be careful who you trust

the devil was once an angel

Share | 
Ashley S. Heartstring
If I cannot move heaven, I will raise hell
Vendég
Vendég

avatar
i believe that emotions
give us power



Ashley Suzanne Heartstring
How much pain do you have to go through until giving up is okay?
Gabriella Wilde Árnyvadászok18Árnyvadász
the devil is in the details

❖ Becenév:
Ash
❖ Születési hely, idõ:
New York, 1999. március 18.
❖ Családi állapot:
Egyedülálló
❖ Szexuális beállítottság:
Heteroszexuális
❖ Foglalkozás:
Árnyvadász, bár jelenleg inkább kísérleti alany
❖ Ismertetõ jel:
Hosszú szőke haj, mely az évek teltével egyre jobban kifakul, s fehérré változik, ugyanígy a bőre is. Ezen kívül mindig búskomor tekintet.
❖ Rang:
Egy egyszerű árnyvadász vagyok, egy a sok közül. Nincsen különös tehetségem, nem vagyok olyan jó a fegyverforgatásban, sem a démonvadászatban. Tulajdonképpen, semmihez sem értek, amitől árnyvadász lesz valaki. Gyenge vagyok, nagyon is gyenge, s azóta, hogy az a nagyobb démon elkapott és megmérgezett, az állapotom egyre csak romlik. Az összes árnyvadász szégyene vagyok, mindenkinek jobb lenne, ha csak eltűnnék...
❖ Család:
A Heartstring família mindig is híres, büszke család volt. Tagjai erős és tehetséges árnyvadászok voltak, engem leszámítva. Anyáéknak akartam mindig is megfelelni, hogy ne érezzék úgy, hogy csak egy hiba vagyok. Keményen edzettem, tanultam és gyakoroltam, de az elvárásoknak soha nem tudtam megfelelni, s azóta, hogy az a nagyobb démon elrabolt, nem is próbáltam már meg így tenni. Egyszerűen elég volt. Tudom, hogy anyáék szégyenkeznek miattam, hogy csak azért járnak boszorkánymesterről boszorkánymesterre segítség reményében, hogy eltörölhessék a család nevén esett foltot, és nem azért, mert engem szeretnek. Én soha nem számítottam nekik, meglepő hát, hogy már nincs semmi, ami ehhez a világhoz kötne?
look deeply into my eyes

5 pozitív tulajdonság
gyengéd, jószívű, ártatlan, mások érdekeit előrébb helyezi a sajátjainál, kedves, segítőkész
5 negatív tulajdonság
gyenge, makacs, könnyen feladja, de ha valamit a fejébe vesz, akkor attól senki sem tántoríthatja el, bátortalan, zárkózott, nehezen áll a sarkára, inkább csak sodródik az árral,
inkább elnyomja az érzéseit
5 dolog, amit szeretsz
zene, éneklés, csend, nyugalom, madarak, reggeli napsugarak
5 dolog, amit nem szeretsz
harcolni, démonok, erőszak, fegyverek, kegyetlenség, önzőség
Legnagyobb félelmed
Hogy az a nagyobb démon visszatér, és bántja azokat, akik fontosak a számomra. Képtelen lennék elviselni, ha az én hibámból esne bántódásuk.
Legnagyobb vágyad
Hogy a szűnni nem akaró fájdalom végre elmúljon - így vagy úgy.
Legnagyobb gyengeséged
Mindig alávetem magam mások akaratának, és nem állok ki a saját vágyaim, véleményem, akaratom mellett.
Legnagyobb titkod
Talán az, hogy nem akarok meghalni, hiába hangoztatom ezt. Szeretek élni, és nem a halálra vágyom, hanem arra, hogy a fájdalom végre elmúljon, hogy valaki kirántson ebből a pokolból, amibe ragadtam.  
Rejtett tehetséged
Annyira nem rejtett, de nagyon jól énekelek, vagy is, inkább múlt időben. Ma már nem igazán csinálom ezt.
Fõ fegyvered
Az íjjal egészen jól bántam, de igazából egyik fegyvert sem nekem találták ki.
Hobbi
Éneklés, olvasás a természet lágy ölelésében, minderre persze már nicns olyan sok lehetőségem Mikah kísérletei között
Kedvenc étel
Bármilyen saláta
Kedvenc ital
A víz az tökéletes
Kutya vagy Macska
Minden állatot szeretek, talán a rovarokat, hüllőket és ilyeneket annyira nem.
Allergia
Darázscsípés
Bal vagy jobbkezes
Bal
Fura/Idegesítõ szokás
Ha ideges vagyok vagy kényelmetlenül érzem magam, mindig lesütöm a szemeimet, illetve az ujjaimat is tördelem ilyenkor.
Szervezett vagy rumlis
Is-is  
Dohány, alkohol, drog
Nem, egyiket sem csinálom, vagy is, a yin fen drognak számít, de az életben maradásomhoz sajnos ez kell...
you can see the war inside


Mindmáig jól emlékszem arra a napra, amikor minden megváltozott...

Heves vihar tombolt New York városában. Sűrű, sötét felhők takarták az esti égboltot, ahogy kiléptem a zeneiskola kapuján. Még nem volt olyan késő – nyolc óra körül lehetett -, mégis olyan érzés volt, mintha az óra mutatója már az éjfélt is elhagyta volna. Nem szerettem egyedül császkálni az utcákon ilyenkor, de a szüleimet küldetésre küldték ki, így ezúttal nem tudtak eljönni értem.
Egy nagy villám cikázott végig az égen, miközben én kinyitva az esernyőmet indultam meg hazafelé gyalogosan. Igyekeztem kizárni a baljós gondolatokat a fejemből, és csakis arra koncentrálni, hogy nem sokára otthon leszek, de ez nagyon nehezen ment. Valójában kicsit sem. Volt valami a levegőben, valami negatív, ami sokkal mélyebbre hatolt csontjaimban, mint a hideg – minden porcikámban éreztem, hogy valami történni fog, valami rossz, s bármennyire próbáltam elvonatkoztatni ettől, nem sikerült. Mint egy féreg fúrta egyre beljebb és beljebb magát bennem, hogy képtelen legyek elérni és elpusztítani azt.
Hatalmas mennydörgés törte meg az eső monoton kopogásának hangját, amit hallva ijedten rezzentem össze, de szinte rögtön átkozni is kezdtem magamat érte. Hiába tudtam, hogy uralkodnom kellene a félelmeimen, felülkerekedni rajtuk, minden egyes megtett lépéssel növekedett a vállaimra nehezedő nyomás, én pedig szívem szerint sarkon fordultam volna, és inkább az ellenkező irányba rohantam volna – el minél messzebb attól a helytől, amik a rossz érzéseim forrásául szolgáltak, s ezzel egyúttal a hazafelé vezető úttól is.
Ashley, te egy árnyvadász vagy! Kemény kiképzésnek vetettek alá, meg tudod védeni magad!
Nyeltem egy nagyot, majd szorosabban megszorítva az esernyőm nyelét, továbbmentem. A járdát pocsolyák sokasága terítette be, amiket igyekeztem kikerülni, de a sötét miatt nem láttam őket jól, az utcai lámpák pedig nem világították meg őket eléggé.
Beleléptem az egyikbe, majd még egybe és még egybe, vékony vászoncipőm pedig egyből átázott, s már tocsogott a lábam a vízben. Elnyomtam magamban egy ideges felmordulást. Már úgyis mindegy alapon nem foglalkoztam tovább azzal, hogy a tócsákat kerülgessem, inkább végiggázoltam mindegyiken, s miután a lábam kellően átfagyott, már nem is éreztem a víz hidegét, a gondolataim pedig ismét visszatértek a félelmeimhez.
Szabad kezemet óvatosan becsúsztattam a kabátom zsebébe, ahol az irónom lapult. Ujjaimat a vékony fém köré kulcsoltam, hogy annak hűvös érintése biztonságérzetet adjon, és erőt ahhoz, hogy utamat folytatni tudjam. Sovány vigasz volt ugyan, az én lelkemet mégis megnyugtatta kissé, azt a gondolatot sugározva az elmémbe, hogy minden rendben lesz. Elvégre árnyvadász voltam, és kemény kiképzésnek vetettek alá. Nem fog semmi történni.
Hirtelen egy gyermek sírásának a hangja ütötte meg a fülemet, ami egy közeli utcából származott – hogy zsákutca volt-e, nem tudtam volna megmondani, azt ugyanakkor láttam, hogy nagyon elhagyatott, még csak egyetlen lámpa sem állt ott, hogy fényt adhasson – egyedül a kintiek világították meg kissé. Baljós érzésem a tetőfokára hágott, és hiába sikított minden idegszálam azért, hogy fussak el, én megálltam. Remegő kezekkel, remegő lábakkal, de megálltam. Egy reszketeg sóhaj hagyta el ajkaimat.
Ashley, te egy árnyvadász vagy! Kemény kiképzésnek vetettek alá, meg tudod védeni magad!
Ámítás volt csupán, magam is tudtam, ez a gondolat, egy szemenszedett hazugság, mellyel csak magamat akartam álltatni, én mégis hinni akartam abban, hogy ha elégszer elmondom magamnak, akkor igazzá válik, és én is képes leszek legalább valamire. Nem akartam többé a fajom szégyene lenni.
Összegyűjtöttem minden erőmet és bátorságomat, és ellenállva a megfutamodás késztetésének, befordultam abba a kis utcába, ahonnét a kisgyereket hallottam. Szükségem volt pár másodpercre, hogy a szemem hozzászokjon a félhomályhoz, de mikor ez megvolt, rögtön meg is pillantottam egy összegörnyedő alakot a kukás zsákok mellett.
Nyeltem egy nagyot, és megindultam a kisgyerek felé. Ő, amint meghallotta lépteim zaját, felkapta fejét, és kisírt szemekkel nézett rám. Arca mérhetetlen fájdalmat és kétségbeesést tükrözött, amit látva az én szívem is összeszorult. Szomorú tekintettel léptem oda, és leguggolva mellé kezemet a vállára helyeztem.
- Ne sírj, minden rendben lesz! Mondd el, hogy mi történt, kérlek – kezdtem el hozzá megnyugtatóan beszélni, gyengéd mosollyal az arcomon, hogy ezzel is azt mutassam a kisgyereknek, nem akarom bántani, és nyugodtan megbízhat bennem.
Ő azonban nem felelt semmit, csak azokkal a nagy szemeivel pislogott rám, én pedig már épp azon voltam, hogy ismét mondok valamit, amikor hirtelen ördögi mosolyra húzódtak az ajkai. Ijedten pattantam fel, ahogy tudatosult bennem, az a gyerek egy démon, ám mielőtt bármi mást tudtam volna tenni, a sikátor végéből valami nekem ugrott.
Hátam keményen koppant neki a falnak, miközben számon egy fájdalmas nyögés csúszott ki, a támadóm kezét azonban már a torkom köré is kulcsolta, s olyan erővel kezdte el szorítani, hogy tüdőmből rögtön kiszökött minden levegő. Ösztönösen ragadtam meg az idegen csuklóját, hogy megpróbáljak enyhíteni a nyomáson, de erőtlen voltam hozzá képest.
Szemeit az enyémbe fúrta, rajtam pedig egyre jobban úrrá lett a kétségbeesés hátborzongató, velejéig romlott pillantását látva. Démon volt, de nem is akármilyen – egy nagyobb démon.
Az agyam teljesen leblokkolt, képtelen voltam gondolkodni. Az irón hiába lapult ott a zsebemben, nem jutott eszembe, hogy elővegyem azt, és megpróbáljak tenni valamit, helyette csak tehetetlenül vergődtem a démon szorításában, míg el nem sötétült minden előttem...

Az ezt követő napok még a pokol lángjainak égetésénél is rosszabbak voltak...

Igyekeztem minél inkább beleolvadni az autó hátsó ülésébe, hogy többé ne kelljen anyáék szeme előtt lennem, hogy végre megszabadulhassak attól a pillantásuktól, amellyel azóta a nap óta illettek, hogy az a nagyobb démon elrabolt és megkínzott.
Korábban sem voltak rám büszkék, amiért gyenge voltam, amiért nem tudtam olyan árnyvadász lenni, mint ők szerették volna, de akkor még reménykedtek abban, hogy valami változás be fog következni, most azonban már tényleg csak púp voltam a hátukon. Nem vallották volna be, a világ összes kincséért sem, de az üres, már-már lenéző pillantásuk többet ért minden szónál. Azt kívántam, bárcsak gyorsan végezne velem a yin fen, bárcsak ne kellene tovább élnem ezt a gyötrelmes életet!
Meg akartam halni, úgy éreztem, bűn életben lennem, hiszen csak szenvedést okoztam ezzel anyáéknak. Ha akkor megölt volna az a démon, mennyivel egyszerűbb lenne minden! – naponta többször eszembe szokott jutni ez a gondolat, de hiába rágom át újra és újra, a jelenen nem változtatott. Az a démon szándékosan hagyott életben, mert tudta, hogy ennél nagyobb szégyen nem is érhetett volna egy árnyvadászt – hogy ennél nagyobb szégyen nem is érhette volna a Heartstring családot.
Egy pillanatra feltekintettem anyáék arcára, amit a tükrökből láttam, de ahogy megláttam a vastag, sötét karikákat, amik a szemeik alatt húzódtak, rögtön leszegtem pillantásomat, és inkább a cipőm orrát kezdtem el tanulmányozni, mintha az olyan érdekes lett volna.
Tudtam, hogy az én hibám volt az, hogy anyáék ilyen állapotban voltak. Amikor rám találtak az utcákon, teljesen összeomlottam. Olyan volt, mintha csak egy idegen lettem volna a saját testemben – nem éreztem már semmit, csak az ürességet, amit semmi sem volt képes betölteni. Aztán lassan kezdtem összeszedni magam, újra visszanyerni a lélekjelenlétemet, de még azután is jó pár hónapig nem szóltam egyetlen szót sem, egyedül éjszakánként riadtam fel sikoltozva.
Eleinte anyáék még ijedten rohantak be a szobámba, hogy kiderítsék, mi történt, s mellettem maradtak, amíg újra el nem nyomott az álom. Egy idő után azonban megunták, hogy minden egyes éjszaka ez ismételte meg magát, és többet nem jöttek megvigasztalni, támaszt nyújtani nekem. Akkor döbbentem rá először, hogy mekkora terhet jelentek valójában a számukra, és hogy mindenkinek sokkal jobb lenne, ha csak eltűnnék.
Ennek ellenére azonban anyáék hajthatatlanul próbálnak meggyógyítani engem, holott eddig mindenki azt mondta nekik, hogy ez egyszerűen lehetetlen – hogy lassan, de biztosan fog megölni a yin fen, ami egyben az életet is adja nekem. Nem létezett erre semmilyen gyógyír, anyáék mégis minden létező boszorkánymestert felkerestek, és heves szóváltásokkal tudakolták, hogy tudnak-e tenni értem bármit. New Yorkban azonban nem volt senki, aki tudott volna segíteni nekünk – egyedül egy nevet kaptunk. Mikah Rutherford – London főboszorkánymestere.
Feleslegesnek tartottam szüleim próbálkozását, főleg mert tudtam, nem értem teszik mindezt, hanem azért, hogy a saját becsületüket megpróbálják visszaállítani, amit én teljesen tönkretettem. Mégse szóltam egy szót sem, csak lesütött szemekkel hagytam, hogy ide-oda vonszoljanak, mintha csak egy baba lettem, aki képtelen önálló döntéseket hozni a saját élete felett. Mert nem kérdezték meg, hogy egyáltalán meg akarok-e gyógyulni, hogy akarok-e élni. Biztos még nagyobb szégyen lett volna nekik, ha azt mondom, csak el akarok tűnni a föld felszínéről...
Miután meguntam a cipőm orrának a bámulását, tekintetemmel ismét a mellettünk elsuhanó tájat kezdtem el figyelni. Ha más körülmények között jutottam volna el Londonba, valószínűleg lenyűgözött volna a város szépsége, de most nem láttam túl az eső cseppeken, amik a dagadt, szürke felhőkből hullottak alá, örökre annak az éjszakának a borzalmaira emlékeztetve engem...

dust and shadows

Vendég
Vendég

avatar
i believe that emotions
give us power



gratulálunk, elfogadva!
dust and shadows  

❖ Miss Ashley Heartstring ❖
Kedves Ash!
Nagyon örülök, hogy én fogadhatok el egy ilyen meseszép teremtést és egy ilyen fantasztikus lapot! Smile Elsőként hadd jegyezzem meg, milyen gyönyörű PB-t választottál magadnak! Gabriella Wilde annyira szép, és nagyon illik Ash szerény, alázatos, jólelkű jelleméhez Már ennyivel elbűvöltél, és akkor még nem is ejtettem szót a lapodról vagy a stílusodról.
Kissé lehangoló és kétségbeejtő volt olvasni, Ash mennyire feladta az életet, a reményt, a harcot. Hiszen teljesen átlagos élete volt, amely önhibáján kívül fordult valóságos pokollá. Nehéz lehet örömöt találni egy olyan életben, ami állandó fájdalommal és megvetéssel jár... De remélhetőleg ez a boszorkánymester segít majd rajtad, és sikerül visszanyerned egy keveset a régi életörömödből. Szívből kívánom, hogy így legyen! Smile Ha pedig elunod Londont, az Intézetben mindig szeretettel látunk!
Gyönyörűen írsz, a lapod végig olvastatja magát, fenntartja a figyelmet, nem tudtam abbahagyni. Bár jól tudtam, mi lesz Ashley sorsa, mégis végig izgultam érte. Mint amikor horrorfilmet néz az ember, és látja, hogy valami szörnyűség fog bekövetkezni, de hiába mondogatja a tv-nek: ne menj oda, ne nyisd ki azt az ajtót! A főhős persze mindig odamegy és kinyitja. Szívesen olvastam volna még Ash sorsának alakulásáról, de hát majd ott lesz a játéktér, hogy kisajátítsalak magamnak Twisted Evil
Nem is tartalak fel tovább, tudom, hogy sok dolgod akad (hát még Mikahnak!): irány London! Hódítsd meg a játékteret és kergess pillangókat! Jó játékokat kívánok!  


1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Ashley Benson
» Nolah & Ashley // Első típusú találkozás.
» Ashley Witter

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Régi karakterlapok-
Ugrás: