descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Utcák
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Alesea &  Asmodeus
A jövő attól függ, hogy mit teszel most.

A szemeimet forgattam, ahogyan konkrétan mentegetőzni kezdett. Aztán a visszakérdezésére meglepődtem egy pillanatra.
- Az azért más… te színtiszta démon vagy. Én távol állok attól és attól a gonoszságtól, ami bennetek lakozik. Bennem emberi vér is van, ugyebár… anyámtól sok mindent örököltem, hidd el, Khil. – Magyaráztam neki fölényeskedve. Hihetett engem is gonosznak, vagy aminek akart, én tudtam magamról, hogy nem vagyok.
Sokáig gondolkodtam, hogy kimondjam-e a kérdést, ami még foglalkoztatott, de végül kinyögtem. Kb. vissza is szívtam volna, de Khil elkezdett beszélni. Résnyire nyíltak az ajkaim a meglepettségtől, de aztán bezártam. Tehát lehetséges volt megtalálni a drága démon apámat… lehet, ezer meg egy könyvet átnyálaztam már és megtanultam az éveim alatt, de ilyenbe még nem botlottam bele. Bevallom, Magnustól sem kértem ez ügyben tanácsot, mert úgy éreztem, ő elzárkózna ez elől, csak azért, hogy engem óvjon. A démonok gonoszak és veszélyesek, de persze, én, Alesea Electra Hellfire, szerettem kísérteni a Sorsomat. Egy pillanatra újra felötlött bennem, hogy mi van, ha Khil az apám, de végül ennyiben hagytam.
- Értem… nos, ennek mindenképpen utána fogok járni. – Magyaráztam, aztán el is gondolkodtam, hogy mégis mihez kezdenék, ha apám a szemem elé kerülne. Ha valóban sikerülne megidéznem őt és itt állna előttem.
Azonban nem volt időm végiggondolni, milyen szitokszavakat vágnék hozzá, ugyanis megtámadott egy… démon. Milyen meglepő. Az első pillanatokban arra gondoltam, hogy ez Khil műve vagy valamelyik démon haverjáé. És ez az érzés a következő pillanatokban sem múlt el. Védtem magam a démontól, aki aztán egy időre felszívódott. Azonnal körbenéztem, majd felpattantam a földről és körbeforogtam. Közben hallottam Khilt, de fogalmam sem volt, hogy mit kellene tennem. Elnéztem felé.
- Te? Segíteni? Ostobának nézel engem? – A hangom egy picit talán megremegett. Kevés esélyt láttam arra, hogy legyőzzem a démont egyedül, ha visszajön. De hogy pont Khilben bízzak? Nem, nem bíztam, egy kicsit sem. Mégiscsak egy démon! Még ha a kevésbé rossz fajtából is származott.
- Mégis hova menekülnénk? És miért segítenél nekem? – Kérdeztem, aztán ahogy felé fordultam, a másik démon előbukkant a rejtekéből és újra nekem támadt. Éreztem, hogy némileg kiszáll belőlem az erő, így nem gondolkodtam tovább. Megszüntettem a varázslatot, amivel Khilt a jeleken belül tartottam ez idáig.
- Most már… kijöhetsz… - Csak ne bánjam meg. Futott át az agyamon, ahogy felvettem a harcot a démonnal. Varázslatokkal próbáltam távol tartani magamtól, több-kevesebb sikerrel.

❖ Megjegyzés: remélem, ez tűrhetőbb lett XD  
❖ Zene:
It was gone ❖ Szószám: 383
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Asmodeus & Alesea
Congratulations! You did it! I'm here.
Érdekes hozzáállása volt ennek a boszorkánymesternek. Lerítt róla, hogy nem tetszik neki, amiért olyan lealacsonyítóan beszéltem az emberekről, de hát ez volt az igazság. Miért kellett volna szépítenem rajta? Tanulják meg megvédeni magukat, és akkor talán nem lesznek állandó áldozatok, ha pedig erre képtelenek, akkor ne csodálkozzanak azon, ha démon vacsiként végzik. A táplálékláncok nem véletlenül léteztek a világon, és a jelen felállás szerint a legnagyobb ragadozók mi voltunk, démonok. Az étvágyunk és a pusztítás iránti vagyunk persze túl nagy volt, kezdtük kibillenteni az egyensúlyt, épp ezért ellensúlyozásként jöttek létre az árnyvadászok, de hát ők sem védhették meg teljesen tőlünk az embereket. Halasztani tudták csak a teljes pusztulást, elkerülni nem.
Felnevettem, amikor azzal jött, hogy bizonyosan hazudok neki. Oké, tényleg igaza volt, de hát ezt nem árultam el, elvégre Khil egy kis démon volt, aki a jobb fajtába tartozott. Legalábbis az én szerepemben. A céljaim elérése érdekében neki hazudnom kellett, de általában nem volt szokásom. Nem igazán volt okom arra, hogy elferdítsem az igazságot, de persze ez nem jelentette rögtön azt is, hogy mindig mindent elmondtam. Ha szükség volt rá, sőt, igazából elég gyakran előfordult, hogy egy-két részletet nem árultam el, ezáltal a saját kedvem szerint alakítva a szálakat. Ezt nevezik manipulálásnak, nem? Nos, igen, akkor manipulatív vagyok, van ezzel bárkinek is bármilyen gondja?
- Nem, félre értettél engem. Nem azt mondom, hogy én vagyok a megtestesült Szentlélek, mert hát, mégis csak démonból volnék, de ez nem jelenti azt rögtön, hogy velejéig romlott lennék, vagy hogy hazudnék ezt illetően. Ha nagyon kötözködni akarnék, akkor mondhatnám, hogy benned is folyik démonvér, akkor te miben vagy különb nálam? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, egy leereszkedő mosolyt megengedve. Amikor bemutatkozott, csak bólintottam egy aprót, ezzel jelezve a számára, hogy tudomásul vettem, hogy Ms Titokzatosság neve Alesea. Érdekes név volt egyébként, bár én lehet, jobban fogok majd ragaszkodni ahhoz, amit én aggattam rá.
Percekig némaságba burkolóztunk. Alesea arcán jól látszott, hogy valamin nagyon töri a fejét, valószínűleg az újabb kérdése lehetett, úgyhogy türelmesen, karba tett kezekkel vártam arra, hogy akkor kibökje, amit akar. Közben persze nem őt néztem végig, ugyanis felhívta a figyelmemet magára egy sötét árny, amely körülöttünk ólálkodott. Egyértelműen egy démon volt, ezt egyből megéreztem, habár azt nem tudtam volna megmondani, hogy kicsoda (valószínűleg egyébként sem ismertem), ami miatt potenciális veszélyforrásnak ítéltem őt. Fennállt az esélye ugyanis, hogy ő felismer engem, és ha elkiáltja magát, hogy „Asmodeus?!”, akkor bizony az összes tervemnek lőttek, és kénytelen lennék eltenni láb alól a kis boszimestert. Pedig én tényleg úgy éreztem már, hogy kezdtünk összemelegedni, úgyhogy nem, nem hiányzott, hogy bárki keresztülhúzza a számításaimat.
Viszont amíg a démon nem lépett semmit, én sem kívántam leleplezni azt, hogy már észrevettem őt. Szerencsére pont kapóra jött az, hogy Alesea végre kitalálta, amit kérdezni kívánt még, így tekintetemet újból az arcán pihentettem, miközben azon agyaltam, hogy mit is kellene erre feleljek.
- Igen, lehetséges – bólintottam talán kissé kevés meggyőződéssel a hangomban, de hát honnan kellett volna kívülről fújnom az összes varázslatot, amivel a boszorkánymesterek rendelkeztek? Viszont valahogy Magnusnak is sikerült megidéznie engem, amikor még nem tudta, hogy ki az apja, úgyhogy ebből arra következtettem, hogy létezik a módja. – Őszinte leszek hozzád. Szívesen segítenék kideríteni, hogy ki az apád, de nem vagyok boszorkánymester, nem tudom, hogyan kell csinálni. Talán, ha egy idősebb, tapasztaltabbat megkérdezel… - A beszélgetésünket viszont nem tudtuk befejezni, mert a démon támadásba lendült.
Persze nem én voltam a célpont, hanem Alesea, ő pedig egyből a földre is került. Megforgattam a szemeimet és felsóhajtottam magamban, amiért kénytelen voltam én is eljátszani, hogy mekkora veszélyben vagyunk, mert ez a démon Khilnél erősebb volt – ezt tudtam -, nálam viszont nem, így egy hajszál választott el attól, hogy csak fogjam, és végezzek vele. De ugyebár tartanom kellett magamat a szerepemhez, úgyhogy kénytelen voltam gyengébbnek mutatni magamat, még ha lealacsonyítónak is éreztem.
Ijedt arcot vágtam, ahogy Alesea hátraesett, s egyből leguggoltam hozzá. A démon ellen megvédeni nem tudtam a jelen felállás szerint, hisz szigorúan a pentagramma vonalain belül maradhattam csak, de szerencsénkre ő játszadozni akart velünk, úgyhogy miután a boszimester padlót fogott, visszabújt az árnyak közé, hogy váratlanul lendülhessen ismét támadásba.
- Alesea, engedj el, hogy segíteni tudjak! – mondtam neki sietősen, úgy téve, mint aki szintén megijedt a démontól. – Ez egy nagyobb démon, és erősebb nálam. El kell menekülnünk, nincs esélyünk ellene! A mostani helyzetünkben legalábbis biztosan nincs – magyaráztam neki hevesen, s csak reménykedni tudtam abban, hogy a kötést fellazítja, mi pedig futásnak eredhetünk. Ha így tett, akkor megragadtam a karját, és annál fogva magam után rántottam egy irányba, lehetőleg el minél messzebb innen, ha megtagadta a tanácsomat, akkor én sem tehettem semmit, csak várhattuk, hogy mikor csap le legközelebb a démon.

❖ Megjegyzés: Remélem ezzel tudsz már valamit kezdeni Very Happy ❖ Zene: Ide ❖ Szószám: 769
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Alesea &  Asmodeus
A jövő attól függ, hogy mit teszel most.

A válaszára hunyorogni kezdtem. Ez a stílus nem tetszett, mármint az, ahogyan a mondénekről beszélt. Igen, nem tudják megvédeni magukat az olyan szörnyek ellen, mint ők, de nem kell lealacsonyítóan beszélni róluk. Másrészt az árnyvadászok pont azért vannak, hogy a hozzá hasonló férgeket eltüntessék a föld felszínéről. Felvontam a szemöldököm arra a kijelentésére, miszerint hány dimenziót döntöttek már romba. Nem akartam tudni, bizonyára elég magas szám lett volna a válasz.
Az viszont meglepett, hogy állítása szerint ő nem a gonoszabb démonok közül való. De nem hittem neki, ez az arcomra is kiült, amolyan: „Te most hülyének nézel?” félén.
- Ne hidd, Khil, hogy elhiszem, te vagy a megtestesült Szent és te nem vadászol ártatlanokra… démon vagy, a véredben van ez az egész. Hazudsz. – Morrantam, a nevemre tett utalásra meg sóhajtottam. – Alesea. – Nem gondoltam, hogy bajom származhatna abból, hogy megmondom a nevem és még csak nem is a teljeset.
Egyetlen egy kérdés jutott még az eszembe, de nem tudtam, akarom-e tudni rá a választ. Mindig is érdekelt, miféle démon fattya vagyok én és a húgom – de fogalmam sem volt, mihez kezdek, ha valaha kiderítem, ki is az apánk. Bosszút állnék azért, amit velünk tett? Vagy kérdőre vonnám, hogy miért volt anyánkkal? Mi volt a célja? Sóhajtottam egy aprót és félrepillantottam. Látszott rajtam, hogy nagyon gondolkozok, de végül visszafordultam Khil felé. Nyeltem egyet.
- Mondd csak, Khil… ki lehet valahogy deríteni, hogy egy adott boszorkánymesternek melyik démon az apja? És ha ki lehet… elmondod, hogyan? – Böktem ki végül, ami tulajdonképpen érdekelt. Végig a démon arcát, szemeit figyeltem, majd szusszantam. Azért egy fél pillanatra az is beugrott, hogy mi van, ha épp az apámat idéztem meg… de ez túl abszurd volt, így végül csak elmosolyodtam, amit igyekeztem hamar eltüntetni az arcomról.
Mindeközben igyekeztem fenntartani a varázslatot is, ami itt tartotta Khilt a mi világunkban. Aztán láttam egy sötét árnyat elsuhanni mellettünk, így egyből odakaptam a tekintetem, de már nem láttam semmit. Gyanakodva néztem körbe, aztán mögöttem termett az az árny; ami tulajdonképpen egy kisebb démon volt, de éppenséggel rám fájt a foga. Felé fordultam, hogy hárítani tudjam a támadását, de a földre lökött erősen. Az erőmmel próbáltam védeni magam, de újból nekem támadt.

❖ Megjegyzés: kezdem feladni ezt a kört XD  
❖ Zene:
It was gone ❖ Szószám: 360
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Asmodeus & Alesea
Congratulations! You did it! I'm here.
Az a tiszta döbbenet, ami megjelent a boszorkánymester arcán engem látva, egyszerűen briliáns volt, mint aki el sem hiszi, hogy amit lát, az igaz. Utána meg persze jött minden érzelem szépen sorjában egymás után – hol nevetett, hol meg komoran bámult rám. Magamban tényleg jót szórakoztam ezen, s szinte már vártam, hogy mikor bőgi el magát itt helyben, hiszen nagyjából már csak ez hiányzott. Épp ezért már azon agyaltam, hogy mit is tudtam volna neki adni a célból, hogy a könnyeit felszáríthassa, mert kicsit sem hiányzott volna az, hogy a pólómat eláztassa. Oké-oké, tudom, hogy nagyon élvezte volna a látványt, hisz én vizesen csak még szexibb voltam, és tudom, hogy egyből rám vetette volna magát. Ez mondjuk igazán csábító lehetőség volt, de most inkább megmaradtam volna az eredeti tervnél, és nem elsietni vele a dolgokat. Ráértem még az ágyamba terelni őt, először megismerkedni akartam vele – a normális palik valahogy így csinálták, nem? Egy kis ismerkedés, egy kis randi, aztán talán csók, majd egy év múlva szex is, és nem úgy, mint én, aki szex közben ismerkedik, vagy még akkor sem…
Amikor azt mondta, hogy a célja maradjon egyelőre titok, csak összeszűkített szemekkel, fürkészően néztem rá, hátha az arcáról le tudom olvasni a szándékát. Igazából, megerőltetőnek éreztem eljátszani azt, hogy bevettem a maszlagját, tehát hogy tényleg elhittem neki, valami kifejezett célja volt azzal, hogy meg akart idézni egy démont. Mert hát, tudtam ugyebár, hogy ez az egész kamu, és csak a kisebbségi komplexusát akarta legyőzni ezzel. A boszorkánymesterek esetében tényleg nagydolognak számított egy nagyobb démon megidézése, csak hát a probléma ott kezdődött, hogy ez túlontúl veszélyes volt – nem véletlenül tiltották. Szóval ezt boszimestert nemhogy megdicsérni nem fogják ezért a tettéért, hanem pont ellenkezőleg. Mindenesetre, nem akartam ott lenni, amikor Magnus megtudja, mit tett a drágalátos tanonca. De amikor majd rájön, hogy én meg már behálóztam a csajt… igen, annak mindennél jobban tanúja akartam lenni, sőt, még meg is fogom örökíteni azt, hogy ha később visszanézem, akkor is jót tudjak mulatni rajta.
- Oké, rendben, Ms Titokzatosság, akkor halljuk, mit akarsz tudni – adtam be a derekam, ha már a nemlétező célját nem akarta elárulni. Annak viszont örültem, hogy nem akart rögtön visszaküldeni még, mert így legalább volt egy kis időnk együtt, és én is hozzáláthattam a tervem megvalósításának. Azt mindenesetre már kitaláltam, hogyan fogom kivitelezni a „hazaküldést”.
- Nos, lássuk csak… - tettem úgy, minta gondolkoznék, miközben az államat is elkezdtem vakargatni. – Bármennyire is meglepően hangzik, de mi démonok gonoszak vagyunk. A fájdalomból és szenvedésből táplálkozunk, szóval megyünk oda, ahol a préda is. Az, hogy az emberek nem tudnak ellenünk védekezni, arról mi nem tehetünk – vontam vállat ártatlanul, mintha mi sem lett volna ennél természetesebb a világon. – Pusztulást hagyunk magunk mögött bármerre megyünk… Ha tudnád, hány dimenziót döntöttünk már romba! – nevettem fel kárörvendően, majd megráztam a fejemet. – De persze én inkább nem veszem ki a részemet ezekből. A Földön sem jártam még a mostani alkalmat leszámítva, és nem is igazán vágytam minderre. Nem mondom azt, hogy én nem vagyok gonosz, vagy hogy más vagyok, mint a többi démon, mert úgy sem hinnéd el, a lényeg, hogy én csak egy kis hal vagyok a hatalmas óceánban. Egyébként a nevem Khil. Megkérdezném a nevedet, Ms Titokzatosság, de feltételezem nem akarod elárulni, úgyhogy nem is faggatlak. Most pedig halljuk a következő kérdésedet, ha maradt még – fejeztem be a mondandómat, majd kissé oldalra döntöttem a fejemet, és így néztem várakozóan a boszorkánymesterre.

❖ Megjegyzés: Nem az évszázad reagja, bocsi ><  ❖ Zene: Ide ❖ Szószám: 565
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Alesea &  Asmodeus
A jövő attól függ, hogy mit teszel most.

A döbbenetet nem tudtam levakarni az arcomról és ezt valószínűleg a démon is látta, de megjegyzést szerencsére nem tett rá. Csak az járt a fejemben, hogyha ezt Magnus megtudja, én halott kezdő boszorkánymester vagyok. Soha, semmilyen körülmények között nem tudhatja meg, hogy mit tettem. Nyeltem egyet, majd végigmértem a démont. Ekkor szólalt meg, így visszanéztem sietve az arcára. Az járt a fejemben, hogy vajon minden démon ennyire pazarul néz-e ki? De nem volt idő efféle agyalásra, mert kérdést is tett fel.
- New York… azon belül pedig Brooklyn. Az utca nevet ne kérdezd, teljesen… elhanyagolható tényező. – Magyaráztam, miközben azon gondolkodtam, hogy az erőmmel képes vagyok-e a körön belül tartani. De aztán rájöttem, hogy valami nem stimmel. Azonban nem tudtam, hogy mi, tekintve, hogy sosem csináltam még ehhez hasonlót. Legalábbis élesben nem, csak elméletben. És valljuk be, elméletben sem ment mindig minden szuperül.
Az újabb kérdésekre kínosan elmosolyodtam, felnevettem, majd újra komolyra váltottam. Nem mondhattam neki, hogy merő szórakozásból idéztem meg, nem igaz? Ki kellett találnom egy olyan választ, amivel felkelthetem az érdeklődését… egy olyan választ, ami érdekelheti őt. Azonban nem tudtam, mi lehetne az.
- A célom maradjon egyelőre titok. – A démonok szeretik a titkolózást? Kissé reménykedtem benne, hogyha nem is mindegyik, de akit megidéztem, az picit szereti. A titokzatosság nem mindig rossz, sőt. Néha vonzóvá tud tenni valakit, nem?
- És nem, nem tervezem, hogy most rögtön visszaküldelek. Elvégre, épp most idéztelek meg! – Magyaráztam, miközben azon gondolkodtam, ki lehet ő. Csak arra gondoltam, hogy egy démont akarok megidézni, de semmi konkrétra. Egyáltalán működhet így egy varázslat?
- Azért idéztelek meg, hogy minél többet megtudjak rólatok, démonokról. Kezdve azzal, hogy mi célból jöttök ide és öltök meg ártatlan embereket! – Ez az információ tényleg érdekelt. Bár a kisebb démonokra gondoltam, akik megölnek csak úgy másokat, mint annak idején az édesanyámat… igaz, nem számítottam túl korrekt válaszra. Sőt, azt is kinéztem a démonból, hogy ha nem tetszik neki valami, akkor itt helyben végez velem. Bár ahhoz nekem is lett volna egy-két szavam és nem adtam volna fel harc nélkül.
Talán erre gondolt Luna, amikor azt mondta, hogy fejest ugrok a veszélybe? Az ilyen helyzetekre? Ó, még ha igaza is volt, valahogy túl izgatott voltam és nem tudtam ezzel törődni. A démont fürkésztem, olykor végig is mértem. Még mindig alig hittem a szememnek, hogy itt van, teljes életnagyságban.
- És… melyik démon vagy? – Tettem fel a kérdést egy fokkal halkabban. Azaz, mondhatni csak úgy kibukott belőlem. Érdekelt a neve, habár én nem terveztem neki egyből bemutatkozni. Sőt, semmit nem akartam magamról mondani.

❖ Megjegyzés: majd belejövök, remélem... nyomi  
❖ Zene:
It was gone ❖ Szószám: 419
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Asmodeus & Alesea
Congratulations! You did it! I'm here.
Már rég sötétbe borult az éjszaka, amikor én egy hirtelen megérzéstől, na és persze az unalomtól vezérelve úgy döntöttem, hogy lábamat ismét a Földre teszem. Nem azért, mert untam volna a pokolbeli birodalmamat, és azt, hogy mindenki leste minden vágyamat (bár, néha ebbe mégis csak beleuntam), hanem azért, mert minden porcikámban éreztem, hogy ma végre tehetek egy lépést előre a tervem megvalósítása felé.
Akkor, amikor legutóbb itt jártam, megláttam azt a két boszorkánymestert Magnushoz tartani, s némi kutakodás és megfenyítés árán tudomásomra jutott, hogy a két nő a fiam tanítványa volt. Mily véletlen egybeesés, hogy én pont az ő gyenge pontjait kerestem! Ha akartam volna se tudtam volna náluk könnyebb célpontot találni, főleg, hogy ahogy néha-néha megfigyeltettem őket egy másik démonnal, rájöttem, hogy nagyon kezdők még a varázslás tekintetében. Lehet, hogy már egészen idősek voltak, de a kor nem járt együtt feltétlenül a tapasztalattal sem, vagy a tehetséggel. Lehetséges, hogy alábecsültem őket (bár, ebben azért kételkedtem), de volt egy olyan érzésem, hogy az árnyvilágról, vagyis leginkább a démonokról, nagyobb démonokról nem tudnak túl sokat. Botorság lett volna tőlem elszalasztani ezt a lehetőséget, ami úgy pottyant a kezeim közé, hogy nem is kértem. Nem az a fajta személy voltam, aki kihasználatlanul hagyna bármilyen ilyen alkalmat.
Többször jártam már New Yorkban, főleg Magnus háza tájékán, így nem esett nehezemre odatalálni, s csak vártam az elém tárulkozó alkalomra. Nem is telt el sok idő, amikor az egyik kis tanonc egy vaskos könyvet fogna meg nem indult valamerre a sötétben. Ajkaimra egyből ördögi mosoly telepedett, ahogy utána indultam, de persze tartottam akkora távolságot, hogy ő véletlenül se érezze meg az aurámat. Igyekeztem egyébként minél jobban elrejteni, de nehéz volt megmondanom, ki mennyire volt fogékony az ilyesmire. Azonban szerencsém volt, mert a csajt anélkül tudtam követni, hogy ő akár egyetlen másodpercre is hátrafordult volna annak gyanújában, hogy valaki a nyomában van.
Végül megállt egy kihalt részen, ahol még a szentlélek sem járt, nemhogy valamelyik idióta ember, főleg nem egy ilyen időpontban. Mivel láttam, hogy a csaj nekikezdett felrajzolni a szükséges dolgokat a betonra, majd a könyvét kezdte el lapozgatni, én megbújtam a megfelelő időzítésre várva, de közben levakarhatatlan volt arcomról az öntelt, lenéző mosoly. Annyira, de annyira ostoba volt, hogy az hihetetlen! Elvégre, itt voltam én, és itt volt ő. Teljesen egyértelműek voltak az erőviszonyok, s ha azt akartam volna, könnyedén végezhettem volna vele. És igazság szerint ez meg is fordult a fejemben.
Eljátszadoztam annak a gondolatával, hogy tréfát űzők Magnussal, és mondjuk elrabolom a csajt ahelyett, hogy rögtön végeznék vele. Levághatnám mondjuk a karját, vagy azt a testrészét, amin a démoni szülőkre utaló jel megtalálható, mellékelhetnék hozzá egy képet a drágalátos tanítványáról, s így elküldhetném azt a fiamnak azzal a rövid kis üzenettel, hogy ha viszont akarja látni a tanoncát, akkor el kell jönnie Edomba érte. Ott pedig a varázserejét én birtokolnám, s könnyedén arra kényszeríthetném, hogy a halhatatlanságát átadja nekem. Tökéletes tervnek tűnt, nemde? Ám én túlságosan vágytam Magnus fájdalmára, meg akartam őt kínozni, lelkileg, miszlikbe aprítani, hogy aztán művemet csodálva diadalittasan nevethessek rajta. Épp ezért úgy döntöttem, hogy előbb az ujjaim köré csavarom a kis boszorkánymestert, hogy aztán még jobban fájjon Magnusnak az, hogy az összes szerettét elorozom tőle.
Mindez idáig csendben figyeltem a csaj sikertelen próbálkozásait, majd amikor legközelebb lehunyta a szemét, és így mormolta el a szükséges varázslatot, én fogtam magam, és a felrajzolt pentagramma közepére álltam. Amikor legközelebb feltekintett a boszorkánymester, már velem nézhetett farkasszemet. Arcomról eltüntettem minden önteltséget és gonoszságot, tényleg értetlenül és némileg zavartan pillantgattam körbe, mint aki azt sem tudja, hol van vagy mi történt. Azonban amikor megláttam az előttem lévő lányt, összevont szemöldökkel néztem rá.
- Ha te egy boszorkánymester vagy, akkor igen, minden bizonnyal sikerült, mivel az előbb még vígan iszogattam odaát, most pedig már itt vagyok…. hol is pontosan? – játszottam el a teljesen értetlent, majd ha kaptam rá választ, akkor elismételtem a hely nevét, ha nem, akkor ennyiben hagytam a dolgot. – Mindenesetre, megtudhatom, hogy mi célból lettem megidézve? Ha semmi sürgős, akkor megkérhetnélek, hogy küldj is vissza? – magyaráztam tovább a lánynak, miközben karba tett kezekkel, oldalra döntött fejjel méregettem őt.
Csak remélni tudtam, hogy a csaj, azon felbuzdulva, hogy „sikerült” egy igazi démont megidéznie, nem fog akarni rögtön vissza is küldeni. Kellemetlen lett volna azért, mert képtelen lett volna erre – a varázslat kicsit sem tartott itt, nemhogy akkor még hozzá is legyek kötve! -, és akkor kénytelen lettem volna véget vetni az életének, vagy az előbb kitalált tervhez tartani magamat. Nem örültem volna ennek a váratlan fordulatnak, szóval csak reménykedni tudtam, hogy inkább szóval tartana még a boszorkánymester, kifaggatva mindenféle hülyeségről. Én meg persze akkor adhattam volna neki a szépet, mesélhettem volna neki erről-arról, hogy aztán legközelebb is megpróbáljon megidézni, és így fejlődjön a mi kettőnk kapcsolata.
❖ Megjegyzés: Megjöttem drágám  ❖ Zene: Ide ❖ Szószám: 784
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true



Asmodeus & Alesea


"A jövő attól függ, hogy mit teszel most."

Az utóbbi időben sokat foglalkoztatott a démon idézés, de mindenki óvva intett tőle. Mégis úgy éreztem, tennem kell egy próbát. Ha képes lennék egy ilyen nagy dologra, akkor tulajdonképpen bármit meg tudnék csinálni, nem igaz? Alesea-féle felfogás.
Épp ezért tanulmányoztam az utóbbi napokban a démon idézéssel kapcsolatos könyveket. Nem is egyet, hogy mindent megtudjak róla. A veszélyeit, kockázatait és egyéb dolgokat.
Egy kihalt helyet kerestem, ahol egymagam lehettem és nem zavart meg senki. Igaz, tisztában voltam vele, hogyha valami balul sül el, akkor segíteni sem fog tudni senki, hisz senkinek sem szóltam, hova jövök és mit csinálok. Egyedül az volt árulkodó jel, hogy magammal cipeltem az egyik könyvet, amiben le volt írva minden szükséges és fontos dolog. Le volt ívva feketén-fehéren, mit kell csinálni, ehhez már csak én erőmhöz volt szükség.
A gondok ott kezdődtek, hogy nem volt konkrét célpontom. Nem tudtam konkrét démont megnevezni, akit meg akartam volna idézni, így a varázslat nem is sikerült. De én tovább próbálkoztam, nem akartam csak úgy feladni. Kitaláltam, hogy egy gyengébb, kisebb démont idézek meg, olyat, akivel esetleg szót is érthetek. De így sem sikerült.
- Ahh, mi lesz már? - Kezdtem komolyan idegessé válni. A könyvhöz léptem, hogy újra átolvassam, mit és hogyan kell csinálni. Átfutottam újra a sorokat, halkan magam elé suttogva, majd újra megpróbáltam az idézést. Lehunyt szemekkel mormogtam elé a szavakat, fel sem nézve, hogy ezúttal vajon mi sikerül. Vártam valami égi jelre, vagy a démon hangjára, akit sikerült megidéznem. Vagy éppen a csend kellett volna, hogy jel legyen? Már épp lemondtam arról, hogy összejött a tervem, mikor meghallottam valamit. Azonnal felnéztem és végül szembe találtam magamat egy igazi démonnal. Az persze nem volt egyértelmű a számomra, hogy mégis melyikkel.
- Te…? Hát sikerült…? – Egyelőre ennyit sikerült kicsikarnom magamból, aztán hátrébb léptem és végigmértem lassan. Megidéztem egy démont?


the blackest day ❃ 300 szó ❃ nem szeretek kezdőt írni... látszik  


Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

---
Ajánlott tartalom

all the stories are true

4 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4
 Similar topics
-
» Utcák és terek
» Bronx utcái
» Sunagakure utcái
» Utcák és terek
» Kumogakure Utcái

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Brooklyn-
Ugrás: