével, hogy romba döntse az egész alvilágot - így azonban nem maradt más, mint végtelenül unalmas béketárgyalások sora, a szövetségünk megerősítése, és bla bla bla... Szörnyen untam magam. Ha maga az Ördög nem tisztelt volna meg a jelenlétével, hogy elszórakoztasson, minden bizonnyal itt hagyom Tündérföldét és mondén gyerekek elbűvölésével kezdek foglalkozni. A trónörökösök mindig jól jönnek, főleg, ha olyan édesen és könnyedén befolyásolhatóak, mint akiket rabolni szoktunk. De szerencsére Lucifer gondos figyelmet fordított rám azután is, hogy Valentine már nem maradt beszédtéma köztünk. Hiába volt csupán egy nagyravágyó nephilim, a démonok pusztulásával a Poklot is veszélyeztette, így hát érthető, ha mindketten szerettük volna rajta tartani a szemünket.
Már annyiszor megmondtam neki, hogy ne érjen hozzá a tündéreimhez! De hát a Pokol urát nem lehet néhány szóval leszabályozni. Ha valaki megsérti vagy útját állja, még szép, hogy revansot vesz az őt ért sérelemért. Akkor sem szép dolog a népemmel játszadoznia, hisz tudja jól, miféle álomvilágban élnek - bár démoni vér csörgedezik az ereikben, sosem látták még testközelből a valódi démonokat. Gyerekek még, tehetetlen csecsemők, akiknek szükségük van az irányításomra, és arra, hogy megvédjem őket.
- Feltéve, hogy nem perzseled halálra őket, kedves. - szólok ki csilingelve a selyemfüggöny mögül, miközben komótosan ledobálom magamról a ruhákat. A fátyol csak a körvonalaimat, sötétbe borult sziluettemet engedi láttatni, és a lefelé hulló rétegeket. Fiatal tündérlányok segítik rám a szirmokkal teleszőtt, tiszta ruhát, melynek csipkézett vonala szorosan mellkasomra, derekamra simul, majd hullámos, laza szoknyában, combközépen ér véget. Fehér, mint a hó, csak a virágszirmok és az ezüstösen csillogó csipke dobja fel némileg.
Hangom kiélesedik az ajánlatát hallva, szúr, mint a tüskebokor.
- Megmondtam, hogy nem vagyok hajlandó csúf, rotható démonok közé lépni, abba a hervasztó, halálszagú hőségbe!
Az igazság fájdalmas, de ha akarnám, akkor sem adnám elő ezt szebben. Nincs kifogásom a démoni részem ellen, ez viszont nem azt jelenti, hogy boldogan alászállnék a Pokolba. Egyetlen birodalomra vagyok csak kíváncsi, az pedig az övé, de csakis akkor, ha megtisztítja minden mocsoktól a kedvemért.
A nimfák félrehúzzák a függönyt, ahogy közeledik. Tekintetem még éles kissé, de rögtön megenyhül, amint elég közel ér, és megérinti a kezem. Ellágyulva hagyom, hogy magához húzzon, karjaimat izmos vállai köré fonom, fejem enyhén oldalra billentve, hogy a nyakamhoz férhessen.
- Látni szeretném az otthonod - súgom a fülébe lágyan, felmarkolva a hátán az inget, kiélvezve az anyag finom tapintását, hiszen nem sokáig lesz már a hátán. Ahogy a karjaiba kap, a nimfák csilingelő kacagással iszkolnak ki a szobából, kettesben hagyva minket. Eldőlök az ágyon, kezeimet a fejem fölé fektetve pillantok fel rá vágyakozón, tele szeretettel.
- Itt bármikor szívesen látlak - gyengéden végigsimítok az arcán, ahogy fölém hajol, majd kezem rögtön tovább is siklik a tarkójára. A hajába túrva húzom oda magamhoz, hogy ajkaink mohó, éhes csókban forhassanak össze. - Én is téged.
S ez így is van, hiszen képtelen lennék hazudni. Hiányzott. Tündér gyerekek rontanak be hozzánk, hangosan nevetve és sugdolózva szaladgálnak körbe. Mindegyikük kezében tálak roskadoznak: gyümölcsök, húsok, sütemények és italok. Izgatottan, kapkodva pakolják tele az odakészített asztalt mindenféle finomsággal, majd gyors pukedlivel kiszaladnak, épp olyan lármásan, ahogyan jöttek.
- Éhes vagy? - kérdem a szemeit fürkészve, mutatóujjam végighúzva az ajkán. Gyors puszival pecsételem le a kérdést, huncut mosollyal simítva végig a mellkasán. Tudja jól, hogy ha elfogyaszt bármit is az Udvar terméséből, csak akkor távozhat, ha teljesíti a feltételeimet. De azzal, hogy eljött, máris kedvemre tett, úgyhogy az ő esetében talán eltekinthetek a tündérek eme cserfes játékától. Mégis csak a Pokol uráról van szó... - Hoztál nekem valamit? - teszem hozzá mohón, hogy a saját tudáséhségemet is csillapíthassam. Imádom az ajándékokat, főleg az ő ajándékait - főleg, ha egy bizonyos tollpihéről van szó...
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

seelie&lucifer
Mennyire röhejes, hogy egy férfi tündér ennyire puhány és gyenge! Eleinte nem nyerte el a tetszésemet, miszerint az itteni őrök úgy kezeltek mint egy jött ment átlagos fajankót, de lássuk csak... olyannyira tökéletesen megpirítottam a jobb karját, hogy ha levágnánk simán feltálalhatná sült csirkének. De tényleg. Van egy olyan érzésem, hogy talán mostanra már leszakadt az a karja szó szerint. Legalább jobb kezes volt?
- Üdv, nép! - Megállok az udvar kellős közepén, miközben a szórakozott, bestiális vigyor egyszerűen kifeszül a képemre. - Remélem, hogy egy percre sem zavarok. Mindössze szeretnék elnézést kérni a hirtelen való fellángolásomért. Tudják; Nem igazán preferálom, ha valaki megakar állítani. - Tényeket közlően egy pillanat kitárom karjaimat, miközben lassan fordulok az itt jelenlévő tündérek felé. Amikor beléptem ide, már a bejáratnál is hallottam a vidám, szórakozott nyüzsgést. A dalos madarak csicsergését és a méhek zümmögését. Most azonban épp olyan csend van, mintha egy elhagyatott szellemvárosba tértem volna be. - Félreértés ne essék, egyáltalán nem állt szándékomban megszakítani ezt az átszellemült pezsgést itt a tündérek között. Inkább tegyenek úgy, mintha itt sem lennék! - Pár másodperc csöndet hagytam ezt követően, hogy élvezettel az arcomon végigtekinthessem az összes jelenlévő ábrázatát. Némelyiken nyers, őszinte undor ült le, de akadt olyan is, akinek alig láthatóan remegtek a térdei miközben arculatát próbálta kiegyensúlyozni. Mily kontrolláltak! (...)
- Kezdem úgy érezni, hogy a tündéreid valóban elfogadóbb közösség. - Próbáltam a pozitív oldalát megközelíteni a dolognak, elvégre mégsem vághatom oda hozzá, hogy a tündérei mennyire rühellik a képemet itt. Habár az érzés kölcsönös, de ez ugyebár evidens. - De mit szólnál hozzá, ha a legközelebbi találkozónkat az én világomban ejtenénk meg? Kétségkívül elnyerné a tetszésedet. - Rákacsintottam bájosan, mikor is közelebb léptem hozzá, hogy megérintsem egyik kezét finoman. - Hidd el, az ottaniak se annyira szörnyűek. Téged kedvelnének. - Derekára helyezem ekkor egyik tenyeremet, míg a másik pirosló arcára, hogy aztán magamhoz vonhassam ragaszkodóan és nyakába csókolhassak vágyakozva. - De most még ezt a napot eltöltjük nálad. Nem akarlak sürgetni. - Azzal a lendülettel karjaimba felkaptam őt, hogy azt követően az ágyra helyezhessem könnyeden.
Finoman helyezkedtem fölé, megtámasztva magamat karjaimmal, és csak édesen vesztem el babonázó íriszeiben. - Rettentően hiányollak... - Suttogom halkan magunk közé, s azzal a lendülettel hevesen ízlelem meg ajkait, már-már falva azokat éhesen.
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Ajánlott tartalom

all the stories are true

3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
 Similar topics
-
» [Küldetés] Az elf királynő
» Volangaard - Királyi csarnok
» Katanowa Kiro
» Ötlettár a játékosoknak!
» Királyságok

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: Central Park :: Tündérfölde :: Tündérek Udvara-
Ugrás: