descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Holtak folyója
if i cannot move heaven, i will raise hell
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members

Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

szabad játéktér
Mesélõ
❖ Mondhatok egy mesét?

avatar
Tartózkodási hely :
❖ in your fantasy ❖
Hobbi :
❖ can i tell you a story? ❖
Karaktered arca :
❖ faceless ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


team hell
❖ Harmadik kör: Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel ❖
A fiatal démon jól érezte, hogy valaki olyan közeledik akire egyáltalán nem számított. Fejében végigfutott a borzalmas és meggondolatlan vétek, így csak kínjában arra volt mersze, hogy az állítólagos értékes tollat hanyag módon tömje bele a zsebébe. Mindeközben az őt érő sértésekre egyáltalán nem reagált, továbbra is csak néma volt. Sokkal inkább az zavarta amitől egyúttal kórosan rettegett; az pedig Lucifer volt. A Fényhozó rendelkezett mindenki felett, aki a Pokolban élt így nem volt kizárt az sem, hogy Lucifer végezni fog majd vele ezért a tettért. Ugyanakkor még mindig nem derült ki, hogy egyáltalán hogyan került az a toll hozzá. A Sátán nagyon is szeret szórakozni és játszani és talán ez a fiatal, látszólag teljesen gyönge démon a tárgya az egész játéknak amit lehet, hogy egyáltalán nem is ő maga tervelt ki. Ő csak ment a saját feje után, ahogy azt bármelyik hozzá hasonló megtette volna.
Visszakényszerítik őt a tömegbe, ha már egyszer megszervezte ezt, ő azonban le sem tudja Uráról venni a tekintetét. A tollat még mindig a zsebében őrzi, mégis ujjai mélyen utánanyúlnak és szép lassan kezdi el kihúzni.
- Ő volt az, aki rám bízta a tollat. - Mutatóujját kihegyezi, és karját azonnal a Sátán irányába mutatja bátrabban mint valaha. Tisztában van azzal, hogy ez a húzása az életébe kerülhet, de most már - Ó igen, már látom is, hogy miért akarta ezt. Kíváncsi volt arra, hogy ki lesz az, aki mellette fog kiállni és ki az, aki egy nyamvadt tollért cserében feláldozza az életét. - Nyers, őszinte düh tört ki belőle, majdhogynem meg is feledkezett az őt körülvevő démonokról, holott már mindenki ott volt a helyszínen, még az is, akire egyáltalán nem is várt volna. - Azt hiszed, hogy ők majd kiállnak melletted? Ha összefognak, téged azonnal legyőznek. Rettegnem kéne, de most te vagy az, akinek itt igazán félnie kéne! - Démoni vére azonnal felperzselődik ereiben, s mindez az ifjún eleinte úgy csapódik ki, hogy pupillái annyira megnövekedne, hogy feketeségbe borulnak íriszei. - Addig Uralkodó valaki, amíg azt hagyják. Ha fellázadnak ellened elegen, menekülnöd kell majd még akkor is, ha a szárnyaidat nem találjuk meg. El fogsz bukni! - Majdhogynem félrelöki a többieket, míg teljesen az arcába sétál a Sátánnak, aki ellen csúnyán ellenszegülni kezdett. A többiek vajon mindezt mennyire támogatják?
- Nem kell hagynotok, hogy EZ itt úgy kezeljen benneteket mint egy bábút. Miatta kerültetek ide le a mocsokba! - Az ujját tovább sem szegezte a látszólag egyre haragosabbnak tűnő személyről, mindeközben az ifjú tekintetét egyenest a tömegre szegezte. Lázadást akart, vajon sikerül neki?


Összefoglaló:  Az ifjú démon szerint kiderült, hogy Lucifer volt az, aki ravasz módon összeszervezte ezt a gyűlést, hisz minden bizonnyal nem véletlen jelent meg egy olyan személy társaságával, akivel hathat az egyik eddigi hű barátjára, Asmodeusra. Az is kiderült, hogy a toll korántsem az igazi, így újra felvetődött azon állítás, miszerint a toll pusztán egy képzeletbeli ereklye amit szintén Lucifer ötletelt ki, hogy védhesse a saját pozícióját a Pokolban. A fiatal démon számára már biztos, hogy az élet nem fog örökké tartani ahogy a legtöbb hozzá hasonló lénynek, de talán ez a legkisebb gond. Ki lesz az, aki lázadni akar Lucifer ellen?
Határidő: 2017. 10. 25.-26.

❖ harmadik kör: Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel ❖
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Asmodeus &  Team Hell
Be careful who you trust - the devil was once angel too.
Teljes nyugodtsággal és figyelemmel hallgattam a kis démon mondanivalóját, miközben arcomon továbbra sem látszottak a valódi érzéseim, gondolataim. Hogy a toll, mely teljesen biztosan a valódi volt, milyen hatást váltott ki belőlem, hogy én is lázadni kívántam-e, hogy koronát akartam volna-e a fejemre… Őszintén szólva, habár én nem a kapzsiság és mohóság démona voltam, hanem a bujaságé, azért nem szűkölködtem e fajta romlott tulajdonságokban sem, így nem tagadom, hogy megfordult már a fejemben az a bizonyos „mi lenne, ha” mondatocska. Ugyanakkor, amint elszórakoztam ennek a gondolatával, rájöttem, hogy nem nekem való ez. Egy dolog volt egy birodalmat irányítani, és megint másik az egész Poklot. Én pedig túlságosan is élveztem a független, szabad életemet, mintsem hogy egy ilyen terhet is magamra vegyek még pluszba. Arra ott volt Lucifer, én nem kívántam változtatni a kialakult renden, elvégre… én is beleszóltam annak idején, hogy mi hogyan legyen itt, miután száműztek minket az égből.
Amikor a kis démon azt kezdte el pedzegetni, hogy Lucifer lehet, hazudott nekünk, kedvem támadt volna hangosan nevetni. Hogy a Fényhozó igazi tervei mik voltak, azt nem tudtam volna megmondani, hisz gondolatolvasó még nem voltam, de ez az egész elképzelés egyszerűen nonszensz volt. Mindenesetre, csak kérdőn felvont szemöldökkel fordítottam a fejemet a démon felé, arra várva, hogy folytassa a beszédet, ő azonban úgy döntött, hogy ideje elhallgatni, ugyanis valaki közeledett felénk, pontosabban valakik. A hosszú évek során megtanultam már felismerni Lucifert, és ezzel biztosan mindenki más is így volt.
Magamban gúnyosan nagyon jót nevettem a kialakult szituáción, elvégre, itt volt ez a kis démon, aki már a tollat serényen dugdosta a zsebébe, miközben lényegében – szerintem – egy lázadást akart uszítani Lucifer ellen. Erre nem megjelenik ő maga is? Mindig is mondtam, hogy értett az időzítésekhez, és ez most sem volt másképp.
- Lucifer! – köszöntöttem vidám hangon a Fényhozót, ám amint felé fordultam, és megpillantottam Aleseat is vele, egyetlen egy másodpercre ugyan, de kifutott minden vér az arcomból. Nem értettem, hogy mit keresett ő itt, pont Luciferrel, de igazából nem kellett túl sokáig agyalnom a válaszon. Biztosan kiszökött a szobából, ahová zártam, engem pedig annyira lekötöttek az egyéb elfoglaltságaim, hogy teljesen meg is feledkeztem róla…
Alapjáraton nem igazán foglalkoztatott volna, hogy él-e vagy hal, de a fiamra vonatkozó terveimben kulcsfontosságú szerepet töltött be, így ha komoly bántódása esik itt, akkor nagyon-nagyon dühös leszek. Egyébként is azért hoztam magammal Edomba, hogy tudjak rá vigyázni és szem előtt tartani őt, hisz ha valamihez értett, akkor az a bajba keveredés volt, és mint tudjuk, az érmének két oldala van, így jelen pillanatban, amellett, hogy a mi kis alkunk volt az aduászom Magnussal szemben, a legnagyobb gyengepontomat is jelentette. Erre ő meg nem belebotlik Luciferbe?
Jobbnak láttam azonban, ha úgy teszek, mintha nem is ismerném Aleseat, épp ezért a szükségesnél tovább nem is néztem őt, hanem helyette inkább Luciferre koncentráltam, aki épp a toll témáról kezdett el kérdezgetni. Engem nem ejtett különösebben kétségbe ez az igen vicces szituáció, valójában, nagyon is jól szórakoztam, azt az apró tényt leszámítva, hogy Alesea is itt volt.
- Ez a démon itt – kezdtem bele a beszédbe egy széles mosollyal az arcomon, miközben átkaroltam a démon vállát, ezáltal nem hagyva neki azt, hogy le tudjon lépni innen, már ha ez egyáltalán a szándékában állt. –, azt állítja, hogy hazudtál nekünk a tollat illetően. Igaz ez? Valóban becsaptál minket? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, miközben egy mindentudó pillantást vetettem a Fényhozóra, amivel egyúttal azt is jeleztem a számára, hogy én még mindig az ő oldalán állok.
Amikor szóba jött Lilith és a késése, annyira azért nem lepődtem meg. Sőt, az lett volna az igazán meglepő, ha pont ő maradt volna ki a buliból, főleg, hogy tudtam, mennyire szereti az ilyen ritka és egyedi alkalmakat. Végül aztán, miután épp eleget szólítgatták őt, méltóztatott meg is jelenni. Csak biccentettem egy aprót neki, másképpen nem reagáltam sem a szavaira, sem a jelenlétére, bár az a megjegyzése, hogy Alesea Lucifer lánya, igazán szöget ütött a fejemben. Gondolkodtam már korábban is azon, hogy vajon ki lehet a nemző atyja, de mivel jó páran voltunk démonok, így elég nehéz lett volna kapásból megmondani, komolyabban meg nem mélyedtem el a témában. S habár érdekes, nem teljesen lehetetlen volt ez a feltételezés, jelenleg jobbnak láttam, ha ezt eltemetem az agyam egyik zugába, hisz most sokkal fontosabb dolgaim is voltak, minthogy a kis boszimester apját felkutassam.
Amikor Lilith a kis démont arra kérte, hogy menjen hozzájuk közelebb, én voltam az, aki közelebb húzta őt a kis csapatunk középpontja felé, feltéve, hogy nem ellenkezett túlságosan. Amint közelebb értem kicsit Luciferékhez, megálltam, és egy lehengerlő mosolyt vetettem a démonra.
- Nos, azt hiszem, mindannyian összegyűltünk, akiknek kellett, és még hívatlan vendégeink is érkeztek – biccentettem egy aprót a Fényhozó és Alesea felé –, engem pedig tényleg majd’ megesz már a kíváncsiság. Elárulnád hát a teljes történetet, hogy miért is vagyunk itt, és mit akarsz te pontosan tőlünk? A helyedben nem tartanék semmit magamban, tudod, itt egyikünk sem az a túl türelmes fajta, és szerintem te sem akarod, hogy mi szedjük ki belőled az igazságot – fejeztem be a mondandómat, miközben végig egy széles, megnyerő mosoly virított az arcomon, majd kíváncsian vártam a kis démon reakcióját, és az ezt következő eseményeket.
❖ Megjegyzés: Here I am :lol:  ❖ Zene: Ide ❖ Szószám: 854
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Team Hell


Úgy kacag fel, mintha az élet viccét osztotta meg volna meg vele az ifjú. Jó hogy nem reszket. A társaságból talán ő tartja ezt a legviccesebb jelenségnek, és momentumnak. Aztán persze elhallgat, és tovább vizslatja a másikat.
- Persze, tollakkal van kitömve a Pokol – forgatja meg a szemeit. Hát ha annyira vak, hogy nem látja, mennyire igaz ami a kezében van, akkor mi a francnak akart bármit is kezdeni vele. Ez hülye szindróma. – Tény és való. Lehet az öreg csak játszik. Kicsit kiengedi, majd bumm! – csapja össze a tenyereit hirtelen, hangosan. -  Te meg kilapulsz, mint a legyecske – ereszti le kezeit, miután kiszórakozta magát. Lehet teszt, lehet nem, lehet csak egy kis móka. Kíváncsinak kíváncsi, de jobban nem mozdítja magát, mint kellene. Ugyan. Ő mindig biztosan ült a helyén, megvan amit akar, mi lehetne még ennél jobb? Biztos akadna, de mivel őt pontosan arra teremtették, amit élvez, nemigen akar még koronát a fejére. Nem vágyik a Pokol teljes egészére, az rettentő teher, és nem maradna ideje önmagára. Bah! De eljött, mert úgy illik, és mert mindent látni akar. Azért, mert mohó, még kíváncsi is egyben.
- Biztos van jobb dolga nálad – neki mindig. A drága mama. A gyermeki szeretet tőle messze áll, de vannak olyan kapcsolatok, amik még itt is határozottak, és erősek. Így azonban már tényleg igencsak érdekel a mezőny. Már épp oltaná tovább az okosságait, ha már a többiek kukák lettek, amikor megfordul ő is, és a fiatal démon félelmének forrását meglelve húzódik ajka széles és vészjósló vigyorra.
- Ó, uram! Persze, hogy halljuk, te bolond.. – veti oda, majd amikor megjelenik az említett, biccent felé. Nem, nem nyalja fényesre az utat előtte, azt sosem tette. Ő sajátos, és ez meg is mutatkozik. Arcán nincs jele félelemnek, ugyanúgy ácsorog, ahogy eddig is. Nem tett semmit, mi félnivalója lehetne?
- Szégyelld magad – csóválja meg a fejét, bár jogos. Hülye lett volna azt meghívni, akit „meglopott”. Akkor nagy bátorság vagy halálvágy kellene. A toll kérdésre csak bólint, mivel figyelmét leköti a Lucifer mellett érkezett jelenség. Kíváncsi pillantások, apró vigyor.
- Ki ez a bájos szépség veled? Zavarba hoz még a végén – már csak udvariasságból várja a bemutatást, és ismét az ifjú felé tekintve vonja meg a vállát. Mivan, itt mindenki süket és kuka? Csak ő dumál, mint valami főszervező..
- Én kíváncsi vagyok, mit akar vele, mire jut. Bár hogy most jöttél, előbb vizeli össze magát szerencsétlen – horkantva kontrázik, a szőkeség mondandóját csak fejcsóválással jutalmazza. Ugyan már, mindent tud az öreg, minek ilyen béna szöveggel eltakarni? Ugyan már.. legyen tartásuk kicsit.. Vagy valami. Egyesek eléggé furcsák bírnak lenni. De az csak hasznos, hogy szólítják a keresetettet. Türelmesen ácsorog, már-már szórakozott figuraként, és mikor megjelenik a várva várt nőszemély, felé fordulva dob csókot felé.
- Ez szerintem még idelent és igen szép fotó lenne – bólogat, miközben ismét végigtekint a kialakult tömegen. Nos.. való igaz. Most, hogy így kibővültek, már megér egy-két misét a jelenet. Fent a hívők már elásnák magukat, de idelent.. ez már más tészta.
- Amióta Lucifer itt van, már nem is szól. Addig csacsogott, de most.. elszállt a bátorsága. Szegény, szegény – sóhajt, hiszen már kezdi unni ezt az ácsorgást, és ezt a semmit. Elég hamar képes elveszteni az érdeklődést, ha nem történik valami, és ő.. nos ő nemigen szokott tétlenül tanácskozni.

► 541 szó ; ►  
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


do you believe in the devil?
To the party faces of Hell
●●
818
●●
From Lilith


A Pokol mindig susog, azt hinnénk, hogy azok akik már meghaltak, vagy egyáltalán sosem éltek nem viselkednek piaci kofák módjára. Ki, hogyan fogadja el természetesen, nem kezelünk semmit egyformán. Mindennel dobálózunk, hogy csupán halandók sajátossága, mi felette állunk. Nincs így. Láttam már lelketlen, kegyetlen halandót, aki módszereiben túltett jó pár démonon és közöttünk is akad olyan, aki érzelmek armadájával képes mindenbe belevetni magát. Az idő relatív, azoknak pedig különösen, akik a végtelenséget kapták naptár gyanánt. Legtöbbször a pletykák, akárcsak az egymásra fújások vagy a torzsalkodások nem többek, csak ennek a naptárnak a megtöltései. A Pokol nem kedves, nem barátságos, ám fejétől bűzlik a hal ahogy szokták mondani. Ha szarnak nézed a körülötted lévőket, ne is várd, hogy másképp álljanak hozzád. Olyan egyszerű, olyan semmis, sokak fejében mégsem sikerül kirügyeznie a gondolati valóságnak. Susogás. Edomban mindenről tudok csak úgy, mint Asmodeus. Az ő dolgaival nem az én feladatom foglalkozni, kivételt képez ha megkér rá és ugyanez igaz fordítva is. Mi nem egy érme két fele vagyunk, sőt lényegünket tekintve teljességgel különbözünk, mégsem esett szét Észak a kezeink alatt. Íme a hatékony állandóság. Susognak egy lányról, egy warlockról aki idelent vendégeskedik. A félvérek, kiket itt oly sokan gyűlölnek, mert kevesebbnek tartják őket az itteni lényeknél, mégis többek mint az emberek. Mint a tudatlan emberek. És fecsegik mindezt Asmodeusról. Róla, akihez a legtöbb félvér köthető a nemzési sorokat figyelembe véve. Vajon saját ivadékát hozta ide vagy másról van szó? Megfejtésre váró talány, már ha eljut addig a pontig, hogy egyáltalán komolyabb érdeklődéssel kelljen szemlélni a történéseket.
Név. Kimondott név, melynek mindig súlya van. Tova száll a széllel, tudatokba kúszik be. Idegenül szólal meg bennem, a hang rezonanciája nem ismerős, nem hozzám tartozik az illető. Meg kell szokni a szólítgatást, külön kedvelem amikor megidézni próbálnak és kántálják, mintha csak egy varázsige lenne. Talán az is valahol, attól függ ki mennyire hiszi, hogy célravezető. Második viszont már egy nagyon is ismerős mélységből érkezik. Lucifer. Kettő egy helyen engem emlegetve? Kitörő megtiszteltetés, vagy mégsem. Kedvtelésből mondogatjátok csupán a nevem? Ráadásképp a folyó mellől. Az ördög, a sátán, a fényhozó, ki minek nevezi és még..és még. Nefarith. Eszerint nem alapos valami? Nem elég?
Háromszori ismétlés, Nefarith hív. A lány az enyém, köztünk különös kapcsolat feszül, akkor is ha egyesek ezt igyekeznek megmásítani. Nekem köszönheti ekkénti létezését. Akartam és az enyém lett. Engem szolgál, nekem cselekszik. Amint ez a talpazat elmozdul, elpusztítom. Ezt soha nem rejtettem véka alá előle sem. Büntetés és jutalmazás, a kapcsolatunk szintén jó és gördülékeny alapokkal működőképes. Erre figyelek fel és siklok tova, hogy elérhessem őket. Fürdöm a felém sugárzó energiákban. Asmodeus. Mammon a drága és Azazel. Véletlennek túl erős mixtúra. Történt valami. És egy nem idevaló esszencia, vagyis nem teljesen. A lány lenne?
Füstként siklok, Nefarith mögött öltök testet, államat a vállára ejtve. Lágy mosollyal pásztázom végig az itt lévőket. Különösképp a két idegent. Mindig azok okozzák a gerjedő problémákat. A lány pimasz szavait még hallom. Érdeklődés csillan a szemeimben. Lucifer lánya, mégis Asmodeus hozta ide. Milyen bájos. Igazán. Perpatvar? Ha ezt tudom, hozok nassolnivalót, bár semmi közöm a dologhoz, ennél fogva nem is túlzottan érdekel.
- Szabad szárnyakon szállt a meghívóm, ha már ennyire hiányoztam. - dörgölöm arcom Nefarithéhoz - Ki a kis démon? - fordulok abba az irányba.
Lehengerlő mosoly ajándékom Azazelnek. Múltkori látogatása óta még nem beszéltünk. Érdekes, hogy senkinek fel sem tűnik ez a változás. A rab jelen van. Ismét visszaköszön, ki hogyan tölti meg a naptárát eseményekkel. Ennyire fásultak lennének, hogy szarnak az ilyesmire? Meglepő. És Mammon, a drága Mammon.
- Odaát ez megérne egy bekeretezett fotót. - nevetek fel lágyan, tekintetem pedig a tollra siklik. Ha ő birtokolja, hamar fog elpusztulni, hiszen nincs elég ereje, hogy megbirkózzon Lucifer energiáival. Ó, micsoda hívság! Mégis érdekesség számba megy, mert valamiért erősen kétlem, hogy a jelenlévők azért özönlöttek ide, hogy Lucifert lássák láncravert rabszolgaként tekeregni saját lábaiknál. Meglenne a maga mókás mibenléte az igaz, de mégis ki akarná tőle ezt a helyet, mikor mindannyiunknak megvan benne a maga része, birodalma? Amire én vágyom, azt nem tudná megadni. Azonban kerülhet ez rossz kezekbe is.
- Csak nem aggódsz valamiért Lucifer? - nézek várakozással teljes tekintettel rá - Szép a lányod. - jegyzem meg, már ha eddig nem volt ez a kis információ mindenki számára teljesen nyilvánvaló. Aki ismeri Lucifer energiáit, az láthatja ugyanezt forrni a lányban is, de nem olyan kiforrott. Nem nézek Asmodeusra, belül mégis mosolygok. Mibe piszkáltál bele ex-angyal?
A tollat elnézve viszont akaratlanul is elgondolkodom. Lucifer itt van és nézi. Valódi lenne? Ha igen és tart tőle, hogy bárkihez odakerül, miért van még életben a kicsi démon?
- Közelebb jönnél egy kicsit hozzánk? - nézek az ifjonc toll tulajdonosra, bár eszem ágában sincs megérinteni. Kedvemre vannak az ajándékok, minden látogatómtól mondhatni el is várom azokat, ez így azonban egy olyan steaknek tűnik, melyet rossz állatfaj elé próbálnak belógatni. - Hisz ha már összehívtad a pokoli pikniket ezen az idilli helyen, gondolom nem lappang benned akkora félelem.


Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Nefarith &  the river of the dead
I say more... more... more...


A mese szép az ártatlan démonról, ki nem elég erős a hatalomhoz mit kezében szorongat épp. Mit is gondolt, hogy csak úgy idehívja a nagykutyákat, azok meg csóválva farkuk ugrálnak a jutalomcsonttért?
Csapda, talán előre tökéletesen megtervezte, talán véletlen alakultak így a körülmények, pont mi, pont itt, pont... megjelenik Lucifer meg egy warlock... Most kellene meglepődnöm, hmm vajon az milyen érzés? Szar lehet szív nélkül... jah... szar is, főleg ha nem szeretnek. Nem mintha én szeretnék, de ohhh kurva gondolatok. Azt kellett volna kérnem hogy az agyam vegye el... akkor most játszhatnék zombisat.
Prédikáció, uszítás...ohhh Lucifer jobban ismerlek mint te saját magad. Szívtelen démonként én a szememmel látok és nem a farkammal... A warlock lányra kerül pillantásom, szaga akár a nyers húsé. Mit sem ront rajta hogy félig démon, attól még tutira ehető. A vére folyékony, a húsa porhanyós, mint a nyuszikáké, és brrr... Lulu szaga van. Mi a franc? Most vagy dugtak, vagy ... nem... csak nem... a lánya?  Vizslató tekintetem találkozik Luciferével, ami többet mondd el mint szeretném.
-Toll? Dehogy... csak teadélutánozunk, itt a folyó partján, mert olyan kurva festői, csak a kistakaró maradt otthon, mert Azazel mindig mindent elfelejt... Jaj had mutassam be, ő itt a legyezőfiú, sajnos szerencsétlen nem talált pálmalevelet, mert tudod Lucifer ez itt a pokol... itt nincsenek pálmafák, csak sok madárszar meg ... toll.
A kérdés meglep... Lilith is kapott meghívót? Az sosem jelent jót, de hát ha már nyakig ér a trágyalé én akarok lenni aki beletapossa a fejeket.
-Lilith... ohhhh Liliiiiiith... - kiabálom - jaj várjunk olyan ez mint véres mariska - kezemmel legyezek magam előtt mire materializálódik egy fehér gyertya, ami fekete lánggal ég. - Lilith, Lilith, Lilith! - körbenézek majd megvonom a vállam. - Lehet még nincs éjfél.

❖ Megjegyzés: megjelenés ❖ Zene: Monsters ❖ Szószám: -
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Alesea &  Demons
A jövő attól függ, hogy mit teszel most.

Asmodeus, az az átkozott démon. Nem elég, hogy megvezetett, de még kikényszerített belőlem olyasmit is, amit épeszű ember nem tenne meg. De hát, nem is én lettem volna, ha nem megyek bele. És Alesea ezzel egyenesen fejest ugrott a Pokolba. Szó szerint. Úgy éreztem, ezért senki sem veregetne hátba, sőt, egy-két pofon gazdája lettem volna, ha ennek híre ment volna otthon. Nem, nem is akartam elképzelni Magnus vagy Luna arcát, mikor rájönnek, hol jártam. Asmodeus bezárt. Nem tudtam, pontosan miért, de állítása szerint nem akarta, hogy bajba keveredjek… de őszintén, már így is nyakig voltam benne. Aztán elment. Ki tudja, hová. De én nem arról voltam soha híres, hogy nyugodtan, csendben, minden zokszó nélkül ülök a babérjaimon és várok a csodára. Én az a fajta voltam, aki előidézi a „csodát”. Hosszas küszködés után sikerült megszöknöm. Úgy voltam vele, hogyha Asmodeus nem segít kideríteni, ki az apám, akkor majd én megyek és megkeresem. Bár semmi nyomom nem volt, fogalmam sincs, hogyan jöhettem volna rá, melyik démon vére csörgedezik az ereimben, mégis hajtott a vágy, hogy menjek, keressem és ne adjam fel.
Ekkor botlottam bele Luciferbe, magába az Ördögbe. Ha valamit, hát a vele való találkozást jó lett volna elkerülni. A közelében szinte szó szerint megfagyott az ereimben a vér, de képtelen voltam újfent befogni. Ellenkeztem, szabadulni akartam, szökni. Néhány varázslattal is megpróbáltam hatástalanítani, de nyilván nem értem el vele semmit. Aztán egyszer csak elsötétült előttem a világ. Valószínűleg megütött, vagy nem tudom pontosan, de hosszú ideig nem tértem magamhoz.
Szinte a rémálmok rémálmát éltem át. Nem tudom, a helynek volt-e ez köszönhető vagy a bennem tomboló adrenalinnak, de folyamatosan menekültem, vagy küzdöttem álmomban. Aztán egyszer csak vége szakadt ennek, ugyanis hallottam Lucifer hangját, majd fél pillanattal később egy erős rántást a karjaimnál. A szemeim kipattantak és úgy néztem rá, bár a tekintetem rémületet nem igazán türközött. Nem akartam, hogy lássa. Még ha érezte is, mert a démonok megérzik, hogyha félnek tőlük, de nem akartam, hogy ez még inkább tudatosuljon benne. Nyeltem egy aprót. A tekintetemben inkább gyűlölet volt, mintsem bármi más. És annyira közel volt hozzám, hogy kedvem támadt volna leköpni, de… inkább visszafogtam magam, tekintve, hogy bármit tettem ez idáig ellene, azzal nem értem el semmit, csak azt, hogy Én szenvedjek többet.
Szinte szó szerint végigrángatott a Pokol egy részén. Nem tudtam, hová megyünk, de ahogy megláttam a többi démont… nos, egy kicsit azért lefagytam. Reméltem, hogy nem akar eléjük dobni, mint kutyák elé a csontot, vagy hasonlók. Felpillantottam a férfira és így hallgattam, és bár a kérdése nem nekem szólt, reagáltam rá.
- Nem vagy olyan fontos, mint szeretnéd… - Ezért nem hívták meg. Ajkaim gúnyos mosolyra húzódtak, aztán ahogy végignéztem a tömegen, megakadt a szemem Asmodeuson. Az az átkozott…! Nagyon bíztam benne, hogy nem fogja tétlenül nézni, ahogy a nagyságos úr itt fogva tart, de… nem, inkább hamar eloszlattam magamban a reménysugarakat. Asmodeust nem érdekelné, mi van velem, sőt, az sem számítana, ha meghalnék. Kezdtem érezni, hogy komoly bajban vagyok…

❖ Megjegyzés: üdv mindenki   
❖ Zene:
there is no competition, i'm in my best condition
❖ Szószám: 492
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

frenemies ❤️
- Ébresztő! - Erőteljesen megragadom a lányt a karjainál fogva, hogy kábulatából felébresztve nézhessek íriszeibe. Te jó ég, mily régen láttam már ezt az arcot, amiből egyébként kettő is van. Az én kis porontyaim. Hát az egyik még is mit keres itt? Csak nem valamelyik démon csábította ide? Máskülönben meg mi a fenének jönne ide. Azzal azonban nem számolt, hogy egy magafajtát nem igazán tűrök meg a világomban még akkor sem, ha a véremről van szó. Egyrészt nem akarom, hogy az itteni éhes szájak fogaira ragadjanak, másrészt pedig szeretem magamat távol tartani mindenféle apai érzésektől. Márpedig ő, ahogy a testvére is, könnyedén megeshet rajtuk a nem létező szívem. (...)
- Hát én nem lettem meghívva? - Szólalok meg a tömeg mögött, lebiggyesztett ajkakkal.- A fenébe is... hát ez nem illetlenség? - Megrázom a fejemet egy velejéig ironikus gúnnyal az élen. - Azonban hajlandó vagyok megbocsájtani. Most az egyszer. Apropó...- Komoly arcvételemből hirtelen kivetkőzik az izgatottság, amikor jobban magam mellé húzom a lányomat, korántsem beállítva a helyzetet jónak. Láthatóan még most is ott vannak a bőrén a kézlenyomataim. Nem szerettem volna bántani, viszont nehezen tűröm az ellenkezést és azt, hogy ide bejutott. Nyilván nem egyedül.
- Hadd kérdezzem meg, csak nem a toll a téma? - Felvonom a szemöldökeimet egy bestiális vigyorral a képemen. A kóros álarcom mögött ott lappangott szinte szikrázva a kegyetlenség és mindaz, hogy valójában mennyire tisztában is vagyok mindazzal ami történik. - Ami azt illeti, még képesek vagyok leállni egy egyszerű démonnal fecsegni? Miért nem veszitek el tőle a tollat? - Megrántom a vállamat, miközben mondatomat nagyon is kérdővé íveltem. Mindeközben a mellettem álló lánynak a jobb karját még csak nem is eresztettem el. Először még a tollat kell megbeszélnünk, utána jön a kérdés, hogy még is ki hozta ide őt. Mindeközben végigfuttatom a jelenlévőkön a tekintetemet és ismertetem magammal az arcokat. Természetesen először Nefarith az, aki felkelti leginkább az érdeklődésemet. Eltöltöttünk néhány különleges pillanatot. Aztán megjelenik Asmodeus, aki látszólag a leghiggadtabb eddig mindközül. És ott van Mammon s ne is felejtsük el Azazelt... ezer évek óta most először.
Rajtuk kívül persze itt vagyok én, és a lányom Alesea is. Apropó, egy valaki még hiányzik.
- Lilith merre van? Komolyan, hiányolom ebből a frappáns kis körből. - Színpadiasan körbenézek, de természetesen nem olyan élesen. Valóban olyanok gyűltek össze akik nyakig a szarban tátott szájjal szeretnek lenni, és igazán meglep, hogy Lilith ebből pont kimarad. Vagy csak késik.
Mesélõ
❖ Mondhatok egy mesét?

avatar
Tartózkodási hely :
❖ in your fantasy ❖
Hobbi :
❖ can i tell you a story? ❖
Karaktered arca :
❖ faceless ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


team hell
❖ Elsõ kör: Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel ❖
A fiú tisztában van azzal, hogy olyan erőket hívott maga köré akik közül még egy kis egy csettintéssel el tud bánni velük. A Pokol számára túlságosan is nagy büntetés és ezért szeretne olyan oldalára állni akik valamilyen formában mássá teszik a Poklot; nem úgy, mint ahogyan azt Lucifer teszi.
- Ez a toll itt van nálam. És azt akarom, hogy ez biztos kezekbe kerüljön: Nem állt szándékomban megtartani. - A fiú hosszas hallgatás után szólalt csak meg, elvégre a sok nekiesett szavakat nehezen tudta elviselni. Csak hallgatott.
A tollat azonban továbbra is a kezei között szorította szorosan, egyáltalán nem akarta elereszteni addig amíg nem sikerül biztos kezekbe adnia azt az ereklyét amivel sikerül megtalálni Lucifer szárnyait. - Mi van akkor, ha ez átverés? Lucifer képes elhitetni bármit csak azért, hogy mások a halálba menjenek csak azért, hogy letaszíthassák őt. Mi van akkor, ha ez... egy egészen más toll? - Hátrébb lépett tartózkodóan, megtartva a kellő távolságot s fejét lehajtotta, hogy ne kelljen érzékelnie a szúrós szemeket körülötte. Gyengéd volt, ugyanakkor túlságosan is gyenge ahhoz, hogy ezzel egyedül birkózzon meg. Azt azonban egyik fél sem tudja, hogy még is miként szerezte meg egy egyszerű, fiatal démon a tollat amit egyébként a legerősebb hatalmak is képtelenek voltak megkaparintani. A Sátán egy pillanatra sem vált meg az ereklyétől; számára az túlságosan is személyes és állítólag ha azt valaki megtalálja, vége a Pokolnak. Lucifer ettől retteghet. De mi van akkor, ha esetleg mindez megjátszás?
- Hiányzik valaki. Lilith hol van? - Nem törődik a démon a többiekkel, egyszerűen csak ragaszkodóan Lilith alakját próbálja felkeresni a tömeg között. Bízik abban, hogy a reakciókat hallván eldöntheti, hogy kinek adja oda majd a tollat. Egyelőre Asmodeus az, akinek szívesen átadná de meg szeretné várni a világ legelső asszonyát. A fiatal démon egytől egyig tiszteli őket, sőt, szereti őket. Tudja, hogy egyedül rájuk számíthat akkor, ha megakar szabadulni a Pokol a Sátántól.
Az ifjú démon elfordítja a tekintetét, és hátrál. Valami nyomasztja a mellkasát, valami zavarja, valami teljesen zaklatottá teszik. Női sikolyok hangja hallatszik el, és egy ismerős férfi hang is elsuhan a zajok között. A fiú egyszerűen elsápad, a tollat pedig egyre mélyebbre kezdi tuszkolni a zsebébe, egyáltalán nem kímélve.
- Lucifer...? - Remegő ajkakkal nyújtja kérdőre a nevet; valóban őt hallja, vagy csak a félelem áztatta képzelete játszadozik vele? - Ti is halljátok? - Pár lépést távolodik a tömegtől, hogy a terepet megnézhesse magának. Reméli, hogy a Sátán nem tudta meg, mit is tervez a fiatal démon a többi nagy erőkkel.

Összefoglaló:  A tollat sikerült ismertetnie a fiatal démonnak még annak is, aki esetleg nem látta volna a rejtélyes avagy legendás ereklyét. Nem szándékozza megtartani, elvégre tisztában van azzal, hogy ő ahhoz egymaga túlságosan is gyenge, hogy megtegye azt amit eddig senki sem tudott megtenni. Átakarja adni valakinek a nélkül, hogy elmesélte volna mégis hogyan jutott hozzá a tollhoz. Ki fog derülni? Talán akkor, ha a közeledő ismeretlenek is felfedik magukat, biztos a tömeghez igyekeznek ők is. A fiú retteg, és még mindig hátra van egy valaki. Lilith merre kószál?
Határidő: 2017. 10. 10.-11.

❖ második kör: Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel ❖
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Team Hell


Épp arról álmodozott, hogy betér valahova, hogy levezesse az aktuális energiáit egy jó kis kocsmai verekedéssel, amikor megzavarják. Akárhányszor visszamászik a Pokol akármely bugyrába, és távozni készül, valaki megtalálja. Hol egy feladat, hol erőfitoktatás, hol pedig kérdések. Türelmetlen, ha épp beüt a vezérhangya odafent, és mehetnékje támad. Kezeit ráérősen kezdi el tisztára sikálni, noha most nem mocskolta be magát könyékig, mégsem árt, ha néha alaposabban csutakolja le, nehogy egy két árulkodó folt maradjon tivornyái után. Idelent már nincs megrontani való lélek, de elveszett, és egy kis fájdalomra éhes akad. Szórakoztató, de mégsem ugyanaz, mint odafent meglelni az örömöket azok között, akik még ártatlannak számítanak. Hellyel-közzel.
Mammon talán egyike azoknak, akik tökéletesen meg vannak elégedve a helyzetükkel, és abból is a legjobbat hozzák ki. Sosem hangoztatta, sosem volt hangja, és bár a hűségét sem, eddig nem volt panasz, így sosem törődött vele, mégis mit tesz, és hogyan. Nem illik bele a gőgös, beképzelt alakok közé, és soha nem is akar. Maga a megjelenése azt a szabadságot sugallja, amelyről sokan csak álmodnak, és maguknak kívánják, és kihez illene jobban mint hozzá? Azonban őt is képesek néha felcsigázni, és kissé akaratossá tenni. Vagy épp rettentő kíváncsivá akárhány évszázad van a háta mögött. Így, mikor levél érkezett felé, kérdő pillantással vette át, majd elzavarva a futárt, a szavak közé temetkezett. Meghívó. Jobban szereti, ha maga szabadon dönthet arról, hova és mikor tér be, de idelent vannak rangok és lépcsőfokok, ahol bizony gondolkodni kell, hogy mit is lép az ember. Nem okos olyasvalakit visszautasítani, aki könnyen ráléphet a tyúkszemre, azonban ebben semmi olyan nem volt, amitől egy pillanatig is tartania kellene. Félre is dobta, majd elsőnek nem is törődött vele. Ostoba játék, szervezkedés, talán lázadás, vagy akármi, amire neki nincs ideje. Vagy mégis, csak sajnálja rá. De persze ott voltak a kérdések is, hogy mi van akkor, ha ez több, mint aminek mutatkozik? Mivan akkor ha..? Nem érez túlzott izgalmat, inkább amolyan bizsegést, amely a kíváncsiság és a kötelesség egyfajta szerelemgyereke. Mi lesz akkor ha.. ? És így dől be tökéletesen a látszatnak, még ha az csapda is.
- Nyúljon meg a nyakad.. – mordul, miközben pillanatok alatt szedi rendbe magát, a sajátos stílusánál maradva persze, és elindul, hogy felkeresse a folyót. Idilli helyszín, már majdnem fel is kacag rajta mennyire, de inkább csendben közelíti meg a helyszínt, és elsőként távolabbról méri fel, kik is gyűltek itt össze. Egy nőstény, három hím, és abból kettő.. nos, inkább csak szisszen egy aprót, mert hát nagyobb kutyák. De mit számít? Arcára széles vigyort kanyarít, miközben odalépked hozzájuk, mint holmi hívatlan vendég.
- Mily’ csodálatos társaság! Repes a szívem, hogy nem holmi idióta csalt ide – áll meg végül mellettük, és körbepillant az arcokon, végül pedig megállapodik a feladónál. Hát.. nem lehet nem észrevenni a csalódottságot, amely átfut a tekintetén, de hangot nem ad neki, hanem tovább siklik tekintete arra, amely vélhetően a fontos tárgy szerepét kapja ma. Füttyent, mintha csak egy csinos asszonyt tartana a karjaiban, és a vádaskodásból, és farokméregetésből kimaradva szórakozik egy sort a szavakon, amiket szerencsétlen apróságnak vágnak. Komolyan.. mint a vasrúd, olyan merevek.
- Gondolom nem egy újabb levelet akarsz ezzel megírni – lépked közelebb az ifjúhoz – Nos, hölgyem, uraim, a barátunk kissé mohó, de ez csak nekem esik jól, megmelengeti halott lelkem. Ha nem lenne mersze, hát én kimondom. Csak nem a trónra vágysz? – villannak szemeiben a kíváncsiság szikrái, és még ha nem is ő fertőzte meg eme vággyal, nem szokatlan, hogy ilyesmi forduljon meg az alacsonyabbak fejében. Hjaj.
- Nem vágyod a halált, így minket hívattál, hogy nagyravágyó személyed védjük? Felejtsd el, nem fog sikerülni – legyint hanyagul. Ő meg végképp nem vágyik sem a tollra, sem pedig annak ok-okozatára. Bah. Van neki jobb dolga is.

► 611 szó ; ►  
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Asmodeus &  Team Hell
Be careful who you trust - the devil was once angel too.
Mi sem jobb annál, amikor az embernek az ég világon nincs semmi dolga, épp ezért nyugodt szívvel heverészhet egész nap az ágyban egy-két szépséges női test társaságában, hogy békéjét a telt idomok között találja meg. Nekem pedig igazán kutatnom sem kellett a vállalkozók között, ugyanis minden nő nemű lény élt-halt volna azért, hogy egy kis kaland erejéig minden figyelmemet élvezhessék. Egyébként, ha már így az elvégzendő feladatoknál tartottunk, akkor a bujálkodás démonaként éppenséggel nekem a bujálkodás volt a feladatom, nem igaz? Úgyhogy senki sem vádolhatott meg feladatmulasztással, amiért ma még ki sem dugtam az orromat a hálószobámból.
Egyébként is örültem, hogy végre volt egy nap, amikor nem nekem kellett mások után feltakarítanom a mocskot, vagy eltakarítani azt. Hűségem Lucifer iránt megkérdőjelezhetetlen volt, de azért nem vettem volna zokon, ha nem nekem kell minden alkalommal a lázadók után futkorásznom. Lehet, hogy a bizalom jele volt ez, de sokszor úgy éreztem, hogy csak azért engem küld, mert mindig én voltam kéznél. Mindenesetre, az utóbbi több ezer év alatt megtanultam, hogy ezt jobb csak lenyelni, és arra koncentrálni, hogy mit nyertem mindazzal, hogy annak idején a Fényhozó oldalára álltam. Ha így néztem a dolgokat, egy kicsit jobb fénnyel tudtam a feladataimra tekinteni, de csak egy kicsit… úgy két percig, amíg meg nem jelent a következő üzenet, hogy menjek ide-meg oda, meg vadásszam le ezt, meg azt.
A mai napom azonban eddig egészen nyugodtan telt, már-már túlságosan is, ami akaratlanul is két szex közti időben azt a gondolatot vetette fel bennem, hogy valami biztosan történni fog. Egyszerűen túl hihetetlen volt az, hogy ennyi ideig senki ne zargasson, és én nyugodtan tehessem a dolgomat, meg azt, amihez majdnem a legjobban értettem – de persze a lista ezzel még nem zárult.
S ezzel mintegy kimondva a varázsszót, a következő pillanatban ajtókopogás zaja ütötte meg a fülemet. Először nem akartam vele foglalkozni, de bárki is akart rám törni az igen sűrű programom során, nem hagyta fel ennyivel, hanem még hangosabban dörömbölt. Egy kelletlen sóhaj hagyta el az ajkaimat, ahogy kihúzódva az aktuális partneremből a párnák közé dőltem, majd egy erélyes, türelmetlen és némileg ingerült „Gyere be!” kiáltás hangzott el tőlem. Nem is kellett sokat várnom, a következő pillanatban már nyílt is az ajtó, és egy démon lépett be rajta, kezében egy borítékkal, amit elvileg nekem címeztek.
Alapjáraton csak intettem volna neki, hogy tegye le, aztán hagyjon magamra, de valamiért volt egy olyan érzésem, hogy fontos lehet, ezért inkább magamhoz hívtam a futárt, aki közvetlenül a kezembe adhatta így a levelet. Mielőtt kibontottam volna, megnéztem mindkét oldalát, mintegy rejtett írás után kutatva, de nyoma sem volt a feladó nevének, úgyhogy egy vállrándítás kíséretében feltéptem a borítékot, és a levél tartalmát kezdtem el olvasni.
Nem volt hosszú üzenet, és igazán lényegre törő volt, de egy valamit sikerült elérnie: izgatott lettem. Jó, persze, felkeltette az érdeklődésemet is, kíváncsi voltam a démon mondandójára, de sokkal inkább lekötött engem az a gondolat, hogy a nap további része határozottan jó móka lesz – és én már alig vártam.
Mivel nem állt szándékomban megvárakoztatni a találka összehívóját, ezért felkeltem az ágyból, magamra öltöttem valami ruhát, és visszapillantás nélkül hagytam ott a szobát a nőkkel együtt, akik ezt követően azt csinálhattak, amit csak akartak, engem már nem foglalkoztatott különösebben.
Rövid időn belül meg is érkeztem a Holtak folyójához, és kivételesen elsőként értem oda, nem utolsóként, ahogy szokásom volt. Egy fiatal démon már ott tartózkodott, feltételeztem, hogy ő volt a feladó, ám percekig nem szólalt meg, én pedig már épp nyitottam volna a számat, megunva a várakozást, hogy beindítsam végre ezt a beszélgetést, amikor mások is megjelentek. Először Azazel, majd Nefarith, bár különösebben egyikük sem kötötte le a figyelmemet. Az érdeklődésem minden tárgya a fiatal démon felé irányult, aki jól láthatóan elég nagyszabású partit tervezett, mert nem én voltam az egyetlen meghívott.
Amikor mindannyian megérkeztünk, végre beszélni kezdett. Bár nem mondott túl sokat, de az sokkal fontosabb, sokkal hatásosabb volt, mintha ódákat zengett volna. És sokkal többet elárult a szándékairól, mint azt ő sejtette.
Miközben a többiek konkrétan neki estek szerencsétlen démonnak, én csak megbűvölve néztem a tollat a kezében, ami akarva-akaratlanul is régi emlékeket idézett fel bennem, amikor még nekem is voltak szárnyaim, amikor még Lucifernek is voltak, de aztán elvették tőlünk őket… És ez a toll volt a bizonyítéka ennek – bárhol, bármikor képes lettem volna felismerni.
Kifürkészhetetlen tekintettel vezettem fel a szemeimet a démon arcára, miközben lassan róka mosoly kúszott ajkaimra. Csak intettem egyet a többieknek, hogy fejezzék be a vádaskodást, anélkül, hogy egyetlen másodpercre is rájuk néztem volna. Ennél sokkal fontosabbnak tartottam azt, hogy a démont és a tollat ne veszítsem el szemem elől.
- Ugyan, uraim és hölgyem – biccentettem egyet Nefarith felé, miközben megindultam a démon felé, majd mellette megállva a többiekkel szembefordultam –, fejezzük inkább be ezt az idő előtti vádaskodást és fenyegetőzést, és hallgassuk meg, ő mit kíván mondani nekünk. Biztos vagyok benne, hogy tisztában van a mai találkozó kockázataival, így az is kétségtelen, hogy tett a biztonsága érdekében lépéseket – magyaráztam nekik teljesen nyugodt hangon. Sem az arcom, sem a hangom nem árult el semmit a szándékaimat illetően, és ez direkt volt így. Azt akartam, hogy senki ne tudja, pontosan mit tervezek, mert így lehetséges volt, hogy a démon bizalmába férkőzhessek, és úgy deríthessem ki, egy potenciális lázadóval van-e dolgunk, aki épp szövetségeket akar kötni, vagy netán teljesen másról van szó. – Nos? – pillantottam a démonra felvont szemöldökkel. – Halljuk akkor az okát, amiért idehívtál mindannyiunkat.
❖ Megjegyzés: Here I am :lol:  ❖ Zene: Ide ❖ Szószám: 892
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Nefarith &  the river of the dead
I say more... more... more...

Ajkaim vérmes mosolyra húzom, ahogy testemmel a falnak nyomom a kis remegő halandót. Vágyakozik, majd megőrül azért hogy megkaphasson, hiszen csak egy csinos fiatal kacér lányt lát. Nem érzékeli a sötétséget, a veszélyt, a ragadozót bennem, totálisan süket a démonok hangjára. Ujjam lassan kúszik fel a mellkasán, hogy torkára fogva csókommal elvehessem minden szeretetét, amivel csak valaha érzett… a vállam megkocogtatják. Nagyon remélem hogy nem a nője, mert Lilith nehezen viseli ha nyilvánosan fitoktatom hogy kinek nagyobb a farka. Kezemmel oldalra legyezek hátra sem nézve, hogy akárki is az húzzon el az anyjába, nem érek rá. Szóval hol is tartottam… megint hozzám ér… megölöm… Fordultomban kapom el a torkát és a másik oldalamon csapom a falhoz. Tekintetem fekete a haragtól, ajkaim egész közel az övéhez, majd kissé hátrébb húzódom és érdeklődve döntöm oldalra a fejem.
-Mi a jó fenét akarsz itt kisfiam? – szavaim szinte marják bőrét, de max csak forróságot érez a kezdő démonka. Mennyi lehet? Fél évszázados, alán annyi se. Balját az arcommal egy magasságba emeli és megpillatom benne a fekete borítékot.
-Egy levél? Nekem? Milyen kedves… - mosolyodom el, és engedem szabadjára torkát, hogy kezéből kikapva a levelet hátrébb lépjek. Az meg nyugodtan tanulhatja újra a légzést, nem mintha annyira szüksége lenne rá. Reflex… mondom, hogy fiatal.
Az aláírás ismeretlen, az pedig hogy találkozni akar a holtak folyójánál, teljesen hétköznapi. Ezért hagytam ott a finom falatot? De valami mégis csak mocorog az agyam hátsó szegletében, egy érzés, ahogy a kacskaringós betüket figyelem. Vérrel írták, a megsárgult papírra… megnyalom az írás felületét… hmm ez démon vér. Az „ember” ritkán áldozza saját vérét egy levélre, hacsak nem elég fontos, hogy a meghívott mindenképp ott legyen. Hát akkor mért is utasítanám el?
Átvágok a táncikáló tömegen és kaján vigyorral az arcomon kivágom a hátsó ajtót hogy a sikátorban fekete füstté válva, visszatérjek az én szeretett otthonomba. Üdv újra a pokolban.
Könnyed lépteim szinte szökelnek. Tőlem megszokott hogy nem vagyok épp az a mogorva fazon mint mondjuk Lilith. Ha ő közelít akkor a vér is megfagy az erekben. Nekem nincs ilyen problémám, nincsenek érzéseim, megtehetem hogy olyannak látszam ami épp eszembe jut, és nem gátolnak pillantnyi érzelmek. Bleeh. Szép kis társaság, szóval nem én vagyok az egyetlen meghívott. Azazel és Amsodeus már a démonkával ácsorognak és most hogy megjöttem a figyelem egy pillantra rám vetül. Az ismeretlen ismerős csak bólint én pedig felöltöm a tudom a kis titkod fejet, amitől zavarba jön. Persze elröhögöm, hiszen szórakoztat, hogy iderángatta a pokol két csodás bukott angyalát, ahhh és egy herceget, pillantok a közeledőre, nah meg jómagam, nem mintha sokat számítanék, egyesek szerint, mindezt várjunk csak miért is?
Felemeli a tollat én pedig csak némán figyelem. Ugye ez most komoly, mert viccnek kicsit durva lenne. Hogy a kénköves pokolba szerezte meg Lucifer féltett kis kincsét, és nem fosik attól, hogy rájön Vader nagyúr és akkor lesz itt fojtogatós szex?
-Persze hogyne láttuk volna, azzal szoktam megírni a szerelmes leveleimet anyámnak, hogy tudja rendben megy sorom. – forgatom szemeim. Azazel neki esik mint hentes a disznónak, elrontva az együttműködés csodás illúzióját, hát becsatlakozom én is.
-Mondd csak pöttöm, jól végig gondoltad te ezt? Iderángatsz minket, mit sem tudva hűségünkről, mire alapoztad a fene nagy biztonságérzeted, ami nincs is, mert mindjárt térdre rogysz úgy remegsz. Miért ne vehetnénk el tőled, vagy verhetnénk béklyókba és vihetnénk Lucifer elé? Miért érné meg nekünk segíteni az eszelős kis tervedben? – ohh igen a legfontosabb kérdés. Miért is segítenénk? Egyedül kevés ez tény, és sajnálatos mód, ha Lucifer szárnyát ez a kis mitugrász találná meg és szolgáltatná vissza, ő lehetne a pokol ura, na meg mit nem. A hűség nagy erény, az pedig nem kérdés hogy benne egy fikarcnyi sincs.
Nagyi ennek a pitének lázadás szaga van!

❖ Megjegyzés: megjelenés ❖ Zene: Monsters ❖ Szószám: 614
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Azazel & Mindenki


 Furcsa dolog történt nemrég a Déli Birodalom palotájában, mint értesítettek. Egy számomra ismeretlen démon meghívót küldött nekem a Holtak Folyójához. Egyáltalán nem akartam elmenni, míg meg nem tudtam, hogy Asmodeus is kapott, s utána érdeklődtem a feladónak, aki egy pár száz éves fiatal démon. Mit szeretne két bukott angyaltól. Vajon több embert is meghívott, vagy csak minket? Talán hatalmat szeretne tőlünk, vagy találtunk még egy öngyilkost és valamelyikünk helyére pályázik? Felkeltette az érdeklődésem, ezért döntöttem úgy, hogy elmegyek. Persze hozzáteszem, hogy szellemi testben csak, hiszen még mindig rab vagyok. Talán ez így még jó is lehet, hiszen sebezhetetlen vagyok, bár az erőm nem ugyanolyan. De nem korlátoz semmiben, hiszen mindent ugyanúgy megérinthetek és mások is engem. Tökéletes felállás egy olyan találkozóra, ahol még egy Herceg is megfog jelenni. Nem tartok attól, hogy Asmo csalt engem csapdába, de a Pokolban senkiben sem szabad megbízni, de ő úgy sem így tenné meg. Hiszen nem hülye. Egy bizonyos rang felett már mindent meggondol az ember. S a Holtak folyója egy olyan helyszín, ahol nem lenne értelme tőrbe csalni, hiszen az egy teljesen védtelen hely, s mint tudjuk a Pokolban még a sziklának is füle és szeme van. De hát nem aggódok így már semmiért sem. Elpusztíthatatlan vagyok, itt az a lényeg és ezt ki is fogom használni, ha arra kerül a sor.
Itt az idő lassan, így hát elvégzem a szokásos műveletet ahhoz, hogy kiszabaduljak a fizikai testemből. A láncaim füstölnek a démoni energiámtól, s ahogy elhagyom a testem az aurámat körülveszi a béklyóimból kipárolgó energia. A hegy szakadékáig sétálok, majd lenézek és sóhajtva vetem magam be a mélybe, de néhány másodperc múlva már a találka helytől nem messze jelenek meg. Zsebre dugott kézzel és fütyörészve sétálok oda a parthoz, egyenesen a fiatal démonhoz. Végigpillantok rajta egy kissé megvetően, majd amint elkezd beszélni, félszemmel a másik Bukottra pillantok. Aztán pedig a tollra, és egy-kettőt pislogok. Mi? Ez most komolyan az? Behunyom a szemem és érzem a Mennyei energiát ami azt a dolgot veszi körbe.
- Szerintem nem vagy te ennyire hülye, igaz? Idehívtál négy démont, három abból magas rangon áll. Egy csettintésünkbe kerül téged elpusztítani. Biztos bebiztosítottad magad valahogy, nem igaz? Ha pedig nem, akkor bizony tényleg semmi eszed sincs. Mi gátolna meg minket abban, hogy elvegyük azt ami a kezedben van?  

     §§   :aww:   §§
Mesélõ
❖ Mondhatok egy mesét?

avatar
Tartózkodási hely :
❖ in your fantasy ❖
Hobbi :
❖ can i tell you a story? ❖
Karaktered arca :
❖ faceless ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


team hell
❖ Elsõ kör: Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel ❖
Lucifer úgy gondolja, hogy a Pokol eleve egy büntetés számára, olykor ő maga sem tud vele megbirkózni, mégis sokan vágynak arra, hogy ők maguk vehessék át a Pokol trónját. Hisz a Pokol majdnem egy olyan birodalom mint a Menny, ahol Isten és a többi angyal él; a Pokol is olyasmi világ, habár teljesen az ellentéte.
Lucifer ettől függetlenül nem hajlandó lemondani a Pokolról, sem pedig átadni bárkinek, ugyanis valamilyen formában mégis kötődik hozzá, elvégre abban rejlik az egyedüli hatalma. Isten és a többi angyal tisztában volt azzal, hogy Lucifer egy saját birodalmat fog kialakítani ahová a hozzá hasonlóak kerülnek. Mivel a Sátán számára az a hely a hatalom, az angyalok a bukást követően létrehoztak neki egy csapdát is, amit egyelőre még maga Lucifer sem tud megoldani avagy kikerülni. Lucifernek nem elég a Pokol; szüksége van a szárnyaira, amit kitéptek belőle akkor az angyalok, hogy újra visszatérhessen a Mennybe és bosszút álljon. Csakhogy a szárnyait nem tudták megsemmisíteni, így a világ bármely pontján lehet, amit egyébként senki sem tud, hogy hol vannak. A Fényhozó, amikor elbukott a többi néhány angyallal, azzal együtt egy toll maradt meg számára a szárnyaiból, amit ő maga féltve őriz, hiszen a toll az egyetlen, ami képes elvezetni bárkit a szárnyaihoz. Aki megtalálja a tollat, aztán a szárnyait, azzal végül kiteljesedhet az Ördög végleg, de akkor köteles hűséget fogadni annak, aki megtalálta elveszett darabjait. Ha a Sátán valaki kezébe kerül, az illető azzal együtt a Poklot is megkapja. Azonban Lucifernek nem engedelmeskedik a toll, számára csak egy jelentéktelen ereklye, míg másoknak egy igazi kincs lehet mely épp olyan rejtélyes, akárcsak a frigyláda. Elméletben tudják, hogy létezik, de még senki sem találta meg. Egészen idáig.
Egy pokolbéli démon jutott hozzá Lucifer távollétében, és mivel egy fiatalabb démon, egyedül nem képes arra, hogy megtalálja az ura szárnyait még akkor sem, ha a toll a birtokában van. Talán képes lehet rá, de abban a tudatban van, hogy szüksége van követőkre, akik támogatják a szárnyak megtalálásában és abban, hogy Lucifer végleg sebezhető legyen és ezáltal el is pusztuljon. De vajon kik azok, akik ezt támogatják?
A fiatal démon néhány fontosabb társat hívott a halottak folyója mentéhez. Azokból két bukott; az egyik Asmodeus és Azazel. Ők az egyikek, akik követték fent a Mennyben a Fényhozó és a többi angyal felkelését.
Rajtuk kívül még két ismerős démont is odahívott; Mammon-t és Nefarith-et. Szüksége van támogatókra, ugyanakkor most csak őket fogja értesíteni, hogy mit szerzett.
A fiatal démon mindössze pár száz éves lehet. Fiatal fiú, aki évszázadok alatt elfogadtatta magát Luciferrel, így ennek köszönhetően hosszadalmas és nehéz úton, de megszerezte a tollat. Fekete hajába túr, és mély levegőt szippant tüdője járataiba, amikor is előhúz egy hófehér, megviselt tollat, mely még annak ellenére is ragyog akárcsak egy csillag. Tenyerein tartja maga előtt szorosan, hogy mindenkinek megmutathassa akik jelen vannak. Arca sokat elárul; többek között félelmet, de ezzel együtt elszántságot is, hiszen ő akarja a Poklot átvenni azzal a gondolattal, hogy ő jobb vezetője lenne annak. Tapasztalt és ravasz démon, de mindez lehet, hogy csak hiú ábránd. Lucifer a Pokol születése óta ura e világnak, ismeri minden egyes szegletét és tudja, mikor mit kell tenni. Egy fiatal démon képes lenne erre?
- Ti láttátok már? - Teszi fel a kérdést remegő hangszalagokkal a fiatal démon, ahogy két ujja közé csippenti a tollat, ami a karjának a fele hosszúsága lehet talán. Kissé tépett, de ez mit sem veszt az értékéből, elvégre ez egy álcázott térkép.
A démon azonban nem sejti, hogy egy váratlan idegen közeledik, akit nem hívott. Még messze jár, de vajon ki lesz az, és mit fog tenni a tollal, vagy netán a lázadó démonnal és azokkal, akik a felkelés mellett döntenek?

//Összefoglalva: Egy fiatal démon titokban lázadást szít Lucifer ellen, annak távollétében. Ehhez a Pokol legkülönlegesebb démonjainak segítségét várja, akiket a Holtak folyójához hívott, hogy visszautasíthatatlan ajánlatra csábítsa őket.//
❖ Elsõ kör: Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel ❖
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members

Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

A holtak folyója az a hely, ahol a bűnös lelkek keringenek az örökkévalóságig miközben szörnyű kínokon mennek keresztül. A folyó körbeövezi és egyben védi a Pokol összes birodalmát, ugyanis a halott lelkek zuhatagán egy élő aligha tud átlépni démoni segítség nélkül. A Pokol tornáca után helyezkedik el, ám már a tornácról hallani a lelkek fájdalmas sikolyait.
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Taki no Kuni folyója
» A Nagy folyó
» Folyó Part
» Sans folyó
» Naga folyó

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: különlegességek :: Pokol-
Ugrás: