descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
városszéli erdõ
if i cannot move heaven, i will raise hell
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Nilael
❖ Bukott angyal

avatar
Keresem :
i need someone
Tartózkodási hely :
Tartózkodom
foglalkozás :
Fogós kérdés
Karaktered arca :
Cassie Meder
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

Sammael & Nilael
❀ Nem tudjuk, mit veszíthetünk, amíg el nem veszítjük.

A köd óvón elrejti lovon vágtató alakját, a hideg megakadályozza, hogy ezen a kései – vagy lassan korai? – órán bárki is ide merészkedjen, ez amúgy is egy rosszabb hírű környék. Az emberek félelmei, rémtörténetei ruházták fel mumusokkal, árnyakkal ezt az erdőt, Éhínség pedig szórakozottan merül el a vélt, és valós alakok közt. Tres patái nagyobb darabokat tépnek ki a földből, miközben szabadjára engedve izmai alatt rejlő erőt tör utat a fák közt. Az egyre sűrűsödő természetbe érve lassít, lova orra körül fehér fellegeket vet a levegő, megrázva magát lomha mohósággal hajtja le a fejét, hogy csillapítsa éhségét. Nilael megfordulva a hátán mintha egy puha ágyon lenne fekszi végig a széles háton, és lehunyva a szemét élvezi az erdő halk neszeit. A zord idő, mintha még a vadállatokat is távol tartaná. Irigyli a halandókat, akik édes vagy épp rémes álmukat töltik épp a betondzsungelben.  Neki sosem adatott meg az alvás, vagy az álmodás luxusa, így elmenekülvén a világtól, a teendőitől, itt ilyen helyeken szokott egy kis magányra lelni. Nem mintha egyébként nem lenne az, hisz az emberiség történelmében elég nagy kavarodást okozott, ha ő és a testvérei egy helyen tartózkodnak sokáig. A családi találkozókra így vajmi keveset van lehetőség, bár mindig összeköttetésben állnak. Olyan csatorna ez, ami eltéphetetlen, bármi történjék is. És most, hogy a csendben szinte ellazulva fekszik, olyan entitás pengeti meg benne azokat a húrokat, akinek zsinórja felől már több mint ezer éve nem érkezett semmi. Mintha lenne egy telefonod, aminek a végén egyszerűen elköltöztek a lakók…de a vonal még élne. De még mennyire hogy él! Reszketeg sóhaj hagyja el az ajkait, de mozdulatlan marad, még a szemeit sem nyitja ki. Hiába szól a hang olyan közelről, mintha egyenesen a fülébe suttogná a szavakat. Libabőr futja be a karját, szíve hevesebben dobban, maga sem tudja, hogy azért, mert újra éled benne a félelem, vagy, mert az a fivére, akit kénytelen volt eltemetni magában mégis él, és ennek felhőtlenül örül. Atyja, az a szadista talán mégsem olyan kegyetlen. Vagy épp emiatt az? Tépelődik, sok évszázada először. Első gondolatként hagyná, mint egy lusta pók, had rezgessék a hálóját, had szaladjon ki belőle az, ami meg merészelte zavarni…. de végül ajkába harapva ül fel, s fordul vissza Tres hátán, nem zavartatva magát, hogy a könnyű, légies anyagból készült ruha megcsavarodik az alakján, és felgyűrődik a lábain. Lehetetlenül hosszú obszidián fürtjei a karja köré gabalyodnak, ahogy remegő kezével tépi meg a kantárt, a bírja vágtára sarkaival a hátasát. Győz a hiány, ami oly rég mardossa a lelkét, a kíváncsiság, ami lehet épp egy csapda felé csalja, és a mazochista tudni vágyás. Tényleg Ő lenne az? Vagy, mint majd’ ezer éve, csak egy csalfa árnyék, egy utánzat? Szíve már tudja a választ, amit a látvány is kísér, ami az íriszei elé tárul átugratva egy kidőlt fán. Tényleg Ő az. A maga hamisítatlan, szoborszerű valójában áll ott Ő, a Nagy Kaszás, a Halál, a fivére….
- Összetartoznánk Bátyám? – szavai metszőn hagyják el az ajkait, s ugyan hangja angyaliságából ironikus módon a bukás által sem veszített, most mégis reméli, vágnak a szavai. Szíve majd kiugrik a helyéről az örömtől, hogy épségben, ereje teljében láthatja Sammaelt. Kevesek iránt viseltet ilyen mély érzelmekkel, kevesek tudják kihúzni a hűvösség és közöny óvó, szükséges rossz takarója alól. Most sincs csak egy apró rosszalló ránc a homlokán, feldúltan feszülő tagjai, és keze mely görcsösen markolja a kantárszárat.  – Hol volt ez az összetartozás, amikor mind azt hittük meghaltál? Ha nem buksz le, akkor soha a szemünk elé sem kerülsz többé? A tulajdon véred szeme elé? – hangja egy pillanatnyi hallgatás után rendeződni látszik, újra halk, visszafogott, egy cseppnyi indulat forrong csupán a felszín alatt. Minthogy a hajigálás, a pofonok és az erőszak mindig is Háború ismérvei voltak, de minthogy nem egyféle érzelem él csupán egyikükben sem, Éhínség is pusztítani tudna. Ám mindig is ő volt a legjózanabb négyük közt, még a legfüggetlenebb elméjű Sammaelt is beleszámítva, ujjai oldódnak a szíjon, és puha, kecses mozdulattal száll le a magas fekete ló hátáról, mintha eddig nem méterekkel a föld felett pöffeszkedett volna. Nem kötik a halandók komplexusai, nem érzi kisebbnek magát lélekben, mint a fivére, csak mert bő centikkel alacsonyabb nála. Nem zavarja a meztelen talpát ért csontig hatoló fagy, de közelebb nem sétál a férfihoz, fél, ha elragadják az érzelmei, ami lássuk be, több mint ezer éve csak gyűlnek, kavarognak, félő nem bírná ki, hogy ne illesse legalább egy pofonnal azt a markáns arcot. Hogy tehette ezt velük? Hogy volt képes?! Legalább őket, akikhez kötelék fűzi beavathatta volna! Bár…ez hazugság…Nilael sejtette, a lelke leges legmélyén, egy elzárt kis ládikában ott élt benne, hogy Ő nem lehet halott.
- Miért most kerestél fel? A többiek már tudják a hírt? – nem mondja, hogy hiányoztál, nem mondja, hogy minden félelme és rettegése ellenére mennyire hiányzott neki a másik. Az, hogy itt van, hogy szinte rohant hozzá reméli elég. Sosem tudta igazán kinyilvánítani az érzéseit, és sosem volt a szavak angyala. Hiába marják a ki nem mondott érzések a torkát, a tartása és a büszkesége nagyobb. Valamint ott bujkál benne a rég elcsillapodott félelem, újult erővel rohamozza meg a szívét, és emeli újra egekbe a pulzusát. A szavak tompa suttogásként törnek fel belőle, akár a könnyű szárnyú lepkék raja.
megjegyzés helye ❀
Sammael
❖ Bukott angyal

avatar
Tartózkodási hely :
✧✧ look around
foglalkozás :
✧✧ kill everyone
Karaktered arca :
✧✧ bill istvan günther skarsgård
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Nilael & Sammael
Csak teszek egy sétát a külváros mentén. Az idő zord, túlságosan is erős és fullasztó köd szállt alá a fák közé. A levegő hűs, szinte keménnyé válnak a falevelek a földön. Épp most készülődik a Nap újra felemelkedni az égen, ilyenkor van a leghidegebb. Mégis a nappal és az éjszaka közötti állapot a kedvencem, így hát eljöttem. Fontos, mégis átfontolt döntés elébe nézek, elvégre már számomra nem igazán van tovább kitaposott út, mint eddig. El kell fogadnom, hogy többé már nem tudok láthatatlan maradni, most pedig fontos kérdések előtt állok. Ha a szívem mélyére tekintek, akkor be kell, hogy valljam, hogy valójában mennyire elfeledkeztem a fivéremről és a húgaimról. Túlságosan is belemerültem abba az életbe, amit választottam magamnak. Azt hittem, hogy ezt örökké így folytathatom, de be kell látnom, hogy nekem más feladatom van, így hát azt kell követnem. Vagy, legalábbis egy kis ideig. Nem szabad elfelejtenem, hogy ki vagyok valójában: Többnyire veszélyben vagyok Leviathan miatt, hisz megöltem egy lányát. Félek? A legkevésbé sem. Mint mondtam, én a Halál vagyok. A döntő, a legvégsőbb státusz. Így tehát Leviathan sem uralkodhat felettem. Sem pedig más.
Több, mint ezer éve láttam őt utoljára. A maga ridegségével valójában gyönyörű lány volt, habár a magamfajta mind annyira rideg, berögzült. Én régen sem utasítottam el magamtól a jót, ugyanis amíg a teremtőmet szolgáltam, egyszerre kellett jónak és rossznak lennem a feladataimat illetően. Már akkor is vágytam a szabadságra, most tehát végre megkaptam. Viszont a viszályoknak most sincs vége; mi démonok nem csak, hogy mást, de egymást sem tudjuk elviselni. Hiába érzem magamat a legtisztább gondolkozású bukottnak, határozottan állítom, hogy a valós testvéreimen kívül egytől egyig utálom mindegyik bukottat és démont. Azt hiszem, hogy ennél fogva nem véletlenül kerültem már nagyon rég óta a Poklot. Vannak légióim, mégsem foglalkozom velük, ameddig nem szükséges. Azok megvannak nélkülem is.
- Úgy néz ki, hogy nem voltam teljesen őszinte veled. Mármint, sokan másokkal sem. De ez lényegtelen. - Megállok egy helyben, s várok. Nem igazán mentem be az erdő legmélyebb zugába, szimplán csak igyekeztem a szélén maradni. Itt még egy elhagyott kis ház is van, valószínű nagyon régen nem lakja már senki. Most pedig úgy tűnhetek, mint egy tébolyult aki magába beszél. Akinek viszont a szavaimat szánom, úgyis meghall engem. Kötelék van közöttünk. Most már hagyom magamat láttatni, most már egy árnyvadász is észre tudna venni engem, hisz hagyom. Nilael is érezni fogja a jelenlétemet és ide fog hozzám jönni.
- Véglegesen búcsúztam el, és ez pontosan így is maradt volna még több évezreden keresztül. De sajnos rá kellett jönnöm, hogy nem tűnhetek el örökké. Habár megpróbáltak velem régen végezni, nem sikerült. Mégis kihasználtam, hogy tényleg elpusztítottak. - Szemeimet mozgatom, majd pedig lépek előre párat, néha pedig hátra, hogy észrevegyem a jelenlétét. - Az a helyzet, hogy lebuktattak. Nem tudok már újra eltűnni. Én pedig látni akarlak téged, Nilael. Hiányzol. - Mint egy valódi testvér a testvérhez. Én sohasem voltam velük rideg, hisz mondtam, más vagyok, mint a többi. Habár a Halál angyala vagyok, kíméletlenül osztottam pusztulást másokra, mégis érzek szeretetet azok iránt, akikért kell.
- Megértem azt is, ha ezek után nem akarsz engem látni. Viszont tudnod kell, hogy mi összetartozunk.
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Sariel
❖ Bukott angyal

avatar
Keresem :
• i want him
Tartózkodási hely :
• everywhere
foglalkozás :
• making a mess
Karaktered arca :
• margot robbie
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


sariel &  azazel
this pain is just too real
Gyenge akár a harmat. Szinte olyan törékeny, mint egy váza. Könnyedén hajlíthatnánk kedvükre formálhatnánk a testét, de a lelke továbbra is erős maradt a szüntelen fájdalom ellenére is. Nem fogja megadni magát. Ha kell még egyszer az angyalok szeme közé köp, amiért levetették a magasból, megfosztották a dicsőségtől és ezúttal ő volt az, akinek a szárnyai a padlóra hulltak, megsemmisültek és örökre elvesztek.
Mégis ez a fajta gyengesége egy pillanatra sem akadályozta meg őt abban, hogy küzdjön azért, amiben hitt. Önmagában. Senki előtt nem hunyászkodik meg még azelőtt a férfi előtt sem, akit mindennél jobban szeretet. Még most is szereti. Butaság lenne tagadni, de van, amit jobban szeretet és ez okozta a férfi vesztét, amit habár ha vissza csinálhatna sem változtatna semmin, de azért mélyen bánja a férfi szenvedését.
- Talán úgy hiszed, hogy a mennyben sokkal jobb volt minden? Szinte csak várták, hogy kivethessenek onnan. S, mégis mit értél el volna az oldalamon kedvesem? Ha mindketten alábukunk, akkor esélyünk sincs arra, hogy erősebbek lehessünk, hogy visszatérhessünk.. Így viszont míg az én bukásomra vártál egyúttal hatalmat is szereztél magadnak. - Lehet, hogy képesek lettek volna együtt felemelni a birodalmukat, de mindketten szenvedtek volna elsősorban a semmiért. Elátkozták volna őket, talán a végsőkig. S, a szerelmük is teljesen elkopott volna, kihunyt volna a lángja, majd meggyűlölték volna egymást a szenvedésük miatt. Egymást kárhoztatták volna erre a sorsra és esély sem lett volna a helyrehozatalára.
Könnyedén hull vissza a porba, akár csak egy rongybaba, ahogy a férfi eltaszítja magától, ellöki, de már koránt sem okoz olyan mérethetetlen fájdalmat. Mégis végtagjai hihetetlenül nehéznek érződnek.
Érzi, ahogy az angyali mivoltának az utolsó kis darabkája is semmivé válik, eltűnik a testéből és akaratlanul is egy könnycsepp gördül végig az arcán. Megfosztotta. Szinte mindentől megfosztotta. Egyetlen egy nap alatt veszített el mindent. - Ezzel csak egy újabb ellenséget szereztél magadnak Azazel. S, ne feledd, hogy én jobban ismerlek téged, mint bárki más a birodalmak ezrei közül. Esküszöm, hogy megbánod. - Vicsorogva köpi a férfi felé a szavakat, miközben arrébb kúszik tőle. Nem akar a közelében lenni. Most nem. Elárulta, megsebezte. De nem ússza meg ilyen könnyedén. Ha kell a poklok, poklát uszítja majd rá, de ha azt hitte, hogy eddig szenvedett.. Tévedett. Mert csak most fog szembesülni az igazi kínnal.

❖ Megjegyzés:   
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Sariel &  Azazel
Egyetlen pillanatnyi árulás több rombolást okozhat, mint egy földrengés.
Soha nem tudom elfelejteni azt a napot, amikor a szárnyaimat elválasztották tőlem, hiszen az is a testem része volt olyan, mint egy végtagom. De nem csak a fizikai fájdalom volt ott ami még elviselhetetlenebbé tette az egész helyzetet hanem a tudat, hogy elárult az akiért bármit megadtam volna, akiért bármit megtettem. Ez rosszabb volt mindennél. Aztán pedig a félelem ahogyan közeledtem a föld felé, a becsapódás fájdalmától való félelem, az elemi erővel való földet érés. De balszerencsémre ez nekem elmaradt hiszen, amint elértem volna azt ahová be kellett volna csapódnom már az én szeretett Apám oda is láncolt a sziklához, a Pokol legmélyebb zugába. Azt a szenvedést amit akkor átéltem még a legfőbb ellenségeimnek sem kívánnám. Ha nem lengett volna a szemem előtt a bosszúvágy akkor el is vesztettem volna az ép eszemet és soha nem szabadultam volna ki valószínűleg, hiszen akkor nem lett volna Lucifernek semmi hasznom. Egy őrült bukott angyalra csak egy dolog várt volna. Az pedig a halál.
- És ezzel árultál el. Velem kellett volna jönnöd. Én a sziklához láncolva éltem az egész életemet majdnem. Csakis az asztrál kivetítés miatt tudtam hírnevet szerezni. Legyengülve, de megtettem! Mert tudod, hogy mi motivált, Sariel? A bosszú! Villan meg a szemem és ég benne az, ami eddig életben tartott és erősebbé tett. A harag kimeríthetetlen energiái. Ökölbe szorítom a kezem, legszívesebben már most minden erőmmel lesújtanék rá, de nem fogom elsietni a dolgot. Megfogadtam, hogy ő is annyit fog szenvedni, mint amennyit én szenvedtem.
- Ó, kedvesem... hogy lehetsz ennyire naiv? Nevetek fel hangosan és gonoszan, majd ledobom a földre a nőt és hátrébb lépek tőle és egy ördögi vigyor varázsolódik az arcomra.
- Kimondta, hogy van választásod? A szolgám leszel és ez itt le van zárva. Elmenekülni nem tudsz, hiszen bárhol megtalállak. Érezlek téged. Megölni nem tudsz és én sem foglak téged. De tudod mit? Magadtól fogsz hozzám eljönni és könyörögni. Hirtelen eltűnök a szeme elől és a háta mögött jelenek meg, majd a tenyeremet ráteszem a fejére és szívni kezdem azt a kevés mennyei erőt, ami még benne maradt, hogy szinte teljesen majdnem emberi erővel rendelkezzen.
- Éld az életed, Sariel. De ne feledd az erőd, most már bennem van. Szert tehetsz a démoni erőkre, de enélkül nem leszel több annál. Nincs meg benned a megfelelő dopping szer. De talán egyszer visszaadom.
❖ Megjegyzés:    ❖ Zene: - ❖ Szószám: -
Sariel
❖ Bukott angyal

avatar
Keresem :
• i want him
Tartózkodási hely :
• everywhere
foglalkozás :
• making a mess
Karaktered arca :
• margot robbie
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


sariel &  azazel
this pain is just too real
A fájdalom koránt sem abból fakadt igazán, hogy megfosztották a szárnyaitól. Sokkal inkább a rettegésből, amit ez jelképezett. Elbukott és soha vissza nem térhet a mennyek öleli karjaiba. Ez volt az, amit annyira próbált elkerülni, hogy még a szerelmét is feláldozta annak érdekében, hogy hatalmon maradhasson. Az egyetlen dolog, amire szüntelenül vágyott az a féktelen hatalom. Valami, amit senki nem vehet el tőle. Küzdött minden egyes pillanatban, hogy Ő legyen a legerősebb most még is leggyengébb láncszemként helyezkedett el a démonok hordáján, akik csak arra vágytak, hogy elpusztítsák. A hős megmentőjét sem nevezhetjük hősnek, hiszen Ő is az életét akarta. El akarta pusztítani az egész lényét tudta jól. Elárulta, de egy pillanatra sem bánta. Lehet, hogy gyenge volt és törékeny, szinte nevetséges.. De a férfi vele szemben hatalomra tett szert. A szerelmük feláldozásának köszönhette a hatalmát. Neki, köszönhette. Hiszen, ha akkor nem bukik el talán sosem rendelkezne olyan erővel, hatalommal, mint jelen pillanatban.
- Te is nagyon jól tudod, hogy az áldozatok mit sem értek. Abban a pillanatban vagy mindketten elbukunk, vagy csak egyikőnk. Választanom kellett. Lehet, hogy te nekem adtad a szívedet, de el ne felejtsd egy pillanatra sem, hogy ez fordítva is így volt. Magaddal vittél egy darabot a szívemből.. - Őszintén szerette a férfit. Mégis szerelmük halálra volt ítélve, hiszen tiltott volt. Ha volt szabály, amit kegyetlenül be kellett tartani, akkor ők azt megszegték. Mégpedig mélyen hévvel, odaadással. Nem számított semmi. Most is, ahogy a férfire emeli a tekintetét még mindig látja benne azt, akit egykoron szeretetet. Egy meggyötört, összetört alakját. Megváltozott mégis ugyanaz maradt, akitől a szíve őrülten tudott kalimpálni.
Közelségétől egy pillanatra megszédül emlékképek hasítanak át az elméjén, mintha csak újraélhetné a boldog pillanataikat, amikor még semmi nem állt közéjük csak a kegyetlen szabály. A kettejük titka volt. A tiltott gyümölcs pedig mindig sokkal édesebb. Talán ez volt a fő oka kettejük furcsa kis románcának, de ettől még koránt sem lett közömbös számára a férfi, aki egykoron szívét, lelkét birtokolta. - Akkor már most meg is ölhetsz. Eszem ágában sincs fejet hajtani senki előtt csak azért, mert éppen gyenge vagyok. Erős leszek. Erősebb, mint amivel elbírhatnál. Hát talán a félelem vezérel, hogy behódoljak neked? Akkor is tudod jól, hogy nem lenne örök. Én senki előtt fejet nem hajtok. - Esze ágában nem volt megadni magát, hogy valami kis talpnyaló legyen. Nem.. Nem ezért dolgozott létezésének pillanatától. Ő ennél sokkal, de sokkal többet érdemel.

❖ Megjegyzés:   
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Sariel &  Azazel
Egyetlen pillanatnyi árulás több rombolást okozhat, mint egy földrengés.
Megbűnhődtem azokért a dolgokért, amiket tettem a Mennyországban és a Földön is egyaránt. Sokszor belegondolok, hogy mi lett volna ha nem teszem meg a lépéseket a bukásom felé, mi lett volna ha fent maradok? Nem lennék ugyanaz az a angyal az egyszer biztos, viszont az erőm sem lenne szerintem ugyanaz. Az pedig nekem sokkal fontosabb, mint a személyiségem. Ebben hasonlítunk mi ketten Sariellel nagyon. Ő is szereti ha rettegnek a hatalmától, ha a halandókat csak a puszta nézésével összetörheti lelkileg, ha a démonok elfutnak ha csak meglátják őt, ha az angyalok térdet hajtanak mikor közeledik feléjük. Sokan nem tudják megérteni, hogy miért teszünk lépéseket az erő felé. S ha egy olyan lény, mint Sariel elveszti annak nagy részét akkor az sokkal nagyobb fájdalom, mint amit bármikor is érezni lehet. Mert tudom, hogy az árulása után neki is egyetlen egy menekülőútja volt, az pedig nem más, mint az erőszak és a villogtatás. Fel kellett vágni, hogy ki a hatalmasabb, hogy az ellenségek ne lássák azt, hogy megviselt egy társam elvesztése. Ha jobban belegondolok, kedvezőbb nekem az, hogy így alakultak a dolgok hiszen ha akkor egyszerre bukunk le akkor a nő erősebb lenne, mint én. De most? Én évmilliókat töltöttem a Pokolba és ha szellemi testben is, de folyamatosan edzettem, hogy ne ragadjak meg egy szinten és ha újra találkozok ezzel az árulóval, akkor ne legyen probléma a megölése. S most pedig eljött a pillanat, de valami folyamatosan visszatartja a kezemet attól, hogy lecsapjak. Egy könnyed mozdulattal kitudnám tépni a szívét a helyéről, de nem visz rá a lélek. Pedig a fejemben már kismilliószor lejátszottam ezt a jelentet és soha nem hátráltam meg, de így a valóságban sokkal nehezebb.
- Ó, szóval te sem feledted egy pillanatig sem azt, hogy elárultál? Odaadtam neked a szívemet, feláldoztam volna mindent amit csak elértem, hogy veled lehessek. Miattad megöltem két testvérünket. Minden szavamnál egyre hangosabban beszélek és már a mondatom végére szinte ordítok. Újból előjön az, ami az előbb eltűnt. A bosszú egyre inkább hatalmába kerít és tudom, hogy a terveim érdekében vissza kell magam fognom.
- Nem, nem foglak megölni. Még a hasznomra lehetsz. Hirtelen megfogom a karját és közelebb húzom magamhoz, hogy az arcunk csak néhány centire legyen egymástól és a szemébe tudjak nézni jó közelről fekete szemekkel.
- A szolgám leszel, azt fogod tenni amit mondok. Ez az, amit mindig elakartál kerülni, nem? Most pedig, ha túlakarod élni hát nyalnod kell a talpam. De cserébe nem fogsz meghalni és tudsz gyógyulni, hogy egyszer egy nap elfoglald a méltó helyed.  
❖ Megjegyzés:    ❖ Zene: - ❖ Szószám: -
Sariel
❖ Bukott angyal

avatar
Keresem :
• i want him
Tartózkodási hely :
• everywhere
foglalkozás :
• making a mess
Karaktered arca :
• margot robbie
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


sariel &  azazel
this pain is just too real
Ezerszer láthatta már az angyalokat elbukni, de sosem gondolta volna, hogy egyszer majd rajta is csattan az ostor és elragadja magával a pokol. Tudta azonban, hogy egykoron Ő is bűnbe esett, hiszen szívét adta a férfinak, aki habár most megmentette a biztos haláltól nem szánt kegyesebb sorsot a számára. Tudta jól, hogy árulása nyomott hagy a férfi lelkén, ahogy sajátján is tette. Átkozza a napot, amiért a hatalmat választotta.. Mégis soha egyetlen egyszer sem fordult meg a fejében az, ha visszamehetne, akkor másképp döntene. Határozottan állt a döntése mellett. Megmásíthatatlanul. Azonban ez lehet, hogy akkor még nem hozta el számára a vesztét, most egyértelműen ott lebegett felette, mint a halálos ítélete. Tudta, hogy a férfi várni fog rá. Ha egy örökkévalóságba telt volna, akkor is megvárja. Hiszen a bosszú nagy úr. Valami, amit nem lehet csak úgy leküzdeni. Beleégeti magát és soha nem szabadulhatunk tőle igazán csak akkor, ha beteljesítettük.
Reszket, mint a nyárfalevél gyenge, törékeny. Küzdeni is képtelen. A fájdalom, mi belülről emészti fel, szinte meg sem akar állni mindaddig, míg teljes egészében el nem pusztul. Ő azonban nem arról híres, hogy meghajlik ha úgy kívánják. Mindig talpra áll és küzd. Mégis pontosan tudta, hogy itt nem a fizikai küzdelem az, amin felül kell kerekednie. Lélekben kell harcot vívnia a férfival. Még akkor is, ha így sem számíthat nagyobb erőre, hiszen a zuhanás, szárnyának elveszítése minden egyes részét meggyötörte. Az egész lényét porrá zúzta és az hiába próbálkozik újra felépülni, összeforrni és meggyógyulni.. A szüntelen fájdalommal folytatott harc során többször elbukik.
- Tudtam, hogy nem feleded, ahogyan én sem felejtettem meg egy pillanatra sem. - Árulása pillanata örökre beleégett az elméjébe. Elárulta a férfit, akit szeretett. Hiszen nem szabadott volna szeretnie. Mégis tudta, hogyha kegyvesztett is lesz, akkor is többre lesz képes, mint akkor Ő lett volna. Sokat kellett még tanulnia ahhoz, hogy megállja a helyét. Abban a helyzetben önmagát választottam helyette. - Nem forgathatom vissza az idő kerekét, Azazel. - Ha megtehetné sem módosítana a múlton. Egy pillanat töredéket sem. Ezt azonban már nem mondja ki hangosan. - Kétlem, hogy bárki erősebb lett volna a zuhanás után. De erősebb leszek. Te pedig ezt meg kívánod akadályozni. Gondolom azért vagy itt. - Büntetni akarja, amiért elárulta. Érhető, mégsem jelenti azt, hogy ezzel bele is törődik a helyzetbe.
❖ Megjegyzés:   
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Sariel &  Azazel
Egyetlen pillanatnyi árulás több rombolást okozhat, mint egy földrengés.
Amikor elbukik egy angyal, akkor nem csak a fizikai fájdalom mardossa hanem egy sokkal nagyobb és elviselhetetlen dolog. A lelke olyan, mint egy mosogatószivacs amit éppen akkor facsartak ki, az összes érzelmével együtt. Hiszen a Mennyei fény szépen lassan szivárog el a testéből és ezért érzi minden friss bukott angyal gyengének magát. Nem attól, mert zuhant és földbe csapódott hiszen a gyors regenerálódás miatt a sebek néhány másodperc alatt eltűnnek. De az ami belül játszódik le benne az nem másodpercek kérdése, hanem éveké vagy évtizedeké. Sokan nem tudják azt elviselni, hogy elvesztették a szárnyukat és most kegyvesztettként kell élniük, az ilyeneket nem is élnek olyan sokáig akármennyire hatalmasak és erősek. Aki nem erős jellem az megbolondul, és a saját kardjába fog szaladni. Ha ez a nőszemély gyenge lenne, akkor most nem is szórakoznék vele, hanem hagynám hagy járja az útját és nevetve nézném azt végig, ahogyan megtébolyul és elveszti a kontrollt majd hurkot köt a saját torka köré s a démon pedig kirúgja a széket alóla. Igen, ez annyira drámai és szórakoztató lenne. De egy bökkenő van. Hogy nála céltudatosabb angyalt nem ismertem még, s egy igazi túlélő. Nem hiába ő volt a Hóhér. Ha hagynám, hogy szabad utat kapjon akkor minden bizonnyal megerősödne és olyan károkat okozna számomra, ami nem lenne előrevezető tényező a tervemben.
- Sariel... Ahogyan kiejti a nevem, az a gyengédség azok az impulzusok amiket magából áraszt ki még mindig az teljesen megborítja az elmémet. A fogásom a nyakán enyhül, de aztán megrázom a fejem és ahogyan kiejtem a nevét csak úgy csorog a gúny az ajkaimból.
- Azt hitted, hogy elfelejtem az árulásod? Azt, hogy mit tettél velem? Ennél barátibban nem is üdvözölhetnélek. Elengedem a nőt, s hátrébb lépek néhány lépést. S az arcomra kiül a megvetés és az undor.
- Nézz magadra, gyenge vagy. Olyan, mint egy törékeny halandó.  
❖ Megjegyzés:    ❖ Zene: - ❖ Szószám: -
Sariel
❖ Bukott angyal

avatar
Keresem :
• i want him
Tartózkodási hely :
• everywhere
foglalkozás :
• making a mess
Karaktered arca :
• margot robbie
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


sariel &  azazel
this pain is just too real
Annyiszor volt már szemtanúja annak, hogy egy testvére kegyvesztett lesz és a szárnyaitól, a lelkének egy darabjától megfosztják. A fájdalom igen is valóságos volt. Mégis volt valami, amit sosem láthatott igazán, melyet egyszer sem követett szemmel. Hogy mi történik abban a pillanatban, amikor a földre érnek. Mi minden változik meg. A fájdalom mennyire emészti fel őket. Hogyan veszíthetik el az útjukat. Milyen tervek keresztezik a gondolataikat. De, ahogyan mások fejében is az övében sem ötvöződött más, mint a hatalom iránti megfoszthatatlan vágy. Mindig is fontos volt számára az erő és az, hogy mások felett állhatott.
Most már ez nem igaz. Ahogy közeledik a föld felszíne a fájdalom úgy hatalmasodik el a lelkében és tépi darabokra majd az igyekszik újra összeforrni és egyet alkotni. A darabkák azonban, akarva vagy akaratlanul de nem a megfelelő sorrendbe állnak össze. Mintha szándékosan arra mennének, hogy elpusztítsa önmagát, de ne teljesen. Valaki mássá váljon. Erősebbé. Hiszen a szárnyai melyek egykoron még úgy tündökölhettek, mint az erejének a forrása most már nincsenek többé. Az ürességből, amiket maguk után hagynak abból kell táplálkoznia. Ebben kell megtalálni mindazt, ami reménysugárként megmentheti őt a teljes sötétségtől.
A föld kemény és rideg érintésétől szinte fel sem fogja, hogy mennyire erőtlen, hogy a fájdalom mennyire felemésztette őt. Mintha teljesen kifacsarta volna. Nincs ereje. Mégis érzi, hogy a veszély ott liheg a nyakában. Sötét alakok ölelik körbe, de nem tud mozdulni. Tehetetlennek érzi magát és gyengének. Gyűlöli ezt. Sikítani tudna. Hogy felálljon és bosszút állhasson. Azokon, akik ártani akarnak neki. Bárkin. De az ereje cserben hagyta. Felnéz az égre, amely egykoron még otthonaként szolgált. Most oly távol van tőle. Elérhetetlen. Minden, ami őt, önmagává tette elérhetetlen távolságban van. Most pedig meg kell tanulni felépítenie egy új egyéniséget, egy új önmagát. Amely alkalmazkodik a kegyetlen változáshoz, hogy kegyvesztett lett. Azonban testét hideg bizsergés fogja el, ami szinte kegyetlenül küldi a vészjósló jelet, hogy talán nem éli meg a pillanatot, hogy újra nagy lehessen.
A halál azonban még várat magára. Talpra küzdi magát, hogy szembenézzen a támadóival, akik közül kettő mielőtt reagálhatni tudna a szívük nélkül hullanak a földre, mint két zsák krumpli. A többi pedig halálfélelmükkel együtt menekül. Tekintete a megmentője irányába téved, de akkor jő csak rá, hogy az Ő megmentője inkább a végzete. - Azazel... - A nevét olyan gyengédséggel ejti ki, hogy a lelke is beleborzong. Hisz még mindig szereti a férfit. Elárulta az érzéseit. Fontosabbnak tartotta hatalmát. De ettől még nem tudta megmásítani az érzéseit. A mai napig soha sem. Pedig tudja nagyon jól, hogy el kell őt engednie. Hiszen nem más Ő, mint a saját gyengesége.
- Reméltem, hogy egy kicsit talán barátibb körülmények között találkozunk majd újra. - Nem mellesleg, amikor az ereje nem egyenlő egy elszáradt, régi falevélével, ami már rég búcsút intett az otthonának, ami szüntelenül táplálta.
❖ Megjegyzés:   
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Sariel & Azazel


Amikor még a Pokol legmélyén, egy sziklánál raboskodtam akkor rengetegszer lejátszódott a fejemben a bukásom története, újra és újra. A szemem előtt váltakoztak a képek, hogy jutottam idáig. Hittem a testvéremben, a bátyámban s ez a vesztemet okozta. Mellé álltam Atyánk előtt és én is felszólaltam azért, hogy neki jó legyen és ne érezze magát egyedül, mindig ott voltam mellette és mindent feladtam érte. Még a szerelmemet is, aki szintén elárult. Ő volt a másik oka a szárnyam elvesztésének. Sariel Arkangyal. Isten feldobta neki a labdát, választania kellett köztem és a hatalom között. S az erőt helyezte figyelembe. De hát mit is vártam? Ő mindig is ilyen volt, élvezte azt, amikor rettegtek tőle. De nem gondoltam volna, hogy még hazudni is képes ezért. Azt hazudni, hogy szeret. Szemrebbenés nélkül suttogta az álnok szavakat a fülembe s én pedig elhittem, mert bíztam benne. Mindennél és mindenkinél jobban. Ő az oka annak, hogy amint leértem a Földre teljesen átalakult a személyiségem. Minden emberi érzelem elveszett a szárnyammal együtt, kiölt belőlem mindent az árulása s ezt soha nem fogom neki megbocsátani. Bosszút esküdtem, és be is fogom tartani. Ehhez pedig szükséges az, hogy letaszítsam Lucifert a trónról. El kell őt intéznem, hogy támadást indíthassak, mert ő túl puhány, hogy megtegye. Először az Emberek világát fogom teljesen felőrölni, szabadjára engedem az Apokalipszis Lovasait, aztán pedig a Főbűnök befejezik azt, amit a Négyes elkezdett. Utána pedig jöhet a Menny, s ott Sariel fejét élvezettel fogom letépni. Akkor fogok megnyugodni és talán végre érezni valamit, ha ő meghal. S csak is az én kezem által, más nem ölheti meg. Csak én.
Trónomon ülök a palotámban és hirtelen felkapom a fejem erre az energiára ami a mondénok síkja felől érkezik. Egy bukott angyal. De nem is akármilyen, hiszen erős ha ideáig megérzem. S valamiért nagyon ismerős, belül mardosni kezd valami ami régen nem jelentkezett. Nem lehet, nem lehet ő. Felpattanok és már indulok is, hogy szemügyre vegyem ezt a jelenséget. Nem telik bele sok idő, hogy odaérjek. A szemeimmel messzebbről követem a zuhanást s már innen érzem, hogy kivel van dolgom. A Hóhér végre elbukott. Egy mániákus vigyor varázsolódik az arcomra és elindulok a becsapódás helyére, de akkor látom, hogy legalább 5-6 démon is ugyanezt teszi. Vonzza őket a friss bukott kisugárzása. Hagyom, hogy közel merészkedjenek a nőhöz csak azért, hogy lássa a veszélyt ami körülötte forog, mert a bukás után közvetlen nem tud még elbánni velük. Csettintéssel el tudná őket söpörni, de jelenállapotában? Esélytelen.
- Nem akarok megzavarni semmit, uraim. De ő az enyém, csak én téphetem le a fejét. Mosolygok kedvesen, az egyik kezem zsebre dugva és úgy jelenek meg hirtelen kettő előtt és kitépem a szívüket.
- Mondanám, hogy elég szívtelen helyzet... Kuncogok halkan mire a többi támadó eliszkol mikor megtudják, hogy kivel van dolguk, így most már teljes figyelmemet Sarielre tudom fordítani. Nem szólok semmit, pusztán elkapom a torkát és a fejem felé emelem.
- Vártam a napot, hogy találkozzunk.   

     §§  <3  §§
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

selene & lucifer

- ...És mi vett rá arra végül, hogy egy árnyvadász felesége légy akkor? - Kérdeztem tőle pusztán kíváncsiságból, elvégre hangneme korántsem tükrözte közelébe se azt, hogy örömmel ment volna hozzá ahhoz a bizonyos vadászhoz. Nem, mintha akkora nagy értéktáblázattal bírt volna mindaz ami ő róla szól; mégis szeretek meghallgatni egy-egy történetet akárcsak egy engedelmes gyermek aki mesére vágyik. Ezáltal is nagyon egyszerűen ismerhetek meg bárkit. Habár, számomra ő az első pillanattól fogva egy nyitott könyvként tűnt fel. Szinte mérföldekről éreztem a jelenlétét és egyaránt azt is, hogy valójában mennyire sebezhető és manipulálható. Túlságosan is magányos, túlságosan is bánatos. Hát miért hagynék én elhervadni egy ilyen gyönyörűséges virágszálat? Élek tehát a lehetőséggel és megadom neki azt a boldogságot, amit nyújtani tudok neki megy egyaránt engem is boldoggá tesz. Első megérzésre is tudtam, hogy ő ennek korántsem mond nemet, sőt, nagyon is produkálni fogja magát. A teste vonaglásaiból tudtam, hogy próbál hergelni és megvallom, hogy nagyon jó úton jár. Tetszik, hogy nem félelemből engedelmeskedik nekem hanem mert valóban kimutatja a kívánat jeleit, szinte nagyon is jól. Túlságosan tökéletes (..).
Amikor viszont ógy dől nekem, hogy hátulról némileg melleire hárul a figyelmem, úgy éreztem, hogy szükségem van arra a látványra ahogy élvezni fogj amindazt amit tenni fogok vele. Hisz nemcsak a fájdalomból nyerem az energiát ami életben tart, hanem egyaránt képes vagyok a szexuális érzelmekből is táplálkozni épp úgy, ahogy a kelták egyik kitalált lénye. Talán még jobban feltöltődöm tőle energiával mintsem attól, ha valakit megölök és kiszívom belőle az erejét. .. Ez még annál is jobb.
- Hogyan is feltételezhettem, hogy számítasz bármit is az apádnak. De ez teljesen lényegtelen. Én szerettem a gyermekeimet, mégis megöltem a legtöbbet. Ha más ölte volna meg őket, nos, talán pokollá változtattam volna a világot is. - Fülcimpájába csókolok érzékien, midőn elfeketedett karjaim előre teszem és tenyereimet végigcsúsztatom hasán; abból az egyik melleire vándorol míg a másik hasától lejjebb csúszik, egészen a nadrágjának az aljába ahol még nem értem hozzá, mégis éreztem nőiességének forróságát.
Egy percre sem illene azt hinnie, hogy ki szeretném őt használni az apjával kapcsolatban. Engem Azazel egy pillanatra sem ingat meg, sőt, mitöbb, nagyon is hidegen hagy. Ha a lánya nem vonzana ennyire több szempontból is, akkor valószínű már régen az áldozataim sorait bővítette volna. Szeretek kivételt hagyni és ő az egyik igen ritka bizonyítása.
- .. De tőlem egy percig sem kell tartanod. Te is tudod, hogy nem akarlak bántani.- Tenyeremet kellően lecsúsztattam addig, hogy nőiességén végigsimíthassak rajt és ezzel egyaránt a legérzékenyebb pontját masszírozhatom érzékien, ha hagyja. - Mind a ketten jól látjuk azt, hogy ha úgy látom jónak, akkor megöllek... -  Ujjaim mozgása hevesebben simítják nedvesedő nőiességét, míg egyik feszes mellébe markolok. - De egyelőre ez eszemben sincs. - Kedvesen csókolok a nyakába, némileg végig is nyalok bőrén ugyanazzal a nyelvvel mint az előbb, talán még bele is sziszegek játékosan. - Finomnak tűnsz. - Perzselően suttogom  a fülébe, miközben egyáltalán nem hagyom abba azt a kényeztetési formát, amit elkezdtem; élvezem a tenyeremen a nőiességének a forróságát és nedvességét, túlságosan is.
Selene Moon
❖ Warlock

avatar
Tartózkodási hely :
New York
Karaktered arca :
Sophie Turner
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése


Lucifer & Selene

"Ne nézz hátra, jön a far... Sátán!"

Lucifer közlékeny. Túlságosan is. Minden olyan állításomról elmondja az igazat, amelynél én korábban nem voltam benne biztos és ez aggaszt engem. Nem szokása senkinek ilyen kedvesnek és nyíltnak lenni. Már megtanultam régen, hogy az információ is hatalom tud lenni, a démonok és bukottak pedig nem szokták csak úgy átadni bárkinek is. Legalábbis nem torzítások nélkül. Ő most mégis itt van és megcáfolja A állításait. Sőt, olyan dolgokat árul el nekem, amelyeket még odalenn sem vettek biztosra. Halottam-e róla, hogy Lucifernek volt vagy van lánya? Még szép, sokan próbáltak azzal dicsekedni nekem az életem során, maga a sátán nemzette őket. Ezzel próbáltak rávilágítani a tényre, hogy illene feljebb valóként elismernem őket, de az erejük ritkán volt meg hozzá. Én soha nem hirdettem a származásomat ilyen nyíltan persze. Azazel neve még mindig tabunak számít, ráadásul semmi kedvem elmesélni, hogyan és kit kapott meg a bukott. Megelégedtem a ténnyel, hogy létezem és hosszú időn át apám egyetlen gyermekeként jártam a földön. Az utóbbi ugyan már megváltozott, mégis, nekem van valamim, amit nagyon kevés másik boszorkány mester állíthatott magáról. Olyan szülő, akinek élve többet ért a gyermeke, mint holtan. Szerintem ezt maga a sátán is tudja, és a játék végén pont emiatt fog elpusztítani. Akkor pedig mit számít egy kis cicázás és néhány kérdés megválaszolása? Vagy néhány visszadobott labda, ha már itt tartunk?
- Egy árnyvadász gyermek ma? Ennyit arról, hogy én vagyok hajmeresztőbb, mert egykor összeházasodtam eggyel - igaz, az még a korai időben, az árnyvadászok első megalkotása után történt pár generációval, amikor ők is jól tudták, hogy warlock segítség nélkül nem is lennének életben és ennek megfelelő tisztelettel kezeltek minket. Utána persze a vezetők egyre inkább meg akarták maguknak szerezni az irányítás jogát, így kiszorították a segítőkész fajokat és elfelejtették a régi meséket. Másodrendű lények lettünk a szemükben, én pedig évszázadokig vicceltem meg őket azzal, hogy a régi jegygyűrűmet viseltem, bele vésve jól láthatóan a kapcsolat rúnával. És kénytelen voltam igazat adni Azazelnek, aki ellenezte a frigyet, nem bízva a fajtájukban. Bár, volt olyan házasságom, amelyet támogatott? Szerintem arra egy nagy nem a válasz...
- Nem meglepetést okoznak, dacot. Egy szép nő magában elég a világháború kirobbantásához, te pedig nem olyannak nézel ki, aki kevésbé attraktív anyát választana a gyermekének - vagy éppen egy nagyon együgyűt. Nem, Lucifert szerintem azok a nők érdeklik, akiknek nem csak az arca, de a szeme is sugároz valami értelmet. Pontosan tudom, saját tapasztalatból, hogy milyen könnyedén lehetett elérni az uralkodást egy nőnek is, ha jól manőverezett a politika útvesztőiben. És ez csak a föld, ahol megvannak az élet korlátai. A démoni halhatatlanság mellett csak hátra kellene dőlnie és várni, hogy egy jól megválasztott fegyver elintézze a problémákat. Mondhatjuk, ez számomra olyan érzékeny pont, amit nem félek rejtegetni. Utálom a férfiak felfogását a női tehetség határairól és ezer örömmel cáfolom is meg. Persze háborút nem indítok miatta, de már megtették páran. Elég egyetlen jó példát mondanom: Trójai Heléna. Hány évezreddel ezelőtt történt az egész? Van olyan, aki nem ismeri a nevét a tanult világban?
Általában semmi bajom az érintésekkel, sokszor észre sem veszem. Ez most mégis más. Az övé. Tudom, hogy egyetlen mozdulattal a nyakamra kulcsolhatná a kezét és utána végképp nem tudnék szabadulni tőle. Valószínűleg még csak fel sem kell emelnie a kezét, hogy megöljön. Mégis érzem őt, a jelenléte beburkol, karja a testem köré kulcsolódik, fülemnél megint ott a szája. Nem bántani akar, bármennyire is annak tűnik ez a játék, csak elcsábítani. Én pedig hagyni fogom és űzni bele. Tudom, mit nézett és mit látott rajtam, úgy fordulok, hogy a holttest füstje ne az arcomra kerüljön, közben a nyakam feltárul, a ruha alatt sokkal jobban láthatóvá válik a mellem is olyasvalaki számára, aki pont mögöttem áll. Látszólag csak magamat védem, de a mozdulataim mélyén rejtőzik játék és manipuláció is. Nem akarok meghalni. Nem akarok megsérülni. Ellenben a tudat, hogy a sátánt láthatom egy másik ösztönnel küzdeni borzongat. Érzem a száját és egy lélegzetvétellel elengedem az álcázó mágiát. Biztos, hogy az ő bőrét is bizsergeti, ahogyan lehullik rólam és felfedi egyikét a három tetoválásomnak. A jobb fülem mögött a fekete-jádezöld színű végtelen csomót, amely háromszög alakban csúcsosodik ki és húzódik vissza. Kevert jelkép, félig kelta, félig hindu, nincs se eleje, se vége. Mindenki ismeri, mindenki tiszteli. Lucifer valószínűleg egy ilyen apró rejtő mágiát meg sem érzett volna, de azt akartam, hogy lássa. Hogy tudni akarja, mi az, amit még előle rejtegetek. Ruhával. Varázslattal. A fejemben...
- Házszámot tévesztettél. Apámnak nem az intrikusra, hanem a harcosra van most szüksége. És tett róla, hogy semmit ne tudjak a húgomról a létezésén kívül - a büszkeségemen esett csorba miatt pedig én nem tiltakoztam miatta. Évezredekig voltam egyedüli gyermek, egy utánozhatatlan szövetség eredménye és ezt lerombolta, amikor egy egyszerű nőt teherbe ejtett. Megszületett a húgom, akiről csak azt tudom, hogy osztozik a fegyverek iránti rajongásában és a megformázási tehetségében. Nevet soha nem hallottam. Arcot nem láttam. A lakóhelyét sem fedte fel. Ezzel igazából mindkettőnket védett. Lucifer sem tudja kiszedni belőlem az információt, amivel nem rendelkezem. Senki nem tudja, melyik lányát is szereti jobban. Ha a drágának van egy kis esze, akkor még az erőnk miatt sincs értelme a támadásnak. Szürke zóna. Köztes tér. Sok féle képpen lehet leírni ezt a fél állapotot. Az eredmény ugyanaz: nagy erőfeszítés minimális haszonért. Nem éri meg...
- Elhiszem, hogy itt és most nem fogsz elpusztítani, de ne áltassuk magunkat. Megteszed, ha az lesz előnyös számodra. Ahogy Azazel is képes lenne rá. Most pedig két másodperced van, hogy folytasd! - a szavaim kegyetlenek, de elvesztik az élüket, amint a bal kezem az övére siklik, hogy most már a kettőnk ereje ejtsen foglyul, nyakam még inkább feltárulkozik számára, hajam automatikusan hullik el az útból. Mit ér az élet, ha mindig elmenekülsz a veszélytől és az élvezettől? Szerintem semmit. Hány alkalommal történhet még meg, hogy ennyire kiélvezhetem a sátán erejét és a megadását? Egyetlen percre, de behódol, és ez olyan diadal, amelyért örömmel adom fel a védelmemet. Mert ilyenkor tényleg tudom, hogy élek. Lehet, hogy a világot már egy ideje meguntam és nem akarom irányítani, de máshol még mindig szívesen válok főnökké. És ígérem, hogy nem lesz oka panaszra a partneremnek...
❖ Kinézet: Itt ❖ Zene: Csak óvatosan! ❖ Szószám: xyz
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

selene & lucifer

Az éjszakai levegőben mindkettőnk arcát megvilágítja az általa megidézett tűz. A világos színnek köszönhetően a haja élénken vörös, míg az én íriszeimben visszatükröződtek a tűz lángjainak a tánca. Pár pillanatig szemlélem, amint az általam megcsonkított nő megmaradt húsa eggyé válik a perzselő tűzzel, melyet a levegő szétdobál hamu formájában. Sohasem szoktam ügyelni arra, hogy eltakarítsam a művemet. Hisz ez az én művem volt amibe egyébként sem szabadott volna belenyúlnia.
Gyengéd szavai felébresztenek a tűz mélázásából, épp annyira, hogy határozottan húzom ki magamat eleinte egészen érdektelen arculattal, mire is aztán akaratlanul is, de elvigyorodom.
- Az élet iróniája. - Majdhogynem költőien adtam címet eme beszélgetés részének mit felhozott, de nem tartott sokáig amíg némán álltam előtte. - Mily érdekes, hogy megannyi átok övez engem ami leláncolja lényemet a porba; ezen átkok közé tartozik az is, hogy képtelen vagyok fiú gyermeket nemzeni. - S bár arculatom egészen kiegyensúlyozottnak tűnt, mégsem hallatszott szavaim hangjából, hogy bármiféle mulatságos lenne abban amit mondtam. - Több lány gyermekem van és volt. A legtöbbet én magam öltem meg, hisz nem túl szerencsés ennyi utódot hagyni magam mögött. Rajtuk kívül azonban van egy fogadott fiam akit én magam vettem magamhoz nagyon régen. Érdekessége, hogy a fiú árnyvadász. - Szerettem volna elhessegetni a tévhiteket, miszerint vannak fiú leszármazottaim. Ha így lenne, valószínű rajtuk keresztül hatékonyabban tudnék irányítani mást is. Lány gyermekekkel ezt lehetetlen. Nem véletlen, hogy nem adatott meg az sem, hogy esélyes legyek fiút nemzeni.
- Mintha annyira meglepnének téged ezek az állítások. - A pillanat tört része alatt suhanok mögé újra fekete füst formájában ami szinte marhatta orrának az érzékeit. Amint megálltam a háta mögött, finoman előre nyúltam jobb karommal ami újra eltorzult; s finoman helyeztem hasfalára tenyeremet, ezzel is közelebb vonva őt magamhoz. Teljesen hevessé tett testének az érintése, az, hogy feneke az ölemhez ütközik; nagyon nehéz visszafognom magamat.
- Az én nevem Lucifer és én vagyok az, akinek még a többi bukott angyal is meghajol. Én általam lélegzik a Pokol és én vagyok az, aki megteremtette az első démont. Én vagyok a kígyó aki megadta az első embereknek a tudást.  - Suttogom fülébe a szavaimat miszerint választ adok arra, hogy miért tartott engem az a bizonyos A engem kegyetlennek. - Az ördög áll itt mögötted, Kedvesem. - Gyengéden csókolok vállába, aztán nyakára pecsételek egy forró csókot; pontosan jobb füle alá. Túlságosan is vonzónak találom őt, túlságosan is tiltott gyümölcs, hisz Azazel lánya.
- Az lenne a legjobb, ha megölnélek, hogy az apád még jobban szenvedjen. De nem tudom megtenni. -  Nagyon is éltetett az iránta érzett vágyam, ami nem hagyta, hogy helyesen döntsek az érdekemben.
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
 Similar topics
-
» Városszéli szórakozóhely

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: New York :: Bronx-
Ugrás: