be careful who you trust

the devil was once an angel

Share | 
Nappali
If I cannot move heaven, I will raise hell
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Magnus Bane
❖ High Warlock

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
↷ Bane lakás
Hobbi :
↷ save the world & others
Karaktered arca :
↷ Harry 'AmazingBae Shum Jr
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Alesea&Magnus
partners in crime

Egy percig sem csodálkozom rá Alesea szenvedélyére. A tűz, ami a boszorkányság miatt hajtja őt, azóta ott lobog íriszeiben, mióta ismerem. Nem tartozik a törékeny boszorkányok közé. Tetőtől talpig erőteljesnek látom és annyira érdekessé teszi számomra, hogy testvére mennyire az ellentettje. Ugyanazon arc, mégis teljesen ellentétes feltöltése a körvonalaknak. Olyanok ők, mint a víz és a tűz. Alesea a szemeimben sokkal varázslatosabb, tűzről pattantabb, hevesebb, még talán vidámabbnak is látom. Ellenben Luna, a szívemben törékeny, finom váz, porcelánhatás, szomorkásabb. Értékes kincsei az életemben.
Egy részem gyűlöl azért, amiért képes vagyok magammal rángatni őt, de látszólag komolynak tűnő küldetésbe, de jól tudom, hogyha nem vagyok mellette, akkor is felizz körülötte a parázs, így inkább tegye a közelemben. Legalább vigyázhatom lépteit. Mindenesetre képtelen vagyok úgy neki feszülni a kalandunknak, hogy ne tisztázzam, hogy legyen óvatos és figyeljen rám. Pedig nem gyerek már... Annyira nem az. Én mégis annak látom a bíbor motorommal.
- Hagyom, ha a helyzet megköveteli... - finom grimasszal nézek rá, az oldalamon álló csodalányra. Képes lennék órákig gyönyörködni benne, de erre most nincs idő. És a portál előtti szélörvény sem alkalmas rá. Ujjaim belesimulnak a tenyerébe, kezébe fogok, összefésülöm karjainkat, hogy így, - együtt lépjünk át a portálon. Érzem, hogy szoros a kézfogásunk, így hüvelykujjammal végig simítok kézfején. Érezd, hogy melletted vagyok...
Ahogy az ismerős falak között találom magunkat, óvón magam mögé intézem Aleseat. Nem azért, mert nem hiszek benne - és szinte látom is, ahogy a szemeit forgatja miattam -, de a portál hanggal jár, és a vámpírok megérezhetnek bennünket. Ha ugranának, ha bárhogyan támadnának, kérdezés, gondolkodás nélkül, rajtam csattanjon az első ütés. Azzal elbírok. A vámpír fel is bukkan. Nem esik nehezemre egy kis időre ártalmatlanítani. A leányomra pillantok, feltéve gyanakvó kérdésem.
- Mire tippelnél? - állok meg egy pillanatra, hogy közelre érkezve hozzá, súghassam kérdésem. Ahogy a tudatmódosítást említi, szemeim résnyire szűkülnek. Mégis miért akarná bárki, hogy a boszorkányokat támadják a vámpírok? Mi értelme lenne? - Nagyon komoly vád ez, kisasszony... - felvonom szemöldökeim, ajkaim mégis mosolyra görbülnek. Tovább indulok fele, lassú, komótos léptekkel. Megdermedek, mikor ellép tőlem. És nem azért, mert ne engedném magamtól távolra, a hang, ami nem tőlünk érkezik, megrémiszt. Mire oda fordulok persze a Alesea már kivédi a vámpír támadásnak szánt mozdulatát. Ajkaim biggyesztve, elismerően bólintok felé. Tetszik, hogy erősnek látom - és már nem csak hiszem.
A kérdései azonban aggasztani kezdenek. Körbetekintek a szobán, majd az egyik levetett ruhadarabért nyúlok. Ujjaim között morzsolgatni kezdem, hogy megkeressem, hogy érezzem a jelenlétét, de nem lelem. Idegesen, bosszankodó, mégis csalódott pillantást vetek a leányzómra, fejem nemlegesen rázva. - Nem lelem, de ez nem jelenti, hogy nincs itt... Talán rejtőzködik. - vetek egy újabb pillantást a vámpírra, de látszólag -egyelőre- ártalmatlanítottuk. Intek a fejemmel Alesea felé, hogy kövessen, majd a lépcső felé veszem az irányt. Már az első lépés rossz döntés, mert a fok nyikorgása elárulja a helyzetünk. Bosszankodva forgatom meg a szemeim, majd a vállam fölött szólok hátra. - Vállat-vállnak. - így én a fentről jövő veszélyt fogom tudni kezelni, ő pedig a földszinti támadóinkat tudja elintézni. Az emeletről máris ugranak ketten, és bizony hallom, hogy a hátam mögül is morog valahonnan egy(?). Az én 'részem' egyik felét elintézem egy erősebb lövéssel, a másik viszont sikeresen a közelembe férkőzik, hogy lerúgja a vesém. (Amit ezúton köszönök!) Kissé meggörnyedek, de felfeszítve mutató- és középső ujjaimat torkán ragadva emelem a levegőbe, hogy ott megtartva, közelebb húzódjak hozzá. Mielőtt bárhogy tennék, Aleseat keresik - immáron aranyszínen égő szemeim. Ha bajban van, kisegítem. Ha megoldotta, akkor visszafordulok a fuldoklóhoz. - Hol van ennek a háznak a boszorkánymestere? - sziszegve kérdezem, készen rá, hogy véget vessek az életének. Szorításom erősödik nyaka körül, mégsem felel. Kérdőn nézek a leányzómra, várva, hogy kifejtse a véleményét. Hiszen mi úgy fest ráérünk, az elejtett ellenfelünk az, akinek a szeme mindjárt kipukkan. - Mit gondolsz? Hagyjuk lógni? - ahogy emelem karom, úgy emelkedik vele a férfi is. Szemlátomást nagyon rugdalózik. Majd mutogatni kezd az emelet felé, nekem pedig több sem kell. Alesea karja után nyúlok, a vámpírt előbb elhajítva-, majd a leánykámmal együtt felfelé veszem az irányt, sietősre véve a tempót.



Nem béna, ne is gondolj rá! ♥️  De sikítani ér, ha én elírtam valamit!    || you&me' ||
Vendég
Vendég

avatar
i believe that emotions
give us power


Alesea &  Magnus
Ha nem állsz ki valamiért, akkor kudarcot vallsz mindenben
Kérdőn pillantottam rá, mikor rosszallást éreztem ki a hangjából, de hamar megláttam a mosolyát, így nem is firtattam a dolgot. Legalábbis, nem kérdeztem vissza. A megjegyzésére, miszerint ismer már annyira, hogy tudja, szívesen ültetem át gyakorlatba a varázslást, felnevettem. Így volt, pontosan így volt, nem akartam és nem is tudtam volna cáfolni.
- Nem tehetek róla, Magnus, ez csak… én csak ilyen vagyok. – Vontam vállat hanyagul, de a mosolyom nem tűnt el az arcomról. Egészen addig, amíg fel nem ütötte a fejét egy komoly téma. Valaki bajban volt és segítenünk kellett – nekünk, kettőnknek.
Még mindig nehéz volt elhinni, hogy magával visz. Tudtam, hogy félt és tisztában voltam azzal, mennyire aggódik, de nem zárhatott kalitkába, nem óvhatott meg örökkön-örökké mindentől. Ideje volt, hogy élesben használjam a képességem és meglássuk, mire is vagyok pontosan képes. Mindennél jobban vágytam erre, már-már megszállottan, azt hiszem.
Amikor válaszolt, hogy most rögtön indulunk, bólintottam, hisz nem volt ezzel gondom. Minél előbb indulunk, annál hamarabb tudunk segíteni, nem igaz? A portálra pillantottam és már léptem is volna felé, de a válaszára megtorpantam és ránéztem.
- Olyan vagy nekem, mint egy apa, de hagyd, hogy én is tegyek érted valamit. – Ezt igazság szerint általánosságban értettem. Magnusnak rengeteget köszönhettünk Lunával és nem győztünk hálálkodni. Vagy legalábbis én. Nekem talán még többet adott Magnus azzal, hogy ténylegesen a szárnyai alá vett és nekiállt tanítani engem. És valljuk be, valóban felelősséggel is tartozott értem.
Szorosan fogtam meg a kezét, mikor éreztem, hogy az enyémhez ér. Vele együtt léptem be a portálba, hunyorogva kissé, aztán pillanatok alatt átértünk a túloldalra. Elém lépett, így hát felnéztem rá, majd rosszallón megcsóváltam a fejem.
Alig értünk át, máris apatigrisbe ment át és elém mászott – de nem volt időm ezen bosszankodni, mert hamar csendre intett. Biccentettem, jelezve, hogy értem, majd körbefuttattam a tekintetem a helyen. Időm sem volt körbenézni, felbukkant egy vámpír. Vér… láttam a vért az ajkain és őszintén szólva nem tetszett a felismerés. Újból körbenéztem, arra, amerre a vámpír haladt, majd Magnusra, ahogy megszólalt. A vámpír pedig repült is a falnak.
- Biztos volt valami oka… mindig mindennek van valami oka, Magnus. – Magyaráztam, miközben magával vont a férfi, de tekintetem vissza is tévedt a vámpírra, aki még nem tért egészen magához.
- Lehet valaki megbabrálta a fejét? – Kérdeztem Magnusra tekintve. Ötlet volt ez, semmi több. Körbenéztem a helyiségben, ahova beléptünk. A vámpír okozott némi pusztítást, legalábbis a szoba nem úgy nézett ki, ahogy alapból kellett volna. Elhúzódtam Magnustól, hogy megnézzek valamit, de lépteket hallottam arról, amerről jöttünk, így egyből odafordultam. A vámpír volt és egyenesen Magnus felé indult. Felemeltem a kezem és ezúttal megpróbáltam azt a varázslatot, amit Magnus az imént, hogy a levegőbe repítsem a vámpírt. Szívem szerint meg is öltem volna, de… a több, mint 160 évem alatt senkinek nem ártottam komolyabban. Magnusra pillantottam kérdőn, hogy most mi legyen, másrészt…
- Hol van, akihez jöttünk? Elena? – Kérdeztem. Amennyiben a vámpír újra magához tért, igyekeztem még egy varázslattal lefoglalni.
❖ Megjegyzés: bocsi a késésért   ha béna, szólj ám!  nyami
Szószám:
486
Magnus Bane
❖ High Warlock

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
↷ Bane lakás
Hobbi :
↷ save the world & others
Karaktered arca :
↷ Harry 'AmazingBae Shum Jr
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Alesea&Magnus
partners in crime

Elmondható rólam, hogy szeretem mások útjait terelgetni, vigyázni rájuk. Ahogyan Raphaelre, úgy Aleseara és Lunára is. Mindannyian bizonytalanok, törékenyek voltak, amikor először találkozhattam velük. És mostanra, csiszolatlan gyémántokból ragyogó csillagokká lettek. Örömmel fogadta be a szívem őket, hiszen mindig is arra vágytam magam is, hogy gyermekként oltalmazzon, vigyázza utam valaki. Az élet nem mindig volt ám kegyes, de hiszem, hogy összedolgozhatunk egy szebb jövőért. ~ Alesea merőben más, mint a testvére. Az, hogy ikrek, már nem tud megtéveszteni. Túlságosan összekapcsolódtam mindkettejükkel. Ők a családom, a legféltettebb kincseim. Általuk érzem és tudom, hogy milyen nehéz és veszélyes kötődni valakihez egy biztonságot nem ígérő világba...
Elégedett mosollyal követem végig, ahogy beljebb lép és kuncog. Zene füleimnek a nevetése.
- Auch! - megjátszott rosszallással pillantok rá, de szélesedő mosolyommal hamar leleplezem - nem valódi az érzés. Talán egy picit. Egy részem zokon veszi, hogy úgy gondolja száz év után már nem tudnék újat mutatni, pedig rólam van szó. Egy boszorkánymesterről. Nem is akármelyikről. De most nincs idő a lelkeink szétcincálására. Félretolok így minden egyebet és közlöm a szürke tényeim. - Igen, de arról is tudok, hogy szívesebben viszed gyakorlatba a varázslást,.. - felfelé ívelnek tökéletesre művelt szemöldökeim, egy pimaszkodó mosolyt villantva alattuk.
Az arcára kiülő érzelmek váltakozása követeli tőlem, hogy fejem csóválva elmosolyogjam a komoly pillanatot. Nem tart sokáig, mert Elenám szavai ott dübörögnek a tudatomban és tudom, hogy most nincs helye időzésnek, mennünk kell. - Úgy van, velem jössz... - kiszélesedik mosolyom, ámbár hamar elillan. Le kell fektetnünk néhány alapszabályt. Vagy legalábbis egyet. Nem sérülhetsz meg!
Szavait meghallva bólogatok, bár nem feltétlen hiszem is el. Mit tehetnék? Olyan nekem, mint egy szárnyát szegett madár. Óvni, félteni kívánom. Amikor azt feleli, hogy engem is megvéd, közelebbi szemöldököm talán- homlokom közepéig felugrik. - Megható a törődésed, de bárhogy is fejlődsz és bármekkora erővel is bírsz, én felelek érted. - hangom lágy, ahogy mosolyom is. Cirógatja a szívem, hogy Lessa ennyire igyekszik a pajzsommá válni, miközben kardot játszik. Lubickolok a kötelékben, amelyet ő jelent nekem. Vigyázni fogok rá, ahogy eddig is, úgy mindig.
- Most rögtön. - felelem, finoman rajzolva a levegő, hogy a portál máris felsercenjen mellettünk és akkor az oldalamon ácsorgóra pillantok. - Én sem tudom, hogy mivel kell szembe néznünk, ezért legyünk óvatosak... - nem is magam miatt, leginkább miatta félek átlépni az átjárón. Gyűrűvel díszített ujjaim megkeresik övét, s majd csak miután kézen ragadtam, azután lépek át a szélörvényen.
Reflexből lépek Lessa elé, amikor átérünk. Anglia, London. Városhatár menti ház. Inkább számít boszorkánytanyának. Arcizmaim megfeszülnek. Sötét van, a ház több darabja mégis kietlenül nyikorogva jelzi, nem vagyunk egyedül. Balom mutatóujját ajkai elé téve - néma mozdulattal kérem, maradjon csendben. Pillantásom óvó, mégis parancsoló. Amint eltekintek tőle, várakozunk pár másodpercre és felbukkan egy vámpír. Szemöldökeim összefutnak. Nem az értetlenség szül ábrázatomra fintort, a harag, amit az vált ki belőlem, hogy a vámpír ajkai szélén vér lenyomata díszeleg. Egyértelművé téve, hogy azért van itt, mert talán...
- Hét pokol... - susogom, majd előre rántom jobbom és egy egyszerű varázslattal ragadom meg alakját, hogy a falnak csapva véget vessek a lidércnyomásnak, melyet okoz. - Vámpírok támadtak a boszorkánymesterekre? Ennek semmi értelme... - pillantok az oldalamon állóra, majd előre meredve, finoman vonni kezdem magammal Lessát, hogy feltérképezhessük a helyet.



Imádtam!  ♥  || you&me' ||
Vendég
Vendég

avatar
i believe that emotions
give us power




To: Magnus Bane


"Ha nem állsz ki valamiért, akkor kudarcot vallsz mindenben."

Még tegnap megbeszéltük Magnussal, hogy átugrok, miszerint újabb boszorkány órákat vegyek tőle. Szerettem őt, nagyon jól magyarázott, segítőkész volt és fölöttébb kedves. Ennyi kedvesség egy emberbe nem is tudom, hogyan szorulhatott, mint ő belé. Túl kedves volt azokhoz a szörnyekhez, amik éjjel-nappal a világunkban járkáltak.
Korán reggel ébredtem, egyszerűen nem tudtam tovább aludni, csak arra tudtam gondolni, hogy találkozok vele és újabb tudást ad majd át. Bár kicsit zavart, hogy úgymond éles helyzetekben nem volt alkalmam kamatoztatni a tudást, amit már birtokoltam, hála neki. Azt hiszem, túlságosan féltett ahhoz, hogy „bajba” keverjen, ellenben vele… aki elég sok dolgot megtapasztalt már az évei alatt.
Sebes léptekkel közelítettem meg a lakását, az ajtót, majd lazán a fekete tincseim közé túrtam és igazítottam egyet a hajamon, csak ezután emeltem fel a kezem, hogy kopogjak. Hallottam a lépteit, így oldalra döntöttem kicsit a fejem és ahogy kinyílt az ajtó, elmosolyodtam.
A szokásos, fekete, pánt nélküli top volt rajtam, a fekete, testhez álló nadrággal. És bár meleg volt, de egy vékony fekete felsőt is felvettem. Ezen kívül egy nyaklánc simult a nyakamra egy nagyobb, vörös színű medállal együtt.
Magnus szavaira csak felnevettem halkan és közelebb léptem hozzá.
- Ha nem ismernélek már több, mint 100 éve, zavarba jönnék, Magnus… - Mosolyogtam tovább, aztán igyekeztem a szavai másik felére is figyelni. Összehúztam kicsit a szemeim. Miért nem fogunk könyveket bújni? Nem azért jöttem, hogy gyakoroljunk és még többet tanulhassak tőle? Érdeklődve biccentettem meg a fejem, miközben kérdőn hümmentettem. – Nem örülök, sőt, inkább kíváncsi vagyok. Tudod, hogy a húgommal ellentétben én nagyon is szomjazom mindenféle tudásra, amit tőled kaphatok.
Beléptem a lakásba, majd a szavaira rosszallón, vagyis inkább aggódón összevonom a szemöldököm. De amikor kimondta, hogy vele mehetnék, az arcom egy csapásra megváltozott: először a meglepettség ült rajta, aztán fokozatosan szélesedett ki a mosolyom, amit igyekeztem azért elrejteni, elvégre, valami komoly dologról lehetett szó.
- Én? Veled? Komolyan? – Kérdeztem, miközben a hangomba izgatottság is vegyült. Nem tehettem róla, nehéz volt palástolni az érzéseimet, mikor Magnus még soha, sehova nem vitt ilyen értelemben magával.
A további szavaira bólintottam egyet, határozottan.
- Nem fogok megsérülni. Lehet, hogy még kezdőnek számítok, de hidd el, kemény fából faragtak. Nagylány vagyok és megvédem magam… és ha kell, még téged is. – A fejembe vettem ugyanis, hogy nem veszítek el több embert. Soha. Sem a húgomat, sem pedig Magnust, soha, semmilyen körülmények között nem hagyom magára. Nem akartam újból átélni a veszteség fájdalmát, amit anyánk halálakor éreztem. Többször nem bírtam volna ki. Akkor egy jókora darabot téptek ki a szívemből, amit bizonyos értelemben Magnus pótolt az életünkben. Habár nem éltünk vele és mindig is volt egy kis távolság köztünk, mégis fontosak voltunk egymásnak. Bármit megtettem volna hát érte is, csak úgy, mint Lunáért.
- Mikor indulunk? – Tértem rá a lényegre, immár a komolyabb ábrázatomat magamra öltve. Azt akartam, hogy tudja: számíthat rám és nem leszek az a cserfes lányka, aki úgy általában lenni szoktam. A komolyabb énemet kellett előszednem, hogy tényleg a segítségére lehessek.



From: Alesea


490 szó ❃ remélem, megfelel  


Magnus Bane
❖ High Warlock

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
↷ Bane lakás
Hobbi :
↷ save the world & others
Karaktered arca :
↷ Harry 'AmazingBae Shum Jr
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Alesea&Magnus
partners in crime

Hogyan lehetséges az, hogy varázslat nélkül minden egyes alkalommal sikerül a tussal a jobb szemhéjamnak erősebb tónust rajzolnom? Mély levegővel kell feltöltenem a tüdőm, hogy ne törjem darabokra a tükröm. És nem. Egyáltalán nem segít, hogy úgy érzem a karma kalandozik fölöttem, mohó, ocsmány, örvénylő felhőként, ujjal mutogatva rám, mint a Bane fiúra, akire már egyébként is évszázadok óta rá jár a rút, hát még a tus is had nevessen rajta! Elfojtok egy morranást, majd heves mozdulattal rajzolok félkört arcom előtt jobbommal, hangos csettintéssel kísérve azt, hogy rendbe szedhessem arcomat. Vendéget várok, ami egyenlő azzal, hogy vagy ragyogó pompámban állok elé, vagy sehogy. Utóbbi nem jellemző rám, tehát a válasz adva. Önelégült mosolyt láttat tökéletes másom a vékony keret közepén, így felpattanok helyemről és dúdolgatva indulok a szekrénysorhoz, hogy lekapdossam a kellő könyveim. Lessa, remélem nem gondolod, hogy a bájos csacsogásoddal majd elkerülheted az olvasást és a tanulmányozását a...
Megcsörren a telefonom. Abban bízom, hogy egy bizonyos árnyvadász keres, még akkor is - amikor jól tudom, hogy épp elég elfoglalt lehet ahhoz, hogy mindenféle ok nélkül rám telefonáljon nap közben. A boldog, derűs, vágyakozó ábrázatom megváltozik, kevésbé ragyog, mikor meglátom a nevet. Szemöldökeim összefutnak, rögvest elhúzom a zöld szín irányába ujjam. - Elenám, már azt hittem, hogy... -  csilingel hangom, miközben számonkérővé válik. Semmi esélyem folytatni. Gyakorlatilag kiabálni kezd, üvölt. Hallom, hogy a háttérben sikolt valaki. Ajkaim elnyíltan maradnak, a könyvektől elfordulva a terasz felé tekintek. - Mi történt? Nem hallak jól, Kedvesem, kérlek... -  állam emelem, de egyszerűen lehetetlenül belém fojtja kérdéseim. És már rám is csapja a telefont. Túl sok információval nem vagyok gazdagabb, ahhoz mégis elegendővel, hogy tudjam, nincs maradásom. Helyesbítve maradásunk, ugyanis az ajtón éppen ebben a pillanatban kopogtatnak vékony ujjai szívem egyik hercegnőjének. Magamra erőltetem legnyugodtabb hangszínem, s bár elnyújtott léptekkel indulok az ajtó felé, habozok egy másodpercig. Rendeznem kell a gondolataim, mondandóm. Nedvesítek ajkaimon, majd váratlanul rántok az ajtón, hogy felém tárulva, kirajzolódjon előtte Lessa karcsú körvonala. Pillantásom, mint mindig - most is elcsodáló, gyönyörködő.
- Leejteném az állam, hogy kifejezzem csodálatom, csakhogy úgy fest, ma nem fogjuk a könyveket bújni... - kiszélesedő mosolyom közben feltartom jobbom, mutatóujjam levegőbe mered - Ne örülj előre, bepótoljuk. - ajkaim morzsolgatva mosolygok rá, éreztetve vele, nincs igazi szigor hangomban. Beljebb invitálom, majd köszörülve torkomon elhaladok mellette és szemben állva kezdek bele mondandómba.
- Kaptam egy aggasztó hívást. Úgy vélem, velem jöhetnél... - ingázik fejem. Néha túlféltem őt, de mit tehetnék? A bíbor ketyegőmön ücsörög, hosszú-hosszú ideje már. - Ha megígéred, hogy nem fogsz megsérülni! - hangom aggodalmas, ahogy tekintetem is. Balom rögvest kifeszül, hogy a portál sistergő hangja közénk fúrja magát és egyértelműsítse, sürgős dolgunk van...




Ha nem tetszik, tudod...  ♥  || you&me' ||
Silent Brothers
❖ admin

avatar
i believe that emotions
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Sponsored content

i believe that emotions
give us power

2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
 Similar topics
-
» Nappali & Előszoba (földszint)
» Nappali
» Part 14 / 2
» Nappali
» Előtér és nappali

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Brooklyn :: Lakónegyed :: Magnus lakása-
Ugrás: