descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Zeroth & Azazel 1700-as évek.
if i cannot move heaven, i will raise hell
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Zeroth & Azazel


A figyelmem sohasem lankad harcközben és ez most sem lesz másképp. Mindig megfontolom minden lépésemet és jóval előretervezek. Számba veszek minden lehetőséget, hogy a mozdulataim után mik történhetnek, hogy támadd vissza az ellenfél esetleg, hogy milyen sebet ejthetek rajta. Mivel erősebb vagyok nála, neki csak egyetlen egy lehetősége van nyerni. Meg kell lepnie és meg kell találnia a gyenge pontomat. Ha nem találja meg időben, akkor az én táboromat fogja erősíteni vagy pedig meghal. Attól függ, hogy mennyire fog idegesíteni.
- Ezt soha sem fogom tudni megérteni. Született uralkodó vagyok, senkiben nem bíztam meg soha sem. Ó, járókeretet? Nevetek fel hangosan. - Tudod mennyire akartam mindig is? Már kezdenek fájni a lábaim. Forgatom meg a szemeimet.
- S lehet, hogy eddig túlélted máshoz való csatlakozás nélkül, de ezután a harc után nem fogod. Vagy legyőzöl és ennek híre fog menni, aztán a Herceg társaim egytől egyik szövetkeznek, hogy megöljenek. Vagy a másik lehetőség az, hogy legyőzlek és az én Birodalmamhoz fogsz tartozni. Gondold végig Zeroth, nincsenek más utak. Ha azt hiszi, hogy túlélheti egyedül, téved. Mindenkinek szüksége van szövetségesre, főleg a Pokolban.
- Soha ne higgy a legendáknak. Legyintek mosolyogva. Megforgatom a kardot a kezemben a robbanás után és továbbra is vigyorgok én is. Biccentek a bókra és felkészülök a következő támadásomra.
- Ohh, ne mondj nekem ilyen szépeket, hogy csak miattam harcolsz. Még a végén megsajnállak és hazafutok. S ekkor támadásba lendülök egy merőleges vágással és ahogyan kivédi a háta mögött lévő fal beomlik az energiák találkozása miatt. Figyelem, hogy mit csinál és még segítek is neki, kicsit arrébb tolom a kardomat, hogy megpróbálja azt tenni amit akarna. Amint hozzám ér, az aurám védekezően körül von engem és nem engedi át az övét. Ha meglepődik akkor megpróbálom kihasználni és egy kisebb vágást ejteni az alkarjára.
- Nagyon ügyes támadás, és minden bizonnyal be is vált volna, ha nem lenne nagyobb az erőm a tiédnél. Vigyorgok továbbra is, majd folytatom az erős csapásokat folyamatosan egymás után.    

     §§  Kard  §§
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

Tudtam, hogy úgyis szükségem lesz az összes koncentrációmra, ahhoz hogy felül tudjak rajta kerekedni, így nem hagytam, hogy a harciörjöngés átvegye felettem az irányítást. Az csak olyan ellenfeleknél működik, akiknek az energiaszintje jóval alacsonyabb az enyémnél. Általánosságban is koncentrálni szoktam, de ha véletlenül sebet kaptam az évek során gyakran elvesztettem a kontrollt, már ha hagytam. Furcsa, hogy a harc velem egyenlő, vagy nálam gyengébbekkel szemben jobban ment, ha hagytam hogy az erőm irányítson az eszem helyett, most azonban minden csak azon múlt, hogy mennyire tudom kiismerni az ellenfelet.
- A bizalom a halandóknál olyan dolog, ami évek során alakul ki, azt hihetnéd, hogy ha sokáig ismersz valakit már azért is kitart melletted, ha rosszabbul mennek a dolgaid, mert bízik abban, hogy jobbra fordulnak a dolgok. Jólvan, öreg, következő szülinapodra járókeretet kapsz. Jó pár évet megéltem birodalmak, politka, cselszövés, és irányítás nélkül, ezután is menni fog. -
Közben jobb kezemet kitartva visszahúzom a pengét, mely engedelmesen visszatér a a helyére. Megpörgetve méregetem tovább az ellenfelem.
- De én ismerek legendákat. Te csak annyit tudhatsz rólam, amit az ellenfeleim elmeséltek. Nem sokan maradtak mesélni. Aki meg igen, annak évszázadokba telt újra összraknia magát. -
A vigyorból szelíd mosolyra váltva figyelem a reakcióját, közben a robbanásától hátracsúszva egy kis vérző sebet vélek felfedezni az arcom jobb felén.
- Szép... -
Bólintok, miközben letörlöm a lefolyó felületes sérülésből rám került vért. Közben felvéve a sebességét igyekszem kitérni a lehetséges támadás elől, de végül nem érkezik.
- Megtisztelő, hogy harcolni akarsz, de én csak győzni, hogy ne kelljen hozzád kötődnöm. Ha nem te kérted volna, valószínűleg még a párbajt sem ajánlom fel. -
Válaszoltam neki, míg az igazi harcos megszólalásra csak egy enyhe mosollyal és bólintással válaszolva, majd belevezettem az erőm a pengébe, hogy bírja a strapát az ő kardja ellen, így mikor támadásnak indul a pengék hatalmas enrgiákat szabadítanak fel. Ekkor megpróbálom egy kicsit félremozdítani a kardját, hogy utat engedjek a bal kezemnek, amivel megragadnám az arcát és a saját energiámat vezetném a testébe, ezzel lebénítva őt.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Zeroth & Azazel


Figyelem az izmainak minden apró rezdülését, hogy következtetni tudjak a következő támadásra, esetleg védekezésre. Mindig előre kell gondolkodni egy harc során is, hogy az ellenfélen könnyebben tudj gyenge pontot találni.  Az évezredek tapasztalatai mellettem szólnak, de a lobbanékonyság és a harc utáni végtelen sóvárgás meg mellette. Élvezetes összecsapás előtt állunk abban biztos vagyok. Talán megtaláltam azt, akivel el tudok viaskodni mikor unatkozom.
- Ezért nem szabad megbízni senkiben, még abban sem akiről azt hiszed, hogy soha nem szúrna hátba. De még fiatal vagy, majd megtudod ha elhelyezkedsz a Pokolban. Mert akármennyire próbálod elkerülni, be kell majd állnod a sorba és valamelyik Birodalomhoz csatlakozni. Csak így maradhatsz életben, fiacskám. Mondom neki úgy, hogy a penge élét felé tartom, hogy a szavaimat még jobban nyomatékosítsam. Tényleg gyorsan reagál a dolgokra, sikerült lecsapnia kezemet és már támadott is vissza. A könyökömet felhúzom a fejemhez, hogy azzal tompítsam a rúgást, de a lendület miatt néhány métert arrébb csúszok.
- Igen ám, de a sok szóbeszéd csak egyre több részletet csatol hozzá az igazi történethez. Lehet, hogy tudod rólam ezeket a dolgokat, de azt, hogy miből és miként és milyen helyzetben tudok csapdát kreálni, azt nem. Mosolygok sokat mondóan, és már így is belesétált a csapdámba. Eldobta a kardját, s most a két ellentétes impulzus egyetlen repedésben fut végig. A repedéseken keresztül áramoltatom végig az energiámat, hogy az elérjen a kardig és azt a közelében egy robbanás kíséretében messzebb repítse. S már fel is kapom az enyémet, hogy én karddal támadjak a fegyvertelen ellenfélre. S újra a gyors mozgásomat bevetve kerülök most elé és a lába felé kezdek el csapni de az utolsó pillanatban megállítom a kezem mozdulatát és hátrálok néhány métert az ő fegyveréig, majd visszadobom.
- De mivel harcolni akarok most, nem fogok taktikázni. Nem tudom, hogy miből vagy te, de előhoztad azt az énemet amit már egy ideje elnyomok. Most már nem fél erőből harcolok, kiengedem az összes energiámat amitől még a falak is remegni kezdenek.
- Kezdjük el az igazi harcot, Zeroth. Megforgatom a kezemben a pengét, majd nekiiramodok és már egy jóval erősebb merőleges vágással kezdek a hasára. Ha a kivédi és a két penge összeér az energiák hatására újabb rengések következnek.   

     §§  Kard  §§
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

Ahogy az energiám cikázik egyre jobban belemelegszem a harcba, és ahogy a harciszenvedély elönti az agyam annál jobban élesednek ki az érzéseim és annál jobban javul a koncentrációm, ez is egy olyan dolog, ami az évek alatt alakult ki bennem, a harcok során. Figyeltem a mozgását és próbáltam kielemezni, minden mozdulat árulkodott valamiről, és ez volt az egyetlen módja hogy gyengepontot találj egy olyan ellenfélen, aki magabiztos a képességeivel kapcsolatban.
- Nem félelem függő az, hogy valakit elárulnak vagy sem. Az én végem egy áruló okozta. -
Vonta meg kissé a vállát, majd látta, ahogy a kardját egy köríves támadás blokkolja, így tudta, hogy gyors visszatámadás fog következni, de egy pillanatra meglepetésként érte, hogy a föld megrepesztésével próbál előnybe kerülni, vele szemben, majd leszúrja a kardját, és megpróbálja megragadni a torkát. Tudtam, hogy ez a harc nagyon gyorsan eldőlne, ha nem reagálnék villámgyorsan a dologra, így eltérítettem a megragadó kezet, majd a mozdulatát követve leszúrtam a kardom a részbe, aztán az égbe meredő markolatra támaszkodva próbáltam a fejére rúgást mérni.
- A pokolban mindenki ismeri ezt a tényt. A hátránya annak, ha a legerősebb vagy, hogy a specialitásaid és a harci stílusod közzétett anyag akármelyik jöttment számára -
Válaszoltam miközben igyekeztem megfelelő távolságra húzódni tőle egy pillanat erejéig, de értettem a korábbi szándékát a kardokat illetően, szóval a fegyvert otthagyva puszta kézzel álltam vele szemben.
- Kitűnő vagy sem, egy kard csak annyit ér, mint a készítője, ha egy olyan kezébe adod aki el sem bírja, lehet a kard akármilyen jó, a használója meghal. -
Sok olyat is láttam a pályafutásom során, hogy egyesek még a saját kardjukkal is képesek voltak megsebesíteni magukat. Bár ez emberi életemben volt jellemző és különösen parasztfiúkra, de ha egy 18 éves kölyök ilyen ostoba az is szégyen. Mindenesetre a lényeg az volt, hogy nem a kard teszi a kardforgatót.
- A legendákat a kardforgató kreálja nem az acél. -
Áll meg és újra felveszi a védekező pozíciót, várva a támadást.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Zeroth & Azazel


Teljesen lázba hozott ez a kis démonka. Érzem, hogy a testem minden porcikája bizsereg. Rég volt már így, hiszen ez annak a jele, hogy élvezni fogom a harcot, mert ebben meg van az a kockázat, hogy megsérülhetek. Tudom, hogy meghalni úgy sem fogok, de megsérülni? Az biztos. Eddigi ellenfeleim nem mutattak nekem kihívást, a legtöbb már az energiáimtól a gatyájába vizelt, de ő? Csak jobban élvezi. Olyan, mintha a fiatalkori önarcképemet látnám. Ugyanilyen voltam, teljesen ugyanilyen. Csak a harc volt a mindenem, folyamatosan kerestem azokat akik szembe mertek szállni velem. Most pedig elértem egy olyan szintet, mikor már nincs olyan a Pokolban, Luciferen kívül aki le tudna engem győzni. S erre büszke vagyok.
- Ezek szerint te nem féltél eléggé, hiszen meghaltál. Soha nem értettem az embereket, lehet, hogy azért mert én angyalnak születtem és számomra csak alantas, csúszómászó lények voltak akik csak az oxigént lopják a világból.
- Mint mondtam, kitűnő penge. Forgasd bölcsen, jó szolgálatot hozhat még. Dicsérem meg újból a fegyverét. Nekem a szemem mindent észrevesz, hiszen tőlem származnak ezek a halálosztó eszközök. Tőlem indult ki minden. Csak egy halk kuncogás a válaszom arra, hogy "ha" legyőzöm. Nem bízom el magam, csak jobb ha abban a hitben ringatom, hogy lebecsülöm. Amint kivédi a rúgásomat, egy halvány mosoly látszódik az arcomon és a támadására egy félköríves ellencsapás a válaszom, hogy azzal térítsem el a pengét.
- Ügyes. Így hogy közel vagyok hozzá, hirtelen kitör belőlem az energia aminek következtében a föld megrepedezik. Ez egy előkészítés volt a tervemhez.
- Ugye tudod, hogy a csapdák is a specialitásom? Kérdezem tőle nevetve,  majd a kardomat beleszúrom a repedés kezdetébe, hogy elkapjam a torkát és a másik kezemmel pedig megpróbáljam kiütni a kardot a kezéből, hogy pusztakezes harcra invitáljam. Minek egyből karddal rontani egymásra? Élvezzük ki.  

     §§  Kard  §§
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

Igazából mindig is kerestem az olyan ellenfeleket, akiknek akár esélye van megkarcolni. Az igazság az volt, hogy pont emiatt folyamatosan nőtt az erőm, amit talán egy kicsit sajnáltam, mert így egyre egyre szűkült a kihívások száma, és lassan haladtam afelé hogy nem találok méltó ellenfélre. Erre sem vágytam, nem akartam, hogy olyan szintre fejlődjek, hogy  már nincs aki ellen harcoljak, mert mindenkit legyőzök. És szerencsére ez még nem is így volt, hisz itt állt előttem teljes valójában egy olyan lény, akinek minden tulajdonsága meg volt ahhoz, hogy el tegyen lábalól, és ez nagyon mélyen boldoggá tett és nagy vigyorral álltam megforgatva a kardom, egyszer kétszer.
- Minden halandó fél. Valószínűleg az tartja őket életben. -
Döntöm félre egy kicsit a fejem, mert akármennyire is akarnám tagadni valaha egy egyszerű halandó haramia voltam, aki lopott a királytól és jól élt. De nem minden félelmét tudta leküzdeni még egy ilyen ember sem, ellenben egy démon más, ha akar megszabadulhat az összes őt korlátozó félelemtől, még ha sokan nincsenek is ennek tudatában.
- Ezrath 975. év… egy névtelen kovács volt egy névtelen helyről a pokolban. De azóta megvan. -
Akkoriban egy átalagos acélkardot forgattam, aminek szinte már éle sem volt, de ez a kovács látva a tehetségemet vért és izzadtságot nem kímélve elkészítette a legjobb kardot amire képes volt. Így jutottam ehhez, nem volt neve, se címe, ez is ugyan úgy acél kard volt, de volt benne valami különleges ami miatt nem csorbolt ki az évek során.
- … ha legyőzöl. -
Javítottam ki az iménti kijelentését azzal kapcsolatban, hogy kijavítaná a kardot, bár én még nem találtam az általa említett hibát, de lehetséges hogy van, én sosem voltam fegyver szakértő, csak annyira amennyire egy kardforgatóra ráragad használat közben.
- Ne aggódj megmutatom, csak gyere és támadj. -
Válaszoltam végül, s a démonra való célzására csak egy rövid mosoly és bólintás keretében reagálok, mivel eddig sem érdekelt a mitugrász ezután sem fog. Él vagy hal, az Azazel dolga.
Tudván, hogy gyors az ellenfelem, egy védekező alapállásból indítok, ami előnyösebb egy erős ellenfél ellen. Így mikor megjelenik mögöttem, egy villámgyors mozdulattal átfordulok, és a lábam amire eredetileg támadni akart magam alá húzom, ezzel féltérdre ereszkedő állapotban egy derék magasságú vízszintes vágást indítok a levegőbe.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Zeroth & Azazel


Az erő ami benne lobog, csodálatos. Nem tudom elhinni, hogy emberből lett ez a fiú. Ismerek olyan született démont, aki talán még meg is ijedne az efféle energiától. Érdekes, roppant érdekes. Kíváncsi vagyok, hogy ez a nyers erő csak benne mozog vagy tudja is használni. Tudom róla azt, hogy ő csak azért harcol mert élvezi. Nem is tudna meglenni nélküle, mert neki ez a lételeme. Biztos vagyok benne, hogy ő tökéletes katonákat tudna képezni a seregem összes tagjából és ha egy ilyen szövetségesem van, mint ő, nagyon sokat nyerhetek. Szóval az ügyeim miatt muszáj vagyok meggyőzni észérvekkel vagy erőszakkal, hogy álljon mellém.
- Te is halandó voltál egyszer, nem igaz? Akkor féltél? Kérdezem tőle őszintén kíváncsian félre döntött fejjel. A szemem a pengéjére téved és elmosolyodom.
- Szép kard. A Pokolban lett kovácsolva? Szinte tökéletes munka, bár van egy gyengéje. A markolatánál van egy apró rész, amit ha egy erőteljesebb csapás éri akkor a fegyvernek a lelke megtörhet. Tudod, miután legyőztelek talán megjavítom neked, hogy tökéletes legyen. Mosolygok rá miközben már az én kezemben is ott van a kardom, ami az ellenfél eszköze miatt egyre erősebb és erősebb impulzusokat áraszt ki magából.
- Hát mutasd meg nekem, hogy mennyire erős vagy. Elmosolyodom amikor kiereszti az energiáját, lenyűgöző. De ha már megtisztelt ezzel, én sem maradhattam ki a buliból. Az aurám felét engedem csak ki és olyan, mintha körülöttem egy halálfej képződne.
- Miről beszélsz? Ott már nincs démon. Kuncogom halkan, mert a két erő összetalálkozásnál az a gyenge lény ki is purcant. Amint maga elé ereszti a fegyverét, meg is indulok felé szépen lassan.
- Csak meg ne bánd. A lassú mozgás hirtelen vált gyorssá és pillanatok múlva a háta mögött tűnök és egy rúgással indítok a térde felé. A kardomat még nem használom, nem a lebecsülés miatt hisz az előttem lévőt botor dolog lenne lebecsülni. Inkább csak a reflexei tesztelése miatt.    

     §§  Kard  §§
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

Tudtam, hogy az vonzotta ide, amit a többi démonnal tettem. Sosem érdekelt sem a hírnév, sem az hogy magas rangot érjek el, különleges elbánásban részesüljek, vagy akármi ilyesmi. Csak két dolog érdekelt, hogy mindig legyen nő aki melegíti az ágyam, és hogy legyen férfi aki ellen harcolhatok. Történetesen még egy kissé meg is próbáltam húzni magam, hogy ne keressenek meg ilyen ajánlatokkal, mert ha pozíciót vállalsz, az mindig felelősséggel jár, és az már elveszi az idődet attól, hogy teljességgel csak arra koncentrálj amire akarsz. De ennek már benne voltam a közepében nem lehetett mit tenni. Figyelmetlen voltam, és túlságosan sokat tomboltam, ahhoz hogy észrevétlen maradjak. Tiszteltem benne az erőt, és azokat a legendákat amik terjengtek róla, azonban  nem akartam elveszteni a szabadságom egy percét sem, így úgy döntöttem harcolnom kell, és le is kell győznöm. Tudtam, hogy brutálisan erős, de volt esélyem, mivel ha más nem is a második legerősebb biztosan én vagyok.
- A félelem olyanoknak való, akik nem bíznak a saját képességeikben. Meg a halandóknak. -
Fejtem ki röviden a félelemről alkotott véleményem, és közben lassan és kimérten előhúzom a jobbomon lógó pengét. Ismertem a fegyverét is, és annak a történetét. Én azonban nem voltam a különleges fegyverek híve, abban hittem, hogy a forgató ereje sokkal fontosabb, mint az hogy mit forgat.*
- Nyugodtan vedd kihívásnak. A képességeid lenyűgözőek, és tudom hogy erős vagy, de… én is. -
Folytattam, és lassú levegőt véve nagy vigyorral engedtem ki a saját energiámat a terembe, amely onnantól Azazelével táncolt, és olyan volt mintha a két erő, próbálta volna kiszorítani egymást a teremből.
- Tudom. Órák óta gondolkodom rajta, hogy megöljem-e, vagy hagyjam mert jelentéktelen. -
Mutat a szobasarok árnyékában kuksoló démonra, aki normál érzékekkel észre sem vehető, sem szemnek sem fülnek nem adott jelet, csak egy kifinomult érzékkel rendelkező tudta az energialenyomatot érzékelni, amit a tag kibocsátott.
- Gyere csak, amúgy sincs jobb délutáni programom. -
Emelem magam elő a kardot, majd várom a támadást.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Zeroth & Azazel


Végigpillantok a férfin, egy olyan harcos, mint ő óriási segítség lehet a számomra. Látszik rajta, hogy tapasztalt és sok csatát megélt már, de mindig is az a fajta voltam aki csak abban hisz, amit a saját szemével lát. Én, mint a Fegyverek készítője és Kovácsa könnyedén kiszúrom azt a kart, ami már rengeteg kardot forgatott a kezében, s ez most sem volt másképp. Érzem rajta, hogy erős és árad belőle az energia. Ez csak egy halvány mosolyt varázsol az arcomra.
- Ismersz? Ennek örülök. Nagyon örülök. Hát igen, ez a fránya hírnév. Engem teremtésem óta felruháztak ezzel az erővel, s a harctehetségével. Ezzel születtem, de az előttem álló csak harcossá vált, s nagyon jó irányba halad, hogy beírja a nevét a Pokol nagy könyvébe. Persze, ezt a a találkozást túl kell élnie elsősorban.
- Tetszik ez a hozzáállás. Nem félsz semmitől és senkitől, még tőlem sem pedig azt állítod, hogy ismersz. Nagyon nagy hasznomra lehetsz. Kuncogom a szavak után, majd amint azt mondja, hogy csak akkor dolgozik velem ha bebizonyítom, hogy erősebb vagyok nála, előveszem a tokból a kardomat, majd az élét a vállamra helyezem és még úgy pihentetem.
- Ezt vehetem kihívásnak is, Zeroth? Az energiám egyenletes, semmi támadószándék még nincs bennem csak kavarog körülöttem, mint egy betonfal aminek meg kell védenie valamit.
- Egy szolgám mondta, aki már egy ideje megfigyeli a lépéseidet. Ne haragudj, hogy figyeltettelek, de rossz szokás. Mindig ezt teszem, ha valaki a Birodalmam közelébe járkál. Mosolygok rá egy kedves mosollyal, majd a fegyveremet a vállamról, magam mellé eresztem. Amit a kezemben forgatok, már a Mennyekben is használtam. Ez volt a világon a legelső fegyver, ami létezett. Olyan egy kívülálló szemében, mintha már alapból a kardnak is lenne egy démoni energiája. Hát igen, régen volt már használva. S most vérre szomjazik.
- Kezdhetjük a táncot?  

     §§  Kard  §§
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

Történetesen nem is akartam aznap felkelni, hisz egy gyönyörű szőke leányzó szórakoztatott az éjjel, aki egész nap maradt volna, ha szükségesnek tartom, de mégis rájöttem, hogy dolgom akad és többekkel beszélnem kell, mert kicsit kibillent az egyensúly pár csoportnál, akiket én tartottam felügyelet alatt. Nem volt hosszú, talán két három órás munka az egész, megcsonkítottam pár tagot, levágtam pár fejet és rögtön egészen más viselkedést mutattak. A tiszteletet másképp nem igen lehetett elnyerni a pokolban. Sokan a fondorlatra támaszkodtam, de nekem mindig is csak a puszta erő jelentette a hatalmat. Így keveredtem arra a helyre, ahol egy csuklyás idegen várta az érkezésem. Tulajdonképp nem volt idegen, láttam már őt korábban, ha ő nem is engem. Mikor fiatal démon voltam érdekelt a munkássága és az hogy hogy vált ennyire erőssé, de ahogy telt az idő elvesztettem az érdeklődésem, mivel a saját harcaimra kellett koncentrálnom. Ő volt Azazel, a pusztító, a démon akitől mindenki remegett mint a nyárfa, mert azt rebesgették hatalmas erő összpontosul a kezében.
Ez igaz is volt. Első dolgaként köszöntött és bemutatkozott, bár erre már nem volt szükség, mindenki ismerte őt, sőt a belőle áradó erőt sem volt nehéz kiszúrni ahogy dühöngött a teremben.
- Azazel… Igen, ismerlek. Üdvözöllek. -
Bólintok miközben megállok tisztes távolságra a másiktól és fenntartva a szemkontaktust folytatom.
- És kitől hallottad ezt az információt? Én személy szerint sosem mérem az erőm senkiéhez, csak megkűzdök vele, és túlélem. Eddig mindig bejött. -
Vonom meg a vállam. Tisztelem az erejét, és azt is tudom, hogy harc esetén lehetséges hogy alul maradnék, de életemben nem nyaltam senkinek, hát a halálomban sem fogok senkinek a kedvére tenni.
- Sajnos, én nem szolgálok senkit. Csak egy esetben dolgozom valakivel, ha bebizonyítja, hogy erősebb nálam. És akkor is csak elvállalok, nem szolgálok. -
Ismételtem el kétszer a nyomatékosítás végett.
- Amit hallottál rólam, azt valószínűleg olyanok mesélték akik sosem találkoztak velem. Különben nem tudnának mesélni. Felejtsd el őket. -
Folytatom, miközben továbbra is tartva a távolságot várom mit reagál ezekre.
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Zeroth & Azazel


Óriási árat fizettem, de megérte ez a röpke egy nap is, hogy elhagyjam végre már a testemmel is a béklyóimat. Egy warlock segítségével sikerült ezt megtennem és rengeteg emberáldozattal. De cserébe jövök annak a boszinak egy nagyon erős fegyverrel, ha sikerül majd teljesen kiszabadulnom. Egy olyan pusztítóerejű eszközt amivel sikerülhet majd a saját boszorkánytársadalma élére állnia. Háhh, rengeteg munkám lesz benne de nem sír a szám. Meg kell ismernem azt a férfit, akiről annyit suttognak a Pokolban. Zeroth... egy emberből vált feketeszemű, akiről azt beszélik, hogy még nem sikerült legyőzni őt. A saját szememmel kell látnom ezt a csodabogarat. Még a végén azt hiszik, hogy le tudnak engem taszítani a legerősebb démon cím trónjáról. De nem szeretnék harcolni vele, inkább csak a szolgálataimba állítom. Egy ilyen démon nagyon nagy pluszt jelenthet, főleg ha felkarolom. Ha elvállalja a feladatot, akkor ő lesz majd az én seregem Tábornoka, Kiképzője. A warlock állta a szavát a megbeszélt időpontban leesnek rólam a láncok. Egy óriás vigyor van az arcomon, kiropogtatom a nyakamat. Végre teljes erőbedobással kelhetek, járhatok a világban. Néhány másodperc múlva már a Pokolban vagyok körülnézek. Egy szolgám követi egy ideje Zerothot ő pedig leadta a fülest, hogy merre van. A Birodalmamhoz közel. Megjelenek arrafelé, a kapucni bele van húzva a fejembe és pár pillanat múlva fel is tűnik az, akire vártam.
- Hát üdvözöllek, Zeroth. Pillantok fel rá a kapucni árnyából.
- Az én nevem, Azazel. Azt hallom, hogy elég nagy hatalmad van a fegyver forgatás terén. Igaz ez? Kérdezem tőle kuncogva, majd levetem a csuklyámat.
- Légy a seregem kiképzője, Zeroth.  

     §§  Páncél  §§
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: különlegességek :: Múlt :: lezárt játékok-
Ugrás: