descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Jace & Nefarith - Dark Secrets
if i cannot move heaven, i will raise hell
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Nefarith &  Jace
I say more... more... more...


Ez lehetne az a pillanat amikor eltűnődök, hogy mennyire nincs hírnevem. Az is lehet hogy nem szerepelek a klávé nagy ellenségei című kódexben, vagy talán a kis démonatározó lexikonban sem. Tragédia? Egy egészen kicsikét. A hírnév annyira nem mozgat, a kapzsiságom nem fajult el ennyire, de azért még ha nem is tudok megsértődni, elég sértő, hogy nem tudja hogy nem tud megsérteni. Valahol persze hízelgő is, hogy nagyobb démonnak titulál, de ha már nagyobb hát mért nem tudja amit tudnia kellene. Ahh… ha lennének érzéseim, most úgy kiborulnék.
-Mi a célod vadász? Hogy felbosszants, hogy haragra gerjessz? Hogy rád támadjak és legyen okod az elemlámpád átszúrni rajtam? El kell keserítselek, az én lelkembe nem tudsz beletaposni. – nevetek édesen. Figyelmesen hallgatom a szavait, ugyan nem éltem és nem is haltam Shakespeare idejében, de a műveltségem sem kritikán aluli. - … „ha nem volnának rossz álmaim.” – fejezem be az idézést, amit kényesen lehagyott. Lám lám, hát valóban nem tud aludni a kis pimasz vadász.
-Szórakozni? Én dehogy… te jöttél beleütni a kis orrod a dolgomba. Érdekel mért haltak meg? Érdekel hogy csináltam? – ha nem hát engem az sem zavar. – Tudod, ha egy démonnal üzletelsz, egy nagyon fontos szabályt mindig be kell tartanod, ha meg akarod őrizni a tűnékeny életed… sose szegd meg a rád eső rész. Mina ezt nagyon nem tartotta szem előtt, ki akart hátrálni, lelépni, elmenekülni… de előlem nem lehet. Aki szerelmet kér… de nem ad cserébe semmit, az nem csak a lelkével fizet. – pillantok a halott fiúra. Rosszkor rossz helyen, van ez így.
Lassan hátrálok vissza a sikátor sötétjébe, úgy lépkedünk, mintha csak táncolnánk. –De hiszen tudod te hogy mit jelent megfizetni valami árát… nem? Érzem rajtad vadásssz… valaki nagyon szerethet téged, ha visszahozott az élők közé. Mit fizetett érte? Vagy te fogsz? – villantom rá tekintetem.
Közel van, már már túl közel, mikor ledobja igen igen nem leejti mint valami béna kisgyerek aki épp zsonglőrmutatványt próbál leutánozni, és felnyársalja magát az apja díszkardjával.
-Tervem? – mosolyodom el- Az csak tőled függ Jace… - zökkentem ki, nevének kimondásával. Noha a pokolban nincs nagy hírértéke életének, de Lilith révén pontosan tudom ki ő, hiszen miatta térhetett vissza a fia is. Kezem kitárom és a sötétségben két vöröslő szemű kutyát idézek, akik morgásukkal felhívják magukra a figyelmet. Ennyi nekem elég, az sem kell, hogy hátra pillantson rájuk, tudom hogy az agya már az új veszélyre állt rá, így kezeim a mellkasomhoz húzva, majd eltolva magamtól, erőm egy részével megküldöm a vadász testét, és vagy 5 métert repítem hátra.
-Kamehame… - nevetek, bár lehet hogy a viccet csak én értem. Intek a kutyáknak mire azok a két oldalán megállnak és nyáltól, vértől fröcsögős szájjal vicsorognak rá, de megtartják a távolságot.
Nem akarom megölni, egyenlőre még nem lehet. Lilith rossz néven venné, ha ellene mennék kifejezett parancsának, de egy két törött borda, vérző orr, és megrepedt koponya még nem végzetes, és még ki se haraptam belőle egy darabot. Most hogy szóba jött… lepillantok a hullákra. Nem vagyok dögevő, az sikító hús mindig finomabb.
-És te vadássssz… mondd mi a terved?



❖ Megjegyzés: megjelenés ❖ Zene: No Glory ❖ Szószám: 505
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

@Jace Herondale írta:

jace & Nefarith
I'm just go away  


Hazudnék ha azt mondanám, hogy egy-egy pislogás nem húzódik el másodpercekig is. A fáradság futótűzként terjed végig a testemen és már a föld is csábítónak tűnik.
Csak megrázom a fejem és a szabad kezemmel a hajamba túrok, hol van már az a hőn áhított adrenalin?
Nem válaszolok a kérdésére, mert még én sem tudom mi az igazság. Kéne bárkinek is bármit bizonyítanom? De hisz megtettem, meghaltam és visszatértem, kell ennél több?
Határozott léptekkel közeledek felé, a tervem az, hogy sarokba szorítsam, csak még fen áll az a veszély, hogy egy „társa” –már ha démonoknál lehet így nevezni- hátulról rám támad. Egyre közelebb érek hozzá és így látom a teljes alakját amit magára öltött, cseles kis jószág az biztos, azt gondolja meghat azzal, ha mondénnak teteti magát.
- Az Angyalra – mosolyodok el, miközben tetőtől talpig végigmértem a démont. - Tudtam, hogy a Nagyobb Démonok rondák, de senki sem szólt, hogy ennyire büdösek is. – A pengét még egyszer megforgatom a kezembe, hogy minél inkább fenyegetően hassak. - Kicsit elbizonytalanít ez a mondén izé - folytatom - Inkább olyan szeméttelepre emlékeztető szagod van. Biztos nem Staten Islandről jöttél?
Az ereimben csorgó angyalvér….
Nos igen, arról sokat tudnék én mesélni. Miként átok és áldás egyben. Őszintén sose gondolkodtam mi lesz a halálom után, azt mindig biztosan tudtam, hogy egyszer egy csatába elesek, majd a szeretteim ott lesznek a temetésemen, gyászrúnát öltenek magukra és a hamvaim a városunkat fogja erősíteni. De a valóságban, amikor meghaltam csak fehérség volt, nem tudom hol lehettem, menny vagy pokol, de valahogy nagyon nem is volt időm elelmélkedni ezen…
Pimasz mosolyra húzom a számat és visszaszólok a démonnak.
-„Istenem, engem bezárhatnának egy dióhéjba, ott is úgy érezném, hogy a végtelenség királya vagyok”- idézek a Hamlett-ből, bár nem várom el, hogy a démon egyáltalán felfogja, miről is beszélek, bár az idézet végét direkt lehagyom „– ha nem volnának rossz álmaim.” Ez a befejezés roncsolná az imázsom és túlságosan a valóságot tükrözné.
-Ne szórakozz velem démon – lépek még közelebb és közelebb, addig, amíg már ő nem tud hátrálni. –Nem vagyok vicces kedvemben – Megvillantom a fogaim egy mosoly kíséretében, amikor azt mondja lehetőség. Clary előtt minden „lehetőséggel” életem, ha szórakozásról volt szó. Minden lány kellett - lehetett az alvilági vagy esetleg árnyvadász- és mindet meg is kaptam kivétel nélkül, aztán meguntam őket és eldobtam. És ez ismétlődött újra és újra. Aztán egyszer csak megjelent Clary. A csapzott vörös lobboncaival és a folytonos hisztijével. Őt nem tudtam kiverni a fejemből és ő azután is kellett, hogy már az enyém volt.
Varázspálca? Ha Simon vagy Maia itt lenne biztos értékelnék ezt a kis viccet, hisz ez egy mondén filmből van azt hiszem. Simonnak be nem áll a szája és mindig valami ilyenről beszél, filmekből vett alliterációk, hasonlatok. Maia pedig azokkal a nyomott pólóival egyszerűen magára vonta a figyelmet a csatán, a sok harci ruhába öltözött árnyvadász között.
-Hagy találjam ki! – lépek még egy lépést közelebb és a pengémmel a lány felé bökök egyet – Ez egy filmből van. –még egyszer megforgatom a kezemben a fegyvert, a csuklóm laza és egy egyszerű mozdulattal a lábam elé dobom a földre ami hangos ricsajt von magával a némán kongó sikátorban.
-Csak hogy legyen ma esélyed démon – mosolygok rá, bár így is tudom, hogy simán el tudnék vele bánni puszta kézzel, nem kell ide fegyver.
Rálépet a varázstyúkszememre ezzel a mondattal. Beletalált a lényegbe, de ezt nem mutatom ki neki, csak egyszerűn terelem a szót.
- Mi a terved démon? – a szemébe nézek és a kezemet magam mellé felemelem, hogy megmutassam vagy inkább elhitessem, hogy nincs nálam fegyver.

[/i]
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Nefarith &  Jace
I say more... more... more...


Mondanám, hogy az elmúlt évszázadban kevés fejtörést okoztam a vadászoknak, ami valahol igaz is, mert fej nem nagyon volt köztük, orr, kar, láb, borda sokkal inkább. Ez a mostani kis mitugrász viszont elég csinoska ahhoz, hogy ne akarjam a seggén kihúzni a nyelvét, bár mi tagadás felvágták neki rendesen. Lézerkardját maga elé tartva próbál több fényhez jutni, a sötét sikátor bejárata is látott már fényesebb napokat, de hát nem tehetek róla ha nem szeretem a színpadi megvilágítást.
Bakancsa alatt rastog a törött szilánk, mi előbb még a lámpa búrája volt.
Nem a kezemre értette… ki gondolta volna, hogy nem. Ezeknek nincs humorérzékük. Háta mögül figyelem ahogy lehajol és meggyőződik róla hogy a halott immáron tényleg halott. Persze ha itt lenne Sammael, visszahozhatná a srácot az élők közé, vagy Adorael, neki szokása két lábon járó oszló hullákat sétáltatni amolyan zombi módjára.
-Mi másért jöttél egymagad? – mélyet szívok a levegőből, érezném ha lenne más, hacsak nincs velük egy warlock, hogy megpróbálja elfedni jelenlétük, de egyfelől kis démon vagyok én ahhoz, hogy szükség legyen ilyen cselre, másfelől… ki kellene mindet írtani. A félvér korcsok a legszánalmasabb teremtmények, még a vámpírokat meg a farkasokat is többre tartom, mint fajtánk elhajlásának eredményeit. Annyira görcsösen ragaszkodnak emberi mivoltjukhoz, hogy képesek teremtőik ellen fordulni, csak hogy bizonyítsák a csodálatra méltó vadászoknak, ők bizony jó fiúk. Mit remélnek? Hogy megbíznak bennük? Hogy a végső csata után, ha… bár ez nem fog bekövetkezni… ha a jófiúk nyernek, majd kapnak egy szeletet a tortából?
Elhúzom a szám és figyelem ahogy lassan közelít felém.
-Unalmas? Ohh vadássssz… - kiöltöm hosszú fekete nyelvem egy pillanatra majd mosolyogva folytatom – volt bármelyikőtöknek is annyi esze, hogy próbára tegye az állítást? Vagy azt hiszed talán te is, hogy szíved romlatlanságában majd halálod után fentre kerülsz? Hogy az ereidben csordogáló angyali véred beszállókártya a mennyei expresszre? – szemeim forgatom, és teljesen emberi vonásokat öltök magamra, arcom kipirul, mellkasom emelkedik és süllyed.
– Többen? Hát persze, tizen, százan, ezren… egy egész sereggel, szétszórva a világban, hogy a tökéletes időben, a tökéltes helyen, egyszerre megjelenve, álmotokban elvágjuk torkotokat és öröm táncot járva pancsoljunk véretekben. – nevetek csengő hangon. – Ugyan vadász, látsz itt mást is? Csak te vagy és én… igen igen tudom mit jelent az, hogy démon, és te vajon tudod e mit jelent az, hogy lehetőség?
Hagyok neki időt, hogy átgondolja van e bármi, amit szeretne, mert tudom hogy van. Minden nyomorult kis ember akar valamit. Gazdagságot, hosszú életet, vagy a kollégája feleségét.
-Mért nem rakod el a varázspálcád Harry és beszélgetsz velem nyugodtan? Nem foglak bántani, ha nem adsz rá okot. Biztos kedvedre tudnék lenni. – harapok bele ajkamba kacér mosollyal. Csak egy csettintés lenne, hogy engedelmes bábuként elém térdeljen és a vágyaim lesse, hogy halálos szerelemmel szívében, másszon fel a toronyház tetejére és vesse alá magát kérésemre. De így most jobb, játszani akarok vele, tudni a titkait, érinteni a bőrét. Vajon azok a rúnák felizzanak, ha hozzájuk érnék? Le tudnám csókolni őket onnan, vagy kellene a pengém, hogy bőrével együtt nyúzzam le?
-Klávé – ízlelem a szót – a családodat jelenti ugye? A többi vadászt, akiket most épp hátra hagytál, csak mert… nem tudsz aludni? – hangom suttog, mintha titkot árulnék el, pedig csak rá kell nézni, fáradt, majd összeesne, de stuffolja magát hogy ébren maradjon, viszont a testtartása… csak az adrenalin tartja ébren, az hogy most itt van velem, és elég veszélyesnek lát, hogy ne engedje meg magának a pillanatnyi pihenést sem.


❖ Megjegyzés: megjelenés ❖ Zene: No Glory ❖ Szószám: 561
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


jace & Nefarith
I'm just go away  


Ez egy démon, csak egy démon. Nyugtázom le magamban, mert a megszokottól eltérően most ember alakot öltött mocsadék áll előttem. A megtévesztés mindig is az erősségük volt. Különben hogyan is lehetnének boszorkánymesterek. Kétlem, hogy egyetlen mondén is beengedne az ágyába egy közönséges Falánkot.
Óvatosan közeledek a lány felé, mivel nem tudom hányan lehetnek. A pengét magam előtt tartom, ideiglenesen helyettesíteni tudja a boszorkányfényemet, amit valahol elhagytam. Ahogy közeledem ő úgy hátrál és lassan eltűnik a sikátor sötétjében miközben jártatja a száját.
- Hidd el nem a kezecskédre értettem – ahogy a mondén mellé érek be kell látnom a démonnak igaza volt, elkéstem. A mellkasa nem emelkedik, halott. A démon közben eltűnt a sikátor sötétjébe. Ezzel kikerült a látókörömből. Komótosan letérdelek a mondén mellé, vért öklendezett fel aztán meghalt, tisztán látom magam előtt az esetet, de a másikkal nem tudom mi történt. A másik halott testre pillantok, majd felegyenesedek.
Bátor vagy ostoba? Ez a kérdés engem is foglalkoztat, de inkább a vakmerő szó tetszik, az sokkal jobban hangzik és még is magába foglalja mindkét szó lényegét.
Érzem ahogy megjelenik mögöttem és akaratom ellenére elmosolyodok, sokkal inkább ő az ostoba.
-Kéne bármit is bizonyítanom? – húzom fel a szemöldököm és közben már a támadást tervezgetem és hallgatom az unalmas rizsáját. Majd mikor meguntam egy egyszerű mozdulattal megfordulok és szembe állok vele és lassan közelítek felé és közben én kezek el beszélni. A tervem az hogy sarokba szorítsam.
-Az Angyalra mondom, ahányszor csak elkapunk egy rohadékot közületek, mind azt állítja, hogy teljesíteni tudják a legnagyobb vágyunkat. Nem unalmas még?
-Szóval térjünk a tárgyra - szólalok meg és a lenézek a démon sötét szemébe. Bármennyire is egy egyszerű lánynak néz ki aki jóval alacsonyabb nálam tudom mi ő és engem nem hat meg, mint egy mondént - még vannak veled többen is a fajtádból? - A kezembe megforgattam a fegyvert és fenyegetően rámosolygok.
-Más démonokra gondolok – szólaltam meg újra - Tudod, mi az, hogy démon, ugye? –húzom fel a szemöldököm, lehet viccesen hangzik, de volt már olyan démon aki kérdőre vonta ezt a tényt.
- Démonok - mondtam ki elnyújtva ezt a szót, miközben mutatóujjammal a levegőbe rajzoltam a szót. - A vallás azt mondja róluk, hogy a pokol lakói, a Sátán szolgálói, mi azonban a Klávéban azokat a gonosz szellemeket értjük alatta, akik a mi dimenziónkon kívülről származnak... A szó eredetileg görög eredetű és istent jelent. Ironikus mi?
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Nefarith &  Jace
I say more... more... more...


Zabálnivalóan édes az arcába lógó hajával. Tekintete elszántságot tükröz, igazi belevaló tökös csávó, onnét messziről. Lehet el kellene mennem egy szemészhez? Ilyenkor szokott az jönni, hogy megbotlanak és elhasalva a földön még a nyomorult pengéjük is kiesik a kezükből. Ne röhögjön senki, megtörtént eset, ha meg tudnék fulladással halni, hát halálra röhögtem volna magam. Így is én éreztem kellemetlennek a szituációt, hogy meg kellett várnom, míg összekaparta magát. Jól van hát, nem lehet mind tökéletes… na de egy se?
Halvány vérszag csavarja az orrom, nem elég gyors a gyógyító rúnája, sebesült a vadkan, mégis acsarkodik. Az angyal nevére ráncolom az orrom vicsorogva, sajnos túl jó a hallásom és ezt a reflexet váltja ki az undorító nevük.
-Hát milyen dolog így beszélni egy hölggyel, főleg az első randin? Ha édesanyád erre tanított, lehet nem ártana elbeszélgetnem vele, a nevelési módszereiről. - Kezeim felemelem és szemügyre veszem. - Nem is lett mocskos… - állapítom meg kaján vigyorral, és emberi tekintetem újra rá villantom, ahogy lassan közelebb lép.  – Ahogy kívánod vadássssz… - sziszegem akár egy kígyó és kezeim széttárva, jelezve hogy nincs nálam fegyver, hátrálok a sikátor koromfeketesége felé.
-Elkéstél… - döntöm oldalra érdeklődve a fejem, hogy mit akar velük kezdeni, jön e a tipikus filmes klisével, hogy megnézi van e pulzusuk.
–Bátor vagy hogy egyedül ide merészkedtél… vagy talán hihetetlenül ostoba. – testem fekete füstté foszlik szét, majd a háta mögött vagy öt méterrel összeáll újra. – Talán bizonyítani vágysz? Vagy meghalni? – ajkamba harapok és jobb mutatóujjamra tekerem egy fehér tincsem játékosan – Vagy van valami amire vágysz és én megadhatom neked? Ezért vagy egyedül? Titokban jöttél? Tilosban jársssssz?
Ma nagyon kis beszédes vagyok, lehet a bája tetszik, olyan kis harcias mimikája van, úgy vágynék láncra verni és a szobámba tartani mint háziállatot. Kár hogy a mostohám egy kiálhatatlan nőszemély, néha rosszabb, mint Szörnyella, még csak az kellene hogy megnyúzza és hordja mint valami tavaszi kabátkát. Brrrrr…


❖ Megjegyzés: megjelenés ❖ Zene: No Glory ❖ Szószám: 312
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


jace & Nefarith
I'm just go away  


A sebem már gyógyuló félben van ezért megengedtem magamnak, hogy éjszakánként, amíg a többi New York-i intézetben lévő árnyvadász alszik én az edzésre szánom az időm. Az utóbbi időben tréningezéssel próbáltam megszabadulni a feszültségtől, és hosszú órákat töltöttem az edzőteremben, de nem értem el vele mást, csak alaposan megizzadtam, vérző sebeket szedtem össze, sőt egyszer még az ujjamat is eltörtem, de jobb mintha megpróbálnék aludni, nem tudnám még egyszer átérezni azokat az érzéseket, amit akkor érzek, amikor Clary vérző holttestét tartom a kezembe. A mai este is így alakul, éjfél körül belestem Alec irodájában, hogy ébren van e még, nagy örömömre nem volt így nyugodtan tudtam enni a dolgomra. Ma nem szokványos módon késekkel kezdtem el gyakorolni a minél pontosabb és elegánsabb dobást, és csak aztán tértem át boksz zsákhoz. Hazudnék, ha azt mondanám nem vagyok fáradt, néha pillantottam egy-egy hosszabbat. Nem aludhatok el! Nem akarom Claryt megint holtan látni, nem akarom átélni azt újra és újra, minden egyes este. Épp a zsák tövében ültem és kötöztem be a kezem amikor megszólalt az a éles nyikorgó jól megszokott hang. Valami gáz van!
Gyors léptekkel a vezérlőhöz futottam. Démonaktivitás! A riasztót leállítottam és az Intézetbe visszatért a síri csend és hullaszag. Megoldom! Meg tudom csinálni ezt egyedül is. A démon ölés úgy is jó stressz levezetés, ami nekem mostanában nem árt.  Gyors leszek, mire felkell a nap itthon is leszek, senki sem fogja megtudni. A szobámban felveszem a harci öltözetemet aminek a fekete a színe és eszembe jut az a versike amit még Valentine tanított nekem gyerekkoromban.

"Minden éji vadász csupa fekete,
Halálnak, bánatnak fehér a színe,
Oltár előtt arany a menyasszony,
Varázslathoz az Árnyvadász vöröset válasszon."


Éjszaka van, és a színünk fekete! Az irónomat elővettem és magamra rajzoltam elsőként egy gyógyító rúnát, mert edzés közben a kezem csak úgy véletlenségből a téglafalnak ütközött. Egy látásrúna, egy hangtalanság, egy állóképesség, egy gyorsaság, egy tisztán látás, és egy elterelés a harcban rúnát rajzoltam magamra. Az irón égette a bőröm, szinte minden rúna hege megtalálható volt rajta, de csak szinte. Ugye nincs sok maradandó rúnám, csak kettő. Az angyali érő és Alec iránti hűségemként a Parabatai rúna. De még sose használtam bátorság rúnát se, úgy érzem felesleges lenne most is fölrajzolni, nem félek én senkitől se semmitől, ezt jó ha tudja mindenki! A pengémet rögtön magamhoz vettem és már indultam is a helyszínre. Sötét volt, de a rúnám miatt szépen kitudtam venni egy női alakot, és előtte a földön feküdni egy testet. Elsőként Ananchel angyal neve jutott az eszembe, a pengém felélesztéséhez. De mindenki tudta, hogy ő a kegyelem angyala és ma én nem akarok kegyelmes lenni, egyetlen mocsok démonhoz sem.
- Uriel – mondom halkan az angyal nevét és a penge a kezemben felvillan. És a démoni nő rám figyel végre, a szerencsétlen mondén helyett. Halottam már ezt a szöveget, vagy Simontól vagy pedig Maiatól, csak ők tudnak filmekből idézgetni.
- Lépj hátrébb a mondéntól te mocskos démon! – szakítom félbe, nem hagyom hogy befejezze. A pengét lazán fogom a kezembe és szépen lassan elkezdek felé közeledni…
Imádom ezt az érzést, jön a harc…
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Nefarith &  Jace
I say more... more... more...

Ajkán még ott a halálsikolyának keserédes párlata, ahogy lelke látványos apró fehér füstként felszáll, de nem menekülhet tekintetem elől. Megszegte az üzletünk alapvető szabályát, fizetés nélkül senki sem távozhat! A fehér lélek lassan elszürkül, majd lángra lobban és végül fekete pernyeként hull vissza az élettelen arcocskára. Tekintete meredten pillant az ég felé, ahova vágyott. Azt hitte, hogy a kis alkunk után még van esélye feljutni, hogy majd Isten megbocsátja bűnét, és visszafogadja eltévelyedett bárányát.
Ostoba, hihetetlenül ostoba. Abban a pillanatban, hogy a gondolat megfordult a fejében, hogy megidéz, hogy letépte csuklójáról a piros szalagot, ahogy elsuttogta nevem az ő imádott Istene elfordította arcát róla és magára hagyta. Ha tisztességesen játszott volna, most meglenne a lehetősége, hogy sötét atyánk kedvét lelje benne és démonként újjá szülessen. Aki át akar verni, az a pokolba sem nyer bebocsátást, elemésztem a lelkét, és nincs többé, kitörlődik a nagykönyvből.
A fiúja még áll a falnak vetve hátát, hitetlen, rémült pillantások közepette. Egy pillanatra megfeledkeztem róla, a bolondnak meg eszébe sem jutott hogy elfusson. Kicsit ciki, hogy azt kérte a csaj, hogy az övé legyen, megkapta és most egy ostobaság miatt dobta el. Ki érti ezeket? Ha a dilis öreg önmagáról mintázta őket… hát csessze meg tutira nem normális.
Felé nyújtom kezem, és előrébb lép. Akaratlan báb, kedvem támadt lenyúzni a szép tiszta bőrét és vászonnak kifeszíteni, hogy levelet írhassak az anyukámnak rá. Ujjaim a torkára fonom, hosszan megcsókolom és hagyom, hogy lényem sötét része átáramoljon bele, kitöltve minden porcikáját, tekintete sötétbe fordul, akár csak egy démoné, de ő csak egy játék. A szél feltámad és ellenség szagát hozza felém.
Eleresztem a fiút, és az vért hányva rogy térdre lábaimnál. Teljesen emberi mivoltomban állok a két hulla között és figyelem a felém szaladó alakot. A fehéren fénylő penge messziről virít.
Egy vadász… álljunk csak meg. Egy? Hol vannak a társai, az ilyenek nem falkákban vadásznak mint a korcs kutyák? Vagy… ohhh lehet ez valami hero darab, ilyen első szülött vagyok, majd én megmutatom. Vajon Lilith mit szólna ha szarvas agancs helyett valami ilyesmi fejét tűznénk ki egy fa plakettre? Nem lenne olyan látványos a kandallón elhelyezve, de kitömve se mutatna jól a sarokban. Talán… ahhh mire jó ez az izé?
Léptei lassulnak, tekintete a még öklendező fiúra vetül, azonban mielőtt szólhatna, kegyelmet kérhetne neki, vagy amit ilyenkor szoktak, a test megfeszül és elterül a hideg aszfalton.
Kezem varázsló mozdulattal húzom el magam előtt. –Ezeket a droidokat keresed?

❖ Megjegyzés: megjelenés ❖ Zene: No Glory ❖ Szószám: 401
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» The secrets of Los Angeles
» Lány + Fiú + Sivatag = ???
» Dark Ravens
» Jace Herondale
» Nini-Well, a tévelygők és megtérők városa

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: különlegességek :: Múlt :: lezárt játékok-
Ugrás: