be careful who you trust

the devil was once an angel

Share | 
Lindian Road-i panelház
If I cannot move heaven, I will raise hell
Aurora Blomquist
❖ Falkatag

avatar
i believe that emotions
Keresem :

Tartózkodási hely :
Manhattan
Hobbi :
tűzzsonglőrködés, sz*rba keveredés
Karaktered arca :
Anastasiya Scheglova
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Bates &  Rora
A félelem is olyasmi, mint a fájdalom: ha túl vagyunk rajta, gyorsan elfelejtjük.
Ha csak sejtené, hogy mit szabadított rá szerencsétlen hölgyre, és az ikrekre, nem nézelődne annyit a boltban. Habár sietősen indult neki, a friss szendvicseket árusító résznél lecövekelt. Éhes gyomra legszívesebben mindent felfalna ami hús. Ha egy rendes farkas akár napi 4 kilónyi húst képes eltűntetni, és még éhes, egy vérfarkas vajon mennyit? Sosem számolja igazán mennyit is eszik egy nap, de az éhség, mióta nem vadászik, csak kötelező pofaviziten a falkával, folyton mardossa belül. Kiválaszt végül három húsgombócos szendvicset, és a kassza felé még felkap egy-egy nyalókát az ikreknek. Amelia néni nem nagyon szereti, ha édességgel eteti a már amúgy is hiperaktív lurkókat, de amit nem tud meg az öreg hölgy abból nem lehet baj, nemde? A mise közbeni édesség mindig is az ő, Ben és Marcus kis titka volt. Hosszú a sor, ahhoz épest milyen nap van túl hosszú is. Az ácsorgás közben van ideje végignézni, mindent megvett-e ami a kis papír fecnin van. Közben tudatába, bestiája által újra visszatér a rosszérzés. Még most sem tudja megmondani miért, vagy hogy mégis mit érezhet farkasa a srácon akivel találkoztak. Csak annyit tud biztosan, hogy mióta elváltak, az amúgy követelőző szörnyeteg már nem az éjsége csillapításával van elfoglalva. Megérzés. Mondogatta mindig Fenris. Az ösztön az, ami életben tart, és figyelmeztet. Nyugtalanul pakolja fel a szalagra a termékeket, idegesen topog a lábával, amit az előtte álló idős hölgy csupán egy rosszalló nézéssel díjaz. Bocsánatkérő mosolyt villant felé, és próbál úrrá lenni az érzésein. Biztos csak félreérti, és majd ha eszik valamit kicsit jobb lesz. Lehet, hogy inkább amiatt ennyire ideges, mert az üres lakásba kell visszamennie, és ki tudja Nefarith mikor tör rá….semmi védelme nincs a démon ellen, még ha hirtelen istenhívő szentté lépne elő, az sem lenne elég. És a kialakult helyzetében egyébként is álszentnek érezné magát, ha egy nem létező valamihez fohászkodna, aki ráadásul - ha létezik – elég fanyar humorral rendelkezik.
Kiérve a boltból már a szatyorban matat, de nem áll meg a bolt előtt, hogy türelemmel kivegye az ételt magának. Hiába próbálja tagadni, nem teljesen tudja elnyomni magában a rosszérzés magvát. De nem is rohan. Mint minden halandó abba a hibába sem akar esni, hogy egy buta belső késztetés miatt hazarohan, mint akinek ég a ház, és kiderül: reggel bizony jól emlékezett, lekapcsolta a vasalót, és kihúzta a konnektorból. Semmivel sem tudná kimagyarázni magát Bates előtt, amikor rárontana a lakásban amint épp az ikrekkel játszik. Túl sok a kellemetlen helyzet az életében jelenleg, és irtózik még egytől. Nem mintha nagy valószínűsége lenne a további találkozásoknak közte és a srác közt a közeljövőben, mégis…. Szereti úgy gondolni, hogy az életét ordában tudja tartani, és csak pillanatnyi megcsúszás miatt siklott ki minden a kezei közül. Nagyot harap a húsba, és nőiesnek cseppet sem mondható – hörcsögre sokkal inkább hasonlító – stílusban falja az ételt, csillapítva ezzel legalább a gyomra követelőzését. Mire a házhoz ér, már mindhárom csomagolása egy-egy kukában van elsüllyesztve az ide vezető úton, s ajkai közt egy nyalókapálca áll ki, miközben ujjai már a kódot pötyögik. Kettesével véve a lépcső fokokat siet fel az emeletre, nem törődve ismételt zúzódásai és izomláza gyötrésével. Most, hogy belépett a lépcsőházba megint felszínre bukott benne a rossz érzés, és így más kevésbé esik neki jól az az eltüntetett kajamennyiség. Súlyként húzza le a gyomrát, ami a stressztől émelygősen fordul egyet.
Kopog. Bentről nem hallatszik semmi nesz. Amelia néni biztos már a templomban van…de az ikreknek minimum szét kéne szedniük a berendezést, hogy a felügyelő elment….Akkor mi lehet a baj? Idegesen kopog ismét, torkába gombócként gyűlt félelmet egy nagy nyeléssel küldi vissza a gyomrába.
- Ben! Marcus! Én vagyok az, nyissátok ki az ajtót! – nem meglepő, hogy nincs nyitva, az idős hölgy gondosan ügyel erre, épp ezért szerelt fel egy a gyerekek által is könnyen mozgatható zárat, amit kívülről kulccsal, belülről csak egy elfordítható gombbal kell kinyitni és zárni. Azok a pimasz kis mitugrászok előszeretettel húzzák mindig Aurora agyát azzal, hogy csattogtatják, mintha kinyitnák, és a lány ezáltal mindig fennakad az ajtón…. 
❖ Megjegyzés: x ❖ Zene: x ❖ Szószám: x
Rougheat
❖ Nagyobb démon

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
⚲ M A N h a t t a n
Hobbi :
⚲ E A T p e o p l e
Karaktered arca :
⚲ B I L L  s k a r s g å r d
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

Aurora & Bates
601 szó
A démon szájüregét belepte a közismert emberi nyelvben használt nyál, mialatt a csíntalan ikrek üdvrivalgásba kezdtek előtte. A gondos nagymama természetesen továbbra is a fiatalemberen süttette árgus szemeit a védő okulár szemüvegében. Nem tudta miként szóljon közbe az unokái nagy örömteliségében, így a démon egy terhet levéve kezdeményezett helyette.
- A múlt heti fesztiválon találkoztam Marcussal és Bennel. - majd eképpen fordult egyenest feléjük, a székről görnyesztve még így is távlatos magasságát.
- Emlékeztek a bohócra, ugye? - a kérdés költői, s pontosan azt váltja ki, amivel a démon hízelegni akart előttük.
- Igen, EAT! EAT! - hangzik el, szinte egy azon pillanatban mindkettőjükből. De a következő kérdést, megelőzi a nagymama szívélyes - mégis ünneprontó - érdeklődése.
- Teát? Köszönöm nem. Éppen Bishop kávézójából jöttem. - vágja rá elrettentő spontán hazugsággal, miután visszahelyezkedik a székre, ahogy azt egy méltóságos férfi halandónak kell. Az a röpke csend csak arra adott indokot az öreg hölgynek, hogy ismét fogós kérdés tegyen fel. Rougheat most az egyszer hagyta, hogy megtörténjen, kihívást állítva problémamegoldó és kiváló hazudozó készségének.
- Nekem nem üzenték a szülők hogy ma látogatást tesz -
- Bizonyára! - vág hirtelen a szavába, persze némiképp illemtudó csöndbe bocsátkozva, hogy ne érezze úgy a nagymama, hogy azonnali kibújóval akarja leállítani jogos kíváncsiságát.
- Úgy értem, az ikrek szülei által vagyok most itt. Megkértek, hogy bármely szabadidőmben tegyek látogatást, és öltsem ismét magamra a bohóc jelmezemet hogy elszórakoztassam őket. - a nagymama sandítva húzta fel a szemöldökét, a bohóc jelmez hallatán, míg az unokák nagy viháncolásba kezdtek.
- Szóval bohóc?
- Igen, az volnék.
- EAT a neve! - hangzott el hirtelen, korlátozhatatlan türelemmel Marcusból.
- Eat? - a jelentés érhetetlenségét hangsúlyozva, ismételte meg az öregasszony, kétkedve.  - Igen, nagyi! EAT, aki gyerekeket eszik!! - s ez a leplező gondolatmenet immáron Benből távozott. Fordulatpont, mert a démon első "kínos" helyzetét élte most meg. Egyszerre érezte a feszengést, s a látszólagos önuralmat az arcán, de ebből egyiket sem lehetett tisztán leolvasni róla. Valójában nem is adott rá okot, hisz azonnal adott rá magyarázatot.
- Tudja, annyira édesek, majd meg eszem őket! - feleli miközben tettlegességből megcsípi a kotnyeles Ben kis orcáját, mire az, testvérét karöltve befutnak a gyerekszobájukba. A nagyi arca mely kissé ráncosan eltorzult Ben elszólásán ismét nyugodtan simává vált az arcán. Rougheat a legkényesebb helyzetben mentette ki magát, elsöprő sikerrel. Bár tudhatta volna előre, hogy Ben elszólja a titkát, amit közösen a bohóc jelenlétében megfogadták, hogy senkinek nem mondanak el. De Ben személyisége örökletes, s ezt bizony egy ördög szültének is nehéz lenne befolyásolnia.
- Nos akkor ha látogatásba jött, akkor szívesen látjuk önt. De még érkezése előtt, már hívtam egy kedves lányt, hogy amíg templomba megyek addig vigyázzon az unokáimra. - jelenti be Bates számára, aki érdeklődést szimulálva képed el a halaltokon, miközben tótágasban a jelenlétét nem befolyásolja egy cseppet sem az idegen meghívása.
- Ohhh, értem. - jelzi meglepettségét, színpadiasan leemelve szemét a földre, mintha egy adott pillanatra várna.
- De ha gondolja nyugodtan maradhat, s akkor kettejük nagyobb eséllyel fékezi meg az én kis unokáim fékezhetetlenségét. - erre a megszólalásra várt, pontosan erre. A nagymama önként és mosollyal tarkítva kérte az idegent maradásra. Talán ennél jobb lehetőség nem is adatott volna Rougheat számára.
- Akkor ha megbocsát megyek is a templomba. - majd azzal a kijelentéssel az öreghölgy a táskaárkáért nyúlt, s mielőtt magára húzta volna a bejárati ajtót, ennyit szólt.
- Nyugodtan szolgálja ki magát fiatalember míg távol leszek. - tette hozzá merő kedvességből az ajtófélfában, miután a kulcs kattant egyet a zárban.
- Erről ne legyen kétsége. - majd azzal az ördögi vigyorral, mi az arcára fagyott, emelkedett fel a székről, s vezetett hosszas lépteit az ikerek szobája felé.

Készítette Hector
Aurora Blomquist
❖ Falkatag

avatar
i believe that emotions
Keresem :

Tartózkodási hely :
Manhattan
Hobbi :
tűzzsonglőrködés, sz*rba keveredés
Karaktered arca :
Anastasiya Scheglova
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Bates &  Rora
A félelem is olyasmi, mint a fájdalom: ha túl vagyunk rajta, gyorsan elfelejtjük.
Nem tulajdonít nagy jelentőséget a furcsálló pillantásnak, és a pillanatnyi fürkészésnek, elméje épp el van foglalva a saját éhsége csillapításával, és azzal, minél hamarabb megtegye a bolt és a lakás közti utat. Egyébként is megszokta már a furcsálló pillantásokat még a kortársai felől is. Hisz termete inkább már mélység, mint magasság a maga 156 centijével, kislányos arca miatt minimum 3 évet letagadhatna, és öltözéke sem épp az évszaknak megfelelő. De mégis hogy öltözzön valaki aki nyáron is a mínuszokhoz szokott? Azt azért mégsem várhatják tőle, hogy nagybundában rohangáljon! Teste amúgy is magasabb hőmérsékletű, s mintegy szigetelésként működik a fenevadja által képzett belső bunda, ami mintha még emberi alakban is melegítené. Az előtte álló, persze ahogy az amerikaiak többsége már kabátban közlekedik. Tekintete és magassága nem rémiszti meg Rorát, annyira megszokta már hogy  - a mai generációnak köszönhetően – még a gyerekek is magasabbak olykor mint ő, hogy aligha tölti el kisebbségi komplexussal, vagy félelemmel egy magasabb ember megjelenése.  Barátságos, saját lendületétől amivel az ajtóhoz ékezett kissé zavart mosolya tehát hamar feltűnik az arcán, elhessegetve belső szörnyetege gyanakvását, aki a termetet mint olyat állatként ellenségnek fogja fel. Hisz a vadonban az eszik előbb aki nagyobb és erősebb, s az igázza le a másikat is. Aurorának azonban nincs oka egyenlőre bizalmatlannak lenni, pláne nem egy látszólag kora béli fiúval. Tud az eltűnésekről, az iskolában is egyre csak ezt hangoztatják, sőt ami még több, egy évfolyamtársa is eltűnt nyom nélkül. Magát viszont nem félti. Valószínűleg csak egy ember az elkövető, bár amennyit ért a démonok, és más természetfeletti lényekhez, nem tuja biztosra megmondani, annyit tud amennyit a hírekben közölnek. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz, a gyerekekre különösen oda kell figyelni, s kijárási tilalom van a környéken. Ámbár ő már jó párszor jött haza sötétedés után, jóval a tilalomba foglalt időkorláton kívül, és semmi baja ez idáig nem esett. Farkasától pedig nyer annyi magabiztosságot – vagy épp emberségétől a naivitást? – hogy nem fél. Mint mindenki ő is abba a hitbe ringatja magát hogy „vele ez nem történhet meg”. Hisz egy alkut már kötött egy démonnal, mi rosszabb várhat még rá a sötétben? Aligha tudna rá példát felhozni hirtelenjében.
- Bates. – ejti ki a nevét, mintegy memorizálva, és kissé zavarba is jőve a kézcsók végett. Nem igen találkozott még olyan fiúval, aki ilyen fiatalon hódolt volna ennek az idő koptatta illemnek. De nyilván jó nevelést kapott. Kissé talán imponál is neki, egyszerűen nem tudja megérteni a mostani lányok miért a jellem nélküli gyenge illemet még csak a szótárból is homályosan ismerő srácokra buknak. Farkasa ismét fordul egyet a bensőjében, az érintés ismét felzaklatja, karja végigborzong, és egészen lúdbőrös lesz a lehelettől. Bestiájának nem tetszik Bates, épp olyan ellenségesen viselkedik felé, mint John felé. Aurora nem érzi hát meg a leheletnyi finom különbséget – annyi ideje nyomja el magában az ösztönöket, és a vadat – amit a két férfi közt a farkas tesz. Míg előbbit fenyegetőnek érzi, addig utóbbit csak idegesítő nyűgnek. Zöldjeit nem szakítja el – talán nem is tudná – a sajátjába fúródó tekintettől. Valamiért…a férfi kedvesnek tűnő, mégis inkább szuggeráló, mélyén pedig hideg tóként tükröződő pillantására a sajátja pillanatnyi fellobbanó vággyal reagál. Bensője érzi a kisugárzást a másik felől, azt a fajtát amitől sok nő irtózik, de Aurora épp azon kevesek közé tartozik, akinek…inkább otthonos, kellemes, behódolást keltő. Lényéből eredő mazochizmus ha fel is ismerné sem tudná igazán félelemmel kezelni azt ami valójában Bates. Mint minden emberi érzésekkel bíró lény, azt lát amit látni akar a szíve legmélyén. Épp ezért farkasával ellentétben ő nem kezeli gondként az amit szervezete, s ösztönei felismernek, inkább önmagát is tagadó, egészen halandó viselkedésűként félreértelmezi azt.
- Azért szerencsére a tényleges ütközést elkerültük. - nevet fel röviden, életvidáman.
De nem időzhet tovább itt, hisz Amelia néni számít rá, ahogy az ikrek is nyilvánvalóan már az idős hölgy fülét rágják a görkorcsolyázást illetően. A szimpátián kívül egyébként sem lobban benne más érzés, ami további maradásra bírja, egy év alatt kellően meggyőzte már saját magát azt illetően, hogy a – tévesen megítélt – fiú felől áradó dominancia ne dobogtassa meg túlságosan is a szívét. Szabadkozva hát, útjára indul, még viszonozva élénken, őszinte vidámsággal az idegen mosolyát. Az ismételt érintést követő rossz előérzetét egy emberekre oly’ jellemző fejrázással, és mély sóhajjal adja ki magából, és kocogva indul a bolt felé, mert ahogy az ismeretség pillanatnyi öröme lelohadt úgy horgadt fel gyomrában az éhség okozta sürgetés. Jelenleg képes lenne felfalni egy egész csirkét, és még repetázna utána, így léptei egyre sietősebben viszik, habár légzése nem gyorsul túlzottan. Egy kis rohanás cseppet sem meríti ki, hisz a mély hóban szokott a szervezete a középhosszú kitartást igénylő hajszákhoz. Végül lassít, kiűzve a fejéből ismételten, erőszakkal az idős asszony és az ikrek képét. Valamiért belső vadja nem hagy nyugvást neki, így felkapva egy kosarat megérzése ösztönözte sietős léptekkel vonul végig a bolton, s kezdi bepakolni a listán szereplő dolgokat, valamint a saját éhségének behódolva mindent ami kellően kalóriadús, és aminek a felét a haza felé úton már el is lehet tüntetni a feneketlen gyomorban.
Közben a panelház emeletein az ikrek rajongva ugrálják körbe a civilben is felismert jópofa bohócfiút, egymást túlharsogva s túllicitálva törekedve a kizárólagos figyelmére.
- Kér egy teát fiatalember? – az illem itt sem hagy a mélyen még meglévő gyanakvás ellenére nyugtot a nagymamának, s az ikreket látva még egy barátságos ráncos mosoly is feltűnik az arcán, bár szeméig még nem jut el.  
❖ Megjegyzés: x ❖ Zene: x ❖ Szószám: x
Rougheat
❖ Nagyobb démon

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
⚲ M A N h a t t a n
Hobbi :
⚲ E A T p e o p l e
Karaktered arca :
⚲ B I L L  s k a r s g å r d
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

Aurora & Bates
736 szó
Furcsán nézett végig rajta. Távolról sem olyan indiszkrécióban mint egy utca szülte lányra. Sokkal inkább közelebb állt ahhoz, mint mikor egy bizarr látványt pillanthatott. Bates, szemmel láthatóan nem erre a reakcióra számíthatott, mikor elővette emberséges énjét. S nem a rossz értelem okoz édes ízt a nyelve hegyén, hanem épp az öröm. A vártnál jobb lehetőség adódott számára, hiszen az idegen szívélyesen még tárva nyitva hagyta előtte az ajtót. Ráadásul egy bemutatkozást is indít az ádáz démon felé, ami Rougheatmek minden eddigi negatív előrejelzéseit elűzi. Abban hitben bízott, hogy az idegen konokságából és némiképp helyeslő bizalmatlanságából legalább megkérdezi: „hogy miért keresi őket?” Vagy legalább azt, hogy „mit akar tőlük?” Manapság egyre több „nem érdekel más élete” képviselőbe botlik Bates, olyannyira megsokszorozott számban, hogy már nem is kéne őt zavarnia. Nem is zavarja, inkább csak elindít benne egy felívelő kérdést halmazt, hogy „az emberek évről-évre egyre hülyébbnek születnek?” Bizonyosan. Bár ő ezt biztosra nem tudhatja. Számára gyümölcsöző az emberek ostobasága, mi több ez hozza számára a legtöbb tápanyagban gazdag bevételt. Aurora? Így mutatkozott be előtte. Bates közhelyesen rázz kezet az idegen nővel, de a helyzet húzásának – és egy jó pár impulzusos befolyásának – érdekében, csókot lehel a kezére, mint egykor a vénséges időkben. A gesztus alatt pedig szemeit ékként veri a nő zöldellő sajátjaiba. Megnyugvást generálva, hihető jó szándékot sugalmazva. Hogy még véletlenül se kérdőjeleződjön meg, hogy „ez a magas fiatalember rossz szándékkal érkezett!”
Bates Wilkes. – ejti ki, mialatt szája otthagyja a nő meleg, bársonyos bőrét. Így a pillanatnyi érintésben finomnak érezte. De nem fanyalodott rá teljesen. Ő csak előételnek lenne elég ebben a sürgető vacsoraidőben. Az ikerekre fente démonként jellegzetesen látszó lapátfogát.
Örvendek, hogy magába ütköztem. – egészíti ki, hogy sokkal rokonszenvesebbé váljon előtte. Noha a tapasztalatokkal szemben most kivételesen igazat is mondott. Nem szeretett volna olyanba ütközni, aki gyanakvásból rácsukja a ajtót vagy kizárja a panelházból. Pusztán mert, olyannak látszik elsőre, amilyen. Bates ember kinézetében is találtak félelmet. Leginkább a magasságából, és kőkemény empatikus szeméből ítélve. S ezt gyakorta inkább a férfiak látták meg benne elsőre. A nők hol domináltak ennek a gyanakvásnak, hol behódoltak a lehető legszélsőségesebben. De Rougheatot nem kifejezetten érdekelte. Bár nem tagadja, hogy jól eső számára mikor valaki rajongójává válik ártatlan énjének. Sikerélménnyel tölti el. Ahogy ez a helyzet is. Győzelmi táncba azért mégsem kezd. A mulatságot meghagyja az ikereknek.
A nő lelkiismeretessége még arra is kitér, hogy démont ne tartsa fel huzamosabb ideig. Bates mosolya nem csak a látszat kedvéért, de őszintén barátságosabbá válik. Kedvelni kezdi a személyiségét, ami öntudatlansággal hálózza be az egész testét. Nem mellesleg szép arányoknak örvendett. Bates ezt a szépségnek, Rougheat pedig étvágygerjesztőnek nevezné. Szájában fel is halmozódik a nyál, amit egy nyeléssel tűnt el a torkában, mikor a nő körvonalai zsugorodni kezdenek előtte. Így tehát, szabad utat kapva a nő által, tér be a panelházba, aminek egyik luxus tartozéka az időt spóroló lift felvonó. A kaputáblán már kiszúrta magának az emeletet, amin az ikrek családneve szerepelte. Hogy honnan tudta meg? Egy múlt heti cirkusz fesztiválon, ahol saját táncos előadásának nagy rajongója lett a két iker. Az elrettentető smink kellően elég volt Ben és Marcus számára, hogy Rougheat kitűzze rájuk a piros célkeresztet. Mindenképpen a fejébe vette, hogy ma egyikőjüket el is fogyassza. De még hátra van egy leküzdésére váró próba. A nagymama.
Az ajtó tövébe lepett, mihelyst elhagyta a liftet. A kulcslyukra vezette szemét, miközben azon vacillált, hogy egyet vagy a megszokott kettőt kopogjon le az ajtón. Mivel egy idős nőről volt szó, így maradt a határozott két, hangos kopogásnál. Majd várokozásra kényszerült. Bámulatos öröm fogta el, mikor a fülében megszólalt az ikerek játékos zajongása. A bejárat perceken belül megnyílt előtte, s a feltételezett öregasszony jelent meg. Eleinte néma elemzéssel fürkészte az olvasó szemüveg lencsekeretében az ismeretlent, miután a szótlanságnak így vetett véget.
Ismerem önt? – kérdezi azzal a gyanakvással, amivel Bates a panelház bejáratánál találkozott nőtől számított elsőre. S mivel felkészült volt a hétköznapi forgatókönyvere, így válaszolt a kérdésre.
Látogatóba jöttem Marcushoz és Benhez. – feleli, s megnevezésének szerencséjére a két gyerek épp a nappalin keresztül szalad át, mikor újabb szerencse folytán megpillantják a démont az ajtófélfájában.
EAT! – kiáltanak fel önfeledt örömmel, míg a nagymama továbbra sem értve a helyzetet, ránéz az örömködő unokáira.
Sziasztok! – tesz játékos integetéssel üdvözlést az ikerek felé, mikor az öreg hölgy ismét vissza néz rá. Mostanra az előző bizalmatlansághoz képest sokkal barátságosabban.
Térjen be fiatal ember! – kérleli szívélyesen, a démon pedig az utasításnak eleget téve tobzódó éhséggel térbe a lakásba.

Készítette Hector
Aurora Blomquist
❖ Falkatag

avatar
i believe that emotions
Keresem :

Tartózkodási hely :
Manhattan
Hobbi :
tűzzsonglőrködés, sz*rba keveredés
Karaktered arca :
Anastasiya Scheglova
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése


Bates &  Rora
Az emberek többnyire csak azt látják, amit látni akarnak. Leggyakrabban pedig azt, amit mások láttatni akarnak velük.
Minden sajgó porcikája ellenére sietve mássza meg azt az egy emeletet felfelé, ami Amelia néni lakásához vezet. Pár órája ért még csak haza, de már aludt egy keveset és ebéd gyanánt magába lapátolt egy egész doboz müzlit. Csak hogy ne korogjon a gyomra, ami mindig éhes. Rég volt már az utolsó telihold, amikor vadászott. Farkasa ugyan nem érti miért, de nincs rá ideje, és nem is akar olyan gyakran az ösztöneinek hódolni. Mióta ideköltözött erőnek erejével uralkodik magán, vége az ösztönök hajtotta szabadságnak, vége a fékezhetetlenségnek. Épp úgy nem hiányzik már neki mint Svédország. Megtanulta ketrecbe zárni a vadat ebben a nagy panelrengetegben. Egy démon figyelmét már így is magára vonta. Emiatti koncentrációjának hiányát hivatottak megerősíteni a testén található foltok, a az arcán húzódó már halovány zúzódás kék-lila foltja amit gyakorlás közben szedett össze. Felérve hangosan kopog be, hallja bentről a zsivajt.
- Nem engedünk be!-
- Nem veszünk semmiiiit! -
- Benjamin! Marcus! Nem illik ilyeneket mondani, főleg amikor azt sem tudjátok még ki az! –
jön az öreg, kissé már a kortól remegő hang, majd a lassú megfontolt léptek hangzanak fel az ajtó felé tartva.
- Jó reggelt Amelia néni! – mosolyog az öreg hölgyre aki ajtót nyit, s az ránc tarkította arcával viszonozza is azt. – Jöttem a bevásárló listáért. – mint minden héten, hangja kissé siettető, imádja az öreg hölgyet, ám farkas éhes. Mielőbb le akar menni a boltba, hogy magának is nézzen valami táplálóbb ételt mind az otthonában folyton fellehető müzli.
- Ó, persze kedveském, mindjárt hozom! – ereszti el az ajtót, és az idősekre oly’ jellemző csoszogó léptekkel indul a konyha felé. – Addig nekem jól viselkedni, ördögök! – feddi meg a vele szembe rohanó életvidám ikreket, akik felismerve Aurorát virgoncan szaladnak az ajtóhoz.
- Képzeld Rora, Marcus tegnap kapott egy görkorcsolyát, én meg egy rollert! Eljössz majd velünk egyszer kipróbálni? Anyuék sosem érnek rá, Amelia néni meg képtelen tartani velünk a lépést! – csacsogja cserfesen Ben, kezével minduntalan lehurrogva testvérét amikor az is meg akarna szólalni.
- Naa én is el tudom mondani mit kaptaaam! – kiabál közbe minden próbálkozás ellenére a másik göndör hajú, mire Rora ajkai önkéntelenül is vidám mosolyba kunkorodnak. Hiába idegesítőek számára néha a kis lurkók, mikor épp aludna és ez a két kisördög épp akkor talál valami hangos játékot ki idefent, attól még felvidítják akárhányszor személyesen is összefut velük.
- Meglátjuk, de ehhez engedély is kell Amelia nénitől, rendben? Mire visszaérek, győzzétek szépen meg, és akkor holnap elmegyünk. – kacsint rájuk, majd tekintete a már ismét felé tartó hölgyön állapodik meg. Kezét átnyújtja az ikrek felett és elveszi a listát. – Nemsokára akkor jövök! – int, és ugyan udvariatlanság, de meg sem várja az asszony búcsúját, máris robog lefelé a lépcsőkön. Vékony ingébe belekap a menetszél ahogy ugrándozik le a fordulókban. Hiába fáj minden tagja a sok edzéstől teste mégis felpezsdül a mozgástól. Figyelem nélkül tépi fel a lépcsőház bejáratának ajtaját, kis híján neki is durranva az idegennek, aki a csengők felé fordulva áll. Farkasa védekező állásba helyezkedve morog fel, s érzelemvilága bizalmatlan arckifejezéssel Rorára is kiül egy pillanatra. Zöldjei az idegent fürkészik, mintegy beledermedve a mozdulatba pár pillanatig. Nem előítéletes, s nem érti mire fel ez az ellenszenv a farkasa felől, sosem reagált még így emberre. Persze, okozhatja ezt az éhsége is, ami már-már követelőzve csavarja a gyomrát, s pezsdíti fel a vérét hogy igyekezzen. Elnyomja tehát a vadat magában, mielőtt még szemüvege mögött megvillanna a mélyfekete és borostyán szín tekintet.
- Igen, épp tőlük jövök, ma nagyon elemükben vannak. – előítéleteit félretéve vidám mosoly ül ki az arcára, és félre állva hátrébb húzza az ajtót, utat engedve az idegennek. – Aurora Blomquist vagyok, ön pedig..? – nyújtja a kezét udvariasan kézfogásra, ha a másik elfogadja. Ugyan a bizalmatlansága lohadt, most hogy száműzte a mélyre a vadat, de kíváncsisága épp olyan erősen tör fel. Amelia néni nem említette, hogy jönne hozzájuk valaki, bár amennyit engedte beszélni, talán épp erről a félmondatról maradt le. A fiú pedig nem tűnik többnek Roránál, így nem kizárt, hogy csak játszani jött, vagy átvinni őket a saját öccséhez. Elég sok a koruk béli vagy picit idősebb kölyök a környéken, s a kijárási tilalom miatt kísérő nélkül még egymáshoz sem mehetnek át. Ami érthető, és ami még érhetőbb, hogy nem egy idős asszonyra bízzák a kísérgetés feladatát. Hanem egy fiatal fiúra olyanra aki épp előtte áll. – Jaj, bocsánat, de nem tartom fel, nekem is sietős dolgom van, örülök a találkozásnak! – néz fel a másik szemeibe élénken, és ellépve mellette kifelé indul. Csupasz karja a kabátnak simul, amitől kirázza a hideg, de siettében nem igen tulajdonít neki jelentőséget. Ő maga még egy sima pólóban, felette kigombolt ingben és egy rövidnadrágban, tornacipőben mászkál. Svédországban jóval hidegebb van, így ez számára, ami másnak már kabátos idő, még épp hogy csak hűvös. Mégis, amint ellép az idegen mellett mintha máris hűvösebb lenne. Idegesen pillant a becsukódó ajtó felé, majd fel az idős asszony ablakára. Furcsa érzés keríti hatalmába, farkasa mint aki "megmondta" újra felhorgad, s mint aki nem felejt egy le nem zárt vitát feszül a tagjainak belülről.
❖ Megjegyzés: Ide ❖ Zene: Ide ❖ Szószám: Ide
Rougheat
❖ Nagyobb démon

avatar
i believe that emotions
Tartózkodási hely :
⚲ M A N h a t t a n
Hobbi :
⚲ E A T p e o p l e
Karaktered arca :
⚲ B I L L  s k a r s g å r d
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

Aurora & Bates
713 szó
Láthatlan gőggel tartja, de már az étvágya elillant. Csupán az önzőség készteti arra, hogy kezében tartsa. A szilárd tápanyag leül, mire a csatorna tövében beborul az idő. Rougheat ismét megismerkedett az érzéssel, ami minden alkalommal őrjítő volt számára. Az elmúlással. A kiszemelt igen makacs volt, és védekező szorgalommal szállt szembe vele. Hiába. A túlélő tortúra egy percet sem vett igénybe. Ebédnek volt ítélve.
A bohóc maskara, mely szívből jövő fájdalmat fakasztott a halott ifjúra, lassan leválik a bőréről, s helyette a hétköznapiasság illúziója veszi át a helyét. Mr Bates Wilkes Az egyszerű, gyémántra csiszolt halandók képviselője. Az utolsó falat mely megragadt a szájában, kedvtelenül küldi saját poklába. Miközben gyantaszínű pupillái között megörökíti az utókornak a látványt, ami a tizenéves lányból maradt. Bámulása hallgatag, szája üresen eltátva marad, míg a rajta származó vér lassan kiszárad. Nem kezd bele az eltakarításba, túlságosan elnyomta a placebo hatása. Mindez képlékeny időtartamig képes hosszútávúan fennmaradni. Eat esetében majdnem három óráig tart. Azóta, hogy visszafogta magát a bohém életstílusában. Kénytelen volt alkalmazkodni az ínséges időszakokhoz, amit a kijárási tilalom okozott számára. A gyanúsan sokszorozódó esetek nyomát eltüntethette, de ezzel mr Wilkes személyes alibije nap-nap után egyre inkább megkérdőjelezetté vált volna tőle. Egész Manhattan tudta Bates valódi természetéhez specifikus munkakörét. A bohóc, aki elsőre rémületkeltő, az utóbbi években nagy sikernek örvendett, főleg a tinédzserek körében. Rougheat elsőként ebben az évszázadban szembesült azzal az eszmével, ami korábban épp az ellenkezőjeként élt a múltjában. A félelemtől való félelem, mától új formában, a borzongás utáni vágyként ismerős mostanra az embereknek. A pokolban született démon ennek okát, a korai ,,horrorizmus" tanításában látta. Az hogy már nem ismeretlen többé, csupán csak a képernyőre kell meredni, hogy lássuk a halált. Bár a televízió újszerű vívmányként csak az emberek illúzió érzetét elégítette ki, a halál mint elsődleges tagadásban élő jelenség, jelen volt már szinte mindenhol. A házban, az iskolákban, de még a fürdőszobákban is. Elképzelhetetlen az emberiségnek de Rougheatnek jóleső belegondolni, hogy a mai fiatal generáció óvatosságra intő határai életveszélyesen elmosódtak. S erre mi ad hitelesebb mintapéldát? Mint a halott Jessica Minsey. A harmadik évfolyamos gimnazista lány, aki az ártatlan bohócban nem látta meg a vérengző mutánst.
Bates humánus képének eleget téve, húzza el a csatorna elfedőt, precíz elvégzett utómunkálatokkal, hogy még véletlenül se találjanak rá a félig elfogyasztott Jessicára. Hisz kinek is támadna kilométerhiányának levezetése képpen ellátogatni Manhattan külvárosának egyik igen ocsmány csatornahálózatába? Ő maga sem érezte mámorosnak a pöcegödör bukéját az étkezések előtt, alatt és után. Mégis csak átlátszó ostobaság lett volna a bérlakásán elfogyasztania. A rezsi megszerzése épp olyan haláltusa volt számára, mint a kietlen csatornában az áldozataival.
Bérlakás. Bérbe vesz egy olyan haszontalant otthont, ami ténylegesen nem ad otthont. De még inkább kiborítja, hogy ezzel egy halandó, középkorú férfinak jogosul törlesztésre. Egy senkinek, aki még közelében sem jár Rougheat valódi énjének ismeretében. Rougheat, a felhős, nyílt panelrengetegben pontosan ezért dönt amellett, hogy elkerüli a tulajdonost, akivel bosszús afférjai vannak. Másik negyedbe megy, más emberek körébe vegyülve. De mintha kilökné őt a Anya Természet, a majdnem 2 méteres testhosszával, és a mai fehérnépek körében tetszetős kisugárzásával. Hosszú percekig hiteti el a naiv köztudattal, hogy ő is ebbe világba tartózik. Majd miután lassan a járókelők hadserege lekopik a panelnegyed utcáin, engedi el a kényszeres beilleszkedését. Egy tömb előtt záródik gyalogosan a cipője. A csatorna elhagyása óta ez volt az ideiglenes célállomása. A bejárathoz sétál komótosan, mintha semmi sem adna okot arra, hogy leolvassa a lakósok nevét a kapucsengő kiragasztásán. Lenyomná az első alkalommal a hívógombot, de meglepetésére épp előtte nyitnak ajtót. Nem mereng bele a találkozásba, sokkal inkább azt a látszatot nyújtja mintha pont erre a pillanatra várt volna.
Nah végre! Azt hittem sosem engednek fel… – áhítozza miközben hálás mosolyt mutat a kiérkező lakosnak. – Ben és Marcus biztos megint kihúzták a telefont. – teszi hozzá, a gyerekkori csínytevéssel nosztalgikus, jóérzést generálva az idegenben, akinek befogadása már túlságosan beforrt ahhoz, hogy bizalommal bánjon a démonnal. Rougheat azonban, az emberek manipulálásának művészetét kitanulva, pontosan ismerte mikor kell finomítani a betört emberek előítéletein.
Ön biztos ismeri őket, igaz? – biztosnak vélte, már a pillantásából is hogy a két ritka – együtt pedig méginkább gyérebben előforduló – név ismerősen cseng az idegen lány számára. A helyzet nagy ajándéka, hogy ez Batesnek is ritka nagy előnybeszerzésre adott alkalmat. S természetesen amellett kevesebb időt arra, hogy az ikerek valamelyike legyen a mai vacsorájának napi ajánlata.

Készítette Hector
Silent Brothers
❖ admin

avatar
i believe that emotions
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
Hobbi :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
give us power
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Sponsored content

i believe that emotions
give us power

1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Lány + Fiú + Sivatag = ???

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: Manhattan :: Lakónegyed-
Ugrás: