be careful who you trust

the devil was once an angel

Share | 
városszéli erdõ
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Sariel
❖ Bukott angyal

avatar
Keresem :
• i want him
Tartózkodási hely :
• everywhere
Hobbi :
• making a mess
Karaktered arca :
• margot robbie
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true


sariel &  azazel
this pain is just too real
Gyenge akár a harmat. Szinte olyan törékeny, mint egy váza. Könnyedén hajlíthatnánk kedvükre formálhatnánk a testét, de a lelke továbbra is erős maradt a szüntelen fájdalom ellenére is. Nem fogja megadni magát. Ha kell még egyszer az angyalok szeme közé köp, amiért levetették a magasból, megfosztották a dicsőségtől és ezúttal ő volt az, akinek a szárnyai a padlóra hulltak, megsemmisültek és örökre elvesztek.
Mégis ez a fajta gyengesége egy pillanatra sem akadályozta meg őt abban, hogy küzdjön azért, amiben hitt. Önmagában. Senki előtt nem hunyászkodik meg még azelőtt a férfi előtt sem, akit mindennél jobban szeretet. Még most is szereti. Butaság lenne tagadni, de van, amit jobban szeretet és ez okozta a férfi vesztét, amit habár ha vissza csinálhatna sem változtatna semmin, de azért mélyen bánja a férfi szenvedését.
- Talán úgy hiszed, hogy a mennyben sokkal jobb volt minden? Szinte csak várták, hogy kivethessenek onnan. S, mégis mit értél el volna az oldalamon kedvesem? Ha mindketten alábukunk, akkor esélyünk sincs arra, hogy erősebbek lehessünk, hogy visszatérhessünk.. Így viszont míg az én bukásomra vártál egyúttal hatalmat is szereztél magadnak. - Lehet, hogy képesek lettek volna együtt felemelni a birodalmukat, de mindketten szenvedtek volna elsősorban a semmiért. Elátkozták volna őket, talán a végsőkig. S, a szerelmük is teljesen elkopott volna, kihunyt volna a lángja, majd meggyűlölték volna egymást a szenvedésük miatt. Egymást kárhoztatták volna erre a sorsra és esély sem lett volna a helyrehozatalára.
Könnyedén hull vissza a porba, akár csak egy rongybaba, ahogy a férfi eltaszítja magától, ellöki, de már koránt sem okoz olyan mérethetetlen fájdalmat. Mégis végtagjai hihetetlenül nehéznek érződnek.
Érzi, ahogy az angyali mivoltának az utolsó kis darabkája is semmivé válik, eltűnik a testéből és akaratlanul is egy könnycsepp gördül végig az arcán. Megfosztotta. Szinte mindentől megfosztotta. Egyetlen egy nap alatt veszített el mindent. - Ezzel csak egy újabb ellenséget szereztél magadnak Azazel. S, ne feledd, hogy én jobban ismerlek téged, mint bárki más a birodalmak ezrei közül. Esküszöm, hogy megbánod. - Vicsorogva köpi a férfi felé a szavakat, miközben arrébb kúszik tőle. Nem akar a közelében lenni. Most nem. Elárulta, megsebezte. De nem ússza meg ilyen könnyedén. Ha kell a poklok, poklát uszítja majd rá, de ha azt hitte, hogy eddig szenvedett.. Tévedett. Mert csak most fog szembesülni az igazi kínnal.

❖ Megjegyzés:   
Azazel
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Dudael Szikla
Karaktered arca :
Misha Collins
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true


Sariel &  Azazel
Egyetlen pillanatnyi árulás több rombolást okozhat, mint egy földrengés.
Soha nem tudom elfelejteni azt a napot, amikor a szárnyaimat elválasztották tőlem, hiszen az is a testem része volt olyan, mint egy végtagom. De nem csak a fizikai fájdalom volt ott ami még elviselhetetlenebbé tette az egész helyzetet hanem a tudat, hogy elárult az akiért bármit megadtam volna, akiért bármit megtettem. Ez rosszabb volt mindennél. Aztán pedig a félelem ahogyan közeledtem a föld felé, a becsapódás fájdalmától való félelem, az elemi erővel való földet érés. De balszerencsémre ez nekem elmaradt hiszen, amint elértem volna azt ahová be kellett volna csapódnom már az én szeretett Apám oda is láncolt a sziklához, a Pokol legmélyebb zugába. Azt a szenvedést amit akkor átéltem még a legfőbb ellenségeimnek sem kívánnám. Ha nem lengett volna a szemem előtt a bosszúvágy akkor el is vesztettem volna az ép eszemet és soha nem szabadultam volna ki valószínűleg, hiszen akkor nem lett volna Lucifernek semmi hasznom. Egy őrült bukott angyalra csak egy dolog várt volna. Az pedig a halál.
- És ezzel árultál el. Velem kellett volna jönnöd. Én a sziklához láncolva éltem az egész életemet majdnem. Csakis az asztrál kivetítés miatt tudtam hírnevet szerezni. Legyengülve, de megtettem! Mert tudod, hogy mi motivált, Sariel? A bosszú! Villan meg a szemem és ég benne az, ami eddig életben tartott és erősebbé tett. A harag kimeríthetetlen energiái. Ökölbe szorítom a kezem, legszívesebben már most minden erőmmel lesújtanék rá, de nem fogom elsietni a dolgot. Megfogadtam, hogy ő is annyit fog szenvedni, mint amennyit én szenvedtem.
- Ó, kedvesem... hogy lehetsz ennyire naiv? Nevetek fel hangosan és gonoszan, majd ledobom a földre a nőt és hátrébb lépek tőle és egy ördögi vigyor varázsolódik az arcomra.
- Kimondta, hogy van választásod? A szolgám leszel és ez itt le van zárva. Elmenekülni nem tudsz, hiszen bárhol megtalállak. Érezlek téged. Megölni nem tudsz és én sem foglak téged. De tudod mit? Magadtól fogsz hozzám eljönni és könyörögni. Hirtelen eltűnök a szeme elől és a háta mögött jelenek meg, majd a tenyeremet ráteszem a fejére és szívni kezdem azt a kevés mennyei erőt, ami még benne maradt, hogy szinte teljesen majdnem emberi erővel rendelkezzen.
- Éld az életed, Sariel. De ne feledd az erőd, most már bennem van. Szert tehetsz a démoni erőkre, de enélkül nem leszel több annál. Nincs meg benned a megfelelő dopping szer. De talán egyszer visszaadom.
❖ Megjegyzés:    ❖ Zene: - ❖ Szószám: -
Sariel
❖ Bukott angyal

avatar
Keresem :
• i want him
Tartózkodási hely :
• everywhere
Hobbi :
• making a mess
Karaktered arca :
• margot robbie
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true


sariel &  azazel
this pain is just too real
A fájdalom koránt sem abból fakadt igazán, hogy megfosztották a szárnyaitól. Sokkal inkább a rettegésből, amit ez jelképezett. Elbukott és soha vissza nem térhet a mennyek öleli karjaiba. Ez volt az, amit annyira próbált elkerülni, hogy még a szerelmét is feláldozta annak érdekében, hogy hatalmon maradhasson. Az egyetlen dolog, amire szüntelenül vágyott az a féktelen hatalom. Valami, amit senki nem vehet el tőle. Küzdött minden egyes pillanatban, hogy Ő legyen a legerősebb most még is leggyengébb láncszemként helyezkedett el a démonok hordáján, akik csak arra vágytak, hogy elpusztítsák. A hős megmentőjét sem nevezhetjük hősnek, hiszen Ő is az életét akarta. El akarta pusztítani az egész lényét tudta jól. Elárulta, de egy pillanatra sem bánta. Lehet, hogy gyenge volt és törékeny, szinte nevetséges.. De a férfi vele szemben hatalomra tett szert. A szerelmük feláldozásának köszönhette a hatalmát. Neki, köszönhette. Hiszen, ha akkor nem bukik el talán sosem rendelkezne olyan erővel, hatalommal, mint jelen pillanatban.
- Te is nagyon jól tudod, hogy az áldozatok mit sem értek. Abban a pillanatban vagy mindketten elbukunk, vagy csak egyikőnk. Választanom kellett. Lehet, hogy te nekem adtad a szívedet, de el ne felejtsd egy pillanatra sem, hogy ez fordítva is így volt. Magaddal vittél egy darabot a szívemből.. - Őszintén szerette a férfit. Mégis szerelmük halálra volt ítélve, hiszen tiltott volt. Ha volt szabály, amit kegyetlenül be kellett tartani, akkor ők azt megszegték. Mégpedig mélyen hévvel, odaadással. Nem számított semmi. Most is, ahogy a férfire emeli a tekintetét még mindig látja benne azt, akit egykoron szeretetet. Egy meggyötört, összetört alakját. Megváltozott mégis ugyanaz maradt, akitől a szíve őrülten tudott kalimpálni.
Közelségétől egy pillanatra megszédül emlékképek hasítanak át az elméjén, mintha csak újraélhetné a boldog pillanataikat, amikor még semmi nem állt közéjük csak a kegyetlen szabály. A kettejük titka volt. A tiltott gyümölcs pedig mindig sokkal édesebb. Talán ez volt a fő oka kettejük furcsa kis románcának, de ettől még koránt sem lett közömbös számára a férfi, aki egykoron szívét, lelkét birtokolta. - Akkor már most meg is ölhetsz. Eszem ágában sincs fejet hajtani senki előtt csak azért, mert éppen gyenge vagyok. Erős leszek. Erősebb, mint amivel elbírhatnál. Hát talán a félelem vezérel, hogy behódoljak neked? Akkor is tudod jól, hogy nem lenne örök. Én senki előtt fejet nem hajtok. - Esze ágában nem volt megadni magát, hogy valami kis talpnyaló legyen. Nem.. Nem ezért dolgozott létezésének pillanatától. Ő ennél sokkal, de sokkal többet érdemel.

❖ Megjegyzés:   
Azazel
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Dudael Szikla
Karaktered arca :
Misha Collins
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true


Sariel &  Azazel
Egyetlen pillanatnyi árulás több rombolást okozhat, mint egy földrengés.
Megbűnhődtem azokért a dolgokért, amiket tettem a Mennyországban és a Földön is egyaránt. Sokszor belegondolok, hogy mi lett volna ha nem teszem meg a lépéseket a bukásom felé, mi lett volna ha fent maradok? Nem lennék ugyanaz az a angyal az egyszer biztos, viszont az erőm sem lenne szerintem ugyanaz. Az pedig nekem sokkal fontosabb, mint a személyiségem. Ebben hasonlítunk mi ketten Sariellel nagyon. Ő is szereti ha rettegnek a hatalmától, ha a halandókat csak a puszta nézésével összetörheti lelkileg, ha a démonok elfutnak ha csak meglátják őt, ha az angyalok térdet hajtanak mikor közeledik feléjük. Sokan nem tudják megérteni, hogy miért teszünk lépéseket az erő felé. S ha egy olyan lény, mint Sariel elveszti annak nagy részét akkor az sokkal nagyobb fájdalom, mint amit bármikor is érezni lehet. Mert tudom, hogy az árulása után neki is egyetlen egy menekülőútja volt, az pedig nem más, mint az erőszak és a villogtatás. Fel kellett vágni, hogy ki a hatalmasabb, hogy az ellenségek ne lássák azt, hogy megviselt egy társam elvesztése. Ha jobban belegondolok, kedvezőbb nekem az, hogy így alakultak a dolgok hiszen ha akkor egyszerre bukunk le akkor a nő erősebb lenne, mint én. De most? Én évmilliókat töltöttem a Pokolba és ha szellemi testben is, de folyamatosan edzettem, hogy ne ragadjak meg egy szinten és ha újra találkozok ezzel az árulóval, akkor ne legyen probléma a megölése. S most pedig eljött a pillanat, de valami folyamatosan visszatartja a kezemet attól, hogy lecsapjak. Egy könnyed mozdulattal kitudnám tépni a szívét a helyéről, de nem visz rá a lélek. Pedig a fejemben már kismilliószor lejátszottam ezt a jelentet és soha nem hátráltam meg, de így a valóságban sokkal nehezebb.
- Ó, szóval te sem feledted egy pillanatig sem azt, hogy elárultál? Odaadtam neked a szívemet, feláldoztam volna mindent amit csak elértem, hogy veled lehessek. Miattad megöltem két testvérünket. Minden szavamnál egyre hangosabban beszélek és már a mondatom végére szinte ordítok. Újból előjön az, ami az előbb eltűnt. A bosszú egyre inkább hatalmába kerít és tudom, hogy a terveim érdekében vissza kell magam fognom.
- Nem, nem foglak megölni. Még a hasznomra lehetsz. Hirtelen megfogom a karját és közelebb húzom magamhoz, hogy az arcunk csak néhány centire legyen egymástól és a szemébe tudjak nézni jó közelről fekete szemekkel.
- A szolgám leszel, azt fogod tenni amit mondok. Ez az, amit mindig elakartál kerülni, nem? Most pedig, ha túlakarod élni hát nyalnod kell a talpam. De cserébe nem fogsz meghalni és tudsz gyógyulni, hogy egyszer egy nap elfoglald a méltó helyed.  
❖ Megjegyzés:    ❖ Zene: - ❖ Szószám: -
Sariel
❖ Bukott angyal

avatar
Keresem :
• i want him
Tartózkodási hely :
• everywhere
Hobbi :
• making a mess
Karaktered arca :
• margot robbie
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true


sariel &  azazel
this pain is just too real
Ezerszer láthatta már az angyalokat elbukni, de sosem gondolta volna, hogy egyszer majd rajta is csattan az ostor és elragadja magával a pokol. Tudta azonban, hogy egykoron Ő is bűnbe esett, hiszen szívét adta a férfinak, aki habár most megmentette a biztos haláltól nem szánt kegyesebb sorsot a számára. Tudta jól, hogy árulása nyomott hagy a férfi lelkén, ahogy sajátján is tette. Átkozza a napot, amiért a hatalmat választotta.. Mégis soha egyetlen egyszer sem fordult meg a fejében az, ha visszamehetne, akkor másképp döntene. Határozottan állt a döntése mellett. Megmásíthatatlanul. Azonban ez lehet, hogy akkor még nem hozta el számára a vesztét, most egyértelműen ott lebegett felette, mint a halálos ítélete. Tudta, hogy a férfi várni fog rá. Ha egy örökkévalóságba telt volna, akkor is megvárja. Hiszen a bosszú nagy úr. Valami, amit nem lehet csak úgy leküzdeni. Beleégeti magát és soha nem szabadulhatunk tőle igazán csak akkor, ha beteljesítettük.
Reszket, mint a nyárfalevél gyenge, törékeny. Küzdeni is képtelen. A fájdalom, mi belülről emészti fel, szinte meg sem akar állni mindaddig, míg teljes egészében el nem pusztul. Ő azonban nem arról híres, hogy meghajlik ha úgy kívánják. Mindig talpra áll és küzd. Mégis pontosan tudta, hogy itt nem a fizikai küzdelem az, amin felül kell kerekednie. Lélekben kell harcot vívnia a férfival. Még akkor is, ha így sem számíthat nagyobb erőre, hiszen a zuhanás, szárnyának elveszítése minden egyes részét meggyötörte. Az egész lényét porrá zúzta és az hiába próbálkozik újra felépülni, összeforrni és meggyógyulni.. A szüntelen fájdalommal folytatott harc során többször elbukik.
- Tudtam, hogy nem feleded, ahogyan én sem felejtettem meg egy pillanatra sem. - Árulása pillanata örökre beleégett az elméjébe. Elárulta a férfit, akit szeretett. Hiszen nem szabadott volna szeretnie. Mégis tudta, hogyha kegyvesztett is lesz, akkor is többre lesz képes, mint akkor Ő lett volna. Sokat kellett még tanulnia ahhoz, hogy megállja a helyét. Abban a helyzetben önmagát választottam helyette. - Nem forgathatom vissza az idő kerekét, Azazel. - Ha megtehetné sem módosítana a múlton. Egy pillanat töredéket sem. Ezt azonban már nem mondja ki hangosan. - Kétlem, hogy bárki erősebb lett volna a zuhanás után. De erősebb leszek. Te pedig ezt meg kívánod akadályozni. Gondolom azért vagy itt. - Büntetni akarja, amiért elárulta. Érhető, mégsem jelenti azt, hogy ezzel bele is törődik a helyzetbe.
❖ Megjegyzés:   
Azazel
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Dudael Szikla
Karaktered arca :
Misha Collins
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true


Sariel &  Azazel
Egyetlen pillanatnyi árulás több rombolást okozhat, mint egy földrengés.
Amikor elbukik egy angyal, akkor nem csak a fizikai fájdalom mardossa hanem egy sokkal nagyobb és elviselhetetlen dolog. A lelke olyan, mint egy mosogatószivacs amit éppen akkor facsartak ki, az összes érzelmével együtt. Hiszen a Mennyei fény szépen lassan szivárog el a testéből és ezért érzi minden friss bukott angyal gyengének magát. Nem attól, mert zuhant és földbe csapódott hiszen a gyors regenerálódás miatt a sebek néhány másodperc alatt eltűnnek. De az ami belül játszódik le benne az nem másodpercek kérdése, hanem éveké vagy évtizedeké. Sokan nem tudják azt elviselni, hogy elvesztették a szárnyukat és most kegyvesztettként kell élniük, az ilyeneket nem is élnek olyan sokáig akármennyire hatalmasak és erősek. Aki nem erős jellem az megbolondul, és a saját kardjába fog szaladni. Ha ez a nőszemély gyenge lenne, akkor most nem is szórakoznék vele, hanem hagynám hagy járja az útját és nevetve nézném azt végig, ahogyan megtébolyul és elveszti a kontrollt majd hurkot köt a saját torka köré s a démon pedig kirúgja a széket alóla. Igen, ez annyira drámai és szórakoztató lenne. De egy bökkenő van. Hogy nála céltudatosabb angyalt nem ismertem még, s egy igazi túlélő. Nem hiába ő volt a Hóhér. Ha hagynám, hogy szabad utat kapjon akkor minden bizonnyal megerősödne és olyan károkat okozna számomra, ami nem lenne előrevezető tényező a tervemben.
- Sariel... Ahogyan kiejti a nevem, az a gyengédség azok az impulzusok amiket magából áraszt ki még mindig az teljesen megborítja az elmémet. A fogásom a nyakán enyhül, de aztán megrázom a fejem és ahogyan kiejtem a nevét csak úgy csorog a gúny az ajkaimból.
- Azt hitted, hogy elfelejtem az árulásod? Azt, hogy mit tettél velem? Ennél barátibban nem is üdvözölhetnélek. Elengedem a nőt, s hátrébb lépek néhány lépést. S az arcomra kiül a megvetés és az undor.
- Nézz magadra, gyenge vagy. Olyan, mint egy törékeny halandó.  
❖ Megjegyzés:    ❖ Zene: - ❖ Szószám: -
Sariel
❖ Bukott angyal

avatar
Keresem :
• i want him
Tartózkodási hely :
• everywhere
Hobbi :
• making a mess
Karaktered arca :
• margot robbie
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true


sariel &  azazel
this pain is just too real
Annyiszor volt már szemtanúja annak, hogy egy testvére kegyvesztett lesz és a szárnyaitól, a lelkének egy darabjától megfosztják. A fájdalom igen is valóságos volt. Mégis volt valami, amit sosem láthatott igazán, melyet egyszer sem követett szemmel. Hogy mi történik abban a pillanatban, amikor a földre érnek. Mi minden változik meg. A fájdalom mennyire emészti fel őket. Hogyan veszíthetik el az útjukat. Milyen tervek keresztezik a gondolataikat. De, ahogyan mások fejében is az övében sem ötvöződött más, mint a hatalom iránti megfoszthatatlan vágy. Mindig is fontos volt számára az erő és az, hogy mások felett állhatott.
Most már ez nem igaz. Ahogy közeledik a föld felszíne a fájdalom úgy hatalmasodik el a lelkében és tépi darabokra majd az igyekszik újra összeforrni és egyet alkotni. A darabkák azonban, akarva vagy akaratlanul de nem a megfelelő sorrendbe állnak össze. Mintha szándékosan arra mennének, hogy elpusztítsa önmagát, de ne teljesen. Valaki mássá váljon. Erősebbé. Hiszen a szárnyai melyek egykoron még úgy tündökölhettek, mint az erejének a forrása most már nincsenek többé. Az ürességből, amiket maguk után hagynak abból kell táplálkoznia. Ebben kell megtalálni mindazt, ami reménysugárként megmentheti őt a teljes sötétségtől.
A föld kemény és rideg érintésétől szinte fel sem fogja, hogy mennyire erőtlen, hogy a fájdalom mennyire felemésztette őt. Mintha teljesen kifacsarta volna. Nincs ereje. Mégis érzi, hogy a veszély ott liheg a nyakában. Sötét alakok ölelik körbe, de nem tud mozdulni. Tehetetlennek érzi magát és gyengének. Gyűlöli ezt. Sikítani tudna. Hogy felálljon és bosszút állhasson. Azokon, akik ártani akarnak neki. Bárkin. De az ereje cserben hagyta. Felnéz az égre, amely egykoron még otthonaként szolgált. Most oly távol van tőle. Elérhetetlen. Minden, ami őt, önmagává tette elérhetetlen távolságban van. Most pedig meg kell tanulni felépítenie egy új egyéniséget, egy új önmagát. Amely alkalmazkodik a kegyetlen változáshoz, hogy kegyvesztett lett. Azonban testét hideg bizsergés fogja el, ami szinte kegyetlenül küldi a vészjósló jelet, hogy talán nem éli meg a pillanatot, hogy újra nagy lehessen.
A halál azonban még várat magára. Talpra küzdi magát, hogy szembenézzen a támadóival, akik közül kettő mielőtt reagálhatni tudna a szívük nélkül hullanak a földre, mint két zsák krumpli. A többi pedig halálfélelmükkel együtt menekül. Tekintete a megmentője irányába téved, de akkor jő csak rá, hogy az Ő megmentője inkább a végzete. - Azazel... - A nevét olyan gyengédséggel ejti ki, hogy a lelke is beleborzong. Hisz még mindig szereti a férfit. Elárulta az érzéseit. Fontosabbnak tartotta hatalmát. De ettől még nem tudta megmásítani az érzéseit. A mai napig soha sem. Pedig tudja nagyon jól, hogy el kell őt engednie. Hiszen nem más Ő, mint a saját gyengesége.
- Reméltem, hogy egy kicsit talán barátibb körülmények között találkozunk majd újra. - Nem mellesleg, amikor az ereje nem egyenlő egy elszáradt, régi falevélével, ami már rég búcsút intett az otthonának, ami szüntelenül táplálta.
❖ Megjegyzés:   
Azazel
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
Dudael Szikla
Karaktered arca :
Misha Collins
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true


Sariel & Azazel


Amikor még a Pokol legmélyén, egy sziklánál raboskodtam akkor rengetegszer lejátszódott a fejemben a bukásom története, újra és újra. A szemem előtt váltakoztak a képek, hogy jutottam idáig. Hittem a testvéremben, a bátyámban s ez a vesztemet okozta. Mellé álltam Atyánk előtt és én is felszólaltam azért, hogy neki jó legyen és ne érezze magát egyedül, mindig ott voltam mellette és mindent feladtam érte. Még a szerelmemet is, aki szintén elárult. Ő volt a másik oka a szárnyam elvesztésének. Sariel Arkangyal. Isten feldobta neki a labdát, választania kellett köztem és a hatalom között. S az erőt helyezte figyelembe. De hát mit is vártam? Ő mindig is ilyen volt, élvezte azt, amikor rettegtek tőle. De nem gondoltam volna, hogy még hazudni is képes ezért. Azt hazudni, hogy szeret. Szemrebbenés nélkül suttogta az álnok szavakat a fülembe s én pedig elhittem, mert bíztam benne. Mindennél és mindenkinél jobban. Ő az oka annak, hogy amint leértem a Földre teljesen átalakult a személyiségem. Minden emberi érzelem elveszett a szárnyammal együtt, kiölt belőlem mindent az árulása s ezt soha nem fogom neki megbocsátani. Bosszút esküdtem, és be is fogom tartani. Ehhez pedig szükséges az, hogy letaszítsam Lucifert a trónról. El kell őt intéznem, hogy támadást indíthassak, mert ő túl puhány, hogy megtegye. Először az Emberek világát fogom teljesen felőrölni, szabadjára engedem az Apokalipszis Lovasait, aztán pedig a Főbűnök befejezik azt, amit a Négyes elkezdett. Utána pedig jöhet a Menny, s ott Sariel fejét élvezettel fogom letépni. Akkor fogok megnyugodni és talán végre érezni valamit, ha ő meghal. S csak is az én kezem által, más nem ölheti meg. Csak én.
Trónomon ülök a palotámban és hirtelen felkapom a fejem erre az energiára ami a mondénok síkja felől érkezik. Egy bukott angyal. De nem is akármilyen, hiszen erős ha ideáig megérzem. S valamiért nagyon ismerős, belül mardosni kezd valami ami régen nem jelentkezett. Nem lehet, nem lehet ő. Felpattanok és már indulok is, hogy szemügyre vegyem ezt a jelenséget. Nem telik bele sok idő, hogy odaérjek. A szemeimmel messzebbről követem a zuhanást s már innen érzem, hogy kivel van dolgom. A Hóhér végre elbukott. Egy mániákus vigyor varázsolódik az arcomra és elindulok a becsapódás helyére, de akkor látom, hogy legalább 5-6 démon is ugyanezt teszi. Vonzza őket a friss bukott kisugárzása. Hagyom, hogy közel merészkedjenek a nőhöz csak azért, hogy lássa a veszélyt ami körülötte forog, mert a bukás után közvetlen nem tud még elbánni velük. Csettintéssel el tudná őket söpörni, de jelenállapotában? Esélytelen.
- Nem akarok megzavarni semmit, uraim. De ő az enyém, csak én téphetem le a fejét. Mosolygok kedvesen, az egyik kezem zsebre dugva és úgy jelenek meg hirtelen kettő előtt és kitépem a szívüket.
- Mondanám, hogy elég szívtelen helyzet... Kuncogok halkan mire a többi támadó eliszkol mikor megtudják, hogy kivel van dolguk, így most már teljes figyelmemet Sarielre tudom fordítani. Nem szólok semmit, pusztán elkapom a torkát és a fejem felé emelem.
- Vártam a napot, hogy találkozzunk.   

     §§  <3  §§
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members

Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true

-- szabad játéktér --
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

selene & lucifer

- ...És mi vett rá arra végül, hogy egy árnyvadász felesége légy akkor? - Kérdeztem tőle pusztán kíváncsiságból, elvégre hangneme korántsem tükrözte közelébe se azt, hogy örömmel ment volna hozzá ahhoz a bizonyos vadászhoz. Nem, mintha akkora nagy értéktáblázattal bírt volna mindaz ami ő róla szól; mégis szeretek meghallgatni egy-egy történetet akárcsak egy engedelmes gyermek aki mesére vágyik. Ezáltal is nagyon egyszerűen ismerhetek meg bárkit. Habár, számomra ő az első pillanattól fogva egy nyitott könyvként tűnt fel. Szinte mérföldekről éreztem a jelenlétét és egyaránt azt is, hogy valójában mennyire sebezhető és manipulálható. Túlságosan is magányos, túlságosan is bánatos. Hát miért hagynék én elhervadni egy ilyen gyönyörűséges virágszálat? Élek tehát a lehetőséggel és megadom neki azt a boldogságot, amit nyújtani tudok neki megy egyaránt engem is boldoggá tesz. Első megérzésre is tudtam, hogy ő ennek korántsem mond nemet, sőt, nagyon is produkálni fogja magát. A teste vonaglásaiból tudtam, hogy próbál hergelni és megvallom, hogy nagyon jó úton jár. Tetszik, hogy nem félelemből engedelmeskedik nekem hanem mert valóban kimutatja a kívánat jeleit, szinte nagyon is jól. Túlságosan tökéletes (..).
Amikor viszont ógy dől nekem, hogy hátulról némileg melleire hárul a figyelmem, úgy éreztem, hogy szükségem van arra a látványra ahogy élvezni fogj amindazt amit tenni fogok vele. Hisz nemcsak a fájdalomból nyerem az energiát ami életben tart, hanem egyaránt képes vagyok a szexuális érzelmekből is táplálkozni épp úgy, ahogy a kelták egyik kitalált lénye. Talán még jobban feltöltődöm tőle energiával mintsem attól, ha valakit megölök és kiszívom belőle az erejét. .. Ez még annál is jobb.
- Hogyan is feltételezhettem, hogy számítasz bármit is az apádnak. De ez teljesen lényegtelen. Én szerettem a gyermekeimet, mégis megöltem a legtöbbet. Ha más ölte volna meg őket, nos, talán pokollá változtattam volna a világot is. - Fülcimpájába csókolok érzékien, midőn elfeketedett karjaim előre teszem és tenyereimet végigcsúsztatom hasán; abból az egyik melleire vándorol míg a másik hasától lejjebb csúszik, egészen a nadrágjának az aljába ahol még nem értem hozzá, mégis éreztem nőiességének forróságát.
Egy percre sem illene azt hinnie, hogy ki szeretném őt használni az apjával kapcsolatban. Engem Azazel egy pillanatra sem ingat meg, sőt, mitöbb, nagyon is hidegen hagy. Ha a lánya nem vonzana ennyire több szempontból is, akkor valószínű már régen az áldozataim sorait bővítette volna. Szeretek kivételt hagyni és ő az egyik igen ritka bizonyítása.
- .. De tőlem egy percig sem kell tartanod. Te is tudod, hogy nem akarlak bántani.- Tenyeremet kellően lecsúsztattam addig, hogy nőiességén végigsimíthassak rajt és ezzel egyaránt a legérzékenyebb pontját masszírozhatom érzékien, ha hagyja. - Mind a ketten jól látjuk azt, hogy ha úgy látom jónak, akkor megöllek... -  Ujjaim mozgása hevesebben simítják nedvesedő nőiességét, míg egyik feszes mellébe markolok. - De egyelőre ez eszemben sincs. - Kedvesen csókolok a nyakába, némileg végig is nyalok bőrén ugyanazzal a nyelvvel mint az előbb, talán még bele is sziszegek játékosan. - Finomnak tűnsz. - Perzselően suttogom  a fülébe, miközben egyáltalán nem hagyom abba azt a kényeztetési formát, amit elkezdtem; élvezem a tenyeremen a nőiességének a forróságát és nedvességét, túlságosan is.
Selene Moon
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true


Lucifer & Selene

"Ne nézz hátra, jön a far... Sátán!"

Lucifer közlékeny. Túlságosan is. Minden olyan állításomról elmondja az igazat, amelynél én korábban nem voltam benne biztos és ez aggaszt engem. Nem szokása senkinek ilyen kedvesnek és nyíltnak lenni. Már megtanultam régen, hogy az információ is hatalom tud lenni, a démonok és bukottak pedig nem szokták csak úgy átadni bárkinek is. Legalábbis nem torzítások nélkül. Ő most mégis itt van és megcáfolja A állításait. Sőt, olyan dolgokat árul el nekem, amelyeket még odalenn sem vettek biztosra. Halottam-e róla, hogy Lucifernek volt vagy van lánya? Még szép, sokan próbáltak azzal dicsekedni nekem az életem során, maga a sátán nemzette őket. Ezzel próbáltak rávilágítani a tényre, hogy illene feljebb valóként elismernem őket, de az erejük ritkán volt meg hozzá. Én soha nem hirdettem a származásomat ilyen nyíltan persze. Azazel neve még mindig tabunak számít, ráadásul semmi kedvem elmesélni, hogyan és kit kapott meg a bukott. Megelégedtem a ténnyel, hogy létezem és hosszú időn át apám egyetlen gyermekeként jártam a földön. Az utóbbi ugyan már megváltozott, mégis, nekem van valamim, amit nagyon kevés másik boszorkány mester állíthatott magáról. Olyan szülő, akinek élve többet ért a gyermeke, mint holtan. Szerintem ezt maga a sátán is tudja, és a játék végén pont emiatt fog elpusztítani. Akkor pedig mit számít egy kis cicázás és néhány kérdés megválaszolása? Vagy néhány visszadobott labda, ha már itt tartunk?
- Egy árnyvadász gyermek ma? Ennyit arról, hogy én vagyok hajmeresztőbb, mert egykor összeházasodtam eggyel - igaz, az még a korai időben, az árnyvadászok első megalkotása után történt pár generációval, amikor ők is jól tudták, hogy warlock segítség nélkül nem is lennének életben és ennek megfelelő tisztelettel kezeltek minket. Utána persze a vezetők egyre inkább meg akarták maguknak szerezni az irányítás jogát, így kiszorították a segítőkész fajokat és elfelejtették a régi meséket. Másodrendű lények lettünk a szemükben, én pedig évszázadokig vicceltem meg őket azzal, hogy a régi jegygyűrűmet viseltem, bele vésve jól láthatóan a kapcsolat rúnával. És kénytelen voltam igazat adni Azazelnek, aki ellenezte a frigyet, nem bízva a fajtájukban. Bár, volt olyan házasságom, amelyet támogatott? Szerintem arra egy nagy nem a válasz...
- Nem meglepetést okoznak, dacot. Egy szép nő magában elég a világháború kirobbantásához, te pedig nem olyannak nézel ki, aki kevésbé attraktív anyát választana a gyermekének - vagy éppen egy nagyon együgyűt. Nem, Lucifert szerintem azok a nők érdeklik, akiknek nem csak az arca, de a szeme is sugároz valami értelmet. Pontosan tudom, saját tapasztalatból, hogy milyen könnyedén lehetett elérni az uralkodást egy nőnek is, ha jól manőverezett a politika útvesztőiben. És ez csak a föld, ahol megvannak az élet korlátai. A démoni halhatatlanság mellett csak hátra kellene dőlnie és várni, hogy egy jól megválasztott fegyver elintézze a problémákat. Mondhatjuk, ez számomra olyan érzékeny pont, amit nem félek rejtegetni. Utálom a férfiak felfogását a női tehetség határairól és ezer örömmel cáfolom is meg. Persze háborút nem indítok miatta, de már megtették páran. Elég egyetlen jó példát mondanom: Trójai Heléna. Hány évezreddel ezelőtt történt az egész? Van olyan, aki nem ismeri a nevét a tanult világban?
Általában semmi bajom az érintésekkel, sokszor észre sem veszem. Ez most mégis más. Az övé. Tudom, hogy egyetlen mozdulattal a nyakamra kulcsolhatná a kezét és utána végképp nem tudnék szabadulni tőle. Valószínűleg még csak fel sem kell emelnie a kezét, hogy megöljön. Mégis érzem őt, a jelenléte beburkol, karja a testem köré kulcsolódik, fülemnél megint ott a szája. Nem bántani akar, bármennyire is annak tűnik ez a játék, csak elcsábítani. Én pedig hagyni fogom és űzni bele. Tudom, mit nézett és mit látott rajtam, úgy fordulok, hogy a holttest füstje ne az arcomra kerüljön, közben a nyakam feltárul, a ruha alatt sokkal jobban láthatóvá válik a mellem is olyasvalaki számára, aki pont mögöttem áll. Látszólag csak magamat védem, de a mozdulataim mélyén rejtőzik játék és manipuláció is. Nem akarok meghalni. Nem akarok megsérülni. Ellenben a tudat, hogy a sátánt láthatom egy másik ösztönnel küzdeni borzongat. Érzem a száját és egy lélegzetvétellel elengedem az álcázó mágiát. Biztos, hogy az ő bőrét is bizsergeti, ahogyan lehullik rólam és felfedi egyikét a három tetoválásomnak. A jobb fülem mögött a fekete-jádezöld színű végtelen csomót, amely háromszög alakban csúcsosodik ki és húzódik vissza. Kevert jelkép, félig kelta, félig hindu, nincs se eleje, se vége. Mindenki ismeri, mindenki tiszteli. Lucifer valószínűleg egy ilyen apró rejtő mágiát meg sem érzett volna, de azt akartam, hogy lássa. Hogy tudni akarja, mi az, amit még előle rejtegetek. Ruhával. Varázslattal. A fejemben...
- Házszámot tévesztettél. Apámnak nem az intrikusra, hanem a harcosra van most szüksége. És tett róla, hogy semmit ne tudjak a húgomról a létezésén kívül - a büszkeségemen esett csorba miatt pedig én nem tiltakoztam miatta. Évezredekig voltam egyedüli gyermek, egy utánozhatatlan szövetség eredménye és ezt lerombolta, amikor egy egyszerű nőt teherbe ejtett. Megszületett a húgom, akiről csak azt tudom, hogy osztozik a fegyverek iránti rajongásában és a megformázási tehetségében. Nevet soha nem hallottam. Arcot nem láttam. A lakóhelyét sem fedte fel. Ezzel igazából mindkettőnket védett. Lucifer sem tudja kiszedni belőlem az információt, amivel nem rendelkezem. Senki nem tudja, melyik lányát is szereti jobban. Ha a drágának van egy kis esze, akkor még az erőnk miatt sincs értelme a támadásnak. Szürke zóna. Köztes tér. Sok féle képpen lehet leírni ezt a fél állapotot. Az eredmény ugyanaz: nagy erőfeszítés minimális haszonért. Nem éri meg...
- Elhiszem, hogy itt és most nem fogsz elpusztítani, de ne áltassuk magunkat. Megteszed, ha az lesz előnyös számodra. Ahogy Azazel is képes lenne rá. Most pedig két másodperced van, hogy folytasd! - a szavaim kegyetlenek, de elvesztik az élüket, amint a bal kezem az övére siklik, hogy most már a kettőnk ereje ejtsen foglyul, nyakam még inkább feltárulkozik számára, hajam automatikusan hullik el az útból. Mit ér az élet, ha mindig elmenekülsz a veszélytől és az élvezettől? Szerintem semmit. Hány alkalommal történhet még meg, hogy ennyire kiélvezhetem a sátán erejét és a megadását? Egyetlen percre, de behódol, és ez olyan diadal, amelyért örömmel adom fel a védelmemet. Mert ilyenkor tényleg tudom, hogy élek. Lehet, hogy a világot már egy ideje meguntam és nem akarom irányítani, de máshol még mindig szívesen válok főnökké. És ígérem, hogy nem lesz oka panaszra a partneremnek...
❖ Kinézet: Itt ❖ Zene: Csak óvatosan! ❖ Szószám: xyz
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

selene & lucifer

Az éjszakai levegőben mindkettőnk arcát megvilágítja az általa megidézett tűz. A világos színnek köszönhetően a haja élénken vörös, míg az én íriszeimben visszatükröződtek a tűz lángjainak a tánca. Pár pillanatig szemlélem, amint az általam megcsonkított nő megmaradt húsa eggyé válik a perzselő tűzzel, melyet a levegő szétdobál hamu formájában. Sohasem szoktam ügyelni arra, hogy eltakarítsam a művemet. Hisz ez az én művem volt amibe egyébként sem szabadott volna belenyúlnia.
Gyengéd szavai felébresztenek a tűz mélázásából, épp annyira, hogy határozottan húzom ki magamat eleinte egészen érdektelen arculattal, mire is aztán akaratlanul is, de elvigyorodom.
- Az élet iróniája. - Majdhogynem költőien adtam címet eme beszélgetés részének mit felhozott, de nem tartott sokáig amíg némán álltam előtte. - Mily érdekes, hogy megannyi átok övez engem ami leláncolja lényemet a porba; ezen átkok közé tartozik az is, hogy képtelen vagyok fiú gyermeket nemzeni. - S bár arculatom egészen kiegyensúlyozottnak tűnt, mégsem hallatszott szavaim hangjából, hogy bármiféle mulatságos lenne abban amit mondtam. - Több lány gyermekem van és volt. A legtöbbet én magam öltem meg, hisz nem túl szerencsés ennyi utódot hagyni magam mögött. Rajtuk kívül azonban van egy fogadott fiam akit én magam vettem magamhoz nagyon régen. Érdekessége, hogy a fiú árnyvadász. - Szerettem volna elhessegetni a tévhiteket, miszerint vannak fiú leszármazottaim. Ha így lenne, valószínű rajtuk keresztül hatékonyabban tudnék irányítani mást is. Lány gyermekekkel ezt lehetetlen. Nem véletlen, hogy nem adatott meg az sem, hogy esélyes legyek fiút nemzeni.
- Mintha annyira meglepnének téged ezek az állítások. - A pillanat tört része alatt suhanok mögé újra fekete füst formájában ami szinte marhatta orrának az érzékeit. Amint megálltam a háta mögött, finoman előre nyúltam jobb karommal ami újra eltorzult; s finoman helyeztem hasfalára tenyeremet, ezzel is közelebb vonva őt magamhoz. Teljesen hevessé tett testének az érintése, az, hogy feneke az ölemhez ütközik; nagyon nehéz visszafognom magamat.
- Az én nevem Lucifer és én vagyok az, akinek még a többi bukott angyal is meghajol. Én általam lélegzik a Pokol és én vagyok az, aki megteremtette az első démont. Én vagyok a kígyó aki megadta az első embereknek a tudást.  - Suttogom fülébe a szavaimat miszerint választ adok arra, hogy miért tartott engem az a bizonyos A engem kegyetlennek. - Az ördög áll itt mögötted, Kedvesem. - Gyengéden csókolok vállába, aztán nyakára pecsételek egy forró csókot; pontosan jobb füle alá. Túlságosan is vonzónak találom őt, túlságosan is tiltott gyümölcs, hisz Azazel lánya.
- Az lenne a legjobb, ha megölnélek, hogy az apád még jobban szenvedjen. De nem tudom megtenni. -  Nagyon is éltetett az iránta érzett vágyam, ami nem hagyta, hogy helyesen döntsek az érdekemben.
Selene Moon
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true


Lucifer & Selene

"Ne nézz hátra, jön a far... Sátán!"

- A rombolási vágyaidon segítene, a teljesség irántin... - a mondatot nyitva hagyom, mert a befejezése egyszerre nyilvánvaló és kimondani is sértő. Érzem benne az igényt valamire, amitől örökre megfosztották és egyetlen boszorkánymesternő ereje messze nem lenne elég a pótlására. Meg többé sem. Az enyém pedig végképp, mert már régen megkíséreltem egy varázslatot a saját testi épségem érdekében végrehajtani. Elvileg sikerült és az erőmet képes a halálomkor egy általam választott helyre juttatni. Ami az apám személye. Gyakorlatban eléggé problémás ezt letesztelni, mert meg kellene hozzá halnom, hogy kiderüljön, működik-e. Kicsit olyan ez mint a tűzjelző készülékek, azok is először és utoljára jeleznek a füstre, így sokan nem tudják, hogy néhány évente nem árt benne elemet cserélni meg karban tartatni. Jól van, elismerem, ez elég morbid hasonlat, de éppen ennyire telik tőlem. Nem vagyok teljes harcra kész állapotban...
A tény, hogy ez a szegény nő is warlock volt arra késztet, hogy megint ránézzek. Remélem, hogy találom valami jelet, amely a származására utal, de ha volt is ilyen, a vér alaposan elmosta. Most már csak egy halott, akinek ezzel el is döntetett a sorsa. A mondémok nem vizsgálhatják meg a testet, nem szerezhetnek bizonyítékot a természetfeletti létezésére, így égnie kell. És égni is fog, amint a bukott nem fogja fenyegetésnek venni, hogy felgyújtom. Most még túl közel van hozzá, így csak viszonozom a fürkésző pillantásokat és várom, hogy eltávolodjon. Közben pedig az erejét mérlegelem. Nagy, túlontúl hatalmas egy sima démonhoz vagy alacsonyabb szintű pokoli lényhez. És összesen két hím van talán, aki apámon kívül birtokolni tud ilyen fajta erőt. Egyik sem a barátja vagy szövetségese. De ezt már tudtam korábban is. A szívem mélyén éreztem, hogy azért lépek elő, mert nem tudnék elmenekülni. Meghalni viszont csak emelt fővel vagyok hajlandó és készen állok harcolni előtte az életemért. A pillantásomban benne van a dac, mégsem szólalok meg. A beszédet rá hagyom, várom, hogy befejezze, és prédára leső ragadozó kecsességével kezdjen el körözni. A fülemre támaszkodom, hogy tudjam, merre jár, a pillantásom még mindig a halott körül forog. Kezd zavaró lenni a látvány, hamarosan az állatokat is idecsalja...
Érintés a ruhán keresztül. A keze a derekamon jár, a teste viszont már az oldalamhoz simul, lehelete a fülemet cirógatja. Egy vámpírnál már aggódnék. A pokol teremtménye ebben más. Várom, hogy mérlegeljen és döntsön, mit akar. A halálomat vagy a szenvedélyemet. Warlock vagyok, de nő is. Gyönyörű nő, akinek uralkodók és nagy vezetők borultak a lába elé és a szépségét nem könnyen felejtik el. Hiúság? Ha igaz, nem számít annak, nem?
- Ahhoz képest, mennyire nem bírjátok a másikat, az ízlésetek egyezik - a kérdését kerülöm, nem akarom beismerni neki, hogy több tippem is lenne a kilétére. Helyette a tetteit figyelem és azokra reagálok. A nyelv érintésére a nyakamon. Furcsa, picit érdes, de kellemes és valahogy izgató. Bűnös. Szóval ilyen fogadni. Lassan hagyom, hogy pár pillanattal a szavak után a nyitott számon át az én nyelvem is kivillanjon, majd előbukkanjon. Neki csak átmenetileg van kétágú, kígyószerű. Nekem születésem óta. Az ördög jele. Pontosabban a warlockoké és egyben az eredet bizonyítéka is. Ha minden igaz, csak az igazán erős bukottak tudják elérni, hogy gyermekeiken apró és könnyen elrejthető maradjon. Amíg nem csókol meg valaki, addig én gond nélkül titkolom is. Származásom örök emléke és jelképe ez.
- Elnézést? - a kábulatból, az unottságból ez a szó ránt ki. Egy bukott ritkán kér bocsánatot és még ritkábban hagyja futni az áldozatát. Márpedig én az vagyok. A legnagyobb riválisának a lánya, mondhatni. Aki évezredes múlttal rendelkezik. Nagy előnye származna a foglyul ejtésemből és a kivégzésemből is. A szemeim nem tudnak nem elkerekedni, miközben megértem, hogy lemondott rólam. Vagy legalábbis úgy tesz. Nehéz megmondani. Az őszinteséget nem ismerem fel, ellentétben a kéjvággyal. Így az óvatosságomat megtartom, de amíg ő az emberi kinézet visszaszerzésével próbálkozik, van időm felgyújtani a testet. Egyetlen intés és aranysárga, skarlátvörös, élénk narancs színű lángok borítják, sőt, egy helyen még kéket is látni. A hátán volt a boszorkány jel ezek szerint, a tűz ott pusztít a legerősebben, annak kell minden nyom nélkül eltűnnie...
- Miért? - nézek a férfi szemébe elgondolkodva, mert már biztosan tudom, ki ő. Éljen az emberi külső, a hajszínük árulkodó. Nekem pedig egy másik napon megfagyna a vér az ereimben a tényre, hogy Lucifer érint. Ő van itt velem. - Ismertem egy warlock fiút, csak A-nak hívatta magát, régen meghalt. Erős volt, hihetetlenül tehetséges, a te fiadnak mondta magát. Kegyetlennek, manipulatívnak és türelmetlennek írt le. Mindig azt hittem, végeztél vele, mikor elérte a kétszáz évet - kicsit tördelt a mondandóm, a holttestből távozó füst nem segít a légzésben közben. És nem akarok feleslegesen olyan kérdéseket feltenni, amire nem biztos, hogy válaszol. Mégis ott van egy tucatnyi a szavak mögött. Miért kedves velem? Tényleg ő volt A nemző apja? Megölte? Mi igaz a sok rossz tulajdonságból, amelyeket előtte vonultatott fel? És egyáltalán mi előnye származik abból, ha hajam szála sem görbül?
❖ Kinézet: Itt ❖ Zene: Csak óvatosan! ❖ Szószám: xyz
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

selene & lucifer

Bestiálisan elvigyorodom, és nem leszek rest végül rápillantani erre az ismeretlenre, aki végül volt ahhoz bátor, hogy előugrott.
Egészen látványosan szemlélem őt végig, ahogy férfi tenné ezt egy nővel, s sejtelmes mosollyal újra szóra nyílik a szám. - Lehet, hogy megbánnám még a végén, ha úgy hevernél mellettem mint ez a szerencsétlen lány. Egyébként ő is épp olyan mágus volt, ahogy te. Talán kicsivel fiatalabb. - A hüvelykujjam és a mutatóujjam között mutattam azt a röpke mértékegységet, pusztán színjátszás gyanánt.  - Egyébként egy pillanatra se lenne okom arra, hogy magyarázkodjak neked, Édesem. - Két lábra állok és újra végigszemlélem őt. Egészen vonzónak hat, van valami benne, ami végett még mindig habozok azzal, hogy egyenlővé tegyem a semmivel. (..) Mint egy vad, úgy sétálok körülötte kétszer, majd amikor a háta mögé érek, óvatosan megközelítem mint aki most ebben a pillanatban fogja majd felfalni. Nos, a felfalás az ő esetében egész másként történne, ha rajtam múlna; a hölgyekkel szemben általában mindig gyengédebb szoktam lenni bár ezt most nem igazolja alá az, hogy pont az imént marcangoltam szét egy hozzá hasonló mágust.
- Túlságosan is bátor vagy.  - Elfeketedett karjaimat előre nyújtom, s tenyereimet gyengéden hagyom nyugodni a derekán, midőn a jobb füléhez hajolok, hogy színtisztán hallja a suttogásaimat. Ám mielőtt tovább beszéltem volna, mézédes illatát magamba szippantottam amit követően íriszeim feketeségbe burkolóznak a vágytól. Ezzel együtt azonban máris felismertem, hogy ki is ő. Az apja korántsem nyerte el a tetszésemet sohasem. - Én tudom, hogy te ki vagy. Az a kérdés, hogy te tudod, hogy én ki vagyok. - Kígyónyelvemmel szándékosan végignyalok a nyakán, miközben továbbra sem engedem el őt; kívülről kóstolgatom. A bőrének az íze egészen édes, túlságosan is puha. Túlságosan is gyenge ahhoz, hogy szembeszálljon velem.
- Nem szeretnék neked ártani. Sőt, elnézésedet kérem amiért ilyen látványban kellett részt venned de nem számítottam arra, hogy egy ilyen gyönyörű mumus lesz a megfigyelőm. - Eleresztem őt ekkor ha addig hagyta magát, s újra körözni kezdek körülötte nagyon lassú léptekkel. Mindeközben karjaim és testem többi pontja bőrszínt ölt magára, a számban a nyelvem pedig teljesen emberi lesz. Mivel leginkább a kígyót preferálom átváltozásnak, így a kígyó bármely testrészét magamra tudom ölteni.
- Nem biztonságos itt lenned, hiába vagy erősebb mágus. Akár beleakadhattál volna olyan démonba, aki kevésbé ilyen elnéző mint amilyen én vagyok. - Megálltam előtte óvatosan, s mivel egy karnyújtásnyira állt tőlem, ezért könnyedén megfogtam a karjait finoman, és végigsimítottam rajtuk. - Ha gondolod haza kísérhetlek. - Ajánlottam fel minden hátsószándék nélkül; addig is könnyedén megismerhetem Azazel lányát.
Selene Moon
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
Felhasználó profiljának megtekintése
all the stories are true


Lucifer & Selene
"Ne nézz hátra, jön a far... Sátán!"

Embertömeg talpig feketében, zsebkendőt a szemükhöz tartó nők. Szobor merev arcú férfiak. Hosszú csendek a beszéd közben, elnyelt szipogások. Csupa szép és jó emlék. Vicces anekdoták. A lényeget mégsem meri senki kimondani. Hogy jól harcolt. Keményebben, mint bárki, akit eddig láttam. Ezt nekem kell megtennem, mikor felállok a helyemről és a pulpitusra lépek. Pedig technikailag nem én vagyok a legközelebbi rokon, még rokonnak sem nevezhetnek. Csak egy baráti család egyetlen élő tagja, aki itt képviselheti őket. A mondémek szerint. Igazából már ott voltam a gyermek korában is. Láttam felnőni. Szerelembe esni. Hibákat elkövetni. Megházasodni. Kétségbeesetten vágyni egy gyermekre. Sírni a születése után. Majd még több könnyet hullatni a betegség alatt. Most pedig véget ért a harc. Véget ért a fájdalom. Nincs több mosoly sem. Csak a kegyetlen, hideg föld, ahova el akarják hantolni. És ez az, amit már nem akarok végig várni. Mert ez nem neki kell, hanem a családjának, hogy legyen egy hely, ahova kimehetnek, ahol megmutathatják, hogy szerették. Könnyíteni a bűntudaton, mert nem értek rá, amikor hívta őket, nem volt elég türelmük vele maradni. Pedig már nem fogja tudni. A teste itt fog bomlani, de a lelke régen elszállt. Nem nézem végig, ahogy a földbe teszik, mert nem ezt akarta. Hanem, hogy szórják szét  a hamvait a szélben. Persze egy fiatal csitrinek ki hinne ilyesmiben? A világon senki. Mit tudhat ő, amit a többek nem? Mindent...
A könnyeim elapadtak már a kórházi ágya mellett, most sem engedek nekik újra. Amikor pedig érzem, hogy elhomályosodik a tekintetem, végleg hátat fordítok a gyászolóknak és az erdőbe megyek, feltűnés nélkül. Senki nem látta, hogy ezt teszem, én pedig eltűnök, mielőtt valakinek szöget ütne a fejében, hogy miért éppen fekete kosztümben és tűsarkúban vállalom a túrát. Más nem tudná megtenni. Nekem viszont már régen mindegy, milyen cipő van rajtam, amíg kényelmes. Megtanultam ebben is tökéletesen mozogni, mint húsz másik típusban, amely divat volt a világba. Vagy több. Ki számol ilyesmit???
Jó ideje sétálok, rám sötétedik közben. De nem félek. Ebben az erdőben nincs olyan természetes ragadozó, amely bántani tudna. Annál ők gyengébbek. Még a vérfarkasok is. Tudom, teszteltem.
A bokrok mélyéről jövő zaj térít magához. Az általuk alkotott sövény nem más, mint egy természetes akadály, amely mögül pontosan rálátok a jelenetre. A démonra, aki elnyeli a halott nő erejét. Még sosem találkoztam ilyesmivel. Vajon ő mondém volt, vagy valami több? Holtában én már nem tudom megmondani róla ilyen távolból. A füst szerű energiát ellenben érzem és nem tetszik, ahogy belakmározzák. Taszító. Mégsem tudom elszakítani a szememet a jelenetről. Vonz, mint a tűz tenné. Várok. Figyelem mi történik. És nem rezzenek össze, amikor megszólítanak. Nyilván már tudta, hogy itt vagyok. De nem támadott. Én pedig túl sivár vagyok lelkileg, hogy aggódjak. Így előlépek. Még akkor is, ha tudom, mennyire hangzik álságosan, amit mondott. Mert én is érzem az éhségét. Valamire. Valami teljesen másra. Kínzó vágy...
- Nem vagy elégedett, és ezen az én halálom sem segíthet. Mindketten tudjuk. Ne alázz meg azzal, hogy megpróbálod ilyen átlátszó indokkal magyarázni a tetteidet - miért éppen ezen akadok fenn minden lehetőség közül? Furcsa, szokatlan és a legjobban mutatja, hogy ma mennyire sivár a lelkem. A fájdalom ott van és tompít mindent. Még a túlélési ösztönt is. Ez mégsem jelenti, hogy nem fogok harcolni. Sőt, mindent bevetek, amit csak kell a túlélésért. De jobban örülnék, ha ma nem kellene. Elég volt egy hétre is ennyi fájdalom. Még mindig nem sírtam miatta. Nem is tudnék. Azzal tönkre tenném a tanulságot az egészből. Helyette csak kiüresedett szemmel nézek az előttem lévő testre. El kellene égetni. Ne maradjanak nyomok, csak a szél ereje. Ő már úgyis azonosíthatatlan. - Mennyi ideig tartott a halála, öt percig? Kevesebb? Egy olyan nő sírjától jövök, akinek tizenkét év és a rák hatodik kiújulása kellett, hogy feladja a harcot, végre megpihenjen. Ma, ez nem tud megérinteni a legcsekélyebb mértékben sem - nézek végig a testen újra, amelyet alaposan megcsócsáltak látszólag. Még nem bűzölög és ebben a hidegben órákig nem fog, így a gyászom veszi át az irányítást és azt látom csak, amelyet minden fásult ezer éves boszorkány látna. Némi nyers húst. Amelyet meg nem kóstolna, ahhoz nem elég higiénikus. De ha elkerüli a cipőmet, akkor nem fog zavarni, hogy mellettem van...
❖ Kinézet: Itt ❖ Zene: Csak óvatosan! ❖ Szószám: xyz
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
 Similar topics
-
» Fenyőerdők
» Városszéli szórakozóhely

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Bronx-
Ugrás: