descensuc averno facilis est

the descent into hell is easy


Share | 
Roncstelep
if i cannot move heaven, i will raise hell
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

-- szabad játéktér --
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Rose &  Jayden
A vadász legbiztosabb fegyvere a türelem.
Messziről hordja már felé az ijedt illatot, ami keveredik a vér rozsdás édes keverékével. Bestiáját feltüzeli az illat, csak még halálosabb elhatározással veti magát a prédája után. Habár egész este elkergetőzne itt, félő túl hamar megunná, a szuka egyre gyengül, és lassan a félelmen kívül semmi harcias hév nem marad benne. Oda lenne az egész szórakozás, ha csak mint holmi riadt kisállatot kergetné a ketrecben. És nem lenne neki elég büntetés sem. Márpedig azért amit tett bizony bűnhődnie kell. Hogy miként? Abba az Alfa már rég nem szólhat bele, csupán annyi utasítást adhat, hogy maradjon élve vagy sem. Hisz mióta Jayden a városba érkezett, és kivívta magának a Béta címet nem kellett ilyen ügyekkel foglalkoznia, tetszeleghetett a  jóságos király szerepében, hisz, volt már aki élvezettel elintézte a falkára leselkedő problémát, vagy problémákat. Megmaradt az egyensúly, s mindketten jól jártak. A falka pedig beleegyezett a néma alkuba, azóta élnek csak ilyen békében és nyugalomban. Már senki sem meri felzavarni a területüket, a vámpírok is megfogyatkoztak a városban, s így az ellentétek miatt már az árnyvadászok sem háborgatnak senkit.
A nő pedig alatta moccan, mozgása olyan kiszámítható, mint a tőrbe csal prédáé. Szaga eltelíti Jay orrát, miközben kegyetlen erővel csapódik neki, nem kímélve, csak azért mert nő. Emberi torkából farkasa dühödt acsargása robban ki, szemei borostyánban úsznak, haját felkavarja a szél, így azon keresztül néz le az alatta reszkető szukára. És úgy van ahogy megjósolta, félelem lobog benne, olyan hévvel, hogy körülötte harapni lehetne a levegőben, érzi amit éreznie kell. Egy hajszálon függ az élete, csak is a férfi kegyességén múlik, hogy most mi lesz vele. Ugyan nem ölheti meg, de ezt a nősténynek nem kell megtudnia. Könyörögjön kegyelemért, szűköljön félve, kapálózzon, sírjon! Fogja fel, hogy amit tett az nem csak az itteni falkára veszélyes, hanem önmagára nézve is! Ha mindig ilyen felelőtlen marad, hamar le fogják vadászni, és akkor bizony nem Jayden ered a nyomába, aki ha elég szépen könyörög talán megkíméli a nagy szenvedésektől. Bár mindenképpen meglakol. A férfi mindig is utálta a felelőtlenül átváltoztatottakat. Nincs bennük semmi tartás semmi felelősségérzet. A legtöbb az emberi élete után siránkozik egész további életében, s ennek megfelelni akarván elnyomják a farkast. Nem törődne a szükségleteivel, vagy épp félreértelmezik azt, uralkodni pedig még annyira sem tanulnak meg felette. Időzített bombák lesznek, akik egy kemény helyzetbe keveredvén robbannak.
- Mit érdekelnek téged az emberi életek? Te nem vagy az!  - dörren a hangja állatias, kissé torzult tónusban. – Inkább a saját életed kéne féltened, ahelyett, hogy hősködni próbálsz! Hála neked az eladó nem fogja tudni megmagyarázni a rendőröknek mi történt, a rabló örülhet ha életben marad ÉS nem változik át. – hajol közelebb az arcához, de ügyel arra, hogy ne szűkítse le annyira a távot, hogy a másik megfejelhesse. Vállait tíz ujjal tartja, s hajoltában még rá is támaszkodik a súlyával, testével pedig a csípőjén ül, hogy ne tudjon hánykolódni. – De mindez még fel sem ér azzal a bűnnel, hogy egy falka területén garázdálkodsz, és életveszélyesen megsebesítesz egy embert, anélkül, hogy előtte akár egy falkatagnál is lejelentetted volna a szándékaidat! -  nem véletlen nyílt a kocsma, nem véletlen vannak ezek az íratlan szabályok sem! De ha ennyire ostoba ez a hülye szuka, hogy még ennyit sem tud arról milyen vérfarkasnak lenni, hát Jayden meg fogja tanítani rá az biztos!
- A is akcióddal nyertél pár napot a pokolban… - ajkaira sokat tudó, kegyetlen mosoly ül ki. - …amíg biztosan megtudjuk nem változik-e át az a szerencsétlen. Ugyanis ha igen…akkor anyuka leszel, de ugyan itt nem hagyod azt a szerencsétlent. Magaddal fogod vinni, ha már képes voltál ekkora szart csinálni egy pisztoly miatt. – hangja ugyan még mindig dühtől izzik, és a kisugárzása sem kevésbé fenyegető, tekintete visszatér az eredeti, emberi színére, és hátrébb is hajol a nőtől. Olyannyira préda szaga van, hogy egészen elkapta a vágy, hogy feltépje a torkát, és megfürödjön a forró vérében, beterítve körülöttük a terepet egy bajkeverő testrészeivel.
- És hogy biztosan itt maradj, amíg el nem dől a sorsod, és a büntetésed is meglegyen…kapsz egy kis ajándékot. – áll fel róla, de ahelyett hogy teljesen eleresztené a hajába tép durván, azzal segítve legalább térdeltébe a szukát, bármennyire is rúgkapál és csépel a kezeivel. A kavargó szél folyton orrába tuszkolja az illatát, tolakodón, ingerlőn. A vére illata ilyen közelről mintha ismerős lenne, de nem tudja beazonosítani honnan, így ennek kitalálásával igazából ráér…lesz rá még jó pár napja, hogy bármit is megtudjon a nőstényről, már ha meg akar majd tudni valamit.
 
❖ Megjegyzés: Kapsz egy kis ékszert. Wink ❖ Zene: - ❖ Szószám: Ide
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true

[quote="Rosetta Wasces"]

Rose &  Jayden
A baj sosem jár egyedül...


Nem hallok és lassan nem is látok, a rémület és a halálfélelem sosem volt ennyire erős bennem, még akkor sem mikor összeakadtam egy vámpírral, aki jó pár emberöltővel idősebb volt nálam, és nem volt rest ezt ki is használni. Nem merem nyitva tartani a szemem, de behunyva is csak a borostyánszín ragyogás lebeg előttem. Beleégett az agyamba, a féktelen vad éhség, ami egyértelműen tudatta, hogy nem menekülhetek, hogy vége a játéknak. Maradnom kellett volna fekve, ott kellett volna megfulladnom a levegőhiánytól.
Több esélyem lett volna túlélni? Nem, a válasz határozottan nem, csak elodáztam volna az elkerülhetetlent. Talán percek választottak el tőle, talán órák, de megtalált volna, és ki tudja, lehet hajnal hasadtával az egész falka idecsődült volna hogy felkutassanak. Csapdába csaltak, ketten, könnyedén, és nem tehettem semmit ellenük. Most is az egyetlen lehetőségem futni, amíg bírja a lábam, amíg a tüdőm szénné nem ég, míg a szívem fel nem adja, vagy míg el nem kap. Mert elfog, az agyamban tudom, a testemben érzem, és rettegek a pillanattól.
Minden lépés fáj, de nem adom még fel, még próbálom hinni hogy van remény. Tekintetem sietősen keresi a menekülőutat, a roncsok véget nem érő falat alkotnak, egy beljebb lévő tövébe kuporodom és lapulok ahogy bírok. Eltévedtem, ez már biztos, de nem látom semerre, talán nem követ, bár nem úgy tűnt mint aki feladta. Kezem a lábamon lévő kötéshez ér, mire a fájdalom éles késként hasít belém, de nem ordítok, nem, csak a szemem szorosan behunyom és próbálok eszemnél maradni, nem kell a pánik.
Hangja beletép a levegőbe, mire összerezzenve nyögök fel, és azonnal mozdulok is, hogy eltűnjek. Ostobaság, de muszáj látnom, tudnom mire készül, hogy milyen messze van. Az előre vetődés közben fordulok hátra és pillantok fel az addig mögöttem tornyosuló roncshegyre, miről elmosódott foltként csapódik belém a farkas. Fejem koppan a murvás talajon, hátamba hegyes kavicsok állnak, ahogy vállaimnál fogva leszorít, szinte rám ül. Megszeppent fejet vágva zihálok alatta, beszívva minden lélegzetemmel illatát, ami semmi más, mint puszta fenyegetés az életemre nézve. Préda vagyok, egy apró plüssjáték a területén, amit kedvére pofozhat, dobálhat, cincálhat, vagy épp téphet darabokra, ha úgy esik jól neki.
-Kérlek… ne ölj meg… nem akartam a területedre behatolni… nem akartam bajt okozni, az a férfi… fegyvert fogott a másikra, csak meg akartam menteni… csak elkapott az indulat… nem változtam át, nem lesz közülünk való… - mentegetőzöm nyüszítve, ahogy rám hajol, hajába belekap a szél, és csak a szempárt hagyja láthatónak, kísérteni fog még álmomban is… ha túlélem.


❖ Megjegyzés: Kegyelem!    ❖ Zene: Saturday Satan ❖ Szószám: 409
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Rose &  Jayden
A vadász legbiztosabb fegyvere a türelem.
Megkérhetné Tomot hogy másszon be mellé, akár ha úgy tartaná kedve ide rendelhetné az egész kurva falkát, hogy vadásszanak le egy törvényszegőt. Nem lenne más a menekülő szuka csak egy kutya aki bizony rohadt rosszul tette, hogy belezabált más táljába. De abban mi lenne az élvezet? Hónapok óta a városban tobzódik, de lassan már semmi örömét nem leli benne. Már menne, tenné azt amihez évszázadok óta ért: ölne. Már lassan mindegy kit, és mindegy miért – habár utóbbiban pár kivétellel egyébként sem volt finnyás. Bízik annyira Cernunnosban, hogy túl önző és egosita ahhoz, hogy holmi jelentéktelen és nevetséges ügyben merüljön fel a neve. Ennek ellenére az a rohadék is elcsendesedett, ám mivel Jayden ketyegője még mindig működik valószínűsíti hogy csak a sötétben ül és zokogva nyúlva magához tervezgeti milyen fasza világégést indít el. Jayden meg a játszótéren érzi lassan magát, és baromira unja, hogy neki kell rendet tenni az egymást homokozó lapáttal verők, és a hintára szállás jogáról veszekedők közt. A falka talán mégsem egészen az ő terepe ennek ellenére…egész beletörődött ebben a Homokozó királya dologba, még ha hivatalosan – pont az önmagán élvezkedő démon miatt – nincs is rajta az a korona a fején. Bár az is meglehet, hogyha ennél több pelenkás ügyet kellene megoldania halomra ölne mindenkit. Nem tehet róla, nem kenyere a gyengék és elesettek pátyolgatása.
Egész szépen el tud csendesedni ez a szuka. Talán meghalt? Túl könnyű és kegyes vég volna neki – és a sérülését tekintve tuti Darwin díjra jelölnék. Ámbár az is igaz, hogy ha túl könnyű lenne az elkapása, csak még nagyobb csalódás érné a farkast, szörnyetege pedig már éppen eléggé felajzott egy kis vérontás ígéretére. Valami moccan, egy átlagos ember nem hallaná meg, de jómaga születése óta nem az. A hang irányába kapja a fejét, tekintete szinte rögtön megtalálja a vérszag gazdáját, s mintegy megerősítésképp feltámad a szél is, felé sodorva a szuka furcsán ismerős illatát. A nőstény szeme szinte őzgidányira tágul, pupillája mint két óriási bogár, még ennyi méterről is könnyedén leolvassa a halálos rémületet az arcán. Na erre nem számítottál mi, aranyom? A lusta elégedettség vigyora húzódik az arcára kivillantva a fogait. Most már nem menekülhet, azzal, hogy buta módon felült, már el is dőlt a csata. Már csak az a kérdés mennyire sokáig húzódik el a szenvedése, a felesleges vergődése a kijárat, és a menekülés ígérete utáni hajsza. Jay nem siet sehova, és egyébként is rég találkozott már új nősténnyel ahhoz, hogy farkasa is egyértelmű szándékokkal bukkanjon fel a szemeiben. Belső dögje, akár csak ő nem a finomkodás híve, elveszi, amit akar, birtokol, követel. Akár az őzek a vadonban mered rá a nő, s mint jó vadász moccanatlanul vár ki, mikor indul neki a préda. Izmai kellemesen feszülnek meg, minden idegszála pattanásig feszül, s eddig ugyan azt gondolta, és vallotta ráér, már csak el akarja kapni. Meg akarja büntetni, és végezetül megleckéztetni annyira, hogy egy életre megtanulja az íratlan szabályokat. Fejében már a telefonhívás alatt megfogalmazódott mit fog tenni, de a pillanat olyannyira felajzza, hogy minden kiürül a fejéből.
Végre moccan az őzike, a farkas pedig már-már elhiszi, hogy itt az üldözés ideje, amikor nem akar hinni a szemének. A szuka olyan energiával csattan a kavicson, hogy Jay erős ingert érez megtapsolni a produkcióját. Mi. A. Fasz?! Ez eddig, hogy a vérbe maradhatott életben? De komolyan!
Talpra kaparja magát, mint egy nyüszítő kutya, és igyekszik erőt véve ismét elrohanni. Milyen édes… De tényleg ezt akarja játszani? Úgy, hogy a sebe láthatóan alig akar valamit gyógyulni, hisz újabb frissen buggyanó vér illatát hordozza a férfi felé a szél. Ennek a nősténynek valami tényleg nincs rendben az agyával.
Húsz méter…harminc…. Rossz felé futsz, hahó, apuci itt van! Élveteg vigyor ül ki ismét az arcára, ha azt hiszi nevetséges esése miatt bárkit is eleresztett Jayden hát téved. Bár innentől nem számít semmi meglepőre. Nem kivételes préda, nem lesz kihívás. Bal oldalra vetődve veti bele magát végül a hajszába, sokkal jobban ismeri a terepet, és tudja hiába van ott látszólag kiváló menekülőút, egy idő után a hely beszűkül, a roncsok hegye pedig véget nem érő fallá válik. Ilyen lábbal azonban aligha tudná megmászni a szuka. Bezzeg Jayden…. Halálos némasággal mászik fel a roncsokra, előre tobzódva az örömben, milyen képet fog vágni az a semmirekellő betolakodó. Akár egy árnyék mászik arra, amerre érzi a vér rezes szagát. A nőstényfarkas egy roncsnak támaszkodik…tökéletes. Mintha csak azt akarná, hogy elkapja.
- Mesélj csak, kit vársz ennyire? – akár egy karmait próbálgató farkaskölyök, úgy szólal meg. Bizony, bizony a nő az az őzgida akin gyakorolhatja a vadászatot és az ölést. Ha kell a mancsával fogja pofozgatni, vagy mint most változatosan hozza rá a szívrohamot. Ha a préda megfordul, gyilkos pontossággal ugrik le, egyenesen leteperve és kíméletlenül gyűrve maga alá az apró testet, bizonyára még több sérülést okozva neki a murvás talajon.
 
❖ Megjegyzés: Apu megérkezett Cool ❖ Zene: - ❖ Szószám: Ide
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Rose &  Jayden
A baj sosem jár egyedül...


Be kell látnom, a helyzet durván elfajult. Sok mocskos dolgot csináltam eddig, hogy életben maradjak, de nem gondoltam volna, hogy a karma egyösszegben kiszámlázva adja vissza.
A fém plató fagyos hűvösséggel feszül a hátamnak, ahogy minél jobban lapulva igyekszem feltűnés mentesen túlélni ezt az egész kalandot. Kaland, na persze, sokkal inkább életveszély. Nem is tudom mit gondoltam, minden olyan gyorsan történt.
Én csak védeni akartam az eladót, én… én meg akartam menteni. Ujjaimra száradt vért próbálom a ruhámba törölni. Most először érzem bűnösnek magam, hogy valamit tényleg tettem, ami nem volt helyes, és hiába mentegetőznék azzal, hogy az egész rendszer nem helyes. Hogy rohadtul nem volt fair, hogy elrabolt az a férfi, hogy karmos mancsával majdnem halálra szaggatott. Aztán ott az a másik, amelyik csak fölém hajolva vizslatott és esze legtávolabbi ágában sem volt, hogy segítsen rajtam. Hónapokig álmodtam a történtekkel, miközben erdőkben, barlangokban, elhagyott bányákban vagy épp külvárosi szakadt raktár épületekben húztam meg magam. Egyedül, éhesen és kiszolgáltatva mindennek és mindenkinek, aki csak könnyű prédára lesett.
A hang úgy hasít a levegőben, hogy a szívem is kihagy egy ütemet. Kezem reflexből a számra szorítom és visszatartom a lélegzetem. Fülemben oly erővel dobol a vérem, hogy szinte belesüketülök. Ez a motoros fazon lesz, az üldözőmnek más volt a hangja, talán ő az Ulfric. Nem mászhatok elő, lehet megöltem egy embert, lehet nem, de mi van, ha nem érdekli. Még nem jött el az időm, nem nyiffanhatok ki itt, így. Hallom a lépteit, próbálom beazonosítani milyen messze lehet, ha most felpattanok és átvetem magam a platón talán a bejárat felé rohanva kijuthatok. Vagy ott az az irodaszerűség, annak a tetejére ha felmászok.
Izmaim megfeszülnek, lassan leveszem a számról a kezem és megpróbálok a lehető leghalkabban és leglassabban lélegezni. Oké nem lesz semmi baj. A léptek távolodnak, engem keres. Óvatosan mozdítom a lábam, nem érzek fájdalmat, menni fog ez. Még egy pillanatnyi kivárás, aztán jöhet az adrenalin fröccs, ahogy felpattanok és megpillantom úgy 10-15 méterre.
A tekintetünk találkozik és kis híján magam alá csinálok. Borostyán szín szemei halálos fenyegetést jelentve villannak meg, vigyora pedig vetekszik egy cápáéval. Emelem lábam, hogy leugorjak a platóról, de túl sietősre sikerül, és a fájdalom olyan elemi erővel hasít a vádlimba, hogy egyensúlyom vesztve, sérült tagom megakad a peremben, és arccal előre zuhanok a földre. Nyüszítve vájom ujjaim a kemény kavicsos talajba, hogy minél távolabb jussak tőle. Naná hogy a kötés átvérzik és a fehér murván vörös cseppeket hagyok újra magam után. Nehezen állok talpra és szaladok, ahogy csak képes vagyok rá, tüdőm égeti minden lélegzet vétel és rémülten fordulok hátra, hogy vajon követ e, de nincs sehol. Nem látom, amitől megfagy ereimben a vér. Fülelek az egyik roncshoz lapulva, forgatom a fejem minden irányba, de eltévedtem, már nem tudom merre van a bejárat. A fejem zúg, a lábam iszonyúan lüktet, ha nem a farkas öl meg, egy szívroham fog biztosan a sírba vinni most nyomban.

❖ Megjegyzés: Futok baszki futooook!    ❖ Zene: Saturday Satan ❖ Szószám: 477
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Rose &  Jayden
A vadász legbiztosabb fegyvere a türelem.
Rég nem volt már része abban, hogy a területükre tévedve valaki is támadást kíséreljen meg egy mondén ellen. Amióta az egész világ kezd egyre jobban modernizálódni, és egyre civilizáltabbnak akarván tűnni valahogy a természetfeletti is kénytelen követni ezt az utat, amit a halandók bejárnak. Kissé furcsán venné ki magát, és eléggé kilógnának ha megragadnának egy az évekkel ezelőtti szokások béklyójában. Jaydennek persze semmi gondja nem volt az évtizedekkel ezelőtti keményebb, kegyetlenebb világgal. Az olyan lények mint ő, akik sokkal inkább állatok mint emberek, nem szeretik a civilizált megoldásokat. Persze van olyan helyzet, ahol egy tárgyalással többre lehet menni, de ritka mikor az hosszútávon egyensúlyban is marad, és egyik fél sem rúgja fel. Épp ezért tartja gyengeségnek, hogy LAben ennyire…elpuhultak a szabályok. Hisz most ezért lehet egy halandó fog meghalni, vagy rosszabb esetben – mert Jaydennek mindig ez a rosszabb eset – újabb pesztrálásra váró, a vérfarkas létre nem érdemes senkiházit kell a falkába fogadni. A telefonban hallottak alapján bűnöző. Nos, nem mintha az ő keze olyannyira patyolat tiszta lenne,mind ember, mind természetfeletti vér is szennyezi már évszázadok óta, mégis másnak érzi a kettőt, és még csak véletlen sem akar párhuzamot vonni egy piti fegyverrel hadonászó tolvaj és önmaga közt.
Elégedetten emeli fel a fejét, ahogy a két jómadár befut a sarkon, meglepve látja, hogy az üldözött egy nő. De persze nem megszokott, hogy az omegák közül sokan nők. Egy férfiorientált társadalomban a mai feminista lelkületű némberek sokszor nem tudják elviselni, hogy nem ők a főnökök. Legtöbbször két személyiségtípusuk van: a láthatatlan tökkel megáldott fémfeminista, és a meghunyászkodó, szinte szellemként élő nyúl. Hím soviniszta lenne? Az. Borostyánszín szemei az egyenesen felé rohanót figyelik, látja a párafelhőt ami az erős zihálásának hála a szája körül leng, és hiába van sötét a néha meg-meg bicsakló lábait is látja. Nem túl edzett egy teremtés, de legalább gyors. Egy kis kitartással még el is rohanna a szorosan a nyomában loholó férfi elől, ha edzettebb lenne. De ha most Jay nem állná útját, akkor is hamar eldőlne már a meccs, és nem a gyalogkakukk nyerne. Hűvös nyugalommal követi végig, amint szinte pár méterrel előtte a farkasszuka hirtelen irányt vált. Sejti, a fejecskéjében most azt gondolja jól kiszúrt velük és meg fog menekülni, ha bemászik a telepre. Tom erősen kapkodva a levegőt áll meg mellette, és nézi a nagy vaskapu felé loholó alakot. Kérdőn pillant Jaydenre, mintha csak további utasításokat várna addig is a térdére támaszkodva nyeli a friss levegőt. Rá is ráférne pár alapos edzés, és le kéne tiltani arról a kurva szivarról. Hasonló, cseppet sem baráti gondolatokkal int fejével a motornak dőlő a telep felé, a lihegő pedig viszonozva a biccentést tovasiet. Hisz valakinek még át kell kergetnie azon a szép magas kapun. Jayden ráérősen nehezedik telitalpra, és indul meg a két farkas után. Ha most dohányozna nyilván ez lenne az a helyzet, amikor hanyagul eldobja a csikket, hogy ő is kivegye a részét a szórakozásból. Egy halovány rohadék mosoly görbül a szája szélére amikor Tom nekiront a kerítésnek, a majomként a tetején egyensúlyozó nő pedig tompán puffan a túloldalon. Végül is, így is át lehet segíteni valakit azon a kapun…
- Elég. Nem a Jurassic Wordben vagy baszod. – ér oda az épp acsargó mellé, kezével a telep mögé int. – Inkább kerüld meg, és gondoskodj róla, hogy újra visszaessen a seggére, ha netán sikerül ott valahol felkapaszkodnia. – utasít, és elégedetten érzékeli, hogy a vártnak megfelelően cselekszik a másik. Nem mintha nem tudnák mindketten, hogy erről a helyről csakis a kapun lehet be és kifelé jutni. Hacsak nem toronyugró, és nincs a cipőjébe rugó szerelve aligha jut ki valamelyik roncs tetejéről is. Nem mintha direkt így lenne tervezve, Jayden már így vette a helyet, és ez sok mindent elmond az előző tulajról. Bár, az is a tények közé sorolandó, hogy nem volt igazán más választása, minthogy aláírja az átruházási papírokat a farkas részére.
A megmozduló éjszakai levegő a vér összetéveszthetetlen illatát sodorja felé, bestiája pillant ki a szemein keresztül, amikor meglátja a szögesdrót tetején lengedező anyagdarabot. Ostoba kicsi omega. Látszik nem tanult sokat ilyen helyekre bemászni. A férfi ezzel ellentétben rutinos, de megkímélve a bőrkabátját az esetleges károktól inkább a zsebébe nyúl, és kiveszi a kulcsait. Pár perc zörgés, és már belülről zárja lakatra a kaput, majd a vérszag után indulva lép beljebb a murván. Bestiája már tettre készen feszül benne, ott vibrálva szinte a bőrén. Mind ő mind a szörnyetege tudják, hogy innen nincs kiútja a vadnak, csupán idők kérdése…és a vérzés alapján ők sokkal jobban ráérnek, mint a farkasszuka. Persze, a vérfarkasok híresek a gyors regenerálódásukról, de a vérét már így is szépen maga után csöpögtette, mint egy kopóknak előkészített nyomjel. Tompa zaj csupán, amikor bakancsa a talajra ér, érzékei kiélesedve figyelik az esetleges neszeket. A roncstelep hátulja felől jön a nyomott puffanás, nyilvánvaló, hogy megpróbált ott kijutni. Ösztönei, és józan esze is arra viszik hát, nyelvén ízlelgetve a vérszagot ami egyre nyilvánvalóbbá teszi: jó felé jár. Kíváncsi, miért ontotta a nőstény az ember vérét, az önvédelemből ölés is ölés. Ráadásul ha önmagát védi egy vérfarkas, a nyilvánvaló túlerő miatt nem igyekszik elsőre kitépni a másik tüdejét. Legalábbis akkor, ha jól meg van nevelve. Ez a példány viszont vagy nagyon fiatal és friss vagy nem teljesen ura a szörnyetegének. Egyik sem bűn, mégis megbocsájthatatlan ostobaság, hogy mindezek ellenére egyedül van. Épp az ilyenek miatt szoktak üldözéseket, meg hajtóvadászatokat indítani régebben az emberek, mára már inkább az árnyvadászok.
Véget ér a nyom, nincs több vér a földön, sem a roncsokon elkenve. De az édes, fémes illat még mindig borzolja az érzékeit.
- Tudom, hogy itt vagy. A véred illata belengi az egész telepet. – emeli fel a hangját, amiben kiérződik arcára kiülő bestiális mosolya. Nincs benne semmi könyörület szikra, vagy megértés. Sokkal inkább némi szadista élvezet, hogy ő vehet elégtételt, és hogy a nő ezt megpróbálja elodázni. – Megkönnyítenéd mindkettőnk helyzetét, ha előjönnél. Bár…hozzá kell tennem, ha megvárod míg elkaplak, azt csak jobban fogom élvezni. – mély, élveteg rövid nevetést hallat, közben némán sétál az egyik roncs felé, ahol esetlegesen elbújhatott a szuka.  
❖ Megjegyzés: Szerkesztve azért pofásabb. ❖ Zene: - ❖ Szószám: Ide
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Rose &  Jayden
A baj sosem jár egyedül...


Jobb láb, bal láb, lélegezz! Nincs idő, semmire nincs idő. A faszi lohol utánam, ahogy csak bír, és farkas lévén tartja az iramot rendesen. Vesztésre állok, kurvára vesztésre állok. Nem tudom hogy túléli e a rabló, ha igen, talán csak megnyomorítanak és száműznek a városból, ha nem, akkor a biztos halál vár rám. Tudom, hogy nem lesz gyors, és nem lesz tiszta sem, nem lesz benne könyörület, bűnbocsánat meg még kevésbé. Ezt most baromira elcsesztem.
Talpamnak feszül az aszfalt, tüdőmet minden belégzéskor égeti a levegő, de nem állhatok meg. Folyamatosan keresem a menekülőutat, de csak gyárépületek vesznek körbe, kihalt minden, hogy a franc essen bele. Ezért nem jó ilyen környéken fosztogatni. Egyszerűbb lopni, de ha nyakig ér a trágyalé akkor nincs a biztonságot jelentő tömeg ahol elrejtőzhetsz, nincs lakótelep, figyelő tekintetek, melyek korlátot szabhatnának az ilyen eseményeknek.
Hatványozódva fogynak a lehetőségeim, ahogy a biztos beton talaj fehér murvásba hajlik át, egyre kevesebb épület vesz körbe, és az erdő túl messze van még. Nem bírom lerázni akár hány épületet kerülök, hazai terepen előnye van velem szembe.
A szélirány megfordul és vészjósló szagokat hoz felém. Ha eddig nem akart senki belefojtani a mocsokba, most a világ 46os bakanccsal tapos a vállamra, hogy adjam fel. Újabb farkast pillantok meg a távolban. Az úton egy motornak dőlve vár. Talán az alfa az, talán egy másik verőlegény, felderítő, vagy tudom is én milyen megnevezéseket öltenek magukra. Nem kerülhetek a kezeik közé. Fejem balra fordítva egy roncstelepet pillantok meg, tökéletes, elégséges rozsdás fémhulladék, hogy ha mást nem egy vascsövet találjak amivel esélyem legyen megvédeni magam.
Fáradok, az izmaim sajognak az erőltetéstől. Ennyi ideig egy őzet sem kellett soha üldöznöm, ha túlélem csak úgy sportból is rohangálni fogok, hogy jobb formában legyek. Rohanok a másik farkas felé, de az utolsó előtti pillanatban befordulok a roncstelephez vezető útra. Minden lépéssel hatalmasabbnak tűnik, több ezer hektár is meglehet ez a hulladéklerakat. A fém lemezekkel borított vaskapú zárva, a kurva lánc meg vagy ötször körbetekerve, nincs időm elszakítani. Hátra pillantok csak 60 méter választja el az üldözőmet tőlem. Ujjaimmal a keresztbe hegesztett merevítőkbe kapaszkodom és felpillantok. Ez rohadtul fog fájni ha felérek, de mászni kezdek. Minden lépéssel közelebb van, minden másodperccel magasabbra hág az adrenalin szintem. Megkapaszkodom a tetejében, próbálom átlépni a szögesdrótot, de a férfi nekivágódik morogva a kapunak, mire az meginog alattam. A szögesdrót feltépi a lábszáram és elveszítve egyensúlyom 4 métert zuhanok nyekkenve a porban. Acsarkodva ugrik újra a kapunak, az ajtó rései között kémlel és dühösen morog, mire nyüszítve mozdulok és sántítva, vérző sebbel de futni kezdek a roncsok között. Csak el kell tűnnöm a szeme elől, csak meg kell húznom magam… nem… akkor előbb utóbb bejutnak. Kimászok a hátsó falon! Cikázok a roncsok között, valami viskó mellett is elszaladok, talán iroda, meg egy kerti pottyantós.
Szinte felkenődöm a hátsó lemez falra, kezem már keresi a kapaszkodót… de nincs. Kétségbeesetten simítom, ahogy nézek körbe, de kívülről hegesztették. Csapda… a rohadt életbe ez egy kurva csapda. Nem tudok felmászni, nincs kapaszkodó, az alja vagy negyven centi beton, még csak alul sem tudom kiásni, hogy átmásszak alatta. Dühösen, könnyekkel az arcomon, ököllel vágok bele a fémlapba, és csúszom a földre. Jobb karomról letépem a pulcsit, és vérző lábamra kötöm. Nem vérezhetek, a szagát könnyebb követni, mint egy üres szobában megtalálni a gőzölgő almáspitét. Fedezéket kell keresnem, ha bármelyik mégis bejutna. Holnap péntek, jönnek dolgozni az emberek, majd kijutok, csak nem várnak itt reggelig, nagyon remélem hogy nem várnak reggelig.
Nehezen de felmászom egy szakadt jeep platójára és elfekszem. Kemény és hideg a fém, de a szívverésem lassan nyugszik. Itt szélárnyékban vagyok, nem fognak rám találni, tutira nem fognak rám találni.
Feszülten bámulom a csillagos eget, minden apró zajra figyelve. Képtelen vagyok egy percre is másra gondolni. Ahhh ha most tudnék egy imát…


❖ Megjegyzés: Futok baszki futooook!    ❖ Zene: Saturday Satan ❖ Szószám: 624
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Rose &  Jayden
A vadász legbiztosabb fegyvere a türelem.
Már a harmadik pohár whisky simogatja végig a torkát, pedig még egészen be sem sötétedett. Szokásos helyén ül a falka által üzemeltetett kocsmában, annyi időt tölt itt, hogy ha netán eladnák a kimót, félő hogy ő is a leltárban enne a székek és asztalok sorával együtt. Egész jó a lapjárása, így belső önelégültséggel dől hátra, és rendel még egy kört, míg a többiek tanakodnak megadják e az emelést amit tett. Mint mindent, ezt a játékot is szereti uralni, s lévén valamiért aranykeze van a kártyával, ritkán veszít bárki ellen is. Persze nem kizárható, hogy szinte ott volt amikor kitalálták a kártyajátékot. Erről kevesen tudnak a falkában, de nem is bánja. Életvitele nem engedi meg, hogy az alfa életére törjön, és igazán nem is vágyik a már meglévő terhein súlyosbítani, hogy egy falkányi állatot vegyen a nyakába. A béta pozíciója elég teret enged neki, hogy csak egy farkastól kelljen engedélyt kérnie bármire is, néha még tőle sem. Mióta LA-ben telepedett le egész kényelmes az élete, vége a folyamatos falkaváltásoknak, a magyarázkodásoknak és a sok szarnak ami a jobb kézről bevállalt munkák velejárója. Minden állatiassága ellenére nem magányos farkas típus, nem azért mert annyira tartozni akarna bárhova is, csupán a halandókkal teli világ nem neki való. A sok múló arc, a mondének folyamatos harmadik világbeli nyomorult problémái…és egyébként is. Túl törékenyek. S itt nem kötelezik magyarázkodásra – aminek amúgy sem szokott behódolni. Lapjait kiterítve húzódnak ajkai jellegzetes bestiális vigyorra, amint látja a többiek elnyúlt arcát: már megint ő nyert. Zsebében megrezzen a telefon.
- Így jártál Dex, legközelebb az asszonyt is dobd be a közösbe, ha elnyerem legalább nem kell egy csóróval szenvednie többet. – villan konfliktust keresvén a farkas a pillantásában, mit nem az alkoholt hoz ki: Jayden egyszerűen ilyen. Bestiája szinte meg sem különböztethető tőle, csupán emberi és bundás alakja váltakozik kedve szerint. Temperamentuma, ösztönei s minden érzelem és berögződés szabadjára van engedve. Évszázadok óta meg sem próbálja visszatartani saját magát, igazán nem is érti miért kéne.
- Igen? – nyitja a vonalat közömbös hangon, idegszálaival még mindig a közelgő konfliktusra koncentrál, hisz Dexternek a legkönnyebb robbanáspontja a neje. Hogy érdekli e ez a farkast? Nem. Mint minden vadállat, akár falkában élő akár sem, keresi a másik gyengepontjait, s azokat támadja, hisz a gyengéknek nincs értelme élni. Az alfa azonban nem így vélekedik, Jayden legnagyobb sajnálatára, így a vérre menő dolgok helyett csak verekedésekben éli ki magát a falkatagokkal, ami eddigi életmódjához képest olyan, mintha ráadtak volna egy papucsot. Ám belső vadja ellenére belátja, hogy az együttéléshez kell némi…. kegyelem. Ezért is jó, hogy nem ő az alfa, a falka fele nem érné meg a másnapot. – Hogy micsoda?! – figyelme a telefonból jövő hang felé fordul, hangja alig érthető állati morgás csupán, s többi szó, elnézéskérés,  vagy bármi nélkül áll fel, és hagyja ott az asztaltársaságot. – Tom, te barom, szem elől ne veszítsd! Még egyszer…merre is vagytok jelenleg? – bakancsa már az utcán puffan, ahogy öles léptekkel megindul a kocsma sikátorán át a motorja felé. Tompa szuszogás, majd jön a válasz mire pillanatra csupán szűnnek a léptei, testét elönti a kárörvendés, és a vérszomj. Tudja jól, hogy napok óta kerülgeti egy omega a falka területének határait, de míg nem okoz rendbontást, nem támad meg embereket, vagy bárkit, nem akar elcsábítani egy tagot sem nem igen tehetett ellene semmit. Alfájuk sajnos túl jószívű a betolakodókkal, még csak üdvözlő lapot se küld annak, aki a területükre téved.
- Tudod merre tereld, légy jó kutya és ne baszd el. – bontja a vonalat, s felpattanva a motorra indít. Farkasa szavaiban máris előtolakodik, érzi a leendő üldözés szagát. Hisz az aki a területükön embert öl, az bizony íratlan törvényt sért. Semmi szükségük a Klávé vagy a nyomorult árnyvadászok szaglászására. A férfi jobb szereti maga intézni a falkaügyeket, és ha felelősségre kell vonni valakit? Szenvtelen élvezettel jelentkezik a feladatra, az nem igazán érdekli, hogy emiatt a fele falka tat tőle. Hamar a megfelelő útra kanyarodik, s pár kilométer után leteszi a motort egy murvás úton, s dől neki ráérősen. Bizonyossága töretlen, ahogy a szél felé hozza az üldözött és az üldöző szagát, amit még emberi alakban is összetéveszthetetlenül különít el mástól. Például a murvás út végén terjengő fém, vas és gumi szagától, ami ha minden a terv szerint alakul ma bizony játszótérré válik. Már számára, az ostoba omega számára sokkal inkább lesz a pokol tornáca. Borostyánszín szemei a sötétet pásztázzák, és pislognia sem kell, máris feltűnik a veszettül rohanó préda, mögötte a kitartóan loholó emberével. Elégedetten villannak ki a fogai, még ebben az alakjában is sokkal több vadállati mozdulata van, amit magán észre sem vesz már századok óta. Néha a falka is használható valamire….például jó kopókként felhajtani a vadat, egyenesen Jay karjaiba….  
❖ Megjegyzés: Én a helyedben futnék Wink ❖ Zene: - ❖ Szószám: Ide
Vendég
Vendég

avatar
all the stories are true


Rose &  Jayden
A baj sosem jár egyedül...


Ha egyedül vagy, akkor minden nap a túlélésre játszol.  Falkában az élet sokkal könnyebb, van aki megvéd, van aki enni ad, ha nem jött neked össze, van akikhez hozzábújj ha fázol és a világ összedőlni látszik körülötted. Az omegáknak nincs senkijük és semmijük. Se falka, se család, se otthon, se biztonság.
Újabb város, ez úttal Los Angeles. A köznyelvben angyalok városa, hát hogyne. Az emberek meg az évszázadok ezt is tökéletesen eltorzították, de mindegy is, a fertő csak fertőt szül, de muszáj itt lennem. Az élelmem rettenetesen megcsappant. A szarvas vadászati idény miatt, pedig túl veszélyes bóklásznom egyedül az erdőben, csak az kellene, hogy valamelyik önjelölt trófeagyűjtő az én bundámat szeretné a kandallója elé teríteni. Marad a város, annak is inkább a peremkerülete. Kevés ember, őrizetlenül hagyott értékek. Nem vagyok az a bűnöző alkat, ami azt illeti normális voltam, hat évvel ezelőttig. Maradhattam volna abban a falkában amelynek alfája majdnem halálra marcangolt, de mint az utólag kiderült jobb hogy nem tettem. Beteg fazon volt, nem én voltam se az első se az egyetlen, akit megfertőzött. Állítólag több tucat hozzám hasonló lány volt, akiket elrabolt, azzal a feltett szándékkal, hogy színesítse a falkáját, persze minden szuka az ő tulajdonát képezte, és valamennyit teherbe is akart ejteni, hogy a kölykei benépesítsék a környéket. Kicsit túltengett benne a tesztoszteron, meg az emberutálat.
Kezem már a kilincsen, nagy levegő, szép estét kíván, kedvesen mosolyog. Csak semmi feltünősködés, annyira utálom ezt csinálni. Az arab eladó visszaköszön, fura akcentussal, majd újra a tvjét bámulja. Oké semmi gáz, csak egy kis bolti lopás, nem fogja a kezem levágni, nem otthon van. A sorok között flangálok, óvatosan fordítom a fejem mint aki keres valamit, de csak a tükröket és a kamerákat sasolom. Nem megy ez basszus, nyúlok egy csokiért, amikor újra csilingel az ajtó feletti kis csengő. Szuper egy másik vevő, figyelemelterelés a legjobbkor. A csokit a zsebembe tömöm és sietve lekapok egy energiaitalt is. Adjunk az élvezetnek. Ahogy előlépnék a sorból megpillantom a feltett kezű arabot és a vele szembe rá fegyvert szegező kendős fószert. Az eladó rémülten pillant rám, amit persze kiszúr a rabló és hátra pillant, majd egy kurva életbe elmotyogásával azonnal rám szegezi a fegyvert és meghúzza a ravaszt. Kis híja csupán hogy nem talál el, ahogy a polcon átsüvít a golyó. Lélekszakadva rohanok a másik irányba, és kezemben már az energiaitalos flakon, amit azonnal a fejéhez vágok, ahogy megpillantom. Telitalálat, nem véletlen voltam a röplabda csapat kapitánya. A támadó meginog, fegyverét az eladóra szegezi, hiszen közelebb van, még homályos látással is könnyedén fejbe találja. Az ösztön beszűkíti a látómezőm, az adrenalin zsong a fejemben, a farkasom üvölt bennem, ahogy rávetem magam az emberre és fogaimat belemélyesztve ujjaim a hátába vájom és bordái között átszakítom tüdejét. Ő ordít a fájdalomtól, én morgok az élvezettől. Akármennyire szeretném, nem tudom megtagadni önmagam. Újabb csengetés, és mint Schödinger macskája kapom fel a fejem. A kiömlő vér szaga betölti érzékeim, de még ezen át is megérzem az ajtóban álló férfi szagát. A pillantása találkozik az enyémmel és egyből felfogom mit tettem. Lassan emelkedem fel, csak semmi hirtelen mozdulat, meg tudom magyarázni, de kezében már ott a mobilja, és biztosra veszem, hogy nem a 911et hívja mentőért.
Futásnak eredek, majdnem magamra rántva az egyik polcot. Kivágódom a hátsó ajtón és a fehér murvás talajon iszkolok az életemért. Idegen farkasként más területén embert ölni, nem a legjobb bemutatkozás.
Hallom a lépteit, hallom, ahogy üldözőbe vesz, követ és kezében a mobiljával folyamatosan tájékoztat valakit merre vagyok. Le kell ráznom, bárhogy is, de le kell ráznom, az életem múlhat rajta. Basszus Rose ebbe megint jól beletenyereltél!


❖ Megjegyzés: - ❖ Zene: Blood on my name ❖ Szószám: 594
Silent Brothers
❖ admin

avatar
Keresem :
new members
Tartózkodási hely :
❖ between the topics ❖
foglalkozás :
❖ hobby? this page is my life ❖
Karaktered arca :
❖ faceless helper ❖
all the stories are true
Felhasználó profiljának megtekintése

***
Ajánlott tartalom

all the stories are true

1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
pulvis et umbra sumus :: Világunk :: Los Angeles-
Ugrás: