descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Bárpult
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Mabel Amboise
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
Uldreiyn
Tartózkodási hely :
Idris
Hobbi :
Démon vadászat
Karaktered arca :
Crystal Reed
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Selene & Mabel


Élvezi hogy belém köthet, minden egyes apró részletbe. Biztos vagyok benne, hogy direkt hozza fel már magát a témát is, csak, hogy elmondhassa, ő azt is megérte és ő többet látott belőle, mint amennyit én megtanulhatok a könyvekből... - Önerőből is képesek vagyunk fenntartani magunkat, nem kell hozzá keverednünk egy fajjal sem. Az meg a kellemes fele volt a történetnek, hogy mi is jól jártunk vele, de szerinted ki fogja őt megállítani, ha egyszer úgy dönt, hogy ellenünk fordul? Ha kihasználja a képességeit és visszaél az öröklét ajándékával? - Érdekes, még magamat is meglepem ezekkel a vádló szavakkal, és bár a boszorkánymester csak elkönyveli majd a saját faja iránt érzett utálatnak, én addig is jól tudom, sőt. A szívem mélyén szégyellem, hogy a saját felemásságom miatt, a családunk hírnevének megroppanása miatt, puszta büszkeségből ellenzem a faji keveredéseket.

És mégsem hagyom kiülni az arcomra magát az érzést, büszkébb vagyok annál, mintsem beismerjem. Főleg nem egy olyan helyzetben, mint ez a jelenlegi. Megtartom azt a rideg, távolságtartó tekintetemet, de egy szemöldökfelvonást még megejtek. - Idrisben nőttem fel, Idrisben élek. Magam is a "hatóságok" tagja vagyok. Egyszerűen csak, "Ha Kínában vagy, élj úgy, mint a kínaiak.", talán ismered a mondást. Nem mellesleg, megtanultuk, hogy a mondének mennyire érzékenyek a saját szabályaikra, a béke és a tudatlanság megőrzése érdekében pedig mi magunk is igazodunk hozzájuk. - Csak remélni merem, hogy ugyanannyira idegesíti az én szigorom, mint amennyire engem az ő túlzott lazasága. - Biztos vagyok benne, hogy te is érted, és nagyon jól tudod, mennyire fontos az alkalmazkodás. - Ebben a kijelentésemben viszont már se gúny, se túlzott szigor nem villan meg. Csak egy tényszerű kijelentés, el kell ismernem, hogy mégis csak sokkal tapasztaltabb, mint én.

- Pontosan ilyen értelemben kétes. - Ráncolni kezdem a szemöldökömet, egyértelmű, hogy tud róla és talán ő maga is benne van és mégis csak hallgatnom kell. Pedig legszívesebben megragadnám a karját és magammal ráncigálnám hátra, hogy bejuthassak és lebuktathassam őket. Viszont nagyon jól tudom, hogy az erőszak nem megoldás mindenre, itt ésszel kell játszani, alkudozni, lefizetni... Ide nem lenne jó megoldás berontani pár harcos árnyvadásszal. - Ha neked megéri ez az alku... - felsóhajtok, a kérésére elfordítom a fejemet, a tekintetemet róla egyenest a mosdó felé vezetem. Már nem látom a sorban ácsorogni a tündér lányt, tényleg csak perceim maradtak hátra, hogy információt csikarjak ki belőle. Mégsem vagyok benne biztos, hogy ez egy jó megoldás lesz. Soha nem jó ötlet alkudozni egy boszorkánymesterrel.

szavak száma: 406 ⇝  Merre is volt a kijárat?  ⇝

Selene Moon
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Mabel & Selene
Welcome here, I am the paradoxe
- ... aki két tehetséges árnyvadászt adott a fajotoknak, és egy igencsak híres és erős Herondale leszármazottat, meg ... hány Blackthorn is van jelenleg?
- oké, ezt nem fejből tudom ennyire jól, akármennyire is érdekelt Tessa Gray, hanem egy mondjuk úgy belső memória egységről. A modern szakkifejezéssel élve. Technikailag úgy ötszáz év után felismertem, hogy nem kell mindent leírnom, amit nem akarok elfelejteni, sokszor elég csak az agyamon belül eltárolni. Némi mágiával manipuláltam az emlékezőtehetségemet és kicsit olyan, mint sok-sok doboz, amelyekben más-más témákból tárolok adatokat. Fajok, jelentősebb képviselőik és etikett, pár doboznyi tudás növényekről és kísérletekről velük, régi szerelmek, barátságok, közös emlékek még élő kapcsolatokkal. Kaotikus tud lenni, sok mindent időbe is telik előhívni, nem megy csettintésre, de az egyszerűbbeknél működik. A történelem pedig? Ott voltam, átéltem, a saját bőrömön tapasztaltam. Nem kell súgás a témában...
- Valaki milyen jól ismeri a mondém szakzsargont. Csak nem lapul egy kamaszkori lázadás valahol a katonás fegyelem alatt? - suttogom elégedetten és a fejemmel intek a srácnak, hogy várjon pár percet, mert még az árnyvadászt is meg kell fűznöm. Vagy kiűznöm. Mindkettőre van esély. És bevallom, imádnám, ha kiderülne, hogy ő sem volt mindig ilyen jó és szabálykövető, hanem került már összetűzésbe a hatóságokkal. Mert valljuk be, aki nem tette meg ebben a világban, az nem is élt igazán. Régen a rendet jelképezték ők és sokkal elnézőbbek voltak, mint ma, amikor sokkal vékonyabb a határ azok között, akik felette állnak a rendszernek és akik nem. Mindennek van előnye és hátránya is...
- Milyen értelemben kétes? Van pár privát szoba hátul, amit elméletileg szexre használnak, de mivel tilosak a kamerák és zárhatóak az ajtók, ott bármi mehet az orgiától az illegális sátánista emberáldozásig. Ha van elég pénzed, a személyzet nem fog panaszkodni miatta - viszont ha nincs, akkor jobb, ha láthatatlanná tudsz válni, mert maguktól nem engednek be újakat. Ahhoz minimum egy ideje ismerniük kell, nem árt, ha jóban vagy a tulajdonossal, vagy éppen nagyon sok pénzt villantasz. Az egyetlen kivétel, ha a korábban felsoroltak valamelyikét bíró személy szexuális partnerének adod ki magadat. Akkor nagyvonalúan félre néznek és nem ismerik fel a politikusokat, sztárokat, sportolókat vagy ezek partnereit, amint éppen tilosban járnak. - Hmm, fordulj kicsit jobbra, hadd lássam az arccsontjaidat a hajfüggöny nélkül ebben a fényben, és megmondom, hol keresd a rejtett ajtót - gyenge alku nekem? Csak hiszi. Mert engem tényleg érdekelnek a vonásai profilból, ráadásul ezzel remek kilátásom lesz a nyakára és a melltartó pántjára is a ruha elcsúszása miatt. Van még nagyjából négy percem és ki akarom használni. Ha tényleg itt akar kutatni a vadász, akkor össze fogunk még találkozni és szeretnék biztos lenni benne, hogy következőre is felismerem. Mellé pedig még egy ital neki, amit az intésemre hoztak, hogy kicseréljék az előző poharát egy telire. Az elfogyasztására nem fogom kényszeríteni, de szerintem még ráfér.
❖ Megjegyzés: Igen, de abból vizespóló verseny lesz Razz ❖ Kinézet: Nem a legjobb megvilágítás ❖ Szószám: Ide
Mabel Amboise
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
Uldreiyn
Tartózkodási hely :
Idris
Hobbi :
Démon vadászat
Karaktered arca :
Crystal Reed
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Selene & Mabel


Csak figyelem, kissé oldalra billentett fejjel, nem is foglalkozva vele, hogy a saját állam már lassan töri a tenyeremet, amint ránehezedek. Hiába, ahogy beszél, egyre inkább döbbenek rá, hogy mennyire feleslegesen pazarolom rá az időmet. Úgy néz ki tévedtem, semmi illegálisat nem tett, ettől fogva pedig már nem az én hatásköröm, hogy mit művel.
- Elhiszem, én nem voltam ott, de akkor sem fogod tudni nekem megmagyarázni, hogy az az életmód helyes volt. - Nem vesztette el az élét a hangom, de érezhetően másképp viszonyulok az egészhez. Érdektelenül, mintha csak egy teapartin kéne szórakoztatni a jó népet semmilyen témákkal. Nem az én hatásköröm ítélkezni a történelem felett, nekem az akkori időktől a mai napig élő lények felügyelete a feladatom. - Természetesen nem... - összeszűkülnek a szemeim, ahogy felpillantok rá. Düh, elégedetlenség, revans? Legszívesebben a dárdám hegyére hágnám, amiért gúnyolódik a nephilimekkel, de nincs hozzá jogom. A törvények kötnek. - Az egy olyan eset volt, aminek megismételhetetlennek kell maradnia. Egy szaporodni képes warlock... - Köpni tudnék, de inkább csak elszörnyedek a gondolaton. Nincs belőlük sok, így könnyedén figyelemmel lehet őket kísérni, de ha szaporodni tudnának... A hatalom, amit birtokolnak, nem szabad, hogy örökletesen továbbadható legyen. Az az egész világ számára katasztrófát jelentene, az egyensúly teljesen felborulna.
- Akkor lehetőleg erre egy szobán kérd meg. A közszemérem sértés ugyan nem tartozik a hatáskörömbe, de örömmel kisegítem a rendőrséget. - Felháborító, hogy abban leli örömét, amint mások érzéseivel, gondolataival játszadozik, de valahogy annyira evidens. Nem is várna mást senki talán. Az önhittség és az arrogancia szükséges, hogy kompenzálja más téren való elmaradottságait.
- Egy másodikra is, hidd el. Nyugodtan befejezheted. - Lehúzom azt az utolsó kortyot, majd úri eleganciával helyezem vissza az asztal lapjára az üres poharat. Egy pillanat erejéig meredek a szélén megcsillanó fényre, majd mély barna íriszeimet ismét a walockra emelem. - Úgy érzem, számunkra már nem sok mindent tartogat az éjszaka. Annyit árulj még el nekem, kérlek, hogy hány kétes ügy lefolyását vélted felfedezni ebben a bárban az elmúlt hónapokban. - Bájosan mosolygok rá, de semmi kétségem felőle, hogy érzi, ez a búcsú édes csengése a hangomban. Reményeim szerint kapva kap az alkalmon, hogy rohanhasson vissza édes kis tündéri partneréhez, de előtte még búcsúképpen, akár csak a viszont nem látás reményében még elhint pár információ morzsát.

szavak száma: 377 ⇝ öhm, visszaájulhatok? Shocked ⇝

Selene Moon
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Mabel & Selene
Welcome here, I am the paradoxe

Bocsánat kérés. Ugyan csak szóbeli és nagyjából odavetett, de a nő kimondta és ezzel valamennyit le is rombolt a várból, amelyet meg voltam róla győződve, hogy a büszkeségéből épített maga köré. Plusz megtoldotta vizesárokkal, krokodilokkal és még Csipkerózsika száz évnyi tövisét is köré halmozta a biztonság kedvéért. És néhány medvecsapdát, taposóaknát, a kígyóvermet mondtam már? Nem? Akkor most, szerintem az is van ott és az egész egy komoly, masszív és előítéletekkel tűzdelt egyveleget alkot, annyira, hogy el vonja a figyelmemet a tényről, hogy eredetileg a bocsánat kérés a szépségemnek szólt. Nem, nem ő az első, akire nincs hatással, nőknél előfordul, de messze nem vagyok biztos benne, hogy akkor sem lenne, ha valaki kihúzná a karót...
- Nem kihaltak, átalakultak. Az ókori Róma például egyszerűen csak túl nagy lett, annyi nemzet és nép került az uralma alá, hogy a végére elveszítette ellenük az egységességért vívott csatát. Gyakorlatilag bárkinek, aki tősgyökeres európainak vallja magát, megtalálható lenne a dns-ében néhány ágnyi - abban épp nem fogom kijavítani, hogy mellé pedig a biszexualitás volt inkább a jellemző, szóval a legtöbb férfinak a férfi szerető mellé volt egy feleség is talonban, aki sorra szülte és nevelte a gyerekeket, remélve, hogy az egyik produktum elég jó lesz ahhoz, hogy tovább nemesítse a család hírnevét. Csak éppen ezek a nők sokszor még saját nevet sem kaphattam, szóval nagyon kevesen emlékeznek rájuk. Ahhoz, hogy ilyen sikert érjenek el, valami nagyon megbotránkoztatót kellett tenniük. A legismertebb példa erre a császárné, Messalina, az egyetlen, akinek a nevére emlékeznek is talán Lívián kívül. Lívia volt Octavianus őrült neje, aki a saját férjét mérgezte meg úgy, hogy a kerti fügefa gyümölcseire kente a szert. Messalina pedig? Nos, ha a fele igaz a híreknek, akkor őt minimum a bujaság démona szállta meg, mert képes volt versenyre hívni Róma kurtizánjait, hogy bizonyítsa, több férfit szolgál ki egy nap alatt, mint ők. Már nem emlékszem, mennyi volt a nyertes létszám, de az biztos, hogy még nekem is leesett tőle az állam.
- Azt hiszem, ezt nem éppen egy warlocknak kellene fejtegetned, figyelembe véve a tényt, hogy a mi szaporodási képességünk szó szerint nem létezik. Leszámítva egyetlen esetet, Tessa-t, aki egy rúnák nélküli árnyvadász nő és egy démon nászából született. Ő két gyermeknek is életet adott, de gondolom ezt a kis balesetet annyira nem szeretné megismételni a fajod. Tudtommal azóta sem érte meg a termékeny kort nő az angyal jele nélkül - hogy eltértem a témától ezzel? Meglehet. Mégsem bírom megállni, hogy ne idegesítsem olyasmivel, ami pontosan arra kényszeríti, hogy újragondolja, mi is a kisebbik rossz a lehetőségek közül. Egy terméketlen warlock, aki a saját neméből választ partnert magának éjszakára, vagy egy szaporodni képes, akinek a megszületéséhez az övét kell feláldozni. Miért van olyan érzésem, hogy az árnyvadász kvízben most erősen egyenlőek lennénk? És még csak rá sem kell néznem, hogy tudjam, ez éppen nagyon idegesíti.
- Hm, fogadjunk, hogy ha én kérem rá, magától és egy percnél rövidebb idő alatt ugrana ki belőle? Akár itt, a tömeg közepén is? - próbálkozom újra, mert biztos vagyok benne, hogy erre a válasza mi lesz. A közszemérem sértés egy ilyen helyen elég nagyvonalúan van véve, de még így sem tudnák megúszni a rendőrségi kíséretet a börtönig. Holnap reggel pedig a kiengedéskor szépen szólva is forró üdvözlésben részesülne. Mondjuk valószínűleg nem úgy, ahogy éjjel álmodozik róla, de hahó. Egy tündérrel randizom éppen, pontosan tudom, mekkora ereje van a jól megválasztott szavaknak és sejtetéseknek ebben a világban. Tíz és fél perc, mielőtt vissza kellene mennem. Milyen kár, hogy a vadász még nem jött rá, nem vele akarok játszani egész éjjel. - Meséljek még, vagy ennyi elég volt ahhoz, szükséged legyen a teljes martinire? - teszem fel a kérdést halványan a poharára pillantva, amelyben már nem sok ital maradt. Ellentétben az enyémmel, amibe éppen csak belenyaltam. Elsőre vesztes felállásnak tűnik. Másodikra elgondolkodtató, mert nekem ez már minimum a harmadik ital. Neki nem tudom. Magamban viszont eldöntöttem, hogy ha ő nem használ rúnát én se mágiával segítem elő a józanságomat...
❖ Megjegyzés: Két perc pihi, utána... hogy megy a vetkőző póker? x"D ❖ Kinézet: Nem a legjobb megvilágítás ❖ Szószám: Ide
Mabel Amboise
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
Uldreiyn
Tartózkodási hely :
Idris
Hobbi :
Démon vadászat
Karaktered arca :
Crystal Reed
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Selene & Mabel


Látom rajta, hogy nehezen nyelte le a szavaimat. Nincs kétségem felőle, hogy vérig sérthettem, de jelenleg a legkevésbé érdekel. Most éppen dolgoztam, ilyenkor pedig a lehető legapróbb részleteket is ki fogom szúrni, legyen az akármilyen ártalmas, vagy ártalmatlan. Ha pedig már egyszer észrevettem, szemethunyni felette nem fogok. Még Magnus Bane-nek is a körmére néznék, ha valami gyanús lenne számomra, pedig neki még köszönhet is valamit az intézetünk. Mondhatni nem is keveset.
- Hmm, szóval tévedtem. Ez esetben elnézést kérek. - Az államat a tenyeremre támasztom, míg a másik kezemmel végigsimítok a porszemcséken. Tényleg ilyen egyszerű és ártatlan volna az egész? - Mellesleg, elismerem, szép arcod van, de számomra pont ugyanannyira vonzó minden nő. - Semennyire, de ezt már nem teszem hozzá, éreznie kell az enyhén unott hangememből, vagy kiolvasnia a teljesen érdektelen tekintetemből. Már ha az eddigi viselkedésem nem lett volna már így is roppant egyértelmű. Bár az övét elnézve, biztos vagyok benne, hogy célba találtak a szavaim.
- Az én tekintetemben a homoszexualítás egyenlő a véggel, hiszen utódok hiányában kihalhat bármelyik faj. Vagy talán tévedek? Lehetett akármilyen burjánzó anno, annak idején ez a szexualítási forma, de azok a nemzetek ki is haltak, feltételezem, nem véletlenül - a tekintetébe fúrom sajátomat, megvétózhat, természetesen, de a Végzet Kelyhét nem fogadom el, mint rejtegetett aduászt. Az isteni beavatkozás más, mintha az alapvető biológiai folyamatok. Márpedig a világunk a teremtés óta ugyanúgy működik. Ha valaki képes szaporodni, az tovább örökítheti a vérvonalát, aki meg nem... Nos, voltak hatalmas dinasztiák, amik elbuktak, és nem csatározásban. - Tényleg? Örülök, hogy abba a kettőbe tartozom. Lehet félreértettél, de nincs bajom veletek, egyszerűen csak nem tartom létfenntartás szempontjából előnyösnek ezt a szexuális irányzatot. - Hogy idegesít-e? Felettébb, de látom rajta, hogy erre játszik, így nem adhatom meg az örömöt számára, hogy minden elégedetlenségem akár csak egy pillanatra is kiüljön az arcomra. Persze, semmit sem tehetek az ellen, ahogy a szemöldököm ideges rándul egyet, amint pár másodperces bemutatóra kéri a férfit, aki mögöttünk foglalt helyet.
- Nem, tényleg nem az eseteim azok a férfiak, akiket úgy kell kicsomagolni a ruhájukból, mert maguktól képtelenek rá. - Felvonom a szemöldökömet és inkább visszafordulok a martinimhez. Nyugtató hatást remélve kortyolok bele az italba, de valamelyest csalódnom kell. A boszorkánymester még mindig itt ül előttem, és érzem, még vár valami rám ezen az éjszakán, ami biztosan indulásra sarkall majd.

szavak száma: 387 ⇝    ⇝

Selene Moon
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Mabel & Selene
Welcome here, I am the paradoxe

Újabb begyepesedett, szűk látókörű, szabálymániás vadász. És ez még nő is. Ennyit arról, hogy a 21. századba való belépéssel fejlődünk és toleránsabbak leszünk, szemmel láthatóan nem ezen múlik a dolog. Nem mintha érdekelne, ezer éve az volt a baj, hogy nő vagyok, kétezer, hogy nem Rómában születtem. Aki le akar nézni, az mindig és mindenkor találni fog rá okot és közben baromira nem veszi észre, hogy kettőnk közül én vagyok a királynő a trónon és ő az alattvaló, akinek lehetősége lett velem beszélni. Igazából már az első szavai után kezdem egyszerre sajnálni és figyelni, mert pontosan az a fajta, akit a legkönnyebben és a legnagyobb örömmel török meg, rántom ki alóla a talajt és még temetem is alá a homoknak, amibe belesüllyed. Kár érte, ha picivel kevésbé lenne merev, jó kis esténk lehetne hármasban. Sőt, ha nem kellene megszólalnom, hogy válaszoljak neki, akkor komolyan elgondolkodnék rajta, mikor volt utoljára esélye egy jó kis orgazmusra. A feszültsége alapján úgy sohanapján. Mi az fiúk, árnyvadászéknál kifogytak a kanos tinikből???
- Szerinted ezzel az arccal bűvölésre volt szükségem?!? - a hangom valahol a szokásos tartomány magaslati határán áll meg a kérdés végére, miközben intek egyet az ujjammal és újra feltűnik a korábbi csillámlás. Ezúttal nem kell megkeresnie a célpontját, mert előttem ül és csak gyönyörű betűkkel írja ki azt, amit szóban nem tettem hozzá a válaszomhoz: "Ne sértegess!". Még élve is tartom fél percig, hogy ne csak elolvasni tudja, hanem, ha akarja, akkor megérinteni és tőlem aztán megpróbálhatja lenyalni is, nem érdekel, Ez sima bűbáj, némi por, amelyet a mágiám életre keltével bocsát ki a testem és abban a pillanatban, amint kihuny, vissza is tér hozzám. Egek, ez azért nem semmi. Sikerült egyetlen mondattal elérnie, hogy harcolni akarjak ellene, megbotránkoztatni és felháborítani, mindezt anélkül, hogy egyetlen grammnyi mágiát is pazarolnék rá.
- Ha szerinted rend van ott, akkor mesevilágban élsz, hercegnő. A homoszexuális hajlamok az idők kezdete óta az emberekben vannak, a tolerancia készség pedig egykor sokkal jobb volt a mainál is. Amit te rendnek hívsz az a múlt elutasítása és az erkölcsi felsőbbrendűség ráerőszakolása másokra, leginkább a férfiak által. Tudtad, hogy tízből nyolc nő szabad döntési helyzetben vonzódik a saját neméhez is? - teszem fel a kérdést rá nézve, majd hirtelen a pillantásom átsiklik valakire mögötte. Egészen pontosan egy szerintem farkas férfira, aki halványan ismerős valahonnan. Magas, izmos test, rengeteg csodálatosan napbarnított bőr és gondosan összekötött szőke haj, mellé pedig egy olyan bőrnadrág, amelyet minimum sikosítóval és cipőkanállal adtak fel rá, alsógatya nélkül. A tekintetem alaposan végig méri és a mosolyomra, meg egy hajvány jelzésre a kezemmel még hajlandó is megfordulni egyszer a kedvemért, hogy megnézhessem a fenekét. Hm, lehet, hogy a mai este mégis "fajzatközi" hármas lesz, ha így folytatódik. Csak előbb még le kell ráznom az idegesítő vadászt. - Jól gondolom, hogy ez a fajta "látom a vallását" nadrág is magasan alatta van a nagy erkölcsi rendednek? - hogy én gúnyolódnék? Még szép. Van még vagy tizenkét percem a tündér visszatértéig és nem a kedvencem, amikor a közönség csak azért bukkan fel, hogy kritizáljon. Szóval iszom a koktélomat és botránkoztatok. Harmadik felvonásnak pedig van egy gyűrű a bal kezemen, és készen állok arra is felhívni a figyelmet. Baromi feltűnő az arany alapba belevésett évezredes hűség/házasság rúna. A jobb kezemen pedig ott a tündérkristály egy másik foglalatban. Sőt, egy vörös rubint és egy apró holdkő gyűrűm is van, és amikor ez a négyes nem a nyakamban lóg, akkor az ujjaimat díszítik, függetlenül az illeszkedésüktől a ruháimhoz. Van, ami fontosabb...
❖ Megjegyzés: *fellocsolja vízzel* ❖ Kinézet: Nem a legjobb megvilágítás ❖ Szószám: Ide
Mabel Amboise
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
Uldreiyn
Tartózkodási hely :
Idris
Hobbi :
Démon vadászat
Karaktered arca :
Crystal Reed
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Selene & Mabel


A tekintetemet egy pillanatra sem veszem le róla, tudom, nekik egy pillantás is elég, hogy köddé válhassanak, ha a szükség úgy kívánja szerintük.  Mégis, a nő közeledik, magabiztossággal felvértezve magát, az ártatlanok igazságát követelve. Igazán szórakoztató, meg kell hagyni, de nem hagyom figyelmen kívül a második húzását, még ha eldönteni nem is igen tudom, hogy ez most negatívum, vagy éppen pozitívum legyen is a vádaskodás során. Teljesen érthető volt a mozdulat, elismerem, ha én lettem volna a helyében, igen csak hamar az utcán kötött volna ki, alaposan helyretéve, de most nem rólam volt szó. Elfogultságomat nem is tagadom, bár igyekszem elnyomni az ellenszenvet. Ha már egyszer igazság, hát egyenlőség is legyen. Még ha nehéz is lenyelni azt a gócot, ami minden egyes alkalommal keletkezik a torkomban, ha egy démonnal, vagy éppen egy fattyával találkozom, nem hagyom, hogy holmi hányinger megzavarjon. Még ha merőben más is ez a helyzet, mint egy csatatér, és talán nem is kevésbé előnyös számára a helyzet.
- Nem, valóban nem illegális, de az nem megengedett, hogy elbűvöld a partnered. Elég gyanús volt nekem az a bűbáj, amivel magadhoz csalogattad, pontosan miként is működött? - Az asztalra könyökölök, vele ellentétben én a tekintetét keresem. Egyértelműen nem erősségem a boszorkánymesterek varázslatainak fejtegetése, nem töltöttem a szükségesnél sohasem több időt köreikben, hogy menjen. Ámbár, azt nem szeretem, ha túl nyíltan használják, még ha nem is ártanak vele senkinek. - Mondének is tartózkodnak a helyiségben, örülnék, ha jobban ügyelnél a viselt dolgaidra, így is elég feltűnőek vagytok. - Teszem még hozzá, mindössze csak figyelmeztetésképpen. Értem én, hogy szép dolog szabadon szeretni, de az már kevésbé, ha külön felhívják rá a figyelmet, legalább is az én szemszögemből nem. A kérdésére felnevetek, szárazon, minden élvezet nélkül.
- Még csak az kéne, felénk nem egészen így megy a dolog. Hála az égnek ott rend van. - Java részt, bár el kell ismernem, közüttünk is vannak olyan emberek, akik eltérnek a rendtől, de legalább nem feltűnősködnek. A Klávé megszorításai miatt nem tehetnek semmi olyat, ami nem méltó egy árnyvadászhoz.

szavak száma: 334 ⇝ *felébred* ⇝

Selene Moon
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Mabel & Selene
Welcome here, I am the paradoxe

Az emberek kavarognak, percekig tart, mire legalább annyi teret nyitnak a táncolókon át a hátsó asztalok felé, hogy többet látok a nő arcánál és sminkjénél. Akkor pedig kissé még kell kapaszkodnom a pultban, hogy fenn tudjam tartani a semleges kinézetemet. Mégis mióta alkalmaznak az árnyvadászok szupermodelleket?!? Pár pillantás elég, hogy látható legyen a tetoválások tömkelege, de mellette ott vannak azok az arccsontok is, amelyeket csak még inkább kihangsúlyoz a szorosan összefogott haj. Vékony áll, apró, de dús száj, hosszúkás orr, széles őzike szemek. És hibátlan bőr. Bármelyik más fajból lenne, öt percen belül tudnék neki olyan exkluzív szerződést adni a sminkmárkámhoz, amely világhírnevet hoz számára, nekem pedig sok ezer megrendelőt. Így viszont csak a düh szánkázik át a gondolataimban, amiért nagyjából nulla az esélyem rá, hogy megszerezzem őt magamnak üzleti vagy akár csak magán célokra is. Igen, volt már egyetlenegy árnyvadász a modelljeim között, akivel kasszát is robbantottam egyből, de ő más eset volt, Dominicet szerződés kötötte hozzám egy utólag megnevezett szívesség teljesítéséről egy kis mágikus segítségért cserébe. És biztos vagyok benne, hogy azóta is átkozza a napot, mikor aláírta, pontosan azért, mert megalkottam belőle a tinilányok nedves álmainak forrását. Szegény, szegény fiúcska. Baromira nem tudom sajnálni érte és nem örülök, amiért kifejezetten óva int mindenki mást tőlem. Milyen kár, hogy amit ők nem mernek vagy nem akarnak Magnusszal megcsináltatni, arra soha nincs elég jelentkező. És ezek közül néhány még nálam is kevésbé hajlandó a mágikus képességeit pénzzé tenni...
Még a partnerem a mosdóban van, ami ekkora tömegnél kifejezetten hosszú sorban állást és minimum tíz-tizenöt percet jelent, én jelzek a pultosnak, hogy adjon még egy Cosmopolitan koktélt és foglalja a helyünket. Ez utóbbihoz elég egy ötvenest jattként a kezébe adnom és látom az arcán, hogy ezért már nem csak nem adja át, hanem ha kell, egész éjjel velünk fog foglalkozni. A kis drága, azt hiszi, nem vettem észre, mennyire csorgatta a nyálát minden egyes alkalommal, amikor egymást csábítottuk és kissé felfűtöttük a hangulatot. Pedig tudom, ahogy azt is, hogy lottó ötösre jobbak az esélyei, mint csatlakozni. Vegyes hármast csak akkor szervezek, ha nagyon jól ismerem legalább az egyik résztvevőt. Ugye, démonom?
A pohárral a kezemben emelkedem fel és kecsesen lépdelek át a termen, gondosan kerülve a kósza férfikezeket és még egy gyenge próbálkozást is megakadályozom az italom teleszórására droggal. Sőt, az utóbbi delikvens felé némi arany por kíséretében még egy igencsak makacs nemi betegség is száll, amely pillanatokon belül igencsak viszketős kiütésekkel és némi véres vizelettel társulva fogja kiüldözni innen. A férfi mosdónál is sor van, szegény bogaram. Élvezd szépen a kényszer szabadságot, és készülj fel rá, hogy ez visszatér, amint ismét drog közelébe kerülsz...
- Hacsak nem a csábítási trükkjeimet akarod ellesni, nagyon értékelném, ha végre az árnyvilág egy másik tagját figyelnéd meg. Idegesítő vagy és a leszbikus szex tudtommal még mindig nem illegális - mosolyodom el neki, gondosan ügyelve rá, hogy csak azt az üres és semmitmondó arcomat lássa, amelyet fiatalon fejlesztettem ki azért, hogy a követek soha ne tudják, mennyire tetszik vagy éppen nem tetszik egy-egy ajánlatuk. Másnak póker arca van, nekem póker fogsorom, amely fehéren villan meg a rúzsozott ajkak között, miközben kérdés nélkül is keresztbe tett lábakkal foglalok helyet mellette, ahonnan én is belátom a termet és azonnal kiszúrom, ha a tündér visszafelé tart. A programomat nem hagyom tönkre tenni senkinek, és ebbe beletartozik egy mogorva vadász is. - Vagy csatlakozni szeretnél? - teszem fel a következő kérdést az arcát fürkészve, majd óvatosan lefelé indul a pillantásom és a pohár pereme felett végig nézem a testét is. Magas, vékony, izmos és minimálisak a domborulatai. Tökéletes szépség a mai világban és modell alapanyagnak sem utolsó. 150 éve viszont azt hitték volna, csak egy éhező bevándorló. A világ és csodálatos változásai...
❖ Megjegyzés: *fellocsolja vízzel* ❖ Kinézet: Nem a legjobb megvilágítás ❖ Szószám: Ide
Mabel Amboise
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
Uldreiyn
Tartózkodási hely :
Idris
Hobbi :
Démon vadászat
Karaktered arca :
Crystal Reed
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Selene & Mabel


A mai nap folyamán szétszóródtunk Manhattanben. Corliss és Chris figyelte a Dumort környékét, Caleb pedig a Wild Rose klubba ment. Túl feltűnő lett volna, ha mind egy helyre tömörülünk, nem is beszélve arról,  hogy szedett-vedett csapatunk még messze nem tud olyan kíválóan együttműködni, mint az szükséges lenne. Addig pedig teljesen felesleges erre építeni, csak meg kell tudnunk állni külön-külön a helyünket. Egyedül pedig egyáltalán nem féltem őket, ahogy jómagamat sem. Teljes lelki nyugalommal sétálok be klubba, mintha a térdig érő arany flitteres szoknya nem rejtené maga alatt a teleszkópos dárdámat a combomra erősítve, vagy éppen a hajtű, amivel szorosan hátra fogtam a hajamat, nem lenne életveszélyes itt bárkire... A könnyedén vállamon lógó táskáról már nem is beszélek, az a feltűnés, amit kelthetek szerencsére csak röpke. Itt átlagosnak számít, hogy túl ragyogják a másikat. Sokkal feltűnőbb, ha valaki egyszerűbb öltözékben bukkan fel, így hát én minden feltűnést kerülve foglalok helyet az egyik fal melletti helynél, de még éppen nem sarokülőkénél. Innét egész jó a rálátás, szinte az egész klubbot belátom, csak egy-két sarok marad rejtve előlem, de ha elsétálok a női mosdóig, azokat is leellenőrizhetem. Bár itt meglepően nagy a nyugalom, könnyedén vegyülnek az alvilágiak a mondénekkel, amit egész nyugtató konstatálni. Szinte már élvezhetném is az estét, akár szórakozás is lehetne az egészből, a zene amúgy is hangulatos, míg nem észre nem veszem, amint egy boszorkánymester elhint egy varázslatot. Az arany szikrák játszi könnyedséggel suhannak el vegyesen mondének és alvilágiak között. Ötletem sincs, mi célja lehetett, de az elvarázsolt tündér lány hamar megindul a bárpulthoz. Mosolyog, nevet, és mindez őszintének tűnik, hiába vizslatom őket a lehető legkevesebb feltűnéssel, minden úgy néz ki, mintha saját akaratából cselekedne. Hátra dőlök, a pincérrel hozatok egy martinit. Szinte már elengedem őket, mikor is a burkolt kihívás hozzám ér. Kiráz a hideg, kényszeredetten simítok végig csupasz karomon. Mindig is utáltam a boszorkánymestereket. Lehetnek akármilyen hasznosak nekünk árnyvadászoknak is, akkor is csak démon fattyak, egy tiltott nász eredményei. Majdhogynem örömmel tölt el, hogy igazam volt, ha nem is teljesen, de látom, amint az agresszió apró lángja villanak a tekintetben, ami egyenesen rám mered. Képtelen vagyok nem elvigyorodni, elégedetten, mint egy jól lakott óvodás, vagy aki éppen most nyerte meg a lottó ötöst. A végén még valami eredménnyel térhetek vissza az Intézetbe, ezúttal nem lesz olyan lapos a jelentés. Szinte már látom a lelki szemeim előtt: "...egy boszorkánymester, aki áldozatokra vadászott a Raves Club vendégei között." Nem mintha annyira a dicsőséget hajkurásznám, jutalom nélkül is öröm számomra, ha láb alól tehetek el alkalmatlankadókat. Bár meg kell hagyni, egy boszorkánymester elég nagy falat lenne számomra. Kérdés a kora, az ereje, a kontrollja mindezek felett... És nem utolsó sorban, hogy mennyi áldozattal járna mindez. Túl sokan tartózkodunk idebent ahhoz, hogy nyílt csatározásba kezdjünk, így hát az asztalra könyökölök, és intek számára, ha gondolja, legalább egy körre csatlakozhatna hozzám. - Ígérem, nem foglak sokáig feltartani...
Ha szófogadóan visszafogja magát, de ezt már nem tettem inkább hozzá.

szavak száma: 484 ⇝

Selene Moon
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Valaki & Selene
Welcome here, I am the paradoxe

Unalmas az élet. Ha elég ideig él valaki, akkor nagyjából minden lelkesedését elveszti és csak az újdonságok keresésébe merülhet bele. Fásult lesz, nem törődöm és kevesebbet törődik másokkal, mint kellene. Tudom, látom. Nem egy ismerősöm van, akik alig ötszáz év után eljutnak arra a pontra, ahol már nem tudnak indokot arra, hogy ezen a földön maradjanak. Őket soha nem tartottam én gyengének, csak magányosnak. Egyedül, annak tudatában, hogy mindenki ki fog halni mellőled előbb vagy utóbb, ez az egész sokkal nehezebb. Számomra azonban vannak kapaszkodók, pontok, amelyek ha minden igaz, még nálam is tovább itt lesznek. Ősi vagyok, mint a nagy római birodalom, apám öregebb még az emberiségnél is, az égitest, amelyről a nevemet kaptam megszámlálhatatlan idő óta díszíti az eget és sugározza fényét a sötét éjben. És vannak dolgok, amelyeket azért lehet mindig újdonságként felfogni, mert az ember már egyszer lemondott róluk, elfogadta a megsemmisülésüket és nem számít rá, hogy újra esélye lesz találkozni vele. Hogy honnan ez a filozofikus hangulat? Pont egy ilyen találkozóra készülök, mondhatni, és amíg várnom kell, nincs mit csinálnom igazából. Ülök a Raves club bárpultjánál, előttem deresedik a martinim maradéka, és figyelem a tömeget. Ahhoz képest, mennyire a női szórakoztató személyzetre van a hely kalibrálva, kifejezetten vegyes a vendég sereg és nem könnyű elsőre kiszúrni a nekem kellő lényt. Egészen pontosan egy tündért aranyszínű bőrrel, borostyán szemekkel és igazi, ősi fekete hajzuhataggal, amelyet a mai indián nők már a fajkeveredés miatt régen nem kapnak meg Amerikában sem. A különleges szépségek felbukkanásáról mindig tudok, hála a munkámnak és ha nem mondémek, akkor egy teljesen más célzattal igyekszem becserkészni őket. Nő vagyok, hiú meg minden, de nekem is gyengén a ritkaság. A lány pedig kell nekem. Az ágyamban, egész hétvégére, ha van rá lehetőség. A legtöbb tündér eleve szexuálisan szabados, csak fel kell magamra hívnom a figyelmet. Az nem lesz nehéz. A hajam még a szokásosnál is hosszabb vörös zuhatag, a nyakamban tucatnyi apró gyémánt veri vissza a fényt, a ruhám... semmi túl ledér, semmi erkölcstelen, de eleget mutat. Például a tényt, hogy nem rejtőzik a felső alatt melltartó, hogy csodálatosan hosszúak a lábaim a nadrág tűsarkúra lógó szára mellett, a szemeim pedig a megfelelő kerettel igézően kéket tudnak lenni. Utóbbiért köszönet apának. Ott is van, máris megrohamozták a vendégek...
Halvány mosollyal emelem a számhoz a poharamat, miközben az ujjaim hegyét apró varázslat hagyja el. A mondémek nem látják, az árnyvilágnak meg jobb dolga is van, mint feltartóztatni az apró arany csillámot, amely perdül, fordul a fejek felett, megtesz két kört a lány dereka körül, majd egy ital meghívás szavai bontakoznak ki belőle, mielőtt az arcom alakját felvéve kihunyna. Most már tudja, hogy mit akarok és hogyan nézek ki, engem pedig érdekel, mennyire adja könnyen magát. Elég a boszorkány bűbáj vagy akcióba kell lépnem? Kiderül, mert a mellettem lévő szék éppen megüresedett, mielőtt útjára indítottam a játékot. Mézesmadzag, mert meg akarom ismerni őt, pontosabban a testét. Ebben nem fogok hazudni, kedvelem a nőket az ágyban, nagyon is, de hosszú távú szeretőként velük nem boldogultam. Férjem ellenben volt elég számú ahhoz, hogy diszkriminációval az életben ne tudjanak meggyanúsítani...
És... működik. Ide tart, én pedig mosolygom, hívogatóan intek neki, majd amint helyet foglal, beszédbe is elegyedem vele. Övé az osztatlan figyelmem, ennyit megérdemel minden ágytársam. Vagyis, majdnem az egész. Van egy furcsa érzésem, amint a nő leül mellém és közel hajol hozzám. Egy szúrás a tarkómnál. Figyelnek. Csak éppen nem tudom, ki és miért. Ahhoz túl zsúfolt a hely. Túl sok a kéjenc, akik csillogó szemekkel nézik a két nőt. Így próbálok nem foglalkozni vele.
Negyven perccel és két itallal később a szúrás még mindig megvan, így amikor a lány, Swannie, kisétál a mosdóba végre kieresztem az erőmet. Nem az egészet, nem is a tizedét, csak egy nagyon apró századot, amely szétszéled a teremben minden irányba és lényeket keres, akik képesek riadóztatni az ösztöneimet. Tudom, hogy valaki vagy valami végig nézett és most lett belőle elegem. A mondémek nem sokat éreznek, enyhe elektromos töltést, miközben áthaladnak rajtuk az erőcsápok, majd elkezdenek egy helyen sűrűsödni. 99%, hogy megvan. És ha elég erős, nyilván ő is tudja, hogy kiszúrtam, így meg sem próbálom leplezni a mozdulatot, miközben felé fordulok és igyekszem átlátni a tömegen, egyenesen rá. A kukkolómra. Megvan, ebben biztos vagyok. A faját már nem tudnám megmondani...
❖ Megjegyzés: Alakulni fog, ígérem! ❖ Kinézet: Nem a legjobb megvilágítás ❖ Szószám: Ide
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members

Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

From the dark to the light

+21Annyi minden lakik bennem, amire nincsenek szavak, amiknek talán nincs semmi jelentőségük, mégis minden megszűnik színessé lenni. Fekete és fehér kúszik a látószögemből feléd. Lüktet az energia, belőled, engem ejt fogságba, félni kezdek attól, hogy magam kötöm gúzsba.
Mindig is a rabod voltam, már akkor, amikor én még nem voltam bukott, te pedig ember létedre nekem adtad magad. Emlékszem az elsőre. Mondd, te emlékszel az első csókra?
Biztos vagyok benne, te is ugyanúgy elvesztél, ahogy én, ahogy tesszük évezredek óta. Mióta túrjuk a szent földet, hogy boldogságra leljünk? S mint mindig most is hozzád térek vissza.
Csókjaid felégetik a bőröm, elemésztik a tudatom, lobban a képzelgés. Minden érintésed égi manna a bőrnek, dal a testnek, lángcsóva a vágynak.
Ízlelj meg sötét démonom, falj fel, kergess a szétesés határára, hogy onnan szedjem magam össze. Sosem voltam gyenge, sosem lehettem, s most mégis azzá válok, a kezeid között, forró ajkad érintése alatt.
Csináld! Kényeztess!
Annyira viszonoznám, hogy alig bírok magammal, ízed akarom a számba robbantani, a melled ívét nyalni végig.
Gyomorból sóhajtok, ahogy a szádba engedsz, olyan mélyen, amire már alig emlékeztem, hogy képes vagy rá. Hátravetett fejjel nyögöm a szoba ékes csendjébe az elfúló, lüktető akarást.
Zajosan dobol a szívem, olyan gyorsasággal, amit egy ember lábon ki sem hordana, én is összeesnék, ha nem ülnék. Préselem magam a kanapéra, morgássá válik a közléseml, birtoklón.
Az enyém vagy!
Olyan finoman játszol a szerszámomon, amitől összefut a nyál a számba, a nyelved akarom megszívni, hogy aztán a csiklódra vessem magam és addig nyaljak neked viszont, amíg sikolyt nem csalók elő a torkodból.
Mozdulatlan tűröm, hogy ajkaddal tegyél boldoggá, de nekem ez kevés, én gyönyörű barbár gyilkosom. Véred ereje még lobog a testemben, érzem, ahogy száguld keresztül az ereimen, mint megannyi méregerős pulzáció.
Lüktet a farkam a szádban, kitölti a torkod, megtöröm a rám rótt varázsod, hogy ujjaim a hajadba mélyesszem, farkam erősebben a szádba lököm, nyálad könyörtelenül csorog az ölembe, sikamlóssá tesz, forróbbá. Akarlak, olyan mohón, ami ellen nincs erőm védekezni. Bizsereg a testem, az élet sürgetően követeli jussát, muszáj ellened mennem, mert beledöglök a vágyba, hogy érintselek.
Puha hajad az ujjaim között olyan ismerős, amitől összefacsarodik a szívem, mindig is tudtam, hogy nélküled nincs értelem. nem tudom melyikünk a rab, s ki a fogva tartó.
Ami odaát volt, az nem volt élet, nem volt több létezésnél, nem voltak szagok, ízek, érintések, bőr a bőröm alatt, csak emléked, de az olyan erősen, hogy minden pillanatban éreztelek magam körül.
S most, hogy tekinteted az enyémbe fúrod, szinte könyörögsz, hogy folytathasd, most érzem, hogy mégsem volt jelentősége, csak a valóságának van.
Duzzad a férfiasságom, nem lehetne keményebb, nem akarhatnálak jobban, hiszen az őrület teríti rám szőttes hálóját. Nem bírok tovább várni, ne aggódj kedvesem, számtalanszor lesz alkalmad végig csinálni, ismersz jól, nem ellelkezem ellene, hogy a száddal elégíts ki, kifejezetten imádom, ahogy elégedett sóhajjal nyeled a magvam. A gondolattól hangosabban nyögök. Talán hagynom kéne, de nem, muszáj, akarlak.
Csókkal fedem az ajkad, saját ízem siklik a nyelvemre, kéjes sóhajjal nyögök a szádába, ujjaim alatt bizsereg a bőröd, szinte felgyulladok. A vágyak túl éhesek. Kitartóan küzdök ellenük, ellened, én édes drágám, de nem akarok tovább ellenállni.
Ajkad engedelmesen csókol vissza, fogaid marnak belém.
Ujjaim a lábaid között keresnek jutalmat, bugyidon keresztül is érzem, hogy tűzforró vagy és annyira, de annyira nedves, összefolyik a nyál a számba.
Vágyat súgok, arról, hogy megőrülök, adj nekem mindent, de íziben, vagy durván elveszem.
Középső ujjam nedves, csupasz ajkaid között simít, forrón vágyom rá, hogy ugyanezt a nyelvemmel tegyem meg.
Onnan mégis kerek seggedre markolok, immár két kézzel ölellek, félek túl erős, összeroppantalak. De nem tehetek ellene, magamba akarlak forrasztani, a bőrömbe vésni, hogy tudd, nem lehetsz másé. Azt is megölöm, aki hozzád mer érni.
- Enyém vagy! – kijelentés, birtoklás. Tudd. Pillekönnyű súlyod emelem magamra, tűzforró tested kikészít, combod, segged markolom, emelek magamra, hogy magasabbra kerülhess, mint én vagyok, te legyél az, aki lecsókol rám.
A nadrág elakad a csípőmben, pedig, magamra rántanálak, nem bírom ezt a játékot, meg akarlak baszni, nem szépítem a dolgot: Azt akarom hallani, ahogy a fülembe sikoltasz, ahogy szétfeszítem a húsod, durván lökök rajtad, hiszen imádod.
Nem bírom tovább, kell, akarom.
Úgy fordulok szembe a kanapéval, hogy közben ajkadba mélyesztem a fogaim, véred veszem újra, hogy húzzam az időt. Sóhajtva válok el a szádtól, hogy aztán melled simuljon a számhoz.
- Mmmm. – finoman cirógatom a számmal, érintem a nyelvemmel, fogaim közé csípem, míg megroggyantom a térdeim, a kanapéra ejtelek, kell a két kezem, simogatni akarlak, érinteni, gyűrni.
Kezembe fogom az egyik melled, a másikkal a csípőd markolom. Kiengedem a fogaim közül a kemény kis bimbót, hogy a melleid közé csókoljak. Apró léptekkel haladok lefelé. Bőröd íze olyan mélységesen ismerős, megveszek tőle, nyelvemmel húzok nyálas csíkot a köldöködig.
Combodba kapaszkodva húzlak a kanapé szélére, ajkam immár a combod belső felén kalandozik, hogy két kézzel kapaszkodom a bugyidba, egyetlen mozdulattal szabadítalak meg tőle.
Hörögve vetem magam az öledre, térdem koppan a padlón, alulról ölelem át a két combod, hogy megemeljem a lábaidat, éhes csókokkal fedezlek fel. Illatod, ízed atombombaként hat rám, a farkam olyan erősen lüktet, kedvem lenne odakapni és élesen rámarkolni, fájdalommal kényszeríteni pihenésre.
Nem bírok lassítani, holott tudom, hogy azt kéne, mégis fürgén járatom meg ajkaid között a nyelvem, hogy onnan hatoljak beléd.
Olyan mérhetetlenül finom vagy, ízed, állagod a szájpadlásomra tapad, örök mementója annak, hogy nem lehetek nélküle, de hiszen te vagy maga a tökély. Csókokkal, nyelvemmel, orrommal simítalak, ajkam a csiklódra tapasztom a számba szívom, csapongok.

Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


But sometimes, even a smart woman can have her guilty pleasure moment.
To Sammael
●●
1212
●●
From Lilith

+18

Minden nőnek kell a jelzés, a felismerés pillanata, hogy a szeretett, az imádott, a vágyott akarja. Kell, különben megindul a kombinálás, a megkérdőjelezés és csupa ostoba gondolat fogan meg, megszületve szavak, hangok formájában. S az aki hagyja ezeket megszületni? Vonaglik kínban, marcangolja magát, kérdőjelezi nőiségét. Hogy én? Erőt adtál véreddel, tekinteted, vágyaid illata pedig nem hagyja még megfoganni sem a gondolatokat. Mikor megláttalak odalent..igen, akkor rettegtelek megérinteni, de legyőzött a kényszeres vágy, hogy valóságomba lépj. Hogy szilárd létezőként foghassalak. Enyém legyen a tudása annak, aki és ami vagy. Nem lett volna szabad megcsókolnod. Ajkaid íze belém égett. Nem tudom mit hittem, mi jelent meg gondolataimban. Összeszedett szoktam lenni, határozott és nem engedek abból, amire kíváncsi vagyok. Te elérted, hogy gondolataim se legyenek. Egyetlen legyintéssel söpörted ki mindet a fejemből, tetted helyükre magad. És kíváncsi voltam, vagyok, de nem tud igazán ébredni ez a kíváncsiság, mert nem hagyod. Elbasztad, mert hozzám értél. Nem tudlak kiverni sem a fejemből, sem a szívemből ez az igazság.
Félnem kellene tekintetedtől, megijedni és elfutni. Kizárni, mégis annyira vonz, mint más semmi. Áramlik belém az akarásod, noha én tartalak béklyóban. Szükséges, hogy el ne téríts. Hogy ne érj hozzám, amíg el nem jön az ideje. Ne csókolj meg, ne ölelj magadhoz, mert akaratodnak, vágyaidnak meghajlok akár gyenge virág a szélben. Lefoglak, gátollak. Szadista vagyok, annak bélyegzel. Az vagyok, és egy évezred után ez is kevés. Egyetlen, hangod, morgásod kevés híján torpant meg, megyek tovább, izgass még, igen. A részem vagy és én a tiéd. Sosem vagy nekem sok. Sosem elég belőled. Megfosztanál? Ahogy béklyózva ülsz azon a kanapén, száz és száz mocskos, fülledt gondolat szalad elmémbe. Működöm. Te uralod mindet, de ezek már sajátjaim. Feléledt saját tettrekészségem és annyiszor rakom rád vissza azt a láncot, ahányszor leveszed magadról. Használni akarlak és mégis adni. Szenvedj, de élvezd. Élvezz nekem. És talán, egyszer el is foglak onnan ereszteni. Még akkor is ha nem maradnak falak, ha nem marad semmi, csak mi. Gondolom tudod mi következik, hogy mit akarok. Kevés híján attól elélveztem, hogy érintettél, hogy végigcsókoltad a nyakam. Ennél többet nem bírok. Nem. Még nem. Bekúszom lábaid közé. Figyellek, magamba szívlak. Hívsz engem és felelek rá. Hagyd, hogy szeresselek! Hagyd, hogy imádjalak ahogy akarlak.
Tenyerem alatt pulzálsz. Türelmetlen vagy. Mindjárt, mindjárt. Nehéz, olyan nagyon és rettenetesen nehéz nem kérni arra, hogy kefélj meg alaposan. Nincs szükségem bemelegítésre, én csak..érezni, felfalni és élveztetni akarlak. Illenék talán megtartani mindezt gyengéd keretek között, szeretve, sóhajtva csókolni végig minden porcikádat. Belebizsereg a talpam is a gondolatába. Később. Visszajöttél. Visszajöttél hozzám és be fogjuk pótolni azt, ami kimaradt. Szenvedésemért a fél világ meggyalázott hullája kevés lenne. Szétszakítom a semmis anyagot. Tettrekész vagy és olyan isteni, hogy ha engednél néha hiúságodnak, most a világ a te formáidat bámulná a Dávid szobor helyett.
Finom vagy. Az édességem. A függőségem. Ezért élvezlek a számban ennyire. Csókolom akarásod, akár ha ajkad lenne. Hatalmat ad nekem feletted, mégis alárendelteddé tesz valamilyen szinten. Torkomban köszöntve, nyögésedre válaszul mozdul csípőm is. Hangod rezonál bennem, ígér. Mesél. Mesélnék hiányodról, ami úgy szakadt rám, olyan fájón és tüzesen, hogy azóta sem szűnt meg sajgása. Miért gondoljak mégis arra, ami ennyire rohasztóan jutott osztályrészemül? Megjelöltél, ezzel tudtára adtad a világ dimenzióinak, hogy itt vagy. Akárki tenné, vagy próbálná ugyanezt tenni, kitépném a gégéjét. De te..ezzel mondtál el talán a legtöbbet. Reszketeg sóhajod is az enyém, lenyelem és elraktározom, farkaddal a számban. Mindened az enyém lesz. Mert így kell lennie. Elég? Nem, Egyetlen..sosem elég. - Soha! - lehelem.
Engedlek, de muszáj folytatnom, meghülyülök ha nem tehetem meg. Ne szegülj szembe! Nem, nem, nem! A téged tartó energia megremeg és kettéroppan, tekintetem esdekelve fúrom tiédbe. Mondd, miért nem? Miért nem akarod engedni tovább? Mi az elég? Nem érted, hogy nem elég? Simogatlak, olyan kemény vagy mégis olyan selymes. Ujjaim nedvesen csúsznak. Mégis görcsbe húzod testem az akarásoddal. Zsizseg a szó, jelentésének mélysége belém vágódik. Felnyögök. Megmozdulsz és hagyom, nem megyek bele új béklyó kreálásába. Engedek neked, nyögve érkezel torkomra. Olyan fenemód jó kislány tudok lenni ugye? Arcom és ajkam simító ujjaid, mozduló csípőd engem is nyögésre késztet. Kicsúszol, visszaülsz. Karomra fonódó kezedre pillantok. Húzol, emelkedem és feltérdelve egyenesedem fel. Ajkaim megnyalva nézek szemeidbe. Türelmetlen vagy, mondd csak? Nyelem a levegőt vadul dobbanó szívvel, vágytól tágra nyílt tekintettel. Meg akarlak állítani mégis könyörög neked egész lényem. Érintésed lágy, felcsigázó, mellbimbóim megkeményednek, aléltan sóhajtom feléd vágyaimat. Engedj vagy csinálj valamit, megőrülök nélküled. Hasizmaim összeugranak ujjaid alatt, kérlek téged, nem élem túl ha kényeztetsz, de azt sem ha nem. Belerobbanok a csókodba, úgy fogadva nyelved mint éhező egykor a mennyei mannát. Érezd ízed, ránts fel magadhoz, fektess hanyatt, kevés a felületünk. Bőröm, lényem sír utánad. Vigasztalj! Megrándulok, áramütésszerűen fut végig rajtam a libabőr, pedig csak a bugyimon érzem az ujjaid. Menekülnék is ki a tartásból, de tolnám is magam hozzád. Jaj nekem, ne engedj el, ne hagyd, hogy kimeneküljek! Nedves vagyok és forró és készen állok rád. Érezni akarlak magamban, mindenhogy. Így is. Szájjal is. Nyögsz, velem, belém. És a semmis anyag alá siklasz, mely inkább köszöntés, olyan finom. Adj egy percet, adj egy kis időt, esedezem. De mégse adj szemernyit se. Kiszakadok a csókból, muszáj egy pillanat, egy korty mégis könyörgő a sóhaj, de imádott. Homlokom tiédnek támasztom, lenézek lábaim között lévő karodra. Ha tudnád..ha tudnád mit élek meg. Ki kellene várnom, mint először. Ismertem a testiséget előtted, a barom Ádám miatt, ki mellé teremtettem, de inkább nevezném erőltetett kíváncsiságnak, mintsem valódi vágynak. De te..emlékszel? Emlékszel rá, vagy már homályba vész? Édes, gyönyörű angyalom, én emlékszem. Milyen volt vágyat érezni. Ruhát sem viseltem, nem tudtam mi az, nem is volt rá még fogalom alkotva. Pőrén, egyszerűen álltam előtted, a hatalmas angyal előtt, kíváncsi tekintettel méregetve. Saját tudásom szerint már megkaptam a tökéletest, a férjet. És mást választottam. A szabad semmit. Az elvadult ürességet. Egyedüli halandó voltam az Úr fényén kívüli Földön. És te eljöttél. Azt hittem büntetésem leszel, a kar, mely kitöröl majd a létezésből, ehelyett rám ragyogtál és én elvesztem. Tökéletes voltál, vagy is. Nem nevezném ezt szerelemnek első látásra. Eleminek igen. Igaznak igen. És vártam. Vártalak, pedig nem mondtál semmit. Nem tettél semmit.
Visszatérted olyan volt, mint most, csak nem volt mögöttem éonnyi ismeret. Nem ismertem ízed, illatod, sem csókod. A gyönyört, melyet adni tudsz. A mindent, amit nekem jelentesz. Jöttél és elsöpörtél, mégis felébresztettél egy ködszerű álomból. Szerettelek és ez nem halványult. Most is szeretlek, vágylak és imádlak. Azért aki vagy. Eljöttél és más voltál. Elemibb és sötéten vonzó. Csókoltál, ízleltelek, felemésztettél, elvesztem benned. Érintésed lágy volt, kíváncsian finom. Kinyíltam neked, akár egy virág a Napnak. Tiszta volt, mégis bűnösen csábító. Nekem meg kellett volna bánnom azt, hogy nem viselkedtem megfelelően, nem voltam elég elfogadó, elég kezes. Melletted nem kellett annak lennem. Veled került a helyére minden.
Ujjaim markáns állad simítják követelve a figyelmed. Kaptam levegőt, nyeltem egy kortynyi tiszta gondolatot, bár az is rólad szólt. Édes egyetlen sötét angyalom, ajkaim némák, tekintetem mégis kifejezi amit érzek. Csodállak és lenyűgözöl. Gyönyöröm vagy. Kéjhajhász csókba vonlak, csípőm mozdítva fogadom érzeted, érintésed. És itt kerül le az ékszíjam. Ne kínozz! Nyelvemmel veszem birtokba a szád és próbálok felemelkedni. Engedj, engedj magadhoz! Ha nem teszed, hát kikövetelem magamnak. Emelkedem felfelé, de nem döntelek hátra. Mégsem szakadok el ajkaidtól, nem megy. Kiélvezem ízed. Alsó ajkad beszívva egyenesedek fel, fentről nézve le rád, egyik mellem végighúzom ajkaidon és megtolva téged hátra, hogy az öledbe mászhassak. - A tiéd akarok lenni és már most is késő...

Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

From the dark to the light

+21
Új világot teremtünk, már azzal is, hogy itt vagyok és te itt vagy. Összezavarsz és kibontasz, mint egy zacskó cukorkát, hogy aztán meg se lepődj, amikor mérgezést kapsz a sok édességtől.
Közelséged felborzolja bennem a démon kedélyeit. Azt hittem, megtanultam kezelni, hogy megmutattam neki, hogy kushadjon a sarokba, míg atyánk, atyátok bilincset vert a csuklómra és leláncolt önnön magamhoz. Az összes fájdalmam a fejem alá támasztotta, mint egy kőből faragott párnát. Sikolyaim senki nem hallotta, én lettem egyre süketebb tőlük, s egy idő után rájuk is.
Most pedig, itt állsz velem szemben, ajkad az enyémre simul, csókod mohó, mint egy kiéhezett oroszlán támadása. Te is a vérem veszed, felolvadunk egymásban, mint megannyiszor már hosszú életünk során. Vér a véremből, ez vagy nekem, akkor is, ha nem én nemzettelek, de te az enyém vagy, te én vagyok. Meg kell, hogy értsd, vagy a szádba rágom, és az bizony fájni fog szomjazó angyalom, kérlelhetetlen démonom.
A levegő körülöttünk megtelik búján hullámzó energiával, eszem vesztem, a maradékot. Mire feleszmélek, játékos gúzsban ülök a kanapén, s te közeledsz felém. A ruha reccsenésére felszisszenek. Látványod letaglóz.
Úgy mérlek végig, hogy érezd elégni a csontjaidat. Kitágult pupillákkal fogadom be a látványt, drogos vagyok és te vagy a szerem.
Gyere, csak gyere már!
Sajogva lüktet az akarásom, felszántaná a nadrágom, a démon ficereg a bőröm alatt. Megmorogja a közeledésed, lépteidet. Láncra vert kutya vagyok, felmorgok, ösztönösen, állati hangon. Bárki más futna, ellenkező irányba, mert támadást idézek meg, vészjósló erőről mesélek.
Gyere, úgy, csak gyere!
Hozzád akarok érni, az ölembe akarlak húzni, hogy lehetetlen puha bőröd az enyémnek feszüljön, melleid kemény gömbje a mellkasom nyomj. Fogaim közé akarom kapni a kemény kis bimbókat, keményen megszívni, sóhajod akarom, a halk sikkantást, amikor méretes szerszámot szűk testedbe lel bolondságra.
Szeretni akarlak, széttépni, megjelölni, hogy mindenki tudja, visszatértem, és aki felé pillant, azt elfogyasztom reggelire, rántotta mellé szalonnának. Noha nem, érzek éhséget, csakis irántad.
Gyönyörű nő vagy, olyan szép, amit én festenék magamnak. Pont ugyanezekkel a formákkal, ezzel a hívogató mozdulatsorral.
Álmodtam rólad, minden kurva évben egyre többet, szétesett a démon bennem, hogy átadja a helyét a vak félelemnek. Megtanultam félni és ettől erősebb lettem.
Jószerivel bámullak, nyelvem körbefut az ajkamon. Kóstálnálak. Ülj a számra, lovagold meg a nyelvem, használj ki, én pedig magamba iszom a nedved, akarom, hogy ízed a számba robbanjon. Elveszni akarok puha ajkaid között, emlékszem-e még az ízedre, mert a hangodra igen, a lihegésedre, apró sóhajaidra, hajszoló parancsszavaidra. Minduntalan engedelmeskedtem, mert addigra megtörsz, elfelejtek uralkodni feletted, csak a vágyad számít, a kéjed, ami engem is csúcsra hajszol.
Vicsorba szalad az orrom, ahogy térdre ereszkedsz, s onnan négykézlábra. Kihúzom magam a feszes béklyóban, türelem. Csak türelem. Megállom, hogy levessem a köteléket és neked essek, hogy úgy basszalak meg, felvered a házat. Minden porcikád érinteni akarom, csókolni, nyalni, összekeni magammal, minden részed a magam illatával fedni, hogy érezzék… tudja mindenki.
Gyere már!
Melleidnek halma így még gömbölyűbb, ó kérlek, told az ajkamig, csak had temessem közéjük az arcom.
Elnevetem magam, kissé ugyan gúnyosan, de lesz ez így sem, kedvesem. Fogsz még Te lenni az, aki nem bír mozdulni, és bizisten belepusztulsz mire megkapod, amire vágysz. Nekem már fél percem sincs, hogy ellenálljak.
Félek, nem tudok uralkodni magamon. Életem része vagy, az egyik felem, a jobbi, teszem hozzá. Aki miatt tisztán látok, néha. Most pont nem.
Közelséged újfent eszembe juttat valamit, hogy milyen senki voltam nélküled, hogy emléked tartotta épen az elmém, amennyire annak mondható.
Fájdalmad a „sírban” is elért, éreztelek sokáig, aztán elmúltál. Álommá lettél és most…
Ajkad forrósága, arra késztet, hogy lehunyjam a szemem, ki kell bírnom, nem eshetek neked. A hajadba akarok tépni, hátrafeszíteni a fejed, és átharapni a puha bőrt, hogy vér fröcsköljön a nyelvemre.
A bőröm lángra kap, ahogy hozzám ér nedves kis nyelved. Muszáj lepillantanom.
Elmondani nem tudom, hogy hiányoztál. Görcsbe rándul a gyomrom, a lábujjaim pulzálva próbálnak energiát levezetni, fel ne robbanjak. Emberi testemben heves rockot játszik a szív, ez a gyarló.
Újfent pillantásomba fürösztelek, illatod megcsap, letaglózna, hanem ülnék, ezer emlék rohan meg a hosszú évek alatta, annyiképpen szerettelek, használtál és használtalak. Kínoztalak sikításig, volt, hogy valód fájdalommal, mert betege vagyok és izgat, sírtál ténylegesen, hogy aztán öleljelek magamhoz és nyugtasalak, bűnöm cseppet sem bánva, hiszen határokat nem léptünk át, de most megőrülök.
Ajkad forrósága vetekszik a tüzével, égess el.
- Emmm. – semmiképpen, hogyne. Bárhogy csak legyen meg, érzem már, hogy könyörögni fogok neked, s nem bánom, de kitartok.
A cipzár hangja, dallam a fülnek, tépd le, ne cicózz, gyerünk már. S jó kislány vagy, megteszed, reccsen a semmirekellő anyag erős fogásod alatt. Feldobol a vérem, a vágytól remeg a combomban minden izom. Kicsim, kicsikém, kérlek!
Megmozgatom a nyakam, mielőtt begörcsöl, annyira nézlek. A boxer követi a nadrágom sorsát, ujjaid alatt engedelmesen nyílik el az anyag, hogy útjára bocsássa kőkemény merevedésem. Forró levegőt lélegzek ki.
Mosolyod eléri, hogy még a száddal hozzám sem érsz, de már felnyögök. Vágyom az ajkaid közé, vedd be szépen. Szopjál! Tedd meg nekem!
Nedves nyelved nyögést csal elő belőlem, moccanatlanul ülök, sajognak a golyóim. Ha nem így ennénk, már ujjaim a hajadba túrnának és rárántanálak. A bőrödhöz akarok érni, hátadon simítani, tarkód marcangolni ujjal.
Mindig is kéjenc kis kurva voltál, aki annyit adott magából, amit talán meg sem érdemeltem, vágyom a szádra. Elnyílik az ajkam, hogy kifújjam a levegőt, a tüdőm enyhén felsípol.  Megdobban a szívem a szárszámomba, ahogy végig siklik a nyelved rajta.
Grrr. Morgok fel, a hang vészjósló, leginkább magamnak. Tudom, hogy nem fog menni, nem bírom végig ülni, képtelen vagyok rá.
Hangosan köszöntöm a mozdulatot, amivel végre a szádba veszel. Pillantásom fürdik benned, nézlek, élvezlek. Máris kapkodom a levegőt, olyan rég nem vettél a szádba, már nem is emlékeztem milyen forró a szád, milyen fürge a nyelved.
Lüktet a farkamban az akarás heve, nem fogom vissza a nyögések, sóhajok tömkelegét.
Egyelőre nem küzdök a béklyó ellen. Még.
- Édes! – olyan halkan súgom, talán meg sem hallod, pedig könyörgés.
Minden vágyam benned lüktet és nem csak a farkamra gondolok, mindarra, amit nekem adhatnál és én elvehetnék.
Hátrahajtott fejjel hörgök fel, ahogy tövig a szádba csúsztatsz, ha nem kötne démoni erő, már mozdulna a csípőm, hogy tartsd le, minél tovább.
Súlyosodik minden légzésem, elvesztem a talajt, pedig ülök, nincs már visszaút, élveznem kell.  Mégis játszadozol, megadod, amire vágyom, ám olyan módszerrel, ami csak fokozza tornyosuló vágyaimat.
illatod felerősödik, érzem, hogy elönt a kéj nedve, összekoccannak a fogaim, mint aki fázik, olyan visszafoghatatlanul vágyom, beléd akarom tolni a nyelvem.
Reszketve fújom ki a levegőt, újra a torkodig engedsz, már a hangjától is rosszul vagyok, ahogy forró ajkaid elnyílnak, teljesen kitöltöm a szád, a torkodra tolakszom, ömlik rám a nyálad.
- Elég! – sóhajtom panaszosan. Pedig kínozhatnál még, máskor, ha nem ezer éve várok rád és tudom milyen vagy, fogsz is még, ebben biztos vagyok.
Hergelsz a látvánnyal is, hogy ujjaid szopod, a kezed játékával, megveszek.
- Akarlak! – könnyedén töröm, meg a démoni mágiát, kezem elemelkedik a kanapéról, arcodra fektetem a tenyerem, még egyszer durván a torkodig nyomulok, csípőm előre mozdításával, szinte érzem arcod bőrén keresztül kőkemény vágyam, ajkadra simítok, ahol összeérsz velem, visszaengedem magam a kanapéra, hogy kicsússzak a szádból.
Karodra markolok, kényszerítelek, hogy emelkedj fel a térdeiden, hogy mássz ki az ölemből, máskor addig dugnám a szád, míg el nem jutok a csúcsra, de ma több kell, a minden, parányi darabkája.
Szabad kezem a melledre siklik, finoman fogom markomba, haladok is tovább le a hasadra, ajkammal a szádra vetem magam, föléd tornyosulva, a kanapé szélére csúszva. Ajkad a számba szívom, saját ízem, keveredik a nyáladdal, ezt is imádom. Nyelvem áttolom a szádba, birtokba veszlek, noha a farkam méretét nem válthatom ki.
Markolom a karod, kapaszkodom beléd, miközben másik kezem a hasadon siklik lefelé, a szeméremdombodra, tenyerem a lábaid köz siklik, a bugyi anyagán keresztül is érzem tüzelő forróságod, csupasz ajkaid nedves domborulatát. Szádba nyögöm a tomboló vágyat, ujjaim az anyag alá siklanak, érezni akarlak a bőrömön.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


But sometimes, even a smart woman can have her guilty pleasure moment.
To Sammael
●●
1212
●●
From Lilith

+18

Bizonyos dolgokat felejteni illene, de ilyen hosszú létben olykor a legkisebb apróságok is megmaradnak. Emlékszem, mindenre emlékszem. Illatod csodájára a Földön. A magányt szánták büntetésemül, az egyedüllétet, míg a tökéletes emberpárnak az Édent. Őrizték a kaput a fivéreid, pedig soha nem vágytam a közelébe. Nem akartam többé hamis illúziót. Rád gondoltam, minden részletedre, mely megmaradt elmémben. A hajadon csillanó napfényre, mely árnyalatokat mutatott. Felfedezni való csodákat. Szemeid kéklő tükreire, melyek meséltek. Jóról, rosszról. Vágyról és kínról. Életről, halálról. Rólad és rólam. Úgy szippantottál magadba akár a vákuum. Gyenge voltam és esendő. Egy halandó, érted mégis képes lettem volna mindenre és bármire, csak térj vissza hozzám. Nem szabad, nem tehetem, sejlettek fel az intelmek. Az angyalok tiltott csodák voltak, kiket nem szennyezhetett bűnös kéz, sem bűnös gondolat. És más lettél. Ugyanaz és mégsem. És már nem voltál tilos. Veled akartam lenni. Örökké és még annál is tovább. És én is más lettem. Megszűntem embernek lenni, egyetlen szeletem a szívem volt és azt is eléd helyeztem. Ahogy minden másomat, lüktető ereimtől kezdve, sóvárgó éhségemig, húsomat és testem egészét. Ádám ellen és bigott elnyomó fele ellen szót emeltem, kétséget támasztottam, hogy valóban ez-e a rendeltetésem. Ha te akartál uralni, nem zavart. Ha kellett akaratom feszítettem tiédnek, akár ha háborút vívtunk volna. Mégsem mondtunk soha végzetesen fájó dolgokat. Egyikünk sem mondta ki, hogy többé nem kíváncsi a másikra, hogy nélküle akar létezni.
Mégis megtörtént. Ezer év nélküled. Mintha kitépték volna a végtatjaimat és azt mondták volna, tanuljak meg járni, egyedül. Nélkülük. Nem ment, sokáig nem ment. Mégis te adtál erőt, hogy sikerüljön, hisz nem lettél volna rám büszke. Nem képzelhettem volna, hogy arcodon sármos mosollyal bólintasz, helyeselve döntéseimet. Vagy épp lenyűgöző vonásaid dühbe fordulnak és fejrázva tudatod, hogy rossz utakat járok. Vajon minden döntésem helyeselnéd? Mindent elnéznél nekem amit tettem ezidő alatt?
Nem tudom mit felelnék, annyi minden lenne. Azonban lényed, meleged és te magad elmossa ezeket. Minden kételyt, cselekedetet. Mások minden csepp vérét vagy épp sóhaját. Minden lényegtelenné válik, persze a fiamon kívül. Róla tudnod kell és tudni is fogsz, bár léte nem lehet sem sértő, sem bántó, nem testi kapcsolat eredménye. Én gyönyörű angyalom, megbolondulok a közeledben. Energikussá válok mégis bágyadtan csillámló tekintettel figyellek. Az enyém leszel. Ma éjjel és az összes többin. Végre érezhetem ajkaidat, az ízedet és karjaid közé zársz. Puha meleg menedéket kínálsz, mégis lobog bennem a vágy tüze. Éreztesd és vegyél birtokba. Egyszerűsödöm, mindenre igenelnék, csak ránts magadhoz és ne engedj el. Ne engedj cselekedni és mégis hagyj. Bőröm minden apró felülete sóhajtva köszönti érintésed, ujjaid selymes simogatását. Lehelem, nyögöm mennyire akarlak, vágylak. Jelölsz. Illatodtól kevés híján sikoltva élvezek el. Akarsz! Akarsz engem! Mámor kúszik végig ereimen, felvillanyozva bensőmet. Nem vagy titok, nem foglak titkolni. Nem is tudnálak. Büszkén bólinthatok hát bárki kérdésére. Visszajöttél. Igen, visszajöttél. Porba hullhatnak mindazok, akik bukásod remélték egykor, vér szennyezheti az ostoba világot. Visszajöttél Egyetlen. Hozzám is. Nem tudom tudnék-e úgy létezni, hogy többé nem nézel rám, hogy kizársz életedből és el ragyogó lényedtől. De nem így van igaz? Nem, hisz megjelölsz. Mi összetartozunk és én elvesztem benned sötét angyal. Elvesztem és nem akarok ebből kigyógyulni, nem akarom, hogy másképp legyen. Véreddel állok helyre és leszek újra önmagam. A hiányzó részem áramlik át belém. A léted. A te léted. Véred rajzolja belém az utat, igen édes. Vedd az enyémet is! Vajon benned is ilyen érzést hagyok? Ezt érzed a véremet kóstolva, lenyelve? Szeretnél belőle többet? Rebegd, súgd nekem szavak nélkül és mindent megadok amit kérsz tőlem. Valaha olvastunk egymásban, mennyire tesszük ezt most is? Felelj nekem mosolyoddal, érzéki sóhajoddal. Tudom, hogy jelenleg mindkettőnkben ugyanaz a gondolattömeg kering. Tegyünk érte.
Nem sajnálom a ruhát, nem mert így hozzám érsz. Bizsergek alattad, félő leolvad a bőröm. Meghalok ha nyelveddel fokozod fel a lángot, nem fogom kibírni. Még nem. Vagyis igen, mert imádok tőled kishalálokat átélni. És nem szeretek könyörögni, hogy ne kínozz, mégis minduntalan megteszem amikor már úgy érzem nem bírok többet, amikor dacára minden kínzó nyelvcsapásnak felüti fejét belül a hiányérzet. És kínoztál sokszor, hogy elhúztad, míg remegve nem esedeztem, hogy csússz belém tövig, tölts ki. Vasra ver az akarat, ennek vágya. Sokat akarok és egyszerre. A nyelved akarom, a csókod. Simogató és markoló ujjaidat, a farkadat. Az ízedet a számban. Az utolsó üti be a szeget, erővel tollak a kanapéig. Mosolyod felforralja a vérem. Jaj, kicsim több elismerést. Nem titkoltan mérlek végig tekintetemmel. Türelmetlen sóhajaid dallamok, igen, mindjárt. Mindjárt. Ezer év után számít még pár perc, mondd csak? Reccsen a semmis anyag, nincs rá szükségem. És nézz rám, vágyj rám! Lassan indulok meg feléd.
- Az vagyok.. - lehelem könnyedén, hisz figyelmed követelem, de most nincs esélyed, hogy hozzám érj. Hogy eltéríts. Be fogom kapni a farkad és te hagyni fogod. Mert én így akarom. Fogalmam sincs, mit műveltél az elmúlt évezredben, de én éheztem rád. Soha nem múló éhséggel. És ezt most el is kezdem csillapítani.
Négykézlábra ereszkedem, így fejezem be a távolságot kettőnk között. Illatod körbeölel, felizgat az aurád alatt végigzubogó energia. Tenyerem úgy húzom végig mellkasod és hasad között, mintha valóban megérinthetném. Csíp, de azzal a fájdalommal jár, melyet lehet élvezni is. Amíg nem fordítod valaki ellen. Felnyögök, arcom térdednél húzom végig, farmeren keresztül harapok combodba. Nyögsz, hallani is isteni. Még, még! Ha kéred ennek én is eleget teszek, csak a másik combodnál. Nyelvem hegye végigsiklik nadrágod dereka felett, finom vagy. Rettenetesen és kínzóan finom. Protokoll kérdést teszek fel csupán, a válaszod mindegy a kimenetelt tekintve. Ajkaimat a feszülő dudoron húzom végig. Semmiképpen?
- Semmiképpen. - ismétlem a választ, lehúzva a slicced teljesen, hogy szétnyíljon a farmer. Tudom, hogy tudod csak játszom. Te is játszol. Tiltakozásod nem valódi, hisz nem zárkózol. Megfeszülő lélegzetvételeid, sóhajaid más vágyakról mesélnek. Megfogom a slicc két szétnyílt oldalát és szétrántom, szakadjon, legyen semmis. A lényeg szabad lehet sérülés nélkül is. Ugyanígy jár a bokszer is. Kihívó tekintetem rajtad felejtem, feléd süt a vágyam. Mégis a felszabadítottra nézek, esdeklőn sóhajtok fel. Kéjenc mód mosolyodom el. - Milyen lenne ha igent mondtál volna? - semmis a kérdés, elismerő pillantásom farkadra siklik, megnyalom ajkaimat. Tökéletes. Kicsit feljebb emelkedve nyalom végig alulról felfelé és veszem is kézbe egyúttal. A makkra lehelve veszlek a számba, ajkaim között nyelvem simogatja körbe. Jóízűn nyögök torokból. Selymesen és keményen simul tenyerembe, ajkaim közé véve megszívom. Tiltakoztál igaz? Tiltakoztál, kis mocsok. Ajkaim lejjebb tolom rajta, lassan csúszva vissza a tetejéig. Tiltakoztál és szenvedni fogod míg igent nem mondasz. Szám melegéből engednélek, nyelvem mégis simogat, hogy újra visszacsúsztassalak. Nem adok neked ritmust, sem tempót, mégis felnézek rád. Mondj igent és engedlek mozdulni csípőből. Mondj igent! Nézlek és nyellek még, míg elérem a pontot, ahol már nem kényelmes felnézni. Tövig fogságban tollak a torkomra engedve kicsit, hogy újra benn legyél. Kell a levegő, hátrahúzódom, nyelem a kortyokat, de el nem engedlek. Nedvesítve ujjaim ölelik körbe keménységed, óvatos csuklómozdulattal simogatva. Szabad kezem mutató és középső ujját bekapom, közéjük pedig makkod simulva besegítek a foglalt kéznek. Néznélek, de leköt ez. Lekötsz kezeim között. Nyögéseid akarom csalni, akarom, akarom! Elengedem és újra bekapom, ezúttal nincs lassításom, nincs gátam. Tövig üdvözöllek a számban és váltott mélységgel  felveszem a ritmust, mely inkább mohón érzéki, semmint bántó. Ha tudnád Egyetlen, hogy nedves vagyok, úszom vágyaimon és kapaszkodom selymesen kemény akarásod érzetébe. Kényelmessé téve balom ráfonom, hozzá kell érnem pluszban. És szívom, ha útja van kifelé. Megzakkanok érted, mégis finomhangoltak a mozdulatok. Szükségem van rád...hiányoztál!

Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
 Similar topics
-
» Bárpult az első helyiségben
» Bárpult a hátsó helyiségben

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: Raves Club-
Ugrás: