descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Sebastian && Winnie ◯ the day he died
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big ?brother?
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● leader of the dark shadowhunters ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


winnie  & sebastian
i loved and i loved and i lost you

- Nekem csak ő kellene.. Ő az egyetlen, aki meg tudná gyógyítani, hiszen ő az, aki porrá zúzta. - Mindig is hittem benne, hogy képes lesz mindenen és mindenkin felülkerekedni, de túlságosan is Valentine árnyékába került és ez pedig nem lett más, mint az ő sajátos veszte. Szinte belepusztulok abba, hogy elveszítettem. Úgy érzem, hogy a lelkem saját magát kebelezi be, semmisíti meg és tesz engem teljesen tönkre vele.
- Igazad van.. Nem arra van szükségem, hogy mindenben őt lássam, hogy őt érezzem.. Hanem magára őrá lenne szükségem, de tudom ő már sosem tér vissza és nem akarom ezt elfogadni, mert már a gondolata is épp eléggé marcangol belülről. - Ha elfogadom, ha megpróbálok továbblépni és többé nem kapaszkodom az emlékébe, a fiúba, aki megmentett engem talán saját magamtól, akinek az életemet köszönhetem. Miatta nem voltam egyedül az életemben. Nélküle annyira egyedül lennék, mint a kisujjam.
- Bárcsak magammal vihettem volna, ha meggyőzhettem volna arról, hogy minden a legnagyobb rendben lesz és nem kell vele maradnia.. Hogy én képes vagyok szeretni őt és nem számít semmit sem, amivel az a féreg tömte a fejét. - Mégis milyen szülő az, aki ilyen szörnyűségekkel tömi a gyermeke fejét? Bár már azon el kellene gondolkozni, hogy milyen szülő az, aki már az anyaméhben megfertőzi a saját gyermekét, bemocskolja a lelkét és teljesen tönkreteszi.
- Tudnod kell, hogy soha nem foglak elfelejteni. Hogy mindig itt leszel a szívemben és szeretni foglak még akkor is, ha valószínűleg gyűlölnél vagy megvetnél érte. Mert fontos vagy nekem. Mindig is fontos voltál és mindig is az leszel. - Nem tudom milyen lesz nélküle. De nem is akarom elképzelni, hiszen mindig velem lesz. Amíg őrzöm az emlékét magamban addig nem veszíthetem el, ugye? Szívembe zárom és soha el nem eresztem. Csak ez az egyetlen dolog számít.
Lehunyom a szemem, kikapcsolom az elmémet és hagyom, hogy az árny feledésbe merüljön, hogy eltűnjön mellőlem és a szoba kegyetlen üressége összenyomja pici testemet, s lelkemet.
Jonathan Morgenstern
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
✘ New York
foglalkozás :
✘ Killing
Karaktered arca :
✘ Will Tudor
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


„Sebastian” &  Winnie
I'm an illusion

- Nem azt mondtam, vagy kértem, hogy használj ki valakit. Hanem azt, hogy adj időt magadnak arra, hogy rátalálj valaki olyanra, aki meg tud téged gyógyítani… és a szívedet. – Magyaráztam, de aztán hagytam, hogy tovább beszéljen. Hajthatatlan volt, nem nagyon tudtam már neki épp emiatt újat mondani. Ragaszkodott Sebastianhoz, ahhoz a fiúhoz, aki többé már nem térhetett vissza. Aki halott volt.
- Nos, igen, ő valami hasonlót tenne… - Jegyeztem meg az ordibálós kijelentésére. A lányt fürkésztem, ahogy tovább hallgattam.
- Marcangolod magad. Kínzod magad… mire jó ez, Elowen? Tudom, hogy fáj az elvesztése… tudom, hogy nehéz, de el kell engedned őt. És nem jöhetsz ide többet vissza, hiszen ahogy mondtad, itt minden csak rá fog emlékeztetni. S pont ez az, amire semmi szükséged nincs. – Sóhajtottam egy aprót. Mit tudtam volna még mondani neki? Semmivel sem enyhíthettem a fájdalmát, sőt, a jelenlétem csak még rosszabbá varázsolta az egész helyzetet. Hátráltam tőle, egészen a falig, s immár egyáltalán nem értem a lányhoz.
- De el kell… - Suttogtam halkan, majd a számat húzva fürkésztem tovább. – Valószínűleg a rúna miatt nem árult be Valentinenak. Hiszen akkor már rajta volt. Hű volt hozzád, így hát… bármit is tett vele Valentine a szökésed után, nem számított. De tudod, biztos vagyok benne, hogy nem érezte rosszul magát miatta… azért, amit kapott. Te szabad voltál és csak ez számított neki. – Bólintottam is egy aprót, majd magam elé néztem. Bárcsak jobban érthetném azt, aki vagyok most Elowen lelki szemei előtt.
Összehúztam magam, átkarolva a felhúzott lábaimat.
- Engedj el, Elowen… hagyj eltűnni, kérlek… a jelenlétem csak… csak még több sebet ejt rajtad. Ha tovább maradok, abba belepusztulsz, és nekem végig kell néznem, hisz semmit sem tehetek ellene. Engedj el… könyörgöm, Elowen… - Lassan emeltem rá a tekintetem. Már nem tudtam az igazi Sebastian jellemvonásait erősíteni magamban. Azok a jellemvonások már egyszerűen elkezdtek elhalványodni. Már csak egy furcsa báb voltam, Sebastian kinézetével és hatalmas nagy fájdalommal.


❖ Megjegyzés:   
❖ Zene:
It's time ❖ Szószám: 318
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big ?brother?
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● leader of the dark shadowhunters ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


winnie  & sebastian
i loved and i loved and i lost you

- Nem lenne önző.. Hogy kihasználunk valakit, akit nem is igazán szeretünk csak azért, hogy begyógyítsunk egy sebet, aminek a hege örökre ott marad? Nem tudom, hogy képes lennék valakit csak azért kihasználni, hogy egy kicsivel jobban érezzem magam.. Nem akarok mást.. Csak őt. Érezni, átölelni az sem érdekelne, ha leordítaná a fejemet.. Ha most besétálna és azt mondaná, hogy mi a francért bőgök. Szükségem van rá. - Egész lelkem remegett a szemeimet már olyan erősen mardosták a könnyek, hogy abban sem voltam biztos, hogy valaha újra kitisztul a látásom. Nem akartam visszatartani semmit sem.. S, ha akartam volna se ment volna. Egyszerűen összetörtem és minden egyes csepp fájdalom, amit eddig elraktározva rejtegettem, egyenest kiáramlik belőlem.
- Tudom, hogy kellene.. Hogy akarnom kellene.. Hogy megtehetném.. De nem akarom.. Még nem állok készen. Csak itt akarok lenni. A dolgai között. Ahol élt.. Ahol minden őt tükrözi. Hogy soha ne felejthessem el az illatát.. - Minél több időt töltök majd itt úgy fog eltűnni az illata és akkor már nem lesz más csak a sajátom, ami nem okoz megnyugvást, vagy megkönnyebbülést.. Olyan ez az egész, mintha elfelejtettem volna járni. Egyszerűen összetörtnek érzem magam. Béna vagyok. Nem tudok tovább haladni. Elveszítettem karom s lábam.. A lelkem egy darabját. Félember lettem.
- Én nem akarom őt elengedni. - Dörmögtem sokkal inkább magamnak, mint a képzeletemnek. Vissza akarom őt kapni és kell, hogy legyen a módja. Ha kell az egész poklot meghajlítom csak azért, hogy visszakapjam, mert nélküle nagy valószínűséggel el fogom veszíteni a józan ítélőképességem.. Mindent, ami fontos lehetne a számomra. - Hogy is engedhetnék el valakit, aki nélkül itt sem lennék? Megtehette volna, hogy beárul, hogy nem enged el, hogy az ágyhoz láncol. De engedte, hogy elszökjek Valentine-tól.. S ki tudja, hogy mi büntetést kellett elszenvednie miattam. - Bele sem merek gondolni, hogy milyen bajba keveredhetett. De sosem hozta fel nekem és én pedig sosem gondoltam bele igazán. Talán, mert túlságosan félelmetes volt.

Jonathan Morgenstern
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
✘ New York
foglalkozás :
✘ Killing
Karaktered arca :
✘ Will Tudor
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


„Sebastian” &  Winnie
I'm an illusion

- Tudod, Elowen, lehet más horgonyod is az életben. Megtalálhatod másban is azt, akit benne akartál meglelni… a közhiedelemmel ellentétben, nos, több szerelem is létezik, ami igazi. A társad… az igaz társad még rád vár valahol. De lehet, hogy már rég melletted, a közeledben van… az, aki segíthet neked ebben a nehéz időszakban. A támaszod… - Majdnem hozzátettem, hogy Dorian lehet, a segítségre lenne, de nem tettem. Pedig, akárhonnan néztem, ő volt a legközelebb a nőhöz, Sebastian után.
Megállítottam a furcsa merényletét, s nem eresztettem el a kezét. Nem akartam, hogy kárt tegyen magában, s ő sem akarta igazán, hiszen én egyből képes voltam megállítani. Pedig csak egy képzelet, egy illúzió voltam.
- A boldogság rád talál, ha nyitva hagyod az ajtókat… ne zárkózz el, ne zárkózz be, rendben? – Csókot leheltem a homlokára, majd lassan elszakadtam tőle, elengedve a kezeit. – Képes vagy rá. – Felültem, úgy pillantottam vissza rá. Szomorú voltam, hogy így láttam őt. Fájt. Hiszen semmit nem tudtam igazán tenni érte. Szenvedett, s szenvedtem. Mindkettőnknek rohadtul fájt valami, mélyen legbelül. A szívünk. Az ő dobogó szíve, s az én nem létező, avagy képzelt szívem. A mellkasomhoz húztam a kezem, ahogy hátrébb csúsztam tőle. Magam elé meredtem, miközben gondolkoztam.
- Célt kell találnod. Célt, amivel egyszerűen eltereled a gondolataidat Sebastianról. Ez az egyetlen módja annak, hogy sikerüljön tovább lépned… hogy el tudd őt engedni. – Nyeltem egy nagyot. Még számomra is nehéz volt kiejteni a szavakat, de ez volt a helyes. De miféle célt kellett volna Elowennek adnom? Álljon bosszút? Nem. Habár… Sebastian valószínűleg örömmel vette volna, talán. De a magam részéről igyekeztem a „józan ész” keretein belül gondolkozni. Visszatekintettem a lányra, majd lassan összepréseltem az ajkaimat. Nem, nem is kell semmiféle cél. Ezt csak az idő tudja megoldani. Sok-sok idő. Talán egy élet is kevés lesz hozzá, de egy nap majd úgy fog felkelni, hogy már nem akar megszakadni a szíve. S akkor végleg eltűnök majd az elméjéből, az életéből, mintha nem is lettem volna.


❖ Megjegyzés:   
❖ Zene:
It's time ❖ Szószám: 325
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big ?brother?
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● leader of the dark shadowhunters ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


winnie  & sebastian
i loved and i loved and i lost you

Sosem egyszerű a halállal szembesülni. Főleg akkor nem, amikor nem is igazán vagyunk benne biztosak, hogy megtörtént. Nem érezhetem a fájdalmát úgy, mintha ténylegesen a parabtai-om lenne, de a hűségrúna elhalványulása, majd teljesen megszűnése arról árulkodott, hogy nincs többé köztünk. Az egész világot felkutatnám érte, hogy csak egy percre visszakaphassam. Lángra lobbantanék mindenkit, aki egy kis töredéknyi fájdalmat is okozott a számára. Mindent megtennék érte. Csak az egyetlen, amire igazán szüksége lenne azt nem tudom megtenni. Visszatekerni az idő kerekét.
- Nélküle nem vagyok az.. Ő volt az én horgonyom ebben az életben és nem tudom, hogy hova tarthatnék nélküle. Mindenségem közepe volt. Mégis, hogyan találjam meg az utamat, ha egyedül csak mellette éreztem úgy igazán azt, hogy önmagam lehetek.. Hogy nem számít ki vagyok, milyen vagyok az semmin nem változtat. - Mindig makacs lesz. Vagy éppenséggel morog valamiért, de minden egyes alkalommal, amikor valamiért morgott, vagy durcás hangulatba került.. Bármi negatívumot tett.. Egy kicsit mindig jobban beleszerettem. Szerettem volna azt mondani, hogy a hűségrúna az, ami ilyen mélyen hozzáköt, de úgy tűnik, hogy nem ez az, ami a lelkem övébe olvadását okozta.
Nem vágytam másra, mint a legegyszerűbb kiútra. Egy lehetőségre, hogy megszabaduljak minden fájdalomtól. Hogy talán újra láthassam őt teljes lényében. Hiszen ez az illúzió csak a saját fejem kreációja. Ő talán még a képembe is röhögne, amiért ennyire gyenge vagyok.
- Hogyan lehetnék valaha is boldog, amikor elveszítettem életem szerelmét? Egy darabot a lelkemből? - Mégis, hogyan tudnék ezek után őszintén mosolyogni, hogy közben ne érezném a hatalmas heget, ami a lelkemen terül el? Nekem ez nem megy. Nem vagyok elég erős. Talán sosem voltam az. Csak ő tett engem azzá, de már nincs többé. Egyedül vagyok, teljesen összetörve, darabokban.. elveszve.

Jonathan Morgenstern
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
✘ New York
foglalkozás :
✘ Killing
Karaktered arca :
✘ Will Tudor
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


„Sebastian” &  Winnie
I'm an illusion

Még mindig reménykedett. Remélte, hogy Sebastian halála nem valós. Vagy, hogy vissza lehet őt hozni. Ha egy kislány lett volna, egy gyermek, akkor még aranyosnak is lehetett volna találni ezt a féle naivitást, azonban a helyzet sokkalta árnyaltabb volt. A szó szoros értelmében nehezedett mindkettőnkre a sötétség, ami egyszerűen nem hagyott minket szabadulni: a valóság volt az. A kegyetlen valóság, melyben én már nem voltam benne. S nem is lehettem többé. A halál tényleg nem kijátszható. Különös esetben talán igen, de most… lehet-e akkora szerencséje egy szörnyetegnek, hogy visszatáncoljon a halál torkából? Mindenki látta meghalni. Számára nincs remény. Számomra nincs. Elvesztem, s köddé kellene válnom. Eltűnnöm, megszűnnöm, mintha sosem lettem volna itt.
- Túl fogod… hiszen erős vagy. Erős, bátor és mindenek felett egy belevaló, vagány nő. Nem fog leteríteni téged egy magamfajtának a halála. Hiszen te több vagy ennél. – Arcát cirógattam. Hozzá akartam érni. Még mindig nevetségesnek találtam, hogy illúzió lévén elkezdtek érzéseim lenni, vágyaim. Az ölelésébe bújtam, sőt mi több, szinte elvesztem benne. A szavak hallatán még szorosabbá váltak a karjaim szorítása.
- Ne, Elowen… - Tudtam, mire készül, hiszen egyek voltunk. Ő és én. Én és ő. Hirtelen fogtam meg a kezét, mielőtt a tőrt megtalálhatta volna. Megszorítottam a csuklóját, majd elhúztam a tőr közeléből. A nő feje mellé húztam, majd lassan a tenyerébe csúsztattam a saját kezem, s összefűztem vele lassacskán az ujjaimat. A másik kezemmel a másik kezét fogtam le, ha netán újabb merényletre adta volna a fejét. Tekintetemmel az övét kerestem, miközben megszorítottam az összekulcsolt kezünket.
- Az előbb mondtam, hogy sokkal erősebb vagy ennél. Nem halhatsz meg, ezt ő sem kérné tőled. Azt akarná, hogy élj. Tedd meg érte azt, hogy megpróbálsz boldog lenni. Kérlek… könyörgöm… - Suttogtam elhaló hangon, csillogó szemekkel. Nem akartam a halálát, s tudtam, hogy az igazi Sebastian sem akarta volna. Hiszen mindig is volt köztük egy kötelék, ami szorosan összekötötte őket…


❖ Megjegyzés:   
❖ Zene:
It's time ❖ Szószám: 313
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big ?brother?
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● leader of the dark shadowhunters ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


winnie  & sebastian
i loved and i loved and i lost you

Néha annak adjuk a legnagyobb hatalmat a kezébe, akinek nem kellene. A szívemet adtam Sebastian-nak anélkül, hogy tudtam volna róla. Egyszerűen ellopta tőlem.. Kedves volt velem. Az volt, akire szükségem volt. Emlékszem még arra, hogy milyen volt, amikor még csak a démonvér volt az, ami mardosta ereit, az egész lényét. Ennek tetejében azonban még megkapta az apja ferde neveltetését is, ami csak rátett mindennel egy lapáttal. Én azonban legszívesebben mindentől megóvtam volna. Ó, bár megtehettem volna. De már késő. Nincs többé. Az egész lelkem beleszakad. Nem tudom, hogy ki vagyok nélküle. Abban sem vagyok biztos, hogy képes vagyok létezni nélküle. Hiszen miért kreálna az elmém ilyen valós látomást, ha nem azért, mert képtelen vagyok ott elengedni? Nélküle az egész lényem szinte értelmetlennek tűnik.
- Tudom, hogy a halál nem kijátszható.. De kell, hogy legyen módja. Valamilyen mód arra, hogy visszahozhassam.. Hogy csak egy percre velem lehessen.. Vagy én vele lehessek. Az életemnek semmi értelme nincs már nélküle.. Nem akarom folytatni én nem élem ezt túl.. - Megannyi szenvedésen és veszteségen vagyok már túl mégis ez az, ami igazán a lelkemig hatolt. Gyerekként talán fel sem fogjuk igazán az eseményeket, hogy mi is történik körülöttünk.. A fájdalom enyhül, elhomályosul az emlékképpel együtt. Azonban, amikor már értelmezni tudjuk a halál állandóságát, hogy vannak emberek, akik miután kisétáltak az ajtón nem jönnek vissza többé. Aki a lelked egy darabja volt nincs többé. S, ezzel egy kicsit te magad is elpusztulsz.
- Kérlek ne.. Nem hagy el.. Én.. Nem... - Nincsenek szavak, amelyek leírnák a fájdalmam. Kapaszkodom az illúzióba az ujjaim teljesen elfehérednek, ahogy felsője szélét markolom és bújok hozzá egész testemmel lényemmel, mint aki eggyé akar olvadni vele. Nem bírok ilyen terhet a lelkemen egyensúlyozni. Nem akarok. Nem megy. Egyszerűen csak feladnám. S, ha illúzió mindez, elmém játéka.. Nem akadályozhatja meg, hogy csatlakozzak hozzá. Szipogva kutatok egy rejtett tőrért, bármiért ami éles lehetne.. Számomra nincs élet nélküle.

Jonathan Morgenstern
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Tartózkodási hely :
✘ New York
foglalkozás :
✘ Killing
Karaktered arca :
✘ Will Tudor
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


„Sebastian” &  Winnie
I'm an illusion

Nem eresztettem el, hiszen pontosan tudtam, hogy minden pillanat fontos a számára. Az elengedés nem könnyű, főleg, ha olyat kell véglegesen elengednünk, akit halálosan szeretünk. Ő ilyesfajta érzelmeket táplált Sebastian iránt, így hát nem tehettem meg azt, hogy eltűnjek. S nem is tudtam volna, hiszen a láthatatlan láncai még idekötöttek, ideszegeztek, s nem engedtek el. Szomorkás tekintettel hallgattam végig a szavait, ahogy lepillantottam rá. Ahogy így alattam feküdt, s a szavakat mormolta, annyira ártatlannak, annyira szerethetőnek tűnt. Vajon Sebastian ezt miért nem látta meg benne? Miért csak a bosszúvágya hajtotta, s az, hogy a világot elpusztítsa? Nagyot csalódott a világban, rossz nevelésben részesült, rossz emberekkel körülvéve, de ez ok vajon arra, hogy mindent el akarjon pusztítani? Ez okozta a vesztét. Sőt, az okozta a vesztét voltaképpen, akiben még bízott, akiben látott egy halvány reménysugarat. A húga. Mennyire szánalmas is ez a történet, tulajdonképpen.
- Nem tudom, de azt hiszem, kár találgatni, Elowen. Minden, amin most gondolkodsz, már nem változtat semmin. Sebastian elveszett… én elvesztem. Nem jöhetek vissza, érted? A halál elől nincs kitérés. S talán a világnak jobb így. Ha neked nem is, de a világ nem pusztul el a jelenléte miatt. Ezt… ezt tartsd észben. A vesztesége másnak nyereség, s tudom, hogy ez most jelen pillanatban nem vigasztal, de gondold csak meg… kérlek. Nem akarok fájdalmat okozni neked ezekkel a szavakkal… - Tettem hozzá halkabban, miközben egyik kezemmel végigcirógattam az arcát. Nem tudtam, miként segíthetnék neki, de a gondolataimat kimondhattam, ha mást nem is tehettem. A vörös tincseit igazítottam végül félre, majd egyszerűen odahajoltam hozzá és átöleltem, a nyakához fúrva az arcomat.
- Őrizz meg magadban, az emlékeidben annak a kisfiúnak, aki voltam… az volt az igazi valóm. Csak te ismertél, Winnie… és köszönöm neked. – Suttogtam a nyakába szinte, ahogy szorosabban kezdtem karolni. Semmivé kellett volna foszlanom, de amíg ilyen erősen akarja, hogy itt legyek, addig esélytelen. Hiszen jó volt a közelsége… még ha csak egy illúzió vagyok is.

❖ Megjegyzés:   
❖ Zene:
It's time ❖ Szószám: 320
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big ?brother?
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● leader of the dark shadowhunters ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


winnie & sebastian
i loved and i loved and i lost you

Összetört, hatalmas szívemnek évek sem lehettek volna elegendőek ahhoz, hogy teljesen felépülhessen. Abban sem vagyok biztos, hogy egy élet elegendő lett volna számomra, hogy megbékéljek a ténnyel, hogy elveszítettem őt. A lelkem minden egyes darabja kapaszkodott az illúzióba, amit az elmém az ő formájában alakított ki. Olyan valóságos volt. Hiszen megérinthettem. Talán már megőrültem. Vagy legalább annyira őrült voltam, hogy képes voltam egy ilyen szörnyeteget szeretni. Csak azt sajnálom, hogy ilyen későn láttam mindezt be. De mit is nyernék vele, ha előbb belátom? Csak még több szenvedést, hiszen Ő is csak a képzelgésemben tudná mindezt számomra viszonozni. Az pedig nekem sajnálatos módon koránt sem elég. Mellette lettem volna mindenben, de azt hiszem a szerelmünk koránt sem láthatott volna napvilágot. Egy átok volt az egész. Egek, mit meg nem adnék azért, hogy pár dolgot megváltoztassak. Vagy csak egyet. Hogy fogjam őt és az akarata ellenére magammal cipeljem.
Olyan mézédes volt és még annyira valóságosnak tűnt az, hogy megcsókolhattam. Nem számított már nekem, hogy mindez a képzeletem szüleménye-e vagy valami eltorzított valóság, de szomjaztam rá. A lelkemnek szüksége volt erre, mintha csak ez jelenthetett volna megnyugvást. A falevélként reszkető lelkem pedig kétségbeesetten sóvárgott ezért.
Minden egyes érintése, az ahogyan a padlóra döntött és felettem helyezkedett el olyan valóságosnak tűnt. Mintha tényleg itt lett volna. Akármennyire is tűnt valósnak nem volt az. Ezt pedig a szavai csak még inkább tükröztek a számomra. Pontosan azt mondta, amit hallani akartam. Ó, egek mennyire vágytam arra, hogy minden egyes szava az igazságot tükrözze a számomra. Mindenre képes lettem volna. Vágytam arra, hogy igaz legyen. De már nem lehet. Semmi sem. Egyedül a képzelet marad számomra a mentsváram. Hiszen csak a fejemben lehetünk együtt. Itt láthatom a mosolyát, ami néha-néha arcára költözött, pár másodperc erejéig. Nem tovább és akkor sem a boldogság fűtötte mosoly volt az. Sokkal inkább valami bajjósló.
- El sem tudom képzelni, hogy mennyire kívánom, hogy mindez igaz legyen. Hogy itt legyünk mi ketten. Együtt. Ha elszöktünk volna talán lehetséges lenne. Nem kellett volna ott hagynom. Erőszakkal kellett volna magammal rángatnom. Most egy más életet élhetnénk. Egy életet, ahol mindketten boldogok lehetnénk. Őrültség vagy sem. Nem akarom, hogy elhagy. Még akkor sem, ha ez csak egyszerű képzelet. Ne menj, míg nem vagyok kész. Ne hagy itt. - Fogalmam nincs, hogy valaha is meg bírok-e majd birkózni azzal, hogy elveszítettem. De míg az emlékemben őrzöm őt igazán nem veszhet el. Ugye..?

Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


„Sebastian” &  Winnie
I'm an illusion

Ha valakinek csak egyetlen egy biztos pont van az életében, akkor ahhoz foggal-körömmel ragaszkodik. Még akkor is, ha az a biztos pont csak fájdalmat okoz… de ha ad valami pluszt, ha olyat ígér, amit senki más, akkor kapaszkodsz és beletörődsz a sorsodba.
A lány arcát fürkésztem. Tele volt érzésekkel. Leginkább fájdalommal, de… áradt róla a szeretet is. Fájt így látnom őt és meg akartam vigasztalni, de nem tudtam, hogyan tehetném ezt. Ugyan akkor el kellett volna fogadnia, hogy nem vagyok többé. Nem is térhetek vissza, hisz meghaltam. Ezen pedig semmi nem változtathatott. Nem is tudtam különösképpen választ adni a szavaira, csak bólintottam egy aprót.
Egy gyilkos… egy gonoszságtól szétrobbanó fiatal. Igen, ez volt Sebastian. Ilyenné vált, ilyenné tették. Minden alakulhatott volna másképp. De nem így lett.
Megcsókolt. Először nem értettem, mi történik egészen pontosan. Elszakadtam tőle és úgy néztem rá, feltéve a kérdést. Hogy őrültek-e vagyunk-e? Azok. Igen, talán nem csak Ő őrült, aki ideképzel engem, hanem én is az vagyok, aki csak egy illúzió. Vágyhat-e egy élettelen báb valamire? Bármire… törődésre, melegségre, érzésekre… Azt hiszem, a válasz az, hogy igen. Vágyhat. És ezt honnan tudom? Mert abban a pillanatban átjárt valamiféle melegség. Újra megcsókoltam, ezúttal bátrabban és követelőzőbben. Hosszan csókoltam, ízlelgettem az ajkait. Fogalmam sem volt arról, hogy ő mennyire érzi ezt valódinak vagy mennyire sem. Én annak éreztem. Mivel már eleve a földön ültünk, így óvatosan átkaroltam és ledöntöttem. Fölé másztam, az ajkaitól el nem szakadva. Talán percek is elteltek így.
Azt is vártam titkon ettől az egésztől, hogy megnyugszik. Hogy talán majd így el tud engedni. De már nekem is meg kellett erőltetnem magam ahhoz, hogy én el tudjam őt engedni. Furcsa helyzet volt kialakulóban, így lassan elszakadtam tőle. Lepillantottam rá, ködös tekintettel, majd megsimítottam az arcát.
- Ez nem csak hazugság, de őrültség is… sajnálom. – Tettem hozzá halkabban. Sajnáltam mindent. Noha nem én okoztam a legnagyobb fájdalmakat a lánynak, mégis úgy éreztem, ki kell mondanom. Bocsánatot kell kérnem.
- Sajnálok mindent, ami történt. Azt, hogy nem törődtem veled jobban… azt, hogy nem bíztam benned. Azt, hogy kevesebbre értékeltelek téged, mint bárki mást. Azt, hogy nem mentem veled azon a napon… amikor megszöktél. Sajnálom azt, hogy elhagytalak. De talán a legjobban azt sajnálom, hogy meghaltam, mielőtt… megváltozhattam volna. – A fejemet fokozatosan hajtottam le, a szemeimet vagy az arcomat így már nem láthatta.

❖ Megjegyzés:  olajbogyo  
❖ Zene:
It's time ❖ Szószám: 385
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big ?brother?
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● leader of the dark shadowhunters ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


winnie  & sebastian
i loved and i loved and i lost you

Lehet, hogy mindez csak a valóságnak volt az árnyéka, de mégis boldogabbá tett, mint a valóságnak valaha is lehetősége volt. Tudtam jól, hogy milyen Jonathan. Én elfogadtam őt olyannak, amilyen. Mert emlékeztem arra, hogy milyen is volt velem egykoron. Hogy akkor még volt gyengébb oldala, de ezt már olyan szinten elnyomta önmagában, hogy szinte teljesen fel is szívódott. Ettől azonban én egy percig sem hagytam fel a reménnyel, hogy egy napon majd újra visszatérhet a fiú, aki mellettem volt az életem egyik legnehezebb időszakában. Hogy ő is ugyanolyan áldozat volt, mint én. Csak velem ellentétben ő annyira a bűvkörébe esett a kínzójának, hogy elszakadni sem tudott tőle, amikor megvolt a lehetősége. Tényleg azt hitte, hogy csak ő szeretheti. Pedig nem is szerette. Csak kihasználta, amikor szüksége volt rá.
- Bonyolult lélek volt. Ahogyan mindannyian. Ezért igazán nem hibáztathatjuk. De senki nem próbált meg rajtam kívül elérni hozzá. Vagy megérinteni a lelkét. Mindenki csak azt látta, amit a felszín hagyott megmutatkozni. Egy gyilkost, egy gonoszságtól szétrobbanó fiatalt. - Gyűlölöm, hogy ennyire ellenséges világba született bele. Hogy a saját apja inkább kiölt belőle minden érzelmet, hogy az gyengeség. Nem tanulta meg milyen is az a szeretet. Ahogyan az sem természetes, ahogy Clarissa iránt érez. De ezt sem tudhatja, hiszen csak azt akarja, hogy szeressék. Mivel az anyjáról szüntelenül azt hallotta, hogy elhagyta.. Clary az egyetlen családtagja, akiben még reménykedhet, hogy viszont szeretheti. Hiszen sosem hagyta el. De talán pont most.
- Bármit megtennék érte. - Suttogom ajkaira, mielőtt még összeforrnának az enyéimmel. Egyszerűen muszáj volt. A lelkem szüntelenül szomjazott erre a pillanatra. Hogy egyszer megízlelhetem ajkait még akkor is, ha mindez csak a képzeletem szüleménye és valószínűleg koránt sem tükrözi a valóság semmilyen formáját. Nem akartam tőle elhúzódni, de nem is én tettem meg. Ő volt, aki vállaimra helyezett kezeivel egy kis teret kért magának.
Verbálisan nem válaszoltam. Egyszerűen csak bólintottam. Tudom, hogy milyen messzire merészkedek ezzel az egésszel, hogy talán a végére már az őrület szélére fogom taszítani magam, de tényleg nem érdekel. Úgy érzem, hogy erre van szükségem ahhoz, hogy ténylegesen búcsút tudjak venni tőle. Hogy a zakatoló, törött szívem békére lelhessen. Szomjazom a csókjaira és testemmel az övének feszülök, ahogyan a nyelveink táncra kelnek egymással. Finoman cirógatom a tarkóját, miközben egyre inkább érzem, hogy kezdem elveszíteni az irányítást a képzeletemben és megszűnök kapcsolódni a valósághoz.

Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


„Sebastian” &  Winnie
I'm an illusion

Érdeklődve hallgattam a szavait, amiből kiérződött, hogy mennyire is szeretett. Vagyis az igazi Sebastiant. Jonathant. Furcsa volt hallgatni, de valahol mégis jó érzéssel töltött el. Tudni, hogy valakinek fontos vagy, hogy valaki igazán szeret, az nagyon is jó. Főleg, ha egy olyan emberről van szó, aki tulajdonképpen nem is érdemelne szeretetet.
- Talán, ha mellette maradsz, minden másképp alakul. – Magyaráztam, bár ezzel nem akartam bűntudatot kelteni benne, pusztán egy észrevétel volt, amolyan… „mi lett volna, ha”. – De tudod, az is lehet, hogy ő akarta így. Ő nem akarta, hogy elérjék… hogy elérd. Falakat épített, mert így látta jónak. Úgy gondolta, hogy így soha nem bánthatják. Ha ő magasodik mindenki fölé, akkor nem eshet baja és mindent elérhet, amire csak áhítozik. – Folytattam a gondolatmenetemet, ami azért eléggé helytálló volt. Bár ezek csak apró gondolatok voltak, mégis… valami volt bennük.
Elgondolkoztam valami fura dolgon, de egyelőre nem tettem fel a kérdést. Inkább lepillantottam rá. A rúnás megjegyzésre elhúztam a számat röviden, majd megöleltem és hagytam, hogy eláztassa a képzeletbeli felsőmet. Nem voltam igazi, mégis éreztem a könnyeit magamon, és a fájdalmát is, ami szívszaggatóan hatott. A hátát simogattam lassú, féltő mozdulatokkal, megnyugtatásképp, de csak nem bírtam teljesen csendben maradni.
- Mondd csak… ha kívánhatnál valamit. Mi lenne az? Azon kívül, hogy feltámasztanál egy démonvérrel megáldott embert. – Néztem le rá, ajkaimon ott volt egy halvány mosoly. Mielőtt azonban válaszolhatott volna, folytattam. – Ha megtehetnéd, megváltoztatnád a múltat? Megpróbálnád megmenteni őt, mielőtt elveszik? – Nem tudom, miért kérdeztem ezt tőle. Puszta kíváncsiság volt, habár a választ azt hiszem, magam is pontosan tudtam. Pont azért, mert Sebastian annyit jelentett neki… biztos voltam benne, hogy megtenné érte.
Azonban nem a választ kaptam meg, hanem felhajolt hozzám és egyszerűen megcsókolt. A szemeim tágra nyíltak. Maga a helyzet, szituáció azt hiszem, választ is adott a kérdésemre, mégis igencsak furcsa érzéssel töltött el. Hirtelen nem tudtam mit reagálni és néhány pillanatra elfelejtettem, igazi vagyok-e vagy sem. Lehunytam a szemeim, hogy viszonozzam a csókot, lágyan és óvatosan, majd a vállaira csúsztattam a kezeim. Pillanatok töredéke alatt szakadtam el tőle és néztem rá, a szemébe.
- Tisztában vagy vele, hogy ez hazugság, Elowen? – Kérdeztem némi éllel a hangomban, de aztán az ajkaira pillantottam. Nem bírtam ki, hogy újra meg ne csókoljam. Félő volt, hogy az idehallucinált-én teljesen megőrül. Belegondolva, ez a szituáció eléggé bizarr volt, mégis… szinte élőnek éreztem magam attól, hogy őt érinthettem.

❖ Megjegyzés:  olajbogyo  
❖ Zene:
It's time ❖ Szószám: 391
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big ?brother?
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● leader of the dark shadowhunters ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


winnie  & sebastian
i loved and i loved and i lost you

Az elménk megannyi csodára képes és csak egy töredékét használjuk. De mi történik akkor, mikor a szíved darabokra törik és már semmi sem tűnik ugyanolyannak? Mikor az érzéseid egyszerűen túltöltődnek a mellkasodban és felrobban mindent bemocskolva. Az egyetlen dolog, ami ilyenkor épp marad az elme, ami kapaszkodik egyfajta képzeletbe. Valami, amivel megpróbálhatja helyrehozni mindazt, amit az érzelmek elpusztítottak. Felégetik a bensődet, de hogy ne vessz el a sötétségben és a fájdalomban egy kapaszkodót nyújt feléd, hogy megtalálod a kiutat.
Képtelen vagyok elhinni, hogy meghalt. Hiába érzem minden egyes porcikámmal, hogy ez a valóság az elmém nem engedi őt el. Egy pillanatra sem. Olyan élénken látom magam előtt, hogy szinte valóság is lehetne. De nem az. Számít ez egyáltalán?
- Csak egy szörnyeteget látták gyönyörű maszk mögött rejtőzve. Nem láthattak mögé. Fogalmuk nem volt arról, hogy mi zajlott le benne. Hogy lényegében Ő is egy áldozat. Nem volt senki mellette én sem, hogy megmutassam neki nem kellene megadnia magát az apja akaratának. Utána pedig már túl késő volt, hogy bárki is elérhessen hozzá. - Nem lehet megváltoztatni egy szörnyeteget, akinek szüntelenül azt mondják, hogy igen is egy szörnyeteg vagy. Senki nem akarta meglátni benne a gyereket, akit tönkretettek. Mindenki mondhatja azt, hogy Jace is ugyanúgy Valentine neveltetésében részesült, de koránt sem kellett azt hallgatnia, hogy démonvér miatt senki nem fogja őt szeretni. Hogy mindenki csak az ellensége lehet. Egy fiatal léleknek, ha az egyetlen kapocs egy őrült pszichopata, akkor nem igazán van esélye arra, hogy megtalálja a helyes utat. Abban a hitben élni, hogy mindenki elhagyta, az anyját nem érdekelte.. Pokoli élmény.
- Nem tudom.. De most már nem is fogom megtudni, hogy egyáltalán érzett irántam valamit, vagy mindaz ami kettőnk között volt tényleg csak egy rúnához köthető. - Nem tudom, hogy a fájdalmam az, ami összekuszálja bennem az érzéseket, de csak most kezdem megérteni, hogy már nyoma sincs a rúnának én pedig mégis úgy érzem, hogy hűnek kell lennem hozzá. Hogy a nyomdokaiba kellene lépnem.. De már nincs értelme. Nélküle egyszerűen nincs. Olyan szorosan bújok hozzá, ahogyan csak tudok. Ahogy a karjai szorosan fonódnak körém olyan, mintha egyszerre simogatná a szívem és a lelkem, miközben a könnyeim patakokban folynak és képzeletbeli ingét teljesen átáztatják. Nem akarok elszakadni tőle. Csak egy kicsit húzódom hátrébb, hogy tekintetét figyelhessem. Tekintetem az ajkai és a szemei között ugrándoznak, de mielőtt észbe kaphatnék ajkaim övét érintik. Csak egyetlen egyszer. Még, ha csak képzelet is. Meg kellett tennem. Kezeim szorosan kúsznak a nyaka köré. Én tényleg megőrültem. Ez már nekrofília lenne? Hiszen halott. De az én szívemben örökké élni fog.  

Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


„Sebastian” &  Winnie
I'm an illusion

Ezekre a szavakra nem tudtam mit reagálni. Hisz már elhagytam. Az igazi Sebastian elhagyta, valószínűleg akaratán kívül, de nem volt itt többé és nem is lehetett. Maximum akkor, ha visszahozzák az életbe, de annak ára van, azaz lenne. És mégis ki vetemedne arra, hogy pont egy ilyen tisztátalan, sötét, mocskos gyermeket visszahozzon az életbe? Bár, talán egy valakinek érdeke lenne megtenni ezt a lépést. Talán. De jelen pillanatban nem volt semmi ilyenről szó. Én voltam itt, egy képzelet, egy illúzió, aki próbált megnyugtatni egy szilánkjaira tört lányt. Tudtam, hogy egymagam nem leszek képes összeszedegetni a darabjait, de meg kellett próbálnom. Hol kedvesebben, hol pedig az arcába vágni a kegyetlen valóságot, de valahogy úgy tűnt, a fájdalma tényleg végeláthatatlan. Egyszerűen nem tudott elengedni engem, azaz őt. Minket. Már-már megszakadt a nem létező szívem is érte, abba, hogy sírni láttam. Mert zokogott. Szinte éreztem a fájdalmát.
- Sajnálom, Elowen… - Suttogtam a szavaira. Majd ezt követően válaszolt nekem, mire érdeklődő tekintettel meredtem rá.
- Nem gondolod, hogyha tényleg benne volt mindaz, amit láttál benne… másnak is kellett volna látnia? – Kérdeztem lágy hangon. Ezúttal nem volt benne keménység, sem semmi ehhez hasonló, egyszerűen csak érdeklődtem. Talán próbáltam megérteni. Bár az egészben az volt a vicces, hogy ez az egész beszélgetés Elowen racionális- valamint kevésbé racionális énje között zajlott le. Amolyan: „próbáljuk megérteni magunkat” című könyvet tökéletesen meg lehetett volna tölteni vele.
A hűség rúnára pillantottam, ahogy arról kezdett beszélni. Elgondolkodtató volt és ebbe valahogy belekötni sem tudtam. Halványan még el is mosolyodtam, ahogy újra a lányra emeltem a tekintetem.
- Kezdem azt hinni, hogy nagyon ostoba, ha nem értékelt egy ilyen lányt, mint te. – Halkan ejtettem ki a szavakat, magam sem tudtam, miért. – Talán, ha több idő lett volna… még ő is belátja, hogy milyen értékes vagy. – Tettem hozzá.
Utánam húzódott, én pedig nem is menekültem tovább. Egyszerűen hagytam, hogy újból hozzám érjen. Hogy megöleljen. De ebben a pillanatban ugyan úgy húzódtam össze, mint az igazi Sebastian, aki nem viselte el senkinek az érintését. Nyeltem egy aprót, majd a lányra pillantottam. Éreztem, hogy eláztatja a felsőmet a könnyeivel. Lassan, nagyon lassan emeltem fel a kezem, hogy végül megérintsem gyengéden Elowen haját. Végigsimítottam rajta. Törékenynek látszott, épp ezért nem mertem igazán megérinteni. Egyre csak azt ismételgethettem volna neki, mennyire sajnálom, de ezúttal nem jött ki hang a torkomon. Aztán néhány pillanattal később a másik karom is mozdult, hogy végül teljesen átöleljem. Rájöttem, hogy ez az, amivel meg tudom nyugtatni. Legalábbis ebben a pillanatban ez tűnt a leglogikusabbnak és valahogy… azt hiszem, még nekem is jól esett az ölelése, a közelsége. Úgy, ahogy az Igazi Énnek nem tetszett volna.

❖ Megjegyzés:
❖ Zene:
It's time ❖ Szószám: 434
Elowen Herondale
❖ Harcos árnyvadász

avatar
Keresem :
my big ?brother?
Tartózkodási hely :
● new york ●
foglalkozás :
● leader of the dark shadowhunters ●
Karaktered arca :
● katherine mcnamara ●
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


winnie  & sebastian
i loved and i loved and i lost you

Nem vagyok képes beletörődni abba, hogy nincs már többé. Egyszerűen beleremeg minden egyes porcikámba, hogy elveszítettem. Ott lehettem volna mellette. Hiszen pontosan ott lett volna a helyem. Hogy segíthessek neki. De elbuktam. Ezzel pedig elveszítettem őt és most meg kell próbáljam feldolgozni mindezt. Ha nem is a legjobb módon, de nem érdekel, hogy a képzeletem szüleménye avagy sem. Itt van. Velem van. Nem tudom, hogy ebbe még jobban belehasad a szívem, vagy kisebb megnyugvásnak köszönhetően verdes ilyen fájdalmasan hevesen.
- Nem akarom, hogy elhagyj.. Soha.. - Nem tudom, hogyan tudnék haladni előrébb, ha egyszerűen nincs itt mellettem. Most jelen pillanatban úgy érzem, hogy a halálával mindent elveszítettem. Tudta nagyon jól, hogy ki vagyok és összekötött minket a Valentine-nál töltött idő még akkor is, ha másképpen álltunk a helyzethez. Hiszen mikor lehetőséget láttam a menekülésre Ő nem tartott velem.
- Mert bármennyire is őrült fazon volt még mindig az apja volt. Teletömte a fejét olyan dolgokkal, amelyeket egyetlen egy gyereknek sem kellett volna hallania. Nem volt szörnyeteg. Csak azzá akarták változtatni. De én láttam benne azt, amit más nem volt képes. - A felszín alatt megbújva ott volt a fiú, aki egyszerűen csak arra vágyott, hogy szeressék. Annak ellenére, hogy az apja azt mondta, hogy senki nem fogja szeretni azért, mert démonvér csordogál az ereiben. Jocelyn távozását is remekül kihasználta arra, hogy mindezzel csak újabb sebeket ejtsen a fiún.
- Szerinted miért kértem rá? Miért akartam, hogy valami összekössön minket? Mert nem tudtam, hogy mit fog vele tenni Valentine.. Hogy egyáltalán emlékezni fog-e rám. Így pedig tudtam, hogyha teljesen el is pusztítja azt a fiút, akit én ismertem még lenne valami, ami összetart minket. - Lehet, hogy önző lépés voltam, de nem akartam elengedni. Viszont ott sem tudtam volna maradni. Mert, ha képes lettem volna magam mögött hagyni mindazt, amit képviselek, akkor valószínűleg vele maradok. De nem tudtam én ott maradni a pokol tornácán. Nekem nem ment. Önző módon hátat fordítottam neki, ahelyett hogy erőszakkal elhurcoltam volna magammal és akkor talán mindkettőnk élete másként alakul. Most talán nem halt volna meg. Mindennek megvan a maga következménye.
- Nem tudom.. Nem megy.. Mert nem akarom. Démonvér ide vagy oda.. Láttam, hogy ki lehetett volna.. Még, ha minden egyes nappal egyre távolabb sodródott ettől a lehetőségtől. - Lehet, hogy túlságosan sokáig kapaszkodtam abba, hogy talán egy nap majd olyan lehet, amilyen lehetne. Hogy képes lesz lerázni magáról Valentine befolyását, de azt hiszem mindez csak a képzeletem szüleménye volt. Ahogyan ebben a pillanatban sincs itt és nem fogja a kezemet. Sosem szerette, ha hozzáérek vagy, ha bárki hozzáér. Nem tudta, hogyan fogadja ezeket. Hiszen a gyengéd érintéseket sosem ismerte. Nem tudta mi az a szeretet. Ebbe pedig belefacsarodik a szívem.
Ahogy elhúzódott tőlem és többé kezeink nem fonódtak egymásba az egész testemet valami kétségbeesés fogta el. Nem akartam, hogy eltűnjön. Féltem ettől a hidegségtől, ami eltöltötte minden egyes porcikámat abban a pillanatban, hogy elengedte a kezemet. Úgy húzódtam utána, mintha az életem múlna és immár a kezeimet az egész, képzeletbeli teste köré fontam. - Kérlek ne hagyj el. - Könnycseppekkel áztattam a felsőjét és úgy szorítottam magamhoz, mintha az életem múlt volna rajta.

Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
 Similar topics
-
» Drew Sebastian Tyler
» Chulyin kapcsolati hálója
» ● Sebastian Morgenstern

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: különlegességek :: Múlt :: lezárt játékok-
Ugrás: