be careful who you trust

the devil was once an angel

Share | 
Belváros utcái
If I cannot move heaven, I will raise hell
Clarissa Fray
❖ Harcos árnyvadász

avatar
i believe that emotions
Keresem :
my childhood friend
Tartózkodási hely :
● new york institute ●
Hobbi :
● protecting my loved ones ●
Karaktered arca :
● lily jane collins ●
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


clary  & harmonya
who are you?

Az utóbbi időben túlságosan sok mindenen agyaltam. Anyán és Luke-on. Mellettük persze azon is, hogy mi a fene történik Jace-el, hiszen az egyik pillanatban még forrón az ölelésébe von a következőben pedig úgy viselkedik, mintha idegenek lennénk. Egyszerűen már nem tudom követni az ingadozásait és fogalmam nincs, hogy mikor is fogok ebbe az egészbe belefáradni. Azt hittem, hogy Valentine-al együtt végre magunk mögött hagyhatunk mindent, de mintha most kezdene el minden igazán bonyolódni. Lehet nem kellett volna megejtenem a dolgot Alec-nek, de most már nem szívhatom vissza. Azt hiszem neki is joga volt tudni, hogy mi történt, hiszen talán együtt képesek leszünk előrelépésre szert tenni a dologgal kapcsolatban. Most azonban egy helyben toporgunk, mert ahhoz, hogy haladni tudjuk szükség lenne Jace-re, aki ismételten kicsúszott az ujjaim közül. Valami baj kell, hogy legyen. Nem lehet az, hogy nem érez irántam úgy.. Hogy nem vagyok már az a tiltott gyümölcs a szemében. Egyszerűen nem lehetséges és kész.
Szinte teljesen belefeledkezve a gondolataimba sodródok a tömeggel. Azt sem tudom, hogy merre tartok, de jelen pillanatban igazából nem is számít. Csak ki akarom üríteni a fejemet és legszívesebben minden gondolkodásra teremtett agytekervényemet most lekapcsolnám, hogy végre abbahagyják a szüntelenül kattogást, amivel szépen lassan elérik, hogy kikívánjam magam a világból. Mikor már azt hiszed, hogy mindennek rendben kellene lennie, akkor jön a legnagyobb pofon. Egy olyan pofon méghozzá, amire nem is számíthatsz. Azt hittem Jace halála volt a legmegrázóbb számomra. De az, hogy nem tudom eldönteni, hogy mit akar.. Talán még inkább megrémiszt. Talán ő maga sem tudja, hogy mit akar, de nem tudok annyira elszakadni tőle, hogy azt mondjam képes vagyok teret adni neki arra, hogy kitalálhassa. Egyszerűen nem megy.
Szinte észre sem veszem, hogy kirántanak a menetelésemből, amit az emberek között tettem meg, mintha beolvadtam volna egy zombihordába. Eltelik pár pillanat, míg rájövök mi is történik körülöttem és kiszakadok a gondolataim bugyraiból. - Ki kérdezi? - Valahogy egyáltalán nincs jó előérzetem és tudom, hogy azért fohászkodtam, hogy a gondolataimat kidobhassam az ablakon, de nem éppen így gondoltam. Sőt, egyáltalán nem így gondoltam. Azért az életemhez túlságosan is ragaszkodom. A fejemet nem kell szó szerint letépni ahhoz, hogy a gondolataim elhagyjanak egy kicsit. Ha pedig mégis, hát akkor inkább leszek a keserű, zavaros és néha dühítő gondolatok rabja.

♥️ || még mindig imádlak + ígérem a következő jobb lesz!  
Harmonya Price
❖ Warlock

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
Mindig máshol és mindenhol
Hobbi :
Az idegeiden táncolni
Karaktered arca :
Phoebe Tonkin
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Harmonya &  Clarissa
xoxo

A bódító, gyümölcsös illatú dohányfüst kellemesen s puhán ölelt körbe, mint egy édesanya biztonságot nyújtó karja. A mámoros és szinte már túlontúl is édes eperillat alattomosan kúszott az orromba, és másodpercek alatt töltötte el az elmémet,  kiűzve belőle minden lényegesebb gondolatot. Habár éppen Solomon volt az oka annak, hogy az utóbbi időben lényegesebben több cigarettával és droggal éltem, a pillanat hevében még arra az anyaszomorítóra sem bírtam rágondolni. Azok a sötét íriszek és a napbarnított bőr, amik amellett, hogy az őrületbe kergetnek, a legmélyebb félelembe is taszítanak? Ugyan... Ostoba lettem volna ezekkel törődni, mikor eldöntöttem - rögtön az omniózus találka után -, hogy amíg a csalhatatlan ösztöneim nem jelzik őt a közelben, kiélvezem az életem. Legalábbis azt, ami maradt belőle. Ugyanúgy állandó látogatója voltam a kedvenc szórakozóhelyeimnek, emellett nem szenvedtem hiányt kedves - vagy éppen annyira nem kedves -, baráti meghívásokban sem. De őszintén, kinek lett volna kedve elutazni Skandináviába? Egy régi ismerősöm ugyanis meginvitált rideg, északi otthonába, ám nekem sem vele, sem a Télapóval nem volt kedvem találkozni. Amúgy is, találtam magamnak érdekesebb elfoglaltságot, aminek szívesebben is jártam utána. Szinte furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy milyen lehet az a kis lányka, aki az utóbbi időben olyannyira felborította titkos kis világunk alapban sem nyugodalmas életét. Clarissa Fray...
Egy sóhaj kíséretében nyitottam ki a szemeimet. Őszintén szólva, nem fűztem hozzá nagy reményeket, s abban is jobban hittem, hogy Solomon aranyos kiscicává változik, mint abban, hogy Clary Fray úgy igazán felkelti az érdeklődésemet. Hiába hangzott elképesztően jól a neve, és hiába tudtam valamicskét a hátteréről, a megérzéseim sosem csaltak. Na jó, egy esetet kivéve, de ott még igazán naiv s fiatal fruska voltam, így úgy gondoltam, hogy ezt igazán nem számíthatjuk bele. Újabb füstpamacsot eregettem ki vörösre rúzsozott ajkaim közül, s még egy egészen apró pillanatig hagytam, hogy az imádott gyümölcs illata körbelengjen, beleépítse magát a bőrömbe és hajamba. Akaratlanul is elmosolyodtam... Aztán az egésznek hirtelen vége lett, a füst és az illat elillant, én pedig arcomra fagyott mosollyal álltam ott, hátamat nekitámasztva a plakátokkal telis-tele ragasztott betonfalnak. A városi szürkeség és az unott emberek elkeserítettek, szembesítettek a világ kegyetlenségével... És monotonitásával. Szinte fizikai fájdalmat okozott a látványuk. Egy lemondó sóhajjal - miszerint a mondénok már végképp menthetetlenek -, hajítottam a földre a csikket, majd egy elegáns mozdulat keretében tapostam el a piszkos földön. A testemben a jól ismert bizsergés erősödött, figyelmeztetve arra, hogy kis áldozatom hamarosan felbukkan az embertömegben - remélhetőleg egyedül. Egyrészt semmi kedvem nem volt összetűzésbe keveredni a klikkjével, másrészt viszont... Sajnos ez igen könnyedén megtörténhetett. A megérzéseim a megfigyelésen alapultak, és csak és kizárólag az adott személy szokásait és lépéseit foglalták magukba; az, hogy az emberke ismerősei vele lesznek-e az adott pillanatban... Nos, az igazából mindig is meglepetés volt számomra. Habár könnyen megtehettem volna, hogy a többieket is tanulmányozom, az azonban túl sok fáradtsággal járt volna. Na, meg persze kockázatokkal.
A szerencse azonban mellém szegődött; a vörös hajzuhatag azonnal magára vonta a figyelmemet, még úgy is, hogy egy nagydarab férfi félig eltakarta előlem a kilátást. Clarissa egyedül volt, és jól láthatóan a gondolataiba mélyedve sodródott a tömeggel, nem is igazán figyelve arra, pontosan merre is megy. Elnyomtam egy halk kuncogást, majd mélyebbre húztam a fejemben a halvány színű kapucnimat, s kiléptem az egyik boltot hirdető, hatalmas tábla mellől. Az őszi szél azonnal kócos rengeteggé változtatta kikandikáló, barna hajamat - a neveletlen tincseket ugyanabban az időben söpörtem félre, mint ahogy megmarkoltam a lány karját, s behúztam egy mélyebb kiszögellésbe. Természetesen nem voltam durva vele. Olyannyira.
- Clarissa Fray, ha nem tévedek, igaz? - villantottam rá egy teljes fogsoros mosolyt, kivillantva minden egyes, hegyes fogacskámat. Való igaz, kissé rá akartam ijeszteni, ám semmiképpen sem ártó szándékkal akartam vele megismerkedni. Egyszerűen csak kíváncsi voltam a kis hírességre.
❖ Megjegyzés: Remélem megfelel   ❖ Zene: xoxo ❖ Szószám: 616
Silent Brothers
❖ admin

avatar
i believe that emotions
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Vendég
Vendég

avatar
i believe that emotions
give us power


Vera &  Rainer
the beginning of our new life
Fejemben csengnek a szavai: „ha pedig még a lakás is tetszeni fog”, és küldök Vera felé egy mindent tudó, sejtelmes pillantást. Azt hiszem, túlságosan is magabiztos vagyok, de ez nem újdonság. És ami azt illeti, ezúttal sem fogtam mellé. Nem tudom, hogy az én lelkesedésem ragad át ilyen gyorsan a menyasszonyomra, vagy ő maga is ugyanennyire meg van elégedve, de úgy tűnik, nagy az egyetértés, megtaláltuk az igazit. Ez a jó Verában, és a kapcsolatunkban: hasonlóak vagyunk, hasonlóan gondolkodunk, ugyanazt akarjuk, így nincs szükség vitákra, általában nem kell egymást győzködnünk a terveinkről, egyszerűen csak működik a dolog. Együtt vagyunk a munkában, együtt dolgozunk a Praetor Lupusnál is, mindig van közös téma, és megvan az összhang is hozzá.
- A cégnél minden rendben volt? - kérdezek rá inkább csak mellékesen, hiszen valószínűleg ha bármi érdemleges történt volna, azt megemlíti. De úgy tűnik, nem is történt annál semmi izgalmasabb, mint hogy a közelgő esküvőnkről faggatták.
- Igen, azt hiszem, ez várható volt. Az emberek szeretnek kíváncsiskodni, és beleütni az orrukat más dolgába – morgolódom a fejemet ingatva, de a szemeim mosolyognak, ami elárulja, hogy igazából annyira nem is zavar az ilyesmi. Jelen esetben legalábbis semmiképpen, mert csak az érdekel, hogy itt vagyunk, kettesben, a jövendőbeli lakásunkban, és miénk az este.
- Talán érdemes lenne mielőbb kitűzni a dátumot, hogy minél előbb hozzá foghassunk leszervezni a többit is, és tudj mit válaszolni a sok faggatózásra. - A mondatom részben kijelentésnek, részben pedig kérdésnek hangzik, tőle várom, hogy eldöntse, akar-e már ennyire előrehaladni, és időpontot foglalni, meg termet keresni, és a többi ilyen, amivel a nők annyira szeretnek foglalkozni.
És már terelődik is a szó a Praetor Házban történt incidens felé. Hát nem minden nap történik ott ilyen váratlanul teljes átváltozás, az biztos. Legalábbis nem így, megfelelő körülmények felállítása nélkül.
- Az a legújabb kölyök, Adam. - A srác még csak alig húsz éves. Persze már nem egészen gyerek, de hozzánk képest mégis az, farkasként meg végképp nagyon újnak számít. A múlt hónapban fertőzték meg, de sajnos csak a múlt héten sikerült őt megtalálnunk, és az idő alatt már sikerült épp eléggé elvadulnia ahhoz, hogy most nehezen bízzon másokban. Egyedül átvészelni az első átváltozást, odakinn az utcán, az sosem egyszerű, és nyomot hagy egy farkasban. - Összekapott egy vámpírral, elvesztette az önkontrollt. Szükség volt egy alfára, aki segít visszatalálni önmagához. A régebbieknek viszont lassan kereshetnénk egy falkát, ahol befogadják őket, nem gondolod? - Kérdezek aztán rá. Van egy-két idősebb farkasunk, akik már pár hónapja velünk vannak, és végre képesek uralkodni magukon, nekik esélyük lehet végre továbblépni, elhagyni a menedékházat.
- Na, mi a véleményed? - fordulok aztán Verával a tágas, és egyelőre túlságosan üres nappali felé, szemben a nagyszerű kilátásra nyíló ablakokkal. - Látod már magad előtt? - Még nem igazán mondott semmit, kíváncsi vagyok, mi jár a fejében. A tekintete azt mondja, igen, de hát sosem lehet tudni.
❖ Megjegyzés: - ❖ Zene: i'm a man ❖ Szószám: -
Vendég
Vendég

avatar
i believe that emotions
give us power


Rainer &  Vera
"we are the world.."
- A veled töltött perceket... tudod, hogy imádom - huncutul mosolyogtam, mert vele egy szimpla beszélgetés, egy-egy vacsora, és minden más is tökéletes. Nagyon vártam már azt, hogy elteljen a napom nagyobb része, ami eléggé ingadozó volt számomra, de mégis mindent el akartam felejteni, hiszen nem szerettem volna elrontani a találkozónkat. Ray-t ismerem már, de úgy tűnik, ő sincs lemaradva. Tudja, hogy mit szeretek, ma pedig jól fog esni egy kiadós beszélgetés is, és azt hiszem néha már, hogy gondolatolvasó is tud lenni. - Ha pedig még a lakás is tetszeni fog, akkor az bearanyozza az esténk hátralévő részét, amit tényleg meg kell ünnepelnünk - mosolyomat rávillantom újra.
Maga elé enged, ez jellemző egy úriemberre. Liftezünk, és látom, hogy a legfelső emeletre tartunk, ez máris kíváncsivá tesz engem. Látni szeretném, látni, hogy hová visz minket. Donna ajánlotta, nos, azt hiszem, ezzel már félig megnyert engem Ray, hiszen, Donnának nagyon jó ízlése van minden téren. Hiszem, hogy ez a lakás pedig engem is elcsábít.
Hamarosan felérünk, kiszállunk a liftből, a kulcs már a kezében van, és már izgulok, mintha csak az egyik vizsgámra készülnék. Kinyitja az ajtót, és ismét előre enged engem. A lakás hatalmas, magával ragadó, lassan kezdek el körülnézni bent. A nappali óriási, gyönyörűséges kilátással rendelkezik a városra. Egyszerűen fantasztikus. 'Ez a lakás győzött!' pillantást vetettem a vőlegényemre. Már-már elképzeltem ide a bútorokat, a virágokat, egy kisebb bárpultot, és csak ámulok-bámulok magam elé. Nagyon tetszetős. Közelebb lépett, átölelt, magához húzott erősen, ami nagyon jól esett. Talán végre ő is nyugodtabb lesz, mivel végre erre a lakásra igent mondtam már.
- Gyorsan elintéztem néhány dolgot a cégnél, utána pedig nagy volt a jövés-menés, és végül csak ideértem. Meg már megkérdezték, hogy mikor megyek menyasszonyi ruhát vásárolni, hol lesz az esküvő, és a többi hasonló kérdést hallgattam bent, szóval csak a szokásos. A tiédről pedig hallottam, hogy nem volt túl könnyű - bújtam hozzá, de nem sokkal utána már elhúzódom, és figyelni kezdem őt. - Be akartam menni, de épp egy ügyön dolgoztam. Annyit hallottam csak, hogy az egyik újonc nem bírt magával... Konkrétabban mi történt? Ki volt az? - kérdeztem meg tőle, nekidőltem közben a falnak, és most úgy sem fogja megúszni a válaszadást.

❖ Megjegyzés: forwinnie ❖ Zene: million reasons ❖ Szószám: valamennyi Razz
Vendég
Vendég

avatar
i believe that emotions
give us power


Vera & Rainer
the beginning of our new life
Szeretem a munkámat, a cégnél és a szervezetnél egyaránt, szeretem a felelősséget, amivel jár, néha mégis jó elérkezni a nap végéhez, amikor kicsit félretehetek mindent, amikor kikapcsolhatok, még ha nem is száz százalékosan. De ez most csak kettőnkről szól, a közös jövőnkről, és jó végre egy kis időt kettesben tölteni Verával. Még így is, hogy ez a program kevésbé szól az élvezetről, mint szintén üzletről és szervezkedésről. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne tudnánk még kellemesebbé tenni. Szerencsére most még egy ingatlanügynökkel sem kell számolnunk, aki az épület vázszerkezetéről, meg a többiről magyaráz nekünk kéretlenül. Megvannak erre is a szakértő embereim, akik foglalkozhatnak helyettem azzal, hogy miből készültek a falak, és hogyan legyenek átalakítva a szobák.
- Nos, mit mondhatnék? Jól ismerlek már... - vonom meg a vállam szerénységet mímelve, majd önelégült mosoly jelenik meg a képemen. - Plusz önző vagyok, és nem vágytam ma már másra, mint elkölteni veled egy kellemes vacsorát a kedvenc helyünkön, aztán meg... a többit még megbeszéljük... - teszem hozzá pimaszul, majd egy puszit nyomok a halántékára. Közben már meg is érkezünk a lifthez. Magam elé engedem Verát, majd hamar belépek mellé, és megnyomom a megfelelő gombot. Bizony, az épület tetejére megyünk. Az egész tetőtér a miénk lehet, a kilátás fantasztikus, hely van bőven, és még erkély is akad.
- Szerintem minden pénzt megér, de mindjárt láthatod magad is – vonogatom a szemöldökeimet, és végre meg is érkezünk. A kulcs már a kezemben, nyitom is az ajtót, és közben igyekszem megválaszolni a kérdését is. - Nem, ezt most Donna ajánlotta. És szerzett nekünk egy kiváló belsőépítészt is, aki átalakíthatná a helyet, hogy minden igényünknek megfeleljen. Bár szerintem nem lesz szükség sok változtatásra. - Az ajtó kitárul, én pedig oldalra lépek, hogy előre engedjem Verát, majd követem őt a tágas, ám de egyelőre szinte teljesen üres lakásba. A bejáraton túl egy kisebb előszobán át a hatalmas nappaliba léphetünk, melynek egyik fala csak és kizárólag üvegből van, míg a másik oldalán egy kandalló díszeleg. Ami engem illet, már sétálok is az ablakok felé, hogy kinézzek. Nem tériszonyosoknak való látkép, annyi biztos, de én el tudom képzelni magamat itt esténként, ahogy egy pohár whiskyvel a kezemben a város fényeit nézem. Persze csak amíg a jövendőbelim magára nem vonja a figyelmemet.
Visszafordulok a menyasszonyomhoz, tekintetemből a „Na, mit szólsz?” kérdés sugárzik. Végül közelebb sétálok, átölelem a derekát, magamhoz húzom őt.
- Nem is kérdeztem még: milyen napod volt? Hallottál a reggeli incidensről a Praetor Házban? - érdeklődöm, mert annak a hajcihőnek volt némi visszhangja, de nem tudhatom, eljutott-e hozzá is. Talán volt fontosabb dolga is mára, mint a Praetor Lupus ügyes-bajos dolgaival foglalkozni.
❖ Megjegyzés: - ❖ Zene: i'm a man ❖ Szószám: -
Vendég
Vendég

avatar
i believe that emotions
give us power


Rainer & Vera
"we are the world.."
A mai napon nem tartózkodtam túl sokat a cégnél, csak pár dolgot intéztem el, leginkább elérni akartam apám egykori tulajdonostársát az étteremből, ám megtudtam, hogy jelenleg egy otthonban él, ahol a hozzá hasonlóakat, az Alzheimerben szenvedőket ápolják. Megakartam tudni tőle pár dolgot, de így nehéz lenne, bármit is megkérdeznem tőle. Lehet, épp emlékezne, de nem tudnék odamenni, valahogy az ilyen intézetektől borsózik a hátam.
Az autómban zenét hallgatok, és leginkább az időt nézem, hogy időben ott legyek a megbeszélt helyen, ne az legyen, hogy a nőkre mindig várni kell, mert ezt már megkaptam több alkalommal is, épp ezért tartom fontosnak, hogy gyorsan odaérjek bárhová. Kiborító tud lenni, amikor ilyesmivel fogad valaki, pedig nem vagyok piperkőc. Nincs rajtam három kiló vakolat, és a hajam se áll tökéletesen mindig. Nem baj ez, úgy hiszem.
- Zöld van, az istenit! - dudáltam az előttem lévő autósra, egy szőke nőre, aki hirtelen megállt, pedig nem volt piros a lámpa.
Gyűlölöm, ha valaki figyelmetlen, és ez a nő is közéjük tartozik. Ismeretlen, a vezetési stílusát inkább nem szeretném jellemezni. Tuti ott lapul az anyósülésen egy csomó szempillaspirál, és nem tudta eldönteni, melyik a klasszabb. Szerintem az lenne az igazi, ha figyelne. Egy kis időn belül lenyugodtam már, és már csak remélni mertem, hogy több ilyen nem fordul elő a mai napon. Az efféléktől kíméljen meg a következő pár utca, és végre találkozhassak Ray-jel.
A megadott címhez érkezem, le is parkolok az első szabad helyre, amit meglátok. Kiszálltam az autóból, körülpásztáztam a helyszínt, de mégsem láttam még ott Ray-t. Eltelik pici idő, nem néztem az órára. Kivettem a táskámat is, és a kabátomat magamra kaptam, ekkor pedig ismerős arcot vettem észre. Arcon csókol, és a késése miatt kér elnézést.
- Itt vagy, és ez a lényeg, szerintem... Ó, tudtad, hogy mire vágyom! - mosolyogtam reá, és nem hervadt le az arcomról egyáltalán, és boldogan vettem, hogy együtt vacsizunk. - Remélem, ez a lakás megéri - szemtelenül vágtam rá, de elnevettem magamat. Ezután átkarol, és már megyünk is befelé. A portás tud erről, így könnyen megy az utunk tovább. - Ezt a lakás ugyanaz a hölgy ajánlotta, aki az előzőeket? Vagy...? - igazából nem akartam folytatni, szeretném, ha elmondaná ő, miközben a lakás felé igyekszünk.

❖ Megjegyzés: forwinnie ❖ Zene: million reasons ❖ Szószám: valamennyi Razz
Vendég
Vendég

avatar
i believe that emotions
give us power


Vera &  Rainer
the beginning of our new life
Zűrös egy nap áll mögöttem. És még nincs is vége. Már kora hajnalban át kellett mennem Bronxba, hogy rendet tegyek a Praetor Házban, miután az egyik fiatal farkasunk összebalhézott egy vámpírral, és indulatoktól fűtve átalakult az udvar kellős közepén, szép kis kalamajkát okozva. Szükség volt egy alfára, méghozzá azonnal, hogy orvosolja a helyzetet, tehát nem volt más választásom, mint munka előtt még kiruccanást tenni arrafelé. Az ilyen zöldfülűeket, akik képtelenek uralkodni magukon, az új erejükön, nem tudja megfékezni más, csak egy domináns vezető. Szerencsére ez nekem nagyon is megy, mondhatom ezt minden túlzás nélkül. Még arra is szántam némi időt, hogy később elbeszélgessek egy kicsit az újonccal. És tulajdonképpen azóta is folyamatos csúszásban vagyok, amit őszintén, nagyon utálok. De néha ezzel jár az, hogy egyszerre akarom vezetni a szervezetet és a cégemet is, miközben nemrég házasságra adtam a fejem. Mármint az esküvő még nem történt meg, de meg fog, elköteleztem magam, és száz százalékig komolyan gondolom. Vera és én tökéletes párosítás vagyunk, kiegészítjük egymást, mindketten tudjuk, mit akarunk... egymástól, az élettől. Igaz, még csak néhány hónapja vagyunk együtt, ugyanakkor már vagy húsz éve ismerjük egymást. Kétlem, hogy túl sok meglepetést tudnánk még okozni egymásnak. Végignéztük egymás elbaltázott házasságait, és tudjuk, hogy ezúttal máshogy akarjuk csinálni. Azt hiszem, a legfontosabb, hogy valóban közös nevezőn vagyunk. Én pedig készen állok rá, hogy végre megállapodjak. Ennek első jele volt a gyűrű, amit az ujjára húztam, és íme a következő: a közös lakás kiválasztása. Mivel hamarosan egybekelünk, azt hiszem, itt az ideje, hogy összebútorozzunk. Megnéztünk már egy-két lehetséges ingatlant, de eddig nem találtuk meg a tökéleteset. Eddig. Ezen van a hangsúly, mert azt hiszem, ezúttal megvan az igazi. Persze előbb még Verának is rá kell bólintania. Ám tekintve, hogy viszonylag késő van már ahhoz, hogy egy ingatlanügynök tartson nekünk körbevezetést, a kapcsolataimnak hála elintéztem, hogy elkapjuk a kulcsot, és kettecskén is tehessünk egy látogatást jövőbeni, manhattani otthonunkba. Azt hiszem, elég biztos vagyok magamban ahhoz, hogy ezt így máris ki merjem jelenteni.
A gond csak az, hogy az egész napos összevisszaság eredményeként nem tudtam időben érkezni az adott helyre, negyedórás késéssel futok csak be. Még a kocsiból küldtem egy üzenetet a menyasszonyomnak, két üzleti telefonhívás között, hogy kések, várjon meg, de így is kellemetlenül érzem magam, amiért megvárakoztattam. Az autóból kiszállva máris hozzálépek, és arcon csókolom üdvözlésképpen.
- Ne haragudj, hosszú nap volt, de most már a tiéd vagyok mára. Van úgy nagyjából egy óránk itt mindent megnézni. Hétre foglaltam asztalt kettőnknek a Craftba – tudatom vele máris, hogy az egyik kedvenc éttermünkben terveztem folytatni vele ezt az estét. Közben már át is karolom a derekát, hogy megindulhassunk befelé. A portásnak egy magabiztos bólintással köszönök, amire hasonló választ kapok - már tudott az érkezésünkről.
❖ Megjegyzés: Remélem, tetszik. (: ❖ Zene: egy klasszikus ❖ Szószám: nemszámoltam
Silent Brothers
❖ admin

avatar
i believe that emotions
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

♥♥♥
Sponsored content

i believe that emotions
give us power

1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Utcák és terek
» Bronx utcái
» Sunagakure utcái
» Utcák és terek
» Kumogakure Utcái

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Manhattan-
Ugrás: