be careful who you trust

the devil was once an angel

Share | 
Rémek erdeje
If I cannot move heaven, I will raise hell
Inialos
❖ Tündér Herceg

avatar
i believe that emotions
Karaktered arca :
Timur Simakov
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


the King &  the Prince
The world changes when it snows

Leheletnyi szemöldökvonással fogadom az említett tündér árulását, s bár nem különösebben ismerem atyám minden harcosát, Siruellel ejtettem már néhány szót. Ez természetest nem jelenti, hogy bizalmas kapcsolatot ápoltunk volna, ennek fényében olyan nagy megdöbbenést nem okoz az átpártolásának híre, az viszont jóval inkább feltűnik, miféle tendencia van kialakulóban az Ellenudvar berkein belül. Árulást követ árulás, ami nyilvánvalóan nem a Király jövendőbeli terveinek tudható be, elvégre azok soha sem voltak leplezettek, hanem a Királynő mozgolódásának. Kíváncsi lennék, vajon ez atyámnak is feltűnt-e, vagy a szokásos esetek közé sorolná mindezt? Nos, nem én leszek az, aki ki fogja élezni erre a figyelmét, révén, immáron vékonyka jégen táncolok a két udvar határmezsgyéjén egyensúlyozva.
- Sajnálattal hallom az árulásának hírét, noha úgy hiszem, jobb még idejében megszabadulnunk a gyenge láncszemektől. Egy nyílt árulás mindig kedvezőbb az udvarunkra nézve, mint az alattomos kémkedés, így gondolod te is, Atyám? - pillantok rá eltűnődötten, mielőtt még a mondénvilágot illető küldetésemre kavarodna témánk fonala.
Ildram kétség kívül a legjobb harcosom volt, olyasvalaki, aki elmondhatta magáról, hogy majdnem a tenyerei között tudhatta a bizalmamat, és bár a halála bosszúra gerjesztette bensőmet, nem érzek iránta gyászt. Sajnálatos persze a végzete, szívesebben tudnám még mindig az oldalamon, azonban az elmúlás olyasmi, ami szinte a kezdetektől fogva körülölelt. A halál állandó és fáradhatatlan árnyékában élünk mindannyian, főként itt, az ősz és a tél birodalmában, miért kellene hát bánatot éreznem? Inkább rendeznék tivornyát a tiszteletére, semmint lepkéket tűzdeljek a függönyeim anyagára.
- A gyász olyasmi, amely nem segít azon, aki már elmúlt. Úgy hiszem, a könnyeink nem foglalják magukban az örökkévalóságot, arra csupán az emlékezet és a történeteink lehetnek képesek. Búcsújának méltó kezdete lesz a gyilkosának kivégzése - jegyzem meg ridegen, színtelen hangon, messzire száműzve magamban anyám tanításait a kegyelemről. Tudom, hogy megvan a helye a világban a lelkünk gyöngédsége kimutatásának, ám az Ellenudvar nem olyasféle hely alapvetőn, mely megtűrné a finom érzéseket. Az is igaz, manapság egyre inkább úgy érzékelem, kivész belőlünk ez a szellem, amely cseppet sem tesz a kedvemre. A Király keménykezű uralkodó, legalábbis volt egykoron, viszont félő, túlzott elzárkózása a világ dolgai elől lenyomatukat hagyták rajta.
- A nephilimeket és a Tavaszudvar tündéreit egyezmény köti össze, ellenben velünk. Miért foglalkoznának velünk? - tekintek őszinte érdeklődéssel a Királyra, mialatt lassacskán mellém lépdel. Jobbom oldalra nyújtásával jelzem, induljon meg kedve szerint tovább, amennyiben kedve szottyanna egy sétára az egyszerű ácsorgás helyett, s ha útnak ered, magam is mellé szegődök.
Igazán érdekes a reakciója a háborúról szóló pletykák felemlegetésére. Vajon változott azóta, hogy utoljára láttam, vagy csupán a Királynővel esett beszélgetésem élezte ki figyelmemet ilyen mértékben a meggyőződéseink közötti különbségekre? Soha nem esnék abba a hibába, hogy könnyelműen hiteltelenségét adjam egy felröppenő szóbeszédnek, és igazamról ezúttal is biztosít az apám.
- Értetlenül állok a feltételezésed előtt, Királyom. Érdeklődésem nem visszakozásból fogant, ellenben, mint mondtam, ha hosszú idő elteltével manapság óhajtanád kivitelezni terveidet, úgy szívesebben lennék itt, melletted, semmint, hogy a mondénvilágban kergessek egy embert és az őt segítő tündért - felelem higgadtan, körültekintően válogatva szavaimat, amelyekbe révén, nem bicsaklik a nyelvem, nem kérdőjelezhetőek meg igazságtartalmukban.
Sétánk közben elmélázva figyelem a köröttünk szaglászó kutyákat, s nem tudok másra gondolni, minthogy mennyivel szívesebben melengetek a keblemen kígyókat.
- A nephilimek őrületéről volna szó? - érdeklődök visszafogottan. Cseppet sem tetszik, hogy a többi fajt övező politika mellőzése után hirtelen egy ilyen volumenű eseménybe ártjuk magunkat a Királynő oldalán. Az egy dolog, hogy megvannak a magam céljai és elképzelései egy jövőbeli összedolgozásról a Tavaszudvar vörös uralkodónőjével, ám az egyéni összetűzéseibe egyelőre nem avatkoznék, révén, a tündérek földje egészen egyedi és sajátos szegmentuma a világnak, nem olyasféle hely, amelyet könnyedén porig rombolhatna néhány elvetemült példánya a félig angyalvérűeknek. Miért éppen most kezdenénk el tartani tőlük?

❖ Notes: ❖ Music: Winged Twilight ❖ Words: 608
Nebiros
❖ Tündérkirály

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
Ellenudvar
Karaktered arca :
Lee Pace
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

to my Son

Inialos pillantása két gyönyörű és hűséges ebemre siklik, és követem a pillantását magam is. Nemes, gyönyörű állatok,fekete bundájuk ellensúlyozza az udvar fehér-ezüst ragyogását, és megállják a helyüket bárhol. Bár azt hihetnék hogy a Tél Udvara fagyos, de nem az. Csak megjelenésben, a hőmérséklet nem csökken sokat, csak Nerissa udvara után tűnhet fagyosnak a légkör, de ő annyira máshogy kezeli az udvarát mint én. Nem vagyok benne biztos hogy jobban vagy rosszabbul, de az utóbbit hajlamosabb vagyok feltételezni és nem tagadom, még mindig áhítozom arra, hogy egyesüljön a két udvar egymással az uralkodásom alatt. Ehhez azonban nem tűrök el semmiféle árulást. Fiam kérdésére csak biccentek, történt.
- Történt, bár nem olyan nagymértékű változás. Siruel, az egyik gyenge lelkű harcosom megtört Nerissa bájaival szemben és elárulta az udvart és engem - válaszolok neki, aki elég bátor megkérdezni az ilyesmit szemtől szemben. Nem minden fiam ilyen, és megbecsülöm azt, akit mégis. Ám nem feledem, a veszélyt sem, hiszen mind az utódom akar lenni egykor. Ki előbb, ki utóbb. Király vagyok, tudom jól hogy az ellenség nem csak az udvarom határain kívül leselkedhet rám, hanem idebent is.
- Ne is habozz, ne adj esélyt az ellentámadásra, fiam - nézek rá, kissé talán kevésbé szigorúan. Javarészt örökölte a vonásaimat, mégis az anyja is fellelhető ott. Kellemes látvány a szemnek, még az enyémnek is. Figyelem ahogy a kőemelvénynél áll, de nem teszek rá megjegyzést, talán egy kicsit gyönyörködöm is benne, nem tudom biztosan.
- Ismertem Ildramot személyesen is, és igazad van. Páratlan harcos volt, és elvesztése felett érzett bánatodban osztozom magam is. Lesz idő rá hogy meggyászold tisztességgel, amint meghalt a célpontod - hajtom meg kissé a fejem, amolyan elismerésként a halott emléke előtt. A harcosokat nagyra becsülöm, és kevés nagyon jó akad köztük, így hát egy elvesztése is szomorú tragédiaként hat. Viszont tovább kell lépnünk, most nem állhatunk meg gyászoló emberekként, de sok pillangó fog szállni még a veszteségeinkért.
- A nephilimek? Meglep hogy őt felkeresték, felém viszont nem tettek látogatást, bár talán jobb is így. Nem kívánok belefolyni ebbe a háborúba, de aligha maradhatunk ki belőle... - sóhajtok fel, mert fontolgattam hogy a kisujjam sem mozdítom, de akkor sem járnánk jól. Végül kénytelen leszek találkozni a királynővel ezen téma megvitatása végett. Kellemetlen feladat, de mégis meg kell tennem.
- Beszélik? Sok mindent beszélnek, de nem kell mindennek alapot szolgáltatnia. Tudod jól hogy vágyom a Tavasz udvarára, és te voltál az első aki támogatott ebben. Meggondoltad volna magad ahogy a tervek kezdenek egyre kiforrottabbak lenni? - pillantok rá, és felkelek. Kiegyenesedve kicsit magasabb vagyok nála, de mellé sétálok, vagy legalábbis arra, amerre ő is. A kutyák hűségesen követnek, de hagyom hadd bóklásszanak amíg itt beszélgetünk.
- Készülök, de nem most. Az idő... jelenleg nem alkalmas, most egy nagyobb háború elé nézünk ami nem csak a tündérekről szól és nincs kedvem a kipusztulás szélére sodorni a királyságom és a fajt, még ha nem is mindenben értek egyet Nerissával - válaszolok Inialos kérdésére leplezetlenül, ahogyan ő is kérdezte. Ez egyfajta sajátos bizalom hogy így kimondom amit gondolok, nem mindenki előtt teszem ugyanis.


Inialos
❖ Tündér Herceg

avatar
i believe that emotions
Karaktered arca :
Timur Simakov
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


the King &  the Prince
The world changes when it snows

Újfent a kutyáira függesztem tekintetemet, s noha okom a bizalmatlanságra nem adatik, képtelen volnék elhinni, hogy valóban nem jelentenek veszélyt a titkainkra. Atyámnak nem adatott több mint ötven fivér, akivel a trónusért kellett volna megharcolnia, engem viszont ez a temérdek vértestvér körültekintésre és óvatosságra nevelt. Legfeljebb a kígyóimba vetek bizalmat, bár a túlélés mindenkor is ösztönzőbb volt bárminemű hűségnél, ha érdekeik úgy kívánnák, bizonyára ők is az első adandó alkalommal rúgnák fel a közöttünk húzódó köteléket.
- Történt netán valami, amíg távol voltam? - érdeklődöm meg, elvégre az Ellenudvart átszövő intrikák és a fél-nemes tündérek megbízhatatlansága nem újkeltű dolgok, amiért ennyire ki kellene hangsúlyoznia őket a Királynak. Az is igaz persze, hogy ma már nem először tévesztenének célt a megérzéseim, mindenesetre, ha változás állt be az udvartartás összetételében, arról szeretnék tudomást szerezni jómagam is.
Engedélye némileg tompít a kellemetlen gondolatokon, büszke főhajtással veszem hát tudomásul a lehetőséget, ténylegesen én vethessek véget az áruló szánni való életének. Az ember sorsának alakítására ugyan nem kaptam felhatalmazást, azonban egy ilyen összecsapás során könnyedén válhatna a körülmények áldozatává.
- Nem fogok habozni, Királyom - biztosítom, nem kimondottan az ő kedvéért, sokkalta inkább, mert az indítékaink és az óhajaink közösek. Meglehet, kissé lázongónak hathatnak gondolatvilágomban fogant szavaim, ám, mióta összetalálkoztam a Tündérkirálynővel, nehéz úgy szemlélnem a világot, amiképpen annak előtte. Például most egészen sértővé válik önérzetemnek az alkalmasságomat érintő kérdése, s amannak némileg fenyegető éle. Nem szomjazom senki elfogadását, még tulajdon Atyámét sem, hát ne is várja, félelem és tettvágy kucorodik majd a lelkembe a csalódottságának beharangozásával.
- Atyám, egészen felesleges ilyesmivel ösztönöznöd. Hisz jól ismersz, az árulóknak soha nem kegyelmeztem. Ildram ráadásképpen az egyik legjobb harcosom volt, olyan szövetséges, akihez foghatót ritkán lelni. Nálamnál jobban senki nem szomjazza az áruló és védencének a vérét - felelem higgadtan, mialatt végighúzom ujjbegyeimet a kőemelvény díszes peremén. Pusztán egy kérészéltű momentumra akad meg kezem a Királynő nevének hallatán, viszont éppen olyan simulékonyan halad tovább, mintha mi sem történt volna. Ellenére annak, hogy keresztnevünk ismerete még nem taszít minket szolgasorba, a Tündérkirálynő nem hangoztatja túlzottan gyakran a sajátját.
- A Central Parkban láttam egyszer, bizonyára elfoglalt a nephilimek bugyutaságaival - felelem a féligazságot, révén, a részletekről bölcsebb hallgatnom. - Úgy hírlik, nincsen megelégedve az árnyvadászokkal és a törvényeikkel. Éppen ideje volt rádöbbennie az alkalmatlanságukra... - mosolyodok el leheletnyire, ám hamarost leolvad arcomról a hűvös elégedettség, és helyét közöny veszi át.
- Beszélik azt is a Tavaszudvar népei, hogy háborúra készülsz. Így volna, Atyám? Hisz ez esetben nem kellene az áruló hajkurászására fordítanom időmet és energiámat - tekintek rá nyíltan, őszintén.

❖ Notes: ❖ Music: Winged Twilight ❖ Words: 422
Nebiros
❖ Tündérkirály

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
Ellenudvar
Karaktered arca :
Lee Pace
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

to Inialos

Nem állíthatom teljesen nyugodt szívvel, hogy sosem gondolkoztam el azon, mi lett volna ha nem lépek néhai atyám helyébe, és nem veszem át tőle a trónust. Akkor nem lennék az ami, az Ellenudvar ikonikus alakja, csak egy messze kitűnő harcos a hadseregemben. Mert van haderőm, és nagy gondot fordítok rá hogy az embereim képzettek legyenek, és jártasak az élet minden területén.

Az erdőbe érve, kedvtelve nézek körül, szeretem a természetet mint minden tündér, és nem tagadom a tél a legkedvesebb számomra. Fehér, és hideg, és annyira tiszta! A hótakarón megtörő fény, tiszta fényes csillogása, mindig lenyűgöz.
Letelepszem a kifaragott fára és a lábaimhoz telepszenek a gyönyörű háziállataim is. Szeretem a kutyáimat, néha sokkal szívesebben töltöm az időmet azzal, hogy velük foglalkozzak, mint a tündéreimmel. Én magam képeztem ki őket, és erre a tényre módfelett büszke is vagyok. Szép példányok, a két legerősebb nőstény. Szerető mozdulatokkal simogatom őket, bár nem volt mindig így, hiszen a dominanciaharcot minden állattal megvívtam, de mostanra már értenek a szóból.
Fiam szavaira csak legyintek, nem akadok fent ezen, bár kissé türelmetlen vagyok, ha már megzavart a magányomban, amire túl sok alkalmam nem nyílik, mert királyként kötelezettségeim vannak a népem felé, és nem hanyagolhatom el őket.
- Úgy beszélj hát, magunk között vagyunk, és eme jószágok megbízhatóbbak mint amit egyes... személyekről elmondhatok - mosolyodom el, élettel hűvöskés mosolyaim egyikével ahogy a fiamra nézek, de nem veszem le a kezem Lucyről. Sejtéseim vannak, és nem ismeretlen előttem amiről beszél.
- Nem szenvedhetem az árulókat magam körül, felhatalmazlak, hogy ha bizonyságot nyer a hűtlensége, úgy tedd amit jónak ítélsz vele - jelentem ki, kemény pillantással. Bár lehet hogy Inialos is a trónomra törne, az igazságérzete a helyén van, és oly sok vonása emlékeztet önmagamra. Talán ezért kedvelem ennyire.
- Választhatsz egy újabb lovagot a személyes alakulatomból, mert fontosnak tartom az ügy végére járni, és ehhez minden eszköz megengedett. Úgy vélem, mindent meg fogsz tenni, hogy ne kelljen csalódnom benned, ugye? - villan meg a pillantásom egy egészen kicsit, ahogy finom, hosszú ujjainak játékát figyelem a vízzel.
- Van valami híred esetleg a másik udvarról is? Nerissáról? - kérdezem, hátha hallott valamit, amiről nekünk sem árt tudnunk. Lassan úgyis időszerű lesz a látogatásom a királynő területén. Hogy én mennyire viszolygok ettől.
■ ■ ♫ Hangulatzene ■ ■

Inialos
❖ Tündér Herceg

avatar
i believe that emotions
Karaktered arca :
Timur Simakov
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


the King &  the Prince
The world changes when it snows

Míg Atyám egy faragott rönköt nevez ki ideiglenes trónjának - elvégre bármerre is üljön, fenséges eleganciája nem száműzethetik a jelleméből -, én addig a tisztás közepette nyugvó emelvényhez lépdelek. A dermesztő hideg ellenére sem fedtem kesztyűvel az ujjaimat, a tél gyermekeként nincsen szükségem arra, hogy a létrejöttöm egyik alkotóelemétől védjem magamat, így tehát csupasz valójukban merítem őket a vájatban ülepedő, kristályosan tiszta vízbe. Ahogy megemelem a kezemet, a tenyerem oldalain lecsorduló cseppek már koránt sem viselkednek úgy, amiként az várható lenne tőlük. Nyúlánk, ragacsos fonalakként kötik össze bőrömmel a vízfelszínt, jobban megnézve talán még fénylenek is, mintegy büszkén hirdetve az éjszakai égbolttól kölcsönzött ragyogásukat. Mindig is kedvemet leltem ebben a helyben. Gyermekként az udvar nyüzsgéséhez képesti békesség ragadott magával, idősebb koromra pedig a rétet övező, rejtélyes mágia. Mindezen vonásait továbbra is áldom, az egyedüli, amivel többé lett a szememben, azok az emlékek. Például Atyám tanításai az árulók felismeréséről, rögvest azután, hogy Andalas megpróbált végezni velem hálószobám nyugalmában, vagy éppen arról, miként érdemes hűséges jószágot választani az oldalunkra.
Tekintetemet lágyan vezetem vissza az Ellenkirályra, s a mellette szófogadóan ücsörgő kutyáira. Minden rémségünk ellenére az állatvilág éppen olyan szerves részét képezi a létezésünknek, mint az erdők, melyek körbeölelnek minket, vagy a terebélyes fák, vizek, mik szerte a birodalomban otthonainkul szolgálnak. Én valahogy mégsem tudtam elképzelni magam mellé egy lihegő négylábút, a goblinom legalább képes a beszédre, igaz, olykor kívánom, bár csak bölcsen hallgatna.
Atyám fagyos pillantását magamon tudva, engedem vissza ujjaimat a vízbe, hogy a következő kihúzásuknál már ne kapaszkodjanak belém a folyadék különös nyúlványai. Némileg meglep a Király sürgetése, persze mindig is jól tudtam, hogy tőle származtatható egyéni türelmetlenségem.
Meglehet, félreértelmeztem szándékait, és a közös időtöltés helyett inkább a magányára vágyna, melyből végtére is ritkán adatik neki.
- Bocsásd meg a feltételezésemet - felelek higgadtan szavaira, nem lendülve különösebb magyarázkodásba. Merészen és nyíltan kezelem a közöttünk húzódó szülő-gyermek kapcsolatot, mégsem felejthetem el, hogy jelenleg ő a Király, s nem lenne ildomos kiemelni; ezúttal többet vártam volna személyétől.
- Sürgetőnek nem nevezném az indokot, amiért utánad eredtem, pusztán jobb szeretem bizalmas témáinkat a köröttünk sürgők érdeklődése nélkül megvitatni. Révén, e mostani egyenest egy áruló körül forog - úgy vélem jól tudja, miről beszélek, hiszen olyasmiről még nem hallott az ellenudvar, hogy a fogságában leledző mondén érdekében a sajátjai ellen forduljon egy tündér, többekkel is végezve közülük. Igazságérzetem  egyértelmű megtorlást szomjazott, mikor utána indultam a kíséretemmel, ám azóta történt egy s más, aminek okán ha tehetném, el sem hoznám a Királynak szembesülni a tetteivel, hanem a puszta kezeimmel fojtanám ki belőle a mézédes életet.
- Egyelőre nem sikerült a mondénvilágban a szökevény tündér és a védence nyomára bukkanni, legalábbis nem olyan módon, hogy foglyul is tudtuk volna őket ejteni. Ellenben az áruló végzett az egyik lovagommal, én pedig úgy láttam jónak, ha egyelőre inkább a birodalomban szerzünk információkat, netán ösztönzési alapanyagot egy, a szívének kedves családtagja képében - egyéb esetben meglehet, még mosolyra is húznám ajkaimat, ezúttal viszont száműzök az ábrázatomról mindennemű elégedettséget és kárörvendést, ugyanis semmi üdvössel nem szolgálhatok Atyámnak. Arról nem is beszélve, hogy az emberi világban kénytelen voltam szövetkezni egy árnyvadásszal, azonban ez már valóban egy olyan szegmense a terveimnek, amelyről bölcsebb hallgatni.

❖ Notes: ❖ Music: Winged Twilight ❖ Words: 523
Nebiros
❖ Tündérkirály

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
Ellenudvar
Karaktered arca :
Lee Pace
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

to Inialos

Az udvarom békés, és nyugalmas, nekem azonban még sincs nyugodalmam itt, valahogy túlságosan is idilli a hangulatomhoz, így hát kiadom a parancsot, hogy nyergeljék fel a kedvenc hátasomat, Csillámot. Hófehér paripa, és sima szőrén, könnyű sugárban törik meg a hold fénye, egyszerűen káprázatos paripa. Nem is kívánhatnék különbet egy délutáni kilovaglásra. Csatába nem az ő hátán mennék, hanem egy szürke herélten, aki van olyan vad és féktelen egy csatában mint én, és még a patái is félelmetes fegyverek tudnak lenni. A lovak gyönyörűek, és mégis veszélyesek, de aki tud velük bánni, annak dalolnak a maguk nyelvükön. Felállok a díványomról, és kényelmes lovagláshoz alkalmas öltözéket választok, az ezüst és szürke színeinek hódolva. A palástom is elhagyom. Anélkül is mindenki tudja, ki vagyok én, nem kell egy ennyire nyilvánvaló jel.
- Hozd a kutyáim - parancsolom az egyik őrnek ahogy elindulok az udvar felé, hogy találkozzam háromfős kíséretemmel. Királyként, mindenüvé katonákkal megyek, és noha néha bosszantó, máskor kifejezetten előnyös. Tekintélyt parancsoló látványt nyújthatok ahogy a felnyergelt lovamhoz lépek és egy könnyed mozdulattal nyeregbe szállok. Két kedvenc dobermannom kísér el, Maya és Lucy. Gyönyörű, kifejlett példányok. Izmosak, és mégis karcsúak, kivételes testőrök. Feketéjük tökéletes kontrasztot áraszt az én ezüstömmel.
- Gyí! - indulok neki, sarkammal erőteljesen megbökve a hátasom, hogy a lenyugvó nap sugaraitól kísérve vágtassak ki a Rémek erdeje felé. Mielőtt uralkodó lettem, azelőtt is ismertem az erdőt, mint a tenyerem, és gyakran lovagoltam ki. Nos, van ami nem változik évszázadok alatt sem.

Az erdő nyugalmas, és csendje egészen a szívemig hatol, és átjárja az élettelen jégtömböt. Távolabb küldöm a kíséretem, és egy kifaragott kidőlt fa felé léptetem a lovam, hogy ott aztán leugorjak róla, és a fekete szépségeimmel együtt letelepedjek oda. Remek hely ez, ha a gondolataimmal akarok egyedül maradni, és itt meg találhatnak mások is. Inialos járt itt a legtöbbet, az egyetlen fiam, aki elmondhatja magáról hogy viszonylag kedvelem, és foglalkozom vele. Volt olyan gyermekem is, akit kivégeztettem árulásért.
Elgondolkodva simogatom Maya-t. Kezem lustán simítom a rövid, és kissé érdes szőrébe, mikor lépteket hallok meg. Nem kell megfordulnom hogy tudjam, nem ellenség az. Akkor már az őreim megállították volna.
- Inialos, fiam - viszonzom köszöntését, mély kissé karcos hangomon. Kedvem lelem ebben a fiúban, magam sem tudom miért, de azt is tudom, hogy nem lehetek gyenge, és nem bízhatok benne sem száz százalékosan.
- Valóban, a mai nap jó nap volt hogy kilovagoljak ide. Halljam hát, mi olyan sürgető, hogy nem vártad meg visszatérésem a trónterembe? - kérdezem ahogy jeges gleccserekre emlékeztető szemeim ráemelem, és pillantásommal fogva tartom az övét. Nem eresztem el.
- Ok? Miért kellene bármi okomnak lennie, hogy kilovagoljak? Nem terveztem veled találkozni, egyszerűen itt értél utol, így hát ne várass tovább - válaszolok neki nyugodtan, és még fenyegető él sem hallatszik a hangomon. Nem feltétlenül célom, hogy bántsam, amíg nem tesz valami olyasmit, amivel a fejére idézné a haragom, vagy akár a rosszallásom.

■ ■ ♫ Hangulatzene ■ ■

Inialos
❖ Tündér Herceg

avatar
i believe that emotions
Karaktered arca :
Timur Simakov
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


the King &  the Prince
The world changes when it snows

A kantár szigorú csettintésével ösztönzöm éjsötét hátasomat a gyorsabb iramra. Patái mély, körülírt nyomokat hagynak az éjszakai sötétségbe burkolózott vidék egészén elterülő, kristályosan tiszta hóba, dermesztő sikolyt idéző prüsszögése nyomán pedig sűrű, tejfölös ködpára andalogna fölfelé, amennyiben a feszített tempónk keltette viharos szél nem oszlatná el nyomban. Rövid, fekete sörénye éppolyan zabolázatlansággal hánykolódik ide-oda általa, mint az enyém, miután egy szenvedélyesebb áramlat letépte fejemről az azt védő csuklyát. A tél jeges érintései kíméletlenül bizsergetik, ostromolják arcbőrömet, de hiába a csontig hatoló fagy, aprón felfelé gördülnek ajkaim.
Mindenütt jó, de legjobb otthon. Meglehet, ez az egyedüli értelmes mondás, amelyet mondéntól hallottam, ám a maga nemes egyszerűségében helytálló. Vágyódtam a külvilágba, tettre készen eredtem útnak, hogy kiszabhassam méltó büntetését a halandóra és az őt segítő tündér társára, azonban visszatérve Tündérföldére realizáltam igazán, mennyire hiányzott az udvar zord s kegyetlen volta. A riasztó árnyalakokként fölém magasodó fák rémisztő valója, miként önálló életet gyakorolva hajlongnak jobbra-balra, tekergetik feketéllő ágaikat holmi kóbor állatért, ki van olyan szerencsétlen, hogy éppen a markukba fusson. A távolban felderengő sikolyok és beazonosíthatatlan, szenvedést idéző kiáltások, nyöszörgések szimfóniája, a varjak kitartó károgásai… De leginkább a hideg, mely a mondénvilágban tomboló hőséget követően soha nem érzett még ennyire felfrissítőnek és üdvösnek.
Szinte sajog a szívem, mikor lassítanom kell a Rémek Erdejéhez közeledetten, amiként le kell mondanom a ruháim legapróbb réseit is meglelő, fagyos szélről, viszont nem tehetek másként. Atyám már bizonyosan vár rám, nyilván értesült látogatásomról a trónteremben, ahol hűlt helye fogadott. Nem mintha különösebben zavarna kényszeredett kiruccanásom, mindig is örömömet leltem az erdőségben töltött időben, főként, ha mindazt a Királlyal üthettem el. Sokan billogoznak nyájaskodónak, alávaló trónszegőnek, ki pusztán a dics- és hatalomvágy miatt fúrja magát mind közelebb az Ellenkirályhoz, pedig egyszerűen csak teszem, amit a legjobbnak ítélek. Egyetértek vagy ellenkezek, megmondom, mit őszintén gondolok, s nem rejtem azt rettegő szívem lakattal zárt ládikájába, gyáva módjára félve Atyám büntetését. Egy király nem fél, s egy király tanul a hibáiból.
Az erdő egyik félreeső, rejtett tisztásához érkezve leugrok hátasomról, és az utolsó métereket már gyalogszerrel teszem meg, kantáron vezetve a Myrn névre hallgató jószágot. Talpaim alatt puhán ropog a hó, zajt szinte egyáltalán nem kelt, mégis kiélezettnek hat a csend, mi lépteim momentumokkal későbbi megszűntével köszönt ránk. Lovamat szabadjára engedem - ha szükséges, úgyis megtalál -, és csak eztán közelítek Atyám magasztos alakja felé. Az éjjeli sötétben egyedüli, fénylő pontként emelkedik ki a hófödte, itt-ott méregzöld fűcsomókkal tarkított talajból; elérhetetlen, fenséges lényként tetszeleg, s egy pillanatra talán meg is bánom, hogy jelenlétemmel zűrzavart keltek ebben a tökéletes kompozícióban.
- Királyom… - szólítom meg finom, búgó hangon, miként könnyed főhajtással kifejezem irányába a tiszteletemet. - Tróntermedbe igyekeztem, amint a lábaim birodalmunk talaját csókolták, ott közölték, hogy máshol szükséges keresnelek - azt már nem teszem hozzá, halovány elképzelésük sem volt szolgálóinak a hollétéről.
Amennyiben nem fogad az elvárttól eltérő módon, közelebb merészkedem hozzá, és a tisztás közepén nyugvó, kerek kőemelvényhez lépek. Belsejébe tál van vájva, abban pedig a fagyos idő ellenére is lágyan hullámzó víz terpeszkedik. Felszínén az éjszakai égbolt ragyogása tükröződik, tengernyi, hidegen csillanó fénypont, melyek a tél rideg ölelésében tudnak csak igazán tündökölni.
- Régen nem jártam erre. Feltételezem, ezúttal is megvan az oka annak, hogy itt találkozol velem - vezetem fel rá íriszeimet a kőlapban ringatózó vízről, visszafogott nyugalommal várva hozzám intézendő szavait.

❖ Notes: Remélem megfelel! ❖ Music: Winged Twilight ❖ Words: 543
Silent Brothers
❖ admin

avatar
i believe that emotions
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Sponsored content

i believe that emotions
give us power

1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Kezdetek Erdeje
» Holt Állatok Erdeje
» Holt állatok erdeje
» Driádok Erdeje

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Tündérfölde :: Tündérek Ellenudvara-
Ugrás: