be careful who you trust

the devil was once an angel
az oldal videója
képkockáink
dust and shadows
légy üdvözölve
kedves látogató
2017. 07. 07.
Légy üdvözölve ●● a dust and shadows szerepjátékos fórumon. Oldalunk Cassandra Clare: A végzet ereklyéi könyvsorozatot és a belőle készült Shadowhunters TV sorozatot veszi alapul, amelyre felépítettük a saját kis birodalmunkat. Természetfeletti világunkban átlag emberektől kezdődően a vámpírokon és a tündéreken keresztül megtalálhatóak a démonok is. Az oldalhoz való csatlakozáshoz nem szükséges a könyvek, avagy az ezen alapuló film, illetve sorozat ismerete, hiszen a leírásaink igyekeznek lefesteni a világ megismeréséhez szükséges tudást. Szívesen fogadunk minden kedves játékost, aki éppen canon, esetleg saját karakterrel érkezik, vagy netalántán keresett karakter bőrébe bújva csatlakozna kis közösségünkhöz! Amennyiben bárminemű kérdésed lenne az oldal világával, működésével kapcsolatban, bátran fordulj a vezetőséghez, mert azért vagyunk, hogy segíthessük, megkönnyíthessük és lehetővé tehessük számodra a szórakozást! Reméljük, hogy csatlakozol hozzánk és jól fogod érezni magad a kis családias közösségünkben! Jó játékot! ♥ ● ● by the staff. ♥
dust and shadows
Belépés
lépj be bátran
Karakterem neve:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
postagalamb
pötyögj bátran
dust and shadows
itt lapulunk
árnyékok között
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Aurora Blomquist, Lilith

A legtöbb felhasználó (47 fő) Pént. Júl. 07 2017, 23:41-kor volt itt.
dust and shadows
utolsó irományaink
üzeneteink
Biliárdasztal

Selene Moon
Yesterday at 23:56

Jace szobája

Jace Herondale
Yesterday at 23:31

Elkészültem!

Keira Allyn
Yesterday at 23:12

Keira Allyn

Keira Allyn
Yesterday at 23:10

Aula

Jake Aldertide
Yesterday at 22:56

városszéli erdõ

Lucifer
Yesterday at 22:46

Fõtér

Azazel
Yesterday at 20:52


Szellembarlang

Inialos
Yesterday at 18:38

Szökõkút

Inialos
Yesterday at 18:37

dust and shadows
oldal statisztika
ennyien vagyunk
Faj
Demons 3 7
Faeries 3 3
Mundanes 3 1
Shadowhunters 7 6
Vampires 3 1
Warlocks 5 4
Werewolves 2 2
Összesen 26 24
dust and shadows
nyár legjobbjai
legjobbak, legjobbjai
2017. nyár
sebastian
férfi karakter
seelie queen
nõi karakter
magnus bane
canon
donn maccoy
keresett
luna hellfire
saját
alec & asmo
játék
anthea tanti
elõtörténet
magnus & alec
karakterpáros
clary & jace
karakterpáros
dust and shadows

Share | 
Szállások
it's where my demons hide

avatar
❖ Tündérlovag
i believe that emotions
Kor :
183
Keresem :
ϟ only MYSELF
Tartózkodási hely :
ϟ the LAND under the hill or New York
Hobbi :
ϟ singing, READING, travelling
Karaktered arca :
ϟ Emilia CLARKE
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése



late night walk
Donn & Elaine

Valahányszor Donn felé pillantok, a komoly, mégis enyhén ábrándos tekintetével találom szemben magam. Ahogy rám néz, mintha egyszerre akarná magába inni minden milliméteremet, mégsem tolakodó a méregetése. Éppen ellenkezőleg. Jólesik, és hízelgő, amit látok, és ha nem ismételgetném folyton magamban az okokat, amiért ez az egész így nincs rendben, talán el is pirulnék a kitüntető figyelmétől, pedig ez egyáltalán nem rám vall. Vajon hiba lenne a hosszú, hűséges munkával töltött évek után, ha egy kicsit magamra is gondolnék, és élvezném valaki közeledését? Még ha az illető az Ellenudvar egy tündére is? Igen, igen, tudom, ez nem helyes. Túl sokféleképpen végződhet rosszul.
A gondolataim folyamatosan kavarognak, de igyekszem ebből semmit sem mutatni kifelé, és valóban egyszerűen csak élvezni a kellemes esti sétát egy jóképű, titokzatos lovag mellett. Azt mondja, nincsenek titkai, és talán tényleg egy nyitott könyvnek hiszi magát, pedig egyáltalán nem az. Az őszinteségét nem kétlem, hisz a mi világunkban valamennyien az igazat mondjuk, nem is tehetünk mást, ám néhányan közülünk már művészire fejlesztettük a szavak forgatását, mások pedig, mint ő is, inkább csak nem beszélnek sokat. Valahogy az az érzésem, a tekintete, és nem csak ahogyan rám néz, sokkal beszédesebb, és jóval többet mond, mint amit ő maga valaha hajlandó lehet. Talán épp ez az, ami megfogott benne, ami megdobogtatja az áruló szívemet, valahányszor találkozik a pillantásunk. Túl régóta élem már a kémek cselszövő életét, és találkozni valakivel, kinek arca folyamatosan valódi, őszinte érzéseket sugall, igazán üdítő. Mindez pedig párosítva a kissé mogorva és rejtélyes stílusával, valamint azzal az enyhe szomorúsággal, ami többnyire körüllengi őt, attól tartok, halálos egyveleg a számomra.
- Bocsásd meg, hogy ellent kell mondanom, de szerintem igenis becsületességre és hűségre vall, atyád felé, és az ő valamikori hite és elhivatottsága felé az, hogy a nyomdokaiba léptél. - Teljes mértékben komolyan is gondolom a szavaimat. Hiszen mégis mi lehetne igazabb és hűbb annál, mint hogy tiszteljük a szüleink emlékét, akaratát, hitét annyira, hogy kövessük az ő példájukat, hiszünk abban, amiért ők harcoltak, és folytatjuk a munkájukat jóval utánuk is? Bár én magam sajnos nem ismertem elég jól a saját családomat ahhoz, hogy bármilyen módon is tovább éltessem az ő életüket, mégis elsősorban miattuk lettem az, aki most vagyok. Ironikus, hogy Donn és én mennyire hasonló múlttal, életúttal, inspirációval rendelkezünk, és közben mi magunk vagyunk az érme két oldala. A testvérével kapcsolatos vallomása azonban igazán elszomorít, még úgy is, hogy a lélegzetem elakad, és egy pillanatra meg is torpanok a mieinket ért gyűlöletes vádak súlyától. Pedig megszokhattam már régen azt, hogy az Udvarról itt sokan haraggal és utálattal beszélnek, ám az ő szájából hallani ezt valahogy mégis más.
- Őszinte részvétem a húgod miatt. A két udvar közötti ellenségesség sajnos túl sok áldozatot követel. Az én családomat is ez kebelezte be, így, azt hiszem, meg tudom érteni az ellenérzéseidet. - Foglalom igaz, ám de jól megfontolt szavakba az érzéseimet. Halványan ugyan, de őszintén felkacagok az angyalokra tett utalásán. Bár a katonák időről időre megpróbálnak flörtölni velem, de nem emlékszem, hogy ilyen bókot kaptam-e már valaha. A kérdésére tett válaszom azonban újra komolyságot hoz arcomra.
- Atyám és a fivéreim korán eltávoztak, sokáig csak én és anyám voltunk. Neki viszont meggyőződése volt, hogy a javamra szolgálna, ha a lehető legtöbbet látnám a világból. Gyakran elküldött hosszabb időre, így keveset tudok arról, milyen is volt valójában a saját családom. Arról is csak édesanyám elvesztése után hallottam, hogy talán mégsem az volt az atyám, akit annak hittem, hanem valaki más, innen, a kastélyból. Leginkább azért akartam itt dolgozni, mert azt reméltem, többet is megtudhatok, kideríthetem az igazat... Idővel persze az is fontossá vált, hogy jól végezzem a munkámat. - Vallom be mindazt, amit még nyugodt szívvel elmondhatok neki. Talán köntörfalazhatnék jobban is, lehetnék óvatosabb, ám most egyszerűen jól esik egy kicsit többet megmutatni valakinek magamból, lejjebb ereszteni az álarcot, amit folyton magam elé tartok.
- Na és te...? Jártál már az Ellenudvar birodalmának határain túl? A mondénok világában esetleg? - Érdeklődöm ezúttal ismét én. Az biztos, hogy a halandók lakta New York egy kicsit mindig lenyűgözött, hogy milyen nagyon más az a világ, mint amiben mi élünk.

it's where my demons hide

avatar
❖ Tündérlovag
i believe that emotions
Kor :
277
Tartózkodási hely :
‣ Ellenudvar
Karaktered arca :
‣ Kit Harrington
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése



Elaine & Donn
Does she know that we bleed the same?
A homályba révedve egyetlen dolog kavarja szívem tengerét és egy valami miatt dúl vihar lelkem egén; Elaine. Rezignáltan sóhajtok, magam sem vagyok tisztában vele, hogy hányadán állunk. Amire nem vagyok felkészülve, az az aprócska tény, hogy elveszíthetem lojalitásom elsődlegességét. A hűségem máshoz köt, egy olyan világhoz láncolnak láthatatlan bilincsek, amely érdességébe az ő karcsú és finom körvonalai nehezen idomulnak, nehezebben, mint bárhová korábban. Ez persze nem jelenti, hogy nem leszek többé lovag, vagy a király legbiztosabbjainak egyike, de a változóktól megrémülve nézek szembe a ténnyel, hogy igenis okozhat sötét foltot a jövőmben és verhet közém és a kardom közé éket. Számos lovag és katona érzett már és érez most is gyengeséget nők iránt, én azonban soha nem engedtem meg magamnak, hogy elgyengüljek. Egyáltalán. És most, hogy felcsillant fénye, minden reményem, minden erőm arra fókuszálom, hogy senki és semmi ne szakíthassa el a köteléket köztem és a múltam között. Abba pont úgy belehalnék, mintha ellentmondanék annak, amit érzek a szőke, angyalvonások mellett. Mondják, hogy a nephilimek felsőbbrendűek, magasztosabbak, én azonban ennek ellenére még - bár sokukhoz volt szerencsém - egyet sem láttam, kinek szépsége vetekedhetne, vagy akárcsak súrolhatná Elaine tökéletes vonalait, arcának szoborszerű precizitással megteremtett, finom vonalait. Törékenynek tűnik, mégis mindig, mikor íriszeink ütköznek és találkoznak, úgy látom, nála lobbanékonyabb és szenvedélyes lélek nem-igen létezett még hajdanán sem.
Ahonnan indulunk, ott bujkál a hiba. A mellkasom nehezen emelkedik és ereszkedik. Égető érzés a torokban. A szívem darabokban, a szívem, amiről azt sem tudtam, hogy létezik, csupán helyében hittem. Én, akinek élete során már sokak vérét hordozom magamon, hogyan is lehetnék valaha is gyöngéd? Lelkem tombol, lángra gyúl bennem minden, míg testem hűteni próbálja kedélyeim. Elmém játszadozik velem, folytonossággal az ő arcát láttatja velem. És hacsak órákig nem tudok róla, meggyötörtebben érzem magam, mint egy erőteljes kiképzés után. Arról nem is beszélve, hogy miféle negatív mellékhatások jelentkeztek nálam most, hogy napok óta nem tudhattam róla semmit. Nem találkoztunk túl sokszor, nem válthattam vele soha párbeszédet az illemnél mélyebbre szántóbb gondolatokkal, érzésekkel. Nem ismeri a múltam, én sem övét. Hogyan lehetne így élni, ezzel a hatalmas defekttel, hogyan képesek a vonzásban lévő tündérek nap, mint nap megküzdeni ezzel? Egy szörnyű gondolat: csak én érzem ezt, hogy a világom darabokra hullik, s minden, ami voltam kicsúszik karjaim közül, csak mert meglágyítja hűvös felszínem alatt ritmusosan lüktető, bíbor motoromat?
Szubjektíven eldönthető, hogy ki miért ölne, miért válna hőssé, vagy gonosztevővé. A titulus is, melyet magunkra - másokra aggatunk, úgyszintén szubjektív döntés kérdése. Nekem egyetlen ilyen kincsem volt, a húgom. És a kötelék közöttünk erősebb volt minden mendemondánál, mesénél, vagy netovábbi érzelemnél. Gyakorlatilag legyőzhetetlennek hittem magam, amíg el nem váltunk, végleg. Mostanra nem maradt belőlem más, csak egy katona, egy harcos, egy hűséges lovag. Nem hajkurászok gyönyöröket és nem érdekelnek az élet csodás, pompás, szenvedélyes árnyalati.
Átellenben, ahogyan rám tekint most, mikor megpillant közelében... méreg, maró fájdalom. Mintha magam okoznám vesztem, hogy hagyom bőröm alá férkőzni. Reszket minden porcikám, hogy elveszíthetem - miközben sosem volt enyém. Hűvösnek érzem, ahogy a vonzódás irányába lassan közénk ereszkedik és megpróbál belém kapaszkodni éles karmaival, hogy egyetlen rángatást követően elszakíthasson attól, ami voltam mindeddig. A változás megrémiszt, de most, ahogyan nézem őt, a szemeit, csillogó, fényes szemeit, a bőrét, makulátlan, bőrét úgy érzem valami, ami eddig kibogozhatatlanul lengett a levegőben - most révbe ér. És nézem a haját, puha és illatos. Látom benne a nőt, akivel képes volnék száz és még száz évig a csillagokban sétálni. Ékesebben ragyognak meghatóan igéző szemei, bármelyik égitestnél.
Nem kerüli el a figyelmem a ránk szegeződő árgus tekintetek sokasága. Minden bizonnyal ahogy engem, úgy őket is meglepi viselkedésem. Úgy keringem körbe ezt a nőszemélyt, mintha legalábbis létszükségem kívánná tőlem, hogy így tegyek. Mosollyal felelek egyetértésére, mégis elkapom tekintetem és a kettőnk közötti űrbe keresek magamnak egy pontot. Nem mondanám magamról, hogy túlságosan barátságos típus vagyok, sőt. Nem is igazán keresek magamtól senkit. Az ő társasága mégis vonz, úgy vonz, hogy képtelen vagyok ellent mondani neki. Nyelnem kell. Ádámcsutkám ugrik egyet, ahogy felnézve rá, hagyom szembogaraimnak, hogy testének számos pontján felfedezést tegyen. Rejtélyes és összeférhetetlen szépsége a munkával, amit végez. Arcizmaim megfeszülnek, ahogy karcsú alakja mellett a háta mögötti épületrészre tekintek. Nem mintha nem értékelném erőfeszítéseit, mégsem érzem úgy, hogy ott a helye.
Megpróbálom elcsalogatni magammal, mire a válasza leginkább elutasító és hárító. Megrándul szám sarka, enyhén megcsóválva fejem, megdöntöm azt és úgy nézem őt. Már szóra nyitnám a szám, hogy felvegyem a fonalat és visszaincselkedjek, de megelőz és folytatja. - Ha valóban így van, akkor tarts velem... - állam szegve kihúzom magam. Lépek felé párat, komótosan, akár egy medve. Szemeim nem tudom levenni róla, mégis megteszem és ellépve előtte megejtek felé egy keserű mosolyt. (Kétlem, hogy másmilyenre is képes volnék...) Vontatottan haladok karom magam mellett mozdítva, rajzolva a levegőbe, ezzel is magam elé terelve őt. Szemem sarkából látom, hogy az eget kémleli, így megteszem magam is követve pillantását. Részemről nem tart sokáig, hamar elnyeri a figyelmem a mellettem lépkedő kecsesség.
- Nincsenek titkaim. - nem hazudhatok - pillantásom a vállam fölött rázuhan, lágyulnak vonásaim, lépteim lassulnak. Íriszeink valahol félúton találkoznak. Kissé lemaradva tőle, csupán egy arasznyival ballagok mellette. Elcsodálom bőrét, hajzuhatagát, majd kíváncsian várom, hogy mi az, mit tudni óhajt velem kapcsolatban. Nedvesítek ajkaimon, majd a kérdés megérkezik, én pedig alig hallhatóan felmorranok. - Atyám lovag volt, de ifjú voltam még, mikor elesett. Lovag volt, ... én pedig azt hiszem nem is gondolkodtam soha másban. A szüleim halála után magunkra maradtunk a húgommal, én pedig úgy döntöttem lovag leszek... semmi hűség, vagy becsület nincs a dolgomban. Kiábrándító, igaz? - keserű és halk a nevetés, ami elhagyja ajkaim, miközben előre révedve mesélek a mellettem sétáló hölgynek a helyzetemről. - A húgomat meggyilkolta egy maréknyi harcos a Királynő udvarából. Ha előtte soha nem volt személyes részemről az Udvara iránt érzett gyűlölködés, azóta azzá vált. - vonok vállat finoman, majd megköszörülöm a torkom. Nem hazudhatok, ugyan miért is tenném? Száraz, hűvös és nyitott könyv vagyok...
- Hogy kerültél ide? - szinte búgom a kérdést két lépés között. - Ha nem tudnám, hogy tündér vagy, megkérdezném, hogy nem-e onnan pottyantál ide!? - mutatok közelebbi karom mutatóujjával a csillagok felé, majd kiszélesedő mosollyal nézem őt. Az udvarlás nem erősségem és nem most igyekszem csiszolni, de annyira finom vonalakkal van megáldva, hogy a legsötétebb tündéreink, de akár még a Királynő is elbújhatna mellette, sőt minden további árnyvadász. Az érzelmeim vakítanak meg és tesznek bódulttá melletted, vagy mindenki más ostoba e világon?!

 
it's where my demons hide

avatar
❖ Tündérlovag
i believe that emotions
Kor :
183
Keresem :
ϟ only MYSELF
Tartózkodási hely :
ϟ the LAND under the hill or New York
Hobbi :
ϟ singing, READING, travelling
Karaktered arca :
ϟ Emilia CLARKE
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése



late night walk
Donn & Elaine

Olyan hosszú ideje vagyok már kém, és olyan régóta élek beépülve az Ellenudvar lakói közé, hogy attól tartok, néha már én is elhiszem, ide tartozom. Úgy érzem, mintha legalább annyira ismerném az ittenieket, mint a sajátjaimat odahaza. Ez pedig, minden bizonnyal, nem is akkora ostobaság, tekintve, hogy hosszú ideje már csak rövidke látogatásokra térek vissza az udvarba. Keveset vagyok a társaimmal, és annál többet az ellenség sorai között rejtőzve. Azt mondják, az Ellenudvar tagjai gonoszabbak, sötétebbek, önzőbbek, ösztönből hoznak rossz döntéseket, mert magukat védik, esetleg egymást, és közben nem érdeklik őket mások sorsa, ha más szenved miattuk, vagy a rövidebbet húzza. Talán így van, valószínűleg mindez igaz rájuk, mégsem érzem őket annyira másnak. Vagy csak én végzem túlságosan is jól a munkámat, és olyannyira sikerült beépülnöm, átvennem a gondolkodásukat, hogy már nem látom őket igazán rossznak, vagy magunkat sokkal különbnek. Nem kegyetlenebbek, mint mi, nincs igazán nagy különbség.
De függetlenül az általános jellemvonásoktól, nem tévesztenek meg, nem hagyom szem elől veszni a célt, tudom, mi a dolgom. Tudom, miért vagyok itt: információkat gyűjteni a királynőnek, hogy segítsek megdönteni a király hatalmát, hogy lehetőség szerint egyszer majd egyesíthessük a tündérek e két népét. Közben pedig arról sem feledkezhetek meg, hogy az Ellenudvar tagjai miatt nincs már családom. Sosem fogom feladni, hogy kiderítsem, mit történt valójában, kik a valódi felelősek, és ha lehetőségem lesz, elkapom őket. Azokon a napokon, amikor túl jól, túl otthonosan érzem magam ebben a közegben, amikor az udvari személyzet vagy a katonák között járva, beszélgetve, mosolyogva, nevetve magam is elhiszem a szerepem, újra és újra emlékeztetem magam, hogy talán közöttük vannak a családom gyilkosai, hogy soha nem engedhetem el magam teljesen, hogy nem kötődhetek. Nem tehetem meg. Én csak egy kém vagy itt. Nem kedvelhetek meg senkit. Csak a látszatot kell fenntartanom. Ennyi.
Valaki mégis akad, akinek sikerült a bőröm alá férkőznie, akitől kislányos módon dobban a szívem, valahányszor meglátom. Legszívesebben megcsípném magam ilyenkor vagy bokán rúgnám saját magam, hogy emlékezzek, ez nem helyes, ez veszélyes. Nagyon-nagyon veszélyes. Nem szabad, hogy bármi elvonja a figyelmemet. Az az igazság, hogy már az első pillanattól kezdve flörtöltem, néha talán kacérkodtam is Donn-nal, lopott pillantásokkal lesütött pilláim alól, apró mosolyokkal, egy-két felé intézett kedves szóval. Ott volt a többi katona, magamon éreztem a tekintetüket, ám az én figyelmem leginkább felé irányult, de nem azért, mert valóban ki akartam kezdeni vele - egyébként sem vagyok az a fajta, annál sokkal visszafogottabb vagyok - csupán éreztem, hogy kapható rá, és úgy gondoltam, a javamra fordíthatom a helyzetet. Ha az ujjaim köré csavarom, beszédesebb lesz, és olyan titkokat is kinyerhetek belőle, amelyet máshogy nem deríthetnék ki. Hisz ő a király egyik leghűségesebb lovagja. Mostanra, azt hiszem, valóban bizalommal fordul felém, de közben mégis kicsit úgy érzem, a saját csapdámba estem. Olyan érzéseket és vágyakat ébreszt bennem, amilyet sosem akartam érezni az Ellenudvar egy tagja iránt. Nem engedhetem meg magamnak. Ez egyszerűen helytelen. Emlékeztetnem kell magamat, hogy ne kerülhessek a befolyása alá, nem sülhet el visszafelé a tervem.
Úgy döntöttem, távolságot tartok, és néhány napig elkerülöm őt. Egyébként is ideje már új munka után nézni az udvarban. Szeretem a konyhai teendőket is, kiváló lehetőség észrevétlenül közel kerülni másokhoz. A tündérek esznek, isznak, maguk között beszélgetnek kötetlenül, és nem igazán figyelnek arra, aki az ételt felszolgálja nekik. Mintha láthatatlan lennék, legalábbis amikor az akarok maradni. Ám pletykákból már eleget hallottam, ideje új szerepkört találnom, remélhetőleg egy felelősségteljesebb pozíciót, amelyből nagyobb hasznára válhatnék a királynőnek. Ha sikerül Inialos herceg bizalmába férkőznöm, megfelelő időben bizonyítanom a harci rátermettségemet, akár még a testőrségbe is helyet kaphatok. Igen, nagy váltás lenne, de nem lehetetlen, és mivel jó harcos vagyok, tudom, hogy elérhetem, amit akarok. Plusz úgy érzem, kiismertem már annyira az Ellenudvart, hogy tudjam, hogyan kivitelezzem a tervemet.
Persze egyelőre még be kell érnem azzal, hogy a szakács körül szorgoskodom. Amint a mai munka végére érek, vissza is vonulok a szállásomra, és elégedettséggel nyugtázom, hogy sikerült eleget tennem a kitűzött tervemnek, és elkerülnöm a sötét szemű lovagot a nap folyamán. Az egész elhatározás azonban kútba esik, amikor az ajtómhoz érve megpillantom őt.
- Igen, valóban – lehelem az egyetértő szavakat, és minden közeledő lépésével az érzéseim egyre nagyobb hullámokat vernek a szívemben. Egy részem elmenekülne, beiszkolna a szobámba, és közben azt ismételgeti, nem szabad, nem szabad, nem szabad. Tartok a saját érzéseimtől, ám erőt veszek magamon. Így aztán a magabiztosabb énem kerül előtérbe, amelyik tudja, hogy erős vagyok, hogy egyetlen hűvösen udvarias, jóképű lovag sem lehet képes soha, semmilyen körülmények között eltéríteni a feladatomtól, hisz a hűségem a királynő felé erősebb. Akárcsak az ellenérzéseim az itteni tündérekkel szemben. Végül mégsem vagyok benne biztos, hogy a fejemben megszülető elhatározást a számító logika szüli, hogy a javamra fordíthatom a felajánlott sétát, vagy egyszerűen csak menni szeretnék.
- Attól függ, merre tervezel sétát tenni... - A hangom enyhén incselkedő, a tekintetem azonban inkább komolyságot és óvatosságot sugall. - Bár azt hiszem, jól esne a friss levegő. Szeretem a hűvös éjszakákat – teszem hozzá végül kissé ábrándosan, magamat is meglepve, hiszen a szavaim teljesen őszinték, minden rafináltság nélkül. Szinte árulásnak tűnik, hogy nem a fülledt, nyári éjjeleket pártolom, de ajkaimat nem hagyhatja el hazugság. Tényleg elveszíthetem önmagam a hosszú itt tartózkodásaim során? Vagy ez csak egy jelentéktelen semmiség? Valóban árulás lenne, ha kissé a Télbe húz a szívem?
Amennyiben Donn megindulna, én hagyom magam vezetni. Csendesen, tűnődve kémlelem mellette az eget. Egyetlen felhő sincs odafenn, csak a hold fénye, és a számtalan apró csillagpötty ragyog felettünk. Több dimenzióban megfordultam már az életem során, a legtöbbnél ugyanez a látvány borul ránk éjjelente, mégsem szűnik soha meg varázslatosnak lenni.
- Kérdezhetek valami személyeset? - Pillantok aztán a férfi lélegzetelállítóan sötét lélektükreibe. Miközben folyamatosan magamat győzködöm a sziklaszilárd elhatározásaimról, akaratlanul is eltűnődöm, vajon Donnt mi motiválta, hogy harcossá váljon, és ezt az utat választja. - Mindig is lovag szerettél volna lenni? - Remélem, nem vagyok tolakodó, de kezdek valóban kíváncsi lenni erre a rejtélyes lovagra... persze szigorúan csak szakmai okokból.

it's where my demons hide

avatar
❖ Tündérlovag
i believe that emotions
Kor :
277
Tartózkodási hely :
‣ Ellenudvar
Karaktered arca :
‣ Kit Harrington
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése



Elaine & Donn
Does she know that we bleed the same?
A fáklyák lángjai fűszeres, vörös-arany leheletével lengik körbe az öreg falak közti csarnokok mindegyikét, még zöldellő ligeteket, a jó illatú réteket, s a büszke hegyek ormait is. Még a palota legelőkelőbb tereit is eléri a változás időszaka. A vén ostromolt falak engedelmesen le-leverik fényeik, sárga, majd gyászoló, bronz köntösbe öltöző színeik.
Az ezer színű avaron egy magas, sötét alak sétál. Én vagyok. Keresztül szelem Ellenudvar kiképzést biztosító területeit, legelőkelőbb ütközeteinek vékonyka lenyomatát. Lépteim zaját elnyeli a föld illatú szőnyeg, mit a bunda susogása okoz, mely vállaimba kapaszkodik. Morcona ábrázatom arról árulkodik, nem boldog a szívem. Legkevésbé sem az. Kósza, széjjel szaladó tincseim fogásba erőszakolják arcom, fejem búbja alatt. Szám sarka rándul, ahogy oldalamon elszalad egy alacsonyabb leánygyermek, kinek világosabb hajviselete arra a szépségre emlékeztet, kinek legkedvesebb a tekintete - életemben. Elmosolyodom, ahogy végül feltűnik, lábaim épp abba az irányba visznek, merre legutóbb láthattam. Több katona bólint felém, így teszek magam is. Tovább haladok, visznek a lábaim.
Sötétlő alakom igyekszik minél távolabb kerülni Ellenudvar szívétől. Nem mintha lenne bármiféle erő, ami rosszallást ültetne a mellkasomba, de olyan feszültség lopakodik szöveteim alá, amikor a holdfényben ezüst koronát viselt tündérrel váltok pár szót, hogy tartok tőle megszenvedi a becsületem - 'mi legerőteljesebben kötelességemhez von. Tartok tőle az, hogy képtelen vagyok hazudni, mellette még a vesztemet okozza... Személyiségeim kettéhasadásában végül majd, biztosan.
Tisztán látom lelki szemei előtt, ahogy a lombok közötti finom szélben, a napsugarak óvatos, alig pumpáló szívében az üde tavasz zöldellő fényében meg-meglibben a hosszú, arany hajkorona. És nevet, nevet, csengő hangon. Dísztelen, zöld ruhája után lágyan kapnak a fűszálak, ahogy túlcsorduló, boldog léptekkel, huncut mosollyal táncol közöttük. A többi tündérlány pedig virágokkal tele fonják majd hosszú, bársonyos tincseit. Azon a napon pedig vakon és szerelmesen követem majd. Szám sarka húzódik. Megállok az épület előtt, tompán érkezem, lassításom susogással jár. A fejem kezdem csóválni. El kellene zárnom minden érzelmem. Nem szabadna hagynom, hogy szétpumpálja ereimbe a vágyakozás magjait. Lehetetlen. Az én egyetlen szenvedélyem a Királyom iránti hűségem...
Türelmetlenül lépek előre - majd hátra a magasba nyúló borostyán törzsek között. Egészen addig zihálok, amíg meg nem pillantom Őt. A lélegzetem elakad. Kétségkívül lenyelem saját nyelvem. Megtorpanok, érzem, hogy színtelenül fakón olvadok a háttérbe. Mégsem fordulhatok el. Látványos és udvariatlan lenne, akkor is, ha egyéb körülmények között nem érdekelne, hogy mit gondol.
- Szép este! - szólítom meg halkan, puhán, ahogy határozott léptekkel megközelítem. Hagyom szemeimnek, hogy összeszaladó szemöldökeim alól feltérképezzék karcsú alakját, s hajának mind a tizenhat árnyalatát. - A megszokottnál hűvösebb, de szép... - felemelem állam, az égre pillantok, s bár fejem úgy hagyom, íriszeim visszafutnak felé. Sötét, szinte már fekete szembogaraim lubickolnak a látványba és most is, mint elsőre, mint mindig, megbabonázva érzem magam. Nem kerüli el figyelmem a háttérben, a távolban, vagy éppen a mellettünk elhaladó katonák hasonló csodálata iránta. Mégis lehajtom fejem, hiszen megérzem a csúfságot mellkas falam karcolgatni. Féltékeny lennék? Ugyan, mire?
- Azon tűnődtem, vajon, ha pofátlanul arra kérnélek tarts velem egy esti sétára, mit felelnél?! - lépek közelebb, magabiztosan, ahogyan mindig. Őelőtte egyetlen nő sem keltette fel a figyelmem, soha nem simogatta a szívem semmiféle gyengédség, ami persze nem jelenti, hogy nem uraltam testét a gyengébb nem képviselőinek korábban, ám lelkét nem szomjaztam soha egyiknek sem. Ellenben most... elemi erővel vonz magához, pedig nem érzem helyesnek. A legkevésbé sem.

 
❖ Megjegyzés: Remélem elnyeri a tetszésedet...    ❖ Zene: dallam
it's where my demons hide

avatar
❖ admin
i believe that emotions
Kor :
22
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


***
Sponsored content
it's where my demons hide

i believe that emotions
give us power


Szállások
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Tündérfölde :: Tündérek Ellenudvara-
Ugrás: