be careful who you trust

the devil was once an angel

Share | 
Bronx-i kórház
If I cannot move heaven, I will raise hell
Silent Brothers
❖ admin

avatar
i believe that emotions
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Vendég
Vendég

avatar
i believe that emotions
give us power

Two of the four horsemen
Kéjes érzés a földön járni, noha lássuk be kegyetlen őszinteséggel, hogy nem sikerül észrevétlennek maradnom, de vajon erre vágyom én? Akkor nem lépek a felszínre, nézzük erről az oldalról. De elég volt, a bujkálásból, abból, hogy ezer éves száműzetésem maga volt a pokol. Küzdöttem a veszettség ellen, hogy ne boruljon el az elmém, nem sok választott el tőle. Ezer, kibaszott év. Fejben tartani sem tudtam, nemhogy azonosulni vele.
Félhomályban éltem, süket csendben, ésszerűtlen magányban. Hiányoztak az enyéim, akik hozzám tartoztak és akik most érzik, hogy köztük járok, sorra keresnek meg, vesztik fel velem a kapcsolatot. Teljesen jól érzik, hogy háború közeleg, és nekik helyet kell foglalniuk valaki mellett, hiszen a rossz oldalra is állhatnak. Én vagyok a kibaszott jó oldal. Mert a haragom erőt ad, a dühöm eltökélté tesz.
Megérzem a hívást, sem mint hallom.
Cipőm sarka kopogok a korház mocskos kövein. Hiába mossák fel, öntik le mindenféle szarral, nem segít semmit. A fertő úszik a kövek között.
Legyintéssel sodrom el, aki hozzám szólna, kérdést tenne fel. Mire elhaladok mellette már azt is elfelejti, hogy látott valakit. A nővérek buján rám mosolyognak, majd kizárnak a szívükből, lelkükből.
Érezlek. Abbadon, drága fivérem. Ajkamra mosoly kúszik, nocsak és nocsak. Te is fiam, Brutus? Milyen jól teszed. Azazal, Lilith, Abbadon, mind engem hívtok, hogy utat mutassak merre lépjünk a háború útjára.
Csettintéssel szűnök meg láthatóvá válni,  mielőtt a kórtetembe lépek. Érzem illatod, kisugárzásod méterekkel előre megelőz. Beleborzongok, megállok az ajtó előtt, belélegezlek. Abbadon. Én kedves testvérem, lovasom, társam. Hát te is mellettem teszed le a voksod? Bölcs döntést hozol, erről biztosíthatlak.
A kórházban valamiért hadaróvá válik a pánik, a haldoklók megérzik jelenlétem, félésből rettegésre váltanak. Csak annyit éreznek, hogy köztük járok, hogy eljöttem valakiért, mindannyian halkan búcsúznak attól, amihez oly vadul ragaszkodnak.
Pedig ma nem tervezem egyiköjüket sem magammal vinni, de még kedvem szottyanhat. Abbadon, miért ide hívsz magadhoz? Ahol rettegik a jelenlétem? Gonosz kis ördög vagy te.
Ajkamon kúszik a csenevész mosoly, eloszlatom a térben a testem, hogy odabent öltsek testet. Tekintetem az ágyon fekvőre vetül, ha nem is látom, pontosan tudom, hol foglal helyet a testvérem.
- Mond, hogy nem azért hívtál, hogy mentsem meg a próféta életét. – hangomban mosoly bujdosik, sejtem, hogy nem ez az oka, de talán az elmúlt ezer évben történt valami, ami miatt ez máshogy alakul.
A beteg ágyához lépek, szinte megjelenik előttem, a története, lépésről lépésre, az életútja teret ölt, de sokkal jobban érdekel, hogy mit szeretne a fivérem. Érzem illatát, jelenlétét, auráját, sok mocsokságban volt társam ennek előtte, s talán lesz ezután is.
Abbadon
❖ Bukott angyal

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
Dimenziók között
Hobbi :
Káosz és anarchia
Karaktered arca :
Nikolaj Coster-Waldau
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


two of the four horsemen
When disaster comes, he's there. He brings a storm in his wake and he has one constant companion: Death.
A takarítók egyenruhájában, padlótisztító gépet tologatva nézek bele a nő szemébe, aki most távozik a nőgyógyászati osztály egyik vizsgálójából. Elhalad mellettem s rám néz, ám önnön gondolatai fontosabbak annál, hogy lásson is, igazán és engem. Az uniformis megbízhatósága végképp eltereli az elmét: van hová beskatulyáznia, és ennyi pont elég ahhoz, hogy ne foglalkozzon velem ezen zaklatott állapotában. Kételyei uszályként követik őt, s csapnak át felettem, rajtam tajtékos árhullám módjára. Sötét folt.
A csoportosulás mögött állok, amely csoportosulásoknak már a kezdetektől kezdve természete összeverődni egy-egy nagyobb baleset, vagy kisebb katasztrófa helyszínén. Nem az embertől, de ettől az emberi vonástól mélységesen undorodom, míg a Jóra való Restség éppen belőlük táplálkozik: aurájuk alapja szürke színű, s a mérhetetlen lustaságon szivárvány a kíváncsiság... Mögöttük állok, sem túl közel, sem túl távol, így nem tudnak sem a bámészkodók közé sorolni, de kéretlen segítőkhöz sem tartozom, de tiszta célpont lehetnék bármelyik angyalnak, aki a kardpengém testvérével próbálna megszabadítani a létezésemtől. Egy sincs itt.
A pillantása megint átsiklik rajtam, mielőtt a lélegeztetőmaszkkal eltakarnák az arcát, ő pedig eszméletét vesztené. Sötét folt.
A műtőben eresztem el a tudatát, noha robotpilótát nem befolyásolja, tudatalattiját pedig nem zaklatja fel, hogy a legapróbb makulát is felkutató nagyobb erő blokkolja az ént. Sebészei katatón rezignáltság uralkodik, mely úgy fest teljesen normális ilyen körökben, környezetben: és ezek az őrültek vágnak fel embereket nap nap után. Sötét folt.
Sötét folt. Sötét folt. Sötét folt. Az bukottangyali jelenlét egyik legjelentősebb ismérve.
Külön kórtermében az életben-tartó gépek működésének zaja zavaróan hangosnak tűnt, de három nap után már meg sem hallom, az ő álmai pedig nem erről szólnak. Hetvenkét órája nem léptem át a szobája küszöbét. Az ablakhoz állított kényelmesnek is mondható fotelben ülök, a dimenziók egy azon síkjáról, mely az angyalok szemének nem láthatatlan egyedül, pedig a hírek gyorsan terjednek, hiába régi a történet.
Meggyógyíthatnám. Megölhetném. Még egy nem számít, igaz? Hiszen sokkal többen lennének, ha én nem lennék, ők meg nem ölnék folyton egymást: szalonnázóbicskával vagy atommal, kinek mihez van gusztusa. Már régen nem Isten büntetését látom visszaköszönni a temetői fejfákban: a túlnépesedés pont olyan kártékony lenne, mint a mostani forgatókönyv. Az alternatív jövőképet sokan, sokféleképpen vázolták már fel, a kedvenceim a természetes kiválasztódást szorgalmazóak, de még ők is naivan elhiszik, hogy majd ez jelenti a megoldást... Világégés kell? Coming soon. A befejezés mindenképpen ugyanaz lesz, bármelyik utat is választják végül: az Apokalipszis csupán az ember vége.
Megölhetném. Meggyógyíthatnám. Ha nem lenne bizodalmam a Teremtő terveiben, biztosan megtenném csak azért, hogy előcsaljam, ha már sem a baleset, de a folyamatos közelségem sem bírja rá az őrangyalt, hogy megjelenjen előttem. Tudom, hogy nem bujkál, egészen nonszensz elképzelés ez egy angyalról: a mi fajtánk gőgös büszkesége úgy tartják minden bűnök atyja, akkor sem rejtőzködne előlem, ha biztosan tudná, hogy belepusztul majd a találkozásba.
- Sammael. - Bízom nevét suttogva a Szélre, vigye el hangom a Kaszásnak, hiszen ha a próféciával nem is jutok előrébb, a pokolban harapni lehet a puskaporos levegőt, mely állapottal foglalkozni mondhatni kötelességünk.
Azazel szabad. Ideje oldalt választani, s elszabadítani a poklot... úgy igazán.
❖ Megjegyzés: - ❖ Zene: - ❖ Szószám: nem sok
Silent Brothers
❖ admin

avatar
i believe that emotions
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Sponsored content

i believe that emotions
give us power

1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Bronx utcái

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: Bronx-
Ugrás: