be careful who you trust

the devil was once an angel

Share | 
nagyterem
If I cannot move heaven, I will raise hell
Silent Brothers
❖ admin

avatar
i believe that emotions
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Azazel
❖ Bukott angyal

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
Dudael Szikla
Karaktered arca :
Misha Collins
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Lilith & Azazel


A mi természetük nem is annyira különbözik a kisebbekétől, mint sokan hinnék. Lehet, hogy azt mutatjuk kívülről, hogy nekünk nincsen elhamarkodott lépésünk és csak a Birodalmunkra koncentrálunk, de ez egyáltalán nem igaz. Nem minden politika. Nekünk is vannak kicsinyes érzéseink, mint például a harag, bosszúvágy, fájdalom és a szerelem. Ezek a legpusztítóbbak egy vezető számára hiszen teljesen elborítja az elmét és nem tudunk racionálisan gondolkodni és olyan hibákba szaladunk bele amikbe alapjáraton nem. Ez ugyanígy van az embereknél is, nagyon sok egyenlő erejű ország úgy tudta legyőzni a másikat, hogy csapdába csalták a másikat és elérték azt, hogy a harag esetleg a szerelem behálózza a másikat és így a vesztes fél olyan lépésre szánta el magát, ami végzetes volt a számára. Ez mindig is így volt és így lesz. De mi már olyan régóta csináljuk ezt, hogy azt hinné az ember, hogy minket nem fenyeget az ilyen. Pedig de, nagyon is. Csak próbáljuk ezeket úgy megoldani, hogy ne vegye senki sem észre, millió pecsétes titokban. Sokszor el lehet játszani a gondolattal, hogy Isten miért engedi meg azt, hogy ilyen dolgok történjenek meg a világban? Az irányítás lassacskán a mi kezünkben van, ha Lucifer akarná akkor rá is engedhetné az apokalipszist a világra, és akkor mit tehetnének a vadászok és a többi lény? Egy Herceg ereje olyan magas szinten van, mint egy arkangyalé ami azt jelenti, hogy egyedül el tudna pusztítani egy egész országot. Mi vagyunk túlerőben a szárnyasok pedig nem tudnak mit tenni ellenünk, hiszen a mi energiák szinte csodaszámba megy. De akkor Lulu miért nem kezdi el a világ felforralását? Elhozhatnánk a rettegést és akkor még erősebbek lennénk hiszen az táplál minket, de valamiért nem akarja. Bebizonyíthatnánk Apánknak, hogy elrontotta és elszámította magát, amikor minket kihajított a Mennyből. A Nagy Tervet meg tudnánk cáfolni, meg lenne hozzá a kellő erőnk, de akkor miért nem? Ez dühít, hogy szinte már bujkálunk.
Lilith és én már olyan régen ismerjük egymást, hogy nem is tudnék választ adni. Már akkor büntetésben voltam amikor ő kiűzetettet és csak szellemi alakban figyelhettem a történéseket, mindig is Team Lilith voltam, s ezt sohasem tagadtam, de hát sajnos veszítettünk. Ha ránk meg egy sima démonra tekintenek akkor látják a különbséget, nem is kell hozzá az, hogy érzékeljék az erőnket pusztán csak a kinézetünk sokkal másabb, mint az övék. A kisugárzásunk már a kezdetektől fogva tiszteletet parancsoló, így lettünk megteremtve.
- Emlékezni fogok erre. Kuncogom halkan. Halvány mosolyra húzódik a szám, amikor megérinti az arcomat a nő. Érezheti, hogy itt vagyok, de még sem. Nehéz lenne ezt elmagyarázni, sőt talán nem is lehet. Megszoktam már, és már alig emlékszem az igazi érintésre.
- Remélem, hogy igazad van, Lilith. Isten szóljon belőled. Próbálom a komoly hangulatot egy kis viccel oldani, hiszen eléggé fájó pont ez nekem, hogy raboskodom és beszélni sem szeretek róla igazából, csak olyanoknak akik meg is érdemlik, hogy elmondjam. Ez a nőszemély pedig ezek kevesek közé tartozik. Megkérhetném, hogy szabadítson ki de félek, hogy ha sikerülne is akkor ő nem élné túl a műveletet vagy pedig a helyembe kerülne. Hiszen Istennek kell egy magas rangú démon akit láncra verhet és ijesztgetheti az angyalokat, hogy nehogy ők is így végezzék.
- Így van. A tapasztalatom és az eszem szerencsére még meg van, és eltudom azt játszani, hogy erőm teljében vagyok. Pusztán egy kis erőkiengedés kell amivel a frászt hozhatom a többiekre és kész is. Azt nem kell tudniuk, hogy nem tudnék annyit kiengedni magamból, hogy az elporlassza őket vagy leromboljon egy épületet. Meg hát ha valaki még is tesztelni próbálna akkor arra is meglenne a válaszom.
- Nem becsülöm le, de nem fogom hagyni, hogy elkanászosodjon. Ha több alkut szeretne akkor majd letöröm a szarvát. Meg vannak a kellő eszközeim, hogy az ilyeneket kordában tartsam. Mosolygok sokatmondóan. Nem kell kimondanom, hogy mire gondolok ő is tudja nagyon jó, hiszen ismer. Nem hiába szoktam sok időt lent tölteni a kínzókamrákban. Még az olyan beteg, elborult elmékre is tudok hatni, mint maga Nefarith. Nem egy olyannal volt már dolgom, aki szerette a fájdalmat. Pusztán meg kell találni azt az oldalt, amit még jobban szeret és azt lerombolni. Ennyire egyszerű.
Elmosolyodom, amint beleegyez, majd bólintok a szavára.
- Igen tudom. A Birodalmamban fogom edzeni, tudod milyenek az enyéim. Csak nekem engedelmeskednek és ha azt mondom, hogy nem mondanak el semmit, akkor az úgy is. A Harcosok Terén fogom neki tartani az edzéseket. Mondom ki a helyszínt egy picit halkabban és szinte már vigyorogva. Majd amint jön a "de" rész elnevetem magam, főleg azért mert meghallom, hogy mit kér.
- Ismerlek már Lilith, és gondolkodtam is rajta már. Magamhoz hívom az egyik szolgálót akinél éppen egy kézitükör van és udvariasan elveszem tőle, majd az egyik kezembe tartom a másikat pedig az üveg előtt tartom és elmormolok egy halk, démoni szöveget.
- Ez, amit hallottál egy olyan titok, amit csak rád bízok. Ez egy olyan varázslat, ami megköti démoni energiával a tárgyakat. Ezt szoktam használni fegyverkészítésre is. S, hogy mit tud ez a kis tükröcske? Hirtelen elkapom a szolgálólánynak a karját és közel húzom a csuklóját a számhoz s beleharapok egyet, hogy a vére lecsöpögjön a tükörre ami zöld fénnyel kezd el világítani, majd mintha nem is történt volna semmi eltűnik róla a démonvér. Majd átnyújtom Lilithnek.
- Ha elmondod az igét, akkor azzal a szemével tudsz látni akinek már beszívta a vérét a tükör. Ő pedig ezt észre sem veszi. Kacsintok rá, majd elengedem a szolgálót.
Amint megmutatom az erőmet neki, látom az arcán az aggodalmat, de miután kiegészítettem el is tűnik. Igen, szerencsére sebezhetetlen vagyok ebben a formában és ez bizony nagyon jó fegyver. Nem vagyok olyan erős, de a szó szoros értelmében halhatatlan. A csettintés után sötétbe burkolózik a szoba és csak mi ketten látunk. Szépen lassan leveszem a kabátomat és kigombolom az ingemet, hogy szabad utat adjak a mellkasomnak.
- Ó, igen? Pedig azt hittem, hogy már más férfi is kérte, hogy szúrd át a szívét. Kuncogom szemet forgatva, majd elhallgatok, amint érzem magamba a kés jéghideg pengéjét. Amint kihúzza még egy ideig nem nézek rá, majd amint meghallom a nevem egy nagy vigyorral tekintek fel.
- Tádáááám! Sebezhetetlen vagyok.   

     §§     §§
Vendég
Vendég

avatar
i believe that emotions
give us power


Santa Claus is coming to town
To my dearest Azazel
●●
1195
●●
From Lilith

Nehéz meghatározni a veterán démonok kapcsolatait. Egyszer azt hiheted, mindőjük különleges, a maga nemében egy tökéletes nagyság, de ha van esélyed lehúzni a hagyma héjait, a végén meglepődnél. Mi is tudunk legalább olyan kicsinyesek és bosszúállók lenni mint bárki más. Azazel eltűnése, pontosabban büntetése is darabokra szedhette volna a Déli birodalmat, mégsem így történt. Különös módon ez elöntött némi fokú megnyugvással, mert olyan szilárd bástya ő, aki nélkül egyszerűen nem tudom elképzelni ennek a helynek a működését. A Dél oszlopa. Még úgy is, hogy mint az látható, a teljes fizikai valójában nem képes megjelenni. A Teremtőt nem értjük, nem tudjuk miért helyes az, hogy szeretett angyalait a legkisebb hibáért is kiveti a Mennyből, míg az embereknek elnézi évezredek óta, hogy gyilkolják egymást élelemért, hatalomért, pénzért és más, kisebb dolgokért is. Ezért vagyunk mi, nem igaz? Isten nem büntet. Isten nem tesz már semmit. A bűnös lelkek hozzánk kerülnek, ha alkalmasak rá akkor démonná lesznek. Ki milyenné. Néha el-eljátszom a gondolattal, hogy mi lett volna ha elnyomom magamban a kétkedést, a vágyat arra, hogy ne egy alárendelt legyek, akkor mi történik...hogyan alakult volna az emberiség sorsa. Lettem-e volna én olyan botor, hogy megegyem azt az almát. Lettem volna, valószínűleg, hisz elkerülhetetlen volt, hogy megunjam a basáskodó barmot, akit társamul szánt a Teremtő. És akkor sosem találkozom a gyönyörű arkangyallal. Vagy ha valóban létezik egy Nagy Terv, akkor így is úgyis így történt volna, azért, hogy démonokat teremtsünk és tündéreket? Félvéreket? Nem bánom, hogy kiűzettem. Sosem bántam. Érezhettem a hideget, a szél mozgását. A fű csiklandozó érzését. És az igazi vágyat. Meghallhattam a suttogást és meg is érthettem. Nem követtem el bűnt már, nem volt ki szóljon érte. Szabad voltam. Igazán szabad.
Ha kérdezné bárki, hogy mikor is találkoztam Azazellel először, pontos választ képtelen lennék rá adni. Régen volt, olyan nagyon régen. És ő már akkor is büntetésben volt. Hangját és szemeit azonban bárhol felismerném. Vonásai, hiába bukott el, még mindig érződik benne az, hogy nem emberi anya szülte. Nem viseli senkinek sem a genetikai vonásait. Az Úr teremtette ilyenre. Mosolyogtató tény, hogy magam is érzem a néhai angyalok bukását. Hiába gyűlölik oly sokan az emberi fajt, engem sem anya szült. Engem sem dédelgetett senki, nem voltam soha gyermek. Így alkottak meg. És nem is fogok változni. Mea culpa. Ja nem.
- És nálam bármikor meg is kaphatod. - húzom cinkos mosolyra ajkaimat, na nem mintha ajánlatot készülnék tenni, hiszen valamiféle különleges aura ő. Egy szellem ha úgy tetszik, bár ezt a szót magát valamiért nem kedvelem különösen. Sokat járok a Földön úgy látszik. De a fiam miatt kénytelen vagyok. Az egyetlen fiam miatt. Megérintem az arcát és különös, mert meg tudom tenni de mégis..más.
- Szabad leszel. Nem az van megírva, hogy éonokig egy szikla legyen a börtönöd Azazel. - mondom komoly hangon és ebben hiszek is. Egyszerűen nem lehet, hogy ez így legyen. Megoldást kell rá találni és hiszem, hogy van aki képes rá. A Pokol köreiben legtöbbször nem a hogyan a kérdés, hanem, hogy mi az ára. Mert mi, mindennek megkérjük az árát. Máskülönben rohadt unalmas lenne ilyen hosszú életeket végig élni.
- Akkor ezért maradt a Déli Birodalom stabil. Mert képes vagy megjelenni és nem mernek róla meggyőződni, hogy mennyire is vagy valóságos. - mosolyodom el, mondhatnánk sunyin. Hiába, taktika szükséges, mert a kis taknyosokban hamar feléled a hatalom iránti vágy és túl sokat próbálnak megengedni maguknak. Elismerem, hogy Azazel haragját én magam sem kívánnám kivívni semmivel kapcsolatban. A végén a nappaliban lennék kiszegelve, csúnyán hosszú időre, hisz a halál kegy. A Halál pedig..hagyjuk. Halott?
- Sose becsülj le egy feltörekvőt. Meglehet, hogy most csupán egy alkut lát benned. De mi lesz később? Újabb és újabb alkukra fog kényszeríteni ha akar valamit, te pedig megadod neki? - szegezem neki a kérdést, mert ugyan tudom, ó, pontosan tudom kiről van szó, valamiért nem akaródzik megemésztenem ezt az egészet. Nefarith alkuba bocsátkozott Azazellel. Pimasz kis ribanc lett és ez kizárólag a saját felelőtlenségem. Túl sokat adtam neki, emiatt túlságosan nagy ambíciókat kezdett dédelgetni. Remélem megtanult imádkozni, mert valakinek a nevét sűrűn fogja emlegetni ha ezt tisztázom vele. Véssem tán a húsába az első számú szabályt? Mindig, mindenre engedélyt kér. Mindig. Így is lesz.
- Azazel.. - sóhajtom nevét halkan, szenvedve, akár ha egy elvesztett szeretőm lenne - nem tudom megtagadni ezt tőled, főleg nem szavaid után. - tárom szét kezeimet mert gyanítom ezzel ő maga is tisztában volt, hisz ha csupán egy alkuról lett volna szó közte és Nefarith között, hát már nem lenne szó róla. Ezzel azonban, hogy büntetve van egy nagyszerű és okos ex-angyal és erre használná fel a szolgám, képtelen vagyok nemet mondani. - Hozzájárulok, de olyan helyet keress, ahol nem lesnek pletykáló tekintetek. Ha híre megy, hogy te edzed, parasztlázadás lesz, hogy miért egy ilyen fiatalt, miért nem idősebbet. - legyintek - Hisz ismered a démonokat. Nagyravágyó és erkölcstelen valamennyi. - felsóhajtok, én is ilyen vagyok a legtöbbször. Most is illene megkérdeznem, hogy és nekem mit szán, ha már fizikai erőnlétét a szolgámmal kívánja karbantartani, de nem üzleti kört futunk. Ezt egyik felem mélységesen sajnálja, mert a fogadások és alkuk lételemeim. Szórakoztatnak. Ezért töltök sok időt Mammonnal. - De van egy feltételem. - emelem fel a kezem - Azt tudom, hogy ha galiba van vele, elrendezed. Imádom, hogy úriemberként erről engem értesítettél és nem utólag kell megtudnom. Azonban ismersz. - húzom lassan mosolyra ajkaimat - Egy apró ajándék, pusztán formaságból és semmi más.
Nem vagyok nehéz eset, komolyan. De Asmodeus is mindig ad nekem valamit és nagyjából mindenki más is, akihez van valami közöm. Általában rájuk van bízva mi az, ki az, de nekem szükséges. Régi szokások idős rabja vagyok. Azazel elméjében pedig olyan szintű kreativitás dolgozik, amely keveseknek adatott meg. Azok is többnyire beleőrültek idővel. Ő nem. Ez sokat elmond. Hisz két vágyam lenne mindössze, két igaz, de senki nem képes rá, hogy megadja nekem őket. Senki. És nem is kérem senkitől. Legyenek kreatívak.
Érdeklődő tekintettel figyelem a demonstrációt és már-már megkérném, hogy ne döntse romba a palotámat, mikor is konstatálom, hogy nem lesz nagyobb. Jelen van az ereje, de nem úgy ahogyan kellene. Ha nyílt kihívást kapna, mi a fene mentené meg? Hogyan állna helyt? Talán ki is ül ez a fajta aggodalom az arcomra, mert kiegészíti. A hirtelen beálló sötétben kezembe csúszó kés markolatára fogok.
- Micsoda különös kérés. - állok fel, mert ültömből nehezen tudnám kivitelezni, pláne igazán jól. Bízom abban, hogy nem pont visszaküldeti magát a sziklához valami morbid játék végett. Megállok előtte, balommal a vállaira fogok, szemeibe nézve pedig bólintok. - Az egyetlen férfi vagy a praxisomban aki azt kéri, szúrjam szíven. Változatos. - teszem is meg, lendületből. Ismerem magam is a mondást, hogy a férfi szívéhez a legrövidebb út egy tíz centis bökővel vezet a bordák között. Azt is tudom, hogyan kell átvágni a szívet, merről kell feltolni a kést. De nem ez a cél most. Nem akarok neki ártani. Ez engedélyezett művelet. Belédöföm a kést, szinte hallani is vélem a húst és az izmokat, ahogy megadják magukat a penge élességének. Kissé hülye arckifejezéssel pillantok le a csuklómra majd újra vissza az arcára és kirántom belőle, hogy felegyenesedhessek. - Azazel! - szólítom meg, ne merjen nekem semmit szimulálni, mert visszahúzgálom a vigyorgós életbe.

Azazel
❖ Bukott angyal

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
Dudael Szikla
Karaktered arca :
Misha Collins
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Lilith & Azazel


Furcsa újra egy ilyen nagyhatalommal rendelkező személyt látogatni, mint Lilith. Nagyon régen volt már hozzá szerencsém és szellemi alakban még nem is tettem meg. Hiszen ő képes felfogni az energiáimat ép ésszel, így megtudja állapítani azt, hogy most éppen csak az aurám van itt a palotában, a testem még továbbra is rab. Tudom, hogy rengeteg szóbeszéd keringet arról, hogy én hol is vagyok igazából és, ha nem is mutatkozom meg akkor, hogyan tarthatom meg a rangomat és azt, hogy én vagyok a seregek hadnagya. Megmondom őszintén, hogy ha nem tudnék kilépni a fizikai állapotomból, akkor ez nem sikerült volna, hiszen akkor új ember állna már a Déli Birodalom élén, ami persze egy totális polgárháborúhoz vezetne, hiszen a régi motorosok már nem tolerálnak egy új vezetőt, így is törékeny az egyensúly, de ha egy friss hús érkezne fel is borulna. Mi már olyan régen csináljuk, hogy ez már egy napi rutin, már nem tudunk úgy beszélgetni a másikkal, hogy ne adjuk meg azt a kellő tisztelet amit el vár maga a hely. Hiszen az ő világában, a palotájában nem viselkedhetek úgy, mintha otthon lennék. Mindenkitől elvárják azt a viselkedést, amit a rang követel.
Ahogy közeledik felém Lilith elmosolyodom, hiszen olyan régen láttam már őt utoljára. Mindig is jó volt a viszonyunk, én neki szurkoltam az Éva-Ádám-Ő édeshármasban, de sajnos nem sikerült. Nekem Éva túl...túl szelíd volt, az Úrnőben pedig mindig is ott volt az a kis izgalom, amit csak meg kellett mozgatni és szabadjára jött és akkor megmutatta a foga fehérjét. Már akkor is az ő pártján álltam, hiszen legszívesebben én magam tettem volna el Évát láb alól, de hát sajnos akkor az én időm már rég lejárt. Csak alulról figyelhettem az eseményeket, de ha ott lettem volna, akkor... akkor... ja, hát akkor is ugyanitt kötnék ki, mert akkor azért buktam el, mert megöltem Ádám nőjét. Legalább akkor bekerültem volna a Bibliába, most meg mintha teljesen ellenék felejtve. Ehh, ez böki a csőrömet. Nem, dehogyis csak vicceltem. Szeretem azt, ha a cselekedeteim miatt emlékeznek meg rólam és nem pusztán a legendák miatt. Majd egyszer, ha eljön az idő akkor újra meg fogom magam mutatni a Nagyvilágnak és akkor lesz ám ne mulass, mert ha Azazel visszatér, akkor elkezdi a bosszút.  
Az emberek téveszmében élnek, amikor azt hiszik, hogy a Pokolban csak sírólelkek áradata van jelen és semmi más csak kopár sivatag. Rengeteg démon, pokolkutya és egyéb itt született lények léteznek és nem annyira rossz az élet, mint sokan mondják. Az elején aláírom biztos rossz, ezt szerencsére nem tudom, hiszen nem kínozták meg a lelkemet azért, hogy démonná váljak szerencsére, de hát ha azt kibírod és Lucifernek szimpatikus vagy akkor újabb erővel léphetsz vissza a földre. Ez még a könnyebbik része, a nehezebb már az, hogy ha itt maradsz akkor életben kell maradnod valahogy, hiszen itt a harc a minden. Így lehet csak nevet szerezni magadnak és így tudod kierőszakolni a téged megillető helyetted a ranglétrán, ha elfutsz és nem állsz ki magadért, akkor mindig is az alján maradsz és te leszel az, akit mindenki megaláz. Ördögi kör, csak egy a lényeg. Legyél erős.
Amint elengedjük egymást, már repülök is az asztalhoz, mintha szárnyakat növesztenék. Nagyon jó illata van ennek az alkoholos italnak és ezzel engem meg lehet venni kilóra.
- Az ingyen piánál nincs jobb. Kuncogok, majd koccintok és belekortyolok a hideg italba. Érzem, ahogy végigvándorol a torkomon és áhh, imádom. Erre nincsenek szavak.
- Maradjunk annyiban, hogy nem volt elég nagy, inkább. Húzom el a számat, de nem búslakodok az erőm miatt, hiszen van ami kárpótoljon. A sebezhetetlenség, és ezt élvezem is. Szórakoztató látni, ha egy vadász átszúrja a testem egy szeráf pengével és tenm történik semmi. Az, az arc, azok az érzelmek. Felejthetetlen.
- Itt sokkal több ideig, mint a Földön. Hamarabb leszívja az energiámat és visszatérek a Sziklához. Vonok vállat, majd szívok egy slukkot a cigiből. Amint felhozom a témát és meglátom az arcát, majdnem elnevetem magam.
- Alkut bizony. Bólintok kuncogva.
- Tudom, hogy nem engednéd neki Lilith, tudom, hogy ilyen nagy államtitkot úgy se locsoghatna el, meg ha meg is szegném az alkut akkor sem lenne bátorsága. Annyira nem hülye, hogy megtenné. Vonok vállat mosolyogva, majd amint kérdezi, hogy Nefarith-ról van-e szó, akkor csak bólintok egyet s a kérdésére sokatmondóan elmosolyodom.
- Persze, hogy nem tartok ettől. Tudom, hogy nem engednéd neki és azt is tudom, hogy nem fogja megtenni. Csak kell az, hogy szinten tartsam a fizikai erőmet és pont kapóra jött. Nyugodj meg, nem fog nekem galibát okozni hiszen teljes titokban fogunk edzeni, ha hozzájárulsz. Amint megkérdezi a nő, hogy mennyi az erőm perpillanat, akkor kinyújtom a kezemet, hogy a tenyerem az arca felett legyen nyitva és abból egy kis gömb emelkedik ki és csak úgy forogni kezd, s ahogy fordul egyre nagyobb és nagyobb energiahullámokat enged ki és olyan, mintha a föld remegne, de csak a levegőt rázza meg.
- Az erőm negyed része. De cserébe, mutatok neked valamit, hogy mit kaptam. Csettintek egyet és körülöttünk minden sötét lesz, csak ő és én látok tisztán. Előveszek egy kést és átnyújtom neki.
- Célozz a szívemre!   

     §§     §§
Vendég
Vendég

avatar
i believe that emotions
give us power


Santa Claus is coming to town
To my dearest Azazel
●●
961
●●
From Lilith

Azazel..neve nosztalgikusan gördül végig elmémen. Akárcsak többi fivére, ő is gyönyörű angyal volt és akit akárcsak engem, súlyos átokkal sújtott a Teremtőnk. Raboskodik, illetlenül régóta. Igazi lényét régóta nélkülözzük. Harsan bennem némi fanfár, hisz egyike azoknak, akiket oly régóta ismerek és tisztelek. Tudása meghaladja a sokak által áhítottét. Mindaz, amire képességei kiterjednek felér a legendákig. Méltatlanul keveset említik őt is. Valamiért a Bibliának és az életrehívó egyháznak csupán Lucifer a fontos és a fennmaradt arkangyalok, szintén maroknyi csoportja. Mindenféle mendemonda keringett Pokolszerte arról, hogy mi történt pontosan Azazellel. És ha valóban rab, hogy volt képes megtartani az őt övező tiszteletet pusztán szellemkénti transzformálódással? Létezésének lényege legalább annyira lenyűgöző mint amennyire fivéreié. Prototípusok, tökéletes darabjai a Teremtő rendszerének, mégis mind itt vannak. Mind a Pokol részeivé váltak. Komikumnak is mondható lenne, hogy Azazelhez köthetők azok a fegyverek, mellyel nekünk ártani lehet. Hozzá köthető egyáltalán annak létezése is, hogy a halandók megtanulták mit jelent az, hogy ölni. Fegyverrel ölni. És tessék, mégis büntetésre van ítélve olyan dologért, melyre eredetileg teremtették. Ez volna a nagy igazság? A Teremtő igazsága? Hogy azokat, akik dolgukat tették érte de nem bizonyultak elég simulékonynak, elég birkának azokat ilyen büntetésekkel sújtsa? Mondja meg nekem valaki, mitől több Mihály vagy Gábriel mint Azazel, Asmodeus vagy Sammael? Mert nem merik kimondani azt sem ha netán felhorgad bennük a kétely? Mert irányítható bábokként ölnek ha kell, elfordulnak ha éppen azt mondják nekik? Mitől volt jobb az a lotyó Éva mint én? Mert hajlandó volt szolgává lenni és megrendelésre szülni?
Sokan hiszik, hogy mi lényegünket tekintve nem tudunk sem megváltozni, sem megújulni. Ezzel nem értek egyet, hiszen mindannyian lekövettük a világ változásait. Fennmaradtunk ott is, hol birodalmak születtek és hullottak porba. Láttunk mindent, mögé álltunk dolgoknak vagy épp csendes szemlélőként tekintettünk rájuk és hiába alkottam meg gonosz teremtő módjára fajokat Sammaellel, a világ még mindig áll. Hiába adta Raziel vérét az első árnyvadásznak, a démonok még mindig léteznek. Kiapadhatatlanul, mert az emberi lélek nem más, mint egy gyümölcs. Akár egy alma azon az annyira legendássá tett fán. Előbb vagy utóbb enyészetnek indul, szépsége megkopik. Hatások érik, érzelmi hatások melyek sebzik, okoznak fájdalmat és kergetik végül a mi karjainkba. Egészen egyszerű a miértje. Éva miatt a Teremtő elvette tőlük a tisztaságot és a sebezhetetlenséget. Nem volt elég. Káin megölte fivérét. Nem volt elég. Az Úr küldte az özönvizet, hogy csak a számára jókat, az arra érdemeseket tarthassa meg a Földön. Nem volt elég. Mert a lélek nem egy olajozott szerkezet, ami a megfelelő irányba ragyog ha forgatjuk. Az elme pedig pláne nem. Érez dühöt, megbántottságot, akarja a többet, benne lappang az eredendő rossz. Ezért a tolvajlás, a gyilkosságok, a csonkítások és megannyi más. És ez megy az olyanok nélkül is mint mi. A Teremtőnek be kellett látnia véleményem szerint, hogy a nagy műve félresiklott, mert nem lélektelen robotokat gyártott le, hanem teremtményeit értelemmel áldotta meg. Az értelem pedig érzést csihol, az érzés pedig legtöbbször irányíthatatlanul tör valami felé.
A Pokolról hiszik, hogy magányos hely, pedig nagyobb itt a nyüzsgés mint a mexikói határon válság idején. Ideát suttognak, mindenki keresi a pozícióját, a helyét és legalább megfelelnek a romlás lényegének: eltapossák egymást ha szükséges. Küzdenek azért, amit akarnak és nem fenyegeti őket semmilyen bigott pap átkokkal. Mint mindenhol, itt is szükséges a hierarchia, bár a leleményesség, a félelem és az erőszak jobban tud dominálni mint a szép szavak. Azokat a halandók fülébe kell súgni, hogy tálcán kínálják nekünk majd valójukat. Az ifjú démon súgja a nevet, Azazel, Azazel és noha szeretném sietősre fogni lépteimet, mégis kényelmes tempóval megyek a fogadására gondolkodva, egyre csak gondolkodva, hogy vajon mi hozta őt hozzám. Bár legtöbbször én is élek a meglepetés erejével és engem kevés dolog lep meg, ez a látogatás azonban egyértelműen ez a kategória.
- Akkor idén hozhatna mást is korbácsokon kívül. - ölelem nevetve.
Természetesen az ital a legjobb, a legjobbnak, mert noha Asmodeus lett az, akivel Edomot megalapítottuk, Azazelt mindig is közelinek éreztem, de három dudás már túl sok lett volna abban a csárdában, főleg mert háromból kettőnek merőben eltérő a profilja. Míg Asmodeus a bujaság és a kéj nagyura, addig Azazel egészen másban jó. Bár vérengzés terén mindketten lenyűgözően kreatívak tudnak lenni.
- Az ingyen pia mindig vonzó, nemigaz? - nevetem el magam újból és intek, jöjjön, koccintsunk arra, hogy találkozunk még ha nem is a teljes lényegi formájában.
Koccintunk, lassan kortyolom a hideg italt mely jólesőn melengeti a torkomat. Valóban kitűnő, van ami még a földön is szórakoztató és andalító. És sok ilyen van, melyeket kifejezetten kedvelek. Nem véletlenül működtetem a Raves-t. Bár ottani működésem igen nagy részben van Jonathan miatt, de még az ő tökéletesítése várat magára egy kicsit.
- Nem is volt szerintem olyan kicsi az a kapu. - nézek végig rajta ültében is. Látszólag teljesen tökéletes a megjelenése, bár nem tudom erejének mennyire van teljében, de őt ismerve még erre is van egy "B" terve. Sőt még pár betűnyi terve hátrébb az ábécében. - Csupán itt tudsz megjelenni, vagy a Földön is? - kérdezem kíváncsian.
A kérni a kedvenc szavam, persze akkor ha nem én mondom. Tekintetem érdeklődve figyeli arcát. Szavait. Hangját. És titán kalapáccsal próbálok ebbe némi értelmet ütni. Mi a kénköves? Nefarith, az én szolgálóm megzsarolta pont őt? És ilyesmivel? És ő eljött hozzám az engedélyért, mert eleget akar neki tenni? Iszom még egy nagy kortyot. Pimasz lett az a lány. Elkapattam bevallom, szorosan tartottam magam mellett, hogy aztán szabadságot adhassak neki.
- Te alkut kötöttél vele? - kérdezem meghökkent hangon ismételve azt, amit ugyan próbálok megérteni, csak jelen pillanatban képtelen vagyok rá - Drága Azazel, komolyan hiszed, hogy hagynám, hogy bárkinek kifecsegje hogy képes vagy testet ölteni? Előbb mártogatom a nyelvét szentelt vízbe, semhogy ezt megtehesse. - jegyzem meg szenvtelenül, mert ez csupán egy tény, a másik fele pedig az, hogy Nefarithnak elém kell állnia a kéréssel, mert az se érdekel ha maga Lucifer kopogtat nálam hasonlóért, ő az enyém. Én osztom be a napjait, én rendelkezem felette és a minimum, hogy letapasztja a kis álságos nyelvét a padlóra és alárendeltként csúsztatja el magát rajta a talpamig, utána a legalázatosabb hangszínnel megkér erre és majd akkor talán, netán fontolóra is fogom venni. Még ilyet! Alkuba lépni Azazellel, ráadásképp ilyenbe... - De Nefarithról van szó, igaz? - teszem fel a kérdést, bár lényegtelen, mert egyedül ő mer ilyen terepre merészkedni - Mondd meg nekem az igazat Azazel, igazából egyáltalán nem tartottál egyetlen percig sem attól, hogy bárkinek elmondja, de szórakoztatna a dolog, igazam van? - dőlök hátra, míg cigivel kínálom.
Magam is rágyújtok, pusztán az érzés kedvéért, valahogy kétlem, hogy engem fognak rákkal kezelni bármilyen halandó kórházban. Ettől függetlenül, mondjon rá Azazel akármit is, Nefarith kedvessel lesz némi elszámolnivalóm.
- Mert amennyiben úgy van ahogy gondolom, merőben más az eset. Azonban azt sem akarom, hogy fölöslegesen vállalj bármiféle kockázatot azért, mert egy ifjú démon messzire merészkedett alkudozás terén. - mondom végül, mely talán banálisan hathat neki, hogy olybá tűnök mint egy aggódó testvér, aki félti az épségét, de talán tényleg nem kellene, hogy a kelleténél többen megtudják azt, hogy mire képes. A végén még suttogni kezdenének, az pedig egy csomó nem várt komplikációhoz vezethetne egyes esetekben. Várakozón nézek rá, mert keresgélhettem volna pár indokot, hogy miért is akarna meglátogatni, de valahogy ez egyáltalán nem szerepelt közöttük. - Mennyire vagy erőd teljében mondd csak? - támasztom meg arcom az egyik tenyeremen, mert ez viszont valóban érdekel.

Azazel
❖ Bukott angyal

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
Dudael Szikla
Karaktered arca :
Misha Collins
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Lilith & Azazel


Csodálkoznak a Mennybeli lények, hogy sokkal kevesebb a számuk, mint a Pokol seregének. De kérdem én, miért? Senki sem szeretne annyi szabállyal élni, mint ők ott fent. Még az is meg van nekik szabva, hogy mit érezhetnek. Mert ha véletlenül becsúszik egy harag az egyik ember iránt, mert a marhája majdnem öngyilkosságba szaladt, akkor már mennek a korbácsért és büntetik magukat. Na jó ez túlzás, de ha egyszer megmérgezte a lelküket ez a tiltott érzés, már nem fognak szabadulni tőle. Nem kéne őrangyalnak állítani a fiatalokat, s akkor nem lenne semmi gond. Hiszen egy öreg szárnyas, mit mond arra ha meghal egy ember? Legyint egyet és jön egy másik. De ezek a zöldfülűek már egyből egy sikertelen küldetésnek veszik és magukba roskadnak. Háhh, nevetséges népség. A mi oldalunk sokkal csábítóbb, itt is vannak szabályok de jóval kevesebb. A lényünk a tiltott érzelmekből tevődik össze, így nincsen megszabva az, hogy mit, mikor és hogyan érzünk. Ezért állunk mi győzelemre és nem a fentiek. Nincs esélyük ellenünk, főleg nem akkor ha egység van közöttünk és összefogunk. Persze, mindig lesznek árulások hiszen ne felejtsük el, hogy hol vagyunk. A Pokol nem arról híres, hogy mindenki puszipajtás. Nagyon kevesen vannak, akik elviselik egymást és még kevesebben akik jóba is vannak. De ez legtöbbször a Nagyokra érvényes. Hiszen mi nem rontunk egymás Birodalmára. Minek? Ha lenne valami gond akkor megoldanánk halkan, csendesen, feltűnést kerülve. Főleg, hogy az összes régiónak a vezetője nagyon régről ismeri egymást. Egyedül akkor borulna fel ez a törékeny egyensúly, ha valamelyik vezér meghalna. Akkor bizony abban a térségben elkezdődne a harc a megüresedett helyért, már ha persze Lucifer bele nem szól. Hiszen ő a mi Urunk és ha valakit az egyik vezető pozícióba szeretne állítani, akkor meg is fogja tenni. De ettől nem félek, sőt egyik Bukott és Nagy sem. A mostani vezérkar megbízható, vagyis eddig úgy tűnik, hogy az.
Furcsa újra itt lenni a Pokolban, ez a szag, ez a fojtogató levegő, ezek a hangok. Nem tagadom, hogy hiányoztak de már nem ugyanaz, mint elsőnek. Akkor szinte megbabonázva néztem ezt a világot, Lulunak a királyságát. Most pedig? Már egy olyan hely számomra, mint annó a Menny volt. Egy olyan otthon, ahol annyi időt töltök, mint a halandók a Holdon. Szinte semmit. Akármennyire régen voltam lent, soha sem tévednék el. A bennem lakozó vér megmutatja a helyes utat, bárhova ahova szeretnék menni. Nem kell sok idő és már ott is vagyok a Edomban. Lilith és Asmodeus lakhelye. Szép.
- Télapó? Ó, hát éppen most ugrott be hozzám egy kávéra. Puszil. Kuncogom, majd átölelem. Egy kis fiatal démonnak egy olyan élmény lehet, amit nem nagyon fog többet látni. Két birodalom vezetője ölelkezve?
- Nekem okom? Lilith, hát ismersz. Spontán angyal vagyok. Vigyorgok rá, majd ránézek az italokra és már csillog is a szemem. Ide érzem azt a csodálatos illatát, hát komolyan mondom mindjárt visszanövesztem a szárnyaimat és odarepülök. Majd amikor már helyet foglalok a kezembe veszem a whiskyt és koccintok vele s bele is kortyolok.
- Ennek nem csak az illata volt isteni. Sóhajtok egy jó nagyot, majd egy félmosolyra húzom a számat.
- Áhh, találtam egy kiskaput, amivel egy ideig járkálhatok a világban. Kacsintok egyet és újból kortyolok.
- Kérni szeretnék tőled valamit, Lilith. Összetalálkoztam valamelyik nap az egyik szolgálólányoddal. S alkut kötött velem, hogy akkor nem mondja el senkinek, hogy találkoztunk, ha tanítom őt. Persze, mondtam neki, hogy ez teljesen csak rajtad áll. Nézek a szemébe mosolyogva és hátradőlök a székben. Nem izgulok, hiszen nem érdekel a lány sorsa.
- Ó! Elfogadom. Veszek el egy szálat, majd a számhoz emelem és meggyújtom. Hmm, el is felejtettem milyen jó érzés...   

     §§     §§
Vendég
Vendég

avatar
i believe that emotions
give us power


Santa Claus is coming to town
To my dearest Azazel
●●
961
●●
From Lilith

Edom, a mi birodalmunk. Egy időben sok pletyka keringett arról, hogy vajon miért pont Asmodeussal alapítottuk. A démoni faj amennyire szereti a kegyetlenséget, legalább annyira szereti a legyártott pletykákat is. Nem piaci kofa üzemmódban, hanem örökös szarkavarási célzattal. Persze érthető is, vannak, akik mindig ebben a dimenzióban vannak. A mindenki egyenlő elv, itt nem működik, maga lenne az anarchia. Egyeseket mindig emlékeztetni kell arra, hogy ki van felül. Kinek kell ugrani. És mindennek a csúcsán trónol Lucifer, akit legalább annyi legenda övez, mint amennyi történetet legyártottak róla az idők folyamán. A leggyönyörűbb angyalból a legocsmányabb démon, a bukott akit a birodalma sem érdekel, mert a Mennyekre pályázik és számtalan hasonló ingatag lábon álló, laikustól származó történet, amit a papság mindig is fel tudott használni arra, hogy őt és minden bukottat valami eredendően ocsmány, szemet sirattató torz lénynek tüntessen fel, akikre még rágondolni is maga a bűn. Holott az ember már eredetétől bűnös. Mielőtt még annak a két ostoba Kertlakónak az első gyermeke megszületett volna, kiűzettek atyjuk magánketrecéből. Csodálkozunk tehát, hogy a Mennyek hőn imádott teremtményeinek tökéletessége nem szült akkora áhítatot amekkorát kellett volna? A szegénységben, éhínségben tengődő tömegek hiába kérték őket, hiába zengték imáikat minduntalan, segítség nem érkezett. Csoda tehát, ha felénk fordultak? Ha lelkük minden meggyőződésével képesek lettek volna mindent megadni egy kis jóért? Az alázat meg az önfeláldozás akkor is baromság volt amikor először halt valaki mártírhalált. Mégis kiket váltottak meg ezzel? Jobb lett bárkinek is? Nem. Soha.
Beszélnek eleve elrendelésről, hogy az Úr pontosan tisztában van vele, hogy minek mi lesz a kimenetele és pont ezért nem szól bele az események folyamába. Ezért nem lépett eddig sem háborúk, tömegpusztítások, járványok ellen. Nem mennybéli lényként azért én feltenném azt a kérdést, hogy akkor miért érdekelte őt a Bibliai éra hajnala? Miért szólt Noéhoz és a többiekhez? Vagy minden igaz, vagy semmi sem igaz. Bár én, az örök pimasz, a lázadó, nem kaptam meg azt a jogot a távozásom után, hogy kérdezzek. De megkaptam a teremtését. 219. Semmi bűvös szám, de kimondani egyszer van lehetőség a teljes hangsort. Magamról is rengeteg mende-mondát hallottam, olvastam. A kedvencem a ki tett azzá, ami ma vagyok. Lucifer vagy Sammael? Nem titok a kapcsolatom az egy évezrede eltűnt egykori angyallal, ahogy az sem, hogy egymásnak segédkeztünk egyes fajok létrehozásában. Olyan voltam, akár Willy Wonka a csokigyárában. Mindent akartam, mindent meg akartam alkotni ami csak felébredt az elmémben. És mai napig nem ilyen eredmény hát a démonok létezése? A boszorkánymesterek világrajövetele? Elég sarkos lenne azt mondani, hogy bármely démoni esszenciával bíró teremtmény valaha is kényszerítve lett, hogy halandókkal keféljen. Mégis megtörtént, bizonyítékai k hús-vér létezőként élnek a nagyvilágban, különös ismertetőjegyekkel. Majdnem kivétel nélkül. Kivéve talán Mammon, őt nem köti le az ivadék gondolata sem.
És sokan eltűntek, sokan vesztettek a régi lelkesedésükből belenyugodva saját birodalmaik határába, ahol visszavonultan léteznek. Kis országaik kis királyaivá váltak. Vajon mitől ébrednének fel? Mi lenne az, ami megmozgatná az állóvizet, hogy végre a hatalmasok lerázzák magukról az idők porát? Túl nagy béke honol. Egyezmény Alvilágiak és Árnyvadászok között, holott már genetikailag is mérhetetlenül különbözőek. Fenntartani a békét, melynek másik serpenyőjén mi állunk. Lehetséges? Próbálkoznak.
Félredobom a mondén világból származó papírhalmot. Mindent de mindent túlbonyolítanak amennyire csak lehetséges. Ilyen jellegű dologba belefogni pedig kétféle úton lehetséges, vagy kedvemre bontom atomjaira az összes ágáló humanoid agyvelejét, hogy vak és hűséges lábtörlőkként bólogassanak és írjanak alá mindent, vagy követem a rendszerüket ilyen-olyan papírhalmokat bújva. Amiket most dobtam félre, tehát megjelent, hogy melyik utat fogom választani. Nem is tudok mást választani, mert a körülményes kínlódást nem szeretem. Nem mintha nem telne rá az időmből, csak ha eltervezek valamit, az gördüljön is, ne csupán álldogáljon. Felnézek a belépő démonra az igenlésem után. Látogató. Azazel. A név felvillan bennem. Mit keres itt rég nem látott és elismert fegyverzsenink? Intek, hogy kísérje csak a nagyterembe, mindjárt megyek. Persze ajkaim mosolyra húzódnak az italkérés hallatán, de Azazel olyan ritkán látott vendégem, hogy ezt a kicsiny kérést zokszó nélkül teljesítem. Átsétálok a hátsó folyosókon, mögöttem tálcán hozzák a veterán hölgy korú scotchot, poharakkal és jéggel természetesen.
Cipőim sarkainak koppanásai jelzik utamat. Lépteim magabiztosak, nem félénkek vagy visszahúzódók. Nagyon régi ismeretség a miénk, de mind tudjuk, hogy Azazellel mi történt. Raboskodik. Már oly hosszú ideje raboskodik. Talán történt valami, hogy mégis utat keresett hozzám és meglátogatott. Ha Mammon jönne, nem lennék meglepve. Mi ketten sok mindenben veszünk részt együtt. Belépek a terembe, ajkaimat lágy sóhaj hagyja el. Ó, az a ballonkabát, ápol és eltakar. Valahányszor látom, kedvem lenne belemélyeszteni a körmeimet és leszaggatni. De nem szabad. Széles mosolyát látva magam is elmosolyodom. Nem is tehetek másként.
- Azazel, a Télapó sem okozhatott volna nagyobb meglepetést mint Te! - zárok rá a távolságra, hogy megölelhessük egymást - Mit keresel nálam? Persze azon túl, hogy nyilvánvalóan hiányoztam. - nevetem el magamat - Az italod, amit kértél. Legjobbat a legjobbnak. - engedem el, és az asztalka felé intek ahol poharaink sorakoznak várakozva.
Helyet foglalok, intek, tegye meg ő is, bár a kézen fogva lehúzom magam mellé sokkalta jobb lefestésnek hat. Bizonyos kor és rang felett, baráti szomszédolásra nem igazán szoktunk átugrani. Úgy hiszem valamiről nem tudok, vagy nem vettem figyelembe. Felé emelem a poharam, mert az egészségünkre kicsit ostobán hangzana esetünkben és belekortyolok a hideg italba.
- És még azt pletykálják pokolszerte, hogy a nagy Azazel ténylegesen rab. - jelenik meg egy sötét mosoly ajkaimon - Ittlétedből arra gondolok, hogy van valami különlegesebb ok is amiért eljöttél hozzám, azon túl, hogy mindketten szeretjük a scotch-ot. - biccentem oldalra a fejem, ezzel mintegy neki szentelve a figyelmem. Kifejezetten szeretem azt az érzést, amikor felébred bennem a kíváncsiság. Kifejezetten szeretem. - Cigarettát? - nyújtom felé a tárcát.
Meglehet, rossz szokás, de a tüdőrák vagy minek nevezik, engem biztosan nem fog megölni. És a parázsló füstölgő kis nikotinrudak valamiért egy-egy háborúra tudnak engem emlékeztetni. Vajon miért?
Azazel
❖ Bukott angyal

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
Dudael Szikla
Karaktered arca :
Misha Collins
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Lilith & Azazel


Nefarith... ez volt a neve Lilith szolgálójának akit megmentettem minap az egyik klubnál. Én pedig a hallgatásáért cserében megígértem neki, hogy megtanítom bánni a démoni erejével és megmutatom neki azt, hogy igenis hasznos ám ha valakinek nincsen szíve. Én örülnék neki, ha nem lenne nekem. Semmi érzelem, harag, megbánás. Csak egyetlen egy dolog létezne ami folyamatosan lebegne a szemem előtt az pedig nem más, mint az ölésvágy. Nem létezne olyan, hogy félelem, csak a vakmerő küldetésvágy. Bár, jobban belegondolva most sem létezik olyan, hogy félelem. Talán az egyetlen olyan Pokolban lévő személy vagyok aki egyáltalán nem tart Lucifertől. Ezt pedig azzal magyarázom, hogy tudom azt, hogy úgy sem ölne meg engem hiszen túl fontos vagyok a számára. Én tudom a legjobban használni a fegyvereket mindenki közül, én vagyok az aki vezeti a Pokol seregeit és az én birodalmamban élő katonák értenek a legjobban a harchoz. Nem hiába vagyok a jobb keze és tudom, hogy nem olyan hülye, hogy azt levágná. Főleg a mostani zavaros időkben minden segítségre szüksége van, teljesen maga mellé kell állítani a Pokol Hercegeket, máskülönben nincsen esélye. Szóval Lulu, ajánlom neked, hogy hamar szabadíts ki vagy ha nem, akkor még elgondolkozok a hűségemen.
Talán ezért is vállaltam el azt, hogy bébiszitterkedem efelett a fiatal démon felett. Kellenek a hűséges katonák, s nekem is egy picit vissza kell rázódnom a harcba. Tudom, hogy nem lesz ellenfél soha sem a kis leányzó de legalább testmozgásnak elég. Én is átveszem a harcnak az alapformáit. Mert van az a mondás, hogy a gyakorlat teszi a mestert és én ezt mindig is szem előtt tartottam. De azt nem vállaltam és nem is fogom vállalni soha sem, hogy én akit elkezdek tanítani az élve fog visszatérni. De tudom, hogy először is Lilithtől kell engedélyt kérnem erre hiszen az ő szolgálataiban van és én sem szeretném elrabolni tőle. Nem fogok ellenségeket keresni magamnak, meg hát Lilithet már egy jó ideje ismerem és elég jó viszonyt ápolunk. Egy tanítványért nem fogom eldobni ezt. Huhh, ha tényleg belegondolok már több ezer éve egy csónakban vagyok a Pokol Hercegnőjével. Régen sokat találkoztunk a Mennyek miatt, de a bukás óta nem mivel engem a Nagyfater szépen elintézett. Nem, ilyenen nem is fogok gondolkozni mert csak ideges leszek és megint elveszek magamtól egy csomó erőt, hogy az energiáim segítségével próbáljam eltörni a láncaimat. Rohadt életbe, hogy Isten ilyen jó kovács.
Nagyot sóhajtok, ahogyan végigpillantok a kezemen és a lábaimon, majd a mellkasomon. Körülzár a vastag béklyóm. S csak egy mód van arra, hogy tudjak beszélni Lilithel ami nem más, minthogy kilépjek a testemből. Megint. Nem szeretem ezt tenni, de muszáj. Mire visszatérek megint nem fogok tudni magamról egy jó ideig. Sok erőt vesz el, de megéri.   Behunyom a szemem és kilépek a testemből és már megint jön a szokásos villámlás, dörgés és a szél. Talán ezért gondolják, hogy szellem lakta ez a terület. Hát félig-meddig igazuk van. Levetem magam a mélybe s másodpercek múlva már érzem is a Pokol szelét. Régen nem jártam itt és most nagy boldogsággal tölt el, hogy újra itt lehetek. Nagy vágyat érzek arra, hogy meglátogassam a birodalmamat, de most nincs annyi időm. Egyenesen az Északi Birodalom felé indulok el. Egy ballonkabát van rajtam és annak a kapucniját pedig a fejemre húzom, hogy még véletlenül se ismerjen fel senki. Amint odaérek a kapukhoz, leveszem a fejfedőt és az őrökre pillantok akik habozás nélkül engednek be.
- Szólj az úrnődnek, hogy megyek és készítsen elő nekem egy jó pohár whiskyt. Megszomjaztam az úton. Adom ki az utasítást az egyik őrnek, aki már előre is fut szólni. Nagy vigyorral lépek be a csarnokba, a nagyterembe.
- Lilith! Hát meg sem öleled a bátyádat? Mondom neki jó hangosan miközben egyre közelítek hozzá. Egészen tiszteletet parancsoló lett az alakja. Ez tetszik. Büszkeséggel tölt el. Na hol van az a whisky?    

     §§     §§
Silent Brothers
❖ admin

avatar
i believe that emotions
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Sponsored content

i believe that emotions
give us power

1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Más dimenziók :: Pokol :: Északi birodalom - Edom :: Lilith palotája-
Ugrás: