be careful who you trust

the devil was once an angel

Share | 
Sweet Attention ♥ Selene & the Queen
If I cannot move heaven, I will raise hell
Seelie Queen
❖ Tündérkirálynõ

avatar
i believe that emotions
Keresem :
meliorn
Tartózkodási hely :
seelie court, faerieland
Hobbi :
blow your mind
Karaktered arca :
madelaine petsch
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Selene & the Queen
18+   May your choices reflect your hopes, not your fears   18+
Nem véletlenül tudni oly keveset a tündérekről. Mi vagyunk a legrégebbi alvilági faj, mégis a mi kultúránk a legérintetlenebb. Nem fedtük fel könnyelműen a titkainkat mások előtt, nem épültünk bele a mondén világ forgatagába, pont ezért vagyunk olyan veszélyesek és erősek. A kiszámíthatatlanságunk, a kilétünket körüllengő titkok tesznek minket azzá, akik vagyunk, és Selene megérti ezt. Igaz, az ő népe is úgy döntött, hogy elvegyül a halandók világában, de hozzánk hasonlóan ők megtanultak különcködni, leplezni igaz valójukat és féltve őrizni titkaikat. A halhatatlanság bölccsé teszi őket, és ez a fajta bölcsesség eltér a vámpírok ösztönlény természetétől; tudásuk és élettapasztalatuk a tündérek szintjére emeli őket. Ha van olyan nép, mely versenyre kelhet csodálatosságában az enyémmel, azok minden bizonnyal a boszorkánymesterek. Tökéletesebb képviselőjük pedig nem is lehetne Selene-nél. Habár tisztelem és kedvelem Magnust, ki tudásával és stílusával méltán szerezte meg New York főboszorkánymesteri címét, attól még sajnálom, hogy a nő fején nem ragyoghat korona. Talán megkaphatná Londont, vagy bármelyik másik nagyobb várost, mi közelebb áll a szívéhez... Neki ajándékozhatnám, hiszen oly könnyedén félrepöckölhetném némelyik társát, hogy észre sem vennék a hiányát.
Nehéz egyszerre egyensúlyozni a szerepek közt. Az emberek királynőt várnak, mikor velem találkoznak, és királynőt látnak, mikor rám néznek, de mi tesz pontosan uralkodóvá? Mi választ el az összes többi tündértől? Néhány jellembeli kifinomultság, ez igaz, a szépség egy magasabb lépcsőfoka, ez is igaz, de alapjaimban pont olyan vagyok, mint bárki más. Játszom, ha játszani támad kedvem, és nevetek, ha megnevettetnek. A vízi csata, amit a tóban vívunk, talán méltóságon alul szolgálna más királynők számára, s bár az én ereimben nem csörgedezik semmiféle emberi vér, mégsem zavar, ha néha leveszem képzeletbeli koronámat. Szeretek egyszerűen élni és egyszerűen viselkedni, és nem zavar, ha mások meglátják, hogy az uralkodáson túl semmiben sem különbözöm másoktól. Hiszen nem gyúrtak más agyagból, mint népem tagjait, inkább csak ékkőként ragyogok a kristályok közt, én vagyok a legfényesebb, a legerősebb, de attól még egy vagyok közülük. Épp ezért olykor belefér némi gyerekesség, némi kalandvágy, és az is teljesen rendben van, hogy a parton szenvedéllyel adózzunk egymásnak a testi vágy oltárán.
Ázott, vörös tincseim a vállamra, hátamra, mellemre tapadnak, csókjai, érintései lángokba borítják testemet. Belülről emészt a forróság, mely egyre inkább ölembe összpontosul, robbanásra készen. Éhesen mászom hát ölébe, képtelen vagyok tovább várni, át kell szakítanom minden határt, mi elválaszt minket egymástól. Törzsem övéhez feszül, kebleink összesimulnak, miközben továbbra is testén kalandozom, fürge ujjaimmal teljesen megszabadítom a ruhájától, hogy tökéletes vonalait, telt combjait cirógathassam. Bódultan szakadok el a szájától, résnyire zárt pilláim alól fürkészem, míg ajkaimra formálja a szavakat. A kérdése azonban felélénkít, szavai hatására lávaként zúdul végig rajtam a vágy, forró karmaival bőrömet bizsergetve, s én csak felkacagok, örömömben és izgatottságomban nevetek kérdésén.
- Oly sok minden történt velem az elmúlt évszázadokban, hogy ha csokorba gyűjteném, felülmúlná a szeretkezések könyvét, melyről korábban meséltél... - búgom ajkaira széles mosollyal, kitérve azonban a válaszadás elől. Finoman az ajkába harapok, majd egy kéjes nyögés elszakít tőle, keze ugyanis rálel legféltettebb pontomra, forró ujjaival pedig érzéki felfedezésbe kezd. Megemelem kissé a csípőm, hogy jobban hozzám férjen, és felette térdelve fonom karjaimat nyaka köré, még inkább összepréselve idomainkat. Közben ő tovább beszél, lágy, krémes hangja igazi szimfónia füleimnek, és negédes, mérgező szavai legalább akkora kéjt okoznak, mint ölemet cirógató keze. A lábam köze szinte lángol, a gyönyör már a gerincem mentén borzongat, és ő is érezheti, szavai hatására hogy önti el combom közét a nedvesség. Tocsogok az iránta érzett vágytól, testem és lelkem egyaránt lángol, sóvárog a beteljesülés után. Ő nyerte ezt a kört, nem tudok és nem is akarok tovább várni, úgy kezdem el öntudatlanul mozgatni a csípőmet, hogy keze jobban és jobban ingereljen, s míg ujjaival szeretkezem, fülébe lihegem gőzös sóhajaim, gyönyörrel átitatott nyögéseim. Ó, igen!
- Ha ilyesmit tervezel... - duruzsolom, levegő híján kapkodva, nyögésektől szaggatottan. - Kénytelen leszek hagyni, hogy megtapasztald, milyen érzés a hatalom... S azt hiszem, örömmel próbálnám ki, akkor és azegyszer, milyen érzés alattvalódnak lenni. - Egészen halkan súgom csak a fülébe, nyelvemmel követve fülkagylója ívét, amit aztán apró harapásokkal üdvözlök, tovább haladva ajkaimmal arcperemére, nyakára, míg csípőm egyre vadabbul hullámzik kezén. Természetesen az utóbbit választanám, legyen durva és erőszakos, parancsoljon felettem, kényszerítsen térdre úgy, hogy ő hajlong a trónom előtt. Mindennél jobban felizgat a tudat, hogy saját szirtemen uralkodjanak felettem, a gyönyört is oly közel hozza, ha csak elképzelem...
- Oh, az angyalra... Tépj szét, mielőtt lángra lobbanok! - nyögöm, s bizony nem sok kell, hogy elélvezzek, pedig alig értünk még egymáshoz. Képtelen vagyok azonban most ráfigyelni, míg ilyen forrón bánik velem, addig nem tudok a viszonzáson fáradozni.
❖ Megjegyzés: nincs az a korhatár, ami körbefoglalná ezt...
Selene Moon
❖ Warlock

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Seelie Queen &  Selene
"The red queen of magic is ???"

Nem újdonság, de legyen: 18+

Vannak jó történeteim. Vannak igaz történeteim. És vannak történeteim, amelyek arra szolgálnak, hogy felmérjem velük mások jellemét. A királynő büszke teremtmény, egy egész nép ura és ennek megfelelően vannak határok, amelyeket nem nagyon lép át. Ez az ára a koronának. Én a legtöbbször mégis meg tudom szüntetni ezt az ellenállást. Mert egyszerű, jó helyre kell célozni. Lehet, hogy a vadászok szemében egy alsóbb rendű faj tagja vagyok, de nem érdekel, mert olyan rövid életűek. A tündéreknél az idő sokkal relatívabb. És sokkal többet jelent uralkodni. Angyalok és démonok gyermekei nem szívesen engedik el a felsőbbrendűségi tudatukat. Mégis, én tudok utat törni magamnak. Félig démon vagyok, de nem egy apró kis lény, hanem a pokol hercegének és hadvezérének lánya. Anyai ágról pedig a leghíresebb egyiptomi királynő egyetlen egyenesági leszármazottja. Ez olyasmi, amit csak az arra érdemeseknek fedek fel és egyben a fegyverem is. Hogyan értem el egyszer régen, hogy egy tündér büszke legyen rá, a felesége lehetek? Megmutattam neki, mennyire nem érdemes engem lebecsülni. Megtanultam mindent, amelyre szükségem volt az udvarban, kihangsúyloztam a szépségemet, erőmet, származásomat. Mindent, ami csak segíthet. És másodszor is szándékomban állt használni a dolgot, a királynőn mindenképp. A többieknek nincs köze hozzá...
- Gondolom belső konfrontáció alatt az Ellenudvart érted. Nem tudom, milyen régi az ellentét, de én már másfél ezer évvel korábban is úgy hallottam, nincs tündér, aki emlékezne rá - márpedig az nem ma volt. Azóta az emberi világban is sok idő telt el, de itt mondhatni még több víz folyt el. Ennek a világnak a szabályai teljesen mások, minimum két királynővel nem találkoztam és a velem szemben lévő vörös szépség sem ma kezdte el a pályafutását. Az úgy egyben mennyi is lehet? Mindegy, nekem nem kell tudnom. Valószínűleg még pár évszázad hátra van, mielőtt el kell búcsúznom egy újabb királynőtől ezen a földön. A tündérek ugyan nem halhatatlanok, de elég hosszú ideig élnek ahhoz, hogy ez ne legyen annyira feltűnő. Egy átlagos boszorkány mesternél biztosan jobban bírják. Bár, szerintem az átlagos elég relatív fogalom. Senki nem tudja, hány születik évente, sok anya mikor meglátja a gyermekét, képes lenne megölni. Aki életben hagyja, az ritkább. Aki még szereti is, azon már fehér holló kategóriában vannak. Egykor, az én koromban még Rómában a gazdag nők is képesek voltak kitenni a nem kívánt gyermekeket az utcára és ott hagyni. Csak mert nem akartak több gyereket. Vagy a szeretőjük volt az apa. Volt erre jó néhány indok. A lényeg, hogy még azelőtt meghalt, kiderült volna az eredete. A középkor pedig ennél is kegyetlenebb volt, az elmaradottság, betegségek, törődés hiány és keresztény üldözés nem kímélt senkit. Nem volt ritka, hogy egy tíz gyermeket szülő nőnek csak két felnőtt maradt meg a végére. És akkor még a háborúkkal nem számolt senki. Állíthat bárki bármit, a boszorkánymesterek túlélési lehetőségei szerintem messze alulmúlják a tündérek megfoganásait is.
A komoly téma élét egy vízi csata veszi el, melyben mindent megteszek, hogy tökéletes legyen csábításra is. A hullámok átcsapnak felettünk, újabb és újabb réteg víz nedvesíti a hajunkat és csak az ég tudja, hányszor akadunk össze közben. Érintések, simogatások, ölelések rejtőznek a játékban, a bőröm pedig ég a vágytól a nő iránt, mire a partra jutunk. Hagyhatnák magamnak időt és élvezhetném a látványt, de képtelen vagyok rá. Attól a pillanattól kezdve meg akarom őt kóstolni, hogy megláttam a trónon és a kis falatok, amelyeket eddig kaptam, nem segítettek kordában tartani a kéjvágyamat. Akar engem, megadja magát nekem és ez feltüzel annyira, hogy egyszerre válok lassú csábítóvá és megállíthatatlan erővé. Még akkor is leszednék róla a ruhát, ha megpróbálna ellenkezni, a segítségével viszont? Még kiérdemel néhány simítást az anyagon át a mellére és a hasára, azon részekre, ahol eddig nem érinthettem a hamvas bőrt. Közben pedig végzek a gombokkal és a segítségével hamarosan feltárul előttem a teste teljes, fedetlen szépségében. Oldalra fordul, én pedig kiélvezem a lehetőséget és most már minden feladat nélkül figyelem. Csodálatos nő. Annyira természetes. Sehol egy kis smink, műtét nyoma vagy éppen mágiával elrejtett testi tökéletlenség. Csak ő maga, ahogyan a szám felé közeledik és szinte azért kell tartanom magamat, amikor eléri, hogy ne támadjam be. Szenvedélyesen hosszú és alapos csókot váltunk, nem tudom megállni, hogy közben ne kezdjem őt cirógatni, ujjaim egészen addig a hátát és az oldalát kényeztetik, amíg azt a saját öltözékem meg nem akadályozza. Elégedetlen morgással szakadok el tőle és fedezem fel, hogy nálam ügyesebb volt az apró gombokkal, aminek hála azonnal le tudom húzni csípőig a ruhát. Most már majdnem egyenlőek vagyunk, két nő vörös hajjal, nyúlánk alakkal, napsütötte bőrrel és itt már nincsenek határok. A faji, rangbéli és idő alkotta elválasztó vonalak ledőlnek, miközben a hátamra fordulok és engedem, hogy fölém kerekedjen. Megrészegedem az érintéseitől, hullámzom alatta, mint egy kígyó, amelytől a nyelvemet szereztem meg. Csak a hüllők általában elmenekülni próbálnak, velem ellentétben. Én igyekszem minél közelebb jutni hozzá, minél több helyen hozzá simulni és az újabb csók hatására a kezeim is csatlakoznak a játékhoz. Nem tudom, mennyire szereti, ha erősen érintik, de nem akarok durva lenni. Most nem. Arra még lesz időm, ha már tudja, hogy mennyire nem vagyok önző. A kezeim most őt simítják végig, az oldalát egészen a fenekéig, vissza a hátán és a tarkóján, majd előre siklanak a kebleire. Óvatos érintések, apró simogatások, a mellbimbóit éppen csak az ujjam hegye súrolja és mindent a csókokból szűrők le. Érzem, hogyan változik az intenzitása, ha valami tetszik neki és percekig nem eresztem el, miközben újabb és újabb erogén pontokat keresek a testén. Amelyeket szándékomban áll alaposan felfedezni a nyelvemmel is. Ha nem őrjít meg még előtte alaposan a csípőmozgása és a dörgölőzése. Oh, igen...
Hangosan felnyögök, mikor végre elszakadok a szájától és a kéj olyan erősen suhan végig a testemen, hogy lehunyt szemmel rázkódom meg tőle. Irányítani akartam, először neki adni az élvezetet, de ha így folytatja, nem leszek rá lépes. Tettekkel biztosan nem. A nyelvem viszont még soha nem hagyott cserben. - Tudod mi futott át az agyamban, amikor megláttalak először teljes királynői pompádban? Meg akartam kérdezni tőled, hogy kaptak-e már el a trónodon. Volt már olyan bátor, aki ott ülve térdelt eléd, húzta fel a szoknyádat és csókolt addig, amíg sikoltozva nem élveztél? - a hangom csak kicsit remeg meg a szavak kimondása közben, amit a nő a testemmel tesz, azt nem könnyű uralni és nem is akarom. Élvezem minden pillanatát és mégis, a kéj mellett a fejemben ott van a kényszer, hogy addig tüzeljem, amíg meg nem adja magát nekem és át nem engedi az irányítást. A kezem a hasfalán simít végig, egyre lejjebb és lejjebb, amíg el nem érem a lábai közét és ott kutatni nem kezdek. Nem könnyű ügy, amíg rajtam ül a hely is kicsi, de megoldom. Feltérképezem minden porcikáját és egy kis kényelmetlenség nem akadályozhat meg benne. - Mond, hagynád nekem, hogy megtegyem? Hagynád, hogy használjam a nyelvemet és olyan részeket érintsek, amelyeket más anatómiailag képtelen? Mit szeretnél? Legyek türelmes és puha, várjam meg, amíg parancsba adod, hogy fejezzem be? Vagy pont az ellenkezőjét? Kapjalak el, toljam szét a térdeidet és ne törődjek vele, hányszor próbálsz leállítani, mert mindketten tudnánk, hogy nagyon gyorsan el fogsz menni tőle? - egoizmus? Nem éppen. Pontosan tudom, mire vagyok képes a nyelvemmel, élezredeken át gyakoroltam nők és férfiak testén, és nem tagadom, nagyon izgat a gondolat, hogy megtegyem, amit ajánlottam. A királynő a trónján ülve és csak annyi időt kapna, hogy kiparancsolja az udvartartását, mielőtt kezelésbe veszem. Vagy csak a dominancia beszél belőlem? Azt a pózt választom, ahogy látszólag ő uralkodik, mivel én térdelek előtte, de az élvezete attól még rajtam fog múlni és én határozom meg, mikor érheti el az orgazmust? Nem tudom, de nem is érdekel most. Csak a hatás, amelyet kivált belőle a kérdésem. Hogy még jobban felizgatja és magával ragadja a lehetőség. Nem lesz a következő látogatásomkor teljesen elázva egész nap már a gondolattól is, hogy tényleg megteszem, ha megérkezem?
❖ Megjegyzés: Lehet egy egész témát korhatárosnak jelölni? x"D ❖ Kinézet: Klikk! ❖ Szószám: Nagyon sok?
Seelie Queen
❖ Tündérkirálynõ

avatar
i believe that emotions
Keresem :
meliorn
Tartózkodási hely :
seelie court, faerieland
Hobbi :
blow your mind
Karaktered arca :
madelaine petsch
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Selene & the Queen
May your choices reflect your hopes, not your fears
Értő, mégis érdeklődő pillantással fürkészem a nőt, ki olyan bölcsességek tudója, melyről sokan még csak álmodozni sem mernek. Tudását pedig nem mások szavára vagy könyvekre alapozza, hanem átélt tapasztalatokra, megbízható szemtanúk emlékeire, és ez még értékesebbé teszi a birtokában lévő tudást. A szépség és a ravaszság mindig is lenyűgözött, ezzel tisztában vagyok, mióta tündérnek születtem, viszont nem tudtam, hogy az éles ész, az intelligencia is vonzó lehet számomra. Boszorkánymester létére igézőbben forgatja a szavakat, mint bármelyik tündér, habár az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ő nyelvét nem köti átok, akkor és abban hazudhat, amiben csak óhajt. Ennek ellenére magával ragad a meséje, és az, hogy nem enged az igazából sem, ragaszkodik ahhoz, amiben hisz.
- Ez a Cleopatra figyelemre méltó nő volt. Emlékeztet valakire - Apró, ékes mosolyaim egyikével ajándékozom meg, vállam felett ejtve rá pillantásom. Biztos, hogy nem dobnám el az életemet a szerelem nevében, érezzek bármilyen erős köteléket is mások iránt. A büszkeségem, a méltóságom viszont nagyon is rávehet arra, hogy önként csókoljam le végzetem a halál ajkáról, hiszen ezek nélkül mi értelme lenne az életemnek? Ahogy Cleopatra, úgy én sem tudnék fejet hajtani, és úgy vélem, Selene azért osztotta meg velem a történetét, mert ő is tisztában van ezzel.
Habár még mindig nem különösebben vonz a történelem, a múlt titkainak és rejtélyeinek feltárása, a nő testén megbúvó tetoválások annál inkább izgatnak. Szívesen felfedezném őket, de nincs kedvem leállni kutakodni; majd a tóparton úgyis felfedi magát, aminek fel kell. Azt persze nem bírom ki, hogy ne érintsem meg, ne kóstoljak bele puha bőrébe, míg lopva újból szemügyre veszem a derekára festett szimbólumot.
- A világ, melyet ismersz és melyben mozogsz, nincs hatással a miénkre. Bár az igaz, hogy az életterünk leszűkült néhány belső... konfrontációnak köszönhetően, de a gyermeknemzés már korábban sem volt népünk erőssége. Ha belegondolsz, mily tökéletes vér csörgedezik az ereinkben, hiszen a két legnemesebb faj keveredéséből születtünk, akkor talán megérted, miért is olyan nehéz tovább örökíteni ezt a csodát. - Halvány mosollyal jutalmazom a kérdését. Még sosem volt gyermekem, nem azért, mert nem szerettem volna, inkább nem is próbálkoztam. Királynőként az utódszerzés nem feltétlenül merül ki a vérségi kötelékekben, bárkit trónra emelhetek, kit méltónak találok rá. Az én feladatom inkább egy olyan Udvar biztosítása, ahol a népem a legjobb körülmények közt gondoskodhat a tündér vérvonal fenntartásáról. Bár évszázadok állnak mögöttem, még mindig fiatalnak érzem magam a gyermekáldásra. Túlságosan vonz a szabadság, önnön testem szépsége és a vágyak űzése ahhoz, hogy engedjem a véremet egy férfiéval keveredni.
Elmerülünk a vízben, fejemet hátradöntve fekszem fel a felszínére, míg Selene elmerül. Élvezem, hogy az általa keltett, lágy hullámok ringatnak. Lángvörös fürtjeim tavirózsaként terülnek szét fejem körül, elönt a béke és a megnyugvás, mint mindig, amikor ilyen tiszta módon egyesülök a természettel. A tündérekbe nem kódolták bele az élővilág tiszteletét és szeretetét, mi magunk fedeztük fel annak szépségét és csodáit, és erre kifejezetten büszke vagyok. Míg más fajok vakon pusztítják, mi barátunkká tettük az erdőt, a folyót, az állatokat, és élvezzük minden előnyüket.
- Nem befolyásoljuk a természetet, csak kapcsolatban állunk vele. Nem tőlünk lesz azzá, ami, hanem ő ajándékoz meg minket áldásával. A vízben semmi sincs, mégis benne van minden - felelem a kérdésére, arcom tükrözi a mosolyát. A jókedve átragad rám is, és ahogy a semmiből beterít egy nagyobb hullám, elveszek a körülölelő habok alatt. Magam alá húzom a lábaim, hogy függőlegesbe lendülve a felszínre törhessek, kissé kényesen fésülve hátra vizes fürtjeimet a fejemen. Mégis, ahogy tekintetünk találkozik, elnevetem magam, és felé lendülök, hogy viszonozzam a támadását. Nehéz lenne győztest megállapítani az egymás ellen keltett hullámok, a csattogó víz és összegabalyodó testünk küzdelmében, de mindketten annyira kifáradunk a végére, hogy már nem is foglalkozunk a csata kimenetelével.
Pihegve telepedek le mellé, a vizes ruha tökéletesen körberajzolja testem vonalát, kiemelve mellem megkeményedett, rózsaszín bimbóit, melyet eltakar hajam, ahogy egyik vállamra fésülöm ázott fürtjeimet, hogy kicsavarhassam belőlük a vizet. Rendezem a vonásaimat, ruházatomat épp csak annyira, hogy kényelmesen Selene mellé dőlhessek. Az oldalamra fekszem, az ég helyett őt fürkészve, hiszen a tájat bármikor láthatom, míg ő csupán néhány napra a vendégem.
- Valóban? Ezt még sosem hallottam - megjátszott csodálkozással csóválom a fejem, mert bár szavaim őszinték, hiszen Tündérföldén nem igazán jellemző a megfázás, addig sejtem, hova akar sejtelmes megjegyzésével kilyukadni. Nem ellenkezem, ahogy a hasamra fordít, arcomat kézfejemre fektetve pillantok hátra rá, majd lehunyom a szemem és csak élvezem cirógató ujjait, ajkai forró érintését. Ahogy nyelve végigszánt a gerincem mentén, édes bizsergés követi csábító mozgását, és a testem egyetlen szívdobbanás alatt lángra kap ölelése alatt. Homorítok, kitolom felé a nyakam, hogy jobban hozzám érhessen, míg segítek a vetkőzésben, és amint lehúzta karjaimról a ruhát, csípőmet enyhén megemelve öléhez préselem fenekemet azzal az ártatlan gesztussal, hogy könnyebben lesimogathassa rólam a ruhát. - Talán egy kissé tényleg fázom...
Nem bírok ellenállni, ahogy nedves bőröm a csupasz földet érinti, oldalamra fordulok, felfedve érte sóvárgó testemet előtte. Felülök annyira, hogy arcunk egy vonalba kerülhessen, és fejem kissé oldalra döntve simulok ajkaihoz hívogató, csábító csókra csalva. Ujjaim a nyakára vándorolnak, nedves fürtjei alá simítva karcolom végig bőrét, egészen a tarkójáig, ahol rutinos mozdulatokkal ostromolni kezdem a gombokat. Azok könnyedén olvadnak le róla, szabad kezemmel így vállára simítok, finoman lefelé húzva az anyagot. Egyelőre csak a derekáig tűröm le a csipkét, hogy megérinthessem a fedetlen bőrt alatta. Tenyerem lágyan simul keblére, felvéve annak gömbölyded alakját, míg ha engedi, szüntelenül csókolom az ajkait, táncra hívva egzotikus nyelvét, bejárva szája minden érzéki pontját. Testem az övé felé mozdul, előbb csak az egyik combomat vetem át rajta, végül a másikat is, míg ölébe kerülve törzsünk egymásnak nem feszül. Hasfalam izgatottan hullámzik az övén, lágyan masszírozom puhaságait, hüvelykujjammal ékeskedő csúcsán körözve. Apránként fedezem fel, épp olyan természetességgel, ahogy a Nap bukik elő a hajnali szürkületben.
❖ Megjegyzés: már rég eláztunk
Selene Moon
❖ Warlock

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Seelie Queen &  Selene
"The red queen of magic is ???"

  Nyertem. Van egy mesém, amelyet még a tündérek királynője sem emészt meg könnyedén. Látom az arcán a meglepetést és a megértést. Nem évszázadok, hanem évezredek súlya nehezedik a vállaimra és olyan emberek története, akik pontosan tudták, hogyan kell uralkodni a világ felett. Ha valaki azt hiszi, hogy a hatalmon maradni egyszerű, az még nem látta az udvari intrikákat. Mindig mindenki hátba tud támadni, ez az egyik legnagyobb tanulság számomra. És pontosan ezért ígértettem meg a nővel, hogy mesélek neki az életemről, a hatalomról, amelyben részem volt, ha nem adja tovább. Ma már beleuntam a dologba, nem tesz boldoggá, így búcsút vettem a rangomtól, de egy befolyásos szövetségest szívesen fogadok és nem veszem zokon, ha az én tapasztalataimat kamatoztatja...
- Cleopatra tényleg öngyilkos lett, de soha egy szóval sem mondtam én, hogy a szerelem miatt tette. Több mint tíz napig volt a sírbolt foglya Antonius halála után és végig tárgyalt, főleg a gyermekei sorsáról. A halál mint választás inkább menedék volt. Hallottál már a diadal menetről? A római seregek tábornokai a hadizsákmányt felvonultatták a város utcáin a nép előtt, bizonyítva, nem hiába haltak meg érte férfiak. Ilyenkor aranyat, rabszolgákat, fegyvereket mutatnak be, és legvégül egy ló mögé kötve láncon vonszolják át a városon a nép haragjának kitéve magát az ellenség vezérét is. Egy nőnek, aki egész életében uralkodott, láncokban végig menni a városon, miközben bárki megdobhatja zöldséggel, kövekkel, trágyával és ha elesik tovább vonszolja a ló, akár még a halálában is? Anyám sem hibáztatta soha őt, amiért inkább királynőként halt meg és nem vállalta a rabszolga sorsot. Valószínűleg ugyanezt akarnám én is, egy gyors halált, méltóságban - és fogadok, ha a tündér királynő kerül hasonló választás elé, már neki sem éppen a túlélés lesz a legfontosabb. Majdnem negyven évesen, négy gyermeket szülve azon férfiaknak, akik a legnagyobb fenyegetést jelentik a császárra és rabszolga státuszra készülve még szép, hogy nem hagyta el a sírját és a benn lévő kincsekkel alkudozott. Sokan szeretik egy romantikus köpenybe burkolni a tragédiát és az részben az is volt, hiszen tényleg abban a sírban végezte be királynőként, amit magának s a férjének készített elő a haláluk utáni életre, de ez nem jelenti, hogy nem egy uralkodó volt, aki kemény testvér harcok árán szerezte meg a koronáját és taposott át mindenkin, aki megpróbálta rabigába hajtani. Még én sem éltem akkor, nem tudom, pontosan mi történt, csak a történelmi feljegyzések, anyám emlékei és persze Augustus meséi vannak meg, de ezek alapján sem a lesújtott szerelmes asszony, hanem a büszke nő az, akiként a szememben Cleopatra él. Még a kígyó is logikus, a mérge a legtisztábban ható szer volt, egyetlen apró harapás, két nyom és a test sértetlenül vészeli át a pusztítását, nem érez fájdalmat, csak fáradtságot és egyszerűen elalszik. Még halálában is tündökölhet és még Octavianus sem merte megkísérelni, hogy a halott királynő testéről akár csak egy porszemet is elvegyen, a koronája az idők végezetéig a fején lesz. Sőt, még a kék és arany por is látható a múmián, amivel eredetileg a bőrét színezték, hogy még inkább hasonlítson Íziszhez...
Szeretem a tündérek stílusát, már ami az igazmondást és a nyílt szexualitást illeti. Elég csak a királynőre néznem, hogy tudjam, hogyan is állok, mennyire sikerült felcsigáznom az ígéretekkel és a felkínált ötleteimmel. Tetszik neki. Ez pedig rám van jó hatással. Azt mondják, a legtöbb domináns személyiség akkor érzi magát a legjobban, ha a másiknak elegendő gyönyört adott ahhoz, hogy egy életre emlékezzen rá. Én pedig ízig-vérig uralkodó alkat vagyok ebből a szempontból. Igen, szeretek kapni is kéjt, sőt, a személyiségem éppen elég buja, hogy zavarba hozzon másokat, de adni sem probléma számomra. Főleg nem olyasvalakinek, aki ennyire hatalmas. Nem akarom, hogy megjátssza magát, legyen csak a királynő, akinek lennie kell, de garantálom, hogy amikor alattam lesz mezítelenül, jobb dolga is lesz, mint aggódni a koronáért. Vannak, akik a nyílt színen uralkodnak és támadják őket. Ilyen voltam én is, amíg meg nem elégeltem. Azóta bőven megelégszem azzal, ha a hálószobákra korlátozódik az erőm. Meg néhány mágiára, amit ha elég jól csináltam meg, akkor a világ végéig sem fognak tudni feltörni vagy tönkre tenni. Rizikós, de a szívdobbanásaimhoz van kötve, vagyis amíg élek, ép marad, ha pedig meg találok halni, akkor az utolsó adag erőm irányított támadást fog intézni egy olyan helyen, amivel biztos, hogy lesz dolga a gyilkosomnak, méghozzá nem is kevés...
Újabb hálószoba készül meghódításra. Pontosan tudom, mennyire vágyik a királynő az általam kínált élményekre és milyen erő kell, hogy visszafogja magát, ezért jutalmat érdemel. Még véletlenül sem kalandozik el a kezem öltöztetés közben, mégis mindenhol ott van, ahol a ruha is, érintésem olyan puha, mint a lepke szárnyának ereje, éppen csak ott jár és már megy is tovább. Játék, játék. Amelyet nem viszonozhat, mert én magam veszem fel a ruhámat, elfedve a maradék csipkét és leheletnyi fekete tinta foltot a bőrömön, az évezredes tetoválást. Igen, annyi idős, rögzítő bűbájjal láttam el, amikor megkaptam, így még mindig újként csillog. És vonzza a kezeket, mint ahogy a királynő szemlélteti. A mai világban ezerszer könnyebb picurit villantani belőle és ezzel kényszeríteni a másikat, hogy fedezze fel, mint a bokáig érő alsó szoknyák korában. Ott értettem meg igazán, milyen értékes egy tökéletesre sminkelt arc. Most mégsem akarok rá gondolni, helyette élvezem az erőmet, ahogy érzem a testemen végig sikló kezeket, ahogy könnyedén lehámozzák rólam a csipkét. Nem mintha olyan sok anyag lenne benne, de így is megborzongok, ahogy végig siklik a lábaimon, miközben női mellek simulnak a hátamnak. Hmmm, ezt tovább is el tudnám viselni, ha nem lenne valaki olyan kíváncsi...
- A neve ankh, egyiptomi szimbólum, az élet és újjászületés jele. Ez segített elviselni az első férjem halálát - mert még számomra is volt idő, amikor fiatal voltam, új volt nekem ez az egész és vele akartam halni. Azt mondják, hogy az első szerettünk elvesztése a legfájdalmasabb, pedig szerintem ez nem igaz. Csak akkor tapasztaljuk meg először a gyászt, így elevenen megmarad az emlékezetünkben. Részemről messze nem a férjem volt az, akit a legjobban meggyászoltam, hanem egy fiú, akit sajátomként neveltem és végig kísértem az életét. Mindenki életében vannak szeretett személyek, néhányan csak egy-két évig, mások egész évszázadokig képesek velünk maradni és én egy valamit mindenkinek megígértem, aki vállalta, hogy mellettem éli le az életét: szabadon kiválaszthatta a temetése körülményeit és biztosítom a sír háborítatlanságát. Ennek köszönhetően a temetés számtalan formájával találkoztam már, földön, vízen, tűzben és levegőben búcsúztam el a szeretteimtől, akik után mindig csak egyetlen tárgyat tartottam meg. Van egy ládikám, több tucat relikviával, főleg ékszerek és hajfürtök, de néhány fegyver darab vagy miniatúra is foglal benne helyet. Ha valakire emlékezni akarok, előveszem az őt jelképezőt és hagyom, hogy átjárjanak a mesék. Ez viszont pont nem az az idő, amikor át kellene adnom magamat a gyásznak, így a kellemetlen emlékek áradatát vissza szorítom a dobozukba és valami mást választok. Örömöt. Borzongást az érintéseitől. Vágyat. - Szólj, ha megtaláltad a másik kettőt is - pillantok hátra kacéran, mielőtt ismét visszaengedném a hajamat a helyére és előrébb lépnék, megszakítva a fizikai kapcsolatot pár pillanatra. Azt hiszem, mondtam már, hogy a titkok izgatóak...
Tudni akarod, mennyire barátságos veled valaki? Akkor kérdezd a gyerekekről. Ők a jövő, a legtörékenyebb része a társadalomnak és egyben az örökösök is. Aki valamilyen módon tart tőled vagy éppen próbál titkon ellenségként kezelni, az nem fogja engedni, hogy a legvédtelenebb lényekkel találkozhass, tudj róluk. A királynő már csak azzal, hogy séta közben válaszol a kérdésemre, olyan bizalmat mutat, amit tudom, hogy nagyon meg fogok még hálálni. - Ahogy én emlékszem a tündéreknek soha nem volt túl sok utódjuk egyszerre. A világ fejlődése és a fémek elterjedése még inkább akadály? - fogalmazok diplomatikusan, mert annyira azért nem akarom részletezni, mennyire szép jelzőket kaptam én egyszer. A tündéreknek szövetségesként egy erős boszorkány mesterrel nincs gondjuk, főleg, ha még egy egész terület ura is. Házastársi kapcsolat esetében ennél sokkal kevésbé szelídek velünk. Mi nem tudunk teherbe esni vagy gyermeket nemzeni, ezzel pedig tovább csökkentjük az amúgy is kis esélyeket, hiszen a párunk sem gondoskodhat vér szerinti utódról, amennyiben nem volt neki már korábban. Az előző királynőnek tényleg nem voltam éppen a szíve csücske már akkor sem, amikor még nem tudott okot mondani, hogy kitiltson...
A tó, amelyhez vezet a királynő még számomra is új és nem tudom, nem akarok elrejteni a látvány miatti csodálatot a tekintetemből. Egyszerűen magával ragadó ez a béke, a csillogó víztükör és érintetlen part látványa, a bőröm viszketni kezd az érzésre, hogy törjem meg a simaságát, rohanjak át és ugorjak a vízbe. Mégsem teszem, megvárom, amíg beinvitálnak. Hűsítő és édes, ahogy egyre beljebb haladok és egyre magasabban fonja körbe a testemet a nedvesség, legszívesebben egyszerre húznám el ezt az érzést a végtelenségig és jutnék túl rajta. Végül mégis elfogy a talpam alól a talaj és ha tovább akarok menni, akkor el kell engednem a királynőt és úszni, így egyetlen pillanatra siklok oda hozzá, adok egy apró csókot az arcára, majd könnyedén kiszabadítom a kezemet és elmerülök. Kristálytiszta a víz, és vakítóan veri vissza a napot, de most, hogy a fejem is belemerült, már csak a tó élővilágát látom. A levegő elég, hogy pár pillanatig körbenézzek, majd leússzak a fenekéig, végig simítani a növényeken és köveken, két pár gyönyörű, apró lábon, végül azonban kénytelen vagyok ismét feljönni. A hajam szépen átázott, de nem érdekel, vörös fátyolként terül el körülöttem, miközben ismét a nőre nézek és felkacagok. A tündérvilág egyik szépsége mindig is a gondtalanság volt. Itt nem vagyok más, csak Selene, aki a mának él. Nem kell aggódnom erő, hatalom és mások miatt, még ha csak egy időre is. Ebbe belejátszik, hogy azért tudok ilyen gondtalan lenni, mert tisztában vagyok vele, ott van az emberi világ, amely vissza vár, de ennyi időre nélkülözhet. Vessenek meg érte, de ragaszkodom néhány anyagi dologhoz még ennyi idő után is...
- A vízben is van valami, vagy csak a természet teszi? - ejtem ki a kérdést határtalan jó kedvvel és nem tudom megállni, hogy gyerekes módon ne intézzek a királynő felé is egy támadást. Csak egy apró hullám, amely valahogy kiemelkedik a semmiből és ha nem vigyáz, akkor hátulról őt is szépen bevizezi. És részemről egy vízi csata kezdetét jelenti, ha partner benne. Mondjuk úgy, kemény tizenöt perc vár rá...
Az idő duplájának letelte után már szinte kapkodom a levegőt, fogalmam sincs, mennyit ugráltam és merültem le, teljesen el vagyok ázva és nem bírom abbahagyni a nevetést, ahogy megadóan felemelem a kezemet és őt is magammal húzva elfekszem a parti füvön. Csodálatos ez a világ, nem véletlenül utáltam, hogy kirekesztettek belőle. Háton fekve figyelem a kék eget, a felhőket, még a napot is megkockáztatom, de amint szusszantam kicsit, újra akcióba lendülök. - Mondták már, hogy a vizes ruhában könnyű megfázni? - teszem fel a kérdést, ahogy simogatva a hasára fordítom a nőt és könnyedén elkezdem kigombolni, lesimogatni róla a nedves anyagot. Időnként kézzel, máskor a számmal haladok lejjebb, érintem meg a feltáruló nedves bőrt, húzom el az útból az ázott tincseket, amíg el nem érem a célomat és fel nem tárul előttem a háta. Nem bírom megállni, hogy végig ne nyaljak a gerincén lentről felfelé, a tarkójánál még egy apró harapást is megengedek magamnak, mielőtt tovább bontanám a ruhát, ezúttal a karjáról húzva le. A nők annyival türelmesebbek és jobban kedvelik az érintéseket és lassúságot mint a férfiak. Ez az egyik oka, hogy soha nem tudnék róluk lemondani...
❖ Megjegyzés: Ideje picikét elázni  ❖ Kinézet: Klikk! ❖ Szószám: Nagyon sok?
Seelie Queen
❖ Tündérkirálynõ

avatar
i believe that emotions
Keresem :
meliorn
Tartózkodási hely :
seelie court, faerieland
Hobbi :
blow your mind
Karaktered arca :
madelaine petsch
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Selene & the Queen
May your choices reflect your hopes, not your fears
A titkok tesznek azzá minket, akik vagyunk. Titkok nélkül üres, merev bábok lennénk csupán, emberi alakká formált porhüvelyek. Aki felfedi mások előtt az összes kártyáját, unalmassá és legyőzötté válik, már nem marad benne semmi, amivel felkelthetné mások érdeklődését, szánalmassá válik önnön gyengesége által. Aki viszont súlyos titkok tudója, annak örökké maradnak kártyái, melyeket szorult helyzetében kijátszhat; a létezése nem válik feleslegessé, hiszen mindig lesz valaki, aki fel akarja fedni majd ezeket a misztériumokat. Még sosem láttam senkit, aki olyan szintre fejlesztette volna ezt az egyszerű képességet, mint Selene. Annyi megválaszolatlan kérdés, annyi befejezetlen történet lengi körbe, hogy egy pillanatra sem tudnám megunni a társaságát. Lenyűgöz a tudása, olyan fegyvert ad a kezébe, mely nem sokaknak adatott meg: az öröklét bölcsességét. Kissé talán irigykedem is rá, hiszen az árnyvilág terén bölcsnek tudhatom magam, a mondének világa azonban sosem foglalkoztatott különösebben, s most úgy érzem, a boszorkánymester ezen hiányosságom elé tart tükröt. Nem igazán ragadnak magával a szerelmi történetek, nem hiszek a rózsaszín ködben, mely elbódítja a tragikus hősök elméjét. Szánom őket, amiért életüket áldozták egy kézzelfoghatatlan érzésért, és hagyták elveszni jövőjüket és saját egzisztenciájukat. Selene története azonban más, nem feltétlenül a szerelemről szól, sokkal inkább a történelem elfeledettnek hitt kincsei elevenednek meg a szemem előtt, és tetszik ez a látvány. Megdöbbent, hogy még annál is idősebb, mint hittem, és a meséjét követően jókora csend telepszik rám. Vegyes, ellentmondásos érzések kavarognak bennem, irigységgel párosult féltékenység, csodálat és őszinte vágy, bizalom és rettenet keveréke. Magam elé révedve igyekszem rendet tenni magamban, túljutni a tudás nagyságán, melyet feltárt előttem, és elfogadni a hallottakat.
- Ismerem Cleopatra történetét. Hallottam az udvarhölgyeket róluk suttogni. Sosem értettem, mi romantikus van egy ostoba félreértésen, mely egy férfi halálához vezetett, mely végül ugyanarra késztette a szerelmét is. Ez a kettős öngyilkosság a sors erőltetett fintora, számomra teljességgel értelmetlen, ahogy Rómeó halála percekkel Júlia felébredése előtt is inkább bosszant, minthogy elolvadjak a szerelmük szépségén. - Értetlenkedve csóválom a fejem. Sosem merültem el jobban ezekben a történetekben, hiszen egyikük sem nyerte el túlzottan a tetszésemet. Talán egészen más színben láttam volna a mondének ostobaságát, ha Selene szájából hallom a meséiket. - Aki eldobja magától az életet, az vesztett. Mi gyönyörűséges rejlik két halandó értelmetlen bukásában?
Talán mi, akik kedvünk szerint nyújthatjuk életünk fonalát, túlságosan nagyra vagyunk a létezésünk fontosságával. De hát mi más határozhatná meg a létünket, ha nem ez? Szeretni újra és újra meg lehet tanulni, amíg dobog a szívünk, élni viszont sosem lehet kétszer. Inkább tartom a történelem ezen alakjait ostobáknak, mint hősöknek, még ha ezzel meg is bántom azok érzéseit, akik őszintén hisznek az emberi érzelmek földöntúli erejében.
Nehezemre esik csitítani felélénkült fantáziámat, ahogy a vágy sem tűnik el a szememből, lélektükreimet selymesen csillogóvá varázsolja az iránta érzett, egyre hevülő tűz. Elég csak finoman céloznia rá, milyen előnyök rejlenek démoni nyelvében, és a testem máris lángol, ölem forrón bizsereg, és alig bírom türtőztetni magam, hogy ne könyörögjek itt és most egy kis kóstolóért. Márpedig a Tündérek Udvarának Királynője nem szokott könyörögni, ha kielégülésre vágyik, inkább a másik felet tiszteli meg azzal, ha méltónak ítéli rá, hogy hajlandó legyen széttenni a lábát. Ez azonban más, nem az udvarhölgyeim betanult, unaloműző játékáról van szó, hanem egy valósággal új és ismeretlen kalandról. Talán nem vértezem fel túlságosan nagy önbizalommal, ha jelzem felé, mennyire szédít a közelsége.
Meg sem lep már, hogy öltöztetésben is gyakorlottnak tűnik. Az érzéki mozdulatai mosolyt csalnak az arcomra, és annak ellenére, milyen odaadással segít belebújnom a fehér ruhába, tudom, hogy nem szolgának való alkat, talán sosem volt az. Nem tudnám betörni vagy magamhoz láncolni. Uralkodásra született, még ha trónja nincs is, és mellettem sosem lehetne alárendelt - én pedig soha nem is fosztanám meg a szabadságot jelentő szárnyaktól, hiszen annyira élvezem figyelni a röptét. Helyet foglalok az ágy szélén, magam alá simítva a szoknyát, és figyelem, hogyan öltözködik. Behatóan vizsgálom az alakját, hibátlan bőrét, a haja esését, és a csipkén átsejlő mintát. Megcsalat a szemem, első pillantásra rúnának látom, aztán emlékeztetem magam, hogy az lehetetlen. Talán tetoválás, az emberi test torzításának művészi módja, mely épp olyan ellentétes érzelmeket vált ki belőlem, mint ahogyan az is, hogy rajta látom. Csak egy pillanatig váratom meg, ahogy jelzi, hogy segítségre szorul, felkelek az ágyról, és mögé lépve begombolom hátán a ruhát, ujjpercem bütykeivel lágyan simítva végig a gerince mentén. Készen vagyunk, ám ha mozdulna, a csípőjére marva rántom vissza magamhoz. Kezem a hófehér anyag alá siklik, feljebb simítom a derekán, hogy a fekete csipkéhez férhessek. Beakasztom az ujjamat a fehérnemű szárába, lassú, monoton mozdulattal húzom egyre lejjebb, míg végül elengedem, hogy a gravitáció intézze a többit. Csábító félgömbjei helyett kivételesen a tetoválását szemlélem meg először.
- Mi ez? Honnan ered? - kíváncsiskodom, majd miután alaposan megnéztem, állam finoman megtámasztom az állán. Közelebb lépek hozzá annyira, hogy kebleimet hátához préselhessem, és míg a válaszát hallgatom, kedveskedő, lágy mozdulatokkal cirógatni kezdem a fenekét. Középső ujjam be-betéved a félgömbök közé is, csábítón és bitorlón, míg másik kezem hasán pihentetem meg. Lekötöm magam, ameddig szóval tart, s csak azután húzódom el tőle annyira, hogy visszatűrjem a ruha anyagát, elfedve a látványt.
Megindulhatunk végre a tó felé, s közben időt szakítok arra is, hogy a kérdésére feleljek. Habár a téma, amit érint, éppenséggel nem foglalható össze néhány rövid szóban, mégis kísérletet teszek rá. A megfelelő jelző után kutakodva hallgatásba merülök, de töprengő vonásaim elárulják, nem hagyom sokáig némaságban.
- Kivételes - felelem végül, alapos megfontolás után, és bocsánatkérő mosolyt villantok rá, amiért ennyire ködösen fogalmaztam. - Nem mindig egyszerű, de azt hiszem, könnyebb számukra az élet itt, mint az Ellenudvarban. Nagy becsben tartjuk őket, hiszen népünk fennmaradása egyedül általuk lehetséges. Sajnos a számuk riasztóan kevés, ami bizonyos szükségszerű intézkedéseket követel tőlünk...
Apró, gondterhelt sóhajom könnyedén el is száll, amint széles mosollyal rendezem a vonásaimat. Nincs idő búslakodni, és ahogy kilépünk a fák és bokrok által övezett ösvényre, a madárcsicsergésbe, a hangulatom rögtön jobbra fordul. A zuhataghoz viszem, a Szirének tavánál kisebb, békésebb tavacskához, melyet újholdhoz hasonlóan fognak körbe a sziklák, melyekről a folyóink táplálta víz kristályszerű zuhatagként ömlik alá. Bár abban nem élnek sellők, pont az elszigeteltsége teszi bájossá, az örökké fodrozódó habok és a tompa zuhogás. Rikítóan zöld fű borítja a tisztást, és a fák elég magasra nőttek ahhoz, hogy kellemes árnyékot nyújtsanak. Amint elég közel érünk, elkopnak mellőlünk a tündérek és az udvarhölgyek, és olyan észrevétlenül, mint ahogy kísértek minket, teljesen magunkra maradunk. Csak a madarak, a rovarok és a fák figyelnek ránk tartózkodón, némán.
Selene kezéért nyúlok, átkulcsolom a tenyerét, összefűzöm az ujjainkat arra a pár lépésre, míg a tóhoz érünk. Először csak a lábfejemet lógatom a vízbe, hogy teszteljem, mennyire hideg, majd az egész bokám elsüllyed, ahogy testsúlyomat előre billentve belelépek. Nem eresztem a nő kezét, szembefordulok vele, hogy a másikat is megfoghassam, és ha engedi, így húzom magammal, a tó közepe felé hátrálva, egyre mélyebbre süllyedve a tiszta, kék vízben, s csak nézem közben, le sem veszem róla a pillantásom, lágy mosollyal fürkészem az íriszeit, és nem akarom elengedni...
❖ Megjegyzés: jöhet máskor is! Razz
Selene Moon
❖ Warlock

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Seelie Queen &  Selene
"The red queen of magic is ???"

Milyen furcsa. Évszázadokkal ezelőtt valószínűleg én is arcon nevettem volna bárkit, aki azzal jön nekem, hogy órára lesz szükségem az idő követéséhez, a napból ugyanis nem tudok pontosan meghatározni bármit is. Azóta viszont eltelt pár év, megszoktam, hogy az emberi világ alkalmazkodni kezdett az időmérő eszközökhöz és én is kellemesnek találtam a használatukat. Egyébként is, elvileg ugyan korábban ilyesmit nem nagyon ismertek, de mindig is szerepet játszott az élet alakulásában. Harangozással figyelmeztettek a veszélyre, de arra is, ha készen volt az ebéd esetleg vacsora, netalán kezdődött a mise. Jó, ez utóbbi engem soha nem izgatott, a kereszténység meg úgy eleve az egy isten hit nem az én stílusom, de a többiek mindent ehhez igazítottak, így én megpróbáltam tolerálni. Méghozzá egészen ügyesen is sikerült, mert mára szinte senki nem tudja, hogy nem ateista vagyok, csak éppen egy egészen egyedi hitvilág híve. Mondhatni. Azért az élő áldozat bemutatás már nekem is kicsit sok ebben az időben. Mindegy. Ezeknek semmi köze a tényhez, hogy nem a kinézet miatt, hanem praktikumból hoztam magammal egy órát, amit ugyan a királynő meg tud nézni, de nem pontosan érti szerintem, mit is jelentenek a mutatók azon a lapon. Bár, ki tudja? Okos nő, könnyen kitalálhatja magától is. Nekem csak két kis bűbáj kellett, hogy tartsa a New York-i időt és jelezze, ha begyorsulna ott. Paranoia? Nem, csak túl jól ismerem ezt a vidéket és az utolsó hosszú hétvégés látogatásom után tíz évnyi port kellett kitakarítanom és úgy fél tucat ékszertolvajt levadásznom...
Egy szülő halálát nem könnyű megemészteni, mindegy, mennyi idővel korábban történt. Anyám évezredek óta nyugszik sziklasírjában, mégis mindig eszembe jut, vajon mit szólna a tetteimhez. Tudom, hogy örülne annak, még élek és egyben segítek abban, hogy a történelem soha ne felejtse el a családomat. Mesélni is szeretek róla, de a tündérkirálynő... ő más ügy. Pontosan tudja, mivel érheti el, hogy bízzak benne. Annyit mondott, hogy nem érdemes más a titkaimra, de ez nem biztos, hogy azt jelenti, érdemtelenek előtt hallgatni fog róla. Ugyanakkor nem félek tőle. Tudom, hogy ő is értékeli a tudást és ez nekem vannak olyan titkaim, amelyeket megtartani nagyobb dicsőség, mint elmesélni másoknak. Egyébként is, ha valaki nagyon akarja, könnyedén kiderítheti, csak a jó embereket kell megkérdezni. Mindenkinek, akik közel állnak hozzám mesélek, és ha összeillesztjük a mesék részleteit, kibontakozik az, amit életnek hívhatok.
Azt hiszem, észrevette a bizonytalanságomat. Az érintések most célpontot váltanak, ő a csábító, aki várja, hogy szavakba öntsem a gondolataimat. Elgondolkodva figyelem az ujjait, ahogy a bőrömön siklanak és keresem a megfelelő szavakat. Hogyan is lehetne leírni azt az aurát, amely minket körül vett? A bizalmat, a szeretetet, erőt és a rejtett büszkeséget. Büszkeséget egy olyan élet és család iránt, akiket megpróbáltak kiirtani gyökerestül? És kudarcot vallottak vele, alaposan. - Volt egy közös játékunk. Minden vacsora után bevezetett egy fogadó terembe, amit átalakíttatott. Megpróbálta újraalkotni gyermekkora kedvenc helyszíneit, hogy átéljem ugyanazokat a kalandokat. Az én kedvencem a hét csoda volt. Az emberi világ hét leghíresebb építményét már a születése előtt is csodának hívták, ő pedig mindegyiket meglátogatta a szüleivel. Végig énekelte és táncolta nagyanyámmal az epheszoszi templom csarnokát, megmászták a bátyjával Zeusz olümpiai szobrát, csillagokat figyeltek az alexandriai világító torony tetejéről, történeteket találtak ki nagyapám számára a gízai piramisok rajzai alapján. Az a szoba volt a legnagyobb titkunk. Visszatérhetett a világba, ahol gyermek volt, biztonságban szülei és testvérei mellett, születése jogán trónörökös. Az ő kedvence a névválasztás volt. A Római Birodalom szokásainak egyike, hogy egy gyermek akkor számított törvényes származásúnak a szülők házassága nélkül, ha az apja elismerés jeleként választott neki egy nevet. Három éves volt, amikor ez megtörtént és Selene lett belőle. Az éjszakai fény, a hold és a szépség istennője után. Mindig arról az ünnepségről beszélt. Hogyan érkezett meg apró, fehér ruhában, virágokkal díszített fekete parókában és mennyire tartott először a férfitól, a katonától, akit még soha nem látott. Majd felcsendült a zene, nagyanyám előlépett, köszöntötte és minden megváltozott. Évek óta nem látták egymást, a kölcsönös szeretetük érintetlen maradt. Percekig nem tudtak elszakadni. Mikor megtörtént mégis, akkor következtek ők a testvérével. Előreléptek és meghajoltak. A bátyja kapott először engedélyt felegyenesedni, kérdésekre válaszolni és ő lett elfogadva. A hercegnőknek is várniuk kell a sorukra. Mikor végül sorra került, reszketett és a betanult válasz helyett az igazat felelte a kérdésekre. Végül nagyapám elmosolyodott és azt mondta, tetszik neki, hogy a lánya is harcos és büszke. Egy különleges medált vett elő és a szeme láttára hajlította meg a tartó pántokat annyira, hogy ne essen le a gyermeki nyakról. Sólyom alakú volt, gazdagon díszített drágakövekkel. Ma is nálam van. Anyám egész estét a nagyapa ölében ülve töltötte és egyetlen lányként a szülei haláláig övé volt ez a kiváltság, valami, amit a fiúk nem kaptak meg... Kislány koromban számomra ez a történet unalmas volt, nem értettem, miért meséli el újra és újra. Felnőve értettem meg, hogy azt akarta, legyek büszke a felmenőimre, akiket soha nem láthattam és ne hagyjam feledésbe merülni a nevüket. A sors iróniája, hogy az emberek maguktól és minden tiltás ellenére halhatatlanná tették Cleopatra és Antonius szerelmét - olyan szinten, hogy még a tündérek is hallottak róla a mondémoktól, akik az udvarban éltek. Mindenki ismeri ezt a két nevet, aki hallott valaha emberi meséket. A világ három legnagyobb szerelmi történetének egyike a nagyszüleimről szól. Anyám pedig az egyetlen gyermek volt, aki túlélte az egyiptomi uralkodó család pusztulását és lehetőséget kapott egy rendes életre is. Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy mekkora teher volt saját meddősége a számára és fogadott nagy örömmel egy félig démoni gyermeket is. Sőt, én a csodálatos gazdagság és szerelem alkotta gyermeki világ történetein nőttem fel, és még mindig védem. Történészek, írók és tudósok évszázadok óta próbálják kideríteni a mesék eredetét, választ kapni a kérdésekre az életükkel, halálukkal és nyughelyükkel kapcsolatban, de nem fognak. Mert a titkok teszik érdekessé még ma is ezt az egész tragédiát. És izgalmassá. Szeretők, akik felforgatták a világ rendjét. Nem egy van belőlük, de nem is sok. Mégis a legnagyobb történet ihletők ők voltak. Romeo és Júlia, Anna és Henrik, Tristan és Izolda, Eloise és Abelard vagy éppen az utolsó évszázadból Edward és Wallis sem olyanok, akiket valaha elfelejthet a világ...
Az érzelmek kedvéért szerelmi kapcsolatot folytatni és élvezni nyilvánvaló? Igen, az, Tündérföldén. A fenti világban annyira nem, hogy attól már kacagnom kell. Mégsem teszem, csak megrázom a fejemet. Igen, van tapasztalatom nőkkel, nem is kevés és leginkább akkor fordultam feléjük, amikor a bigott kereszténység virágzott. A nő feladata feküdni a hátán és tűrni öt percig a férfit, majd imádkozni, hogy legyen belőle egy gyerek, aki az Úr akarata szerint vagy megéri a felnőtt kort vagy nem. Évszázadokon át olyan helyzet volt ez, amelyből csak egy nagyon befolyásos szerető tudott kihúzni és azokból is hiányzott a kényszer arra, hogy boldoggá tegyék a másik felet. Egy-egy ritka példány akadt, de nem elég és utáltam azokat az évszázadokat. Az árnyék világban egy város, sőt, egy egész terület vezetéséért felelős boszorkány mester voltam, akit senki nem mert megkérdőjelezni és senkinek nem jutott eszébe lekezelően bánni vele, mégis, a tudatlan mondémok azt hitték, csak mert nő vagyok, engedelmeskedni fogok nekik. Valamiért mindig a legnagyobb kegyetlenségükről híres ellenfeleim kapták el mégis a leprát. Vagyis az istenük őket tette próbára egy csapással. Mindegy, hogy magyarázzák, a lényeg, hogy pár évtized után megkerült egy hallgatólagos egyesség arról, melyik háznak az úrnőit nem érdemes zaklatni, ha kedves az ember élete...
- Leplezni? - ezen a feltételezésen már tényleg kacagnom kell, miközben az utolsó csepp szőlőlevet is lenyalom a szám sarkából. Ez volt az igazán finom és édes csók, minden igényt kielégítő, és akarok belőle megtapasztalni még néhányat. Annyira, hogy nem félek eltitkolni a hatását, a kapkodó légzésemet, a pírt az arcomon és a megduzzadt ajkaimat. Sőt, az egész testem reagált rá, ahogy a királynőé is. Ez színtiszta vágy, amelyet régen nem éreztem nő mellett ilyen erősen. - Hiszen ez a legjobb fegyverem. Sokkal tehetségesebb és mozgékonyabb mint bármelyik emberi, megismételhetetlen a kéj, amit ezzel okozok - válaszolok halkan, csillogó szemekkel és készen arra, hogy kérésre ezt prezentáljam is. A kígyók nyelve picivel érdesebb, mint az emberi, de sokkal hosszabb és vékonyabb is. Olyan helyeken tudok megsimítani valakit, ahova más fizikailag képtelen valamilyen segédeszköz nélkül eljutni, mert nem elég hosszú az ujja vagy vékony más testrésze. Vannak pontok egy nő testében, amelyeket nagy munka árán el tud érni egy jól megáldott férfi és örömet okoznak, de ott van mellette a fájdalom is, a feszülés, amely megakadályozza, hogy teljesen az érintésre koncentráljon. Velem ilyen probléma nem fordulhat elő. Ez önhittségnek számít?
Könnyedén állok fel, még kérnie sem kell a királynőnek, hogy kövessem a szállására és segítsek neki. Mert nincs kétségem afelől, hogy ezt várja el tőlem és ugyan másnak nem gyakran teszem meg, ha számomra ismeretlen, de egy szeretővel ezerszer megengedőbb vagyok. A cipőimet az asztal mellett hagyom és kézen fogva követem keresztül a zsúfolt és kevésbé zsúfolt termeken. Vannak páran, akik látnak minket, kíváncsiak rám, és nem zavar a közeledésük. A tündérek számára a személyes tér nem létező fogalom, így az érintésekre csak mosolygom, a simogatásokra megborzongok és az egyik igencsak kíváncsi kéz elől, amely a fenekemet veszi célba még el is táncolok. Mire a terembe érünk, ami leginkább hasonlít egy hálószobára már számtalan arccal találkozom és egyik sem vonz fele annyira sem, mint maga a királynő. Aki azonnal a választott, fehér ruhák felé fordul és igencsak vágykeltően szabadul meg az eddig viselt zöld anyagtól. Én pedig egy vadászó macska mosolyával fordulok a fehér anyag felé, gombolom ki és guggolok le, hogy bele léphessem. Sőt, szándékosan egy egészen picikét feljebb tartom meg a ruhát a kellemes magasságnál, hogy kénytelen legyen a vállamba kapaszkodni, mikor belelép, majd végig kelljen simítanom a testén, miközben felfelé húzom a legkeskenyebb derék részt. Hogy bámulok-e közben? Igen is, meg nem is. Megnézem a testét, érintem, de a feladatom most az öltöztetés, így azzal foglalatoskodom leginkább. Egészen véletlen, hogy közben súrolom az oldalát, a vállát és megsimogatom a tarkóját is. Még egy ártatlan pillantás is belefér, miután begombolom és elé lépve eligazgatom a haját is. Elvégre én csak kérést teljesítek...
Az én ruhám egy kicsivel trükkösebb, egy nagy, összefüggő tájképet alkot az anyag, amelyben elbújik a varrás vonal, így végig kell simítanom az egész testemen térdtől felfelé, hogy megszabaduljak tőle és ezt meg is teszem gondosan úgy fordulva, hogy a nő mindent lásson. Többen között a fekete csipkebugyit is, amely az egyetlen ruhadarab, amelyet alatta viselek. Sőt, miközben a saját ruhámat az ágyra helyezem és felveszem a számomra kikészítettet még hátulról is láthat valami érdekeset. A csipkén átsejlő tetoválást. Igen, van egy a fenekemen, ha pedig érdekli a minta, akkor kénytelen lesz várni, amíg a tóhoz érünk, vagy pedig maga tenni róla, hogy láthassa. Amire esélyt is kap, amikor hozzá hasonlóan én is elhúzom az útból a hajamat és úgy nézek rá, hogy egyértelművé váljon, mit szeretnék, de nem fogom kérni. Vagy magától mozdul, ahogy sejtem, hogy szeretne és érint meg, vagy a mágia fogja megtenni, amiből egyetlen apró tündér alakja bontakozik ki picike, arany színű csillámokból. Nem a szokásos tündér, hanem egy gyermek mese, a Pán Péter szereplője, Csingiling a maga rövid hajával, szárnyaival és térdig érő ruhájában. A körvonalak kivehetően, ahogy az apró lény táncol kettőt a tenyerem felett majd könnyedén játékra invitálja a szolgáló lányt, aki már mozdulna is, hogy megtegye ezt a feladatot az úrnője helyett. Hoppá, már el is lopta az egyik hajdíszét, azt hiszem. Jó fogócskát! Nekünk ideje meglátogatni a tavat. És talán visszafordítani a mesedélutánt.
- Mesélj nekem, milyen Tündérföldén gyermeknek lenni? - fordulok a királynő felé, mikor végre elindulunk kifelé. Ahogy körbenézek, látok jó néhány apró lényt, de nehéz megmondani, melyikük igazából gyermek és ki csak valamilyen különleges faj tagja vagy éppen álcázta magát bűbájjal. Mégis, olyan érzésem van, hogy a kevés gyermek problémája miatt mindenkit elkényeztetnek, amíg kicsi...
❖ Megjegyzés: Családi mesedélután rendelésre Smile ❖ Kinézet: Klikk! ❖ Szószám: Nagyon sok?
Seelie Queen
❖ Tündérkirálynõ

avatar
i believe that emotions
Keresem :
meliorn
Tartózkodási hely :
seelie court, faerieland
Hobbi :
blow your mind
Karaktered arca :
madelaine petsch
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Selene & the Queen
May your choices reflect your hopes, not your fears
- Nahát, milyen érdekes szerkezet! - Csodálkozva fogom két tenyerembe Selene csuklóját, ha engedi, hogy közelebbről is megvizsgálhassam a karján díszelgő körlapot. Mindig is lenyűgözött a mondének leleményessége, ha haszontalan dolgok feltalálásáról volt szó. Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha megtanulják élvezni az életüket és a természet üteméhez idomulnak ahelyett, hogy mesterségesen másodpercekre bontják az idejüket és alárendelik magukat neki. Tündérföldén semmi hasznát nem vennénk az órának. A Nap és a Hold állása, az árnyékok fekvése, testünk szükségleteinek sürgetése kellően leszabályozza az életünket. Akkor jön az ebéd, ha megéhezünk, akkor megyünk aludni, ha besötétedett, a meghallgatások pedig napkelte után kezdődnek. Mi több kell ennél? Elengedem, hagyom, hogy elhúzza a kezét, és lecsippentek egy szem szőlőt az egyik telt fürtről.
Lágyan mosolygok a szavai hallatán. Nem tudom, mi fontos dolga lehet New Yorkban. Talán csak megriasztja az Udvar állandó körforgása, az az erős sodrás, mely könnyedén magával ragadhatja őt is, ha nem köti magát erősebb szabályokhoz. Na és azzal mi baj lenne? Gondoskodnék róla, hogy minden egyes itt töltött percet élvezzen, és a mondének közt töltött élete idővel unalmas játszadozásnak tűnjön, függetlenül attól, éveket vendégeskedik-e nálam vagy csak napokat. De az alku az alku, nem fogom visszatartani, feltéve, hogy elég erős lesz egymaga kikecmeregni a sodrásból.
- Lazíts egy kicsit, kedves! - cirógatom meg az arcát keretező, vörös fürtöket. - Ne gondolkodj annyit, csak érezd, élvezd a pillanatot! - Hüvelykujjammal megsimogatom a járomcsontja alatt, mielőtt még visszahúznám a kezem. Nem óhajtok többet feltételekről és időpontokról beszélgetni, csak bele szeretnék feledkezni a történeteibe, a hangjába, a szépségébe. Hagyom, hogy a lénye magával ragadjon és veszélyes játszmákba csábítson. Lucifer elég nyilvánvalóvá tette a szándékait engem illetően; de hát ami az Udvarban történik, az ott is marad - nem kérheti tőlem, hogy ellenálljak a szépségnek, amikor az ilyen gyönyörű, ilyen csábító virágként bimbódzik előttem.
- Úgy látom - felelem megjátszott szerénységgel, huncut mosolyom azonban árulkodó. Nem tudom, Selene hogy van vele, de a tündérek többsége nem tesz különbséget nemek terén, ha a szerelemről van szó. Nem teljesen igaz, hogy a lélekbe szeretünk bele csupán, hiszen épp olyan fontos a váz is; a szépség azonban képlékeny fogalom számunkra, egyaránt vonzódunk férfihoz, nőhöz, és ó, a gyönyör még megannyi formájához!
Pillantásom ellaposodik, egyre hosszabb lélegzetvételekre hunyom le a szemem, ahogy a kezemmel játszik. Tenyeremet felé kínálom, jelezve, élvezem a cirógatást, a puha dagasztást, és ahelyett, hogy elbódítaná kényeztetésével az elmémet, csak éberebbé tesz. Lusta pillogásom ellenére nagyon is tisztán hallom minden szavát. Meglep, hogy az anyja önként vállalta a gyermekét, hiszen legtöbbször a démonok erőszakos, mocskos trükkjeiből fogannak a boszorkánymesterek. Nagyon ritka, amikor egy ember, különösen egy nő, önként odaadja magát egynek. Szerelem, vagy vágy egy örök élettel megáldott gyermek után - végül is mindkét cél nemes, és ugyanarról a tőről fakad. Bár azt mondja, az anyja szépségét örökölte, báját és vonzerejét mégis határozottan démoninak látom. Kíváncsivá tesz, ki lehet az apja, ám ez most nem az én kérdéseim ideje. Csendben hallgatom, míg fel nem teszi a magáét.
- Nincs fül, mely méltó lenne rá, hogy tovább adjam neki a történeted, kedves. - Szabad kezemmel beborítom a kézfejét, két tenyerem melegébe zárva. Gyengéden fordítom fel, hogy a tenyere fölfelé nézzen. Középső ujjam hegyével lágyan kacskaringózom a bőrét átszelő vonalak sokaságán, követem és újrarajzolom őket, míg mesél. - A történeteid biztonságban vannak nálam. - teszem még hozzá, elrévedve szeme kékjében. Ahogy arról a bizonyos könyvről beszél, eszembe jut, hogy már hallottam róla korábban, csak a nevére nem emlékeztem. Mégis, ahogy összefoglalja annak tartalmát, fel sem tűnik, hogy ujjam megáll a tenyere felett, nem cirógatom többé. Gyermeki érdeklődéssel hallgatom, közben pajkos képek pörögnek lelki szemeim előtt, melyektől nem tudok és nem is akarok szabadulni. Melegem támad, ahogy elönt a kínzó epekedés, a kielégülés utáni vágy sürgető ingere. Akarom, minél előbb, minél jobban, minél többet... Most. Szórakozottan cirógatom nyakamat, kezem kulcscsontom vonalán jár, vadul lüktető szívem felett, szaporán emelkedő és süllyedő mellkasomon.
- Nahát... - mosolyt erőltetek magamra, körmömmel rögtön elillanó, hófehér csíkokat karcolva dekoltázsomra. - A mondének kultúrája tényleg roppant érdekes. Úgy látom, szeretnek könyvet írni arról, ami nyilvánvaló... - Hiszen a szeretkezés művészete nem olyasmi, amit könyvekből kéne magolni. Az bizony gyakorlati tárgy, tapasztalatszerzés útján fejleszthető, ösztönökkel csiszolható, mások útmutatása alapján. Bár a legtöbben személyes és privát dologként kezelik az együttlétet, vannak, akik osztoznak velem azon elképzelésen, hogy néha jól jön egy mentor, aki irányítja a légyottot, aki segít bevezetni az útkeresőket két test egyesülésének gyönyörébe.
Nem meglepő tán, ha képtelen vagyok visszafogni magam, és rögtön csókja után vágyom, ő pedig hűséges alattvalóként, szövetségesként, barátként nem várat meg sokáig. Villás nyelve egészen újszerű élménnyel ajándékoz meg, nem győzök betelni édes ajkai puhaságával. Ahogy összesimulunk, testem egészen különleges helyeken kezd el bizseregni, minden egyes porcikám az érintése után esdekel.
- Támogatom az ötletet - Ajkaimmal puhán elveszem tőle a csokoládét, nyelvem hegye ártatlanul végigszalad az ujján, mielőtt elnyelném a falatot. A csokoládé édes aromája egyből szétolvad a nyelvemen. Nem eresztem a tekintetét, és ahogy közelebb hajol, úgy dőlök én is, hogy megízlelhessem. A csókja ezúttal szőlő ízű, meglepően édes. - Igazán bátor dolog, hogy nem leplezed varázslattal atyád örökségét. Tetszik. - suttogom halkan, megcirógatva az arcát, mielőtt még elhúzódnék tőle. A javaslatára csak kuncogva feltápászkodom, néhány egyszerű söpréssel igazgatva meg szoknyám esését.
- Nem lesz szükség rá, Selene drágám. Úgy hiszem, a szánk épp elég elfoglalt lesz. - A kezemet nyújtom neki, hogy felsegítsem a földről. Rámosolygok, mielőtt még magammal húznám. Virágszirmokkal kövezett ösvényen vezetem végig, udvarhölgyek és lovagok mellett haladunk el, kik hajbókolva, vagy épp kuncogva üdvözölnek minket. Némelyikük bátorkodik lopva megérinteni a nőt, egy-egy titkos simítást ejteni selymes bőrén, a ruhája finom anyagán. Hátra vezetem őt, áttetsző függönyökkel körülvont szállásomra, ahol már előkészítették számunkra a megfelelő ruhákat. Hófehér, derékon szűk, csípőtől lágy, bő esésű, térd fölé érő ruha, melyet ezüstös csipke díszít, hátán gombokkal, ujja testhez simuló, könyök fölé ér. Kérdés nélkül odavezetem az enyémhez, finoman szorítom a kezét, ahogy szembefordulok vele. Vonásait fürkészve bontom ki a hajamból a díszeket, ujjaimmal belefésülve kiegyenesítem a csigákat, lecsupaszítva a vérvörös tengert természetes szépségére. Utána megbontom ruhám finom anyagát, felhúzom a szoknyát a combomról, majd még feljebb, elengedem kezét, és eltűnök néhány pillanatra a rétegek alatt, míg átemelem törzsemen, felfedve meztelen, csupasz valómat előtte. A semmiből libben oda egy udvarhölgy, és elviszi a feleslegessé vált ruhát.
- Volnál szíves? - mosolygok Selre, ahogy kézbe veszem a hófehér darabot és átnyújtom neki. Lentről óhajtok belebújni, hogy felsimogathassam magamra a vékony anyagot, majd háttal fordulok neki, hajamat egyik vállamra söpörve, némán kérve, segítsen ki a gombokkal. Ha valahogy megvagyunk az öltöztetésemmel, szembe fordulok vele, kisimogatva a ruhából a ráncokat. - Hogy tetszem? - érdeklődésem őszinte, ám ugyanannyira hiú is. Szépnek találom a ruhát és magamat is, és ebben az ő megerősítését várom. Végigmérem, pár pillanatig gyönyörködve még az alakjában, mielőtt a ruhájáért nyúlnék azzal a szándékkal, hogy kibújtassam belőle és ráadhassam a fehéret, hogy aztán mehessünk úszni.
❖ Megjegyzés: nagyon örülök, te is megihletsz ám rendesen :3
Selene Moon
❖ Warlock

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Seelie Queen &  Selene
"The red queen of magic is ???"

- Hatalmam nincs felette, de figyelni tudom... megbűvöltem az órát - mutatok a csuklómon lévő példányra, amely itt feltehetőleg elég szabályos darabnak tűnik, már amennyi órát hoznak a világba, ugyanakkor nem fogja a világ idejét követni, hanem a pontos New York-it. Ami szerint nincs tíz perce, hogy én ide értem, szóval éppen itt telnek gyorsabban valamivel a percek. Nekem nem probléma, így akár napokat is tölthetek itt a királynő társaságában anélkül, hogy valami igazán fontosról maradnék le. Fogalmam sincs pontosan milyen elv szerint változik az idő múlása ebben a világban, de le tudnám fogadni, hogy a vezetői akaratának köze van hozzá. Talán ők maguk sem tudják, hogyan, hiszen csak élvezik a hatásait és a tündérek bűbája megakadályozza őket benne, hogy akaratlanul is kívül maradjanak az országukon évszázadokra, így nem is érdemes tovább keresniük. Ha akarnám, megpróbálhatnám megkérdezni, hogy van-e valami lehetőség és esély rá, még ha egészen kicsi is, hogy ismeri az idő titkát, de nem fogom. Attól, hogy egy tündér nem hazudik, még könnyedén kitérhet a válaszadás elől, én pedig jobban szeretném, ha nem tenné. Annak pedig egész jó alapja, ha nem kérdéseket teszek fel, csak hallgatom őt és várom, hogy magától osszon meg velem dolgokat. Nyilván valóan a királynőről van szó, cserébe ő is információkat akar majd, de nem aggódom emiatt. Túl hosszú életet éltem már ahhoz, hogy ne legyen a tarsolyomban pár történet, amelyek egy-két pillanatig érdekesek és szórakoztatóak a többiek számára, de a megismerésük semmilyen helyzeti előnyt sem nyújt. A vidám anekdoták mesélésében jó vagyok, nem csak magamról, hanem az általam megismert emberekről is, szórakoztat az ilyesmi az időm nagy részében...
Az alku megköttetett. Mondaná egy warlock, pedig mindössze  abban egyeztünk meg őfelségével, hogy tündér időben egy napot itt töltök és az nem lesz túl sok emberiben sem. Azért miközben a kézbe veszem az egyik tündér kenyeret, letörök belőle egy darabot és bele mártom az általam hozott könnyű öntetek egyikébe, még egy utolsó pillantást vetek rá. - Két emberi nap vagy egy tündér, amelyik reálisabb lesz - nem akarok itt tölteni perceket, ha lehetőségem van napokra is, de heteket sem azért, mert hirtelen az idő ebben a világban visszavett a haladásából. Régen nem jártam itt, élvezem, hogy részt vehetek újra a csodáiban, de mindennek van határa és számomra a túl sok kifejezés is létezik. Elvégre egy divat és smink mániás nő lennék, márpedig van, amit bizony még a legnagyobb teremtői is túl tolnak. Én pedig nem fogom hagyni, hogy megtegyék, a tiszta egyszerűség sokszor ezerszer célra vezetőbb tud lenni, valljuk be. Mindegy, elkalandoztam miközben a számhoz emelem az újabb falat ételt és elégedett nyögéssel kezdem el rágni. Nem tudom, az Udvarban mi mindent szokás a tésztába keverni, de mindig is volt egy pszichedelikus hatása, amit imádtam. Viccesen hatott nálam, először elzsibbadt tőle a nyelvem, utána felpörgött és végül kacagásra késztet, ha nem kapok belőle masszív túladagolást. Amit nem akarok. Emlékezni szeretnék mindenre, ami itt történik...
- Valóban? - nem tudok nem játszani, felvonom a szemöldökömet és ártatlanul pislogok a kijelentésére, hogy tényleg voltam már nővel. Ez az egyik olyan reakció, ami nem mond semmit és nem vált ki dühöt az emberekből. Pontosabban a büszke, tündéri lényekből. A másik lehetőség, amit ennél sokkal kéjjel töltöttebb helyzetben tudok alkalmazni, ha annyit mondok, igen, jól sejti, még csak azt sem lehet elmondani rólam, hogy a héten először lenne, ami péntek révén még átlagosnak is számít. Elvégre az én szívem már csak ilyen szertelen. Rövid távon mindig is a nők vonzottak jobban, az érzelmek nélküli kalandokhoz ideális partnerek, viszont a férfiak azok, akikkel képes voltam akár éveket is eltölteni boldog együttélésben és monogámiában. Persze teljesen elnyomni még itt sem voltam képes az ösztöneimet, de a testi szerelmet elválasztani a lelkitől jobban megy az erősebbik nemnek. Általában. Akkor már kevésbé voltak ilyen támogatóak, mikor megtudták, hogy nem szeretném, ha elsőre ott lennének, amikor engedek a vágyaimnak. Később ugyan nincs problémám azzal, ha a férfi, akit éppen a szívembe zárok figyeli, ahogy egy nővel vagyok, de a legelső éjszakát együtt megérdemeljük privátnak. Vagy nappalt. Engem ugyan nem zavar ilyenkor a fény mennyiség...
A kezem éppen szabad, nem veszek el újabb falatot az asztalról, hogy valamelyikünknek adjam, helyette a királynőt kezdem tovább csábítani. Ujjaim bebarangolják a kézfejét, apró simításokkal érintik a bőrét, körmeim a csuklójának kedveskednek. Mégis, egyik sem megy túl messzire, a legmagasabb pont, amelyet érintek a könyökhajlat érzékeny íve, de ezt is csak egyszer, mielőtt az alkar lehelet finom bőrén át visszatérnék az ujjakhoz. Néhány helyen, a tenyér közepén, a hüvelyk- és mutatóujj közti bőr lebenyen, az ujjat hátsó párnáin az érintés megnyugtató, izgató tud lenni, ha az ember lágyan összeszorítja az adott részt. Ezek igazából reflexpontok, jó helyen és erővel érintve ellazítanak, megnyugtatnak, amíg ezzel foglalkozom, van időm a gondolataim összegyűjtésére is. Igen, szívesen mesélek anyámról, de már régen nem tettem meg idegennel. - Az első, ami eszembe jut, hogy erős és elszánt. Nem volt könnyű élete, a családját megölték, amikor még kislány volt, a gyilkosai pedig elhurcolták őt és fogva tartották, később pedig eladták feleségnek. Művelt volt, szerette a szép dolgokat. Tőle örököltem a szépségemet. Ő maga választott démoni gyermeket, miután rengeteg babát elvesztett, tíz éven át próbálkozott a születésem előtt... imádott engem, folyamatosan maga mellett tartott, tanított, esténként pedig mesélt. Csodálatos történetei voltak. Ha elmondok egyet... köztünk marad? - a hangom elrévedő, mintha már a múltban járnék és nem a jelenben, pedig teljesen tudatában vagyok annak, mit kértem. Eddig semmi olyasmi nem hangzott el, amivel meglephetnék egy királynőt, és lehet, hogy ezután sem fog, de ehhez a titokzatos aurához pont illik a mesém. A lány érintések a nő kezén, az édes szilvabor illat, a zene és a magány egy egyedi kis álomvilágot alkot nekünk. És én szeretném, ha itt tudnánk maradni még egy kicsit...
- A kámaszútra egy ősi, szanszkrit könyv, amiről azt kívánom, bár minden férfi ismerné. A kapcsolatokról szól szerelmi téren és hisz benne, hogy az a sikeres, aki képes eljuttatni a partnerét a beteljesülés legfelsőbb fokára, ahol az élvezet nem kifáraszt és leigáz, hanem lassan épül fel, mikor pedig utol ér, életenergiát hagy maga után. Fejezetekben taglalja, milyen az ideális közeledés, előjáték, hol és hogyan kell érinteni, csókolni, melyik karmolás, csípés és harapás fokozhatja a kéjt, tökéletes pozíciókat mutat a behatoláshoz magasság vagy éppen méret különbség esetére, kísérletezéshez, újító kedvű pároknak - hogy mosolygok a mese közben mint a macska, aki megtalálta a tejszínes bödönt? Meglehet. Mert van két szemem. Látom, milyen hatással van a nőre a szavak áradata. Érdekli. A tündérek ösztönlények, azt teszik, ami jól esik nekik és ritkán próbálkoznak az új irányzatok felfedezésével, kihasználásával. Fogadok, hogy észre sem vette eddig, én már elkezdtem alkalmazni a trükköket. Igaz, eddig csak az ételekkel játszottam és a kezét érintettem, de pontosan így kezdődik a csábítási folyamat. El kell nyerni a nő bizalmát, időt szánni a játékra, az érintés jogának megvalósítására és lassan csinálni mindent, amennyire csak lehet. Fokozni az élvezetet, időnként megállni és hagyni, hogy picikét leülepedjen, majd újra kezdeni, hogy egymásra épüljenek a rétegek. A hús jeges íze és a fűszerek is vágykeltőek, könnyedén hagyom, hogy most ezek vonják be az orromat, miközben átadom a falatot a királynőnek. És büszke vagyok magamra, amiért nem remegek meg az érintésétől, még csak el sem mosolyodom az egyértelmű türelmetlenségére. Korábban én voltam, akit elkapott a hév a csábítására, de a mese segített, hogy visszanyerjem az uralmamat a vágyaim felett. Ezer éve nem jártam itt és nem fogom hagyni, hogy ezt a napot én vagy ő elfelejtsük. Ő parancsol szóban és tettben, én engedelmeskedem, amikor azonban erotikára kerül a sor, akkor könnyedén veszem át az irányítást és nem fogom kiengedni a markomból. Jobban fel tud izgatni a másik ingerlése sokszor, mintha velem tennék és ez most segít. Nehezen, nagy küzdelem árán, de tartom magamat, borzongok a kéjes játékától, legszívesebben hozzá simulnék, de a fejemet éppen csak annyira hajtom előre, hogy neki kelljen megtennie az utolsó centit, ha csókot kíván tőlem. A szám már résnyire nyitva van, azért nem kell küzdenie, hogy hozzám férjen, csak akarnia. És végül meg is teszi. Én pedig ott várom, forrón és nedvesen, készen rá, hogy olyan táncba hívjam, amilyet még egészen biztosan nem tapasztalt. Hosszú ideje tudom már, hogyan csókoljak egy nem tipikus nyelvvel és könnyű az övét párbajra hívni, körbeölelni, kicsit végig járni a száját és kiérezni a korábban fogyasztott ételek ízét is. Fél kézzel átkarolom, a vállánál fogva húzom magamhoz közelebb, hogy teljesen össze tapadjunk térdtől nyakig, a ruha anyagán és az övén át is érzem a teste körvonalait közben, melle ívét, vörös hajkoronája pedig ráhullik a karomra. És szinte fizikai fájdalommal jár elszakadni tőle...
- Előre kellene hoznunk azt a fürdést a tóban. Nem tudom garantálni, hogy hamarosan marad ruha bármelyikünkön is - suttogom halvány mosollyal, miközben végre elengedem őt, gondosan végig simítva még egyszer a hátán közben, majd az asztalra rá sem nézve nyúlik ki és veszek fel egy kocka csokoládét a megfelelő tálból, hogy a szájához tartsam. Én magam pedig a roppanós gyümölcsök közül választok egyetlen szem szőlőt, azt kapom be és amint az íze eltölti a számat ismét visszahajolok a rubint ajkakra, hogy megosszam azt. Megoszthatjuk az íz harmóniát, amelyet a két édes és mégis nagyon különböző étel okoz. - Át tudom bűvölni az asztalt a tópartra is - suttogom halvány mosollyal és kacsintva, miközben most már tényleg elengedem és hátra húzódom, hogy megigazíthassam a ruhámat. Jól esett az érintése, ez nem kérdés, de ha nem muszáj, akkor nem félig kivillanó fenékkel mennék el levadászni a tündérek választását számomra. Fogadok, hogy valami vékony anyag lesz, lágy eséssel, amelyet szinte mindenki visel errefelé. A cipőt már most is hanyagolhatjuk, a virágsziromszőnyeg a földön elég vastag réteg ahhoz, hogy ne sértse fel a lábamat semmi. Cipő nélkül pedig közel egy magasságban vagyok a királynővel. Egyébként, emlékszik valaki, hol és mikor hagytam el a virágkoszorút, amit belépésemkor kaptam?
❖ Megjegyzés: Ritka jó hatással vagy az alkotói kedvemre Smile ❖ Kinézet: Klikk! ❖ Szószám: Ufff -.-
Seelie Queen
❖ Tündérkirálynõ

avatar
i believe that emotions
Keresem :
meliorn
Tartózkodási hely :
seelie court, faerieland
Hobbi :
blow your mind
Karaktered arca :
madelaine petsch
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Selene & the Queen
May your choices reflect your hopes, not your fears
Csak folytatom a titokzatos somolygást Lucifer nevének említésekor, habár szemöldököm egy pillanatra magasabbra ugrik, ahogy elgondolkodom rajta, vajon mennyit tudhat a démonokról és a Pokol Uráról. Hiszen hozzám hasonlóan az ő ereiben is démoni vér folyik, démonok leszármazottja, könnyen lehet, hogy volt már szerencséje a Pokolhoz. Talán több is, mint nekem. Ez a tudat gyanakvást kelt bennem, és emlékeztet rá, hiába nyűgözött le első látásra Selene szépsége, attól még óvatosnak kell lennem vele kapcsolatban. Még nem döntöttem el, barát-e vagy ellenség, de mindkettőt illik közel dajkálnom magamhoz...
- Megértem, hogy ügyeid a mondének világában fontosak és halaszthatatlanok. Nem is tartanálak túl sokáig távol tőlük. Az idő felett viszont nincs befolyásom... - ártatlanul megvonom a vállam. Tetszik, hogy kiáll a saját feltételei mellett és igyekszik azokat rám húzni, Tündérfölde szabályait azonban nem én diktálom. Még ha el is engedem holnap reggel, nem garantálhatom, hogy a holnap az odakint milyen nap lesz. Annyit viszont nem hiszem, hogy változna a világ egyetlen éjszaka alatt. - Nincs mitől félned, kedves - suttogom lágyan, közelebb hajolva hozzá annyira, hogy megérinthessem az egyik hosszabb, vörös tincsét.
- Szavamat adom, hogy holnap reggel kedvedre távozhatsz. A világod nem változhat olyan sokat. Nem maradsz le semmiről. - Ujjaim közt morzsolgatom selymes haját, a tövétől egészen a végéig húzom rajta a kezem, majd hagyom, hogy a vállára hulljon és visszahúzódom a párnámra. Látom rajta a bizalmatlanságot, ahogy a poharainkra pillant. Helyes, jól kiismert minket, pontosan tudja, hol kell keresgélnie a trükköt; sosem bízhat egy tündérben, legyen szó akár rólam, akár az Udvar bármelyik gyermekéről. Ezúttal azonban nincs trükközés. Akit ezer évre megfosztanak Tündérfölde gyönyöreitől, egészen biztos, hogy magától visszatér majd, miután újra beléjük kóstolhatott. Megmutatok neki mindent, ami gyönyörűvé teszi ezt a helyet, függőjévé teszem, és így visszatér majd hozzám.
- Úgyhogy, csak tessék - intek a különböző tündér étkek felé biztató, kedves mosollyal. Nem bánom, ha eszik belőlük, hiszen a szavamat adtam, hogy elmehet. Más kérdés, hogy az ételeink olykor hallucinációkat okoznak más fajoknál, de valószínűleg Selene jártas annyira a népünk kultúrájában, hogy erről tudjon és mértéket tartson. Azért majd rajta tartom a szemem, nehogy túlzásba essen, de nem hinném, hogy egy kis tündérpor annyit ártana neki. Mondén vendégeink elmondása alapján csak megszínesíti ezt az amúgy is színektől robbanó, ragyogó világot.
Jól látható arcomon a kíváncsiság, ahogy megpillantom démoni jelét. Nekem is van, és mindig is büszke voltam rá. Jól esik látni, hogy Selene sem leplezi varázslattal - miért is kéne? Hiszen olyan csodálatos! Kedvem támad a nyelvemmel érinteni, a testemen akarom érezni... Belecsepegtetem a vágyakozásomat a csókba, egyelőre azonban nem hagyom, hogy a mozdulataim túlságosan megszaladjanak. Még észnél vagyok, hiszen így sokkal izgalmasabb a játék; a vadászat. Nem egyértelmű számomra, melyikünk a vad, de ezek az izgató, lopott érintések hamarosan úgyis eldöntik majd. Kész vagyok rá, hogy szépségével maga alá temessen, ugyanakkor uralkodni is szeretek - ó, és játszani! Egymásban szítani a tüzet egészen addig, míg az már robban.
Aprót harapok a felém kínált paprikából, néhány hosszabb pillanatra lehunyva a szemem, ahogy combomat érinti közben. Nem akarok veszíteni. Tapasztalt csábítóként szégyennek érezném, ha ilyen könnyen megadnám magam.
- Nem vagy szégyenlős típus... Nem először van dolgod nővel - állapítom meg halkan, ahogy felpillantok rá. Nem várok választ, hiszen mindkét kijelentésemről meggyőződtem már. Merészsége nagyon is kedvemre való, erős a csábítás, hogy megszegjem az ígéretemet és örökké magamhoz láncoljam... De nem tehetem. Nem szegjük meg az adott szavunkat, soha - csak kiforgatjuk őket annyira, hogy a végén mégis mi magunk járjunk jól. Ezt kéne tennem? Nem, ahhoz túlságosan csábít... Élvezem az érintését, ahogy jeleket rajzol a csuklómra, és némán buzdítom, folytassa bátran az ismerkedést.
- Mesélj nekem édesanyádról! - kérem, és meg sem fordul a fejemben, hogy elutasítana. Pedig nincs oka bízni bennem, habár nem valószínű, hogy bárkinek is tovább adnám a történetét. Ennek ellenére rossz szokásom elvárni, hogy mindent megkapjak, amire vágyom, és mindent megtegyenek nekem, amit kérek. Így hát természetesnek veszem, hogy Selene mesélni fog, ezt pedig várakozó pillantásom nyomatékosítja felé. - Milyen nő volt?
Koccintok vele, mielőtt még a borba kóstolnék. Nem ittam még ilyesmit, de tetszik az aromája, így hát bátran kortyolok belőle. Érzem az alkohol mámorát a nyelvemen, de hozzáedződtem annyira, hogy ne ártson meg túl hamar. Különben sem riaszt meg a gondolat, hogy eltompuljanak az érzékeim, mert aki olyan sokáig él, mint mi ketten tettük, idővel kiépít magának egy rutint, láthatatlan védőfalat az elméje köré, mely akár teljes tudattalanságában is éberen őrzi legféltettebb titkait. Érdeklődve hallgatom a borhoz fűzött történetet, élénken mosolyogva. A végén lágyan felnevetek, mielőtt újabbat kortyolnék az italból.
- Mi az a Kámaszútra? - kérdőn rebben rá a tekintetem a poharam felett. Most először érzem őt lépéselőnyben magammal szemben. Lehet, hogy sokat éltem és rengeteg információ eljutott hozzám a világból, de a szeretkezés művészetében mindig is az ösztöneimet követtem, így aztán fogalmam sincs, miről beszél, pimasz mosolyával mégis felkelti a kíváncsiságomat. Ahogy feltérdel a következő falattal, leteszem a poharamat és közelebb csusszanok, hogy elfogadhassam. Két kezem a combján pihen meg, majd lassan cirógatni kezdem, felsimítok egészen a derekáig, feljebb tűrve ruhája finom anyagát.
- Köszönöm az ajándékokat - pillantok célzón az étkek sokasága felé, majd vissza rá. Hátra kell hajtanom kissé a fejem, hogy láthassam az arcát. - Igazán finomak.
Térdre emelkedek, hogy egy szintben lehessünk, de cirógatásom a dereka és a combja között nem áll le. Finoman végigkarmolom fedetlenné vált combját, éhesen lesve hol a szemét, hol az ajkait. A fehérneműje vonalával játszadozom, lopva érintve telt félgömbjeit.
- Megkóstolnám a csokoládét is... - suttogom ajkaira, mielőtt utánuk kapnék, bele-beleharapok felső ajkába, ingerelve, apró csókokat lopva, el-elhúzódva. A türelmével játszom, ameddig bírja, s ha már mindkettőnknél elszakadt az a bizonyos fonál, hát megcsókolom, mohón tapadok a szájára, nyelvem máris bebocsátást kér, hogy táncra hívhassa démoni partnerét. Tíz körömmel a fenekébe marok, közelebb húzva csípőjét az enyémhez, és csak csókolom, véget nem érőn, hadd söpörjön le a lábunkról a vágy...
❖ Megjegyzés: alig győztem kivárni! ❖ Szószám:
Selene Moon
❖ Warlock

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Seelie Queen &  Selene
"The red queen of magic is ???"

- Hogyne ismerném, de azt tudom, hogy tanácsosabb fekete rúnákat és a padlóra festeni, ha valaki tényleg meg akarná idézni. Arra is fogadok, hogy nem Lucifer áll az ajtában - és nekem ugyan ne mondja senki, hogy tündérföldéről nem lehet a pokolba jutni. Ezer és ezer éve volt egy pletyka róla, hogy létezik egy átjáró a világok között, amelyet a királynő kontrollál, majd mindenki furcsa módon meghalt azok közül, akik tovább adták a történetet a pontos helyéről és lehetőségeiről. Azóta a világ lassan elfeledkezett róla, nekem viszont nem sikerült. Élőlényekkel kapcsolatos, specifikus pletykák esetén igenis jó esély volt rá, hogy nem foglalkoztam vele, de egy soha nem változó pontról nyilván az én memóriám is másképp vélekedik. Az utolsó, általam ismert királynőt egyszer már megkérdeztem róla, hogy mi az igazság és kitért a válasz elől. Márpedig a tündérek csak hazudni nem tudnak és olyasmi, hogy ilyen átjáró nem létezik, nem hangzott el a beszélgetés folyamán, mert nem tudta kimondani. Ezek szerint pedig igenis létezik. Bár nem hiszem, hogy a nő rájött, én nem poénkodom, hanem valami olyasmire utalok, amit tényleg képes lennék megtenni vele. Hagyom, hogy az egész egy viccé nője ki magát, amelyen mosolyoghatom, miközben a kezét érintem és folytatni lehet az évődést. Boszorkány mester vagyok és annak sem fiatal, ha igazán halál vágyam lenne, meg tudnám idézni szerintem még magát a pokol urát is. Ő egy olyan lény, akivel viszont talán jobb lenne nem találkoznom. Azazel a bukás óta leláncolva fekszik a pokol mélyén, nem nagyon hiszem, hogy a lányával annyira kegyelmesek akarnának lenni. Nem mintha nem tettem volna meg jó ideje, hogy bebiztosítsam az életemet egy esetleges támadás előtt. A pokolhoz nem sok közöm van, és eszem ágában sincs egy marionett bábuvá válni csupán azért, mert apámnak nem sok utódja van és a meglévőket magához képest még szereti is. Nem mintha eddig érdekelt volna valaha is a tény, hogy valahol van egy húgom. Kicsit rosszul viseltem a tényt, hogy ennyi év után szűntem meg egykének lenni egy jelentéktelen nő miatt...
- Nem éppen szokásos a tündér világban, de számomra nagy segítség. És készen vagyok magam mögött hagyni, amennyiben a tündérkenyér fogyasztása nem a maradásom idejét, hanem a következő látogatásom kezdetét lesz hivatott meghatározni. A mondémokkal való munka egyik előnye, hogy senki nem zaklat varázslatokért, hátránya, hogy nem tűnhetek el hosszabb időre... - fogalmazok óvatosan, de eszem ágában sincs hazudni. Tudom, mivel jár, ha eszem az itteni ételekből vagy megkóstolom az italokat, de nem szeretem a korlátozásokat. Ezért, és mert éppen nem tudom levenni a szememet a királynőről, állok elő egy másik ajánlattal. Engedje meg, hogy akkor távozzam szabadom, amikor szeretnék és közben ne teljen el sok idő a halandó világban, cserébe pedig készen vagyok újra megjelenni a hívására és szórakoztatni őt. Magamat. Mindkettőnket. Mert egészen biztos vagyok benne, hogy nem unatkoznánk mi ketten együtt. Számomra elég tisztességes alkunak tűnik és nagylelkűen elengedem a fülem mellett a tündérlány meglepett levegő utáni kapkodását is. Szegény, nagyon közel jár hozzá, hogy a bort is a pohár mellé öntse nagy meglepetésében, amiért így merek beszélni a királynőjével. Igazából, ha nem látnám a szemén, hogy tetszik neki a kihívás, nem is tenném, így viszont... inkább a poharakat emelem fel és az egyiket a keze ügyébe rakom le az asztalon, de nem iszom még bele a sajátomba sem. Előbb megvárom a válaszát. A tündérek trükkösek, és bár a bort én hoztam, de a kupákat nem. Mégis mennyibe került volna a felszolgáló lánynak egy cseppet beleraknia valamilyen más folyadékból, amíg én a királynő szemeiben vesztem el?
Halvány mosollyal fogadom el a visszautasítását és nem zavar, hogy nekem kell először fogyasztanom az általam választott ételből. Sőt, így még az is láthatóvá válik, miközben megízlelem a falatot és lenyalom a joghurtos öntetet a szám széléről, hogy milyen boszorkány jeggyel áldott meg az ég. Van, aki egész életében mágia mögé rejtőzik, hogy a halandók ne vegyék észre mennyire különös színe van a bőrének vagy éppen a szarvakat, patákat, karmos kezeket, nekem mindössze egy vörös kígyó nyelv jutott, amit el lehet rejteni azzal, hogy becsukom a számat. Anyám nagy örömére, ő mindig is jelnek tekintette ezt a különcséget, egyfajta isteni támogatásnak. Igen, a színe sötétebb, az ágak majdnem feketék, túl vékony és hosszú, de még így is könnyedén megtéveszti azokat, akik nem tudják, mit várjanak. Amennyire viszont ez a nő figyeli a számat, jobbnak láttam figyelmeztetni a váratlanra. Ezzel pedig véget is ért az én deformitásom. Vagy nem. Ha kibűvöl a ruhámból, megtudja...
Akarom a csókját. Abban a pillanatban rájövök, amint észreveszem, hogy a számat figyeli és közel hajol hozzám. És azt is akarom, hogy ő kezdje el a dolgot. Így nem hajolok előre, de hátra sem, csak várom, hogy megtegye. És már nyitnám is a számat, amikor elhúzódik. Nem! Nem és nem! Ez túl rövid volt, többet akartam volna. Azonnal behunyom a szememet, amint távolodni kezd, hogy ne tűnjön fel neki ennyire az elégedetlenségem, mikor pedig újra kinyitom, már csak a kalandvágy csillog benne. Nem kell kétszer kérnie, most már kézzel nyúlok az ételek után, roppanós kaliforniai paprikát mártok az öntetbe, mielőtt közelebb hajolnék, hogy a szájához tarthassam, és viszonozom az érintését. Csak én a combját súrolom, ahol nem fedi a ruha. Mondtam már, hogy szeretek játszani, ugye?
- Ha a királynő is ezt szeretné, szívesen töltök itt egy éjszakát, de hálóruhára nem lesz szükség - és készen állok tenni róla, hogy nagyon-nagyon kevés alvásban legyen részünk alatta. Ennek pedig semmi köze a jóleső borzongáshoz, ami elfog az érintésétől. Vagy a tényhez, hogy a kezem az övére simul, körmeim hegye már a csuklója vékony bőrére rajzolnak apró köröket. Ebben képes vagyok áltatni magamat és hinni, hogy részben azért enyém az irányítás. Már korábban jeleztem, hogy az én feltételem a viszonylag hasonló idő mennyiség a két világban, New York-ban két nap múlva kell újra felbukkannom, szóval a határidő betartásáig semmi akadálya, hogy jól érezzem magamat. Tudom, nagy elvárások egy vendéghez képest, de oly sok mindent adhatok cserébe. Mágiát és tudást, történeteket és élvezeteket, szabadságot és láthatatlan kötelékeket. Amikor ide érkeztem, készen álltam, hogy teljesen belevessem magamat a világ kínálta lehetőségekbe és ezek már most messze túlszárnyalták az elvárásaimat. Egy évezrede nem volt már tündér a szeretőim között és nem is mertem remélni, hogy ilyen királyi vad szakítja meg a sort. Egészen biztos vagyok benne, hogy mire eljutunk a tóhoz, néhány helyen egészen nedves leszek víz nélkül is. Kinek nem gyengéi a gyönyörű és erős nők a mai világban?
- Az én ragaszkodásomnak nem az időhöz van köze, hanem az emlékezéshez. Minél többen tudnak egy történetet, annál könnyebb megtartani. Anyám életének meséje pedig nem unalmas. Sokan hiszik, hogy ismerik, de valójában csak keveseken találkoztak az igazsággal és ők is tőlem hallják... - és én sem könnyen adom ki. Ahhoz bizalom kell és a tudás, hogy akinek elmondom, soha nem fogja másokkal megosztani az engedélyem nélkül. Mindenkinek megvannak a maga kis titkai, az enyémek az életem korai szakaszaival kapcsolatosak. A származásom, fiatalságom, az első házasságom. Minden, amit már a történelem jótékony homálya rejtett el mások elől. És ezek olyan tények, amelyek alapjaiban rengetnének meg jó néhány biztosnak hitt törvényt...
- A jövőre - mosolyodom el, ahogy kézbe veszem a poharamat és aprót kortyolok belőle. A királynő számító ugyan, de a korábbiak alapján azt hiszem, ő is sokkal jobban élvezi a vadászatot úgy, hogy nem tudja, mikor szalad el a vad újra, így nem próbál meg a poharammal trükközni. Egyetlen csata, amelyet meg akarok nyerni a szabadságomért folyik, azon után, hogy onnan győztesen kerülök ki, már az apró részletek nem számítanak. Néha pedig különösen kellemes, ha nem neked kell irányítani. Ezt akkor értettem meg, amikor lemondtam a rangomról főboszorkánymesterként. - A kínai szilvabort először 700 évvel ezelőtt kóstoltam egy császár asztalánál. Vicces, hogy szilvának hívják, pedig egy különleges gyümölcsből készül, amely a barackhoz hasonlít leginkább. Édes, de nem émelyítő, van alkohol tartalma, de nem okoz hirtelen részegséget, az uralkodónak pedig mindennél nagyobb örömet okozott nézni, ahogyan a kedvenc ágyasával megosztozunk egy kancsónyin... - annyira azért hatott az ital, hogy végül a szerető ágyában tértünk magunkhoz mindhárman egy harmadik nő társaságában, aki a kísérőm volt, de hasonló ízléssel bírt, mint én. Kellemes emlékeim vannak a császárról, az ajándékba kapott selyemről és ékszerekről, a történetnek pedig itt nincs vége. - Tőle kaptam az első illusztrált kiadásomat a káma szutrából - teszem hozzá halvány, pimasz mosollyal, miközben az egyik húsfalat felé nyúlok, belemártom a birsalmás fűszeres chutneyba és az egészet térdre emelkedve a királynőnek kínálom fel először. Édes bor, fűszeres hús és kenyér ebédre, sütemény desszertnek, egy kis mézzel kevert csokoládét pedig lehet, hogy nem is olyan véletlenül rossz helyre öntök. A fantáziám határtalan tud lenni ebből a szempontból.
❖ Megjegyzés: megint nem bírtam ❖ Kinézet: Klikk! ❖ Szószám: Ufff -.-
Seelie Queen
❖ Tündérkirálynõ

avatar
i believe that emotions
Keresem :
meliorn
Tartózkodási hely :
seelie court, faerieland
Hobbi :
blow your mind
Karaktered arca :
madelaine petsch
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Selene & the Queen
May your choices reflect your hopes, not your fears
Bármennyire hízelegtek is a szavai, bármennyire nyűgözött is le különleges kisugárzásával és csábító szépségével, nem mulasztottam el figyelmeztetni magam boszorkánymester származására. A tündéreket tartják az Alvilág legcserfesebb, legmanipulatívabb népének, pedig olykor a boszorkánymesterek nyelve is olyan, mint a méregbe mártott tőr. A halhatatlansággal a birtokukban előttük áll az öröklét, hogy kifejlesszék saját kis trükkjeiket, varázslataikkal pedig elbűvöljenek bárkit. Mi, tündérek is szerettük a bűvölést, de hát nem olyan meglepő ez a rokoni kapcsolat köztünk, hiszen mindannyiunkban démoni vér csorog. Csak míg őket emberi felük lehúzza és mocsokba taszítja, minket az angyalok nemessége mindenki más fölé emel. Tragikus belegondolni, hogy ehhez képest mégis a mondének világa alatt kényszerültünk kiépíteni a saját birodalmunkat. Habár engem sosem érdekelt az elhelyezkedése, mindig is egyetlen dolgot tartottam szem előtt: Tündérföldéből egy egységes nemzetet kovácsolni, melyet aztán én uralhatok. Hogy földrajzilag hol helyezkedünk el a térképeken, az egyáltalán nem számít, amíg a Vadűzés és az Ellenudvar is az én hatalmam alatt él és lélegzik.
- Jól mondod. - Kurta biccentéssel helyeslem szavait. Kár lenne tagadnom, hogy az ő szemszögéből nagy megtiszteltetésnek tekintem, hogy találkozhat velünk. Bár az Udvar mostanság vendégül lát olyanokat is, kik előtt eddig igyekeztünk bezárni a kapukat, attól még nem vagyunk átjáróház. Csakis az léphet a földünkre, akinek engedélyt adok rá, vagy aki külön kiérdemli azt, hogy a vendégünk lehessen.
Eltökélem, hogy közelebbről is látni szeretném. Érzem, hogyan cirógat végig a tekintetével, melytől rögtön szélesebbre húzódik a mosoly az arcomon. Elfogadja a kezem, és ahogy tenyere az enyémbe simul, finoman megszorítva közelebb húzom magamhoz. Mintha apró kis szikrák pattognának a bőrünkön; tetszik, amit kivált belőlem. Kellemes illata egyből az orromba lopja magát, és el kell gondolkodnom, népének tagjai közül láttam-e már valaha hozzá hasonlót. Aligha hiszem. Ahogy felkacag ártatlan megjegyzése nyomán, ellágyulnak vonásaim egy röpke pillanatra, hogy aztán szememet lehunyva kövessem a példáját. Jóízűen felnevetek.
- Nem ismered a mondást, Kedves? "Ne fesd az Ördögöt a falra, mert megjelenik!"
Sejtelmes mosolyt villantok rá a vállam felett, ahogy magam után húzom. Nem fejtem ki előtte bővebben a Pokolhoz és annak urához fűződő kapcsolatomat, hiszen nem kell róla tudnia. Pont ezért mulattat annyira a megjegyzése, mert titkok és rejtelmek fűzik át.
Nem esik jól, hogy el kell engednem a kezét, de szerencsére tökéletes helyet választ mellettem, tisztelettudó távolságot tartva, mégis kellően közel. Elrendezgetem a szoknyát magamon, kisimogatom ruhámból a ráncokat és hagyom, hogy combom kivillanjon a leheletnyi anyag alól. Szavai az arcára vonzzák a tekintetem, kíváncsian fürkészem vonásait, míg beszél.
- Valóban? Szeretem a meglepetéseket. - Egy pillanatra elgondolkodom a kijelentésem valóságtartalmán, de mivel nem bicsaklott meg benne a nyelvem, igaznak ítélem. Az ajándékok, a hízelgésül szolgáló, kellemes meglepetések mindig is vonzottak. A tudatlanságot és a váratlan fordulatokat viszont nem mindig szeretem. Leplezetlen érdeklődéssel várom, Selene mivel áll elő. A varázslata lenyűgöz, nem az, amit kihozott belőle, hanem azok az elegáns mozdulatok, melyekkel a lelkében szunnyadó erőhöz nyúl. Gyönyörű!
- Milyen érdekes szokás! - jegyzem meg kissé szárazon, ám annál nagyobb lelkesedéssel veszem szemügyre, milyen ételekkel és italokkal örvendeztetett meg. Az egyik ital erős, bódító szilva illatot áraszt. Intek az udvarhölgyeim egyikének, abból töltsön mindkettőnknek. A lány egyből odalép, mellénk térdelve teljesíti a kérésünket, majd visszahúzódik a növények árnyékába. Kissé ódzkodva figyelem az evőpálcikákat. Nem újdonság számomra, hogy az emberek különböző eszközökkel esznek, de sosem értettem, minek kell plusz dolgokkal fárasztani a kezünket, amikor teremtőink az ujjainkat szánták erre a feladatra. A kézzel evés az Udvarban előkelő dolognak számít, de a tündéreim sorra számolnak be róla, hogy a mondének világában mekkora illetlenség. Így hát kissé vegyes érzésekkel figyelem, a boszorkánymester hogyan bűvöli a pálcikákat a kezében, hogy egy vékony szelet uborkát csippentsen fel vele.
- Csak nyugodtan, Kedves! - intek finoman, jelezve, kezdjen el enni. Ezzel sem bizalmamat, sem bizalmatlanságomat nem fejezem ki irányába, a próba majd utána következik. Inkább a csokoládéval és a hússal szemezek, miközben hallgatom a bemutatkozását. - Selene... Különleges név egy különleges teremtéshez.
Tekintetem az ételekről ráemelem, és ha lenyelte a falatot, odanyúlok, hogy lágyan megsimíthassam az arcát. Betanult természetességgel hajolok közelebb, lélektükreit fürkészve török be az intim szférájába, megtámaszkodva a combján, majd pilláim lágyan körülölelik egymást, ahogy szememet lehunyva megcsókolom. Ajkaim puhán, gyengéden borulnak szájára, nyelvemmel felső ajkán simítok végig, épp csak felborzolva a kedélyeket. Alig tart tovább fél percnél, míg elhúzódom tőle, nedvesítve ajkaimon.
- Mmm, igazán különleges ízharmónia. - Nem tisztázom, hogy a csókra vagy az ételre értem-e, inkább a joghurtos szószra mutatok, melybe az uborkát mártotta. - Szeretném megkóstolni.
A szemem sarkából érzékelem, hogy az Udvarhölgy felénk lép, de kezem leghalványabb intésére visszakozik a mozdulattal. Komótosan elpillantok a lányaim felé, majd tekintetem a vörös szépségen pihen meg, vonásait cirógatom. Fejem apró biccentésével jelzem, tőle várom el, hogy kiszolgáljon.
- Úgy döntöttem, megbízom benned - teszem hozzá nonverbális üzenetemhez, mielőtt pillantásomat elszakítva róla a tündérekhez fordulnék. - Elmehettek, kettesben akarok maradni a vendégünkkel. Készítsetek elő váltóruhát számára! Ebéd után úszni megyünk és megmutatom az Udvart számára. Készítsétek elő a szobámat is, kérlek! Ugye nálunk töltöd az éjszakát, Selene kedves?
Utolsó kérdésem ismét hozzá intézem. Kinyúlok felé, a vállától kiindulva lágyan végigcirógatom a karját, majd tenyeremmel beborítom puha kézfejét. Nem tett semmit még, amivel maradásra kényszeríthetném. Az egyetlen, amit tehetek, hogy szép szavakkal megkérem rá, a döntés azonban az övé. Mégsem félek tőle, hogy távozna. Az otthonom és saját magam iránt táplált, öntelt magabiztosságom miatt meg sem fordul a fejemben, hogy elutasítana egy ilyen csábító ajánlatot. Hogy visszautasítaná az én csábításomat - hiszen pont úgy bűvölöm, ahogy a mondéneket szokás, varázslat helyett azonban buja érintésekkel, lopott mosolyokkal, édes szavakkal és félszeg pillantásokkal. Mozdulataim nem feltétlenül ártatlanok, egy éhes, ugrásra kész ragadozó gyilkos kecsességét rejtik inkább.
Bárhogyan is dönt, az udvarhölgyek végre távoznak és kettesben maradunk. Visszahúzom a kezem az övéről, hogy belekóstolhassak az egyik falat sajtba.
- Nem sokra emlékszem már édesanyámból - jegyzem meg csak úgy, magam sem tudom, minek hozakodom elő ezzel a témával. - Míg az évszázadok, az évezredek a te ragaszkodásodat nem koptatták meg, az enyémet igen. Tündérföldén máshogy telik az idő. Mindannyian megszületünk és meghalunk valamikor, viszont ha kérdeznéd, azt mondanám, egyszerre születtem e Földdel, múltamat kitörölte az idő, s csak a jelen képlékeny sziluettje vagyok csupán. - elréved a tekintetem az ételek felett néhány pillanatra. Nem sokszor hagytam el a birodalmat, így az én elmémet sokkal inkább megcsúfolta az idő. Abban sem vagyok biztos, hogy az emlékek, melyeket dédelgetek, az enyéim egyáltalán, vagy csak képzeletem szüleményeibe kapaszkodom, és üres bábu vagyok, mely él, mióta minden megszületett, s nem enyészik el többet soha. Felrezzenek a gondolataimból és a kitöltött borért nyúlok, koccintásra emelem a poharat. - Igyunk, kedvesem! Igyunk a sorsfordító találkozásra és a kecsegtető jövőre, mely kettőnk előtt áll.
❖ Megjegyzés: csodálatos vagy! :cute:  ❖ Szószám:
Selene Moon
❖ Warlock

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Seelie Queen &  Selene
"The red queen of magic is ???"

Tündérfölde. A természeti szépség otthona. Oly ismerős és oly idegen számomra egyszerre. Szürreális mondhatni. Mintha belekerültem volna Lewis Carroll nagy sikerű könyvének világába, ahol az értelmetlen dolgok válnak értelmessé és a logikát ki lehet dobni az ablakon. Szórakoztató iromány volt a maga korában, bár nem találkoztam az írójával. Egy dedikált példány attól még van a könyvtáram polcán és ezer örömmel olvastam fel gyerekeknek régebben. Most pedig benne érzem magamat és el kell gondolkodnom rajta, hogy a készítője tényleg járt-e itt. Elvégre sok minden érdekelhet egy Tündér királynőt a mondémok világából, de nekem nagyon valószínűtlennek tűnik, hogy pont egy unalmas matematika tanár lenne a befutó. Márpedig ha jól emlékszem, neki éppen ez a könyv hozta meg hírnevet, előtte nem volt ismert íróként. Tanárként meg végképp nem. Oké, séta közben elkalandoztak a gondolataim, de mire a királynő színe elé érek, sikerül őket visszaterelnem a rendes kerékvágásba. Vagyis majdnem. Mert a trónon helyet foglaló kecses szépség egyértelműen egy újabb tagjára emlékeztet a mesének és azt hiszem, nem nehéz kitalálni, kire. Pont olyan szép és szeszélyes a megjelenése alapján mint Alice tündér királynője, csak sajnos az ő fehér hajú ellenfele nem jóságért, hanem a kegyetlenségért kell, hogy felelősséget vállaljon ezen a földön. Mindegy, attól még mosolygom, pontosan követem az etikett legkisebb betűit is, közben pedig nem tudom nem észrevenni a változásokat az arcán. Most már egészen biztos, hogy nem ő volt az a gyermek lány, aki egy évezreddel korábban kizárt innen. Ő jól ismert engem, az arcomat és nem lepődne meg a kinézetemen, hiszen mindig is ugyanilyen voltam az elmúlt évezredek során és ha szerencsém van, maradok a jövőben is. Ha nincs, annál talán a halál is jobb. Én biztos, hogy azt választanám...
A trónon ülő nő teljes figyelmet követel magának, szinte észre sem veszem, ahogy körbe vesznek a tündérek és megpróbálnak egy koszorút rakni a hajamba, annyira lefoglal, hogy őt figyeljem. Valószínűleg idősebbnek gondolt, vagy kevésbé attraktívnak, mert úgy érzem, egálba kerültünk. Engem az ő szépsége nyűgözött le, őt pedig az én arcom. Az egyetlen különbség, hogy nekem volt már dolgom az elődeivel, sejthettem, mire számíthatok és kevésbé heves kívülről a reakcióm. Ellenben a szívemmel, amely hevesebben ver és a kezem már mozdulna is, hogy felé nyúljak. Tudni akarom, ő igazi-e, tényleg olyan selymes és puha a bőre, ahogy innen látszik. A haja olyan, mintha a legpuhább gyapjú, vajon egyenesen leér a fenekéig? Én is a fene nagy kíváncsiságom egyszer bajba fogunk kerülni...
Elég megszólalnia, és tudom, hogy ez a nő nem az arcával bűvöl el mindenkit. Az is szép, de messze nem annyira különleges mint a hangja és a szavai. Elfog az érzés, hogy ő csak rám figyel, én vagyok az első, aki kiérdemelte tőle ezeket a dicséreteket, az én kedvemért válogatja meg ennyire a szavait. És válaszolni is akarok, de nem jutok el addig. Meg akarom várni, hogy befejezze, lecsengjenek az utolsó hangok is, mielőtt én jutnék szóhoz, ő pedig ezt észre sem veszi. Ellenben a kenőccsel, amelyet még ki is próbál és nem bírom ki, hogy ne figyeljem minden apró gesztusát, keresve benne az elégedetlenség jeleit. A krém egyszerű összetételű, könnyed és liliom illatát ontja magából, a legérzékenyebb bőrre fejlesztették ki. Amilyen egy királynőé lehet. Amennyiben pedig az említett koronás fő akarja, én szívesen elmondom, mivel érdemeltem ki ezer évnyi eltiltást, mégis, fogadni mernék, hogy sejti vagy éppen nem tartja fontosnak. A tündérek az ellenségeiket megölik vagy üldözik, erre viszont velem kapcsolatban soha senki nem kapott parancsot. Egyszerűen csak olyan személy voltam és vagyok, akinek a jelenléte nem kívánatos az udvaron belül, de azon kívül mindegy, mit kezd magával. Allyenea, ahogy hívták az elődjét, eléggé praktikus gondolkodású nő volt mindig is.
- Ha nem így gondolnám, már a tizenhatodik században felhagyok az ajándékok küldésével. És örökre elvesztem a lehetőséget, hogy megismerjem a tündérek legfrissebb generációjának képességeit - a mosolyommal néha legyet lehetne fogni, olyan édes és most szándékosan kerülöm ezt a fajta túlzást. A királynő szemmel láthatóan alapnak veszi, hogy ő és az udvara is gyönyörű és magával ragadó egy magam fajta egyszerű boszorkány mester számára, így egy másik lehetőséget választok a szokásos hízelgésre. Mindenki szereti azt gondolni, hogy jobb mint az elődje és nálam még hazugság sem kell, hogy bizonyítsam. Ő kitiltott az örökké élő természet földjéről, még ez a nő itt előttem hívott vissza. Nálam már nyert. És remélem, hogy én nem most vettem el a kedvét a további beszélgetéstől. Túl sokat megéltem, nem mindig dátum szerint emlékszem az eseményekre, hanem leginkább valami emlékezetes részlet miatt. A vörösarany álnévvel van például az említett század jelölve. Hogy miért éppen ez? Európa legbefolyásosabb uralkodói miatt. VIII. Henrik angol király, a lánya Erzsébet erről a hajszínről voltak híresek. Akárcsak egy másik nő a kontinens ellenkező végében, Hürrem Haszeki szultána negyven éven át befolyásolta az oszmán uralkodó döntéseit, utána pedig fia került az Európát Ázsiától elválasztó legfontosabb ország trónjára.
A királynő felemelkedik, én pedig szememmel követem őt, ahogy elindul felém. Először igyekszem az arcán tartani a pillantásomat, ami egészen addig sikerül is, amíg nem villan ki a lába a ruha hajtásvonalánál. Ott már nem tudok nem mosolyogni és oda figyelni, egyszerre remélve, hogy nem történik meg újra és még többet láthatok. Jól van, a női szépséget is észre veszem és az új tündérkirálynő határozottan csodálatos. Sokkal inkább kedvemre való, mint a kisgyermek testű elődje. Hagyom, hogy végig mérjen, hiszen ugyanezt teszem vele én is, pillantásommal követem, ahogy elhalad mellettem és hezitálás nélkül érintem meg a tenyerét. Olyan, mintha mindketten reagálnánk a másikra, érzem, ahogy próbál a kedvemre tenni és viszonozni akarom. Ennek éppen semmi köze a politikához, csak a kíváncsisághoz és a vágyhoz. Azt mondják, a szép nőt nehezen tűrik egymás társaságát. Kivétel, ha vonzódnak is. Nekem pedig ez annak tűnik. Veszélyes és csodálatos kalandnak.
- Egy ilyen kérés után még a pokol kapujáig is halandó lennék elkísérni, királynő - kacagok fel az invitálásra és kevésbé táncos, de annál inkább magassarkú cipő adta ringó léptekkel követem őt az asztalhoz. Egek, milyen régen is volt, hogy utoljára ilyen ételeket láttam. Vágyom rá, hogy megkóstoljam őket, de arra még jobban, hogy enyém legyen a döntés joga a távozásomról. Könnyedén foglalok helyet az egyik párnán az aprócska asztal mellett gondoskodva róla, hogy szabad hely kerüljön közém és a királynő közé, de ugyanakkor ne is legyek tőle túl messze. - Minden csodálatosan néz ki, Felség! A tündérek ételei mellett alig merem elmondani, hogy én is készültem egy kis meglepetéssel - szólalok meg, miközben a kezemet végig húzom az asztal peremén és az eddig üresen álló területeken különböző kristályok jelennek meg, benne jó néhány élénk színű és illatú étellel vagy éppen itallal. Egy kancsó szerűségben kínai szilvabor van, mellette birsalma chutney, apró kockák friss belga étcsokoládéból, vékonyra szelt hús és tengeri hal egyszerű füstölés után, illatos gyömbéres citromlével leöntött zöldsaláta, kecskesajt, indiai kenyér ízléses darabokra vágva különböző szószokkal körbevéve, egy zöld teás sütemény, valamint friss zöldségek és gyümölcsök cikkekre bontva. És néhány faragott evőpálcika is a teljesség kedvéért. - A mondémok egyik újabban felvett szokása a baráti étkezés, amelyre minden résztvevő alkot néhány fogást és együtt fedezik fel az új ízeket. Igyekeztem a világ több tájáról választani - amelyek általában semlegesek is, így a tündérek fűszerektől kissé eltávolodó világában sem annyira feltűnőek. Az egyetlen kivétel talán a chutney, de ez a hús ízét hivatott előhozni, nem magában fogyasztásra szánták. Nyilván nem azzal fogok kezdeni. Helyette esetleg egy kis nyers zöldséggel és talán a joghurt öntettel. Mosolyogva emelek fel két evőpálcikát és fogom meg az egyik uborka szelet szélét, majd mártom a fehér keverékbe. - Megkóstoljam előbb én, vagy hihető, hogy észrevettem volna, ha valaki betör a lakásomba és megmérgezi az ételeket? - mert olyasmi, hogy én tenném, még csak megfontolásra sem alkalmas ötlet. Nem azért próbálkozom ezer éve visszajutni ide, hogy egyből kinyírjam a koronás főt. Azzal, hogy persona non grata lettem, nem szívesen üzletelnek velem tündérek és megszakadtak a kapcsolataim is, én mindössze ezeket akarok visszakapni. Bár bevallom, megízlelni a királynő csókját éppen nem olyan visszautasítandó ötlet mellé. És mielőtt még valaki kétségbe vonja, nem voltam olyan hülye sem, hogy hideg vassal érintettem az ételeket. Ezt pedig szó szerint kell érteni, semmilyen fém nem volt a közelben, még késből is porcelánt használtam. Meg néha mágiát mellé. Nyers hússal nem szívesen foglalkozom, azt elismerem...
- Selene vagyok, voltam és leszek. Anyám választotta nekem a nevet születésemkor, és barátaim fogják a sírkövemre vésni halálom után... - bár, arra talán nem ártana megkérnem őket, hogy dátumokkal ne próbálkozzanak. Pontosan ők nem tudják, mikor születtem és egyébként is, egy nő nem árt, ha néha titokban tartja a korát a férfiak előtt. Nem mindenki számára vágyfokozó, hogy a korkülönbség lazán négy számjegyű. - A valódi nevem az egyike azon kevés dolognak, amihez ragaszkodom. Még ha meg is nehezíti gyakran az életemet a tény, hogy mindenki tudja, kiről van szó, amikor felmerül - elvégre elég lett volna egy kis füllentés és könnyedén visszajutok ide is. A királynő viszont tisztában volt vele, hogy ezt az egyet soha nem tagadom meg. Anyám utolsó ajándéka számomra ez a név volt...
❖ Megjegyzés: Erre nem lehetett röviden válaszolni ❖ Kinézet: Klikk! ❖ Szószám: Ufff -.-
Seelie Queen
❖ Tündérkirálynõ

avatar
i believe that emotions
Keresem :
meliorn
Tartózkodási hely :
seelie court, faerieland
Hobbi :
blow your mind
Karaktered arca :
madelaine petsch
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Selene & the Queen
May your choices reflect your hopes, not your fears
Nem szokásom beleártani magam az Alvilág hatalmi játszmáiba, amíg az Udvar biztonsága és túlélése sem kérdőjeleződik meg. Olykor-olykor azonban szövetségest látok a kisebb halakban is, akik önmagukban látszólag semmivel sem lehetnek szolgálatomra, a megérzésem mégis azt súgja, jobb, ha szorosabbra fűzöm velük a viszonyt. Selene Moonra ez tökéletesen igaz volt. Ugyan semmit nem tudtam róla, leszámítva híres szépségét, vagy arról, az elődöm miért tiltotta ki Tündérföldéről, mégis kitartóan küldözgette az ajándékait, hogy elnyerje a Királynő kegyét. Eleinte nem igazán érdekelt, jól esett a hízelgés és nem láttam értelmét véget vetni neki egy olyan szövetség kedvéért, amely nem vezethet sehová. Elődöm törvényeit pedig még annál inkább sem óhajtottam megmásítani, hiszen nem célom a múlt újraértelmezése, csakis a jövőnk formálása. Az utóbbi időben viszont jócskán megcsappant a szövetségeseim száma. Nem támaszkodhattam egyedül Luciferre és a démoni seregére, szükségem volt kisebb csatlósokra is, akik segítséget nyújthatnak, ha a Fényhozó iránt táplált szerelmem tévútra sodorna.
Így hát szeszélyes napjaim egyikén megüzentem az egyik udvarhölgyemmel, hogy a Királynő újhold reggelén hajlandó fogadni a boszorkánymestert. Bármennyire is vonzott, hogy természetes környezetében látogassam meg, nem óhajtottam elhagyni Tündérföldét egy egyszerű warlock miatt. A szépsége, melyről annyi regét hallottam, és a története felkeltették ugyan az érdeklődésemet, de ez még kevés volt ahhoz, hogy elhagyjam a trónomat. Aznap nem akadt különösebb dolgom, és mivel a lányaimról nem érkezett újabb hír, úszással és heverészéssel indítottam a reggelt, majd felkészültem a vendégem fogadására. Kedvenc ruháim egyikét választottam ki, a tavasz színeiben játszó elegáns, mégis merész darabot, hogy éreztessem, hazai terepen melyikünk szépsége ragyog jobban, mégse tűnjön a hiúságom túlzottan bántónak. Odaadó türelemmel cirógattam vállamra fésült, lángvörös csigáimat egy hajkefével, elveszvén tükörképem borongós, örvénylő lélektükreiben, amikor az egyik lovagom szólt, hogy a vendég megérkezett.
Magam mögött hagytam hát a szobámat és elfoglaltam a trónon a helyemet. Hagytam, hogy az egyik tündér leány virágkoszorút tegyen a fejemre, a többiek pedig kisebb ékszereket, díszeket tűztek rám és a ruhámra. Nem bántam önkényes szépítgetésüket, és míg elkészültek, kezembe fogtam azt az arckrémet, mely a boszorkánymester legutóbbi ajándékcsomagjával érkezett. Elgondolkodva forgattam kezeim között a tégelyt, belefeledkezvén annak súlyába és formájába, amikor ismeretlen hang csendült fel tőlem nem is olyan messze.
Lustán fordítottam a tekintetem az idegen irányába, majd azzal a lendülettel kiegyenesedtem ültömben, ahogy megpillantottam őt. Indákból szőtt trónom karfájára markoltam, leplezetlen csodálattal mérve végig e gyönyörű teremtést.
- A madaraim nem hazudtak, szépséged tényleg páratlanul különleges - felelem üdvözlés gyanánt; hallom ugyan a bókját, de figyelmen kívül hagyom. Természetes számomra, hogy vendégként az Udvar szépségét illeti, én azonban az övéről óhajtottam szót ejteni. Lassacskán visszasüllyedek a trónszékbe, tartásom ellazul, de tekintetem ugyanúgy fel-le jár a testén, zavartalanul. - Kedvemre való a ruhád. Illik Tündérföldéhez. - teszem még hozzá, majd figyelmem a kezemben lévő terméknek szentelem. Újból forgatni kezdem az ujjaim közt, merengve.
- Azon tanakodtam, mivel érdemelte ki a boszorkánymesterek legbölcsebbikének egyike, hogy ne tehesse be a lábát az Udvarba. Tán iriggyé tetted szépségeddel az elődömet, ezért tiltott ki az Udvarból? - felbontom a tégelyt, mutatóujjam hegyét belemártva a krémbe. Előbb bizonytalanul megszagolom, mielőtt az arcomra kenném, óvatosan eldörgölve bőrömön. - Én nem az elődöm vagyok, s bár tiszteletben tartom Allyenea Királynő döntéseit, magam óhajtom eldönteni, ki barát és ki ellenség a népem számára. Majd ezer év telt el, a világ pedig nem csordogálhat tovább a medrében, ha leragadunk a múlt rigolyáinál. Te is így gondolod, igaz?
Szavai hallatán tekintetem újból megpihen rajta. Leteszem magam mellé a krémet, majd kissé előrébb hajolok ültömben. Kurta biccentéssel jelzem az őrt álló lovagjaimnak, hogy távozhatnak. Udvarhölgyeim követik őket, csak néhányan maradnak körülöttünk sürgölődni.
- A mondének alaptermészetével jár a pusztítás. Hiába képesek építeni, alkotni is, a rombolásra, a káoszra való hajlamuk mindig erősebb lesz. - felelem, miközben felkelek a trónomból, hogy táncos léptekkel odalibbenhessek hozzá. Elegáns félkört írok le körülötte, mosollyal nyugtázva, hogy tetszik, amit látok. Láthatóan ismeri az etikettet, remek a modora és első látásra igazán szimpatikus is, így közelebb lépek hozzá és megfogom a kezét, ha engedi.
- Gyere velem! Beszéljük át finom étkek és italok mellett, hogyan javíthatnánk ki a múlton ejtett csorbákat. Ne szégyenlősködj, Kedves! Ez egy csodálatos reggel mindkettőnk számára. - rávillantom legszebb mosolyom, ahogy a trónozat mögött előkészített piknikasztal felé húzom, hogy kellemesebb környezetben folytathassuk a megbeszélést. Szeretnék többet hallani róla és az életéről, szeretném, ha velünk maradna - néhány órát, napot, évet? Mégis mit számít, Tündérföldén máshogyan telik az idő, és ha azt egy érdekes személy társaságában tölthetem, számomra teljesen mindegy, évszázadokig vendégeskedik-e nálam, lenyűgözvén szépségével és szórakoztatván történeteivel, vagy csak egyetlen ebéd erejéig tarthatom fel. Ha eszik a tündérek ételeiből, nem lesz más választása, mint velem maradni, míg engedélyt nem adok a távozásra.
A kicsinyke asztalhoz érve elengedem a kezét, és lecsesen helyet foglalok a kikészített párnák egyikén, intve neki, hogy tegyen ő is így.
- Hogyan szólíthatlak, Kedves?
Kíváncsian oldalra biccentem a fejem, le sem véve róla a tekintetem.
❖ Megjegyzés: üdvözöllek az Udvarban! :3 ❖ Szószám: 799
Selene Moon
❖ Warlock

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Seelie Queen &  Selene
"The red queen of magic is ???"

- Nem, nem jó... ez sem... egek, ez végképp nem! Fenébe, hol vannak ilyenkor a megfelelő ruhák?!? - igen, ruhák, mert mi lehet egy nő legeslegnagyobb problémája? Ha nincs mit felvennie valahová. És nekem éppen nincs. Hiába van egy hatalmas gardróbom tele minden lehetséges ruhával az egyszerű edzőcuccoktól, az árnyvadász öltözeteken át (tudom, tudom, arra a halloween partyra nem kellett volna tündérport nyelve készülődni) a kosztümökig, estélyikig és persze a mindenféle régi korokból megtartott darabokig, attól még nem tudok választani. Ami tényleg szép és mondhatni illik is hozzám, annak nem megfelelő az anyaga. Mármint tündér földét tekintve nem az, mert emberek között cseppet sem lenne szokatlan az a néhány százaléknyi mesterséges szál, amit hozzá kevertek. Persze lehetnék kevésbé részletes, a legtöbbeknek eszébe sem jut egy szimpla udvariassági látogatás miatt ennyire figyelni a külsejükre, de én nem akármilyen nő vagyok. Azt sem tudom már, éppen ki uralja tündér földét, tekintve, hogy a királynőnek nincs neve és az elmúlt évezredben nem volt jogom még csak a határ átlépésére sem. Pontosan ez az egyik fő oka annak, hogy szeretnék jó benyomást kelteni. A sminkemet ma már kétszer átdolgoztam, hogy tökéletesen természetesnek tűnjön, a körmeimre és az arcomra is a saját, száz százalékig természetes termékeimet kentem, még a hajamat is úgy rendeztem el, hogy ne legyen szükség mágiára vagy lakkra az egyben tartásához. Persze, ha New Yorkban kellene a szabadban töltenem pár órát, egészen biztosan formáját veszítené, de Tündérföldén soha nincs túl meleg vagy hideg. Úgy nagy átlagban Tündérfölde a világ egyik legkellemesebb klímájú helye.
- Anne? Hallasz? Igen, Sel vagyok. Figyelj, hogy is hívják azt az új natúr ruhás üzletet, akik engedélyt kértek, hogy a termékeimet használják a modelljeiken a tökéletes összhatás kedvéért? ... Oh, igen, tudtam, hogy valami rossz szó vicc, na mindegy. Megvan a vezető száma? ... Remek, kérlek hívj rá, hogy szeretném látni a helyet és irtó hálás lennék, ha előkészítenék a leginkább természet közeli ruhákat a méretemben... Mit tudom én, találj ki valami jótékonysági eseményt, vagy amit akarsz, a lényeg, hogy mire odaérek, minden legyen készen! ... Rendben, indulok is, szia! - azzal a telefont egyszerűen elsüllyesztem egy apró táskába és már lépek is ki a lakásból. A hely nincs messze, de ebben a városban minden ontja magából a meleget, így leintek egy taxit és bemondom a címet, majd a klimatizációban élvezem az utat, szmogot, hatalmas épületeket és persze a bűzt is. Ez mind New York, a város, ahol évszázadok óta élek. Izgalmas, dübörgő és folyamatosan lüktet benne az élet. A hatalmas épületek először elkápráztattak, élesen emlékszem a korra, amikor még a legjobb építészek sem tudták elképzelni, hogy ilyet alkossanak, senki nem ismerte az üveget vagy éppen az acélbetont. Ma már csak Tündérfölde emlékeztet a természet háborítatlanságára, és hosszú ideje nem láttam. Ezért is fontos nekem a tökéletes benyomás. Fogalmam sincs róla, mit akar a királynő és miért egyezett bele, hogy ennyi év után vendégül lásson, de hülye lennék elszalasztani egy jó alkalmat. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy nem a legújabb ajándékom nyerte el a tetszését. A tisztelet jeleként évszázadok óta küldök ajándékokat a legújabb vállalkozásaimból az udvarnak, de eddig soha egyik sem váltott ki nagyobb érdeklődést és ez így van jól. Amíg nem figyelnek fel rám, csak egy boszorkány mester vagyok, aki valami csoda folytán tovább élt mint a legtöbb hozzá hasonló és már szinte senki nem emlékszik rá az élők közül, pontosan mennyi idős és honnan származik. Ellentétben a szépségével. Évszázadok is elteltek, amikor csak egyetlen vörös hajú nő tudta felvenni velem a versenyt, maga a Királynő. És itt nem Elisabeth Tudorra gondolok, aki ugyan pár évtizedre megpróbálta magához ragadni ezt a címet, hanem az Alvilág egyetlen igazi királynőjére, akit nem lehetett elmozdítani a helyéről.
- Tizennyolc ötven lesz, hölgyem! - a taxis hangja szakít ki a gondolkodásból, mire gyorsan előkapok egy húszast a kezébe nyomom és már ugrok is ki, hogy minél hamarabb a boltban lehessek. A kirakat alapján nem mondhatnám, hogy igazán különleges az ízlésük a készítőknek, de itt nem is a lényeg. Nekem egy egyszerű smaragdzöld koktélruha is megteszi, amennyiben illik az alakomra.
Persze azzal nem rendelkeznek, helyette egy csomó szín és jó néhány előnytelen szabás vár, amit nagyon hamar vissza is utasítok az eladó nem kis riadalmára. A pánikja pedig három próba után kezd csúcsosodni, mikor minden ruhában találok valami kivetnivalót. Szinte függönyön át is látom a reszketését, amikor becsúsztat nekem egy újabb, a többihez képest igen színes példányt. Már adnám is vissza, amikor kirajzolódik előttem a mintázat. Ezt nem egyszerűen lehányta valami ügyetlen festő, hanem egy park rajzolódik ki rajta tavaszi virágokkal, sétautakkal, tóval és nádassal, égig érő fákkal. Csodálatos munka és nagyon illik rám, az időt tekintve pedig gazdaságosabb, ha le sem veszem, csak egyszerűen közlöm a nővel, hogy vágja le az árcédulát és kifizetem. Még egy kis borravalót is kap a nagy igyekezetéért és persze, mert megtehetem, hogy adom. Két évezrednyi ékszer gyűjtés eredményéért igencsak busás összegeket adnak, ha valamit megunok. Kifelé menet ő már nem látja, ahogy a kis előtérben arany és ezüst lángok kíséretében a korábbi ruhám visszakerül a szerkényembe, kicserélődik a cipőm és az ékszereim is igazodnak a ruha teljességéhez. Ez meg is van, már csak a Central parkba kell eljutnom...
Ugyan azt terveztem, hogy korábban érek be a találkozóra, de hála a ruha krízisnek csak éppen két perccel előbb lépem át tündérfölde határát. Hogy honnan tudom ezt? Mert oda nem viszem a telefonomat és a pénztárcámat, így szintén haza küldöm. Majd egy nagy levegőt véve szó szerint belevetem magamat a tóba és egyetlen pillanatra földet éréskor megbánom, hogy magas sarkú cipőt választottam. Utána persze kiegyenesedem és mágiával rásegítek, hogy a sarkaim ne mélyedjenek a talajba, miközben elindulok az ösvényen. Ezt a helyet még nem láttam, de egy valamiben nem kételkedem: ha várnak, akkor ez az út is a trónterembe vezet, mint bármelyik másik elágazása. Magabiztosan, halványan mosolyogva és alaposan megszemlélve a tájat haladok el az udvar bejárata mellett, még az őrségben álló lovagok is kapnak néhány kacsintást mielőtt belépnek a trónterembe. Volt már olyan érzése valakinek, hogy minden megváltozott és mégis ugyanazt látja? Mintha csak a színeket cserélték volna ki? Mert engem azonnal elfog a nosztalgia, hiába vannak jól érzékelhető különbségek. A királynőt legalább nem kell bemutatni, azonnal látszik a kisugárzásából.
- Felség! Nagy megtiszteltetés, hogy ismét beléphetek ebbe a csodálatos udvarba - apró térhajlást mutatok be, egy nagyon régi, magas rangú római nők között bevett üdvözlési formát, mert ugyan a meghajlás ma sokkal elfogadottabb, de egyik oldalról kizártnak tartom, hogy a nő ne tudná, mennyire közel járok a legrégibb mester címhez, másik oldalról pedig nem szeretem a hátamat és a tarkómat mutatni valakinek, akiben nem bízok. A paranoia bizonyos mértékben nem véletlenül a hosszú élet alapjainak egyike.
Felemelkedve kedves mosollyal figyelem a királynőt, az arcom nem árulja el, mennyire belezavarodtam a dolgokba. Azt hittem, ha látom, tudni fogom, ki ő. Nos, engem ezer éve egy vörös hajú gyermeklány utasított ki innen, ő pedig ugyanúgy vörös hajú, de már felnőtt. És az sem titok, hogy az emberekkel ellentétben a tündéreknél ez a szín kifejezetten gyakori. Utálom, ha valamit nem tudok és sajnos erre a kérdésemre nem tudott kívülálló választ adni. Tündért sarokba szorítani meg elég nehéz ügy a felszínen. - Hosszú ideje nem jártam erre, ma az emberi világban már nincsenek ehhez hasonló természetes tájak. Öröm látni, hogy a Tündérek Birodalma még mindig ragaszkodik hagyományaihoz - fogalmazok óvatosan, miközben kicsit jobban körülnézek. Mintha gyanúsan kevés tagja lenne jelen az udvarnak. Akik szemmel láthatóan készen állnak távozni is. Ezek szerint tényleg nem udvariassági meghívás volt ez azért a kosárnyi szépítőszerért, amit pár hete küldtem...
❖ Megjegyzés: Azt hittem rövidebb lesz, picit belelkesültem x"D ❖ Kinézet: Klikk! ❖ Szószám: Nem mertem megnézni
Silent Brothers
❖ admin

avatar
i believe that emotions
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Sponsored content

i believe that emotions
give us power

1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Sweet Dreams cukrászda
» Hela; the queen of life&death

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Más dimenziók :: Alternatív-
Ugrás: