be careful who you trust

the devil was once an angel

Share | 
Féllábú Matróz
If I cannot move heaven, I will raise hell
Mammon
❖ Nagyobb démon

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
- - in the shadow
Hobbi :
- - my life
Karaktered arca :
- - Joe Gilgun
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése





to; Mandy - - ismét találka




Sokszor látja azt, hogy az emberek túlvállalják magukat, és olyan mennyiséget cipelnek, viselnek, ami egy kisebb csoportnak elég lenne. Ez fura, hisz annak idején nem volt minden ennyire szélsőséges, persze, akadtak olyan esetek nem kis számban, hogy a helyzet igencsak vészes volt, de.. de ez a mostani világ totálisan más. Nem irigyel senkit sem, ő mindig is a helyzetet úgy élvezte ki, ahogy csak kívánta. A magafajtáknak a család csak egy szó, még ha amúgy igencsak annak lehetne nevezni azt, amik valójában; két teremtő gyilkos gyümölcsei. Persze, arcán az együttérzés érzelmei vetülnek ki, és bólogat aprókat, miközben a sörét fogyasztja kényelmesen. Eltartani valakiket egyedül nem könnyű, látott eleget, hiszen ilyenkor nem is a saját vágyak a fontosak, csupán a túlélés, ilyenkor azonban néha mégis többször leli meg elrejtve az önzés vágyainak igencsak lédús magvát. Hogy most s keresgél benne? Nem, még nem. Csak ül, és azt mutatja, amit látni akar. Másféle játék.
- Ne szabadkozz, ez teljesen érthető. Magadra jut a legkevesebb, persze, hogy néha kicsit többet szeretnél, mindenki így van ezzel. Nem hülyeség, szerintem, manapság egyedül ritka nagy szívás. Még az én legénylakásom is csak a pénzt zabálja, hát ha még másra is kéne figyelnem… nemigen menne, én túl önző vagyok általában – vonja meg a vállait, mert ha azt nézné, hogy ebben a cipőben ő hogy állna meg, ha normál élete lenne.. de nem, szerencsére. A valódi lelke pedig egyenesen nemtörődöm. Inkább ő is az ital fele tereli a szót, és a két pohárkára tekintve, egyiket felkapva koccint vele, és szinkronban üríti ki azt, jóleső sóhajjal. Hatás ide vagy oda, az ízét szereti, habár ez nem épp a legmagasabb minőség de még elmegy.
- Ahh, nem is baj az, tuti nem lenne kellemes. Mocsok egy kolonc lenne – tekintve, hogy milyenek vannak odalent, vagy a világban. Egy emberhez láncolt szellem az utolsó, amit bárki is kívánhat magának, főleg, ha erőszakosabb. Az azonban már kellemesebb, ahogy kiszúrja a tekintetet. Nem lehet nem észrevenni, és ha hiú köcsög akarna lenni, most dagadna a melle és majdhogynem illegetné magát. Azonban most adja a hülyét, és a vakot, csak a szokásos mozdulatokat teszi meg, rágyújt, vagy épp a karját vakarja meg, teljesen természetes.  A hangulat immáron kezd leülni, csak a társulat lesz egyre részegebb és idiótább, de már nincs figyelme feléjük, a korsója is ürül, így visszahelyezi az asztalra. Arcára meglepettséget húz, és felvont szemöldökkel pillant rá, de közben nevet is kissé. Az égő ház. Ó biza volt pár olyan.. Tehát onnan láthatta? Nem meglepő. Így már minden helyzet ismerősebb azért, de csak pár pillanat volt, bizonyára benne nagyobb hatás hagyott. Megesik.
- Ha egy égő ház belsejében lettem volna, most csak a sírkövemmel tudnál beszélni. Lehet az utcán láttál, ott sokszor megfordulok – nemigen szokása kocsiba ülni, nem épp kényelmes az a szűk tér, így legtöbbször gyalogol, hiszen se a fáradtság se az álom nem kínozza, ráér, ha pedig sietős, eltűnik mint a kámfor. – Jaj isten ments! – emeli meg a kezeit, mert ugyan ha a valódi „anya” kellene, az a lánynak nemigen lenne kellemes még ha neki nagyon is. De itt most az az arc a fontos, amit visel.
- Szegény anyám utolsó éveiben egy igazi házsártos banya lett. Jobb ha nem zargatod, és nekem is. Sosem volt egy kedves asszony, de vénségére.. Jó, nem illik rosszat beszélni az anyámról, de ha egyszer dög volt.. – engedi le a kezeit, és ha a lány komolyan is vette, csak nem tesz semmit sem. No meg, nem is tudna. Ahhoz azért kicsit több kellene úgy mindenből. Akit pedig leírt, az ráillik a fél város öregasszonyára.
- Támogatom – emeli meg a korsót végül, és lehúzza egy szusszra a tartalmát, és az üres korsót löki végül a pultra. – Nem kitérő, szívesen megyek – törli meg a kézfejével a száját, majd már le is kászálódik az ülésről, és jólesően nyújtóztatja ki a tagjait. Nem jó sokáig egy helyben lennie, mert ezek a tagok elgémberedhetnek, ő pedig túl aktív a semmihez. Megvárja, míg a másik összeszedi a dolgait, ő közben pedig fogyasztását keresi elő, és pár bankót helyez a pultra, mielőtt távozna onnan. Ajtót nyit, mögötte haladva lép ki a bűzös városi levegőre, és habár nemigen visel meleg holmit, láthatóan nem borzong meg a hűs esti levegő miatt. Sőt. Sokkal jobb, mint a forróság, mert akkor a város igazán szagos..
- Nem vagyok fáradt, nyugi. Csak mutasd merre – indul meg, és közben figyel, milyen irányba haladnak. – Általában egyedül jársz erre, gondolom. Nem ijesztő? Említetted azt a tüzet is ugye…


♆  737 szó ♆ let's go ♆
©️

Mandy Florens
❖ Mondén

avatar
i believe that emotions
Karaktered arca :
Arizona Muse
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

to Mammon
x
Nem szeretem a kocsma törzsgárdáját, és többek között azért nem, amit ma is lerendeztek. Megalázó, ahogy a nőkkel bánnak, és bár nem tartom magam olyan lánynak, aki ne vágna vissza valami sérelem miatt, mégis ha nem muszáj, inkább nem húzom ki azt a bizonyos képzeletbeli gyufát.
NIncs szükségem arra, hogy hazáig kövessenek, hogy rettegve dolgozzam, így mikor kiszól a főnök hogy levált, kissé megnyugszom. Gyorsan lecsapolom a maradék sört, majd az asztalukhoz viszem, de csak azért szedem ennyire a lábaimat, mert végre túl akarok esni a műszakon, és le akarok ülni az egyetlen normális ember mellé, akivel már lassan egy órája szót értek.
Mindig is könnyen kommunikáltam, így nem volt kérdés, hogy a továbbiakban is folytatom a vele való eszmecserét. Egész normálisnak tűnik, legalább is a nagy átlaghoz képest.
- Én csak azt szeretném, ha végre jutna időm magamra is. Persze ne érts félre, imádom a húgaimat, de ahhhj! Néha nehéz egy személyben anyának, apának és nővérnek lenni, és az iskoláztatás, meg a számlák... ez mind - mind olyan költség, amit egyre nehezebben kaparok össze. Biztos hülyeség, de, egyszer jó lenne vekker nélkül ébredni, nyugodtan megkávézni a teraszomon, elmenni ruhákat venni egy olyan üzletbe ami nem turkáló. Elégedett vagyok én így is, csak... mehetne jobban. - húzom el a számat, majd intek a főnöknek, hogy töltsön ki még két felest, meg nekem egy sört. Amint elém kerül koccintásra emelem az apró poharat, majd ha hozzáérinti az övét, nem túl lányosan lehúzom azt.
- Ó, hát én hiszek egyébként benne. Mármint szerintem nem vagyunk egyedül! Azon csodálkozom inkább, hogy még nem sikerült semmit sem magamhoz láncolnom... -mondom a fejemet ingatva, majd zöld íriszeimet az arcára függesztem. Próbálom beinni a látványát, arcának minden apró, jellegzetes körvonalát, és hazudnék, ha azt állítanám nem tetszik a látvány. Karakán és mégis bölcs, és kivált belőlem valami fura, nem hétköznapi borzongást. Szemének csillogásától pedig pont úgy nem tudok elszakadni, mint azon a délelőttön, mikor őt bámultam az égő ház belsejében. Ragyogott akkor is, és most is. Már-már látnivélem a vörös aurát körülötte, és tudom, hogy ezt nem a pia mondatja velem, akkor nem voltam részeg, és most sem vagyok az. Valami különös dolog lengi körbe, és biztos vagyok abban, hogy nem tévedek.
- Nem tudom honnan... talán valamelyik utcán láttalak, vagy a mellettem felgyulladó lakás belsejében... vagy egy újság cikkében... - darálom el gyorsan, majd ujjammal simogatni kezdem elmélázva a söröspoharam peremét.
- Idézzem meg anyádat? - nézek rá felvont szemöldökkel, és arcomra egy pillanatra a döbbent csodálkozás ül ki.
- És mégis milyen néven kellene megidéznem? - érdeklődök, mert lehet hogy viccnek szánta, az azonban bizonyos, hogy tényleg ki fogom próbálni. Mindennek a végére kell járnom, ami vele kapcsolatos. És mi van, ha tényleg nem halucináltam, hanem valami nem stimmel vele? Rejtély, izgalom veszik körbe, én pedig teljesen belelkesültem emiatt.
- Jah, igyuk meg és húzzunk el innen! - mosolygom rá, majd legurítom a sörömet. Igaz én hamarabb a kevesebb mennyiség miatt, majd mikor megkérdezi hogy hazakisérjen e először csak hümmögök egyet, majd bólogatni kezdek.
- Ha nem nagy kitérő és van kedved... - mosolyodom el kislányosan. Azt sem tudom mikor ajánlotta fel férfi hogy hazakisér. Persze ez nem jelent semmit, nem áll szándékomban felhívni magamhoz, meg semmi! Csak beszélgetünk, ismerkedünk, majd egy köszönömmel és egy jókívánsággal elköszönünk egymástól, talán örökre. Hiszen minden mindig így történik.
Miért is akarna majd folytatást, egy koloncot a nyakába venni? És hát úgyse lenne időm semmire... pláne nem egy kapcsolatra.
Kabátomat magamra terítem, majd ha követ és összeszedte magát, akkor kilépek a jóleső hűvösbe. A hideg levegő arcon csap és kijózanít, nekem pedig mélyet kell lélegeznem, hogy tüdőmből kiürüljön a nikotin fojtó töménysége. A ruhám teljesen átvette a füst szagát, és igaz eddig nem éreztem, most mégis keményen arcon vág az illat, melyet annyira utálok kimosni a ruháimból.
- Szóval... kössz, hogy elkisérsz. Nem muszáj ám, ha ez fáradtság! - mosolyodom el, majd irányba állok, és határozott léptekkel vonulok az otthonom felé.
Mammon
❖ Nagyobb démon

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
- - in the shadow
Hobbi :
- - my life
Karaktered arca :
- - Joe Gilgun
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése





to; Mandy - - ismét találka




Arcára az undor összetéveszthetetlen fintorja ül ki, majd ahogy megrázza a fejét, úgy tűnik el az is. Őt valójában nem érdekli az emlegetett gárda, sőt, igazából nagyszerűen el tudna velük játszadozni, akár most is, ahogy szabadjára engedné való énjének erejét, és akkor bizony máris fordulna az a bizonyos játszma. Persze, alapvetően van egyfajta kisugárzás a közelében, amit az érzékenyebbek erősebben élnek meg, mint az számítana, azonban most elég békés, és azokat, akikről szó van, enyhén éri csak el. Ha lenne itt „szakértő”, ő tudná, hogy mi és honnan érkezik, na de.. mostanság nemlátott egy olyan pofát sem, amely a skalpjára akar vadászni. Vagy kihaltak végre, vagy elbújtak, netalán félnek, azonban ezek nem számítanak, csak az, hogy nincsenek ott, ahol ő. Nem retteg, azért több kell ahhoz, hogy őt csak úgy elkapják és megszorongassák, mégis amikor ott vannak, az ő gyomra tájékára költözik az undor, és kijön a békésebb szerepéből, engedi a vadállatot, a démont teljes mivoltában küzdeni. Milyen szép is az.. De nem ma. Ma egyelőre unalmas alaknak kell tűnnie.
- A gondoskodás igen erős, persze, nem mindenkiben. Van, aki a saját céljai miatt másokat félredobál. Gondolom te nem tennéd ezt meg. Egy másik világban… hát attól függ, mi lenne neked a jó? Ahol tombolnak azok az erők, amikkel kísérletezel? Vagy ahol az ilyen népek nem léteznek? – érdeklődik, majd mire tovább mondhatná, érkezik a felmentősereg. A sörbe kortyol addig, miközben az örömhír száll a pult mögött ácsorgó felé. Tömör és lényegre törő, ajkán a sörhab apró foltja mellett vigyor jelenik meg, amely annak jele, hogy tetszik neki a felhozatal. Jobb, mintha arra kellene várnia folyton, hogy azok a nyomorultak épp a sokadik körüket kérik ki. Azt nem tudja, egyáltalán merre is akar tervezni, de valahogy sejti, hogy ha már megszabadul a társaságtól, akkor nem kíván a közelükbe maradni. Mert a sokadik korsó után megkapják a részeg bátorság erejét, és idetelepszenek unalmas és elcsépelt randis dumákat lökni felé. Tipikus. Tegyél egy kocsmába egy nőt, részegeket, és aznap az a nő nem unatkozik, legfeljebb válogat a jelöltek közül. Egy éjszaka, több, az már senkinek nem számít. Részletkérdés.
- Sokan az orvoslást is kamunak hiszik. Nyugi, sötét parasztok mindig lesznek, akik az első komolyabb dolog után mennek a vasvilláért – legyint egyet. – Ki nem? Még csak látni sem kellene, az is elég para lenne. Azért óvatosan azzal, ki tudja, mennyire igaz – sejtelmes szavak, mert hát.. lenne oda kit és mit vinni, ha szellemet nem is, akkor egy kisebb démon is elég lenne. Bár azok még igencsak vadak és alakjuk sincs, de bőven elég lenne az, hogy szívfrászt kapjon az, aki szólítani próbált akárkit. Ha ezzel a lánnyal nem is, mással talán egyszer megjátssza a dolgot, ha épp ráér.
- Igen? Mégis honnan? – emeli meg kérdőn a szemöldökét, kérdő tekintettel kísérve, mert hát, honnan is? Túl sok dolog van a fejében, nem mindig tudja tisztán felidézni, mikor hol volt, mert aki sok ideje él, annak az idővonal összekavarodik. Van, amikor tegnapi esetnek hisz egy olyan találkát, amit még az abroncsos szoknyák idejében élt meg, és fordítva. Nem is fontos, majd kap támpontot, ha tud. Ha nem… akkor majd egyszer.
- Hát.. anyám tudna mesélni, milyen drága, de ő csak akkor, ha sikerül megidézned. Azonban képzelem, hogy egyedül tényleg nem. Más szakmán nem gondolkodtál? Manapság ez a körömizé.. körömlakkozás vagy mi is menő, meg minden, amit otthon is lehet csinálni. Vagy az nem fér bele a jellemedbe? – még mutogatta is, hogy hova kenik azt a vacakot, amiktől olyan karmaik lesznek, mint egy sasnak, csak épp semmi haszna, mert letörik az első erőltetéstől. Bólint végül csak egyet, miközben követi a tekintetével, majd elégedetten szemléli, hogy nincs velük semmi gond. Milyen szófogadó társaság. Milyen.. irányíthatóak, mintha csak egy falka kutya lenne, aki először morog, majd amikor a falat villan, már a hasát mutatja. Unalmasak. Inkább fordul vissza a társaságához.
- Ugyan. Ez a természetes, ha valaki a műanyagot szereti, már rég rossz – a mai kor gyöngyszeme az a nő, akin talán a szeme színe eredeti. Látott már párat tipegni a bevásárló központok körül, belül, vagy épp a pocakos, ősz hajú „szerelmük” mellett. Vonzóbbnak találta a kirakati bábút, mint azokat. Semmire nem valók, de persze abból táplálkoznak, amit a világnak ő maga adott. Ez azért igencsak jó neki.
- Nekem az mindegy, nem kelek korán holnap. De ha gondolod, legurítom a sört, és lelécelhetünk – emeli meg a korsót, és nagyobb kortyot dönt le a torkán. – Elkísérjelek haza?


♆  728 szó ♆ let's go ♆
©️

Mandy Florens
❖ Mondén

avatar
i believe that emotions
Karaktered arca :
Arizona Muse
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

to Mammon
x
- Ez a törzsgárda. - mondom szűkszavúan, majd tovább fókuszálok a sör csapolására. Fél kezemmel a hatalmas korsót tartom, másikkal a kart fogdosom, és szavait hallgatva egyre jobban úgy érzem, hogy nem ez az én utam, nem ez az én szakmám, és nekem sem kellene itt lennem vele. Ha tehetném, megfognám a kezét, kivezetném innen, majd elhúznám a csíkot. Lehet hogy kacagva húznám végig a kocsmát körülölelő sikátorok között és hálás lennék azért, mert megadta azt a löketet, hogy lépni tudjak. A baj csak az, hogy helyettem senki nem fogja kifizetni a számláinkat, és ezen múlik az, hogy a húgaimnak a jövőjét biztosítsam. Az élet szívás, és minél több sört kell lecsapolnom, ennek a ténynek az őszintesége annál jobban nyomja a vállaimat hatalmas teherként.
- Tudod, néha jó lenne csak úgy elfutni innen! Egy másik világba! Vagy csak jó lenne meghasonulni, és nem annak lenni, aki most vagyok! De hát azok a bizonyos érzések, amiket gondoskodásként emlegetünk azok baromi erősek bennem. - húzom el a számat, majd a felém tolt korsója után nyúlok és azt kezdem el tele tölteni. A mögöttem lévő apró ajtó ekkor nyílik résnyire, majd Jack, a tulaj kissé morcosan, de vajszívűen kiabál ki nekem.
- Mandy! Ha ezt kivitted akkor utána szabad vagy! Mára végeztél, én is a dolgommal, leváltalak! - mondja, én pedig örömömben táncot tudnék járni. Már úgyis eleget voltam itt a pult ezen oldalán, és talán a legújabb beszélgetőpartneremet is meg tudom ismerni kicsit jobban, ha nem kell a pult ezen felén ténykednem.
- Oké Jack! - kiabálom vissza, majd egy mosollyal és az egyik szemöldököm felemelésével jelzem a férfinak, hogy szabad vagyok ma estére innentől. Mert ezt a hangot ő is hallhatta.
Gyorsan lecsapolom a söröket, majd mikor izgatottan közelebb hajol én is hasonlóan teszek. Áthajolok a pulton, íriszeit közvetlen közelről szemlélem, arcom annyira közel van hozzá, hogy orromat csiklandozza leheletének sörtől kesernyés illata, és bár nem igazán óhajtok egy férfit az életembe, mégis egészen izgalomba jövök tőle. Kezem kisimít egy tincset, arcomon vigyor játszik, és ha valaki kívülről szemlélne minket azt is mondhatná, hogy olyanok vagyunk, mint a csínyre készülő gyerekek. Mintha csak valami rosszban sántikálnánk, én azonban hiába is ez a látszat, nem vagyok annyira rossz lány, mint amilyennek a külsőm és a ruhám mutat.
- Azért nincsenek sokan, akik jönnének szeánszra! Sokan humbugnak tartják... bevallom én azért hiszek. Bár tény megijednék, ha véletlenül valamit odavarázsolnék magam mellé! - vigyorodom el, és majdnem kibököm hogy láttam már valahol.
- Egyébként nagyon ismerős vagy valahonnan... - komorulok el egy pillanatra, majd arrébb húzódok, mert érzem, hogy kezd a szeme valahogy megbabonázni. Ugyanaz a dermesztő vágy és kövület kúszik végig a gerincem mentén, mint azon a reggelen, amikor láttam tűztől lángoló testét. Tisztán emlékszem rá, nem álmodtam, még a tetoválásaira is a karján, és ha lehetne, ha nem lennék bátortalan, biztos feltűrném az ingét, hogy láthassam mindet, és végigsimítsak a mintákon és megbizonyosodjak arról, hogy vele kapcsolatban valami turpisság van.
- Jó lenne egy kis bolt, de nem feltétlen ezt szeretném meglovagolni. Ez egyelőre csak azért van, mert erre valamelyest vevők az emberek. És mert ehhez nem kell iroda, ehhez nem kell üzlethelyiség, semmi nem kell. Ezeket a plusz dolgokat nem tudnám megfizetni, hitelt kapni pedig nem kapnék. Még csak egy rendes munkám sincs, nem hogy félretett pénzem. Tudod milyen drága az iskoláztatás? Van két húgom... mindkettő tanul. Kurvára nem győzöm.  - bukik ki belőlem, és nem is értem, miért mondtam mindezt el neki. Mintha csak egy lágy kéz kulcsolódott volna a torkomra, hogy kihúzza belőlem azokat a mélyen eltemetett és titkolt szavakat, melyeket soha senkivel nem osztok meg.
- Na jó, kiviszem a sörüket. - sóhajtom, majd mikor hozzájuk szól hálás tekintettel pislogok rá. Természetesen nem is nyúlnak hozzám, hiszen fontosabb az ingyen pia.
- Kössz! - mondom, majd mellé ülök a bárszékre. Számba cigit tolok és kislányosan rápillantok.
- Hát azt hiszem nincs szükségem semmi műre. Elégedett vagyok azzal amit kaptam. És hálás vagyok, hogy nem hiányolod a nagyobbat. - mondom, majd a gyújtója után nyúlok. Kezem hozzáér az ujjaihoz, miközben elveszem azt, majd meggyújtom a nikotinszálamat.
- Meddig maradsz? Mert nekem lassan haza kéne mennem. - kérdezem tőle. Valójában egyáltalán nem sietős mennem, hiszen holnapra senkit nem várok, de nem vagyok biztos abban, hogy végig itt kellene ülnünk. És ha már itt tartunk, én inkább akkor távoznék, amikor ő is, nem várnám meg a baráti társaságot, jobb szeretek zaklatás nélkül hazamenni. És kíváncsi vagyok arra, mit hoz még az éjszaka.  
Mammon
❖ Nagyobb démon

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
- - in the shadow
Hobbi :
- - my life
Karaktered arca :
- - Joe Gilgun
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése





to; Mandy - - ismét találka




Ráérősen, szórakozottan kocogtatja meg a hamutál oldalát, miközben rá figyel, gondolatai pedig szállnak, amerre csak tudnak, és akarnak. Volt már rosszabb helyen, ahova nőnek még civilként sem volt tanácsos belépni, mert azonnal felfalták a tekintetek, és hamar eljártak a kezek. Nem egy esett erőszak áldozatává, miután távozott, és egy „jó-lelkű” alak követte őt a sötétségben. Azonban, ezt a csajt nem tudja ettől félteni. Mintha rá lenne írva, hogy ha ilyen is akad, ő bizony megvédi magát. Fogalma sincs, hogy honnan ez az idea, de valahogy ezt tuja elképzelni. Aztán lehet az is, hogy a látszat csal, nem ez lenne az első eset. És talán már meg sem lepné a dolog, és egy egyszerű vállrándítással lerendezné a dolgot. Már ha nem durran el az agya.. akkor nem garantál sosem semmit.
- Végtére is, nem olyan vészes. Vagy ilyenek a törzsvendégek? – pillant ismét végig, mintha azt remélné, van valahol valami rejtett móka, valami, ami eddig elkerülte a figyelmét, vagy amit még az ő szeme elől is el akartak rejteni. Azok a helyek, ahol vannak rejtekajtók amely mögött füstös szobákban folynak az ügyletek, vagy épp mókásabb játékok. De persze, ez nem az a hely. Csalódott lenne? Nem. A változatosság mindig jó, még egy ilyen vén darabnak, mint ő. Egyikük sem egyforma, a folytonos erőszak a végére kimerül, és unalmas lesz. Naagyon unalmas.
- Ez igaz, de a legtöbben igen. Kegyes hazugság, magad mentése, ezek ismertek, mindenki kívülről fújja azokat a hülye idézeteket az interneten – legyintget, mintha akkor szakértő lenne. A mai kor egyik legnépszerűbb dolga a világháló, és olyan dolgok vannak rajta amiktől még az ő füle is kissé félreáll. Nem sok időt szentelt még ennek, de.. ehh hagyjuk is. Néha az őszinteség, még ha akkor abban a pillanatban fáj is, később rájönnek, hogy ez kellett a jövő kulcsához. Hogy ez volt az a bizonyos lépcső. Csakhogy ezeket a szép utakat szereti a legjobban bemocskolni.
- Ennek örülök – pillant hátra a válla fölött, majd vissza előre. Feléledtek, de ő csak kényelmesen emelkedik meg, és nyújtózkodva ropogtatja ki a tagjait, amit csak meg bír mozgatni. Vállát is kissé átmozgatva tér vissza végül, és amikor beszélni kezd, arcára legszívesebben széles vigyort húzna, de elrejti inkább a meglepettség álcája mögé, hiszen így hatásosabb az alakítás. Sőt. Még közelebb is hajol, és úgy emeli íriszeit a másik arcára. Mik vannak! Tudja ő, hogy mindenkiben vannak meglepetések.
- Ez izgalmasnak hangzik – búgja izgatott hanggal. – Gondolom sokan mehetnek, mert az egyik dolog, amit imádnak az a jövő és a titkok megfejtése. Láttam már az elvetemült cigányasszonyokat az utcán jósolni, de miután a hatodik gyereket jósolta nekem… nem nagyon hiszek ezekben – rázza meg a fejét. Persze, ez így nem igaz. Volt, aki annyit jósolt, és volt, akiben tényleg volt egy kis plusz, és felismerte, hogy gonosz lakozik a jövőben, és megáldotta. Az igazi valót senki sem látta meg, mert ők mind csalók. Talán ő is az, de ha már éreklődik.. miért ne? Mindenkinek kell valami, és úgy néz ki, ő közelebb lépett, vagy közelebb akar lépni az árnyvilághoz. Ez jó, jó dolgok sülhetnek ki belőle.
- Mi menne jól? Vannak ezoterikus boltok, nem is egy. Azok is megélnek a jóskártyák meg a talizmánok eladásából – neveti el magát, és ez most őszinte. Ez az egyik legviccesebb dolog, amit átélt. Megvéd a gonosztól, a balszerencsétől, az esőtől, vagy épp az anyós haragjától. Jaj. – Ki tudja amúgy, lehet fellendülhet még, szerintem ne add fel. Én is bírom ezeket a kicsit bizarr vagy fura dolgokat – erősíti meg, hogy ennyitől még ne adja fel, lesz még itt olyan világ, amikor majd ő is csak a száját tátja.
- Kérlek, persze – bólint rá, miközben újabb cigarettát vadászik elő és meggyújtva pöfékel maga fölé egy kisebb felhőt.
- Áhh, azt nem mindig hordok, csak amikor a nagyfejesek arra járnak. Csak inget kell, de azt még simán ki lehet bírni. Ez persze oké, amit mondasz, de nem mindig férek bele a „cég arculatába”. Kaptam már meg olyat, hogy minek rontottam el így magam. Mert.. sok helyen van, tényleg – pillant le magára, majd visszapillant és követi ő is a vonalat a lányon.  Tipikus, érthető és így eladható. Mint egy csinos árú, amit ha barna papírba csomagolsz, nem kell senkinek, de ha díszesbe, akkor már verekednek érte.
- Szerintem az is, meg ez is jól áll. Legalább eredeti, és nem valami műanyag vacak – kortyol a kiérkező sörbe, majd fordulva a székkel, a csoport felé pillant. Tipikus elégedettség, mohó pillantások, el is felejtették, mi történt a legelőbb. Már szinte újra megteszik, vagy csak készülnek rá. Gyarlók.
- Uraim, ha fékezik magukat, a következő kört én állom – emeli meg a korsót, és kedve lenne savval mocskolni be a sörüket, azonban egyelőre nem tesz ilyet, és amúgy is.. máshogy tenné. Egy törött kéz, törött orr. Ha azt akarják, tudni fogja, de addig békés marad, már amennyire tud.


♆  794 szó ♆ let's go ♆
©️

Mandy Florens
❖ Mondén

avatar
i believe that emotions
Karaktered arca :
Arizona Muse
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

to Mammon
x
zene
Teljesen tisztában voltam azzal, hogy én nem amiatt állok a pultba, mert tökéletesen nézek ki. Nem voltam túlontúl csinos, sőt, egy tizennégy éves lánynak kerekebb volt a felsője, mint az enyém, viszont a tulajnak némiképp én voltam az egyetlen választása. Épeszű nő ide nem tette be a lábát, és én is csak azért, mert kellett a pénz. Az pedig, hogy a modorom hagy némi kivánnivalót maga után... nos azt egy sokat sejtető felsővel és egy lecsusszanó pánttal tudtam eltakarni. Ilyenkor pedig már édes mindegy volt, hogy milyen vagyok, fel lettem véve ugyanis. És bár nem voltam híve soha a zsarolásnak, abban biztos voltam, hogy ha valamelyik pofátlan, részeg disznónak eljár a szája a viselkedésemről, és emiatt kerülnék kellemetlen helyzetbe, lenne a kezemben aduász a stikában beszerzett piáról és mindenről. Nem voltam teljesen hülye, maradjunk annyiba, hogy muszáj volt kikupálnom magam ilyen téren, és a talpraesettségem volt az, ami miatt minden rosszabb pillanatban lehetőségem nyílt a talpamra esni, és talpra rántani a húgaimat is.
- Pedig az őszinteséget nem igazán értékelik. - mondom ki nyíltan, miközben kezem lágyan lepöccinti a hamut a cigaretta csikkemről. Már réges-régen rájöttem arra, hogy hazudni muszáj, mert inkább várják el a jóindulatú hazugságot, mint az építő kritikát és ezzel együtt az őszinteséget. És ha már őszinteség, még ennyi pénze se lenne, ha az emberek 80%-nak nem lehetne ledugni a torkán az ezotéria bizbaszt, meg az okkult dolgokat. Mindenki hisz ugyanis bizonyos fokig, az már más kérdés, hogy ez a hit mindig csak hit és bizakodás marad-e, vagy épp tudás. Ő pedig azóta vágyik a TUDÁSRA, mióta a vele szemben ülő izzó íriszeit megpillantotta abban az égő lakásban.
- Igazán megtisztelő, és így bóknak is veszem. - vigyorodom el, majd a krákogást és mutogatást látva csak elhúzom a számat. Még egyet szívok a cigarettámból, majd nagy hévvel nyomom el azt, hogy tudjak három korsó sört csapolni. A lehető leglassabbra állítom annak folyását, ha már parasztok, akkor várják ki szépen a sorukat. Nekem amúgy is jelenleg sokkal jobb társaságom akadt.
- Szeánszokat tartok, szellemeket idézek, és akik hozzám fordulnak segítségért, azoknak megkérem a szellemvilágot, hogy három kérdésükre válaszoljanak egy gyertya ceremónia keretein belül. - nézek rá komolyan, és bár közel járok ahhoz, hogy elnevessem magam, mert hát neki is tudnia kell, hogy szellemek nem léteznek, hogy nem adnak választ, és hogy itt valami turpisság van. Persze én tudom, hogy vannak dolgok amiket nem csak kitalál az agyam. És hogy vannak olyan paranormális jelenségek, amik nem történhetnek meg, még akkor sem, ha amúgy a saját szemeddel látod. De akkor mégis mi az igazság? Nos, ennek szerettem volna utánajárni.
- Hát, ha már választhatnék valami üzletet szeretnék, annak az igazgatása jól megy. De tudod, az okkult biznisz mostanában kevésbé keresett. Kell mellé valami másodállás. - húzom el a számat, majd a második korsót is lerakom a mellettem lévő tálcára.
- Csapolja neked is még egyet? - nézek rá gyorsan ürülő poharára, majd ha ideadja, akkor az övével folytatom, ahelyett, hogy a gyökér seggtapizós adagját tölteném.
- Nem tudlak elképzelni ingben és nyakkendőben. Biztos jól állhat, bár én nem szeretem az olyan munkákat, ahol megszabják miben legyél. Hiszen lehetsz bitang jó értékesítő attól még hogy tetoválás díszíti a kezed, és lehet hogy hozzám is bejönne pár olyan srác, akik jobban értékelik a csak sejtető dolgokat, ehelyett.... - tekintek végig magamon, a majdnem köldökömig kivágott felsőn, ami valójában egyáltalán nem én vagyok. Ha kért sört, akkor ezután elé teszem, majd közben másik kezemmel felnyalábolom a másik hármat, hogy a Fantasztikus Férfiak Klubját megitathassam.
Mammon
❖ Nagyobb démon

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
- - in the shadow
Hobbi :
- - my life
Karaktered arca :
- - Joe Gilgun
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése





to; Mandy - - ismét találka




Szereti, ha valaki nem átlagos. Azokon felül, amiket tesz velük, amikre elcsábítja, azt is figyeli, kicsoda és micsoda. Az unalmas alakokat elkerüli, az unalmas lelkek nem érdeklik. Persze, ő többet lát, azt is, ami akár mélyre van eltemetve, a szürke kisegér jelmeze alá. Sok lelket látott már, sokkal fűzött össze történetet, egy villanásnyi időt a sajátjából. Így, ha a lányka unalmasnak mutatkozna a szemében, akkor most nem ülne itt, így, hanem meg egy asztalhoz telepedve röhögne a többieken. Általában az a szokása, hiszen a legtöbb helyen üresfejű libákat állítanak be a pult mögé, akiknek csak a műmosoly és a köröm lakkozása teszi ki napjai nagy részét. A kirakatasszonyok, amiket meghagy az aprónépnek. Még arra sem jók.
- Egy őszinte ember. Milyen ritka kincs – kortyol ismét az italba, ízlelve azt. Nem annyira pancsolt, ez becsülendő. Ez az apró, félreeső hely nyilván inkább ezzel veszi le a lábairól a betérő embereket, mintsem a hangulattal, vagy épp a hely kinézetével. Kinek mi jut. Minél drágább valami, annál ócskább ha ilyen helyekről beszélünk. Kedvtelve teszi le a korsót, és emeli meg magát kicsit, a kezeire támaszkodva néz szembe a másikkal. Arca érdeklődő, mintha kutatna valami turpisság után, mintha azt keresné, hogy mi a hátsó szándék, amely ha meg is lepné, ártani nem ártana. Neki nem.
- És ne is legyél. Anno sem volt a legjobb dolog.. bizonyára, ma pedig már ott van az egyenjogúság, meg minden más. Az ilyenek, mint a kötekedő barátunk, bizonyára elvárná, hogy tálcán, ringó csípővel cipeld ki a sörét minden egyes pillanatban, amikor elböfögi magát – pillant kissé hátra, gunyoros mosolyával, épp elkapva a fazon tekintetét, aki erre nem épp kellemes pillantást vet felé. Nem tántorodik el, ha akar valamit, csak lépje meg, nem mondhatja persze, hogy arra bár, de ugye egy kis akció sosem árt. Visszafordul végül, mintha mi semmi sem történt volna.
- Ó, sosem szokásom a hölgyeket sértegetni, ha nem érdemlik ki. De tudod, mindenkinek azt jelenti, amit ő gondol róla. De nem szántam rossznak – csóválja meg a fejét, miközben húzza fel az átlagos valaki maszkját, és bár valóban, ha nincs oka, nem sérteget, meg tudná találni az emberek azon pontjait, amiktől nem gondolkodnak el azon, hogy bók volt e. A beálló csendben csak a két cigaretta halk sercegése zavar be, illetve a felhangzó hördülés, amely rendelést jelent az asztal felől, ahol a nemrég megszégyenített tag társai ülnek. Persze, újabb kör, de hogy megmoccannak valamelyik érte, na azt már nem. Tipikus.
- Jobb is. Oda még nálam is furcsább alakok járnak. Férfiak női nadrágban.. írógéppel, meg telefonnal, amibe belebújnak. Idióták – fintorog, mert ez az egy, amit nem képes lenyelni. Ezek a mai divatok. Persze, a rövid ruháknak a lányokon örül, de amikor egy cicanadrág egy férfi lábán simul, elgondolkodik, hogy mégis mi a jó franc történt a világgal. Jó, volt a harisnyának is egy időszaka, még nagyon régen és a felsőbb rétegekben, de ezek mai fiatalok és.. és valamik.
- Mit dolgozol még ez mellett? Vagy mi lenne az, ami az álom lenne? – tereli el inkább a gondolatait a kinti világról, és annak lakóiról. A csikket elnyomva nyúl ismét a korsóhoz, és nagyot húzva tünteti el az ital felét, majd hanyag mozdulattal töri meg kissé habos ajkait a kézfejével. Aztán el is neveti magát, aprót, és teljesen kiegyenesedve pillant le magára. Tényleg nem egy olyan alkat, de szerencsére nem mindenhova patika embereket keresnek, még ha ő még embernek is nagyon túlzás.
- Pedig de. Inget hordok, és gépeket programozok. Nem lehetek üzletkötő mert hát.. kicsit extrém vagyok, de melónak ez is jó. Sok helyről kinéznek, így.. marad ez – vonja meg a vállát – Egy ilyen kis kocsmában elférnék én is, de nekem kevesebb a türelmem, mint neked – vallja be, egy vállvonással. Meg persze, itt nemigen tudna kutakodni, mint azt egy olyan gépen, amelyen a hozzáférés igencsak nyílt. Nos, igen. Ügyesen kell mindent csinálni.
- Ó. Szellemek és démonok? Ezt hogy érted? – nem pillant rá úgy mint egy bolondra, inkább kíváncsi a tekintete, annak, mint aki nyitott mindenre, ami izgalmasabb mint a hétköznapok. Az újratöltött kört elfogadva hajtja fel ismét, és továbbra is érdeklődve vár, magában meg jót kacag. De mégse teheti meg, mert iszonyat szeret játszani és színészkedni. Elég sokszínű.


♆  691 szó ♆ let's go ♆
©️

Mandy Florens
❖ Mondén

avatar
i believe that emotions
Karaktered arca :
Arizona Muse
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

to Mammon
x
zene
Elégedett mormogását hallva a férfinak, csak lágyan elmosolyodom. Nem feltétlen akarok én rosszat senkinek, az más kérdés, hogy az élet van mikor olyan helyzeteket teremt a számomra, mikor megengedhető némi csalás, vagy épp aberrált viselkedés. Mint most is, mikor az az idióta nem épp korrekt módon nyúlt alám. És még örülnie kellene hogy nem vertem fejbe a pultban található baseball ütővel...
- Ha nem muszáj, akkor nem verem át az embereket... - jegyzem meg egy apró vigyorral kommentálva a megjegyzését. Nem szoktam én ám hazudni, csak jóslásnál, meg kártyavetésnél... meg szellemidézésnél, de azt is csak azért, mert szerintem igenis akinek baromi sok pénze van, az nyugodtan támogathatna legalább ilyen módon abban, hogy eltartsam a húgaimat, és kifizethessem a számláimat.
- Nem vagyok, és soha nem is voltam senki cselédje. - mondom nyíltan, őszintén és igazából tényleg nem hiszem, hogy nekem az lenne a sorsom hogy egy pultban ácsorogjak, vagy épp kiskötényben rohangáljak mások után, hogy mit is szeretnének fogyasztani. Ehhez az én személyiségem túlságosan nyílt, nyers és vad. Az ilyen emberközpontú szféra pedig nem szereti az őszinte embereket, akiket nem lehet ugráltatni.
- Hát kössz. Már csak azt mondd meg, ez most bók, vagy inkább sértés? - kérdezek vissza vigyorogva, majd a cigarettám hamuját a tartóba pöccintem. Ajkam vadul tapad a nikotinszálra, majd jólesően megszívom azt, és a fehér füstöt lassan eregetni kezdem.
- Ez a lepukkant csehó egyébként tényleg inkább én vagyok mint egy puccos kávézó. Itt muszáj őszintének lennem, kiállnom magamért, különben látod mi van...! - biccentek az immár teljesen lenyugodott férfi felé a fejemmel.
- Egyébként ha lehetne nem lennék itt, ez teljesen egyértelmű, de azért két-három nap kibírható a héten, és kell a pénz... - húzom el a számat, mert ismét eszembe jutnak a ki nem fizetett számlák, melyeket olyan nagy gondosan behajtogattam az ágyam melletti fiókba. Már megint összegyűlt egy köteggel, és lassan bele kell húznom, mert máshogy nem lesz kifizetve.
Kezem eközben két poharat vesz elő, majd egy kérdő tekintet után inkább megtöltöm mindkettőt vodkával. Én nem szoktam vizezni az alkoholt. Ha már magamba töltöm, akkor legalább is semmiképp. Igaz, a főnök úgy veszi és tölti után, valószínűleg az alkohol ki van spórolva belőle párszor, de ha már mérgezem magam akkor mérgezzem rendesen.
Fél kézzel elé tolom a poharat, majd elnyomom a cigimet én is, és legurítom az áttetsző nedűt.
- Irodai munka? Nem úgy nézel ki, mint aki irodában éli az életét...
- jegyzem meg majd mikor szóvá teszi, hogy biztos vannak az életemben izgalmas arcok íriszeim rávillannak, majd kivillantom hófehér fogaimat.
- Ja, én elég izgalmas vagyok... meg a szellemek, démonok... akik körbevesznek... - célozgatok, majd kitöltök még egy kört.
Mammon
❖ Nagyobb démon

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
- - in the shadow
Hobbi :
- - my life
Karaktered arca :
- - Joe Gilgun
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése





to; Mandy - - ismét találka




- Mmm. Igazad volt – bólint, amikor az első kortyok egyike leér a helyére, száját pedig megtölti a kesernyés, jellegzetes íz. Újabb adagot dönt le, hisz ha már egyszer kikérte, ne csak nyalogassa, még ha lényegében semmit nem változtat benne. De ez nem azt jelenti, hogy ha úgy adódik, nem játszik rá egy kicsit. Egyszer, amikor egy érdekel üzlet adódott, a seggrészeg figurát vette elő, és nem lehet azt mondani arra, hogy nem igaz. Sok tapasztalat, rengeteget látott, no meg, a vérében van a megtévesztés. Könnyű elérni, hogy azt lássák, amit ő akar, az egyik legkönnyebb, hiszen alapvetően vakok az olyan apróságokra, amik neki szemet szúrnak. Látott ő meg megjátszott szerelmet, vagányságot, bármit, amely egy álarc volt a világ felé, és leránthatta volna, ha akarja. Sok mese, sok véggel. Most azonban nem akar semmit sem rángatni, hanem füstöléssel csatlakozik. Ez már amolyan hobbija, ad valami pluszt, hisz régen ez volt a divat, nem pedig a szenvedélybetegség. Mindenki, mindenhol szívta, most viszont már alig van pár zárt hely, ahol megtűrik. Ami egyszer jó volt, az manapság már káros. Nem is érti, miért vigyáznak annyira magukra, hisz minden mást rombolnak, és tönkretesznek maguk körül, köztük más embereket is. Mókásak. Azonban vigyora apró, inkább titokzatos, olyan, aki a mai esti figurához tökéletes. A hamutál felé pillant, és maguk közé húzza, hogy kényelmesen érhesse el ő is, és a hölgy is, ahova az első kis kupacot le is pöccinti, kényelmesen könyököl a másik kezével a pultra, és bólint végül.
- Fogok, fogok – nem mintha ezt egy ilyesmi helyen kérni kellene tőle, így nem kell emlékeztetni sem – egyelőre – hogy mi is a dolga. Akadhat még olyan persze, amikor, és amibe belefeledkezik, de ne szaladjon előre, vagy épp ábrándba.
- Áhh – emeli meg kicsit az állát, immáron egy jobban látható vigyorral kiegészítve. Nos, igen. Vannak akik rátermettek az emberek szolgálatára, és vannak, akik nem. Ha ő halandó lenne, biztosan nem lenne való ilyesmi helyekre, úgy érzi. Eljátszadozott a gondolattal, no meg, amikor épp megveti magát egy helyen, és kiadja a senki ficsurnak magát, akkor sem olyasmit választ, mint ez a munka. Valahogy együtt tud érezni ezzel.
- Valahogy ismerős a dolog, így könnyen meg is értem. Nekem se lenne türelmem ahhoz, hogy felsorolják a száz allergiájukat, vagy épp, hogy hány fokos lehet az ital, étel, és a többi. Azonban ennek a helynek a hangulata illik hozzád. Nem néz ki veszélyesnek, azonban sok lehetőség lapul benne – céloz kicsit arra, hogy ezen szavak hallatán azért ő sem olyan unalmas, mint ez a pár szék és asztal. Kíváncsi lenne, milyen is az, amikor igencsak elszabadul benne az indulat, és nekikezd tombolni. Hmm. Talán ha túl unalmas lesz a dolog, még a végén hozzáér ehhez a dologhoz, és beveti a „bájait”.
- Azért az utóbbival vigyázz, ha nem vagy ügyes, akkor hamar csíkos pizsamát kapsz – az ő keze nem tiszta, jelenleg persze igen, de ha azt nézi, miket művelt vele, akkor igencsak súlyos. De nem is ő a lényeg. Vajon meglépte-e már azt a gyilkosságot, vagy csak játszott a gondolattal? Érdekes.
- Hát jelenleg egy irodában sínylődőm, és naphosszat a monitort bámulom, mert ezt várják el tőlem – húzza el a száját, és bár ugyan jelenleg nem dolgozgat sehol sem, valami kellett, és ez volt a legutóbb, egy másik városban, ameddig nem unta meg, és nem szolgálta már többet az érdekeit. Időtöltés volt csak, semmi több.
- Rosszabb, mint ez a hely – pillant futólag ő is körbe, majd vissza, pont akkor, amikor a poharak kerülnek elő. Indul az este, úgy néz ki. Nem is tiltakozik, bólogat, hogy töltse csak, töltse, oldódjon meg a nyelve a körök alatt, ha neki nem is. Még. Amint az utolsó slukk is kifogy a cigarettából, úgy nyomja el a csikket, és nyúl immáron a poharához, és egy gyors mozdulattal önti le a torkán, minden fintor nélkül. Ez legalább nincs annyira felvizezve, persze, nem is a legjobb márka. Mindegy.
- Ugye-ugye? Mindig van valami, és most nem magam fényezem. Biztos vannak az életedben izgalmasabb arcok – közben közelebb tolja a poharat – Még egy kör ennek örömére?


♆  673 szó ♆ let's go ♆
©

Mandy Florens
❖ Mondén

avatar
i believe that emotions
Karaktered arca :
Arizona Muse
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

to Mammon
x
zene
Mivel a döntést rám hagyja, ezért inkább a csapért és a korsóért nyúlok. Nincs baj az üveges sörrel sem, azonban abban biztos vagyok, hogy a csapolt most frissebb, hidegebb és finomabb is.
- Ezzel jobban jársz. - mondom tényként, majd mikor szépen megtöltöttem a poharát elé teszem. Tekintetem eközben a háta mögött zajló eseményekre függesztem. A zaklatom már csak magában motyog, néha kap egy-két jóleső hátba veregetést. Sugdosás és kéretlen pillantások néznek felém, én pedig büszkén emelem fel a fejem, mert igenis úgy gondolom, hogy ne nyúljon hozzám úgy, ha én azt nem akarom. Mindenki el tudja dönteni mire vágyik, és köszönöm szépen, én nem kérek belőle.
Megjegyzésére csak felé pillantok, majd némán megrázom a fejem. Nem óhajtom kommentálni előző kijelentését, hisz igaza van. A férfiak akik itt vannak mind ösztönlények. És pont ugyanilyenek fordulnak elő a legtöbb csehóban, miért itt lenne máshogy? És igazából én vagyok az egyetlen probléma ezen a rothadó helyen. Túlságosan magamra veszem a közeledést, holott pont ugyanez szólna bármilyen nőnek, ha az a helyemen állna. Nem vagyok kihívó, nem vagyok túlontúl szép, egyszerűen csak nő, aki nem illik erre a helyre, és miután ezt sikeresen megállapítottam inkább cigit tolok az ajkaim közé. Muszáj rágyújtanom, hiszen épp ezért vagyok koca dohányos. A problémákra füstölni kell, lenyugtatni a túlontúl kalapáló szívemet.
Kígyóként kúszok hozzá közelebb, majd mikor meggyújtja a nikotin szálamat, őt is megkínálom.
- Csak szólj, ha kérsz még mást is. - mondom, majd a pultra hajolok. Megtámasztom magam fél kézzel, hajam kissé az arcomba hullik, és jólesően pöfékelem a kesernyés füstöt. Kedves mondatára egy pillanatra elgondolkodom, hiszen mit is felelhetnék? Hogy nincs pénzem és muszáj egy lebujban dolgoznom? Hogy nem vagyok én olyan úri lány, hogy kávézóba melózzak? Hogy hamarabb küldök el mindenkit az anyjába, mint hogy lenyeljem ahogy lekezelnek? Szám fintorra szalad, majd átható tekintettel az íriszeibe pislogok.
- Valamiből ki kell fizetni a számlákat. És igazából kissé nyers a modorom ahhoz, hogy az újgazdag ficsúrokat pátyolgassam. - mosolyodom el, majd a hamut lepöccintem a cigimről.
- Hamarabb küldöm el a picsába, mint hogy kettőt pislogna. Nem vagyok túl kifinomult, nem az én világom. Ez sem az én világom. - mutatok körbe fél kézzel.
- Csoda, hogy még nem törtem össze semmit, és nem tettem el láb alól senkit. Persze, fiatal még az idő... - mosolygom rendületlenül, majd elnyomom a cigarettámat.
- És te mivel foglalkozol? - kérdezem tőle kíváncsian, és az ezzel kapcsolatos kérdéseimet egyelőre magamba fojtom. Többek között azt is, hogy esetleg tűzoltó vagy-e, vagy épp van - e valami közöd egy bizonyos tűzesethez? Hülyén hangzana ha előadnám neki, hogy meg mernék esküdni arra, hogy őt láttam, és a lángok szinte már falták a testét. És hogy ez a kép nem csak mindennél jobban beindítja a fantáziámat, hanem mérhetetlenül izgat is. Mert végre úgy érzem, valami olyanra bukkantam, amire a normál emberek nem.
Közben két poharat helyezek magam elé. Vodka kúszik a kezembe, és töltök egy adagot magamnak, és neki is, ha rábólint a kérdő tekintetemre. Amennyiben nem, akkor egyedül iszok inkább, hiszen kell hozzá a bátorság. Ki akarom faggatni, követni akarom, és nem is értem, hogy ez a sok birtoklással kapcsolatos ige és tett hogyan juthat eszembe ilyen gyakran a közelében. Mintha megmérgezett volna, mintha felhergelte volna a lelkemet, hogy még jobban elhiggyem, hogy nekem igenis alanyi jogon bizonyos dolgok járnak. Például a család, a kifizetett számlák, pénz és a biznisz olyan fokú beindulása, hogy ne kelljen ebben a koszfészekben dolgoznom.
- Így hogy végre normálisnak nevezhető társaságom akadt, tényleg nem olyan szarkupac...
Mammon
❖ Nagyobb démon

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
- - in the shadow
Hobbi :
- - my life
Karaktered arca :
- - Joe Gilgun
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése





to; Mandy - - ismét találka




A szesz illata, a füst, és persze némi izzadtság eszébe juttatja az egykori, poros ivókat, ahol mindig fülledt levegő, verekedés, és kurtizán hölgyek fogadták a vendégeket. A régi idők egy apró szeletje, ami egy nosztalgikus simítás volt csupán, semmi több, és nem is kellett több. Sosem volt az az ember.. vagyis démon, aki a múltban élt, mindig a jelen a kedvence, de néha jó arra visszagondolni, hogy milyen is olt, és milyen is lett. Ez a hely jobban tetszik neki, mint a mostani, divatos romkocsmák bármelyike, itt több a mocsok, amely neki kedvez. Sőt.. főleg ha ilyen kincseket is lel közben.
- Amelyik finomabb, sosem válogatok – vonja meg a vállát, hiszen neki nem nagyon számít, mi milyen, mivel a szervezetére nem hat különösebben. Az íz már más, az a nem mindegy, de bízik a tudásban. Vagy akármiben.
- Ó, nyugodjon meg, az az ösztönlények dolga, abból meg máris több van itt a kelleténél – utal az előbbi kis kalamajka szereplőire, mint apróbetűs részletre. Számára mindenki az, aki épp nem emelkedik ki egy picit a tömegből, egy időre, vagy kicsit többre. Kíváncsi tekintettel figyeli, ahogy az üveg a helyére kerül, és a csapot üti fel, hogy az ital szép lassan csordogálhasson le a pohár fenekére. Türelmesen figyel, és vár, egy mozdulata sem követelőző, hiszen teljesen felesleges, hiszen az ő ideje végtelen, és ráér. Gúnyoros mosollyal hallgatja azt, ahogy a szegény sértett féreg szót emel. Már-már majdnem nevet, de arcára undort fest, ahogy rápillant, ahogy végignézi, ahogy fuldoklik és ahogy megmenekül. Attól ugyan nem tart, hogy feltűnő lenne, hisz sosem volt az, aki tömeg miatt visszafogta magát, ha épp úgy akarta. Mindig az akarat érvényesült, ahogy most is. Kíváncsi volt, hogy mi történik vele, mit tesz, de csak azt, amit a férgek szoktak. Semmit. Csalódottság apró szikrája, majd már el is fordul onnan. Eddig érdekelte, és addig, ameddig újra nem aktivizálja magát. És hol is tartott?
- Azzal nem félemlíted meg. Ide úgy is olyan jön ki, ami semmit sem ér – rántja meg a vállát, hiszen a rendőrök apró játékkatonák. Ha akarná, rendezhetne itt is olyan balhét, amelytől ketté állna az összes füle. Teljes testtel fordul inkább immáron a kiszolgáló hölgy felé, és ismét végigméri. Az ismeret apró pillanata, de inkább az új lapnak nyit helyes. Meglátja, ér e valamit, vagy sem. Nem minden nő kelti fel az érdeklődését.
- Egyelőre nem, köszönöm. Majd amint kifogy, egy újabb kört – nem távozna idő előtt a férfi mögöttük ismét zsörtölődik, de nincs nagy hangja, sem hatása. Már nem ő a téma, nem ő a középpont, és elvesztette az irányítást. Vagy épp ellopták tőle. Ez egy szép kérdés lenne.
- Áhh, még korai ezt mondani. Bizonyára tartogat még meglepetéseket az éjszaka. Ha nem várod, akkor jön biztosan – egy bíztató mosolyszerűség arcán, és egy nagy kortyot gurít le a torkán. Jólesően hideg, és kesernyés, ahogy szereti. Jobban nem, mint a barnát, de nem válogat. Most nem.
- Csak erre jártam, munka után vagyok, holnap pihenek. A legjobb, hogy kettővel többet igyak, és elüssem az időt. A hely véletlen, nem is lakom a közelben. És egy olyan bájos teremtés miért itt dolgozik, és nem egy kellemes kávézóban? – érdeklődik, majd amint előkerül a cigaretta, az ujjai közé kerül a gyújtó, megperdíti, és meggyújtja a cigarettáját mint egy igazi úriember. Vagy valami olyasmi.
- Köszönöm, elfogadom - húz ki egyet, majd ő is meggyújtja a sajátját, és hátradőlve fújja a füstöt kényelmesen.
- Amúgy sem olyan rossz ez a hely annyira, szerintem – tekint körbe, mint akit valóban érdekel.


♆  578 szó ♆ let's go ♆
©

Mandy Florens
❖ Mondén

avatar
i believe that emotions
Karaktered arca :
Arizona Muse
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

to Mammon
x
zene
Először észre sem veszem, hogy valaki belépett a helyiségbe. Jelenléte akkor tűnik fel igazán, mikor hirtelen csend lesz, majd én elveszek a szemeinek mélységében. Láttam már ezt a tekintetet, akkor vörös lángok marcangolták és ő istenként emelkedett ki a káoszból. Legalább is így emlékszem, és nem hiszem, hogy álmodtam volna ezt az egészet. A révületből mély baritonja ragad ki, és én tényleg csak egy percig hezitálok, mielőtt a jéghideg sörért nyúlok a hűtőben.
- Üveges jó lesz, vagy inkább csapoljam? - kérdezek vissza, mert a pohár dolog több módon is megoldható. Kibonthatom azt az üveget és kitölthetem neki ha szeretné, de szívesen pepecselek a csappal is ha épp arra vágyik jobban.
- Az arcodba maximum akkor kapod, ha a kezed olyan helyre téved, ahová az úriemberé is. Ja ő nem úriember... - húzom el a számat, majd inkább visszateszem az üveg sört a hűtőbe és egy laza dobáló mozdulattal a kezembe veszem a korsót. Picit állítok a sebességen, majd lassú folydogálással útjára indítom az aranyszínű nedűt. Nem vagyok nagy sörös, sosem voltam az, bár be kell vallanom, mostanában előszeretettel iszogatok meg párat, de csak azért, mert minden buliban azt adják ingyen, és én nem kifejezetten tudok arra költeni, hogy lerészegedjek valami drága italtól.
- Ugyan haver, befoghatnád, mert még a végén rád hívom a zsarukat... - fenyegetem meg a pasast, aki tulajdonképpen csak most ébredt fel csipkerózsika álmából. Eddig bírta némán, majd természetesen én lettem a világ legrohadékabb kurvája. Ez csak annyiból gáz, hogy tök jogos volt a felháborodásom és nem értem mit várt tőlem. Hála az égnek a saját nyálát nyeli félre, így hamar köhögő rohamba fullad a szóáradata én pedig egy kicsit megsajnálom. Komolyan, nagyon tudom szánni az embereket, mert lehet hogy néha idegesítőek, de egy spontán fulladás, az soha nem túl jó.
- Esetleg még valamit a sör mellé? - kérdezem a férfit, majd elé teszem a csapolt sörét, és megjegyzésére csak megforgatom a szemeimet.
- Hát ez nem túl jó este... - mondom és inkább nem traktálom azzal, hogy itt kábé minden este pont ugyanilyen, de legalább van bennem annyi, hogy addig itatom a férfiakat, hogy a végén már fel sem bírnak kelni a székükről nem hogy zaklatni tudjanak. Tekintetemmel eközben a férfit keresem és nem nagyon tudom leplezni az izgatottságomat vele kapcsolatban. Jók a megérzéseim általában és tudom, hogy ő valami különleges szerzet. Nem hiszem, hogy emlékszik rám, nem gondolnám, hogy pont az én tekintetem lenne, ami beégett a tudatába azon a bizonyos éjszakán, viszont én valami miatt nem tudtam őt elfelejteni és ha kell követni fogom hogy kiderítsem ki is mi is ő.
- Na és mit csinálsz ezen a környéken? Nem láttalak még itt, hogy kerülsz pont ebbe a lepukkant lebujba? - kérdezem őszintén, majd egy cigit tolok a számba és közelebb hajolok hozzá hátha kapok tüzet és én is pöfékelhetek egy kicsit.
- Cigit? - kérdezem ártatlanul, majd megkínálom ha szeretné. Igazából nem csak a kíváncsiságom hajt, egyszerűen örülök hogy az átlag életkort kicsit lejjebb húzta. Igazán öröm, hogy legalább valami velem egykorú tévedt ide, az este már nem lehet olyan rossz...
Mammon
❖ Nagyobb démon

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
- - in the shadow
Hobbi :
- - my life
Karaktered arca :
- - Joe Gilgun
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése





to; Mandy - - ismét találka




Türelmetlen mozdulatokkal hessegeti el az éjszaka kicsit megviselt pillangóit, akik úgy hitték, ő lesz majd az a magányos valaki, akinek életéből ellophatnak két órát valami pocsék, pornoutánzatú szex-el, és persze minél több bankóval rövidíthetik meg. Hah. Jó vicc. Könnyűszerrel meg is ölhetné őket, de ezek már arra sem méltóak. Csak eszközök, akiknek már talán vágyaik sincsenek, nem akarnak szabadulni, és fehér porokhoz nyúlva hiszik azt, mennyire is élvezik az életüket. A pokolban különb lelkek sínylődnek, ők pedig ugyanúgy csak a tucat közé fognak kerülni, mint a többi.
Látványos ásítás, és már ott sincs. Egy kicsit elkalandozott, miután kisétált a motelből, ahol egyik „társával” volt találkája, és megindult a vakvilágba. Ráérős lépések, lábai nem fáradnak, és ellenséges alakulatok sem mozgolódnak körülötte. Talán feladták egy időre a harcot, és rájöttek, hogy túl sokan vannak, ők meg kevesen. Ez megmelengeti fekete szívét valahol, még ha csak egy tévképzet is. Neki is akadhatnak, noha ő nem kapaszkodik úgy meg benne, mint a haladók, akik ezektől várnak megváltás. Nem kívánja úgy, nem áhítozik utána, a maga kapzsi módján minden úgy lesz, ahogy neki kedvez. A katonák teszik a dolgukat, ő pedig élvezi a fenti szabadságot helyettük is. És természetesen a világ megrontását.
Az övéi közül talán a legaktívabb, akárhogy is nézi, a hónap dolgozója rendet igencsak rátűzhetnék már, ha épp arra vágyna, és ezért hajtana. Ez csak az ösztöne, a lételeme, és még ha néha másfelé is fordul, mással ügyködik, szerepet kapa repertoárban. A lelkek, akiket befertőzött, pedig csak remekművét teljesítik. Manapság ismét beépült, és nappal emberek között mozog. Nem nagy hely, de alkalmas arra, hogy olyan emberekkel találkozzon, akik a keménymag, és az elit felé terelhetik. Apró morzsák, nevek, események. Minden apró tégla tökéletes alkotóeleme annak a falnak, amely az ő uralmát segíti majd elő. Persze, csak a városban. Még mindig az a kis beteges játék érik a fejében, hogy a politikai vonalat célozza meg, és a megfelelő emberek fülébe suttoghassa mocskos kis terveit.
De nem ma.
A felkapott, pörgő központ helyett a csendesebb, lepukkantabb területre esik a választása, és megkezdett útja is ezt keresztezi. A fura alakok között ő már nem is tűnik ki, mintha ide illene, ide lenne való, a mocskok közé, akiknek a lerészegedés mellett a verekedés és a rasszizmus a fő hobbijuk. Tekintetével helyet keres, ajkai között egy cigaretta lóg, amelyből ráérősen eregeti a füstfelhőket. Egy ifjú, szakadt lázadó csürhe tör ki a sikátorból, és kés, meg fenyegető szavak helyett pénzt és cigarettát kéreget tőle.
- Csak akkor, ha szétvertek pár autót hazafele – vigyorog sötéten, majd a kezükbe nyomva a megkezdett dobozt, és a gyűrött bankókat, úgy áll tovább, mint valami szamaritánus. Ugyan. Csak a káosz, és a rombolás, még ha más is végzi el helyette. Ennek örömére leli meg a poros ivót, és megszaporázva siet az ajtó felé. A hangok már bíztató jelei annak, miféle kimenetele lesz a mai estének. Gagyi zene, kiálltások hangjai, amely mellől az üvegcsörömpölés hiányzik csak. Az ajtót belökve azonban igencsak különös mulatság fogadja. Csendben, érdeklődve figyeli, ahogy a lány a problémát épp nagyban kezeli. Nem kell zseninek lenni, mi volt az oka. Sunyi vigyor, majd már csusszan is a pult felé, megállva pedig, türelmesen kivárja, míg rá kerül a sor. És az még ebben a pillanatban nem is tudatosul benne, milyen kincset lelt meg.
- Egy hideg sört kérnék, pohárba, nem az arcomba. Ha lehet – fél szemmel pillant a magát törölgető szerencsétlen felé, aki szitkokat, és egyéb szép kívánságokat zúdít a pultos felé. Csak egy lopott pillantás, és a tag torkán akadnak a szavak, csak némi hörgés és köhögés hagyja el. Rövid pillanat, de elég ahhoz, hogy ne a bosszú legyen az első gondolata.
- Micsoda vendégek.. – jegyzi meg kissé undorodva, amikor a férfi már levegőt kap ismét. Ő csak állt, nem tett semmit, így senkinek sem tűnhetett fel. De amúgy sem számítana.


♆  629 szó ♆ let's go ♆
©

Mandy Florens
❖ Mondén

avatar
i believe that emotions
Karaktered arca :
Arizona Muse
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

to Mammon
x
zene
Teljesen egyértelmű volt, hogy fel fognak venni amolyan beugró munkakörbe a Féllábú Matrózba. Már nem emlékszem hogyan is találtam rá, az azonban bizonyos, hogy mikor bejöttem és felajánlottam a főnöknek, hogy szívesen dolgoznék nála heti két napot - egy szombat estét és egy random hétköznapot - véletlenül kicsit méllyebre csúszott a felső a vállamról, és talán a lilás színű melltartóm is jobban kivillant, mint ahogy egy rendes lánynál ez természetes lett volna. Nem szoktam túl sűrűn bevetni női bájaimat, lévén hogy ilyenek nem nagyon vannak, hiszen se nem vagyok mellben dús, se nem vagyok kerek J.Lo fenekű, ami hát valljuk be nem minden esetben könnyíti meg az életemet. Mondjuk jelen esetben tökéletesen elegendő volt, hiszen a fogatlan Mary mellett én voltam az egyetlen nőnemű lény ebben a krimóban és természetesen az egyetlen is, akit előszeretettel stíröltek. Ez volt a harmadik napom és meg kell hagyni, ezidáig remekül teljesítettem a rám bízott feladatot. Már-már tökéletes sört tudtam csapolni, és a felesből is képes voltam annyira minimálisat lecsípni, hogy azt ne vegyék észre, és hogy ez azért ahhoz elég legyen, hogy megdobja a napi borravalómat és a csekkekkel való tartozásom is kissé minimálisabbra csökkentse. Szar volt ez az év is, és bár hiába fogadtam meg, hogy majd az idén milliomos leszek, ez egyáltalán nem teljesült be. Mondjuk ehhez lehet az is kellett volna, hogy lottózzak, vagy legalább is fussak a szerencsém után, azonban mivel erre soha nem maradt már a hónap végén, inkább fagylalttal próbáltam magam boldoggá tenni, és meghagytam a problémásan sok pénzt azoknak, akiknek nagyobb szükségük van rá.
A mai nap is egészen átlagosnak indult. Hatra jöttem dolgozni és mint mindig, most is sor várt rám, már-már skandálva a nevemet és rimánkodva a kiszolgálásért. Jólesik az embernek ha szeretik, még akkor is, ha ez a rajongás leginkább nem nekem szólt, hanem azon testrészeimnek, mellyel a velem szemben lévők már jó ideje nem találkoztak. És hiába is szépítjük, a kézimunka még mindig nem pótolja a hiányt, ezzel én is tökéletesen tisztában voltam, talán ezért is biggyedt le a szám szomorúan. Hiszen fogalmam sincs már arról mit is jelent az hogy férfi, vagy bármilyen testi dolog, bár inkább fogadtam cölibátust, mint hogy itt bárki is hozzám nyúljon. Nem vágytam egyik úriemberre sem, így teljesen evidens volt, hogy az épp aktuális pohárszedő körutam végén óriási botrányt kell rendeznem.
Ugyanis nem szeretem ha taperolnak.
Vagy ha már taperolnak, az taperoljon akinek én is megengedem.
Nem pedig hatvan és a halál közötti, enyhén ittas férfiak.
Nem fogtam vissza magam.
Először csak az öklömmel adtam célzást az irányba, hogy ezt nem kellene, majd a pont mellettem söröző férfi kezéből halásztam ki az üveget és annak tartalmát borítottam a fenekemet fogdosó férfi arcába, mintegy lehűtési célzattal.
Meglepődött.
De nem csak ő, hanem a frissen belépett férfi is. Nem láttam még erre, bár igazából a nagy felindultságomban nem is tudtam igazán megfigyelni. Helyette inkább visszamasíroztam a pultba, kibontottam egy újabb sört, ezt az én kontómhoz adva az előző sör elvételéért, majd csak azért, hogy a taperoló érezze a törődést, felé dobtam egy rongyot is, célozva arra, hogy márpedig fel kéne ganézni a kiborult italt, ami nem miattam landolt a földön. Miután ilyen szépen elsimítottam a dolgokat a legnagyobb büszkeséggel töröltem le a kezemet, mint aki jól végezte dolgát, és komolyan abban a pillanatban úgy éreztem, hogy én bármit képes lennék elsimítani. Egy hegyvonulatot is, de hogy bárki idegszálában a görbét... abban biztos voltam.
- Mit adhatok? - néztem a frissen érkezettre, majd ahogy tekintetemet az arcára emeltem, egy pillanat alatt fordult meg velem a világ. A szeme megint magával ragadott, és mintha csak abban létezhetnék, úgy szívott magába és nyelt el.
Silent Brothers
❖ admin

avatar
i believe that emotions
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

Queens poros sikátorai közt bújik meg ez a lepukkant kocsma, ahol az ital bár olcsó, de a társaság is épp annyira...
Sponsored content

i believe that emotions
give us power

1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: Queens-
Ugrás: