be careful who you trust

the devil was once an angel

Share | 
Terasz
If I cannot move heaven, I will raise hell
Isabelle Lightwood
❖ Harcos árnyvadász

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Emeraude Toubia
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Magnus & Izzy
I need a little help! Please, Magnus!
Felelős vagyok Max halála miatt efelől semmi kétségem. Így megértem miért vannak a rémálmok és miért ébredek minden reggel csurom vizesen, torzon borz frizurával. De végső soron mégsem én öltem meg az öcsémet, viszont aki megtette még mindig szabadlábon van. Viszont ha rajtam múlik akkor mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ez ne legyen sokáig így. Sebastiannak meg kell bűnhődnie azért amit velünk tett.
A terepasztal mellett állva folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy vajon mit nem veszek észre. Mi az ami miatt még mindig nem sikerült a nyomára bukkannom, pedig szinte minden időmet ennek a “küldetésnek” szentelem. Ebből kifolyólag még Aleckel is volt egy összepattanásunk, pedig arra vágyom a legkevésbé, hogy a bátyámat is elűzzem magam mellől. De ha ez kell ahhoz, hogy elkapjam Max gyilkosát, akkor az angyalokra esküszöm én megteszem.
- Hogy én mekkora egy.... Hogy ez eddig nem jutott az eszembe. - mordultam fel, miközben úgy ugrottam el az asztaltól, mint akit megrázott az áram. Gyorsan lekapcsoltam a gépet, majd miután belebújtam a kabátomba el is indultam az éjszakába.
Nem hiszem el, hogy ez eddig még nem jutott az eszembe. Annyira kézenfekvő lett volna még egy pár héttel ezelőttig, hogy Magnus segítségét kérjük bármiben is. Erre most csak egy “egész napos sehová sem haladás” kellett ahhoz, hogy észrevegyem azt ami tulajdonképpen az orrom előtt volt egész idő alatt.
Olyan gyorsasággal tettem meg az intézet és Magnus lakása közötti távolságot, mintha legalább is valakinek az élete múlna rajta. Ami tulajdonképpen valamilyen szinten így is van. Mivel minél hamarab teszünk pontot a gyilkosság végére, annál hamarabb érezhetem úgy, hogy valamilyen szinten csökkenthetem a családom fájdalmát és önző módon egy kicsit az én bűntudatomat is. Hiába hajtogatja mindenki azt, hogy nem én tehetek róla, a lelkem mélyén tudom, hogy ha jobban odafigyeltem volna a jelekre, és nem bízom meg feltétel nélkül abban a Pokolfajzatban, akkor Max még mindig velünk lenne.
Vettem még egy utolsó nagy levegőt mielőtt bekopogtattam volna Magnus Bane impozáns lakásának bejárati ajtaján. Tudtam, hogy itthon van, hallottam, láttam és éreztem is. A kiéleződött érzékek részei a vadász létnek. Persze közel sem vagyunk olyan jók, mint a farkasok vagy a vámpírok, de ennek a kiküszöbölésére vannak a runáink amelyeket büszkén visel minden vadász. Köztük én is. Pont a legfőbb runámon futtattam végig az ujjaimat amikor kitárult előttem a hatalmas bejárati ajtó, és szembe találtam magam Brooklyn főboszorkányával.
- Szia Magnus. - köszönten rá bájosan mosolyogva.
Ahogy beléptem az ajtón valami furcsa és megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába. Igazából nem tudnám mihez hasonlítani, de biztosra mertem volna venni, hogy gyanítja, hogy sántikálok valamiben.
- Ezt most úgy mondod, mintha nem jöhetnék el, hogy megnézzem mi a helyzet veled. - adom elő az ártatlan bárányt, mialatt ott lépkedek a mellette a misztikus múltat és jelent ötvöző otthonában.
Ami azt illeti iszonyatosan szép ez a lakás és nem mellesleg hatalmas is. Ami ha azt nézzük hogy hol található, egészen elképesztő teljesítmény. De végtére is mit várhatna az ember lánya egy ilyen nagy hatalmú warlocktól.
- Hát ha már így rákérdeztél, egy italt és a segítségedet. - álltam meg egy pillanatra vele szemben és csak vártam, és vártam, hogy vajon mit is fog mondani.
Tisztában vagyok vele, hogy baj van a paradicsomban, de mindeközben azt is tisztán látom mennyire szeretik egymást és mennyire ki vannak készülve a másik hiányától. Komolyan nem értem Őket. Ha szeretik egymást akkor miért nem tojnak magasról a szabályokra és vannak együtt? Ha meg nem, akkor lépjenek tovább aztán csókolom. Na többek között ezért is nem leszek én sosem szerelmes. Nincs az a férfi aki képes lenne ennyire elvenni az eszem, ez teljesen abszurd. Már elég fiatalon megtanultam, hogy olyan szerelem nem létezik ami holtodiglan, holtomiglan tartana. Éppen ezért is nem ringattam magam sosem kislányos ábrándokba. Amire szükségem van azt bárkitől szíves örömest megkapom, a többi pedig csak felesleges bosszankodással és szívfájdalommal jár. Amihez őszintén szólva nekem se kedvem, se energiám nincs.
- Meg kellene találnod nekem valakit. Azt hiszem valaki rejtegeti Őt. - mondtam feldúltan.
Ahogy újra egyre többet gondolok Sebastianra, egyre jobban elönt a düh, a harag és a bosszúvágy. Csak egyszer kerüljön a kezeim közé. Azt örökre megemlegeti amit akkor fog kapni tőlem. Az sem érdekel, hogy Clary testvéréről van szó. Meg kell bűnhődni vagy így, vagy úgy.
❖ Megjegyzés:        ❖ Zene:   Katt!  ❖ Szószám: 695
Magnus Bane
❖ High Warlock

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
Brooklyn
Karaktered arca :
Harry Shum
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

"Akward surprise"

Kár, hogy szeretem Brooklynt, ha nem így lenne, elhagynám a francba. Fáradt vagyok, nem kicsit, de legalább nagyon. Néha már eljutok oda, hogy az ágyból sincs kedvem kikelni, jól lehet, amíg volt társam benne, addig azért. Most pedig azért mert nem húz semmi, ami a jövő reményével kecsegtetne. Ha mondén lennék, azt mondanám depresszióba zuhantam, de mivel nem vagyok, egyszerűen csak csalódott vagyok, majd elmúlik, mint nekem pár száz év ide vagy oda, esetleg amoda.
Kedvtelve szemlélem a várost, erőt szeretnék meríteni, hogy elkezdjem a napot, vagy legalább a kávé helyett kéne más kortyolgatnom, tekintve, hogy esteledik, éjszakai bagoly lettem. Léna nemrég hagyott magamra, míg ő csak kortyolgatta a koktélokat én nyakaltam rendesen. Ha nem lennék rest azt mondanám, hogy részeg vagyok, ha  képes lennék annyit inni és nem okádnám ki. Már a pia sem a régi, bezzeg a szesztilalom idejében, még volt értéke.
A múltban mereng az agyam, olyan elvetélt ötleteken, hogy el kéne hagynom a várost, akkor a lelkem mélyén nem tátongna egy sötét űr. Ó dehogynem, jobban is.
Egész nap Léna miatt aggódtam, aztán azon, hogy Luna lelépett a városból és majd visszajön, én pedig nem tudom elérni, a tűzleveleimre sem érkezik válasz tőle. Aggódom, nincs időm magamra gondolni, de ilyenkor, amikor a nap sugarai egyenként hunynak ki, amikor a sötétség birtokba veszi a Föld ezen területét, ilyenkor kedvem nyílik portált nyitni és kikapcsolni mindent magamban.
Folyton őt várom, hogy felbukkan, megérzem az energiáit az utcáról, az illatát, amint az ajtóhoz ér, lassan olyan vagyok, mint egy vadászkutya.
Kihörpintem a kávé maradékát, imádom az ízét, pedig nem tesz jót a gyomornak, még egy warlocknak is lehetnek problémái az egészségével. Jól lehet örökké tart.
Sosem hittem, hogy valaki tud így hiányozni, hogy ez az érzés létezik, pedig megteszi. Sajog az agyam, zúgni kezd a vérem. Lassan szűnik az ital mámora, visszatér a szívem fájdalma.
Jóval előbb megérzem, hogy valaki közeledik, mielőtt felhangzana a kopogás. Legalább udvarias, és nem beront, ahogy azt teszik mondatában sokan, átjáróház lett az otthonom. Talán valóban el kéne költöznöm.
Az erkély peremére csúsztatom a csészét, míg sóhajtva az ajtó felé indulok. Zseniális lesz, ha megint valami probléma kígyózik be a küszöbömön.
Fekete nadrágom és sötétbordó ingem, kifejezi vérző szívem állapotát. Ujjaimon megpendülnek a gyűrűk, ahogy a kilincsért nyúlok és feltárom az ajtót.
- Isebelle Lightwood. - kitárom az ajtót, félre lépek, hogy betérhessen, noha arckifejezése nem ígér sok jót, talán nem azért jött, hogy igyon velem valamit.
- Minő kellemes meglepetés. - lehetne kellemetlen is, de szomjazom rá, hogy bármit megtudjak Alexanderről, talán miatta jött. Remélem nem. De persze elszórhatna néhány infót, hogy megpusztul a hiányomtól... nekem meg bilibe lóg a kezem.
Isabelle megjelenése elönt némi aggodalommal, vagy akar valamit, vagy akar valamit. Ez nem lehet kérdés. Már csak at izgat, hogy mi szél hozta, de nem kérdezek rá. Végig pillantok az alakján, tekintetében van valami nagyon ismerős valami túl fájó. Mosolyt erőltetek magamra.
- Adhatok valamit? - enni, inni, jó tanácsot, rosszat? Ha besétál, becsukom az ajtót, a bárpulthoz lépek, italt töltök, jól sejtem csak magamnak, azért megkínálom, halál a májra. Kérdés nélkül visszasétálok a teraszra. Ha Isabelle itt van, talán Ő is. A szívem kihagy egy ütemet a gondolatra, aztán még egyet. A vágy teret ölt bennem. mohóvá válok, zavarttá.
Már csak azt remélem, hogy nem rossz hírt hozott, tekintetem megpihen az arcán. Mond, hogy Alexandernek nincs baja, hogy jól van, hogy... csak, hogy jól van, Könyörgöm. Pánik ül a tekintetembe, az nem lehet, hogy azért jött, mert baj van.
Silent Brothers
❖ admin

avatar
i believe that emotions
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Sponsored content

i believe that emotions
give us power

1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: Brooklyn :: Lakónegyed :: Magnus lakása-
Ugrás: