be careful who you trust

the devil was once an angel

Share | 
A Királynõ rezidenciája
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true



the Satan & the Queen


A démonok nyelvét nem kötötte átok, hogy mindig igazat mondjanak, ehhez képest Lucifer ritkán hazudott a szemembe. Egyszerűen nem volt rá szüksége, hogy lealacsonyodjon a hazugságok szintjére, elég erős volt ahhoz, hogy mindig, minden helyzetben felvállalja az igazságot, és ezt tiszteltem benne. Persze, láttam már démonokat trükközni, de a legtöbbjük úgy véli, nincs rá szükségük. Vele ellentétben én ezt képtelen voltam szabályozni. Ha feltettek nekünk egy kérdést, kötelességünk volt válaszolni, az átok miatt pedig csakis az igazat mondhattuk. Más kérdés, hogy ha az embert évszázadokon át legyengíti valami, idővel megtanulja az előnyére kovácsolni a gyengeségét.
- Engem sem - feleltem végül hanyag vállrándítással, s bár igazat mondtam, hogy nem érdekel a tündér sorsa, csak azért mondtam ezt, mert tudtam, mi lesz vele. Meggyógyul. Lucifer talán még nem tudja, hogy a lángok, bármennyire pusztítóak is, nem ejthetnek gyógyíthatatlan sebet egy tündéren. Nem lesz soha a régi, ez is igaz, de nem aggódtam a sorsáért, mert tudtam, hogy nincs rá okom.
- A romlásban és a pusztulásban van valami gyönyörű - értettem egyet kelletlen, cinikus mosollyal. Akkor sem örültem neki, hogy a ruhám beszívja majd a holtak szagát, a szandálomat pedig összekeni a hamu. Nem lelkesedtem a gondolatért, de mivel Lucifer otthonáról volt szó, azt igenis látni akartam. Így hát féligazságok közt egyensúlyozgattam.
- Ne légy szégyenlős, kedves! Érezd magad otthon - huncut mosollyal cirógattam a haját. Persze, hogy nem eszik emberi étkeket, hiszen semmi emberi nincs benne, a külsejét leszámítva. Talán ez egy burkolt gyilkossági kísérlet a részemről? Ki tudja, az is lehet, hogy egyszerűen csak ugratom. - Tudod jól, hogy kényeztetned kell. Nem holmi udvarhölgyet látogatsz, hanem egy királynőt.
Nem érdekelt, mennyire hangzik öntelten a számból, igenis elvártam, hogy aki az Udvarba lép, az hajbókoljon és elhalmozzon mindenféle földi jóval.
- Nem tetszik, ha ott van - teszem még hozzá, lebiggyesztve az ajkam. Jobb szeretem, ha az ajándékom csillogó és élő, a Pokolból pedig nem sok ilyet lehet hozni. Így aztán felvont szemöldökkel, várakozón pislogok rá, kezem is megtorpan cirógató mozdulatában a mellkasán. - Két uralkodót nem tűr meg egyik birodalom sem. Ott van Lilith, ha hercegnőre vágysz.
Igyekszem visszafogni a hangomból áradó féltékenységet, de nem sikerül teljes mértékben. Nem mintha bármi is lenne köztük, de a Pokol Királynője rang akkor sem engem illet. Őszintén szólva nem szívesen uralkodnék egy olyan helyen. Az erejére, a hatalmára szükségem van, de Tündérfölde tökéletesen megfelel nekem. Hagyom, hogy kihámozzon a ruhából, melyet csakis az ő kedvéért választottam, nagy gonddal, de még csak arra sem méltatott, hogy elgyönyörködjön benne... Jellemző. Férfiak! Nem zavar a meztelenségem, macskásan nyújtózom el alatta, belesimulva erős karjai ölelésébe. A kérdésére elpillantok a válla felett, érzem, hogy az igazság kapargatja a torkomat. Muszáj trükköznöm.
- Rád vágyom - rebegem ajkaira az igazságot, csókba fojtva, majd mellkasára simítva magam mellé lököm az ágyra, ha hagyja, hogy fölé hajolhassak. Vörös hajtengerem leomlik a vállam egyik oldalán, függönybe vonva arcunkat, ahogy lehajolok hozzá és megcsókolom. A mellkasát cirógatom, ujjbegyeim alatt sorra foszlik szét az anyag, mintha érintésem savval lenne átitatva. Valójában csak egyszerű mágia, a pólótépés elegánsabb módja. - Hiszen az erőd hatalmas... Nem hasonlítható senki máséhoz. Az összes démon felett állsz, megkérdőjelezhetetlen erők ura vagy. Te magad vagy a hatalom.
Édes hízelgéssel szabadítom meg a pólójától, szelíden terelve a témát az én vágyaimról az ő ajnározására. Puha csókokkal járom be a nyakát, fedetlenné váló mellkasát, izmos hasfalát, hajammal lágyan csiklandozva bőrét.
- Ki ne vágyna egy szeletre belőled?
Átvetem lábam a derekán és fölé magasodva megülök az ölén. Megtámaszkodom a csípőjén, mosolyogva fürkészve az arcát. Nyakam egyik oldalára fésülöm a hajamat, mielőtt lehajolnék hozzá egy újabb csókra.
- Na és te, Fényhozó, neked mi a legnagyobb vágyad?
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

seelie&lucifer
A legkevésbé sem érzem magamat rosszul, csak mert egy icike picikét elszenesítettem az egyik tündérének a karját. Történetesen tudniuk kellett volna, hogy nem én vagyok az a helyi fickó, akivel mihaszna kölykök csak úgy szórakozhatnak. Olykor hajlamos vagyok arra, hogy egy minimálisat is, de elnéző legyek a másikkal szemben ám ez most nem annak volt az ideje. Tudom, hogy kellene éreznem valamiféle megbánást, esetleg sajnálatot az ifjú iránt, de az a morcos helyzet, hogy nem érzek semmi mást sem iránta a  szórakozáson kívül. Most legalább már biztosan nem lesz gondom azzal, hogy bármelyik is az utamat fogja állni. Kár lenne, különben a végén még félkarú tündérkék lennének a környéken. Seelie pedig biztosan nem lenne elragadtatva azon ténytől, ám ismerem őt annyira, hogy még azt is elnézné nekem.
- Talán egy profi orvos helyre tudja pofozni! -  Pattant ki a fejemből az ötlet, ám amint felvillant a világító villanykörte a fejem felett, egyszeriben azonnal elszublimált aztán onnan. Nem. Eleve az a csoda, hogy ha még nem szakadt le tőből a karja. Mindegy, van belőle másik neki, örüljön neki. - Valójában a legkevésbé sem érdekel, hogy mi lesz a sorsa. - Jegyzem meg kissé nyersen, kevésbé átgondolva mindazt amit épp gondolok.
Fejemet oldalra biccentve figyelem, miként öltöztetik fel a lányok. A legkevésbé sem értem, mire van ez a nagy felhajtás. Értem én, hogy dögösen akar kinézni, de minek öltözködik ha úgyis lekerül róla mindjárt? Komolyan nem értettem. Inkább ezen méláztam, mintsem bámultam volna gerjesztő árnyékának a körvonalait.
- Ó, ilyen szépen még senki sem beszélt a világomról. Esküszöm mindjárt elpityergem magam! - Úgy tűnt, mint aki lepergeti magáról a birodalomára szánt nevezőket, de valójában nagyon is tetszett mindaz, amit mondott. Hiszen az a cél, hogy a Pokol épp olyan undorító és ocsmány legyen, mint az én lelkem. Van még mit rajt csiszolni, de még nem annyira taszító mint az én lényem. - Az azonban már kevésbé sem tetszik, hogy nem akarod látni. Pedig az én világom a maga módján nagyon is gyönyörű. - Mégsem annyira, mint az én tökéletesen gyönyörű, förtelmes lelkem.
Bájos, ártatlan tekintettel követtem végig lépteit, miközben felém közeledett szúrós íriszeivel, szinte már-már keresztüldöfött durcás tekintete. Most miért ilyen velem? Mit ártottam én neki? Nem is értem, mire fel ez a gyerekes duzzogás!
- Még szép, hogy látni szeretnéd. Én is úgy gondoltam. - Kacsintottam rá játékosan, még is komolyan gondolva a dolgot, ugyanis ha akarja ha nem, akkor is elviszem oda. Ha pedig tovább nyavalyog, ott is fogom tartani az idők végezetéig.
Kissé megremegek, amikor a hajamba markolva von magához, annál inkább már csak a heves csók az ami még inkább korbácsolja az idegzeteimet. - Tudod jól, ha én éhes vagyok akkor nem járnál jól.- Elvégre nem szokásom olyan dolgokat fogyasztani, mint amilyeneket az élők falnak. Számomra a fájdalom, a kín, a sikolyok sokkalta telítettebb érzetet adnak. Nem beszélve aztán a friss, buggyanó vérről.
- Ohó, ennyire elkényeztettelek, hogy már követelőzően várod az ajándékaimat? Mit műveltem én veled? - A nyelvemet csattogtattam vigyorogva, a legkevésbé sem gúnynak szánva a dolgot. - És ha azt mondom, hogy az ajándék pont a Pokolban van? Ha eljössz velem odaadom. - Csapdában vagy, kedvesem. Addig nincs semmi sem, amíg nem vagy hajlandó eljönni velem. - Csak nem tartasz attól, hogy titkon elrabollak és nem engedlek el többé? Pedig hidd el, hogy tarthatsz attól. - Suttogom kéjesen magunk közé, egy rémisztően bestiális ábrázattal az arcomon. Mindeközben már tökéletes szakértelemmel hámoztam ki abból a ruhájából, amit nemrég a lányok ráadtak. Amit még mindig nem értem, hogy miért... - Közben elárulhatod, hogy mi a legnagyobb vágyad amit csak is tőlem vársz. - Félredobtam a ruhát, s már csak a fehérneműi voltak rajt.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true



the Satan & the Queen


Olyannyira untam már ezt a szánalmas világot. Valentine bukása elkerülhetetlen volt, ennek ellenére mind azt hittük, tovább húzza majd egy kicsikét, és nem ilyen csúfosan, Raziel angyal által ér majd véget a jelentéktelen élete. Hiszen egész jó műsort generált a halva született kísérletével, hogy romba döntse az egész alvilágot - így azonban nem maradt más, mint végtelenül unalmas béketárgyalások sora, a szövetségünk megerősítése, és bla bla bla... Szörnyen untam magam. Ha maga az Ördög nem tisztelt volna meg a jelenlétével, hogy elszórakoztasson, minden bizonnyal itt hagyom Tündérföldét és mondén gyerekek elbűvölésével kezdek foglalkozni. A trónörökösök mindig jól jönnek, főleg, ha olyan édesen és könnyedén befolyásolhatóak, mint akiket rabolni szoktunk. De szerencsére Lucifer gondos figyelmet fordított rám azután is, hogy Valentine már nem maradt beszédtéma köztünk. Hiába volt csupán egy nagyravágyó nephilim, a démonok pusztulásával a Poklot is veszélyeztette, így hát érthető, ha mindketten szerettük volna rajta tartani a szemünket.
Már annyiszor megmondtam neki, hogy ne érjen hozzá a tündéreimhez! De hát a Pokol urát nem lehet néhány szóval leszabályozni. Ha valaki megsérti vagy útját állja, még szép, hogy revansot vesz az őt ért sérelemért. Akkor sem szép dolog a népemmel játszadoznia, hisz tudja jól, miféle álomvilágban élnek - bár démoni vér csörgedezik az ereikben, sosem látták még testközelből a valódi démonokat. Gyerekek még, tehetetlen csecsemők, akiknek szükségük van az irányításomra, és arra, hogy megvédjem őket.
- Feltéve, hogy nem perzseled halálra őket, kedves. - szólok ki csilingelve a selyemfüggöny mögül, miközben komótosan ledobálom magamról a ruhákat. A fátyol csak a körvonalaimat, sötétbe borult sziluettemet engedi láttatni, és a lefelé hulló rétegeket. Fiatal tündérlányok segítik rám a szirmokkal teleszőtt, tiszta ruhát, melynek csipkézett vonala szorosan mellkasomra, derekamra simul, majd hullámos, laza szoknyában, combközépen ér véget. Fehér, mint a hó, csak a virágszirmok és az ezüstösen csillogó csipke dobja fel némileg.
Hangom kiélesedik az ajánlatát hallva, szúr, mint a tüskebokor.
- Megmondtam, hogy nem vagyok hajlandó csúf, rotható démonok közé lépni, abba a hervasztó, halálszagú hőségbe!
Az igazság fájdalmas, de ha akarnám, akkor sem adnám elő ezt szebben. Nincs kifogásom a démoni részem ellen, ez viszont nem azt jelenti, hogy boldogan alászállnék a Pokolba. Egyetlen birodalomra vagyok csak kíváncsi, az pedig az övé, de csakis akkor, ha megtisztítja minden mocsoktól a kedvemért.
A nimfák félrehúzzák a függönyt, ahogy közeledik. Tekintetem még éles kissé, de rögtön megenyhül, amint elég közel ér, és megérinti a kezem. Ellágyulva hagyom, hogy magához húzzon, karjaimat izmos vállai köré fonom, fejem enyhén oldalra billentve, hogy a nyakamhoz férhessen.
- Látni szeretném az otthonod - súgom a fülébe lágyan, felmarkolva a hátán az inget, kiélvezve az anyag finom tapintását, hiszen nem sokáig lesz már a hátán. Ahogy a karjaiba kap, a nimfák csilingelő kacagással iszkolnak ki a szobából, kettesben hagyva minket. Eldőlök az ágyon, kezeimet a fejem fölé fektetve pillantok fel rá vágyakozón, tele szeretettel.
- Itt bármikor szívesen látlak - gyengéden végigsimítok az arcán, ahogy fölém hajol, majd kezem rögtön tovább is siklik a tarkójára. A hajába túrva húzom oda magamhoz, hogy ajkaink mohó, éhes csókban forhassanak össze. - Én is téged.
S ez így is van, hiszen képtelen lennék hazudni. Hiányzott. Tündér gyerekek rontanak be hozzánk, hangosan nevetve és sugdolózva szaladgálnak körbe. Mindegyikük kezében tálak roskadoznak: gyümölcsök, húsok, sütemények és italok. Izgatottan, kapkodva pakolják tele az odakészített asztalt mindenféle finomsággal, majd gyors pukedlivel kiszaladnak, épp olyan lármásan, ahogyan jöttek.
- Éhes vagy? - kérdem a szemeit fürkészve, mutatóujjam végighúzva az ajkán. Gyors puszival pecsételem le a kérdést, huncut mosollyal simítva végig a mellkasán. Tudja jól, hogy ha elfogyaszt bármit is az Udvar terméséből, csak akkor távozhat, ha teljesíti a feltételeimet. De azzal, hogy eljött, máris kedvemre tett, úgyhogy az ő esetében talán eltekinthetek a tündérek eme cserfes játékától. Mégis csak a Pokol uráról van szó... - Hoztál nekem valamit? - teszem hozzá mohón, hogy a saját tudáséhségemet is csillapíthassam. Imádom az ajándékokat, főleg az ő ajándékait - főleg, ha egy bizonyos tollpihéről van szó...
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

seelie&lucifer
Mennyire röhejes, hogy egy férfi tündér ennyire puhány és gyenge! Eleinte nem nyerte el a tetszésemet, miszerint az itteni őrök úgy kezeltek mint egy jött ment átlagos fajankót, de lássuk csak... olyannyira tökéletesen megpirítottam a jobb karját, hogy ha levágnánk simán feltálalhatná sült csirkének. De tényleg. Van egy olyan érzésem, hogy talán mostanra már leszakadt az a karja szó szerint. Legalább jobb kezes volt?
- Üdv, nép! - Megállok az udvar kellős közepén, miközben a szórakozott, bestiális vigyor egyszerűen kifeszül a képemre. - Remélem, hogy egy percre sem zavarok. Mindössze szeretnék elnézést kérni a hirtelen való fellángolásomért. Tudják; Nem igazán preferálom, ha valaki megakar állítani. - Tényeket közlően egy pillanat kitárom karjaimat, miközben lassan fordulok az itt jelenlévő tündérek felé. Amikor beléptem ide, már a bejáratnál is hallottam a vidám, szórakozott nyüzsgést. A dalos madarak csicsergését és a méhek zümmögését. Most azonban épp olyan csend van, mintha egy elhagyatott szellemvárosba tértem volna be. - Félreértés ne essék, egyáltalán nem állt szándékomban megszakítani ezt az átszellemült pezsgést itt a tündérek között. Inkább tegyenek úgy, mintha itt sem lennék! - Pár másodperc csöndet hagytam ezt követően, hogy élvezettel az arcomon végigtekinthessem az összes jelenlévő ábrázatát. Némelyiken nyers, őszinte undor ült le, de akadt olyan is, akinek alig láthatóan remegtek a térdei miközben arculatát próbálta kiegyensúlyozni. Mily kontrolláltak! (...)
- Kezdem úgy érezni, hogy a tündéreid valóban elfogadóbb közösség. - Próbáltam a pozitív oldalát megközelíteni a dolognak, elvégre mégsem vághatom oda hozzá, hogy a tündérei mennyire rühellik a képemet itt. Habár az érzés kölcsönös, de ez ugyebár evidens. - De mit szólnál hozzá, ha a legközelebbi találkozónkat az én világomban ejtenénk meg? Kétségkívül elnyerné a tetszésedet. - Rákacsintottam bájosan, mikor is közelebb léptem hozzá, hogy megérintsem egyik kezét finoman. - Hidd el, az ottaniak se annyira szörnyűek. Téged kedvelnének. - Derekára helyezem ekkor egyik tenyeremet, míg a másik pirosló arcára, hogy aztán magamhoz vonhassam ragaszkodóan és nyakába csókolhassak vágyakozva. - De most még ezt a napot eltöltjük nálad. Nem akarlak sürgetni. - Azzal a lendülettel karjaimba felkaptam őt, hogy azt követően az ágyra helyezhessem könnyeden.
Finoman helyezkedtem fölé, megtámasztva magamat karjaimmal, és csak édesen vesztem el babonázó íriszeiben. - Rettentően hiányollak... - Suttogom halkan magunk közé, s azzal a lendülettel hevesen ízlelem meg ajkait, már-már falva azokat éhesen.
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members

Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true

***
Ajánlott tartalom

all the stories are true

3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: Central Park :: Tündérfölde :: Tündérek Udvara-
Ugrás: