be careful who you trust

the devil was once an angel

Share | 
VIP részleg
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Dominic Greendale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
COLD WAR KIDS
Tartózkodási hely :
• NEW YORK
Karaktered arca :
• DIEGO BARRUECO
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true


hannah &  dom
I'll be the guard dog of all your fever dreams
Lou meg én olyanok voltunk, mint egy paranormális Starsky és Hutch, kiváló csapatmunkával, maximális bizalommal, és egy tökéletesre fejlesztett rendszerrel az olyan viták elkerülése érdekében, mint, hogy ki legyen a főnök; kő-papír-ollóval döntöttük el. Most épp az én kövem maradt alul Louis tenyerével szemben, így az álcázó rúna utolsó íve is az én alkaromra simult, a fekete vonalak pillanatok alatt bekígyóztak a bőröm alá, hogy végül ne maradjon belőlem más, mint egy hétköznapi, farmernadrágos, feketébe öltözött huszonéves. Lou a kabátzsebébe csúsztatta az irónját, ahogy végzett, az ő karján a teljes láthatatlanságot biztosító jel tekergett, de még így ijesztően jobban hétköznapinak tűnt tőle a sunyi szemével és a féloldalas mosolyával.
A szórakozóhely zavaros dübörgése egészen az utcáig szűrődött ki, beette magát a mellette húzódó sikátor félhomályába is, ahol éppen egymással szemben álldogáltunk. - Te mész előre. – adja parancsba, én pedig széles vigyorra húzom a számat a parancsoló hangszíne hallatán. Mindig roppant jól szórakoztam azon, mennyire komolyan tudja venni, ha irányító pozícióba kerül, mintha csak a Konzul személyesen nevezte volna ki a feladatra, és az egész nem csak egy hülye háromkörös játékon múlt volna. – A szenzor szerint bent vannak ezek a dögök, még ha napok óta egyáltalán nem is történt semmi szokatlan, próbálj meg rájuk bukkanni, és tereld őket felém.
A Raves Club felé sétálva ugyan már legalább háromszor átvettük a tervét, de úgy tűnt, Lou szereti a számba rágni többször is a rám osztott feladatot, hátha akkor esetleg teljesítenem is sikerül. Senki nem hibáztatja érte, igen alacsony volt a sikermutatóm mostanában.
- Ha lehet, ne felejtsd el, hogy ma te kutatod fel, és én kaszabolom le, oké? Az a lényege az egésznek, hogy veled foglalkozzanak, és rám ne számítsanak, ez azért világos, ugye? Próbáld meg nem megzavarni a mondikat, és Dom, még véletlenül se halj meg, értetted? Rohadtul sok pénzzel lógsz.
Kevésen múlik, hogy ne nevessem el magam, de tudom, milyen parásnak hat az átlagos emberek körében egy félhomályos, koszos sikátorban magában nevető alak, és most kaptam utasítást arra, hogy ne keltsek pánikhelyzetet a mondének körében, szóval előzékenyen visszafojtom magamba a jókedvem.

Átlépve a szórakozóhely küszöbét, a fülledt levegő és az emberek nyüzsgése azonnal ránehezedett a vállaimra, és hiába voltam tisztában a rúnáim és fegyvereim álcájával, valahogy mégsem akaródzott levenni a kabátom, ami az övemen függő szeráfpengém markolatát takarta.
A tömeg és a zene különös elegye úgy pulzált körülöttem, hogy azt hittem menten migrént kapok tőle, és ezen a VIP szoba sem segített, ami a jelek szerint pont ugyanolyan zajos volt, és legalább annyi embernek volt bejárása, mint a közembereknek fenntartott részre. Nem kellett sokat várni az ajtóban szobrozó őr figyelmetlen pillanatára, jóformán csak olyanja volt, így legalább nem kellett megerőltetnem magam, hogy hangtalan lépteimmel besurranjak mellette, amíg ő a telefonja képernyőjét fixírozta.
A helységbe érve azért valamivel kellemesebb légkör fogadott, asztalok, körülöttük kényelmesnek tűnő fotelokkal, külön bárpulttal és egy jókorára hízott Drevak démonnal a falon. Ez utóbbiról gyanítottam, nem képzi szerves részét a berendezésnek.

Pillanatnyi meglepetésemet, amit a rovarszerű démon felbukkanása okozott, azonnal elnyomta a hullámokban elöntő elégedettség, amiért rekordidő alatt megtaláltam a kis bestiát, majd úrrá lett rajtam némi kételkedés, ahogy figyeltem sebes lépteit felfelé a falon, hogy csatlakozzon a társához, aki az emberek fölé magasodva várt türelmesen. Nem támadott, nem mozgolódott, csak úgy… volt. Márpedig démonok nem szoktak csak úgy lenni, az azért mindig elég gyanús.
Sietős léptekkel gázolok bele a tömegbe, tekintetemmel folyamatosan Louist keresve, aki bár vagy hétszer elismételte, hogy a közelemben marad, most, hogy a tervünk újratervezést igényelne, természetesen még az én szemeimnek is láthatatlan lett. Jobb vállam beleakad valakibe, ahogy a kézfejem vadul kutat a kabátzsebembe rejtett irón után, minden egyes porcikám kétségbeesetten vágyik rá, hogy eltűnhessek végre a mondén szemek elől.
A tömeg egyszer csak véget ér, Louis pedig a legvégén állva, az enyémhez hasonló értetlen arckifejezéssel kémleli a plafon új lakóit, fejével alig észrevehetően a személyzeti folyosó felé bök, ami valószínűleg a csorda további tagjait rejti, én pedig szó nélkül tűnök el az üveg nélküli fekete faajtó mögött.
Szemeim gyorsan alkalmazkodnak a félhomályhoz, a hátam mögül érkező hang viszont, ami csilingelve érdeklődik az ittlétem oka felől, azért okoz némi meglepetést.
- Én? – pördülök meg a tengelyem körül, szembe fordulva a lánnyal, akit az imént majdnem fellöktem. – Te mit keresel itt? Ez a személyzeti folyosó, sicc innen!
Az irónom tartó jobb kezem alig észrevehetően a hátam mögé rejtem, valahogy nem akaródzik a zsebembe gyűrni, így, hogy egy Drevak mászkál valahol körülöttünk, és a mondén jelenléte miatt még csak a szeráfomat sem kaphatom elő.  
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


dominic &  hannah
Perhaps I can't hide in the darkness anymore
Kelly-vel tulajdonképpen nem voltunk éppen nagy barátságban. De ő nem nézett flúgosnak, mikor mindenki más, ráadásul az ebédnél is mellém ült, ha pedig hiányoztam, kérés nélkül megírta, hogy mi volt a házi. Amolyan szövetség féle alakult ki kettőnk között, ami segített valahogy túlélni a hétköznapokat, ezért pedig végtelenül hálás voltam neki. Azt ugyan nem tudom, miként sikerült rábeszélnie arra, hogy az otthonomon kívül töltsem a péntek estémet. Legszívesebben a temetőbe mentem volna, de... megígértem Neki, hogy megvárom, míg Ő keres.
Régen volt már, hogy buliba készülődjek és most eléggé sokáig tartott minden. Ügyetlenkedtem a hajam begöndörítésével, a kevés smink felvitelével, de legalább a ruhaválasztást hamar megoldottam és egyszerűen kikaptam az első kezembe kerülő ruhadarabot a szekrényből. A hajamat összefogtam és készen álltam az indulásra. Vagyis... azt mutattam, hogy készen állok, de a gondolataim másfelé jártak, a szívem pedig minden egyes dobbanásával ellenkezett az ellen, hogy elhagyjam a házat. És talán le is mondtam volna a "csajos estét", ha anya nem lökdös be a taxiba. Ugyan nem szerette, ha sötétben mászkáltam, de azt hiszem aggódott értem, ezért akarta annyira, hogy szórakozással, emberek között töltsek végre egy estét. De fél óránál tovább akkor sem maradok...
A taxi az egyik legpuccosabb manhattani klub előtt parkolt le, egészen addig azt hittem, hogy tévedésből tette ezt, míg meg nem láttam Kelly izgatottan csillogó szemeit. Akkor mégis jó helyen vagyunk. Kifizettem a fuvart és már ki is szálltam, de arra nem számítottam, hogy mindenféle sorban állás nélkül beengednek minket. A burlesque engem személy szerint mindig is vonzott, így ez a hely kellőképpen elvarázsolt. Sőt, sokkal jobban tetszett, mint hittem, s már abban sem voltam biztos, hogy fél óra elteltével lelépek innen. Az egész helynek volt egy olyan hangulata, ami valahogy maradásra késztetett. Amint megpillantottam egy félreeső asztalt, meg is indultam felé, hogy elfoglaljam magunknak, de Kelly tovább ráncigált. Megsúgta a nevét az egyik őrnek és mire észbe kaptam, addigra már a VIP részlegen sétálgattunk. Ahol talán nagyobb tömeg nyomorgott, mint odalent, egyetlen hátrány volt, hogy innen nem lehetett látni a színpadot. Vagy a függönyök mögött páholyok rejtőznének?
- Oh, bocsánat - szólaltam meg halkan, ahogy egy figyelmetlen pillanatomban nekimentem egy magas, fekete hajú, fiatal, tetovált srácnak. Ő azonban válasz helyett csak szúrós pillantásokkal felelt, jóformán ügyet se vetve rám, helyette inkább minél előbb próbálta feltűnésmentesen átvonszolni magát a tömegen.
- Mindjárt jövök! - azzal a lendülettel magam mögött hagytam Kelly-t és a fiú nyomába eredtem, de mire a tömeg eloszlott, addigra ő is eltűnt. Pördültem egyet a saját tengelyem körül, a fiú után kutatva, de felesleges volt a próbálkozásom. Tettem még pár lépést, majd egy szűkebb folyosóra érve észrevettem, ahogy előhúz valamit a zsebéből. - Mire készülsz? - a kérdés gondolkodás nélkül szaladt ki a számon. Jobb ötlet lett volna eltűnni innen, szólni mindenkinek, hogy fussanak az életükért, mert ez a srác most próbál meg valamiféle merényletet elkövetni. De nem ezt tettem. Hülye mód ő felé intéztem a kérdésem. Mintha nem érdekelne, hogy élek-e vagy halok. De végül is... tényleg nem érdekelt.
❖ Megjegyzés: én szóltam, hogy béna lesz  :*.*:
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members

Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true

szabad játéktér
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


You can come and try..
To Asmodeus
●●
1107
●●
From Lilith

Asmodeus-Asmodeus. A végtelen hosszú élet melyet leélt nem csak egy fronton tette őt bizonyos dolgok mesterévé. Valójában szórakoztató és egyszerre lenyűgöző is, ahogy játszatja a szavakat. Mind diplomáciai játékokat vívunk legtöbb esetben és ha valakit ki kellene állítani bárhová, hogy képviseljen minket, érdekeinket, egyértelműen rászavaznék. Nem csak azért mert szemet gyönyörködtető, akárcsak a többi volt angyal. Hanem mert úgy tudja a dolgokat a saját javára fordítani, hogy a naivák a halálukra is rábólintanak, mert nem látják meg a szavai mögött húzódó másodlagos jelentést. Az, hogy mi ketten pontosan hogyan kerültünk Edom élére, igen hosszú történet. Nem kell rá romantikus köntöst adni, hisz köztünk sosem volt szó mély érzelmekről. Asmodeust érzelmileg egy nőnek megkötnie olyan vállalkozás, mint lasszóval megfogni egy villámot. A kéj és a bujaság démonától hűséget, hova tovább szerelmet kapni mosolyogtató volna. És ilyen hosszú ideje még mindig képes mindazt elérni, amit akar. A szép pofi azonban megtévesztő, mert távolról sem angyali lelket rejt. Mindig az édes kettős irónia. Lebuktak a mennyből, szemet gyönyörködtetően gyönyörűek mindahányan, de a naiv halandóknak fogalmuk sincs róluk. Nem tudják mit rejtenek pontosan a szép és tökéletes arcok. Magamon sem csodálkozom. Halandóként is lenyűgöztek az arkangyalok. Ez pedig a jelek szerint, azóta sem változott. Kárhozzak, büntessenek. Ja, nem fognak.
- Ezidáig még sosem okoztál nekem csalódást Asmodeus. - felelem őszintén - Ha így volna, nem működnénk mi ketten ilyen hatékonyan, nem igaz? - kérdésem költői, mert voltaképpen benne van a válasz is. Azt sem várom igazából, hogy ezt elismerje hisz nem szükséges. Ennyi idő után már egyetlen nézéséből is tudok olvasni. Gyanítom, ezzel ő sincs másképp. Nem fárasztjuk magunkat, sem egymást fölösleges tiszteletkörökkel, de az évődést egyszerűen képtelen vagyok mellőzni. Ez adja hozzá az egészhez a fűszert. Asmodeus sok oldalamat ismeri, a szex pedig..fantasztikus és mivel nem érzünk egymás iránt semmit, meg is maradt tökéletesen kielégítőnek csupán. Előnyök, előnyök mindenhol.
- Ha részt veszel benne, más nem is lehet. - ismét megajándékozom egy egyébkénti őszinte bókkal, amire ugyan a legkevésbé sincs szüksége, de mégis szinte sikolt érte a személyisége. Létezésének egyik lényeges összetevője, hogy imádják. Nem mintha valami elvakult rajongója lennék, távolról sem. Nem vagyok már kislány. Képességeit és egészét azonban elismerem, bármikor és bárki előtt. Azzal is tisztában vagyok, hogy mit kíván egy férfi lelke. A bizonyosságát annak, hogy elismerik. Nem arra van szüksége, hogy elaléljak a közelében mint valami kis szűzlány.
- Izgalmat kínálsz eszerint a lenyűgöző darabok helyett. - a bőrönd pedig számomra mindezt igazolja is. Eszerint nem valami van benne. Hanem valaki. Hacsak nem állt neki felszeletelni, kizárom a tündért, a vérfarkast, a vámpírt egyaránt. Tehát démon van. Engedetlent fogott? Netán friss démont? Idősebbet? Ó, Asmodeus, mit hoztál te nekem? Ajkaim mosolyra húzódnak. Szeretem a tökéletes éjszakákat, amik izgalmasak. Ez valamiért nem tud változni, mindegy hány évszázad vagy épp évezred telik el. Ez a szórakozás azonban nem közönség elé való. Tégelyként és csemegeként működtetem ezt a helyet, de a magántermészetű szórakozásaim nem tartoznak hívatlanokra.
Megindulunk előre, nyomomban kedvenc vendégemmel és egy kellően eldugott szobába nyitok be. Nem tudom kivárni, hogy bejelentse, bemutassa, beszéljen róla tovább, hogy mit fogok találni. Rögtön a zárba illesztem a kulcsot, a kis menekülő pedig gonosz mosolyt hív elő belőlem. Lám-lám. A kis bujkáló..felnevetek, mert hirtelen nem is tudok másképp reagálni. Mégsem ugorhatok Asmodeus nyakába. Tartsuk a mértékeket, legalábbis egyelőre.  Hallom a magyarázatot, a véletlenséget. És milyen gyorsan reagált erre, milyen hirtelen jött a tökéletesség ötlete és annak gyors kivitelezése. Ha nem lennék az, aki most valószínűleg izgatottan suttognék valami semmis bókhadat füleibe, méltatva a tulajdonságait. Azonban ez nem történik meg, mert árulót fogott, amivel teljesen és tökéletesen meglepett és egy aljasul gyűrűző örömet csiholt elő belőlem.
- Mindig azok a véletlenek. Szeretem az árulókat. Egészen különleges.. - szippantok a levegőbe - illatuk van. Félelem, bűn és még valami, ami leginkább egy nyilvános wc-re emlékeztet. Júdás óta kedveljük az árulókat, igazam van? A lelkük, az istentelen gyenge lelkük ordít a büntetésért. A fájdalomért. - végigmérem a démont, aki reszket, aki menekülne, milyen kis ostoba, Asmora pillantok - Imádom a véletlen faktorait. És téged is. - teszem hozzá, tekintetem pedig visszairányítom az árulóra.
Megvannak a pokolnak is a maga kínzóeszközei, melyeket az ilyen-olyan lelkeken, engedetlen démonokon alkalmazunk, de a megfelelő kezekben még egy ártatlan kés is hordozhat pokoli fájdalmakat. És azt fogja kívánni, bár eltűnhetne egész létezése is nyomok nélkül. Azonban ez sajnos nem fog megtörténni. A hosszú, fájdalmas szenvedésből sokkalta többet lehet tanulni. A halál olyan végletes.
Lassan mosolyodom el. Szóval az itteni eszközök. Hát legyen. Bólintok is és az egyik álfalhoz lépve megnyomom a gombot, hogy feltáruljon a tárház. Modern építészet, te csodás! Kinyitom az üvegvitrint és leveszem a bilincseket. Egy ügyes kis warlock volt a segítségemre. Mesés dolgokat tud csinálni, ha akar. Először nem akarta. Egy szentségelő démonvérű, nevetséges. És lássunk csodát, mégis beleegyezett. Angyali arccal fordulok meg.
- Ha megtennéd drága Asmodeus, hogy a bal oldali falnál lefogod, hálás lennék. - indulok meg oda, hogy befűzzem a bilincsek láncait a megfelelő részekbe. Igaz, van bennük némi mágia, hisz egy démont önmagában nem tartana féken egy nyomorult kis bilincs. A mágikus azonban már igen. Ha megteszi amit kérek, rácsattintom előbb az egyik, majd a másik csuklóra is és ugyanezt megismétlem a két bokánál is. Elkészülten hátrébb lépek és elgondolkodva vizslatom újra a vitrin tartalmát. Azt akarom-e, hogy sokáig tartson, vagy azt, hogy minél hangosabb legyen. Leveszek két kisebbbajta kardot. Rögzítek. Hát persze.
- Akkor első kérdés.. - húzom végig ujjamat a pengén - Kinek adtál ki bármilyen információt?
Nem akarom igazából, hogy erre rögtön válaszoljon és nem is teszi. Félelme úgy árad felém, akár a vattacukor. Édesen és hívogatón. Belsőcombja felé irányítom a kardot, hogy lássa, tudatosuljon benne mire készülök. Nyüszög, de nem jön ki értelmes hang a torkán. A lezárt tetejű vázához lépek, mellyel magam is óvatosan bánok, lévén fájdalmat tudok érezni azért. Kinyitom és belemártom a kardot. Hmmm. - Szenteltvíz. - mondom ki hangosan is, had fogja fel. Az agya nem biztos, hogy érteni fogja a fájdalomtól. - Nagy levegő husika. - sétálok vissza és átszúrom a kardot belső combjának izmán, szépen és pontosan. Ordítása hangos, mondhatnám, fülsüketítő. Természetes, a kard izmot vág át, nem halálos, csak szar. A kis extra azonban marja őt belülről.  - Nana, el ne ájulj. Csak most kezdtük. És még nem hallottam a választ. - nevetek fel, teljességgel biztosan abban, hogy azt még egyelőre nem is fogom hallani. Megismétlem hát ugyanezt a másik combon is. A démon jól tud regenerálódni, de van egy gyógyulási ideje, amit szándékomban is áll kivárni. Lévén nem fogom benne felejteni a kis..játékszereimet. Asmodeusra mosolygok, tekintetem felcsillan. Ó milyen kellemes estének ígérkezik ez a mai.
- Nem akar beszélni, nahát-nahát.. - tettetem csalódottságomat. De valójában? Nagyon nem vagyok az.

Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Asmodeus & Lilith
My lovely Lilith, thank you for your invitation. Of course I'm coming with a little surprise. Let's have fun!
Az emberi kapcsolatok egyik förtelmes jellemzője mindig is az volt, hogy hajlandóak voltak megjátszani magukat a másik előtt, csak is azért, hogy elrejtsék, valójában mennyire is gyűlölik az illetőt. Sőt, ez nemcsak az emberekre volt jellemző, hanem ránk, démonokra is. Az intrikák itt is ugyanúgy megvannak, mint egy rendes emberi társadalomban, aminek elengedhetetlen követelménye az, hogy a célpont ne is sejtse, a másik mire készül. Én azonban soha nem tartoztam ezek a démonok közé. Nem volt szokásom jópofizni vagy nyalizni azoknak, akiket nem kedveltem, mert én épp hogy azt élveztem, ha tudják, utálom őket. Ez ugyanis félelmet ébresztett bennük, a félelmük pedig hatalmat adott az én kezembe.
Persze ez még nem jelentette azt, hogy rögtön el is pusztítottam az ellenségeimet, mert igaz, hogy ez volt az én szokásom, de amíg senki nem köpött bele a levesembe, addig én elvoltam anélkül is, hogy a vérüket vettem volna. A béke fenntartásához muszáj is volt így tennem, hiszen volt épp elég ellenségeskedés és gyűlölködés közöttünk, nem volt szükség még plusznak a generálására is, de ez még nem jelentette rögtön azt is, hogy jópofiznom kellene. És én nem is voltam hajlandó erre.
Lilith azonban azon kivételes démonok közé tartozott, akiket kifejezetten kedveltem. Már ki tudja, mióta uralkodtunk együtt Edom felett, és ez összecsiszolt minket is. Ha a számomra ideális nőt akartam volna megnevezni, akkor Lilithet mondhattam volna, elvégre megvolt benne minden, amit én értékeltem, a legszebb azonban nálunk mégis csak az volt, hogy tudtam, mire számítsak vele kapcsolatban. Ha szexeltünk, akkor tudtam, hogy nem fog többet belegondolni, mint ami valójában volt, vele tökéletesen megvoltunk érzelmek nélkül, és én nem féltem attól, hogy ez bármikor is változni fog. Ezen kívül kedveltem a brutalitását és a fantáziadús kínzási módszereit. Nem volt finnyás, kicsit sem riadt vissza attól, ha nyakig véresnek kell lennie, csak úgy, mint én. Így ha arról volt szó, hogy valakit együtt kellett elkapnunk, akkor ő szívesen csatlakozott hozzám, és ez fordítva is igaz volt. Mellette mindig jól szórakoztam én magam is, talán épp ezért vártam már a ma estének is a kimenetelét, főleg, hogy nem egy szokványos démont hoztam a kínpadra, hanem azt, aki megszegte drága uralkodónőm parancsát, innentől fogva pedig nem is számíthatott túl gyengéd fogadtatásra és büntetésre.
- Ó, a régi szép idők! – szólaltam meg egyetértően, miközben szemeim előtt lepergett, hogy régen a múltban milyen jól szórakoztam a Földön az emberek között. Például a sötét középkorban, amikor az egyház irányított mindent. Vicces volt azt nézni, ahogy felfedve démoni valómat, az emberek rögtön elkezdtek Istenhez imádkozni, mintha ő meghallgatta volna őket! Mindig is mulattatott ez a fajta viselkedés, hát még a félelmük milyen tápláló volt! A legjobb azonban még is csak az volt, amikor hívtak egy papot, hogy ő elűzzőn engem, de hát ugye mit sem ért mindaz, amit tett ellenem, én pedig jószívűségből a családot megajándékoztam a pap fejével, elvégre, annyira ragaszkodtak a jelenlétéhez, gondoltam, akkor megtarthatják örökre. Ma már ez a vallásosság eltűnt, és igaz, hogy egyeseknél még fel-felbukkant, meg hát, enélkül is tudtam én, hogyan kell szórakozni, de azért az volt az igazi. – Van, ami sosem változik, már csak azt remélem, nem okozok csalódást az ajándékommal, különlegesnek ugyanis nem kifejezetten mondanám – tettem még hozzá egy biccentés kíséretében.
A további szavaira csak bólintottam egy aprót, viszont amikor ő is elismerte a képességemet a kincsek megtalálásában, öntelt mosoly jelent meg az arcomon. Alapjáraton nem szerettem a hízelgést, de ha a képességeimről volt szó, nos, akkor azért nekem is jól esett, ha az amúgy is eget verdeső egómat simogatták. Elvégre, mégis csak férfiból voltam, és igaz ugyan, hogy tisztában voltam a saját tökéletességemmel anélkül is, hogy más is mondta volna, de a bókoknak az értéke mindig attól függött, hogy ki mondta azt. Ha egy ember mondta volna ezt, nem esett volna jól az egómnak, mint például most Lilithtől, elvégre ő mégis csak többet látott már holmi embernél, volt tapasztalata.
- Való igaz, ám ha a sejtéseim igazak, ez az este minden szempontból tökéletes lesz – pillantottam Lilithre mindentudóan, miközben a számsarkában egy sejtelmes mosoly bujkált, utalva az ajándékomra. Úgy éreztem, hogy az lesz csak igazán az est megkoronázása, és már szinte kisfiúsan vártam, hogy végre rátérjünk a fő fogásra.
- Ó, de még mennyire, hogy izgatottá tesz! Egy tárgy ajándékozása ugyan szép gesztus lehet, de nincs benne semmi izgalmas, ellenben amivel én készültem neked… - magyaráztam neki szélesen mosolyogva, miközben átadtam a kulcsot, és azt figyeltem, ahogy tekintetével megkeresi a bőröndöt, aminek a nyitja volt. Biztos voltam benne, hogy egyből rájött, mit, pontosabban kit tartalmazott a csomagom, ezt pedig alátámasztotta a következő megszólalása is.
- Csak utánad, hölgyem – mutattam előre kezemmel, mielőtt azonban megindultam volna utána, felhajtottam a poharam tartalmát, és leraktam azt egy asztalra. Lilith az egyik szolgájával addigra már jó pár lépéssel előttem jártak, de én gyorsan behoztam a lemaradásomat, így szorosan a nyomában léptem be a márvány szobába, amit minden bizonnyal az olyan alkalmakért hozott létre, mint amilyen a mostani is volt.
Kellően eldugott volt, így egy elkószált vendég biztosan nem találhatott rá, így neki se kellett attól félnie, hogy bárki rájön, a tulajdonos valójában egy démon, aki itt szokta kiélni a szadista vágyait, miközben a többi vendég kint szórakozott. Engem persze nem zavart volna az sem, ha bárki ránk nyit, legalább jött volna az utánpótlás, de most Lilith területén voltam, úgyhogy az ő szabályai szerint játszottam.
Lilith háta mögött álltam végig, miközben ő a kulcsot beillesztette a zárba, s amint a bőrönd kipattant, a benne lapuló démon egyből menekülni is kívánt volna, csak hát, én épp elálltam az útját, és ördögi vigyorral néztem rá, amivel tökéletesen a tudtára adtam, hogy semmi jóra nem számíthat már. A szökésre pedig még annyira sem.
- A sors akarta, hogy ma este ő legyen a játékszerünk, ugyanis épp feléd tartottam, amikor teljesen véletlenül szembe jött velem - meséltem Lilithnek, de közben egyetlen pillanatra sem engedtem el a tekintetemmel a démont. – Látnod kellett volna az elfehéredő arcát, amint rájött, kivel is áll szemben… Ó, és persze egyből menekülni akart, nem túl sok sikerrel, nem igaz? – kérdeztem ezt már a démontól, majd odalépve hozzá átkaroltam, és így tettem vele egy-két lépést előre, hogy ne Lilith háta mögött álljunk, hanem előtte. Amikor a megfelelő helyre értünk, térdre kényszerítettem a démont, én pedig önelégült mosollyal néztem a démonnőre. – Ha már elhoztál ebbe a kis játékszobába, én azt mondanám, próbáljunk ki innen valamit. De remélem, nem haragszol meg, ha a kezdés lehetőségét átadnám neked, elvégre, mégis csak a te ajándékodról van szó. Illetve, abban is biztos vagyok, hogy a sztár vendégünk is alig várja már a házigazda üdvözlését, nem de? – magyaráztam, majd leguggolva a démon mellé, felvont szemöldökkel néztem rá, miközben szemeim még mindig ördögien csillogtak, habár az arckifejezésem inkább volt nyájasnak mondható, mint gonosznak. De épp ez volt az, ami olyan félelmetessé tette a kisugárzásomat, és a démon is érezhette, mert a tekintete félelemmel volt teli, miközben hol rám, hol pedig Lilithre nézett, mint aki azon gondolkozott, honnan is várja az első támadást.

❖ Megjegyzés: Ha valami nem okés, tudod, hol találsz Very Happy  ❖ Zene: Ide ❖ Szószám: 1146
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


You can come and try..
To Asmodeus
●●
936
●●
From Lilith

Mondhatnánk, hogy kinőttem már a kicsinyesség bizonyos köreiből. Hogy nem várom el az ajándékozást, a kedvességet és olykor a bókolást sem. Mondhatnánk, de hazudnánk. Talán női mivoltom akartatja velem mindezeket, akkor is, ha csupán játszmának részei, ha egyébként nem komolyan mondják, nem szívből adják, csak teszik én pedig elfogadom őket és mosolygok hozzá. Sosem gondoltam ebbe mélyebben bele. Kicsivel több mint egy évezrede az, hogy modern szóval élve szingli vagyok, hogy nincs senki állandó az oldalamon. Persze, a pletykákat kikerülni nem lehet, csupán etetni a rájuk éhes szájakat, szóval tettem is azért, hogy beszéljenek erről, kérdezni úgyis csupán maroknyian mernek, nekik pedig nem szokásuk olyan dolgokkal törődni, mint érzelmek, válságok, elégedetlenség és ilyesmik. Ha feltenné bárki is a kérdést, hogy miért pont Asmodeussal ülünk Edom élén, miért nem mondjuk Azazellel vagy Mammonnal, igazából nem tudnék mit felelni. Való igaz, hogy Mammon különleges példánya a démonoknak számomra, ahogy van egyfajta sötét és mély vonzódásom az ex-angyalok iránt is, köszönhető ez talán annak, hogy kiűzetésem utáni első két hang melyet hallottam, mindkettő angyaltól származott: Lucifertől és Sammaeltől, akinek nevét egyébiránt nem szeretem ha kimondják a jelenlétemben, mert több ezer év vele és ezer nélküle arányban még nem állok készen ilyesmire. Nem mintha bárki is zaklatni merne. Asmodeus azonban más, bár ha megkérdezne bizonyosan azt mondanám, hogy talán sérti a hiúságomat, hogy Évát a jó nők között tartotta számon. Csak egy szuka volt, aki oldalbordából lett megalkotva, ráadásképp népszerűtlenségbe taszította a halandók szemében magát és egész faját is, azzal az almaevéses legendájával. A bárgyúságon kívül sok mindent nem tudnék hozzákötni ami érzelmet csiholt bennem rá nézve, ugyanis míg ő az én lábnyomaimban lépkedett a Kertben és kiszolgálta azt az idiótát én szabad voltam, szabadságomat pedig élveztem. És ahelyett, hogy a Teremtő fénye nélküli világban zokogtam volna kegyelemért nos, teljesen mást csináltam. Másra vágytam. A tilosra. Ha ismertem volna a parttalan vágy kifejezést, akkor azt mondanám abban szenvedtem. Mégsem az én esszenciám a bujaság, hanem Asmodeusé. Kiváló alkusz, pláne ha elég véres vagy elég nyögős a fedezet. A legjobb tulajdonsága pedig a veszedelmes természete mellett az, hogy nem kell megjátszani mellette semmit. Nem mondja, hogy túl véres, túl kegyetlen, túl picsa vagyok. Ha kedvére van valami, inkább csatlakozik egy sötét mosollyal, nem pedig felsőbbrendűsködve távol marad a mókától.
Tisztában vagyok vele, hogy a meghívást már-már elvárja, mintsem reméli. Nem az a típus, aki pusztán egy gesztustól máris hanyatt fekszik örömében. Nem is várom el tőle. Ha könnyedén megroppantható jelleme lenne, egyedül uralnám Edomot őt pedig bezárva tartanám valamelyik hálószobában egyes játékaim örömére. De csak mert olyan angyali. És mert egyébként ha szimpla halandó lenne, egyes iparágakban már csupán a mosolyáért dobálnák a nők a bugyijukat. Így meg teszik ugyanezt a lelkükkel. Hiába, aki magára vonja ennek az ex-angyalnak a figyelmét, az valószínűleg elveszett. Ha hinnék abban a szóban, hogy örökre, akkor ezt mondanám.
Jelenlétét előbb érzem meg, mintsem ténylegesen hozzám lépne. Nem a kutyám, nem a pincsim, soha nem is akartam sem ugráltatni, de valljuk be én sem omlottam a lábai elé könyörögni. Jól működünk együtt és ezt a működést számtalan század, ezred csiszolta olyanná, mint amilyen a mai formája. Ahogy ő sem, úgy én sem érem be kevéssel, de ha már ilyen kiemelt vendéget tisztelhetek magam mellett ma éjjel, úgy dukál, ha személyesen köszöntöm és nem rá bízom a keresgélést. Nem mintha bármilyen nehézséget jelentene neki, hogy megtaláljon.
- Hiszek bizonyos régi szokásokban, a különleges..- lehelem lágyan a szót - darabokért pedig kifejezetten rajongok. A késés pedig teljesen és tökéletesen relatív drága Asmodeus, mondjon bárki bármit róla. - mosolyom a tökéletesen professzionálisba csusszan át, mert tudom, hogy hozott valamit és biztosít is efelől - Külön öröm, hogy kérésemet nem tagadtad meg. - ó, igen ha kell tudok én engedelmesen és kedvesen dorombolni is, mert jól tudjuk a férfi minden fajban férfi, nem számít a kora. Sem az, hogy eredetileg minek teremtették. Akárcsak többi fivérét, úgy őt is odaadóan hallgattam mindig, bármit is mondott. Kettőnk között sosem tomboltak holmi félreértési hullámok sem, ismerjük egymást, nem várunk többet a másiktól, mint amit az adni tud. Teljességgel egyszerű, az olajozott birodalomvezetés egyik fő alappillére.
- Képességed már-már legendás a témában, ezt elismerem. - hajlok meg felé kecses mozdulattal kifejezve az elismerésemet. Azonban most az a fontos lényegében, hogy meghívtam és eljött, nem keresett semmiféle kifogást, nem kezdett hazudozni sem, nem mintha a szemére vethetném ha így tenne. A titkaira mindenkinek szüksége van, ezért nem kürtöltem bele a világba Azazel látogatását sem, mely több volt, mint meglepő.
- A mostani este a hely szempontjából a tökéletességet képviseli, te pedig annál kevesebbel nem szereted beérni. Nem véletlenül választottam ezt az időpontot. - és ezt nem dátumilag értem, mert nekünk ilyesmi nem számít. Sértettsége valószínűleg nem komoly, bár mentek már rá halandó birodalmak ennél apróbb nézeteltérésekre is. Végül felé fordulok, hogy felpillanthassak egyébként tökéletesre faragott arcára. Ha a mélyen vallásos középkorban nem kapaszkodtak volna annyira a Teremtőbe, ez az arc köszönne vissza valószínűleg jónéhány korabeli freskóról. Ám bagatell előre eltervezettség vagy más miatt, ez nem így történt. Noha én teremtettem a boszorkánymestereket Asmodeus nemzési arányai igen magasra hágtak. Ó bujaság, ó kéjjel átfuttatott éjszakák és mennyi odaveszett szemtelen kölyök, akik nem is voltak méltók arra, hogy apjuknak nevezzék őt! Már amennyire odaállt melléjük mint apafigura. Nevetése simogatja füleimet, szintén sajátosságuk, nem véletlen, a bukottak töretlen sikere szerte a dimenziókban. Milyen kár, hogy a mennybéli társaik nem ismerhetik a testi örömöket. Ha nem bélyegezték volna bűnnek a bujálkodást, sokan sosem estek volna ki Teremtőnk kegyeiből. Kérdő tekintetem övébe fúrom a nyitó ital közepette.
- Nocsak, valami ami téged is izgatottá tesz, ámbár látványnak nem túl szép. - gondolkodom el egy pillanatra - Úgy vélem ezzel lemondattál a tárgyias ajándékról egyetlen körben. - biggyesztem le alsó ajkam, majd felnevetek - És bármikor meg is tenném rettentő szívesen, de felkeltetted a kíváncsiságom. Ajándék a játék helyett. Még én is fel tudok nőni. - húzom mosolyra ajkaimat.
Karom kinyújtom, a kulcsot pedig a tenyerembe zárom. Kutató tekintetem körbe is szalad a termen, megállapodva a bőröndön amellyel érkezett. Felvont szemöldökkel fűszerezett kérdő tekintetem övét keresi. Valami, vagy pontosabban valaki van ott benne. Ami gyanítom mindkettőnknek érdekes lehet. Nos azonban mivel ez igényel némileg több privát szférát, kiiszom az italom és ajkaim megnyalva felnézek rá. - Ha már parádés szórakozást kínálsz ott, ahol én akartam veled tenni ugyanezt, megkérlek folytassuk hátul. Nem faji a VIP szektorom. - teszem hozzá mintegy magyarázatképp és intek egy fiatal démonnak a mieink közül, hogy emelje a bőröndöt és kövessen minket. - Menjünk fel. Kérlek kövess, ha már lovagi szolgálataidat is ajánlottad egy esetlegesen megmentésre szoruló hölgynek. - széles, kacér mosollyal indulok meg előtte, át a zárt ajtón, fel az elzárt részekig. Fekete márvány a fekete márvánnyal vegyítve a szoba egyvelege. A démonnak intek, hogy tegye le az asztalra és menjen is vissza a dolgára. A kulccsal játszadozva pedig megállok a bőröndnél. - Na lássuk kit hoztál. - illesztem bele a kulcsot, teteje pedig lényegében magától pattan fel, ahogy a kis virgonc menekülni próbál belőle, meg hát innen. Rögtön felismerem a kis árulót. Hősiesen bujkált itt a Földön, mert visszatérni nem mert. - Lám-lám kire akadtál rá..Hol találtad meg? - húzom sötét mosolyra ajkaimat - meseszép lesz..mire végzünk, bár ha ezt tudom, feketét veszek fel. - nevetek fel - Dönts Asmodeus, saját tárházból, vagy itteni eszközökkel csikarjuk ki a válaszokat.. - mondom nagylelkűen, nem sokszor adom át a döntési gyeplőt senkinek, de saját eszköztárunk nálunk is van, ez a hely meg, mondjuk úgy nem feltétlen sima élvezetekre lett létrehozva, bár meglepő egyes fajok mennyi mindent kibírnak.

Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Asmodeus & Lilith
My lovely Lilith, thank you for your invitation. Of course I'm coming with a little surprise. Let's have fun!
Mélyen magamba szívtam a friss esti levegőt, ahogy újból megérkeztem a Földre, egészen pontosan Manhattanbe. Testemen egy elegáns fekete öltöny feszült, arcomon ördögi kifejezés játszott, s kezemben egy jókora bőröndöt tartottam. Alapjáraton nem volt szokásom ilyen felszerelésben a Földön bóklászni, de ma estére hivatalos voltam drága Lilith egyik rendezvényére, és nem akartam csalódást okozni, elvégre, mégis csak vele együtt uralkodtam Edom felett, milyen fényt vetett volna rám, ha egy egyszerű öltözékben, nyakig véresen jelennék meg? Igaz, hogy a Raves klub mai témája a szentek és bűnösök voltak, így egyáltalán nem zavart volna senkit a vérfoltos öltözékem – legalábbis addig, amíg nem tudták, embertől származik. Én mégis tartani akartam a diszkréciót, ha értesüléseim pontosak voltak, ott senki sem sejtette, hogy Lilith kicsoda is valójában, én pedig nem kívántam addig elrontani a kis játékát, amíg az az érdekeimet nem szolgálta.
Így indultam meg hát lassú léptekkel az úti célom felé teljesen ráérősen. A levélben, amit a démonnőtől kaptam, nem szerepelt ugyan az időpont, amikorra a megjelenésemet várta, épp ebből tudtam, hogy mielőbb szerette volna, ha ott vagyok vele – én pedig pontosan ezen okból kifolyólag nem siettem el semmit. Nem voltam a pincsikutyája, aki azonnal ugrott, amikor hívták, a neki szánt ajándékot is csupán merő kedvességből hoztam magammal. Nem volt szokásom mások után eltakarítani a mocskot, de ezúttal eltekintettem ettől, mivel pont szembe jött velem a célszemély. Ezt az apró szívességet nem esett nehezemre megtenni érte, főleg, hogy kicsit sem volt nehéz dolgom.
Még mindig szórakoztatott az a jelenet, amikor a démon megpillantott engem. Egyből elfehéredett, ahogy felismert, s már fordult is volna sarkon, hogy elszeleljen, de hát nem véletlenül voltam én Edom egyik uralkodója, és nem ő – esélye sem volt a menekülésre. A vele való szórakozást viszont későbbre tartogattam, nem akartam, hogy az öltönyömön ráncok keletkezzenek még azelőtt, hogy egyáltalán betettem volna a lábamat a klubba, meg hát, kettesben sokszor szórakoztatóbb volt mások kínzása. Főleg, ha a partner történesen Lilith volt.
Annak ellenére, hogy nem siettem el semmit, rövid időn belül megérkeztem a Raves klubba. Nem jártam még itt egyszer sem, habár megfordult a fejemben nagyon is sokszor, hogy csak úgy benézek, és szórakozok egy kicsit a vendégekkel. Tudtam, hogy Lilith is szívesen látott volna, azonban ez mégis csak az ő területe volt, én meg nem akartam, hogy úgy gondolja, kihasználom a vendégszeretetét azzal, hogy megteszem ezt az új törzshelyemnek, és a kelleténél többet lopom az időt itt. Mert habár jó kapcsolatot ápoltunk mi ketten (ez szükséges is volt ahhoz, hogy sikeresen uralkodjunk egy dimenzió felett), de én kizárólag Luciferhez voltam hűséges, s ha ez azt kívánta, hogy áruljam el például Lilithet, én habozás nélkül megtettem volna. Nem azért, mert bajom lett volna bárkivel is, erről szó sincs, egyszerűen csak nem foglalkoztam velük a kelleténél jobban. Nem voltak ők nekem senkik, ám amíg a Fényhozó nem kért tőlem ilyet, addig nekem sem volt érdekem mindenkit magamra haragítani.
Körbetekintettem a hatalmas helyiségben, s amint kiszúrtam a VIP feliratot, egyből megindultam felé – Lilith máshol nem is lehetett. Még meg sem érkeztem a bársonyfüggönyökkel elzárt területhez, amikor már kiszúrtam a démon őröket. Pillantásukat ők is rajtam tartották, ahogy észrevették a közeledtemet, s amint megvolt a felismerés, már félre is néztek, s hagyták, hogy beléphessek a helyiségbe. Én pedig úgy tettem, mintha nem is láttam volna őket, szerintem hálásak is voltak ezért – tudták, hogy kivel álltak szemben, mint ahogy azt is sejtettem, hogy tudták, nem egy kilónyi ruhát hoztam abban a bőröndben, hanem annál valami sokkal súlyosabbat.
Lépteim nesztelenek voltak, de igazából meg sem próbáltam elrejteni a megjelenésemet, úgy is tudtam, hogy Lilith észrevenne – elég időt töltöttünk mi már együtt ehhez. Igaz, én nem mentem rögtön oda hozzá, hanem ahhoz az asztalhoz léptem, ami vélhetően nekem volt fent tartva, vagy ha nem, az sem számított, mert most már az enyém volt, majd leraktam a bőröndömet, s csak ezután indultam meg Lilith felé.
Természetesen a nő a szememre vetette, hogy késtem, bár ezt sokkal burkoltabban fejezte ki. Én csak egy széles mosolyt küldtem felé, ahogy megálltam mellette. Persze, egyáltalán nem vettem szívemre a megfedést, nem mintha tudott volna tenni bármit az ellen, hogy ne úgy cselekedjek, ahogy a kedvem tartotta.
- Való igaz, késtem egy keveset – ismertem el aprót biccentve oldalra. – De tegyük hozzá azt is, hogy ez nem történt volna meg, ha nem hangsúlyozod ki az ajándék utáni vágyadat – tettem még hozzá szúrósan pillantva rá, mintegy azt sugallva, hogy ha nem kellett volna plusz terhet a nyakamba vennem, korábban ideértem volna. Hazudtam egyébként, ha ez bárkit is érdekel, mert valószínűleg akkor se jöttem volna időben, ha üres kézzel kellett volna.
Elégedett vigyor telepedett az arcomra, amikor közölte, ma megbecsült vendége vagyok, hisz más nem is lehettem volna. Mégis csak én voltam Asmodeus, a kéj és bujálkodás démona, a tökéletességemről nem is beszélve. Ha nem lettem volna megbecsült vendége, annak nem lett volna jó vége még a számára sem. Bár, ez inkább a pillanatnyi kedélyállapotomtól függött – ha valaki már korábban kihúzta a gyufát nálam, akkor könnyen megeshetett, hogy Lilithtől sem tűrtem volna a szemtelenkedést, na de ha épp jó kedvem volt, akkor igazából nem zavart volna, bármit is mond.
- Tudod, hogy a kincseket könnyedén meglelem bárhol – válaszoltam neki egy kacsintás kíséretében, majd amikor széles karmozdulattal körbemutatott a teremben, én is vettem a fáradtságot, hogy körbenézzek. Igazából, már abban a pillanatban felmértem minden szükségeset, ahogy beléptem, de mint Lilith megbecsült vendége, udvariasan ismét körbetekintettem, majd elismerően biccentettem egyet.
- Valóban szép helyet építettél fel magadnak, bár sért a tudat, hogy a mostanit leszámítva még egyszer sem hívtál meg ide – válaszoltam tettetett sértettséggel a hangomban, legalábbis ami a mondat második felét illette. Valójában, kicsit sem haragudtam Lilithre, amiért így tett, de nem állt szándékomban ezt feltétlenül az orrára is kötni. Egyébként is sejtettem, hogy tudja, csak szórakozok – ha mindig ilyen apróságokon akadtam volna fent, már rég nem lettünk volna ilyen jóban.
Amint megindult a bárpult felé, úgy követtem én is, s rögtön elfogadtam a felkínált alkoholt, függetlenül attól, hogy mi volt. Nem voltam válogatós ilyen tekintetben, bár tagadhatatlanul a töményt szerettem – a többit élből elutasítottam, de ezt Lilith is tudta, így nem is feltételeztem, hogy olyat kínál fel, amiről tudja, nem fogom elfogyasztani.
A következő kérdését hallva felnevettem. Még meg sem érkeztem két perce, de ő már egyből az ajándéka után érdeklődött, ami igazából kicsit sem volt meglepő, sőt, szinte már vártam, hogy mikor fogja megkérdezni ezt – a tippem az lett volna, hogy ezt szegezi nekem egyből, amivel ezúttal mellé nyúltam ugyan kissé, de ugye, ami késik, az nem múlik.
- Hoztam, természetesen, de szépnek azért nem mondanám – válaszoltam szem forgatva, ezzel fejezve ki nemtetszésemet. – Most mondanám, hogy keresd meg magadtól, tudod, hogy sosincs ellenemre, ha egy hozzád hasonló bájos hölgy motoz meg, de bevallom, izgatott vagyok kicsit én is, szóval ezt a kis játékot megspórolom most, ha nem bánod – magyaráztam neki szélesen vigyorogva, miközben szabad kezemmel benyúltam a zsebembe, és egy kulcsot vettem elő. – Tessék, ez a titok nyitja – nyújtottam felé a tárgyat kacsintva egyet, s amint elvette tőlem azt, leengedtem a kezemet a testem mellé, ha nem, akkor én nyomtam bele a tenyerébe, bár, nem hittem volna, hogy így cselekszik. Szemeinek az izgatott csillogása és a hangjában megjelenő telhetetlenség jelezte, hogy mennyire akarja már az ajándékomat. Csak reméltem, hogy a kedvét fogja lelni benne. – A többire magadtól kell rájönnöd, de előre figyelmeztetlek, hogy nem vállalok felelősséget azért, amit találni fogsz, vagy ami esetleg történni fog veled. Elég harapós a kicsike, de ha nem bírnál vele, nos, én itt vagyok, és megmentelek – tettem még hozzá önelégülten vigyorogva, természetesen továbbra is ugratva őt.
Mindketten tudtuk, hogy nem becsültem le a képességeit, de nem az a típus voltam, aki meggondolatlanul osztogatta a bókjait, legalábbis azokat, amiket ténylegesen komolyan is gondoltam. Lilith nem egyszer bizonyított már nekem, meg hát, nem véletlenül fogadtam el uralkodótársként.

❖ Megjegyzés: Nagyon megkésve, remélem kárpótollak azért <3 ❖ Zene: Ide ❖ Szószám: 1283
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


You can come and try..
To Asmodeus
●●
936
●●
From Lilith
Mondják, mindenki foglalkozzon a saját dolgaival, sepregessen a saját portája előtt. A helyzet azonban az, hogy egyre inkább kezdenek itt mozgolódni a dolgaim, így aztán úgy vélem érthető, ha szert tettem némi befektetésre és létrehoztam azt, amitől remélek. Ami elég fedést biztosít mégis elég vonzó, persze nem feltétlen az ártatlanokat. Megalkottam a helyet, ahol elveszhetnek. Ahol azzá válhatnak amivé akarnak, egyetlen éjszakára. Ahol nem kérdezik őket kik ők, mik ők. Ahol maszk mögé rejthetik arcukat és vele valódi életüket. Fullasztóan finom erotika az, ami fogadja őket, azonban rajtuk múlik, hogy minek hódolnak be és minek nem. Természetesen nem titok, hogy a saját fajtámat legalább olyan szívesen várom, mint sok másikat. Egyetlen kikötés: az én klubom, az én szabályaim. Nekem nem számít hány holttesten kell átgyalogolnom, hogy az akaratom érvényt szerezzen. Végtére is, egyik élet ide megy, másik élet oda megy, ha értéktelen ugyan mit számít? A szobám falai, ellentétben egyes perverz híresztelésekkel, nem sikoltó lelkekkel vannak kitapétázva. Azonban az emberi életeket valóban nem tisztelem. Ritka közöttük az olyan, akiben keringenek önálló és szárba szökkenthető valódi gondolatok. Persze, mindig vannak kivételek. Védtelenek, akik csupán arra várnak a szunnyadó elméjük mélyén rejlő gondolatokkal, hogy én beléjük nézzek, fellapozva mindazt amik és elképzelve mindazt amik lehetnek, ha ezeket kiengedik magukból. Mióta beköszöntött a filmek korszaka, világa, borzongva rettegnek az emberek. Mert még mindig félnek a sötéttől. Ez zsigeri. Mióta Éva a szájába vette az almát, elvesztették az emberek az állandó szépséget. Érzések sokaságát kapták. Amit az újratöltött emberpár nem ismert előtte, minden rájuk szakadt: fájdalom, a hőmérséklet változása, az évszakok, a harag, a tanácstalanság..és ó, sorolhatnám még. Mondjunk azonban bármit, tegyük bármilyen álca alá, ilyen bizony a gyilkolás vágya is. Mert hiszen ki volt az aki súgta, hogy az állatokat melyeket előtte úgy szerettek, tiszteltek hirtelen kezdjék megölni? Ráadásképp szervezetten, csapatokban vadászva rájuk, fegyverekkel? Úgyhogy teljes tévedésben van aki azt mondja, hogy csakis a társaim és én felelünk mindenféle szörnyűségekért, ámbár meglehet, hogy egyikünk hívta fel figyelmüket a hús ízének kipróbálására. Innen pedig alig egy kicsiny rásegített lépés kell a sorozatgyilkossághoz. Minden hozzá szükséges eszköz ott rejlik az emberi elmében. Azonban a mai éjjel más. A klub friss, újszerű, sötét és elrejti a vendégeket egymás kíváncsi tekintete előtt. Azonban nem kürtöltem szét, hogy az enyém, hogy van benne nem is kevés érdekeltségem. Úgy vélem nem tartozom senkinek különösebben elszámolnivalóval. Nincs is senkinek alapja arra, hogy kérdezgessen. A mai belépés majdnem korlátlan, mely csupán egyetlen célt szolgál: hogy erre vetődjön az a gonosz kis szemétláda, akit annak ellenére, hogy megbíztam valamivel, az ellenkezőjét műveli. Hét gyilkosság, két nap alatt? A kelleténél jobban bolygatja a kedélyeket és még annyi fantázia sem szorult bele, mint egy csőszerelőbe. Az legalább ábrándozik a csinos és alulöltözött, magányos háziasszonyról, de ez a démonok beteg selejtje arra sem képes, hogy legalább megrendezné ezeket valahogy..komolyan, mélyen csalódás. Azonban a meghívásra felelni fog. Legalábbis remélem, hogy így lesz. Fájó lenne ha utána kellene eresztenem a kutyuskákat, hogy keressék meg és cipeljék haza. Bár megérdemelné, nem teszek így. Ehelyett, elegánsan szép, cirkalmas betűkkel, névreszóló meghívót küldök Asmodeusnak. Bízom a megítélésében és az sem minősül óriási titoknak, hogy ha megjelenik valahol, bizonyos típusú energiák kétszeres erővel koncentrálódnak. Sosem mondtam, hogy nem szeretem bizonyos..képességeit kihasználni. Ez persze nem feltétlen titok előtte sem. Sok, nagyon sok mindent csináltunk már mi ketten együtt. Ha felkavaró és különös szórakozásra vágyom, Mammont keresem. Ha fülledt, sokat sejtető, erotikus és veszélyes kilépést keresek, Asmodeust. Ki is mutatna jobban ezen a helyen, mint a kéklő szemű bukott angyal, a főbűnök egyik képviselője? Mivel a meghívó eléggé személyes természetű, tettem is róla, hogy személyesen kaphassa meg. A végén pedig nyíltan szerepelt az is, hogy ajándékot elfogadok. Persze jelenthetne ez anyagiast is, mert élek a külsőségek hívságával, tőle azonban másban reménykedem. Szükségeltetik némi fantázia tornáztatás, de ettől nem féltem. A mai este témája mondhatnám klasszikus: Szentek és bűnösök. Dress code: mindenkire rábízva, bár bízom a kreatív elmékben. Méláztam is a fehér ruha mellett, azonban nem tartana ki túl sokáig, így másik mellett döntöttem. Szemeim elé, árnyalatban megfelelő maszkot húzva, tizenkét centis sarkakkal megtoldva lépdelek le a lépcsőn. A VIP termet elválasztó nehéz bársonyfüggönyök épségéért a mieink felelnek. Egyszerű okból: tudják mivel jár ha nem teszik. Kezemben a hideg martinivel mérem fel a jelenlévőket, de annak az asztala üres, akinek elküldtem a meghívót. Nem illik, nagyon nem illik elkésni privát buliról. Amelynek ideje természetesen az én meghatározásom szerint késés csupán, hisz nem adtam meg neki időpontot. Ez nem valamiféle beteg randevú, vagy mégis? Visszasétálok a klub első terébe. Ajkaim mosolyra húzódnak, egyetlen hajtással iszom ki az italom, jelezve a pincérnek, hogy hozzon még egyet. Rágyújtok, mélyre tüdőzve a füstöt. A levegő pedig..megváltozik. Felerősödnek az illatok, a pulzusszámom felgyorsul, még a szemeimet is lehunyom egy pillanatra. Sosem mondtam, hogy rám nem hatnak ki bizonyos dolgok. Vállam felett pillantok hátra, felfelé kifújva a füstöt.
- Ideje volt. - súgom hátra, vélhetően elég közel lépett, hogy meg is hallja - Ma éjjel megbecsült vendégem vagy. - felé fordulva elmosolyodom és bár arcom nagy részét maszk fedi - És jó hamar meg is találtál. - végül intek, széles karmozdulattal - Üdvözöllek a Raves-ben, ahol elveszhetsz. - hangom nem hallja más, hisz neki szól, az ő füleinek szánom.
Természetesen hajlandó vagyok neki tulajdonosi tárlatvezetést nyújtani amennyiben kéri, de először is a pult felé invitálom. Manapság egy kiállításon is a minimum valamiféle jó minőségű bor. Egy klub megnyitóján pedig az égetett szeszek végtelen minőségben. Azonban nem én volnék én, ha nem dolgozna bennem a kíváncsiság, elkeverve a telhetetlenség fűszerével. - Hoztál nekem valami szépet? - mosolygok fel rá és remélem egyszerű igent felel, nem kell megint megmotoznom. De nem én lennék én, ha nem kérdezném meg.



Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members

Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true

Egymástól elkülönített fotelek és kisebb asztalok kupaca, kifejezetten a törzsvendégek számára, remek rálátással a színpadra.
Ajánlott tartalom

all the stories are true

2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
 Similar topics
-
» Eldugott, félkülső részleg a hátsó részen

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan :: Raves Club-
Ugrás: