be careful who you trust

the devil was once an angel

Share | 
Fûzfaliget
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members

Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true

-- szabad játéktér --
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big sister
Tartózkodási hely :
● new york ●
Hobbi :
● i'm a spy ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true


winnie & seelie queen
my missing part is slowly killing me

A világ a maga kegyetlenségével együtt gyönyörű. Elveszítjük akiket szeretünk és azt várja el tőlünk, hogy túléljünk. Lényegében az egész létünk arról szól, hogy túléljük. Mindannyiunknak megvan a maga kikövezett útja, amit járnia kell. Még akkor is, ha koránt sem szimpatizál a rá jutott sorssal. A létemnek értelme annyira üres lett most, hogy már nincs Sebastian. Elveszítettem és még csak el sem búcsúzhattam tőle. Mégis szüntelenül küzdök azért, hogy valamennyire majd képes legyek összekaparni magam és a jövőbe tekinteni. Nem tudom még mit tartogat a számomra, vagy merre kellene tartanom, de azt hiszem ez természetes. Nélküle elveszettnek érzem magam. Nem találom a helyem. Csak remélem, hogy a királynő oldalán képes leszek visszatalálni valamennyire önmagamhoz. Annak is egy jobb verziójához.
- De sosem tudhatjuk igazán, hogy melyik is a helyes út, amíg rá nem tévedtünk. Amikor pedig már kiderül.. Túl késő. - Az, hogy mi a helyes.. Teljesen változó. Kinek a szemszögéből. Melyik pillanatban. Minden egy adott pillanatban, adott körülmények között dől el. Ha nincs, aki osztozzon a nézetünkön, akkor az ügyünk már aláírta a halálos ítéletét.
Nem is tudom, hogy miért kérdeztem.. Ostobaság volt a részemről, hiszen az érzéseim olyan kuszák és zavarosak. Abban sem vagyok biztos, hogy az én elmém épp lenne. Hiszen Sebastian halála után történtek mindennek sorolhatóak csak nem éppen az épelméjűség határain belülre. - Nem tudom.. Igazából csak úgy érdekelt. Mert az érzések mindig is olyan zavarosak voltak a számomra. A gyász, amit éreznem kellett volna nem lehetett az enyém, mert átvette a félelem, a menekülési vágy. Magam sem tudom, hogy mikor érzem a veszteség erejét.. Vagy egyáltalán azt érzem-e. Hogy érzek-e egyáltalán valamit. De nem is rabolnám az ostobaságaimmal az idődet. - Megrázom a fejem, mert a szavaimnak aligha van mögöttes értelme. Csak egy összekuszálódott elme szüleménye.  Bármennyire is szeretném azt mondani, hogy még így is hasznomat veszi az igazság az, hogyha nem tiszta  fejem, akkor sokat neki sem érek igazán. - Jobb lesz, ha megyek.. Engedelmeddel felség..  

// köszönöm ezt a csodás kört!
♥️
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true



Elowen & the Queen


Elkapom pillantásom Winnie-ről, ahogy a vérontás értelmetlenségét taglalja. Igaza van, mégsem érthetem meg őt teljesen, hiszen fiatal még, olyan ártatlanul és naivan képes látni a világot... A háború nem feltétlenül rossz dolog. Ártatlan áldozatokkal jár, melyek rontanak az örömén, a káosz  viszont olykor jó, hiszen ahogy ő is mondta, csak így érhetünk el eredményt. Harccal és fájdalommal lehet a legjobban fejlődni, arról nem beszélve, hogy ki évszázadokat él át röpke évek alatt, annak a béke egy idő után borzasztóan unalmassá válik.
- Korodhoz képest bölcs meglátásokkal bírsz - felelem végül, s nincs bennem semmiféle leszólási szándék. Nem azt mondom, hogy fiatal és tapasztalatlan, hanem hogy túl keveset élt még ahhoz, hogy átlássa világunk valódi működését. Meglátásai mégsem hibásak túlzottan, inkább csak rettentően idealisták. Elgondolkodva hallgatom a nephilimekről kialakított véleményét.
- Nos, valamilyen szinten ez vezényelhette Valentine-t is. Belátta, hogy amíg nem egy tisztán látó, erős hatalom kerül a Klávé élére, addig nem jöhet el a változás. Más kérdés, hogy mi történik akkor, ha aki magához ragadja a hatalmat, hamis illúziókat dédelget eszményként. - lágyan megcsóválom a fejem, jelezvén, hogy kiválasztani a megfelelő képviselőket sosem egyszerű. A hatalom íze megmérgezi az ember lelkét, ezért örülök annyira, hogy bennem csak angyali és démoni vér folyik. Az erő, a birtoklás utáni vágy velem született jellemvonás, nem vakít el és nem tompítja elmémet, hiszen megtanultam kezelni.
Visszaindulunk közben, s halk, tétova kérdést tesz fel, mely elgondolkodtat. Érzelmeink olyan zavarosak, képtelenség rendesen olvasni bennük, így megértem, hogy segítséget remél tőlem, ám nem jó emberhez fordult. A kötődés, a szeretet, a szerelem gyengém.
- Úgy gondolom, hogy lehetséges, hiszen azzal, hogy érzed, még nem tudatosul benned. Talán túlságosan természetes számodra ahhoz, hogy rájöjj, mit is érzel pontosan... Nem is tudom, talán bölcsebb lenne erről egy nephilimet megkérdezned, hiszen ők jobban értik emberi felüket, szívüket, mint mi magunk. - sejtelmes kuncogással nyomom el a végét, miközben lassan visszaérünk a palotához. Kerülőúton haladok vele, hogy több időnk legyen beszélgetni, s közben végig a kérdése mögött megbúvó, titkos jelentéseken töprengek.
- Miért kérded? - bukik ki végül belőlem a kíváncsiság. Érdekel, vajon ennek is Sebastianhoz van-e köze, vagy esetleg ez az egész valami, valaki másról szól már. Érdekelnek titkai, rejtett gondolatai, és minden, amit felfedhet előttem, miközben megállok vele egy fa lombkoronája alatt, búcsúzásra készen. Nem sürgetem az elválást, türelmesen várom, mit mond.
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big sister
Tartózkodási hely :
● new york ●
Hobbi :
● i'm a spy ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true


winnie & seelie queen
my missing part is slowly killing me

Az élet sosem egyszerű. Mintha szüntelenül arra ösztökéli önmagát, hogy minden egyes pillanatban egy újabb akadályt gördíthessen elénk. Nem találom az utamat. Bármennyire is szeretném azt mondani, hogy a tündérek földjén otthon vagyok és ezzel minden a helyére igazodik. Vannak hatalmas hiányzó darabok a lelkemben, amit csak Sebastian tölthetett be. Oda nem építhetek mást. Csak egy bizonytalan tákolmány az életem, amit egy kisebb szél is feldönthet. De össze kell kaparnom magam, mert különben sosem leszek képes egyenesen előre haladni. Ha mindig csak egy valamire fókuszálok, akkor az tönkre fog tenni. Mert az élet nem csak egy ember körül forog. Legalábbis nem így kellene lennie. Bármennyire is fontos nekünk az a kivételes egy, nem neki kellene betölteni a mindenség szerepét az életünkben. Mert, ha egyszer valamilyen oknál fogva elveszítjük értelmetlennek tűnhet az élet.
- Mindenki úgy érzi, hogy a háború a megoldás. Az egymás háta mögötti furkálódás. Hogy kijátsszuk a szabályokat. De az igazság az, hogy nem ennek kellene számítania. Úgy értem, ha egyik fél sem képes meghallgatni igazán a másikat, akkor nem várhatnak mást el, mint vérrontást. Az pedig mindig azokon csattan, ki nem kíván az egészből semmit. Csak azt akarja, hogy mindez véget érjen. - A Klávé szabályai elévültek és nevetségesek. Nem képesek belátni, hiszen senkire nem hajlandóak hallgatni. Mégis mire számítanak tényleg? Valaki előbb vagy utóbb megelégeli ezt a viselkedésmódot. A változást néha csak erővel lehet elérni.
- Nem tudom, hogy valaha képesek lesznek-e egy olyan világrendet felállítani, ami ellen ne lázadna valaki. Hiszen az szinte lehetetlen. De a jelenleginél jobbat nem lenne nehéz. Csak pár személy kellene hozzá és nem is lenne hosszadalmas, vagy túl sok energiát igénybe vevő. Hiszen az ötletekkel biztosan mindenki könnyen elő tudna állni. - Aki régóta szerves részét képezi egy szervezetnek és abban éli le a mindennapjait az könnyedén rájöhet arra, hogy milyen sötét foltjai és hibái vannak. De, ha valaki arra sem hajlandó, hogy egy külső szemlélő tanácsát megfogadja, ami építő jellegű nem pedig pusztító. Az már csak önmagára vethet.
- Persze.. Rendben. - Elfogadom a felém nyújtott kezét és miután felálltam sem engedem el. A gondolataim közben már jó ideje dübörög egy kérdés, amit még senkinek nem tudtam feltenni magamon kívül. Én pedig a választ talán sejtem, de megerősítésre van szükségem. - Lehetséges, hogy valaki iránt érzünk dolgokat, de észre sem vesszük?
♥️
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true



Elowen & the Queen


A félszerzetek mindig is foglalkoztattak. Legtöbben korcsnak látják őket, kiket legyengít, hogy egyik oldalhoz sem tartozhatnak igazán. Pedig csak egyetlen apró mozdulattal fordítani kéne az érmén, hogy láthassuk a másik oldalát: mi van, ha többek, jobbak, különlegesebbek nálunk, hiszen két különböző faj erényeibe is belekóstolhattak? A jellemük nem két félből tevődik össze, hanem két egymásra rétegzett, összekeveredett egész. Ha ezt beismernénk, félnénk tőlük, megpróbálnánk uralni és elnyomni, akár elpusztítani is őket. Egy féltündér, aki képes hazudni... Hát kívánhatnék ennél erőteljesebb fegyvert? A nephilimek ezt még nem tudják, s amíg az érme egyetlen oldalára fókuszálnak, addig az én kezemben a győzelem.
Lágy mosollyal figyelem, hogyan kezd lassan visszatalálni magához. Közben én is csipegetek, és ahogy az idő múlik, úgy fogynak el előlünk lassan az ételek is. A végén már nem is nagyon csipegetek, csak magam mögött támaszkodva figyelem Winnie-t, érdeklődőn hallgatva a szavait. A kérdése elgondolkoztat, de hát nem hazudhatok, így kénytelen vagyok jól átgondolni, mit is feleljek.
- Mindig lesz valaki, aki másképpen gondolja. Idővel őket ellenségként bélyegzik meg, de attól még, hogy ezeket a hangokat elhallgattatják, az, ami ellen felszólaltak, nem oldódik meg. - elhallgatok egy pillanatra azokra gondolva, akik elestek a legutóbbi harcok során. A háborúk áldozatai mindig is azok voltak, akik nem is kívánták a harcot, kik egyik oldalra sem akartak húzni, csak élni szerettek volna a saját szabályaik, elveik szerint. Nem kérték a háborút, csak belesodródtak, és az ilyesmi még engem is elszomorít.
- Valentine és Sebastian is rossz módszert választottak, de azzal, hogy meghaltak, a Klávé még nem fog okulni. Amíg a nephilimek ezt az ördögi körforgást nem oldják meg, addig mindig jönnek újabb és újabb hangok, melyek kiszakadnak a tömegből és ellenük lépnek fel...
Vagy akár itt van az Udvar és az Ellenudvar problémája is. Majdnem ugyanaz, mint a Klávé és a Kör esete, csak velük ellentétben mi képesek vagyunk fenn tartani a látszatát annak, hogy kölcsönös a békevágyunk és közös a célunk. Máshogy rendezzük a dolgainkat, mint a nephilimek, és ez eddig egész jól bevált.
- Mindig lesznek, akik szembe mennek azzal, amiben hiszünk. Más kérdés, hogy ha mindkét fél erősen hisz valamiben, hogyan ítéled meg, melyiküknek van igaza? - megcsóválom a fejem, és ha Elowen is befejezte az evést, felkelek az asztal mellől. Elgémberedtek a lábaim, jól esik kinyújtóztatni őket picit.
- Sétáljunk vissza, mit szólsz? Régóta kint vagyunk már, biztos szívesen ledőlnél te is. Később pedig elmehetünjk úszni.
A kezem nyújtom neki, hogy felsegítsem a földről, ha engedi. Nem húzódom el tőle akkor sem, ha talpra állt, a kezénél fogva invitálom magammal sétára, hogy nagyobb kerülőt tegyünk a fűzfaligetben, mielőtt visszamennénk. Szép az idő, jól esik sétálni, és közben még beszélgethetünk is egy kicsit.
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big sister
Tartózkodási hely :
● new york ●
Hobbi :
● i'm a spy ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true


winnie & seelie queen
my missing part is slowly killing me

Magam sem tudom, hogy tényleg békét hozna-e a lelkemnek egy hosszú éveken át tartó álom, ami megszabadíthatna a veszteség fájdalmától. De tényleg képes lenne felszabadítani engem, vagy csak még messzebbre sodorna engem? Hiszen, ha egy fájdalommal fekszem, ugyanazzal is kelek. Nem szűnik meg egy csettintésre, ahogy azt én szeretném.
- Lehetséges, hogy jobb most szembesülni mindazzal, ami fájdalmat okozhat a számunkra. Mégis néha menekülni kívánok előle. Annyira, hogy úgy érzem, mintha egy álomvilágban élnék. - Most is ki tudom venni az alakját a szemem sarkából, de nem merek odanézni. Félek, hogy azzal elüldözném. Mégis tudom, hogy a beteges ragaszkodásom nem fog sehová vezetni. Nem kapaszkodhatok egy halott személybe örökkön, örökké. Bármennyire is sokat jelentett a számomra. De talán igaza volt a hallucinációmnak és nem érdemelt meg. Hogy sosem viszonozta volna mindazt, amit iránta érzek, ami mintha tisztább lenne számomra így, hogy nincs a lelkemen a hűségrúna súlya. Mégis összezavar, mert fogalmam nem volt, hogy ezek az érzések talán valódiak lehetnek. Mindig csak a rúnához kötöttem. Úgy tűnik túl sok mindent akartam hozzákötni. Még azt is, ami nem hozzá tartozott. De mindez most már nem számít. Elment. Nincs többé. Nekem pedig meg kell tanulnom nélküle élni.
Örök hálával tartozom a Királynőnek, amiért befogadott. Hiszen nélküle talán meg sem éltem volna eme kort. Az is lehet, hogy Valentine könnyed módon rám talált volna. Az életem köszönhetem neki. Ezért pedig mindig is a szolgálatában fogok állni.
- Bevallom hiányzott is, hogy itt legyek. - Az utóbbi időben nem jöttem ide, mert úgy éreztem nem igazán tudnék információt szolgáltatni és ezért talán azt éreztem, hogy nem kellene itt lennem. Hogy csak kihasználnám a hely szépségét. Most mégis valahogy melegséggel tölti el a darabokra törött szívemet.
- Az utóbbi időben még a mondén dolgokat sem tudtam leküzdeni a torkomon. - Egy falat sem akart jóformán lemenni a torkomon, de azon nem gondolkoztam, hogy már ilyen rövid idő után is látható nyomai lettek. - Köszönöm. - Elvettem a felém nyújtott almát, majd pedig beleharaptam. Mézédes volt, szinte már valótlanul bódító. Mintha minden egyes porcikámat cirógatta volna a benne tobzódó nedű. - Szerinted most minden visszaáll a régi rendjében? Most, hogy már se Valentine, sem pedig Sebastian nincs.. - Semmi nem tűnik békésnek mégsem érződik úgy, hogy valami nagy készülne a háttérben. De talán pont ez a jele annak, hogy pontosan ez történik.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true



Elowen & the Queen


- A vágyaknak különös hatalmuk van - Hangom merengő, tekintetem elréved a válla felett, ahogy a szavait hallgatom. Nem is sejti, mennyire könnyen megvalósítható lenne, amit kér. Évtizedekre, évszázadokra álomba merülni - nem kell hozzá nagy varázslat, főleg nem Tündérföldén. Elegendő néhány különleges növény, egy andalító lélegzet... - Olykor az emberek azért hangoztatják a kívánságaikat, mert félnek tőlük, hogy valóra válnak. Azt hiszik, mindennél jobban szeretnék, s amint úgy tűnik, valóra válhat, mégis megrettennek tőle. Az álom, ha erre vágysz, bármikor rád találhat, kedvesem... De én úgy hiszem, mégis csak jobban szeretnél élni. Vagy talán én szeretném, ha élnél. - teszem még hozzá, legyek bármilyen önző is, legalább őszinte vagyok vele. A hosszú alvás talán megnyugvást jelentene számára, de számomra nem. Nekem szükségem van rá, és nem biztos, hogy mellőzni tudnám a társaságát és a szolgálatait.
A fiú jellemét illető találgatásaiba nem megyek bele. Ha ő sem biztos benne, milyen lehetett valójában, felesleges lenne feltételezésekbe bocsátkoznom. Én úgy hiszem, a kötődés, az iránta érzett szeretet megszépítette Elowen szemében a démonvérű vadászt. Ugyanakkor ezt nem jelenthetem ki teljes magabiztossággal, hiszen ott az én démonom, a Pokol legsötétebb szíve az övé, számomra mégis különleges. Szerelemre leltem a pusztítás és a gyűlölet oltárán, így hát nincs jogom elítélni a lány érzéseit, vagy megkérdőjelezni azokat. Csendben hallgatom hát őt, sokatmondó pillantással fürkészve vonásait.
A köszönete mosolyt csal az arcomra. Ilyenkor érzem, hogy nem csak haszonból és érdekekből vettem magamhoz, bármennyire is hiszem, hogy így cselekedtem. Talán a szándékaim tisztátalanok voltak, de a kötődés, mely kialakult iránta, felé, őszinte és tiszta, akár az égen ragyogó csillagok, melyeket nem mocskol be a neonfényben úszó városkép.
- Felesleges a kimondatlan lehetőségeken töprengnünk, Elowen. Az életünk így alakult, és nem bántam meg, hogy befogadtalak - kiszélesedik a mosoly az arcomon egy pillanatra, majd visszahúzom tőle a kezem, hogy az egyik gyümölcsért nyúljak. - De most együnk! Élvezd az otthon ízeit. Meglátod, teli hassal a gondok is kisebbnek tűnnek, ez Tündérfölde szépsége. Nem is lehetnél jobb helyen ahhoz, hogy felejteni tudj.
Nem is szeretném túl hamar elengedni őt. Nem csak azért, mert régen láttam, vagy mert a gyásza enyhülhetne köreinkben. Szeretném megerősíteni a köztünk lévő kapcsot, újra teletáplálni őt szeretettel és hűséggel, hogy ne felejtse el, honnan jött és ki nevelte fel. Szeretném, ha néhány napot, hetet itthon töltene, újra felfedezve a gyökereit, mielőtt még visszatérne a rideg valóságba.
- Olyan sovány vagy! A mondén ételek nem kielégítőek olyasvalaki számára, akiben tündérek vére csörgedezik. Meglátod, sokkal jobban érzed majd magad, miután egy kis időt velünk töltöttél - felé kínálok egy szép, piros almát, mint a mondén mesék csábító boszorkányai. Az itteni gyümölcsök nem mérgezettek ugyan, de az olyannyira áhított álom nincs messze tőle, ha átadja magát neki.
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big sister
Tartózkodási hely :
● new york ●
Hobbi :
● i'm a spy ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true


winnie & seelie queen
my missing part is slowly killing me

Nem tudom igazából megmondani pontosan, hogy mikor  lopta be magát a szívembe Jonathan, de az igazság az, hogy mindig is ott volt a helye talán. Abban a pillanatban, hogy megpillantottam. Talán már akkor helyet foglalt a szívemen. Az is lehet, hogy az egész részéről nem volt több, mint játék, de én úgy estem bele a csapdájába, ahogyan kellett. A ragaszkodásom sosem fog elmúlni az irányába azt hiszem. De most, hogy nincs már többé és eme világtól búcsút vett talán nekem is búcsút kellene vennem tőle. Habár emlékszem, hogy a halála napján mennyire összezavarodtam és, hogy az elmém milyen őrült játékot űzött velem mindezt le kell ráznom magamról és elengednem. De a szemem sarkában akárhányszor pillantok meg egy hozzá akár csak minimálisan hasonló alakot mindig reménykedek abban, hogy őt látom. Hogy nem is halt meg. Csak valahogy képes lett álcázni önmagát. Meg azt is, hogy a kezemről eltűnt a rúna. Hiszen, ha még az is gyászolja, akinek talán egyedül jelentett valamit, mintsem egy hidegvérű gyilkost, akkor talán tényleg halott lehet.
- Igazad van.. De néha azt kívánom, hogy egy kicsit hosszabb időre álomba hulljak és mire felébredjek az egész már a múlté lehessen. - Mindenki a lehető leghamarabb akarja túltenni magát az őt ért fájdalmakon, de az élet sajnálatos módon nem így működik. Sokkal egyszerűbb lenne, ha egyik napról a másikra csak úgy tudnánk dönteni, hogy mint a macik téli álmot alszunk és, akkor kelünk csak fel, amikor a problémának már a nyomát sem látjuk. Tudom jól, hogy az idő folyamatosan begyógyítja a sebeimet és, hogy teljesen soha nem fogja kitörölni a lelkemből a fájdalmat, de segít. Csak egyszerűbb lenne, ha már tudnék rá gondolni anélkül, hogy a sírás kerülgetne. Emlékezni akarok a boldogabb pillanatokra, de még azokat sem tudom úgy felidézni, hogy ne küszködjek a könnyeimmel.
- Tudom jól, hogy nem volt tökéletes. Hogy megölt olyanokat, akiket nem kellett volna, de.. Ettől még nem változtak meg az érzéseim az irányába. Ugyanúgy éreztem ezt a megszakíthatatlan kapcsot. Mert velem sosem bánt rosszul. Vagy talán csak nem akartam meglátni, hiszen ragaszkodtam a gyermeteg arcához, aki belopta magát a szívembe. - Meglehet, hogy voltak jelek, hogy jobb lett volna szaladni, eltűnni előle. De nem akartam menekülni. Ott akartam lenni mellette és kitartok emellett a mai napig is. Nem fogom megmásítani a gondolataimat és az érzéseimet. Ha hazudnék arról, hogy miképpen is éreztem és érzek, akkor azzal egyedül magamat csapnám be és nem mást. Csak önmagam.
Ahogy az arcomat cirógatja egy pillanatra behunyom a szemeimet és esküszöm olyan érzés, mintha jelen pillanatban a lelkemet cirógatná és ápolgatná. Mindig olyan jó volt hozzám és nélküle talán már nem is élnék. Ezért az életemet tettem arra, hogy mindörökké hűséges leszek hozzá. Még akkor is, ha a vérem, a lényem inkább az árnyvadászokhoz köt.
- Még mindig rettenetesen hálás vagyok azért, amit értem tettél.. Nélküled nem is tudom, hol lennék. - Mikor elszöktem Valentine karmai közül nem volt hova futnom. Legalábbis nem teljes értelemben. De itt otthonra leltem. Anélkül, hogy kérnem kellett volna. Ezt pedig egyedül a Királynőnek köszönhetem.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true



Elowen & the Queen


Gondterhelten csóválom a fejem. Sosem szabadott volna megszeretnie senkit sem ennyire, hiszen a nephilimek nem többek sebezhető halandóknál, akik mégis állandóan istent játszanak, épp ezért olyan tragikusan rövid az életük. Hibázott azzal, hogy kinyitotta valakinek a szívét, s most el kell viselnie ezt az őrjítő fájdalmat, tanulnia kell a hibájából, hogy ne tehesse meg ismét. Ugyanakkor képtelen lennék letagadni, hogy én is hibáztam. Nem csak azzal, hogy táptalajt adtam a Lucifer iránt táplált, ambivalens érzéseimnek - annál sokkal végzetesebb baklövéseket követtem el, és az egyik legnagyobb éppen itt ült velem szemben. Befogadtam, felneveltem és megszerettem ezt a lányt, és csak idő kérdése, hogy a szívemet, melyet akaratlanul is kitártam neki, végül darabokra tépje.
- Ne feledd, hogy az idő állandó mozgásban van, még ha nem is úgy tűnik - vigasztalni próbálom halk, egyszerű szavaimmal. - Már jobban vagy, mint tegnap. Jobban vagy, mint öt perccel ezelőtt. Apránként haladsz előre, és egy nap majd arra eszmélsz, a sebeid beforrtak. Az idő teszi a dolgát, csak túlságosan lassan ahhoz, hogy ezt észrevedd.
Csak ennyivel szolgálhattam a gyászának, és bíztam benne, hogy ez elég lesz számára. Ha gyenge vigasz is, talán hoz számára némi megnyugvást legalább addig, míg itthon van. A további szavai igazságot csikarnak ki lelkemből, pedig tudom, hogy azzal nem segítek törékeny lelkén. Mégis úgy érzem, illúzióban él, törékeny álomvilágot épített fel valakiről, aki már nem létezik, de talán sohasem létezett eddig sem. Talán csak a saját érzései elhomályosították az ítélőképességét, és angyali köntösbe bujtattak egy démont.
- Tán Valentine jelölte ki számára az utat, de Jonathan követte. Ártatlanok halála tapad a kezéhez, az árnyvadászok, a családod épp úgy gyászol miatta, mint te érte. A kis Lightwood fiú,Starkweather... - elhallgatok, nem óhajtom felsorolni a démonvérű árnyvadász összes vétkét. Tudom, hogy Winnie is tisztában van velük, ahogyan azt is, hogy ennyi még nem fordítja az általa oly nagyon szeretett fiú ellen. Pedig talán ideje belátnia, hogy nem gyászolhat valakit örökké, aki mélységes fájdalmat okozott a családjának. Mert bár az én támogatásom miatt éli a nephilimek közt az életét, attól még szálak kötik hozzájuk is éppúgy.
- Ez a beszéd! - Bátorító, kedélyes mosolyt villantok rá, ahogy enni kezd és a fürdőzésre is rábólint. Jót fog neki tenni, ha tisztázhatja magában az érzéseit, és újraépítheti az ambícióit. Látom rajta, hogy a gyász elvette a kedvét a munkától, de hiszek a hűségében és abban, hogy túl fog ezen lendülni a kedvemért. Szeretném megkönnyíteni a számára, és az, hogy ráveszem, feledkezzen bele Tündérfölde gyönyöreibe, pontosan e célt hivatott szolgálni. - Mindig is éles eszű, jámbor, jóra való gyermek voltál - átnyúlok az asztal felett, hogy megcirógathassam az arcát. - De a szíved erős, Elowen. Tűzben edzett, lázas és törhetetlen. Szenvedélyesen szeretsz és szenvedélyesen gyűlölsz, mindent oly erősen érzel át. Pont ezért voltál mindig is különleges számomra.
Szeretettel cirógatom az arcát, a füle mögé igazítok egy fürtöt, majd visszahúzom a kezem és folytatom a csipegetést. Élvezem a madarak vidám szimfóniáját a fejünk felett, a szél lágy susogását, ahogy a fák lombjait borzolja. Töltök magunknak az édes szilvaborból, amit a boszorkánymester nőtől kaptam még ajándékba, és koccintásra emelem a poharamat.
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big sister
Tartózkodási hely :
● new york ●
Hobbi :
● i'm a spy ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true


winnie & seelie queen
my missing part is slowly killing me

Az élet sosem azt hozza, amit szeretnénk. Elveszítettem Sebastian-t és úgy érzem, hogy a lelkem egy darabját veszítettem el vele együtt. Hiába volt már árnyéka annak a fiúnak, akinek a kezére rajzoltam a hűségrúnát. Valentine sokkal tovább gyötörte, mint engem. Már előtte is az ő keze alatt nevelkedett ezért talán soha nem tudhatta milyen az, amikor igazán szeretnek. Én ebbe kapaszkodtam szüntelenül és azóta is ezt kergettem és ezt itt a tündérek között leltem meg. Még akkor is, ha nem vagyok mindegyiknek a kedvence, de ezt nem is várom el egyiküktől sem, hiszen megértem, hogy miért kételkednek bennem. Árnyvadász vagyok. Még akkor is, ha az édesapám maga tündér volt. Az anyámmal nevelkedtem, aki nem akarta, hogy az árnyvadászok sötét világához tartozzam. Még akkor sem, ha ez volt a sorsom.
- Nem tudom, hogy mennyi idő kellene ahhoz, hogy túltegyem magam a dolgokon még akkor is, ha az egész csak egyszerű illúzió. Egyet tudok biztosan. Csak szeretnénk már ott lenni, mikor újra önmagam lehetnék anélkül, hogy szüntelenül magamat hibáztatnám. - Nem tudom lerázni magamról az érzést, hogy mindenről én tehetek. Én nem voltam ott mellette, amikor szüksége lett volna rám. Hiszen abban az esetben, ha ott vagyok mellette talán még ma is élne. De minden remény elveszett. Sosem fogom őt visszakapni és ez szépen lassan engem fog az őrületbe kergetni. De tudom, hogy van még feladatom az életemben és a Királynő is számít rám, de ez nem azt jelenti, hogy olyan egyszerűen tudok koncentrálni mindenre.
- De nem érdemelte meg, hogy meghaljon. Nem érdekel mit akart a sors.. Az övé biztos nem a halál volt. Abba egyedül Valentine taszította bele. - Bármennyire is szeretném elengedni a dolgokat nem olyan egyszerű. Állandóan ő kattog a fejemben és a sok mit tehettem volna, ha.. Lehet, hogy nem változtat a tényen, hogy halott. Mégis szükségem van valamire, amire fókuszálhatok, mert különben megőrülök. Az intézet falai között nem tudok már úgy járni, hogy ne jusson eszembe. Így elég nehéz a tényleges feladatomra összpontosítanom.
- Igyekszem teljesen kizárni a dolgokat és arra összpontosítani, ami a feladatom. - Jobb, ha nem panaszkodok arról, hogy mennyire nehéz ténylegesen elvégezni a rám bízott feladatot, amiben eddig olyan könnyedén mozogtam, mert nem akarom, hogy meginogjon a belém vetett bizalma. Szükségem van arra, hogy legalább itt szívesen lássanak úgy is, hogy pontosan tudják, hogy milyen oldalon is állok. A tündérekén, de Sebastian-nel való különleges kapcsolatomat sem tagadom a Királynő előtt. A nyilvánvalót felesleges.
- Nem.. Nem tudom, hogy mi lehet az oka, de mindent megteszek annak érdekében, hogy mihamarabb megtudjam az okát. - Szeretnék rájönni, hiszen ha másért nem is, de azért mindenképpen tudni akarom, mert az ő érdeklődését felkeltette. Bár bevallom én is kíváncsi vagyok, hogy mi lehet a dolog mögött, hiszen azért nem mondanak ilyen könnyedén le egymásról a szerelmesek. Ezek után azonban ki tudja, hogy valóban azok voltak vagy sem. Én nem tudhatom, hiszen sosem voltam még szerelmes.
- Igen, persze.. - A válaszom nem volt olyan őszinte, mert valahogy az utóbbi időben nem igazán tudtam leerőszakolni egyetlen egy falatot sem a torkomon. Az, hogy kisebb füllentésekre képes vagyok pedig annak köszönhető, hogy mindössze csak félig vagyok tündér. Persze ők pontosan azért a megtévesztés mesterei, hiszen úgy csüngenek a szavaikon, hiszen nem képesek hazudni. Akkor nem is hazudhatnak, nemde? Hát, nem. Ez koránt sem jelenti azt, hogy nem képesek elferdíteni az igazságot.
Magamhoz vettem egy kisebb szőlőszemet, hogy a számhoz emeljem. Pontosan tudom, hogy milyen törvények érvényesek tündérföldére, hiszen én magam is itt nőttem fel. Pontosan tudom, hogy mit lehet és mit nem. - Az igazán jó lenne. Egy kis kikapcsolódás nem ártana. - Szeretnék kicsit elszakadni az érzéseimtől és az ehhez fűződő gondolataimat.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true



Elowen & the Queen


- Az idő... trükkös dolog, szívem - megcirógatom az arcát, majd kezem rokonszín fürtjeire vándorol, a válla mögé söprök lágyan pár kósza tincset. Nem akartam felesleges reménnyel táplálni, hogy talán létezhet megoldás a számára, kiút ebből a szorongató fájdalomból. Nem. Ugyanakkor képtelen vagyok hazudni neki, és amit mondtam, azt az eddigi tapasztalataim mondatják velem. Az idő trükkös. - Hiszen gondolj csak bele, Tündérfölde mennyivel máshogyan működik, mint a mondének világa! Ha az idő olyan kiismerhető lenne, nem lehetnénk több száz, több ezer évesek. A Vadűzés nem törhetné meg a rabul ejtettek elméjét. Mert az idő, ha nem ismerjük a múlását, megőrjítheti az embert. Hiszen az idő csak illúzió, nem gondolod? Ami nálunk egy szívdobbanás, az odakint esztendők halmaza. Mi lehetne e képlékeny dolog, ha nem csupán trükk?
Talán nem a lelki sebei meg a gyásza felett kellene kiselőadást tartanom az idő filozófiai meghatározásáról, de hát célozgattam valamire. Nem fejtem ki bővebben és nem vezetem rá jobban, mire, egész egyszerűen csak elhintek számára közhelyeket, nagy szavakat, és hagyom, hogy egyszer majd, ha felkészült rá, befogadja az elméje és egy nagy képpé tegye össze a kirakós darabjait. Így fog tanulni, fejlődni, és így érik majd igazi felnőtt nővé. A tudással, melyet önerejéből szerez.
- S mivel az idő ilyen trükkös, annak kerekét maga a Sors mozgatja. Ha pedig a Sors a fiú halálát kívánta, nincs semmi, amit tehettél volna, hogy megakadályozd. A Sors mindig megkapja, amit akar... Ám olykor vissza is adja azt. Nem minden kegyetlenség, ami annak látszik, Elowen. - A fejemet csóválom. Továbbra sem akarok hiú reményt kelteni benne, egyszerűen csak eleget éltem már, pontosan tudom, milyen szembeszállni a végzettel. Amikor azt hinnénk, összetört minket az élet, a végén kiderül, hogy csak áldást kaptunk. Ha az alvilági pletykákból indulok ki, talán a Sors is tartogat még néhány dolgot a Morgenstern fiú számára.
- Persze, csak attól féltem, talán a gyász eltompította az érzékeidet. Elképzelni sem tudom, milyen nehéz most neked... - Hangom vigasztaló, úgy cirógatom közben, mintha gyermek lenne, tehetetlen kislány, aki pátyolgatásra szorul. Minden mozdulatom, gesztusom szeretetteljes, csöpögősen édes, a bőre alá ivódó, szinte már fojtogató. Nem kételkedem a hűségében, részben viszont ember, és a saját szememmel láttam, az emberi vér miket művel. A fájdalom, ha nem irtják ki időben, képes akár darabokra is szaggatni a szívet.
- Szóval, felkeltette a Klávé figyelmét az ügy - bólintással nyugtázom, de ennél különösebben nem érdekel. Tőlem aztán gyilkolásszák csak a nephilimeket, ez a szál kívül esik az érdeklődési- és a hatáskörömön. Viszont amit Claryről és a kis Herondale kölyökről mesél, már egészen felkelti a kíváncsiságomat. Érdeklődve billentem felé a fejem, ezáltal lángvörös tincseim leomlanak a vállamról, függönyt vonva az arcom köré.
- Hmmmmm! - elengedem őt, hogy előre szaladjak pár lépést. Táncos léptekkel pördülök végig az ösvényen, szoknyám vadul ring, ahogy az egyik fához ugrom, ujjaimmal végigkaristolva a fűzfa lehajló ágait. Mintha szél táncoltatná őket, figyelem kecses hullámzásukat. - Ez érdekes! A tiltott gyümölcs miatt volna? Elmúlik az igaz szerelem, ha elgördülnek az útjából az akadályok?
Magamhoz beszélek, illetve a fához, választ azonban nem várok. Csendben töprengek a hallott információkon, majd Elowen felé nyújtom a kezem, széles mosolyt öltve az arcomra, és közelebb húzom őt magamhoz.
- Köszönöm! Hálás vagyok az igyekezetedért. Biztos éhes vagy, igaz? Előkészíttettem egy kis pikniket kettőnknek! - Azzal a fűzfa törzse felé intek, ahol kisebb-nagyobb tálakon különböző ételek és italok sorakoznak alacsony, gyékényből készült asztalon. Mellette két párna hever a fűben, feléjük húzom Winnie-t.
- Olyan rég voltál itthon! Hagyjuk a munkát és élvezzük ki, hogy végre velünk vagy! Szeretnél később fürdőzni menni? - A mosolyom őszintének tűnik, habár általában érdekből cselekszem, ez a tettem remélem, hogy önzetlennek hat. Éreztetni akarom vele, hogy fontos a számomra, és nem a munkája az egyetlen, amiért ekkora becsben tartom. Lehuppanok az egyik párnára, elrendezem magam körül a szoknyámat és az egyik barackért nyúlok.
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big sister
Tartózkodási hely :
● new york ●
Hobbi :
● i'm a spy ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true


winnie & seelie queen
my missing part is slowly killing me

Nem mondhatom azt, hogy az életem túlontúl rózsás lenne. Mégis nem hiszem, hogy bármit is megváltoztatnék benne, ha lenne rá lehetőségem. Talán csak egyet. Sebastian. Nem kellett volna csak úgy elengednem. Mellette kellett volna lennem, hiszen így mégis mi értelme az egésznek? Nélküle olyan elveszettnek érzem magam. Lehet, hogy a rúna teszi, magam sem tudom. De mintha a napokban kicsit sötétebb lenne. Vagy egyszerűen csak képzelődöm, mert azt akarom, hogy létezzen. Teljesen magam alatt vagyok és lassan már abban sem vagyok biztos, hogy tudom merre akarok tartani, vagy az irány, ahova haladok az a helyes-e. A győztes oldal. A királyné hőn ragaszkodik ahhoz, hogy mindig amellett álljon, aki győzni fog. Számára más nem is számít. Szóval mellette csak nyerhetek, nem? De mégis mit lehetne győzelemnek titulálni? Magam sem tudom.
Viszont, ha valamiért hálás lehetek Valentine-nak, akkor az Sebastian és a királyné. Ha nem öli meg az anyámat, a családomat és a szeretteimet, akkor valószínűleg sosem lyukadok itt ki. Azzal pedig az életem egy hatalmas lehetőséggel lett volna kevesebb. Megannyi szörnyűségért kárpótolt engem, hogy valaki őszintén szeretet. Nem akart bántani. Lehet, hogy megvoltak a maga tervei velem és, hogy most is minden egyes lépésem és lélegzetvételemmel azon vagyok, hogy megtegyek neki bármit, amit csak kér.. De legalább ugyanennyit kaptam gyermeteg fejjel tőle. Lehet, hogy az arca örökké fiatal marad, vagy éppen a kedve szerint változik, de én a lelkéhez vagyok hűséges, amit senki nem képes megváltoztatni.
Neki köszönhetem, hogy élve megúsztam. Hogy van hova tartoznom. Még akkor is, ha nem mindenkinek a szemszögéből elfogadható a létezésem. Árnyvadász vagyok, de ugyanakkor tündér is. Nem az árnyvadászok mutatták meg nekem, hogy ki vagyok, hanem Ő tette. Egyengette az utamat és segített mindent megérteni. Hogyan fordíthatnék valaha is hátat neki? Egyáltalán mégis miért akarnám? Még a feltételezés is egyenesen nevetséges. Felháborító és érthetetlen.
- Az idő egyetlen dolgon nem tud változtatni, hogy bűntudatom van. Ott lehettem volna. Talán tudtam volna segíteni rajta, hogy túlélje, de.. Azt hiszem már mindegy. Felesleges belegondolni, hogy mi lett volna, ha mert az idő kereke nem fog visszafelé táncolni. - Nem akarom, hogy úgy érezze számomra fontosabb lett Sebastian, mint ő. Lehet, hogy az. Ki tudja. De a hűségem még a rúna ellenére is inkább hozzá kötött. Mindig. Talán tényleg a szívem volt az, ami Sebastian-hez láncolt. Magam sem tudom. Még sosem gondoltam bele ebbe. Egyszerűen csak fontos volt a számomra. Ilyen egyszerű. Nem kell mindezt túlságosan bonyolítani.
- Egyelőre még semmi különös nem ütötte fel az orrát.. Mármint vannak furcsaságok, de persze nem mindenbe van teljes belátásom, de ez nem azt jelenti, hogy nem hegyezem a füleimet. Amint megtudok valamit tudod, hogy ide jövök elsőként. - Ha valami információm van, mint valami szorgos kis hangya, aki egy hatalmas morzsaszemre bukkant szállítom a jogos tulajdonosához, a királynéhoz. Eszem ágában sincs okot adni neki a bizonytalanságra.
- Ha jól tudom az ügyet talán Lydia Branwell nyomozza, ha minden igaz. Most tért vissza Idris-ből, hogy rájöjjön mi is történik. - Nem vagyok túl nagy hal a tengerben, de talán pontosan ezért is olyan egyszerű megbújni, hogy észre se vegyenek. Szinte tudomást sem vesznek a létezésemről, vagy arról, hogy mekkora fenyegetés is vagyok a számukra. Minden, amit én tudok azt a királynő is tudja.
- Az utóbbi időben ő és a Herondale srác kezdtek széthúzni. Ami azért furcsa, mert végre zöld utat kaptak, nemde? Most pedig hirtelen, mintha nem is lenne kíváncsi rá a srác. Talán most, hogy már megkaphatja nem lenne olyan édes, tiltott gyümölcs? Mindenesetre rajtuk is rajta tartom a szemeimet. - Habár az utóbbi időben eléggé magam alatt voltam és a sebeimet nyalogattam ettől függetlenül igyekeztem mindig odafigyelni mindenkinek, minden lépésére. Még akkor is, ha nehezemre esett fókuszálni anélkül, hogy elkalandoztam volna teljesen máshová.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true



Elowen & the Queen


Nem véletlenül rabolnak a tündérek mondén és alvilági gyermekeket. Ugyan képesek vagyunk utódot nemzeni, de az egész folyamat meglehetősen bonyolult és körülményes; a tündér nők csak ritkán esnek bármiféle varázslatos segítség nélkül teherbe, és a legtöbben addig-addig próbálkoznak, míg végül belefáradnak a reménytelenségbe és inkább vadásznak maguknak egy csecsemőt a külvilágból. Nos, szó szerint. Ez egy kényelmes és gyors módja annak, hogy biztosítsuk a családfánkat, vagy jelen esetben az örököseinket. Persze néha az anyatermészet közbeszól, és megkímél minket a csecsemőrablástól azzal, hogy egészen véletlenül elárvult gyermekeket sodor az Udvarunkba. Hálás lehetek Valentine-nak, hiszen az ő közreműködése nélkül nem tudhatnám magam mellett Winnie-t.
Tökéletes gyermek, tökéletes katona. Hűséges, talpraesett, önálló és állhatatos, ráadásul szeretet- és figyeleméhes, így amíg megfelelő mértékben csöpögtetem az ereibe mindazt, amire vágyik, hűséges marad hozzám. Miért is fordítana hátat annak, aki megmentette, aki felkarolta és értelmet adott az életének? Aki otthont kínált számára és mindvégig odaadással törődött vele? A felsoroltak minden egyes pontja igaz, más kérdés, hogy van az éremnek egy másik oldala is, melynek felfedésére igazmondó nyelvünk nem kötelez. Például arra, hogy Winnie-ből sosem lesz Királynő, vagy hogy ha nem csörgedezne tündér vér az ereiben és nem lenne egyetlen tollvonással kitörölhető múltja, sosem vettem volna magamhoz. Azért fogadtam be, hogy megalkossam a tökéletes besúgót, aki elhitetheti az árnyvadászokkal, hogy közéjük tartozik, pedig a szíve mindvégig irántam lesz hűséges. Ha csak egyszerű kislány lett volna, hagyom, hogy a pusztán éhen haljon, vagy felkínálom ártatlanságát hízelgő ajándékként az Ellenudvar Királyának. Megláttam viszont benne a lehetőséget, és azóta felbecsülhetetlen tagja az Udvarnak. A családomnak.
Vicces felnevelni valakit, aki közben olyan, mint egy testvér. De hát sosem változtatnám meg a mágiát, mely fiatalon tartja a testemet, hogy holmi anyaszerepben tündököljek. Winnie pontosan ismeri a történetünket, és tudom, hogy az ő szemében akkor is amolyan pótanya-féleség maradnék, ha egy kislány arcát ölteném magamra. Az pedig amúgy is hízelgő számomra, hogy a testvérének tűnök, hiszen belőle sugárzott még az élet és a frissesség, míg felettem már elreppentek jócskán az évszázadok, függetlenül attól, milyen álcát húzok magamra.
Szomorúan hallottam, hogy még mindig Sebastiant siratja, és kissé dühített is. A szeretet elgyengíti az embert, ő pedig túl értékes volt számomra ahhoz, hogy sebezhetővé váljon. A táskák a szeme alatt és a tompán csillogó szeme azonban megválaszolták minden kérdésemet. Keringett egy csúnya, nagyon csúnya pletyka a Pokolban, amelynek biztosan nem adtam volna hitelt, ha nem Lucifertől hallom. Ezen pletyka szerint Lilith azon fáradozik, hogy visszahozza az életbe Sebastiant - ha viszont sikerrel járt volna, arról az én legnagyszerűbb kémem már biztosan tudomást szerzett volna. Tehát Lilith vagy nem járt sikerrel, vagy nagyon jól titkolják.
Elgondolkodva hümmögtem, de a gondolataimból végül semmit sem osztottam meg vele. Két tenyerem közé fogtam az arcát és szomorkás mosollyal, együttérzőn cirógatni kezdtem.
- Úgy sajnálom, drágám! Az összetört szíven egyedül az idő segít. Elkoptatja az emlékeket, és így idővel enyhül a fájdalom. Nem múlik el soha, de enyhül annyira, hogy tovább élhess vele. - Nem hittem, hogy ettől jobban fogja érezni magát, de én jobban éreztem. A magam vigasztalós részét letudtam, így hát tovább léphettünk egy fokkal érdekfeszítőbb téma felé. Egy összetört szívet nem lehet szavakkal begyógyítani, így kár lett volna további erőfeszítéseket pazarolnom erre. Átkaroltam inkább Elowen vállát, ha engedte, és sétára invitáltam a fűzfák felé, ahol a fű már gyérebben nő, és kacskaringós ösvények cikáznak a fák körül. Tökéletes a sétához.
- Na és mi a helyzet az Intézetben? Nem észleltél semmi különöset? - puhatolóztam tovább. Gondoltam, ha lett volna valami fontos, már régen üzent volna, de azért feltettem a magam kérdéseit és fürkésztem közben a reakcióját. Bíztam benne, hogy semmit nem titkol el, viszont jobb az ilyesmiről személyesen meggyőződni. - Úgy hallottam, egy vámpír tizedeli a Kör egykori tagjait. Mily' sajnálatos... - tettem még hozzá, tekintetem a fűzfák fölénk hajló ágaira szegezve. Nem igazán érdekelt, hol tart a nyomozás, csak annyit szerettem volna tudni, vajon ők sejtik-e már, hogy a pletykák szerint ebben is Lilith keze van, hiába mozgat hozzá egy vámpírt, mint valami olcsó marionett bábot.
- Mi a helyzet a kis Morgenstern lánnyal?
Lapos oldalpillantást vetettem rá, hogy lássam, Clary nevének említése milyen kifejezést fest az arcára.
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big sister
Tartózkodási hely :
● new york ●
Hobbi :
● i'm a spy ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true


winnie & seelie queen
my missing part is slowly killing me

Tündérfölde azt hiszem mindig is az otthonomat fogja képviselni. Itt éreztem először biztonságban magam azok után, ami történt az édesanyámmal, a családommal. A világ összedőlt körülöttem, de volt még valaki, akit otthonomnak nevezhettem. Együtt többek voltunk most mégis úgy érzem, hogy elszakítottak tőlem egy darabot az életemből. Az utóbbi időben nem mondhatnám, hogy túlságosan sok időt töltöttünk együtt, de mindig számíthattunk arra, hogy a másik ott lesz, ha szükség van rá. Részemről ehhez már nem csak a rúna kötött, hanem én akartam ott lenni mellette. A sérelmek, amelyeket át kellett élnie bele sem merek gondolni. Mind meggyötörték, de nem veszítette el azt, aki valójában. Akit ott láttam legbelül. Egy kisfiú, aki csak arra vágyott, hogy valaki elfogadja úgy, ahogy van és szeresse. Ne akarja megváltoztatni, egyszerűen csak szeresse, ahogy van. Az élet azonban mindezt megtagadta tőle és ez teljesen tönkretette.
Tudom jól, hogy magányra vágyik a királynő, de az utóbbi időbe nem igazán hallattam magamról, hiszen nem voltam túl beszámítható állapotban és nem akartam, hogy kételyei támadjanak azt illetően, hogy kihez is vagyok hűséges. Hm, milyen furcsa dolog is a hűség. Valakihez a szíved köt, van akihez pedig egy rúna. De mi van, ha idővel már mindkettő?
- Királyném. - Mosollyal üdvözlöm, majd kis híján sikerül feldöntenie a lábamról, de még időben sikerül őt és magamat is megtartanom, mielőtt a fű teljes mértékben elrejtené az alakunkat. Tudom jól, hogy kettőnk kapcsolata valamilyen szinten zavaros, hiszen mondhatni anyám helyett anyám, ugyanakkor úgy szeretem, mint a testvéremet, aki soha sem létezett. Sok mindennel tartozom neki és ezt pedig az örökös hűségemmel igyekszem törleszteni.
- Sosem felejtenélek el. Egyszerűen csak bonyolult volt ez az időszak és sajnálom, hogy ennyire eltűntem, de nem éreztem magam túlságosan használhatónak. - Olyan voltam, mint egy élő zombi az esetek többségében. Sirattam mindent, amit arra emlékeztet, hogy elveszítettem Sebastian-t. Belesajdul minden egyes porcikám és még jelen pillanatban is árnyéka vagyok önmagamnak, de tudom jól, hogy nem ez az, amit ő szívesen látna.Sosem értette meg igazán az érzelmeket. Hiszen átélni mondhatni képtelen volt. Ez pedig hatalmas különbséget ölelt fel közte és köztem. Mégis kettőnk kapcsolata értékesebb volt a legtöbb gyémántnál.
- Csak minden olyan furcsa Sebastian nélkül.. Mintha egy darabot szakítottak volna ki belőlem. - Őszintébb voltam, mint talán az egész életemben valaha. Nem tudom, hogy mivel érdemelte ki az életemben ezt a hatalmas részt, de valahogy beette magát a bőröm alá és, ha akarnám sem tudnám őt onnan kiirtani. De bolond is lennék, ha akár csak megfordulna a fejemben ilyesmi. Pedig el kell engednem. Csak ez nem olyan egyszerű, mint azt bárki gondolná.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true



Elowen & the Queen


Hiányoztak a felhők, az ég kék látványa. Amit idelent láttunk, csupán illúziója volt a való világnak; a szél, a folyók, a patakok és források, az erdők és ligetek, az égen úszó felhők, mind-mind csak tükörképe az eredeti, az igazi világnak. Vagy éppen az volt másolata a miénknek? Mi igazi és mi nem ezen a Földön, és ki dönti el, hogy így legyen?
Ilyen és hasonló gondolatokkal szórakoztattam magam a derékig érő fűben hemperegve. Ma délutánra letudtam a kötelességeimet már, így csak elterültem és élveztem a semmittevést, a madarak zenéjét, a bőrömre kapaszkodó rovarokat, a méhek zümmögését. Élveztem a természetben lenni, eggyé válni vele. Nem kellett megparancsolnom, hogy ne zavarjanak; tudtam, hogy senki sem merészelne rám törni. Régmúlt korok dalocskáit dúdolgattam és behunyt szemmel ejtőztem a fűben. Lángvörös hajam széles körívben terült szét a fejem körül, hófehér ruhám bő ujja és fodros szoknyája megtapadt egy-egy fűszálon.
Méh zümmögött a fejem felett, verdeső szárnyaira felnyíltak szemeim. Lustán emeltem fel a karomat, kinyújtva mutatóujjamat, hogy leszállhasson rá. Figyeltem, hogyan egyensúlyozik a bőrömön, aprócska tükreiben felsejlett önarcképem. Elmosolyodtam, majd összeszedve az erőmet felültem, alig leplezve izgatottságomat.
- Elowen? - kérdeztem félig nevetve, félig hitetlenkedve. A rovar elrepült az ujjamról, én pedig már pattantam is fel, lerázva magamról lustaságom minden maradékát. Csak egy féltengelynyit kellett megpördülnöm magam körül, hogy kiszúrhassam a narancsszín fürtöket a távolból közeledni. Összecsaptam a két kezem, és futóléptekben megindultam felé. Ujjaimmal a derékig érő füvet cirógattam, menet közben leszakítván egy virágot, szoknyámba belekapott a szél, ahogy mezítláb átvágtam a ligeten, egyenesen a lány karjaiba vetve magam, ha felkészült rá, hogy elkapjon. Meg akkor is, ha nem, de úgy sejtettem, annak esés a vége.
- Elowen! Már azt hittem, elfeledkeztél rólam!
Hangomból öröm sugárzott, amiért nem így lett, ugyanakkor ott lapult mögötte némi életlen számonkérés is. Tudom, hogy az elmúlt időszak megviselte, hiszen nem csak Valentine bukott el, hanem vele együtt Sebastian is. De attól még ugyanúgy hozzánk tartozik, a mi családunk tagja, és elvártam volna, hogy ne hanyagoljon el. Hiszen ki máshoz fordulna az ember nehéz időkben, ha nem a családjához. Persze, a Tündérek Udvarában máshogy telt az idő. Fogalmam sem volt, náluk napok, hetek vagy évek teltek-e el, de idelent hosszú, nagyon hosszú idő, mióta utoljára láttam.
Két tenyerem közé fogtam az arcát, közelebb vonva magamhoz, hogy szemügyre vehessem, ha pedig a fűben feküdtünk, csak szelíden megsimogattam tenyerem külső élével. A szeméből akartam olvasni, mély, mindentudó pillantásommal, mely szinte már úgy bűvölt, ahogy szirénjeink bűvölik az embereket. Az ajkam rögtön vízszintesbe húzódott, majd tragikusan lefelé görbült attól, amit láttam.
- Szegény, drága gyermekem! Történt valami, igaz?
Lágyan fésültem ujjaimat a hajába, a füle mögé igazgatva néhány vörös fürtöt, és az eddig kezemben szorongatott virágot most kedveskedőn a hajába tűztem, eligazgattam a szirmait. Fejem enyhén oldalra billentve vártam a válaszát, mely reméltem, számomra kedvező lesz.
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: Central Park :: Tündérfölde :: Tündérek Udvara-
Ugrás: